Jack Gammer

Go down

Jack Gammer

Témanyitás by Jack Gammer on Vas. 29 Jan. 2012, 15:34

JACK GAMMER NAPLÓJA



1. oldal: Személyes Adatok

Név: Jack Gammer
Egyéb név(i): Hívjatok csak Jack-nek
Faj: Ember (Homo Sapiens Sapien)
Nem: Férfi
Jellem: Semleges, senkivel sincs különösebb bajom
Személyazonosság: Nyílt, mintha bárkit érdekelne
Születési hely és idő: USA, New York, 1989. június 12.
Kor: 32 év
Család: Ismeretlen édesapa; Julia Gammer (édesanya, elhunyt)
Foglalkozás: New York-i rendőrség hadnagya
Testmagasság: 189 centiméter
Testsúly: 92 kilogramm (+/- 1-2 kg kiadós vacsora illetve WC-zés esetén)
Szemszín: Sötétbarna
Hajszín: Sötétbarna
Bőrszín: Fehér
Különleges ismertetőjel: Végtelenül jóképű vagyok, de semmi extra
Egészségi állapot / betegségek: Túl vagyok már a bárányhimlőn, illetve pár csonttörésem is volt, golyót is kaptam már, de egyébként köszönöm, remekül vagyok.
Szakértelmek:
- nyelvismeretek: angol (anyanyelv) és spanyol (haladó, anyám erőltette rám)
- rendőri harcművészeti képzés
- lőfegyverek hivatásszintű használata
- szúró és vágó fegyverek haladószintű használata


Hol is kezdhetném? Normális esetben bemutatkoznék, de ezt már megtettem feljebb. Ez tehát az én kis naplóm, melybe életem fontosabb, kevésbé fontosabb, vagy akár jelentéktelen eseményeit rögzítem. Nem is tudom minek kezdtem el ezt a naplót. Más kezébe aligha adom, maximum én fogom néha olvasgatni. De mégis, úgy éreztem meg kell tennem, mert még jól jöhet. Ha másra nem is, kiírni magamból a dolgokat. Tehát lássunk is hozzá.



2. oldal: A kezdetek

Kicsikét bevallom, bajban vagyok, bár mindig is jó volt a memóriám, életem első éveire egyáltalán nem emlékszem, ami előtte volt, arra pedig nem emlékezhetek. Így kénytelen leszek anyám elmondása alapján írni az első részeket. Anyám, Julia Gammer átlagos nő volt, legalábbis globális értelembe, hiszen nekem semmiképpen se volt az. Azokban az időkben még sokkal csendesebben zajlott az élet, mint manapság, bőven a mutánsok nyilvánosságra lépése előtt járunk. Anyám és a szülei azonban úgy döntöttek, elhagyják addig nyugodt, vidéki otthonukat, és szerencsét próbálnak a Nagy Almában. Viszonylag jól is ment a soruk, ha szabad ezt írnom. Volt lakásuk, volt pénzük ételre és anyám taníttatására is, panaszkodni semmiképpen se panaszkodhattak, hiszen boldogok voltak. Akkoriban sajnos nem volt olyan könnyű munkaügyileg elhelyezkedni, vagy csak anyám nem próbálta eléggé, nem tudom, de végül is csak talált megélhetést, felszolgálóként egy jól üzemelő és jó hírű bárban. Így teltek az évek, elhelyezkedett rendesen, nem is kívánt kilépni onnan és a tulajdonossal is egészen jóban lett, amikor magára maradt. Nagyapám már hónapok óta betegeskedett, és mikor elment, nagyanyám is követte őt pár hét múlva. Elég idős volt már, hogy gondoskodjon magáról, mégis megrázták őt a halálesetek, de kénytelen volt továbblépni. És most jön az a rész, amelyet édesanyám mindig is rejtegetett előlem, és azóta se tudtam meg a részleteket, talán soha nem is tudom. Most lép be a történetbe az apám. És ahogy belép, már lép is ki, hátrahagyva örök emlékként engem. Sosem szeretett erről beszélni, akármilyen hévvel is tudakolóztam édesapám felől, nem engedett. Talán már nem is emlékezett rá, mikor kérdeztem felőle. Vagy csak nem akarta bevallani, mennyire nehéz döntés volt neki akkoriban, hogy végül is megtartott engem, függetlenül attól mennyire nehéz helyzetbe került is miattam, illetve pontosabban szólva apám miatt. Csak remélni tudta, hogy képes lesz helytállni két szülő helyett is, hiszen komolyabb kapcsolata ezután sohasem volt, én voltam neki mindene. Szerencsére a bár tulajdonosa érdekes, de az ebben a városban tobzódók kedvesebbik részéhez tartozott, így végül is visszavette anyámat a szülés után is, ő pedig kitartott. Dolgozott, nevelt engem, és próbálta kitölteni az űrt, amelyet soha meg nem ismert apám hagyott hátra. És tudják mit? Sikerült neki. A kíváncsiság örökké bennem fog élni a férfi kiléte felől, de semmi több. Nem tekintem őt elvesztett családtagnak, hiszen soha nem is ismertem, ő pedig valószínűleg azt se tudja, hogy létezem, már ha él még egyáltalán. Sajnos anyámról ez nem mondható el, de erre a következő részben részletesen is kitérek.



3. oldal: Minden megváltozik

Jobb cím nem jutott az eszembe, hiszen ez az a pont, ahol magamra maradtam, és elkezdődött az a változás, amely végül azt eredményezte, hogy olyanná váltam, amilyen vagyok. Gyermekéveim eseménytelenül teltek, ami azért igen ritka egy ekkora városban. Anyám mindig óvott a bajtól, de ahogy egyre idősebb lettem, ösztönzött arra, hogy magam hozzam meg a döntéseimet. Kerültem a bajt, amennyire lehetett, folytattam a tanulmányaimat, próbáltam barátokra szert tenni, de ez igen nehéz kihívás volt. Az iskola nem volt éppenséggel elit, jobbra nem futotta, pedig anyám dolgozott, amilyen keményen tudott és pedig nem panaszkodtam. A tanárok végül is képzettek voltak, tanítani jól tudtak, de a gyerekeket nem értették igazán meg. Tőlük csak tudást kaphatott az ember, útmutatást nem. És aki nem kap útmutatást, az bizony a megkapott tudással sem tud mit kezdeni, már ha egyáltalán elfogadja. Talán ezért is volt, hogy az iskolában bőven megszaporodtak a rendbontások, de lehetett ezernyi más oka is. Az ezredforduló környékén járunk, emlékeim szerint a mutánsok is akkor léptek nyilvánosság elé. Ebbe a témába nem igazán akarok belemenni. Semmi bajom nem volt velük se akkor, se az óta se. Persze voltak olyan arcok, akiknek nem volt helyük a társadalomban, de magával a csoportosulással, fajjal, vagy nem is tudom, minek lehet őket nevezni, nem volt semmi problémám. Sőt, akkoriban le is nyűgözött, mire képesek ezek a tehetséggel született lények. Emlékszem, néha álmaimban én is egy voltam közülük, és néha úgy ébredtem fel belőlük, hogy kíváncsian vártam, én miféle képességet kaphattam a sorstól, de ez sosem következett be. Én akkor is, és azóta is egyszerű emberként élem az életemet, de ennyire ne szaladjunk előre. Tehát a mutáns mizéria közepette, tovább tengettem a napjaimat addig a bizonyos estéig. Alig pár hete töltöttem be a 18-at, meleg, nyárias este volt. Később értem haza a szokásosnál, de ez akkoriban már előfordult párszor. A bajt kerültem, de azért bevallom, szerettem császkálni a városban. Korai éveimben persze nem járkálhattam egyedül ezen a veszélyes környéken, de ahogy idősebb lettem, egyre vakmerőbb is. Kiismertem az utcákat, de még így is meglepett néha a város. De ez lényegtelen, térjünk is vissza a történetre. Egy kisebb csavargásomból értem haza, de meglepetten vettem észre, hogy a lakás ajtaja résnyire nyitva volt. Furcsa volt, hiszen anyám mindig is óvatos nő volt, engem is így nevelt, ezen a környéken sosem szabadott nyitva hagyni az ajtót. A legrosszabbtól tartva léptem be, de fohászkodtam, hogy csak anyám lett feledékeny az évek múltán. Nos, nem így volt. Bementem és megláttam őt…
Azt hiszem ez volt az a pillanat, ami mindent megváltoztatott…
Hihetetlenül nehéz írni erről a dologról, de azt hiszem sokat fog könnyíteni a lelkemen, ha folytatom. Legalábbis remélem. Később a rendőrök, akiket amilyen gyorsan csak tudtam, felhívtam, elmondták, nagyjából mi történt. Illetve nem elmondták, de meghallottam, ahogy beszélnek róla. A betörő elkeseredett lehetett, talán tartozott valakinek, ezért fordult ilyen módszerekhez. Fegyvere egy éles kés volt. Kivárta a lépcsőházban, míg valaki jön, majd mikor nyitotta az ajtót hátulról rárontott és betessékelte a lakásba. De hogy miért szúrta le anyámat, azt ők se tudták. Bizonyára pánikba eshetett, mikor nem talált elegendő értéket a lakásban, vagy nem tudom. Nem is érdekelt, sőt, nem is igazán figyeltem ezekre a mondatokra, csak egyszerűen megragadtak a fejemben. Akkor csak azzal tudtam törődni, hogy valahogy feldolgozzam, ami történt. Akkoriban persze az ember már tisztában van vele, hogy egyszer örök búcsút kell vennie szeretteitől, de azt hiszem ilyen hirtelen bekövetkező dolgokra senki és semmi sem készítheti fel az embert. Egyszer csak egyedül marad a világban, elveszíti azt, aki egészen ideáig gondoskodott róla és védte őt, méghozzá ilyen értelmetlen módon. A házból valóban hiányzott pár érték, de az elhanyagolható volt ahhoz képest, amit éreztem. Ekkor voltam elkeseredett, dühös pedig ezután lettem. Ugyanis a rendőrség nem kapta el az elkövetőt. Mondták ugyan, hogy próbálkoztak, én pedig el is hittem ezt, de hiába volt minden. Senki sem látott idegeneket a lépcsőházban, bizonyára nem sokkal anyám előtt kezdte meg a várakozást és ő volt az első ember, akivel találkozott, és nyomokat sem hagyott a lakásban. De hát ez az eset is olyan volt nekik, mint számtalan másik ebben a városban, bekerült a lezáratlan akták közé, nekem viszont az életemet változtatta meg. Innentől kezdve a saját lábamra kellett állnom. Szörnyű volt, ami anyámmal történt, de e nélkül nem tudom mi lett volna velem és nem is érdekel. Ami történt, megtörtént, már sosem változtathatom meg a múltat, így kár ezen tovább rágódnom. Azt hiszem tényleg jót tett, hogy ezt kiírtam magamból, de most már haladjunk tovább.



