Antoine Alanian

Go down

Antoine Alanian Empty Antoine Alanian

Témanyitás by Danny Long Vas. 27 Május 2012, 13:51

Név:Antoine Alanian
Becenév: Tony, Bűvész
Faj: Mutáns
Nem: Férfi
Jellem: Mindig a társaság középpontja, szereti a feltűnést és szeret másokat szórakoztatni. Élénken érdeklődik a lányok iránt.
Személyazonosság: Nyílt
Születési helye és idő: Párizs, 2007. március 12.
Kor: 16
Család: Serj Alanian (apa, 40 éves, Párizsban él), Marie Leroy (anya, 40 éves, Párizsban él), Juliette Alanian (húg, 8 éves, Párizsban él)

Foglalkozás: X-diák
Testmagassága: 177 cm
Testsúlya: 65 kg
Szeme színe: Kék
Haja színe: Fekete
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel:
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges
Antoine Alanian 15ixhc

Előtörténet: Apám Örményországban született, és azért költözött Párizsba, hogy francia nyelvet tanuljon a Sorbonne-on. Ott ismerkedett meg anyámmal, aki francia irodalom szakos volt. Néhány évvel később, miután befejezték az egyetemet, össze is házasodtak, aztán nemsokára jöttem én, majd később a húgom. Sokáig úgy tűnt, minden rendben van velem, hiszen szép voltam, okos és szerény. Az általános iskola nem volt egy nagy szám, sosem voltam osztályelső, de a bukás veszélye sem fenyegetett. Hatodikos koromban egy TV műsor hatására bűvészkészletet kértem a szülinapomra. Rögtön lenyűgözte az egész családot, hogy mennyire jól megy. Igazság szerint engem is, ugyanis minden trükk sikerült, még akkor is, ha nem. Például az első kártyatrükkös próbálkozásomnál, treff király helyett káró hetes jött ki. Ennek ellenére a szüleim és Julie lelkesen tapsoltak. Nem értettem, hogy mi van, hiszen nem sikerült a trükk. Úgy tűnt, mintha másnak látnák a lapot. Néhány ilyen sikerbe fulladt kudarc után már biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel. Az iskolában is elkezdtem bűvészkedni, és az eredmény általában ugyanaz volt. Kísérlet gyanánt időnként direkt rontottam el a trükköket, ilyenkor nem működött a dolog, de amikor akartam, egy-két esettől eltekintve mindig sikerült. Hamarosan elkezdtem kitapasztalni, hogy hogyan tudom tudatosan használni az illúziót. Egyre elrugaszkodottabb trükkökkel kezdtem próbálkozni. Nagyon vicces volt nézni a többiek arcát, amikor például nyomtalanul eltűntettem dolgokat, vagy a két tenyeremben levő tárgyakat kicseréltem. Néhányszor nagyon közel voltam a lebukáshoz, de mindig megúsztam. Képességem ellenére valódi trükköket is tanultam, és azokat is használtam, hiszen kihívásra is szükség van.
Nyolcadik után egy elég jó nevű, kétnyelvű gimnáziumba kerültem, ahol a bűvészkedéssel gyorsan berobbantam a köztudatba. A második évben aztán megtörtént a baj. Éppen a nagyszünetben szórakoztattam az osztálytársaimat egy pár új trükkel, amikor megjelent egy lány, aki különösen tetszett. Valami nagyon nagyszabásúval akartam lenyűgözni, ezért úgy döntöttem, hogy az éppen bemutatott nagyon sablonos, ingujjból kendőt előhúzós trükköt egy kicsit megbolondítom. Amikor kihúztam a kendőt, meglebbentettem, és (látszólag) lángra lobbantottam. Kicsit nagyobb lett a láng, mint szerettem volna (nagyjából fél méter széles és két méter magas), így kitört a pánik. Előkerült a poroltó, én meg mehettem az irodába. Az igazgatónő elég nehéz természetű volt, rögtön ki is jelentette, hogy az iskola nem kér belőlem a továbbiakban. Ezek után el kellett mondanom a szüleimnek az igazságot a képességemről. Rövid kutakodás után apám megtalálta az interneten az X-sulit.
Egy hónap sem telt el, és már meg is kaptuk a levelet a felvételről. Nagyon izgatott voltam a dolog miatt, hiszen még sosem találkoztam személyesen hozzám hasonlókkal. Odafele a repülőn már meg is ismerkedtem három leendő osztálytársammal: két lánnyal, Irissel és Delyth-tel, illetve egy Alex nevű fekete sráccal. Ők is mutánsok, akárcsak én, és a suliban még több hozzám hasonlóval fogok találkozni. Jó móka lesz ez, én érzem.

