Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Szomb. 09 Feb. 2013, 11:17

Örömmel konstatáltam, hogy Chris még mindig a helyszínen volt, így nyugodtan megejthettem a telefonhívást, bediktáltam Peternek a helyet és az időt, majd beültem Chris mellé a terepjáróba.
Mikor Kihajtottunk a kocsifeljárómról csak hozzátettem.
- Így kell szólnia egy jól megjavított motornak.
A srác arcán aggódást véltem felfedezni, miközben a kérdéseit sorra tette fel nekem.
- A terv sok mindentől függ. Bár először is én úgy terveztem, hogy csak te mész be, én pedig lopakodom és úgy gyűjtöm be a hangi bizonyítékot. Csak minél több információt kell belőle kiszedned, vagy a legrészletesebbeket, mint hogy már hányszorosát fizetted vissza a pénznek, és hogy mennyi emberrel csinálta már ezt végig.
- Tudsz valamennyit mesélni a helyről? van esetleg kerítés? Biztonsági rendszer? Mert ha csak a kapun lehet bejutni, akkor jobb lenne, ha még a bemenetel előtt megállnál egy kicsit, én pedig bemásznék a terepjáró alján elhelyezkedő csövek közé. Kb 40 centivel van a járgány alja a talajtól, simán be tudnék mászni és onnan még látni is csak akkor láthatnának meg, ha a kocsi alá benéznek. És ha még ott tudnál tárgyalni vele a kocsi melett akkor ott fogódzkodva már meg is szerezném a bizonyítékot.
- Szóval mit is tudsz pontosan a helyszínről?

Kérdeztem Christ egy pillanatra abbahagyva a tervezgetést.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Danny Long Kedd 12 Feb. 2013, 01:02

Chris arcán enyhe aggodalom látszik, amikor válaszol:
- Nem láttam még olyat, hogy kijött a házból. Aki pénzt akar tőle általában be kell mennyen hozzá. Ha ki akarjuk csalni, talán lehet, de valami trükk fog kelleni. De az uccán val'szeg ne fog semmit mondani, ahol bárki hallhattya. Egyébként az udvarra sem szokott beengedni kocsit, a kapu előtt szoktam megállni. Biztonsági rendszert nem tudok, hogy lenne, én nem láttam kamerát meg ilyeneket, csak pár izomtibi szok't vele lenni. Lehet jobb lenne, ha együtt mennénk be, és valahogy a diktafont becsempésznénk. Biztos áttapogatnak, de val'szeg inkább fegyvert fognak keresni.
Egy pillanatra elgondolkodik, majd hirtelen megváltozik az arckifejezése, arról árulkodva, hogy valami ötlete támadt.
- Talán a képességed is használhatnád, nem? Azzal hozhatnád be valahogy a felvevőt. Megt'od csinálni?

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Kedd 12 Feb. 2013, 10:59

Chris nem nyugtatott meg, mikor mondta, hogy be kell menni és hogy a kapu előtt kell leparkolni.
- Chris, attól tartok, hogy a két gerilla, már beszélt a főnöködnek rólam és ha meglátnak, valószínű, hogy előbb puffantanak le engem és csak aztán tárgyalnak veled. De még ha át is vizsgálnának minket, szerinted nem keresnének rajtunk poloskát? Ha valaki nem amatőr, akkor biztos figyel arra, hogy ne legyen bizonyíték.
Mikor a képességeben használatáról beszélt csak egy fejingatással jeleztem mielőtt válaszoltam volna neki.
- Nem jó ötlet. Képességem használata közben világítok mint egy uv lámpa és ez szerintem csak idegesebbé tenné őket. de az ötlet nem rossz, de akkor válna csak be, ha nem látnak közben. Így be kellene lopakodnom, és távolról lebegtetni a diktafont. vagy van esetleg valami jobb ötleted?
- Ez a hely egy átlagos lakás? Vagy inkább raktárra hasonlít?
Tettem fel az újabb kérdésem, mivel ez is fontos tényező lehet.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Danny Long Vas. 17 Feb. 2013, 23:44

