Dream

Adatok:

Név: Dr. Alexis Bellamy / Dream
Egyéb név(i): Alexis, Alexy, Lexy
Faj: Mutáns / Szimbionta
Nem: Nő/Nemtelen
Jellem: Ember-Mutáns barát / Semleges
Személyazonosság: Titkos
Születési helye és idő: 1994. Május. 29. Rhode Island, Providence. / Ismeretlen
Kor: 28 év/Ismeretlen
Család: Natalie Johnson Bellamy (anya), Gérald Bellamy (apa-elhúnyt), Fred Bellamy (bátty). / Dr. Alexis Bellamy (Gazdatest)
Foglalkozás: Genetikus (AIMville Corporation) / Szimbionta
Testmagassága: 170 cm / változó
Testsúlya: 70 cm / változó
Szeme színe: Kék / Fehér
Haja színe: Fekete / Nincs haja
Bőre színe: Fehér / Vörös
Különleges ismertetőjel: Hajának az első pár tincse világoskékre van festve. / Minden(?).
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges(ek)

Életrajza:

…valahol az űrben…

Születésem helyéről, idejéről és miértjéről nincs emlékem. Mindig is utazónak vallottam magam, hisz ha valaki egy hozzám hasonló helyzetben ébred öntudatára, akkor nem nevezheti magát másnak. Az én történetem pedig ezen a ponton kezdte megírni magát. Űrhajóm egy szikladarab volt. Űrutazó voltam, világok mellett haladtam el, hisz egy befagyott lény nem sokat tud változtatni egy szikla irányán, így nem tehettem mást, mint, hogy reménykedtem a túlélésben és a világűr nagy rejtélyein gondolkoztam, vagyis azon, hogy milyen rejtélyei lehetnek.

