Sikátorok

2 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Sarah on Szer. 17 Aug. 2011, 15:38

Noss a dolog úgy ahoy bejött, bár Fox immáron nem vehet részt a harcban, míj kár, mindenesetre nekem így is jó, a terv ugyan az mint amit ezelőtt kigondoltam, csak így ketten fogjuk végre hajtani. Kis elégedett vigyor, bár hallom hogy miket kiabálnak be, abszolult kizárom a külvilágot és az ellenfelemre koncentrálok, próbálok óvatos lenni hogy azért ne én legyek a következő aki kirepül. Maxot bámulván, hirtelenjében beugrik egy régi kép, még valami kocsmából, kicsit meglep a dolog de azt hiszem emlékszem a srácra.
- Szia Max. - Jegyzem meg mosolyogva, majd Jane közelebb lép, és mindketten elég akrobatikusan mozogva, konkrétan rugásokkal kezdünk el közelíteni. Hála a tökéletes kapcsolatnak, képesek vagyunk egymás mellett harconli úgy hogy az egyik támadásai sose érjék a másikat, s ezt kihasználván próbálunk létrehozni egy offenzív folyton mozgó falat, kihasználva a viszonylag kevés területet, hogy ne tudjon megszökni. Én továbbra is próbálok minél alacsonyabban mozogni, Jane pedig a magasabb rugásokat osztogatja, ha megpróbál meglógni valameik oldalon, akkor mindketten arra támadunk, próbálván lábra és mellkasra, ha pedig valameikőnket támadja, akkor a másik blokkol és támad.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Mr. M on Szer. 17 Aug. 2011, 18:36

Egy lélegzet vételnyi idő. Nekik én a tömegen nézek végig akik némán figyelnek és várják a bíró reakcióját, lassan fordulok az ellenfelem felé. Kettő maradt és úgy tűnik nem lesz több, legalábbis most nem látom jeleit. A lány nem tűnik kezdeményezőnek, szóval van még valami a tarsojában. Grimaszra húznám a szám lassan, miközben megszólal.
~ Max? ~ Visszhangzik a gondolat az agyamban és jön rá egy válasz. ~ Ráb.sztál Max. ~ Az arcom egy pillanatra elárul, majd ahogy rá jövök már mozdulok is. Először védekezésre összpontosítok, illetve kitérésre pontosabban. Majd mikor már megszokta a szemem, hogy két embert követ nyomon az egyik elkerülés után mélyebbre hajolok és az egyik testen lévő nadrág szárát ragadom meg egy gravitációs pályával, a bal kezemhez kötöm ahhoz a lábához tartozó szárat amelyiken kevesebb súlyt tart vagy ha az egyik a levegőben van akkor a földön lévőt szemelem ki magamnak. Ha megvan rögtön rántom is hátra a bal kezem, hogy a lány elessen, de közben a jobb kezemmel a kövezkező támadását próbálom úgy hárítani, hogy elkapom azt csuklónál vagy bokánál végtagtól függően. Majd azt megtartva rántom közelebb, mint az első manővernél és pont ugyanúgy próbálom kitaszítani a ringből. Ha ezek sikerülnek fordulok vissza a bent lévő testhez.
- Vége az itt a piros hol a pirosnak, maradj a földön... - Szólalok meg kicsit ingerülten a meccs elején tett megjegyzése miatt és még mindig figyelem fél szemmel, hogy kitérhessek ha szükséges, de a másik szemem a bírón van és kérdő.

Mr. M
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 535
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Steven on Szer. 17 Aug. 2011, 21:57

A pofonoktól magamhoz térek, sőt meg is próbálom ütni hirtelen a bikát, de a kezem még előtte megtorpan, hogy bármi is történne. - Reflex. – Mondom miközben egy 20 cm-es penge alakul ki a kezemen, majd aztán le is bontom.~ Még is mi a jó franc történt. A rendszernek egy ilyen kis adagot bőven el kellett volna viselnie. ~ Gondolkodom magamban miközben észrevettem, hogy Sam szerencsére nem volt öntudatlan az égési sérülések már kezelés alatt álltak. Aztán a korábbi ellenfelemre nézek. Csak köptem egyet, majd az árnyékban lévő pasasra néztem. – Attól függ, hogy miről lenne szó. – Komolyabb feladatott nem igazán akarok bevállalni addig, amíg komolyabb információim nem lesznek arról, hogy mi történt velem és hogy hol vagyok, plusz jelenleg próbálok távol állni a gyilkosságtól egyenlőre.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
avatar
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 18 Aug. 2011, 08:29

Résztvevők: Sarah Storm, Steven Storm, Carl Verrens és Maximilian Evans

A férfi bólintott, amikor mind a ketten még információkat akartatok mielőtt belementetek volna az üzletbe.
- Semmi komoly, nem kell így megijedni – mondta a fickó nyugodtan. – Csak érdeklődöm, hogy esetleg lenne-e kedvetek többször is fellépni odalent az arénában a későbbiekben. És, ez lenne az igazi munka, semmi komolyan veszélyes a ti képességeitekkel, pénzbehajtás. Sokan nagy adósságot halmoznak fel, utána pedig mondanom sem kell. Ezektől kéne visszaszerezni, amivel tartoznak, utána ki tudja, hogy hova juthattok. Biztos munkát, jó pénzt ajánlok és azt, hogy jó kapcsolatokat építhettek ki ezen a helyen, ami még hasznotokra válhat.