- Egy kisebb kertvárosi házba' lakik, teljesen normális lakóháznak tűnik, nem süt róla, hogy gengszter él benne. Egyébként nem hiszem, hogy megölnének. Ismerem már egy ideje, hibája, hogy túl kíváncsi. Val'szeg érdekelni fogja, hogy mér' védesz engem, ezér' meg fog hallgatni. Aztán meg fél a mutánsoktól, ez is előny lehet.
Egy rövid szünet után így folytatja:
- Minnyá' ott vagyunk.
Nem kerültek nagyon messze a műhelytől, jelenleg egy kertvárosi utcában hajtanak. Nem sok ember járkál arra, de többségük csodálkozva nézi a böhöm, rozoga és rettentő hangos terepjárót.
- Mi legyen akkor? -kérdezi. - Még visszafordulhatunk, nem kell belekeveredned jobban.


Folytatás: A kertvárosi lakónegyedek utcái, házai


A hozzászólást Danny Long összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 20 Feb. 2013, 12:48-kor.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Hétf. 18 Feb. 2013, 22:08

- Kíváncsi? Talán ez előnyre is válhat. Rendben, be megyek veled. Sőt még az erőm sem kell használnom a diktafon becsempészéséhez.
Mondtam, majd a kezembe fektettem a piciny műszert ami,fele akkora volt mint a tenyerem(ujjak hossza nélkül).
- Milyen jó, hogy a technika fejlődésével ezek a kütyük egyre kisebbek lettek.
Mondtam, bekapcsoltam a kütyüt, majd a csizmám szárába süllyesztettem azt. Ami lecsúszott egészen a bokámhoz, kívülről, pedig nem látszott belőle semmi.
- Eszem ágában sincs visszafordulni. Ez személyes ügy lett. Az uzsorást pedig le kell buktatni. Nem élhet piócaként az embereken, míg azok éhen nem hallnak a pénzhiányban.

Mondtam a srácnak. Eléggé elszántan. Tudtam, hogy a diktafon miatt nem kell aggódnom, mert elég strapabíró és kb 1 óra szabad hely van a cd-n. Ami szerintem bőven elég ahhoz, hogy kiszedjünk minél több infót az uzsorásból.

Folytatás itt: kervárosi lakónegyedek utcái, házai

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Danny Long Hétf. 18 Márc. 2013, 00:33

/Kira Sign és Aaron Morgan kalandja/

Három nap telt el azóta, hogy Kira megszerezte a bizonyítékot az uzsorás ellen. A férfit letartóztatták és vádat emeltek ellene, de a tárgyalásra még nem került sor. Chrissel azóta nem találkozott, de az ausztrál megígérte, hogy időnként benéz majd. Most délelőtt 11 óra van, és Kira éppen egy kétéves Mercedes motorját javítja.
Aaron két napja a Hell on Wheel-ben találkozott egy Chris Wilson nevű férfival. Nagyon erős tájszólással beszélő, enyhén ápolatlan de barátságos fickó volt, akiről hamar kiderült, hogy osztja Aaron autók iránti érdeklődését. Amikor Aaron megemlítette, hogy egy gazdag ügyfél irreálisan sok pénzt fizetne egy 2015-ös Land Rover megjavításáért, de szinte lehetetlen már karburátort szerezni hozzá, Chris a burlingtoni Polihisztor Műhelyt ajánlotta. Azt mondta, hogy az ő 2004-e terepjárójához talált itt gyűjtőgyertyát. Aaron ma tudott csak időt szakítani arra, hogy eljöjjön, de most itt van, 11 után néhány perccel érkezik meg. Meg is látja rögtön Kirát. Chris előre szólt, hogy ne lepődjön meg azon, hogy a tulaj egy fiatal lány.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Aaron Morgan Hétf. 18 Márc. 2013, 11:53

