The Assassination ( A merénylet )

Go down

The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Tank008 on Vas. 07 Ápr. 2013, 11:19

Bárki jelentkezhet aki elég aktívnak érzi magát, hogy három naponta ír egyet.
kettő faj közül lehet választani.: Bérgyilkos vagy Testőr
Előtörténetek:
Elég egy rövid jellemzés, hogy az illető merre szolgált, mit csinált illetve hol tartózkodik jelenleg.
Képességek saját elbírálás alapján a végén dől el attól függően hány bérgyilkos és hány Testőr lesz amennyibe a két szám Nagyából megegyezik mindenkinek kiegyenlített képessége lesz ha nem akkor a kevesebben lévők valami kis előnyt élveznek. Nem szeretnék nagyon tápos mutánsokat látni tehát ne legyen az, hogy valaki sérthetetlen vagy valami egyéb de úgy is gyengítve illetve erősítve lesznek a képességek egyéni elbírálás alapján mint említettem.

A történet kezdetét első reagként fogja mindenki megkapni ezért is fontos, hogy írjátok bele épp hol tartózkodtok.
A testőröknek célszerű ha képességet választanak valami olyat választani ami védelemmel kapcsolatos esetleg gyógyítással vagy valamilyen kisebb pajzs szerű aurával bár ami csak eszetekbe jut.
Bérgyilkosként nem kötelező képességet választani de lehetséges. Természetesen aki nem választ kap valami előnyt azokkal szemben akiknek képességük van. A bérgyilkosok nem feltétlenül fognak egy csapatot alkotni míg a testőrök igen. A bérgyilkosok egymás vetélytársai is lehetnek de ha úgy adódik dolgozhatnak együtt is.


A kalandot ha minden jól megy jövőhétvégén indítom ( Április 19-21).



2012 írunk egy olyan világban ahol nem Barack Obamát választották meg elnöknek hanem II. Franklin Pierce.
Pierce ( Pirszi ) egy háborút támogató személy aki jelenleg beadja az amerikaiaknak a szabadságért harcolunk és egyenlőségért dumát. Amelyet politikai nézetéből szemben kajálnak tehát egyenlőre beásta magát a nép szívébe.




A mutánsok itt is léteznek de sosem sikerült eddig nagy hatalomra szert tenniük nem született olyan nagy hatalmú mutáns mint például Magneto.
A jelenlegi mutánsokat akik vannak ugyan olyan jogok illetik meg mint egy sima embert a nyilvántartásba szerepel a képességük persze nem mindegyiknek de igazából csak a hadsereg illetve egyéb hatalomra törő szerveknél volt jelentős szerepük a képességeiknek. A világon más egyéb nagy jelentőségű változás nem történt jelenleg!
avatar
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 24
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Bishop on Vas. 07 Ápr. 2013, 14:45

Név: Tony Price
Egyébnév: Shadow
Nem: férfi
Kor: 35 év
Magasság: 178cm
Súly: 74kg
Haja színe: barna
Szeme színe: zöld
Bőrszín: fehér
Jellem: Nyugodt, túlságosan nyugodt. Megbízható és szótlan, nem fél a haláltól, és még hidegvérű is.
Kiképzés: Majdnem az összes világon létező hivatalos kommandós képzést megkapta. Közelharcra és lopakodásra, valamint a lőfegyverekre szakosodott. Ismeri a jelbeszédet, a különböző használatos programokat, különleges fegyvereket is. Különösen jól bírja akár percekig levegő nélkül. Katanával kiválóan harcol.
Külső: Teljesen átlagos testalkatú, mozgékony

Előtörténet:
Tony múltja teljesen homályba veszik, szinte semmit nem lehet róla tudni. Nagyjából addig még tiszta a kép, hogy valamiért börtönbe került, tíz évet ült fegyházban, aztán a HPI Corporation nevű cég kihozta onnan.
Ezek után kitörlődött mindenhonnan, soha nem is létezett papíron, fantommá vált. Elindult a tehetségének kiaknázása is, rengeteg kiképzést kapott, a legjobbak legjobbjaitól, közelharcra, lopakodásra, hidegvérrel való gyilkolásra, engedelmességre tanították. Ő jó diák volt és rendesen megtanult mindent. A kiképzés vége egy agymosás volt, régi énjét elfelejtette, nem tudja a régi nevét se, csak az újat: Shadow. A Shadow Company becenevű programot a cég indította, ahol egymástól függetlenül több hozzá hasonló katonát is képeztek. A program mindig is egy nagyobb terv része volt. Az alanyok soha nem tudtak egymásról, egymástól függetlenül indultak küldetésekre.
Shadowra a képzése után nem igazán jelentetett már semmi veszélyt, csak egy kis hiba, ami sokaknak keresztülhúzta már a terveit, a hirtelen szívhalál. Különleges betegségben szenved és szinte biztos, hogy pár éven belül meghalna. De kapott egy defibrillátort beépítve a szíve köré, innentől ez sem jelenthetett gondot számára.
Jó pár bevetésen részt vett, mindig megkapta a legjobb felszereléseket, támogatást, összekötőket. Kiváló, csendes, alapos munkát végzett, egyszer sem hibázott. Emiatt egy idő után keresett cikké vált, a különböző nagykutyák adták-vették egymás között. Így került most egy sokkal nagyobb képbe.

