Ausztrália

12 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Quentine Constantine Hétf. 26 Jan. 2015, 13:36

Kicsit kellemetlen kérdést tesz fel nekem Price, reméltem, hogy ez nem kerül elő, de nem akarok elhallgatni semmit. Mivel úgy látom, tudomásul veszi a személyazonosságomat, és semmi nem tiltja az ördöggel való cimborálást, megpróbálom tálalni a dolgot.
-A nem evilági lényt Mephisto néven ismerik, az egyik túlvilág vezetője. Számára sem lett volna előnyös a szörnyeteg terjeszkedése, ezért érdekében állt szólni nekünk erről a fenyegetésről. És mielőtt rosszra gondolna, Mr Price, nem kötöttünk semmiféle paktumot vele, nem a munkaadónk, egyszerűen csak kiválasztott minket, mert tudta, hogy elvégezzük a feladatot, ami nekünk is és neki is jól jön.
Igyekszem nyugodtan beszélni, de a fáradtság miatt kicsit remeg már a hangom. Mikor megérkezik a kávé és a süti, alig bírom kivárni, hogy letegyék az asztalra. Rögtön megiszom a kávét, aztán két pogácsát olyan sebességgel tűntetek el, hogy felmerülhet a kérdés, léteztek-e valaha. Az első pár falat után érzem, hogy máris jobban vagyok egy kicsivel.
-Elnézést – szúrom közbe Price-nak. – Ami a harmadik társunkat illeti, ő is egy túlvilági síkról érkezett, nem arról, amelyikről Mephisto, de egy ahhoz hasonlóról. Mephisto úgy gondolta, alkalmas lesz a feladatra, ezért választotta ki őt is. A harcban elájult, mikor a szörny csápjai... Szóval kapott egy elég nagyot. A harc után Mephisto vitte el a síkról, jobb ötletnek tűnt, mint otthagyni, felhozni pedig nem tudtuk volna, még magunkat is alig bírtuk kivonszolni onnan fél óra alatt.
Szerencsére tudom úgy tálalni a sztorit, hogy nem kell hazudnom, nem mintha nem hazudhatnék, de így jobb a lelkiismeretem. Cöh, mikor aggódtam én régen a lelkiismeretem miatt? Látszik, hogy elpuhulok. Amíg Szeráf is elmondja a sztoriját, addig kinyitom az ásványvizet, és leöblítem vele az újabb adag süteményeket. Cukor, koffein, erre van most szükségem, kell egy kis energia. Na meg majd egy jó nagy alvás is.


_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Ausztrália - Page 12 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szer. 28 Jan. 2015, 07:58

Szeráf csendben figyelt, mert Rachel mindent elmondott. A beszámoló végén rávetette magát az ételekre, amik könnyűek voltak, jól estek most. Nem úszta meg, neki is muszáj volt valamit mondania.
- Amit Rachel elmondott, az történt. Hallottuk, hogy furcsa események történtek a plazaban és hogy mindez odalent történt, de semmit nem találtak. Mi kerestünk egy lényt, ami pont ilyeneket csinált, tehát megvolt az egybeesés. Az életerőt szívta el, sőt az élettelen anyagokkal is csinált valamit, azokból is kiszívta az összetartó erőt. Megbontotta a kémiai kötéseket vagy valami ilyesmi, láthatta a ruhákon. Az alagsorban óriási pusztítást végzett, e nélkül nem tudtuk legyőzni. Majdnem mi is ott végeztük. Gyaníthatóan nem ez az egyetlen ilyen lény a Földön, ami az égen látható másik világról jött, de ez már nem a maga gondja.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Szer. 28 Jan. 2015, 09:00

2048. február 16. vasárnap – Perth, Ausztrália
Résztvevők: Michael Ark / Szeráf és Rachel Wilcox

A férfi Rachel szavaira felvonta a szemöldökét, láthatóan igencsak meglepte a név, amit a lány mondott, hogy maga a Hazugságok ura, a Sátán volt az, aki szólt nekik. Mindazonáltal nem szólt semmit érte, csak bólintott. Ezek után következett Szeráf, az egész végén a férfi felsóhajtott és megcsóválta a fejét.
- Köszönöm Miss Wilcox, ön távozhat, ha gondolja, tudok adni biztonsági őröket, akik visszakísérik a hotelhoz, ahol megszállt, vagy a miniszterelnök asszonyhoz.
Mindezek után fordult oda Szeráfhoz.
- Ami önt illeti, megköszönném, ha nem csak bólogatna Ms. Wilcox szavaira, hanem egy rendes vallomást is tenne, hosszan, mit keres itt. Révén nincs olyan helyzetben, hogy ennyire nemtörődöm legyen. Feltételezem magát is Mephisto hívatta ide – nem volt a hangjában kétkedés, sem irónia. – Szóval most ad egy rendes és megfelelő tanúvallomást, akkor nem fogom átadni a hatóságoknak. Remélem tudja, hogy megannyi helyen van ön ellen a ténykedése és Magneto oldalán való állás miatt elfogatási parancs. Így vagy együttműködik és ezek után „véletlenül” kereket old, vagy máris megy a hívás a tette ellenére a hatóságoknak.
Rachel-nek a férfi fejébe sem kellett belenéznie, hogy lássa, nem blöffölt, hanem komolyan beszélt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Quentine Constantine Szer. 28 Jan. 2015, 16:17

