Veszélyterem (Főmágustorony)

2 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 12 Jan. 2012, 18:29

Hagytam, hogy Rachel átöleljen és én is átkaroltam, kivételesen örültem, hogy a többiek balgasága után belementem a játszmába és nem küldtem el a fenébe. Apát egyszerűen felrobbanthatta volna az a rohadék. Engem is a rosszullét környékezett attól, amit műveltek. Nem néztem oda, de még így is a könnyeim sós ízét éreztem attól, amit velük műveltek. Örülök annak, hogy legalább nem anyáéknak esett baja és nem Bard-nak. Nem tudom, de még ő is eszembe jutott ebben a pillanatban. Mikor Rachel elengedett én nem engedtem el őt, nem kellene, hogy még egy ostobaságot csináljon, vagy összeessen. Ko nénit ismertem a legjobban az, amit vele tettek rázott meg a legjobban, de most erősnek kell maradnom. Megfizetsz ezért pubi, azt garantálom! Innen nem volt kiút, előbb vagy utóbb úgyis megöli őket és minket is, ha ránk unt, de addigra előtte még megölöm, megölöm! A hogyan jutunk a megfelelő helyre kérdést fel sem tettem, jobban járt mindenki attól, ha nem teszem, főleg én és apáék. Majd megoldja ő, végül is mindent ő irányít ezen a világon. Azt hiszem… Zyro járt a legjobban azzal, hogy hazament végül.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 12 Jan. 2012, 20:11

??:?? – Ismeretlen helyen
Résztvevők: Lorna Howlett, Ethan Jackson, Andrew Ramirez, Yusuf Azeem Omnim, Rachel Wilcox, David Ethan és Daniel Hamilton

Miközben a többiek esküt tettek, vagy éppen próbálták magukat összeszedni Yusuf letakarta Victoria testét.
- Nagyszerű, hogy végre megértettétek! – mondta Magneto.
Ekkor sistergő hangot hallhat mindenki, pillanatokkal később pedig rosszul lesz mindenki, altatógáz. Alig néhány másodperc kellett csupán és mindenki eszméletlenül rogyott a földre.


Résztvevők: Haward Maximoff és Grigorij Taylor
Miután odabent eszméletlenül esett össze a csapat Magnus a két fiatal felé fordult.
- Teleporttal mentek – mondta. – Nem kell más és Emily már gondoskodott róla, hogy védve legyél. Hogy mennyire védett nem tudjuk, ezért mennek ők, rád bízom, hogy mikor veszed el tőlük a tárgyat. Ez rád is igaz Haward.
A két fiú még összeszedhette a felszerelését, majd az eszméletlenek után teleportálták őket is.

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 00120


??:?? – Japán, ismeretlen hely és idő
Résztvevők: Lorna Howlett, Andrew Ramirez, Yusuf Azeem Omnim és Haward Maximoff

A csapat tagjai arra ébrednek fel, hogy hideg van és fáznak, egy fagyos, havas helyen volt, a levegő ritkás, valószínűleg Japán hegyeiben lehettek. A felszerelésük és meleg holmik melléjük volt ledobva csak úgy a földre. Az egyik táskán egy másik kisebb doboz is volt, benne GPS és megjelölve az a pont, hogy most hol voltak, illetve arról, hogy hova is kell menniük. Szerencsére nem kellett messzire, úgy öt kilométerre volt csak tőlük a cél a völgy ellentétes végén egy hágóban.

Haward úgy egy kilométerre volt egy magaslaton a többiektől. Ő maga is megkapott minden felszerelést, amire szüksége lehetett, meleg ruha, amiben el tud a hóban rejtőzni, fegyver a kívánsága szerint, GPS. A parancsa is megvolt, így már csak rá volt bízva, hogy mikor és mit lép.
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 1280942983PzaG81D

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 00120

??:?? – ismeretlen hely és idő
Résztvevők: Ethan Jackson, Rachel Wilcox, David Ethan, Daniel Hamilton és Grigorij Taylor

A csapat tagjai arra ébredtek, hogy a meleg tengervíz simogatja őket. Egy tengerparton voltak, hogy melyik országban, vagy kontinensen lehetettek fogalmuk sem volt róla. A felszerelésük és búvár felszerelések melléjük volt ledobva csak úgy a földre. Az egyik táskán, ami kicsit odébb volt a homokban, egy másik kisebb doboz is volt, benne GPS és megjelölve az a pont, hogy most hol voltak, illetve arról, hogy hova is kell menniük. Egy barlangba kellett, az pedig nem volt túl messze, úgy alig pár kilométerre, és tökéletesen rá lehetett látni arról a partról, ahol most voltak. A GPS szerint a mágikus tárgy, amit meg kellett szerezni a barlang mélyén volt, ami víz alatt helyezkedett el.

Grigorij úgy egy kilométerre volt egy sziklán a többiektől. Ő maga is megkapott minden felszerelést, amire szüksége lehetett, fegyver a kívánsága szerint, GPS és búvárruha. A parancsa is megvolt, így már csak rá volt bízva, hogy mikor és mit lép.
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Sea-cave-on-paxos

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Sarah Szomb. 14 Jan. 2012, 12:14

