Kert és erdő a birtok körül

8 / 12 oldal Previous  1, 2, 3 ... 7, 8, 9, 10, 11, 12  Next

Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Szonár Kedd 29 Júl. 2014, 16:31

Szonár elmosolyodott a bókra.
- Köszönöm, Celine! Rendben, eljön majd az idő, mikor lesz küldetés. Addig gyakorolhatsz és ismerkedhetsz a társaiddal. Remélem, jól fogod érezni magadat.
A lány valamilyen benne rejlő, de csak néha megmutatkozó képességről beszélt.
- Celine, ez jó képesség lehet, ha rendesen kifejlődik. A telepataklubban biztosan többet tudnak mondani róla, ha akarsz még mélyebben foglalkozni a témával. Nálad ez mágia vagy mágikus eredetű képesség lehet, de hasonló.
Centanna már ment volna és Szonárnak is volt dolga, ezt mondta:
- Nekem is van még dolgom, csak láttam, hogy itt sétálgatsz egyedül, kicsit szomorkásan, azért jöttem ide. Legyen kellemes estéd, Celine!
Az igazgatóhelyettes a búcsúzás után elindult a főépület felé és az irodájába ment foglalkozni a papírmunkával, ami még megmaradt, utána pedig a családjáé volt az est további részében.

/A 'majd' lesz a jóSmile/

_________________
X-suli igazgatóhelyettes: Szonár
X-diák/mesélői NJK:
Charlie Jackson
Akva

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Listen
Szonár
Szonár
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 213
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 01.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 30 Május 2016, 15:13

Amikor Zaphire mosolyogva jegyzi meg, hogy eddig még senki nem halt meg akció közben, kicsit talán látszik az arcomon a zavartság érzete. Bár nem hangsúlyozta, mégis az a gondolat vert szöget a fejembe, hogy egyszer mindent el kell kezdeni. Zaphire elég magabiztosan beszél a dologról, és kicsit olyan, mintha egész könnyű lenne, de aki tudja, miféle akciókon vesznek részt időről időre az X-ek, pontosan tudja, hogy ez nem sétagalopp.
Sandy már rögtön három különféle választ ad képességbemutatós témára, én pedig csak mosolyogva bólogatok rá, le is csapok a lehetőségre, hogy eltereljem a beszélgetést a bevetések alkalmával eltörött lábak számáról.
-Hallottam róla, hogy itt a fiatalok egyáltalán nem szégyenlősek ilyen téren, de azt hiszem, nem a legjobb időpontban érkeztem ahhoz, hogy látványos köszöntőben legyen részem. Gondolom, ez a Murderworld dolog, meg a tanév vége összejátszik.
Ahogy kiérünk a birtokra, újra megpróbálom befogadni a látványt, de valahogy sehogy sem tudok úgy fordulni, hogy egyáltalán egyszerre láthassam az egészet. Mivel Zaphire is felemlegeti Sandy hintáját, a fák közelében kezdek sétálni, hátha keresni akarnak már most egy megfelelő ágat.
-Ahol korábban laktam, ott nem volt sok zöld terület, kirándulni pedig ritkán jártam, úgyhogy eléggé... Szokatlan ez a terep még nekem. De mindig is akartam egy hintát a hátsókertbe gyerekkoromban - teszem még hozzá Sandyre mosolyogva.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Szer. 01 Jún. 2016, 14:43

~Sandy Lewis~

A küldetést témát illetően halkan jegyzek meg egy mondatot.
-Eddig még nem tört semmim, jó lenne ha így maradna....
De jó pár folton túl vagyok már, azok nem zavarnak, vicces ahogy váltják a színüket, de ezek nem harci sérülések hanem a bénáskodás eredményei voltak, egy lépcsőn lebukfencezés nem ér fel egy nagy erejű embertől elszenvedett veréssel, egyre inkább nem vonz ez a harc dolog, nem erre lettem én kitalálva.
Végül le lett szavazva a Veszélyterem úgyhogy kimegyünk a szabad levegőre, körbejárni a birtokot.
Úgy néz ki hagyjuk a képesség bemutatósdit, de még maradtunk a képesség témánál, csak olyan képességet lehet mutogatni amivel nem ártunk a másiknak, a mindcontrol vajon annak számít? Bizonyos értelemben biztos. Szerencsére én csak úgy tudok ártani másnak a képességemmel ha akarok, de azt ki kell vívni. Közben kiértünk, első utunk a tóhoz vezet, előre látom fogok én még ebben fürdeni akaratomon kívül, amivel nem is lenne baj hogyha tudnék úszni rendesen.
-Hát igen, kicsit le vagyunk harcolva. - gyors válasz Godlawnak, mondjuk ez így nem igaz mert én nem vagyok...annyira, na jó de, de nem a kemény tanulás miatt.
Közben témába jön megint a hintám, hát ööö...
-Lehet...ne, de ez a tó itt rám nézve kicsit "veszélyes".-vakarom meg kínosan a tarkóm és igazítom a szemüvegem - Mennyire mély?
Valami olyan hely kell nekem ahol biztonságban érzem magam, itt van egy kis veszély forrás, de ha nem nagyon mély a víz akkor max egy kicsit elázok, nem nagy dolog.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 02 Jún. 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
konyha, szabadjáték
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: Jackson Godlaw és Sandy Lewis

//Előzmény: Botanika és kert//

A szégyenlősségre megcsóválta a fejét, nem igen értette, hogy ez mire is vonatkozott, vagy mire akart kilyukadni vele egészen pontosan Godlaw. Azért messze nem volt annyira jellemző mindez, bár tény, hogy szép látvány lehetett volna.
- Annyira azért nem szoktak felvágni vele - nevetett. - Persze mindig vannak, akik igen, de a többség azért annyira nem reklámozza, hogy mivel is rendelkezik. Talán jobb is,hogy nem robbantják fel így az iskolát.
Tette még hozzá kissé komolytalanul. Kint ő maga is körbenézett, majd még a férfi szavaira válaszolt.
- Igyekeztünk olyan környezetet választani tudatosan, ahol a diákok otthonosabban érezhetik magukat és nem csak a betondzsungel közepén vannak, hanem természethez közel. Jobb a levegő, távol tartja a kíváncsiskodókat is.
Ezek után pillantott Sandy-re, akinek még volt kérdése a tóval kapcsolatban, hogy mennyire mély. Ezen jó pár másodpercet el kellett gondolkodnia, mert nem emlékezett rá egyből. De szerencsére igencsak hamar eszébe jutott.
- Maximális mélysége 2,5-3 méter - mondta. - De ez a közepe felé, ha a szélein marad valaki, akkor olyan térdígérő, vagy derékig. Ha valaki szeretne benne úszni úgy-ahogy megteheti, de ahhoz nem túl nagy a hely, hogy aggódni kelljen, hogy belefullad valaki. Ha mégis megtörténne ilyesmi, hogy fulladozik benne valaki, Veszély pillanatok alatt ideér, hogy kimentse az illetőt.
Néhány másodpercre elhallgatott.
- Télen be tud fagyni teljesen, olyankor korcsolyázni is szoktak rajta a diákok, vagy jéghokizni.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kert és erdő a birtok körül - Page 8 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 03 Jún. 2016, 15:11