Tartózkodási hely: Amerikai Egyesült Államok, Los Angeles, HPI Tower

Felszerelés: Küldetésfüggő

Karakter:
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3552
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 22
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Tank008 on Vas. 07 Ápr. 2013, 15:04

Tony Price ( Shadow ) Elfogadva képességet vagy extrát csak a küldetés kezdésénél kapsz ha véletlenül túlerő lenne az egyik oldalon.

Hasonló adatlapok tökéletesek nem kell belemenni ennél jobban a karakter múltjába a többi jelentkezőnek is így ebbe a formában tökéletesen megfog felelni.
avatar
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 24
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Laura Slyen on Vas. 07 Ápr. 2013, 20:15

Adatok:
kép róla:
Név: Conor Sassin
Egyéb név(i): sólyom
Faj: mutáns (testőr)
Nem: férfi
Jellem: emberbarát, mutánsbarát
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 1992 február 15
Kor: 20év
Család: apa él(William)
Foglalkozás: szabadidejében vadász, erdész, testőr
Testmagassága: 187 cm
Testsúlya: 85 kg
Szeme színe: sötét
Haja színe: barna
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: sólyom jelzés, amit csuklyáján visel
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges
Kiképzés: Remekül bánik bármilyen kaliberű fegyverrel, és jó a közelharcban is és a közelharci fegyverekhez is ért. Az apja mindenre felkészítette, amire csak szüksége lehet.

