Kita Horigome (Nyko) lakása

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Nyko Szer. 11 Ápr. 2012, 11:40

Az egyik felhőkarcoló legfelső emeletén lévő egyik lakás.
Az egész emelet egy bizonyos Lee T. Vincent nevén szerepel, de az emelethez tartozó lakásokba be vannak jelentve a hozzátartozók, mint a komornyik, ott lakó szobalányok, sofőr és persze a két kis szolga lány közös lakása.

A folyosóról nyílik eme lakás ahogy a többi is, azonban berendezés miatt úgy hat, mintha egy nagy lakás hosszú előszoba és folyosó rendszeréből nyílnának a helységek.

Maga a lakás nem túl nagy, de lényegében két személynek bőven elég.
Az ajtón belépve rögtön egy nagy tágas helységbe érkezik aki belép és jelenleg ez funkcionál hálóként is, s ebből nyílik a fürdő és a konyha is. Eme szoba jó része szőrmékkel fedett és lényegében nincs itt sok bútor se, ha csak a párnákat nem vesszük még annak. Úgy fest, hogy a kényelmes fetrengés volt elsődleges szempont a berendezésnél. Az ajtóval szemben lévő fal teli van ablakokkal és innét látszik, hogy az egyik kis sarok le van választva szőrmékkel, kis fallal, hogy ott mindig sötét legyen, még a legnagyobb kinti napsütés mellett is, de az egész szoba is besötétíthető teljesen. A szoba közepén a padlóba rögzített erős gyűrűhöz csatlakozik egy hosszú erős lánc is, melyet nem csak egy ember, de egy annál erősebb lény se képes eltépni, vagy kitépni.
Ugyan így a bejárati ajtó is megerősített, hogy az illetéktelen bejutást és az esetleg kitörési kísérleteket is meggátolja.
A konyhában az alap konyhai felszereléseken kívül egy bárpult is található mely mellett a székek jelzik, hogy inkább evésre használják, mint másra. Másik extra a plusz hűtő amiben vérplazma és egykét üveg igazi vér is van üdítős üvegekbe töltve.
A fürdő se túl extra.. csak wc és egy nagyobb zuhany fülke található benne az alap mosdón kívül.
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Amara Pént. 13 Ápr. 2012, 18:31

//előzmény: Manhattann rendőrkapitányság//

Sziamon és Lara megérkeznek a címre mely egy felhőkarcoló és amint letudtak parkolni és bejutottak az épületbe ott a portás fogadta őket, akinek amint megmondta a Hadnagy kit keresnek egy kis türelmet kért és feltelefonált bejelenteni az érkezőket, ha akarta, vagy engedte ezt Sziamon, ha nem. A beszélgetésből ítélve a komornyikkal beszélt, majd pedig a lifthez vezette a két rendőrt.
- Mr Vincent Komornyikja várja önöket fent – mondja kedvesen, amint a lift megérkezik, s még behajol, hogy megnyomja a legfelső emelet gombját, amint beszálltak a rendőrök. Kedves mosollyal várta míg becsukódik a lift ajtó, majd a két rendőr megindul fölfelé.
Fent amint a liftajtó kinyílt egy idősebb úr állt az ajtóban szmokingban.
- Üdvözlöm önöket Lee T. Vincent úr otthonában, én az úr komornyikja vagyok, a nevem James Robinson, miben segíthetek? – kérdezte kedvesen. A lift egy rövid folyosóra nyílt melyen két oldalt kis szokványos ajtók voltak, míg a liftajtóval szemben egy nagy kétszárnyas ajtó. Minden bizonnyal az volt a nagyobb lakás, míg a kisebbek talán tárolók, vagy a személyzet szállásai, és esetleg más helységek.

_________________
Reneszánsz: Amara Hinytia & Leroos
Amara
Amara
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 99
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 30.
Tartózkodási hely : Attilan

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

vuthadarastrix

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Antef Sziamon Pént. 13 Ápr. 2012, 21:14

A Dodge Challanger kiérve a dugóból sportautókat megszégyenítő tempóban folytatta útját a Time Square felé. A felhőkarcolók árnyékot vetettek az úttestre és a járdákra. Antef sokszor elálmélkodott azon, hogy milyen nagy a szegregáció New Yorkban. Csak körbe kellett nézni, s máris érezhető volt a társadalmi csoportok közti feszültség.
Antefet gondolataiból Lara rántott vissza jelezve, hogy lassan megérkezünk a megadott címre. Mikor végre a felhőkarcoló halljában volt a két rendőr, a portás bejelentette őket. A két rendőr felment a megadott emeletre, ahol már várta őket komornyik. A hadnagy végigmérte Mr. Vincent komornyikját és röviden szemügyre vette az ajtókat. A komornyik türelmesen és mosolyogva várt, mire Antef megmutatta a jelvényét.
- Jó napot Mr. Robinson. A nevem Antef Sziamon hadnagy a rendőrségtől, a társam pedig Lara Szeth őrmester. Miss Kita Horigome keressük, szeretnénk neki néhány kérdést feltenni. - mosolygott Antef, s remélte, hogy a nő itthon van.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Amara Pént. 13 Ápr. 2012, 21:29

A Robinson megnézte a jelvényt, majd bólintott lassan.
- Természetesen, kövessenek kérem. Ilyenkor itthon szokott tartózkodni, bár őszintén szólva ha Mr. Vincent nem rendelkezik másképp akkor nem is igen hagyhatja el a lakást, vagy az épületet – mondja nyugodt hangon, miközben az egyik ajtóhoz sétál és kopogtat rajta, majd várakozik türelmesen, s közben a rendőrök felé fordul.
- Általában éjszaka van inkább ébren bizonyos okokból adódóan és ilyenkor pihen, főleg mikor Mr. Vincent nincs itthon – ezután ismét az ajtóhoz fordul és kopogtat rajta némileg erősebben.
– Egy kis türelmüket kérem – ezzel előhúzza a zsebéből kulcsait és kikeresi a lakás kulcsát. – Biztonsági okokból a lakáshoz még Mr. Vincentnek és nekem van kulcsunk. Közben megkérdezhetem, hogy miért szeretnének önök beszélni Kitaval és gondolom akkor már Shynomy-val is? – pillant hátra miközben megtalálja a kulcsot.

