Az északi rész utcái

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Victor Montano on Szomb. 15 Jún. 2013, 00:39

Ahogy megközelítik az épületet, egy apró vészcsengő megszólalt Victor fülében. Ahogy az adrenalin elkezdett lüktetni a szervezetében, kiélesedtek az érzékei. Nem hogy nem gátolta, még segítette is teste és az elméjébe beférkőző paranoia a munkájában. Úgy a drogkartellek elleni csatában a harctéren, mint most, ahogy az épületet közelítették meg. Szemei föl s alá jártak a falakon, ablakokon és ajtókon. Miután látta, hogy a raktáron tátongó nyílásokat bedeszkázták, kereste a lazábbnak tűnő deszkákat. De nem talált, amíg nem értek az épület mögé. Jól megnézte magának a nyílást, majd megállapította, hogy kénytelen lesz összekoszolnia magát. Ellenben még nem tette meg s ennek meg volt az oka. Inkább kissé Svarog felé fordult s megkérdezte.
-
Nos, bemegyünk?

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
avatar
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 120
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szomb. 15 Jún. 2013, 08:13

Résztvevők: Victor Montano és Boris Dragunov / Svarog
Következő körváltás: 2013. június 18. (kedd)
 
Csak Victor miatt nem igen volt értelme kört váltani itt, így:
A páros még mindig a hátsó bejárat előtt állt, a láthatóan bejáratnak használt ablak előtt, ahol Victor a társának, Svarognak a válaszára vár azzal kapcsolatban, hogy bemennek-e az épületbe, vagy sem.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Svarog on Vas. 16 Jún. 2013, 08:51

Svarog felpillantott Victor szavaira, megvizsgálta az épületet. Valószínűleg már régen lakhatatlanná nyílvánította és bontásra ítélte. Szomorú látvány volt.
Hamarosan az épület hátsó részén találtak egy ablakot, ami úgy szintén zárva volt régen, csak a deszkákat törték be. Még hozzá nem is olyan régen.
A szoba padlóján lévő nyomok alapján. Svarog a társára nézett, majd megropogtatta a nyakát.
- Menjünk be. Fedezzen - morogta. - Nekem ez fura. Ha a kamerát vagy a széfben lévő dolgot ide rejtette, akkor miért ebbe a bontásra ítélt házba. Lehet, hogy arra ítélte ezzel hogy örökre eltűnjön, vagy ennyire bízott a képességeinkben, hogy még a bontás előtt megtaláljuk.
Svarog követni kezdte a nyomokat.
- Nagyon utálom a krimiket, soha nem gondoltam volna, hogy hirtelen egynek a főhőse leszek.

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
avatar
Svarog
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 862
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Kedd 18 Jún. 2013, 09:34

Résztvevők: Victor Montano és Boris Dragunov / Svarog
Következő körváltás: 2013. június 21. (péntek)
 
Mivel az egész kinti huzavona, hogy bemegy-e a páros, vagy nem kissé elhúzódott, így volt esélye másoknak észrevenni a két férfit, hogy itt vannak. Mielőtt bemásztak volna egy fekete autó állt meg a ház sarkán, SHIELD felirattal az oldalán. Egy ügynök szállt ki belőle és indult a páros felé.
 - Uraim! – lépett elő az egyik egyenruhás alak a hármas felé. – Meg kell kérnem önöket, hogy velem jöjjenek a SHIELD negyedbe. Ezredesi parancsra.
Ebben a pillanatban Svarog megkapja rádión üzenetben a SHIELD negyedből, hogy Miller parancsára be kell mennie, azonnal és vigyen be magával mindenkit, aki az ügyben nyomoz és nem SHIELD-es. A diszpécseres hangja olyan volt igazából, hogy öt perccel ezelőttre, de ha azonnal mennek még elnézik nekik, hogy nincsenek ott. igazából sem Svarognak, sem Victornak nem volt sok választása, csak annyit sem engednek meg az ügynökök, hogy Victor a saját autóján menjen be Chealse-be. Ők repülő autóval érkeztek és azzal sokkal gyorsabban be lehet érni. De biztosítják a férfit, hogy maradnak és vigyáznak az autóra, amíg vissza nem érnek. Végül bárhogyan is, de elérnek a negyedig, ott pedig elkísérik őket a megfelelő tárgyalóig.
 