Bár elsőre felszalad Price szemöldöke a plafonig, de ennek ellenére nem vonja kétségbe a szavaimat. Nyilván politikai védettségem miatt sem lenne szerencsés, ha megvádolna valamivel, de amúgy is felfogja, hogy segítettem nekik, értelmes fickó, és azt hiszem, jól elmagyaráztam neki, hogy Mephisto ebben a helyzetben nem munkaadó volt, csak egy amolyan csendestárs. Szeráf nem jár ilyen jól, kicsit félvállról kezeli a dolgot, igazából eddig is ilyen lazának mutatkozott, de azt hiszem, nem érti, hogy akár bajba is kerülhettünk volna. Már épp mondanám Price-nak, hogy engedje el Szeráfot, mikor meghallom Price indokai között, hogy Magneto oldalán áll.
-Köszönöm, a biztonságiakra tényleg szükségem lehet, eléggé kimerültem. Értékelem a diszkrécióját, Mr Price, remélem sikerül visszaállítani a plázát a megszokott kerékvágásba. Minden jót! Önnek is, Mr Ark!
Ezzel egy pogácsát elveszek még a tányérról és az ásványvizemet is hozom magammal, miközben felállok az asztaltól. Szeráf tényleg segített a harcban, és a bicskanyitogató stílusa ellenére hasznos volt. Ennek megfelelően a vallomásomban őt is jófiúként állítottam be. Ennél többet viszont nem kell tennem érte, és nem is fogok, majd Price lejátssza vele a dolgot.
Elhagyom a szobát, és az emlegetett biztonsági őrök igénybevételével indulok vissza a hotelba. Bár épp most tettük biztonságosabbá a helyet, mégis úgy érzem, hogy nem akarok sokáig itt időzni, és persze hiányzik már a gyereksírás meg Kevin. Jól kialszom magam, holnap pedig első dolgom lesz hazautazni.


_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Ausztrália - Page 12 Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 05 Feb. 2015, 09:12

2048. február 16. vasárnap – Perth, Ausztrália
Résztvevők: Michael Ark / Szeráf és Rachel Wilcox

- Rendben van Ms. Wilcox, az embereim kint várják magát – mondta még.
Az őrök valóban odakint várták Rachel-t, a kíséretükben a hátsó ajtón kísérték fel a rangja miatt egy páncélozott járműben kísérték vissza a hotelhez, ahol éppen lakott az itt tartózkodása alatt. Az Ausztrália kirándulás néhány nap múlva ezek után véget is ért Rachel számára minden más pontosan úgy zajlott, ahogyan a protokoll szerint le volt írva, Mephisto sem bukkant fel már többször, sem másmilyen természetfeletti lény, vagy nem várt vendég. A diplomáciai út végén Rachel hazatérhetett Vadföldre, ahol a családja már várta is őt.

//Tao, ha szeretnél majd kalandot még, akkor kiabálj és kitalálok valamit. Zield, Te pedig majd gondolkodj valamilyen új képességen, vagy fejlesztésen, mert a korszakváltásnál Neked ilyesmi nem járt, most viszont igen.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Bryde ikrek Csüt. 03 Dec. 2015, 14:57

????????- Sydney
Pokolkutya


Őfényessége elégedettnek tűnik, mikor kimondom, hogy kész vagyok. Ha Őfényessége elégedett, akkor Pokolkutya is elégedett, úgy ám, mert akkor nem haragszik rám és nem büntet meg. Ezt kell csinálnom, folyton elégedetté tenni őt, és akkor nem lesz baj. Ezek után elkezd valami fura nyelven beszélni, közben pedig jeleket rajzol a levegőbe, és aztán egy fény kíséretében....
....megjelenek a célvárosban. Egy kis sikátorban találom magamat, és azonnal körbenézek. A fény egy kicsit vakít, de rövidesen hozzászokom, majd veszek egy mély levegőt(ha kell, ha nem). Úgy ám, rég szívtam magamba a kinti levegőt, a friss levegőt, legyen az bármennyire is áporodott. Egyáltalán jártam én itt fent, az élők világában? Nem, nem hiszem, az aki itt fent járt, az a másik farkasfiú volt, nem én, nem én, mert én a veremben születtem a fájdalom közepette. Igyekszem gyorsan beazonosítani a pontos helyemet, majd szaglászni kezdek, végül pedig felkapaszkodom a falra és minél gyorsabban felmászok az egyik épület tetejére. Meg kell találnom azt az angyalt, hogy megölhessem....és megegyem.