Életrajza:
Az életem nem volt valami érdekes egészen 17 éves koromig. Boston szélén éltem közel az erdőhöz. Kellemes kis környék volt, Imádta ott lakni, Csak a végtelen erdő, a falu és a medvék. Szerettem vadászni, az erdőben, mindig nagy örömmel töltött el, amikor hazahoztam valami nagyobb vadat. Persze volt állandó munkám is, erdész voltam. Boldog voltam és elégedett az életemmel.
Azonban ebben az évben elvesztettem anyámat, aki gyógyíthatatlan betegségnek lett áldozata.
Nehezen hevertem ki, de erősnek kellett maradnom. Mivel apámat nem ismertem ezért egyedül maradtam a házban.
Két évvel később megjelent egy férfi és anyámat kereste. Amikor közöltem vele, hogy elkésett, akkor szomorúságot véltem felfedezni az arcán, majd arról kérdezősködött én ki vagyok, mikor azt feleltem, hogy a halott nő fia. Elkezdett méregetni én pedig nem tudtam mire vélni a dolgot.
Később közölte, hogy ő az apám, én pedig nem akartam hinni neki, de aztán felhúzta a csuklyáját, amin ott díszelgett egy sólyom. Pontosan olyan, mint amilyen az enyémen is van. Anyám azt mondta mikor odaadta nekem, hogy vigyázzak rá, mert az apámé volt.
Így már kezdett hihetőbbé válni a történet.
Apa, elárulta nekem, hogy miért jött vissza éppen most. Figyelmeztetni akarta, a környéket, nagy veszély fenyegette. El akarták foglalni a vidéket és porig rombolni. Semmi extra, csak egy újabb befektetés, hogy újabb része legyen a világnak lebetonozva, de persze a falut legálisan erre nem tudták rávenni, ezért most tervezik, hogy ellehetetlenítik a lakosság életét, és ha ez sem válik be, akkor lerohanják a falut.
Így hát apám először is bement velem az erdőbe. Azt mondta vadászni megyünk, imádtam ezt az elfoglaltságot, ezért már elő is készítettem a fegyverem a vadászatra. De ő közelharcot, akart vívni a prédával. Eddig nem is lett volna baj, de mikor láttam, hogy egy medvével akar harcolni én már elkönyveltem halottnak.
- Te nem vagy komplett.
Apám felmászott a fára és olyan könnyedséggel, hogy csak ámultam, én is másztam már fára brahiból, de nem ilyen jól, hogy szinte felfutok az ágakon.
Majd kivárta a megfelelő pillanatot és leugrott a fáról, a kését pedig a medve fejébe mélyesztette, mintha csak a földhöz szögelte volna az állat fejét.
Csak ámultam, nemcsak a mozdulatsoron, hanem azon is, hogy olyan magasról hogyan tudott épségben leugrani.
Végül, apám arra akart rávenni, hogy én is utánozzam le a mozdulatsort. Először bolondnak tartottam, de amikor megmutatta, hogyan is kell ezt csinálni pontosan, akkor már nem is tűnt olyan lehetetlennek. Többszöri próbálkozás után, ami órákig tartott végre sikerült végrehajtanom a mozdulatsort és a halott medve fejébe mélyesztenem a késemet, amit apámtól kaptam.
Meg volt elégedve velem és azt akarta, hogy most próbáljam ki egy élő prédán is. Kissé haboztam, de aztán végül ráálltam a dologra. A prédám ezúttal egy farkas volt. Megpróbáltam ugyanazt a mozdulatsort, de mivel ez élő célpont volt, elvétettem és az állat mellet értem földet, aki rám vetette magát. Alig bírtam magamról lerúgni azt a pokolfajzatot, megsérültem, de mivel apám nem lépett közbe ezért magamnak kellett végeznem a döggel. Persze utána jól le is ordítottam a fejét, hogy miért hagyott cserben. De erre ő:
- Meg kell tanulnod magad megvédeni. Nem leszek mindig melletted, ezt meg kell tanulnod fiam. Gyerünk haza. Alig állsz a lábadon.
Még szép, hogy alig álltam a lábamon, a farkas majdnem letépte a vállam, és ha nem kapom el a nyakát, akkor a fejem is leharapta volna az a dög.
Végül hazamentünk és leápoltam a sebeimet, kénytelen voltam megtanulni hogyan kell, elvégre anyám már nem volt mellettem.
Míg gyógyultak a sebeim, felhagytam a vadászattal és apám valami másnap másra tanított meg, a célba dobásra. Amikor mondtam, hogy ezt már megtanultam, akkor csak válaszkánt előhúzott egy furcsa fegyvert.(toma hawk)
- De nem ezzel fiam.
Mondta, majd elhajította a fegyvert és az az udvar végében lévő hordón lévő jelzés közepét találta el. Szép célzás volt elismerem. Még mázli, hogy a hordó üres volt. Ezek után azzal tölthettem a napot, hogy 25 méterről eltaláljam a célpontot. Még jó, hogy semmi értékes nem volt az udvarban, mert különben annak csúnya vége lett volna. A kerítést nem egyszer telibe találtam és volt, hogy a fegyver a hordóig sem repült el. Egész nap ezt gyakoroltam és csak ebédelni tartottam szünetet, azután rögtön fojtattam is a gyakorlást. Pár óra múlva meg is lett az eredmény, sikerült eltalálnom a célt. Ráadásul egymás után háromszor is. Bár a nap végére, már majd leszakadt a karom. Pedig a másik volt befáslizva, mert megharapta egy farkas.
Bementünk a házba és pár nap múlva, mikor már begyógyultak sebeim, újra nekivágtunk az erdőnek, hogy levadássza egy vadat a levegőből. És ezúttal sikerrel is jártam, mert ugrás előtt alaposan felmértem az állat mozgásának irányát és a lehetséges pontokat, ahova elmozdulhat. Miután ezt megtettem. Leugrottam és a farkast, akit becéloztam, egy mozdulattal öltem meg.
Nagy siker volt ez számomra, de apám még nem akar leállni, mindenre fel akart készíteni, hogy felkészülten várjam az ellenséget.
Ezek után a mászást akarta fejleszteni, ezért olyan magas fára mászott fel, amelyeknek a tetejét is alig láttam, csak az ő távoli hangját halottam.
- Ne csak álldogálj ott, gyere fel!
Mondta és én meg is indultam felfelé, de egy bizonyos magasság után már egyszerűen képtelen voltam feljebb mászni. Apám viszont macskaügyességgel ugrált lefele az ágakon hozzám, majd leguggolt az ágra, amelybe én kapaszkodtam.
- Na figyelj fiam, megmutatom hogy kell ezt.
Majd megfordult és elkezdett egyik ágról a másikra hintázva feljebb jutni a fán.
- Honnan a frászból tud ilyeneket?
De aztán nem filóztam tovább, hanem megpróbáltam leutánozni a mozdulatait. Kissé esetlenül ugyan, de sikerült néhány ágon átlendülni. Azonban figyelmetlen voltam és lecsúsztam az egyik ágról, Bevallom nagyon megijedtem, de nem estem kétségbe, hanem megpróbáltam a fa oldalához próbáltam rúgni magam és ez mikor sikerült, belevágtam a toma hawkot a fába és abba kapaszkodva sikerült megállítanom a zuhanást.
A szívem a torkomban dobogott, mikor sikerült normalizálni a légzésemet először felnéztem, majd pedig lefelé.
- A francba, vagy 10 métert zuhantam.
- De túlélted fiam. Most pedig mássz vissza! Nem érünk rá egész nap.
Amikor halottam szavait, azt hittem menten felrúgom, de túl messze volt tőlem, hogy ezt megtehessem. Így csak morogtam é megindultam ismét felfele. Ez alakalommal már sikerült megközelíteni a fa csúcsát. Mikor az utolsó ágra ugrottam, ahol apám is volt, megcsúsztam és majdnem visszazuhantam megint, de apám elkapott és felhúzott.
- Látod fiam csak sikerült. Nézz, csak közbe Conor.
