A kikötő nézelődő partja

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 11 Márc. 2016, 00:00

Résztvevők: Tomas Burton, Peter Calm és Lucky Luke
Következő körváltás: 2016. március 15. (kedd)

Burtonnál valószínűleg volt ilyesmi a saját csomagjában, de azt korábban már otthagyta valahol és igencsak sok idő lenne összeszedni. Az egyszerűbbnek tűnt, hogy szóljon a vele levő ügynököknek, hogy valaki menjen ki a jégre és csinálja meg mindezt, úgyis itt voltak ők még a közelben. Így ők teszik is a dolgukat, főleg, hogy most ebben a nyugiban minden civilt végre ki is tudnak juttatni a területről, Burton pedig üzenetet küldött vissza annak, akitől kapta az előzőt. Mindezt megtudta tenni annak ellenére, hogy blokkolt számról jött. Egészen pontosan inkább csak a rádiójeleket küldte ki, és úgy tűnt, hogy az üzenetküldő fogta azt, mert válaszolt is ugyanúgy blokkolt, rejtett számról, mint az előbb is.
"ATHENA vagyok, Aegis páncélnak a mesterséges intelligenciája. A SHIELD adatbázisból tudom, hogy vannak itt ügynökök. A tulajdonosom eszméletlen, még az ő parancsára szkenneltem a nő megérkezése előtt a környező épületeket, akkor észleltem az adatokat, amikről említést tettem."
A környéken viszonylag a korábban történtek ellenére nyugodt volt minden, nem érkeztek újabb ellenséges ügynökök, sem pedig semmilyen támadás Burton, sem más irányába.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A kikötő nézelődő partja - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Thorhalla Kedd 15 Márc. 2016, 00:00

//Értelemszerűen nem tudok váltani, szombaton lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A kikötő nézelődő partja - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Tomas Burton Pént. 18 Márc. 2016, 14:03

Mivel nem találtam magamnál a megfelelő felszerelést, és derengett, hogy a nagy zűrzavarban elhagyhattam valahol, talán pont az étteremben, ezért egész egyszerűen a társaimnak szóltam a kommunikátoron.
- Itt Burton, az egyik gyanúsított valószínűsíthetően teleportált, viszont vérnyomokat hagyott a jégen, amiket célszerű lehetne begyűjteni. Én tovább kutatok, egy üzenet alapján furcsa energiajel és tárgy lehet az egyik rom alatt, utánajárok a dolognak. Burton vége.- mondom, és hozzáteszem még egyértelműsítve a vérnyomok helyzetét, hogy ne kelljen keresgélniük, mielőtt kitérnék az uticélomra*. Ezek után váltok, és a rejtélyes üzenetküldőnek válaszolok, megkérdezve hogy ki is ő, miközben haladok a célpont felé, és újabb üzenetet küldök.
"Rendben Athena, köszönöm a segítséged, viszont szeretnélek arra kérni, ha lehet, hogy direktben küldhessek neked üzenetet, és ne a vakvilágba kiabáljanak a rádióhullámaim. Felvehetem veled egy kódolt csatornán a kapcsolatot, vagy más módon elérhetlek? Aegis rendben van, az életjelei normálisak? Mi okozta az eszméletvesztést?" - érkeznek a kérdéseim, hogy fenntartsam a kommunikációt, és remélem megoldható hogy privátban folytassuk. A célomhoz úgy tűnik gond nélkül eljuthatok, nyugodtnak tűnik a környék, de ettől még nem leszek óvatlan. Megpróbálom megtalálni az említett energiaforrást/tárgyat, közben még ki nem mentett civileket, illetve bármiféle bizonyítéknak használható dolgot keresek a tekintetemmel.
Tomas Burton
Tomas Burton
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Oct. 29.

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szomb. 19 Márc. 2016, 08:37

Résztvevők: Tomas Burton, Peter Calm és Lucky Luke
Következő körváltás: 2016. március 23. (szerda)

- Rendben van, kimegyünk a jégre - kapta a választ Burton a rádióban. - Az erősítésre várni kell, legalább négy tucat terrorista gyanús ügyet kell egyszerre kivizsgálni szerte a városban.
Úgy tűnt, hogy szándékosan elvonták erről a helyről a SHIELD erejét, de a mentők és tűzoltók hangját már így is lehetett hallani. Noha ekkor még senki sem tudta, de a teljes világon mindenhol rengeteg terrorista akció volt a feltehetőleg a Hydra részéről*. Látható is volt, hogy ketten Burton társai közül kimerészkednek a jégre olyan holmikkal, amiket a helyszínelők is használni szoktak. Közben a férfi elindult a nagy romokhoz, amiket ATHENA jelzett neki, hogy ott nézzen körbe. A válasz üzenet után szinte azonnal feltűnt egy eddig nem látott hálózat védve, ATHENA néven, így úgy tűnt, hogy az MI megtette, amit kért tőle a férfi. De a többi kérdésre is érkezett válasz, ezúttal már rádión, egy nőiesebb hang által, de egyértelműen géptől.
- Aegis sérülése feji jellegű sérülés, mozgatni nem tudom, mert agyödéma kialakulása lehetséges. Egy orvosi csapatot kellene felküldeni az épület 34. emeletére, a sérülést pedig egy nagy erejű ütés okozta a páncél feji részéről egy repülni képes nőtől.
Ezen idő alatt Burton megérkezett az aktuális házhoz, amelyiket megjelölte az MI nem sokkal korábban, az oldala be volt dőlve, egy hatalmas lyuk tátongott rajta, most stabilan állt, de azért életveszélyes volt. A második emelet volt az, ahol be lehetett jutni az épületbe, egyelőre egy lakásba csak.
- A földszinten észleltem az energiajeleket.