_________________
Reneszánsz: Amara Hinytia & Leroos
Amara
Amara
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 99
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 30.
Tartózkodási hely : Attilan

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

vuthadarastrix

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Nyko Pént. 13 Ápr. 2012, 21:47

Egy újabb nap, mikor gyötör az álmatlanság fényes nappal. Van mikor nagy nehezen meg az alvás nappal is annak ellenére, hogy mi lettem. Bár nem könnyű megmondani milyen napszak van, mikor a szobában vaksötété van jelenleg, de a kis világító óra jelzi, hogy még bizony délután van. Sóhajtok egy nagyot, mert hiányzik a napfény. Lassan kelek fel és láncom magam után húzva megyek be a konyhába, nyitom ki a hűtőt, hogy egy kis vért igyak. Milyen ötletes megoldás, hogy üdítős dobozokban van, legalább Mester erre gondolt, hogy ezzel is könnyítse ezt az egészet. Kinyitom hát a dobozt és iszom a számomra oly kellemes ízű vörös „italt”, mikor kopogtatást hallok, de nem igazán akarok oda menni, majd Shyrok kinyitja. Újabb pár korty, mikor eszembe jut, hogy Shyrok elment edzeni, így egyedül vagyok most itthon, bár ő is hamarosan visszajön. Sóhajtok egyet, és ledöntöm a vér maradékát hamar és kidobom a dobozt… Lenyalom az ajkaimról a vért, majd szemfogaim is megnyalom. Lassú léptekkel haladok az ajtó felé, lassan elballagva az asztalon pihenő két pisztolyom mellett, melyek mellett ott pihennek a teli tárak is, ahogy boka és csukló pántjaim, karikáim is ott vannak. Nem rég pucoltam meg unalmamban őket.
Tekintetem a kis akasztóra siklik, ahol nincs ott a kulcs, tehát mesterem még nem ért haza, így vállat vonok és egyszerű ruházatomban lépek az ajtó elé.
csupán egy fekete topp és egy fekete rövidnadrág… most minek öltözzek ki itthon jobban. Macska farkamon több pánt pihen, ahogy füleimben is ott vannak a fülbevalóim. hosszú bokámig érő hajam összefonva és több helyen összefogva kis pántokkal.
Hallom a beszélgetést az ajtó előtt ahogy a kulcs csörgést is. Lassan érintem meg a kilincset, s fordítom el, miközben egy halk kattanással kinyitom a zárat is. Csak résnyire nyitom az ajtót, majd hátra lépek a levegőbe szagolva. két idegen szava és Jamesé.
- Jöjjenek be – mondom nyugodt hangon, miközben láncom magam után húzva megyek távolabb az ajtótól. Kicsit megigazítom a nyakörvet a nyakamon, amiről az erős lánc lóg. – James… mester nem hagyott itt valamit számomra? – teszem fel még a kérdést, ahogy a sötté szobában állok.
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Antef Sziamon Szomb. 14 Ápr. 2012, 11:07

Antef és társa nyugodtan várta, amíg a komornyik előkereste a kulcsot. A hadnagy mindig is elcsodálkozott azon, hogy egy komonyik mindig ilyen fess és komoly. De az már bosszantotta, ha kérdezősködik a munkájáról, amihez persze semmi köze sincs.
-Természetesen Miss Shynomyval is szeretnénk majd beszélni egy bűnténnyel kapcsolatban, mely tegnap történt. A többit majd a kisasszonyokkal közlöm. - mosolygott Antef, majd hallotta a zár kattanását, de belülről. A résnyire kinyitott ajtóban egy szempárral lett figyelmes a hadnagy, ám fény nemigen szűrődött ki a szobából. No persze, a lupineok nemigen kedvelik a napfényt. S az utcai gyilkosságok is éjjel történtek. Az első egybeesés már meg is volt.
A nő lassan hátrébb állt az ajtóból, s mind a két rendőr a komornyikkal együtt már benn állt a szobában. Antefnek kellett egy kis idő, mire szeme hozzászokott a sötéthez, ám sosem tudta teljesen megszokni a lupineok látványát. Viszont ez a nő igazán mutatós volt, viszont macskaszerű kinézete kicsit furcsán hatott. Ám leginkább a nyakörve és az azon függő lánc tűnt fel Antefnek. A hadnagy tudta, hogy a lupineok főnökei nagyon ragaszkodnak tulajdonukhoz. Ám tisztában volt vele, hogy vigyázni kell ezzel a nővel, mivel pisztolyai ott pihentek a szobában. Ezért jobb, ha megtartják az illő távolságot.
-Üdvözlöm Miss Horigome. Én Sziamon hadnagy vagyok, a társam pedig Szeth őrmester. Szeretnénk fel tenni pár kérdést, ha megengedi. - mosolygott Antef, s remélte, hogy a nő együttműködő lesz.


A hozzászólást Antef Sziamon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 15 Ápr. 2012, 19:38-kor.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Amara Szomb. 14 Ápr. 2012, 12:37

Némileg látszik a meglepődöttség Robinson arcán mikor az ajtót belülről nyitja ki valaki, de a szempár láttán elmosolyodik. Majd a két rendőrt előre engedve ő maga is belép a lakásba, majd a lányra pillant.
- Bocsáss meg, de szerintem a vendégek jobban szeretik a fényt. – Ezzel felkapcsolja a villanyt, s így teljesen látható lesz a szoba és a benne lakó lány. A helység amiben bent vannak hálóként is üzemel a jelek szerint és felhőkarcolóban lévő lakáshoz képest elég kicsi is, de úgy fest, hogy bőven elég az itt lakóknak. A falon pár kép díszeleg, közös fotók, az egyiken három lány, Kita, Shynomy és még egy másik teljesen macska lány. Egy másik képen még a fiatalabb Kita és Mr Vincent, bár ő is fiatalabb, s a háttérből ítélve nem Amerikában készült a kép. És egy másik olyan képe is található amin még egy személy szerepel, egy fehér nagymacska, ahogy épp Kitaval játszik a parkban, ott boldognak tűnik a lány nagyon. Ezután a komornyik Kita-ra pillant.
- Sajnálom Nyko de Mr Vincent utasítása egyértelmű, míg nem szükséges addig nem hagyhatod el a lakásod az előírt edzéseket leszámítva. – bök a két pisztolyra, majd a rendőrökre néz a komornyik.
- Ha megbocsájtanak én kint leszek, hogy ne zavarjam az önök munkáját – mondja nyugodt hangon, majd kimegy a lakásból a folyosóra maga után becsukva az ajtót.

//míg tart a kihallgatás és nem érzem szükségét addig csak Nyko válaszát kell megvárnod//

_________________
Reneszánsz: Amara Hinytia & Leroos
Amara
Amara
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 99
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 30.
Tartózkodási hely : Attilan

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

vuthadarastrix

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Nyko Szomb. 14 Ápr. 2012, 13:00

Tekintetem végig siklik a belépőkön, majd mancsommal takarom el a szemem, mikor James nemes egyszerűséggel felkapcsolja a villanyt. Kell egy kis idő, hogy tisztán lássak ismét, majd vörös szemeimmel nézek rá egy kicsit morogva.
- James… - próbálok aranyosan ránézni, bár jól tudom hatástalan, úgy se fog Mesterem akarata ellen tenni, így sóhajtok egyet - … majd akkor hozza a kulcsot, ha mennem kell a lőtérre - mondom végül, bár nem a kérlelést, amit alapból akartam. Nézem ahogy kimegy, majd a két rendőrre nézek.
- Üdvözlöm Sziamon hadnagy, Szeth őrmester. – biccentek a két rendőr felé, majd elmosolyodok – Nyugodtan kérdezzenek, elfutni nem fogok a kérdések elől… – bökök a padlóhoz rögzített hosszú lánc végére - … és ha tudok akkor válaszolok is természetesen. - nyújtózkodok egyet felfelé.
- Esetleg kérnek kávét vagy valamit? – hangom nyugodt, s a legkisebb jelét se mutatom, hogy zavarna a jelenlétük, vagy az, hogy kérdezgetni akarnak tőlem. Csak két ember, ezt a szagukból érzem, s így jó eséllyel nincs félnivalónk se egymástól. Ha kérnek valamit akkor megindulok a konyha felé a pisztolyokat ott hagyva az asztalon. Nem érzem szükségété, hogy nálam legyenek, s jó helyen van ott a két nagy kaliberű pisztoly az ezüst golyókkal töltött tárakkal.
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Antef Sziamon Vas. 15 Ápr. 2012, 19:53