//Elég lesz oda írnotok, nem muszáj ide is.//


_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Az érkezés

Témanyitás by Dorten Blackwing on Szomb. 12 Szept. 2015, 23:31

Viharos az este és a villámok nem kímélik az utcákat. Egy különösen furcsán, a házak közti sikátorba csap be. De ki is láthatná mikor ilyen későn a viharban senki nem sétál az utcákon. Az erre tévedő svábbogarak furcsán néznek a jövevényre. Honnan jött ez ide? Mégis ugyan mit akarhat tőlünk? Félelem és zavartság árad belőle ahogyan a kihalt, szemetes sikátort nézni maga körül mint aki nem is érti tulajdonképpen a hulladékgyűjtő miért is nem választott magának kellemesebb szakmát? Mi se értjük, mondanák a svábbogarak de őket senki sem kérdezte. Nem is ok nélkül hiszen mit tudnak ők?

-S..segí..ts..ég...

Érkezik egy gyenge próbálkozás az óriástól de hát kitől is várhatna segítséget? A vihar még roszabb napjain is hangosabb mint ő és hát valljuk be, az annyira nem is nehéz. Most kissé magához tér s egy ép lábára áll. A másik térdből hiányzik neki s a bal karja is hasonlóan csak az könyékből. Kábelek lógnak ki belőle. Fura!
A kukába a kapaszkodik és vért köhögve turja azt majd tövig visszatört körmös kezével. Talál is egy fóliát amit magaköré teker, hogy így védje magát az esőtől. Megpróbál eljutni a sarokig de az első próbálkozás alatt máris hatalmas csattanással elterül a talajon. Percekig meg se mozdul. Az eső szakadatanul esik gúnyosan csattanva a fólia kabátján. Most nem is annyira büszke az a sas jelvény a kabátjának vállán a rangjelzések alatt.
Egyszercsak felébred és azon nyomban vért hány magából. Halkan szitkozódik s mint csiga a nyálán, ő a saját vérén csúszva, magát próbálja kijutattni az utcára. Ekkor jön egy roham s a tudatát újra elveszti.

Sötétség. Egy. Kettő. Három.
avatar
Dorten Blackwing
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 6
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Sep. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Dorten Blackwing
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Bishop on Hétf. 14 Szept. 2015, 00:27

Percekkel később érkeznek repülő autó a helyszínre, a gépek oldalán a SHIELD logója van, reflektoraik bevilágítják a helyszínt. A fénysugár áttör a sötéten és az esőn. A járművek leszállnak és páncélos ügynökök biztosítják a helyszínt. Minden sarkot, mindent négyzetmétert alaposan ellenőriznek, a műszereiket is használják. Négyen közelítik meg célra tartott puskákkal a testet. Mivel minden tiszta, így a zöld-arany páncélos vezetőjük is odasétál a sérülthöz.


Orvosi repülő jármű is érkezik, fehér ruhás szakemberek emelik hordágyra a férfit és elszállítják. A katonák még alaposan átfésülik a területet, meggyőződnek arról, hogy semmi más nem érkezhetett meg, ami a kiérkezésük óta csak úgy eltűnt, azután amilyen gyorsan feltűnt, olyan gyorsan távoznak is.

//Folytatás: itt //

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3356
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szer. 21 Dec. 2016, 00:00



A sámán szellemének nyomában




Az északi rész utcái, Staten Island, New York


Részvevők: Wayonka Stevens

Wayonka végül korábban otthagyta a kórházban Annát, az ékszert pedig elzárta. Azóta nem hallott mást a lányról csak azt, hogy elhagyta a kórházat és rendben van. Az a furcsa jelenség, ami a sérülését okozta viszont most pár órája volt egy bejelentés a SHIELD felé. Mivel Wayonka ügynöknek is megfelel az Angyal Project miatt, így ő maga is hallott erről, ami kísértetiesen hasonlított arra, ami Annával történt még a nyáron. A nyomok egy nagymacska támadásra utaltak, azonban a lakás zárva volt, az ablakok is, az állat nem távozhatott a lakásból. Így ezek miatt Wayonka úgy döntött, hogy vállalja az ügyet és egy másik ügynök lesz a segítségére, révén még alacsony rangon van és egymaga nem folytathat nyomozást. A WAND-tól rendeltek ki valakit mellé, mert átoknak gondolták mindezt.
A férfival, Jeremy Simpson-nal a ház előtt kellett találkoznia, ahol az esemény történt, a Staten Island-en. Igazi karácsonyi hangulat volt a városban, nagy pelyhekben szakadt a hó, legalább térdig ért most már, minden feldíszítve. Egy három emeletes bérházhoz kellett Wayonkának mennie. Amint befordult az utcába, már látta is Simpson-t, ahogyan az egyik épület előtt álldogál pár rendőrrel és forró italt iszogatnak.
Jeremy Simpson:


_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Pént. 06 Jan. 2017, 20:04

A természetfeletti fülébe eljutott, hogy a múltkorihoz egész hasonló esethez hívták ki a szervezetet. Anna a kórházban lábadozott, az ékszere lezárva volt, Waynoka nem tartotta biztosnak, hogy ez ahhoz az esethez kapcsolódott. Megkereste volna az árust, de nem volt rá ideje, sem lehetősége. Túl sok minden történt. Ma bejelentkezett, hogy kísérte a másik ügynököt. A másik egy mágikus lény volt, mert ezt sejtették a jelenség mögött.
Waynoka még nem mondott semmit , amikor meglátta a kalapos társát. Az ünnep fényei között nagyon furcsa volt egy ilyen nyomozás. Nem illett a sok szeretet közé. Nézte, hogy mit ittak a többiek, forró csokit vagy kakaót. Meglepődött volna, ha alkoholt ittak volna, szolgálatban. Megállt mellettük és Simpson ügynökre nézett.
- Mehetünk? Waynoka vagyok.
Egy forró csokit ő is kifizetett, ha volt rá lehetősége.
- Mit tudunk pontosan az áldozatról és a helyről?

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
avatar
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Vas. 08 Jan. 2017, 00:01



A sámán szellemének nyomában




Az északi rész utcái, Staten Island, New York


Részvevők: Wayonka Stevens

Wayonka megtudta nézni az italokat a színük és illatuk alapján, hogy mik voltak. Főleg kávé és tea, illetve forrócsoki, amit ittak. Odatudott menni és bemutatkozni. Az ügynök azonnal felé nézett és a kezét nyújtotta bemutatkozás gyanánt.
- Üdvözlöm – mondta. – Jeremy Simpson ügynök vagyok. Mehetünk persze.
Az épületen belül volt több iroda is, így kint a lépcsőházban egy italautomata, ott tudott magának Wayonka is venni egy forrócsokit. Simpson kiitta a kávéját, majd a kukába dobta a poharat és elindult felfelé a lépcsőn, mert ezekben a 3 emeletes házakban nem volt lift. Ha Wayonka csatlakozik hozzá, akkor szólal meg újra.
- Amit tudunk, hogy egy egyedül élő 68 éves idős hölgy az áldozat, csupán egyetlen macskája van, annak azonban nyoma veszett, vagyis egyelőre nem találták meg. A nyomok egy nagymacska támadásra utaltak, azonban a lakás zárva volt, az ablakok is, az állat nem távozhatott a lakásból. A hölgy teteméből a nagymacska lakmározott, az alatta levő riasztotta a rendőrséget, amikor a plafonból vér kezdett csöpögni nála. A helyszín jobban nem lett átvizsgálva, ránk vártak. Csak végignézték a lakást, hogy bent van-e még a gyilkos. A helyszínelők a lakás előtt várakoznak a parancsunkra, hogy bemehessenek.
Közben felértek az emeletre, az egyik ajtó előtt négy laboros, két férfi és két nő, a helyszínelők várakoztak. Amint odaért a páros az egyik nő szólalt meg.
- Uraim! – köszönt. – Be akarnak menni előttünk, vagy mehetünk és végezhetjük a dolgunk?
Simpson Wayonkára nézett, hogy szeretne-e bent még körbenézni, vagy sem.