…a Földön…

1994 májusában egy fiatal lány látott napvilágot. Szülei második gyermekeként született. Édesanyja egy Kaliforniai származású színésznő volt, míg apja Francia származású katona, aki a nagy „Amerikai Álom” miatt költözött ki az államokba. Itt találkozott élete asszonyával, majd letelepedtek a Providence nevű városban és életet adtak két gyermeknek. Bár a férfi megtermett katonaember volt vashoz hasonló izmokkal, mégis a csöppnyi kislányt olyan gyengédséggel tartotta, mintha azt a szél is össze tudná törni. Nevelni is így nevelték, mint egy kis hercegnőt. Az erős és harcedzett veterán szíve és arcvonásai minduntalan meglágyultak mikor betehette a lábát az otthonába és családja társaságában lehetett. A kis hercegnő pedig szépen lassan cseperedett. Iskolai évei alatt pedig egyre inkább kezdte jeleit adni az orvostudomány és a biológia iránti érdeklődésének. Mint minden fiatalnak neki is tizennyolcadik életévében történt meg a „nagy változás” bár ezt talán soha sem úgy képzelte el, mint az történt.
Egy hétköznapi estén történt, mikor épp belemerült a tanulmányaiba. Hirtelen nagy fényjelenségre lett figyelmes és az ablakhoz sietett. Egy kis lángoló kődarab zuhant egyenesen a hátsó kertjükbe. Kisietve már a lángok eltűntek és egy kis kráter közepén csupán egy kis vörös szikla volt. Az én űrhajóm benne jómagammal. A lány különösebb meggondolás nélkül ragadta meg a kődarabot, majd egyenesen a szobájába vitte és lerakta az asztalára azzal a szándékkal, hogy másnap majd tüzetesebben megvizsgálja. Pár óra múlva a könyvre dőlve aludt. A vörös kavics egy kis helyen megrepedt és kitörött belőle egy darab ezzel lehetőséget adva nekem a távozásra. Folyékony testem könnyedén hagyta el a kődarabot, majd lassan araszolva indultam meg a lány felé. Végül elérve őt nyúlni kezdtem és bevontam az egész testét.
- Te jó ég! – riadt föl álmából a lány. Meglepődve tapasztalta, hogy az ágyában van, hisz emlékei szerint tanulás közben aludt el.
- Bocsánat, hogy felébresztettelek. – szólaltam meg. Tudtam, hogy hall, hisz miért ne hallana.
- Ki vagy? – ijedt meg a lány és kapkodta a tekintetét jobbra-ballra, de nem látott sehol senkit. Egyedül volt a szobában, sehol senki nem volt.
- Feltehetőleg jelenleg egy vagyok veled. Különösebb elnevezéssel nem rendelkezem. – válaszoltam határozottan halkabban, mint ahogy a lány beszélt.
- Szkizofrénia? – indult el a lány logikus gondolkodása és a legelső értelmes megoldást próbálta megtalálni.
- Nem. Egy teljesen másik entitás vagyok, csupán életben maradásomhoz szükséges a szimbiotizmus.
- Szimbiotizmus? Nincs tudomásom olyan létformáról amelyik itt a földön szimbiotizmust használ a túléléshez ráadásul, hogy értelmes intelligenciával is rendelkezzen.
- Talán mert nem tartozom a te világodhoz. Nézz csak a kezedre, nem hiszem, hogy bármi ehhez hasonlót láttál valaha is. – közöltem könnyed egyszerűséggel és testem anyagával beborítottam az említett testrészt.
- Mi a…? – ijedt meg, majd rögvest lenyugodott miután a vörös anyag eltűnésével ismét a saját bőrét láthatta. – Szóval azt mondod, hogy nem a Földről származol. Akkor lehetséges, hogy azzal a kis kaviccsal jöttél, amit az este találtam?
- Igen.
- Értem. Bár még nem tudom, hogy mennyire bízhatok meg benned, de megengedem, hogy bennem lakj. Bármennyire is furán hat ez a szó. De mindenekelőtt mindenképp kell találnunk neked egy nevet.
- Nevet?
- Igen, valahogy mégis kell szólítanom téged, nem igaz? Lehetnél mondjuk Dream, végtére is azután ismertelek meg, hogy az álmomból felébredtem.