*Ugye ez csak a hírekben volt, Ti még nem tudtok róla.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A kikötő nézelődő partja - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Tomas Burton Vas. 20 Márc. 2016, 11:43

Az ügynökök jelzik, hogy begyűjtik majd a vérmintát, illetve hogy az erősítésre várni kell, bár nem tudom mennyire lesz szükség rá, a helyszín biztosítása és a civilek kizárása gondolom a helyi rendőrség dolga, erre ők is elegek, és nekik gondolom van elég emberük kiküldeni.
Az MI kompromisszumképesnek tűnik, a kérésemre megjelenik egy ATHENA nevű hálózat, én pedig át is váltok rá. Itt megkapom a válaszaimat egy robotikus, de határozottan női hang. Miután válaszol, visszaugrok a SHIELD hálózatára.
- Egy potencionális sérültről szereztem tudomást, Aegis, fejsérüléssel és eszméletvesztéssel. Agyödéma eshetősége áll fent, a célpont páncélban van, nagy valószínűséggel az egyik gyanúsított ütötte ki, orvosi ellátásra van szüksége. - hozzá teszem még a helyzetét is, hogy hol található, aztán egy "Burton vége" zárással várok egy kicsit, hátha érkezik válasz vagy parancs, majd visszaváltok ATHENA hálózatára.
- Jeleztem az ügynököknek, úton van egy csapat. - mondom ha minden a terv szerint megy, majd felrepülök a második emeletre, mivel látszólag csak itt lehet bejutni az épület belsejébe. Óvatosan, de azért tempósan haladok, próbálok figyelni, hátha maradt itt katona, bár nem tartom valószínűnek, nem szeretnék meghalni.
- Köszönöm ATHENA. - tisztázom, és a földszint felé veszem az irányt.
Tomas Burton
Tomas Burton
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Oct. 29.

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 23 Márc. 2016, 00:00

Résztvevők: Tomas Burton, Peter Calm és Lucky Luke
Következő körváltás: 2016. március 27. (vasárnap)

A másik három SHIELD ügynök visszajelezte, hogy vették, hogy hol a sérült és felküldenek oda egy mentőegységet, amint megérkeznek. Tomas pedig nekilátott annak, hogy lejusson a földszintre. Mindez nem volt olyan egyszerű, kívülről a sok rom miatt nem igen látszott, de a tűz is égett odalent, a lépcső le volt szakadva, a falak rogyadoztak, törmelékek hullottak le magasabb szintről, amik szintén nehezebbé tették a haladást. A kellemetlenebb talán az volt a lépcső leszakadását illetően, hogy annyi hely pedig nem volt, hogy Burton kitudja nyitni a szárnyát és repüléssel megoldja a távot. Az elsőre sikerült lejutnia, szerencsére füst nem igen volt még itt, a tűz nem lehetett nagy és nem igen tudott átterjedni. Azonban itt elakadt, ahhoz, hogy lejusson több törmeléken át kellett átkúsznia és valahogyan lejutnia a közel 3 méter magas "szakadéknál", ami a korábbi leszakadt lépcső volt. Ahogyan itt lent motoszkált a földszint irányából egy kisgyerek hangját hallotta.
- Halló, van ott valaki, segítség, beszorultam! - kiabálta.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A kikötő nézelődő partja - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Tomas Burton Pént. 25 Márc. 2016, 01:44

Meg nem mondtam volna kintről, de ahogy haladtam az épületben feltűnt, hogy tűz is van. A lépcső leszakadt, és fentről törmelékek hullottak alá, kész életveszély volt az egész hely, de azért kúsztam a törmelékeken és hasonlókon át, amíg el nem értem egy több méteres szakadékhoz, amit szintén leszakadt lépcsőnek köszönhettem. Gondolkodtam rajta, hogy kimegyek az épületből, mert nem ért annyit a dolog, hogy az életem kockáztassam valami furcsaságért, amit egy számítógép észrevett, de meghallottam egy gyerekhangot, mire megfagyott az ereimben a vér.
- Már is megyek! Ne aggódj! - kiáltottam vissza, és megpróbáltam valami kötélszerűséget találni, amit használhatnék hogy lejussak, vagy bármit, amit ledobhatok, és tompíthatja az érkezésem, például ágymatracok, vagy ilyesmi. A biztonság az első ugyan, de most már sietnem is kellett, mielőtt ránk omlik ez az egész. - Tomas Burton ügynök vagyok, és ki foglak vinni! - folytattam, mert nem akartam hogy pánikba essen itt nekem. - Most az a fontos hogy megnyugodj, és beszélj hozzám, hogy megtaláljalak! - folytattam, aztán vártam, hogy tényleg beszéljen egy kicsit. Reméltem, hogy le tudok jutni valahogyan, illetve próbáltam folyamatosan tartani a kapcsolatot a gyerekkel, kérdezni a nevéről, arról hogy hova jár iskolába, szóval bármiről, amivel elterelhetem a figyelmét a pánikolásról.
Tomas Burton
Tomas Burton
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Oct. 29.

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 27 Márc. 2016, 00:00

Résztvevők: Tomas Burton, Peter Calm és Lucky Luke

Burton a gyerek hangja után azonnal nekilátott annak, hogy keressen valamit, amivel lejuthat. Szerencsére talált megfelelő dolgokat, matracot is, illetve kötelet az egyik beomlott falu lakásban, amit ki tudott kötni, hogy azon leereszkedjen. Közben hallotta, hogy a gyerek beszél, hogy fél és ki akar innen jutni, és hogy hol vannak a szülei, mert korábban ott voltak a lakásban, de most nem találja őket.
- Segítsen, valami... valami történik! - kiabálta félve.
Eddigre sikerült is Burtonnak lejutnia, majd megláthatta a tíz-tizenkét éves fiút, ahogyan egy kráterben ült és az aranyló színű kezét figyelte, ami apániktól egyre csak nőt.
A kikötő nézelődő partja - Page 3 11
- Jött egy bácsi, aki vitatkozott anyáékkal, majd bezárta őket a hálószobába... próbáltam menekülni... erőszakkal beadott valamit injekcióval, fénylő lettem és jött a robbanás...
Nem is kellett több, ahogyan végigmondta mindezt az egész teste fénylő már. Nem volt nehéz rájönni, hogy ATHENA a fiút észlelhette energiaforrásként.
A kikötő nézelődő partja - Page 3 1153952-img015
Már kezdett hullámozni körülötte minden, hogy újra felrobban, amikor az épület magától megremegett és hátulról ráesett az egyik polc a fiúra, aki eszméletlenül terült el a földön. Ezek után már kitudta őt vinni őt Burton. Az emberei tudtak mintákat venni a jégről és mint kiderült a Hydra emberei a fiúért érkeztek, a leírás alapján egy régen eltűnt genetikus volt, aki beadott valamit a fiúnak, hogy milyen képességet nyert vele még nem sikerült megállapítani, valamiféle energiamanipuláció. A sárga energiakülső állandósult nála, amit még továbbra sem tud kezelni, ezért egy biztonsági szobában kell őt tartani. Ő okozta a robbanást itt, nem pedig a Hydra, az mindmáig rejtély volt, hogy az épület miért nem dőlt össze, bár a tudósok gyanították, hogy a fiú óvta meg, mert képes volt maga köré erőteret vonni és az óvta meg az épületet nagyjából. A szülei valószínűleg meghaltak a robbanáskor, teljesen elemésztődhettek, mert semmi nyomukat nem találták.
Burton végeredményeben sikerrel zárta a napot a rendőr segítőjével együtt, megmentették a civileket, sokakat és a fiú sem jutott a Hydra kezére. A fejsérülése nem volt túl komoly, egy kisebb agyrázkódással megúszta, egy hét alatt rendbe is jött. Luke-t a bátorsága miatt a rendőrség kitüntette.

