The Blue Angel étterem

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Szer. 14 Aug. 2013, 12:03

Philippe Lerois épp varázsigéket mondogatott, amikor csengettek. A sofőr volt az. A vámpír ajtót nyitott neki és meghallgatta. Felvonta a szemöldökét a rövid összefoglalásra és összegezte a fejében a hallottakat. Tehát a fickónak az apján keresztül valószínűleg elég sok mindenhez van hozzáférése és kapcsolata. A vámpírokra tett megjegyzése talán a szülei halála miatt lehetett és a rejtélyes ügy miatt, amiről nem sok minden derült ki. A végén felvonta a szemöldökét és így szólt a sofőrhöz:
- Ennél többet vártam. Tudjon meg mindent arról a rejtélyes ügyről is és a fickó minden mozdulatáról. Hova jár bevásárolni, szórakozni, kivel randevúzik. A Társaságnál biztosan többet tudnak segíteni. Gondolom, nem kell mondanom, hogy a lehető legnagyobb titoktartással és körültekintéssel járjon el. Knightnak nem szabad megneszelnie, hogy nyomoznak utána. Holnap estére kérem az anyagokat és nem szóban, hanem kinyomtatva, papíron.
Ezután megköszönte a sofőr munkáját és elengedte, hogy pihenni mehessen. Hűséges és megbízható ember volt és mindig teljesítette, amit a vallon kért. Remélte, hogy most is így lesz és megtud még valamit. Kngiht Sanders után nyomozott, mert felbérelték, a Szürke Eminenciás pedig Knight után, mert szükségét látta. Bízott benne, hogy a magánnyomozó megtalálja Jakobot illetve hogy utána meg tudnak majd állapodni és nem kell eltennie láb alól. Ha tényleg megtalálja az öreget, akkor illene életben hagyni. Ha nem veszélyes.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 15 Aug. 2013, 12:57

Résztvevő: Michael Dumbon

A férfi bólintott a parancsokra.
- Rendben uram, holnap estére meglesznek az adatok. További szép estét!
Ezzel még biccentett a főnöke felé a férfi és távozott a szobából, aminek az ajtaját be is csukta maga után. Így Lerois ismét egymaga maradhatott és gyakorolhatott az éjszaka hátralevő részében teljesen zavartalanul. A magányát, hacsak nem hív be valakit magához, vagy nem kéret, akkor teljesen egyedül, nyugodtan tudja tölteni.

//Akkor szerintem, ha nem csinálsz ezen az éjszakán semmit, mi végeztünk és akkor térünk vissza a dolgokra, ha Damiennek befejeztem a mesélést. És elnézést, de erre már tényleg nem tudtam többet írni.//


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
The Blue Angel étterem - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Vas. 23 Márc. 2014, 18:27

Egy héttel ezelőtt a titkárnőd értesítője fogadott az asztalon, miszerint Michael Dumbont, azaz téged keresett John G. Kelly, a Kelly's & Co. alapítója és többségi tulajdonosa. Az édességforgalmazó mamutvállalat részvényei a múlt negyedévben kerültek a tőzsdére, szárnyalásba kezdtek, és azóta is folyamatos növekedést mutatnak. A társaság '98 óta működik, eredetileg főleg karácsonyi és haloweeni cukor és csokoládékészítményekkel üzletelt. A gyártás és az eladás a kétezres évek elején megkétszereződött, majd évről évre növekedést tudtak kimutatni. Idővel elkezdték bekebelezni a kisebb édességgyártó cégeket, de meghagyták a saját márkanevüket, így alakítva ki a Kelly's & Co. csoportot, aminek már több, mint húsz különálló márkája van.
Hogy pontosan milyen ügyben is keresett téged Kelly, azt nem hagyta meg, de üzleti vacsorára hívott ma este 8 órára a 'The Blue Angel'-be, Queens egyik visszafogottan giccses éttermébe.
Amennyiben a meghívást elfogadod, az étterem előtt már fogad is téged a recepción álló fiatalember, aki vérbeli texasi akcentussal köszönt téged.
-Szép jó estét uram a Blue Angelben! Milyen névre foglalt asztalt? - Teszi fel a kérdést, mintha egyértelmű lenne, hogy foglalás nélkül bizony nem könnyen jut be az ember.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Hétf. 24 Márc. 2014, 00:01

Philippe az elmúlt néhány hétben újra megismerkedett az emberi léttel. Szinte minden nap megnézte a napfelkeltét. Első nap még órákig ott ücsörgött a tetőn és süttette magát. Élvezte, hogy az éltető fény már nem a halálos veszélyt jelenti neki. Az életmódja is szépen lassan kezdett átalakulni. Az állandó éjszakázást apránként kezdte átfordítani úgy, hogy nappal is kijárkált időnként. Nem vitte túlzásba, nem akart egyik napról a másikra felrúgni mindent, amit amúgy megszokott. A Társaságtól kikerült, de úgy váltak el, ahogy üzletemberek szoktak - nem összetartozva, de a további sikeres együttműködés reményében. Tudta, hogy oda állnak, ahol haszon van és ő is így akart tenni, csak már nem vámpírként, hanem emberként. Élvezte az életet, a napsütést, az ételeket, italokat, a szíve dobogását, a teste hangjait. Mindent, amit szokás volt életnek nevezni. Perszephonénak hála visszatérhetett élőholtak közül az élők közé és úszott a boldogságban.
Itt volt most az étteremben, ahol már korábban is voltak üzleti vacsorái. Utánanézetett az ajánlattevőnek. Azt amúgy is tudta, hogy Kelly nem kispályás, hanem jól felkészült üzletember, de még néhány hasznos infóra derült fény. Azt elhatározta, hogy csak úgy nem hagyja bekebelezni az Édes Érintést, ha arról lenne szó. Nem azért gondozgatta már több mint százötven éve. Az ajánlatra persze kíváncsi volt és nem utasította el látatlanban.
A recepción dolgozó déli fickó akcentusára elmosolyodott, de csak úgy, hogy ne lehessen észrevenni a gúnyt. A nyájas mosoly után viszonozta a köszönést és közölte, amit kellett.
- Jó estét kívánok! A foglalást John G. Kelly intézte, de nem tartom kizártnak, hogy szerény személyem neve is megemlítésre került. Michael Dumbon vagyok.
A vámpírérzékeivel közben körbeszaglászott és hallgatózott. Először a recepcióst csekkolta le. A lelkiállapotát, a testében zajló folyamatokat is megfigyelte, ebben a Társaságtól kapott auragyűrű is segíthetett neki. Utána terjesztette ki messzebbre a megfigyelést. Nem gyanított ellenséget, de megszokta, hogy körülnéz, megfigyeli a környezetét. A válaszra várva még megigazította a nyakkendőjét. Egy egyszerű, de elegáns, csíkos, fehér-szürke modell volt, amit fekete öltönyhöz és fehér inghez vett fel. Ezek mai szabású ruhák voltak. Az ódivatúságot inkább a kardhüvelyben és a pisztolytáskában kellett keresni, amik mindig vele voltak. Ha le kellett adni itt a recepción, akkor persze megtette.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 24 Márc. 2014, 21:49