- Dream… - ismételtem meg. Valamilyen furcsa boldogságérzettel töltött el az, hogy bármiféle névvel is illettek. Hosszú idő után végre valakinek érezhettem magam és nem csak egy magányos tudatnak aki valahol az űrben bolyong.
- Mi az már? – hallatszott lentről a veterán katona hangja a hangos kopogtatást követve. A lánnyal együtt mi is kisiettünk, hisz elvégre kíváncsiság mindkettőnkben volt. A biztonság kedvéért azért minden rám utaló külső nyomot eltűntettem a biztonság kedvéért.
- Elnézést a késői zavarásért. Pár elemzést kell elvégezzünk, mert a méréseink szerint itt landolt egy, az űrből érkezett szikladarab. – közölte az ajtóban álló egyik alak a férfivel, miközben a másik a tekintetét gyorsan átfuttatta a berendezésen.
- Mégis miféle elemzésre gondol? – lepődött meg a katona.
- Csupán egy kis vérvizsgálat valamint a tárgy megkeresése. Csupán pár percet vesz igénybe, nincs miért aggódnia.
- Az a kődarab az én szobámban van. – szólalt meg a lány, majd rögtön a szája elé kapta a kezét.
- Áh! Így máris megkönnyítette a dolgunkat, kisasszony. Ez esetben a vérvizsgálat maradt hátra, hisz nem szeretnénk, hogyha bárminemű elváltozás történne az önök testében, mivel bárminemű sugárzó anyagot tartalmazhat az a bizonyos kődarab. – villant meg a férfi szeme, hisz elvégre bizonyára nem számított arra, hogy megtalálja majd az általa keresett dolgot.
- Rendben. Lexy hozd ide azt a kavicsot. Önök pedig siessenek, mert nem szeretem, hogyha az éjszaka közepén háborgatnak. – vette elő kemény katonás hangját a lány apja.
- Most nagy pácban vagyunk. – szólalt meg Alexis miután visszaértünk a szobájába és magához vette a szikladarabot.
- Valóban. Lehet, hogy az lenne a legjobb, hogyha elrejtőznék itt a szobádban, míg el nem mennek. Bár az is lehetséges, hogy valami nyomot hátrahagyok magamból és emiatt elvisznek téged vagy valami. – elmélkedtem a lehetőségeinkről.
- Tudod mit? Hogyha ekkora az esélye, hogy így is úgyis megtalálnának, akkor már felvállalom, hogy hozzám tartozol vagy valami. Ez neked is megfelel így, gondolom. – válaszolta a lány, majd elindultunk kifelé. Igaza van, nem tehetem meg azt, hogy cserben hagyom, pláne azok után nem, hogy ilyen hamar elfogadott, ráadásul a nevemet is ő adta.
Lenn, már a család többi része végzett a vérvizsgálattal. A szikladarabot egy dobozba kellett beletegyük, amit azon nyomban le is zártak. Bizonyára elővigyázatosságból. Ezután egy orvoshoz hasonló ember lépett mellénk, majd egy bizonyos ponton fertőtlenítette a lány bőrét és egy tárgyal vérmintát vett, amit ezután egy kézi géppel elemzett. Az elemzés ideje mindkettőnk számára legalább százszor annyi időnek tűnt, mint a valóságban. Végül, mikor a gép sípolása jelezte, hogy nem talált semmit, mindketten meglepődtünk és megnyugodtunk. Megúsztuk.
- Köszönjük és még egyszer elnézést kérünk a késői zavarásért, valamint köszönjük az együtt működésüket. További szép éjszakát kívánunk. – mondta az egyik kutató, majd biccentett és távoztak.
- Belétek is. – mondta dühösen a lány apja, miután becsukta az ajtót. Ezután még valamit motyogva maga elé visszament aludni. Alexis-szel együtt a szobájába mentünk vissza. Még mindkettőnkbe a csodálkozás benne volt.
- Elhagytad a testemet a mintavétel alatt? – kérdezte végül a lány.
- Egyetlen pillanatig sem. Ugyanakkor arról is biztosíthatlak, hogy nem tudom eltűntetni a jelenlétemet. – válaszoltam.
- Értem. Akkor valami más oka lehet és szeretném tudni, hogy mi volt az. – sóhajtott, majd visszabújt az ágyába és álomba merült. Én pedig ügyeltem az álmára.