Szokásos stílusban dübörgő zenével érkezek a Mustanggal. Kicsit körbenézek a környéken, elismerően füttyentek majd felteszem a napszemüvegem.
- Hát családiasabb a környék mint Suxxes - Jegyzem meg inkább csak magamnak.
Szeles időjárásra való tekintettel felkapom a hátsó ülésről a bőrdzsekit, a sluszkulcsot zsebre vágom. Oda sem figyelve megpaskolom a kocsi tetejét.
- Jó legyél nagylány
Kényelmes tempóban az ajtóhoz lépek és ha találok csengőt becsengetek, ha nem akkor bekopogok, egy "hahó" mellett.
Aaron Morgan
Aaron Morgan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Sep. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Aaron Morgan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Hétf. 18 Márc. 2013, 19:56

Előzmény itt: kertvárosi lakónegyedek utcái, házai

Épp a műhelyemben javítottam egy kétéves mercédest, mikor Gabi belépett a műhelybe.
- Jó reggelt főnök.
- Szia Gabi. kérlek ne hívj főnöknek, már többször mondtam, hogy maradjunk a Kiránál.
- Rendben. Meghoztam a könyvelést. Tegnap eredményes napot zártunk. Sokan jöttek el megnézni a képeidet.
- Ez remek hír.
- Az, nos én mennék ha nem gond.
- Menj nyugodtan és még egyszer köszönöm.
Miután Gabi átlépett a lakásrészbe én is visszatérhettem a munkámhoz, miközben a gondolataimba mélyedtem.
~ Alig hiszem el, hogy már lassan három napja lezártam azt az uzsorás ügyet. Jót tettem mégis bajba sodortam, mindent ami fontos volt nekem, de szerencsére minden rendeződött.
A szorgos munkálatok közben meg sem halottam, hogy valaki csönget, de szerencsémre Gabi igen.
Gabi ahogy kilépett a műhely részlegből, rögtön az ajtóhoz sétált, hogy elhagyja a házat, de amikor éppen kinyitotta az ajtót azzal egyidejűleg megszólalt a csengő is.
És így Gabi, amikor nagy lendülettel kinyitotta az ajtót, az telibe találta szegény Aaron orrát.
Persze mikor Gabi meglátta a férfit rögtön szabadkozni kezdett.
- Nagyon sajnálom, nem vettem észre. Segíthetek?
Tette fel a kérdést Gabi miközben odanyújtott a fiúnak egy zsebkendőt.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Aaron Morgan Hétf. 18 Márc. 2013, 23:20

Az orrom nem vérzik, de azért megnézem biztos ami biztos, majd az orromat huzgálva szipogva és kicsit dörzsölgetve, megnézem a szemüveget nem tört-e el, naná hogy megrepedt, nesze neked 200 dolcsi a számat elhuzva vágom zsebre. Kis mosollyal ránézek a kirohanó hölgyre.
- Ez ám a meleg fogadtatás, ha tudom szerzek egy golyoálló mellényt, és mindez egy csöngetésért? Azt hiszem elő sem hozakodok a kérdésemmel.
Közben belesek a lakásba , végigmérem a csajt azt latolgatva megérte-e a dolog a szemcsit, majd egy hosszabb pillanat után azért folytatom.
- Na mindegy elébe megyek a végzetnek - megejtek felé egy megnyerőbb mosolyt - Mis Sign -t keresném, szükségem lenne pár apróságra és úgy hallottam t udna segíteni, te lennél az? Én Aaron vagyok - és a kezemet nyújtom.
Aaron Morgan
Aaron Morgan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Sep. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Aaron Morgan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Kedd 19 Márc. 2013, 18:32