A harc tovább folytatódott, a tömeg az előző után még mindig Max-et tartotta esélyesebbnek, bár az együtt mozgó fal után már Sarah-ra is mertek fogadni. Max kihasználta a képességét és a két lány közti rést. Max elkapta Sarah lábát és a második képességével rántotta ki a lány lábát, aki a földön kötött ki ennek köszönhetően, a húsbáb pedig ezzel a mozdulattal rúgta bordán a fiút, akibe néhány pillanatra a rúgás után még a levegő is kiszorult, de ahogyan állt fel a fiú a lány karját sikerült megragadni és a karám széléhez hajítani, úgy, mint az előbb. Jane a karám szélének repül és a hasát vágja be rajta fájdalmasan és a fizika törvényeinek ellentmondóan kezd előre esni, könnyebbnek repült, mint kellett volna. A feje már a padlót látja kívülről, de a lába még a magasban van a karámban. Ha nem csinál valamit pillanatokon belül ő is kiesik.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13499
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Sarah on Csüt. 18 Aug. 2011, 10:32

A betervezett dolgokból bejön pár jó, na meg pár nem tervezett negatívum is. A srác nagyon a kidobásra hajt, nem értem miért, de nem is nagyon akarok belemenni. Ő kap egy rugást, végre valahára, Jane repül én meg esek. Gondolkodjunk logikusan, Jane kiesőben van, ergó Max rá fog menni hogy kidobja... Nem? Nem biztos de valószínűleg. Elvigyorodok, majd habozás nélkül, legalább is ha olyan távolságban van hogy elérem, megpróbálom átszabni a mogyoróit egy gyors láblendítéssel, remélvén hogy Jane-re figyel. Attól függetlenül hogy ez bejön-e vagy sem, megpróbálok minél hamarabb talpra álni. Ha megindul Jane felé, első dolgom hogy a srác hátára vetem magam, a dereka köré szorítom a lábaim, a nyaka köré a kezeim és szorítom tiszta erőből ahogy csak bírom. Ha nem Jane felé indul meg, aminek megvallom őszintén kicsi az esélye, akkor meg kénytelen leszek tartani a távolságot és kerülgetni ha próbálkozna valamivel.

Az egyik pillanatban minden f.sza, bordán rúgom és megvan a várt hatás s ezt kihasználván ütnék, de valahogy ő gyorsabb és a karám szélén találom magam, ahogy éppen kifele borulok. Próbálom áthelyezni a súlypontom a lábaimra, hogy meginduljak visszafele, s erre ráteszek egy adagot a kezeimmel is. Mindeközben Sarah szemein keresztül figyelek, hogy mit tegyek. Ha kiesés közelbe kerülök, mert a hapsi támadni akar, akkor.... Már ha visszajöttem annyira hogy képes legyek erre, továbbra is a karámba kapaszkodva megpróbálom a karjaimmal megtolva magam, páros lábbal gyomron rúgni. Immáron ki kell találnom valamit arra is, ha esetleg elkapja az egyik lábam, vagy mindkettőt, tekintvén nem szeretnék innen tovább haladni előre egy bukfenc keretében. Ha elkapja az egyik lábam, megpróbálom közelebb rántani, s a másik lábammal orcán rúgni, majd ha elérem úgy hogy a lábaimmal tudjak bele kapaszkodni, akkor természetesen azt teszem. Ha nem felém indulna meg a legelejétől fogva, a lehető leggyorsabban próbálok vissza jönni és hátulról neki támadni, míg esetleg Sarahra figyel.˛

Ha ne adj isten úgy alakul, hogy max, bár kevés esélyt látok rá, Jane-nek hála kidobás közelébe kerül, leugrok a hátáról, már ha sikerül oda ugranom, s Janet segítve megpróbáljuk átemelni. Talán kicsit túlságosan is arra építettünk hogy " mi lessz ha. " de jelen helyzetben ez tűnik a leg logikusabbnak.


