Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Borzalmino Csüt. 24 Nov. 2011, 19:11

Totális patthelyzet alakult ki. Ez az idióta Adam nem használta az eszét ezért most egy gránátot vagy mit szorítanak a fejéhez. Nem láttam pontosan mert Adam nem akarta, hogy közelebb menjek ezért csak tippelni tudtam. Az a Smith nagyon megvolt rémülve hála ennek az idiótának. Tudtam valamit muszáj csinálnom mert Smith felszólított minket hogy ürítsük ki az összes táskánkat elé utána pedig ingyen kell dolgoznunk neki. Erre sajnos nem értünk rá ugyanis a többiek addigra meghalhatnak. De még sohasem öltem ezelőtt embert. Igaz az öreg jó párszor a lelket is keverte belőlem, hogy megtanítsa az önvédelem csinját-binját. Azonban az ölésre nem készített fel senki és erre nem is lehet. Bár az öreg levelében megmondta mindent tegyek meg de nem voltam rá képes. És ha eltévesztem akkor Adamnak is lőttek. Ránéztem a szabadon maradt társaimra de nekik csak azon az átkozott sütin járt az eszük. Ezért döntöttem cselekedni fogok.
-Hé Adam nyugodj meg ne csinálj semmiostobaságot csak hallgass rám! Emlékez például a Dombos játékra amit gyerekkorunkban játszottunk. Csak hagyj mindent rám.-
Reméltem emlékszik arra a régi játékra aminek a lényege az volt hogy ki gurul le előbb egy mesterséges dombról. Mást sajnos már nem tehettem semit csak megpróbáltam a vállára célozni hátha fájdalmában eldobja azt az izét. Ha Adam megértette az üzenetem akkor a lövés pillanatában biztonságba gurul. Azonban mivel nem láttam a kezem nem tudtam száz százalékosan hova célzok. Vagy a vállát vagy a mellkasát de biztosan el fogom találni. Amint eljön a megfelelő pillanat meghúzom a ravaszt.
Borzalmino
Borzalmino
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 139
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 21.

Karakteradatok
Főkarakter: Vipra Phertelmer
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 25 Nov. 2011, 12:20

Smith nyert helyzetben van, de ahogy elnézem, ő is elég ijedt... Vagy öreg, és fáradt. Ki tudja, ilyen körülmények közt biztosan nem élnek olyan sokáig az emberek, talán Smith már aggastyánnak számít idekint.
-J-jól van - válaszolom a kéréseire, de válaszolni könnyebb, mint meg is tenni azt. Egy hátizsák van nálam a sütikkel, és egy oldaltáska a szerszámokkal, és érzem, sokkal szívesebben szabadulnék meg a szerszámaimtól. De ez nem is csoda, idekint az élelem jelent mindent. Mégis, azt mondja, nem kell a kajánk neki. Ez jó hír, remek hír. Leveszem az oldaltáskám, és lerakom a földre, kiszórni nem fogom, mert azzal sok szerszám tönkremehetne a homoktól. Csak kinyitom, hogy láthassa, mi van benne. A sütit táskát csak félvállra veszem, és kinyitom, hogy lássa, ebben a kaja van, ami nem kell neki állítása szerint. Persze, majd kiszórom a földre, mi? Még mit nem?!
-N-nincs fegyver, látja? Csak szerszámok ebben, meg s-süti ebben itt, d-d-de az magának nem k-kell, ahogy mondta!
De miközben én a táskáimat mutogatom neki, Borz továbbra sem nyugszik, és miután valami hülye kódnyelven szól oda Adamnek, eldörren egy lövés.
Azonnal hasra vetem magam, és bár a szerszámaim is fontosak, a sütiket fogom magamhoz, hogy megvédjem egy-egy eltévedt golyótól.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Albert Shear Vas. 27 Nov. 2011, 20:09

Földrajzi hely: Valahol az USA közepén
Helyiség: Egy hegyoldalban
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Adam Deer és darabjai, Remy Polack, Smith és testrészei
Témába vágó zene: Ez az élet...

Fornesh a "kimaradás" jegyében biztos távolságból figyeli az eseményeket. Remy jófiút játszik és mindent megmutat. A sokkal aktívabb cselekvő az Borzalmino...Smith szeme villan, érzi a veszélyt. Talán már bánja már, hogy elhajította a nemrég zsákmányolt fegyvert. Ez a feltételezés azonban sohasem nyerhet bizonyosságot, mert Borzalmino elkezdte ontani a halált. Pusztán kétszer rántotta meg a pisztoly ravaszát, de mind a kétszer talált. Az első lövedék Smith vállába csapódott. Ebből a sebből láthatóan vér is fröccsent hátrafelé, ahogy a forró ólom áthatol a puha húson. A második lövés a hátrafelé zuhanó férfi mellkasát érte, de abból csak por szállt fel. Kezéből azonban egy tojás alakú fém tárgy gurul ki. Adam először nem mozdul. Késve észleli az eseményeket és Borzalmino utalását sem értette egészen. Hiába érzi, hogy eltűnik a súly egy része hátáról, mégsem lép. Még a fémes kattanás sem figyelmezteti időben a veszélyre. Csak egy fél másodperccel a bekövetkező detonáció előtt mozdul csak...


...BUMMMMM!...

A detonáció mindenkit meglepett, ezáltal ledöntött a lábáról. A por elülését és a fülek csengésének elmúlását követően, csend telepszik a hegyoldalra. Csak Adam nyöszörgése töri meg a szél alig hallható mozgását. Igen, nagy szerencséjére életben maradt. Ha az elkövetkező időket, legyenek akár percek vagy évek, életnek lehet majd nevezni a részéről. Jobb keze vállból szakadt le. Bal felkarja úgy néz ki, mintha a teljes csontja elhagyta volna az izom köteget egybefogó bőrt...szilánkokban. Magánál van, bár sokkos állapotban.
Smith nem volt ilyen szerencsés. Legalábbis messziről ezt lehet megállapítani abból, hogy a többiek úgy láthatják, a felsőteste és a lábai méterekre tartózkodnak egymástól.


