Sakaar

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Tyranis on Hétf. 14 Május 2012, 11:21

Tyranis továbbra is szótlanul figyelt a háttérben. A többiek, köztük az android nem is tudta, hogy mennyire sok információt árulnak el saját magukról ezekkel az apró tettekkel, amiket itt lépnek. Már tökéletesen tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a krogen mennyire harcias és a kis helyi férget sem kellett félteni. A nő viszont folyamatosan békítene és nem igen harcolna, ha nem muszáj. Pontosan úgy tesz, ahogyan az egy shi’artól teljesen logikus lépés volt. Remek harcosok, csak nem harcolnak, de ha igen, akkor mindenki retteghet. A logikus következtetés után ez a helyzet állt fent most is. az őrök pedig nem gondolkodtak ezúttal sem, mint korábban és az egyik támadott, igen hamar véget is ért a próbálkozása. A kiborg pedig kétféle támadást mutatott be igen rövid idő alatt és egy technológiai dolgot is. Képes volt lőni, illetve láthatóan különféle hullámokat is generálni. Két igencsak hasznos képesség tud ez lenni harc közben. Illetve a benne levő számítógéppel nyelveket konvertálni nagyon rövid idő alatt és úgy megszólalni, hogy mindenki értse. A szavai alapján őriz valamit, akkor pedig még további képességgel lehet ellátva, mindez logikusan következik abból, amit elmondott. De a szavai ellenére sem mozdult Tyranis, nem csak a shi’ar szavai miatt, de ő nem mehetett. Neki itt célja és dolga volt, valami, ami sokkal fontosabb volt mindennél és ahhoz, hogy mindezt teljesíteni tudja és végrehajthassa, ahhoz az kellett, hogy egyedül maradjon ezen a helyen. Mert ha most nekitámad a kiborgnak, akkor mindenki más is neki esik és akkor esélye nem lenne megszerezni azt, amit akar, mert másnak is esélye lenne rá. Ezt pedig a szent küldetése miatt nem kockáztathatta. Így még mindig nem csinált semmit, csak a helyet mérte fel, a többieket, hogy ki miként reagál arra, amit a kiborg mondott. Legfőképpen a kiborg, ha a többiek nem távoznak. Arra ügyelt még mindig, ha támadás éri őt, akkor az ellen védekezik és kitér.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Jelly on Vas. 20 Május 2012, 11:00

Whadelac rámordult az ellenfelére, majd a kiborgra, és deaktiválta a csuklópengéit. Utálta, hogy ha a vadászatát megszakítják, ez volt számára a legnagyobb szégyen.
A shi'ar is megmondta a magáét, a krogen odafordult és halkan felmordult. Úgy fest, hogy legyen az a Fellegvár Hősei, vagy a Galaxis Védelmezői, ugyan az a mentalitás.
- Még is mi haszna, hogy ha velünk is végeznek. Hogy segítsünk rajtuk, ha a mi csontjainkon is a dögevők fognak marakodni?
Végignézett a termen, valóban az ellenség ide tartott, és ahogy látta ez a primitív világ nem tudja visszaverni őket.
- Kell itt lenni valami fegyvernek, amit felhasználhatunk ellenük. Addig fel kell készülnünk az ostromra. Ki most a rangidős, aki a bolygón uralkodik?
avatar
Jelly
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 288
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Morsus on Szomb. 26 Május 2012, 18:08

Deathlok arcán mosoly jelenik meg, ami önmagában is félelmetes.
- Ez a bolygó nem lesz megtámadva, mert ez nem egy lakhely. Ez egy börtön. Ketrec valaminek, amitől meg kell óvnom a világot. Ha jön valami... akkor meneküljetek és imádkozzatok az érkezők lelkéért.
A robotember csak azt veszi észre, hogy a vörös gyémántól megbabonázott Krtah rohanni kezd. Deathlok alkarja elkezd átalakulni. A kézfejéből gépfegyver lesz és amikor a rovar megragadja a követ a lövések cafatokra tépik. A lény holtan esik össze és a kő a földre gurul. A kapu elkezd remegni és valami ütlegeli bentről. A robot a gyémántért megy.
- Távoznunk kell! A kő nélkül...
A riasztók megszólalnak és képek jelenek meg a Hibából érkező lények seregéről.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 27 Május 2012, 03:55