A hozzászólást Sarah összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 18 Aug. 2011, 17:02-kor.
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Mr. M on Csüt. 18 Aug. 2011, 11:25

A manőver nem megy olyan flottul, mint az első alkalommal, így nem ejthetem meg a kedves megszólalásomat sem. Egy pillanatra nézek csak a földön lévő lány szemébe. Egy pillanatra összezavar, de utána fordulok is vissza a karámon fekvő lányhoz vagy kihez. Még mindig nem tudom, hogy melyik az igazi, így érdemes cselhez folyamodnom, valami olyasmihez ami csak nekem lehet logikus. A karám felé indulok és gyorsan megpróbálok becsúszni egy kis nekilendülés után, hogy amikor a karám szélénél vagyok a felsőjét ragadom meg egy gravitációs vonallal és a cipőm orrára rögzítem, hogy arra felé húzhassam a legnagyobb felhasznált erőmmel csak egy pár másodpercig. Majd a bent lévő lánytól támadásra számítva arrébb gurulok és akármi is legyen felpattanva a karám ellentétes széléhez indulok, ez alatt nézem meg merre tart az ellenfelem vagy, hogy mire készül. Nem akarok neki sok időt hagyni a tervezésre, így a karám széléhez érve elrugaszkodok annak és onnan vissza lököm magam a lány utolsó teste felé. A saját kötődésemen a gravitációhoz könnyítek a repülés ideéig, miközben az ellenemen lévő szervetlen dolgokat elnehezítem és így próbálok hozzá "repülni" úgy hogy a jobb karommal közre fogva a földre ránthassam, persze ha már a kezeim között van a saját súlyom is vissza állítom a maximumra, hogy felé nehezedhessek és végre rávegyem egy feladásra.

Mr. M
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 535
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Steven on Csüt. 18 Aug. 2011, 23:03

Egy kicsit elgondolkodok az ajánlaton.
- Előre leszögezném, hogy senkit nem ölök meg. Csak rájuk ijesztek vagy max eltörök egy két csontot, de semmi több. Valamint akkor lépek ki, amikor csak akarok. Ezek mellett is alkalmazni kíván? – Kérdeztem lehetséges új főnökömtől. Majd a korábbi ellenfelemre tekintek. – Remélem nem úgy képzelte el a dolgot, hogy ez a kis pattogó nikkelbolha lenne a társam. – Mutattam közben a mellettem lévőre. Őszinte aggályaim voltak a sráccal kapcsolatban. A ringben majdnem kinyírt és közben észre se vette, hogy az ellenfele elégé erőteljesen vissza fogta magát.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
avatar
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Haward Maximoff on Pént. 19 Aug. 2011, 09:43

Végighallgatom a fickó ajánlatát, ami igazából nem is tűnik rossznak. Sokkolócska persze rögtön elkezd feltételeket szabni. Volt köztük ostobaság, de egy dolgot jól mondott és ezt én is előre tudatni akartam.
- A pénzbeszedés elmegy, de villanyocska jól mondja. Semmi gyilkosság.
Néztem a pasi szemeibe.
- Ha így is alkalmazni akar minket, akkor részemről oké. Néha egy-egy bunyó és behajtás jó pénzért.
Majd ekkor hallom mit is mond ez a kis két lábon járó akkumulátor.

- Nikkelbolha? Hol?
Játszva a hülyét, körbenézek, majd ismét volt ellenfelemre nézek.
- Csak nem találtál egy tükröt, Voltember? Remélem nem gáz, ha így hívlak, mert mostantól akkor is így foglak nevezni.
Majd visszafordulok a főnök felé.
- Társulás? Vele?
Mutatok a srácra.
- Hát... ha nagyon muszáj, bár nem vagyok bébiszitter.
avatar
Haward Maximoff
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 53
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : Végtelen Háború

Karakteradatok
Főkarakter: Haward Maximoff
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 19 Aug. 2011, 10:52

Résztvevők: Sarah Storm, Steven Storm, Carl Verrens és Maximilian Evans

Ahogyan Max visszanézett Sarah-ra, a lány kihasználta a tétovázást, így könnyedén tökön tudta rúgni a fiút. Jane sajnos túlságosan is előre volt fejjel, hogy meg tudja fogni a karám szélét és úgy visszahúzza magát, a próbálkozás, hogy ezt elérje csak arra volt jó, hogy végül fejjel előre koppant kívül, majd a hátára érve terült el a kint szurkoló férfiak között. Az egyik még lehajolt és megpaskolta a lány arcát és megjegyezte, hogy ügyes volt.
Max a fájdalom miatt nem tudja teljesen kivitelezni, amit szeretne, és ahogyan visszafelé elindult a „repüléssel” Sarah is el tudja kapni, így ténylegesen egymásba gabalyodva érkeztek vissza a földre, jelenleg éppen Sarah van felül, de Max tartja az ellenfelét biztosabban.