Mondta, majd a végtelen tájra mutatott, a látvány lélegzetelállító volt.
- Wáo. Innen látom a házamat.
Tudom, hogy gyerekes mondat volt, de igaz volt, amilyen messze mászkáltunk már a falutól, meglepő volt, hogy láthatom innen.
- Gyere fiam, ideje lemászni!
Mondatára lenéztem és bevallom beleszédültem a látványba.
- Hú b@zzeg, de magasan vagyunk. Szóval így érezheti magát a macska, amikor fennragadt a fán.
- Ne siránkozz, hanem gyere utánam!
Szólt rám, majd elkezdett lazán, lefelé ugrálni az ágakon, mikor egy-egy nagyobb ugrás elé nézett, megtorpant, leguggolt, majd elrugaszkodott és elkapta a távoli ágat, majd lefelé is ezzel a lendüléses módszerrel haladt. Én lassan, de biztosan követtem lefelé, követve a módszerét, nem akartam, hogy még egyszer lezuhanjak. Elég volt, egy napra egy zuhanás.
Hosszú idő után, de végre megérkeztünk a földre, már alig álltam a lábamon, mikor leértem. Apa pedig olyan volt, mintha ez neki meg sem kottyant volna.
- Jól van, menjünk haza. Holnap a közelharcot vesszük.
- Mi ez a kiképzés? Hol tanultál meg ilyeneket.
- Hidd el Conor, Az élet és a szükség jobb tanár, mint hinnéd.
Válaszát ezzel le is tudta és megindult a ház felé én pedig hulla fáradtan, de követem. Amint megérkeztünk, vacsoráztunk és én be is ájultam az ágyba. Szerintem kaptam ma olyan jó kiképzését, mint a legtöbb katona, vagy SHIELD ügynök, az egyszer tuti.
Másnap, nem akartam felébredni, ezért apa lepedőstül rántott le az ágyról. Na erre már fölkeltem.
Hamar ki is mentünk és el is kezdtük a gyakorlást, olyan ütéseket kaptam, melyek szinte azonnal belilultak. Viszont cserébe olyan harci technikákat mutatott apám, amiért megérte. Aznap este szintén beájultam az ágyba és másnap is a közelharcot tanultam. Estére sikerült a lehető legtöbb technikát elsajátítanom tőle. Még szép, azok után, hogy mást nem is csináltam, csak ettem és harcoltam egész nap. Túlnyomó részben az utóbbit.
A nap végén, már éreztem, hogy kezdek megerősödni, már nem voltam hullafáradt, csak szimplán fáradt.
Ezen az estén is jót aludtam, majd másnap apa meglepetésemre a kiképzés azon részét akarta űzni, ami nekem is tetszett.
Bevitt Boston szívébe, egy fegyverboltba, mint kiderült, van ott egy barátja, akinek saját fegyverből és gyakorlópályája is van. Így jutányos áron kezdhettem el kitanulni az összes ott lévő fegyver használatát. Volt ott minden kaliberből fegyver. Így egy hét alatt már a mesterévé váltam a fegyvereknek is, persze az esti órákban egy kis közelharci gyakorlat mindig volt, csakhogy ne essünk ki a formából, ezek után persze mindig jól aludtam el.
Eltelt a három hét kiképzés és apa jóslata bekövetkezett, mivel a falu nem adta meg magát, ezért a befektetők elkezdték a falu ellehetetlenítését. Tolvajokat küldtek a vidékre, hogy lopják el az állataikat és az értékeiket és még hasonló disznóságokba kezdtek.
Mikor már második napja folyt ez, apával úgy döntöttünk ennek ideje véget vetni, ezért apa úgy döntött a kiképzés anyagát kibővíti a lopakodás művészetével is. És a rablások harmadik éjjelén akcióba lendültünk és rajtaütöttünk a tolvajokon, akik megfutamodtak.
Délelőtt aludtunk egy jót, majd folytattuk a gyakorlatokat, amiket az elmúlt hetekben tanultam, mindegyik részéből egy kicsit.
Estére újra lesben álltunk és őriztük a falut a betolakodóktól. Ezen az estén már közelharcba is kellett kezdenünk, és mivel az egyik rabló le akart lőni, ezért önvédelemből elvágtam a torkát.
Nem voltam büszke magamra, sőt elrettentem, és ijedtemben csak hazafutottam. Otthagytam apát, aki ugyan megfutamította a rablókat, de mégis cserbenhagytam. Mikor hazajött én csak meredten bámultam a plafont és ő életében először leállt velem lelkizni.
- Jól vagy fiam.
- Nem. Apa, megöltem valakit. Nem akartam sohasem embert ölni, erre most… arggh.
- Ne rágd magad, ha nem tetted volna, akkor most te lennél halott. Te élsz és csak ez a lényeg. A harc és a háború, sok áldozattal jár. És itt harc készül, vagy talán már háború.
- És én mit tehetek ellen?
- Harcolj a békéért és a jók védelmezéséért, ahogy ma este is tettük. Hidd el, ez a legjobb megoldás.
- Miért nincs háború nélkül béke?
- Ezt ne tőlem kérdezd fiam, de most inkább aludj, szükséged lesz holnap az erődre. Jó éjt.
Mondat, majd kiment a szobámból, én a lelkiismeretem kínzó társaságával aludtam el. Másnapra végül sikerült feldolgoznom magamban a történteket és folytattuk apámmal, amit elkezdtünk.
A faluban pedig már pletykák keringtek rólunk és a tetteinkről és főleg arról, hogy az ellenfeleink sosem látták az arcunkat, mert olyan gyorsan harcoltunk. Mindig csak a sólyomjelzésre emlékeztek, ami a kapucnijainkon díszelgett.
Egy idő után, már a befektetők egyre radikálisabbak voltak, így apával úgy döntöttünk, mi is radikálisabbak leszünk, elterveztük, hogy megszüntetjük a problémát méghozzá a gyökerénél, és a problémákat megelőzzük, nem pedig küzdünk ellenük.
Nem öltük meg a befektetőket, de utólag beláttam, hogy ezt kellett volna tennünk. De e helyett, csak a csapotok fegyverkészleteit semmisítettük meg, és a tolvajok lovait engedtük el, maghasonló apróságokat műveltünk. Az akciók közben pedig városi terepen is megtanulhattam mászni. Pár akció után, már olyan ügyesen másztam meg a házak falait, mintha csak magas fák lennének, melyek egyenesre nőttek.
Azonban a befektetőnél pár hónap után betelt a pohár és megindították azt a háborút, amit apám megjósolt.
A harcok elhúzódtak, egy falunyi képzetlen férfi, egy képzett hadsereg ellen. Esélyünk sem volt.
De ellenben, volt valaki aki a segítségünkre kelt. Ő nem volt más, mint a későbbi elnök II. Franklin Price. Csapatokat küldött nekünk és maga is részt vett a harcban.
Az én feladatom azt volt a csatában, hogy védelmezzem a civileket, míg apám és a sereg harcolt a befektetők serege ellen. Sok katona jött tört át a vonalainkon, de azoknak, mind velem kellett szembenézniük.
A harc hosszú, volt, de végül csak sikerült visszaverni az ellenfelet. Sikerült kivívnunk a szabadságunkat. És Pricet ez után az ütközet után választották meg elnöknek. És ezek után is folytatta a harcait a békéért, bár volt amikor már túlzásba vitte a háborúzást.
Ezután a csata után, apám egyszerűen tovább állt, csak egy levelet hagyott maga után.
„Büszke vagyok rád fiam. Járj továbbra is a jó útján! Még találkozunk.”
És ezzel véget is ért a levél. Ezek után segédkeztem a falu sérült részeinek újjáépítésében, esténként, pedig folytattam a gyakorlást az erdőben. És persze továbbra is őriztem a falu álmát a betolakodóktól, így a környék eléggé biztonságossá vált.
Most is ott élek abban a kis falúban boszton szélén, készen arra, hogy ha zavar támadna azt megszűntessem ismét.