A recepciós kikeresi az említett nevet a számítógépből, és meg is találja a lefoglalt asztalt.
-Igenis, Mr Dumbon. Mr Kelly már meg is érkezett. Szabad a kabátját? - Ahogy elvenné a kabátot, észreveszi a kardot és pisztolyt is. Bár igen patinás daraboknak tűnnek, és ez egy pillanatra el is bizonytalanítja, végül dadogva megkérdi.
-E-esetleg elvehetem azokat is? Garantálom, hogy az étteremben nem lesz rá szüksége, minden fogást holtan szolgálunk fel, és biztosítunk kést is - vicceli el a dolgot, de azért nem nyúl a fegyverekért, amíg te rá nem bólintasz a dologra.
A procedúra után az asztalhoz kísér, ahol egy jó vágású, negyvenes éveinek végét taposó férfi ül már. Érkezésedkor feláll, és jó tíz centivel magasodik föléd, kifogástalan galambszürke öltönyt, fehér inget és halványkék nyakkendőt visel. Arca karakteres, markáns álla és izmos testalkata erőt sugároz, frissen borotvált álla és karbantartott frizurája pedig egyedi sármot kölcsönöz neki. Sötét hajába helyenként ősz hajszálak vegyülnek, de arcán még nem jelentek meg a ráncok, láthatólag jó karban tartja magát.
-Üdvözlöm, Mr Dumbon! John Kelly - mutatkozik be, és kivillantja csillogóan fehér mosolyát. - Szólítson csak Johnnak, nem állunk olyan messze szerintem egymástól korban.
Miután mindketten leültök, egy pillanatig mintha felmérne téged, aztán rögtön újra megszólal.
-Nem szeretek sokat kertelni, ha nem bánja. Nyilván kíváncsi, hogy miért hívtam fel, és hívtam meg ma este vacsorázni. A találkozás oka értelemszerűen üzleti, nem titkolom, hogy az ön vállalkozása felkeltette az érdeklődésemet. De mielőtt konkrétan a tárgyra térnénk, szeretném egy kicsit jobban megismerni magát, és esetleg ön is többet szeretne tudni rólam, bár minden bizonnyal nincs olyan titokzatos múltam, mint önnek. Nos mit szól, hajlandó lenne egy efféle beszélgetésre?


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Kedd 25 Márc. 2014, 14:36

A vallon szerette, ha valaki nem volt belefásulva az efféle munkába és jutott energiája egy kis humorra is. Tetszett neki a furcsa kérés vicceskedő előadása és meg is toldotta egy hasonló fordulattal, miközben lecsatolta az oldaláról a fegyvereket:
- Örömmel tölt el, hogy élőket nem szolgálnak fel. Kérem, biztonságban helyezze el a fegyvereimet, mert ellentétben az étteremmel odakint néha oroszlánok leselkednek, akik nem biztosítanak kést, ha megtámadják az ember fiát.
Kaján vigyorral adta át a kabátja után a pisztolyt és a kardot is a tokjukban. Figyelte, hogy hova teszi őket a pincér. Ahogy a recepciós az asztalhoz kísérte, az érzékeit élesen tartotta. Furcsállta, hogy eddig semmi különöset nem érzett. Még a recepciós auráját sem, azt pedig a gyűrűnek hála szokta látni, kivéve mutánsokon és hasonlókon.
Megnézte magának Kelly-t, aki hozzá hasonlóan, negyvenesnek nézett ki. Sokkal magasabb volt Lerois-nál, pedig ő is kinőtte már magát. A többi dologban egészen hasonlónak találta. A köszönést viszonozta, elfogadva a keresztnév használatát.
- Fogadja szívélyes üdvözletemet, John! És szólítson egészen nyugodtan Michaelnek!
Az exvámpír leült és körülnézett. Elsőként figyelte, nézi-e őket valaki, mert nem tartotta kizártnak, hogy Kelly nem egyedül érkezett. A szaglását, hallását is érzékenyen tartotta, hogy többet tudjon meg, mint amennyit az átlagemberek szoktak. Tudni akarta azt is, hogy John szavai mögött csak átlagos magabiztosság vagy konkrét információk állnak. A lehető legrosszabb indítás volt a titokzatos múltját emlegetni. Zsarolásszaga volt a dolognak, de Philippe ettől nem ijedt meg. Nyugtalan volt, de ezt nem mutatta. Megvolt a rutinja, hogy ne látsszanak rajta az ilyesmik és korántsem volt biztos, hogy komoly fenyegetésnek áll elébe.
Vizsgálta, hogy látja-e az auráját, a testi folyamatait a gyűrűvel vagy netán van valami védelme a férfinek. Az időt viszont nem húzta, azonnal felelt is.
- Természetesen érdeklődésemre tarthat számot, hogy mivel kapcsolatban kívánt sort keríteni erre a találkozóra. Kedvelem az in medias res megközelítést és hadd mondjam el, hogy a vállalkozása sikerei nem kerülték el az én figyelmemet sem. A piac résztvevőit és általában a világ dolgait figyelemmel kísérem és a Kelly's & Co. sikertörténete példamutató, úgy vélem. Ha meg kíván osztani velem néhány személyes információt, ami hozzásegítette Önt ehhez, azt szívesen veszem és természetesen én is ejthetek néhány szót magamról, a civil életemről. Egész pontosan milyen titkokról szeretné, ha fellebenteném az ismeret fátylát?
Philippe közben azt is megnézte, hogy van-e itt étlap. Ha nem volt, akkor csak várt a pincér érkezéséig. Ha talált étlapot, akkor pedig valamilyen könnyű salátát és gyümölcslevet keresett rajta, füleivel figyelmezve a tárgyalópartner válaszára.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 26 Márc. 2014, 19:18