A lány meglepetten nézett a kiborgra. Nem lakhely ez a bolygó, hanem börtön? Hát nem látta azt a megannyi lényt, amik itt éltek a bolygón? Még ők is látták az űrből, amikor megérkeztek ide. Őket csak így hagyták volna itt, mindenféle védelem és segítség nélkül? Talán, ezt a kiborgot nem is érdekelte más.
- Inkább önnek kell K'ythri és Sharra áldása, ha marad – mondta.
Valamivel lelőtték őket, lehetséges, hogy ez a férfi lett volna, aki ezt tette? Egy-két hajó még nem sok, de most ezrével, ha nem millióival érkezik az ellenség, ezt nem tarthatta fel egymaga. Whadelac kérdésére megcsóválta a fejét, nem tudta, hogy kihez fordulhatnának. A helyi élőlény pedig elindult és egy vörös ékkő esett a földre, a lényt a kiborg kivégezte, mire a börtönből, vagyis valószínűsíthetően börtönből valami szökni próbált. Ám ekkor még a képek is megjelentek, hogy a sereg megérkezett. A kiborg távozásra szólította fel őket, de a követ hagyniuk kellett.
- Nem holmi börtönkulcsért jöttünk – mondta. – Megtarthatja a követ, nem érdekel minket. A bolygó a lényeg és a rajta élők. Mit rejt a börtön és hogyan képes maga megvédeni ezt a helyet? Ha válaszol békében elmegyünk és próbálunk tenni valamit ezért a helyért mielőtt elesik.
Nem hitte, hogy képes a kiborg megvédeni a bolygót. Arra felkészült, hogy támadni fog rájuk, akkor kitérni próbál előle, de ha megmondja, hogy amit Lar’syee tudni akart, akkor betartja, amit mondott és elindul kifelé.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13745
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Jelly on Vas. 27 Május 2012, 09:59

- Itt vannak - morogta Whadelac, előkapta a dárdáját, és felkészült a bestiák elleni harcra. - Azt kaptuk küldetésbe, hogy harcoljunk ezen a bolygón. Én rohadtul értek ehhez. Krogen vagyok, gyerekkorom óta erre képeztek ki - mondja a kiborgnak.
- Ha kell itt pusztulunk, én vagyok az utolsó a fajtámból. - A shiar megkérdezi, hogy mi van ide bebörtönözve. Whadelac előrelép, és megnézi a kaput, amit belülről dönget valami. - Mi van ide bebörtönözve, és miért nem pusztítottátok el, ameddig lehetett? Az igazán veszélyes lényeket kivégezni kellene, nem pedig bebörtönözni...
avatar
Jelly
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 288
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Tyranis on Vas. 27 Május 2012, 10:32

A lány továbbra is az árnyak között lapult és várakozott mialatt felmérte a többieket, hogy azok kicsodák, micsodák, milyen rendszer alapján cselekednek, mozognak, mik a reakcióik. Egy szóval: tanult. És eddig igencsak sok információt sikerült a többiekről megtudnia. Nem is tudták valószínűleg, hogy mennyire árulkodóak voltak a szavaik, mozdulataik. Felvonta a szemöldökét, egy börtön? Érdekes! Ilyesmire nem is számított ezen a helyen, de az ékkő akkor is ott volt és az volt az elsődleges. Nem messze tőle a helyi kis bogár nekirontott a falnak és kikapta belőle az ékkövet, mire ellenfelük megölte egy igencsak hatásos és látványos módon. De mindezt már látta tőle, így ez nem volt számára információértékű, az azonban igen, hogy a gyémánt levételére az a valami, ami a fal mögött volt nekiállt dörömbölni. Lenyűgöző, hogy a végtelen gyémánt még börtönkulcsnak is minősült. A képekre nézett, a Hibán át érkezett sereg ideért a világ köré. Legalább végre velük is szemtől szembe találkozhat, amint ennek eljött az ideje. Elégedettséggel töltötte el, hogy a másik kettőnek fogalma sincs arról, hogy az ékkő mi is lehet valójában, így nem jelentettek fenyegetést rá. Főleg, mert logikusan nézve hamarosan távoznak is, ők másért voltak itt, nem pedig a kőért. Attól kezdve pedig Tyranis egyedül marad a kiborggal. Roppant sajnálatosnak találta, hogy a helyi kis bogár darabokban végezte, így a leendő ellenfele elvette tőle azt az esélyt, hogy élve boncolhassa fel, de majd a kiborgon bepótolja mindezt. Így egyelőre kivárt, főleg, mert újabb kérdések érkeztek a kiborg irányába. Már nekilátott a saját pajzsára koncentrálni, ha a másik támadna. A nemrég zsákmányolt lándzsát a kezeibe szorította és várt. Csak abban az esetben indul majd előre támadni, ha a shi’ar és a krogen eltávoztak végre ebből a helységből. De akkor azonnal a kő és a kiborg felé indul a szíve ritmusának zajára, figyelve a támadásaira és próbál előlük kitérni, majd ha odaér Deathlok-hoz, akkor közvetlen közelről próbál belelőni a férfi mellkasának közepébe a lándzsával, utána a következő szívdobbanásra felrántva a fegyvert próbálja állon is ütni vele.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Morsus on Pént. 01 Jún. 2012, 19:34