4. oldal: A rend őre

A középiskolát még sikeresen befejeztem, bár közben már dolgoznom kellett, amit nem is bánok. Szerencsére volt segítségem. A bár tulajdonosa, akinek anyám dolgozott, már jócskán benne járt a korban, de mindig is kedvelt minket. Így, mikor fülébe jutott anyám halálhíre, segédkezet nyújtott, amit én el is fogadtam, meg nem is. Visszautasítani nem akartam a támogatását, de csak addig tartottam rá igényt, míg meg nem tudtam keresni a magam kenyerét. Közben megismertem a város dolgosabb oldalát is, kiléptem az oktatás burkolt világából, a nagybetűs Életbe. Anyám ugyan rám hagyta a lakást, de egyszerűen nem bírtam ott tovább élni. Minden este, lefekvés előtt agyam elkalandozott, és mindig csak anyám halála járt a fejembe, szinte magam előtt láttam az egészet, még a betörőt is, mint arctalan rémalakot. Így hát túladtam azon a lakóhelyen, bár nehéz volt rá vevőt találni, végül csak érkezett egy lelkes vidéki fiatal hölgy, aki szintén szerencsét próbálni jött a városba, mint egykor a nagyszüleim. Miután lebonyolítottuk az üzletet, be is ajánlottam, mint lelkes ifjoncot anyám régi helyére a bár tulajánál, aki örömmel alkalmazta is a friss munkaerőt. Én pedig megvettem ezt az egy hálószobás kis lakásocskát, alig pár háztömbnyire a régitől. Egyszerűen nem tudtam elszakadni ettől a környéktől, azóta sem. Amikor eladtam a régi lakást, el akartam menekülni, amilyen messzire csak lehetett, de nem tudtam. Idekötött a múltam, és úgy éreztem, itt az én helyem. És mikor beköltöztem ebbe a lakásba, talán akkor jöttem rá, mivel tehettek a legtöbbet ennek a környéknek és akadályozhatom meg, hogy másnak is keresztül kelljen mennie azon, amin nekem is. Így tehát jelentkeztem a rendőrségnél. Nem is tudom, talán 21 éves lehettem ekkor. Persze, hiszen múlt évben „ünnepeltem” a 10. évemet az állományban, idén pedig már a 11.-en is túladtam. Hogy repül az idő...na de vissza a történethez. Az akadémia után a ranglétra alján kezdtem, ahogy mindenki más is...legalábbis akinek nem volt az apja vagy anyja valamiféle fejes. Lelkesen vágtam neki ennek a „küldetésnek”.



5. oldal: A társ

Azt hiszem szerencsés is voltam, hiszen már az első napomon összeakadtam a fickóval, aki végül is a társammá, majd a legjobb barátommá vált az elkövetkező pár évben, John Mutox-szal. Vicces belegondolni, de az ismeretségünk elég döcögősen indult, konkrétan ki nem állhattuk egymást. Nem is tudom mi változtatta meg igazából a viszonyunkat. Talán sosem volt közöttünk ellenszenv, csak baráti rivalizálás, nem tudom. Azt viszont tudom, mikor nyerte el igazán a bizalmamat. Még csak pár hónapja voltunk rendőrök, mikor egy simának tűnő razzia eléggé félresiklott. Akkor lőttek meg életemben először, de nem utoljára. Valahol a bal lábamat érte, de szerencsére csontot nem ért. Ettől függetlenül túlságosan felkészületlenül ért, valószínűleg ott is maradtam volna, ha John nem ment ki. Onnantól kezdve az adósa voltam, és mikor az elkövetkező pár évben egyikünket ismét kihúzta a csávából a másik, sosem volt rest mosolyogva hozzátenni, hogy akkor is övé volt az első pont. Teltek az évek, lelkes újoncokból tapasztalt...nos...már nem újoncok lettünk. Azt hiszem 4 évbe telt, mire mindketten őrmesteri rangot kaptunk (Megjegyzem előbb én kaptam meg, ő csak két héttel később. Életem legviccesebb két hete volt, azt hiszem.) Már mindketten őrmesterek voltunk, mikor zajlottak az események odakint a nagyvilágban.



6. oldal: Az események sodrában

Ott volt az X-Men, aztán feloszlott az X-Men, aztán megint újraalakult, vagy már tudom is én mi van. Őszintén szólva a mutánsokról akkoriban alakult ki az olyan semmilyen szemléletem, se nem utáltam őket, se nem szerettem őket, ez azóta is így van. Aztán jött a képbe a SHIELD, vagy micsoda. Aztán valami vírus ki is pusztított a mutánsokból párat, őket azért sajnáltam. Itt még fogalmam sem volt róla, milyen népirtásokkal kell még nekem, és a világnak szembenéznie. Miközben ezek az események zajlottak, velem semmi érdekes nem történt. Ha csak az nem érdekesség hogy miközben lekapcsoltunk valami utcai bandát, akik ninjának képzelték magukat, sikerült eltöretnem velük a bal karomat. Tudom, kicsit cikin hangzik, de tényleg tudtak ninjáskodni a kölykök. Na mindegy, akkor döntöttem úgy hogy a rendőri harcművészeti képzésen kívül azért kicsit profibb segítség után nézek. Nem mondanám hogy nagy mestere lettem bármiféle bunyósdinak, továbbra sem voltam az erőszak híve. Ettől függetlenül többé nem éreztem magam védtelennek, ha mást nem, egy jó kis utcai bunyós stílussal bárkinek beviszek egy két állast, mielőtt padlóra küldene. Jah, és ha a kezembe adnak egy kardot, nem vágom le magam rögtön, sőt, addig talán ki is húzom, amíg elő nem kapom a szolgálati fegyverem és jól le nem puffantom aki pofátlankodik. Ugyanis ha valamivel, akkor a lőfegyverekkel elboldogultam, de ez az én munkámnál már követelmény volt. Komolyra fordítva a szót nincsenek különleges adottságaim, de ha kell, ki tudok állni magamért. És ez jól is jött 2017-ben. 28 voltam, ha jól emlékszem, a város pedig jó nagy katyvaszba került. Valami New White Force nevű idióta rasszista csoport elfoglalta az egész várost. Igazából ezeket az infókat csak hallottam, akkor azt se tudtam most mi van, csak sodródtam az eseményekkel. Minden esetre, mikor ki kellett verni az anyaszomorítókat a városunkból, rám is számíthatott a dühös tömeg. Senki se szórakozzon a new yorkiakkal. Ezt a történetet csak azért mondtam el, hogy egyrészt kompenzáljam azt a kis „eltörtem a karom” incidenst némi hősiességgel, másrészt pedig mert ebben az évben bukkant fel az AIM nevezetű csoport, akiknek még nagy szerepük lesz a következő részben.



7. oldal: AIM tündöklése és bukása

Költői vagyok zsaru létemre, nemde? Na, következik 2018, illetve jómagam 29 évesen. Igazából ebben az évben semmi különös nem történt velem, annál több a világgal. Volt egy csomó merénylet, csomóan meghaltak, szervezetek dőltek romokba, szóval minden letisztult, hogy a már említett AIM hatalomhoz juthasson és bevezethesse a kis regisztrációs törvényét. Nem is tudom mit gondoltam akkoriban róluk. Igazából a tevékenységük szinte már szentnek tűnt néha, ez nekem, az örök gyanakvónak bizony néha már gyanús volt, de be kell ismernem, mesterien etették a népet. De én nem foglalkoztam velük különösen, csak tettem tovább a dolgom John-nal az oldalamon (Vagy ő tette a dolgát velem az oldalán? Mindegy.) és múltak a napok, egészen addig a bizonyos eseményig, amit mindenki csak Bukásként emleget. Hát bukás az volt, bőven. Máig se igazán értem mi is történt pontosan, csak azt tudom, amit láttam. Láttam ahogy az AIM által irányított mutánsok tömeges mészárlásokat rendeztek, aztán jöttek sorra a katasztrófák szerte a világon és ha hihetek a híreknek (ami azért kétséges), máshol még rosszabb volt a helyzet. Hihetetlen belegondolni még ma is, hogy az emberiség 80%-a odaveszett. Én szerencsésnek mondhattam magam, hogy a többi 20%-ba kerültem, sajnos John cimborám már nem volt ilyen szerencsés. Csak ültem az asztalomnál, és szorongattam a jelentést, ami az esetről készült. Igazából nem is értettem mi volt oda írva, egy mutáns végzett vele, mikor egy csapattal kivezényelték, hogy állítsák meg. A káosz ugyan nagy volt, de hogy gondolhatták ezek hogy a normál emberek megállíthatják a megbolondított mutánsokat? Kész őrület volt, ami történt, és egyre rosszabbak lettek a dolgok.



8. oldal: A köd

Megjelent az az átkozott köd, és az egész városra mintha a halál leple terült volna. 2019, és egy 30 éves őrmester. Pontosabban nem voltam sokáig őrmester. A rendőrség teljesen összeomlott ezen a ponton, az egész városban káosz uralkodott. Legtöbben vagy felhagytunk a munkával, vagy az újonnan alakult AIMville-ban láttunk el rendőri munkához hasonló feladatokat. Máshol nem is igazán lehetett akkoriban meglenni. De ez a rendőri munka soha többé nem volt ugyanolyan, John nélkül. Ugyan voltak még régi barátaim még a kezdetektől, de egyikük sem tudta őt pótolni mellettem. Társaim is voltak azóta többen is, de egyikük se húzta sokáig, felmondtak, áthelyezték őket, meghaltak, ésatöbbi. Kezdtem úgy érezni velem van a baj, ez a ködösdi az én hangulatomra is rányomta a bélyeget. Azt hiszem akkor voltam életemben a legmélyebben, közel álltam ahhoz, hogy feladjam. De nem így történt. Egy este kilendültem a gödörből, de csak hathatós segítséggel. Este iszogattam egy bádogházban (ott csak ilyesmik voltak bárok helyett) ahogy az akkoriban rossz szokásommá vált, másik egy ismerős öreg úr ült le mellém. Ő volt az, aki egykor anyámat alkalmazta, őszintén szólva meglepett, hogy még életben volt. Annyi katasztrófa után ki gondolná, hogy egy ilyen vén harcos még megállhat a talpán? Nem hittem volna hogy egyszer még az ő segítsége fogja megmenteni az életemet, ismét. Beszélgettünk a történtekről, és megértette velem, hogy tovább kell lépnem. Nem szabad hagynom, hogy az elmémre is köd szálljon, át kell törnöm azon, hogy meglássam a fényt. Lehet hogy nem pont így mondta, de a körülményeket tekintve ez egy egészen jó kis hasonlat. Így tehát felhagytam az esti iszogatással, és az erőimet más felé összpontosítottam, visszatértem akkori „csendőri” teendőimhez, sőt, talán újoncként voltam utoljára ilyen lelkes. A rendet egyre nehezebb volt fenntartani a kis menedékhelyen is, a kinti káosz minduntalan utat akart magának törni, de köd ide vagy oda, nem hagytuk hogy eluralkodjon a káosz. És végül, egy évnyi megfeszített munka után végül a legsűrűbb köd is, mely körbevette a várost, feloszlott és egy új korszak kezdődött mind a város, mind az én életemben. Először is, helyre kellett állítanunk a várost és persze a rendőrséget. Ugyan a köd feloszlott, de a káosz megmaradt még egy darabig. Sok időbe került, mire nagyjából visszaállítottuk a megfelelő állapotokat és végül, több hónapnyi munka után visszaállt a város rendje. Engem az eddigi „érdemeim” és a körülmények fényében hamarosan kineveztek hadnaggyá, az én lelkesedésem pedig a javuló körülmények láttán sem lankadt. Addig nem nyugodtam, míg teljesen helyre nem állt a rend a körzetünkben, és örömmel konstaláltam, hogy a polgármesterünk is így vélekedett a városról. A sorsunk kezdett jobbra fordulni, de az égen ismét viharfelhők gyülekeztek, most kivételesen nem szó szerint.