Ismét Magnetó hangját hallom, ám ezúttal már fel sem emelem a fejem, azt sem érdemli meg az a féreg hogy egy magamfajta konkrétan értéktelen személy egyáltalán ránézzen. Sistergő hang, majd sötétség. A következő ami feltűnik hogy vizes a lábam... Meglepetten ülök fel.
- Egy tengerpart... F@sza. - Jegyzem meg, ám kissé sem elégedetten, sokkal inkább idegesen és feldúltan, igencsak zavar ami történt, ezt nem kéne elcsesznünk, de tartok tőle hogy egy ponton hasonló kimenetele lesz mint az előző akciónknak. Ettől a hirtelen alvástól, sikerült valamilyen szinten megnyugodnom, annyira hogy ne remegjek és ne látszódjon meg rajtam túlságosan az idegesség és aggódás. Felállok, és megpróbálom magamról leseperni a homokot, s ekkor tűnik fel egy GPS a homokban, nem is messze. Odasétálok, felveszem és alaposabban átnézem. Menet közben azt is megnézem hogy kik vannak még itt körülöttem.
- Ó remek... - Közelebb lépdelek a társasághoz és megmutatom nekik a szerkezetet.
- Nos ide kéne eljutnunk, a GPS-t majd viszem én. - Jegyzem meg, majd besétálok a vízbe, csak gyorsan lemosom magamról a homokot, majd felveszem a cuccosom, mindent, a ruhám úgysem fog zavarni a búvárruhával mert testhezálló, csak a fejrészével nem tudok mit kezdeni, ezért kénytelen vagyok egyenlőre itt hagyni, aztán remélem hogy a későbbiekben ha ide visszatérünk akkor meglesz. Hamarosan már készen is állok az úszásra, ám még előtte.
- Minden rendben Rachel? - Kérdem érdeklődve majd a válasz után végig nézek rajtuk.
- Indulhatunk pucukáim? - Ezen mosolyognom kell, ilyet se mondtam még, s ha a válasz igen akkor jómagam már be is sétálok a vízbe, bár ebben a búvár ruhában nehezebb mozogni mint gondoltam, de megoldható.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Bishop Szomb. 14 Jan. 2012, 13:18

Egy kis altatógáz és egy kis idő múlva már arra ébredek, hogy valami havas, hideg helyen vagyok, nem túl jó kilátások. De legalább felszerelések vannak. Fejemben vannak még a képek az ollóval meg a lenyiszált végtagokkal nem túl szép álom. Gyorsan feltápászkodok, és a felszerelésem megkeresem ezután a GPS-t is megnézem.
- Jobb lesz, ha minél előbb indulunk. -jegyzem meg a többieknek-
És ha már nagyjából megvagyunk én fogom magam és elindulok, keresek egy könnyen járható utat, és figyelek, hogy figyelnek-e minket.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Quentine Constantine Szomb. 14 Jan. 2012, 14:45

Lorna nem enged el, és ez jól esik, egy pillanatra úgy érzem, valaki vigyáz rám. Aztán megérzem a gázt, és minden elsötétül.
A sós víz a horzsolásaimat és az égési sérüléseimet is eléggé csípi, de legalább kitisztítja és összehúzza azokat, így tűröm a fájdalmat. Borzasztóan lassan fordulok hanyatt és támaszkodom fel, hogy körülnézzek, hol is lehetünk. David eléggé pörög, már a cuccokat és a GPS-t nézegeti, amikor én még mindig bambulok magam elé a tengerre, és próbálom összerakni a történteket magamban. Magneto elrabolt, és rávett minket, hogy segítsünk neki, most pedig meg kell szereznünk az ereklyét. David kérdése zökkent ki a gondolkodásból.
-Hogy? - Nézek fel rá értetlenül. - Ja, igen, minden okés, csak azon gondolkodom, hogyan tartja rajtunk a szemét Magneto. Nyilván nem fogunk lelépni a mágikus cuccal, amíg a szüleink nála vannak, de azért trükközhetnénk, mert itt nincsenek kamerák. Hacsak a búvárcuccba nem szerelte bele - magyarázom neki kicsit fáradtan.
Felkelek a földről, és leveszem a felesleges ruhadarabokat, amiket úgysem hagyhatok a búvárruha alatt. Így gyakorlatilag csak a bugyim marad rajtam, meg a topom, alatta a melltartóval. Kétlem, hogy nagyon szégyenlősködnöm kéne, nincs rajtam kevesebb ruha, mint amikor a strandon vagyok - idejét sem tudom, mikor voltam utoljára strandon.
Lemosom magamról a homokot néha felszisszenve a sós víz miatt, aztán felveszem a búvárruhát. A felszereléseket átnézem, hogy mivel rendelkezünk még, aztán ha mindenki elkészült, akkor a búvárruha felső részét a derekamon kötöm meg, és kiengedem a szárnyaimat.
-Mehetünk. - A barlangig tartó több kilométeres utat inkább repülve teszem meg, mert nem vagyok egy nagy úszó, és kifáradnék, mire odaérünk. Fentről körülnézek, hogy látok-e más emberekre utaló jelet, füstöt, házakat, esetleg mozgást valahol a parton, aztán a többiek felett repülve megyek a barlang szájához. Ott aztán majd felveszem a búvárruhát teljesen, és én is a vízben folytatom az utat.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Steven Szomb. 14 Jan. 2012, 16:42