A kiborg felveszi a követ a földről.
- Ezt nem lehet elpusztítani. Utoljára egy napba dobták és túlélte.
Mondja rideg hangon.
- Ki kell menekíteni innen minél több embert, de minden hajót tönkre tettem, hogy ne tudjanak innen elmenni.
- Egy... egyet nem.
Nyögte félve az egyik őr.
- Mi?
- A város végében van egy titkos erőd. A Király ott tart egy hajót. Egy hatalmas hajót.
Az ajtó egyre inkább kezd behorpadni. A kiborg keze átalakul és három gömböt lő az ajtóra.
- Induljunk érte. MOST!
Parancsolja és az őrök megindulnak felfelé.
-Be kell omlasztani a bejáratot az otthonomhoz, az is feltartja egy ideig.
Ezzel megindul kifelé és csak egy pillanatra nézi a másik három idegent. Ha jönnek ha nem elkezdi a tetőt szét lőni. Akik még hátra néznek látják, hogy vörös karmok hasítják fel a tömör fém börtön kaput. Utána a tető beomlik és egy éles sípolást hallanak. A gömbök valószínűleg hangbombák voltak.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Jelly on Szomb. 02 Jún. 2012, 09:58

Whadelac ránézz a kiborgra, majd újra a kapura, ami mögött az a bestia van, amiről az se tudja, hogy mi.
- Szóval belökték egy napba és túlélte. Érdekes históra, de mégis mi a fene ez?
Kiderült, hogy a kiborg tönkretett minden hajót a bolygón, egy kivételével, és hogy a bestia épp kiszabadulni készül. Deathlok úgy dönt, hogy beomlasztja a termet. Whadelac odafordul a shi'arhoz.
- Menjünk innen, azzal a hajóval sok helyit kitelepíthetünk.
Vörös karmuk kezdik el áttörni a falat.
- Nem akarok itt lenni, mikor ez a szuperlény elszabadul...
avatar
Jelly
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 288
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 02 Jún. 2012, 11:23

Túlélte, hogy egy napba dobták?! Lar’syee alig akarta elhinni, hogy mit is hallott. Miféle teremtmény lehet az odabent? A legnagyobb szerencséjére azonban sikerült meggyőzni a kiborgot, hogy az itt maradás nem éppen a legjobb opció és menekülésre kellene fogni. Azonban itt jött a kellemetlen tény, hogy minden hajó megsemmisült és nem lehet elhagyni a bolygót, az egyik őr szólalt meg, így megkönnyebbülten sóhajtott fel, hogy a királynak volt hajója és azzal még távozni is lehetne, illetve kimenteni sokakat. Ez már Deathlok-nak is tetszett, így a shi’ar lány is elindult, még egy pillanatra hátranézett, a lény már kezdett kitörni onnan, ahol volt. A krogennek bólintott, majd ellökte magát a földről és a levegőbe emelkedve repül ki a járatból vissza a trónterembe. Itt korábban a falakon megannyi fegyvert látott és még szükségük lesz ilyesmire, ha az a lenti valami utánuk jön. Így a falakról két jobbminőségű kardot vesz le, hogy azokkal harcoljon majd, ha szükséges lesz. Az őrökhöz fordult.
- Küldjék el a többi őrt is, először a gyerekek és nők, akiket el kell kivinnünk innen, fajtól és hovatartozástól függetlenül – mondta. – Utána jöhetnek a tudósok és orvosok!
Közben haladt tovább az őrökkel a megfelelő irányba, amerre azok vezeti őket.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13745
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Tyranis on Szomb. 02 Jún. 2012, 11:38

Tyranis felvonta a szemöldökét arra, hogy a lény, ami odaát van túlélte azt is, hogy a napba dobták. Ezt igazán nagyszerű dolog lenne felboncolni és megvizsgálni. Így egyre inkább elkezdte érdekelni, hogy mi is lehet odabent. Egyetlen egy űrhajó, ez nem különösebben érdekelte, ő maga ki tudott jutni az űrbe, ha szükséges volt és az inváziós seregtől tud majd egy gépet szerezni. Úgyis akart, hogy azt is megvizsgálhassa. Így mindez nem volt lényeges sem elsődleges opció, hogy megszerezze azt a nagy hajót. Neki az ékkő volt a fontos, amit a kiborg fel is kapott a földről. Mindenki elindult visszafelé és meglátta a karmokat, ahogyan a fémajtót kibontották. Érdekes! Mintha már látott volna hasonlót korábban a Csatabolygón készült hologramnál. De egyelőre nem lehetett biztos benne. Odébb ment ő is, mintha elindulna felfelé, hogy a tető ne szakadjon rá, a hanggránátok felrobbantak, a többiek valószínűleg eddigre már fent járhattak, míg a kiborg a plafont lőtte tovább. Azonban azt már nem akarta kivárni, hogy ellenfele is feljuthasson. Deathlok háta mögé helyezkedett, csak ki kellett várnia a megfelelő pillanatot, ami pedig akkor következett be, amikor a kiborg is nekiállt megfordulni, hogy elindulhasson ő maga is felfelé. Tyranis csak erre várt, mielőtt a kiborg teljesen megfordulhatott volna a lány a szíve dobbanására szúrt előrefele a lándzsájával, egyenesen bele Deathlok gyomára, oda próbálta meg a lándzsát beleszúrni teljes erővel. Nem elég, hogyha mindez sikerül, akkor lehet, hogy átlyukasztja ellenfelét, de ennyivel nem érte be, teljesen biztosra akart menni. így ha sikerült megszúrnia a kiborgot és beleállt a lándzsa annak a hasába, akkor még a lándzsán levő puskát, vagy pisztolyt is használatba veszi és belelő a másik gyomrába. Nem tudta, hogy mekkora kárt okozhat mindez ilyen kis területen való robbanásnál, de logikusan nézve azt várta, hogy kellően nagy károsodást okoz még úgyis, hogy az ékkő ott van nála.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Morsus on Szomb. 09 Jún. 2012, 22:14