Miután kiment a komornyik Antef és Lara egyedül maradtak a lakásban Miss Horigomeval. A nő abszolút nyugodtságot sugárzott magából, s olyan érzése lett Antefnek, hogy teljesen feleslegesen jöttek ide. A nő ártatlan. De persze ezt nem lehet egy érzésre alapozni, s aki nagy kaliberű fegyvereket tart, azok sosem ártatlanok.
- Két kávét elfogadnánk. Tejjel és két kockacukorral. - mosolygott a hadnagy, majd megvárta, míg a nő elkezdi készíteni a kávét. Ezt a pár pillanatot a szokatlan lakáselrendezés tanulmányozására szentelte, s újra meg kellett állapítania, hogy a szimpla emberektől eltérő lupineok különcök lehetnek.
- Gondolom csodálkozik azon, hogy felkerestük, de egy olyan üggyel kerültünk ma szembe, amihez talán Ön segítséget nyújthat. Tudniillik az eset tegnap sötétedés után történt, s a szemtanúk leírása alapján nagy valószínűséggel lupineok érintettek az ügyben. Én és a társam sajnos nem vagyunk szakértők a lupineok viselkedését és életvitelét illetően, de érdekelne, hogy segítene-e nekünk tisztázni pár dolgot. - kérdezte mosolyogva a hadnagy, mivel sosem szerette egyből letámadni a gyanúsítottakat. Először mindig a bizalmukat kell megszerezni, ez alapszabály a nyomozói munka során.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Nyko Vas. 15 Ápr. 2012, 20:53

Mikor Sziamon hadnagy kávét kér, akkor csak bólintok, s a konyhába sétálok. Hallgatom a szavait, miközben felteszem a kávét.
- Már azon is kicsit meglepődök, hogy vendégeim vannak… - mondom nyugodt hangon. – nem sok barátom maradt, legalábbis emberek közt nem sok. – teszem hozzá és előkészítek két poharat, s belerakom a cukrot, de a tejet még nem.
- Szóval Lupine ügy és éjszaka történt. – tekintetem a hadnagy felé fordítom – Legyen… amiben tudok segítek, bár mint láthatja nem vagyok az a kijáró fajta az utóbbi ár évben meg főleg nem. De kérdezzenek, ha tudok , válaszolok. – nyugodt hangom megmarad miközben lassú léptekkel és némi csípő ringatással lépek odébb néhányat, s dőlök neki a pultnak míg várom, hogy a kávé elkészüljön.
Nem tudom mit akar a két rendőr pontosan, de kíváncsivá tettek, hogy milyen ügyről is akarnak beszélni pontosan. Jelek szerint rólam nem tudnak sok mindent, így valószínűleg nem egy másik vámpír küldte őket, azaz attól talán nem kell tartanom, hogy megölnek, bár a tudatlanságuk is okozhat fejfájást, ha most akarnak elvinni valahova míg a nap túúúl magasan jár. Közben tekintetem néha-néha a kávéfőzőre téved, s mikor végre végez akkor oda fordulok kitöltöm a kávét, majd tejet töltök bele. A két poharat felemelem, s a két rendőrhöz viszem szépen lassan.
- Remélem, azért arról van információjuk, hogy milyen lupine-t keresnek, mivel ahogy önök emberek is sokfélék, így mi is azok vagyunk – mondom egy kedves mosoly kíséretében, miközben átadom a két poharat… mozgásomon jól látszik, hogy megszoktam már a lelógó láncot és gond nélkül mozgok, anélkül, hogy beleakadnék.
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Antef Sziamon Kedd 17 Ápr. 2012, 13:39

Antef figyelte, ahogy a nő kihozta a kávét. Meg kellett állapítania, hogy finomat főzött, de itt volt az ideje a kávéról az ügyre koncentrálnia. Miután ivott egy kortyot a kávéból, letette a csészét az asztalkára és hivatalosabb hangvételre váltott.
- Miss Horigome. Az elmúlt pár hónapban és sajnos tegnap este is sorozatosa utcai harcok keserítik meg az emberek életét. Jómagam leszámolásra gondolok, vagy egyszerűen olyan gyilkosokra, akik kedvetelésből ölnek. Az érdekelne, hogy lupineokat mi mozgatja belülről. Mik azok a motivációk, amik arra viszik őket, hogy gyilkoljanak. Mert ha csupán vért akarnak, akkor az ügy egyszerű, csupán egy alibi nélküli személyt kell keresnünk. Ám, ha ennél bonyolultabb az ügy, akkor érdekelne, hogy tud-e olyan társaságról, személyről, aki lupineokat alkalmaz piszkos munkák elvégzésére. Például az Ön mestere, mivel foglalkozik? Csak ha már ennyi információval lerohanom ily hirtelenjében. - tette fel kérdéseit a hadnagy a lehető legtermészetesebben, miközben ismét ivott a finom kávéból. Társával együtt kíváncsian várták a választ.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Nyko Kedd 17 Ápr. 2012, 21:30

Figyelem a hadnagyot, azt, mit és hogyan csinál… mikor belekortyol a kávéba akkor elmosolyodok egy pillanatra, majd a falnak dőlve hallgatom amit mond. Nem szólok közbe csak türelmesen várok, miközben hosszú hajam magam elé húzva játszok kicsit a fonatokkal, míg farkam a fal és lábam közt lengedezik lassan.
- Ez teljesen fajtától függ… ahogy koronként is változott mindez… - ezzel ellököm magam a falról, s könyvekhez lépek. – Ott vannak a farkasok… gondolom ön is vérfarkas történeteken nőtt fel. Ők is Lupine-ok, de hogy miért ölnek, miért ölhet bármelyik Lupine? – lehajolok és felemelek egy régi könyvet. – Az emberek miért teszik? Parancsra, dühből, vagy valami más okból. Köztünk is meg vannak ezek, csak nekünk több képesség és nagyobb erő is áll rendelkezésünkre. De a nagytöbbség átlagos életet él és ennek örülök is. – közben fellapozom a könyvet.
- Nem a vér keveseket motivál… és ők meg nem is igazán Lupine-ok akiket a vér jobban érdekel. – vörös szemeimmel nézek bele egyenesen a hadnagy szemébe. – S jó eséllyel akkor bonyolultabb az ügy… - közben átnyújtom a régi könyvet a vámpíroknál kinyitva, s rátérek a hadnagy utolsó kérdésére.
- Mesterem? Régi tárgyakkal foglalkozik és olyan lényekkel kik sok ember számára, csak a képzelet szüleményei. Például vámpírokkal és a hozzájuk kapcsolódó régi tárgyakkal, feljegyzésekkel, melyek jó része generációkon át öröklődik. – majd füleim hegyezem, s elmosolyodok. Biztos vagyok benne hogy a két rendőr még semmit nem hall de hamarosan jl hallható lesz ahogy valaki kulccsal nyitja az ajtót, s figyelem a szívemnek oly kedves érkezőt.