A recepciós fiú elmosolyodott a vicceden, bár talán kicsit kényszeredett a reakció, aztán a fegyvereket a pult alá tette, látszólag biztonságos helyre.
Az asztalon odabent találsz étlapot, amiről kiválaszthatod a salátát és a gyümölcslevet, John is kinyitja közben a sajátját, és nézegetni kezdi. A gyűrűd továbbra sem jelez semmiféle aurát, a kifinomult érzékeid segítségével azonban megállapíthatod, hogy a férfi nem izgul vagy fél, minden bizonnyal pusztán ilyen önbizalommal teli a fellépése.
-Remek, Michael. Örülök, hogy figyelemmel kíséri a Kelly's útját, mindig jó azt hallani, hogy a versenytársaink szem előtt tartanak. Nos, az én életrajzom közismert, ha nem is írtam belőle sikeres könyvet - neveti el magát, és közben az étlapot kezdi tanulmányozni. - Bronxi srácként nőttem fel, és világ életemben New York volt az otthonom. A szüleim kemény kézzel neveltek, és megtanították, mi a pénz értéke. Azért mondom ezt el, mert azt hiszem segít, hogy pontos képet kapjon arról, milyen ember vagyok, és miért úgy intézem az ügyeimet, ahogy. Az apámmal együtt indítottam a vállalatot, ő addigra dolgozott néhány helyen, köztük édességforgalmazó cégeknél is, így volt némi tapasztalata. Kicsiben indultunk, és megmásztuk a ranglétra minden fokát, mire idáig jutottunk. Voltak komoly nehézségeink, nem kis akadályokat kellett megugranunk, de idővel, üzleti érzékkel, elhatározással és rengeteg pénzzel minden problémát meg tudtunk oldani.
Int a pincérnek, aki rögtön az asztalhoz is siet, leadja a rendelését egy üveg borra és steakre zöldségkörettel, majd miután nyomatékosította, hogy a hús legyen véres, a pincér a te rendelésedet is felveszi és távozik.
-Na és ön...? Nem mondanám, hogy magára állítottam az embereimet, de azért meggugliztam, és a netes kereséseim nem jártak sok sikerrel. Ami azt illeti, húsz évnél régebbi infókat egyáltalán nem találtam, mintha nem is lett volna gyerekkora - neveti el magát ismét.
-Szóval hogy sikerült idáig jutnia? És szándékos ez a titkolózás, vagy csak ennyire szürke embernek tűnt korábban?


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Csüt. 27 Márc. 2014, 11:05

Philippe megnézte, hova kerülnek a fegyverei és utána ment be. Az étlapról ki is nézett egy salátát, bazsalikomos gombasalátát konkrétan, utána pedig ananászlevet. Megállapította, hogy a partnere bizony kifogott a gyűrűn. Ez sok mindent jelenthetett, egy teljesen hétköznapi, acélos akaraterejű embertől valami egészen speciálisig is. Egy biztos volt: Kelly tudta, mit akar, ez sugárzott róla, érzékelhető volt.
Lerois egy szolid mosollyal nyugtázta a nevetést az életrajzi könyv említése után. Nem volt a fejében minden részlet Johnról, inkább a cégét ismerte jobban. Mint most kiderült, céltudatos szülők céltudatos gyermeke volt, aki keményen megdolgozott a sikerért. Bronx nem volt épp a város legjobb része, sőt kifejezetten az alvilág tanyája volt a hírek szerint. Ezt persze a vallon nem kötötte rögtön Kelly-hez, de eszébe jutott a városrész kapcsán. Lehet, hogyy tényleg minden úgy volt, ahogy mondta és becsületes úton szerezte a vagyonát.
Az ő gyerekkorát érintő felvetésre Philippe is nevetett, majd válaszolt újra egy szolid mosoly kíséretében.
- Természetesen volt gyerekkorom. Ahogy gyerekszobám is, így nem szomjúhozom annyira a feltűnést. A szürkeség talán egy kissé pejoratív, inkább oly módon fogalmaznék, hogy semmi kiemelkedő, az átlagtól lényegesen eltérő nem történt. Érettségiztem, karatét tanultam, hogy meg tudjam védeni magam, aztán üzleti tudományokat, de főleg a szüleimtől sajátítottam el a szakma csínját-bínját. Ahogy Önnél, nálam is családi örökség a kereskedelmi pálya. Az Édes Érintéshez húsz éve kerültem, előtte mások igazgatták. Ha utánanézett, akkor tudhatja, hogy ez egy nagyon régi vállalat, már  a polgárháborús idők előtt is létezett. Tehát igazából én nem felépítettem valamit az első téglától, "csak" egy jól működő vállalatot kezdtem irányítani. Ami szintén kihívás, hiszen a megismerkedés időszaka alatt is fenn kellett tartani a növekedést. Csak így lehet fennmaradni, ezt bizonyosan Ön is így látja. A személyzet egyébként ebben nagy segítségemre volt már a kezdetektől fogva.
Ezután Philippe is megrendelte, amit kiválasztott. Felfigyelt a partnere választására, az angolosan véres húsra. Ő is evett már ilyet, de nem tartozott a kedvencei közé. Természetesen nem a vér zavarta, hogy is zavarhatta volna? A hús állagát nem szerette.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Vas. 30 Márc. 2014, 14:27

Kelly láthatóan érdeklődve hallgatja a sztorit, figyelmesen hallgat, és mintha fejben jegyzetelene.
-Jó hallani, Michael, hogy az értékrendünk hasonló alapokra épül: a család, mint az üzleti élet megalapozója és beindítója. Külön érdekes, amit a személyzetről mondott. Jó néhány felvásárlást vezényeltem már le, és helyenként szükséges volt az akkori vezető lecserélése. Ilyenkor néha komoly gondot okozott, hogy az újonnan kinevezett igazagató nem tudott jól szót érteni a helyi alkalmazottakkal, így pedig igazán nehéz hamar felvenni a fonalat.
A pincér közben kihozza a gyümölcslevet és a John által rendelt bort, tölt neki, majd téged is megkínál, és ha elfogadod, neked is tölt egy pohárral, aztán ismét távozik.
-Kíváncsi lennék, hogy hogyan állna egy felvásárlás lehetőségéhez! Az Édes Érintés egy kíválóan működő cég, és rengeteg profitot termel a beszámolók számai alapján. Én viszont úgy látom, hogy ennél sokkal többet is ki lehetne hozni egy ilyen jó struktúrából, a növekedés felgyorsulhatna, ha lenne hozzá megfelelő tőke. Nem is egészen felvásárlás, amiről én beszélek, sokkal inkább fúzió. Egy hosszú távú kölcsön a Kelly's-től, mint anyavállalattól, és olyan befektetésekbe ruházhatna be, ami újult erővel röpítené a levegőbe az Édes Érintés eredményeit. Mi a véleménye erről, Mechael? Maga szerint is ott rejtőzik ez a potenciál a cégben?