9. oldal: Háború...

Úgy néz ki az én generációm se úszta meg háború nélkül, hiszen nem kellett hozzá sok, és hamarosan kitört a Harmadik Világháború. Míg mi New Yorkban a köddel szenvedtünk, addig New Jersey felvirágzott. Most hogy így belegondolok, sosem jártam még ott. Igazából sosem utazgattam, az egész életemet a városban töltöttem. Ez azért kicsit elszomorít most. De haladgassunk tovább, hiszen már 2020-ban járunk, ezek már múlt évi események, mikor is már 31 éves voltam és mint már említettem, 10. évemet töltöttem a rendőrségnél. Őszintén szólva a háború korán sem érintett annyira engem, mint először hittem mikor hallottam róla, sőt. Ez a háború már egyáltalán nem olyannak tűnt, mint az első kettő, amiről történelem órán tanultunk. Ez már inkább világok háborúja volt. Voltak itt Istenek, emberek, embertelenek (no comment), űrlények, mutánsok. Néha már azt se tudtam kinek kellene szurkolnom, úgyhogy én csak végeztem tovább a munkámat és reméltem hogy a háború szele nem érint meg sem engem, sem a jó öreg New Yorkot. Szerencsére nem is érintette meg, valamilyen semleges zónának lett kikiáltva, szóval teljesen megvoltunk. Így is éppen elég csapást kapott már ez a szerencsétlen város. De ez legalább még egyben volt, ami nem minden másik városról volt elmondható. Washingtonra speciel ha jól tudom atombombát dobtak, a jó öreg elnöknek annyi is lett. Nem sokkal ezután a fényes Las Vegas is kapott egy fényes kis atombombát, annak is annyi lett. Lassan már minden reggel úgy mentem dolgozni hogy néztem az eget, hogy legalább szembenézhessek a töltettel, ami majd szépen a fejemre pottyan.



10. oldal: ...és béke

De végül is nem így történt. Múlt hónapban ugyanis bejelentették a fegyverszünetet, úgyhogy az ünnepeket legalább békésen tölthettük el. Nem mintha sok emberrel tudtam volna tölteni. Bent a srácok többségének már családja van, így ezt az évet is egyedül töltöttem. Illetve gondoltam arra, hogy meglátogatom régi bár tulajdonos jóakarómat. Miután a köd feloszlott, párszor már beszéltünk, és örömmel hallottam hogy sikerült újra megnyitnia a bárocskáját, de sajnos már közel sem ment olyan jól az üzlet, mint az előtt. Úgy gondoltam, egy régi vendégnek biztos örülni fog a nehéz időkben, hátha most én segíthetek neki. De mikor odaértem a bár zárva volt. Az egyik járókelőtől megtudtam, hogy az öreg végül elment, békésen a fotelében ücsörögve, a bárt pedig  átvette a fia, akinek első dolga volt bezárni az egyre rosszabbul jövedelmező üzletet. Igen, rögtön beugrott, hogy mikor az anyám meghalt és segített nekem az öreg, sokat mesélt a fiáról. Így tehát ezt az ünnepet is egyedül töltöttem, bevállaltam pár családos kollégától a műszakját, nem mintha lett volna jobb dolgom. Igazából ha úgy vesszük, ez a kis naplócska egy karácsonyi ajándék volt magamnak...magamtól. Aztán okosan használd Jack, remélem jó kisfiú voltál. Nos, eljutottunk hát ide, ahogy itt ülök itthon, egy csendes, sötét éjszakán, írom a naplóm bevezetőjét és gondolkodom rajta, milyen új esztendő várhat rám. Úgy érzem valami új fog kezdődni...valami új az én unalmasnak ugyan nem mondható, mégis átlagos életemben. Visszaolvasva eddigi „kalandjaimat”, mindent átéltem amit egy átlagos ember átélhet, kivéve a szerelmet, a családalapítást, meg a hasonlókat. Nem mintha az én munkámnál ez túlságosan előnyös lenne. Őszintén írva, mikor meghallottam hogy ment el az öreg bártulajdonos, az első gondolatom a sajnálaton kívül az volt, hogy én nem akarok így elmenni. Tudom, hogy engem a vég nem egy székben ülve, elbóbiskolva fog utolérni, hanem úgy, ahogyan az életemet is éltem, az utcán. Azt pedig egy kollégámnak se kívánom, amit nekem már számtalanszor át kellett élnem: elmenni a megboldogult hős rendőrtárs özvegyéhez, átadni a jelvényét és részvétet nyilvánítani. Egyik társamnak se kívánom ezt a kötelességet. De a sors kiszámíthatatlan, talán egyszer nekem is meg kell majd állapodnom. De van egy olyan érzésem, hogy előtte rám még nagyobb kihívások várnak.



Azt hiszem mindent kiírtam magamból, ami nyomta, illetve nem nyomta a lelkemet. Azta mindenit, 10 oldal lett. Mekkora lehet vajon egy mutáns naplója? Vagy egy olyan Asgardból jött istennek vagy minek. Vagy egy olyan nem emberi embertelennek? Inkább bele se gondolok. Most viszont ideje lefeküdnöm, innentől kezdve rendszeresen vezetni fogom a naplómat, minden este pontosan leírom, mi is történt velem aznap. Hiszen ki tudja, bármelyik nap lehet az utolsó. Azért én még reménykedem pár, sőt, sok napban. Alig várom, hogy pár hét múlva visszaolvassam ezt a naplót, és rádöbbenjek mi minden is történhet egy emberrel ennyi idő alatt. Ennyi mára, kedves Naplóm, holnap találkozunk.


A hozzászólást Jack Gammer összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 29 Jún. 2014, 19:34-kor.

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
avatar
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Jack Gammer

Témanyitás by Jack Gammer on Vas. 29 Jan. 2012, 15:41

ADATLAP

Név: Jack Gammer
Szint: 1
Lakás/Létesítmény: Egy New York-i lakás (2 kredites)
NJK: -
Foglalkozás: New York-i rendőrség hadnagya
Munkahely: New York-i rendőrség

Pénz:
- alap: 15000$
- felhasznált: 0$
- maradék: 15000$
Bevétel/hét: 500$

Eszközök: -
Felszerelés/Fegyverek:
- szolgálati fegyver (2 pontos kézi pisztoly) [rendőri jutalom]
- szolgálati kocsi (2 pontos rendőrautó) [rendőri jutalom]

Vállalat: -
Szövetség: -
Törzshely: New York-i rendőrségnél, ha éppen nincs bevezetésen vagy otthon
Ismertebb szövetséges: -
Ismertebb ellenség: -

Kredit:
- alap: 5 kredit
4 kredit [kezdés]
+1 kredit [polgármester rendőrségi bővítési programja]
- felhasznált: 2 kredit
- maradék: 3 kredit

(készült: 2010-12-31 hajnal)
(utolsó módosítás: 2010-12-31 délután)

//Régi adatlap, hamarosan frissítve.//


A hozzászólást Jack Gammer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 29 Jún. 2014, 19:34-kor.

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
avatar
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Jack Gammer

Témanyitás by Jack Gammer on Vas. 29 Jan. 2012, 15:43

BAROKK

Név: Jack „Samson” Gammer
Egyéb név(i): Samson, Gami
Faj: Ember, Gamma Sugárzott Samson
Nem: Férfi
Jellem: Egoista, önmagát mindennél fontosabbnak tartja, de felettesei parancsait zokszó nélkül teljesíti a mutánsok fölötti végső győzelem elérése érdekében; gyűlöl minden emberfeletti jelenséget; fejben dokumentál, elemez és kommentál minden eseményt
Személyazonosság: Titkos
Születési hely és idő: USA, New York, 1989. június 12.
Kor: 33 év
Család: Ismeretlen édesapa; Julia Gammer (édesanya, elhunyt)
Foglalkozás: Katona, volt tizedes, az X-Fegyver tagja
Testmagasság: 197 centiméter
Testsúly: 131 kilogramm
Szemszín: Sötétbarna
Hajszín: Zöld
Bőrszín: Fehér
Különleges ismertetőjel: Izmos és zöld hajú, mint a Samsonok általában
Egészségi állapot / betegségek: Katonaként rengeteg sérülést elszenvedett már. A legsúlyosabbakat egy robbanás okozta, ami után majdnem lebénult, csak hosszú küzdelem után lett ismét a régi. Azóta remek formában van, kiképzésének hála képességei először az emberi teljesítő képesség csúcsára, majd a gamma sugárzás hatására azon is túlléptek. A Samson lét mellékhatásaival kell megküzdenie.
Képességek:
- Samson képességek: A gamma sugárzás hatására Samson képességekre tett szert.
- 20 tonna felemelésére képes
- Teste ellenáll kisebb kaliberű fegyvereknek
- Regenerációja az átlagos emberi regeneráció duplája
- A tomboló formát és az erőnövelést biztonsági okokból hanyagolták a kiképzés során
- Kiképzésének hála teljesen ura önmagának és a testének
Szakértelmek:
- kezdetleges egyetemi jogi tanulmányok
- nyelvismeretek: angol (anyanyelv) és spanyol (haladó)
- katonai + egyéb harcművészeti képzés (tehát pusztakezes harc alkalmazása magas szinten)
- közelharci, szúró, vágó fegyverek haladó szintű használata
- lőfegyverek magas szintű, mesteri használata
Külső:



Ezeket és még sok más adatot találhattok az aktámban, meg persze ezernyi jelentést, statisztikát rólam és valószínűleg egész eddigi életem elemzését, még annál is részletesebben, mint amire én emlékezni tudok. Ez bizony nagy szó, ugyanis elég jó memóriám van. Ez sokat fog segíteni abban, hogy végre átgondoljam, hogyan is jutottam ide. Hol is vagyok most? Egy tökéletesen sima falu cella, amit már hetek, hónapok, talán évek óta az otthonomnak nevezhetek. Egy durva ágy van csak itt velem, pontosabban most alattam, melyen minden nap hosszú kínlódás során merülök álomba, melyek minden este rémálmok. Idejét se tudom, mikor aludtam és álmodtam nyugodtan utoljára, de már annak az idejét se tudom, mikor ez az egész érdekelt. Kevés dolog érdekel már engem ezen a világon, ezek egyike természetesen én magam vagyok. Az egyik, ami egészen ideáig életben tartott, hogy nem vagyok képes elfogadni a halált. Az öngyilkosság pedig pláne nem jöhet nálam szóba. Történhet bármi, az élet egy ajándék, és aki harc nélkül feladja, az meg is érdemli, ami a másik oldalon vár rá. Én bizony nem ilyen vagyok, én az utolsó sejtjeimmel is kapaszkodni fogok ebbe a rothadó világba, ha eljön az ideje. A másik, ami még életben tart a kötelességtudat. A tudat, hogy segítenem kell egy szent küldetés befejezésében, amiről majd később mesélek. Nem is tudom, miért most agyalok ezen az egészen. Talán csak most jutottam el arra a pontra, hogy számot kell adnom minden eddigi szörnyűségről. Vagy csak az ezredes legutóbbi búcsúja hitette el velem, hogy hamarosan valami új kezdődik, megint. Azt mondta a sok-sok szenvedés hamarosan kifizetődik, hamarabb, mint várnám. Persze számtalanszor halottam már ezt, de ahogy ő mondta, az teljesen más volt. Most először tényleg elhiszem, hogy változás közeleg. És mi mással ünnepelhetne valaki, akinek nem maradt már semmije, mint egy kis múltidézéssel? Most hogy ezt letisztáztam magammal, hozzá is látok.

A történetem nagyon régre nyúlik vissza, bőven azokra az időkre, amikre én még nem emlékezhetek, hiszen nem születtem meg. Most nem megyünk vissza a világ kezdetéig, inkább csak azokba az időkbe, amikről még édesanyám, Julia Gammer mesélt. Fura ez egy magamfajta jóvágású fickónál, de rajta kívül nem tudnék említésre méltó nőt felhozni az életemből. Szomorú, nem? Vagy már inkább szánalmas? Nekem valahogy soha nem jött össze, de erről majd később. Illetve nem, erről nem beszélünk később sem. Fogadjuk el most és kész. Na, kezdjük, mondjuk a nagyszüleimmel. Tősgyökeres vidéki család, akik szerencsét próbáltak a Nagy Almában. Nekik sokakkal ellentétben sikerült beilleszkedni, volt rendes lakásuk, munkahelyük, minden rendben ment. Persze semmi sem tart örökké, az öregek végül elmentek, de anyám addigra már boldogult maga is. Apámról és családjáról viszont nem fogok megemlékezni, hiszen nincs miről. Fogalmam sincs ki lehetett a fickó, máig se tudom, és valószínűleg sose fogom megtudni. Ennek ellenére ez a tüske sosem mászott ki az oldalamból. Életem nagy rejtélye, melynek kevés figyelmet szenteltem, de sosem tudtam elfelejteni. De lépjünk is tovább, még sok az átgondolnivaló.

Mutánsok. Ahogy rájuk gondolok, legszívesebben köpnék egyet. Sőt, többet is. Az ezredforduló környékén kezdett tombolni ez az egész mizéria, a csapból is ezek a szörnyszülöttek folytak. De a legrémesebb az egészben, hogy kamaszként támogattam őket. Undorral gondolok akkori önmagamra, ahogy csodálattal töltöttek el a képességeik, ahogy rácáfolnak minden tudományos tényre és törvényre, ahogy felborították az emberi társadalom működését. Én pedig akkoriban bármit megadtam volna, hogy egy reggel én is ilyen képességekkel ébredjek. Hála az égnek, a sors nem űzött velem ilyen gúnyos tréfát, és nem történt velem semmi különös fordulat. Persze először dühös voltam, féltékeny, de végül beletörődtem, hogy én csak egy átlagos fiú vagyok. Lassan, de túltettem magam az egészen és inkább a tanulmányaimra koncentráltam, A balhékat kerültem, legalábbis amennyire ezt egy ilyen városba kivitelezni lehet. Sajnos, hiába kerültem őket, végül így is megtalált a baj.

Évekkel ezelőtt nehezen írtam volna erről az eseményről, vagy az egész életemről, de mára már más ember lettem. Erősebb vagyok, testileg és lelkileg is, elfogadtam a történteket és a következményeket. Érzéketlenné váltam, legalábbis minden ilyesmit mélyen eltemettem magamban. Egy magamfajta ugyanis nem engedhet meg magának érzelmeket. Végül is hasznomra vált ez az egész, végre feldolgoztam például anyám korai halálát. Bizony, hamar elvesztettem őt, pár héttel a 18. születésnapom után. Egy egyszerű betörésnek tűnt, mikor hazaértem és szembesültem a szörnyű látvánnyal, de az ügy kicsit bonyolultabb volt ennél. Engem már a rendőrség várt otthon, a helyszínelés már megkezdődött, és még szemtanú is akadt egy éppen lépcsőházban lebaktató férfi személyében. Mégsem volt az ügy olyan egyszerű, hiszen a fickó elmondása szerint a tettesnek vad, szinte állatias kinézete volt. Bement, lopni próbált, de gyilkosság lett belőle. Bizonyára bepánikolt, hogy volt a házban valaki, vagy ilyesmi. Nem mintha érdekelnének a részletek. A leírás alapján hamarosan el is kapták, és a sejtések beigazolódtak, a betörő egy mutáns volt. „Egy hajléktalan, kétségbeesett mutáns, akit kitaszított a társadalom”, ha szabad idéznem az ügyvédje beszédét. Most már csak nem perelne be érte. Mondanom se kell, innentől kezdve teljesen más szemszögből néztem a mutánsokat, meg a többi hasonszőrűt. Mondhatni megvilágosodtam. Rájöttem, most hogy ezek a dögök felbukkantak, teljesen felborult a társadalmunk. Az eddigi egyenlőség, mely az egyszerű emberek között honolt, véget ért. A szabályok többé nem érvényesek, az ember többé nem uralkodó faj, és csak idő kérdése, hogy a mutánsok hatalomra törjenek. Akkoriban a „barátaim”, vagy inkább legközelebbi ismerőseim szerint mindez csak paranoia és téveszme volt anyám erőszakos halála miatt. A történelem azonban végül engem igazolt.

Nem érdekeltek többé a tanulmányaim. Addig azon dolgoztam, hogy a jogi karon keresztül szerezzek hatalmat és pénzt, de az események fényében erről gyorsan letettem. Tudtam, ha a mutánsok elszabadulnak a szavak és törvények többé nem érnek már semmit. Az egyetlen megoldás az erőszak lesz. Azt az évet még befejeztem a jogi karon, próbáltam belesűríteni mindent, amire esetleg szükségem lehet később, majd kiléptem az egyetemről és minden figyelmemet a katonáskodás felé fordítottam. A ranglétra aljáról kezdtem, mint minden valamirevaló személy, aki nem nyalással és kapcsolatokkal küzdi fel magát a nagyok közé. Bár mondhatnám, hogy sokra vittem ezen a pályán, de hazudnék. Pusztán a tizedesi rangig jutottam, valahogy mindig elém sodródtak a már említett pondrók, tisztelet a kivételnek, akik valóban megdolgoztak a rangjukért. A fizikumom mindig is jó volt, és a harci képzettségemre se lehetett panasz. Közelharci és lőfegyverek használatát is megfelelően kitanultam, inkább az utóbbira specializálódtam. Érdekeltek továbbá a pusztakezes harcok. Gyerekkoromban ugyan csak hobbi szinten kóstoltam bele ilyesmibe, de később beláttam, hogy a harcmezőn bármikor szükség lehet rá. Később pedig már köteleztek rá, de majd oda is eljutunk előbb-utóbb. Akkoriban még önön képzésemre gyakoroltam a komolyabb harcművészeteket. A többi téren is igyekeztem fejleszteni magam, a célzó képességeimre például sose volt panasz. Ráadásul örömmel konstatáltam, hogy a nézeteimet többen is osztják a katonaságban, sőt, magasabb helyeken is. A kormány is inkább mutáns ellenes politikát folytatott, tudták jól milyen veszélyt jelenthetnek az átkozott bestiák, ha egyszer rájönnek, miféle hatalmat kaptak, mindenféle érdem vagy megkötés nélkül. Végül akármennyire is igyekezett visszafogni őket a kormány, az események menthetetlenül eldurvultak.

Sorba jöttek hírek mutáns és ember közötti összecsapásokról. A média középpontjában főleg Charles Xavier és az X-Menje, illetve Magneto és a Testvérisége álltak. Sosem tudtam akkor most melyik van kivel, vagy egymáshoz hogy viszonyulnak, de már akkoriban sem érdekelt, nemhogy most. Mutánsok voltak mind, és már csak idő kérdése volt, mikor tör ki a háború. Az indokot pedig nem is kellett nagyon keresni, mikor felbukkant a mutáció elleni gyógymód. Magneto sereget szervezett és megtámadta az ellenanyagot tároló létesítményt, és megkezdődött a várva várt csata ember és mutáns között. Hol máshol lettem volna, mint az első sorokban? Engem nem hatott meg hogy az X-Men látszólag a mi oldalunkon állt. Köpönyegforgató, undorító bandának tartom őket a mutációjuk felett is, még a sajátjaik mellett sem tudnak kiállni. Arról nem is beszélve, hogy csak jó színben akarták feltüntetni magukat, ebből én köszönöm, de nem kérek. Dúlt az epikus küzdelem, úgy éreztem ezúttal tényleg a Föld sorsa a tét. Bárcsak én is ott ünnepelhettem volna katonatársaimmal a győzelem pillanatában, de nem tehettem. Sajnos a csata vége felé egy közeli robbanás leterített, és elvesztettem az eszméletemet, sőt, majdnem többet is.