/// Az alap lupine képességekben az is szerepel, hogy visszaváltozhat emberi alakba(az alap alakjába). A Pokolkutyának az a vörös Pokolkutya kinézet az eredeti arca, vagy képes emberi formát is felölteni? ////

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
Bryde ikrek
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Pént. 04 Dec. 2015, 00:02

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya

Pokolkutya most már érezhette, hogy a szíve vert és így ebből fakadóan szüksége volt arra levegőre is. Fogalma sem volt arról, hogy milyen régen nem vett, így a mély levegő után köhögni kezdett, mintha még soha sem használta volna ennek a testnek a tüdejét. Néhány perc légszomj után rendeződik mindez és utána már se nem zihált és légszomja sem volt. A következő kellemetlenség, amit megérzett, hogy szomjas és a gyomra is korogni kezdett. Határozottan élő testben volt most már. A levegő némileg poros volt és némileg sós szagú a közelben levő óceántól. Emberek szagát érezte minden irányból, megannyi különbözőt látott elsétálni a sikátor előtt, mint máskor most is roppant különbözőek, Pokolkutya a külsejével egyáltalán nem lógott ki a tömegből. A falon mászás nem igen volt kivitelezhető, teljesen sima volt az új épületek fala, amin ezt nem tudta megtenni. Ki kellett mennie az utcára és ott elmenni a korlátig, hogy lenézhessen a városra. Az egyik felsőbb szinten épült utcán volt jelenleg. Az roppant hatalmas volt, tele igencsak nagy és magas épületekkel. A levegőben repülő autók és motorok, mindezek egyáltalán nem hatottak idegennek a férfi számára. Ahogyan így látta és megtudta állapítani nem a szegénynegyedben volt, hanem a középosztály rétegében, a város pedig igencsak hatalmas, ahol több millió ember lakhatott. Így ki kellett találnia valamit, hogy egyáltalán miként akar belekezdeni a kutatásba.

A város:
Ausztrália - Page 12 K50fhj

//Ha lenne 2 alakod mondtam volna. Csupán opcionális az alakváltás, Rozsomáknak és Kardfognak is csak emberi alakja van, ellenben Bestia is csak szőrös és egyik sem tud ide-oda változgatni, Te sem.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Bryde ikrek Pént. 04 Dec. 2015, 15:35

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya


Élek, élek, újra élek. Egyáltalán éltem-e valaha, hogy azt mondhassam, hogy "újra"? Nem, az a kölyökkutya volt, aki élt és meghalt, én a fájdalomban születtem és halott voltam, most viszont élek, úgy ám. Rövidesen hozzászokom ehhez az élethez, és elindulok előre. Rövidesen észreveszem, hogy nem tűnök ki a tömegből, nem én, nem én, mert nem egy bestia sétál az utcákon, úgy ám. Vannak egy csomóan emberek is, bizony, és én úgy, de úgy ennék belőlük pár falatot, de nem tehetem. Azzal csak bajt okoznák, és annak ŐFényessége nem örülne, és ha ő nem örül, akkor senki se örül. A körbenézés után megállapíthatom, hogy talán egy középnegyedben lehetek, de ez mit számít most? Legyen az szegény, közép, vagy gazdag, a Halál és a Fájdalom mindenkit meglátogat, úgy ám. Viszont meg kell találnom az az angyalt, hogy kitéphessem a szívét és megegyem, mert akkor ŐHatalmassága örülni fog, és ha ő örül, akkor Pokolkutya is örül. De vajon milyen lehet a szaga? Büdös, mint egy vénasszony hullája, vagy netán illatos, akár egy parfümözött majom? Vagy netán olyan szenteskedő illata van? Akárhogy is, előlem nem menekül, meg fog halni előbb, vagy utóbb. Rögtön elkezdek szaglászni, hátha fellelek valami jellegzeteset, majd megfordul a fejemben, mi van, ha az emberek tudnak az angyalokról? Ha tudnak róla, akkor ostobák, mert így könnyen meg tudom találni őket, úgy ám, főleg azt a majmot, aki hamarosan meg fog halni, úgy ám.
- Elnézést, nem tudja véletlenül, hogy vannak-e angyalok a városban? Ha igen, hol? - kérdezem meg pár random járókelőtől, és ha hülyének néznek, az se fog zavarni, mert akkor csak még ostobábbak mint hittem, úgy ám. Az angyal már halott, csak nem tud róla.

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
Bryde ikrek
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 07 Dec. 2015, 00:03

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya

Pokolkutya jól érezte, gondolta, valóban igencsak furcsán néztek rá, amikor az angyalokról kérdezett. A legtöbben nem is válaszoltak neki, csak továbbsétáltak és mentek a dolgukra, mit sem törődve vele. Szerencsére azonban voltak, akik végighallgatták, hogy mit is szeretne és volt olyan is, aki válaszolni tudott neki.
Amit megtudott, hogy arról senkinek sincs fogalma, hogy vannak-e angyalok a városban, de amit bizonyosan tudnak, hogy szárnyakkal rendelkező mutánsok vannak. Legalább kéttucatnyiról tettek említést, de semmi komolyabb, látták őket repkedni, de mást nem tudnak. Mivel legalább öt különböző embertől hallott hasonlókat így lehet, hogy közel sem volt kéttucat személy. Arról nem is beszélve, hogy ez a középosztály szintje volt, ezeket itt látták, lehetséges, hogy a szegényebb negyedekben is vannak ilyenek, esetlege a magasabb osztályban a gazdagoknál. Amit még hallott, hogy a kikötő környékén látják az egyeiket, vagy hármat, mert ezt három személytől hallotta, illetve a belvárosi park körül is egy, vagy több felbukkanhat.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Bryde ikrek Csüt. 10 Dec. 2015, 14:54