Kicsit furcsállom, hogy Sandy a tó miatt aggódik, hogy bele fog esni egy hintáról, vagy... Csak úgy. Még különösebb, mikor Zaphire sorolni kezdi a tóról a tudnivalókat, mintha betanulta volna egy tankönyvből, és most felelni hívta volna őt a tanár. Belegondolva olyan, mintha felcserélték volna egy pillanatra a szerepeket.
Visszatérve Zaphire korábbi megjegyzésére, hogy igyekeztek elvonulni a kíváncsi szemek elől, végülis egyet kell értenem abban, hogy ez jó döntés volt. Valóban messze vannak a várostól, és ez járhat némi kényelmetlenséggel, de az előnyei valószínűleg bőven ellensúlyozzák ezt. Egy ilyen helyen, akármilyen is éppen a közhangulat, mindenképp nagyon fontos a diszkréció. Nem arról van szó persze, hogy relytegetnék a gyerekeket, inkább csak megadják nekik azt a nyugalmat, ami amúgy is rájuk fér, főleg ha később néhányan tényleg az X-ek közé lépnek majd.
-Az biztos, hogy errefelé kevesebb a kíváncsiskodó, eléggé félreeső helyet sikerült választnai... És gondolom kevesebb világvége jut egy hétre, mint New Yorkban. Idefelé jövet olvastam, hogy már a második robbanás történt a városban rövid időn belül. Az ember azt hinné, hogy ha már kiépítették a borzalmas drónrendszerüket, legalább az ilyen eseteket el lehet kerülni, vagy hamar lezárni.
Már majdnem folytatnám a mondandómat, de aztán inkább elhallgatok. Kicsit talán erős váltás volt a tavihintától a new yorki terrortámadás. De nem is a robbantás az, amin felhúznám magam, hanem a drónrendszer, ami folyamatosan megfigyeli az embereket. Mintha nem mondták volna még elegen, hogy a biztonságért cserébe a szabadság túl nagy ár. Főleg úgy, hogy ezzel együtt továbbra sem érezhetik magukat biztonságban az emberek.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Kedd 07 Jún. 2016, 23:31

~Sandy Lewis~

Hát félre eső hely az biztos, tényleg csak mi vagyunk és ennyi. Hozzá szoktam a nyüzsgéshez úgyhogy először elég sz*r volt ez a nagy csend, de meg lehet szokni idővel, bár nem vált a kedvenc helyemmé. A város se olyan nagy szám ami itt van a közelben, alap dolgok amikre szükség van végülis minden meg van benne, a plusz programoknak valahogy nem jártam még utána, nem tűnt olyan helynek ahol annyira pörögnének a dolgok vagy történne valami érdekes. Szóval innen nézve gáz hogy így el vagyunk zárva, de a pofa húzgálós emberek pl nem hiányoznak, akik azért képesek köpködni mert mutáns vagy, még akkor is ha csak annyit tudsz hogy mondjuk megváltoztatod a szemed színét, halálos fenyegetés vagy....meg az ilyen önjelölt nác....khmm.
Aztán megkérdeztem mennyire veszélyes rám a tó, hát elvileg nem olyan mély, a közepe az de itt a szélei nem igazán, ami jó hír. ja és ha úgy esnék hogy valamim meg nyekken és a bokáig érő vízbe is belefulladnék jön Veszély és kihalász a vízből. Hmm, attól még nem kísérteném a sorsom de esélyes a hely ha nem találok vonzóbbat.
-Aha, az nem olyan vészes, meggondolom. - bólogatok és mintha tényleg elgondolkodnék.
Arrébb sétálok kicsit és elkezdem méregetni a fákat. Tisztában vagyok a súlyommal, olyan ágat kell választanom ami nem adja meg magát alattam, főleg ha belelendülök, ráadásul az se mindegy mennyire van távol tőle a többi fa, mert nem mindegy hogy a pázsitot vagy egy kemény törzset veszek le arccal. Sóhajtok egy nagyot és sétálok pár lépést nézegetve a felhozatalt, aztán a tó felé fordulok, és lejátszódik lelki szemeim előtt egy halom baki, van ami így elképzelve vicces, van ami még így se. Ez nem az a hely, húzom is kicsit a számat. Meg Zaphire mondott valami korcsolyázást is.
-Oh, a korizástól sem kell félteni, félek tőle. - kínosan mosolygok, pontosabban nem a korizástól hanem attól ami egy csúnya véletlenből történhet és én nagyon sűrűn zakózok, az ujjaimra meg még szükségem van. Elterelésként bedobok még egy állkapocsgyilkos cukrot. Jhah meg amúgy, ez sokat elmond a jövőbeli X karrieremről, nem tudok úszni és félek a szimpla jégkorizástól és fhuhuuu mennyi dolog van még, nem sorolnám fel inkább, de általában amiben nagyon meg lehet sérülni az nem szokott vonzani, de vannak kivételek, pl bringázni azért szeretek...ha nekem kell katonának lennem a jövőben nagy bajok vannak és lesznek.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 09 Jún. 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
konyha, szabadjáték
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: Jackson Godlaw és Sandy Lewis

A lány bólintott Godlaw gondolatmenetére, valóban így volt szerencsére.
- Igen - mondta is ki hangosan. - Illetve ne felejtsük el, hogy ez a birtok Charles Xavier professzor tulajdona volt. Az eredeti X-men is itt készült fel, itt tanult és élt mielőtt Hjuchia Sakura fel nem robbantotta és meg nem ölte volna a többséget. De azóta nem történt semmi sem a birtokkal, bár jó ideig lakatlan is volt...
Mondjuk ez még neki sem hangzott különösebben jól, de ez teljesen közismert tény volt a történelemben, a diákok is tanulták már, hiszen 2015 körül történt mindez. Néhány pillanat múlva szólalt meg ismét.
- Annyira nem vagyunk egyébként messze a civilizációtól - folytatta. - Húsz perc séta a város ide, biciklivel, vagy aki használhat már robogót annak percek alatt megvan. New York sincs messze, 36 kilométer a város határa, Bronx határa, van oda busz és vonat is Salemből.
Aki meg tud repülni annak végképp nincs messze, persze a gyorsaság is számított, de most ez nem volt lényeges. Vészhelyzet esetén meg a teleport is használható volt az alagsorból.
Ezek után figyelt Sandy-re, aki megnyugtatta, hogy nem kell a korizástól félteni. Ezen felnevetett.
- Rendben, már csak amiatt sem aggódom, mert hol van még a tél, éppen csak kiértünk belőle.*
A két beszélgetőpartnerére pillantott, hogy mondanak-e még valamit, vagy körbenéznek idekint, esetleg felhozzák, hogy hova is mennének tovább, mit néznének meg a folytatásban.