Gabi csak szabadkozni tudott Aaron szavaira.
- Sajnálom.
Mikor a férfi rátért a tárgyra, Gabi kinyújtotta a kezét és kezet rázott a férfival.
- Üdv Aaron. Nem, nem én vagyok, az én nevem Gabriella Smite. Még egyszer elnézést az orra miatt. Kira odabent dolgozik a műhelyben, odavezetem.
Jelenti ki, majd kitárja az ajtót, hogy te is beléphess. ha beléptél, akkor magatok mögött bezárja az ajtót, majd elindul a folyosón egy szobáig, melyből egy motor robogása szűrődik ki.
Eközben én végig a motoron ügyködtem és mikor végre sikerült kiköszörülnöm a hibát beindítottam a motort, hogy halljam "egészséges" -e a hangja. Nagy örömömre igen.
A következő pillanatban kinyílik az ajtó amin keresztül Gabriella nemrég távozott. Gabi lép be az ajtón elsőnek, majd (ha követed Aaron) egy férfi.
Mikor megpillantom őket kérdőn tekintek fel, majd leállítom a motort, elveszek egy törlőrongyot az asztalról és megtörlöm a kissé olajos kezemet.
- Kira, téged keresnek. Egy bizonyos Aaron úr.
- Ööö. Jó napot Mr. Aaron. Kira Sign vagyok. Miben segíthetek?
Köszönt, majd odasétál hozzátok. Közben pedig végig a kezét törölgeti.
kissé meglephet, hogy egy fiatal után egy még fiatalabbal találkozol és az is, hogy jelek szerint a fiatalabb a tulajdonos.
Gabi időközben az ajtó felé veszi az irányt.
- Viszlát. További szép napot.
Köszön el a lány, majd kilép az ajtón és elhagyja a létesítményt.
Egyedül maradok a férfival, akinek kíváncsian várom a válaszát.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Aaron Morgan Kedd 19 Márc. 2013, 19:20

A lány Gabriella néven mutatkozik be, helyes a hirtelen támadt zavara. Bevezet az épület belsejébe, ahol egy másik kellemes lány képében mutatja be a talujt. Habár mondta az Aussie, hogy egy fiatal csajé a műhely de azt nem, hogy ennyire. A csaj velem szemben ül egy sportmocin és teszteli, a végeredményt - legalábbis a hangokból ezt szűröm le. Az ajtócsapkodó lány ezután csendben elhagyja a helyiséget, még azért utánaszólok a hátának míg hall engem
- Örütem a találkozásnak, aztán ovatosan azzal az ajtóval, veszélyes eszköz!
Szememmel követem ahogy távozik és megvárom hogy teljesen ketten maradjunk és csak ezután fordulok a Kira- ként bemutatott lányhoz, aki úgy fest történetesen a leendő üzlettársam. Kedves félmosoly mellett nyújtom a kezemet és habár ő távolságtartó én egy fél lépést közelebb lépek és egy határozott kézrázással végig a szemébe nézve kérdés nélkül tegezem (tudom angolban nincs tegezés és magázás de a fogalmazásbol ki lehet ott is érezni)
- Szia, Aaron Morgan vagyok, elég lesz szimplán az Aaron, és egy Chris Wilson nevü tag azt mondta talán tudsz nekem segíteni. - Közben ahogy beszélek ellépek mellette végignézem a mocit. Megfogom a gázt, és ránézek - Szabad? - A választ nem várom meg kicsit meghuzom a gázt, majd játszom vele kicsit - Ha rám hallgatsz vetsz még egy pillantást a szelepekre - rámosolygok, hogy ne tünjek fölényeskedőnek, de nem árt ha az ember előre tisztázza, hogy nem egy utszéli hülye futott be a boltba. Szóval ez a Chris azt mondta, más szép dolgok mellett, hogy van neked jopár ritkaságszámba menő alkatrészed ami esetleg érdekelhet engem.
Aaron Morgan
Aaron Morgan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Sep. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Aaron Morgan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Kedd 19 Márc. 2013, 19:59

A férfi kezet fogott velem, annak ellenére, hogy az a törlés ellenére is enyhén olajos volt.
~ Jó tudni, hogy nem egy kényes újgazdag, mint a minek elsőre tűnik. Nem fél bepiszkolni a kezét, ez tetszik.
Megeresztek egy félmosolyt a srác felé miközben kezet fogunk, majd mikor Christ említi rögtön eszembe jutnak a három nappal ezelőtti események.
- Te is leráznál egy uzsorást?
Teszem fel a kérdést, majd mikor a srác leteszteli a motort örömmel konstatálom, hogy rokonlélek a srác.
Mikor felhívja a figyelmem a szelepekre elgondolkozom, majd válaszolok.
~ Ő is szerelő lenne?
- Talán igazad van. Majd átnézem őket még egyszer. Mert már ma egyszer leellenőriztem őket, de nem árthat egy kis alaposság.

