AIMVille > Susan Jones

Go down

AIMVille > Susan Jones Empty AIMVille > Susan Jones

Témanyitás by Thorhalla Szer. 29 Jún. 2011, 21:51

Név: Susan Jones
Egyéb név(i): -
Faj: ember
Nem: nő
Jellem: jó, szimbionta ellenes
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: 1970. április 7. Dallas
Kor: 54 év
Család: Johanne Jones Tao – lánya, minden más rokon halott
- Jet Li Tao - vő, él
Foglalkozás: nyugdíjas, elnökségi tag korábban AIMville vezérigazgatója és alapítója, korábban óvónő
Testmagassága: 165 cm
Testsúlya: 55 kg
Szeme színe: kék
Haja színe: szőke
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: -
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: Parkinson kór korai stádiuma

Előtörténet: Dallasban született, itt járt iskolába és végezte el a főiskolát is, amivel óvónő lett. Egy tanulmányi kirándulás okán járt New Yorkban úgy húsz éves korában, itt ismerkedett össze a leendő férjével is, majd pedig a teljes családjával ide költöztek. Három gyermeke született, egy fiú, nem sokkal a házasság megkötése után 1994-ben - huszonhat évvel ezelőtt - , majd következett a lánya Johanne 1995-ben, mígnem igen későn három évvel korábban 2016-ban még egy kislány. Amikor a szimbionták az East Side-t megtámadták elvesztette ott a fiát, a férjét és a szüleit. Ekkor jött elő Johanne képessége és szörnyetegnek vélte a lányát, akit el is üldözött magától és azóta le is tagadja. A lány az apja szüleinél talált menedékre. Majd előző év végén az Anti Grendel események alatt a hároméves kislány halt meg a szimbionták miatt a cirkuszban, majd a Torony robbanása miatt a Time Square-n a férje szülei is halálát lelték ő pedig egyedül maradt. A Bukást túlélte, majd eltökélte, hogy segít az embereken és mutánsokon. Megalapított AIMville-t az ismerős túlélőkkel, és a kis város a Central Parkban mára már több száz fős településsé nőtte ki magát, a legnagyobb jelenlegi ellenfele a lánya, aki az AIMville-t megadóztatni és terrorban tartó motoros banda vezetője lett a Bukás után.

Szakértelmek: Hamar közös hangot talál az emberekkel, és amióta megalapította AIMville-t és a vezetője lett a helynek a vezetői képességei is igen sokat javultak. Művelt asszony, sokat olvasott, és olvas manapság is, ha van ideje.

Külső:
AIMVille > Susan Jones KitsuneAteAGreeley____WIP_by_purpledaizie


A hozzászólást Thorhalla összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 01 Május 2013, 09:46-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMVille > Susan Jones Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMVille > Susan Jones Empty Re: AIMVille > Susan Jones

Témanyitás by Thorhalla Szer. 29 Jún. 2011, 21:52

Egy éves bővítés

A kis város sikere még magát a város alapítóját is meglepte, hogy milyen sokan költöztek AIMville-be, így egy újabb ötlete támadt, miután a köd eltűnt New York egéről... túl sokan laktak már a városban és senki sem akart hazaköltözni, valamit tenniük kellett.

"A Central Park kicsiny bádog- és faházakból álló városkája a köd eltűntével sem maradt lakatlan. Korábban a Senki Földje idején igen sokan, több ezren, akár tízezren is laktak ezen a helyen, mutánsok, emberek, természetfelettiek... A köd eltűntével mindenki hazaköltözhetett, de sokaknak nem volt már otthonuk, vagy pedig AIMville volt az, amit annak tekintettek. Ahogyan a város újraépült a kis bádog- és faházakat lebontották és új magas épületeket építettek helyükre. Hónapok alatt egy hatalmas füves, parkos lakópark épült az egykori nyomorváros helyén. Az egykori park, a mai kisváros közepén egy hatalmas felhőkarcoló is épült, ami az AIMville Corporation nevezetű segélyalapítvány főközpontja lett. A céget Susan Jones, AIMville városának egykori alapítója, lánya, Johanne Jones és Olaf Svenson alapította, és Susan lett a vezérigazgató. A cég a rászorulókon segít, munkahelyeket teremtett az épülő városban, segítenek építeni a várost, gyógyszergyártó részlegük is nyílt, illetve egy mezőgazdasági ágazat is. Munkásaiknak és egyéb rászorulóknak lakhelyet és élelmet is biztosít, mindaddig, amíg talpra nem állnak.
AIMville-ben természetesen olcsón vehetők lakások is, a szegényosztálytól a majdnem luxusig bármi megtalálható. Közértek, boltok, szórakozó helyek, akárcsak gyógyszertárak is vannak a lakóparkon belül. Saját áram, víz, és gáz és internet szolgáltatással. A Segélyalapítvány igen jól működik, eléggé megszedték magukat, de mindent a jó ügy érdekében használják. Maga AIMville városa pedig annyira gyümölcsöző és népszerű, hogy jelenleg New York legsűrűbben lakott városrésze lett."