*Az eredeti időpontot vettem figyelembe, amikor elkezdtünk játszani, nem az aktuálisat.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kert és erdő a birtok körül - Page 8 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Godlaw / Tao Csüt. 09 Jún. 2016, 11:03

A 2015-ös robbantás felemlegetésére elkomorodik az arcom. Akkoriban a mutánsok között is komoly ellentétek voltak, hát még emberek és mutánsok közt. Egész más volt az emberek hozzáállása a mutánsokhoz, sokkal több volt a gyűlölet és a félelem, mint manapság. Mostanra annyi minden más jelent fenyegetést ránk nézve, hogy a mutánsok és az emberek sokkal szívesebben fognak össze, és fogadják el egymást. Gondoljunk csak a démoninvázióra, Galactus támadására, az asgardi Loki által okozott kataksztrófákra. Mind olyan események, amik végeredményben összefoghatják, közelebb hozhatják egymáshoz az amúgy ellenséges érzelmeket tápláló mutánsokat és embereket.
Bólintok arra, hogy 36 km-re vagyunk New Yorktól. Ez némileg megnyugtat, de ha rajtam múlna, még ennél is messzebb mennék tőle. Minden rossz forrása New York a világban, akármilyen támadás, katasztrófa vagy szerencsétlenség történik, mindig van legalább egy szál, ami New Yorkhoz köti az esetet. Egyszerűen olyan, mintha a hely vonzaná az ilyen dolgokat. Nem értem, hogy az ott élő emberek hogyan bírják ezt ki, és miért nem költöztek el már évekkel ezelőtt.
-Igen, lehetne messzebb is. Sosem rajongtam a nagyobb városokért, de New York aztán pláne viszi a prímet ilyen téren - foglalom össze röviden a véleményemet végül.
Sandy közben már korcsolyázásról ábrándozik, és azon filózik hova kéne hintát építeni. Elnyomok egy elég nagyra sikerült ásítást, majd gyorsan szabadkozom is.
-Azt hiszem, az utazás többet vett ki belőlem, mint gondoltam, vagy csak a friss levegő csapott fejbe. Akárhogy is, most visszamegyek a szobámba, kipakolok, és ledőlök egy délutáni csendespihenőre. Köszi az idegenvezetést, és a társaságot - mosolygok a két lányra. Gondolkodom, hogy most el kéne-e köszönnöm, de valószínűleg elég hamar összefutunk majd újra, elvégre egy házban lakunk, vagy mi a fene. - További szép napot - teszem hozzá végül, aztán visszaindulok a szobám felé. Közben gyorsan előkapom a telefonomat, és megnézem, kaptam-e valami e-mailt, vagy keresett-e valaki. 

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Hétf. 13 Jún. 2016, 22:00

~Sandy Lewis~

Hát én úgy nem tudom mennyire bánnám ha közelebb lenne New York, annyiból tök jó lenne hogy a szánkban lenne a város és gyorsabb lenne eljutni, körül nézni meg minden, annyira elmennék egy körsétára vagy valami, nem voltam még ott és annyira akarok. Viszont sok a zűr, ez az egy oka hogy nem baj hogy távolabb van, ez az egy! Mondjuk elég nyomós ok de akkor is, túl lehet azért élni azokat is valahogy, mégis csak egy csomóan lakják vagy mi.
Aztán rá kellett jönnöm hogy ez a hely túl veszélyes ahhoz hogy a boldog helyem legyen és talán zajos is ha kiözönlenek nyáron a diákok pancsolni, gondolom szoktak, meg télen korizni, bár akkor nem hiszem hogy olyan sokat fogok ülni a hintában, hozzá fagy a hátsóm. Na azért meg hogy félek a korizástól Zaphire kiröhög, nem mintha új lenne ez a reakció, de tekintve hogy kivel állok szemben nem ugrok neki hevesen ecsetelgetni mi történhet a nagy tömeges siklás közben úgy beleélve magam mintha egy merényletről beszélnék vagy valami életveszélyes dologról. Egyébként a nevetés is életveszélyes úgyhogy simán, de az azért szoktam, sőt néha kapok olyan röhögő görcsöt hogy szinte kacérkodok a kaszással, pff...na jó ennyire nem vagyok fosos. De visszatérve, ha nem érzem magam 100%-ig biztonságban és nincs nyugalom az nem az a hely.
Közben Godlaw lép hogy kipihenje magát, akkor ez asszem eddig tartott, nem panaszkodom amúgy jó kis kör volt, csak fura, 2 felnőtt meg én, lol. Bólintottam arra amiket mndott.
-Neked is és jó pihit. - vártam egy kicsit - Akkor ez gondolom ennyi volt, - sóhajtok egy nagyot - akkooor asszem megyek én is ééés megírom a listát, elszánom magam hogy beszéljek Miss Frosttal, és neki fekszek a hinta projektnek,.... ja és majd megkérdezem Mr Millert, de az még arrébb van. Hmm elfelejtettem valamit? -gondolkodom hangosan - Nem... - aztán felnézek a nőre ha még ott van és elhadarom a magamét észbe kapva - Köszi a délutánt meg mindent és most megyek felkeltem Sam-et mielőtt túl alussza magát, szia! - közben járt a kezem is mint valami túl cukrozott nem tudomminek és ezzel el is sietek ha csak nem szól még utánam, akkor megállok azért válaszolni, ha nem akkor meg sem állok a bátyám szobájáig.