A páros felfelé a bejárat lassan omlik össze. A katonák követik a shiar parancsát aki addig fegyvereket szerez.A kiborg és a lány lemaradtak, de mivel már a kastélyt bombázzák így nem igazán ez az első számú gond.
- Erre!
Vezeti őket az egyik katona. ha követi az egyik lépcsőhöz érnek ott láthatják a zöld rovarszerű hajókat, akik bombázzák a légtérből a várost. A város lakó sikoltozva menekülnek.
- Nyugatra kell mennünk. Útközben elhozunk mindenkit, akit tudunk.
Mondja a férfi.

A kiborg éppen megfordul, de a keze felgyorsul látva a lányt és megragadja a fegyvert pont a szúrás előtt. A kézből elektromosság csap ki és az rázza meg őt.
- Talán másokat megtéveszthetsz, de engem nem. Még a pupillád mikrométeres változását is érzékeltem. Miért akarnak az angyalok holtan?
Kérdi komoran.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 10 Jún. 2012, 07:02

Sikerült két kardot szereznie és már éppen kérdezett volna a harmadik itt levőre és a kiborgra, amikor a kastély megremegett, már ezt bombázták. Ha nem jutottak ki, akkor meg kell valahogyan ezt oldaniuk a későbbekben, de nekik nem ez volt már a dolguk. Nekik minél több személyt ki kellett innen menteni. Hallhatóan a katonák is ezen a véleményen voltak. Követte a katonát és végre megláthatta az ellenséget is szemtől szemben és nem csak holografikus képeken. Odalent pedig már kitört a pánik. Lar’syee a katonára nézett és bólintott neki.
- Akkor vezessen – mondta. – Whadelac, ahány gyereket elbírsz, majd segíts őket odajuttatni a hajóhoz.
Kezeiben a kardokkal indul a katona után, hogy ő mutassa az irányt, úgy számolt, ha már itt volt a légierő, akkor lassan a földi egységek is megérkezhetnek és akkor szükség lesz harcra is, hogy elérhessék a hajót, főleg, ha már nem csak ennyien lesznek, hanem megannyi civillel együtt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13745
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Tyranis on Vas. 10 Jún. 2012, 07:28

A támadása nem lett a legsikeresebb, a kiborg megfogta, az áram hatására a lány pedig a csak az alsó ajkába harapott bele, hangot nem adott annak, hogy kellemetlen és némileg fájdalmas volt mindez számára. Rezzenéstelen és kifejezéstelen arccal nézett a kiborgra. Nem zavarta különösebben, hogy annak mindez feltűnt, két élő számítógép háborúja lesz akkor az elkövetkező harc. Felvonta a szemöldökét a kérdésre, angyalok? Nem tudta, hogy miként juthatott erre a logikátlan következtetésre a másik. Hiszen amennyire tudta ezek a lények némely kultúra másvilági lényei voltak. márpedig ilyen nem létezett, hiszen a Halál senkit sem küld vissza így, sem a skrull, sem a shi’ar istenek. Akkor lehetséges, hogy valamilyen csoportra gondolt, de még ilyet sem ismert, ami ilyen névvel lett volna.
- Nem tudom, hogy miféle angyalokról beszélsz – mondta a lány. - Engem nem küldött senki, szent küldetésemet teljesítem, a halálod pedig csupán eszköz lesz ehhez.
A lánynak nem igazán számított az, hogy ki is az, aki vele szemben, csak az, hogy a nála levő ékkőre tehessen szert végre. Utána visszaszerzi a fegyverét és már nem is lesz ezen a bolygón. Ellenfele egy újabb képességről adott tanúbizonyságot, vagyis kettőről. Könnyen érzékeli a testi változásokat és ezt ki tudja használni, de most már tudja, hogy a lány minden mozdulata ellenséges lesz és gyilkolásra megy, így talán ezzel nem megy olyan sokra és az elektromosság. Némileg még mindig az erőterére koncentrált, de azért fontos volt számára most már a fizikai erő is, hiszen le akarta győzni ellenfelét. A szíve dobbanását, mint mindig harc közben kivárta, majd bármiféle előreakció nélkül, most különösen ügyelve, hogy minden molekuláját a saját uralma alatt tartson lendítette a lábát, hogy fejberúgja a kiborgot a halántékán. Az esetleges riposztra figyel és az elől azonnal próbál kitérni és ha szükséges, akkor a lándzsát is elejti.