Kezeimben zacskókkal fülembe nyomott fülhallgatóval táncikálok a lifttől Nyko lakásának ajtajáig és nyitok be… nem igazán számolok arra, hogy ébren van, hiszen fényes nappal van és ilyenkor tuti szunyókál. Körbenézés nélkül lépek be a lakásba és pakolom le a cuccom, miközben lábammal egy elegáns mozdulattal lököm be az ajtót. Csípőm és farkam a szám ütemére jár és szemeim becsukva, hiszen nem is számolok arra, hogy bárki is lehet itt. Dúdolgatom is némileg a számot, mely üvölt a fülembe.

Egy könnyed mozdulattal lököm el magam a faltól és következő pillanatban már kinyomom Shyrok lejátszóját és egy könnyed mosollyal nézek rá miközben látom a döbbenetet a szemében, majd fejemmel a két rendőr felé bökök.

Mikor a zene elhallgat hirtelen és kinyitom a szemeim akkor veszem csak észre, hogy Nyko ébren van.
- Te ébren vagy ilyenkor? – kérdem elég meglepett hangon, majd arra nézek amerre bök a fejével és elvörösödik a pofim teljesen.
- Üdvözlöm önöket, Shynomy Rokana vagyok – mutatkozok be hamar miközben a fülest két végét kihúzom a füleimből.


Vigyorogva mérem végig pici bestiám, majd a Hadnagyra nézek.
- Kérdezte mi mozgatja a Lupine-okat… eme kis bestiát a zene meg a fiatal tüzes vére, meg hogy megfeleljen Mesterünk és az én elvárásaimnak – megsimogatom Shyrk buksiját, majd lassú léptekkel megyek vissza a falhoz, s neki dőlök.
- Milyen az idő kint Shyrok? – teszem fel a kérdést, miközben tekintetem a két rendőr felé fordul.

Nyko felé fordítom a tekintetem, miközben hallgatom amit mond, majd kérdésre elmosolyodok.
- Remek napos időnk van, olyan amilyet te is sze… - kezdek bele, majd észbe kapok, s elhallgatok, mikor meglátom a szomorú tekintetét amivel visszanéz rám. – bocsáss meg nem akartam… - suttogom.


Shyrok szavaira újra ránézek, de szomorúság költözik a tekintetembe, majd a bocsánat kérésére megrázom a fejem, s sóhajtok egyet.
- Semmi baj… - veszek egy mély levegőt – A hölgy és az úr egy eseten dolgoznak… - mondom csendesen.
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Antef Sziamon Csüt. 19 Ápr. 2012, 17:28

Minden apró részletre koncentrált Antef, s közben egy jegyzettömbbe minden információt feljegyzett. Már épp feltette volna a hadnagy a következő kérdését, mikor megérkezett a másik lupine. A nő sokkal vagányabb és könnyedebb személyiségűnek tűnt, s néhány érdekes megjegyzést tett, mely nem kerülte el Antef figyelmét. Az, hogy Miss Rokana úgy tűnik nappali életet él, míg a rendőrök vendéglátói éjszakait. Az is felkeltette figyelmét, hogy fölé-alá rendelt viszonyban van a két nő. Antef kiitta maradék kávéját, majd rámosolygott az újonnan érkezőre.
- Üdvözlöm Miss Rokana. A nevem Antef Sziamon hadnagy, a társam pedig Lara Szeth. - mutatkozott be a hadnagy és Lara felé biccentett. Lara kedvesen elmosolyodott és ismét kényelembe helyezte magát.
- Az igazat megvallva Önnel is beszélni szerettünk volna, de így, hogy mindketten itt vannak már egyszerűbb. - mosolygott Antef, miközben tekintetével ismét végigpásztázta a lakást, hátha valami furcsaság a szemébe ötlik.
- Ha szabad kérdeznem a hölgyeket, milyen kapcsolatban állnak egymással, s mivel töltik a napjaikat. Az ügy miatt érdekel minket a lupineok szokásai. - tette fel a kérdést a hadnagy, hogy még inkább megismerje a két nőt. Az volt az érzése, hogy a két nőnek, de leginkább a férfinak talán lehet valami köze az esethez. Műtárgyakat gyűjt... A műtárgygyűjtők többsége nem épp patyolat tiszták.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Nyko Vas. 22 Ápr. 2012, 16:24

Figyelem a két rendőr és bestiám reakcióit, miközben várok. A hadnagy kérdését követően Shyrokra mosolygok, mielőtt válaszolnék.
- Fogalmazzunk úgy, hogy Shynomy azért van mellettem, hogy napjaim szebbé tegye, ha már nem mozoghatok szabadon, s legyen valaki akivel beszélhetek, foglalkozhatok, ha már Mesterem konkrét akarata, hogy az ártatlanságom védje – közben az őrnagyra pillantok, ha más nem neki tuti leesik azonnal mire is gondolok most.
- Különben, hogy pontosabb legyek Shyrok az akivel megosztom fekhelyem, életem az utóbbi időben mióta velem van. – az „életem” szónak elég különös némileg talán szomorkásabb hangsúlyt adok, mint a mondandóm többi részének, miközben folytatom. – De emellett az én dolgom, hogy önvédelemre is tanítsam, hiszen, mint az előbbi kijelentésből sejtheti Hadnagyúr nem vagyunk mesterünk ágyasai, így nem ilyen módon szolgáljuk őt. Az edzések mellett sok időt fordítunk tanulásra, keresgélésre, főleg, hogy egy ideje jómagam is érdekel egy-két régi tárgy, bár lehet csak az utánuk való nyomozás izgalma az ami érdekel jobban, hogy addig is szabadabban kalandoznak a gondolataim. – mondom nyugodt hangon.

Csak csendesen hallgatom a Hadnagy szavait, majd bólintok rájuk, s utána hallgatom Nykot. Nem igazán akarok közbeszólni, inkább csak lassan lépek az asztalhoz, s felemelem az egyik tárat ellenőrzöm, hogy minden lőszer megvan e, majd lerakom.
- Nyko… még nem voltál edzeni se? – pillantok rá, bár nem várok választ, hiszen egyértelmű.. teli mindkét tár és ő tuti nem töltötte meg ezüst lövedékekkel, s a pisztolyt is ellenőrzöm az is tiszta, majd sóhajtok, s felnézek az akasztóra… nincs ott a kulcs, s kicsit értetlenül pislogok. Ébren is van pedig.


Tekintetem Shyrokra siklik, majd vállat vonok.
- Majd később elmegyek, amint James hajlandó lesz a kulcsot odaadni, addig nem… itt mégse kezdek el célba lőni… Egy a táv kicsi kettő, nem akarom, hogy a lakhelyem fala lyukacsos legyen, és szerintem te se örülnél neki, ha hűvös szellő süvítene be a lyukakon – mondom nyugodt hangon, csendesen, majd tekintetem visszafordítom a rendőrök felé.
- De térjünk vissza az ügyükre jobban, ha több eset is történt, akkor ha Lupine az elkövető és nem más, akkor jó okkal kapcsolat van az eset közt, s ahogy mondta este történt, akkor lehet az éjszaka sötét életével van köze, s ott sajnos igen sok csúnya dolog történik, ahogy tapasztaltam. – elmosolyodok – Bár ehhez csak körbe kell nézni a felső körök bulijain, ahova gazdám is elkísérem nem egyszer azok – bökök a pisztolyaimra – társaságában, hogy ha kell megvédhessem. Igen az én feladatom ez és erre is lettem kiképezve kis korom óta, hogy nagyon jól harcoljak és ne csak magamat védhessem meg, hanem másokat is. És Shyrok feladata is hasonló amint teljesen végzek a kiképzésével. – lassan tekintetem a teljesen besötétített ablakok és a lehúzott redőnyök felé fordítom.
- Gondolom nem kell mondanám, hogy miért szeretik a fajtánk ilyen feladatokra is. – mondom nyugodt hangon. Közben a redőnyt nézem és terelem a témát rendesen, hiszen más is a feladatom, ahogy Shyroké is, de erről pont a rendőrségnek nem kell tudnia egyenlőre.
~ akik meghaltak azok meg megérdemelték.. vámpírok voltak, bár néhányhoz volt közöm, vagy közünk ~ gondolom magamban, majd sóhajtok egyet.