Mikor közli, hogy alkatrészritkaságért jött, nagy kő esett le a szívemről.
- Ja, hogy alkatrész kellene. Csupa fül vagyok. Mire lenne szükséged?
Teszem fel a kérdést és a ha a férfi válaszolt, akkor elindulok szétnézni a raktárban, miközben invitálom a fiút, hogy tartson velem.
~ Nem hagyok vevőt magára az üzletemben sohasem. Ezért nem lopkodták még szét a boltot.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Aaron Morgan Kedd 19 Márc. 2013, 20:35

Mintha kicsit nem ide figyelne, legalábbis nem tom mit akar ezzel az uzsorás dologgal, de nem teszem szóval majd kifejti ha fontos. Elég laza a csaj, jóban leszünk, és hát mi szebb látvány van int egy dögös csaj motorolajosan? Beinvitál hátra a raktárba, körbenézek szép komótosan, nem sietek, időm az van.
- Szép kis gyüjteményed van - füttyentek - én magam nem vagyok az a gyüjtögető fajta vagy beépítem vagy eladom a cuccokat álltalában, leszámítva a Shelby GT alkatrészeket, azok mindig kellenek a kicsikémbe - elkalandozok egy pillanatra, mint mindig mikor a kocsimról van szó.
Pár percig nézegetem a polcokat.
- Elsősoran egy 2015-ös Land Rover -hez érdekelne karburátor. Van egy melóm aztán ahhoz kellene. Egy kis műhelyt viszek Sussexben. - Teszem hozzá a tisztánlátás érdekében.
- A kinti moci aamúgy a tied vagy melo?
Aaron Morgan
Aaron Morgan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Sep. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Aaron Morgan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Kedd 19 Márc. 2013, 21:44

Aaron követett a raktárba. A srác dicséretére pedig jól esett, mármint ami a gyűjteményt illeti.
- Köszönöm. Be kell valljam a gyűjtemény nagy része még az előző főnökömé volt, de mikor átadta a nekem a boltot megkaptam a készleteket is. Ezért lehet, hogy még a múlt évezredből is vannak itt alkatrészek. A gyűjtemény modernebb darabjait viszont már én szereztem be.
Mikor rátér a tárgyra hümmögök egy sort, majd megindulok a raktár azon része felé, ahhol a karburátoraimat tartom.
- Valahol erre kell lennie. Ha jól emlékszem van még valahol egy.
Mondom a srácnak, miközben szinte beleásom magam az karburátorok rengetegébe. Miközben keresgélek válaszolok is a srác előbbi kérdésére.
- A motor csak munka miatt van ott. Volt régebben motorom, de el kellett adnom. De szerettem azt a motort, vagy hat különböző típusból építettem anno. Rá kéne vennem magam, hogy felépítsem ismét.
Mesélem, miközben keresem a megfelelő karburátort és ha találok, akkor örömmel emelem azt ki a többi közül.
//Te jössz Danny Very Happy //

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Danny Long Szer. 20 Márc. 2013, 22:31

Kirának nem kell sokat keresgélnie, hamar ráakad a keresett példányra. Amikor felemeli és Aaron felé fordul vele, újabb csengetés hallatszik. Gabi elment már, így nem tud ajtót nyitni, és már megérkezni sem látta az új vendéget. Ha felmegy és ajtót nyit, egy középkorú férfival találja szemben magát. Az mielőtt köszönne, egy rendőri jelvényt mutat fel, és így szól a lányhoz:
- Miss Kira Sign? Thomas Svensson nyomozó vagyok a New Jersey rendőrség gyilkossági csoportjától. Beszélhetnénk?
A férfi tekintete nagyon komoly, szeme alatt pedig kialvatlanságra utaló táskák látszanak. Ha Aaron is feljött, nem igazán törődik vele, még válaszra sem vár, hanem folytatja.
- Tegnap éjjel Christopher Wilsont meggyilkolták. Sussex-ben egy mellékutcában találtak rá. Az autójában feküdt. Egy pontos szúrás, egyenesen a szívébe. Valami kard lehetett, pontosabbat nem tudok mondani.
Rövid szünetet tart, majd megkérdezi:
- Bemehetnék?

