Faj: Huzhara

Go down

Faj: Huzhara Empty Faj: Huzhara

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 14 Márc. 2016, 13:57

A bolygó és történelme
A Lothaor egy távoli, az ismert fajok által még felfedezetlen galaxis bolygója. Hogy valóban egy realitásban helyezkedik-e el a Földdel, vitatott, maguk a Lothaoriak sem tudnák bizonyítani ezen állítást, bár igen kevesen maradtak napjainkra, hogy megtegyék egyáltalán.
A bolygó légköre egykor a Földéhez volt hasonló, a tömege azonban huszonegyszer nagyobb, két nappal és három holddal rendelkezik, a gravitáció a Földének többszöröse. A bolygó körül található körgyűrű, melyet a Lothaoriak a maguk nyelvén „Írisz”-ként definiálnak, egy olyan védelmi egység, mely a bolygómag energiájából táplálkozva képes védelmezni lakóit (védő és támadó funkcióval egyaránt), ezáltal sajnos rövidítve is a glóbusz maximális élettartamát.
A Lothaor Földi időszámítás szerint megközelítőleg fél évszázaddal ezelőttig békés bolygó volt. Négy civilizáltnak tekinthető fajuk technológiailag fejletlen, kulturálisan viszont igen sokrétű és rendkívül vallásos összképet mutatott. Annak ellenére, hogy a népek és egyének között egyaránt béke uralkodott, a fajokat saját, közös hitük szerint egy Sötét Istenekből álló Szövetség hozta létre, melyet ők a „Jaquarath” néven ismertek.
A négy Lothaori faj a négy egyesülő isten alacsonyabb rendű avatárjaiként testesült meg. Az Usworth, Sshagoila, Drecolara és Huzhara fajok szövetsége évezredeken át tartott, többek között azért, mert a beléjük ültetett pszichológiai blokknak hála képtelenek voltak gyilkolni egymást. A sötét istenek különböző tagjai időről-időre visszatértek a bolygóra, ekkor saját népüktől követeltek meg tetemesebb áldozatot. Vallásuk részeként ezt a Lothaoriak örömmel biztosították, s a kiválasztottak érdemesültek a kegyben, hogy rítus keretében feláldozzák magukat istenük kegyetlenségének. A Jaquarath tagjai gyakorlatilag évezredeken át használták a bolygót és népeit erőforrásként, saját egyezségükből kifolyólag pedig csak a nekik dedikált fajok tagjaira tarthattak igényt.
Az utolsó évszázadok során azonban a látogatások megcsappantak. Először az Usworth és a Drecolara istene tűnt el, majd a Huzhara és végül a Sshagoila is elvesztette saját hitével a kapcsolatot. A bolygó lakói magukra maradtak, az írisz felügyelet híján meggyengült, s a végtelen béke már csak olyan, hogy elkerülhetetlen annak erőszakos lerombolása.
A paraziták az űrből érkeztek. A meggyengült Írisz sokáig védelmezte a bolygót, mielőtt a biztonsági funkciók bekapcsoltak volna, s a globális önmegsemmisítést elkerülendő, engedett volna a behatásnak. A leigázás gyors volt és totális. A békés népek között iszonyatos mészárlást tartottak, gyakorlatilag hónapok leforgása alatt megfelezve a népességet. A különböző fajokra a paraziták különbözőképpen hatottak, de csak egy volt képes tökéletesen egyesülni velük.
Mára a bolygó elkorcsosult. A levegő szénmonoxidtartalma megnőtt, a hőmérséklet 8.2 celsius fokon stagnál, az egykor dús földek kifakultak, terméketlenek, vörös, indás lények szipolyozzák a bolygó energiáját érhálózatként terítve be a szárazföldeket. Mielőtt a bolygó a parazitális behatásnak és vírusszerű átformálásnak köszönhetően elpusztult volna, életbe lépett az Írisz biztonsági protokollja és időburokba zárta az egész glóbuszt. Lothaor jelenleg feltérképezhetetlen helyen tartózkodik, a mostanra aberrált fajok belefagytak az időbe, a felszín kihűlt. A kívülről áthatolhatatlan burkolat belülről elhagyható, ám csak különleges esetben az Írisz biztonsági protokollján keresztül és egyetlen betáplált céllal: megkeresni az elveszett isteneket, akik visszafordíthatják a folyamatot.


Fajok
Mivel a négy fajból csak egy volt képes szimbiózisra lépni a parazitákkal, ezért a kihalt fajok csak történelmi háttér-információként szerepelnek.

Usworth
Kinézet

Az Usworth hat méter magas, megközelítőleg egy tonna, élő fémre emlékeztető kültakaróval rendelkező, bonyolult biológiájú faj. Tagjai napenergiából táplálkoznak, képesek repülni, a teherbírásuk saját súlyuk háromszorosa. Szárnyaik fémszerű, mimikájuk nincs. Külsőre fejlett gépre emlékeztetnek, bár kifejezetten hús-vér lények, pusztán a bőrük erősebb és fejlettebb az emberekéhez képest. A kültakaró színe bármilyen környezethez kaméleonszerűen alkalmazkodik mozgás közben is, így méreteik ellenére a Lothaor legjobban rejtőző faja. Szelíd, jóhiszemű, nyugodt érzelemvilágú teremtmények.