Figyelmem jobban Nyko felé irányul, látom rajta, hogy gondolataiba merül némileg, majd a rendőrökre nézek.
- Sok Lupine átlagos életet él, vagy próbál, nekem is vannak Lupine barátaim, barátnőim akikkel néha találkozgatok. k Iskolába járnak, és próbálnak nem különcködni, bár sokak hasonló külső jegyekkel rendelkeznek, mint Kita és nem úgy, mint mondjuk én, bár én is azért van mikor megkapom a durva megjegyzéseket, de talán az én életem ebből a szempontból kicsit könnyebb – mondom kedvesen mosolyogva, kicsit lépegetve jobbra-balra, mozogva, látszik, hogy azért néha nehezen álldogálok meg egyhelyben. Igen látványos lehet a különbség köztem és Nyko közt, hiszen ő jóval nyugodtabban képes viselkedni, ha van itt valaki, mint én.

Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Amara Vas. 22 Ápr. 2012, 23:59

Antef Sziamon, Nyko

A beszélgetés közben Lara mobilja megcsörren és rövid beszélgetés után a Hadnagyra néz, majd miután a lányok elhallgattak csak annyit mond.
- Még egy eset, most történt nem rég, a kollégák úton vannak.
Még délután van, bár már közel a napnyugta, így ez az eset furcsa mód jóval korábban történt, mint a korábbiak.
Kopogtatás hallható, majd James lép be… Elsőre Nykora pillant, majd Shyrokra és Shyrok kezébe dob egy kulcsot, majd megszólal.
- Készítsed fel a kis asszonyt, mert hamarosan kezdődik az edzése – mondja csendesen, majd távozik is a lakásból, mivel még van dolga.. kintről beszűrődő zajokból, amik beszűrődnek mielőtt betenné az ajtót arra lehet következtetni, hogy a személyzetet kell rendezni és összetartania, hogy minden rendben menjen.

_________________
Reneszánsz: Amara Hinytia & Leroos
Amara
Amara
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 99
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 30.
Tartózkodási hely : Attilan

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

vuthadarastrix

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Antef Sziamon Kedd 24 Ápr. 2012, 12:03

A hadnagynak koncentrálnia kellett, hogy a két nő beszélgetéséből további információkat tudjon kiszűrni. Amúgy a hadnagynak feltűnt, hogy a két lupine igazán jól megérti egymást és egyáltalán nem tartanak a rendőröktől. Egyébként mitől is tarthatnának, hisz nincs priuszok. Már épp feltettem volna a következő kérdést, mikor Lara telefonja megcsörrent, és közölte Anteffel, hogy újabb bűntény történt. A hadnagy tudta, nemsokára indulniuk kell, hisz az ügy nem tűr halasztást. Talán jól jönne egy lupine, aki akár segíthet a nyomok azonosításában. S ekkor megemlítette a két nő, hogy Kita edzeni megy.
- Miss Horigome. Ha már úgyis edzésre megy, nem lenne kedve elkísérni minket előtte a helyszínre? Talán érdekelné az eset és hátha felismer lupineokre utaló nyomokat. - kérdezte mosolyogva a hadnagy és remélte elkíséri őket a helyszínre.
Antef Sziamon
Antef Sziamon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 110
Hozzászólások régi : 6
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Apr. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Antef Sziamon
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Nyko Kedd 24 Ápr. 2012, 15:47

Éles hallásomnak hála hallom még a telefonbeszélgetést is, majd a rendőrre nézek, mikor megemlíti, hogy mehetnék velük. Közben James is megjelenik, hogy a kulcsot átadja Shyroknak, majd el is megy. Lassú léptekkel megyek fekhelyemhez, kapom fel a táskát, majd Shyrok mancsaiba nyomom, míg annyira megállok, hogy kinyissa a lakatot. Kellemes hang ahogy a lánc a lakattal a padlón landol, majd nemes egyszerűséggel a két rendőr előtt felveszem a hámot, melybe bekerül a tőröm, amit a párnám alól húzok elő. Majd a Hadnagyra nézek.
- Szívesen elkísérem önöket, ha azt szeretné. – mondom nyugodt hangon – hogy mennyit tudok segíteni az majd ott kiderül. – ezután Shyrokra nézek. – Kell egy kis üdítő kis bestia és készülj te is. Velem jössz. – hangom kedves, miközben kicsit megvakargatom a füle tövét és könnyed mozdulattal megyek a kis asztalhoz. Rutinos mozdulatokkal töltöm meg a két pisztolyt, két kattanás jelzi ahogy a pisztolyokba belecsúsztak a tárak, majd újabb kattanások, minek következtében egy-egy golyó elfoglalja a helyét a csőben. A kakasokat visszaengedem, és ellenőrzöm, hogy véletlen ne sülhessen el egyik se, majd mennek a hátam mögé a két tokba, s melléjük egy-egy tartalék tár.

Amint kinyitottam a lakatot, Nyko máris készülődik én meg a táskával rohanok a konyhába. Két üdítő neki, tudtam mire gondol, így már raktam is a táskába, majd mentem is vissza hozzá. Tekintetemmel követem a készülődését, majd halk dorombolás kíséretében végig nézem a ruházatom.
- Én jó leszek így, de már megint miért pakolsz ennyi lőszert? Úgy festesz mint aki háborúba megy – jegyzem meg, majd megrázom a fejem – nem szóltam – mondom végül inkább mielőtt fejmosást nem kapok, hogy miért jobb felkészültnek lenni. hátitáskáját átnyújtom Szépségemnek majd az ablakhoz lépek. Egy kicsit húzom fel a redőnyt és pillantok ki.
- Napnyugta… Nyko… Szerinted ma összefutunk vele? – kérdem csendesen, miközben vissza leeresztem a redőnyt.


felveszem a hátizsákom majd mikor Shyrok az ablakhoz megy én még bemegyek a konyhába, mintha ellenőrizném, hogy nem e megy valami. A kérdésére érek vissza, s tekintetem akaratlanul is a képre siklik amin ott a fehér tigris…
- Mindkettőnknek jobb, ha nem találkozunk és egymás szagát se érezzük… - sóhajtok, majd a Hadnagyra nézek. – Indulhatunk. Én a lépcsőn megyek, lent találkozunk…. Shyrok zárd be az ajtót és gyere lifttel – hangom csendes, majd nagyon választ se várva kinyitom az ajtót, majd amint kimentem a lakásomból egy másik ajtón lépek be a lépcsőházba, s már rohanok is lefelé, hogy megmozgassam kicsit a tagjaimat, s ezzel is biztosabb legyen, hogy a nap lenyugszik mire leérek telesen.