Vége, köszönöm a játékot.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A kikötő nézelődő partja - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 30 Márc. 2016, 00:02

A Hydra felemelkedése 12: Első hullám epilógusok

Epilógus 1. – Roxxon főépület, San Francisco
Niclas Richard Jørgensen a felvételeket és adatokat figyelte, olvasta, amiket azon a bázison szereztek, ahol Sakura-t is fogva tartották. Számára már csak azért is érdekes volt a nő, mert genetikailag is roppant furcsa, egyedi. Az utóbb tíz évben rengeteg asgardi mágiának volt kitéve, aztán Celestial technológiának. Először elvesztette a képességeit, majd visszakapta. Most pedig Richard is kísérletezett rajta, a doktor, akit megölt nem volt kár érte, a megölt katonákért, alkalmazottakért sem, tudta őket klónozni, hogy újra munkába álljanak. Visszatérve Sakura-ra, ő egy roppant érdekes kísérlet lett, kíváncsi volt, hogy miként fog végződni az egész.
- Uram - szólalt meg az egyik tudós. - Nem találjuk a nyomát, valószínűleg az AIM visszahívta.
- Nem gond - mondta Jørgensen. - Előbb vagy utóbb, ha nem akarja elveszteni a képességeit úgyis visszajön, hogy csináljunk vele valamit. A vére, a vírusok és az embriók pedig megvannak. Minden a terv szerint alakult.
Nyugodtan dőlt hátra a székben, a fia is megkapta a képességeket, roppant erős volt, ahogyan számított erre. És mindezzel a történetnek még koránt sem volt vége.

Epilógus 2. – Barbuda, AIM Birodalom
Johanne gondterhelten ült az irodájában és a történteken gondolkodott. Eddig is veszélyben érezte az AIM Birodalmat, de azok után, hogy a Hydra elfoglalta Németországot már méginkább. Így is hónapokkal korábban felmerült benne a kiugrás ötlete, végtére is egyetlen küldetésben sem vettek részt, ellenben a Hydra folyamatosan veszélyeztette az embereit és továbbra is a céljuk, hogy kiirtsák a mutánsokat. Johanne és rengeteg alkalmazottja pedig az volt. Az emberek és a Birodalom jóléte fontosabb volt, főleg, hogy most már a saját lábukon is képesek voltak megállni, nem úgy, mint az elején, amikor kényszerből lett az egyik fej. Hosszas több hetes, hónapos gondolat ért be ekkor, így üzenetet küldött Spartannak, hogy látni akarja.
- Madame Hydra - köszöntötte a férfi. - Miben állhatok a szolgálatára.
- Simon! - biccentett. - Tudasd a többi fejjel, hogy ezentúl sem én, sem pedig az AIM Birodalom nem része a Hydra-nak!

Epilógus 3. – SHIELD főépület, New York
Valaki összehívta a Bosszú Angyalokat, hogy személyesen óhajt velük az egyik védett tárgyalóteremben. Mindenkivel egytől egyig, még a beugró tagokkal is. A nő a lehető legnagyobb titokban érkezett meg, egyedül Vízió volt az, aki tudott róla, senki más. Ő adta az útvonalat is, hogy merre menjen. Egy feketehajú zöld egyenruhás nő lépett be a védett tárgyalóba. Ebben az alakban senki sem ismerte meg, hiszen ez volt a célja, amikor a képességével létrehozta ezt az külsőt.
- Önök ebben a külsőben nem ismernek, ez az alakom a közelmúltig Madam Hydra-ként volt ismert, a Hydra egyik feje voltam, noha semmilyen akcióban nem vettünk részt, igazából úgy lettem az, hogy nem volt más választásom, az emberiség érdekében. Lényegében döntenem kellett, hogy milliók halnak meg az Örökség II. vírusban, vagy ők segítenek... Így sem avattak be sokba, hogy az egyik tagjuk voltam, de Németország elfoglalása után már tényleg féltem az embereimet, akiket így is bedobtak többször a frontvonalba és életveszélybe sodorták őket. Mindez persze nem mentesít az alól, hogy egyikük voltam.
Ekkor vette le az álcáját és tűnt fel a szőke haja és az Angyalok által is ismert vonása, hogy ő nem más, mint Johanne Jones Tao, az AIM Birodalom és a Legfelsőbb Tanács vezetője.
- Teljes amnesztiát kérek, illetve védelmet az AIM Birodalomnak, és mindent, amit tudok, átadok maguknak a Hydra-ról - mondta.

Epilógus 4. – Maffiaváros, New York alatt
A Maffiavárosra végre újra némileges nyugalom ült, hála annak, hogy kiderült az, hogy ki ölte meg a Cinnamon család második emberét, ami egy baleset volt csupán. A várost uraló maffiacsaládok, szervezetek vezetői a dómban a megszokott megbeszélésüket tartották, amikor egy férfi toppant be hozzájuk, váratlanul. A Vezér érkezett meg, akinek főleg az Arénában voltak érdekeltségei és egyéb helyeken is. Azt senki sem tudta azonban, hogy ő maga is a Hydra alkalmazásában áll. Ha tudták volna, valószínűleg a férfi el sem jut ide, hiszen a New Yorki maffiára jellemzően a Cabalnak volt befolyása.
- Hölgyeim, uraim! - kezdte. - Azt hiszem, hogy tudom a megoldást a problémájukra, problémánkra, a Ligára. Én adom az információt és a pénzt, önök az embereket. Fejenként 10.000.000$-t adok azoknak, akik elmennek Madripoorba, ott megkeresnek egy templomot, ami a Liga titkát és eredetét rejti. Elhoznak mindent onnan, amit ott találnak. Úgy hiszem, hogy ez a hely rejti az elpusztításuk kulcsát és számomra megér ennyi pénzt mindez.