//Köszi a játékot! ^^,//

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Serena Davidson Kedd 14 Jún. 2016, 08:08




Előtörténet
LINK

Kaland
konyha, szabadjáték
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: Jackson Godlaw és Sandy Lewis

Zaphire várta a válaszokat, hogy mit is fognak mondani a többiek, de nagyon hamar nyilvánvaló lett, hogy a kis túrának, amit rögtönöztek most lesz vége. Nem hibáztatta Godlaw-t, hogy fáradt, egy ilyen utazás és költözés, illetve az információk, amiket most hallott a férfi tényleg roppant fárasztóak lehettek. Bólintott is arra, hogy megérti és nem zavarja,hogy a férfi ezt kívánja tenni. Igazából még azon sem csodálkozott volna, hogy a hallottak után távozna a férfi inkább.
- Jó pihenést! - köszönt el tőle.
Ezek után pedig még Sandy is úgy döntött, hogy megy és intézi az ügyeit. Igazából Zaphire-nak is voltak dolgai és ügyei, hogy egyedül volt a lány pedig csak úgy csatlakozott hozzájuk, így nem volt meglepő, hogy most távozott, amikor Godlaw is.
- Rendben, további szép napot, ha még kell valami, akkor tudod, hogy hol találsz - mondta.
Jelenleg a saját szobáját, vagy az igazgatóit értette, hiszen ő volt a felügyelő továbbra is. Megvárta, amíg a lány elindul, akkor ő maga a levegőbe emelkedett és visszarepült a főépület irányába, hogy a most éppen rámaradt hivatalos és egyéb papírmunkákat elvégezze.

//Én is köszönöm!//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kert és erdő a birtok körül - Page 8 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 30 Jún. 2016, 15:21

~ Sandy Lewis -

- Jóóól vaaaan! Felfogtaaam! Nem bazeráljuk a fákaaat! - mondom ki lassan a szavakat kissé megnyújtva közben a szemem is forgattam, még hogy majd kitetoválja a gyerekem, ha lesz egyáltalán az tuti hogy még a szemét is.
Aztán én már kezdtem lemondani a tábláról de ő azért na, hogy segít, nem direktbe csinálja de tudom hogy ha nem is szándékosan de tudat alatt támogatja a tábla dolgot különben megvonná a vállát azt annyit nyögne be hogy tök mindegy, nem azt hogy itt is megtudjuk oldani.
- Mindenképp! És hol? És mivel? -a mikor azt azért nem teszem hozzá és tudom hogy és-sel nem kezdünk mondatot de ez így adta magát.
Aztán táska krízis, ki is rontok a szobából, finomabban mint ahogy bementem mert közben felbűvészkedtem a cipőm is a lábamra aztán spuri. hangot adtam az érkezésemnek hogy mindenkinek legyen ideje kilépni az utamból, így max az éles kanyarok jelenthetnek veszélyt és csak az én testi épségemre, amennyiben ki nem ugrik elém egy diák mert nem tudok ám megállni, most nem. De sikerült kijutni aaa szabad levegőre aztán megindulok fejetlenül de hamar felfedezem hogy nem is jó irányba megyek, fordulok a másik irányba aztán vissza, egy pillanatnyi hatás szünet.
- Hol is van az a fa? - teszem fel megfontoltan a kérdést lihegés közben.
Kötöttem valamihez, ja, igen, van egy nagy fa és arrafelé valahol. Megkeresem azt a nagy fát ami kimagasodik a többi közül, annyira nem is mint gondoltam, de meg van és arra! Oda érek a fához, a táska hanyagul le van dobva mellé, pont úgy ahogy itt hagytam.
- Bingó! - csúszok térden pár centit, hát ezt nem gondoltam át, nem esett olyan jól de most nem ez a lényeg, meg van a cuccom.
Felemelem a táskám, gyorsan bele túrok, készlet ellenőrzés, meg van e  vajon minden. Úgy fest igen, kifújok egyet aztán lehuppanok a hintába.
- A szívem megállt! - ki is kapom belőle az energiaitalom és bontom, még mindig a fülemben dobog a szívem, nem való nekem ez a sok futás meg izgalom, meg futás.
Sam meg végig mellettem "kocogott", így lazán, most veszek róla tudomást, ott hagytam a francba de mégis beért, nem mintha olyan rakéta lennék, valamiért mindig is utáltam fogócskázni. Aztán megérzek valami csikizó cirógatást a karomon, lenézek és bazi pók mászik a karomon, vérfagyasztó sikítás csapkodás, pia repül táska repül, állat repül és én is ki a hintából, majd zihálva állok meg jóval arrébb és mindezt a másodperc töredéke alatt hajtottam végre, itt a bizonyíték hogy bizonyos nyomás alatt képes vagyok teleportálni.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Michael Nikostratos Csüt. 30 Jún. 2016, 15:41





 Sam Lewis


X-Diák karakter.
0. szint

Előtörténet | Sam Lewis (x-diák)  | Lakás

Felszerelés:



Sam Lewis, Sandy Lewis játéka



Sandyvel nem nehéz tartani a tempót, sose az atletikus képességeiről volt híres a szentem, bár én se vagyok sportmániás, azért sportos vagyok, és ez a kis kocogás meg se kottyan. Nem érdekel annyira a húgom táskája, az sokkal inkább, hogy ne legyen baja, ilyenkor simán nekifutni a nyitott ablaknak, aztán elájulni amikor ömlik a vér a karjából. Nem mintha már megtörtént volna, de azért ne igyunk még előre a medve bőrére, bármikor benne van a pakliban. Kifutunk a kertbe, mire elindul egy irányba, én persze utána, aztán hamar rájön, hogy rossz irányba megy. Ilyen, amikor egy nőre bízod a navigációt, tipikus. Sóhajtok, miközben gondolkodik, nézelődik körbe, aztán határozottan megindul az általa helyesnek vélt irányba, én még számítok 5-6 fordulásra, hogy hopp, mégse erre, de mégis sikerült belőnie az irányt, és ott kötünk ki, ahol akart. Becsúszik, mire forgatom a szemem, vagy a nadrágját végzi ki, vagy a térdéről jön le a bőr, nem mintha tanulna a hibáiból. Elég gáz, hogy kettőnk közül én vagyok a felelősségteljesebb, a srác, aki szarrá van tetoválva 16 évesen. Egyből elkapja a táskáját, és beletúr, kivesz egy energiaitalt, és persze anélkül hogy megkínálna bontja, és kezdi inni. Aztán rájövök, hogy valószínűleg hugymeleg a cucc ebben az időben, így már annyira mégse kell, ő pedig hintázni kezd, amit egy sikoly szakít meg, pont amikor megszólalnék. Persze tőle jött a sikoly, kitől mástól, dob el mindent ami a kezében volt, az energiaitalt megpróbálom elkapni azért, és ahogy ez megvolt, bele is iszok, győzelmi korty, ki is iszom az egész dobozt, ha már nem kínált meg, ez a minimum. Amúgy is most akarta kiönteni.
- Amúgy Salemben szerintem tudunk venni hobbibarkács szettet, ha nem, akkor ott a kreatív önmegvalósító szakkör, tuti van náluk megfelelő szerszám, és szerintem ha szépen kérünk, simán kapunk.