Mikor kinyitottam a szemem pár nappal később, és értesültem a csata eredményéről, hősnek éreztem magam. Nem mutánsnak, nem jelmezes bohócnak, hanem igazi hősnek. Képességek, eszközök nélkül, egy embernek, aki kiállt a sajátjai mellett és kész volt feláldozni mindent az emberiségért. Eléggé szíven ütött, mikor nem tudtam felülni az ágyból. A robbanástól belső sérüléseket szenvedtem és a gerincemmel is történt valami. Nem untatom magam a sok orvosi szakszóval és magyarázattal, a lényeg, hogy sok erőfeszítésbe és szenvedésbe került, mire talpra álltam. Arról nem is beszélve, mi mindent kellett kiállnom, hogy újra olyan legyek, mint régen. De végül sikerült, nem adtam fel. Ezt tudni kell rólam, sosem adom fel. Ismét álltam, ismét jártam, ismét futottam, mint a szélvész, és a kondíciómat is sikerült nagyjából arra a szintre feltornáznom, ahol a sérülésem előtt voltam. Kész voltam ismét fegyvert fogni a hazámért, az emberiségért, ugyanis a mutánsok még nem adták fel. Az új elnöknek hála bizony sokat javult az emberiség helyzete a nehéz idők ellenére, ugyanis tökéletesen világossá tette, nem tűr meg senkit és semmit, ami fenyegetné az emberiség helyét az evolúció csúcsán. De a testvériség is megerősödött, Magneto visszatért, ráadásul nem egyedül. Vele volt egy Thorhalla nevezetű hölgyemény, akinek az a mániája, hogy ő a mutánsok istennője. Képzelhetitek, mennyire szimpatikus a nő, függetlenül a testi adottságaitól. Na meg itt vannak még a nemember Embertelenek is, akiket aztán már a nevük miatt is embertelenül gyűlölök. A sok kavarodás után végre egy újabb értelmes lépés a kormánytól, amit kezdtem egyre jobban kedvelni, végre nyitottak egy börtönt ezeknek a rémségeknek, a Raftot. Persze én inkább kivégző kamrákat javasoltam volna, de ki tudja, mi folyik a falak mögött, onnan még nem láttak élve távozni egy rabot se, legalábbis legjobb tudomásom szerint. Összefoglalva, minden kő alól előbújtak a legfurcsább és legundorítóbb torzszülöttek, akik mind az emberiség trónjára pályáztak. Lehet ennél jobb pillanatban visszatérni az aktív katonai szolgálatba? Sose tudom meg, ugyanis sosem tértem vissza hivatalosan. Kaptam ugyanis egy sokkal kecsegtetőbb ajánlatot.

A féktelen káosz közepette egy furcsa, mondhatnám hátborzongató ezredes keresett meg, aki halott a nézeteimről és igen szimpatikusnak találta a hozzáállásomat. Azt mondta pár átalakítással, némi továbbképzéssel, egy jó adag elszántsággal és türelemmel tökéletesen illenék az új osztagába. A feladat ugyanaz lenne, megtisztítani a világot a sok szuperszeméttől, de ezúttal a saját eszközeiket felhasználva ellenül. Kapva kaptam az ajánlaton, szinte gondolkodás nélkül belementem, még akkor is, amikor közölte, hogy ebből a csapatból nincs kiszállás. Azóta nem is adódott lehetőségem ilyesmire, de a sok szörnyűség ellenére nem is állt szándékomban. Sose fordult meg a fejemben a szökés, ezt az ezredes is jól tudta, mikor felkeresett. Nem volt semmim, nem volt senkim, csak én és az eszméim, és végre lehetőséget kaptam, hogy teljesítsem a küldetésemet. Határozottan ráztam meg az ezredes kezét, de máig megesküdnék rá, hogy a körmei (karmai?) majdnem levágták az ujjaimat. Így léptem hát be az X-Fegyver nevezetű programba, innen pedig nincs búcsú és az egyetlen nyugdíj a koporsó. De nem adják azt olyan könnyedén, előbb teljesíteni kell a belépési feltételeket.

Nehéz idők kezdődtek számomra. Minden, amit eddig tudtam, amire eddig képes voltam, semmit sem ért többé. Az első pár nap csak azzal telt, hogy nálam erősebb és tapasztaltabb katonák megvertek és bebizonyították, hogy eddigi kiképzésem csak egy nyári vakáció volt ehhez képest. Mikor már végre vissza is tudtam ütni, végre tanítottak is valamit. Az első lépés az volt, hogy emberi képességeimet a tőlem kihozható maximumra és a fölé pumpáljuk. Hetekig edzettem, a legkeményebb módszerekkel, és meg is lett az eredménye. Sokat fejlődtek az ismereteim a fegyverek terén is, de főleg közelharci képzésre koncentráltunk. Először azt hittem azért, mert eddig pont az ellenkezője volt, inkább lőfegyverekkel foglalkoztam a katonaságnál, de naiv feltételezés volt. Sosem felejtem el az utolsó napomat, amit edzéssel töltöttem. Több ellenfelet kaptam mind eddig bármikor, de jól boldogultam velük és végül felül is kerekedtem. Plusz fegyveres teszteknél is az eddigi maximumom felett teljesítettem. Addig sosem hallottam, amiről az engem mindig körülvevő fehér köpenyes fickók tárgyaltak. Mindig azt feltételeztem, hogy ők ügyelnek a kondíciómra, de később rá kellett jönnöm, hogy magasról tettek rá. A sok hetes kiképzés pusztán egy túlélő túra volt, hogy felkészítsenek arra, amire nem lehet. Kihozták belőlem az emberi, legalábbis az én testem maximumát, hogy készen álljon a kísérletre. Nem hallottam sokat a beszélgetésből, konkrétan semmit, egy mondaton kívül: „Készen áll”.

Azt hittem végre bekerültem hivatalosan is a csapatba és mehetek bevetésre, de szörnyű nagyot tévedtem. Másnap egy felállított asztalhoz kikötözve ébredtem, a szokottnál jóval erősebb bilincsekben. Egy sima falú, fehér szobában voltam, velem szemben egy erős üvegfal, aminek a másik oldalát nem láthattam, de sejtettem kik állnak ott, azok a rohadt fehér köpenyesek. Szó nélkül feküdtem ott, tudtam, semmi értelme nem lenne kérdezősködni, vagy ordibálni. Hamar megtanultam, még az itteni kiképzés elején, hogy itt szavakkal semmire sem megy az ember. Azt is megtanultam, hogy én most nem csapattag vagyok, vagy katona, hanem kísérleti nyúl. Megtanultam és beletörődtem. Nehéz volt, de megtörtént. Nem csak folyamatos verések voltak ám és kiképzés. Kínzás, eszméletlenül sok kínzás. Ezen az úton tanultam meg, mindent szó nélkül kell tűrni, legyen az bármilyen szörnyű vagy fájdalmas. Azt gondolok, amit akarok, ez őket nem érdekli, csak fogjam be, és tegyem, amit ők akarnak. És megtanultam, nehezen, de a fejembe vésték. És persze mindent azzal igazoltak, hogy minderre szükség van, hogy a csapat tagja legyek. Szükség van rá, hogy ha kell, megtegyem, amit kell. És én elfogadtam. Az ezredes bizony tudta kit válogat ki a megannyi egyszerű katona közül, nem bízta a dolgot a véletlenre. Később megtudtam, hogy több embert is kiválasztottak ehhez a projekthez, de rajtam kívül senki más nem élte túl. Akadtak olyanok, akik az elején elvéreztek, vagy akiket a kiképzés és a lelki terror tört meg, az utolsók pedig a kísérlet során hullottak ki. De mi is volt a kísérlet?

A szoba falában lévő berendezések gamma sugarakkal bombázták a testemet. A lehető legkisebb fokú sugárzással kezeltek, de már ez is szinte elviselhetetlen fájdalommal járt. Más belehalt volna, régen én is, de már megváltoztam. Más lettem, valami sokkal jobb, és ahogy ott feküdtem, tudtam, ha ezt egy ember túlélheti, akkor én túl fogom élni. És így lett. Sőt, nem csak hogy túléltem, de átléptem az ember határait. Már amúgy is kidolgozott izmaim rohamosan nőni kezdtek. Persze mindez hatalmas fájdalommal járt, de immár nem kötöttek meg az emberi határok és korlátok. Csak nőttem és nőttem, a fájdalommal együtt, de nem tudtam meghalni. Küzdöttem, mert tudtam, hogy sikerülhet, és ahogy az üvegfalon láttam a tükörképem haját sötétbarnáról zöldre színeződni, éreztem, hogy uralom az erőt. Hiába a sok képzés, hiába a vasakarat, ez egyszer nem bírtam ki, és egy hatalmas ordítás hagyta el a torkomat. Nem a gyengeség jeleként tettem ezt, de ki kellett adnom valahogy a rengeteg felgyülemlett feszültséget. Ahogy elszabadultak új erőim, éreztem, hogy a vastag bilincsek nem bírják tovább és a rántásomra lepattannak a testemről. Már nem emlékszem, hogy ezt direkt csináltam-e, vagy kezdtem elveszteni a kontrollt, abban minden esetre biztos vagyok, hogy ezután már nem voltam ura önmagamnak. Nem álltam meg, a rengeteg erő szinte szétfeszítette a testemet, és két hatalmas öklömmel ráütöttem az üvegfalra, ami hiába volt többszörösen megerősített, apró szilánkokra tört az ütéstől. Elvesztettem az uralmat a testem fölött, de szerencsére az X-Fegyvernél csak profik dolgoznak. Akármilyen kevés esélyt is láttak a sikerre, beszereltek egy vészhelyzeti mechanizmust a szobába, ami hanghullámok segítségével lenyugtat és kiüt, vagy legalábbis valami ilyesmit magyaráztak később. Eddig se láttam már tisztán, de észleltem, hogy minden elsötétül körülöttem, és egész testem hátradől, mint egy nagy zsák, a puffanást pedig már nem is éreztem. Így alakultam át először. Nem éppen a legkellemesebb emlékem, de életem egyik legfontosabb néhány percén voltam túl. Még mindig kiráz a hideg, ha belegondolok milyen érzés volt ekkora erőt birtokolni először. És azóta csak egyre jobb és jobb lett. Na de folytassuk a történetet, már nincs sok hátra.