Epilógus 5. – Hydra bázis, Németország
A Hydra nem esett kétségbe amiatt, hogy az AIM Birodalom kiszállt a Hydra-ból, már úgyis megvolt, hogy ki lesz az utóda. Egyébként sem zavartak itt túl sok vizet, mert nem avatkoztak bele a dolgokba. Ellenben az új kiszemelt, nos az ő legalább merész volt és mert olyan dolgokat tenni, amikkel kivívta a figyelmet. Nem csak a legális dolgokkal, hanem az illegálisakkal is. Niclas Richard Jørgensen és a Roxxon. Sőt a következő elnökjelöltnek is őt szánták. Spartan kereste fel és ajánlott neki lehetőséget maguk között, amit rövid mérlegelés után el is fogadott. Üzleti út címén utazott el Németországba, ahol találkozhatott is a többi fejjel, akik kivételesen eljöttek ide, hogy személyesen üdvözöljék a férfit.
< - Herr Jørgensen remélem élvezni fogja a közös munkát - mondta Spartan németül ezúttal. >
< - Teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy a közös munkánk roppant gyümölcsöző lesz minden téren. Hail Hydra! >

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A kikötő nézelődő partja - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 30 Márc. 2016, 14:27

2027. március végére az épületekben és a környezetben esett károkat maradéktalanul helyreállították.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
A kikötő nézelődő partja - Page 3 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Serenity Vas. 12 Jún. 2016, 22:06

~ Ralf Shaw, toborzó ~

Jól esett kicsit kiszabadulni otthonról. Nem mintha nem szeretném ott, dehogy is, csupán egy idő után már unalmasnak hatnak ugyan azok az arcok újra meg újra. Szerencsére olyan nagyon nem szólnak bele, hogy mit csinálunk és mit nem, amíg a törvényekhez hűek vagyunk, így ez a kis kirándulás belefért. Csak találnom kellett valakit akit meggyőzhetek, hogy hozzon el ide és aztán majd később vigyen vissza.
Nem mintha túlzottan odáig lettem volna azért, hogy hosszú távon teleportáljak, vagy hogy hitetlenek közé menjek, de a levegőváltozás jót tesz a szerveknek, vagy valami ilyesmi. Még az sem zavart, hogy esett. Csak intettem a srácnak aki idehozott, majd el is vegyültem az emberek között. Egyszerre töltött el csodálkozással és undorral az emberi tömeg. A sok gyenge kis birka, a söpredék. Maximum céltáblának lennének jók kikötözve egy-egy oszlophoz.
Fél nap. Ennyibe telt, hogy a városközponttól egy nyugisabb és csendesebb helyre jussak. Valami kikötőbe. A nap pedig már lemenőbe volt. Ezért igazán fölösleges volt kimozdulnom onnan, mindössze csak arra volt jó, hogy idejöjjek és a korlátnak támaszkodva bámuljam a tengert, vagy mi van itt.
~ Ez unalmas. Ideje valami elfoglaltság után nézni. ~ döntöttem el magamban a nagy víztömeg pár pillanatnyi bámulását követve. Első dolgom volt szétnézni, egyrészt, hogy felmérjem a terepet, másrészt, hogy valami érdekes célpontot találjak magamnak. Ha nem is távozhatok valakinek az értékeivel, legalább fejfájást okozhatok sokaknak. Így vagy úgy.
~ Te jó leszel. ~ vettem észre egy alakot nem is olyan messze. Más dolgom nem volt csupán, hogy a combomról levegyem az egyik tőrt és lassan, macska léptekkel haladjak felé, hogy ne vegyen észre. Ez a cél, eltulajdonítani valamit tőle, vagy az értékeit, vagy az életét. Habár az utóbbival az első is összejön, és egy emberért nem kár.
Serenity
Serenity
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 130
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Apr. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3126-golden-maiden https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by King Raten Chromixen Hétf. 13 Jún. 2016, 19:09

~Golden Maiden, Ralf Shaw magánjátéka~

Ez is csak egy átlagos nap volt, és már lassan esteledett is, ahogy hazafelé tartottam. Nem mintha eddig dolgoztam volna, de jól esett a munka után egy kicsit edzeni a teremben, még szerencse, hogy éjjel-nappal nyitva van. Meglepődik az ember, amikor éjszakai műszakban van, hogy hányan esnek be éjfélkor és utána, mert épp akkor szakítottak időt rá, hogy kicsit súlyozzanak. Hátrasimítottam a zöld hajamon, és végignéztem a látványon, ami elém tárult a kikötőből. Ilyenkor szeretek itt sétálni, sőt, van hogy futni kicsit, kocogni. A lemenő nap vörös- és narancssárga színeiben játszott a víz, a város látképe már lassan árnyékba borult, annyira békés volt minden. Cigarettázó embereket láttam, mire egyből elmúlt a nyugalmam. Miért kell ilyen szeméttel mérgezniük magukat? Miért nem értékelik az életet, miért nem tesznek meg mindent, hogy egészségesek legyenek? Utáltam az ilyen embereket, akik nem képesek élni a lehetőségeikkel. Akik megérdemelnék a halált, hiszen úgy játszanak a testükkel, mintha bármikor cserélhető lenne, egy bábu a társasjáték tábláján, ami ha eldőlt, felállíthatjuk. Felfordult a gyomrom az ilyenektől, és a kormánytól, ami hagyja, hogy így bánjanak magukkal. Betiltanék minden káros, szennyező dolgot, ha már a birkák nem képesek ellenállni a csábításának. Halálbüntetés, azt érdemelné aki csak rá gondol, hogy drog, vagy cigaretta, esetleg alkohol. Még a kávét is szigorú szabályokhoz kötném, meg az energiaitalokat.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Serenity Hétf. 13 Jún. 2016, 22:17