Nyko után nézek, majd sóhajtok.
- Elnézést ezért, de ne aggódjanak, hamar leér – közben az ajtó felé mutatok – csak önök után – hangom kedves és amint a rendőrök kimentek zárom az ajtót mögöttük és velük megyek le a lifttel, bár előtte még elmondom Jamesnek, hogy a rendőrökkel megyünk el és majd érkezünk. Szokásos dolgok, hogy mobilon elérhetők legyünk, bár ez meg van mindig.

Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Amara Kedd 24 Ápr. 2012, 18:03

Anfer Sziamon, Nyko

A nap már lement mire a kis csapat megérkezik a bejárathoz és addig Lara elmondja a címet, hogy hova is mennek pontosan. Minden jel szerint a két Lupine a két rendőrrel együtt tart, de a Hadnagy észreveheti, hogy több tekintet követi a mozgásukat és főleg Shyrokot figyelik, mivel Nyko nem velük ment le a lifttel. Azonban elmondása alapján lent találkoznak majd vele.
Eközben Anfer hívást kap amiben beszámolnak neki az eddig megtudott dolgokról, hiszen ő nyomozik ezekben az ügyekben, azaz úgy fest, aki kiment lepasszolta neki az ügyet azzal, hogy azt az értesülést kapta, hogy az ilyen ügyeket ő vizsgálja. Amit meg tud, hogy vér és hamu amit találtak, egy macska szerű alak és egy fegyveres nő aki nem olyan régen menekült el és még keresik.
Amint Nyko is megérkezik a kis csapat már indulhat is a helyszínre.

_________________
Reneszánsz: Amara Hinytia & Leroos
Amara
Amara
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 99
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 30.
Tartózkodási hely : Attilan

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

vuthadarastrix

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Nyko Csüt. 20 Szept. 2012, 15:45

//előzmény: Manhattan Rendőrkapitányság

Némi kocsikázás után sikerül hazaérni… jobban vagyok, de nem a legjobban. Örökkévalóságnak tűnik, míg felérünk a lakosztályba és ezután jön a fekete leves rész… Gazdám bejön velem a lakásba és becsukja az ajtót Shyrok orra előtt azzal, hogy kint várjon. Amit ezután kapok az minden csak nem az amire jelen állapotomban vágyok, de tudom, megérdemlem. Nem ver el.. el ujjal se ér hozzám, de szavai úgy érnek, mint megannyi kemény pofon, ahogy felelősségre von, hogy hogyan lehettem ennyire felelőtlen. A pénzt amibe kerültem egyszer se hozza fel, azzal ostoroz, hogy Shyroknak is komolyabb baja eshetett volna a felelőtlenségem miatt. A fejmosás talán órákig tart, nem tudom, nem érzem az időt, de azt tudom, hogy nagyobb fájdalmat okozott, mint a sebeim és egy esetleges nagy verés. A szidás végeztével nemes egyszerűséggel az asztalra mutat, hogy feküdjek fel rá, amint levetkőztem szinte teljesen. Szó nélkül engedelmeskedtem és elnyúltam az asztalon. Beengedte ezután gazdám Shyrokot és hozatott vele némi vért. Az ő feladata volt most, hogy itasson, míg Mesterem ellenőrizte a sebeimet, majd amennyire lehetett kipucolta és ellátta. Pontos képet kapott az állapotomról, s bár tudom, hogy elzárva tartana most legszívesebben, kint zajlik a háború, és így lehet mi se maradunk ki már sokáig belőle.
- Nyko… -kezdett volna bele valamibe Shyrok, de az ujjam felemeltem és a szája elé raktam, mire csendben maradt. Mesterem végzett és pár kötés takarta a sebeim, hogy azokat ne lássa más, míg gyógyulnak. A lánc visszakerült a nyakörvemre és Shyrok is megkapta az utasítást, hogy figyeljen rám.
- Sajnálom Mester, csalódást okoztam – szólaltam meg végül mikor gazdám megindult az ajtó felé. Egy pillanatra megállt, majd kisétált a szobából, és becsukta az ajtót. Lassan Shyrokra néztem, majd felültem és felemeltem az újabb doboz vért és inni kezdtem némán bambulva magam elé.
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 22 Szept. 2012, 13:58

A sötétség és tűz kora – Második fázis
Résztvevők: Jet Li Tao, Mr. Smiley / George Ethan, Kita Horigome / Nyko és Shynomy Rokana / Shyrok

Tűz és forróság, ez ölelte körbe Tao-t és Smiley-t, a lángok ott égtek körülöttük, noha őket nem értéke el, hála Thorhalla védőpajzsának, de a forróság elviselhetetlen volt. Mind a ketten látták, hogy April belerepül az istennőbe és a pajzs hirtelen megszűnt, a lángok elérték őket is és teljesen ellepték mindkét férfit…
… zuhanás. Ez volt az első, amivel mind a ketten találkoztak, egymás mellett zuhantak a levegőben. Alattuk New York városa, az égen sárkányok repültek, egy arany helicarrier az égen verte vissza ezeket a lényeket. Mind a ketten rosszul voltak a teleportálástól, füstöltek, a bőrük és ruhájuk több helyen megégett. Ráestek valamire, valami nagyra maguk alatt. Egy pillanat után újra zuhanni kezdtek az egyik felhőkarcoló irányába…

Nyko-nak az elmúlt pár nap szerencsés volt, hogy sötétség volt végig odakint, így nem szorult alvásra sem. Hála a sok vérnek, amit a gazdája adott már nagyjából rendben volt, csak némi gyengeséget érzett még és úgy érezte, hogy egyszerűen nem tud jóllakni. Az ablakból ő és Shyrok is látta, hogy sárkányok repkednek, a SHIELD helicarrierjét próbálják leszedni az égből, de esélytelen volt. Az égen egy hatalmas tűzrobbanásra lett figyelmes mind a két lány, valamik kizuhantak belőle, egyenesen rá az egyik sárkányra, ami az épület felé kezdett zuhanni…

…a sárkány, aminek a hátán volt a páros nem igen tudott koordinálni és mielőtt bármelyik férfi reagálhatott volna a sárkány a hátával csapódott neki az épületnek, az egész megremegett, minden bentlakó érezte, az üvegek kitörtek és a legfelső emeletre pontosan Shyrok és Nyko lábaihoz zuhant be a még mindig füstölgő Tao és Smiley.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kita Horigome (Nyko) lakása Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Nyko Szomb. 22 Szept. 2012, 15:03