Amikor két vallási fanatikus találkozik. mrgreen

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Jelly on Szer. 13 Jún. 2012, 13:04

Whadelac még utóljára a kitörni készülő lényre nézett, majd felmorrant. Milyen lett volna ennek a bestiának birtokolni a trófeáját, de az is benne volt a pakliban, hogy ő marad itt holtan.
Ő volt az utolsó krogen, ő vitte fajának lángját.
Követte a többieket, és út közben annyi gyereket kapott fel, amennyit csak tudott, közben odaszólt a shiarnak.
- Hogy jutunk át a hajókon, amit ezt a bolygót bombázzák? - odafordult az őrhöz. - Milyen fegyverzete van a hajónak, és milyen gyors?
avatar
Jelly
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 288
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Morsus on Kedd 03 Júl. 2012, 21:11

A katona megrázza a fejét miközben házról házra mennek és ő mutatja a menekülőknek, hogy csatlakozzanak.
- Fegyver nincs rajta, de talán elég erős, hogy elszökhessünk.
Mondja komolyan. A robbantások folytatódnak. Lassan rovarlények kezdenek landolni. A katonák lőnek rájuk, de ez ideiglenes megoldás. Egy árnyékban állnak meg és figyelik az űrhajót, ami házak alá lett rejtve. Ott látnak rengeteg lényt, pont a házak között feléjük tartani. Át kell rajtuk vágniuk a hajóhoz...


- Hazugság... mit is várhatnék egy nőtől. Talán a szád hazudik, de a retinád nem. Az egyezési mérték Ko-relel túl nagy, hogy ne legyél a leszármazottja.
Mondja Deathlok majd a rúgásra ő is megtámadja a nőt. A kettő tökéletesen elmozdul a másik támadása elől. A mozgásuk olyan akár egy tánc. Minden milliméterre és másodpercre ki van számolva. Ám ahogy a nő hátra lép valami a lábához ér.
- Már késő.
Súgja a robot és Tyranis elveszti az uralmat a teste felet. Valami más irányítja.

- Visszaaaa tértem bébi!

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Tyranis on Kedd 03 Júl. 2012, 21:55

Tyranis felvonta a szemöldökét a kiborg szavaira, miközben a táncot folytatták. Továbbra sem tudta, hogy kik, vagy micsodák az azok az angyalok, de legalább kiderült, hogy mire is utalt a férfi. Ezek szerint az anyja tagja volt ennek a csoportnak, mert őt pedig ismerte. A férfi ismerte és találkozott vele személyen.
- Ko-Rel a biológiai anyám, de soha sem találkoztam vele és logikus következtetés, hogy ő maga nem is tud a létezésemről. A rokoni kötelékek irányába teljesen jelentéktelenek a feladatom szempontjából.
A támadás elől a férfi félremozdult, majd a visszatámadásra a lány is. Eddig csak teljes mértékben számítógépekkel dolgozott, így ismerte mindezt, hogy minden ki van számolva és a mozdulatokról tudni fogják, hogy mit lép a másik. A legapróbb mozzanat, rezdülés és már kiszámítható. De ez más volt, mint az eddigiek, ennek az ellenfelének még agya is volt, és tudott gondolkodni, nem csak gépiesen cselekedett, emiatt hasonló volt Tyranis-hoz. Ez egy igencsak hosszú tánc lesz így, ha így folytatják. Arra azonban nem számított és nem készült fel, hogy pillanatokkal ezután már vége is lesz mindennek. A támadás elől ahogyan hátralépett megérezte, hogy valami megérinti a lábánál. Tökéletesen hallotta a kiborg hangját, Tyranis lépett volna a következő helyre, ahova a logika diktálta, azonban mindezt már nem tudta megtenni. Nem irányította a testét, ahogyan nem sokkal korábban a másik világban is elvesztette az energiavámpírnak hála. Szinte azonnal érezni kezdte a másik tudatot, még saját maga irányította az elméjét, csak a testét nem. Vérontó! Tudta, hogy micsoda ez a lény és, hogy az apja miként kényszerítette szolgálatra, de előbb még le kellett, hogy győzze. Koncentrálni kezdett, hogy megpróbálja a fejéből kizárni a szimbiontát, hogy a tudata felett egyáltalán ne vehesse át az irányítást a későbbiekben és ezzel egy időben keresni kezdte a gyengepontjait, hogy azokon támadhassa és így vehesse majd vissza a teste felett is az irányítást. Ha megtalálta, ha nem, mivel gondolatokban még úgyis ő irányított, a regenerációájra kedzett erősen koncentrálni, hátha így nem lesz olyan sokáig képes uralni őt Vérontó.