/Természetesen most Kirának kéne előbb írnia, hogy eldönthesse mit kezd Aaronnal, mielőtt felmegy./

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Csüt. 21 Márc. 2013, 18:06

Kis ideig kell csak ásnom a karburátorok között, mire megtalálom azt amelyiket kerestem. Miután kiemeltem a többi közül és a srác felé fordítottam, hogy maga is meggyőződhessen róla, milyen jó állapotban van még a szerkezet.
- Meg is van. Szükséged van még vala...
A csengő ismételt megszólalása szakította félbe.
- Ki lehet az? Nem vártam vendéget. Na mindegy, kérlek kövess Aaron. Megnézem ki lehet az, aztán le is bonyolíthatjuk az adásvételt. Erre.
Biccentettem a srácnak, majd megindultam az ajtó felé. Közben persze hátra tekintettem néhányszor, hogy meggyőződjek arról, hogy követ -e a férfi.
Mikor ajtót nyitottam egy középkorú férfit találtam az ajtóban. Mielőtt köszönhetnék neki és megkérdezném mi járatban is van, ő a képembe tolja a jelvényét.
~ Mi a fene?
Rögtön be is mutatkozik, de én csak gyanakodva nézek a férfiara.
- Igen, én vagyok. Miről lenne szó?
Kérdeztem a rendőrt, és ha Aaron megérkezik akkor csak rápillantok egy pillanatra, de aztán visszafordulok a rendőrhöz, ki sokkoló tényeket közöl velem.
- Hogy micsoda!? Hogy?! Miért?!
Nem sok ember érte el nálam, hogy egy pillanat alatt áttörje a maszkot, amit az érzelmeim elé rejtek, de most sikerült.
~ Egek.
- Persze.

Felelem a férfinek, mikor az beinvitáltatja magát, majd hátrébb húzódom, hogy ő is be tudjon lépni az ajtón. Ha belépett becsukom az ajtót és a rendőr felé tekintek (és ha ott van Aaron)majd Aaronra, majd a szemem ismét a rendőrre szegezem.
- Mi történt? hogy halt meg pontosan Ausztrál barátom?
Tettem fel a kérdést miközben a düh fortyogott bennem, mivel sejtettem, hogy ki állhatott a halála hátterében.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Aaron Morgan Csüt. 21 Márc. 2013, 23:52

A csengő belerondít az éppen elkezdődő üzletbe.
- Kérlek - majd ezzel a gesztussal félreállok és magam elé engedem, hogy mutassa az utat.
Valami zsaru...éljen nem szeretem a fajtáját , és általában ők sem engem. Komoly képpel várom meg a fejleményeket. Mikor meghallom mi történt a sráccal és Kira rám néz csak felvonom a jobb szemöldökömet és elhúzom a szám, úgy fest, hogy a karburátorra már éppen nincs szükségem, és ezzel egy zsírosabb melótól is elestem, pedig éppen jól jött volna, meg akarnám bütykölni Elenorban a NoS-t.
Az illem szerint ki kéne menjek de naná, hogy hallani akarom a részleteket, főleg, hogy végülis engem is érint, de lemaradok pár lépéssel, jeezve, hogy ha egy mód van rá engem hagyjanak ki a dologból.
Aaron Morgan
Aaron Morgan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Sep. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Aaron Morgan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Danny Long Vas. 24 Márc. 2013, 14:16

A rendőr belép, aztán nem is húzza az időt, hanem folytatja. Arckifejezése gondterheltségről és aggodalomról árulkodik.
- Nem sokat tudunk a halála körülményeiről. A boncolás után nyilván sok minden kiderül majd, de most csak annyi biztos, hogy hidegvérű gyilkosságról van szó, amit karddal vagy valami hosszabb szúrófegyverrel követtek el. A halálos seben kívül semmilyen sérülést nem találtunk rajta. A gyilkos tudta, mit akar tenni, és nem most ölt először. De sajnos nem ez az egyetlen gond. Nem sokkal a gyilkosság feltételezett időpontja előtt Carlos Alvarez megszökött a fogdából, és azóta nem sikerült a nyomára akadnunk. A körülményekről nem beszélhetek, de nem is ez a fontos. Azért jöttem, hogy figyelmeztessem. Arra gyanakszunk, hogy Mr. Wilson valószínűleg Alvarez bosszújának áldozata, akkor pedig ön is veszélyben van.
Tart néhány pillanat szünetet, és közben Aaronra pillant. Most vesz először tudomást a férfiról, és megkérdezi tőle, viszonylag barátságos hangon:
- Ön kicsoda, uram?