- Nagyszerű. – Mondom ki halkan, mikor meghallom a sistergést, majd pár pillanattal később már össze is esek és elalszom. Az ébredésem kellemes. Egy tengerparton ébredünk, legalább is a csapat fele. Emlékeztetett annak a szigetnek a partjára, amelyiken 10 éves koromban küldött az apám fél évre. Persze ott nem volt egy ekkora barlang a part mentén. Egy kicsit kiakartam élvezni a napsütést és a meleg tengervizet mielőtt elindultunk volna, de a sós víz hamar csípős érzés követte amint a sebeimhez ért. Gyorsak körbenézek a parton, hogy van-e növényzet és ha igen akkor a Méreget használva begyógyítom a törött karom és a többi sebem.
- Van valakinek súlyosabb sérülése? – Kérdeztem a többieket miközben magamat gyógyítottam, és ha lesznek jelentkezők, akkor az ő sebeiket is begyógyítom egészen addig, amíg lesz még növényzet.
Ezután, én is átöltözöm, hogy felvegyem a búvárruhát.
- Azt mondta belőtt minket nanitokkal, és amikor végig néztem a testemet akkor találtam is egy szúrásnyomot a nyakamon, szóval lehet igazat mondott. Ha így van, akkor minden egyes szavunkat hallhatja most is. – Válaszoltam Rachelnek miközben megnéztem a GPS-t, amit David mutatott. Próbáltam megjegyezni, hogy körülbelül milyen irányba kellesz menni ha esetleg elveszítjük a készüléket.
~ Mindazonáltal a gondolatainkat talán nem tudja érzékelni. Annyira nagyon nem értek a nanotechnikához.~ Próbáltam erősen erre gondolni, hátha Rachel-nek is eszébe jut ez és olvas majd a fejünkben.
- Pucukáim?.. Persze mehetünk. – Értetlenül néztem, majd aztán ráhagytam, gondolva hogy valószínűleg ez is valami szleng lehet vagy sértés. Apám sok mindent megtanított de a városi szleng nem volt a listán ahogy az irónia felismerése sem. Miután a többiek is elindultak, én is elindultam úszva David mögött a barlang felé. Amíg nem volt muszáj, addig nem buktam le a víz alá, ezzel is spórolva az oxigén tartalékot, ami nálunk van.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Serena Davidson Vas. 15 Jan. 2012, 12:39

Gáz, még én sem voltam úgy, hogy nem kell lélegeznem, így egy idő után az én fejem is elnehezedett. A következő emlékem, hogy hideg van, és valami hidegben fekszem. Kinyitottam a szemem, legalább a levegő tiszta volt itt és hűvös, meg kissé ritkás. Hó volt mindenfelé, akkor ezek szerint ez valóban már Japán volt, ahol a Kéz is állomásozott. Már csak a pontos helyet nem tudtuk, körbenéztem és a levegőbe szimatoltam, hátha megérezni valamit, valakit, ami nyomra vezethet. A holmijaink láthatóan megvoltak, noha nekem csak egy rádióm volt összesen, semmilyen más fegyverem, nem szoktam mást magammal vinni. Kabátra és ilyenre nem volt szükségem, úgysem tudtam sehogyan sem megfázni. Így én készen is voltam arra, hogy végre elinduljunk. Még Yusuf-ra néztem, ő volt végül is a hivatásos katona közöttünk, így valami pontos parancsot vártam tőle, közben bólintottam Andrew-nak is. ha Yusuf mpnd parancsot, akkor aszerint indulok és járok el, ha nem, akkor megyek a másik pubi után, lehetőleg lopakodva, hogy zajt ne keltsek és nehezebben lehessen kiszúrni, bár fekete ruhában a havas tájon igencsak érdekes mutatvány lesz ez.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Tyler Hétf. 16 Jan. 2012, 12:12

Egy tengerpart és egy barlang, ahol ott van az a valami amit meg kell szereznünk Magnetonak. Nem szólók a többiekhez, még mindig minden tagom reszket, s néha öklendezek is. Lassan és vontatottan ledobálom a felesleges ruháimat, és magamra rángatom a búvárfelszerelést. David és Daniel után a vízbe merülök, és tempózva utánuk úszok. Érzékelem, ugyan a barlangot látom is, de állandóan anya megkínzott arca ugrik fel előttem. Dühösen kezdek el úszni, megpróbálva lehagyni a képet, ami persze esztelen próbálkozás a részemről, de valamivel muszáj vagyok ide kötni magam. A feladathoz, amivel Magneto közelébe tudok jutni. Mert biztos vagyok benne, hogy nem fogja elengedni a szüleinket. Valahogy át kell vernünk majd őt, hisz mégis miért tartaná be a szavát, ha rabszolgát is tudna csinálni belőlünk? Felzárkózok a másik kettő mellé, s ha a barlanghoz értünk lemerülök, feltéve ha szükséges.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Albert Shear Hétf. 16 Jan. 2012, 17:35

Yusuf arra ébred, hogy remeg. Alapvetően még nem volt hideg a levegő, de a hó okozta nedves hatás és a meg-megmozduló szellő éppen elég volt ahhoz, hogy rosszabb esetben simán összeszedjen egy komolyabb tüdőgyulladást, ha nem vigyáz. Gyorsan talpra küzdi magát s miközben az altatógáz ízét próbálja kiszorítani az arcából, próbálja megsaccolni azt, hogy mennyi idő telhetett el az elaltatásuk és a felébredés között. Ezt a lába állapotváltozásából akarja kikövetkeztetni. Közben lassan elindul a ruháik felé. Társaira tekint és csóválja a fejét. Ezek szerint nincs idejük megszárítani a ruháikat. Ha mégis, legalább a pólóját megpróbálja kicsit kifeszíteni olyan száraz helyre, ahol nap érheti. Ha nem, akkor a vizesre öltözik rá.
Próbál úgy válogatni, a később ébredők kárára is akár, hogy a saját felszerelése mellett úgy öltözzön "rétegesen", hogy kellő légréteg legyen az egyes ruhadarabok között. Ha sikerül, egy plusz zoknit is beszerez, amit egyelőre zsebre tesz. Ha zordra fordul az idő, akkor jól jöhet ez még neki a kezeire is.
Ha végzett az öltözködéssel és az esetleges plusz ruhadarabok beszerzésével, a felszerelését és a fegyvereit is megvizsgálja. Súlyukat próbálgatja. Arra kíváncsi, hogy módosították-e őket olyan mód, amit kiszúrhat egy alapos, de gyors vizsgálattal.
Akár talál valamit, akár nem, Ramirez mögé lépdel egy idő után. A válla fölött átlesve szemrevételezi a gps-t. Nézegeti, majd fejben számol egy kicsit. Végül hümmögések közepette szólal meg.
- Körülbelül másfél, két óra. Talán több, ha lassan tudunk haladni...de mind halottak...ahogy mi is. Meg a rokonok is...de menjünk csak, mert az vicces.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Haward Maximoff Hétf. 16 Jan. 2012, 18:43