Golden Maiden
 Előtörténet
Játék: kikötő, szabadjáték
Társ(ak): Ralf Shaw
Lassan közeledtem a kiszemelt célpont felé, és elkezdtem kicsit jobban megfigyelni, hogy véletlenül se legyen valami kis részlet, ami elkerüli a figyelmem. Egy férfi volt (vagy egy nagyon elrontott és ronda nő), mindössze csak néhány centivel lehetett magasabb nálam, és vicces színe volt a hajának. Zöld. Lehet, hogy az én általános műveltségemmel van a gond, de nem igazán ismerek olyan népcsoportot, ahol ez nagyon átlagos lenne. De ez nem is lényeg. Lassan egyre közelebb kerülök hozzá, és már az sem érdekel, ha észrevesz. Lehet, hogy a jó szívem az oka, de útközben, egyrészt meguntam ezt a játékot, hisz nem úgy néz ki, mint akitől sok mindent eltulajdoníthatok, másrészt pedig úgy döntöttem, hogy megadom az esélyt neki, hogy bizonyítson. Balhé így is úgy is lesz belőle, ez nem vitás, és ha már egy kis harc is belekerül, hát nem én leszek az aki elfut előle.
- Mutasd, mire vagy képes, öcsi! - nyitom meg a beszélgetést, mikor már elég közel értem a hátához és úgy vélem, hogy innen már elég ijesztő és meghökkentő hatást tudok kelteni. Közben persze az előbb elővett tört visszaraktam a helyére. Ha esetleg megtámadna, és nagyon remélem, hogy megteszi, akkor úgysem használom. Nem tehetem és nem is akarom. A törvény az törvény, és aki erős annak úgysem kell fegyver.
- Meg akarsz váratni? - teszem fel a kérdést amennyiben nem támad meg. Persze nem hiszem, hogy ennyitől támadásba lendülne, annyira csak nem szívbajos, de igazán örülnék neki. A tekintetemet viszont amennyire csak lehet az övébe fúrom. Ez az állatoknál is kihívást jelent, hát még az embereknél.
  • Képesség
  • Felszerelés
  • Megj.

  • Credits
Energiamanipuláció. Mutációjának elsődleges megnyilvánulási formája teljes mértékben fizikai, ugyanis már születésétől kezdve az agya helyett, egy miniatűr csillag található. A csillag által generált kozmikus energiát pedig különböző módon képes felhasználni (nem egyszerre, külön-külön, a váltáshoz koncentráció szükséges):
- 750kg erő kifejtése
- 100 km/h-ás repülés/futás
- energiamező generálása, 1 tonnás erőnek áll ellen, vagy 2-3 pisztolygolyónak megszűnés előtt (folyamatos koncentrációt igényel)
- a regenerációt az emberi maximum kétszeresére növelni (koncentrációval)
- Tőr x 2
Template by Kuroya of THQ & GS.
Serenity
Serenity
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 130
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Apr. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3126-golden-maiden https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by King Raten Chromixen Hétf. 13 Jún. 2016, 23:36

~Golden Maiden, Ralf Shaw magánjátéka~


Menet közben észre veszek valamit. Ha valaki olyan árvaházból jön mint én, annál ösztönösen kialakul egy reflex. Úgy érzem, mintha követnének. Feltűnés mentesen nézek körbe, és szúrom ki az alakot. Szőke csaj, kb velem egykorú, túl tökéletesen tart felém ahhoz, hogy ez véletlen legyen. Ettől függetlenül sétálok tovább, remélem nem vette észre a dolgot. Bár pár lépés után meghallok egy hangot a hátam mögött, és nagyon jól tudom, anélkül hogy megfordulnék, hogy kitől jöhet.
- He? - teszem fel az egyetlen értelmes kérdést, amire gondolni tudok. Ez úgy hangzott, mint egy gagyi animés beszólás, amit a koliban néztek a többiek. Mutassam mit tudok, mire gondol, zsonglőrködjek neki? Próbálok megfordulni, és felvont szemöldökkel keresni a kontaktot vele. A tekintetét az enyémbe fúrja, nem értem, meg akar fektetni? Szemez itt velem...
- Nem egészen értem, hogy most mi van... nem keversz össze valakivel? - teszem fel a kérdést, az kéne még, hogy azt higgye valami exe vagyok, és még ennél is nagyobb jelenetet rendezzen. Tiszta sitcom már így is az egész szitu, kikötő, ordítozó szőke cicababa, meg én, természetesen a sztár, a nők kedvence.

Credit:PIERROT

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Serenity Kedd 14 Jún. 2016, 09:16





Golden Maiden
 Előtörténet
Játék: kikötő, szabadjáték
Társ(ak): Ralf Shaw
Elképesztő, hogy mennyire félrenevelnek itt mindenkit. Ha valaki más lenne itt és nem pedig én, vagy ha éppenséggel sokkal rosszabb napom lenne, mint a mai, akkor eddig lehet, hogy már meghalt volna ez a srác. Lehet, hogy észre vette, hogy jövök felé, lehet, hogy számított rám, de ha ennyi a maximum amit tud, akkor ez igen kevés. Legfőképp az életben maradáshoz.
- Ha másodszorra is mondom el, akkor sem változik a dolog. Bizonyítsd be, hogy rátermett és erős vagy, az életben maradáshoz.
- közöltem vele egy nem intést követve, arra, hogy biztosan nem keverem össze mással. Nem is láttam más zöld hajú tizenéves srácot errefele. Tényleg, lehet, hogy még gyerek, bár ez sem menti fel semmi alól. Én fiatalabban kezdtem az életemért való harcot, mint ő.
- Csak, hogy legyen valami "biztatásod". - közöltem egy apróbb vigyor kíséretében, majd egyszerűen elrugaszkodtam az irányába. Egyelőre még nem az a célom, hogy sebesülést okozzak neki, hisz amennyiben elég okos akkor félre áll, én pedig maximum a hűlt helyén csinálok egy kis landolást. Máskülönben biztosan megsérül, arról gondoskodni fogok.
- Egyáltalán mitől félsz? Az erősnek nincs miért aggódnia. Ha gyenge vagy, persze az már más kérdés. - teszem fel a kérdést miközben ütéseket irányítok felé, illetve ha esetleg visszatámadna védekezem.
  • Képesség
  • Felszerelés
  • Megj.

