Nathaniel Orrin

by **Reptile** Csüt. 30 Aug. 2012, 11:28

Név: Nathaniel Orrin
Egyéb név(i): Nate, pók
Faj: Szuperhumán - Zseni
Nem: Férfi
Jellem: Gonosznak mondható - Magnetó oldalán.
Születési helye és idő: 2026. Október 13.
Kor: 20 év
Család: Egyedülálló
- Apja: Lex Orrin
- Anyja: Natasha Maurene
- Féltestvér: Laura Orrin
Foglalkozás: Testvériség tag
Testmagassága: 189 cm
Testsúlya: 86 kg
Szeme színe: Teljesen fekete
Haja színe: Fekete
Bőre színe: Szürke
Különleges ismertetőjel: Nos hat keze van, szürke a bőre, az arca pedig torz, szóval a kinézete.
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: Mondhatni néma, nem képes normálisan emberi módon beszélni, csupán groteszk hörgésekre és éles visításokra képes.

Életrajz:
Két évvel a nővérem után születtem, ugyan úgy mint ő, egy mára átalakított New Yorki kórházban, vagy legalább is a neve megváltozott azóta. Rólam tudni kell, hogy nem vagyok igazán a szavak embere, régen az voltam, de mostanság már nem igazán, így hát nem nagyon fogom kerülgetni a témákat, vagy ha mégis akkor szóljatok rám. Kiskoromban meglehetősen hiperaktív voltam, a nővéremmel ellentétben, én mindennel és mindenkivel ismerkedni akartam, kivéve a lányokkal, őt leszámítva, mert hát mindegyik… Valahogy annyira ellenségesnek tűnt akkor, meg úgy valahogy nem is igazán érdekeltek és ugyebár ez fordítva is így volt, bár általában mindenkitől hallani lehet hogy volt kiskorában egy amolyan szerelme, ugyebár a legelső szerelem az ember életében, amiről azt mondják, hogy meglehetősen egyedi érzés, de… Nos nekem mondhatják, én nem tudom, hogy milyen, ugyanis finoman fogalmazva sosem jöttem ki jól a lányokkal, kettőt leszámítva, és mindkettő a rokonom.. Ugyanis, bár ezt eléggé gáz így belátni, de annak idején eléggé… Nos féltem tőlük, kicsit… Kicsit nagyon, mondhatni halálosan be voltam szarva a közelükben, ez azonban idővel szerencsére eltűnt, de nagyon, nagyon későre. Már egészen ezen a korai szakaszban megmutatkozott, hogy nem vagyok átlagos gyerek agy terén, a logikám, a gondolkodásom, és a felfogásom egy része is valamennyivel mindig megelőzte a korombeliekét, persze nem azt mondom, hogy hű de sokkal, sőt, volt az a bizonyos korom, a kamaszkorom, amikor eléggé egy szinten álltam az átlaggal… Mondhatni, de valamilyen szinten mindig is kitűntem ezzel… Szóval jó tanuló voltam igen, stréber? Nem, csak a tananyag nagy része figyeléssel megmaradt, bár most így jól bele is ugrottam a suliba, de nem baj, úgyis ez lett volna amiről beszélni kell, szóval azt hiszem nem számít. Főleg a matekból és az ahhoz csatlakozó, vagy arra épülő tananyagokból voltam jó és erről talán többet nem is tudok mondani, igen… Barátok terén, nos tele voltam velük, volt akit tényleg bírtam, na meg persze volt olyan is, akit csak valahogy elviseltem, de annyira sosem csíptem, nem beszéltem vele, szóval eléggé vegyes „baráti” társaságom volt így a kezdetek kezdetén. Még ugyan így, úgymond ugyan így, az általános iskolás éveim alatt kezdtem el edzeni apámnak köszönhetően, aki a saját szárnyai alatt nevelgetett minket ilyen téren, engem és a nővéremet, én pedig eléggé egyszerűen belementem a dologba, mint mondtam hiperaktív voltam és talán pont az segített leküzdeni a dolgot, vagy csak szimplán kinőttem, ki tudja… Szép lassan eljöttek a középsulis évek, én a testvéremmel ellentétben egy „magas szintű „ suliba kerültem, mivel a tanulmányi eredményeim kiemelkedőek voltak, és ezt a szintet, bár sokkalta nehezebben mint korábban, de itt is sikerült tartani és valószínűleg ennek köszönhetem hogy úgy alakult az életem, ahogyan… Jobban jártam volna, ha máshova vesznek fel. Itt középsuliban… Nos eddigre túlléptem a hiperaktívságon, és a barátaim száma is nagyban megcsappant, idővel kiderült, hogy ki is az tényleg, akire szükségem van és hát eléggé kevesen maradtak, ami nem volt cinkes, sokan vannak így, vagy legalább is gondolom. Itt vettem fel egy amolyan ösztöndíjat, jó tanulás, és próbaidős munka, cserébe pedig támogatás az esetleges továbbképzéshez és azon a munkahelyen már fix helyem lehetne, sőt nagy valószínűséggel ott kötnék ki… Szóval felvettem valami ilyesmit, nem is emlékszem már pontosan hogy melyik cégnél, akiknél csupán annyi volt a dolgom, hogy naphosszakat gépeket kellett ellenőrizni, pontosabban az áramköreiket és hát… Nos nem volt egy álom meló, de a fizetés igencsak csábító volt, és ezzel megint egy lépéssel a nővérem elé kerültem, persze nem mintha versenyeztem volna vele bármiben is, nem volt szokásunk versengeni, de persze néha megesett, és én erre is valamilyen szinten úgy tekintettem, valószínűleg azért, mert ilyen téren mindig is vezettem, bár a munka meg a tanulás valahogy nagyon hadakoztak és sokszor már fárasztó volt az hogy edzés, tanulás és munka is legyen egy napon, de egy idő után sikerült egy amolyan megfelelő beosztást találni, csak egy kis ide-oda tologatás kellett hozzá, amit a munka köré építettem, mivel annál nem én szabhattam meg, hogy mikorra hagyom. Valamikor iskola zárás felé lehetett az, hogy… Nos az a bizonyos nap, ami felforgatta az