// Nem az első eset, hogy Adam nem ír, de nem is jelzi távolmaradását semmilyen formában sem. De még életben van. A kocka döntött.//

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Fornesh Hétf. 28 Nov. 2011, 13:47

A lövések pusztítónak hatottak. Most látja először a halált, pontosabban fogalmazva a halálnak osztását. Nem gondolta volna, hogy a nemrég még átlagos szürke mindennapjai így felborulnak. Pár nappal ezelőtt még csak egy nyamvadt szerszámot keresett a raktár egy eldugottabbik felében, mert a sajátja használhatatlanná vált, úgy elhasználódott, most pedig az eddig nem létezőnek hitt küldő világban látja, ahogy társa öl. Feltételezhetően a többieknek is ez az első eset, hogy azt látják, valaki megöl egy másik személyt. Csupán a látványtól is már rövid időre sokkos állapotba került.
~Meghalt, lelőtte, meghalt. Lövés, halál, lövés halál, lövés, Adam... Adam!~
Végre kizökken a logikátlan gondolatmenetéből és Adamre tekint. A sérülését látni tán még rosszabb, mint azt látni, mit is képes egy fegyver okozni a vele szemben állónak. Orvosi ellátást nem tud eszközölni, és feltehetőleg más se, legalábbis nem tud róla.
- Azonnal segítségre szorul! - Kiált a többiek felé Adamre mutatva. - Vagy vigyük vissza a menedékbe, vagy gyorsan menjünk az egyik városba, de ilyen vérzéssel nem hiszem, hogy túlélné az utat, csak ha találunk valami járművet.
Érdekes módon nem annyira kétségbeesett, mint érzi magát. Talán a komoly probléma kényszeríti rá, hogy ne ragadja magával a szituáció. Eddig is próbálta szemmel tartani társait, a menedék mindennapi életében is, nehogy valakinek komoly baja essen az ő hibájából, de most itt a lehetőség, hogy ne csak figyeljen, hanem tegyen is valami hasznosat ennek érdekében.
Fornesh
Fornesh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 74
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.

Karakteradatok
Főkarakter: Fornesh
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Borzalmino Hétf. 28 Nov. 2011, 22:29

Az idegek pattanásig feszültek voltak. És hirtelen elkezdödött a tánc. Az újjam szinte magátol megrándult és két lövést is leadtam. Először Smith vállát találtam el utána pedig a melkasát. Valamien melvért lehetett rajta mert vér helyett por szált a levegőbe mikor a lövedék melkason találta. Azzal nem volt időm foglalkozni, hogy embert öltem mert valami szörnyübb dolog történt. Adam csak egy helyben fekütt nem az utasításaimnak megfelelően cselkedett. Megmozdulni sem maradt időm mert a fickó kezéből kihulló gránát felrobbant. Mikor a por elállt megláttam egy pár lábbat test nélkül. Ahogy közelebről megnéztem nem Adam volt az. Ez kicsit megnyugtatott ám a nyugalmam nem tartott sokáig. Adam egyik keze teljesen hiányzott és a másik is súlyosan megsérült. Látszott rajta, hogy ébren van de csak bámult maga elé.
***
Az állapota teljesen kikészít és üvöltözni kezdek. Ha megpróbáltam volna beszélni vele talán nem történik ez meg. A kezem elkezdett remegni az arcom eltorzult a félelemtől. Az őrület kezd teljesen a magáévá tenni. Majd előkapom a fegyverem és elkezdek vaktában lövöldözni és közben teljes tüdőmből rémülten üvöltözök. Ha netán sikerül észhez térnem és a többiek ellátták valamennyire én minden csomagom a többiekre hagyom majd Adamat a hátamra kapva elindulok a megbeszélt helyre ahol elláthatják a sérüléseit.
Borzalmino
Borzalmino
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 139
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 21.

Karakteradatok
Főkarakter: Vipra Phertelmer
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Godlaw / Tao Kedd 29 Nov. 2011, 14:45

Lövések dördülnek, de azok hangja semmi az utána következő robajhoz képest. A földön fekve kezeimet a fejemhez szorítom, hogy védjem fülemet a zajtól, és fejemet a törmelékektől. Jó néhány másodperc múlva nézek csak fel, ekkor látom meg a csurom véres Adamet, aki haldoklik, és Smitht, aki már nem.
Azonnal térdre rogyok, és kijön belőlem az összes süti, amit ma ettem. Négykézláb is remegnek a tagjaim a rosszulléttől, mire Borz lövöldözni kezd üvöltve. Ha valaki nem hallotta volna a robbanást, ezt már biztosan.
Behúzom a fejem.
-HAGYD ABBA! - Üvöltöm Borz felé, magam sem tudom, honnan sikerül ennyi bátorságot összeszednem. Ha befejezi a lövöldözést, vagy kifogy a fegyvere, és még mindig sértetlen vagyok, feltápászkodok.
-N-nem vihetjük el, nem éli túl. M-mindjárt m-meghal. És a bunker z-z-zárva van e-egy hónapig.
Visszacsomagolom a sütiket és a szerszámokat, majd felveszem a táskáimat.
-M-már semmit sem tehetünk érte - közben igyekszem nem ránézni, mert tuti, hogy megint hánynék. - L-l-l-legfeljebb gyors halált adhatunk, és eltemethetjük.
Smith felé kezdek botorkálni, nem a legjobb ötlet ilyen idegekkel, de kell, ami nála lehet. Útközben felveszem a pisztolyt, amit elvett Adamtől, és eldobott, még jól jöhet, ahogy elnézem ezt a világot.
Smith testéhez érve átkutatom a zsebeit térkép után, de bármi más hasznosnak látszó dolgot is elteszek. Közben csak egyszer leszek rosszul, és hányom el magam újra, szegény Smith feje kapja a reggelim másik felét.
-Át... Át k-kéne nézni a s-s-s-sátrát, hátha találunk ott valami hasznosat - javaslom, és a tákolmány felé indulok, ahol az egész hajcihő kezdődött, hogy átkutassam azt is.

Felszerelés: egy táska süti, szerszámok, egy pisztoly, meg amit még Smithnél találtam.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Albert Shear Szer. 07 Dec. 2011, 23:49

Földrajzi hely: Valahol az USA közepén
Helyiség: Egy hegyoldalban
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Remy Polack
Témába vágó zene: Ez egy őrült világ...

Borzalmino szinte minden átmenet nélkül, őrült csillogással a szemében lövöldözni kezd. Remy ösztönösen vágja magát földre, már megszokta a menekülést. De Fornesh valami miatt lassabban reagált és szerencsétlenségére eltalálja egy golyó. A tébolyult őrület addig rángatja Borzalmino ujját, amíg ki nem fogy a tár s néhány másodpercig utána is. Majd se lát se hall se lát Dömötörként pattan a már régóta nem lélegző Adam mellé, akit felkap és elindul vele lefelé a hegyről. Ellenben nem jut messze. A súly, a vörös köd és az ismeretlen terep együtthatójából egy hatalmas esés következik és Borzalmino arccal előre terül el a köves talajon.
Forneshen égető érzés fut végig. Az inger kiindulópontja a bal combja. Ráadásul meg is pördül. Először nem igazán értheti, hogy mi történik vele. Aztán némi, pusztán egy szemvillanásnyi idő alatti gondolkozás után összerakja az eseményeket. Eldördült egy lövés. Pont azt követően jött az égető érzés. Tehát eltalálták. Szóval ilyen fájdalmas, ha eltalálják az embert. A lövés okozta sérülés miatt fekszik most a földön. Fornesh megvizsgálja a sebet. Bár még sohasem lőtték meg, azt látja, hogy csak felületi a sérülés, nem komoly. A lövések azonban már abbamaradtak, ideje felkelnie...