Pár nappal később ébredtem fel egy, a megszokottnál puhább, kórházi ágyon. Az is megfordult a fejemben, hogy az egészet csak álmodtam, hogy a robbanás óta kómában fekszem, de ahogy a kórterem tükrében megláttam a zöld hajkoronával rendelkező, izmos testemet, egyből beugrott minden. Azt persze még nem tudtam, mi is történt velem, csak azzal voltam tisztában, hogy hatalmat kaptam. Méghozzá jó sokat. Hamarosan pedig bejött végre egy fehérköpenyes idióta és elkezdett magyarázni a gamma sugarakról. Eddig ez a folyamat még csak speciális embereken ment végbe sikerrel, speciális körülmények között, illetve más fajba tartozó egyedekkel folytattak már kísérletek, de még soha nem értek el ilyen átütő eredményt egy egyszerű embernél. A túlélési esélyeim még így se voltak fényesek, de azóta is élek, és az előrejelzések jók, szóval mondhatjuk, hogy sikerült a dolog. Innentől kezdve már sokkal jobb körülmények között tengettem a napjaimat, hiszen már nem csak egy voltam a sok jelöltből, hanem az egyetlen sikeres kísérlet alanya. Persze továbbra is fogolyhoz illő bánásmódot kaptam, továbbra is folyt a kiképzés, de innentől már nem az emberi maximumot akartuk elérni, hanem az új képességeimet fejleszteni. A cellámat megerősítették, ahogy az őrizetemet is, hiába biztosítottam őket, hogy egyre jobban uralom az erőmet és eszem ágában sincs megszökni, ők biztosra akarnak menni. De akkor miben is lett jobb az egész, ha sem a fizikai, sem a pszichológia helyzet nem javult?

Végre kaptam információkat. A felkészítés heteit teljes zárlat alatt töltöttem, senkivel nem beszéltem, semmit nem olvastam. Addig nem fecsérelték rám az időt, míg nem vált biztossá, hogy sikerül a rajtam végzett kísérlet. Utána azonban megnyíltak az információ csapok, szinte naponta kaptam rövid, tömör és cenzúrázott aktákat. Nem adtak ki nekem semmi olyasmit, amit a többi tagnak ne adtak volna, egy kivétellel, de ezt már az elején. Az első akta, amit kaptam egy „Lex” kódnevű illetőé volt. Őt is hasonló kezelésnek vetették alá, belőle is Samson lett. Gyorsan közölték velem, hogy ő a csapat első számú „tankja”, erősebb nálam, a gammaforma uralásában is képzettebb, viszont sokkal irányíthatatlanabb. Ő már többször is használta az úgynevezett „tomboló formát”, és már felfedezték rajta az ezzel járó tudathasadás jeleit. Egyre inkább attól tartanak, hogy nem lesznek képesek uralni, hiszen az erejét a Samson forma maximumáig növelték. És most jön a csavar: az én dolgom az lesz, ha Lex esetleg kikerülne az X-Fegyver irányítása alól és elvesztené a fejét, akkor megkíséreljem megállítani, persze a többi tag segítségével. Nem éppen a legjobb beosztás, főleg úgy hogy tudom, hogy ez az állat, ha tombolni kezd, még engem is darabokra tud tépni. Éppen az ilyen esetek elkerülése végett az én „Samson képzésem” alatt csak tesztelgettük, illetve néha-néha fejlesztettük az erőmet, de sokkal inkább a kontrollra építettünk. A tomboló forma be is lett tiltva nálam, egyszerűen nem kockáztathattak velem is, csak végszükség esetén engedhetem el magam, ilyenre pedig még nem volt példa.

Az utolsó hetek tehát így teltek. Az erőm alig növekedett, de gyakoroltam a precíz használatát, és ennek elégnek kellene lennie a szorult helyzetekben. Az emberi, katonai képzésemet igyekeztünk átültetni a Samson formába is, meglepően sok sikerrel. A nagy testhez képest meglepően gyors mozgásra vagyok képes, hála a szintén megerősödött lábizmaimnak. Ezen kívül a tűrőképességem is felülmúlja az emberi maximumot, sőt, a regenerációm is legalább a duplája az emberinek. Ugyan voltak nehézségeim, míg meg kellett szoknom ezt a formát, de hamar belejöttem. Egyre több közelharcot gyakoroltam, próbálgattam az erőmet. Sokszor már nem is az erő használatával volt gond, hanem amikor vissza kellett fogni magam. Figyelmeztettek előre, de mindig úgy érzem, mintha az állat csak arra várna, hogy kitörjön belőlem. A düh, a fájdalom, a sok kín, egyszerre. Ezt értelemszerűen nem hagyhatom, soha. Az X-Fegyver egy titkos szervezet, és ha bevetésre megyek, elég nehéz lenne titokban tartani egy tomboló óriást. Ezért is építettünk olyan sokat a kontrollra, na meg persze a terepen való mozgásra. A régi trükkök, mint például a fedezékbe vonulás egészen új köntösbe kerülnek, ha az ember ekkora méretnövekedésen megy keresztül. Ettől függetlenül jól haladtam, sőt, kiválóan. Nehéz volt a kiképzés, de az ezredes pontosan tudta kit válogat ki erre. Tudta, ha valakinek sikerül, az onnan már tényleg az ő embere. Nem lesz vele gond, nem lesz vele probléma, végigcsinálja, amire begyűjtötték. És bizony így is lett.

Az ezredes ritkán volt jelen a kiképzésem során, szinte soha. De tőle tegnap hallottam először, amit már említettem. És tőle tényleg úgy hangzott, hogy el is tudtam hinni. A napokban már valóban úgy éreztem, hogy készen állok. A tesztek sosem mentek még ilyen jól, és ha csak nem kezdünk el építeni a Samson formám erősítésére, és esetleg a tomboló mód kipróbálására, akkor már tényleg nem maradt különösebb tennivalónk. Megtanultam az új testem irányítását, átültettem bele a megtanult harcművészeti fogásokat, a közelharci fegyverekkel is egész jól boldogulok így, és még a lőfegyvereket is tökéletesen tudom kezelni. Persze sose lehet eleget gyakorolni, de már minden olyan szinten megy, hogy nem tudom elképzelni mi jöhet még, ha nem egy éles bevetés. A gyakorlás teljesen más, a szimulációk meg még másabbak. Nem adják meg azt az adrenalin löketet, amit egy éles helyzet. Hiába vesszük az edzést is komolyan, hiába képzeljük magunkat bele egy éles helyzetbe, sose helyettesítheti a valóságot. Én pedig készen állok a valóságra.

Ez volnék hát én. Arra számítottam, hogy mire a kis önelemzésem végére érek, már történik valami újdonság, de ezúttal csalódnom kellett. Ettől függetlenül nem adom fel, várakozok türelmesen, úgy sincs más dolgom. Ha pedig mégsem ma, akkor majd egyszer hivatalosan is a csapat tagja leszek. Erre válogattak ki, sikerült is a kísérlet és már az aktákból egész jól tájékozódtam róluk. Legjobban persze Lex-ről, a csapat „igazi” Samson-jaról, de a többiek tömörített aktáit is átolvasgattam. Öröm lesz velük irtani az ellent, erős szövetségeseknek tűnnek, de semmi többnek. Még mutánsok is vannak köztük, de ahogy az ezredes is mondta, ezeket a dögöket a saját módszerükkel lehet csak végleg elintézni. A cél szentesíti az eszközt ugyebár. Ezért én is zöld hajú izomheggyé változtattam magamat, egy több tonnát felemelni képes katonává, aki az emberi teljesítő képesség maximumát is messze felülmúlja. Ha ez nem lesz elég a rohadékok ellen, akkor nem tudom mi. Mi vagyunk az X-Fegyver. Én pedig Jack Gammer, a gamma sugárzott katona, azaz Samson.

//A teljesség kedvéért itt a barokkos előtörténetem is. Nem igazán aktuális már, de azért elfér. Smile)


A hozzászólást Jack Gammer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 29 Jún. 2014, 19:35-kor.

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
avatar
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Jack Gammer

Témanyitás by Jack Gammer on Vas. 29 Jan. 2012, 15:44

BAROKK ADATLAP

Név: Jack „Samson” Gammer
Szint: 1
Lakás/Létesítmény: X-Fegyver bázis
NJK: -
Foglalkozás: Katona, volt tizedes, az X-Fegyver tagja
Munkahely: X-Fegyver

Pénz:
- alap: -
- felhasznált: -
- maradék: -
Bevétel/hét: -

Eszközök: -
Felszerelés/Fegyverek: -

Vállalat: -
Szövetség: X-Fegyver
Törzshely: X-Fegyver bázis
Ismertebb szövetséges: X-Fegyver tagjai
Ismertebb ellenség: X-Fegyver ellenségei

Kredit:
- alap: 4 kredit
4 kredit [kezdés]
- felhasznált: 0 kredit
- maradék: 4 kredit

(készült: 2011-07-04 délután)
(utolsó módosítás: 2011-07-04 délután)

//És itt egy barokkos adatlap is, következő pedig már a bővítés lesz.//


A hozzászólást Jack Gammer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 29 Jún. 2014, 19:35-kor.

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
avatar
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Jack Gammer

Témanyitás by Jack Gammer on Vas. 29 Jan. 2012, 18:14

//És itt a bővítés az elmúlt egy évről. Azt hiszem érződik rajta a sok kihagyás, de remélem megfelel.//

//Előzmények: 1-42. bejegyzések, az előző oldalról.//

Jack Gammer Naplója     Összefoglaló bejegyzés     Dátum: 2022. január 29.

Üdvözöllek kedves Naplóm! Te jó ég, nem hittem volna hogy valaha is írni fogok beléd ismét, de úgy tűnik a sors máshogy rendelkezett a kapcsolatunkat illetően. Azt hiszem tartozom egy bocsánatkéréssel a hatalmas kihagyásért, de rajtam kívülálló okokból... na jó, beismerem, azt hittem elvesztettelek. Nem tudok neked hazudni, nem is lenne rá okom, tessék, ez az igazság. Huh, nem is tudom hol kezdjem. Az lesz a legjobb ha ott, ahol múltkor (de rég is volt...) abbahagytam.