Képességek
- Repülés (100-300km/h).
- Energia-újrahasznosítás: Napenergiából töltődnek fel, így a két nappal rendelkező bolygón szükségtelen számukra az alvás, vagy a táplálkozás.
- Nemtelen (Szaporodásuk energiaegyesítéssel történik).
- Képtelen megbetegedni, megmérgeződni, adaptálódnak a hőmérsékleti viszonyokhoz.
- Halhatatlan, de elpusztítható.
- Energiaáramlás: Képes érzékelni a bolygó és élőlényeinek energiáit, továbbá a napok energiáját közvetítve helyreállítani azt.

Hagyományok: Isteni hagyaték
- Szaporodás: A faj legfőbb célja a sokasodás. Energiáikat képesek saját fajukon belül egymással megosztani és ezáltal gyermeket nemzeni. Az esetek többségében ehhez minimum négy résztvevő szükséges, évente egyszer képesek rá és az év többi részében a bolygó felesleges energiáit gyűjtik be a folyamathoz. Az újszülött Usworth már életképes, nemzőitől független példányként jön létre, ám évekig gyűjti az energiát, míg maga is nemzőképes lesz.
- Béke: Az Usworth rendkívül szelíd faj. Akkor sem támadnak vissza, ha bántalmazzák őket.
- Rítus: Amennyiben Sötét Istenük visszatér hozzájuk, kérdés nélkül feláldozzák magukat a kedvéért. A brutális mészárlások helyszíneit az Usworth szent földként tiszteli.

Találkozás a parazitákkal
Mivel immunisak a mérgekre, a paraziták képtelenek voltak megfertőzni és átalakítani őket. Néhány hónap leforgása alatt a védekezésképtelen faj teljesen kihalt.

Sshagoila
Kinézet

Méretük általában 1,5-3 méter között mozog. Szárnyakkal rendelkeznek, ám ezek repülésre alkalmatlanok, pusztán veleszületett mágiájuk szimbóluma és forrása. Ezek a lények gargoyle-szerű, ám humanoid formájú teremtmények, minden tagjuk hímnemű. A nap nagy részét meditatív állapotban töltik, melyben testük tökéletes, mozdulatlan szoborrá keményedik, s pusztán rövid, néhány órás éjszaka során, a holdak rájuk vetülő fényében elevenednek meg. Érzelmekre képtelen teremtmények, a mágiájuk a földhöz és természethez köthető, építő jellegű varázslatokban teljesedik ki. Saját várossal nem rendelkeznek, a másik három faj élőhelyeit azonban ők építették fel. Ezekben a városokban maradnak meg szobrokként életük során. A Sshagoila élethossza 150-300 év között mozog, különös módon ez a méretükkel egyenesen arányos. Ha ezen faj tagjai meghalnak, akkor örök életükre szobrokká válnak, s a holdak fénye sem ébresztheti fel őket többé.

Képességek
- Örök fiatalság: A Sshagoila rendkívül lassan öregszik köszönhetően annak, hogy életük nagy részét kővé dermedve töltik. Ennek ellenére gyakorlatilag 10 év leforgása alatt elérik végleges formájukat. A faj tagjai soha nem öregszenek meg.
- Földmágia: A föld kőzeteit és fémjeit felhasználva képesek formálni a bolygó felszínét. Ezt általában csak akkor érhetik el, ha egy adott területen belül élő Sshagoila tagjai összeállnak és egymást erősítve, egybeforró akaratként változtatják meg azt. Képesek építeni, teljes városokat húztak fel a fajok számára, s bár önállóval nem rendelkeznek, istenüket a neki állított templomban fogadják.
- Szoborforma: A nap fényében szobrokká válnak. Ebben a formában mozdíthatatlan entitássá lesznek, a földből nyerik táplálékukat. A szoborforma elpusztíthatatlan, ám önmagában tehetetlen. A holdfény hatására emberi sérülékenységet vesznek fel. Ha a Sshagoila elpusztul, örök változatlanságba dermedve szoborrá válik.

Hagyományok: Isteni hagyaték
- Szaporodás: Éjszakai formájuk a Drecolara fajjal képes a szaporodásra. Ez minden esetben éjszaka, holdfénynél történik. A Drecolara nőstény ekkor mindig ikerpárt hoz létre, melyek közül egyik teljes mértékig a Sshagoila tagjává válik.
- Szövetség: A faj tagjainak nincsenek érzései, így az alapvető isteni hagyatékok szerint működnek. A többi fajjal örök szövetségben állnak, bár a Drecolara áll legközelebb hozzájuk. Soha nem kelnek harcra őslakosokkal, ám külső veszély esetén a földmágiát használva védekeznek és igyekeznek védeni a többieket is. Sosem ölnek.
- Rítus: Amennyiben Sötét Istenük visszatér hozzájuk, kérdés nélkül feláldozzák magukat a kedvéért. A rituális gyilkosságok minden esetben hatalmas, nyitott tetejű templomokban történnek, ahol örök szoborrá merevedett holttestük az idők végezetéig figyelheti a holdak szentháromságát.