Csak bólintok nagyapám szavaira, miszerint ránk van bízva miképpen szerezzük meg a dolgokat, a lényeg, hogy azok épségben jussanak el őhozzá, mert ez is egy nagyon fontos terv részét képezik. Ez azért kissé elgondolkodtat, hogy ugyan mi lehet az az óriási terv, meg feladat, amihez ilyen eszközök kellenek, mint például egy természetfeletti ereklye. Aztán némi töprengés után eszembe jut, amit arról a bizonyos tervről hallottam A Halál Avatarjától. Hogy egy idegen lényt akarnak a világra szabadítani. Nyilvánvalóan erre kell nekik ez a szerkezet. Még megkapok az új küldetéshez minden kellő felszerelést, aztán egy teleportálással máris Japánban, a hegyek hűvös, havas fogadtatásában találom magamat, de tudom, hogy nem tétovázhatok sokat. Összeszedem a cuccaimat és legfőképpen önmagam, majd útnak indulok a GPS útmutatásával a célom felé. Közben végig azon agyalok, hogy vajon miféle teremtmény lehet annyira kozmikus, annyira rejtélyes és annyira brutális, hogy ilyen fontos legyen annak a Földre hozatala. Na és vajon minek kell az egyáltalán ide? Nem nagyon értettem, mindenesetre nem hagyom cserben nagyapát azzal, hogy ellentmondok a szavának, hisz ő eddig mindig ott volt mellettem, ha szükségem volt rá, és én nem fogom most ezt azzal meghálálni, hogy elfordulok túle, csak, mert nem nagyon értem a tervének egyes részleteit. Az én feladatom viszont egyelőre világos. Megnehezíteni a lázadók dolgát és elorozni előlük azt a tekercset, vagy mit, ami kelleni fog az ereklyéhez és a terv megfelelő végrehajtásához. Miközben agytekervényeim lázasan pörögnek, és haladok a cél felé, végig igyekszem figyelni, nehogy közben valaki vagy valami rám támadhasson. Legfőképpen azért próbálok óvatos lenni, nehogy a lázadók valami támadással várjanak. Végülis nem tudhatják, hogy itt vagyok, de nem is akarom magamat leleplezni előttük, ideje korán, mert az a küldetésem sikerességét veszélyeztetné csak, és ráadásul semmi jóra nem vezetne. Sokkal jobban meg tudom majd vezetni őket, ha egyelőre nem tudnak rólam és az ittlétemről. Ha viszont mégis összeakadnék velük, nem habozom harcba szállni, hisz nekem nem számít, hogy élnek-e még, vagy azonnal meghalnak. Ahogy bandukolok magamban morfondírozva, a csatáról való képzelgéseimet egy új gondolat szakítja meg, egy szívből jövő érzés: Miért nem tudtam valami kellemesebb klímájú helyre kerülni? Reméletm legalább Grigorij sincs jobb helyzetben. Ha már nem a legjobban jöttem ki a teleportálásból, akkor a kárörömöm is legyen meg.
Haward Maximoff
Haward Maximoff
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 53
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : Végtelen Háború

Karakteradatok
Főkarakter: Haward Maximoff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Adam Taylor Kedd 17 Jan. 2012, 10:43

Grigorij tudomásul veszi a parancsot. Egy karabélyt kért ami víz alatt is működik és elindult a küldetésre. Amikor megérkezett megnézte a GPS-t, majd elkezdi megkeresni a csapatot. A búvárruhát már felvette a ruhájára csak a kabátját nem tudta alávenni. A férfi a hevedereit igazgatja miközben a fák közül figyelte a csapatot. Mindenkit megfigyelt, hogy ki mit csinál. Elemezte a mozgásukat a gyengéket és súlyosabb sebesülteket kereste. Aztán csak várta, hogy elinduljanak. Miután elindultak és már biztos távolságban voltak ő maga is a vízhez megy. Nem ott ahol ők. Nem akarja, hogyha véletlenül visszajönnek nyomot hagyjon. A karabély hevederét ellenőrzi. Aztán elindul a vízben. A barlang előtt lemegy a víz alá és nyugodtan figyel. lassan és keveset lélegzik, hogy tovább tartson a levegője. Várja a visszatérő csapatot.

_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor
Adam Taylor
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 17 Jan. 2012, 13:17

??:?? – Japán, ismeretlen hely és idő
Résztvevők: Lorna Howlett, Andrew Ramirez, Yusuf Azeem Omnim és Haward Maximoff

Yusuf úgy 1-2 órára tehette, hogy meddig voltak eszméletlenek, néhány plusz ruhát is sikerült beszereznie, amiket akart, a fegyverei ellenőrzése közben pedig rájöhet, hogy semmi sem változott azokkal kapcsolatban. Nem nyúltak hozzá, nem módosítottak semmit sem. A szagok pedig, amiket Lorna érzett leginkább a völgy másik végéből származtak, füst és emberszag. Arra határozottan éltek még emberek. A csapatnak egyébiránt sikerült találnia egy járható utat, ahogyan Haward-nak, amin tudja a többieket követni. Az út viszonylag sűrűn járt, és még valószínűleg hójárók is haladtak rajta, mert ott könnyedén lehet haladni, már ki van járva. Úgy tíz perc séta volt ezt elérni. Azonban a csapat nem tud sokat, csak úgy negyedórát haladni rajta, mert akkor sikerül a távolban egy őrszemet kiszúrni, aki figyeli ezt az utat.