Remy a csomagolás és a hányás változatosságát követően Smith kunyhója felé indult. Mármint odasétált ahhoz a néhány bádoglemezhez és deszkához, ami maradt belőle. Kutakodás közben talált még némi lőszert, egy teljesen épen maradt térképet és néhány aktát. Ha belenéz az aktákba, akkor két jól elkülöníthető csoportra tudja őket osztani. Nincs sok ideje átnézni őket és nagyon csúnya volt az elhunyt kézírása...


Spoiler:

Spoiler:

Spoiler:

Amikor Fornesh felkel, a papírokat búja Remyt látja az egyik irányba, míg a másikban Borzalmino lábai kalimpálnak.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 09 Dec. 2011, 11:01

Mire összeszedem magam, és az összes használható dolgot, amit találok, látom, hogy Fornesh megsebesült Borz őrülete miatt. Ez kész öngyilkos küldetés! Még egy mérföldet sem tettünk meg, de egy emberünk már halott, egy sebesült, egy megbolondul, és... Én vagyok az utolsó!
Az aktákat csak gyorsan futom át, a legnagyobb részüket nem is értem, a kézírás alig olvasható, talán a kinti körülmények miatt ilyen rossz minőségű az egész.
De amit látok... Az is épp elég, hogy elborzadjak.
Az első feljegyzésből az látszik, hogy a közeli városban folyó termesztés folyamatába valamilyen szert juttatott. Biztos az a város, amiről beszélt, hogy tele van zöld növényekkel.
A második és harmadik feljegyzés alapján pedig pontosan kiderül, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy Smith itt várt ránk. Tudta, hogy itt leszünk! Azt is tudta, hányan leszünk, kik vagyunk, mindent! Valami jelzésről is szó van, talán detektorral érzékelték, hogy jövünk... De az is lehet, hogy bentről szóltak... Nem, az kizárt.
Botladozva indulok Fornesh felé, hogy segítsek neki a járásban. A sebét nem tudom ellátni, de támaszt nyújthatok neki.
-M-Megvan a térkép, é-é-és még so-sokkal több! Jól gondoltam! T-t-tényleg itt várt ránk ez a Smith! T-t-t-tudta, hogy jövünk, t-tudott a b-b-bunkerről is! És azt hiszem, v-v-valahogyan mérgezi a közeli város l-l-l-locsoló vizét is!
Fogalmam sincs, mit kezdünk majd ezzel az információval, de a tudás hatalom, ezt tanították nekem.
Előveszem a térképet, és megmutatom Forneshnek, miközben Borz felé indulok, támaszt adva Forneshnek. Mivel én se néztem meg eddig alaposabban a térképet, megvizsgálom most, különös tekintettel a léptékre, hogy tudjam, milyen messze vannak a rajta jelzett helyek.

Felszerelés: egy táska süti, szerszámok, egy pisztoly, lőszer, térkép, Smith feljegyzései

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Borzalmino Vas. 11 Dec. 2011, 20:37

Teljesen elvesztettem az eszem a bánattól és az önsajnálattól. Gondolkodás nélkül elkezdtem lőni a szélrózsa minden irányába. Abban a reményben, hogy a szívemben lakozó gyötrelmet is sikerül ellőnöm a golyókkal együtt. Mikor kifogyott a tár eldobtam az immár használhatatlanná vált fegyvert és ahogy a tüdőmből kifért elüvöltöttem magam. Azután Adamhoz rohantam. Már nem lélegzett de ezt én nem vettem észre. Fölkaptam mozdulatlan testét majd elrohantam egy irányba bár azt se tudtam melyik az az irány de nem is érdekelt. Azonban nem jutottam sokáig ugyanis az egyeletlen talaj és kétséges idegállapotom miatt elvesztettem az egyensúlyom és elestem. Perceken keresztül égnek ágaskodó lábakkal feküdtem a földön.
Borzalmino
Borzalmino
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 139
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 21.

Karakteradatok
Főkarakter: Vipra Phertelmer
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Fornesh Hétf. 12 Dec. 2011, 11:07

A dördülések hallatára reagálni készült. Az ijedtség még úrrá volt rajta, de annyit tudott, hogy ha olyan zajt hall, ami veszélyt jelent, jobb alacsony ponton megvárni a következő lépést. Ám mire felfedezte volna, honnan is jött a zaj, pontosabban mire oda fordult volna, már a földre került. Nem meglepő, hisz ez volt a célja, ám valami akkor se stimmelt. Anélkül került a földre, hogy ezt az utasítást adta volna a testének, és nem tudott arról, hogy ennyire önálló lenne a tudatalattija. Ekkor égető érzést észlel a lába oldalában. Azonnal ráeszmélt, hogy valami elkapta, és a helyzetből kiindulva az, aminek pont nem kellett volna.
~Tudtam, hogy egy idiótával kevesebbel kellett volna jönni.~
Enyhe düh kezdett benne fellángolni társa felé. Neveletlensége most nagyon jól meglátszódott, hisz önkontroll, illetve fegyelem hiánya okozta az ő sérülését. A düh hamar alábbhagy, ahogy megvizsgálja a frissen kapott sebet. A golyó nincs a lábában, átment rajta, csak a szélét kapta el. Gyorsan maga köré nézett és ha talált valamiféle rongyot, vagy ha nem, saját ruhájáról szakított le egy hosszabb darabot, és azzal kötötte be szorosan a sebet. Remy már ott volt mellette, hogy felsegítse. Miközben feltéblábolt, és a térképet elé rakták jutnak el hozzá az előbb mondottak.
~Tehát vártak ránk. De miért?~
A földön fekvők felé odabotladozik, hála a támasznak nem tart fél óráig.
- Sérülttel ne kétballábaskodj! - Ripakodott rá Borzalminora. - Egyébként nincs valami jármű? - Nézett körbe, hátha megpillant valamit, amire legalább rátehetik Adam-et, ezzel is eltolva a félt következményt, hogy belehal sérülésébe.
- Merre is van a legközelebbi menedék? - Kérdezte Remyt, illetve azt, hogy mutassa továbbra is a térképet, hátha találnak végre valami támpontot ebből a kavalkádból. - Talán ott segítséget tudunk kérni. - Oh, és amit ez a Smith tett, talán tényleg tudunk valamit kezdeni az információval. Esetleg ezért cserébe megkapjuk a megfelelő segedelmet.
Fornesh
Fornesh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 74
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.

Karakteradatok
Főkarakter: Fornesh
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Albert Shear Csüt. 15 Dec. 2011, 11:22

Földrajzi hely: Valahol az USA közepén
Helyiség: Egy hegyoldalban
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Remy Polack

Némaság telepedett a tájra. A korábbi robbanás hangját már nem verték vissza különös rezgéssel a sziklák. A triumvirátus füle sem csengett és a közel állók testére sem nehezedett már a légnyomás súlya. Remy rádiója is elhallgatott s most először érezhették hőseink, hogy csend van. Talán először életükben. Nem zümmögött a levegőtisztító, nem zizegett a neoncső. Nem hallatszott a messzi távolból egy-egy hidraulikus ajtó működése. Csend volt és béke. Még a levegő sem mozdult. A világ érezte, hogy valami történik...