  • Credits
Energiamanipuláció. Mutációjának elsődleges megnyilvánulási formája teljes mértékben fizikai, ugyanis már születésétől kezdve az agya helyett, egy miniatűr csillag található. A csillag által generált kozmikus energiát pedig különböző módon képes felhasználni (nem egyszerre, külön-külön, a váltáshoz koncentráció szükséges):
- 750kg erő kifejtése
- 100 km/h-ás repülés/futás
- energiamező generálása, 1 tonnás erőnek áll ellen, vagy 2-3 pisztolygolyónak megszűnés előtt (folyamatos koncentrációt igényel)
- a regenerációt az emberi maximum kétszeresére növelni (koncentrációval)
- Tőr x 2
Template by Kuroya of THQ & GS.
Serenity
Serenity
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 130
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Apr. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3126-golden-maiden https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by King Raten Chromixen Kedd 14 Jún. 2016, 12:08

~Golden Maiden, Ralf Shaw magánjátéka~


Int, hogy nem kever össze senkivel, mire felvonom a szemöldököm. Jó az arcmemóriám, és amúgy se tűnik könnyen felejthető személynek. Biztos, hogy nem találkoztam még vele, ezt olyan magabiztosan jelenthetem ki, mint hogy itt állok. Megint rám kiabált, bizonyítsam be hogy mit érek, és hogy méltó vagyok az életre, vagy mi. Mintha csak a fejembe látna. Megvonom a vállam, de még nem csinálok semmit, támadjon rám, arra várok, onnantól vissza üthetek és engem véd a törvény. Nem vagyok gyökér, nem fogok sittre kerülni egy szőke liba miatt. Várom hogy támadjon, az izmaim megfeszülnek, eleget jártam önvédelemre, hogy magabiztos legyek, de mégse bízzam el magam. A külső nem számít a mai világban, bármikor meglephet. Látszik, hogy nem gyakorlott harcos, elszólja magát, mielőtt támadna, hagy nekem időt, hogy felkészüljek. Egyszerűen oldalra ugrok, miközben a vízre koncentrálunk, rossz helyet talált arra, hogy rám támadjon. Vizet hívok magamhoz, és sugárként lövöm az irányába, a mellkasát célzom, mert egyszerűbb célpont mint az arca, mégis a felcsapódó víz megzavarhatja a látását, a koncentrálását. Ha így történik, akkor egyből felé lendülök, ütni akarom az arcát, vagy a torkát, ami könnyebb célpontnak tűnik.

Credit:PIERROT

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Serenity Szer. 15 Jún. 2016, 10:15





Golden Maiden
 Előtörténet
Játék: kikötő, szabadjáték
Társ(ak): Ralf Shaw
Nem hülye az ellenfelem, legalább ez bizonyos. Ez sokban kellemesebbé teszi ezt a kis összetűzést amit generáltam kettőnk között. Ráadásul élvezetesebb is így, mintha már az első ütésnél elvérezne.
A landolást követve rögvest felé fordulok, és hát, meglepődöm. Mármint nem olyan szinten, hogy ez a teljesítményemen zavarna, ez sokkal inkább amolyan kellemes meglepetés. Az, hogy vizet mozgat azt jelenti, hogy mutáns. Ez sokban változtat az én és az ő helyzetén. Viszont nem fogom tétlenül várni, hogy az amit a képességével tenni akar bármi problémát is okozzon nekem. Csak némi koncentrálásba kerül az, hogy energiamezőt hozzak létre magam körül. A lehetőségeim közül ez az egyetlen amivel védekezni tudok egy ilyen kaliberű támadás ellen. Több harcot túléltem már ahhoz, hogy tudjam, mit kell tenni ilyen helyzetbe.
- Szóval mutáns vagy. Szép trükk a vízzel. - szólalok meg. A mezőt még fenntartom, hisz a harcnak még nincs vége, hacsak ennyitől nem dől ki, és különben is, nem akarok meglepetések áldozatává válni.
- Tudsz többet is, vagy ennyi az egész? - teszem fel a kérdést, de nem amolyan kihívásszerűen, hanem csak úgy, beszélgetés téma szempontjából.
  • Képesség
  • Felszerelés
  • Megj.

  • Credits
Energiamanipuláció. Mutációjának elsődleges megnyilvánulási formája teljes mértékben fizikai, ugyanis már születésétől kezdve az agya helyett, egy miniatűr csillag található. A csillag által generált kozmikus energiát pedig különböző módon képes felhasználni (nem egyszerre, külön-külön, a váltáshoz koncentráció szükséges):
- 750kg erő kifejtése
- 100 km/h-ás repülés/futás
- energiamező generálása, 1 tonnás erőnek áll ellen, vagy 2-3 pisztolygolyónak megszűnés előtt (folyamatos koncentrációt igényel)
- a regenerációt az emberi maximum kétszeresére növelni (koncentrációval)
- Tőr x 2
Template by Kuroya of THQ & GS.
Serenity
Serenity
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 130
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Apr. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3126-golden-maiden https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by King Raten Chromixen Szer. 15 Jún. 2016, 13:04

~Golden Maiden, Ralf Shaw magánjátéka~


Sikerült kitérnem előle, és már megy is felé a víz, mikor valahogy kivédi, mintha valami láthatatlan fal venné körül. Szóval ő sem egyszerű ember, neki is van valami képessége, bár azt még nem tudom, hogy milyen jellegű. Az is lehet, hogy mágia, a mai világban túl sok féle erő létezik. Ő viszont valahogy megmondja, hogy mutáns vagyok, vagy azért, mert tényleg tudja, vagy csak tippelt. Lehet, hogy nem is gondolt bele, hogy megannyi más módon irányíthatom a vizet. Feltesz megint egy kérdést, mire felvonom a szemöldököm, nem értem ezt a nőt, de mit is várok, hiszen szőke.
- Miért fedném fel a trükkjeimet valaki előtt, aki rám támadt, minden ok nélkül? Kérlek ne nézz hülyének, nem fogom felfedni a trükkjeimet. Talán tudok többet, talán nem. - mondom, bár látszólag könnyed párbeszéd az egész, azért figyelek mindenre, ha támad megpróbálok kitérni, de én egyelőre nem támadok, nem pazarlom az erőmet. Talán nem tud egyszerre támadni, és védekezni, és meglephetem, ha felém lendül. Amennyiben ez történik, és ismét le akar rohanni, a kitérés előtt felé dobok egy adag vízlövedéket, és amint megzavarja, visszaütök, ahogy korábban terveztem.