Találkozás a parazitákkal
A paraziták képtelenek voltak életben maradni a szoborrá dermedő Sshagoilák testében, így végzetük elkerülhetetlen volt. A fajirtás éjszakánként történt, s hiába védekeztek, elsők között pusztultak el a megszállás alatt.

Drecolara
Kinézet

180-190cm magas, karcsú női egyedek ezüstös-kékes árnyalatú, porcelánfehér bőrrel, vakító fehér, egyenes szálú hajjal. A szemük szemfehérje nélküli űrsötét, melyben egy-egy fehér tűpontú ikerizzásként jelenik meg, ha gyermeket hordanak szíveik alatt. Rendkívül különleges génállományú teremtmények, testük képes elválasztani a különböző DNS-mintákat, s azok korruptálása nélkül megszülni a megtermékenyítő faj tisztavérű gyermekét. A Drecolara minden tagja nő. Holdfényből és vízi élőlényekből táplálkoznak, megtermékenyítés esetén havonta a nemző véréből. Kétéltűként kopoltyúkon keresztül lélegeznek víz alatti városaikban, míg az éjszakákat a felszínen töltik.

Képességek
A már említetteken túl egyetlen számottevő képességük van, ez pedig a megfigyelés. Amíg vízzel érintkeznek, képesek a bolygó bármely pontjára betekintést nyerni, ahol víz található.

Hagyományok: Isteni hagyaték
- Szaporodás: Bármely faj hím egyedeivel képes szaporodni. Ekkor minden esetben ikreket szül, melyben az egyik gyermek a megtermékenyítő faj tisztavérű tagja, míg a másik a Drecolara faj teljes értékű szülötte. Képesek az önmegtermékenyítésre is, így amennyiben hét éven át gyermekáldás nélkül maradnak, hím egyed hiányában Drecolara ikreket szül.
- Érzelmi kötelék: Rendkívül mély érzelmi kötődés fűzi őket a Lothaori fajokhoz. Gyorsan esnek szerelembe, ami megtermékenyítésük előfeltétele is. Képtelenek ártani másoknak.
- Rítus: Amennyiben Sötét Istenük visszatér hozzájuk, kérdés nélkül feláldozzák magukat a kedvéért. Ez általában gyors, erőszakos, rendkívül kegyetlen módszerekkel történik saját templomukban. Maradványaikat nővéreik és húgaik takarítják el.

Találkozás a parazitákkal
A parazitákkal való találkozáskor szaporodási képességeikre való tekintettel nem kerültek megsemmisítésre. Sajnálatos módon azonban elevenszülő testük képtelen volt elviselni a paraziták szaporodási metódusát, így egy éven belül a rabszolgasorba vetett Drecolara faj is kihalt.

Faj: Huzhara 00120

Huzhara
A Huzhara az egyetlen faj, mely a mai napig létezik, bár kinézetük, képességeik és teljes biológiájuk átformálódott a paraziták megszállásának köszönhetően. Mivel szimbiózisba léptek az idegen fajjal, DNS-ük szerkezeti felépítése teljességgel megváltozott. Az új első generáció a fertőzött Huzhara és a már kihalt Drecolara faj leszármazottja, míg a második generációtól kezdve idegen fajok női egyedeit használták fel a kihordásra.
A Huzhara mára egy kíméletlen, harcos faj, mely technológiát és információt gyűjt a galaxisban. Végső céljuk a Jaquarath tagjainak felkutatása, mivel jelenleg a Szövetség az egyetlen ismert módja az Lothaor Íriszének deaktiválására, egyszersmind társaik felszabadítására.