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Hétf. 31 Márc. 2014, 11:51

Az exvámpírnak a személyzetre gondolva ismét mosoly kúszott az arcára. Tényleg nagyon szerencsés volt, hiszen kiváló csapat dolgozott alatta, akikkel csak ritkán volt baj. És voltak közöttük kiemelkedőek, mint a sofőr vagy Jacob Sanders, aki mostanra már nyugdíjba is vonulhatott. A munkahelyi szigor nem volt eltúlzott, csak a követelményeket kellett teljesíteni. A munkakörülmények elég jók voltak, ahogy a fizetés is és a legutóbbi felmérés szerint a dolgozók elégedetten ültek a pozíciójukban. Ezek az emberek megértették, hogy ha rendesen dolgoznak, akkor nincs gond és ehhez nem kellett durva szankcókat sem bevezetni.
Ahogy a pincértől megkapta az ananászlevet, figyelte, hogy John mikor emeli szájához a poharat, mivel meg akarta várni ezzel. Nem számított a kínálásra. A szaglására hagyatkozva megfigyelte, van-e valamilyen furcsa, nem szokványos illata, szaga a pohárnak vagy a bornak. Ha semmi ilyet nem talált, akkor elfogadta az italt. Ha érzett valami gyanúsat, akkor sem tette szóvá, csak udvariasan, felemelt kézzel és mosolygó fejrázással tiltakozott. Nem ismerte Kelly-t annyira, hogy tudja, mi árt neki, mi nem, manapság pedig sokan szaladgáltak méregellenállással és hasonlókkal, az olyanok pedig igazságszérumot, a döntésképességet befolyásoló szereket is simán elfogyaszthattak. John pedig előbb volt itt, mint ő és nem lehetett tudni, nem intézett-e valami hasonlót. Az exvámpír tehát óvatoskodott. A fúzióval kapcsolatban egy kicsit elgondolkodott. A kérdés nem érte váratlanul, hiszen ismerte a Kelly's profilját. Mégis ha az ő vállalatáról volt szó, nem akart hűbelebalázs módjára dönteni.
- Így van, igyekszünk olyan árukat a piacra dobni, amikre van kereslet és a marketingre is nagy figyelmet fordítunk, ami mint látta, valóban jól működik. Vannak már elképzelések, amik eddig hosszútávú tervek voltak, ám egy kölcsönnel hamarabb is megvalósíthatóak. A lehetőség tehát megvan a vállalatomban és nem is zárkózom el rögtön egy ilyen megkereséstől, hiszen egy tőkeinjekció gondolata minden üzletember fantáziáját megragadja. Szeretném viszont tudni a pontos feltételeket! A növekedésen kívül mit vár a fúziótól, milyen módosításokat írna elő és egyáltalán mekkora összegről lenne szó?

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 04 Ápr. 2014, 19:11

A bor kínálásakor nem veszel észre semmi gyanúsat, fenyegetőt, nem érzel különös illatot, vagy méregre utaló nyomot. Miután tölt neked a pincér, Kelly belekortyol a borba anélkül, hogy különösebb figyelmet fordítana rá. A róla szóló információk szerint mellesleg egyszerű ember, nincsenek különleges képességei, ez persze nem zárja ki valamiféle méregellenállás megteremtését.
-Örömmel nyugtázom, hogy vannak hosszú távú terveik, ahogy apám mondta: mindig tekintsünk a jövőbe! Ami a fúziót illeti, Michael, az ön vállalat esetében leginkább kockázati tőkésként gondolok a Kelly'sre. Többségi tulajdont szeretnék szerezni, a vállalat stratégiai irányítását így a cégcsoportot vezető igazgatóság tartaná a kezében. A cél, hogy egy kezdeti kölcsönnel beindítanám a növekedést a cégben, a kölcsön futamideje általában ilyen esetekben tíz év körül alakul, majd öt év múlva, mikor a cég értéke az egekbe hág, eladom a részesedésemet. Így a növekedés szakaszában fennálló kockázatokat és hasznokat a cégcsoport viselné, kilépésünk után egy biztos háttérrel rendelkező vállalat maradna utánunk, mely a következő öt évben könnyedén törleszti a kölcsön hátralévő részét. Így mindenki nyer, ön visszakapja a cégét, ami jobb lesz, mint újkorában, én pedig, rendelkezvén a kellő tőkével, finanszírozom a vállalatot a kockázatos időkben, cserébe természetesen a sikerrel járó extraprofitért. Hogy milyen szervezeti átstrukturálásokra lenne szükség, az természetesen csak akkor derülne ki, ha már alaposan felmértem a céget, és ennek végeztével tudnám meghatározni az ajánlatomat is, de ez nyilván egy hosszabb procedúra. Annyit viszont mondhatok, hogy a jól működő gépezetbe nem szokásom belepiszkálni nagyon, csak követjük a legjobb gyakorlatokat. Ami pedig a vételárat illeti, a vállalati érték kiszámítására megvannak a szakértőim módszerei, biztosíthatom, hogy egy centtel sem rövidítem meg - teszi hozzá mosolyogva. - Értelemszerűen a cég vezetését továbbra is ön végezné, mint megbízott ügyvezető, és közvetlenül a cégcsoportot irányító igazgatótanács alá tartozna. Hogy tetszik ez a struktúra?