…évekkel később…

A lány tovább növekedett. Egyetemi tanulmányait a genetika felé vette, hisz érdekelte annak a bizonyos estének a hogyanja és miértje. Valamiféle elváltozásnak vagy mutációnak vélte és igaza lett. Miután egy bizonyos Charles Xavier professzor könyvét is elolvasta egyre inkább az utóbbinak vélte azt, hogy a tudósok nem fedezték fel a jelenlétemet a lány testében. Minden alkalommal mikor csak esélye volt rá megvizsgálta a saját vérét és legnagyobb meglepetésére mindig más eredmény fogadta. A különböző jellegzetességek minden alkalommal változtak, még akkor is, mikor egymás után kétszer vett mintát. Ez a dolog csupán jobban feltüzelte, mintha megtalálta volna a személyes „Szent Grállját”. Természetesen ezen évek alatt nekem sem volt miért aggódnom, hisz amellett, hogy rengeteg dolgot tanultam, a lány kíváncsiságának köszönhetően a képességeim sem maradtak kihasználatlanul. Estéről estére borította be a testem vörös anyaga a lány testét és szuperhőst játszva segítettünk a rendfenntartás munkáját, természetesen anélkül, hogy megmutattuk volna nekik saját magunkat.
Mikor a lány elérte a huszonharmadik életévét az apja meghalt. Egy golyó végzett vele miközben hazafelé tartott. Alexis magát hibáztatta érte, hisz az én segítségemmel meg tudta volna menteni. Bármennyire is bizonygattam neki, hogy nem tudhattuk, hogy épp akkor és épp ott fog ilyesmi történni, a hangom, mintha nem érte volna el őt. Az anyja vagyis helyesebb, hogyha úgy mondom, hogy anyánk, hisz bár nem teljesen, de én is a lány része vagyok, úgy döntött, hogy elköltözünk. Elege lett abból, hogy a város veszélyessé vált.
Az új ház New York egy kevésbé népesebb részén volt, hisz a nő direkt olyan helyet választott, ahol kevesebben élnek és nem olyan nagymértékű a bűnözés. Alexist nem viselte meg a költözés, sőt, inkább valami olyasmit véltem felfedezni, hogy a tragédiák inkább erősítik és jobban előrébb hajtják, bármi másnál.
- Dream. Megengeded, hogy mintát vegyek belőled? – kérdezte tőlem az egyik nap, miközben egy tudományos könyv fölé hajolva elmélkedett.
- Belőlem? Minek az neked? – kérdeztem vissza. Nem értettem, hogy honnan és miért jött neki ez az ötlet.
- A tanulmányaimhoz kéne és érdekel a felépítésed és ilyesmik. – válaszolta könnyedén.
- Rendben, de aztán ne találj ki semmilyen eszementséget lehetőleg. – válaszoltam egy sóhaj keretén belül, hisz tudtam, hogy ha nem teljesítem a kérését akkor az elkövetkezendő időkben szörnyű fejfájásom lesz attól, hogy nap mint nap hallgathatom a könyörgését. Azt hiszem, hogy a legveszélyesebb oldala az, amikor valamiről valamit meg akar tudni. Ilyenkor olyan mint egy kis démon vagy valami.
- Áu. – mondtam egyhangúan, mintha különösebben megéreztem volna annak a kis résznek az eltávolítását, amit feláldoztam a tudomány oltárán.
- Úgy csinálsz, mintha fájna. – válaszolt nevetve.
- Nekem meg van egy olyan érzésem, hogy élvezted. Azt hiszem, hogy örülök annak, hogy nem fájt. – közöltem vele és megszeppenve néztem azt, hogy miféle dolgokat csinál a belőlem származó kis darabbal. Valamiért szánalmat éreztem iránta, hisz végtére is mégis csak az én kicsinyített másom.
- Érdekes, roppant érdekes. – szólalt meg hosszú kísérletezés után, amit én természetesen átaludtam. Az első egy-két ilyen még érdekelt, de később már inkább nyugalmi állapotba helyeztem a tudatomat.
- Micsoda? – tettem fel a katalizátorkérdést és felkészültem a hosszú válaszra. Ez persze nem is maradt el. Hosszasan ecsetelte az észrevételeit, tapasztalatait, valamit, a gyengéimet. Az utóbbiakat én is tudtam, meg szerintem ő is csak elfelejtette vagy valami.
Ezt követve napokat töltött el azzal, hogy valamiféle kidolgozást írt az észrevételeiből úgy, hogy a létezésem a lehető leginkább titokban maradjon, persze ezzel engem is egyre jobban elképesztett, hisz sohasem hittem volna, hogy ilyesmire is képes ez a lány.
Végül kis idő múlva már egyetemi professzorok előtt mutatta be a dolgozatát. Hosszú órákon keresztül magyarázta el a leírt észrevételeit a tanárok legnagyobb csodálatára. Nem is csoda, hisz eddig ki lenne az aki a doktorátusi dolgozatát egy nem létező szimbiontáról írja, vagyis létezni létezek, csak mások nem tudnak rólam. Természetesen a jutalmat is megkapta a fáradozásaiért, mégpedig a doktori címet. Persze ezután ahelyett, hogy egyből munkához látott volna egy merőben elképesztő ötlettel állt elő.
- Katonaság? – lepődtem meg. Megszoktam a lány szeszélyes természetét, de ez még így is egy különös elképzelés volt a részéről.
- Igen. Egy ennyivel szeretnék apám kedvében járni, még ha így halála után is. – válaszolta, miközben az említett személyről készült fényképet tartotta a kezében.
- De hisz már messze tettél annyit amivel az édesapádat boldoggá teheted, még édesanyád is megmondta. – válaszoltam kissé komolyabb hangon, hisz igaz, hogy jól formában tartja magát a lány, de mégsem kezdhet neki egy ilyesminek ilyen hirtelen.
- Nem kívánok erről veszekedést nyitni. Különben is kijelentettem és nem a beleegyezésedet kértem. – zárta le a beszélgetésünket egykettőre. Persze nekem csak fájt a fejem, mikor a katonaságban eltöltött évek alatt a jajgatását kellett hallgatnom, viszont az is igaz, hogy gyakran meglepődtem a gyors fejlődésén. Ugyanakkor bármennyire is volt fáradt, mindig azt hajtogatta, hogy „Megvédem az ártatlanokat úgy, ahogy az apám tenné.”. Így telt el három év a katonaságon. Ezalatt sok harcászati ismeretre tett szert, valamint gyakran jól jött számára az orvostudományokban való ismeretei is, hisz ezzel is segíthette társait. Persze éles bevetésen sohasem vett részt, nem igazán akart másokat bántani és képességeinek hála, ha esetleg muszáj lett volna, akkor is meg tudta oldani, hogy ne kelljen elmenjen, csupán a véréből kimutatható dolgokon kellett változtatnia kicsit és máris megkapta az engedélyt a nyugton maradáshoz. Végül a harmadik év végeztével elhagyta a hadászatot és visszatért ahhoz ami számára a legfontosabb volt. A kutatáshoz. Még mélyebb levegőt sem volt esélyünk venni, de már pár öltönyös ember keresett fel minket. Munkát ajánlottak Alexis számára, hisz a tudományos dolgozata felkeltett a figyelmüket. A munkahelye így lett végül az AIMville Corporation. Én természetesen más lehetőség hiányában vele tartottam, hisz végtére is társa és barátja is vagyok egyben. Ráadásul az életem is tőle függ, hisz nélküle nem húznám sokáig.