Az ősök
A Huzhara egykor a Lothaor legtudatosabb faja volt. 3-5 méterig terjedő magasságuk hosszú végtagokkal, fakó fehér bőrrel, csonttüskés kültakaróval társult. Társadalmuk patriarchális, hierarchikus felépítésű, ez azonban inkább mentális, semmint fizikai képességek alapján dőlt el. A gyermekek nemzése többnyire a saját fajuk női egyedeivel, vagy a Drecolara faj tagjaival történt. A fiatal Huzharát sosem nemzői nevelték fel, a társadalom bölcsőjének nevezett területen együtt cseperedtek már egészen apró koruktól kezdve. Az egyetlen faj, mely militáris kiképzést kapott, s hogy ezt nem alkalmazták Lothaor lakóival szemben, kizárólag a beléjük ültetett faji blokkolónak köszönhető. A vérerdők vidéke tartozott hozzájuk, mely területen osztoztak a vérszomjasabb, civilizálatlan fajokkal. Természetes agressziójukat viszonylag jól kordában tartotta a vadászat, mely folyamatos készenlétben tartotta a Huzhara tagjait. Bukásukat éppúgy a paraziták okozták, mint a másik három faj esetében, ám biológiájuk miatt remek lehetőséget jelentettek az egyesülésre.
A paraziták csak a férfiegyedeket támadták meg. Az átalakulás hosszú, több hetes, rendkívül fájdalmas folyamatát a férfiak 65%-ka élte túl. Az egyesülés során a parazita tudata beolvadt a Huzhara tudatába és feloldotta a mentális blokkot. Gyakorlatilag az így létrejött faj pusztította ki a többieket.
A Huzhara a nőket bezárva tartotta és a továbbiakban keltetőnek, inkubátornak használta őket. Sajnálatos módon a női egyedek elevenszülőként nem élték túl a testükben kihordott tojások növekedését. Egyedül a Drecolara faj volt képes túlélni addig, míg a tojásokból az immár összeolvadt faj első teljes értékű egyedei kikeltek, ám a születés pillanatában a súlyos sérülések hatására egyetlen Drecolara sem élte túl.
A Huzhara első generációjának tekintett új, módosult faj évekig élősködött a bolygón, míg az erőforrások lassanként elapadtak. A Lothaor felszíne átalakult, földjei kifehéredtek, a rengeteg energiát szipolyozó parazitális növényzet gyakorlatilag felélte a bolygó tartalékait. Mikor az Írisz biztonsági protokollja életbe lépett, a Lothaor teljességgel elszeparálódott a külvilágtól, lényei pedig belefagytak az az aktuális idősíkba.
Mindez 10 évvel ezelőttig tartott. Miután egyetlen sötét isten sem tűnt fel az eltelt bő harminc év alatt, az Írisz második protokollja életbe lépett, kilökve a faj egyes tagjait az időzárból. Az első generáció tagjai általában a legközelebbi lakható bolygón, vagy űrhajón kötnek ki azzal a bevésődött küldetéstudattal, hogy fel kell kutatniuk a Jaquarath tagjait, különben a Lothaor - rajta a parazita és a Huzhara népével - megsemmisül.

Rövid kronológia földi időszámítás szerint
1977 – A paraziták támadása, a Sshagoila és Usworth faj pusztulása
1978 – A Drecolara faj kipusztulása, az első generáció születése
1985 – Az első generáció eléri a felnőtt kort, a bolygó erőforrásai elapadnak, az Írisz bezárul
1985-2017 – Ebben az időszakban a bolygó hibernációja megakadályozza a szabad cselekvést, illetve a bolygóra való behatolást és távozást. Ez az időintervallum a Huzhara számára kiesik, nem fejlődik, nem gondolkodik, nem öregszik, nem érez és nincs öntudata.
2017-től: Az Írisz másodlagos biztonsági protokollja elkezdi kiteleportálni a bolygóról a legerősebb Huzhara tagokat, hogy találják meg a Sötét Isteneket. Mivel mind a Huzhara, mind a parazita rendkívül kötődik társaihoz, a küldetés az egyesül faj meghatározó céljává válik.

Kinézet
Az első generáció tagjait nagyban befolyásolta a parazitális viszony és a keltetőnek használt, természetellenes fogantatás miatt DNS elkülönítésre képtelenné vált Drecolara hagyaték. Gyakorlatilag három faj keveredéseként a Huzhara 180-200cm közötti, rendkívül fehér bőrű, fehér hajú, kivétel nélkül harci izomzatra fejlesztett, erőteljes humanoid teremtmény. Súlyuk általában 85-100kg közé tehető, íriszük felemás, az egyik vörös árnyalatú. Testükön a mérgezettség aktuális szintjétől függően vérszín külső érhálózat fut, mely képességek szerint képes megfertőzni a gazdatest fegyverzetét, páncélját, felszerelését. Humanoid testfelépítésű, emberihez hasonló vonásokkal rendelkező lények, ám a gerincük mentén a parazita nyúlik el. Ennek külső, látható jele van a Huzhara testén, kőkemény testű, bőrbe ágyazódó, a csigolyákat teljes mértékig befedő, koponyacsontba éles fogazattal fúródó, mozdulatlan lény. 4-4 pár lábbal rendelkeznek, melyek szintén a gazdatestbe ágyazódva helyezkednek el. Ez felül felsőtesten a karok csontjaiba épülve, mellkason a bordakosarat megerősítve, hasfalon a csípőbe fúródva, és egy pár a lábak csontozatával egybekötve.
A parazita maga éjfekete, gyűrűszerű elrendezésű kitinpáncéllal rendelkezik. Leginkább egy hosszúkás, vékony rovarra emlékeztet. Olyannyira beleépült a szövetekbe a magzati fázis során, hogy már képtelen elszakadni a gazdatesttől. Ha operációval távolítják el, akkor is mindkét fél belehal a próbálkozásba. A parazita kívülről a kisagyra csatlakozik, majd a mérgét a koponyába juttatva vörös, pókhálószerű fonallal szövi be a szerv részeit. Az uralom egy Huzhara esetében nem teljes bekebelezés, hanem összeolvadás. Ekkor a parazita és a Huzhara személyisége egybeolvad és egy új, közösen gondolkodó létformát hoznak létre, nem tekintendő többé két külön gondolkodó lénynek!