Az idő csak telik és nap napot követ. Nincs nagy hasznom, míg kint tombolnak a démonok. Sötétség, igen, ez az ami nekem is kedvez most. Nincs szükségem rejtőzködésre, alvásra, csak egyszerűen ébren vagyok, őrzöm Shyrok álmát és az ablakban ülve iszom a vért, liter számra. Sebeim szépen begyógyultak, csak gyengeséget érzek, de ez lehet annak is a következménye, hogy csak az ablakban ülök és bambulom a környéket, vagy csak Shyrokhoz bújva fekszek és cirógatom a kis lupinet. Furcsa az élet. vagy talán a halál? Nem tudom, csak annyit, hogy ez így nem mehet sokáig. A pisztolyok folyton nálam vannak, de csak, hogy ha kell megvédhessem Shyrokot. Mást nem is tehetnék, hiszen nincs itt a kulcs, hogy nehogy valami őrültséget tegyek.
Lassan felkelek és a konyhába sétálok. Egy újabb doboz vér és unottan nézek körbe, miközben egy könnyed mozdulattal kinyitom a dobozt és belekortyolok, mielőtt letenném az asztalra. Normális ételt veszek elő a hűtőből, egy kis müzlit, tejet, tojást, kenyeret, s elkezdem megcsinálni a rántottát… nem magamnak, nekem ilyesmi már nem kell az a bizonyos nap óta, de attól még Shyrok szereti így most kap, mire felébred.
Egy újabb sötétbe burkolózott reggel, ahogy ez már egy ideje így megy. Az ora szerint nappalnak kéne lennie, de kint vaksötét van. Megtapogatom a mellettem lévő összegyűrt takarót, ahol tudom, hogy Nyko feküdt. Még érzem, hogy nem olyan rég volt itt és a konyhában fényt látok, így felkelek és megindulok arrafelé, némileg követve a láncot, majd az ajtóban megállva nézem őt. Fel van fegyverkezve, szinte azóta, hogy a sebei már nem fájnak és erőre is kapott. Valahogy úgy hiszem, hogy nem tudta megbocsájtani még magának, hogy én is börtönbe kerültem. Pedig az számomra jóval egyszerűbb volt, mint neki. Neki vér kellett volna, nekem a normál étel is elég volt. Lassú létekkel indulok meg felé és miközben kaját készít hozzá bújok hátulról és megcirógatom az oldalát.
- Szia Szépségem, hogy vagy? – súgom csendesen, és pillantását keresem.

- Szia kis bestia, jobban vagyok, és te? – kérdezek vissza egy kis mosollyal, miközben hátra pillantok és leveszem a tűzhelyről a tojást, majd kirakom egy tányérba és oda terelem Shyrokot enni.
Mosolyogva nézem ahogy az ételt készíti és közben válaszolok is neki csendesen.
- Ezt örömmel hallom és jól vagyok én is, bár ez a sok sötétség némileg nyomaszt, meg így hogyan leszek szépen napbarnított megint? – nyafogok egy kicsit a végén, aztán leülök és játékosan megböködöm az ételt, hogy nem e ugrik majd neki állok betömni azt ami csak előttem van.

Figyelem az én kis éhes Lupinom, majd egy kis sóhajtás kíséretében újra inni kezdek a dobozból és kb be sem fejezem míg ki nem ürül a doboz. lassan a kukába dobom és lenyalom a fogaim. Shyrok mellé lépek és puszit nyomok a buksijára, miközben átballagok a szobába, hogy ismét kinézzek az ablakon. Nem sokkal később érzem, Shyrok meleg bőrét a testemen ahogy hozzám bújik és együtt nézzük a kinti csatát. Minden olyan, mint máskor, vagy mégsem?
Egy furcsa tűzrobbanást látunk, majd hogy valamik kizuhannak belőle. Talán megint újabb démonok? lehet, csak annyi biztos,h ogy telibe kapnak egy sárkányt, és az felénk zuhan. Az idő lelassul ahogy megfordulok és felkapva Shyrokot indulok meg a túlsó fal felé nyomom oda és testemmel védem.
A sárkány becsapódik és üvegek záporoznak, de én csak testemmel takarom a kis bestiam, majd mikor elül a zaj és a por megnézem, hogy mi is történt. A szobában kupi van, ez tisztán látszik… törmelék mindenhol, megfordulok lassan és már elő is húzom a két pisztolyt Shyrok-ot magam mögött tartva. Kell egy rövidke idő, hogy felfogjam, hogy már nem vagyunk egyedül a helységben, és két fickó fekszik előttünk. Remek. Rájuk szegezem a pisztolyokat. Egyik fegyvert se arra tervezték, hogy ember használja őket és nem is arra, hogy emberek ellen legyenek használva, hanem erősebb lények ellen, de most nincs más.
- Maradj mögöttem – szólok a hátam mögé, miközben lábammal próbálom a két alaktól messzebb rúgni a láncot ami fogságban tart. Nem tudom kik azok… bár az egyik képre hasonít a polgármesterre, de kitudja. Ha úgy veszem észre, hogy eszméletüknél vannak meg is szólalok.
- Csak semmi hirtelen mozdulat uraim, kik maguk? – a pisztolyokat a két férfin tartom, de a keletkezett lyukra is rápillantok néha.
Nyko
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Sarah Vas. 23 Szept. 2012, 19:21

Gyorsan elfajul a helyzet, percről percre egyre rosszabb, ellenségeink pedig egymás ellen fordulnak, szánalmas hitetlenek... Mindenesetre is a burok miatt nem igazán tudok mit tenni, csak figyelni, amellett hogy a hűtőrendszerek maximumon dolgoznak, hogy ne süljön meg a rendszer, vagy az a kevés maradék szerv, melyek a páncélzat alatt lapulnak valahol mélyen, mindez pedig annak köszönhető, hogy egy nagyon apró mérce a jobb felső sarokban vörösen az "egekben" van. A következő, hogy egyik nekicsapódik a másikba, hirtelen nem vagyok képes felmérni, hogy melyik is az pontosan, de a burok mely eddig körülvett megszűnik, a lángok pedig perzselni kezdenek, nem mintha közvetlenül érezném, de egy hangos vészjelzés cseng fel a fejem mélyén a túlzott hő hatására, ami azonban pillanatokkal később megszűnik, amikor a tűz helyét átveszi a zuhanás és a levegő miatt erőteljesen hűlni kezd a rendszer, viszont így fellép egy másik probléma. Egy másik személy van még mellettem, akit azonosít is a rendszer, eztán pedig jönne a magasság felmérése, de mielőtt megtehetném és tervet dolgozhatnék ki a lassításra, valami keménynek ütközök, ami egy eléggé hangos puffanással jár. Ez egy kicsit megtöri a zuhanást, de nem sokáig, ugyanis bármi is legyen alattam, az is zuhanni kezd, bár itt van egy kis időm átvizsgálni, már amennyit látok belőle, nagy, ez biztos, viszont nem tudom bemérni, hogy micsoda, ezért kapaszkodnék és mászni kezdenék, de az egyik épület vészesen közel kerül és tulajdonképpen be is csapódunk. A következő pár másodperc zavaros, majd pedig ismételten tiszta a kép, a rendszerek még mindig kissé forrók, bár főleg csak a külsők, ez pedig látható is a füstölgésen. Lefut egy gyors ellenőrzés, ami azt jelzi, hogy bármilyen meglepő is legyen ez, semmi baja sincs a gépnek, sem a testnek sem pedig a programoknak, eléggé kevés volt rá az esély, hogy így fog történni, de bejött, ritka ez így. Hangra leszek figyelmes és annak az irányába fordítom a fejem, egyenletes, lassú mozdulattal, gépiesen. " Személy keresése az adattárban... Ismeretlen... Arc mentve... Testi jellemzők mentve... Fegyver felmérve, régi típus, veszélytelen. " Miután ez kész, ami csupán pár röpke másodperc, ugyan olyan lassú, egyenletes, továbbra is gépies mozdulatokkal kelek fel a földről, a tekintetemet végig a fegyveres nőn tartva, nem azért vagyok lassú, mert most utasítás szerint elvileg annak kéne lennem, a szavai el sem jutottak a tudatomig, vagy legalább is kizárásra kerültek, azért mozgok lassan, mert nem sürget az idő. A mögötte lévő nőnemű személy is ugyan ilyen analizálást kap még, s csak aztán szólalok meg.
- Nem szerepelnek az adattárban, azonosítsák magukat, ennek megtagadása azonnali kivégzést von maga után. - Jelentem ki monoton hangon, majd pedig várom hogy megtörténjen amit az előbb parancsba adtam, közben pedig készülök arra, ami ilyenkor történni szokott, hogy megtámadnak, erre a terv már kész is, több verzióban is, még eldől, hogy melyik látszik működőképesebbnek.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Godlaw / Tao Vas. 23 Szept. 2012, 19:36