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Vas. 06 Ápr. 2014, 19:58

Philippe nem érzett semmi különöset, ezért bele is ivott a borba. Ízlelgette, terelgette a szájában, ahogy azt az ínyencek szokták. Olyan valaki, aki évszázados vámpírlét után nyugodtan ehet-ihat, igazán élhet ilyesmivel. Közben hallgatta Kelly-t, aki választékosan, bővebben elmondta a terveit. Nem győzte meg az exvámpírt, még egyáltalán nem. A fúzió és a kockázati tőke messze nem jelentette ugyanazt a számára. A kockázat a befektetőnek nyilván azt jelentette, hogy eleshet az elvárt haszontól és csak kisebb növekedést ér el a megtámogatott céggel, erre az esetre viszont általában megvannak az óvintézkedések. A híreket figyelve a Szürke Eminenciás látott már olyat, hogy egy-egy ilyen befektetés a kis cég megszűnésével ért véget és így írták le a veszteséget. De ha sikeres az együttműködés, akkor is utólag sokáig kell terhelni a vállalati számlát a törlesztéssel. És akkor még nem számolt a piaci változásokkal valamint azzal sem, hogy akár valamelyik régi ellenfele is állhatott az egész mögött, szabotálni akarva az üzletet. Szóval meg kellett gondolnia, hogy ezzel a módszerrel vezeti-e be az új ötleteit és a rizikó elég nagynak tűnt a számára.
Nem túl aggódóan, de érdeklődően kérdezett vissza:
- Nos, a kockázati tőkés befektetések működését ismerem és az elmondottak alapján még mindig nem állok teljes mértékben ellen, de még nem is győzött meg. Az édességpiacon nyilván mindent tud, mivel ezzel foglalkozik a vállalata. Viszont több információra is szükségem van, mint például az igazgatóság pontos jogköre és összetétele. Természetesen Ön is megkapja a kért információkat illetve a vállalat mindennapjaiba is betekinthet, hogy teljesen tisztán lásson! Még egy kérdéssel élnék, amennyiben megengedi: a tárgyalásokkal kapcsolatban mennyire vár el diszkréciót? Tudjuk, hogy a piaci híresztelések okozhatnak ijedelmeket, ezért kívánom megtudakolni, hogy borítsunk-e fátylat a felmérés ideje alatti kontaktusra avagy nyílt színen folytassuk azt?

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 09 Ápr. 2014, 13:35

Kelly figyelmesen hallgat téged, közben a pincér meghozza a kért ételeket is, jó étvágyat kíván, majd ismét távozik.
-Mivel többségi tulajdonosként szeretnék megjelenni, az igazgatóságban is többséget szeretnék elérni. Ez azonban főképp finanszírozási, terjeszkedési, és nagyobb stratégiai kérdésekben fog számítani. Az ügyvezetői és operatív szintet teljes egészében önre bízzuk, és az igazgatóságban, valamint a felügyelőbizottságban is lesznek emberei. Semmiképpen sem akarok olyan helyzetet teremteni, amiben ön megkerülhető lenne, hiszen pont azért fektetek a cégbe, mert az ön vezetői képességében bízom. Jó étvágyat! - szúrja közbe, és hozzálát az evéshez.
-Ami a diszkréciót illeti, nem gondolom, hogy nagyon titkolnunk kéne a dolgot. Ha sikerül megegyeznünk, és elkezdődhetnek a felmérések a cég értékét illetően, akár meg is szellőztethetjük a dolgot. Ha a piac megtudja, hogy a Kelly's be akar fektetni az Édes Érintésbe, a hír minden bizonnyal tovább növeli majd a cég értékét. Nem titkolt célom, hogy olyan gyors növekedést érjünk el, aminek köszönhetően még a részesedésem értékesítése előtt vissza tudja majd törleszteni a hitelt a cég. Így nem csak nekem kell kevesebb kockázatot vállalnom, de az Édes Érintés is sokkal stabilabban tudja folytatni az útját, ha nem kell egy hitellel számolnia.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Csüt. 10 Ápr. 2014, 12:01

Philippe szavai közben megérkezett az étel. Az exvámpír bólintott a pincérnek és utána figyelmét azonnal visszaterelte tárgyalópartnerére. A szavait meghallgatta és a "Jó étvágyat!" udvariassági forumlát ő is viszonozta, majd hozzákezdett a salátájához. Az első falatok ropogtatása közben átgondolta, amiket hallott. Kelly értett ahhoz, hogy megpróbálja a gyanúkat, félelmeket eloszlatni, dícsérte a másik felet és szépeket mondott. A lényeg viszont világos volt a Szürke Eminenciás számára. Ilyen befektetés nem létezik úgy, hogy a végső döntés ne a tőkés kezében legyen. Ő csak végrehajtó lenne és noha megvétózhatna bizonyos döntéseket és szoralmazhatná a mélyebb kivizsgálást, nem biztos, hogy ezzel sokat elérne. Arcán semmilyen kifejezést nem jelenített meg, legfeljebb annyit, hogy ízletesnek találta a gombasalátát. Arra gondolt, hogy Kelly talán az étellel is mutatni akarta az erejét, hogy nem szégyell egy igazi véres, mocskos, megterhelő fogást magához venni, míg a másik csak valami könnyűt fogyaszt. Bár nem tudhatta előre, Lerois mit választ majd.
Néhány bólintással és szembenézéssel válaszolt, ahogy a villával emelgette szájába a falatkákat. Jólesett neki enni, élvezte az ízeket. Majd az épp sorra kerülő paradicsomdarabot lenyelve szóval is felelt.
- Értem a szavait, John! Dícséretes, hogy meg kívánja adni a megfelelő mozgásteret és a szabadságot. Egy jó befektető így is tesz, hogy ne ijessze el a kiszemelt támogatandóját. Nos, a szerződést nyilván nem ma este, két falat között fogjuk megkötni, de nincs ellenvetésem az ellen, hogy egy másik, Önnek is megfelelő napon meglátogasson az irodámban. A holnapi nap épp nem alkalmas, rengeteg tennivaló lesz, előre lekötött tárgyalások, egyeztetések, de utána megegyezhetünk egy újabb találkozó időpontjában.
Lerois magában még mérlegelte a lehetőségeit, a veszélyeket és gondolkozott azon, mit tehet még ő maga azért, hogy jobb helyzetbe kerüljön. Egy tőkeinjekció hasznos lehet, de rosszul is elsülhet, akármilyen kecsegtetőek a feltételek elsőre. Egy felmérés viszont nem árt és mindkét oldal fel lesz mérve, ebben biztos volt.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 21 Ápr. 2014, 11:25