A hozzászólást Michael Nikostratos összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 30 Jún. 2016, 17:10-kor.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 30 Jún. 2016, 16:28

~ Sandy Lewis ~

Elindultam, vagyis -tunk a táska után, egyszerűbb volt a dolgunk mint általában amikor fogalmam sincs hogy hol hagyhattam a cuccom és találgatunk az alapján hogy merre jártam az nap már ha emlékszem minden helyre, néha elég sok helyen megfordultam a városban és jött a körbe telefon hogy "te, izé figyi már, merre jártunk délután?" és "jaj tényleg"-ek. de itt most tudom hol van, fejlődés, nem mintha ma olyan sok helyen jártam volna....a birtokon belül. Aztán boldog hely, boldog hely, azt se tudom hl van a saját boldog helyem, pedig a szívem kéne oda vezessen csukott szemmel is, pfff úgy le csókolnék egy fát vagy a falat hogy öröm lenne nézni, aztán kis zavarodottság után oda találunk. Meg is van a tasi, győzelmi becsúszás mint a sportolóknál, hát nem egészen úgy jött össze ahogy gondoltam, kicsi au. aztán gondoltam iszok rá mert megérdemlem, nem tudom egyesek hogy képesek fél órán át vagy tovább rohangálni, tuti belehalnék. lenyugszunk Sam talán épp belekezdene valamibe, de félbe sikítom mert megtámadott egy állat, egy olyan állat aminek 4-nél több lába van, sőt dupla, fúj. Kirepültem a hintából és sikerült leráznom magamról úgy ahogy eldobtam minden mást is, a szemüvegem is majdnem oda veszett a küzdelemben, épp a fejemen maradt, úgy igazítom vissza miközben nézem a bátyám ahogy lehúzza az innivalóm. Jól van, lesz*rom, meg van a táskám. Lehajolok a táskám ért.
- Hát ez nem az én napom. - gondolkodok hangosan.
Majd Sam most pótolja a választ azokra a kérdésekre amiket feltettem de időt se hagytam válaszolni, szerezzünk barkács cuccokat, végülis ott kezdődik a dolog, csak utána? Biztos kell ez nekem.
- Jó, és utána? - teszem fel a kérdést készülve hogy a fának dőlök de alaposan megnéztem a kérget és inkább nem tettem mielőtt más dög is rám mászik.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Michael Nikostratos Csüt. 30 Jún. 2016, 17:09





 Sam Lewis


X-Diák karakter.
0. szint

Előtörténet | Sam Lewis (x-diák)  | Lakás

Felszerelés:



Sam Lewis, Sandy Lewis játéka



Miután megittam az italát, egyszerűen vázoltam a tervem, de persze képes rátenni a dologra, miközben a szememet forgatom. Nem tudom miért festeti pinkre a haját, miközben olyan szőke, mint hat másik. Nagyobb a sötétség a fejében mint egy szénbányában.
- Ha van barkács cuccunk, és Salemben veszünk fát, akkor voilá, képesek vagyunk készíteni egy táblát, nem? - sóhajtok. Kezdem elképzelni ezek után milyen lehetett az önálló munkája otthon, képes és a szöggel üti a kalapácsot.
- Vagy milyen más dolgokra van szükséged? Ott a hobbi műhely, nekünk van kreativitásunk, alapanyagunk, szerszámunk, nem tudom mi kell még neked, de tényleg összezavartál most. Kezdem azt hinni nem is te csináltad a táblád. - nézek rá felvont szemöldökkel, miközben bemászok a hintába, ha már volt ilyen kedves, és észrevette, hogy az idősebb áll, a kort pedig tisztelni kell, át is adta a helyét. Lendítek is egy jókorát, hogy elkezdjek hintázni, nem mintha annyira szeretnék, de most az a lényeg, hogy Sandy ne üljön vissza, éreztetni kell vele hogy nem csak az övé ez a hely, az enyém is. Mint a táblánál. Tényleg, mi lenne ha átfesteném a hintáját? Vajon megölne?
- Egyébként kellene néhány polifon is a földre, hogy lehessen feküdni, nem tudom engedik-e, de áshatnánk a fa mellett, ha fával körberakjuk, akkor nem mászik bele mindenféle dolog amit nem akarunk, és mivel a földben van, természetesen hűs, akár innivaló is mehet bele. A tetején meg lehetne egy csapóajtó, akár kulcsra zárható is. - dobom be az ötleteimet.  





_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 30 Jún. 2016, 20:52

~ Sandy Lewis ~

Szerzünk barkács cuccot, oké és feltettem a kérdést hogy utána hogy legyen, látom az arcán ezt a  " te jó isten" tekintetet és kezdi hogy veszünk fát meg izé, jó eddig én is eljutottam, de merem sejteni hogy nem valamelyikünk szobájában tervezi elkészíteni. Folytatja tovább hogy majd az itteni műhely, pfff, meg megvádol hogy már el se hiszi hogy én csináltam a táblát.
- Kézzel fogható bizonyítékom van hogy, de, én csináltam. - mutogatom meg a kacsóm megint - Aztán majd biztos csak úgy beengednek a műhelybe amikor kedvünk tartja, meg az amúgy se olyan, otthon nem tör rád senki nyugodtan el vagy el szenvedgetsz, nem az van hogy valaki beugrik hogy " hééé te meg mit csinálsz" és abból kiindulva milyen ijedős vagyok hopp egy ujj oda...legalábbis magamba vágok valamit azt tuti és fekszek is ki vérbe fagyva. Nem hiányzik.
Arrébb állok a hinta útjából hogy ne rúgjon le és elgondolkozom kicsit hogy utóbbi problémát lehetne orvosolni, Miss Frost...sóhajtok és elbambulva neki dőlök vállal a fának.
Közben vázolja a nagy terveit meg minden, fél füllel hallgatom közben ezerrel ráncolom a szemöldököm, azt mondta Zaphire nem fájna és gyorsan menne, de hallottam már ezt a " nyugi, nem fog fájni"-t, már nem nagyon hiszem el, ha valaki ezt mondja okkal mondja. Aztán ha Sam abba hagyja valszeg feltűnik a csend és válaszolok a fejem vakarva.
- Túl gondolod, ez azért jó mert egyszerű, - csapom le az ötletet - de ha te szeretnéd meg csinálni azt a kis...kuckót, hát kérdezd meg. - biztos nem fogják lecsapni érte a fejét, meg amúgy se tölt itt kint olyan rohadt sok időt hogy kelljen neki egy ilyen, de ő tudja. Max befoglalják az idősebbek.
Ajh, mennyivel egyszerűbb lenne az életem ha nem kéne félnem egy szimpla orrvérzéstől is.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Michael Nikostratos Pént. 01 Júl. 2016, 14:31





 Sam Lewis


X-Diák karakter.
0. szint

Előtörténet | Sam Lewis (x-diák)  | Lakás

Felszerelés:



Sam Lewis, Sandy Lewis játéka



A vádaskodásomra mutogatni kezdi a kezét, hogy de, igenis ő csinálta, rajta van a nyoma meg minden, és bizonygatja hogy be se engednek majd minket, meg ilyenek, mire lefékezek, kiszállok a hintából, és odasétálok hozzá nyugodtan, majd szépen lassan megpaskolom a kobakját.
- Az megvan, hogy mindketten járunk kreatív önmegvalósítás klubba, ahol szabadon lehet ilyeneket csinálni? - teszem fel a kérdést mintha egy ötéveshez beszélnék. Tényleg nem tudom néha, hogy hol jár, ez feltűnik az után is, hogy befejeztem a beszédet, ő pedig bambul maga elé, már kezdeném azt hinni, hogy nem is figyelt rám, de egy kis kivárás után mégis reagál rá, mire megvonom a vállam.
- A te helyed is, nem csak az enyém, szóval csak akkor csinálom meg ha neked is tetszik az ötlet. - adom a nagylelkűt, tényleg nem akarom kisajátítani a placcot, meg mégis az ő ötlete volt, ő találta ki meg kezdte el, de nem fogom nyomatékosítani benne, hogy ő a "tulajdonos", vagy nem tudom mit mondjak rá. A lényeg, hogy az ő szava a döntő, és nem akarok ráerőltetni semmit, csak egy ötletnek dobtam fel, szerintem tök jó chill hely lehetne, ahova ki lehet feküdni, bandázni, főleg most így nyáron, meg jövőre. Mondjuk nem tudom, hogy mennyire vészelné át a telet, de max felújítanánk tavasszal. Nekem tökre tetszene az egész, plussz ha hagyomány lenne, akkor mégis "letettünk valamit, itt hagyjuk a nyomunkat", vagy hogyan is fogalmazott.





_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Szomb. 02 Júl. 2016, 22:51

~ Sandy Lewis ~

Kifejtettem a véleményem az itteni műhely használatról erre oda jön és elkezdi így bazerálni a fejem mintha gyp-s lennék közben meg csak ő nem érti e lényeget úgyhogy ezért ilyen gúnyos suttyó módon válaszolok én is.
- Juuuj, el is felejtettem, hogy te milyen okos vaagy.... Ne nézzél már totál idiótának, én is tudom, de szerintem azt csak az óra keretén belül lehet használni, nekem meg van egy enyhe kényszerbetegség felé hajló dolgom, hogyha elkezdek valamit nem bírom abba hagyni amíg be nem fejezem. Érteeed? Vagy fejtsem ki még részletesebben? Meg tudod, a vérfóbiám, amit mondtam a végén, ha valaki megijeszt, bumm baleset, és go gyengélkedő, nem akarom. Tiszta? - rázom meg a végén a fejem és még a szemem is forgatom mellé.
- Vajon miért otthon csináltam az előzőt? Mert a kutyát se érdekelte ha órákig lent gubbasztottam, max anyu zavart meg egyszer hogy kell e valami, ennyi.
Harapok ha úgy kezel mint egy kis hülye taknyost, attól még hogy mondok valamit és nem úgy érti ahogy én gondoltam, nem az hogy bevágná hogy nem érti fejtsem ki pontosabban, nem, egyből ez a genyózás, ismerhetne.
Szóval ez kicsit megszakította a vérfóbiám legyőzésének megoldásán gondolkodást de hamar vissza kanyarodtam rögtön utána egy pár másodpercig, de fölösleges így agyalgatni rajta, vagy elszánom magam és megyek vagy nem.
Az ötletére nem mondtam úgy semmi konkrétat, csak egy rövid véleményt, de rá hagytam a döntést hogy legyen vagy ne, erre egyből hogy de ez az én helyem IS(!), hát köszönöm szépen, meg amúgy se hiszem hogy ide rögtön a hinta mögé, elé mellé, alá csinálná, tehát amíg engem nem akadályoz nem izgat hogy lesz vagy nem.
- Nekem tök mindegy, amíg nincs az utamban felőlem óriáskereket is csinálhatsz vagy egy bazi trambulint, az hogy meg csinálhatod e nem kettőnkön múlik amúgy se. Meg kell kérdezni valami tanárt vagy vezetőt hogy szabad e, én is megkérdeztem a hintát, pedig ez csak egy - hatás szünet váll vonással - hinta.
Aztán kitúrom a telóm és megnézem az időt, fiatal még a délután, mit csináljak majd?

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Michael Nikostratos Vas. 03 Júl. 2016, 21:31





 Sam Lewis


X-Diák karakter.
0. szint

Előtörténet | Sam Lewis (x-diák)  | Lakás

Felszerelés:



Sam Lewis, Sandy Lewis játéka



Közli, hogy mindezt ő is tudta, és jön is a rizsa, hogy csak az óra keretén belül lehet használni. Persze, hogy csak akkor lehet, amúgy meg nem is óra, hanem szakkör de mindegy, meg hogy vérfóbia, meg megijesztik, mintha óvodában lennénk, tudja jól, hogy a szakkörön normális fegyelem van, épp ezért, mert szerszámok meg minden, a tanár meg is ölne minket ha egymást trollkodnánk munka közben. Végül sóhajtok, úgy döntök rá hagyom, nagyon nem akarja, akkor ez van.
- Legyen meg a te akaratod, akkor nem itt csináljuk, majd otthon, amikor időd lesz rá meg kedved, csak szólj előtte, hogy menjek haza veled én is. - közlöm lemondóan, és leülök a fűbe, hátra dőlök, és széttárt karokkal, lecsukott szemmel élvezem a nap melegét. Az ötletemre válaszol, hogy felőle óriás kereket is csinálhatok, na azt azért megnézném, hogy mit reagálna rá, ha belerondítana a boldog sarkunkba. Tuti hogy nem örülne neki, meg itt izélne, szóval ismerem én már ezt a hirtelen nagylelkűséget, kamu az egész, és jobb ha basztatom még vele egy kicsit.
- Úgy gondoltam, hogy itt lenne a fa tövében az egész, főleg a tároló, meg akkor itt feküdhetnénk a haverokkal, meg minden, akár zenét is hoznánk ki, tudod vannak ezek a hordozható hangfalak, full jó lenne, mellette hinta meg minden, mégse ilyen agyonhasznált helyen mint a medence, ahol tobzódik mindenki, hanem egy chilles kis nyugihely, érted. És akkor most se a fűben feküdnék, hanem a kényelmes polifómon.