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya


Az emberek olyan buták, semmit se tudnak. Azok a bolondok eléggé bolondnak néznek, mikor az angyalokról kezdek kérdezősködni, pedig ők a nagyobb bolondok, mert nem látnak az ostoba kis szemecskéjükkel, úgy ám. Ki kéne kaparni őket a gödréből és máris jobban látnának....vagy nem. Páran azonban válaszolnak is nekem, de a válaszok fele hasznos. Azt mondják, nem tudnak az angyalokról, de hallottak már szárnyas mutókról a városban. Attól, hogy valaminek szárnya van, az még nem lesz angyal, de nem ám, de ez is valami. Egy csomó helyet mondanak, és kapásból tudnak háromról a kikötőben. Remek, remek, remek, remek, akkor menjünk oda, és ha megvan az angyal, akkor megölöm és megeszem őt, és akkor Őméltósága boldog lesz, és ha ő boldog, akkor Pokolkutya is boldog, úgy ám. Rögtön el is indulok a kikötő felé, közben pedig magamban gondolkodom, hogy tudom-e a nevét az angyalnak vagy nem?

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
Bryde ikrek
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Pént. 11 Dec. 2015, 00:02

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya

Pokolkutya úgy döntött, hogy elmegy a kikötőbe, de az a város igencsak másik felén volt. Így, hacsak nem akart órákat gyalogolni, akkor a legjobb megoldás az volt, hogy taxit hívott. Ezek sofőr nélküli repülő járművek, amiket ingyen lehet használni és hangvezérléssel működnek. Ha ezt megtette, mindenhol voltak az utcán terminálok, ahonnan hívhatott egyet, akkor alig fél perc múlva meg is érkezett egy taxi. Ha mindenki beszállt a járműbe, akkor hála annak, hogy a levegőben közlekedett a jármű alig négy perc múlva máris megláthatta mindenki a gyönyörűen festő kikötőket.
Ausztrália - Page 12 Azdu93
A levegőből semmi gyanús nem látszott, mindenhol emberek sétáltak, nagyobb és kisebb hajók futottak ki a tengerre, vagy éppen jöttek be a kikötőbe. Az egész, hiába volt nappal most is ki volt világítva, a napelemek által elnyelt energiából, így teljesen környezetbarát volt ez is. Mivel a taxis nem szállhatott le közvetlenül a kikötő területén, ezért a városban, az egyik bevezető híd előtt tette le a levegőből a taxit és ott szállt le. A taxi egyébként pilóta nélküli volt, amibe GPS-el kellett megadni, hogy hova vigye a turistát, éppen ezért ingyenes is, így azzal a Pokolkutyának nem kellett fáradnia, hogy fizessen. Mint általában most is sokan voltak itt is a kikötő körül, most itt lent a földön sem látszott semmilyen gyanús dolog, minden teljesen átlagos volt. Sem a leszállás után, sem pedig előtte nem látott Pokolkutya semmilyen repülő mutánst a levegőben, vagy a földön. Igaz nem is látta be a teljes kikötőt, mert az hatalmas területű volt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Bryde ikrek Szomb. 12 Dec. 2015, 18:31

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya


Rögtön elindulok a célpont felé, a kikötőbe, ahol meg fogom találni az angyalkát. Azonban az út nagyon hosszú, ezért inkább taxival megyek a kijelölt helyre. A kis, hangvezérlésű izébizék nagyon hasznosnak bizonyulnak, mert ŐFényessége nem adott nekem költőpénzt, de nem ám, és ezeket a bigyókat ingyen lehet használni, úgy ám. Rövidesen el is szállingózom a kijelölt helyre, ami sajnos nagyon nagy és az angyalka nem röpköd a levegőben csak úgy, és ezért nem fogom megtalálni őt könnyedén. A leszállás után azonnal berohamozom a kikötőbe és szaglászni kezdek, hátha megérzek valami angyalszerű szagot, vagy toll szagot, vagy épp kreténszagot. Ha ez nem válik be, akkor egy kikötőbeli embert megkérdezek a szárnyas mutókról, hogy mégis hol lehetnek. Mert többen vannak, de nekem csak egy kell, és ha ő meghalt, akkor nagyon, de nagyon boldog leszek, mivel Ő is boldog lesz. Ha nem kapok választ, akkor újabb és újabb embert kérdezek meg az ügyben, mert hát több szó többet tud, nemdebár? Meg fogom őt találni, úgy bizony, a föld alól is előkerítem; és ha megtalálom, kitépem a beleit. A beleivel pedig majd táncot fogok járni és fellógatom vele az ostoba testét, majd pedig megeszem. Nyami.