egész életemet, és gyökeresen megváltoztatta, az egyik veszélyesnek titulált gépet ellenőriztem, ami elvileg le volt kapcsolva, hogy véletlenül se történhessen semmi és őszintén szólva, az ellenőrzés tényleg probléma mentes volt, csak miután végeztem és ismételten aktiválták a szerkezetet, aztán jöttek a problémák. Innentől kezdve sajnos nem sokra emlékszem. Sajnos? Talán inkább szerencsére. Valószínűleg rosszul kötöttem össze valamit, vagy a szerkezet volt eleve hibás én pedig jól csináltam a dolgokat, csak menteni nem lehetett… Akárhogyan is, szikrákat láttam, aztán pedig füstöt és tettem is volna, amiről tájékoztattak, hogy ebben az esetben azonnal el kell hagyni a helységet a lehető leggyorsabb módon, meg persze voltak már lehetőségek is, de nem erre az esetre, azonban mire az ajtóhoz értem, pedig futottam, az addigra már zárva volt és akárhogyan próbáltam kijutni, tépni azt, vagy egyszerűen ütlegelni, hogy hátha ki tudja még nyitni valaki a másik oldalról… Sajnálatos módon ez nem történt meg. Még egy hangos sípolás volt, utána pedig szédülés, és pillanatokkal később olyan fájdalom, amit még soha életemben nem éreztem, és nem is akarok többet, ezek után pedig nem emlékszem, valószínűleg elvesztettem az eszméletemet, sőt inkább biztos, bár nem jártam utána a dolgoknak, nem volt rá alkalmam, talán lett volna, de… Akkor sem éltem vele. Egy elkerített szobában tértem magamhoz, tipikusan az amikor valakit bevisznek egy kórházba, de valami műanyagszerű fóliával elkerítik a többi betegtől, hogy ne fertőzhesse őket. Körülöttem sárga védőruhás alakok ténykedtek, akik egyértelműen észre vették, hogy magamnál vagyok, de nem foglalkoztak ezzel különösebben. Zsibbadtam, emlékszem, az egész testem, olyan szinten, hogy nem voltamam képes mozogni miatta, vagy talán inkább még csak gyenge voltam, csak akkor nem tudtam ezt így felfogni, akárhogyan is volt, a családomat sikerült felfedeznem valahogy a szemem sarkából, bár nem volt egyszerű, az ember felismeri azokat az embereket, akikkel 18 éve lakik egy háztartásban. Bele telt még néhány napba, mire teljesen rendbe jöttem, legalább is testileg, a lelki megpróbáltatások csak ezután kezdődtek, ugyan is ahogyan a zsibbadás múlott… Már úgy éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, de csak miután képes voltam végignézni magamon, csak az után jött a rosszabb része. Sok kéz… Szürke bőr és az arcomról még nem is tudtam… Undorító lettem, egy förtelem… Ezek voltak az első gondolataim, amik magammal szemben eszembe jutottak, bár talán ez változott volna, e miatt nem fordulnak el tőlem az emberek, vagyis azoknak a nagy része. Hetekig a szobámba zárkózva éltem, miután a családomat leszámítva mindenki eltávolodott tőlem, talán valamilyen részt a saját hibámból, de akkor is cserben hagytak, elfordultak tőlem, mindenki… Így tényleg csak az a kis közösség maradt számomra. Szóval mint említettem, sokáig ki sem mozdultam a szobámból, egyrészt ismerkedtem az új önmagammal, másrészt pedig… Nem akartam, hogy bárki is nézzen, de végül az életteremet nagy nehezen sikerült kiterjeszteni először a teljes lakás területére, később pedig a ház környékére is valamilyen szinten, de az utcákon… Nos finoman szólva eléggé beöltözötten járkáltam csak, ballonkabát, sapka, és ehhez hasonló „finomságok”, gondolom nem meglepő, hogy egyesek hülyének néztek, de számukra is jobb, hogy nem kellett látniuk. Később a nővéremnek köszönhetően, megismerkedtem pár furcsa alakkal, akikről később kiderültek érdekesebb dolgok is, mint például az, hogy bármilyen nehéz is elhinni, a testvériség tagjai… Eleinte megmondom őszintén, nem örültem neki hogy ilyen alakokkal lóg és az is zavart, hogy engem is próbált belevonni, amibe én az addigra kialakult helyzetem miatt, egy kisebb noszogatás után bele is mentem, akármennyire is nem tetszett. Egy idő után aztán… Valahogy megváltozott a véleményem, teljesen más emberek ők, mint azok, akik addig körülvettek, idővel sikerült nyitnom feléjük, bár ez nem azt jelenti, hogy különösebben próbáltam volna ismerkedni, csupán annyi, hogy szép fokozatosan képes voltam túl lépni azon, hogy milyen lettem, úgy értve, hogy már merek úgy mutatkozni, ahogyan vagyok, elfogadni… Nos még mindig nem sikerült. Bár a testvériség miatt hátra kellett hagyni a családot, nem nézték jó szemmel, de én legalább nem úgy váltam el tőlük min a nővérem, csak csendesen és nyugodtan, hiszen ebben a szervezetben olyan emberekkel találkoztam, akik elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, és nem néztek furcsán, jó persze az első pillantásoknál igen, egy kicsit látszott rajtuk, de utána ahogyan jött, úgy nyoma is veszett a dolognak. Azt hiszem ezért is nem pártoltam el tőlük azok ellenére, amiket néha meg kellett tennem, vagy tennünk és egyben ezért követtem, és mind a mai napig követem a tanításaikat. Az elmúlt időkben fegyvereket próbáltam, hogy így mondjam, íjat és nyilat, csak hát… Nem megy valami jól, de dolgozok rajta és igencsak rászoktam az olvasásra is, mivel kommunikálni nem tudok rendesen, így ez vette át a beszéd helyét, főleg.