_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Hétf. 04 Júl. 2016, 19:43

~ Sandy Lewis ~

Néz ki mint aki felfogta hogy mire célzok, de beadta a derekát és rám hagyta de ez a hattyú halála kép mellé.
- Ajj, bele ne halj már hogy egyszer egy évben haza tolod a képed. Amúgy is mondtam hogy nem muszáj segíteni, te izmozol. De jó, majd szólok.
Lefekszik a fűbe én meg kapok az alkalmon és vissza ülök a hintába és a lábammal lökdösöm magam előre hátra, ja és persze azért kapaszkodni luxus.
Mondtam neki hogy nekem mindegy hogy csinál ilyen kis bunkert vagy se, és aszerint hogy így tervezget ezt legalább sikerült felfogni. Mondjuk amit felvázolt, hogy itt nyomulnának a haverokkal meg zene meg chill, hát nem tudom mennyire zavarná a nyugis csöndre vágyó szellőztetendő fejem de biztos találnék olyan idő pontot amikor nyugi van, max bekergetnek a szobámba, cshak nem...
- Mármint a fa tövében azt - mutatok a fa másik felére - oda értetted, ugye? - nem a hinta alá, mert abból polgárháború lesz - De aha, értem mit mondasz. Viszont mielőtt belefogsz feltétlen kérdezz meg valami vezetőt, komolyan! - mert az elég nagy pofára esés lenne ha neki állna és így ide állnának hogy, a.aa, erre senki nem adott engedélyt, bocsesz.
És most kitörne kicsit belőlem az irigy gyerek hogy de ezt a helyet én találtam, de nem...osztozni kell, amúgy se sajátíthatok ki egy udvardarabot magamnak. Mert ha minden diák megcsinálná, mert akkor mindenki megtehetné, akkor mi lenne itt?
- Tényleg, te mikor voltál utoljára otthon? - teszem fel a nagy kérdést, közben valami nasi után kutatok a tatyómban.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Michael Nikostratos Hétf. 04 Júl. 2016, 20:00





 Sam Lewis


X-Diák karakter.
0. szint

Előtörténet | Sam Lewis (x-diák)  | Lakás

Felszerelés:



Sam Lewis, Sandy Lewis játéka



Mutat a fa másik oldalára, hogy reméli oda akarom a rekeszt, mire megrázom a fejem.
- Az árnyékos oldalra kell, ha a napra teszem ki baszhatom az egészet, felmelegszik benne minden, nem érne semmit. - mondom, és mutatok a fatörzs előtti placcra a hinta mellett.
- Oda gondoltam, az nagyjából mindig árnyékban van, amikor kell legalábbis, és jó hűvös lenne a rekeszben, ha esik az eső nem ázna el, meg minden, szerintem az a tökéletes hely. - bólogatok nagyokat, hogy igen, ezt jól kitaláltam.
- Egyébként meg nem tudom mikor voltam otthon utoljára.- vonom meg a vállam. - Anyánkra még nagyjából emlékszem. - mondom, és poénból adok egy leírást egy tök más nőről, aki még kicsit se hasonlít rá, mindezt nagy komolyan előadva.- Viccet félretéve asszem a téli szünetben. - vonom meg a vállam. Szilveszter otthon volt a haverokkal arra emlékszem, de azóta szerintem nem mentem haza. Nem mintha nem lenne jó egy kicsit enni anya házi kosztjából, meg lehúzni pénzzel, és előadni a mártír koleszost, hogy jó sok kajával pakoljon meg amikor jövök vissza, ami kitart egy darabig. Hiába főznek jól, azért mégis anya főztje a legjobb. Ha Sandyvel küld, akkor be is zabálok amennyit csak tudok, mielőtt kiakad vagy észreveszi.





_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Hétf. 04 Júl. 2016, 21:19

~ Sandy Lewis ~

Nem, pofátlanja tényleg az utamba tervezi a kuckóját, a hinta mellé, át gondolta egyáltalán?
- Aaaha, és nem gondolod hogy az kicsit veszélyes lenne? Túl közel van. - túlontúl közel, azért egy kis személyes teret hagyjál már.
Mondanám neki hogy b*szok rá, keress másik fát, ez az enyém, az én kiválasztottam. Egy feltételt adtam és azt se akarod, pusztulj a boldog helyemről...de hátha sikerül kiegyezni valahogy.
- Igen, ez egy tökéletes hely, ezért raktam ide a hintát, úgyhogy ez a rész foglalt, de nyugi van még sok árnyék. - ha elkezd ugrálni hogy de izé akkor is ide akkor, ha törik ha szakad én nem tudom, bántani nem akarom, ma már szét csépeltem egy párnával és táblát törtem a fején....ezek után igazán félhetne amúgy ahogy ne mondjon ellent.
A kérdésemre hogy mikor volt utoljára otthon ami kicsit ilyen terelő, nyugtatóféle is lenne kapom a választ, asszondja nem tudja és elkezd baromkodni hogy már nem is emlékszik anyára
- Marha! - vágom fejbe unottan az első szóval ami eszembe jut.
Aztán megszületik a pontos válasz, télen.....TÉLEN! Mikor volt az már? Nem hiányol senkit otthonról? nekem rohadtul honvágyam tud lenni és örülök amikor haza érek és otthon illat van a lakásban, ugyanis minden háznak és lakásnak van egy saját illata.
- Nem hiszem el hogy neked ennyire nem hiányzik semmi otthonról. - anya meg néha aggódik hogy már nem is fog haza jönni, meg biztos nem is szeretett otthon lenni sose - Az ház, az emberek, a környék, semmi?

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 05 Júl. 2016, 21:18





 Sam Lewis


X-Diák karakter.
0. szint

Előtörténet | Sam Lewis (x-diák)  | Lakás

Felszerelés:



Sam Lewis, Sandy Lewis játéka



Túl veszélyes lenne, túl közel van... ezt a nyafogást. Csak kifogások, mert nem szeretne osztozkodni, mindig is egy önző pukkancs volt, bár sokat változott a jó irányba, azért még gyakran előjön ez a megnyilvánulása. Ha semmit se csinálna ami számára túl veszélyes, akkor mindig a szobában ülne, ugyanis Sandynek még a levegővétel is okozhat fájdalmat. Nem tetszik ez a hozzáállás, én tökre jófej voltam, mondtam hogy segítek meg minden, és ez a hála.. Tegyem másik helyre, van sok árnyék, nem értem mit zavarja egy csapóajtó.
- De miért van útban? Csak egy csapóajtó, ha le van csukva, akkor olyan, mintha ott se lenne... - szegezem neki a logikus kérdést, amire biztos nem lesz értelmes válasza, úgy érzem ennyivel sarokba is szoríthatom.  Arra, hogy miért nem voltam otthon, nem tudom mit válaszoljak, de azért gondolkodás nélkül kivágom rá a logikus magyarázatot.
- Mégis mi van otthon, ami itt nincs? Jó persze, ott vannak a haverok, de már közülük is alig pár, a legtöbbek ugyan így más sulikba járnak, bentlakásosba, ők is ritkán mennek haza, és most mit csináljak otthon? Üljek a szobában és gépezzek? Mert azt tudok itt is. Anyával a beszélgetést megoldom chaten, a kajáját elhozod te, innentől felesleges pénzkidobás az utazás. Amúgy is épp eleget költ arra, hogy te tudj ingázni a fél országon keresztül.