A férfi széttárta a kezét, amikor a két fiú nekiállt veszekedni.
- De uraim, kérem. Legyünk civilizáltak – mondta. – Úgy vélem, hogy remekül kiegészítenék egymást, és gyilkosság, khmm… szóval sem említettem ilyet. Üzletember vagyok, nem mészáros, mit nyernék vele, ha megöletném a saját és Dis kuncsaftjait? Csak fenyegetés, összeverés, semmi másra nem gondoltam egyelőre. És nem csak ketten, őket kettejüket még bevárjuk, tehetségesek ők is – intett ki az iroda ablakán.
Ha kinéztek, akkor ott megláthatjátok Max és Sarah párosát, ahogyan éppen egyszerre kerültek földre egymásba gabalyodva.
- De addig is, amíg ők befejezik… mondják már a mai éjszaka is alkalmas lenne egy könnyed bemelegítő feladathoz? Pár perc az egész és úgy, ezer dollárért fejenként?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13499
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Haward Maximoff on Pént. 19 Aug. 2011, 13:48

Remek! Ez hiányzott még az életemből. Egy egoista marhával járkálni az utcákat. Már előre élvezem. Amikor szóba kerül a "kiegészítjük egymást" dolog, csak elfintorodva nézek a mellettem álldogáló srácra.
- Vele? Hát akkora az egója, hogy csoda, hogy be bírták cipelni ide. Már önmagával ki van egészülve.
Aztán veszek egy mély levegőt, majd a fickó felé fordulok.
- De végül is legyen. A pénz nekem is pénz, majd csak elviselem valahogy. Benne vagyok.
Majd lassan azért a tárgyra is ki kéne térni.
- Hová kell mennünk?
avatar
Haward Maximoff
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 53
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : Végtelen Háború

Karakteradatok
Főkarakter: Haward Maximoff
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Steven on Pént. 19 Aug. 2011, 15:20

Egy kis időre csak nézek az újdonsült társam béna megjegyzésre, majd visszafordultam férfihoz.
- Komolyan azt gondolja, hogy ez az agyilag zokni bárkit megtudna ijeszteni? Na mindegy, nem az én pénzem bánja. – Majd azzal az ablakhoz sétáltam nézve a két harcolót.
- Ki az a Dis? – Kérdeztem rá mikor megemlítette. Aztán mikor már most feladatott adna nekünk, felé fordulok.
- Nincs más tervem ma estére. Rendben. Legalább sofőrnek jó lesz. – Intettem mellettem álló felé. – Hova kell menni és kire kell ráijeszteni?

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
avatar
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Sarah on Pént. 19 Aug. 2011, 17:49

Jane kiesik, én meg megápolom Max érzékeny pontját, nem gondoltam hogy sikeres mozdulat lessz, így utánna csak vigyorgok, de csodálom hogy még bír mozogni, egy ilyen után általában össze szoktak esni. Ő ugrik, én meg, hát kb én is de inkább rántásnak sikerül és elég félreérthető helyzet jön ki belőle, amire csak elvigyorodok. Valamiért egész nyugis lettem és még élvezem is a véletlenek művét, nyugisan lenézek majd megszólalok.
- Remélem élvezed. - Mondom mosolyogva. - Ez lehet már sokkal hamarabb megtörtént volna, ha az a tüzes fickó nem zavar be a bárban. - Mondom kicsit talán már-már nevetve. - Mindenesetre is nagyon jól harcolsz, egész élvezetes küzdelem. - Ezt viszont már érzékien sikerül kimondani, és egen, próbálom kicsit " feltekerni " a srácot, mint régen a bárban próbáltam, de persze emögött most más is van. Ennél a pontnál, ha engedi közelebb hajolok, és esetleg finoman megharapom a felső ajkát... Majd megpróbálom izomból megfejelni, amolyan kiütés gyanánt. Természetesen számítok rá hogy nem fogja hagyni hogy így történjenek a dolgok, s esetleg megpróbál ledobni, vagy ilyen helyzetben kidobni, szóval próbálok azért kapaszkodni a vállaiba, de nem túl feltűnően, csak akkor szorítok rá ha érzem hogy próbál elmozdítani. A " harci tüzem " viszont kezd elszállni és valami más veszi át a helyét, talán a hormonok kezdtek el dolgozni.