Képesség: Képes a kezében tartott tárgyak alakját, nagyságát, színét, szagát, hangját, tehát nagyjából bármilyen tulajdonságát látszólag megváltoztatni. (A tapintást és az ízlelést nem tudja becsapni.) Az illúzió szinte tökéletes, és minden mentális védelemmel nem rendelkező szemlélőre hat. A hatás 2 körig marad fenn, és csak akkor, ha a tárgy Tony kezében van.

Képzettségek: Anyanyelve a francia, de jól beszél angolul is, illetve egy keveset tud örményül. Hobbija a bűvészkedés, képességét nem használva is rengeteg trükköt tud. Életkorának megfelelő általános műveltsége van.


A hozzászólást Danny Long összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 15 Jún. 2014, 02:50-kor.
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Antoine Alanian Empty Re: Antoine Alanian

Témanyitás by Thorhalla Vas. 27 Május 2012, 13:55

Elfogadva, egy órarendet még Te is írj.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Antoine Alanian Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Antoine Alanian Empty Re: Antoine Alanian

Témanyitás by Danny Long Vas. 27 Május 2012, 16:54

Kötelező órák:
- Világtörténelem (ókortól napjainkig)
- Biológia és kémia
- Fizika
- Matematika
- Irodalom és nyelvtan
- Képességfejlesztés és használat
- Veszélytermi órák
- Idegen nyelv: Olasz

Választott órák:
- A harc művészete harccal és anélkül
- Számítógép hackelés és informatika
- Spanyol
- Mutáns filozófia / filozófia
- Vallásismeret
- Önvédelem
- Hogyan használd az otthoni dolgokat fegyverként

Választott órán kívüli csoportok:
- Kreatív önmegvalósítási klub
- Boksz club
- „Erasmus program”: Attilan-ra
- Alternatív dimenziókat felfedező klub

Jelentkezés egyéb programokra:
- Túlélő kirándulás Vadföldre
- Épület/városlátogatások: Attilan-on, Asgardon, Atlantiszon, SHIELD-nél, Csúcs űrállomáson és Baxter-toronyban
- Sportmérkőzés a Bosszú és Árny Angyalokkal szemben


Hétfő:
08-10 óra: Matematika (elmélet)
10-12 óra: Biológia és kémia
12-14 óra: -
14-16 óra: Képességfejlesztés és használat
16-17 óra: -
17-19 óra: Boksz klub

Kedd:
08-10 óra: Olasz
10-12 óra: Vallásismeret
12-14 óra: Fizika
14-16 óra: Matematika (gyakorlat)
16-17 óra: -
17-19 óra: Alternatív dimenziókat felfedező klub

Szerda:
08-10 óra: Világtörténelem (ókortól napjainkig)
10-12 óra: Mutáns filozófia / filozófia
12-14 óra: Képességfejlesztés és használat
14-16 óra: A harc művészete harccal és anélkül
16-17 óra: -
17-19 óra: Kreatív önmegvalósítási klub

Csütörtök:
08-10 óra: Irodalom és nyelvtan
10-12 óra: -
12-14 óra: Számítógép hackelés és informatika
14-16 óra: Hogyan használd az otthoni dolgokat fegyverként
16-17 óra: -
17-19 óra: -

Péntek:
08-10 óra: Képességfejlesztés és használat
10-12 óra: -
12-14 óra: -
14-16 óra: Önvédelem
16-17 óra: -
17-19 óra: -