...vagy a világ egyszerűen csak halott volt.

A Remy által talált megsérült vagy egyszerűen csúnyán írt dokumentumok átvizsgálása után, figyelmük a térképre irányult. Csak egy kis cetli volt, egy hevenyészett rajz halmaz. Annyit ki tudtak venni, hogy három pont van csak megjelölve rajta. A "Menedék", a grafikák szerint a hegyoldalon. Itt lehettek ők. Rock City, amit két csákánnyal jelöltek és Green Haven, amit egy fával. A térképen több út is be volt jelölve, némelyek zölddel, mások pirossal. Ahogy a térkép bizonyos pontjait piros foltok jelölték. Biztosan nem most kerültek rájuk, régen nyomot hagyott már a vér...vagy egyszerűen a piros tinta. Green Haven mintha közelebb lenne egy zöld színű útvonalon jelölve, de ez talán a térkép pontatlanságából fakad...talán.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 16 Dec. 2011, 12:54

A botorkálás közben Fornesh-sel, útba ejtem a Borz által eldobott pisztolyt is, és az is elteszem a táskámba, aztán folytatom az utat. Borzhoz érve elengedem Fornesht, és kicsit megrázogatom Borz vállát.
-Hé, k-k-kelj fel, jól vagy?
Ha reagál, akkor utána Adam felé fordulok. Kis híján megint elhányom magam, talán csak az akadályoz meg benne, hogy már nincs mit kihánynom.
-Halott. Nem mozog a mellkasa - állapítom meg, és el is fordulok. Egy pár pillanatig a tájat kémlelem, keresve azt az esetleges járművet, ami nem létezhet, mert már észrevettük volna. Nincs itt semmi, csak sziklák és homok, amíg a szem ellát. Sehol egy élőlény. Egy állat. Egy ember, aki nem próbál megölni minket. Egy növény...
A térképre nézek újra, aztán Fornesh lábára, és megint a térképre.
-Eehh - nyögöm elnyújtva, aztán tovább forgatom a térképet, hogy betájolhassam az irányokat. - Eh - ismétlem meg.
-Azt hiszem, G-green Haven k-kö-közelebb van, a hely, ahol növényeket is termesztenek. Amiket szerintem valahogy m-mérgeznek. De ilyen lábbal - mutatok Fornesh sebesülésére - nem lehetünk fi-fi-finnyásak, úgyhogy oda kell mennünk.
Azt hiszem, a piros útvonalak és pöttyök a veszélyes helyek lehetnek, a zöld színűek pedig a biztonságosak, legalábbis úgy nézem, mintha mindig kerülőt jelentenének, márpedig miért menne valaki hosszabb úton, ha az a veszélyes?! Szóval a zöld útvonalat választjuk, ami Green Haven felé vezet. Az égre tekintek, úgy tudom, a nap állásából meg lehet állapítani, meddig lesz még világos. Aztán inkább a Pip Boyra nézek, és megnézem, hány óra van...
-I-induljunk, még sö-sötétedés e-e-előtt oda kéne érni.
Újra támaszt nyújtok Forneshnek, és ha Borz felkelt, akkor nem bánom, ha ő is segít, hogy gyorsabban haladjunk. Időről időre a térképre nézek, és a lábam elé, nehogy eltévedjünk, esetleg úgy járjak, mint Borz az imént.

Felszerelés: egy táska süti, szerszámok, két pisztoly, lőszer, térkép, Smith feljegyzései

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Borzalmino Szer. 21 Dec. 2011, 11:04

Egyszer csak csönd telepedett a környékre. Nem az a nyugodt békés meghitt csönd hanem a halotti csönd. Mintha valami felsőbb hatalom láthatatlan érintésével még a szelet is elállította volna. Perceken keresztül csak bámultam a levegőbe és hallgattam, hogyan üvölt a csend.
Hirtelen meghalottan egy hangot. Valójában ez a hang a fejemben szolt sejtelmesen és titokzatosan.
-Hé kölyök mit fekszel ott azonnal kell fel. Neked küldetésed van ezért nincs időd fetrengeni és önmagadat sajnálni. Egy ember meghalt de ha nem teszel semmit sokkal többen fognak meghalni.Most kelj fel indulj tovább és ezúttal próbáld nem megölni a társaidat.-
Először nem is nagyon foglalkoztam a hanggal csak mikor elhallgatott akkor jöttem rá Adamé volt. Le néztem a kezembe még mindig a halott biztonsági őr feküdt benne. Nem értettem hogyan lehetett bizonyára hallucináltam de a hangnak igaza volt.
***
Gyorsan fölpattanok elszánt tekintettel és a többieket a gyors haladásra ösztönzöm.-Elég a fecsegésből indulás előre nem érünk rá. Mielőtt elindulnánk Adam testét elviszem a viskóba és rágyújtom. Mindössze ennyit tudok akkor tenni érte. De akkor megfogadom-Ha valaki csak csúnyán néz a társaimra tőből tépem ki a karját.-

(Elnézést a késésért. És nem írtad meg mit csinálok ezért írtam ezt a motiváló képzelgést ami kimozdít a letargiából, hogy tovább tudjunk menni.)
Borzalmino
Borzalmino
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 139
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 21.

Karakteradatok
Főkarakter: Vipra Phertelmer
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Albert Shear Csüt. 22 Dec. 2011, 17:15

Földrajzi hely: Valahol az USA közepén
Helyiség: Egy hegyoldalban
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Remy Polack,
Témába vágó zene: Újra az elnök beszéde csendül fel...

A gyomorproblémái ellenére még mindig Remy a legösszeszedettebb a társaságból. Borzalmino látszólag észhez tért. Aztán egyből önellentmondásba keveredett. Míg gyors indulásra ösztönzött, ő maga Adam hulláját kezdte cibálni, ráncigálni. Amikor a romokhoz vonszolta a csonka testet, elkezdett valami éghető anyag után nézni. Egy üvegben talál valami bűzös olajat. Szaga feltűnően hasonlított a viskó romjai alatt széttört lámpásból kifojt lééhez. Körbelocsolta a romokon, meg a hullán, majd egy ugyanott talált gyufával meggyújtotta a testet. Némi bámészkodás után, Remy-ék felé fordul. A páros lassan botorkált a hegy lába felé, a kitaposottnak tűnő úton. Borzalmino hamar beérte őket, talán segített is az alacsonyabb, köpcös férfinak támogatni Fornesht.
Ahogy egyre lejjebb érnek, egyre büdösebb szagot éreznek. Nem igazán tudják beazonosítani a forrását.