Nem jött össze amit terveztem és pofára estem a karámon kívül. Csodálatos manőveremet egy gyönyörű nyekkenéssel kísérem. Valami tajparaszt próbál jópofa lenni, és megpaskolja az arcomat, kicsit feldühít, de próbálom visszafogni magam, szóval vigyorogva felállok a padlóról, mint akinek hűde tetszett a hozzászólása, később még megfejelem érte, most azonban Sarahra figyelek, mint külső szemlélő, ha esetleg ő valamit nem lát, rajtam keresztül tudni fog róla, és talán ha úgy adja kimozdulhat egy esetleges támadás elől.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Mr. M on Szomb. 20 Aug. 2011, 00:09

Nem érzem ma magam túl szerencsésnek, nem nem igazán. Illetve ilyesmi gondolatok jutnak eszembe a porban fekve, noha egy fiatal nő magasodik főlém nem vagyok az a fajta aki alul szeret dolgozni. Még ilyesmik és eszembe jutnak, ahogy egy pillanatra kizökkent a kép, a gondolatok, amik egy békésebb szemlélethez terelnek. De a szavak a világba repítenek ahol élek és ahol ez egy harc és még talán sok is múlik rajta, de semmi képp nem akarodzik lent maradni. A lány szavaira először elmosolyodok, de mielőtt a tüzes témától zavarba jöhetnék megpróbálok átgurulni vele, hogy én legyek felül. Mind ezt csípőből és egy kis láb terén tett alátámasztásból biztosítani. Ha ez megvan szépen felé magasodok és reflex szerűen csúsztatom a bal kezem az ágyékom elé az előző támadásából okulva és csak onnan mosolygok le rá.
- Na-na kislány, amire a fehér mája hajtja egy másik műsor tárgya... - Hagyok egy kis szünetet, bár a továbbiakban számítok támadásra vagy hasonló próbálkozásokra amikkel egy másik agyamra próbál hatni. De mind kettőt árítani próbálom, az előbbiket történetesen kézzel.
- A küzdelemnek vége. - Jelentem be, ha megteszi az első támadást és azt sikerl hárítanom is.

Mr. M
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 535
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 20 Aug. 2011, 07:46

Résztvevők: Sarah Storm, Steven Storm, Carl Verrens és Maximilian Evans

Odakint pedig tovább folyt a harc, Sarah egészen közel hajolt Max-hez és megharapta a felsőajkát. Ahogyan fejelt Max egy időben mozdult vele, így a fejét csak súrolni tudta a lány. Azonban még ez is kellően elég volt, hogy az ügyetlen mozdulat miatt mind a ketten megszédüljenek. Néhány pillanatig tudott csak Max Sarah felett maradni, majd a szédülés következtében ő is kidőlt oldalra és a fej- és ágyékfájás után háton feküdni kellemes érzésnek bizonyult. A bíró ekkor ugrott be a karámba vissza.
- A mérkőzés döntetlen! – kiáltotta. – Úgy hiszem, hogy most a bank nyert igen sokat!
Odalépett a pároshoz és a kezét nyújtotta felétek.
- Ideje felkelni, valaki beszélni akar veletek – bökött a fejével a nagydarab bikaemberre.
Az csak int a kezével, hogy kövessétek, ha ezt megteszitek titeket is felkísér a fenti irodába.

A férfi ismét elmosolyodott a kérdéseken.
- Túl sok kérdés – mondta. – Dis a főnököm, így a tied is.
Hagyta ennyiben a kérdést, közben elővett egy cigarettát és rágyújtott, ráérősen fújta ki a füstöt.
- A közeli arénához mentek, van ott néhány puhány alak, akik nagymenőnek hiszik magukat és úgy gondolják, hogy nem kell Dis-nek visszafizetniük a közel tízezer dolláros tartozásukat. Ti megmutatjátok nekik, hogy nem így van. És végeztek is…
Mutatott ki az ablakon, ti láthatjátok, ahogyan felsegítik a két harcolót, majd ha minden igaz el is indulnak velük ide fel, ahova nem is sokára megérkeznek és a szobába a bika már nem lép be, csak Max-et és Sarah-t terelgeti be.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13499
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Sarah on Szomb. 20 Aug. 2011, 22:51

- Nem gondoltam hogy ez be fog jönni. - Vigyorgok a földön Max mellett miután a bíró döntetlennel lefújta a harcot. Még egy ideig fekszek a véres homokban, jó kis csetepaté volt, régen volt már részem ilyesmiben. Mikor kapok egy segítő kezet, természetesen elfogadom, s hála neki kb egy húzással már talpon is vagyok, bár még kicsit megingok az enyhe szédüléstől, de sikerül talpon maradni.

A harc döntetlen lett, míj kár, node sebaj, jobb mint a vereség. Kíváncsian tekintek a másik karám felé ahonnan jöttünk, az érdekel hogy igazam volt-e s Steven kikapott, vagy esetleg tévedtem és nyert.
~ Majd megkérdem tőle én magam. ~ Vigyorodok el, majd az előbb jópofizó hapsira nézek, közelebb lépek, és Sarah példáját követve izomból megfejelem, majd ugyan ezzel a lendülettel vissza is költözök a fejébe.