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 00120

??:?? – ismeretlen hely és idő
Résztvevők: Ethan Jackson, Rachel Wilcox, David Ethan, Daniel Hamilton és Grigorij Taylor

Rahcel a levegőben senkit sem látott, a sziget nem volt túl nagy, és semmilyen élet nem volt rajta. Az egész mintha egy kiemelkedő hegy lett volna, vulkanikus, a tetején erdővel. Grigorij is itt tudott észrevétlenül megbújni úgy, hogy a lány ne vegye észre.
Odalent a parton a csapat átöltözött és úszásnak indult a barlang felé, Rahcel repült, azonban a lány kénytelen volt a levegőben átöltözni, mivel a barlang szája teljesen víz alatt volt – bocsi, olyan jó képet nem találtam – így ügyetlenkedve fent, vagy a vízbe esve kell ezt megtennie, ami sokkal jobban kifárasztja, mintha kényelmesen a parton öltözött volna be és úszott volna. A csapat a barlang szájánál immáron tényleg kénytelen a víz alá merülni, mert a barlang a víz alatt volt. Úszva indultak befelé, közben majd Grigorij is megérkezik az egész szájához, de ezt a többiek már nem látják. Őket sokkal jobban leköti, hogy a barlang egy folyosóval folytatódik, amit egy kanyar után két kékbőrű férfi őrzött. Atlantisziak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Tyler Kedd 17 Jan. 2012, 15:42

Rachel nem választott túl jól a repkedéssel, mivel szenved egy sort, mire sikerül felöltöznie. Mindenesetre, míg a többiek lemerülnek, én megvárom míg Rachel is merülésre kész. Aztán ha ő is lemerült, utolsóként utánuk megyek. Nem telik sok időbe telik, egy folyosóra jutnak, ahol két atlantiszi őrködik. Remek, szóval Magnetonak ezektől kell valami ereklye. És nem folyhat vér. Elég nehéz lesz, így a közelükbe jutni. Rachel felé pillantok.
~Ki tudod őket ütni, vagy elterelni a figyelmüket?~
Kérdezem gondolatban tőle, várva a választ. Az én képességeim túl feltűnőek és nem finomkodásra valóak, és lopakodni sem tudok jól. Ez egyenlőre a többiekre marad...


//A folyosó is víz alatt van?//


A hozzászólást Tyler összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 17 Jan. 2012, 15:44-kor.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 17 Jan. 2012, 15:43

//Igen minden azalatt van, ha nem, majd szólok.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Sarah Szer. 18 Jan. 2012, 21:37

Az úszás elég kellemes, legalább is a történt dolgokhoz képest... Néha még mindig beugrik anyám képe ahogy szenved, de most van mivel elterelni a gondolataim. Ez a valami nem más, mint Rachel, úgybizony, én nem vagyok ennek a nagy leskelődj aztán járjon a fantáziád dolognak a híve, valóban nem, de ezzel legalább el tudom vonni a figyelmem, és az út is sokkalta pozitívabb hangulatban telik el számomra, mint ahogy amúgy telne, hiszen a formás idomok minden valódi férfi kedvét feldobják, még akkor is hogy tudja: Ha megérinti őket valószínűleg eltörik a nyakát... Illetve jelen esetben kap egy kényszeres altatást és egy főbelövést... Vagy talán nem? Hát Rachelről van szó, szóval nem tudom, annyira még nem sikerült ki ismernem viselkedésileg, pedig mióta ismerem? Egy hónapja körülbelül? Nem lényeg, hamarosan elérünk ahhoz a bizonyos barlanghoz, egészen problémamentes az út, egészen addig amíg össze nem futunk két... Hallal? Istenem ezek már itt is itt vannak? Bár ezek valóban halaknak tűnnek, olyan vérbelik halaknak, nem olyanoknak mint az Attilainak királynője, hanem annál egy fokkal feljebb. Most lehet amúgy hogy tudnom kéne hogy kik ezek, de mondják rám hogy tudatlan vagy feledékeny vagyok... Nem tudom kikhez van szerencsém, vagy szerencsétlenségem.
~ Rachel, azt hiszem szükségünk lesz rád, hátha a te kommunikatív képességeiddel probléma nélkül átjuthatunk ezeken a halrudacskákon, szóval riszáld ide az alfeled ha megkérhetlek rá. Hacsak... ~ Próbálom vele felvenni a kapcsolatot, és remélem hogy ilyen módon veszi az adást, végül is még ezzel nem próbálkoztam. És nem mellesleg alaposabban körbenézek, hátha meg lehet őket kerülni, s ha nem látok rá módszert akkor folytatom.
~ Nem, tényleg te kellesz ide. ~ Nem akarok előttük igazán mutatkozni, főleg hogy vízben vagyunk, és valószínűleg ők sokkal könnyebben és otthonosabban mozognak benne, mint mi, és ez máris drasztikusan csökkenti a túlélési esélyeket. Mindemellett próbálok rejtve maradni.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Quentine Constantine Pént. 20 Jan. 2012, 13:09

A repülés végén kisebb nehézségek adódnak, de végül valahogy felvakarom magamra a búvárruhát, kicsit kifáradok benne, de a vízben már meglepően könnyen mozgok. Sosem búvárkodtam még, így az elején kicsit pánikolok a dologtól, de aztán rájövök, hogy működik ez az egész, és igazából megnyugtató az érzés, hogy a víz alatt is kapok levegőt. Mikor meglátom a két lantiszit, előbb Ethan néz rám kérdőn, nyilván azt várja, hogy csináljak valamit, ehhez nem kell telepatának lenni. David gondolatai már bonyolultabbak, főleg az a rész, mikor a melleimet stíröli. Elmosolyodnék, ha nem kéne ezt a hogyishívjákot a szájamban tartanom, hogy meg ne fulladjak.
~Megpróbálom...~ Válaszolok mindkettejüknek végül.
Alaposan el kell gondolkodnom, hogy mit tegyek, nem adhatok nekik parancsot, hiszen valószínűleg nagyon is jó okkal vannak itt, és gyanús lenne, ha más parancsot kapnának, hamar rájönnének, hogy mi történt, és elkapnának, mielőtt eltűnhetnénk. Elvonhatnám a figyelmüket, de az sem lenne hosszan tartó, viszont legalább továbbra is itt strázsálnának, és ha valaki követne minket, annak is nehéz lenne a dolga. Csak sajnos az a baj, hogy nincs más kijárat innen, csak az, amin mi jöttünk, így nem tanácsos erre küldeni őket. Végül az egyszerűbb megoldás mellett döntök.
Igyekszem behatolni a tudatukba, és szép lassan elálmosítani őket, nem akarom, hogy gyorsan elaludjanak, a célom, hogy egyszerre aludjanak el, máskülönben gyanússá válik a dolog a másik számára. Hogy könnyebb legyen a dolog, nem bocsájtok rájuk mély álmot, azaz elvileg felébredhetnek, ha valami hangos dolog történik körülöttük, vagy valaki keltegeti őket. Ha sikerül, akkor jelzem a többieknek, hogy maradjanak csendben, az ujjammal, aztán folytatom az úszást a folyosón.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Serena Davidson Szomb. 21 Jan. 2012, 12:32