A hegy lábát lassanként elérik. Azonban a sérült miatt, legalábbis eddig, elég lassan tudtak haladni. Főleg, mert Fornesh útközben elveszítette az eszméletét. Lassan be fog sötétedni s a triónak, azaz az éppen ébren lévő duo-nak el kell döntenie, hogy merre tovább. Néhány bemélyedés a meredekebb sziklafalakban kifejezetten hívogatóak lehetnek...bár életveszélyes csapdává is válhatnak abban az esetben, amikor közelebb húzódnak azok a vonyító lények, amelyeket a hegy teteje felől lehet hallani, egyre gyakrabban....


//Próbálom elkerülni azt, hogy én írjam le ki mit csinál. Maximum kicsit részletezem. Próbálok keretet adni, környezetet. A cselekvés szabad...//

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 23 Dec. 2011, 08:30

//S milyen jól csinálod mindezt! Smile//
Amikor újra felhangzik az elnök beszéde, lehalkítom a rádiót, semmi kedvem újra ezt a rémmesét végighallgatni. Fornesh cipelése közben nem nagyon tekintgetek hátra, de a ropogó hangból és füstszagból nem nehéz rájönnöm, hogy Borz tényleg felgyújtotta a holttestet. Talán még ez a legjobb megoldás, hogy ne falják fel azok, akik ránk is pályáznak majd.
Nem mondanám, hogy túl jó kondiban vagyok, sok fizikai munkát végzek, de a futás, gyaloglás vagy túrázás nincs köztük, így nem tudok nagyon sietni. Úgy néz ki, nem fogjuk elérni a várost még a világosban, akkor pedig a legjobb lenne valami biztonságos helyen maradni. Már jó ideje hallgatom az állatok hangját, ki tudja, miféle mutánsok szörnyű vonyítása lehet ez... Semmi kedvem velük éjszakázni.
Úgy fél órával sötétedés előtt végül kinézek egy széltől védett kis zugot, ahol elbújhatunk.
-L-le kell táboroznunk - közlöm Borzzal, így mégiscsak jobban hangzik, mintha azt mondanám, hogy nem bírok továbbmenni, mert fájnak a lábaim.
Fornesht is leteszem, valahogy ülő helyzetbe támasztom le, hátát egy nagyobb sziklának vetve, aztán én is lerogyok mellé.
-Sz-sze-szerinted jó ötlet lenne tüzet rakni? Inkább elűzné v-vagy idecsalogatná a sz-szörnyeket? - Kérdem tőle miközben táskámból egy csokis süteményt veszek elő. Jóízűen harapok bele, mintha évek óta nem ettem volna, pedig a harc óta csak pár óra telhetett el.
Borz válasza alapján segítek neki tüzet rakni, ha szerinte ez okos dolog. Ha nem, akkor csak igyekszem meghúzni magam, megitatom Fornesht, és kicserélem a lábán a kötést, valamint a sebet lemosom egy kevés vízzel.
-Őrködni kéne éjszaka... - Jegyzem meg végül, és újra felhangosítom a rádiót, hátha valami kellemesebb megy már rajta.

Felszerelés: egy táska süti, szerszámok, két pisztoly, lőszer, térkép, Smith feljegyzései

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Borzalmino Pént. 23 Dec. 2011, 20:31

Az újonnan jött elszántságomnak hála ösztökélni kezdtem a többieket de hirtelen eszembe jutott nem hagyhatjuk ott Adam testét mindenféle vadállat martalékául. Ezért elráncigáltam Smith kunyhójához. Ott találtam egy törött üveget. A szagából ítélve az egyik széttört lámpásból származhat a folyadék. Megfogtam az üveget majd rálocsoltam maradék tartalmát a holtestre és annak környékére. Utána rövid keresgélés után találtam egy gyufát amit meggyújtva rádobtam hajdani társaim tetemére.
-Viszlát Adam nyugodj békében pajtás.-
Majd fölvettem a pisztolyom beletettem a táskába és fölvettem a sütis táskát is. Ezután gyorsan a többiek után rohantam. Amint utolértem őket kicsit besegítettem Fornesh támogatásában. Ez a legkevesebb azok után, hogy megsebesítettem. Röviddel sötétedés előtt letáboroztunk. Az idő nagyon lehűlt ezért Remy megkérdezte mit gondolunk a tűzről.
-A szörnyeket talán elűzni de azokat a szemétládákat akik ránk uszították Smith-et talán idevonzaná. Ez még egy ok arra, tüzet gyújtsunk.- ezt egy vérfagyasztó mosollyal koronáztam meg. Arra gondoltam ha azok a szemetek idejönnének megbosszulhatnám Adam halálát. Ezután kicsit megráztam a fejem, hogy újra normális tekintetem legyen.
-De te mit gondolsz Fornesh-
Később Remy megjegyezte valakinek őrködni kellene.
-Én vállalom elég fitt vagyok hozzá.- erre egy új tárat tettem a fegyverembe a régit pedig a táskámba tettem.
Borzalmino
Borzalmino
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 139
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 21.

Karakteradatok
Főkarakter: Vipra Phertelmer
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Fornesh Kedd 27 Dec. 2011, 01:13

~Green Haven. Talán az lenne a legjobb.~
Ahogy Remy rámutat sebesülésére, érezni kezdi magán a fáradtságot. Nem igazán vesz róla tudomást, inkább szó nélkül tűri, hogy segítsék lassú mozgását.
- Valóban el kéne érni sötétedés előttig. - Nyögi még ki út közben. Az időérzéke elveszett, nem tudja már megállapítani mennyi ideje járnak, vagy mennyi utat tettek meg, pláne ilyen lassúsággal. A látása is homályosodik, hát végül a szervezete fel is mondja a szolgálatot és elájul. A kimerültséget érezte, nem egy esetleges betegséget, avagy fertőzést. Sok volt ami történt, ráadásul a sebesüléséből fakadó fájdalom is ingerelte tűréshatárát, ahogy az eddig nagynak tartott fájdalomküszöbét folyton átlépve adta tudatára, hogy még mindig ott van az a seb, és elég friss.