//Köszönöm a türelmet.//

Kelly mosolyogva hallgatja végig a válaszodat, elégedettnek tűnik az eredménnyel, minden bizonnyal nem csak a steak ízének köszönhető a kiváltott érzés.
-Örülök, hogy nyitott a szerződéskötésre. Igen, természetesen nem ma fogjuk aláírni a papírokat, ez egy hosszas procedúra lesz, de végső soron majd a titkárnőm felhívja az ön titkárnőjét, és megbeszélik, hogy mikor a legjobb nekünk, ahogy ez lenni szokott - teszi hozzá nevetgélve.
A vacsora további részében még elbeszélgetsz néhány részletről Kellyvel, a felvásárlásról nem esik már sok szó, inkább csak az iparág általános jellemzői kerülnek szóba, illetve néhány magánéleti témára is áttereli a szót a partnered. Az este végéhez közeledve megállapíthatod, hogy bár a vacsora kiváló, a saláta, a bor és a gyümölcslé fogyasztása közben érezni kezded az emberi lét egy kevésbé előnyös jellemzőjét, mikor is hólyagod jelzi, hogy már igencsak szeretné, ha a mosdó felé vennéd az irányt. Az étterem hátsó szekcióján látod is a táblát a falon, amely az irányt mutatja.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Pént. 25 Ápr. 2014, 13:19

A Szürke Eminenciás egy szóval sem mondta ki konkrétan, hogy alá fogja írni a szerződést. A találkozóban viszont benne van és ha mindent rendben talál, akkor még akár tényleg sor kerülhet a szignózásra is. Addig viszont még sok víznek kell lefolynia a Mississippin.
Ami a folyadékokat illeti, az exvámpírnak rendesen dolgozott a szervezete és így tapasztalta, hogy meg kell látogatnia a mellékhelyiséget. Mikor újra ember lett, utána napokig még különleges, rég érzett tapasztalatként élt meg minden egyes ilyen alkalmat, szinte kész rituálékat szentelt ennek az egyébként nem túl érdekes folyamatnak. Mostanra már túl volt ezen és csak üríteni akarta, amit kellett. A csevegés alatt elfogyott a saláta és az üdítő is, így Lerois már az üres tányért hagyhatta partnerével szemben. Nem akart túl nagy feneket keríteni a dolognak, csak ennyit szólt:
- John, ha megbocsátana egy percre. Meg kell látogatnom a mosdót.
Ezzel fel is állt és az útmutató táblát követve elment wc-re. Szétnézett még közben is, hogy lát-e ismerőst bárhol, fülelt, szaglászott, hogy tapasztal-e valami furcsát. A mosdóban ezt már nem akarta folytatni, mert tudta, hogy noha ez egy rendes étterem, akadhatott olyan vendég, aki nem bírt magával és kellemetlen szagokkal töltötte tele a mosdót. Odabent amúgy sem számított különösebb megpróbáltatásra. Ha gond néklül bejutott, akkor kicsurgatta a fölösleget, megtörölgette magát és ha nem volt túlságosan modern a lehúzó szerkezet, akkor le is húzta.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 28 Ápr. 2014, 09:32

Az étteremben nem látsz ismeőst, és továbbra sem tapasztalsz semmi furcsát, hacsak pont nem azt, hogy még mindig nem érzed az aurákat a körülötted levőkön, pedig a gyűrű eddig nem mondta fel a szolgálatot korábban.
A mosdóba érve dolgod elvégzése közben valaki elhagyja az egyik fülkét, ám nem távozik, még csak kezet sem mos, hanem közéd és a kijárat közé áll. Ez már kellően figyelemfelkeltő, hogy felé pillants, és a sok éves tapasztalat elegendő hozzá, hogy rögtön felismerd, ami előtted áll: egy vámpír az.
-Tudtam, hogy el fogod játszani a mosdójelenetet, sosem hagyod ki. Ez a szépség pedig segített, hogy ne fogj gyanút - ujján egy apró ékszert mutat, innen egy kisebb fajta zafírgyűrűnek tűnik. - Dracula üdvözletét küldi, áruló! - Köszönt téged az egyébként elég testes vámpír, aki szmokingot visel, valószínűleg csak azért, hogy bejuthasson ide.
Míg gyűrűs kezét mutogatta, másikkal a háta mögül egy rövid tőrt húz elő, melynek kialakításán és díszein látszik, hogy antik darab lehet. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy az említett tárgyat heves gyorsasággal közelíti a szívedhez.

//A mosdóhelyiség tágas, a bejárat után jobb és baloldalon mosdók vannak, ezután elválasztó fal következik keskeny átjáróval, itt áll a támadód, és utána következnek a piszoárok mindkét oldalon, ahol te állsz. Hátad mögött pedig sorakoznak a toalett fülkék, melyek egyikből jött ki a támadód, és végül a falnál egy másfélszer egy méteres ablak található.//


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Hétf. 28 Ápr. 2014, 21:26

Úgy látszik, Kelly sem tulajdonított nagyobb jelentőséget a dolognak, mint általában. Lerois-nak viszont feltűnt, hogy senkinél nem érez semmit. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy ennyi erős akaratú vagy mutáns ember legyen itt - kizárólag és véletlenül. Vagy mindenki beépített ember (de ez már a paranoia orvosi esetéhez közelítő gondolat) vagy nála van a hiba és nem működik a gyűrű. A Társaságtól kapta, de nem volt szó arról, hogy egyszer használhatatlan lesz. Persze semmi nem tart örökké, de furcsa, hogy csak úgy elszáll az ereje, mikor pár órája még működött. Mégis valami ilyesmire gondolt a vámpír. Nem jelentett ez nagy problémát, több mint kétszáz évet leélt a gyűrű nélkül is, úgyhogy nem esett ettől kétségbe. Minden előny jó, de nem létszükséglet, gondolta.
Odabent még a lehúzás művelete előtt történt meg a megszólítás. Próbálta beazonosítani a fazont, hogy látta-e már a Társaságnál vagy akár itt az étteremben korábban. Valószínűleg követte őt ez a másik vámpír és úgy gondolta, ellesz a fülkében, aztán egy szúrás és angolosan távozik. A Szürke Eminenciás nem szándékozott megadni neki ezt a lehetőséget. 
- Dracula és Jester vállvetve az áruló ellen? És benned kit tisztelhetek, terjedelmes felebarátom? - tette fel a kérdést, mielőtt reagálni kellett. Értette, hogy ez egy bérgyilkos, aki azért szívén is viselte a dolgot a szavak szerint. A gyűrűt leblokkolhatta, de Philippe vámpír érzékei és valószínűleg a többi képessége is működött. A szentségtelen testnek köszönhetően egy egyszerű tőr már nem igazán árthatott neki, de nem tudhatta, hogy ez nincs-e mágiával megerősítve. A villámgyors reflexeket próbálta bevetni, hogy elhajoljon a szúrás elől és egy karate mozdulattal próbálta rögtön el is törni a dagadt vámpír tőrt tartó karját, majd a földre vinni a támadót. Ehhez a vámpírerejét és gyorsaságát is bevetette. Közben pedig megpróbált információt szerezni.
Az exvámpírnak most esett le, hogy talán nem is azt számítják árulásnak, hogy vámpírból ember lett. Talán arról van szó, amit a kortársa, Jester emlegetett, hogy a Társaság ténykedését tartják árulásnak, amivel szégyent hoznak a régi vámpírokra. Ezt még meg akarta tudni, mielőtt végleg harcképtelenné tette volna az ellenfelét.
- Meddig szándékoztok ezt a hajtóvadászatot űzni? Mi a végső cél, mindennek kimenete, az igazi princípium?