//Felszereléslistát írj kérlek.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Szomb. 04 Feb. 2017, 08:45

Waynoka jól gondolta, szolgálatban senki nem ivott olyat, amit nem szabadott. Gyorsan köszönt mindenkinek és a nyomozóval bemutatkoztak. Nem ismerte, teljesen új volt neki.
- Waynoka. Rendben.
Egy forró csokira benevezett a természetfeletti. Jól indult a nap, könnyebben. Az automatába bedobálta a pénzt, kivárta, míg megkapta a vékony műanyag pohárból az italt. A gőzben élvezkedett picit. Nem akarta összeégetni a száját, ezért lassan kortyolgatott, lépcsőzés közben is. Közben nagyon figyelt, hogy ne botoljon meg.
- Korábban voltak gondok a macskával?
Waynoka arra gondolt, hogy mivel nem találták meg az állatot vagy megette a jaguárszellem, ezt furcsa volt elképzelni, de ha sebezni tudott, akkor ehetett is, habár egy szellemnek nem igazán volt erres szüksége vagy a macska változott át valamilyen furcsa módon. Utóbbi esetben nem ovlt magyarázat az eltűnésére. Az átvltozásra sem. Elég borzasztóan hangzott minden.
- Szegény néni. Macskát tart és meg eszik.
Waynoka még az emeleten is ivott, mert forró volt az ital, lassan haladt vele. Nem akart ezzel bemenni, inkább letette kinn.
- Jó napo! - köszönt a férfi is.
- Menjünk be előbb. Úgy is hamar végzünk, utána mehet a részletes átvizsgálás.
Bízott abban, hogy ő fog találni valamit, amivel az ügyet összekapcsolhatja a stradon történtekkel.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
avatar
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Kedd 07 Feb. 2017, 08:42



A sámán szellemének nyomában




Az északi rész utcái, Staten Island, New York


Részvevők: Wayonka Stevens

A kérdésen meglepődött Wayonka társa és megvonta a vállát.
- Senki sem jelentett olyat, hogy bárki panaszt emelt volna miatta – mondta.
Odafent végül is a két nyomozó úgy döntött, hogy elsőként ők fognak bemenni és megnézni a helyszínt még azelőtt, hogy a helyszínelők bármit is tettek volna. Mivel így állt a helyzet, a helyszínelők vezetője még meg is szólalt.
- Akkor viszont néhány szabályt be kell tartania a nyomozó uraknak – mondta a nő. – Ezt mind a ketten felveszik, ahogyan ezeket is.
Ezzel egy-egy cipőre húzható műanyag „zacskót” adott át a két férfinak, majd két gumikesztyűt.
- Odabent nem nyúlnak semmihez, nem lépnek bele semmibe – folytatta. – Ha valamit akarnak, akkor szólnak nekünk, mi lefényképezzük, katalogizáljuk és utána mozdíthatják meg. Ez egy szalvétára is igaz, nem csak a holttestre. A testhez még mi sem nyúlhatunk, amíg a halottkém ide nem ér, ami nagyjából negyed óra, ha nem akad el a hóban megint. Érthető volt uraim?
Ha megkapta a választ, akkor még ismét megszólalt.
- Van még kérdésük? – érdeklődött. – Ha nincs, akkor bemehetnek.

//Felszerelés listát továbbra is írj kérlek.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Pént. 10 Feb. 2017, 21:45

- Tudjuk, hogy hívják vagy hogy hívták a macskát?
Waynoka a hallottak alapján arra számított, hogy meg fogják találni valahol a lakásban elbújva vagy szétszabva. Már nem tartotta olyan fontosnak.
- Természetesen! Óvatosak leszünk, így járunk el.
A férfi igyekezett mindent megjegyezni. Ilyenben nem volt még része, csak hallott a folyamatról és filmen látta. Az nem volt ugyanaz. Zacskó, nem nyúlnak, szólnak, óvatosan lépnek. Felvette, amit kellett és a társa után ment, ha végre bemehettek. Kérdése nem volt. A folyosón is igyekezett mindent megnézni, az ajtónál, a csengőnél, ha volt, a falon.

//Bocsánat, elfelejtettem:
pénz
iratok
mobil
Desert Eagle megtöltve, egy tár lőszerrel
taktikai kés
/

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
avatar
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 13 Feb. 2017, 00:01