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Aaron Morgan Vas. 24 Márc. 2013, 15:04

Nem igazán örülök, hogy rám terelödött a figyelem, kissé összerezzenek mintha eddig csak a sarokban lévő porcica tanulmányozása teljesen és minden mást kizárólag lekötötte volna a figyelmemet.
- Csak egy vásárló éppen egy karburátorra készültem alkudni a kis hölggyel, kérem ne zavartassák magukat nyugodtan folytassák
Lépek egyet hátra és előzékenyen mosolygok a rendőrre. Majd egy bocsánatkérő biccentést megejtek Kira felé és egy lépést hátrálva "mélyen elmerülök" a mellettem lévő polcon tárolt portékákban.
Aaron Morgan
Aaron Morgan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Sep. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Aaron Morgan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Vas. 24 Márc. 2013, 22:18

A férfi válaszára eleinte csak pislogtam nagyokat elkerekedett szemekell, majd mikor befejezte a beszédet, mondhatni nem kis hangerővel válaszoltam.
- Hogy micsoda? Hogy a fenébe szökhetett meg? És rajtam is bosszút akar állni? Hát ez remek. Mégis mit tehetnék? Egy biztos nem fogok struccpolitikát alkalmazni. Hogyan tudok segíteni?
Tettem fel a kérdést miközben a hangom már kezdett visszaváltani a normális hangszínemre.
~ Kissé kiborultam. Na és? Ki tapsikolna örömében, ha valaki az életére akarna törni?
A rendőr egy kérdést tett fel Aaronnak, hogy ki is ő és mit keres itt. A srác hamar válaszol is a kérdésre. Szinte meg is feledkeztem az üzletről egy pillanatra, pedig a karburátor még mindig ott volt a kezemben.
- Bocsánat, hogy egy kissé megváratlak.
Mondtam a srácnak, majd visszafordultam a rendőrhöz és vártam a válaszát.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Danny Long Csüt. 28 Márc. 2013, 01:31

- Bocsásson meg. Nem akarom már sokáig feltartani a hölgyet. - válaszolja Svensson Aaronnak, majd ismét Kirához fordul.
- Nagy erőket vetünk be az ügy érdekében, ne aggódjon. Nem nagyon tud segíteni a nyomozásban, csak annyit kérek, hogy vigyázzon magára! Azonosítottuk azt a bandát, amibe a vallomásában említett verőlegények tartoznak. Szárnyalóknak nevezik magukat, és itt Burlingtonban tevékenykednek, bár főként a másik felén. Gyanítjuk, hogy Alvarez továbbra is összeköttetésben van velük, de biztosat nem tudunk még. Azt javaslom, Alvarez egykori otthonát, és az ahhoz közeli Eisenhower lakótelepet messziről kerülje el. Viszont, ha eljönnek magáért, ezzel nem sokat ér. Sajnos az állományunk nem akkora, mint amekkorára szükségünk lenne, de egy emberes állandó védőőrizetet tudok kérelmezni önnek, ha úgy gondolja. Ez nem sok, de az életét jelentheti. Természetesen nem kell elfogadnia, de ha rám hallgat, megteszi.
Abban a pillanatban, hogy ezt elmondta, Aaron fölnéz, és egy pillanatra mozgást lát az utcára nyíló ablakból. Nem tudja kivenni mi lehetett, csak egy zöld foltot lát egy töredékmásodpercig.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Aaron Morgan Csüt. 28 Márc. 2013, 09:44