Yusuf szavaira felmordultam és a karmaim is előpattantak a helyükről, remegve fordultam vele szembe és néztem a szemébe.
- Te lehet, hogy leírtad őket pubi! – kezdtem vicsorogva. – De nekem csak anya és apa maradtak! Mindent megfogok tenni, hogy legalább esélyük legyen kiszabadulni! Ha kell egyedül megyek be a Kéz bázisára!
Parancsot vártam tőle, de csak ezt kaptam, én akkora sem fogom feladni. Szagokkal semmire sem mentem, hideg volt, télszag és a völgy másik felében voltak emberek. Amiket amúgy is tudtunk, mert a GPS is arrafelé mondta, hogy menni kell. Egy kijárt úton haladtunk, amin könnyű volt, legalább nem hagyunk plusz nyomokat, amikből tudnák, hogy itt vagyunk. Meglepően sokat lehetett haladni, úgy tűnt, hogy nem számolnak azzal, hogy rájuk tör valaki. ahogyan szaglás és látás alapján kiszúrtam azt, hogy van egy őrsszem tettem fel a kezem, ahogyan a katonai jeleknél szokás, majd buktam le fedezékbe.
- Csak ölni nem szabad, de mást tenni igen… pubi, van sokkoló nyílvessződ? – kérdeztem halkan.
Balti bácsi mindig hordott magánál, így reméltem, hogy ő is fog. Ha nincs, akkor valószínűleg marad a kikerülése az őrszemnek, de azt már rájuk bíztam, hogy miként döntenek.


_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Steven Szomb. 21 Jan. 2012, 21:03

A vízbe merülés nem volt teljesen zökkenőmentes. Úszni tudtam minden további nélkül, de nehézvolt megszokni, hogy víz alatt is lélegezhetek. Tudtam hogyan kell használni a búvárfelszerelést, de még soha nem búvárkodtam, így nem meglepő, hogy kicsit lemaradtam és végül beszorultam az utolsó helyre a csapatból. Ez annyira viszont nem zavart jelenleg.
A barlangban, ami már inkább folyosó volt, végül két atlantisi állta el az utunkat. A nézésekből és a jelezések alapján úgy tűnik Rachelre bízták a dolgot. Ha viszont még is meg kéne küzdenünk majd velük, akkor remélhetőleg a létszám fölény elég lesz, hogy legyőzzük őket, anélkül hogy komolyabban megsérülnének. Mivel én kerültem hátulra így nekem kellesz hátulról fedezni a csapatot, amivel annyira nagyon bajom nem is volt. A képességem harcban nem igazán használható, a zafír köddel itt a víz alatt azonnal egy jégtömböt hoznék létre, ami akár meg is ölhetné őket, így azt sem ajánlatos használni, az eltérítéssel pedig csak védekezni lehet. Maximum majd a mentális kihívásoknál vehetik hasznomat a csapat.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Adam Taylor Vas. 22 Jan. 2012, 11:39

Grigorij megbújik a fák között a férfi látja, hogy a követendő csapata mit tesz. Elmosolyodik. Nem hagytak hátvédet. Nem is számítanak rá, hogy valaki utánuk eredet. A férfi megvárja míg eltűnnek. Aztán maga is elindul. A búvárszemüveget könnyedén a fejére húzza. Ellenőrzi, hogy megvan a megfelelő mennyiségű levegője. Aztán a vízbe megy a felszínen úszik, ha nem lát semmit. Aztán a barlang előtt mosolyogva néz körül. Kedve lenne berobbantani ezt az egész kócerájt, de egyenlőre nem szabad. A parancs egyértelmű volt. Ő most a tárgyért van itt. Próbál valami fedezéket keresni lehetőleg olyan helyen ahonnan a fegyverét is bevetheti. Amikor a kis csapat kijön a gépkarabéllyal könnyedén lemészárolja őket. Nem fogja zavartatni magát. Valószínűleg addigra úgyis meghalnak. A férfi persze figyeli a levegő készletét, és a GPS-t hogy megtudja vajon mennyi időbe telik bejutni és kijönni. Ha megvan ez alapján hagy magának levegőt. Öt percet még rászámol.

_________________
Adam Taylor
Arisawa Mugurama
Adam Taylor
Adam Taylor
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 561
Hozzászólások régi : 47
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Adam Taylor
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Albert Shear Hétf. 23 Jan. 2012, 15:13

Yusuf állja Lorna tekintetét ugyanúgy, ahogy a mondandójából süvítő dühöt és elkeseredettséget. Eleget harcolt már Magneto ellen és elég zsarnokot látott már a biztonságos elefántcsont tornyában ahhoz, hogy tudja, nincs remény. Csak egy dolgot tehetnek, belemennek a játékba és megpróbálnak belekapaszkodni az utolsó, valójában inkább elképzelt reménysugárba. Yusuf azonban nem az a "reménykedős" fajta. Eddig is a vas logikája, vagyis az annak hitt életfelfogása és értékelése tartotta életben. Most pedig arra jutott, hogy itt a végjáték. Még csak nem is ellenőrizte a testén a helyet, ahol a mikroszkópikus szerkezeteket a testébe juttatták. Tisztában volt azzal, hogy Magneto nem blöfföl. Nincs abban a pozícióban, hogy rá legyen kényszerítve az ilyesfajta trükkökre.