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
Bryde ikrek
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Vas. 13 Dec. 2015, 00:01

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya

Pokolkutya a megérkezés után érzett tollszagot, ha követte az illatot, akkor több sirályt, illetve galambot sikerült kiszúrnia, de semmi egyebet. Így maradhatott az, hogy nekiállt kérdezősködni, hogy itt látott-e valaki valami ahhoz hasonlót, amit ő keres. Elég sokan sétáltak, de nagyon sokan turisták is voltak, így sokan nem tudták, hogy miről is beszél, de úgy nagyjából másfél óra kérdezősködés után sikerült összetennie a képet. Egészen pontosan két szárnyas mutáns is van a környéken, ebből az egyik egy nő, ő az itt levő kóbor állatokat szokta etetni minden reggel. Mivel a kép, amit Pokolkutya látott azon egy férfit keresett, így a nőt ki lehetett zárni. A másik alak azonban egy férfi volt, akit említettek ő amolyan igazságosztófélének írták le. Sötétedés után szokott megjelenni, de nem csak itt, az újságban is írnak róla, a szegényebb negyedekben szokott fel-feltűnni a kikötőn kívül. Elég sok tolvajt, drogárust és effélét juttatott börtönbe már, noha őt is körözik önbíráskodás után.
Jelenleg olyan délután 2-3 óra körül lehetett az idő, így Pokolkutyának volt még jó pár órája azelőtt, hogy a célszemély feltűnhetett itt, már, ha a célszemély volt az, aki itt szokott megjelenni.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Bryde ikrek Vas. 13 Dec. 2015, 10:15

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya


A tollak szagkövetése nem volt túl jó ötlet, nagyon nagyon buta ötlet volt. Sajnos angyal helyett csak madarakat találtam, és azok nem angyalok, mivel azok madarak. Ezért nem marad más mód, kérdezősködni kell, a kis rózsaszín halandók között. Rengeteg, de rengeteg választ kapok, de azok fele hasztalan, a másik fele pedig csak részinformáció. Azonban hosszú idő után végre megértem az egészet, úgy ám, mert okos vagyok. Van itt két buta angyalka, és mindkettő ostoba. Az egyik egy nő, aki kóbor állatokat etet minden nap. Engem nem akarna megetetni, mondjuk valamelyik levágott testrészével, hmm? De nem ő az, nem ő az, mert nekem nem csaj kell, hanem pasi, bizony, egy férfi angyalt kell megölnöm. A másik buta angyalka viszont pont ilyen, aki azt hiszi magáról, hogy ő az éjszakai igazságosztó, aki legyőzi a rosszat, megvédi a jót, és elhozza a világbékét. Booooooooooloooooonnd, de ő lesz az. Neki kell lennie, szóval teszünk egy próbát ma este, úgy ám. Várunk sötétedésig, megvárjuk míg sötét lesz, majd szépen kilessük, hogy meg jelenik e. Ha nem, akkor el fogok kapni egy sima civilt és elveszem a pénzét, majd a civil nyakát fogva kiabálni kezdek.
- ANGYALKA GYERE ELŐ! HA NEM JÖSSZ, AKKOR ELTÖRÖM A NYAKÁT, BIBIBÍ! - kiabálom, és ha megjelenik, akkor minden rendben lesz. Azért odafigyelek, hátha hátba akar támadni a tetü.

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
Bryde ikrek
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Kedd 15 Dec. 2015, 00:02

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya

Pokolkutya elhatározta, hogy kivárja azt, hogy besötétedik és utána akarja majd elkapni az angyalt. A követező órák közel sem voltak olyan kellemesek, mint hitte volna. Amíg odalent volt a túlvilágban már elfelejtette, hogy milyenek a testi szükségletek. Nem sokkal később a tenger felöl jövő szélben fázni kezdett, percek alatt teljesen átfagyott. Arról nem is beszélve, hogy szomjas kezdett lenni, illetve éhes. Nem sokkal ezek után mosdóba kellett mennie, mire besötétedett addigra pedig az álldogálástól el is fáradt. Így nagyjából sem tudta megtenni, amiket akart, arra ébredt fel, hogy valaki hozzáér.
- Hé ébredj! – szólt rá egy erélyes hang.
Ekkor tűnt fel neki, hogy elaludt.
- Ah, ez rohadt büdös – mondta egy másik férfi hang.
- Mit vársz egy csöves, aki összecsinálta magát álmában – morogta az első.
Valóban ekkor tűnt fel Pokolkutyának, hogy összevizelte magát és ürülékszagtól bűzlik, éhes, szomjas és fázik. Az éhségtől és szomjúságtól gyengének érezte magát és szédült is.
- Szedd össze magad öreg – mondta a második. – Beviszünk egy hajléktalanszállóra…
Bökött a fejével a nem messze mögöttük álló rendőrautóra.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Bryde ikrek Pént. 18 Dec. 2015, 19:37