Credit:PIERROT

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Serenity Szer. 15 Jún. 2016, 16:32





Golden Maiden
Előtörténet
Játék: kikötő, szabadjáték
Társ(ak): Ralf Shaw
Abbahagyja a támadást, az viszont látszik, hogy a védelmét nem engedte le. Feltehetőleg azt várja, hogy én lépjek, közben pedig válaszol. Úgy látszik, hogy azzal, hogy rátámadtam eléggé érzékeny pontot tapintottam meg. Na igen, az idilli környezet amiben él egyszerűen stresszeli ilyen helyzetben. Én már hozzászoktam ahhoz, hogy bármikor bizonyítanom kell a rátermettségemet és azt, hogy életre való vagyok.
- Az ok roppant egyszerű. Az erős életben marad, a gyenge meghal. Feltételezem ismered ezt a roppant egyszerű törvényt. Habár az sem lepne meg engem, ha a sok hitetlen mind mást tanított volna neked. - könnyű volt megadni a feleletet. Ez egy közérthető törvény, az állatok és minden más lény is így él ezen a bolygón. Az erősebb növény megöli a gyengébbet, az erősebb állat megöli a gyengébbet, akkor miért ne lehetne, hogy az erősebb mutáns is megöli a gyengébbet? Azoknak úgysincs semmi hasznuk.
- Sohasem gondoltál még arra, hogy az a féreg, aki nálad gyengébb, egyetlen kézzel végezhetnél a szánalmas életével, mégse csinálsz semmit, hagyod, hogy a sorban előtted álljon, az helytelen? Vagy elfogadod, mert a társai ezt mondják neked? És te ezt elfogadod, mikor tehetnél azért, hogy elérd a célodat? Ez esetben nincs okod a harcra? - újabb kérdéseket teszek fel neki, közben elindulok oldalra, hogy egy, vagy akár több, kört leírjak körülötte, mintha én lennék a vadász ő pedig a préda. Jelen esetben tulajdonképp az is, hisz amennyiben egyetért velem, és valóban mutáns, úgy lehetséges, hogy egy új klántagot köszönthetünk a sorainkban. Apokalipszis dicsőségére.
  • Képesség
  • Felszerelés
  • Megj.

  • Credits
Energiamanipuláció. Mutációjának elsődleges megnyilvánulási formája teljes mértékben fizikai, ugyanis már születésétől kezdve az agya helyett, egy miniatűr csillag található. A csillag által generált kozmikus energiát pedig különböző módon képes felhasználni (nem egyszerre, külön-külön, a váltáshoz koncentráció szükséges):
- 750kg erő kifejtése
- 100 km/h-ás repülés/futás
- energiamező generálása, 1 tonnás erőnek áll ellen, vagy 2-3 pisztolygolyónak megszűnés előtt (folyamatos koncentrációt igényel)
- a regenerációt az emberi maximum kétszeresére növelni (koncentrációval)
- Tőr x 2
Template by Kuroya of THQ & GS.
Serenity
Serenity
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 130
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Apr. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3126-golden-maiden https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by King Raten Chromixen Szer. 15 Jún. 2016, 23:22

~Golden Maiden, Ralf Shaw magánjátéka~


Úgy tűnik nem támad, kivár ő is, ahogy én. Nem tudom milyen gondolatok járhatnak egy szociopata fejében, aki véletlenszerűen támad másokra. Mondjuk egyes állatoknál ez a vonzalom jele, ha le akarja dominálni a nőstény a hímet, így jelez neki, vagy valami ilyesmit hallottam az egyik kollégától a múlthéten. Végül ad valami suta magyarázatot a támadására, de nem értek vele egyet.
- Az erős, és az okos. New York közepén támadtál rám, mindegy mennyivel vagy erősebb, ha megjelenik a SHIELD a drónrendszernek hála, akkor csak széttett lábakkal várhatod, hogy valaki megkegyelmezzen neked. - mondom ridegen. Ő is olyan, aki meg se érdemli hogy éljen, ha csak nincs valami módszere, amivel lerázhatja a rendfenntartókat. Amit utána mondd, hogy a gyengébb élete a másik kezében van, van benne igazság, de ilyen formában elég hülyeség.
- Az erős dolga nem feltétlen az, hogy megölje a gyengébbet. A gyengébb azért van, hogy kiszolgálja az erőset, segítse. Az erősnek nem kellett a földet művelnie, hiszen arra voltak a jobbágyok. Az erősnek nem kellett a szarban térdelnie. Viszont ha a gyenge nem termeli meg az ételét, az erős legyengül. Az erősnek szüksége van a gyengére, hogy életben maradjon, míg a gyengének az erősre, hogy megvédje. Ez a világ rendje. - mondom, miközben köröz körülöttem, én pedig továbbra is várom, hogy támadjon, nem adtam fel a tervem egy percig sem.

Credit:PIERROT

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Serenity Csüt. 16 Jún. 2016, 08:52





Golden Maiden
Előtörténet
Játék: kikötő, szabadjáték
Társ(ak): Ralf Shaw
Aranyos, hogy így aggódik értem, már már figyelemre méltó, de fölösleges. A kiút megvan, hisz az időm hamarosan lejár. Időhöz kötött az itt létem, és ahogy elhoztak úgy visznek is vissza.
- Pillanatok kérdése az egész és itt se vagyok. - adok választ neki egy vállvonás keretében. Az meg feltűnt, hogy igazán kiéhezve lehet, ha széttett lábakkal akar látni. Ez már a perverzség egy elég érdekes szintje. Közben pedig egy kényelmesebb, nem harci, állást veszek fel. Persze ha szükséges továbbra is tudok védekezni, de úgy látszik, hogy folytatni már csak szóban fogjuk.
- A nemességből ilyen szempontból nem jó példát venni szerintem, de legyen. Tegyük fel, hogy igazad van. Hogy akarod elérni, hogy a világ így működjön? - kezd érdekessé válni ez a beszélgetés. Már nem a téma szempontjából, sokkal inkább azért, mert néhány jól irányzott szó elég lehet arra, hogy ezt a srácot magammal vihessem. Katonákra mindig szükség van, ambiciózusakra meg pláne. Ő pedig ilyen. A világnézete pedig változhat idővel, vagy megtartja. Tudom is én. Ez egyáltalán nem lényeg.
  • Képesség
  • Felszerelés
  • Megj.

