New Jersey

Go down

New Jersey Empty New Jersey

Témanyitás by Tyler Hétf. 01 Okt. 2012, 12:21

New Jersey-Burlington

Inoue Fujiko

A Főnix tisztító tüze végig söpör a világon, Jersey-t sem kímélve. Városrészek égtek porrá, keltek életre, minden élőlényével együtt. Ahogy New Yorkban, és szinte a világon mindenhol zűrzavar uralkodik. Zavargások, harcok, a hatalomért, túlélésért folynak szinte mindenhol. Amikor a Főnix tüze fellobban, a kertvárosban tartózkodik. Érzi a mindent elsöprő tüzet ahogy áthalad rajta is, a világ egy pillanatra megszűnik létezni körülötte, majd hirtelen újra minden normálisnak tűnik.
Körülötte az emberek megszeppenve néznek egymásra, majd mintha mi sem történt volna, újra neki látnak a mindennapi dolgaiknak, ahogy a tűz előtt is tették. A halhatatlan mutáns furcsa, vibráló feszültséget érez a levegőben. Az emberek, mutánsok pedig csak végzik a szokásos napi tevékenységeiket. Asszonyok csacsogva pletykálnak, gyerekek az utcán, kertekben játszanak, dolgozóba siető embereket láthat. Egy ilyen esemény után pedig általában nem így viselkednek. Apokalipszis uralma alatt sem lehetett soha ennyire "idilli" környezetet látni szinte sehol. Szinte senki nem foglalkozik a járdán álldogáló öreg hölggyel, mindenki vidáman teszi a dolgát.
Hirtelen fémes csikorgást és hatalmas csattanással az utca végéről egy autó rohan bele az egyik ház falába. A zaj szinte mindent átható, de a lakosság csak tovább folytatja amit éppen az előbb csinált. Láthatóan senki sem foglalkozik a füstölgő ronccsal és a hallható segély kiáltásokkal.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Ammon Einarson Hétf. 01 Okt. 2012, 15:00

Becsukom könyvem s csendben figyelem mi a hellyel történik. A tűz mi végig söpör mindenen vissza adja földnek honát élettelen s utána újból életre hívja azt. A pillanatnyi üresség mit csupán álmom alatt éreztem ismerős érzést kelt s aztán minden vissza vált egy nyugodt körforgásba. Mindenki ki az utcán van értetlenségükben egymást fürkészik aztán tova száll bennük az érzés s fojtatják mindennapjaik. Furcsa érzésem van. Vibrál a levegő, feszültséget kelt s olyan akár a vihar előtti csend. Sosem volt még, hogy így láttam volna az itt élőket mióta újra figyelek. Nyugodtság és béke járja át őket. Egy dolog az mi végül megtöri a békének tűnő csöndet. Egy jármű az mi megtöri. Csikorgó hangját egy hangosabb csattanás zárja ahogy az utca végén az épületbe csapódva áll meg. De a utcán sétálók nem hallották, nem látták, hogy mi történt. Zavartalan fojtatják azt mivel ép foglalatoskodnak. A füstölgő járműből segítséget kérő személy szavai süket füleket talál az utcán. Vajon a Főnix miatt lehet így. Nyugalom s béke honol, bajt s rosszat nem látnak az emberek, de lehet, hogy más az oka ennek. Lehet a kocsissal van a baj, de lehet, hogy velem s öreg szemem csal meg vagy a levegőben lévő feszültség teszi mindezt.
Lassan kezdek el sétálni az autó felé. Legyen egy lény bármi idős. Kíváncsiságát sosem veszti el s velem sincs ez másként. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet más a járműben s sofőrjében miért jajveszékelését más nem csupán én hallom.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Tyler Hétf. 01 Okt. 2012, 17:37