Képességei:

Alexis:
Mutáns képessége a szemmel nem látható kategóriába tartozik, ugyani képessége leginkább csak a saját testére vagy az abból származó dolgokra (vér, stb.) hat ki. A képessége képes elrejteni, illetve megváltoztatni a (pl. tőle vett mintában) a géneket vagy bármi mást. (vércsoport, fehérvérsejt szám, stb.) Ezzel könnyedén el tudja rejteni mutáns valóját.

Dream:
Mérsékelt regeneráló képességének köszönhetően (egyszerűbb sérüléseket rövid időn belül, súlyosabbakat már a súlyosságtól függő időintervallum alatt) képes begyógyítani saját és a gazdatestének a sérüléseit. Ugyanakkor emberfeletti fizikai tulajdonságokkal (maximum 1 tonnás erőkategória), gyorsasággal és akrobatikus tudással képes felruházni a gazdatestet. Képes az alakváltásra, nyúlványok növesztésére a testéből, amiket képes folyékonnyá vagy kőkeménnyé változtatni, ezeket akár fegyverként is használva. Ugyanakkor borotvaéles fogsorral is rendelkezik, valamint szintén borotvaéles karmokkal.
Mint minden szimbionta ő is képes lemásolni és elraktározni az általa használt gazdatestek képességeit, szakértelmeit és emlékeit.
Hátrányok: A tűz és a magas hangok. Ezek akár meg is ölhetik őt.

Szakértelmei:
Tudomány:
- Genetikában való jártasság (Doktori cím);
- Orvostudományban való jártasság;
Hadászat:
- Közelharci képességek;
- Lőfegyver használat;

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések: Dr. Alexis Bellamy 3 kredites NJK, így kezdetből a karakter -3 kredittel indul.