Zsebre vágok egy marék csavart illetve alátétet, ha lehet úgy, hogy ne vegyék észre. Majd odafordulok feléjük.
- Biztosúr , az emberei kint várnak , vagy jobb ha nekiállok aggódni az imént halottak miatt? - Bocsánatkérően rámosolygok Kirára - Akarva akaratlanul kihallgattam a beszélgetés.
Közben a fejemmel bököm az ablak felé és ellépek az ablak elől. Úgy fest mégsem tudok kimaradni a balhéból, miért is ne találna meg, egy kis életveszély, ez hiányzott nekem. De hát na legalább tovább maradhatok ezzel a Kira nevű lánnyal, azt meg amúgy sem nézhetem tétlenül, hogy egy ártatlan lányt holmi zsebdiktátorok terrorizáljanak.
De egyelőre nem mutatok semmit, hiszen az is meglehet, hogy tévedek, és nem festene jól ha idegbetegnek és paranoidnak néznének.
Aaron Morgan
Aaron Morgan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Sep. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: Aaron Morgan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Pént. 29 Márc. 2013, 23:09

A rendőr szavaira csak bólogattam, Majd egy-egy rövid megjegyzést tettem csak a férfi mondandójához.
- Szárnyalók, értem.
- A lakótelepre, a történtek után biztos nem megyek a közelbe sem.
- Nem hiszem, hogy testőrre lenne szükség. Csak feltűnőbb lennék.

Mondtam őszintén, majd Aaronra tekintettem, aki néhány nem éppen megnyugtató mondatot, minek hatására két lépést hátráltam, hogy a szekrények takarásába kerüljek. Így kikerültem mindegyik ablak rálátásából.
~ Biztos, ami biztos.
- Talán mégis szükség lesz rá.

Válaszolom kissé habozva, majd idegesen kezdtem el figyelni a környezetem és készen álltam arra, hogy esetleg bevessem a képességem és pajzsot képezzek magam köré, ha szükséges.
- Erősítés jött, vagy váratlan vendég?
Kérdezem meg végül a rendőrnyomozót.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Danny Long Hétf. 01 Ápr. 2013, 02:59

A nyomozó meglepetten néz a párosra.
- Egyedül jöttem és nem vártam senkit. - mondja, majd keze a pisztolyához téved. - Láttak kint valakit?
Az ablak felé fordul és kinéz rajta, majd néhány másodperc után kicsit lazul a tartása, és a keze is eltávolodik a fegyvertől.
- Nem árt az óvatosság, de nem is ijedhetünk meg minden árnyéktól. - mondja erőltetett mosollyal, ám a következő pillanatban a műterem irányából hangos csörömpölés hallatszik, mintha az emeleten az egyik ablak betört volna. Ezután tompa puffanás következik, mintha egy súlyos test ért volna földet a társaság fölött. Erre már tényleg előkapja a pisztolyt, és a hang irányába fordul. Egy mély lélegzetet vesz, majd anélkül szól a házigazdához, hogy az arcát felé fordítaná.
- Úgy néz ki nem késlekednek. Milyen helyiségben lehet a behatoló, és hányfelől juthat le, illetve juthatunk mi fel? -kérdezi Kirától, miközben kibiztosítja a pisztolyt.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Kira Sign Kedd 02 Ápr. 2013, 21:36

Sajnos az utóbbi alternatíva történt. ugyanis halottam, ahogy felettünk, valaki betörte e műterem ablakát, majd egy puffanással érkezett a parkettára.
- Az utóbbi.
A felügyelő kérdésére azonnal feleltem is.
- A műteremben van.
- Lejuthat a lépcsőn, az ablakon keresztül, vagy pedig van egy csapóajtó a műteremben, ami a műhelybe vezet.

Mondtam, majd mielőtt elindultunk volna akármelyik irányba is a pultról egyet markoltam a csavarokból, furcsamód sokkal kevesebb volt a nagy ömlesztett kupacban, mint emlékeztem.
Egy kérdő pillantást vetettem Aaronra, majd visszafordultam az ügynökhöz.
- Akkor lépcső, vagy létra a csapóajtóhoz?
Kérdeztem idegesen, mivel tudtam, hogy betörtek és valószínű nem betörőkről van szó.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Sexymechanicbyparkleggy Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Girloffantasybymanofins Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem - Page 2 Empty Re: Polihisztor Műhely és Hajnal Művészterem

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.