Remy mellett tér magához. Épp feltette a tábortűzről a kérdését. Az ébredés nem volt túl gyors, szépen lassan tért magához, és ismerte fel a pozícióját, és hogy hol vannak. Csupán kimerültsége miatt kellett egy kis idő a testének, hogy visszazökkenjen, érzékszervei viszont már hamar helyrejöttek, így felismerte, hogy későre jár, ideje megpihenni a csapatnak.
- Jól esne a tűz melege. - Válaszol Borzalminonak, megérezve milyen hűvös is itt, a semmi közepén az idő. Talán nem is igazán a hőmérsékletet érezte meg, hanem az elhagyatottság ölelte át, amit sose érzett még, hisz a Menedékben sose volt ilyen alkalom, hogy egy csapat magára maradna. A következő érzés, ami rátör kicsit már boldogabb. Éhes. Hisz mióta elindultak, nem evett semmit. Talán még megvan a táskája, és a többiek nem hagyták csak úgy ott. Elkezdte keresni a sütit, hogy enyhítse éhségét. Mikor megtalálta, felnézett, és valamit hiányolni kezdett.
~Adam?... Persze, meghalt...~
A rátörő gyászt Remy felvetése törte meg.
- Jó ötlet! - Adja a többiek tudtára egyetértését. - Közbe vethetnénk is egy pillantást még azokra a jegyzetekre, amik nálad vannak Remy, hátra kiderül még valami.
Nem reménykedett benne, hogy fognak is valami újat találni, de valamivel el kellett foglalni magát, hisz most ébredt fel, és nem olyan könnyű csak úgy egyik pillanatról a másikra visszaaludni.
- Majd én őrködöm harmadiknak. Mindnyájunkra ráfér az alvás, én meg legalább folytatnám, amit elkezdtem az utunkon. - Céloz enyhe mosollyal eszméletvesztésére.

//Elnézést a kimaradásért, bár inaktív szobában jeleztem távolmaradásom, de valóban kicsit túl hosszúra nyúlt a reagom várására szánt idő.//
Fornesh
Fornesh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 74
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.

Karakteradatok
Főkarakter: Fornesh
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Albert Shear Hétf. 02 Jan. 2012, 12:09

Földrajzi hely: Valahol az USA közepén
Helyiség: A hegyoldal alatt...
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Remy Polack,
Témába vágó zene: Távolról jövő, majd egyre közelebb érkező hang

Miután sikerült a kis csapatnak megegyeznie a tűzgyújtásról eljött a cselekvés ideje. Száraz fadarabokat, gallyakat és gyújtósnak való füvet könnyen találhatnak, még akkor is ha hármuk közül csak az egyikük foglalatoskodik a kutatással. A probléma magával a meggyújtással lehet. A fő kérdés, hogy ki hozott magával tűz szerszámot vagy ki tanult tüzet csiholni egy olyan helyen, ahol az emberek sohasem láttak valódi fát.

Ramy rádiójában egy mély hangú, kimérten hangsúlyozó hölgy kíván kellemes és békés éjszakát minden hallgatónak. De mielőtt megszakítaná adását néhány órára, a környék egyetlen rádiója, általános közleményeket közöl az adón a kormány szóvivője.
-
Üdvözlöm a Wasteland One hallgatóit! - köszön be mély baritonján a felolvasó. - Lefekvés előtt szeretném megosztani önökkel az aktualitásokat. - Némi torokköszörülés után kezdi a hang simogatni a hallójáratokat. Annyira megnyerő és szuggesztív a férfi beszédstílusa, hogy ha valaki csak háttérzajként hallgatja a rádiót s nem figyel oda, a mondandó a körítés homályába is veszhet. - A rádió, mint minden közösségi áramszolgáltatással kapcsolatos tevékenység, a meleg hónapokban, este tíz és reggel nyolc között nem üzemel. Eme korlátozás alól természetesen kivételnek számítanak a gyárak, a bányák és a növénytermesztő körzetek. A sötétedéstől pirkadatig a közvilágítás hiánya miatt az Enclave páncélosai járőröznek, a magas fokú közbiztonság megőrzésének érdekében. Saját aggregátor, avagy egyéb áramfejlesztés továbbra is csak abban az esetben engedélyezett, amennyiben az eszköz a hatásfokának negyven százalékát feltölti a hálózatra, a nap huszonnégy órájában. A városokon és hálózatokon kívüli épületekben az aggregátor, avagy egyéb áramfejlesztés továbbra is csak abban az esetben engedélyezett, amennyiben a hivatalos szervek elfogadják a felajánlott ellenszolgáltatást és erről kiállítják a megfelelő igazolást. Az energiakorlátozás és az egyedi áramfejlesztés szabályozás alól továbbra is felmentést élveznek az E-egy besorolású ingatlanok és az EK-egy besorolású lakó és közigazgatási zónák. Most pedig egy IGEN JELENTŐS hír következik. -Emeli ki a felolvasó a sorból a következőkben elhangzó roppant fontos információt. A hatás kedvéért, még némi pauzát is beépít az előadásába. - A heti fűszer adagot, további rendelkezésig nem maximalizálják. Ellenben a Kormány kéri a lakosságot, hogy ne kezdjen készletek felhalmozásába. Várhatóan ugyanis végleg megszűnik a fűszer jegyrendszer is. Az Elnök több órát tárgyalt az Állami Fűszerelosztó vezetőjével, mielőtt ezt a bejelentést megtette volna! A Kormány tagjai hatalmas ovációval fogadták a fejleményeket. Mellékesen a Természet egészségügyi minisztérium közleményében megállapította, hogy ameddig a napi átlag hőmérséklet tartósan nem éri el az öt és nulla fok közötti sávot, addig "meleg hónapnak" minősül. A várható éjszakai hőmérséklet a közép-nyugaton, elérheti a három fokot. Nyugodalmas jó éjszakát kívánok.
Az elköszönés után egy kevés csendes, lemezes üresjárat következik, majd az étert betölti a statikus fehér zaj.

Az őrséget kezdő Borzalmino először csak messziről hallotta a tücsökciripelést megzavaró örömittas vagy éppen harcra hívó vonyításokat. A rekettes, de mindenképpen vad torkokból felszabaduló hang azonban nem szólhatott a holdnak. Bár a fehér korong kitartóan világított az est leszálltával, az egyre gyülekező gomolyfelhők sokaságával ő sem tudott megbirkózni. Csak néha-néha bukkan elő s világítja meg Fornesh számára a láthatárt. Ami kicsit aggasztó lehet, hogy a farkasok nem szólnak eléggé messziről ahhoz, hogy többet láthassanak a holdból, mint az éppen ügyeletes őr. Még akkor sem, ha a hegy gerinc felől érkezik néha a hangorkán, amit persze az éppen pihenők is hallanak.
A második őrséget adó Remy azonban sokkal nyugtalanítóbb távolságról, azaz egészen pontosan közelségről hallhatja a hangokat. Meglepően kiélesedő érzékeivel nem csak hangosabban, azaz közelebbről hallja a hangokat. Olybá tűnhet neki, hogy már árnyakat is lát mozogni a közeli sziklák környékén, mögött, vagy egyenesen a tetejükön.
Az időközben a tűz körül pihenő Fornesh [ha és amennyiben sikerült tüzet gyújtani], ha ránéz a sebére egyelőre azt tapasztalhatja, hogy már nem vérzik. Egyelőre nem is mutatja elfertőződés jeleit. Nem mintha rendelkeznének olyan orvosi képzettséggel, amivel ezt megállapíthatnák. De arra azért mindhármukat felkészítették, hogy hogyan lássanak el ilyen felületi sebeket.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 02 Jan. 2012, 14:16