Belejavítottam azaz kiegészítettem végét.


A hozzászólást Tyranis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 04 Júl. 2012, 13:01-kor.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 03 Júl. 2012, 22:24

Lar’syee nem örült annak, hogy a helyi azt mondta nincs semmilyen fegyverzete. Valószínűleg pilótája sincs a hajónak, most áldotta az isteneit, K'ythri-t és Sharra-t, hogy őt megtanították vezetni kisebb űrhajókat és vadászgépeket, így valószínűleg ha eljut addig élve, ezzel nem lesz gond.
- Pilótájuk gondolom nincs – nézett a férfira. – Ha nincs, akkor elvezetem a gépet és kiviszem magukat innen.
Ahogy végre megérkeztek volna meglátta a rengeteg bogarat, ami útjukat állta. Szélesen mosolyodott el, a Shi’aroktól tartanak mindig, és a legtöbb nép addig örül, amíg nem látja őket harcolni, ez az a nap, amikor fogják. Várta, hogy végre harcolhasson, olyan régen volt már utoljára mindez. Elővette a kardokat, amiket nemrég zsákmányolt, majd mosolyogva nézett Whadelac-ra.
- Ez jó nap a trófeagyűjtésre – mondta, a helyire sandított. – Fedezzenek a lövészek minket, aki tud közelharcozni jöjjön előre. Átvágjuk magunkat!
Ezzel már lendült is előre, az ellenfelek csápjait igyekszik elkerülni és egyetlen biztos és halálos pontnak a szemük közötti területet nézte ki, így vagy a fejüket levágva, vagy a homlokukat átszúrva próbált minél több lényt megölni és így haladni előre a hajó felé.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13745
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Jelly on Szer. 04 Júl. 2012, 10:53

A krogen a shi'ar megjegyzésére válaszul előkapta a lándzsáját, majd felmordult.
- Egy halál, egy trófea - mondta, majd előrelendül, a nő mellett halad, védve az oldalát, közben ütéseket és szúrásokat oszt a különféle lényeknek, a kisebbeket pedig a csizmája sarkával lapítja ki.
Reméli, hogy a nő is fel ismeri, hogy Whadelac most tulajdonképpen az ő bal oldalát fedezi.
- Vadászunk - üvölti...
avatar
Jelly
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 288
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Morsus on Szer. 04 Júl. 2012, 19:49

A két alak előreront és a katonák utánuk őrült módon tüzelve a lényeket. A sereg megtorpan és a így a saakariak előre törnek. Whadalec vállát vágja végig az egyik lény, amikor már egy tucat vére szárad a kezén és Lar’syeet az egyik száz lábú megharapva a levegőbe emeli. A fogai apró sebeket okoznak, de a baj az, hogy a féreg készül lenyelni a nőt.

Vérontó megremeg.
- Ó... ne csikizz bébi.
- Démon!
Üvöltötte Deathlok és kezei hangágyúkká váltak.
- Nem veled beszélek robipofi, hanem ezzel a formás kis testtel. Nicsak-nicsak.
A kezei Vérontónak kozmikus energiát kezdenek tölteni.
- És ha ezt teszem?
Vérontó testén nyolc kéz jelenik meg mind a kiborgra emelve és egyszerre árasztják el kozmikus csapással a kiborgot, aki robbanva csapódik egy szomszédos házba áttörve a romokat, amik alatt voltak. Pillanatra Vérontó megtorpan és üresen bámul maga elé. Majd megrázza a fejét.
- Regeneráció és akarat. Ügyes. Egy baj van. benned van a Halál vágya. Nincsen könnyebb gazdatest, mint egy született gyilkos.
Mondja a gazdatestnek majd megindul kifelé.
- Na kit öljünk?