Miután rendesen stabilizáltam magam, és Jane is visszatért, szegény Fox meg távozni sem tudott, szóval egyszerűen lebontom a bábokat és össze gyűjtöm a bőrt ami fel lett hozzájuk használva, kb úgy folyik rám mint valami bizar világos massza, majd végül elsimul, s már ismételten a részemet képzi. A bika, akit korábban láttam jelez, én pedig persze követem.
~ Beszélni? Velem? Tuti sikerült felkeltenem valaki figyelmét. ~Mosolyodok el még jobban, végül is sikerül elérnem a célom a harcal. Be kísérnek egy irodába, ahol látok pár alakot de először, nem is tudom miért, kicsit homályos a kép, de ahogy tisztul az első akit megpillantok az Steven.
- Nos Steven, nyertél? - Majd közelebb lépek és nézek hogy most hogy s mint is vannak a dolgok.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Mr. M on Vas. 21 Aug. 2011, 16:46

Nagyot puffanok mikor ügyetlenül próbálok a lányra kerülni és egy pár pillanatig az tűnik a legkényelmesebb helynek a földön. Nincs kedvem felkellni és szembe nézni azzal, hogy nem tudtam legyőzni egy kiscsajt, pedig csak egy egyszerű elv hátráltatott semmi más. Bár ugyanígy cselekednék ha újra csinálhatnám az elmémben valami más hibát keresek. Talán túlságosan is elbíztam magam. Elfintorodok egy pillanatra. Azzal zökkenek vissza a feladatomhoz, hogy a bíróra emelm a tekintetem aki hozzánk szól. A szövegből úgy tűnik, hogy mégis sikerült, a fejem ismét a porba hull egy pillanatra, hogy megkönnyebbültem mosolyoghassak a koszban. Majd megragadom a pulcsim és a lábam lendítésének segítségével próbálom a felkelést, úgy, hogy rögtön talpra essek, eetleg az erőmmel rásegítve mielőtt megnyugszom és nem tudom használni.
Amint talpon vagyok a vállamra dobom a puloverem és elindulok a bika felé, hogy oda vezethessen ahol dolgom lesz.
- Mehetünk! - Kezdem határozottan, majd mint aki mi se történt besorolok a nagydarab mellé, nem nézem végig ahogy a lány felhúz magára pár réteg bőrt. Csak nyalogatom az ajkam, hogy ne égjen a harapástól, a fejemmel és a "műszerrel" már nem is foglalkozom. Épp csak nagyobbat lépek néha, hogy jobban szellőzzőn.

Mr. M
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 535
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Steven on Vas. 21 Aug. 2011, 17:18

- Szóval Dis a főnök. – Merengek el miközben a másik kettőt nézzem amint kint harcolnak a karámban. Felismerem a lányt. Ő volt az aki lebunkózott majd aztán rám fogadott. Hát rosszul járt. – Értem. Bevárjuk még őket vagy amíg velük beszél addig mi intézzük el? – Kérdeztem még mielőtt bejöttek volna azok ketten. A lány rögtön szólított is de a nevemen.
- Honnét tudod a nevem? – Kérdeztem tőle azon nyomban, ahogy elhangzott a nevem. – Te tudod, hogy kerültem ide? – Egy kicsit ingerült voltam. A nanitokkal valami baj van a testemben és gőzöm se volt, hogy hol vagyok valamint miért ennyire más a világ mint, ahogy én azt megszoktam, erre most még egy kis csaj is beállít, aki tudja a nevem miközben én róla semmit se tudok.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
avatar
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Haward Maximoff on Vas. 21 Aug. 2011, 17:44

Végighallgatom a fickót, majd egy kérdést intéznék felé, de ellenfelem, már elmondta mire kíváncsi és engem is csak ez érdekelt most már. Ketten megyünk vagy négyen? Ám, lehet, hogy csak azért, mert anyagiassá váltam, de egy újabb kérdés fogalmazódott meg bennem.
- A pénzt mikor kapjuk meg? Na és hová kéne mennünk?
Nézek a főnökre és várom a választ. Az érkezőknek csak egy biccentéssel köszönök. Amikor meghallom a kis csaj ellenfelemhez szegezett kérdését, arról, hogy nyert-e, én csak gúnyosan elmosolyodom. Naná, hogy nyert... tapasztalatot, hogy vizesen ne legyünk feszültek, mert megba... khm, megcsap a magasfeszültség. Tessék már magamban is káromkodok. Ezt a szívást.
avatar
Haward Maximoff
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 53
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : Végtelen Háború

Karakteradatok
Főkarakter: Haward Maximoff
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 22 Aug. 2011, 09:35