Szakétrelmei:
- Harctudásilag magasan képzett, teljes mértékben ugyan azt a stílust használja, amit az apja tanított neki, és amit az is használ, csak több kézzel, így kiemelkedő pusztakezes harcban és a botokkal is meglehetősen jól bánik.
- Bár nem rendelkezik hivatalosan szaktudással, mert az iskolát nem fejezte be, mechanika és kémia terén kiemelkedő tudással rendelkezik, nem „legendás” tudással, csak nagy tudással.
- Apja némaságának köszönhetően ismeri a jelbeszédet.

Képességei:
- A korábban őt ért sugárzásnak köszönhetően a teste igencsak nagy változásokon esett keresztül, hat karral rendelkezik, több szemmel is ( melyek ugyan arra néznek és hatból négy a homlokán található ), a bőre szürke lett, a szája pedig „felszívódott”, valamint az orra sem úgy néz ki, mint egy normális embernek, tulajdonképpen azon tud kommunikálni és táplálkozni is, szigorúan csak pépeset. A légzés és az evés nehezen megy egyszerre, de megoldható.
- Képes hálót lőni a kezeiből, maximum öt méteres távolságra melyek 50 kilót képes megtartani, meg tud tapadni bármiféle falon, az ügyessége pedig az emberi norma kétszerese.