Képességei: Jó reflexekkel rendelkezik és emberfeletti gyorsasággal, képes 50 km/ órával futni, és a reakcióideje is jó, a kiképzések miatt. Akrobata mozgásával rendelkezik, ami lehetővé teszi számára a mászások sokaságát. Vagyis képes felmászni a falakon és szinte, akármelyik fán is.

Felszerelés: küldetéstől függően
Szakértelmei: vadászat, lopakodás, közelharc, fegyverforgatás, Meterien kezeli a lőfegyvereket, ahogy a késeket és a toma hawkot is.

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Igen

Megjegyzések:Tudom, hogy a képességek egyéni elbírálás alapján történnek változni fognak a játék állásának megfelelően, de azért leírtam az eddig megbeszélt képességeket.


Tartózkodási hely: Boston

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
-    
avatar
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Tank008 on Vas. 07 Ápr. 2013, 21:18

Nos II. Franklin Pierce. bele vétele meglepett de mivel elég közkedvelt volt sok olyan dolgot tett ami Amerikát képviselte és amit még nem tudtok róla, hogy ő elég jó harcos volt amit majd az első reagban ki is fogok fejteni jobban de ha mindenen poént lelőnek akkor kimaradna a nagy fordulat, drámai cselekmény.

De mivel tetszett a történet az, hogy Pierce be lett írva az nem ügy sőt még izgalmasabbá is teheti a dolgokat és okot ad Testőri be hivatásra.
Privát véleményezés tetszett nagyon főleg, hogy némi egyéniséget is bevittél Pierce bevonásával főleg de összességiben is élvezet volt olvasni!
Ja és elírtad a nevét.: nem Price hanem Pierce. De amúgy tuti minden más.
A képességeket még tisztázzuk az indítás előtt ha kell változtatni de egyenlőre:

Conor Sassin ( sólyom ) Elfogadva!
avatar
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 24
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Tank008 on Csüt. 11 Ápr. 2013, 20:36