A hozzászólást Michael Nikostratos összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 05 Júl. 2016, 23:00-kor.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Kedd 05 Júl. 2016, 22:46

~ Sandy Lewis ~

Finoman céloztam rá hogy szerintem nem lenne jó helyen az a kuckó itt közvetlen a hinta mellett, mire rögtön a "miért? csak egy csapó ajtó".
- Ajj Sam, mindketten tudjuk mennyire telibe szarod a másikat amikor olyanod van. - állok fel a hintából de maradok előtte - Ide rakod a chillhelyed, - mutatok ahova tervezte - és pont itt fogsz átjárni, - mutatok a melytől végig magam előtt - és lehet hogy most azt mondod nem mert kerülsz egyet de tudom hogy úgyse, a haverjaid meg főleg nem. - ácsi vannak itt haverjai? Mindegy.
- Aztán amikor épp a fejem szakad szét vagy minden bajom van és ez az a tökéletesen kiválasztott csendes hely ahova elvonulnék, aztán mégse mert itt nagyobb a zaj mint az épületben. De ez másodlagos dolog, biztos találnánk rá megoldást. Az mászkálás a fő gondom. - aztán rá jöttem hogy tök mindegy úgyis lesz rá egy "de" vagy egy "miért?" vagy egy stb.- De tudod mit, jó , legyen ott, de én szóltam!
Lassan szerintem be is megyek de előtte még egy jobb téma, "miaért nem jár haza?", hát ez aztán tényleg pozitívabb.
Amikor kérdőre vonom hogy tényleg ennyire nem hiányzik neki a város lazán lerázza, hogy kb nincs olyan ami megérné neki hogy haza menjen, mert itt is minden megold. a nagy bandázós, mármint ez túlzás de azért eléggé kijárkálós volt. Közben a nyakamba akasztom a táskám.
- Végülis, kinek mi... - sóhajtok - Lehet én se fogok annyit haza járni, rohadt fárasztó és költséges, nehéz lesz megszokni, de ez van. Szóval mondj le a rendszeresen érkező házi kosztról. - és fordulok irányba - Viszont én bebattyogok, lassan...jössz, maradsz? - azért megkérdezem, nehogy már rám süsse hogy besértődtem.
Ha jön ha nem én tényleg lassan ballagva megyek befelé még így dülöngélek is meg ilyenek, teszek egy nagyobb kerülőt, megnézem az ominózus padot amit mostanában figyelgetek.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Michael Nikostratos Szer. 06 Júl. 2016, 12:43





 Sam Lewis


X-Diák karakter.
0. szint

Előtörténet | Sam Lewis (x-diák)  | Lakás

Felszerelés:



Sam Lewis, Sandy Lewis játéka



Úgy tűnik elkezdünk személyeskedni, most már azzal jön, hogy "telibeszarom" a véleményét, ami alávaló rágalom, de végül megvonom a vállam, nem süllyedek le az ő szintjére, pedig nem tudom ki önzőzik most is. Mert majd pont a hintája előtt fogok átjárni, csak azért is, ez az ő véleménye, egyszerűen hihetetlen tud lenni. Sikerült megsértsen úgy igazán.
- Tudod mit, akkor nem is kell... - húzom el az orrom. - Legyen csak a te helyed, én majd találok másikat, jobbat. Olyat ahol nem önzőzik senki. - fonom keresztbe a karjaimat magam előtt, tudja jól, hogy a nagyja színjáték, ismerhet ennyire, de szeretek rájátszani a dolgokra. Arra pedig, hogy nem fog hazajárni, kissé kikerekedik a szemem, megvonja tőlem anya kajáját, a szemét, hogy tehet ilyet.
- De azért postán fog küldeni kaját ugye? Nem bírom ki anya pitéje nélkül... - nézek kétségbeesetten, és követem befelé, miközben megnyalom a számat. - Az almáspitéjénél nincs is jobb a világon, ezt te is tudod, és követelem, hogy rendszeres ellátmányom megmaradhasson. - bár ezeket a szavakat használom, a hangom inkább kérlelő, és kétségbeesett.





_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Irina Shane Csüt. 07 Júl. 2016, 00:31

~ Sandy Lewis ~

A mondókám végén, feladom úgy mond és erre mi a reakció, akkor már nem is kell, felőlem, és talál jobb helyet, hát hajrá, olyat ahol nem önzőzik senki, fhuu de beoltott valaki, hova sírjak?
- Jó!
Az előbb még itt izélt hogy milyen sokat költ rám anyu hogy haza járjak, tény és erre mi is rájöttünk, nem mintha nem érné meg neki de beszéltük hogy az is jó ha ritkábban megyek, mármint nem annyira ritkán, csak fele annyit, kicsit sok ez a két hetente haza szerintem is. Ezt meg is osztom a bátyóval miközben készülök bemenni, érdekesen reagál, tipik pasi, egyből a kaja, csak erőteljesen forgatom a szemem.
- Postázni kaját? Komolyan? - biztos nem gondolta komolyan de még így is erős.
Előadja itt a nagy halált, mintha a pite lenne a függősége és a kicsit kétségbeesettnek hangzó nyafogásra megállok és rá mosolygok.
- Hát követelve menj haza érte. - kacsintok is mellé, szenveeedj - Vagy kibírod, havi egyszer fogok haza járni úgy készülj.
- utána koppan - Amúgyis minek nézel te engem étel futárnak? Jobb ha tudod, ha rajtam múlik csak akkor látsz pitét ha haza tolod a s*gged.
- indulok el közben - De anya így, jaj Sammy, vigyél már neki is, nehogy kimaradjon már a jóból, tudod mennyire szereti. Ha annyira szereti majd jön és eszik. Meg se érdemled. - öltök nyelvet a végén.
Lassítok amikor meglátom a padot ahol 40 fokban full feketében ül egy csaj görnyedten, gondolom rajzol mint mindig.
- Hogy nem sül meg? És hogy nem unja? - rázom meg a fejem - Állandóan ott van és mindig egyedül és csak rajzol. - jó télen biztos nem, meg esőben, viharban.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kert és erdő a birtok körül - Page 8 Empty Re: Kert és erdő a birtok körül

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

8 / 12 oldal Previous  1, 2, 3 ... 7, 8, 9, 10, 11, 12  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.