A sámán szellemének nyomában




Az északi rész utcái, Staten Island, New York


Részvevők: Wayonka Stevens

- Nem – kapta a választ Wayonka a kérdésére. – Önök a nyomozók, hogy kikérdezzék a szomszédokat.
Az ajtónál, kilincsnél és csöngőnél már látszott a por, amivel a helyszínelők levették az ujjlenyomatokat. Odabent a lakásban a belépés után azonnal meglehetett a vér szagát érezni, szerencsére bomló hús még nem érződött. A belépés után egy rövidke kis két-három lépésnyi folyosó volt, itt lehetett a ruhákat felakasztani és a cipőket letenni. Ha ezen végigmentek, egy nagy nappaliba érkeztek. Mint megszokott volt, balra a konyha volt, ami egy légtérben volt a nappalival. Jobb oldalra rögtön két ajtó, az egyik a mosdó és fürdő egyben, a másik ajtó kissé távolabb a hálónak.
A nappaliban egy kanapé volt, előtte egy asztal, az asztal összetörve, itt feküdt ennek a romjain az idős asszony, alatta nagyobb vértócsa. Jelenleg a hasán feküdt, így nem látszottak a sérülései. Nem messze tőle egy telefon, ami úgy nézett ki, hogy kiesett a kezéből. A kanapéhoz közeli könyvespolcról pár könyv leesett, néhány kimozdult a helyéről, de semmi más nem utalt dulakodásra.
Szerencsére a vért könnyedén ki lehetett kerülni, így nem léptek bele, ha körbenéztek a lakásban, akkor sehol sem volt semmilyen behatolási nyom, a macska tetemét pedig valóban megtalálták, legalább is, ami maradt belőle, mintha szétrobbant volt, szétterülve feküdt a hálóban az ágyon.
- Már látott ilyet korábban Mr. Stevens? – kérdezte a társa.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13711
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Szomb. 18 Feb. 2017, 07:03

Waynoka nem is a helyszínelőktől várta, hogy dolgozzanak helyettük, arra gondolt, hátha valaki véletlenül el mondta a macsak nevét. A hepciáskodó kijelentést lesöpörte magáról, tette a dolgát.
Az előírásokat be tartva ment be, a folyosón megcsinálta, amit kellett. Sima emberi szaglással is érezte a vért és arra is rá tudott jönni, hogy még friss lehetett az eset, még nem bomlott a test.
- Megnézem a polcot.
Waynoka azt nézte meg, milyen könyvek estek ki. A címüket és a szerzőjüket nézte. Gondolt rá, hogy ennek semmi köze nem volt az esethez, de ha mégis köthető volt a szellemhez, lehet, hogy jobb nyomon járt. Megnézte a polcot is, hogy a kiesett könyvek helyén látott-e valamit vagy a falon. Nem nyúlt semmihez, csak nézte, amit látott. Ügyelt arra is, hogy ne lépjen bele semmibe.
- Nem. Amit én láttam, az olyan volt, hogy egy lány lábán mély karmolások jelentek meg, de sehol nem volt a nagymacska, ami ejthette volna. Ez más, de annyira talán mégsem.
Waynoka megnézte a két tetemet, óvatosan, hogy semmit ne mozdítson el és a nyomokba se lépjen bele. A macska volt neki furcsa. Mintha belülről jött volna ki a támadó. Körül nézett, hogy látott-e valamilyen hasonló ékszert, ereklyét, műtárgyat, mint Ritánál, valamit, ami indián kultúrával volt kapcsolatos.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
avatar
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Hétf. 20 Feb. 2017, 09:48



A sámán szellemének nyomában




Az északi rész utcái, Staten Island, New York


Részvevők: Wayonka Stevens

Odabent Wayonka megnézte, hogy milyen könyvek voltak a földön, az egyik egy bestseller könyv volt, az egyik romantikus könyveket író írónő könyve volt Danielle Steele-é. Egy másik Stephanie Miller egyik regénye még a Bukás előttről, a harmadik Farah Pahlavi, az utolsó Iráni császárné önéletrajzi könyve, a negyedik egy a Mexikói és Dél-Amerikai indián városokkal, kultúrákkal foglalkozó útikönyv, egy még valami ősrégi 1960-as évekbeli kiadás, igazi ritkaság. A polcon további sok különböző kultúrákkal foglalkozó könyv volt, illetve romantikus kalandregények. A lyukaknál nem volt semmi feltűnő, csak kiestek, leestek, mintha nekiment volna valaki a polcnak korábban, teljesen random helyről estek ki a könyvek.
Ezek után nézett körbe Wayonka, hogy lát-e valami olyan dolgot, ami összeegyeztethető lenne a korábbi gyilkossággal. Azonban semmilyen ősi indián dolgot nem látott elől, ugyan fényképeket látott, amikor még az idős hölgy a 80-90es években járt ilyen helyeken, a fénykép minőségéből és az idős hölgy korából lehet tippelni, hogy akkor járhatott arra. De kint nem igen voltak műtárgyak. Lehet, hogy el voltak zárva, de ahhoz meg egyelőre nem nyúlhatott.
- Behívhatom a helyszínelőket? – kérdezte a társa.
Ha Wayonka igent mondott, akkor a helyszínelőknek kiszólt a férfi, azok pedig besorjáztak a halottkém mögött.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Szer. 22 Feb. 2017, 21:57