Kedves mindenki ha minden jól megy a kaland a hétvége folyamán el is indul tehát ha valaki szeretne csatlakozni akkor az még megteheti most.
Indulás.: ( Április 13-14 között ) Ha valaki most jelzi még a hétvégén ,hogy szeretne csatlakozni csak épp nem ér rá írni azt megvárjuk vagy majd bele írom egy történet szálon.
avatar
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 24
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Amazon on Pént. 12 Ápr. 2013, 02:36

Én jelentkeznék a kalandra, mint testőr, de csak holnap tudnám megírni a karakterem, délután (eredetileg most este akartam, de eléggé elszaladt az idő, elnézést...)
avatar
Amazon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 121
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 22.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Cardas
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Amazon on Hétf. 15 Ápr. 2013, 01:52

Név: Helen McLaw
Egyébnév: Macska
Nem: nő
Kor: 32
Magasság: 176 cm
Súly: 66 kg
Haja színe: fekete
Szeme színe: sárga
Bőrszín: fehér
Jellem: csendes, nyugodt, aki a következő pillanatban minden előzetes nélkül képes ennek ellenkezőjét tanúsítani. Türelmes, nem szereti fölöslegesen fecsérelni az időt.
Kiképzés: rendőr kiképzés; lőfegyverekhez ért; közelharchoz; macska-képességeinek használatára való kiképzés
Külső: testét bunda fedi; macskaszerű vonások az arcán

Előtörténet:
Helen születésétől fogva magán hordozta mutáns létének jegyeit, melyek macskaszerű külsővel ruházták fel őt. Átlagos amerikai családban nevelkedett, az iskolában viszonylag jó jegyeket szerzett, bár a humán tantárgyakat ki nem állta. Testnevelésből kiváló volt különleges adottságai miatt, de versenyekre nem mehetett, mivel másokkal szemben ez nem lett volna sportszerű.
Eleinte építészmérnöknek szeretett volna készülni, de rájött, hogy valamit kezdenie kéne mutáns képességével, hasznosítania, ezért inkább az igazságszolgáltatásban helyezkedett el, és rendőrnek tanult tovább. Azonban a kiképzés nem terjedt ki az állati adottságokkal rendelkezőkre, így azon a téren nem tudott kiteljesülni. Ennek is azonban eljött az ideje, ugyanis összefutott egy hasonló mutánssal, bizonyos Henry Malcolmmal. A férfi egész életét adottságainak kiismerésének szentelte, és örömmel segített Helennek is, akibe ezalatt beleszeretett, és össze is házasodtak.
Miután egyedül sikerült lefegyvereznie egy négytagú fegyveres utcai bandát járőrözése folyamán, gyorsan elterjedt a híre Helennek, és többen is jelezték felé, hogy igényt tartanának a szolgálatára. Mivel ezek az ajánlatok magasabb fizetéssel jártak, Helen otthagyta rendőri pályafutását, és testőrként folytatta tovább, de alvilági alakoknak sosem dolgozott, akármennyit is ígértek neki. Ezalatt több fegyverismeretre tett szert, mint amennyire rendőrként lehetősége volt, és több harcmodorba is bepillantást nyert, melyeket szívesen kevert saját, macskaszerű képességeivel, hogy ezzel hatékonyabbá válhasson.

Képességei: Reflexe, hajlékonysága emberfeletti, 50 km/h sebességgel képes futni. Ösztönszerűen képes mozogni – azaz váratlanul útjába kerülő akadályokat elkerülni (pl. hirtelen előbukkanó embert futás közben kikerülni, elé borított tárgyakat átugrani), illetve mászás közben ösztönösen kapaszkodik és lép a megfelelő helyekre

Felszerelés: küldetéstől függően (egy pisztolyt mindig magánál hord).
Természetes fegyverzete kezén és lábán a visszahúzható, 1,5 cm-es karmok, illetve macskafarka (ha ezt fegyvernek lehet nevezni).
Szakértelmei: lőfegyver használat, közelharc, lopakodás, cserkészés, vadászat


Tartózkodási hely: Chicago

Kép róla:


A hozzászólást Amazon összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 16 Ápr. 2013, 18:04-kor.
avatar
Amazon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 121
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 22.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Cardas
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Caedes on Hétf. 15 Ápr. 2013, 10:33

én is csatlakoznék, csak a melóm miatt nem tudtam még karit írni, meg írom és felteszem.

_________________
A halállal játszhatsz, fricskázhatod közelségét, ám ne feledd, mindig a halál győz.
                                         
CAEDES ~~ Kyle Collins
avatar
Caedes
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 192
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 08.
Age : 26
Tartózkodási hely : Debrecen

Karakteradatok
Főkarakter: Caedes
Főkari/multi: Főkarakter

http://demos13.deviantart.com/ caedes1919@freemail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Caedes on Hétf. 15 Ápr. 2013, 10:57




Adatok:

Név: Aion Request
Egyéb név: Aion, Méreg tüske
Faj: mutáns
Nem: Férfi
Jellem: céltudatos, taktikázó, okos, megfontolt, bölcs, szűkszavú, vidám, higgadt, titokzatos
Személyazonosság: nyílt
Születési hely és idő: ismeretlen
Kor: körülbelül 24 éves, de minden információ a születés helyéről idejéről elveszett, vagy meg semmisült
Család: ismeretlen, körülbelül elhunytak
Foglalkozás: testőr, felbérelhető bérgyilkos is
Testmagassága: 198 cm
Testsúlya: 89 kg
Szeme színe: ezüst
Haja színe: fehéres világos tört ezüst
Bőre színe:kicsit sápadt fehér
Különleges ismertetőjel: ezüstszínű szemek, haj, fehér kabát, fehér öltöny, egy rétisas ami mindig követi, elszíneződés mind két tenyerében, szemüveg, meg lepő mosoly az arcán
Repülési sebesség:-
Egészségi állapot: egészséges

Életrajza:
A nevem Aion, és egy mutáns vagyok. Japánban születtem. Ott nevelkedtem 10 éves koromig. Amikor aktivizálódót a hatalmam, és balesetből megöltem a családomat. Hónapokig az utcán kóboroltam, végöl egy kolostorba be fogadtak, és egy különleges nyitót tenyér harc művészetre tanítottak meg. Később Amerikába utaztam, ahol csatlakoztam a Tengerész gyalogsághoz. Kitanítottak mindenre, Boksz, fegyver ismeretek, gyilkolás több formájára, taktikázásokra, megfontolt lépésekre. A társaim csak Méreg Tüskének hívtak a képességem miatt. Amikor leszereltem, elkezdtem magam képezni különböző észrevettetek amiben főleg a kéz kap fontos szerepet. Közben testőrködéssel vagy bérgyilkossággal foglalkoztam. Jelenleg Washingtonban tanyázok, egy kávézóban.
Életem többi részét homályba burkolom előtted. (Különben mit sem érne a titokzatosság)

Képességei: Mind két tenyeréből képes egy 15 cm hószú csont tüskét növeszteni amik tele vannak bénító méreggel, ezeket akár az áldozat testében is benne tudja hagyni növeszt egy újat. Ez a képesség létre hozót egy alapszintű regenerációs képességet, ami csak arra terjed ki, hogy a szúrásokat, vágásokat, főleg a külső sérüléseket percek alatt be gyógyítja, a belső sérülések viszont lehet, hogy több napba is bele telnek. Átlagosan 120 kg tud fel emelni, az érzékszervei, a gyorsasága, és a reflexei az emberi átlag felet vannak, de azért nem annyira magasan. Ez nem képpeség hanem csak van egy sas ami mindig követi és figyeli olyan kis házi kedvenc

Szakértelmei: különböző harcművészetek, emberi anatómia, katonai kiképzés, ölési kiképzés, stratégiai kiképzés,.

Felszerelése küldetéstől függ.
De általában ezek vannak nála:
egy különleges fegyver, vagy pallosként vagy kasza ként tudja használni, kinyitva 2,5 m nagy, össze zárva csupán 80 cm:

2db:

2db:



nem lett egy oldalas, vagy hű de nagy kari, de remélem meg felel, ja és Tank majd te eldöntöd, hogy testőr, vagy merénylő legyek, direkt úgy írtam, hogy az ne nagyon derüljön ki, hogy mi is a karim, majd megyek abba a csapatba ahol kevesebben vannak.

Be írtam a tartozkodást, és a halálos mérget kivettem, igy okés?


A hozzászólást Caedes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 16 Ápr. 2013, 08:00-kor.

_________________
A halállal játszhatsz, fricskázhatod közelségét, ám ne feledd, mindig a halál győz.
                                         
CAEDES ~~ Kyle Collins
avatar
Caedes
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 192
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 08.
Age : 26
Tartózkodási hely : Debrecen

Karakteradatok
Főkarakter: Caedes
Főkari/multi: Főkarakter

http://demos13.deviantart.com/ caedes1919@freemail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Tank008 on Hétf. 15 Ápr. 2013, 19:41

Helen McLaw.: Szép tetszett elfogadva mint Testőr
Aion Request.: Elő történet jó, de a képességekből csak halálos mérget csökkentsük egy bénítóra és a regeneráció helyzethez képest lesz elbírálandó. Egyébként elfogadva mint Bérgyilkos.

Conor Sassin.: Testőr
Tony Price.: Bérgyilkos ( Képességek híján a kalandban megjelenő egyéb előnyöket fog kapni ) (( Nem kell őt se félteni ))

Conor Sassin + Helen McLaw képességeiteket a nehézség miatt felemelem erő teljes regenerációt kaptok amely helyzethez függően fog titeket regenerálni.
avatar
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 24
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Caedes on Hétf. 15 Ápr. 2013, 19:45

oké, akkor csökkentve van bénító méregre, majd szólj ha döntöttél a regenerációs képességröl

_________________
A halállal játszhatsz, fricskázhatod közelségét, ám ne feledd, mindig a halál győz.
                                         
CAEDES ~~ Kyle Collins
avatar
Caedes
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 192
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 08.
Age : 26
Tartózkodási hely : Debrecen

Karakteradatok
Főkarakter: Caedes
Főkari/multi: Főkarakter

http://demos13.deviantart.com/ caedes1919@freemail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Kira Sign on Hétf. 15 Ápr. 2013, 20:02

rendben. És kapunk legalább szolgálati stukkert? Vagy kasza vs toma hawk? XD

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
avatar
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Tank008 on Hétf. 15 Ápr. 2013, 20:08

A kalandot ezzel akkor kezdeném is lassan kezdés ha van erőm hozzá akkor még ma este vagy holnap.
Utólagosan még lehet jelentkezni.