Résztvevők: Sarah Storm, Steven Storm, Carl Verrens és Maximilian Evans

Carl-nak intett a férfi, amikor Sarah és Max beléptek a helységbe, hogy majd később válaszol ezekre.
- Üdvözlöm önöket – köszönt. – Lenyűgözött, hogy mit is tettek a karámban. Így munkát ajánlok önöknek, a két mimózánk már kiborult és csak az egójukat fényesítik, így kellene tényleg olyan személy is, aki tököket is hord, még ha egy szép hölgyemény személyében is.
A másik kettőre nézett néhány pillanatra, majd vissza a beérkező párosra.
- Dolgozzanak nekem, jó pénzért, egyelőre könnyű meló, később még nehezedhet és persze a fizetség is egyenes arányban nő ezzel – mondta. – De most csak néhány személyre kéne ráijeszteni, akik nem fizettek a főnökömnek. Nem gond, ha sok csontjuk is beletörik, de ölni még nem kell, ezek úgysem tennék meg – bökött a másik kettőre. – Körülbelül húsz perc meló, ezer dollárt fizetek fejenként érte.
Végül Carl-ra nézett.
- Itt van a közelben és, amint válaszolnak ők ketten indulhatnak is – fejezte be.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13499
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Sarah on Hétf. 22 Aug. 2011, 17:52

Steven nem úgy reagált mint ahogy elvártam volna, mintha nem ismerne meg.
- Mi az hogy honnét tudom? A hugod vagyok te idióta. - Vigyorgok rá. - Az ilyesmit nem lehet elfelejteni... - Ezt már komolyabban, majd a hapsi felé fordulok, és vigyorgok azon amit mond, van valamiféle humora, még ha egy kicsit túlságosan pókerarcot is vág hozzá.
- És mennyi lenne a.... 1000 dollár??? Aztazannya... Okké érrrrtem kérek egy címet, nevet, és hogy kinek a nevére lessz a pénz. - Mosolygok majd Maxra nézek, vissza a többiekre, ismét Max, majd rá is mutatok. - Magammal vihetem? - Kissé nevetve. - És ígérem hogy nem fognak meghalni, csak pár törés meg zúzódás, eskü.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Mr. M on Kedd. 23 Aug. 2011, 15:08

A alak első megszólalására egy büszke mosolyt varrok a képemre, nem mintha ez álltalában ez nem tölthetne el jó érzéssel, de most szerepet játszok. Ideje jól csinálni. A többiek becsmérlésére egy szolidat horkantok, illetve egy pillanatra leköt a lány és a másik alak közjátékra, de utána rögtön vissza a melóra. Csendesen hallgatom a többieket illetve a munka adónkat. Ha jól értem bevettek a buliba és máris felkapaszkodhatunk a szamárlétra altájékára. Meglepően könnyen ment, csak még nem tudom ez gyanús-e vagy csak tényleg ennyire könnyű ide bedolgozni magunkat. ~ Jó lett volna azt is halani amit a másik bandának mondott a forma...~ Mikor befejezi a szövegelést és ránk vár én is rávágom.
- Vállalom, de én kérem a címet és a nevet, ha a lánnyal megyek. Ez az egy fetételem van és egy kérdésem: Rágyújthatok? - Kezdem határozottan, majd a végén próbálok baráti hangot felvenni, egy könnyed mosollyal. Nem bizok a lányban, túl szórakozott és ez jót nem jelenthet. Szemmel fogom tartani, ezt megígérem magamnak. De azért ha közben megengedik rágyújtok egy cigire, ha nem törtek el a pulcsim zsebében a csete paté közben.

Majd ha megkapjuk az információkat elindulok a lánnyal a célterületre, kezdetnek csöndben.

Mr. M
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 535
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Steven on Kedd. 23 Aug. 2011, 17:13

- Ha majd kiborulok azt észre fogja venni. – Jegyzem meg a krapeknak mikor minket becsmérel, elvégre már most is mentünk volna elvégezni a dolgunkat, ő volt az aki mindenfélekép azt akarta, hogy megvárjuk a másik kettőt. Nem tetszik az arca pláne, hogy voltaképp nem is ő a főnök, de jelenleg szükségem van a pénzre.
- A húgom már régóta halott vagy börtönben lehet. Nem tudom ki vagy, de biztos nem a húgom. – Bár azok után, hogy mennyi minden megváltozott, lehet még is csak szabadlábon van, de akkor se tartom valószínűnek, hogy pont itt találkoznék vele. A jelentés szerint, amit olvastam róla nem volt agresszív. Sajnos a képre nem emlékeztem ezért vártam, hogy Sam bevillantsa. Azonban nem tette. Ekkor rá döbbentem, hogy mióta felébredtem nem is hallottam a hangját. Kicsit aggódtam emiatt, elvégre ez egy újabb hibája lehet a rendszernek, vagy talán csak Sam tűnt el. Mindenesetre ez most nem számít, a legfontosabb hogy megszerezzem a pénzt.
- Nem egyedül mentek, mi is megyünk. Eddig is csak rátok vártunk.