A környezet cseppet sem foglalkozik a balesettel, vagy Fujikoval aki a kocsi felé sétál. Közelebb érve hallhatja, hogy egy férfi kiabál kifelé.
-Beszorultam! Valaki segítsen, mi az isten van magukkal!-
Ezzel célozva a környezet közömbösségére. Fujiko közelebb sétálva az autóhoz, láthatja hogy, közel sincs akkor vészhelyzet, mint amilyen hangokat ki ad. Az ülés előre csúszva, a kormányhoz préselte a férfit, de nincs komolyabb sérülése, valószínűleg kisebb erőlködés árán ki tud majd jutni.
-Maga! Kérem segítsen, itt mindenki megbolondult....szedjen ki innen. Kérem!-
Kéri rémülten a segítséget, miközben a biztonsági övet sikerül kikapcsolnia, már csak az ülésből kell kijutnia.
-Az egész város megbolondult, mintha zombik lennének. Maga ugye nem olyan, mint itt a többiek?-
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Ammon Einarson Kedd 09 Okt. 2012, 17:21

A tömeg mi nyugodtan sétál nem vesznek tudomást rólam sem ahogy a jármű felé sétálok. Nem meglepő, hogy így tesznek hisz a járműre sem reagáltak. Pedig az hangos volt s a jajveszékelés is tisztán hallható. De csak számomra, s számára ki a segélyt kéri a járműbe szorulva. Ahogy odaérek s benézek látom, hogy nincs akkora vész mint amekkora a hangja a férfinak odabenn. Rémült, kétségbeesett kérlelését nehezen értem meg de szó nélkül is, testbeszédéből is megérteném, hogy mi az mi most legfőbb óhaja. Kicsatolta az övét mi csak az első gátja volt szabadulásának, széke szorítja már csak be s segítségemért szól. Lassan fordítom jobbra majd balra a fejemet "nem" et mutatva, hogy nem vagyok olyan mint kik az utcán tétlen s gondtalan sétálnak.
- Nyugodjon meg uram. Ha székét hátra tolja kiszabadul rögvest.
Mondom végül lágy, kellemes hangomon. Egészséges s ép férfinak tűnik, mégis oly tehetetlenül vergődik a székének szorításában mintha az száz férfi erejével tartana ellen neki. Ám ha önmagát nem képes megnyugtatni s székét hátra tolni nem fog tudni kiszabadulni. Ám ha ez így lesz akkor neki ez lett rendelve. Nem írhatom felül az ő sorsát csupán megírhatom azt. Ha ez lett elrendelve, hogy nem szabadulhat a szék szorításából akkor nem írhatom át ezt óhajára. Ezt neki kell megmásítania s kiküzdenie magát onnan.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Tyler Csüt. 11 Okt. 2012, 17:52

A férfi kicsit hitetlenkedve pillant az öreg nőre, mikor csak annyit mond tolja hátra az ülést. De aztán megfogadja a tanácsot és összeszedve magát, hátra nyomja azt, ami akadály nélkül visszacsúszik és ki tud szállni. A férfi még mindig remeg, így akaratlanul is megfogja Fujiko vállát, hogy megtartsa az egyensúlyát.
Ekkor egy pillanatra az öreg hölgy elszédül, majd az elméjébe fájdalom hasít. A békés kertvárosi idill, egyik pillanatról a másikra megváltozik. A főnix tüze pusztító erejét láthatja az épületekben, az egész környék, egy romhalmaz, pusztaság. Ami elborzasztóbb, hogy az iménti fecsegő emberekről lefoszlik a hús, csontjaik itt-ott kikandikálnak, égett bőrük alól. Mozgásuk vontatott, mintha zsinóron rángatnák őket.
~Segíts....segíts....~
Halhatja a fejében egy gyerek segélykérő hangját, ami mintha a vállát fogó férfi felől jönne. Aki szintén látja az eseményeket, hisz pánik ül ki az arcára, és szinte kontrollálhatatlan remegés lesz úrrá rajta.
~Mind meghaltok!!!~
Egy másik szörnyű hang hangzik fel a fejében, aminek erejétől elered az orra vére. A megégett emberek pedig, igencsak fürgén elindulnak a kettős felé.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Ammon Einarson Hétf. 29 Okt. 2012, 13:33