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 04 Júl. 2012, 20:12

Meglepően jól haladtak és szerencsére a helyiek is besegítettek és nem riadtan álltak hátul. A pengéjével osztotta a halált, mellette pedig Whadelac is hasonlóan haladt, ő is ölt. Azonban mindez sajnos nem volt olyan sokáig tartható, mint szerette volna. Túlságosan is sokan voltak az ellenfeleik. A szeme sarkából látta, hogy megvágják a krogent és ez a kis figyelemelterelés, kizökkenés igencsak végzetesnek, veszélyesnek bizonyult. Nem figyelt egy pillanatig, erre valami belemart a lábába. Ennél még nem is sikoltott volna fel, valószínűleg érzett már teljesen hasonlót, de amikor a lény elkezdte felemelni így a földről, akkor a hirtelenjött fájdalomtól kénytelen volt. Miközben emelte a bogár látta, hogy hány lába van, így az nem volt nyerő ötlet, hogy megpróbálja levágni a lábait, hátha leejti. Ha még nem ejtette le a kardjait, akkor azokkal így ebből a helyzetből célba vette a bogár két szemét és azokba próbálta meg beleszúrni a kardokat mialatt a szabad lábával a lény szájánál próbálja tartani magát, hogy az ne tudja lenyelni.
Ha nincsenek nála a kardok, akkor a karmaival próbálja ugyanazt tenni, hogy kiszúrja a lény szemeit.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13745
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Tyranis on Szer. 04 Júl. 2012, 20:43

Úgy tűnt, hogy a koncentrálás a regenerációra némileg sikeres volt, révén a szimbionta megérezte, hogy küzdenek ellene. Igaz ezzel a testtel és a szimbionta teljes mértékű erejével nem volt túl sok esélye az ellenfelüknek és valóban így lett. Tyranis érzékelte, látta, hogy hat új keze nőtt a szimbiontának és ezzel lőtte át a falon Deathlok-ot. Az út szabad volt kifelé, a lány érzékelte, hogy egy pillanatra megállt a lény teljesen üresen. Ott volt egy pillanata logikusan, amikor szabad volt. Vérontó pedig tévedett, attól, hogy a Halál vágya megérintette. Tyranis nem vágyott a halálra, mert azok már érzelmek lettek volna, a szimbionta tévedett és máris megvolt az, hogy mi miatt fog elbukni. Ha lettek volna érzései, akkor most mosolyodott volna el, hogy nincs könnyebb gazdatest az olyanoknál, mint ő. Ezek szerint Vérontónak még a leghalványabb fogalma sem volt arról, hogy micsoda ő. Hogy amíg a tudati irányítás nála van, addig teljesen blokkolhatja őt. Még erősebben kezdett a regenerációra koncentrálni, ez volt az összes már jelentkezett képessége közül az, amelyik a legtöbb energiát használta és élte fel, így remélhetőleg, sőt logikusan az összes többire nem marad ereje. A saját testét pedig jobban ismerte az ellenfelénél, molekuláris szinten, így pontosan tudta, hogy melyik részeken kell a regenerációt használnia, hogy leginkább megdolgoztassa a szimbiontát. Az agya természetesen ezek között volt, hogy afelett ne vehesse át az uralmat, így arra koncentrált továbbra is, utána következtek a lábizmai, vádlik, combizmok, lábfejek. Ezekre használta, miközben teljes akaraterejével is küzdött azért, hogy megállítsa magát és ő kerüljön minden szempontból a szimbionta fölé, hogy ő irányíthassa azt és nem pedig az őt.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Jelly on Csüt. 05 Júl. 2012, 10:33

Előretörtek, a krogen a csótányok "vérétől" mocskos, de hirtelen az egyik bestia végighasítja a vállát. Whadelac megfordul, majd előredöf a dárdával, remélve, hogy felnyársalja a bestiát.
Whadelac meglátja, hogy Lar'syee-t felkapja egy hatalmas százlábú, a nő megpróbálja kiszúrni a dög szemeit. Whadelac előrevetődik, majd a dárdája hegyét teljes erőből belevágja a bestia hasába, ha sikerül a manőver, akkor végighasítja, ezzel kibelezi.

avatar
Jelly
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 288
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Morsus on Pént. 06 Júl. 2012, 20:07

A lényt két oldalról támadják meg a shiar a szemét vágja ki és a hasát a krogen sebzi meg. Sajnos így Whadelac mögé érkezik egy lény, aki végig vágja a hátát mély sebet okozva. Mire a férfi megfordulna egy katona lelövi a rovart. A hajó ajtaját kinyitják és elkezdik az embereket beterelni. Az egyik rovar a földre érkezett nőhöz lép.
- Úrnőm! - szólítja meg félve. - A királynőnk!
Mutat az egyik irányba ahol egy hintót hoznak.
- Hiába megyünk a hajóra, ha nincs királynőnk!
Az egyik katona a földre rúgja a rovart.
- Csendet! A hajó a saakariaknak van!
Közben egy másik katona Whadelachez lép.
- Uram, az árnypapok még a városban vannak!
Az ajtót az őrség egészen jól védi igaz csak feltartják a rovarokat miközben a menekülők rohannak befelé.