A szél ereje némileg segít, hogy túltegyem magam a rosszulléten, de kell egy-két másodperc, mire rájövök, honnan ez az erős huzat. Valahol kétszáz emelet magasan vagyok, és amikor kinyitom a szemem, olyan dolgokat látok, amikhez legalább egy kiló marihuána kellene. Sárkányok? New Yorkban? A Hellicarrier látványa részegítő, a hatalmas monstrum a fizika törvényeinek ellentmondva lebeg, és harcol a fenevadakkal. Feleszmélek, és észreveszem a nem messze zuhanó Smiley-t. Én túlélem a zuhanást a képességemmel, de vele mi lesz? Mielőtt ebbe mélyebben belegondolhatnék, érzem, hogy hatalmas erő hat rá, amit el kell szívnom, egy sárkányba csapódtunk bele, aztán rögtön padlót fogunk, igaz, még nem az utcaszinten. Ahogy pörögve földet érek, duzzad bennem az energia, amit el kellett szívnom, hogy ne placcsanjak szét. A forróságot most érzem igazán, hogy nincs a hűsítő menetszél. Elsőként lekapom a megégett felsőmet, majd feltérdelek, és köhögve próbálok levegőt kapni most, hogy végre nincs füst. Felnézek, és két megszeppent macskanőt látok meg, tovább köhögök, majd újra felnézek.
-Hölgyeim - préselem ki magamból, és végre kiköhögöm magam rendesen. A nadrágom izzó részeit is tapogatva oltom el, vagy szaggatom le, mielőtt fellobban az egész hely, aztán végre kifújom magam. Lassan feltápászkodom, és ekkor veszem észre a két pisztolyt.
-Azokra nem lesz szükség.
Leporolom magam, és teljes nyugodtsággal próbálok beszélni, bár ez nem könnyű ilyen "forróvérűen". Az elszívott energia még mindig bennem van, ha esetleg a nő le akarna lőni, megpróbálom megállítani a golyókat, majd az elszívott energiával hátralökni a két nőt a falhoz. De remélhetőleg erre nem kerül sor.
-Kérem... nem azért vagyunk itt, mert bántani akarjuk...
Ekkor vág közbe a kiborg, aki rögtön terminálni szeretne mindenkit, pedig nincs is osztrák akcentusa. Mielőtt valami rosszra fordulna, gyorsan megérintem a robotot, és ezzel le is bénítom, ha bármilyen mozgást szeretne végezni, elszívom az energiát tőle. Egy ideig mérlegelem, hogy kordában kéne tartani ezt a gépet, de úgy döntök, nem akarom magamnak csinálni a munkát. A becsapódásból és a tőle elszívott energiával egy hatalmas lökést adok le Smiley testére, amit úgy célzok, hogy kirepüljön az épületből arra, ahol bejöttünk, és lehetőleg meg se álljon a Times Square járdájáig.
-Oké, én nem azért vagyok itt, hogy bántsam önöket. Ez viszont egy igen veszélyes robot volt... Azt hiszem. Kicsit eltévedtem. Öhm... Milyen évet írunk? - Kérdem még a nőktől, és imádkozom, hogy Thorhalla most az egyszer csináljon valamit jól. Bár ha eltalálta a helyet, akkor is van a számláján egy-két dolog, például az, hogy azt hazudta, a világomban béke van, fejlődés és nyugalom.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Thorhalla Vas. 23 Szept. 2012, 22:44

//Sarah kérlek írj még egy reagot, mert ha így marad meghaltál, nem tudok semmit, amivel meg tudnálak menteni, mert azt sem írtad bele a reagba, hogy kitérsz, ha támadnak..//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kita Horigome (Nyko) lakása Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Sarah Hétf. 24 Szept. 2012, 06:05

Egyenlőre még nem kaptam választ, az idő pedig telik, viszont valaki más hangjára figyelmes leszek, minek hatására felé fordítom a fejem, bár nem teljesen, csak hogy ő is a képbe essen. Ismerős alak,, bár a neve még tisztázatlan s az is, hogy mire képes, mivel egyszer sem láttam még bármit is csinálni, illetve az adatbázisban nem szerepel róla semmi sem, amit esetleg más tölthetett volna fel, így hát azt leszámítva, hogy hímnemű és hogy ellenséges besorolásban szerepel, na meg persze a testi jellemzőkön kívül mást nem is igazán tudok róla. A jelenléte mondhatni meglep, onnantól kezdve, hogy rá estünk a repülő lényre, mely végül ide juttatott, nem igazán figyeltem, úgy számoltam, hogy valószínűleg le esett, eléggé sok esély volt rá, de úgy tűnik hogy megint a kevesebb százalék működik és a számolásnak így nem volt értelme. A korábban említett két tervhez így már kapcsolódik egy harmadik is, bár mind a három külön van, más indítja el őket, az eredmény majdnem ugyan az, az elsődleges jelenleg a mellettem állóra vonatkozik, mivel ő van ellenségesnek besorolva egyenlőre csak a háromból, így bárminemű mozdulat, amit felém kísérel megtenni, leszámítva a látszólag céltalan sétálást aktiválja az A tervet, aminek a lényege: Eltérni a támadó jellegűnek érzékelt mozdulat elől oldalra, majd pedig teljes sebességgel és erővel kisodorni a lábait, majd pedig egy jól irányzott ütéssel, vagy ha valamilyen okból szükséges, több ütéssel vagy rúgással "lecsapni" az épületről, bár valószínűleg egy ütés ereje elég lenne hozzá. Ama bizonyos B és C terv a két nőre vonatkozik inkább, attól függően, hogy fegyverrel próbál-e valamelyik támadni, vagy sem, ez esetben, bár régi fajta fegyver s eddig veszélytelennek vélem, az ellenséges fellépés miatt megpróbálom azt a kezét megragadni, melyben tartja, majd pedig egyszerűen hozzá vágni a velem érkezett alakhoz olyan ívben, hogy lezuhanjanak. Az utolsó tervre pedig jelen helyzetben eléggé elenyésző esélyt látok, hogy bár fegyver van nála, mégis puszta kézzel próbálna nekem esni valamely a két nőstény közül, ez esetben egyszerűen el lépnék, hogy mellé kerüljek és innen egy tisztább csapást mérjek tarkóra.

//Igen leírtam, hogy van terv, csak azt felejtettem el oda írni, hogy mi az Very Happy.//

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kita Horigome (Nyko) lakása Empty Re: Kita Horigome (Nyko) lakása

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.