_________________
Steven Storm
Jake Hamilton - Raziel
Daniel Hamilton
James Hamilton
James Goldman
avatar
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Haward Maximoff on Kedd. 23 Aug. 2011, 17:56

Csak szótlanul állok és figyelem az eseményeket. Öregem, milyen társaságba keveredtem. Nem tudom ki itt a legőrültebb. Talán a kis csaj. Úgy vigyorog, mint a vadalma és be nem áll a szája. Annyit röhög, mintha most jött volna egy kabaréestről. Na bár ez a másik srác sem szimpatikus. A becsmérlésünkre csak horkant egyet, amin még jobban felkapom a vizet.
- Mi tetszik ennyire, öcsi? Ennyire vicces volna, hogy nem sikerült nyerned?
Máris utálom a srácot, ám még nem higgadtam le teljesen, így a "főnököt" is célba veszem.
- Hé, örülnék, ha nem beszélne így rólunk. Az, hogy fizet nekünk egy megbízásért, még nem azt jelenti, hogy lenyelem az önbecsülésemet és elnézem a k***ög dumáit. Ha az nem tetszik, hogy nem vagyunk gyilkosok, nyugodtan kereshet magának egy bérgyilkost és intéztesse el velük a dolgait. Ha viszont megfelel így, akkor én nem nagyon szólnék be azoknak, akik ezt elvállalták.
Lehet, sőt, nyilvánvaló, hogy ez most nem tetszett neki, de teszek rá. Utálom, ha senkinek néznek, mindezt azért, mert nem ölök. Iszom, mint a gödény és emiatt sokszor azt sem tudom, melyik országban vagyok, de azért elveim még vannak.
avatar
Haward Maximoff
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 53
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : Végtelen Háború

Karakteradatok
Főkarakter: Haward Maximoff
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Thorhalla on Kedd. 23 Aug. 2011, 18:54

Résztvevők: Sarah Storm, Steven Storm, Carl Verrens és Maximilian Evans

A férfi bólintott, hogy a másik két személy is elfogadta a megbízatást, bár kissé furcsán nézett Sarah reakciójára, de végül is ha a munka rendben van, akkor rendben van. Egy fényképet tol oda az asztalon a táraság elé, három személy volt rajta, két férfi és egy nő. Mind a hárman punk ruhákban.
- Rágyújthat és a lány is megy. Ők azok, a név nem számít –mondta. – A Madison Square Garden-nél vannak, kívül az egyik oldalon, valami koncert van ma.
Azzal nem is törődött, hogy ki mit szólt vissza, majd bekapcsolta a tévét, ott éppen az ENSZ ülésről volt összefoglaló, vagyis közvetítés, a tagok érkezéséről. Nem lett volna érdekes, de Steven egy számra ismerős alakot pillant meg, Lord Gorgon Boltagont, akivel Attilan-on küzdött, húgát és királynőjét kísérte be az épületbe.
- Indulhatnak – mondta. – Itt fogom várni magukat, ha visszaértek.
A kinti bikaember kikíséri a csapatot az épületből, és mivel az épület, ahol vagytok csak pár sarokra van az arénától, így közel tíz perc alatt meg is érkezhettetek a célhoz.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13499
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Sarah on Kedd. 23 Aug. 2011, 21:58

Furcsállva nézek Stevenre, valami nem oké, talán megsérült a harcban a feje vagy nem tudom de nem akaródzik neki felismerni. Közelebb sétálok hozzá és oda hajolok, majd elkezdem mozgatni a szemi előtt a kezdem.
- Minden oké? - Talán kicsit aggódva. - Talán túl nagy ütést kaptál és elfelejtettél? Börtön? Halál? Nem értem hogy mikről beszélsz, hisz ilyesmi sohasem volt, csak.... - Megvakarom a tarkóm, a probléma ott van hogy látszik rajta hogy komolyan beszél.
- Tudod mit? Ezt meló után megbeszéljük. - Mosoly, majd a munkaadónkra figyelek, hallgatok éssss megvan a cím, a célpontok, és így minden oké. Végügnézek a többieken, majd próbálok valami értelmes köszönést kitalálni, és ha nem is lenne itt a tesó akkor a szokásos váll felett legyintéssel távoznék, de mivel örülök neki, mert régen láttam csak csuklón ragadom, megpróbálom felrántani és vele rohanni a cél helyszín felé, ha máshogy nem jön akkor húzom, de ha úgyse megy akkor megfordulok, a füléhez hajolok és csak belesúgok.
- Steven Storm. - Pusztán ennyit, ha tényleg nem emlékszik rám akkor valószínűleg bevállik, az embereket általában meglepi hogy tudja egy vadidegen a nevét, és ha muszály vagyok ehez fojamodni akkor kihasználom ezt a kis meglepit hogy elrángassam.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Sikátorok

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.