Miután mindenki összeszedelődzködik, elindul a kis csapat. Yusufnak kissé gyanús, hogy könnyen tudnak haladni. Bár lefelé haladnak, visszafelé is figyel, hátha követő őket valaki vagy éppen egy őrjárat előtt járnak. Amikor a menet megtorpan, lecsusszan az élen haladó Lorna mellé. Óvatosan kidugja a fejét a fedezék mögül s szemrevételezi a megállásuk okát. A lány kérdésére csak elhúzza a száját, majd elkezd matatni a vessző tartó tegezében. Előhúz egy vesszőt és a vezetőszárba csúsztatja, majd az idegre helyezi.
- Egy van. Eredetileg nem ilyen küldetésre készültem. Tudni kéne, hogy tényleg egyedül van-e...de...ezt már rég ki akartam próbálni élesben. - suttogja, majd kissé kihajol a fedezék mögül. Gyakorlott mozdulattal, vállával leírva a szokásos félkört, felhúzza az íjat. Gyorsan céloz, és amikor biztosnak érzi a célpontot, útjára engedi a vesszőt.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Bishop Hétf. 23 Jan. 2012, 17:42

Egész könnyen haladunk lefelé, mondhatni gond nélkül, de azért sejteni, hogy figyelnek minket, valahonnan, valaki biztos. Az út közben elfog az öröm, pont ilyen lehetetlen helyzetbe, nem tudom miért, vagyis igen, de akkor sem értem. Hamarosan megpillantunk egy őrszemet, nehéz lesz átjutni.
~ Valami okosat ki kell találni, hogyha netán ketten vannak. Remélem csak egy van, mert nem jut eszembe túl sok minden.
Én egy fedezék mögül alaposan körbenézek, hátha van itt valami hasznos, vagy kiszúrok még valakit.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 24 Jan. 2012, 12:07

??:?? – Japán, ismeretlen hely és idő
Résztvevők: Lorna Howlett, Andrew Ramirez, Yusuf Azeem Omnim és Haward Maximoff

Lorna megtudja erősíteni, hogy az alak tényleg egyedül van, mert semmilyen más szagot nem érzett a közelben, csak annak az egynek a szagát. Yusuf pedig végül kihajolva lőtt és egy csak egy halk puffanást lehetett hallani, ahogyan a ninja a helyéről ledőlt és elterült a földön. Ha a hármas odamegy megnézni, akkor egy Andrew méretű alak a férfi, aki a földön fekszik, hófehér ruhában, hogy a hóban elvegyüljön. Volt nála két katana és hat dobócsillag is, ha ki akarja a társaság fosztani őt.
Ha itt végeztek és valószínűleg tovább is indul a csapat, akkor még úgy tíz perc séta után, ahol már senkibe sem futnak bele elérkeznek egy kisebb facsoporthoz, aminek a túloldalán már ott is volt a kastély, ahova be kellett törniük.
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 E8951009ea610c7015df5e450a1b7946-d39hzth


Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 00120


??:?? – ismeretlen hely és idő
Résztvevők: Ethan Jackson, Rachel Wilcox, David Ethan, Daniel Hamilton és Grigorij Taylor

A csapat beúszott a barlangnyílásba és Rahcel már éppen használta volna a képességét, amikor mind a négyen ledermedtek és a talajig süllyedtek, szerencsére nem tűnt fel senkinek, hogy itt vannak, de így most még mintha a képességeket is blokkolták volna, mert a lány telepátiája időlegesen nem működött. A búvármaszkban a szemük előtt megjelent a korábban is látott holokép.
- Az első hiba – hallatszott a rádióban Magneto hangja. – Fejjel belerohanni a falba, anélkül, hogy megnéztétek volna, van-e másik bejárat.
Ekkor a holokép átváltott a szülők szobájára, a hóhér még mindig ott volt, de ezúttal egy shotgun volt nála. A kamera felé nézett és bólintott. Először egy kisebb pisztolyt vett elő, majd Daniel apjához lépett oda és lőtt bele a gyomrába, nem feltétlen halálos seb egyelőre, még pár óra kell az elvérzéshez, ha nem tehet semmit. A következő személy Tyler volt, itt már nem a pisztoly volt elől, hanem a másik fegyver, Manó apjára szegezte és meghúzta a ravaszt, a fiú apjának a feje, mint egy dinnye robbant szét és a vér, agyvelő szállt minden irányba. David rokonsága következett, az apjához léptek és a hóhér újra tüzelt, ezúttal a férfi mellkasába, csupán cafatok maradtak a lövés után George Ethan felsőtestéből. Mindezek után következett Constantine, a korábbi ellene elkövetett kegyetlenkedések nyomán most viszonylag fájdalommentesen lett vége a férfinak, őt is főbe lőtte a hóhér.
Ekkor oszlott el a bénítás a társaságon és voltak immáron képesek mozogni.
- Ha ők elfogytak, ti jöttök – mondta még Magneto és a holokép eltűnt.