Kép:
Nathaniel Orrin Dark_and_Darkness_by_Beloved_Creature

Nathaniel Orrin Dark_and_Darkness_by_Beloved_Creature

by **Tyranis** Csüt. 30 Aug. 2012, 12:29

Elfogadva.

by **Reptile** Kedd 30 Júl. 2013, 11:11

Egy év, rengeteg idő, mégis oly gyorsan tovaszállt, s milyen költői próbálok lenni, csak érteném én, hogy minek? Az elődök földjén történtekből nem sokra emlékszem, olyan csupán, mint egy kusza álom, de biztos vagyok benne, hogy megtörtént, hiszen látható nyomot hagyott a kezemen, igaz szabad szemmel nem vagyok képes érzékelni, senki sem, de biztosra veszem hogy valamivel elő lehetne hívni és tanulmányozni, ezen egyenlőre viszont eddig nem próbálkoztam.

Ami azon a bizonyos, már egyszer nevén nevezett túlvilágon történt, megingatta a bizalmamat Magnetoval kapcsolatban, fel kellett vetnem a kérdést, miszerint: " Miért is fogom én ennek az embernek oly annyira a pártját? ". S valóban, hiszen jómagam nem vagyok, s soha nem is voltam embergyűlölő, volt egy időszakom mikor irigy voltam azokra kik normálisak, kinézetileg legalább is s tudnak beszélni, s talán pont ezért ragaszkodtam annyira a testvériséghez, ott úgy kezeltek mint bárki mást és otthonosabban éreztem magam. De azóta rengeteg idő eltelt, a világ változott, rengetegen vannak azok, akik olyanok mint én, nem számítok már kirívó esetnek, nincs okom ragaszkodni hozzájuk, bár mondhatjuk, hogy segítettek de... Számít ez még valamit? Röviden megfogalmazva mondhatjuk, hogy véglegesen megbékéltem magammal és azzal, hogy mi történt és miért vagyok ilyen, többé nem esik nehezemre arra az esetre gondolni, megtörtént és ez már így van, a múltat nem lehet megváltoztatni, de ha meg is lehetne, megtenném? Nem, ennek így kellett lennie, így is fog maradni.

Magnetoval kapcsolatban viszont a kérdés, hogy mit tegyek, mihez kezdjek, sokáig foglalkoztatott, főleg azért, mert találtam előre kitérőt, a nővéremet, akit igenis megpróbáltam személyesen felkutatni Madripoorban, mert bárki mondjon bármit, akkor is találkoztam vele, beszélgettünk és biztosra veszem, hogy csináltak vele valamit, azért viselkedett furcsán. A keresésem pedig másfél hónapig eltartott, de végül nem jártam sikerrel, pedig a városban lévő szinte összes szórakozóhelyet átnéztem, mivel őt ismervén ott kell keresni, bár inkább úgy kerestem, mint táncoslányt, ki tudja, lehet hogy drog hatása alatt rávették ilyesmi szolgamunkára, hogy így nevezzem, de nem jártam sikerrel, bár összefutottam pár érdekes hüllőlénnyel, akik elvileg alapvetően nem emberek, érdekesnek tűntek, szívesebben át tanulmányoztam volna őket genetikailag, de nem volt alkalmam sokáig beszélni velük, habár az egyik felettébb... Tapadós volt, had mondjam így és ilyen téren viselkedésileg hasonlított a nővéremre, túlságosan is és pontosan ezért nem tudtam hagyni, hogy az történjen ami... Így belegondolva... Nem, biztosra veszem, hogy nem ő volt az, bár pusztán csak azért, mert három másik személy volt vele akik elvileg vele nőttek fel, legalább is a háromból kettő, ők pedig alátámasztották a sztoriját, amit nehezen tudtam kicsikarni a kommunikációs nehézségek miatt, de csak sikerült.

Miután visszatértem a sikertelen keresésből, bár nem megtörten, továbbra sem adom fel mert tudom hogy él... A lényeg az, hogy alaposan átgondoltam a már korábban említett dolgokat a testvériséggel kapcsolatban, mert már rég egyértelművé vált, hogy amiért Magneto küzdeni próbál az egy bukott cél, ő maga is megbukott, napról napra veszít a hatalmából, abból a hatalmából amit az egyik legmocskosabb módszerrel szerzett... Talán egy nap kellett, hogy elhatározásra jussak, miszerint megfelelően cselekedve összepakoltam azt, ami számított, a kutatásaim eredményeit, könyveket, ruhákat, tényleg ami a legfontosabb volt és lényegében magam mögött hagyva a hanyatló testvériséget Afrikába vettem az utamat, igaz költséges utazás volt, nagyon is, s ami azt illeti erősen szerencsepróbáló is, de mindenképpen megérte.