Szaporodás
Az első generációtól kezdve a Huzhara tojással szaporodik. Ez minden ismert esetben megöli a gazdatestet, legkésőbb a tojás kikelésének pillanatában, az ugyanis teljes egészében a női egyed méhében marad egészen addig, amíg a széttörő tojás és születő gyermeke fel nem tépi a testét.
A második generáció tagjai egy első generációs Huzhara hím és bármely más faj női egyedének gyermeke, képességileg megegyezik az első generációval, a női felmenő DNS állományát teljességgel ignorálja.
A kihordási időszak 3 hónap, a sarj 7 évesen tekintendő felnőttnek, addig felgyorsult ütemben fejlődik, majd a folyamat ezen a ponton minimálisra redukálódik.
Előfordulhat az is, hogy a Huzhara szaporodás nélkül fertőz meg más fajokat, ehhez azonban szükséges, hogy inaktív parazitával rendelkezzen, mely azonban jelenlegi információik szerint csak a Lothaor-on található meg.

Viselkedés
Minden tag küldetésőrző emlékezettel rendelkezik. Ez annyit jelent, hogy kivétel nélkül mindenki azért járja az űrt és a különböző bolygókat, hogy megtalálja a Szövetség tagjait és rávegye őket arra, hogy oldják fel bolygójukon az Írisz időzárját.
Ezen kívül általános, de az emberinél sokkal erőteljesebb ösztön a szaporodási vágy. Alapvetően erőszakos faj, ha szabadon kószáló űrhajót, védelem nélkül hagyott nőket talál, általában magával hurcolja és keltetőnek használja őket a következő generáció megalapozásához.
Egy Huzhara általában manipulatív, egocentrikus, zsarnoki, tekintélyelvű beállítottságú, de rendkívül hatékony. Nem szereti a pazarlást és képes a kompromisszumokra. Az adott cél érdekében hajlandó szövetségeseket szerezni. A galaxisban megjelent Huzhara jellemzően űrkalózként, kereskedőként és információkufárként funkcionál.

Alaptudás
A parazita emlékőrző létforma, általában magában hordozza felmenői és azok gazdatesteinek tudását. Ezt a tudást sikeres egyesüléskor megosztja a gazdatesttel, bár nem konkrét információk, vagy képek formájában. Alapvető affinitások érhetőek el így, technikai és technológiai tudás, harci és fegyverkezési ismeretek, nyelvi ismeret. A faj tagjai nem képesek veleszületett mágiára és a parazita miatt később sem tudnak mágiát tanulni!

A parazita mérge
A parazita önmagában ezen a ponton nem feltétlenül helyes megnevezés, hiszen már nem tekinthető a gazdatesttől különálló létformának. Fontos tényező mégis a méreg, mely kifejezetten a lény testéből ered és közvetlenül a vázizomzatba és az agyba fecskendeződik. Ennek az erő-egyensúly elvén van szerepe, ugyanis ha a Huzhara túlzott képességhasználatba kezd, akkor a parazita több mérget juttat szervezetébe a szokottnál, hogy ezt lehetővé tegye. Erre a méregre a gazdatest nem immunis, minél inkább a befolyása alá kerül, annál több önkontrollra van szüksége ahhoz, hogy ne az alapvető ösztönök uralkodjanak el rajta, mint gyilkolási vágy, erőszak, agresszió, kannibalizmus, indokolatlan brutalitás (bővebben lásd az alapképességeknél).

Szokások
- A nyers ételeket, főleg a nyers húst preferálják, egyedül ennek van számukra élvezeti és magas szintű tápanyagértéke.
- Végtelenül kötődik saját fajtájával, legfőképpen a vérvonalával.
- Hierarchikus gondolkodású és tekintélyelvű, a kiborgizált, gépiesített, vagy állatias élőlényeket alsóbbrendűnek tekinti.
- Patriarchális társadalmi gyökerei miatt a nőket tárgyként kezeli.
- A Huzhara mára egyedüliként beszéli Lothaor nyelvét, mely korábban közös volt a négy faj között. A civilizációs különbséget a használt nyelvjárás alkotta. A Huzhara egy alapvetően mély, kattogós, sziszegős, lendületes nyelvjárást használ.