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya


Sajnos a tervem nem válik be, nem akar működni, mert közbeszól egy csomó tényező, ó szegény fejem. Az átkozott emberi szükségletek és érzések miatt kis híján éhendöglöm és majd' megfagyok, és el is alszom. Reggel, mikor felkeltenek, a saját ürülékemtől bűzlök és az éhségtől olyan, de olyan gyenge vagyok, hogy szinte nem is figyelek fel a két buta alak buta szavaira. Aztán feleszmélek, mikor azt mondják, hogy bevisznek egy hajléktalanszállóba. Ó, most mit tévő legyek, mit tegyek, mit tegyek? Az angyal még mindig él és én addig nem nyugodhatok, míg nem eszem a véres, halott húsából. Amíg ő él, addig ŐFényessége nem lesz elégedett és senki sem akarja, hogy ő elégedetlen legyen. Menj velük., mondja a fejemben a kis hang, ami eddig oly sokat segített.
- Menjek velük, azt mondod? - mondom halkan, a két fickóra nem is figyelve. Igen, menj velük. Eszel, pihensz és újrakezdjük. Van időnk., mondja a hang, és igaza van. ŐHatalmassága nem mondta, hogy mikorra kell vele végezni, szóval mehetek, ehetek, és minden jobb lesz, úgy ám. Ezt még Ő is biztosan megértené, bizony. - Rendben van...megyek. - mondom a két alakra nézve, majd a kocsi felé menet elkezdek dúdolgatni. - Egy hiba, egy ostorcsapás; két hiba, száz év szenvedés;hátom viszont mennyi? Tududududú.

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
Bryde ikrek
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 19 Dec. 2015, 23:28

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya

Pokolkutya ugyan nem tudta, hogy mennyi ideje van, mert nem mondták, mégis, ahogyan erre gondolt érezte, hogy van ideje, nem kell sietnie, nem a gyorsaság volt a döntő, hanem az, hogy sikerrel járjon. A rendőrök beültették a kocsiba, majd néhány perc repülés után egy nagyobb épületegyütteshez érkeztek vele. Ott megkérték, hogy szálljon ki és bekísérték az épületbe. Ott meglehetősen sok szociális munkás volt, az egyik férfinak adták át őt a rendőrök.
- Egyedül megtud fürdeni, vagy kell segítség? – kérdezte.
Amennyiben kellett segítség, akkor az egyik munkás tartotta a meleg vizes slagot, hogy megtudjon majd mosakodni. Ha nem kellett, akkor ez zuhanyzóba vitték. Mire végzett kapott tiszta ruhákat, illetve cipőt is, majd az épületen belül a nagy közösségi menzára lett kisérve, ahol meleg, tápláló vacsorát kapott. Ha ezzel is kész volt, akkor egy négyágyas szobához lett kísérve, bent már hárman aludtak egy-egy ágyon.
- Holnap reggel fellesznek véve az adatai – mondta a szociális munkás. – Addig is aludjon, reggeli után beszélünk majd.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Bryde ikrek Vas. 20 Dec. 2015, 13:09

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya


Időm az van, időm az van, úgy bizony. Nem kell sietni, csak meg kell ölni az angyalkát, szóval akár el is mehetek a butus emberekkel, úgy ám. A kocsijukba beszállás után megint repülünk egy kicsit, majd egy nagy épülethez érünk, ahol a butus emberek átadnak még több butus embernek. Rögtön az első kérdése az egyiknek, hogy le e tudok fürödni magamtól, vagy kell segítség.
- Kell-e segítség? Kell-e a maga segítsége nekem? Nem, nem, nem! Le tudok egyedül is fürdeni, nem vagyok pólyás baba. Vagy annak néz engem, mi? MI?! NEM! Nem kell segítenie. - válaszolom, majd egyedül le is fürdök ha hagyják, majd ezután kapok pár tiszta ruhát és egy menzára kísérnek. Ott aztán kapok egy adag kaját, majd az evés után egy szobába kísérnek, ahol négyen aludhatnak, de az egyik én leszek.
- Értem apu. - válaszolok nevetve az embernek, majd befekszem az ágyba. Adatokat kérnének tőlem? TŐLEM? Azt nehezen hiszem, mert olyanom nincs, és ha lenne, se adnám oda. A nevem Pokolkutya és semmi más. Több mint száz éves vagyok és nem több. Semmi nyomom sincs az élők ostoba világában, semmi sem. Nincs itt nevem, otthonom, vagy akármim is. Nekem csak egy nevem van és egy célom, semmi több. Pokolkutya vagyok és ŐNagyságát szolgálom és semmi több. Az vagyok, akinek ő mond, hogy legyek. Azt teszem, amit ő mond és nem többet.