Csak bólogatok a többiek felvetéseire, segítek fát gyűjteni, és ha megvan a tűzrakás, magam elé veszem a szerszámos táskámat. Egy kis hegesztő pákát veszek elő, amivel általában robotok és számítógépek alkatrészeit, alaplapjait, chipjeit szoktam bütykölni. Nagy tüzet nem ad, de szikrát és hőt igen, így ezzel gyorsan begyulladhat a száraz gyújtós. Ha sikerül, akkor elpakolok, és megvacsorázok a tűz mellett, miközben a bizarr híreket hallgatom a fűszerekről, az aggregátorokról és az Enclave járőreiről. Vajon ránk találnak éjszak a járőrök? A tűz valószínűvé teszi.
A farkason vonítása miatt csak fél órákra tudok elaludni, újra és újra felvernek a zajukkal, csak reménykedem benne, hogy nem mutáns szörnyek adnak ilyen hangot. Amikor rajtam az őrködés sora, fel sem merül a lehetősége, hogy elaludjak, a félelem túlságosan ráz. A tűzhöz egész közel ülök, és áldom az eszem, amiért elegendő fát gyűjtöttünk egész estére, hogy ne kelljen most egyedül kószálnom tűzrevalóért. Könnyítek magamon a tábortól pár méterre, rászórok némi homokot, és visszakuporodom a tűz mellé.
-Sz-szerinted sikerülhet? - Kérdem Fornesht. - Össze tudjuk szedni ami k-kell, és visszajutunk a bunkerbe?
Közben előszedem a táskámból Smith feljegyzéseit, és a tűz fényénél - de attól biztonságos távolságban - átnézem őket még egyszer, hátha találok még valami érdekes részt, vagy ki tudok olvasni valamit a fickó csúnya írásából.

Felszerelés: egy táska süti, szerszámok, két pisztoly, lőszer, térkép, Smith feljegyzései

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Borzalmino Pént. 06 Jan. 2012, 19:30

Remynek sikerült végre tüzet gyújtania és én önként vállaltam az őr szerepét. Az aznap történtek még oly frissen kavarogtak bennem, hogy egy marék nyugtatóval se tudtak volna kiütni. Kezemben a pisztolyommal a tűz mellet hallgattam, ahogy a tücskök vagy mik lágyan ciripeltek. Halottam már ezekről a lényekről de még soha nem láttam egyet sem. A föld alatt nem sok fordult elő. A ciripelésüket néha félbeszakította egy-egy hosszú vonyítás. A hangból ítélve nem embertől származott hanem valami állattól. Ezekről is olvastam valamit. Megpróbáltam az emlékeimben kutakodni de csak valami kutyaszerű lény képe ugrott be e neve nem. Úgy rémlett ezek a lények a holdat szokták vonyítani. Azonban a a hold elbujt a sűrű felhők közé, úgyhogy kizárt volt a holdnak szóló dal. Azonban én egy cseppet sem tartottam tőlük úgy éreztem akár pusztakézzel is elbánnék velük ha a társaim élete a tét. A gyomrom erősen megkordult de a sütemények túlságosan is Adamra emlékeztettek ezért inkább az éhezést választottam. Egy idő után Remy leváltott az őrségben. Megkérdezte sikerülhet-e a megbízás mire én egyenes választ adtam.
-Itt nincs más lehetőség sikerülnie kell és ha valaki újfent ártani akar azt is megbánja, hogy megszületett.-
Borzalmino
Borzalmino
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 139
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 21.

Karakteradatok
Főkarakter: Vipra Phertelmer
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Fornesh Szomb. 07 Jan. 2012, 02:08

A lepihenést követő aggodalom a tűzrakásról hamar eloszlott, mikor Remy elővette hegesztő pákáját. A tűz fellibbenése után már nyugodtabban üldögélt a kőnek támasztva hátát. Csak a tüzet nézte, valahogy megnyugtatóan hatott rá. A rádió témája valahogy nem volt képes lekötni figyelmét. Az elejére próbált odafigyelni, de hamar bambulásba bukott át figyelme. Csak bizonyos részletek jutottak el hozzá, mint hogy éjjel nincs adás, járőrök éjjel, áramfejlesztés, fűszer, illetve a végén kicsit felkapta figyelmét az időjárásra. Az eddigi életében sose kellett a hőmérséklet miatt aggodalmaskodni, hisz mindig be volt állítva, hogy megfelelő legyen mindeni számára. Ám a végén elhangzó mondat "A várható éjszakai hőmérséklet a közép-nyugaton, elérheti a három fokot." kisebb riadalmat okozott benne.
~Most tényleg ilyen hideg lesz a meleg nap után?~
Kicsit bambulva nézett tovább a tűzre, majd továbbra is azt bámulva halkan megszólalt.
- Majd aki épp őrködik, figyeljen a tűzre, és ne menjen távol tőle.
Remy engedélyével kezébe vett egy-két jegyzetet, amit talált, majd az unalmas szöveg hatására álomba szenderedett. Az éjjeli állatok felverték, hisz hol szokta volna meg az ilyesfajta hangokat éjjel. Ám nem kell sok neki, hogy visszaaludjon. Remy kérdése előtt felébredt, bizonyára akkor volt kettejük váltása. Már kezdett töprengeni a kérdésen, mikor Borzalmino válaszolt előbb.
- Hallod. - Mutat félmosollyal az elhangzottakra, jelezve egyetértését, illetve hogy nem tud mit hozzászólni.
Lassan rá kerül a sor, már nem is alszik túl mélyen, hisz előbb kezdte az alvást, mint a többiek. Felkelve látja, ahogy Remy bújja a jegyzeteket.
- Aludj inkább egyet. Lassan úgy is pirkad. Csak mesekönyvekben hallottam, sose tudtam elképzelni milyen. Most legalább látni fogom. - Azzal elfoglalta helyét a tűz mellett, annak hátat fordítva.
A zajok hangja nem hagyja, hogy egy pillanatra is lankadjon figyelme, és minden zörejre odakapja fejét, ám mégis az zavarja ami eszébe jutott a rádióból hallottakról.
~Járőröznek éjszaka igaz? Remélem nem találnak meg. Ki tudja mik a szándékaik velünk, vagy vannak e egyáltalán.~
Fornesh
Fornesh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 74
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.