Képességek
Faji alapképességek

- Nem alszik, hanem meditál. Erre napi 4 órában van szüksége, különben ugyanúgy fárad, mint egy ember. A meditatív időszakban az általános gondolati funkciók kikapcsolnak, a megkezdett meditációból azonban már képtelen felkelni. Ebben az állapotban a faj tagjai rendkívül sebezhetőek. Amennyiben a Huzhara 2 teljes napig nem meditál, akkor automatikusan összeesik és bekerül a meditatív állapotba.
- Lassú öregedés. A faj élettartama átlag 160 év. Az öregedés folyamata 7 éves korban áll meg (ekkor Földi mércével 25-35 év közé tehető küllemben)
- Szinkronizáció. Erre minden Huzhara felmenővel rendelkező egyed képes. Ilyenkor saját fajának tagjaival (első generáció és az alatt) képes egységre lépni. Az így kialakult kötésben - melyet ők teremtőik után Szövetség-nek neveznek -, a résztvevő fajtagok számára a képességhasználat méregigénye minden tag után 2-vel csökken. Egy képesség méregigénye sem mehet így az eredeti mérgezés fele alá!
- Regeneráció: Minimális mértékben, de képesek a regenerációra. Ez kifejezetten csak a meditációban töltött időszakban kapcsol be, ekkor ugyanis a szervezet nyugalmi állapota semlegesíti a felgyűlt mérget és korrigálja a sérüléseket. Kisebb zúzódások, apróbb sebek percek alatt gyógyulnak be, súlyosabb sebek azonban több napot is igénybe vehetnek. A meditáció ideje kitolható a regeneráció érdekében, de 8 óra után automatikusan kikapcsol.
- Nem veheti fel a mágiahasználó alfajt.
- Parazitával megerősített, idegen szerkezetű tudata miatt némiképp ellenállóbb a mentális behatásokkal szemben.
- Erős csontozat. A parazita megerősítésének köszönhetően a Huzhara csontváza és vázizomzata erősebb, ellenállóbb, az emberi maximum értékkel egyezik.
- Mérgezés:
A mérgezés a faj hátránya és ereje is egyben. A mérgezési kapacitás szintenként növekszik, ám amennyiben a Huzhara eléri aktuális toleranciaszintjének felső fokát, transzba esik és négy órán keresztül képtelen felkelni belőle (még a parazita sem ébresztheti fel). A méregellenállás 1. szinten 10-es értékről indul és minden szinten +2-vel növekszik.
A faj a Fizikai, Mentális kategóriából nem vesznek kreditért képességeket, ezek mindig az aktuális döntéstől és a méreg mennyiségétől függnek!

Játéktechnikailag ez úgy működik, hogy a karakter adott szituáció szerint eldönti, mely képességet és milyen szinten fog használni. Értelemszerűen ilyenkor figyelembe kell venni a karakter maximális méregellenállását és nem lépheti azt túl! Amennyiben mégis megtenné, a karakter sokkos állapotba kerül és felébreszthetetlen meditációba zuhan a túladagolás semlegesítésére.
A méreg semlegesítése alap esetben a kapacitás negyede/óra tempóban történik. Tehát ha egy Huzhara méregellenállása 12, akkor óránként 3-at képes regenerálni. Minden választott képesség aktív és használható egészen addig, amíg a Huzhara nem kezdi meg a meditációt!

A képességek visszahatásai minden esetben érvényesülnek, de egy időben csak egy. Mindig az a visszahatás aktiválódik, amellyel a karakter elérte a kapacitása háromnegyedét. Tehát ha egy Huzhara méregellenállása 12, akkor annak a képességnek a visszahatását kell figyelembe vennie, amelyik 9 pont fölé tolta a mérgezés szintjét.


Mérgezésből nyerhető képességek

Izomméreg (fizikai)
A Huzhara fizikai képességei attól függnek, hogy a parazita hova és milyen mértékben juttat mérget az izomzaton belül. Ez minden esetben fájdalommal jár, melyet azonban felnőtt korára a gazdatest megtanul tolerálni, játéktechnikai jelentősége nincs.
A több szinttel rendelkező képességek esetén a mérgezés értékei az előző szintekkel nem összeadódnak, hanem azt a mérgezést kell figyelembe venni, ami az adott képesség sora mellett fel van tüntetve! Tehát ha valaki meg akar emelni egy 10 tonnás sziklát, akkor a mérgezés szintje 10-zel növekszik

Emberfeletti erő
A Huzhara ereje a méreg hatására növekszik.
Visszahatás: A maximális mérgezés szintjének háromnegyedétől a gazdatest agresszívvé válik, a legkisebb beszólást is megtorolja. Súlyos mérgezés esetén nem tud elsétálni a harc elől!
- 500 kg felemelése [Mérgezés: +2]
- 1 tonna felemelése [Mérgezés: +4]
- 5 tonna felemelése [Mérgezés: +6]
- 10 tonna felemelése [Mérgezés: +10]

Emberfeletti sebesség
A Huzhara sebessége a méreg hatására növekszik.
Visszahatás: A maximális mérgezés szintjének háromnegyedétől a gazdatest hiperaktívvá válik, nem tud megmaradni a seggén, rendkívül frusztrálja a semmittevés, időpazarlás.
- 60-70km/h [Mérgezés: +2]
- 120-150km/h [Mérgezés: +4]
- 300km/h [Mérgezés: +6]
- Teleportáció látótávon belül [Mérgezés: +10] - 2 embert képes magával vinni, max 2km, harcban maximum 100m

Villámgyors reflexek
A Huzhara reakcióideje a méreg hatására csökken.
Visszahatás: A maximális mérgezés szintjének háromnegyedétől a gazdatest paranoiddá válik, előbb üt, aztán kérdez. A közelében történő hirtelen mozdulatokra azonnal ellenségesen reagál.
- Közelharci reakcióidő csökkenése [Mérgezés: +2]
- Golyók elől képes elhajolni [Mérgezés: +4]

Harci regeneráció
A Huzhara regenerációs kapacitása a méreg hatására növekszik. Ebben az állapotban nem képes a testébe került mérgeket semlegesíteni a meditáció megkezdéséig!
Visszahatás: A maximális mérgezés szintjének háromnegyedétől a gazdatest elővigyázatlanná válik, nem törődik saját testi épségével, csak ellenfelének kiiktatása izgatja.
- Kis sérülések [Mérgezés: +4] – Harc közben is regenerálja a kisebb sérüléseket, zúzódásokat, nem szükséges a meditatív állapot.