A természetfeletti nem volt ellensége a romantikus könyveknek. Nem élt velük, de attól még tudta, hogy mennyire sikeresek voltak és hogy a nők mennyire kedvelték ezeket. A másik kettő könyvről nem sokat tudott, az íróiknak is inkább csak a nevét ismerte. A negyedik keltette fel a figyelmét, az kapcsolódott ide. Közelebb hajolt, megnézte, volt-e valami a könyv mellett, kitépett, elszakadt lap, bármi. Még mindig nem nyúlt semmihez.
Tudta, egyszerűen csak tudta, hogy most volt jó nyomon.
- Ha ezt az útikönyvet elejtette a néni, mennyi esély volt rá, hogy nekiment a polcnak és pont így verte le a többi könyvet? - kérdezte a nyomozót.
Ő is próbálta el képzelni, de nem látta tisztán, hogy így történhetett-e.
A többi tárgy egyáltalán nem volt érdekes. A fényképeken is csak azt nézte meg, hogy a nőn volt-e valamilyen jellegzetes ékszer, indián vonatkozású.
- Igen, az jó lenne!
Mikor be jöttek, szólt nekik:
- Azt az indiános útikönyvet megnézném közelebbről is, ha már lehet és ha esetleg van róla számla valahol, amiről kiderül, hol vette, az is érdekes lehetne!
Közben még a macska nevére próbált rájönni. Körül nézett, hogy talált-e névre szóló tányérkát neki vagy bármit, amiről ezt megtudhatta volna. A könyv és a macska valahogyan össze kapcsolódott. Arra kellett rájönnie, hogyan és miért pont most.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
avatar
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Pént. 24 Feb. 2017, 00:00



A sámán szellemének nyomában




Az északi rész utcái, Staten Island, New York


Részvevők: Wayonka Stevens

A néni teste úgy 3-4 méterre volt a könyves szekrénytől és még egy kanapé, illetve kávézóasztal is köztük volt, így nem volt valószínű, csak akkor, ha menekült valami elől, akkor lehetséges volt. De ezt a nyomszakértők jobban megtudják majd mondani, mint most Wayonka ránézésre.
- Nem hiszek a véletlenekben és az esélyekben – mondta a férfi. – A tudományban hiszek.
Mivel Wayonka is egyetértett abban, hogy bejöjjenek a helyszínelők és a halottkém, így azok be is jöttek, a halottkém egy 60-as évei közepén járó pocakos férfi volt, aki a táskájával ment oda a testhez, majd elvégezte a szükséges formalitásokat ahhoz, hogy megállapítsa a halál időpontját.
- Mivel itt a lakásban sincs túl meleg, úgy ítélem meg, hogy hajnali 2 és fél 3 között lehetett a halál időpontja.
Wayonka kérésére lefényképezték a könyvet, így már felvehette. Ha kinyitotta a könyvet az idős hölgy tollal beleírt neve volt és egy 1985. dátum beírva. A könyvet is akkor vették, így valószínű, hogy azóta a tulajdonában volt. Egy sima egyszerű buta amerikaiaknak készült turista könyv, hotelekről, látnivalókról, valuta, milyen oltások kellenek, nemzeti ételek, nyelvek stb. egy átlagos turisztikai könyv, több mint negyven évvel ez előttről. Macskának volt nyakörve és rajta egy biléta, ezt megtalálhatta a szobában a férfi, Puding volt a macska neve.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Szomb. 25 Feb. 2017, 06:18