Igen, visszagondolva és visszalapozva, elég érzelmesen váltunk el, nem csak mi, hanem én és az általam ismert világ is. Így visszatekintve furcsa hogy azóta nem írtam a naplómba, de az események szövetkeztek ellene. Igazából... nem tudom mi történt. Egyik pillanatban még világvége hangulat volt, a másikban pedig felébredtem az ágyamban, mintha az egész csak egy rossz álom lett volna. Egy rémisztően valóságos, de voltaképpen fiktív történéssorozat. Minden apró részletére emlékeztem, de ahogy kinéztem a hófödte New Yorkra, úgy tűnt a világ még egyben van, sőt, a városlakók is jó formában voltak, ahhoz képest hogy az egész realitás kiirtódott. Kicsit megkésve ugyan, de betelefonáltam az örsre, hogy aznap már nem megyek be. A furcsaságok tovább folytatódtak, ugyanis nem én voltam aznap a körzeti kötelékből az egyetlen hiányzó, bár én voltam az első, aki be is szólt. Tekintve hogy az „álmomba” a rendőrség nem elenyésző része raptorokká változott, végre utalt rá valami jel hogy nem őrültem meg, legalábbis nem teljesen. A hírekben is végre találtam valami utalást a raptorokra és a fészekre, sőt, a sugárúton történtekről is rengeteget beszéltek, de mégis, mintha itt megszakadt volna a történet. Nem jött a megszállás, nem volt háború Attilanon, nem pusztult el az emberiség. Az ellenség legyőzetett, a hősök pedig szépen hazatértek, míg a királyi esküvő gond nélkül lezajlott. Miközben a valóság gyökeresen ellentmondott a legtöbb emlékemnek az előző estéről, igyekeztem minden apró részletet felidézni és lekörmölni. Az információ mennyiségének dacára egész szépen sikerült összeraknom az eseményeket, a kigondolt bejegyzéseket szépen végig tudtam vezetni és azt hiszem, minden fontos és kevésbé fontos részletet lejegyeztem. Valahogy így érezhették magukat az írok, akik állítólag megálmodják a műveiket. Ahogy az utolsó bejegyzés végére értem és ahogy sajgó csuklómmal aláfirkantottam a nevem a végére, lassan már belenyugodtam, hogy túl sokat képzeltem az egészbe. Hiába utaltak rá apróságok, hogy mégis megtörtént valami, egyszerűen nem voltam képes eldönteni, mi az igaz és mi nem. Néha még azt is megkérdőjeleztem ébren vagyok-e. Csipkedtem magam ahol értem, fájt is, talán ez volt a halál utáni élet? Ahhoz képest eléggé hasonlított az előtte lévőhöz. Csak az álom tűnt logikus magyarázatnak, de olyan valóságos volt... rengetegszer meg is sérültem közben. Nem, egyszerűen nem voltam képes dönteni, csak ültem ott, néha-néha újraolvasva részleteket a bejegyzéseimből és vártam, hogy valaki vagy valami segítsen. Mert azon a ponton bizony nagyon tartottam tőle, hogy megőrültem, még a szokottnál is jobban.

Ami ezután történt, azt hiszem nevezhetem életem egy vegetatív szakaszának. 6 hónap telt el. 6 hosszú hónap, de nem sikerült ezt az egészet feldolgoznom. Hangoztatni nem mertem a kis történetemet, tartottam tőle hogy mások is őrültnek néznek majd. Időközben a naplómat is elpakoltam, visszagondolva lehet, hogy szándékosan. Tudtam, ha szem előtt van akkor nem tudom megállni, hogy újraolvassam az eseményeket. Féltem emlékezni, de felejteni se mertem. Végre egy kaland, amely kiemelt volna az egyszerű élet szürkeségéből. Egy harc, amiben az emberiség léte volt a tét, amiben én is részt vettem, segítettem, és amiről kiderült, hogy meg se történt. Pedig olyanok is szerepeltek benne, akiket nem is ismertem, pedig léteztek. Néhányuknak még talán elérhetősége is volt, de velük se vettem fel a kapcsolatot. Teendőim is megszaporodtak, ugyanis az vélt és valós történések után pár héttel kineveztek őrmesternek. Persze indokolták ezt kiemelkedő teljesítményemmel, de tudtam ám hol van a kutya elásva. A felettesemnek, akitől a vámpíros ügyet is kaptam nyoma veszett, ahogy rengeteg más kollégámnak is. Voltak köztük ismerőseim és számomra idegenek is, de ez megint csak egy olyan részlet volt, ami beleillett a történetembe. Teltek a hónapok, egyre több irodai és felettesi munkám akadt és egyre kevesebbet jutottam ki terepre. A rendőrség hamarosan helyreállt, hála az utánpótlásnak és a kemény munkának, és a világ is úgy tűnt, rendben lesz. Ismét felállították a SHIELD nevű szervezetet, ismét volt X-Men, ismét léteztek a Bosszú Angyalai, a világ már rég érezhette magát ekkora biztonságban. Én viszont még mindig nem nyugodtam. Fél évvel a történtek (vagy meg nem történtek) után betöltöttem a 33. életévemet és rég éreztem magam ennyire elveszettnek. Egyedül éreztem magam, jobban mint valaha. Még a szomszéd lakás is üresen állt. Jah, igen, ugye mondanom se kell hogy a fél rendőrséggel együtt a szomszédasszony is eltűnt? Tényleg fészek királynő lett volna? Vagy az ő hiányát is csak egy lidércnyomással próbáltam megmagyarázni. Annyi részlet klappolt, főleg ahogy még jobban beleástam magam a témába. Mégis, egy ponton mintha megszakadtak volna az események. Mintha csak egy láthatatlan erő megálljt parancsolt volna a katasztrófának és elintézte volna, hogy a vége Happy End legyen. Az is megfordult a fejembe hogy valami médium vagy látnok vagyok. Akkor pedig elég vacak darab, ha már az első ilyen jóslatom nem úgy alakult, ahogy kellene. Minden eszmefuttatásom végén két lehetőség maradt csupán. Az egyik természetesen, hogy az én fejemben hibádzik valami. A másik pedig, hogy valaki tényleg babrált az eseményekkel, ezért alakultak máshogy, mint ahogy emlékszem rájuk elsősorban. Nem mintha zavart volna, hogy nem lett világvége, de valami megerősítésre szükségem lett volna, hogy nem vagyok őrült. Na, hamarosan meg is kaptam.

Egy késő délután mondanom se kell, nagyon váratlan (és egyben nagyon kellemes) meglepetés ért otthon, némi kopogás és egy látogató személyében. Név szerint Jonathan Miller ezredes volt az, a SHIELD ezredese, meg minden amit el tudsz képzelni ilyen téren. Az első gondolatom persze az volt hogy na kész, benne ülők a trutyiban, de hamar megnyugtatott, hogy szó sincs ilyesmiről. Ahogy belekezdett a mondandójába, eszembe ötlött hogy bizony ő is nagy szerepet játszott az álmomban, amiről hamar kiderült, mégsem álom volt. Miközben látogatásának okát ecsetelte, én lányos zavaromban megkínáltam hellyel és itallal, de nem kívánt sokáig maradni. Persze, elfoglalt ember nyilván, igazából nem is értettem, miért keresett fel személyesen. Kiderült, hogy az elmúlt félévben mindenkivel ezt tették, aki valamilyen módon érintett volt az egész fészek-raptor-Attilan-Thanos-kövek-Marvel-ésmégsorolhatnám történetbe, és valószínűleg egyszerű rendőrként nem én voltam a lista élén, na meg ott voltak ugye a globális problémák, meg a világ megvédése, úgyhogy csak most kerültem sorra. Azért ha két ilyen közé befér egy látogatás szerény kis otthonomba, akik nem is voltam olyan ügyetlen, mint amire emlékeztem. Kaptam egy szokásos köszönömöt a segítségért meg a diszkrécióért, ami ugyan nagyon megtisztelő, de az utána érkező, történtekre adott magyarázatnak pillanatnyilag jobban örültem. Túlzás lenne azt állítani, hogy mindent értettem belőle, de összefoglalva az, amire gondoltam korábban. Mármint nem az őrültes dolog, hanem a másik, a manipulálgatós. A lényeg, hogy minden rendben, tényleg megtörténtek azok a dolgok, de végülis helyre lett hozva a világ és csak ez számít. Végezetül pedig, ha esetleg nem lenne elegem mindezek után az ilyen és ehhez hasonló furcsa, világmegmentős ügyekből, akkor szívesen látnának a SHIELD-nél. MI? Igen, pontosan ez volt az én reakcióm is először. Nem kellett azonnal választ adnom, úgyis távoznia kellett az ezredesnek, de szerintem ő se gondolta komolyan, hogy ezen a témán annyit kellene gondolkodni. Na jó, nem arról van szó hogy nem szerettem rendőr lenni. De ahogy azt már sokszor említettem, én mindig is ennél többre vágytam. És most eljött a lehetőség, hogy valami több legyek ennél és én meg is kívántam ragadni. Ehhez viszont szó szerint új életet kellett kezdenem.

A lakás, a rendőrség, az egész környék volt a mindenem. Azért lettem rendőr, hogy segítsek másokon. De ahhoz hogy tényleg segítsek, több kell ennél. Ahogy azt az az este is igazolta, egy egyszerű rendőr nem veheti fel a harcot az olyan veszélyekkel, amelyek manapság fenyegetik ezt a világot. Ehhez ennél több kell, nekem pedig eljött a soha vissza nem térő lehetőség, hogy több legyek. A rendőrségtől tehát kiléptem, a lakásomat pedig ahogy azt arrafelé szokás, gyorsan el is adtam egy ismerősömnek, szokatlanul alacsony áron.  Összepakoltam kevéske (tényleg kevéske) cuccomat, ebbe pedig valahogy belekeveredett a naplóm is. Minden rosszindulat nélkül, az események után nem jutott volna eszembe bepakolni ezt a kis könyvecskét, pedig tényleg sokat jelent nekem. Elterelődött a figyelmem, ez van. De a helyzet úgy alakult, hogy belekeveredett a cuccaim közé, ez talán nem lehet véletlen, de szándékos biztos nem volt. Akárhogy is, a következő úti célom Chelsea volt, azon belül is a SHIELD negyede, ami innentől kezdve az otthonomnak számított.

Az ezredes megmondta hogy nem lesz könnyű munka és hogy ha elvállalom, akkor se számítsak semmiféle kivételezésre. Az ajánlatot ugyan nem csak a segítségemért, hanem a mutatott teljesítményemért is kaptam, de akkor se számítsak semmi előnyre a többiekkel szemben. Én ezt el is fogadtam, sőt, meg lettem volna sértődve, ha máshogy intézik. Rendőrként is alulról kezdtem és mindig igyekeztem kiérdemelni az előléptetést és ezt a SHIELD-nél se kívántam máshogy csinálni. Ha egyszerű beosztott leszek, akkor ennyi, azt érdemlem meg és kész. De mielőtt erről beszélnénk, következett a kiképzés. Na, az aztán kemény volt.