A férfi hátra tolja végül ülését ahogy mondtam neki. Akadályba nem ütközik s ki tud szállni járműjéből. Tántorog, remeg a férfi. Alig áll a lábán meg, sokk mi érte nagy volt. Vállam felé nyúl, hogy azon támaszkodjon meg. Mint egy segítően fogom meg vállamra tett kezét, egy nyugodságot átadóan ám én is megszédülök egy pillanatra mint megérinti vállamat s fájdalom zavar szét gondolatokat elmémben. Megvetem a lábamat ahogy egy pillanatra hunyorítva majd becsukom a szememet a hírtelen fájdalomtól s ahogy a pillanyatni zárt szemek sötéte elmúlik a tály mire tekintetemet emelem megváltozik. A főnix tüze s pusztító ereje mindenütt. Romok szegik a pusztaság látképét. Az emberek megfosztatnak élő külsejüktől. Borzankodva nézem végig ahogy húsok foszlik le s a fehér csontok már már világitanak kontrasztjukban a feketére égett bőrüktől. Sok szörnyűséget néztem végig már életemben ám í közelről nem, sosem s ha igen is ehhez a látványhoz képtelenség száámomra hozzá szokni. Ez tartja meg emberségem talán. De ekkor fejembe segéjkérő gyermeki hang zeng fel. Mintha vállam fogó férfié lenne de holott ő már rég nem abban a korban jár, hogy í hangon beszéljen de mégis, ezt fejemben hallom s az előttem álló férfi félelemtől reszket kontrollálhatatlanul ahogy arcán a pánik simul végig. Egyértelmű, hogy ugyan azt látjuk mindketten. De merengeni nem tudok el, hogy mégis mi lehet okozója a képnek. Miért látom azt mit a férfi. Érintése lehet csupán, igen biztosan érintése az okozója. De máris egy újjabb hang hangzik fel. Szörnyű hang mely ítélkezik. Mind meghalunk... Vannak akik igen de engem nem lehet letörölni innen. Nekem van még elintézetlen ügyem hozzá. De egyszer csak érzem, hogy orromból csordul ki valami. Kezemmel megtörlöm s ránézve látom a vörös vérem. Értetlen nézem egy pillanatig csupán s vissza kell zökkennem az eltorzult világba. A holtnak tűnő emberek megindulnak felénk szaporán, hogy végezzenek velünk. Megragadom vállamon pihenő kezét a férfinak s levéve vállamról indulok meg átellen a minket ölni vágyókhoz képest. Öregségemhez képes egy gyors tempót diktálok. Mintha csak húz éves lennék, meghazuttolva külsőmet. S lassan fiatalodni kezdek, huszas éveim vége a cél.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Tyler Csüt. 01 Nov. 2012, 12:19

A férfi remegve hagyja, hogy az immár húszon éves nő futva vezesse, teljesen közömbösen. Az hallott emberek pedig a nyomukban vannak, némelyik kezében fegyvert is lehet látni, baseball ütőt, serpenyőt, valószínűleg melyik mit kapott fel a romokból. Néma csendben üldözik a párost. Az út vége felé két felé ágazik a jobbra és balra, de a páros a házak között is menekülhet tovább, sok idejük nincs a döntésre, hisz az üldözőik egyre közelebb érnek. Fujiko fejében újra hallatszik a gyermeki hang, erőtlenül.
~Balra....~
Nem túl sok információ, és a nőnek kell döntenie, hisz-e a testetlen hangnak avagy nem.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 08 Nov. 2012, 14:33

Úgy, ahogyan kell fiatalodtam meg. Nem volt semmilyen probléma a folyamattal bár a férfi reakciómentessége zavaró tényező volt egy pillanatra. De, nem csodálom, hogy erre már reagálni nem képes hiszen a látvány s a környezet mi körbeölelt engem is most már nem ad okot meglepődésre, hogy erre már nem vetett figyelmet. Üldözőink több féle eszközt ragadt magához ahogy követtek minket az úton. Csendes üldözésüktől kiráz a hideg. Oly nyugodtnak tűnik, hogy már már nem is üldözőknek tűnnének. Az út amin haladunk viszont elágazásba torkoll. Két irány, jobb és bal esetleg a sikátorok labirintusába vetődve haladjunk tovább? Merengek tempót tartva a futásban majd meghallom a gyermek hangját ismét. "Balra" hangzik fel erőtlenül a fejemben. Egy kósza pillantást vetek csak hátra a férfira kit már már húzok magam után karját fogva majd az út végén balra kanyarodom el, hogy arra fojtassuk utunkat, menekülésünket. Csak remélni tudom, hogy sikerül üldözőinket lerázni erre de legalább előnyt szereznünk, üldözőink és köztünk lévő távolságot elnyújtani s az irány mit a gyermeki hang sugallt nem lesz téves, nem zsákutca vagy megtévesztés.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Tyler Kedd 13 Nov. 2012, 12:40