Szombat: (nem kötelező órák)
12-14 óra: Képességfejlesztés és használat
15-17 óra: Spanyol

Vasárnap: (nem kötelező órák)
10-12 óra: Képességfejlesztés és használat
13-15 óra: Képességfejlesztés és használat
15-17 óra: -



Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Antoine Alanian Empty Re: Antoine Alanian

Témanyitás by Cerebro Pént. 13 Jún. 2014, 06:38

Antoine is a szerencsésebbek közé tartozott, fizikai sérülése nem volt. Csak a 2 hónapos bővítést kérem tőled.
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Antoine Alanian Empty Re: Antoine Alanian

Témanyitás by Danny Long Vas. 15 Jún. 2014, 02:21

Nem volt egyszerű kiheverni a múzeumban történteket, még úgy se, hogy a suli tényleg mindent megtett, hogy segítsen nekünk, még pszichiátert is biztosítottak, meg minden. De a francba, Medve és John meghalt, szinte a szemünk előtt, Éva, Akali és Allen pedig maradandó sérüléseket szenvedtek. Ha ez nem lenne elég, még Ralfról, akit egyre inkább kezdtem a barátomnak tartani, kiderült, hogy kábé pszichopata. Azóta igyekszem minél messzebbre elkerülni. Azt se tudom, hogy Hektor mit keres mellette. Ő még inkább láthatná, hogy mi a helyzet, mert sokkal többet van vele. Az utóbbi időben megint Alex-szel lógtam, ami asszem jót tett az összes rigolyája ellenére. Ő legalább nem nevet mások halálán, és nem is emlékeztet folyton a történtekre.
Azt nem tudom, hogy az iskola hogy úszta meg, azt hinné az ember, hogy egy ilyen esemény után lesznek, akik megpróbálják majd bezáratni. És ez igazából érthető is, senki nem akarja olyan suliba járatni a gyerekét, ami életveszélyes. Ehhez képest megoldották annyival, hogy egy biztonságosabb helyre teleportálták a sulit. (Azon mondjuk meglepődtem, hogy ilyet lehet). Persze valahol mutánsnak lenni is életveszélyes, úgyhogy minden ilyen benne van a pakliban. Engem valamiért jobban megviselt ez az egész, mint a többieket, elég rondán le is blokkoltam akkor, csak a szerencsén múlt, hogy nem találtak meg minket a Lovasok. Sosem láttam életemben halált, és ez nagyon sok volt így egyszerre. Egy darabig úgy voltam, hogy a nyár után nem jövök vissza, mert nem akarok még egyszer ilyet átélni, de a terápia során végül megváltozott a véleményem. Nem vagyok harcos, legalábbis nem fizikai értelemben, de ahhoz, hogy szavakkal küzdhessek a mutánsokért, szükségem van arra a tapasztalatra, amit itt szerezhetek. És erről a célomról semmiképp sem akarok lemondani. Ebből az esetből, viszont személyesen is megtapasztaltam azt a félelmet, amit az egyszerű emberek átélhetnek, amikor a mutánsokról van szó. Átéltem, hogy a rosszul használt hatalom milyen pusztításra képes, és hogy mekkora veszélyt jelenthet a mutánsok puszta közelsége is. Jobban át tudom érezni azok nézőpontját, akiket meg akarok majd győzni, azt viszont még nem tudom, hogy hogyan lehetne megvédeni őket. Legalább egy évem van itt még az X-suliban és tudom, hogy van célja annak, hogy itt vagyok. Még nagyon sokat kell megtanulnom arról, hogy mit jelent mutánsnak lenni, akár nagyon keserű tapasztalatok által is. De amit megtanulok, azt az emberek és a mutánsok együttélésének érdekében akarom felhasználni. Ez talán képes lesz előrevinni majd, ha megint úgy érezném, hogy kicsúszott a lábam alól a talaj.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Antoine Alanian Empty Re: Antoine Alanian

Témanyitás by Thorhalla Vas. 15 Jún. 2014, 02:35

Elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Antoine Alanian Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Antoine Alanian Empty Re: Antoine Alanian

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.