Donald Miller - NJK

Go down

Donald Miller - NJK Empty Donald Miller - NJK

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 06 Márc. 2012, 19:01

Név: Donald Miller
Becenév/Mutáns név: Don
Faj: Mutáns
Nem: kisfiú (férfi)
Kinézet: átlagos négyéves kisfiúnak néz ki, szőke hajjal és kék szemekkel (108 cm magas és 17 kg)
Képességek: A kisfiú mutáns, de fiatal kora ellenére jelentkezett a képessége, amikor elszakadt az apjától és a húgától. Ha fél, vagy megijed, ugyebár erős érzelem hatására képes összekapcsolódni az ikertestvérével, ilyenkor képes rövid időre a testvére érzékszerveit "használni" azokkal érez, lát, hall stb. ő is, és néhány gondolatfoszlányt is elkap a húgától mindaddig, amíg meg nem nyugszik.
Csapat: -

Előtörténet:
2006 kora tavaszán született az ikertestvérével együtt, a kisfiúban mint már ekkor kiderült egy vizsgálattal jelen volt a szunnyadó X-gén, míg a kislányban nem. Ez sem könnyítette meg a család életét, persze erről a gyermekek ekkor még semmit sem tudtak. Nekik csak annyi tűnhetett fel, ami természetes is volt, hogy az anyjuk mindig mellettük van és folyton otthon tartózkodik. Mit sem tudtak arról, hogy az őrszem program is elindult, otthon még mindig nyugodt volt a légkör, a két gyermek csak annyit tapasztalt ebből, hogy mind anyu és apu is igencsak nyugtalanok voltak és ingerültek. Időnként még veszekedtek is. Nem tudták, hogy mi miatt történt, csak annyit, hogy egyik nap valami nagy változás állt be az életükbe. Ők is megérezték a feszültséget és a kétségbeesést, egy gyerek elől ezt nehéz elrejteni, ők valahogyan mindig jobban meglátják mindezt. Bölcsödébe egyikőjük sem járt, az anyukájuk vigyázott rájuk folyton, szerencsére a munkája otthon is végezhető volt, így mindig felügyelt a két csöppségre. Az egyik nap valami furcsaság történt, ebben a világban azt már megtanulták, hogy apa hétvégenként van csak otthon napközben, de most igen hamar jött haza sietve. Igencsak feldúlt volt és ideges, akkor látták anyát is sírni, egyik kicsi sem értette, hogy mi történik, főleg, amikor apa Jane-t felkapta és vele indult ki a házból egyedül. Soha sem volt még olyan, hogy a testvérpárnak külön kellett volna válnia, még a kórházban sem, és utána főleg sem. Még betegek is egyszerre voltak mindig. Donald indult volna a húga és az apja után, de az anyja sírva fogta meg és nem hagyta. A két testvér sírva nyúlt egymás után, majd az ajtó becsapódott és Donald képessége pedig ebben a percben aktiválódott, saját magát látta, de a húga szemszögéből, érezte a lány kétségbeesését, a lány füleivel hallotta az apjuk szavait, aki nyugtatni próbálja.
A világ ezek után pokolba fordult, igaz ő nem nagyon érezte, csak abból, hogy se papa, se a húga nem voltak vele tovább. A mama pedig igen gyakran volt távol és ilyenkor egy bébicsősz vigyázott rá, mert anya dolgozott. Korábban soha sem volt ilyen, de most igen gyakran. Szabadidejében gyakran rajzolt és baseballozni tanult. Most már járt óvodába, ahol úgyszintén olyanok voltak, mint ő. Mutánsok. A képessége többször is aktiválódott, noha nem tudott róla, vagyis csak álomnak fogta fel, vagy ijedtségnek. Ő is gyakran volt beteg, még mindig szoros kapcsolatban állt a húgával ilyen téren és a képessége csak erősítette ezt. Ő hamar megértette, hogy idő kell ahhoz, hogy újra lássa a családja másik felét és noha nagyon hiányzik a húga és az apja azért próbál a barátaival az oviban úgy viselkedni és úgy élni, mint egy vele egykorú fiúnak kell.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Donald Miller - NJK Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14484
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Donald Miller - NJK Empty Re: Donald Miller - NJK

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 06 Márc. 2012, 19:01

Adatlap:
Név: Donald Miller
Becenév/Mutáns név: Don
Faj: Mutáns
Nem: kisfiú (férfi)
Kor: 4 év
Származás: Amerikai
Idegen nyelv: angol, svéd
Szakértelmek/Foglalkozás: amihez egy négy éves gyerek ért
Felszerelések: játékok
Anyagi javak: -
Család: egyedülálló
- Stephanie Miller – anya, él
- Jonathan Miller – apa, él
- Jane Miller – ikertestvér, él

Képek:
Jane és Donald
Donald Miller - NJK 1619695-ff2_8b
Donald Miller - NJK 1619694-ff2_8a
Donald Miller - NJK 1619693-ff2_8d
Donald Miller - NJK 1017190-val_frank

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Donald Miller - NJK Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14484
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.