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
Bryde ikrek
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Vas. 20 Dec. 2015, 23:11

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya

Miközben lefeküdt aludni az ágyba Pokolkutya, még hallotta, hogy kint megszólal a férfi.
- Azt hiszem, hogy egy pszichiáter is szükséges lesz – mondta valakinek.
Az éjszaka teljesen nyugodtan telt, teljesen kipihente magát a férfi, akkor ébredt fel, amikor akart. Senki sem zavarta meg igazából mindebben. Reggel, ha felébredt, akkor a kapott ruhájába vissza tudott öltözni és az első dolog amin részt vett a reggeli volt, illetve mosdó még előtte. Reggeli igencsak kiadós volt, omlett, tej volt még, illetve gyümölcslé és kalács kikészítve. Itt hallhatta a többi bentlakótól, hogy nem muszáj adatokat megadni, azt csak akkor kell, ha itt akar maradni. Nagyjából mire Pokolkutya végzett a reggelivel, a tegnap estéről már látott szociális munkás ment oda hozzá.
- Jó reggelt, jobban érzi már magát, mint este? – kérdezte.
Tény és való, hogy összkomfortosabb volt, végre nem volt koszos, éhes, szomjas, tiszta ruhában volt.
- Ha befejezte a reggelit, akkor el kéne döntenie, hogy itt akar-e maradni, vagy távozik. Ha marad, akkor felvesszük az adatait és bekerül a rendszerbe, hogy a megfelelő szociális juttatásokat is megkaphassa.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Bryde ikrek Szomb. 16 Jan. 2016, 18:21

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya


Miközben az ágyban fekszem, hallom kint az ostoba emberkék beszélgetését. Nekem? Pszihomókus? Minek? MINEK? ŐNagysága nem mondta, hogy szükségem lenne rá, ezért nincs is rá szükségem és kész!
Másnap reggel kipihenten, pattanok ki az ágyból, majd körbenézek és veszek egy mély levegőt. Rendben van, nem történt semmi se éjszaka, nem tépték ki a gerincemet és tekerték a nyakam köré és a szemeim is a helyén vannak, tehát minden rendben. Mikor is aludhattam utoljára akár egy percet is? Soha! Soha, mert csak nemrég születtem meg, bizony! Otthon nem kell aludjak, vagy egyek vagy akármi mást csináljak, ezért nem is fogok ezen a szánalmas helyen tartózkodni olyan sokáig.
Miután benyomom a reggelit, megjelenik az az okostojás szoc-csávó és feltesz egy kérdést, mire én ránézek, majd megdöntöm jobbra a fejemet és elvigyorodom.
- Mivel alvás közben senki se tépte ki a szívemet, hogy aztán lenyomja a torkomon, így igen. IGEN! - felelem, majd jön a második kérdés: maradok vagy megyek? Még szép, hogy megyek! Nem azért lettem felküldve, hogy letelepedjek a szánalmas emberfajzatok között.
- Hogy maradok-e? - kérdezem, miközben lassan felállok - Nem, nem szándékoztam maradni.[/i - majd lassan elindulok felé - [i]A szobatársak büdösek, a kaja szar és rohadtul más dolgom van, szóval nem, nem fogok itt maradni. - pár lépésre megállok tőle - Egy dologban azonban segíthetsz: nem-e tudod, hogy hol találok errefelé angyalokat? Egy olyan férfit, akinek szárnyai vannak és túlzottan jótékonykodik. Tudsz ilyenről? - teszem fel a kérdést végül.

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
Bryde ikrek
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 18 Jan. 2016, 00:02

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya

Pokolkutya talán megfélemlíteni akarta a dolgozót, de mindez nem sikerült neki. A férfi csak magabiztosan állt és nézte Pokolkutyát, a lehető legkisebb rezzenés sem látszott rajta.
- A szobatársai biztosan nem büdösek - mondta. - Hetek óta itt vannak, tiszta ruhában, naponta fürdenek. Az étel pedig pontosan ugyanolyan, amit az emberek a boltban vesznek. De úgy látom, hogy maga az a fajta, aki csak a balhét keresi és esze ágában sincs semmiféle kooperációra.
A holografikus tableten bezárta az aktát, amit Pokolkutyának nyitott.
- Ez esetben az úriemberek máris kikísérik!
Intett a falnál várakozó két darab, legalább két méter magas és kétajtós szekrényeknek. Azok pár lépés múlva közrefogták Pokolkutyát és ha magától nem indult, akkor a karjait megragadva kezdték kivezetni. Az előzőek után a szociális munkásnak esze ágában sem volt reagálni az angyalos kérdésre. Az őrök egészen a kijáratig kísérték Pokolkutyát és ott engedték el az utcán.
- Mehetsz amerre akarsz! - vetette oda az egyik.
- Az információszerzéshez használd a holonetet idióta! - mondta a másik.
Ezzel el is indultak visszafelé az épületbe.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Bryde ikrek Szer. 20 Jan. 2016, 17:16