Afrikában lényegében tiszta lappal kezdhettem, igaz amiket a testvériség oldalán próbáltam elkövetni, sosem moshatom le magamról, de nem is akarom, ez is az életem része már és mint mondtam, ez is rendben van így, de mégiscsak egy új kezdet volt ez. Igaz nem volt egyszerű elérni, hogy ne csak egyszerű polgár legyek, de sikerült megoldani. Az utam Wakandába vezetett, két okból, mert eredetileg ott uralkodott csak a nagy szürke, másodszor pedig a verbánium miatt... Igaz főleg úgy sikerült magamnak helyet kiharcolni, mint tudós, amire olyan technológiai fölény mellett és olyan tudással mint az enyém, nos, nem igazán van szükség, olyanra legalább is mint én, nem és valószínűtlen, hogy egy életnyi idő elég lenne arra, hogy akár csak a felszínét megértsem annak a technológiának amit Apokalipszisék használnak, de egy próbát megér, mert nem valószínű, hogy abba belehalnék.

Az egy év maradék részét pedig innentől némi edzéssel és intenzív tanulással töltöttem. Igyekeztem pótolni biológia terén azokat a hiányosságokat, melyek még fennálltak, mert az egy dolog, hogy vírusok és genetika terén értettem a dolgomat, de az csupán csak egy kis része a teljes egésznek, s bár rengeteg időt szenteltem rá, még most sem merném azt mondani, hogy teljesen elsajátítottam mindent amit csak lehetett eme tudás terén, nem, bőven nem, de ezt még meg fogom oldani. Másrészt belevetettem magam a műszaki dolgokba, bár elsőként nem tűnt valami egyszerűnek, miután képes voltam feldolgozni az alapokat és arra szépen felépíteni mindent, egészen könnyűnek bizonyult, még a mai modern technológia is egy kevés boncolgatás után, igaz, kinek mi a modern, nekem már magában lenyűgöző az, hogy agyba ültethető chipekkel szavak nélkül képesek kommunikációra az emberek, ugyanakkor azt is tudom, hogy ennél fényévekkel fejlettebb technológia is létezik a bolygón, melyekkel csak remélem, hogy egyszer áthatóbban tudok majd foglalkozni, de ahhoz is, még rengeteg tanulás vár rám s ezt az egy évemet, leszámítva a keresést és a "költözést", teljes mértékben a tanulás szabályozta, szinte az vitte el minden időmet és volt, hogy napokon keresztül ki sem látszottam a könyvekből és a jegyzetekből, igaz az edzés még így is jelen volt mellette, bár osztott figyelemmel nem volt olyan egyszerű, amíg két kézzel fekvőtámasz, a másik kettővel olvasni... De nem megoldhatatlan. Hát így telt az elmúlt év számomra. Bevallom őszintén, nem kis vágyam, hogy jómagam is létrehozhassak valamiféle olyan korszakalkotót, mint amit Dr. Brian Woodsnak sikerült. De ettől valószínűleg még mind-e mellett is igencsak messze állok, de legalább célom van.

Változások:
- Biológia terén bővítette az ismereteit, így már kissé más felé is specializálódott, nem csak baktériumok és genetika terén, igaz ez oly mértékben még nem jelentős, de haladás.
- Főként mechanikával és a modern technológiával foglalkozott, sokat, nagyon sokat, szinte minden lehetséges tárgyat szétszedett, tanulmányozott, avagy boncolgatta őket, elemezte a működésüket, ez tette ki az idejének a legtöbbjét, így mondhatni, technikai zseni lett.. Is... ért hozzá és a legtöbb dolgot maga is össze tudná rakni ha lenne hozzá anyag, sőt, akkor talán valami egyedit is kreálni tudna.
- Céljává vált az, hogy létrehozzon valamit ami biomechanikus, egy olyan, élőlényt ami gép és tárgy egyben, de nem kiborg, ha úgy tetszik, egy új anyag létrehozása.
- Az élethelyének köszönhetően kénytelen volt áttérni Apokalipszis vallására, bár ő maga nem úgy tekint a szürkére, mint istenre, de azt elismeri, hogy valószínűleg a legerősebb mutáns a Földön, habár ezt inkább nem mondja ki hangosan.
- Egyértelműen nem követi már Magnetot és nem képviseli a nézeteit, mindent maga mögött hagyott ilyen téren.

by **Thorhalla** Kedd 30 Júl. 2013, 11:22

Elfogadva, mehetsz Te is jelentkezni a kalandra.

by Ajánlott tartalom

Nathaniel Orrin

Nathaniel Orrin

Re: Nathaniel Orrin

Re: Nathaniel Orrin

Re: Nathaniel Orrin

Re: Nathaniel Orrin