Felszerelések az első pár kör után fognak csak megjelenni bárki írt eddig felszerelést az nem gond hisz a későbbiekben lesz még lehetősége ezeket birtokolni az adott küldetésen aki meg nem írt ne aggódjon hisz mondtam is, hogy nem kell az első pár kalandba nekik is megfog jelenni a fegyverzet de higgyétek el, hogy jobb ,hogy nem azzal kezdtek Smile
avatar
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 24
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Kedd 16 Ápr. 2013, 17:28

Én is jelentkezem:



Név: Szorin Ivanov
Egyéb név: Voda
Faj: mutáns
Nem: férfi
Jellem: emberbarát
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: Odessza (Ukrajna), 1988.
Kor: 36 év
Család: egy exbarátnő, akivel 6 éves lányuk él
Foglalkozás: testőr
Testmagassága: 170 cm
Testsúlya: 60 kg
Szeme színe: nagyon világos kék, képesség használatakor fehér
Haja: nagyon rövid, barna
Bőre színe: átlagos emberi
Különleges ismertetőjel: nincs
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges

Életrajza:
Szorin az iskolaévek alatt az odesszai ifjúsági futballválogatottban játszott, majd jelentkezett a katonai főiskolára. Viszonylag későn, 20 évesen mutatkozott meg mutáns képessége: tapintással képes megolvasztani tárgyakat. Muszáj volt megtanulnia uralkodni a különleges tehetségen, mivel iszogatáskor nem csak az italok folytak, hanem Szorin kezében az üvegek is halmazállapotot váltottak – a seregben pedig nem tűrtek meg olyat, aki nem iszik! 4 év kemény kiképzés után a határőrséghez került, ahol a legkülönbözőbb szituációkkal találkozott. Megismerte a vámosok korruptságát, a tiltott határátkelők furfangjait és a „zöld határt” alkotó erdők lehetőségeit. Különleges adottsága révén bátran szállt szembe a vágó-, szúró- vagy ütőfegyvert használó ellenfelekkel, ugyanakkor a lőfegyverek használatát is alaposan begyakorolta. Később a titkosszolgálathoz került, képességének köszönhetően zár nem maradt nyitva előtte.
30 évesen ismerkedett meg egy amerikai lánnyal, aki Odesszában tanult. Összeköltöztek, nemsokára jött a gyerek is. Amikor a lány tanulmányai befejeztével visszaköltözött az Államokba, Szorin úgy döntött, vele tart. Előadók testőreként kezdett dolgozni, így főleg hétvégén volt távol. A sorozatos távolléteket megunva barátnője szakított vele és vitte a kicsit is.

Képességei: Tapintó likvefakció – ha aktiválja a képességet, a kézfejének bármely részével képes megolvasztani tárgyakat, amikhez hozzáér; nem kell védőkesztyű, mert tudja uralni;

Szakértelmei: közelharc, pusztakezes harc, pisztolyok és puskák használata

Foglalkozás: szabadúszó testőr
Munkahely: Full Safety Security, New Jersey
Felszerelés/fegyverek: 9 mm-es Parabellum pisztoly, bilincs

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
avatar
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Tank008 on Kedd 16 Ápr. 2013, 17:56

Szorin Ivanov: Na végre még egy katona szellemű karakter izgalmasan alakul a buli Elfogadva mint Testőr
A képesség tetszik sok helyzetből még kihozhat élve és sok lehetőséget nyújt.

A regeneráció rád is vonatkozik ugyan úgy.
"Szorin Ivanov + Conor Sassin + Helen McLaw képességeiteket a nehézség miatt felemelem erő teljes regenerációt kaptok amely helyzethez függően fog titeket regenerálni."

Ha jól haladok ma idővel akkor kezdés akár már ma.
Jelentkezni továbbra is lehet a kalandra.
avatar
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 24
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Tank008 on Szer. 17 Ápr. 2013, 19:49

Show Time! A kaland elkezdődött !
avatar
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 24
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Kyle Collins on Szomb. 07 Jún. 2014, 00:30

aktuális még ez a kaland?

_________________
"I'm the best there is at what I do, but what I do isn't very nice."

Kyle Collins/Gép Farkas = Caedes
avatar
Kyle Collins
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 183
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Apr. 26.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hajdú Bihar megye

Karakteradatok
Főkarakter: Caedes
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 07 Jún. 2014, 06:45

Nem, már Tank az oldalon sincs.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14270
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: The Assassination ( A merénylet )

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.