- Közepes sérülések [Mérgezés: +6] – Harc közben is regenerálja a közepes mértékű, nem halálos sérüléseket, nem szükséges a meditatív állapot.
- Halálos sérülések stabilizálása: [Mérgezés: +8] – Halálos sérülés esetén a test harc közben ignorálja a fájdalmat és a gyengeséget, további karakter szint/körig képes még talpon maradni. Ha eközben nem szerez újabb halálos sérülést, úgy földre kerülve a test stabilizálja magát és megkezdődik a regenerációs folyamat. Ha ebben a tehetetlen állapotban újabb komoly sérülést kap, a regeneráció kikapcsol.


Agyi méreg (Mentális)
A Huzhara mentális képességei attól függnek, hogy a parazita az agy mely területére fecskendezi be a méreganyagot.

Kiélesedett érzékek
Visszahatás: A maximális mérgezés szintjének háromnegyedétől a gazdatest megfigyelésmániássá válik. Mindent hallania kell, mindenről tudnia kell, ha valamiből kimarad frusztrálttá válik.
- Éles érzékek [Mérgezés: +2] - A Huzhara érzékei kifinomulttá válnak, a hallása vetekedhet egy denevérével, szaglása akár egy vadászkutyáé, a látása olyan éles, mint egy sasé. Ízérzékelés alapján képes megkülönböztetni egymástól az alkotóelemeket, tapintásra az anyagot ért utolsó behatásokat.
- Speciális érzékek [Mérgezés: +4] – Egyszerre csak egy aktiválható (Hőlátás, Éjlátás, Ultrahangos hallás - vaklátás, földrezgés-érzékelés)

Megszállás
A Huzhara a koponyába fecskendezett méreg hatására képes megszállni egy másik testet, legyen az akár állat, ember, vagy egyéb, legalább minimális tudattal rendelkező létforma.
Visszahatás: A maximális mérgezés szintjének háromnegyedétől a gazdatest inaktívvá válik, képtelen saját testét irányítani. Ebben a meditatív állapotban nem regenerálja a mérgezés hatásait.
- Mozdulatlanság [Mérgezés: +2] - A megszállt test paralizál, képtelen megmozdulni, vagy reagálni környezetére. Ebben az állapotban a Huzhara tartja a szemkontaktust, ő maga is cselekvőképtelen.
- Simon mondja [Mérgezés: +4] - A megszállt test a Huzhara uralma alá kerül, egyetlen azonnali parancsát teljesíti, ám ez nem lehet önkártékony (pl. nem fog leugrani egy szakadékba/öli meg magát bármely más módon). Ilyenek lehetnek például az egyszerű mozgási, támadási utasítások, alvási parancs, de például az alany igazmondásra kényszerítése is, ekkor őszintén és körültekintően válaszol a Huzhara kérdésére (ami nem jelenti, hogy nem találja meg a maga kiskapuit a kérdésben).
- Marionett [Mérgezés: +10] - A megszállt test tudata alvó státuszba kerül, a Huzhara átveszi a teste felett az irányítást. Képes abban szabadon cselekedni, járni, kelni, harcolni, ám csak addig, amíg valódi, meditatív állapotba helyezett gazdatestét meg nem zavarják. Ha valakivel öngyilkosságot követtet el ebben az állapotban, vagy a megszállt testét megölik, 24 óráig tartó inaktív állapotba kerül, amíg a tudata regenerálja önmagát a sokkból.

Mentális védelem
[Mérgezés: +6] A Huzhara a koponyájába fecskendezett méreg hatására teljesen immunissá válik a mentális befolyásolásra.
Visszahatás: A maximális mérgezés szintjének háromnegyedétől a gazdatest konokká, makaccsá, antiszociálissá válik.

Telepátia
[Mérgezés: +6] A Huzhara a koponyájába fecskendezett méreg hatására képes telepatikus úton kommunikálni maximum 10km távolságból már ismert személyekkel. Gondolatolvasásra nem képes, ellenben szabadon létrehozhat oda-vissza kommunikációs sávot két, vagy több személy között, amíg ő maga a beszélgetésben van. Lényegében tehát nem képes senki fejébe privát chatet nyitni. Smile
Visszahatás: A maximális mérgezés szintjének háromnegyedétől a gazdatest rendkívül szociálissá válik, igényli a figyelmet, állandóan beszélni akar valamiről. Sajnos ettől nem feltétlenül lesz jobb társaság.