//És ez volt az utolsó eset, hogy hagyom a telepatának, hogy hirtelen azért kezdi el figyelni/hallani a többiek gondolatait, mert ők írták, hogy így próbálkoznak vele beszélni.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Steven Kedd 24 Jan. 2012, 19:48

Egy pillanatra lefagytam.. Nem is. Több volt ez mint egy pillanat. Mások számára csak pár másodpercnek telt el, de számomra és valószínűleg a többiek számára éveknek tűnhettek. Apámat gyomron lőtték. Le volt nyugtatózva és lehet, hogy nem fog emlékezni rá, de a test emlékszik egy ilyen traumára.
~Legjobb esetben is egy napig fog életben maradni, de addig is folyamatosan szenvedni fog. A fájdalom nem fog elmúlni pláne, hogy nem megszúrták, hanem meglőtték, így a golyó is bent maradt. Ennél csak rosszabb lesz az állapota. Légy átkozott Magneto! Ezért cserébe könyörögni fogsz, hogy a pokolra kerülhess!~ Kábulatomból az ébresztett fel, hogy a kezemen megéreztem a sós tengervíz csípését. Olyan erősen szorítottam ökölbe a kezemet, hogy a körmöm felsértette a tenyeremet. A többiek még rosszabbul jártak. Legalább is először így gondoltam. Mindannyijuknak az egyik szülőjét megölték az enyémen kívül. Aztán kezdtem úgy érezni, hogy bár inkább az enyémet is megölte volna, legalább nem szenvedjen. Olyan játékot űz velünk, ahol a szabályokat úgy értelmezi és alakítgatja, ahogy csak akarja. Amit most ő hibának gondolt az számunkra csak józanész kérdése volt. Lehetetlen küldetésen vagyunk most és biztos hogy fogunk még véteni hibát. Ennek fejében kell megoldanunk a helyzetet.
- 5 perc pihenő. Mindenki eméssze meg a történteket. Szóljon aki 5 perc múlva készen áll, hogy tovább menjünk. Addig is ne keltsük fel az őrök figyelmét. – Szóltam halkan a többiekhez bár a hangomon lehetett hallani, hogy engem sem hagyott hidegen a dolog. Lassan oda úsztam David-hez. Tartottam tőle, hogy kifog borulni és minden oka meg is volt rá. Persze nem csak ő volt, aki miatt aggódnom kellett elvégre egyiküket se ismertem annyira, hogy tudjam mennyire képesek feldolgozni az előbb történteket. Nem tudtam, hogy mit mondjak Davidnek. Nem voltunk túl jóban, pláne nem annyira, hogy pont én próbáljam vigasztalni. Ez inkább a többiek dolga lett volna, hogy egymásból merítsenek erőt a folytatáshoz, elvégre ők jobban ismerik egymást, mint engem vagy én őket. Azonban nála volt a GPS, amire szükségem volt erre az 5 percre. Eleinte csak álltam vele szemben nem mondtam vagy tettem semmit. Gondoltam majd ő beszél ha akar, vagy ha sértegetni akar hogy én neki ne parancsolgassak. Így vagy úgy de lassan a GPS-ért nyúltam és megragadtam.
- Rész vétem apád miatt. – Mondtam halkan miközben lassan elvettem tőle, majd visszamentem a csapat végére. Nem volt biztonságos az őrök mellett pihenünk, de most hogy tisztázódott nem tisztességesek a játékszabályok, mindenre fel kellett készülni. Arra is hogy valakiket utánunk küldtek, hogy levadásznak minket. Valószínű a „nem onthatunk vért” szabály emiatt van. nincs értelme elbújni, a nanitok miatt bármikor bemérhetnek minket, ezért is nem akarok 5 percnél több időt elveszteni. Persze annak is meg van az esélye, hogy erre jön egy Atlantisi őrjárat, de ezt a kockázatott most vállalnunk kell, amúgy se leszünk itt sokáig. Amíg a többiek pihennek, addig én a GPS-en a sziget térképét tanulmányozom.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
Steven
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 33

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Quentine Constantine Csüt. 26 Jan. 2012, 12:05

Ahogy elkezdem használni a képességemet, a lábam megbénül, és elkezdek süllyedni a vízben, aztán rájövök, nem csak a lábam bénult meg.
A következő másodpercekben úgy érzem magam, mintha nem is én lennék ott, mintha kívülről figyelném az eseményeket, egy filmet néznék. Miféle játék ez? Nem volt ilyen szabály, hogy csak arra mehetünk, amerre ő mondja. Így nem lehet... Azt tesz, amit akar, átírja a szabályokat, ha éppen úgy tetszik neki.
Elkezdek pánikolni, ami a víz alatt nem valami szerencsés. Ahogy elmúlik a bénultság, úszni kezdek visszafelé teljes erőmből, a légzésem szapora, kapkodom a levegőt, nem vagyok jó. Ha kiérek a barlangból, és a felszínre érek lerángatom a fejemről a búvármaszkot, és lehúzom a vízhatlan ruha cipzárját, aztán kiengedem a szárnyaimat úgy, hogy a víz felett legyenek, és ne ázzanak el egyből. Megpróbálok felszállni,és a legközelebbi földnyelvre, a barlang tetejére vagy bárhová leszállni, miközben még mindig kapkodom a levegőt, és az arcomon patakokban folyik a könny, a kezemben meg ott lóg a búvárcucc.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Tyler Szomb. 28 Jan. 2012, 13:08

-Emésszük meg? Mégis ki a fene vagy te???-
Szinte üvöltöm a rádióba a fickónak, aki ezt az egészet totál nyugodt hangon adja elő.
-Az apám feje szét robbant, ezt mégis, hogy emésszem meg!!!-
Üvöltöm, a gyomrom görcsben rángatózik, újra és újra...az a hang....bumm, bumm, bumm.
S a kép, ahogy apából nem marad semmi, csak egy halom élettelen hús és cafat. Legszívesebben élve forralnám fel az előttem lévő két atlantiszit. De anya még él.....
-Találjatok ki valamit, mielőtt nekik megyek....-
Szűröm a rádióba, alig bírom visszafogni magam, s nem tudom meddig leszek képes megőrizni a józan eszemet.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Veszélyterem (Főmágustorony) - Page 2 Empty Re: Veszélyterem (Főmágustorony)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.