Waynoka nézte a helyszínt, próbált rá jönni, hogy mi is történhetett. Úgy gondolta, hogy az idős nő menekülhetett valami elől. Úgy meg történhetett, amire gondolt. Meg akarta várni a helyszínelőket, mert ehhez az ők szakértelmük kellett.
A nyomozó nem sokat tudott segíteni, ezért Waynoka várt. A pocakos öreg szakember meg nézte, amit kellett.
- Az időseknek vannak alvászavaraik, de nem jellemző, hogy hajnalban a könyvespolchoz jönnének. Valami ide csalhatta - mondta a természetfeletti.
Végre fel vehette a könyvet. Bele is lapozgatott és megnézte az elejét. A nő nevét látta, ami nem volt nagy újdonság. Az évszám egyezett azzal, amire a fénykép alapján gondolt. A 80as években járt valahol a néni, negyven évvel később érte utol a végzet. Waynoka az állát vakarta. Még egyszer meg nézte a fényképeket, hogy látott-e bármi különöset, érdekeset rajtuk. Például a macskát, ami elég furcsa lett volna, mert negyven évig nem éltek el. A könyv nem volt túl érdekes, teljesen átlagos volt és semmi nem is pottyant ki belőle.
- Puding testét meg néznék közelebbről? Olyan, mintha valami ki jött volna belőle.
Még nem tudta, ez hogyan volt lehetséges. Talán egy szellem szállta meg a macskát. Valami még kellett. Valamit nem vett észre. Járt a szeme, ékszert keresett, bármit, ami még utalt volna arra, amit a fényképeken látott. Egy tárgyat, valamit, ami kapcsolódott az ügyhöz.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
avatar
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Hétf. 27 Feb. 2017, 08:21



A sámán szellemének nyomában




Az északi rész utcái, Staten Island, New York


Részvevők: Wayonka Stevens

Többen bólintottak, hogy abban igaza van Wayonkának, hogy vannak az időseknek alvászavarai, de ez a leborult könyveket nem magyarázza.
- Hacsak nem a macska verte le őket valamiért – mondta a nyomozótársa.
A könyvespolcnál valóban volt akkora hely, hogy könnyedén eltudott ücsörögni egy macska a könyvek előtt, hogyha akart. A halottkém felpillantott, amikor a macskát emlegette Wayonka.
- Megnézhetem, bár én elsősorban az emberekhez értek, nem az állatokhoz – felelte.
Átment a hálóba, hogy megnézze a döglött állatot. Látható volt rajta, hogy ilyennel nem igen találkozott a pályafutása során még.
- Fogalmam sincs mi okozhatta – mondta. – Gázok tehetnek ilyet nagyon extrém esetben… be kell vinni és megvizsgáltatni hozzáértő személlyel.
Közben Wayonka végignézett mindent, de semmi olyat nem talált, amit keresett volna, semmilyen ereklye, minden ami ki volt téve több évtizede ott lehetett, semmilyen friss dolog nem volt itt.
- Én elmegyek kihallgatni az egy szinttel lejjebb lakó szomszédokat – mondta a nyomozótárs. – Javaslom maga az e szinten levőket hallgassa ki.
Mivel nem volt nagy az emelet, így még három másik szomszéd volt idefent.


_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Szomb. 04 Márc. 2017, 07:36

Waynoka próbálta bemérni, hogy történhetett pont az, amit a nyomozó említett. Megnézte a polcon a könyvek helyét, hogy még ott látott-e bármi érdekeset, amit a macska kereshetett. Valószínűbbnek tartotta, hogy Puding csak elugrott onnan. Attól tartott, hogy a könyvből valami elő csalta a szellemet, de nem tudott rá jönni, hogyan.
- Rendben, köszönöm azért, hogy megnézte! Majd akkor az állatszakértő véleményét is megvárjuk - szólt Waynoka hálásan, mert a helyszínelő így is megtette, amit tudott.
A gáz sehogy sem illett ide és nem tudta, mi okozhatta volna a robbanást. A lakásban már nem talált semmi egyebet. Igyekezett a fejében tartani azt, amit látott, még egyszer át gondolta.
- Rendben, nyomozó.
Indult is a közvetlen szomszédhoz, hogy vele kezdje. Kopogott vagy ha volt csengő, csengetett. Ha esetleg a szomszéd annyira kíváncsi volt, hogy nézte a nyomozást, akkor egyszerűen csak oda ment hozzá. Ha csak az ajtó nyitás utána tudta meg tenni, akkor kérdezett.
- Jónapot kívánok! Waynoka vagyok. Szeretnék fel tenni pár kérdést, ha van ideje.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
avatar
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Hétf. 06 Márc. 2017, 08:00