A hangtalan üldözők továbbra is a nyomukban vannak, s egyre közelebb érnek. Ahogy befordulnak balra, egy elpusztult játszó teret és egy kisebb romokban heverő parkot pillantanak meg. Ahogy keresztül vágnak rajta, Fujiko lábai alatt megnyílik a föld és több métert zuhan lefelé, valószínűleg pár percre el is veszti az eszméletét. Egy sötét folyosón ébred fel, a férfi nincs vele. Csek előre felé mehet, s leginkább egy bunkernek tűnik a hely. Fentről csoszogást lehet hallani az üldözőik valószínűleg fenn a lyuk körül mászkálnak. Néhány méter és forduló megtétele után egy vaskos fémajtóhoz ér, ami résnyire nyitva van. Halk gépi morajlást lehet hallani bentről és némi fény szűrődik ki a helységből.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 15 Nov. 2012, 16:31

Balra fordulunk az utca végén s ott egy romos játszótért pillantok meg. Ezért hozhatott erre a gyermeki hang talán. A játszótér, lehet, hogy elveszett erre a gyermek vagy talán itt halt meg s csupán utolsó gondolatfoszlányai találtak meg. Ahogy rohanunk át, keresztül a téren hirtelen nyílik meg lábaim alatt a föld s zuhanni kezdek.. A földön fekve ébredek fel. Az esés, kiüthetett az esés. Bizonyára beverhettem a fejemet érkezéskor. Üldözőim csoszogását még mindig hallom odafentről, nem tudnak ide lejönni talán vagy mi megnyílt alattam az be is zárult utánam. Még a férfi sincs idelenn. Úgy tűnik, hogy egy földalatti bunkerbe estem bele. Egy út vezet tovább innen s nincs más lehetőségem hát elindulok rajta. Sétám közben vissza öregszem hetvenes éveimbe és így haladok előre a folyosón míg nem érek el egy vasajtót az út végén. Résnyire van nyitva ahogy közelről látom az ajtót s morajlás szűrődik ki a mögötte lévő teremből némi fénnyel. Nem hiszem, hogy üres teremre találnék ha az ajtón benyitnék ezért csak állok az ajtó előtt még egy ideig s hallgatózok hátha a gépi zaj mellett meghallok mást is, esetleg lépteket mely árulkodó lehet a teremről még látatlanul is.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Tyler Vas. 18 Nov. 2012, 18:43

Se léptek, se más árulkodó jel nem mutat arra, hogy bármi is lenne az ajtó mögött. Csak a tompa zúgás-búgás hallatszik ki. Ahogy Fujiko, ott álldogál a folyosó felől tompa puffanásokat lehet hallani, elég messziről de, mintha testek csattanának magasból. Döntenie kell tovább megy-e vagy megvárja bármi is adja ki a hangot a folyosóról. Ha úgy dönt belép, egyértelműen egy laboratóriumot lát maga előtt, egy hatalmas helységben, amiből három ajtó is vezet kifelé. Mindenfelé lombikok, tartályok, bennük zöld folyadék, bennük egy ember is elfér. A falon és elszórva alvadt vérnyomok mindenfelé, a szobát és aktákat, mintha valaki nem sokkal ezelőtt feltúrta volna. A zúgást a tartályok, számítógépek és különböző orvosi felszerelések keltik.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Ammon Einarson Szer. 28 Nov. 2012, 18:42