Tudathasadás
[Mérgezés: +4] A Huzhara a koponyájába fecskendezett méreg hatására képes mentális támadást intézni a célpont ellen. Ez erős, migrénes fejfájással jár, a hasogató lüktetés térdre kényszeríti az áldozatot, hányingert és rosszullétet okoz.
Visszahatás: A maximális mérgezés szintjének háromnegyedétől a gazdatest kissé őrült lesz. Az egyik pillanatban kedves, jóindulatú, a következőben rosszindulatú és elviselhetetlen. Erős hangulatingadozások jellemzik.

Emlékidézés
[Mérgezés: +4] A Huzhara a koponyájába fecskendezett méreg hatására képes egy tetem utolsó 24 óráját visszaidézni, amennyiben az agy emlékezőközpontja épségben maradt.
Visszahatás: A maximális mérgezés szintjének felétől a gazdatest múltjának sötét emlékei között vájkál, magába forduló, depressziós, kétségbe vonja, hogy képes-e teljesíteni létezésének célját.


Kreditből fejleszthető képességek
Erősebb méregregeneráció /3 kredit/
Normál esetben a meditáció ideje alatt a Huzhara méregkapacitásának negyedét semlegesíti óránként. Erősebb méregregenerációval ez felgyorsul, a továbbiakban óránként már a kapacitás felét semlegesíti, ezzel elérve a képesség maximumát.
Méregellenállás növelése /1 kredit/
Többször felvehető. 1 kreditért cserébe a faj tagjai növelhetik méregellenállásukat +2 ponttal.
Favorizált képesség /3 kredit/
Többször felvehető, de minden alkalommal 3 kreditbe kerül. Ekkor a Huzhara kiválaszt egy képességet, melyet az összes többi előtt preferál. Ezen képesség minden szintjének használata fele annyi mérget juttat a szervezetébe.


Karakteralkotás
- A karakter adatlapján fel kell tüntetni a karakter aktuális ellenállását. Képességmérgezés esetén a hozzászólások elején kell jelölni a kapacitás aktuális állapotát és az aktív képességet.
- Minden Huzhara első generációs (tehát az ős-Huzhara és a Drecolara gyermeke), vagy az alatti. Az első generáció tagjai közvetlenül a bolygóról kerültek ki, ők még emlékeznek arra, milyen volt az odalenti élet a parazitamegszállás után, ám a békeidőkre már nem! Számukra jelenlegi formájuk természetes, de tisztán emlékeznek nemzőikre.
Mivel egy Huzhara 7 éves korától tekinthető felnőttnek, így mostanra érik be a 2. generáció. Ezen generáció tagjai sosem jártak a Lothaoron, de visszavágynak oda. Fajtájuk függetlenül a szülőanyától minden esetben Huzhara lesz, nem képesek hibrid egyedek létrehozására.
- Az egyesülés miatt minden Huzhara ismeri a paraziták technológiáját, mely biológiai alapú. Ha elfoglalnak bármely technológiát (űrhajó, számítógép, fegyver, páncél), azt képesek megfertőzni éppen úgy, mintha az adott technológia is gazdatestnek minősülne (robotokkal, kiborgokkal nem működik). Űrhajó esetén a parazita a bolygó felszínéhez hasonló „érhálózattal” lepi be a hajó belső vázát, rákapcsolódik az energiaforrásra, a vezérlőre, a hajtóművekre, a létfenntartó rendszerre…stb. Képes robotpilótaként közlekedni, de akkor funkcionál leghatékonyabban, ha egy Huzhara becsatlakozik a „vérkeringésbe”. [Kredit: amennyi az űrhajóért fizetendő. Mivel általában nem vásárolják, hanem elfoglalják a hajókat, a ráköltendő kredit értéket az átalakításban fizetik meg.]
Fegyverek, páncélok esetén az effekt hasonló. Uralom helyett a megfertőzött fegyver és páncél erősebb támadó és védelmi értékre tesz szert. [Mérgezés: +3]
- A Huzhara hierarchikus társadalma mostanra szelídült, alapvetően három réteg különíthető el:

Vezér
A régi, rögzült hagyományoknak köszönhetően a Huzhara vezérkasztúként ismeri fel és automatikusan köré csoportosul. A faj tagjai rendkívül összetartóak, mély szinten kötődnek egymáshoz, így általában nincs olyan közösség, melyben legalább egy vezér ne lenne.
Előny: A saját fajtájába tartozó NJK-k fele annyi kreditbe kerülnek nekik.
Hátrány: Nincs méregerősségük.

Mentalista
Közvetlenül a Vezér alatt elhelyezkedő alfaj. Elsősorban a mentális mérgezést favorizálják.
Előny: Választhatnak egy favorizált képességet ingyen az agyi méregalapúak közül, ám cserébe választaniuk kell egy izomméreg alapú képességet is, melynek ára a duplájára növekszik.

Katona
Közvetlenül a Vezér alatt elhelyezkedő alfaj. Elsősorban az izommérgeket favorizálják.
Előny: Választhatnak egy favorizált képességet ingyen az izomméreg alapú képességek közül, ám cserébe választaniuk kell egy mentális alapú képességet, melynek ára a duplájára növekszik.


Készítette: Noah Fischer/Shriad
Lektorálta: Thorhalla/Nefadar

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Faj: Huzhara Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.