A részletekkel nem kívánok senkit untatni, de kicsit összetettebb tréning volt, mint a rendőri alapkiképzés. És természetesen nem csak fizikai megpróbáltatások voltak, hanem szellemiek is, hiszen egy ilyen szervezetnél nem árt ha az ember ért a technikai és informatikai részekhez is, na meg persze az se hátrány ha nem egy idióta majom. De még így is, a fizikai rész bizonyult a legnehezebbnek. Szó se róla, nem vagyok egy gyenge ember, a korommal sincs semmi baj, de az irodai munka miatt kicsit berozsdásodtam. Na, ez a rozsda már bizony a múlté, sose éreztem magam ilyen jó formában. A nagyvilágban viszont időközben folytak az események. Míg engem és még számtalan más fickót is a jövő akcióira képeztek ki, az elnököt például kivégezték. Sőt, még a SHIELD negyedet is támadás érte. A vezetőség pedig úgy döntött, ideje a fél éves, kemény kiképzés után az újoncokat besorozni a SHIELD hivatalos kötelékébe, természetesen csak azokat, akik időközben nem selejteződtek ki valamilyen okból kifolyólag. Én, büszkén elmondhatom hogy még itt vagyok és ahogy a helyzet áll, itt is maradok, de immár a SHIELD hivatalos tagjaként...vagy mi. És miközben fél év alatt kellemesen belakott barrakunkból többedmagammal szedtem össze kevéske holmimat az átköltözéshez, megtaláltalak téged, Naplócskám. Persze egyből megrohantak az emlékek és ez adott némi lendületet, hogy ismét újult erővel és elhatározással nézzek szembe a rám váró akadályokkal. Na meg ha már itt voltam, és a többiek még mindig pakolásztak nem tudtam megállni, hogy 1...2...na jó, 3 frissítő oldalt beléd ne firkantsak. És ez a kis összefoglaló emlékeztetett arra is, miért kezdtem el ezt az egészet. Hogy mennyire segít, mikor legbelsőbb gondolataimat is kiönthetem valamibe, ami nem kérdőjelez meg, nem vet meg, nem tart őrültnek, akármilyen ostobaságokat is gondolok vagy teszek éppen. Köszönöm, Napló, ígérem , ezt jó sok bejegyzéssel fogom meghálálni. Most viszont hív a kötelesség, a többiek is elkészültek végre. Van egy olyan érzésem, hogy sokkal több furcsaság vár még ránk, mint amin eddig keresztülmentünk, én pedig csak annyit tudok mondani...állok elébe. Kezdődjön hát Jack Gammer életének (ezúttal mint a SHIELD ügynökének) egy új fejezete.


A hozzászólást Jack Gammer összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 29 Jún. 2014, 19:35-kor.

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
avatar
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Jack Gammer

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 29 Jan. 2012, 18:20

Elfogadva újra és a bővítés is. Üdv a SHIELD legújabb ügynökének Smile
A kreditejeidet újra eloszthatod, szóval gondolom újra 2 kreditet költöd el, ezúttal a SHIELD negyedbe veszed meg a lakásodat, ha akarod, bár a régit is megtarthatod.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14230
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Jack Gammer

Témanyitás by Jack Gammer on Vas. 29 Jún. 2014, 16:05

Jack Gammer Naplója - Összefoglaló bejegyzés - Dátum: 2025. június 29.

Ezt nevezem, nem hittem volna hogy megtalálom a régi naplómat ebben az eszméletlenül nagy kuplerájban, ami a lakrészemben uralkodik manapság. Feltörnek az emlékek, ahogy olvasom és írom a lapokat, jók és rosszak egyaránt. És lám, hirtelen megjön a kedvem ismét az íráshoz. Hát nem kiszámíthatatlan az élet? Egyik percben az ember még törődik a maga dolgával, utána eszeveszetten körmöli a gondolatait egy kis könyvbe. Rögtön fel is veszem viszontagságos életemnek fonalát, amint kicsit visszaolvasom az előzményeket. Hangyányit már megkopott a memóriám, hiába, öregszem.

Raptorok, fészek, new york-i csata, check. Attilan, check. Harc az emberiség fennmaradásáért, check. Nagyon furcsa, álomszerű jelenetek, amikben egy teljesen más életet élő Sámson rémséget alakítok, check. Fél éves vegetálás az eseményeken, check. Látogatás Jonathat Miller ezredestől, check. Csatlakozás a SHIELD-hez, check. És valahol itt hagytam abba. A fél éves előzetes kiképzési időszak után valóban felvettek a SHIELD kötelékébe és részt is vettem pár küldetésen, de a nagy áttörés elmaradt. Lassan három éve történt ez az egész, de még mindig nehezen gondolok vissza azokra az időkre. Amelyek elméletileg életem legszebb évei lettek volna, helyette talán a legnehezebbekké váltak.

A kihívást sosem az erőnlétem jelentette. Bár mára már betöltöttem a 36. életévemet, sosem éreztem még magam ennyire fittnek, mint manapság. A SHIELD nem véletlenül rendelkezett a legjobb kiképző központokkal, még az ilyen vén rendőrökből is képesek voltak kihozni a maximumot. Harcművészeti képzés, lőfegyveres képzés, közelharci fegyveres képzés, volt itt minden ami ahhoz kell, hogy bevethető SHIELD ügynökké váljak. Nem, a gondok fejben kezdődtek. Eleinte minden nagyon jól haladt. Én és újonc társaim jól boldogultunk és közel kerültünk ahhoz, hogy valamelyikünk tovább léphessen a ranglétrán. De ekkor beütött a gond, ahogy az lenni szokott. Lassan, de biztosan kezdtem elveszteni a realitás érzékemet. Nem egy éjszaka riadtam fel olyan álomból, amelyben az attilan-i csatában harcolok, vagy éppen Samson formában őrjöngök. Események, emlékek, cselekmények, melyek hivatalosan meg se történtek soha. Az én fejemben mégis ott éltek mind, és úgy éreztem egyre inkább teret nyernek. Egy küldetésen nem voltam eléggé ott fejben és majdnem végzetes hibát követtem el. A társaim nem okoltak, de tudták és én is tudtam, hogy ezt így túl veszélyes folytatnom. Kérvényeztem, hogy vonjanak vissza a terepről, amíg nem javul a helyzet. Sajnos sokáig nem is javult.

Míg én irodai munkára kárhoztattam, a társaim elindultak felfelé, én pedig csak bámulhattam őket alulról. A nagyvilágban pedig történtek az események. Normal Osborn elnök lett, na az egy jó kis sztori volt. A démonok megszállták a New Yorkot, ez talán egy mégjobb. De a legeslegjobb természetesen ezután következett. Előkerült egy olyan ellenség, akiről azt hittem csak a tankönyvekben fogok olvasni. Ismét felütötte fejét a HYDRA. Legalább egy éve folyamatos támadás alatt tartanak minket. Klónok, vírusok, robotok és még sorolhatnám mikkel rukkoltak elő, csak hogy megint velük foglalkozzunk annyi más mocsokság helyett. Ezek a srácok nagyobb figyelem hajhászok, mint a tinilányok voltak azokon a régi közösségi oldalakon. De tényleg.

Lényeg a lényeg, teljes és általános mozgósítás zajlik. A fenyegetés rendkívül komoly, minden bevethető emberre szükség van. És amint ez a fülembe jutott, tudtam, hogy ideje felállni a kispadról. A dolgaim sokat javultak, mióta íróasztal mögé kerültem. Az álmok, lidércnyomások, képzelgések szinte teljesen eltűntek és az orvosok is azt mondják, bármikor visszatérhetek a terepre és most már én is így érzem. Hogy igazunk van-e? Csak remélni tudom hogy nem követek el hibát a visszatérésemmel. Ha már eddig kihúztam ennyi furcsaság után, igazán kár lenne, ha a saját zseniális elmém megbomlása vezetne a végemhez. Már ki is jelölték az első feladatomat, szóval hamarosan kiderül, hányadán állunk. Részleteket még nem tudok, de hamarosan eligazítanak. Remélem van még annyi hely ebben a vén koponyában, hogy később majd lejegyzeteljem az eseményeket ide. Vagy legalábbis annyi, hogy ezúttal megjegyezzem, hová is teszem el a naplómat. Tényleg öregszem, ez van.


A hozzászólást Jack Gammer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 29 Jún. 2014, 19:27-kor.

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
avatar
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Jack Gammer

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 29 Jún. 2014, 16:09

Elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14230
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Jack Gammer

Témanyitás by Jack Gammer on Vas. 29 Jún. 2014, 19:25

ADATLAP

Név: Jack Gammer
Szint: 1
Lakás / Létesítmény: Lakás a SHIELD negyedben (2 kredites) [SHIELD felezi az árát]
NJK: -
Foglalkozás: SHIELD ügynök
Munkahely: SHIELD

Pénz:
- alap: 15000$
- felhasznált: 0$
- maradék: 15000$
- bevétel/hét: 700$

Eszközök:
Felszerelések / Fegyverek:
- SHIELD alapegyenruha / egész testre kiható golyóállómellény [SHIELD jutalom]
- szolgálati pisztoly (2 kredites) [SHIELD jutalom]
- szolgálati gépfegyver (3 kredites) [SHIELD jutalom]
- folyamatos lőszer ellátás [SHIELD jutalom]

Vállalat: -
Szövetség: -
Törzshely: SHIELD negyed
Ismertebb szövetséges: -
Ismertebb ellenség: -

Kredit:
- alap: 4 kredit
- felhasznált: 1 kredit
- maradék: 3 kredit

(Készült: 2014.06.29 délután)
(Utolsó módosítás: 2014.06.29 délután)

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
avatar
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Jack Gammer

Témanyitás by Jack Gammer on Kedd 14 Okt. 2014, 21:47

ADATLAP

Név: Jack Gammer
Szint: 2
Lakás / Létesítmény: Lakás a SHIELD negyedben (2 kredites) [SHIELD felezi az árát]
NJK:
- Arnold Braun (ingyen NJK - Hydra katona)
- Rachel Burrows (ingyen NJK - X-diák)
Foglalkozás: SHIELD ügynök
Munkahely: SHIELD

Pénz:
- alap: 15000$
- felhasznált: 0$
- maradék: 15000$
- bevétel/hét: 700$

Eszközök:
Felszerelések / Fegyverek:
- SHIELD alapegyenruha / egész testre kiható golyóállómellény [SHIELD jutalom]
- szolgálati pisztoly (2 kredites) [SHIELD jutalom]
- szolgálati gépfegyver (3 kredites) [SHIELD jutalom]
- folyamatos lőszer ellátás [SHIELD jutalom]

Vállalat: -
Szövetség: -
Törzshely: SHIELD negyed
Ismertebb szövetséges: -
Ismertebb ellenség: -

Kredit:
- alap: 6 kredit
- felhasznált: 1 kredit
- maradék: 5 kredit

(Készült: 2014.10.14 este)
(Utolsó módosítás: 2014.10.14 este)

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
avatar
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Jack Gammer

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.