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Kedd 29 Ápr. 2014, 12:24

Bár ellenfeled valóban testesebb, mint te, vámpír képességeinek ő is birtokában van, így nincs olyan egyszerű dolgod, mint elsőre tűnt. A tőr szúrása elől ugyan el tudsz hajolni, de amikor megpróbálod a fegyvert tartó kezét eltörni, ellenállásba ütközöl, egész pontosan az orrod ütközik a támadód másik kezének öklébe, és érezhetően ő sem csupán emberi erő vagy gyorsaság birtokában van. Így az ütéstől megtántorodsz, és a piszoárok által övezett falnál nyered vissza az egyensúlyodat. Bár első kérdésedre nem felel, azért láthatóan nehézségekkel küzd, hogy visszafogja pátoszos mondandóját.
-Addig harcolunk a Társaság szégyenletes mocska ellen, amíg csak szükséges, hogy a Sötét Herceg győzedelmeskedjen! - Jegyzi meg fellengzősen, mintha legalábbis már győzött volna.
Ezzel ismét neked iramodik, a tőrrel vág feléd, és megpróbál a falhoz szorítani másik kezével, hogy ezúttal ne tudj olyan könnyen elhajolni.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Kedd 29 Ápr. 2014, 19:22

A dagadt erős ellenfélnek bizonyult. Philippe elkerülte ugyan a tőrt, de kapott az orrára és a piszoárok közé került. A fickó nem mutatkozott be, úgyhogy az exvámpírnak annyi infó állt a rendelkezésére, amennyit eddig hallott. Már egy ideje figyelhették, ha arról volt szó, hogy "mindig" elmegy vécére. Azt mégsem tudták, hogy már nem vámpír és hogy a Társaságtól is kilépett. Valami nem stimmelt itt. Elmondhatta volna, de a büszkeség oltárán feláldozták volna. Ha a Társasággal dolgozni árulás volt, akkor az emberré visszaalakulás főleg annak számítana. Azt se kell tudniuk, hogy már sebezhetőbb, mint vámpírként. Ezt ki akarta használni. A vallon úgy emlékezett, Jestert a Sötétség Hercegeként emlegették a megbízott vámpírok. A Sötét Herceg lehet ugyanaz, de lehet Dracula neve is, gondolta.
Egy dolog biztos volt, reagálni kellett. Közeledett a tőr és a vámpír másik keze is. Philippe most a sokaság nevű képességhez nyúlt és megpróbált egy rakás csótánnyá változni, majd felszaladni a támadó szmokingfelőjének két karján és a szemeit kimarni, valamint a fülébe bejutni és az agyig hatolni, jelentős károkat okozva. Ezen kívül még az orrába is küldött pár rovart, ha tudott, hogy eltömítse a légutakat. Ez persze csak zavarásra volt jó elsődlegesen és kisebb károkozásra, mivel egy vámpír ebbe nem halhatott bele. Kezdetnek viszont megteszi, gondolta.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Szomb. 03 Május 2014, 11:08

A tőr szúrása elől nem térsz ki, mégis egyszerűen a falon koppan a penge hegye, mivel egy halom bogárrá változol, amik máris ezer felé indulnak a padlón. Az erős fény ugyan kissé bántja a szemedet ilyen formában, de mivel célpontod közel van hozzád, a legtöbb csótány fel tud mászni rajta hamar.
-Mi a kínkeserves lósz... - Kezdené a vámpír, akit láthatóan meglepett az átváltozás, azonban befejezni nem tudja, mert az arcát elözönlik a feketehátú rovarok. Heves kézmozdulatokkal söpör le magáról egy marék bogarat, elsődlegesen az arcát próbálja tisztán tartani. Szemeit szorosan becsukja, és folyamatosan rázza le magáról a bogarakat, akik közül ráadásul nem egyet agyon is tapos, bár inkább csak véletlenül, hiszen szemei csukva vannak. A fülén keresztül nem igazán sikerül a bejutás, a hallójárat túlságosan szűk ahhoz, hogy egy megtermett csótány átpréselhesse magát rajta a dobhártyáig, így ott nem sikerül a terv. Az orrjáratok eltömődnek ugyan, de ez valóban nem zavarja nagyon a vámpírt, mivel nincs szüksége oxigénre a túléléshez. Úgy tűnik, összességében zavarja és lefoglalja a vámpírt a támadás, de jelentős kárt nem tudsz benne tenni, túl gyorsan söpri le magáról az újabb és újabb bogarakat, és egyre többet tapos szét a földön is. A kezdeti kilencven csótányból már legalább tíz kimúlt a földön.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Vas. 04 Május 2014, 11:49

Az exvámpír a fényt igyekezett kikerülni és a dagadt vámpír szmokingjába, járataiba mászni. Félsikert ért el, meglepetést és zavartságot. Ekkor a csótánynál veszélyesebb rovarokká akart átváltozni. Csavarféregléggyé, annak is a kukacává, ami berágja magát a szövetekbe. Egy élőholtnak a fertőzés valószínűleg nem sokat jelent, de ha el tudja rágni magát a szívig, akkor belülről van megoldva a probléma. Sőt egyáltalán ha elég mélyre kerül, akkor már csak öncsonkítással tudja kiszedni a vérszívó bérgyilkos.
Az orrjáratban már jelen volt, onnan egyértelműen így próbált tovább haladni, de ismét próbálta megkörnyékezni a füleket is. Igazából akármelyik testrészt érte, minél mélyebbre akart hatolni és onnan fel a szívig. Érezte, hogy fogynak a darabjai, már csak nyolcvan volt hátra, ezért nyúlt egy ilyen apró, alattomos állat alakjához.