A sámán szellemének nyomában




Az északi rész utcái, Staten Island, New York


Részvevők: Wayonka Stevens

A megbeszélések és egyéb értekezések után Wayonka úgy döntött, hogy ő maga is elmegy kihallgatni a megfelelő személyeket, akik itt laktak az emeleten. Senki sem volt kint a folyosón, mivel lent látott rendőröket is a férfi, így esélyes volt, hogy már szóltak és megkérték a lakókat, hogy ne nézelődjenek errefelé. Természetesen volt csöngő is, így azt használva tudta jelezni az itt létét. Úgy fél perc múlva bentről kikiabált egy álmos férfi hang, hogy egy perc és jön. Nagyjából tényleg ennyi idő múlva egy pólóban és boxerben levő borostás, kócos hajú nagyjából 30 év körüli fiatalember nyithatott ajtót. Valószínűleg a csöngő ébreszthette fel.
- Wayonka micsoda? – kérdezte. – Mégis mi a fenéről hablatyol… nem, nem veszek semmit sem, nem akarok Jehova tanúihoz csatlakozni és közvélemény kutatás sem érdekel… hagyjon engem békén, vagy rendőrt hívok zaklatásért…
Ezzel be is csapta az ajtót. Wayonkának eszébe juthat, hogy már a legelső SHIELD-es továbbképzésen tanították nekik, hogy mindig igazolványt kell mutatni és nem keresztnéven kell bemutatkozni, hanem az ő estében Stevens ügynökként. Professzionálisan kell viselkedni, nem diákként, mert különben könnyedén úgy járhat, mint most tette.


_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Szomb. 11 Márc. 2017, 08:41

Waynoka megint el felejtett valamit. Őt ezzel a névvel küldték vissza a túlvilágról. Később tudta meg, hogy a régi életében a teljes neve Waynoka Stevens volt. Nem is szerette ezt a nevet, idegennek érezte. Fel kereshette volna a régi szüleit, de azt sem tette. Semmit, ami a régi életéhez kötötte volna. Most kénytelen volt. Mivel a férfi türelmetlen volt és rá csapta az ajtót, a természetfelettinek újra meg kellett nyomnia a csengőt. Ha nem nyílt ki az ajtó, akkor hangosan mondta, hogy a benti hallja, de nem kiabálva:
- Waynoka Stevens vagyok és pont a rendőrségi nyomozás miatt vagyok az épületben a S.H.I.E.L.D. W.A.N.D. RÉSZLEgével együtt működve!
Ha a férfi ajtót nyitott, akkor Waynoka már az igazolvánnyal a kezében várta.
- Most tudunk beszélni?
Ha igen volt a válasz, akkor tette fel a kérdést.
- Látott vagy hallott ma valami furcsát a házban? Itt főleg az idős hölgy lakásának környékére gondolok.
Ha nem nyitott ajtót a férfi, akkor Waynoka ment a következő lakáshoz és ott már profeszinoálisan mutatkozott be, úgy, ahogy itt akart másodszorra.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
avatar
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Hétf. 13 Márc. 2017, 07:46



A sámán szellemének nyomában




Az északi rész utcái, Staten Island, New York


Részvevők: Wayonka Stevens

Wayonka próbálkozott a második körrel, bentről hangos káromkodást hallott, ahogyan kimondta, hogy a SHIELD-től jött. Erre már kinyitotta a fickó az ajtót, de nem teljesen, még akkor sem, amikor látta az igazolványt. Végighallgatta, hogy mit is mondott Wayonka, majd utána szólalt meg.
- Végre feldobta a talpát? Helyes! – mondta. – A vén liba egyfolytában karattyolt… élni nem hagyta az embert. Az utóbbi két hétben a vele szemben lakó fiatal anyát és a 6-7 év körüli kislányát szemelte ki. A gyereknek letépte a nyakláncát is a nyakából, mert szerinte veszélyes…
Mintha ezek után fogta volna fel a dolgot, hogy mit is kérdezett tőle az ügynök.
- Befejeztük? – kérdezte. – Éjszakás voltam, aludni akarok végre…
Valószínűleg Wayonka is tudta, hogy miként működnek ezek, napközben alszik az ember, késő délután megy munkába, majd hajnalban jön, a köztes időben alszik.
- De ha érdekli azaz az ajtó az – mutatott rá a nővel szemköztire. – A negyedik szomszéd egy idős házaspár… ők vannak itthon egész nap… én nem szoktam senkivel beszélni, nem is ismerem őket. Alig 3 hónapja költöztem ide, csak bérlem a lakást.


_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Az északi rész utcái

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.