Vérontó kacarászva megy és a testéből dárdák ugranak ki kivégezve a rovarokat. A lény játékosan kacarászik ezen.
- Rabló hús lesz belőletek!
Mondja boldogan és az egyik hajóra emeli a kezét mikor lőne a szimbióta lefolyik a karról.
- Ezt meg hogy?
Kérdezi és érzi a nő ahogy az emlékeibe nyúlnak.
- Az apa... Thanos... ő is örökkévaló... uralja a teste minden molekulá...
A szavai után a szimbióta egyszerűen lerobban a nőről. A több ezer rovar ekkor fordul Tyranis felé.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 06 Júl. 2012, 20:28

A nőnek sikerült elérnie a lény szemét és kivájni azt, látta, hogy a krogen felnyitja a hasát, erre pedig a shi’ar a földre zuhant. A fájdalom miatt kissé zihált, de ennek ellenére azonnal felvette a kardokat a földről és így állt fel. az egyik odalépő őslakóra nézett, olyan, mint ami a király is megölte. Bólintott neki és a hintó irányába nézett. Ekkor látta meg, hogy az odaérkező katona mit is csinált, a kardját a férfi torkához szegezte.
- Nem! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. – Ezen a hajón bőven van hely nekik és maguknak is! Nincs joga ahhoz, hogy halálra ítéljen egy népet, ők is jönnek és adjon hálát inkább az isteneiknek, hogy annyian eltudnak erről a bolygóról menni, ahányan beférnek.
Ha a férfi továbbra is nemet mond, akkor egyszerűen egyetlen mozdulattal próbálja a fejét levágni, mintegy példát statuálva, hogy nem marad itt senki sem faji hovatartozás végeett. A bogárra nézett.
- Szálljanak be maguk is, én elmegyek a hintóhoz és segítek idejutni nekik – ekkor újra a katonára nézett. – Ha bármelyikük is meghal, magát veszem elő!
Az őrségre nézett.
- Engedjék be őket is! – mondta parancsolva. – Ha nem, maguk sem mennek sehova! – blöffölt határozottan.
Mivel a lába fájt és vérzett próbált a levegőbe emelkedni és repülve eljutni a hintó felé, ha szemberepülne vele az inváziós rovarok közül valami, akkor próbál kitérni előlük és karddal levágni őket, hogy megérkezhesse a királynő hintóáig.



A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 12 Júl. 2012, 12:15-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13745
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Tyranis on Pént. 06 Júl. 2012, 20:46

Tyranis nem különösebben figyelte, hogy mit is csinál éppen Vérontó, az sokkal inkább lefoglalta, hogy a saját teste felett szerezze vissza az irányítást. Mikor kinyitotta a szemét, vagyis használni kezdte újra az érzékszerveit a koncentrálás alatt látta meg, hogy a kezéről eltűnt a vöröses szimbionta, ott már nem tudott megmaradni, a döbbenetet hallotta. Bármennyire is próbált védekezni az ellen, hogy az elméjében kutakodhasson ellenfele nem sikerült megtennie, hogy kizárja. Azonban talán még jól is jött ki belőle, hogy mindez megtörtént. A legfontosabb dolgot kereste meg a szimbionta, hogy micsoda is a lány és meg is találta, örökkévaló. Ez volt a kulcspont és a mondatot már nem is volt képes végigmondani. Tyranis egyből megérezte, hogy minden sejtje, minden molekulája felszabadult és a robbanást is látta, hogy mindenfelé elterült a szimbionta. Újra szabad volt és saját maga uralta a testét. A rovarok egyszerre fordultak erre felé, ő pedig rezzenéstelen arccal nézett vissza rájuk. Nem érzett félelmet, nem esett kétségbe, csupán elfogadta, hogy már látják. Egyelőre nem törődött velük, azzal még ráért foglalkozni. Nem lehettek messze még attól a helytől, ahonnét kijöttek, így a tekintetével Deathlok testét kereste, bár ez jelenleg csak másodlagos volt számára, az elsődleges a végtelen gyémánt volt, az erő ékköve. Arra volt szüksége, minden más jelentéktelen volt. Ha meglátja az ékkövet valahol a földön, akkor repülve indul el afelé, hogy felkaphassa, így remélve, hogy mindenki más előtt érheti el azt. Ha nem látja, akkor a kiborg lesz a célpontja. Bérmelyik is legyen, amelyiket eléri, a kő, vagy ha nincs kő Deathlok, akkor megpróbál azonnal a teljes repülési sebességével a levegőbe emelkedni és jócskán távolabbra elérni, ahol a bogarak nem érik el egy ideig, vagy nem érik utol. Ha a kő megvan, akkor már csak a kardját kell visszaszereznie és vadászhat le bogarakat boncolásra, de a kiborg, akkor még kifaggatja, elmegy a kardjáért és utána keresi meg a követ.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1542
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sakaar

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.