Semmilyen ember keltette zaj nem szűrődik ki a szobából viszont az út másik végén melyfelől jöttem zajosabbá válik. Puffanó hangok zavarják fel a csendjét a helynek. Leesnek utánam üldözőim feltehetőleg. Nem ácsoroghatok tovább itt hát benyitok az ajtón s bezárom azt magam után. A szoba pedig, tele van labor felszereléssel. Tartályok s egyéb. Méretéből pedig csupán egy dolog lehet ez a hely. Méghozzá bölcső emberkísérletekhez. De más már járt itt ki nem ide való volt. Feltúrva minden, papírok szana szét. Az akták felé nézek és egy pillanatnyi időre elmerengek azon, hogy megpróbáljam-e elolvasni azt. De végül a nem mellett döntök. Oly rég volt már, hogy angolul szóltam, írtam vagy olvastam volna. Nem lennék képes egy szót se érteni azokból a tudományos írásokból. Inkább a terem három másik ajtaját nézem meg magamnak. Az elsőt balkézfele próbálom meg elsőnek. Nyílik-e az ajtó s mi van mögötte. Buta üldözőim kétlem, hogy a vasajtót nyitni képesek lennének így bár nyugodtan vizsgálom meg az ajtókat mégsem henyélve el az időt. S ha minden ajtóval végeztem s üldözőim sem értek be ez idő alatt a terembe eldöntöm merre megyek tovább, mely lenne a leg alkalmasabb továbbvezető út. De ha mégis beérnének, hamarabb mint vártam akkor egyszerűen átmegyek azon az ajtón mely akkor a legközelebb van hozzám s bezárom magam után.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Tyler Csüt. 13 Dec. 2012, 19:04

Az ajtót amin bejött simán belehet csukni, a másik három is nyitva van, mögöttük pedig ugyan olyan folyosó, amin át ideérkezett. Mind nyitva mögöttük néma csend. Mihelyst elindulna valamelyik irányba, újra érzi az enyhe fájdalmat a fejében majd a gyermek hangot.
~Nézd meg mi folyt itt, mit tettek a mi fajtánkkal itt, mit tettek a.....
Nézd meg a felvételeket!~
Hangzik el a parancs, és nem tudsz mást tenni. A konzolokhoz sétálsz, és némi billentyű munkával előhozod a felvételeket. A hang bárki is legyen, nyilván a fejedbe ültette a tudást is az előszedésükhöz. Itt azonban választhatsz a felvételek közt:
-Alanyok
-Eredmények
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Thorhalla Pént. 14 Dec. 2012, 10:28

Résztvevő: Inoue Fujiko

Az egész ott kezdett gyanús lenni a nőnek, hogy mit tettek az ő fajtájukkal. Amit tudott a világról semmi értelme sem volt, révén évtizedek óta a mutánsok uralkodtak, az emberek állatok voltak csupán, semmi több. Egy mutáns nem viselkedne így, ahogyan, mivel ha ennyire erős telepata, hogy csak átvette az irányítást felette, akkor képeket vetített volna az elméjébe és nem pedig egy géphez parancsolta volna oda. A terminálok előtt állva a holografikus képeket nézve néhány pillanatig Fujiko még látta a feliratokat, majd azok semmivé foszlottak és saját magát látta meg benne, ahogyan vérbefagyva fekszik a földön valakiknek a lábai előtt, nem látta, hogy kiknek, de határozottan haldoklott, ezt felismerte abból, hogy megannyi személyt látott már elmúlni és távozni a túlvilágokra. Hangot hallott a háta mögül és elsötétült mindent.
Az „ágyában” tért magához, reszketve, izzadtan, nyakig betakarózva a nyári forróságban. A házban volt, ahova önkényesen beköltözött a Főnix pusztulása után. Az egésztől fázott és a hideg rázta a meleg ellenére. Már emlékezett, meditálni próbált és akkor csukta le a szemét az ágyon ülve még napfényes időben, most abban feküdt, odakint pedig még mindig nappal volt, csak már kezdett az egész estébe átfordulni. Álmodott, nem volt több az egész…

Vége.

New Jersey 00120

Saku-t a saját kérése alapján meséltem ki, vagyis ezért zártam a kalandot.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New Jersey Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New Jersey Empty Re: New Jersey

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.