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya


A szociális fickó a feltett kérdésemre nemhogy nem válaszol, hanem még vissza is mer pofázni. Ajjaj, butus emberke nem tudja, hogy kivel beszél, de talán jobb lenne egy kis ízelítőt adni neki az egészből. Csak egy kicsit fogom megnyúzni, de csak egy picit. Nem ölheted meg se őt, se a többieket. Mondja a fejemben az a kis hang, ami eddig csak okoskodott, de helyesen okoskodott. Most azonban miért kéne rá hallgatnom? Csak egy kicsit ölöm meg, azután már megyek is a dolgomra. Az angyal a célpontod! Hallom újra és igaza van. Nem lenne jó, hogy ha ŐFényessége rám bízott küldetése helyett erre a patkányra pazarolnám az időmet, ezért hagyom magam és elkezdek dúdolgatni. Ezután egy kicsit erősen kihajítanak, majd az egyik még valami holonetes dolgot mond, hogy ott keressek információt.
- Még találkozunk. - mondom, majd elindulok egy holonetes terminált vagy valami hasonló dolgot keresni. Valami ócskaságot, amivel meg tudom találni azt a hülye angyalt.
Amint találok egyet, elkezdem rajta keresni az összes szárnyas mutó tartózkodási helyét, meg egyéb információkat róluk és ha megvan, akkor elkezdődik végre a mészárlás.
- Egy kérdés egy ostorcsapás, két kérdés az száz év, de vajon a harmadik hiba mennyi? - mormolom keresés közben.

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
Bryde ikrek
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Pént. 22 Jan. 2016, 00:00

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya

Pokolkutya talált terminált, ahol nekilátott az angyalok után keresni. A tartózkodási helyekre, több millió találatot kapott a holoneten. Kidobott a világon minden olyan helyet, amiben benne van az angyal, vagy utalás rá. Így parkok, kertek, éttermek, városok is belekerültek. Személyeknél főleg színészek, táncosok, énekesek, és ismert személyek jöttek ki, azoknál is az, hogy merre lakhatnak. Egyiknek sem volt szárnya, csak a művésznevük egyezett. Aztán jöttek a könyvek, filmek, azoknak a helye, hogy hol adták ki először, hol forgatták. Nagyon hátul a keresésben angyalokról tudnivaló, angyalokra hasonlító mutációk, tények és fikciók. A történelemből a 3.világháború eseményei is ott voltak, amikor az angyalok a Földön háborúztak, bár ezt Pokolkutya is ismerte, tanulta még annak idején.
Így egyelőre nagy keresésben nem sok eredményt ért el, túlságosan is sok adatot kapott, amiknek a közel 100%-a számára jelenleg teljesen használhatatlan.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Bryde ikrek Pént. 22 Jan. 2016, 19:27

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya


Sikerül ügyesen terminált találni és rögtön bele is kezdek a keresésbe, ami nem várt eredményt hoz. Az a nyamvadék gép mindenféle szart kidob, csak azt nem, ami engem érdekelne. Miért, miért, miért? Miért nem ismerem annak a dögnek a szagát legalább, akkor nem kéne itt szórakozni ezzel a hulladékkal.
- Te használhatatlan kis patkány. - morgom, majd magam elé mondva elkezdem beírni az adatokat. - Szárnyas mutáns Sydney területén. - morgom, majd megvárom a találatokat. Ha megtalálom azt a férget, akkor neki az a találka nem lesz vidám, nem lesz se öli és süti, csak vér és kín. Ki fogom tépni a beleit, aztán megetetem vele, majd újra kitépem és a nyaka köré tekerem. Ezután kivájom a szemét, lerágom az ujjait, majd megnyúzom élve. Nem is. Először kitépem a gerincét, majd letépem a fejét, arról lezabálom a húst és a véres koponyát oda fogom szolgáltatni ŐNagyságának. Igen, ez fog történni. Úgy bizony. Már alig várom, csak ez a gép dolgozhatna gyorsabban is...oh. Meg is vannak a találatok....

_________________
- Azért élek, hogy szolgáljak, Inkvizítor úr.
-Nem tudom, miért élsz, de biztos hogy nem ezért.
Bryde ikrek
Bryde ikrek
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 135
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 19.
Tartózkodási hely : Valahol

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

http://fusrodah.hungarianforum.com/

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Thorhalla Vas. 24 Jan. 2016, 00:01

2048. április 13. hétfő – Sydney, Ausztrália
Részvevő: Pokolkutya

Most, hogy Pokolkutya leszűkítette a keresési területet már sokkal kevesebb adat jött be minderre. A legtöbb dolog főleg feltöltött fénykép volt, amit a turisták és ehhez hasonló emberek töltöttek fel. Mint arra Pokolkutya már korábban is rájött, megtudta tényleg több ilyen személy volt a városban, legalább egy tucatnyi szárnyas személy volt a holoneten Sydney-ben. De mivel látta a képet a férfihoz, így tudta, hogy kit is kell keresnie. Ennek alapján sikerült leszűkítenie, hogy a tucatnyi személynek megvolt a holonetes közösségi oldalon a címe és minden ilyesmije, de egyik sem a célszemély volt. Ő nem volt fent, még a neves sem volt éppen normális, ahol úgy hivatkoztak rá. Elanmilo volt, ahogyan az egyik újságcikkben hivatkoztak rá. Egy a Mennyek kapuja nevű szórakozóhely, inkább olcsó kocsma volt utalásként, hogy hol szokott lenni napközben, mindez a szegénynegyedben volt megtalálható.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ausztrália - Page 12 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ausztrália - Page 12 Empty Re: Ausztrália

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

12 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... , 11, 12, 13  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.