Karakteradatok
Főkarakter: Fornesh
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Albert Shear Szomb. 07 Jan. 2012, 11:37

Földrajzi hely: Valahol az USA közepén
Helyiség: A hegyoldal alatt...
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Remy Polack,

Bár a hangok egyre közelebbről jöttek a három férfi nem vesztette el minden reményét. Az alvás kezdetben nehezen ment a steril hálófülkékhez szokott elméknek, de amint megszokták, hogy a természetben vannak már hamar elszenderültek. Itt csak a hangok forrásai voltak mások a Vaultban megszokottakhoz képest. Ott a légkeverő és tisztító rendszer rotorlapátjai zizegtek állandóan, itt a tücskök ciripeltek. A nehéz, hidraulikus fémajtók le-fel mozgásai pedig évről évre hangosabbakká váltak, mint most a farkasok vonyítása. Igaz, az ajtók kevésbé veszélyesek, gondolná Fornesh és Borzalmino. Remy azonban tökéletesen tisztában van azon helyzettel, hogy a kenőanyag felvitele közben, a szeszélyesebb ajtók fogaskerekei, igenis harapósak.
Az éppen aktuális őr, egyszer csak arra lehet figyelmes, hogy minden elcsendesül. A tücskök sem ciripelnek, a farkasok sem vonyítanak s a szél sem jár. Bár ez utóbbi elől talán védve volt a kis trió a sziklafal bemélyedésében.
...
BUMM...vágott utat magának a felismerhetően fegyverből előtörő hatalmas durranás. Amint elült a szempillantásnyi ideig tartó durranás hangja máris fájdalmasnak ható vonyítás lépett a helyére. Ez már másodpercekig tartott és a korábbi, hasonló hangokhoz képest, inkább haláltusának tűnt, mint harci éneknek. Megint csend nehezedett a sötét tájra, ami megint csak néhány másodpercig tartott...BUMM...süvített át téren és időn a lövés, de ezt most semmi sem követte. Először. Morranásokat, rövid ugatásokat és csaholást lehetett felfedezni, amelyek nem is olyan messziről, tán csak tíz méterről hangoztak fel, de hallhatóan távolodtak...

...néhány perccel később, a lövésektől felriadt kis csapat fülét, ütemes léptek zaja ütheti meg. Alig telik el fél perc és egy alacsony emberi sziluett bontakozik ki tőlük pár méterre a sötétben.
-
Ne lőjetek! Én mentettem meg az életeteket!

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Borzalmino Vas. 08 Jan. 2012, 21:52

A zajokhoz hozzá voltunk szokva de nem az ilyenekhez. Legtöbbször a légkeverő körbe és a tisztító rendszer zaja szinte már a részünké vált. Ezek azonban mások voltak és a más nem minden esetben jelent rosszat. A kis lények ciripelés e fűben mintha muzsika szolt volna. És az volt a legszebb az egészben, hogy miden élő volt nem pedig rideg fém. Még a farkasok vonyítása is bizonyos mértékben csodálatos volt. Félelmetes de egyben csodálatos is. Ahogy ezek a szabad lények üvöltéssel kommunikálnak egymással de mintha több lenne puszta ordítozásnál. Érezni benne a vadságot és a szenvedélyt. A biztonság kedvéért a kezem alatt tartottam a fegyveremet nehogy hirtelen ránk rontsanak. Rayn egy kis ideig leváltott de rövid idő után felváltom Rayn-t az őrségből nehogy sérült társunknak keljen. Ahogy tovább halgatom az egyre közeledő üvöltést hirtelen robbanás szerű zörej terjed szét a levegőben. Utána még egy és mindegyik után fájdalmas halál üvöltés követte. Kis idő múlva egy idegen tűnt fel azzal a szöveggel, hogy megmentette az életünket.
***
Mivel egyszer már valaki megpróbált átverni és megölni minket ezért a biztonság kedvéért nem veszem le róla a pisztolyomat.
Borzalmino
Borzalmino
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 139
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 21.

Karakteradatok
Főkarakter: Vipra Phertelmer
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Godlaw / Tao Kedd 10 Jan. 2012, 13:21

A zajok lassan monotonná váltak, a papírokban pedig nem találtam újdonságot, így kezdtem elálmosodni, és végül úgy döntök, megpróbálok aludni. A szerszámos zsákomra teszem a süteményeset, ami valamivel puhább, azt használom párnának, így biztosan felébredek, ha valaki el akarja venni. Ahogy lehajtom a fejem, rögtön rájövök, milyen fáradt vagyok valójában. A sok gyaloglás, Fornesh cipelése, a stressz. Pillanatok alatt elnyom az álom.
Dörrenésre riadok fel, először azt hiszem, hogy az ég dörög, hallottam ilyenről, de aztán eszembe jut, hogy hol vagyunk. Ez egy sivatag, itt nincs eső, nem is volt és nem is lesz. Akkor nem lehet más, csak...
Újabb dörrenés. Valaki lő. Talán az Enclave emberei, talán újabb Smith-ek, akik "segíteni" akarnak. Aztán feltűnik az alak. Borz rögtön fegyvert ránt, és becélozza őt. Remélem, nem úgy fog alakulni minden, mint legutóbb.
-Azt hiszem, igazat m-mond, csak l-lelőtte a farkasokat - jegyzem meg Borznak, és alaposabban szemügyre veszem a férfit. Valójában persze egyszerűen elképzelhető, hogy a farkasokat önvédelemből lőtte le, és most velünk is végezni akar.
-M-mit akarsz t-tőlünk? N-nincs pénzünk, s-se élelmünk! - Dadogok, de amúgy is, így nem tudhatja, hogy a hazugság miatt, vagy alapból.
A táskám előtt állok, hogy véletlenül se láthassa a csomagokat, amiben az élelem meg a szerszámok vannak. Na meg persze a fegyver is. Nem akarok lövöldözni. Ez a fickó elbánt a farkasokkal, sokkal jobb lövész lehet nálunk, talán itt nőtt fel. Szóval próbáljuk meg most sérülés és halál nélkül megoldani ezt az egészet.

Felszerelés: egy táska süti, szerszámok, két pisztoly, lőszer, térkép, Smith feljegyzései

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Fornesh Szer. 11 Jan. 2012, 14:33

A hangok mint zavaró tényező nem engednek sok választást, mint azt, hogy hozzászokjon. Bár sérülése nem múlik el szempillantás alatt, nem elviselhetetlen, és nem tűnik komolyabbnak, így az őrködést se akadályozza, hisz nem kell menetelnie sérült lábával, csupán éberen maradnia, és figyelnie a környezet neszeit, mozgásait. A semmiből viszont egy ismerős hang riasztja fel. Ezt a hangot már hallotta, nem is olyan rég. Azonnal felállt, az enyhe, mégis jól érezhető fájdalom ellenére, ami lábába villan, mikor ránehezedik. Még frissen él benne az emlék, mikor is hallotta ezt a hangot, illetve mik történtek abban a helyzetben. A hirtelen jött riadalmat másfajta hangok is követték. Könnyedén felismerhető volt, hogy nem ok nélkül lőttek. Nem sokára meg is jelent a lövést leadó tulajdonosa. A mondandója érdekesnek bizonyult.
~Megmentett? És mitől? Vagy talán...~
Miután Remy is viszont "üdvözölte", Fornesh is intézte mondandóját.
- Köszönjük, hogy megmentette az életünket. De honnan tudjuk, hogy maga nem jelent ránk veszélyt?
Fornesh
Fornesh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 74
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.

Karakteradatok
Főkarakter: Fornesh
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér - Page 2 Empty Re: Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.