/ Bocs, de magyar nyelvű leírást nem találtam: http://en.wikipedia.org/wiki/Cochliomyia_hominivorax /

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Vas. 04 Május 2014, 19:53

A bogarak folyamatosan fogynak, mikor előállsz egy újabb ötlettel: férgek. Így vélhetően könnyebben be tudsz jutni a testébe, ugyanakkor a mozgásod sokkal lassabb lett. A földön lévő részeid csúszni kezdenek a vámpír felé, a többi pedig a ruhában kezd furakodni. A vámpír továbbra is heves mozdulatokkal söpri le az arcáról a parazitákat, és mivel most már lassabban mozogsz, végre felszabadul az arca egy időre, így pontosabban tudja taposni a földön mászó férgeket. Eközben sikerül felsérteni a bőrét, de tapasztalod, hogy a néhány vámpírra jellemző különleges regenerációval van megáldva ellenfeled, így a legtöbb féreg nem tud bejutni a bőr alá, mások pedig bejutnak, de nagyon nehezen haladnak a folyamatos regeneráció miatt.
Mindezzel együtt a vámpír továbbra is komoly problémákkal néz szembe, a fülén és az orrán keresztül már lassan eljutnak a férgek a kényesebb pontokig, és a vámpírt még mindig lefoglalja a harc, de már legalább további húsz féreggel végzett, azaz összesen hatvan maradt, amiből jó pár még a földön csúszik.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Szürke Eminenciás Vas. 04 Május 2014, 23:36

Az exvámpírnál ez a Sokaság nevű képesség még egészen új, szoknia kellene. Figyelembe kell venni az elnyerni kívánt alak minden tulajdonságát, nem csak egyet. A csótány jó ötlet volt, mert kicsi, idegesítő és egész nehéz összetaposni. Vámpírerővel viszont könnyebb. A férgek meg be tudják enni magukat, de lassúak. A Szürke Eminenciás belátta, hogy nem ez lesz a célravezető módszer.  Nem jutna be időben és a maradék részt össztaposná a dagi. Megpróbált egy olyan fajra gondolni, ami elég gyors ahhoz, hogy összeszedje magát és tudjon távozni. A szitakötőre gondolt, aminek elég nagy a sebessége. Amíg minden darabkája kiért az orrból vagy a bőr alól, addig maradt a féreg és utána akart átváltozni szitakötővé, hogy minden darabkájával a leghátsó fülkébe repüljön és ott újra összeálljon emberi alakká, méghozzá a kagyló tetején állva. Ha a vámpír gyorsan reagált és követte a repülő rovarokat, akkor Philippe a villámgyors reflexeire hagyatkozott, hogy kitérjen. Ha volt rá ideje és lehetősége, akkor megpróbált egy karatehárítást alkalmazni a szúrás ellen, utána pedig olyan vállfogást bevetni, hogy ne érhesse el őt a tőr. És megint beszélni kezdett:
- Mivégre ezen alattomos megkeresés? Egyik vámpír olybá tűnik, mint a másik, nem, terjedelmes barátom?

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Godlaw / Tao Csüt. 08 Május 2014, 11:39

A terveidet megváltoztatva most kifelé másznak a férgek, mivel nem voltak még túl mélyen, ez hamar sikerül. Miközben a vámpír továbbra is kalimpál, próbálja lesöpörni a férgeket magáról, és tapossa a földön lévőket, mindketten halljátok - te az sokaság fülén keresztül -, ahogy kinyílik a mosdó ajtaja. Egy ismeretlen férfi áll az ajtóban, és ennél meglepettebb képet már nem is vághatna. Nem csoda, hiszen egy dagadt férfi tőrrel a kezében eltaposott csótányok és férgek mezején ugrándozik, miközben tovább férgeket próbál kivakarni bőre alól. A minimum, hogy egy velőtrázó sikolyt hallat, amikor ezt meglátja, lábai a földbe gyökereznek, a falnak hátrál, és nem igazán bír távozni.
Eddigre kiért minden féreg a vámpír bőre alól, mindössze öt halt meg ennyi idő alatt. Így át tudsz alakulni szitakötők rajává, amik össze is állnak a hátsó fülkében, így ismét visszanyerted emberi alakodat. Ahogy azonban a sokaság elkezd összeállni, szembe kell nézned a képesség hátrányaival, melyek most, hogy nem vagy vámpír, igencsak megnehezítik az életedet. A meglévő szitakötők ugyan összeállnak emberré, de mivel a harmada elpusztult a sokaságnak, a testeden érzed, hogy nincs minden a helyén. Egész pontosan a bal combodból, a jobb vádlidból, mindként felkarodból hiányzik egy ökölnyi darab hús, ezen kívül a bal melled szinte a csontig hiányzik, a bal füled egy darab bőrön lóg, és bár nem látod, a hátad is minden bizonnyal hiányos. A sebek nem véreznek, olyanok, mintha orvosi úton lettek volna eltávolítva a darabok belőle már jó ideje, de így is hamar érzed, hogy nagyon le vagy gyengülve és a hiányzó izomcsoportok miatt is nehézkes a mozgásod. A vécékagylón állsz össze, de nem tudod hirtelen megtartani magadat, és kiesel a fülkéből. Így láthatod is, ahogy a vámpír a titeket megzavaró férfit nézi, majd eltűnik a szemed elől, mintha ott sem lett volna. Nem sokkal ezután a mosdó ajtaja kinyílik és becsukódik. Felismered, hogy az Elrejtő lepel képességet használta ellenséged, a továbbra is pánikoló férfi viszont csak egyre inkább kezd összezavarodni. Szinte négykézláb húzza ki magát a mosdóból, magadra hagyva téged.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

The Blue Angel étterem - Page 2 Empty Re: The Blue Angel étterem

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.