Az év közben sikeresen kibékült a lányával, és igen sokat tanult, hogy a vezetőségi szerepkört maradéktalanul láthassa el és mindeddig úgy tűnt, hogy ez sikerült is. A vállalat és a kisváros virágzott és a közelgő polgármester választásokon két jelöltet is szándékoztak indítani.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMVille > Susan Jones Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMVille > Susan Jones Empty Re: AIMVille > Susan Jones

Témanyitás by Thorhalla Vas. 07 Aug. 2011, 03:14

Barokk előtöri
Név: Susan Jones
Egyéb név(i): -
Faj: ember
Nem: nő
Jellem: mutáns-ellenes
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: 1970. április 7. Dallas
Kor: 52
Család: Johanne Jones – lánya él, van egy férje és még 2 gyerek
Foglalkozás: óvónő
Testmagassága: 165 cm
Testsúlya: 66 kg
Szeme színe: kék
Haja színe: szőke
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: -
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges

Előtörténet:
Dallasban született, itt járt iskolába és végezte el a főiskolát is, amivel óvónő lett. Egy tanulmányi kirándulás okán járt New Yorkban úgy húsz éves korában, itt ismerkedett össze a leendő férjével is, majd pedig a teljes családjával ide költöztek. Három gyermeke született, egy fiú, nem sokkal a házasság megkötése után 1994-ben, majd következett a lánya Johanne 1995-ben, mígnem igen későn 2016-ban még egy kislány. 2014-ben, amikor Johanne hazafelé tartott az iskolából kishíján elütték a lányt, ekkor még aggódott érte, de amikor kiderült, hogy a lánynak ekkor jött elő a mutáns képessége azonnal elfordult a második gyermekétől. Szörnyetegnek vélte a lányát, akit el is üldözött magától és azóta le is tagadja. A lány az apja szüleinél talált menedékre. Azóta nem is tartja a kapcsolatot vele és sikerült a legkisebb gyermekét is a nővére ellen hangolnia. A tette következtében a férje elvált tőle és a fia sem áll vele már szóba, mert őket nem érdekli Johanne képessége és még mindig kitartanak mellette. Így Susan most már csak a legkisebb gyermekét neveli, immáron egyedül és még mindig óvónő a fogalkozása.

Szakértelmek: Művelt asszony, sokat olvasott, és olvas manapság is, ha van ideje.


Barokk és a többi
Susan semmire sem emlékszik a Barokk történéseiből, a lányának pedig elhitte, hogy szakított a Kézzel és szeretne helyesen élni az utolsó támadás után. Mindent megtett, hogy Ultron ténykedése után a vállalatot újra teljesen egyenesbe hozza és a Co. ügyei a nő szinten minden idejét elvette. Bár idősődő anya révén a fiatalokat - Tao és Johanne - folyamatosan diszkréten érdeklődött, hogy mikor is terveznek végre esküvőt és gyermekáldást, hiszen a nő szeretne nagymama lenni. A kívánsága végül valóra is vált, hiszen Tao és a lánya végül 2022. július 15-n összeházasodtak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMVille > Susan Jones Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMVille > Susan Jones Empty Re: AIMVille > Susan Jones

Témanyitás by Thorhalla Kedd 25 Szept. 2012, 23:41

A nőről kiderült, hogy az Örökség vírus II-ben szenved, a háta mögött Johanne ezért hozta újra létre az AIM-et, hogy a gyógyszert megtalálják erre. Végül a Hydra átadta az utolsó alapanyagot és így a nőt megtudták gyógyítani. A betegség szerencsére még csak korai stádiumu volt, így figyelmetlenség és kisebb zavarok voltak csak, amikben kimerült és még Susan-nak sem tűnt fel, csak néhány olyan tudósnak, akik ismerték ezt a betegséget.
2023. szeptember 24-n a délelőtti órákban megszületett az első unokája James Tao.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMVille > Susan Jones Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMVille > Susan Jones Empty Re: AIMVille > Susan Jones

Témanyitás by Thorhalla Szer. 01 Május 2013, 09:44

Susan visszavonult az vezérigazgatói posztjáról a hosszas betegsége és gyengélkedése következtében. Először az Örökség II vírus okozott nála betegséget, és pontosan ez volt az, ami miatt az AIM újraalapulására a lánya titokban engedélyt adott. Ő maga soha sem szerzett tudomást a betegségéről. Ebből a tényleg elmére ható betegségből szerencsére kigyógyult, de néhány hónapja 2024-ben egy újabb betegséget diagnosztizáltak nála. a Parkinson kórt. Mivel ennek ma még nem létezik gyógymódja és nem szerette volna, ha a munkája rovására megy, így inkább a visszavonulás mellett döntött és végre azzal foglalkozhat, amit tényleg szeret, a gyerekekkel, hiszen egykor óvónő volt. Így most egy dadussal (aki rá is figyel) szinte minden idejét az unokájával tölti.
A visszavonulása ellenére továbbra is az elnökség tagja maradt a cégnél.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
AIMVille > Susan Jones Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMVille > Susan Jones Empty Re: AIMVille > Susan Jones

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 05 Május 2013, 18:10

A karakter átkerül e karakter alá szerevezeti NJK-nak.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
AIMVille > Susan Jones AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

AIMVille > Susan Jones Empty Re: AIMVille > Susan Jones

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.