  • Credits
Energiamanipuláció. Mutációjának elsődleges megnyilvánulási formája teljes mértékben fizikai, ugyanis már születésétől kezdve az agya helyett, egy miniatűr csillag található. A csillag által generált kozmikus energiát pedig különböző módon képes felhasználni (nem egyszerre, külön-külön, a váltáshoz koncentráció szükséges):
- 750kg erő kifejtése
- 100 km/h-ás repülés/futás
- energiamező generálása, 1 tonnás erőnek áll ellen, vagy 2-3 pisztolygolyónak megszűnés előtt (folyamatos koncentrációt igényel)
- a regenerációt az emberi maximum kétszeresére növelni (koncentrációval)
- Tőr x 2
Template by Kuroya of THQ & GS.

Serenity
Serenity
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 130
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Apr. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3126-golden-maiden https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 16 Jún. 2016, 13:28

~Golden Maiden, Ralf Shaw magánjátéka~


Magabiztosan közli, hogy pillanatokon belül lelép, amit nem teljesen értek, hiszen akkor támadnia kellene, vagy felesleges volt minden amit eddig csinált. Ettől függetlenül úgy tűnik, hogy beszélgetésre váltottunk, látszólag a védelmét is leengedi, de nem tudom, hogy tényleg így tett, vagy csak csapda az egész. Én is leengedem a vizet, amit eddig magamnál tartottam, bár nem tudja, hogy képes vagyok a saját testemből is kivonni a kellő folyadékot ha szükséges. A kérdésére megvonom a vállam.
- Erővel? Hatalommal? Az, aki erős, mint mondtam, körbe kell fogja a gyengét, hogy biztosíthassa a fennmaradásukat, ezáltal a sajátját is. Aki erős, az nem kell gürcöljön az építkezésen, üzemelnie a szervereket, erre ott vannak a gyengék, nevezhetjük rabszolgának is őket. Az erős dolga az életben maradás, a védelem, és a támadás, hiszen mindig lesznek, akik a legerősebb pozíciójára törnek. Ez a természetes kiválasztódás része. Ha valaki képes rá, és megszerzi a hatalmat, az meg is kell tartsa. Ha van erősebb, aki megszerzi, akkor ő méltóbb rá, őt jobban illeti. Ilyen egyszerű az egész. - mondom, bár közben még mindig számítok támadásra.

Credit:PIERROT

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Serenity Csüt. 16 Jún. 2016, 23:50





Golden Maiden
Előtörténet
Játék: kikötő, szabadjáték
Társ(ak): Ralf Shaw
Végül ő is lejjebb engedte a védelmét. Gondolom annyira nem hülye, hogy ezt teljesen megtegye, az viszont látszott, hogy nem tudja hova tenni, hogy nemrég még harcoltunk, aztán a lelépést hoztam szóba. Pedig nem is ördöngösség a dolog, kellett valami szórakozás és ennyi az egész. Neki is megvan a hobbija és nekem is.
- Azt hiszem, hogy tudok egy helyet ahol, amennyiben valóban olyan erősen hiszel mindezekben, amit felsoroltál, és küzdeni is tudsz érte, úgy lehetőséged lehet arra, hogy megteremtsd. Van egy bizonyos személy, és egy bizonyos csoport, ami megteremtheti mindezt neked. - válaszolom egy apróbb mosollyal. Mindig is érdekesnek tartottam azt, hogy az ellenfeleim milyen ambíciókkal rendelkeznek. Persze akikkel eddig élet-halál harcra került a sor, azoknál kiderült, hogy az ő céljaik gyengébbek voltak, mint az enyémek, hisz hanem nem lennék most itt. Kíváncsi lennék rá, hogy ennek a srácnak meddig lenne elég ereje, hogy eljusson.
- Hatalmat és erőt is szerezhetsz, persze mindezekért meg kell küzdened. Ez gondot jelent? - a mosoly most szélesebb lett, mintha tök normális dologról beszélnék, mondjuk arról, hogy milyen szép az idő, vagy hasonló dolgok. Habár ez látszólag számára annyira nem az, mint nekem, de hát ha ő másképp nevelkedett. Meg amúgy is, ha hajlandó velem jönni, majd neki is az lesz.
  • Képesség
  • Felszerelés
  • Megj.

  • Credits
Energiamanipuláció. Mutációjának elsődleges megnyilvánulási formája teljes mértékben fizikai, ugyanis már születésétől kezdve az agya helyett, egy miniatűr csillag található. A csillag által generált kozmikus energiát pedig különböző módon képes felhasználni (nem egyszerre, külön-külön, a váltáshoz koncentráció szükséges):
- 750kg erő kifejtése
- 100 km/h-ás repülés/futás
- energiamező generálása, 1 tonnás erőnek áll ellen, vagy 2-3 pisztolygolyónak megszűnés előtt (folyamatos koncentrációt igényel)
- a regenerációt az emberi maximum kétszeresére növelni (koncentrációval)
- Tőr x 2
Template by Kuroya of THQ & GS.
Serenity
Serenity
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 130
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Apr. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3126-golden-maiden https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by King Raten Chromixen Szomb. 18 Jún. 2016, 02:49

~Golden Maiden, Ralf Shaw magánjátéka~


Érdekes fordulatot vett az egész kis kalandunk, most valami helyről kezd beszélni, ahol mindaz amiről beszélek megteremthető. Vajon tényleg olyan hülyének néz, hogy elhiszem amit mond? Majd biztos belekeveredek egy ilyen emberrablásos mexikói szervkereskedelmi ügybe méghozzá a két szép szeme miatt... Hatalom és erő, de meg kell küzdenem érte, biztos vagyok benne hogy nem normális a csaj, de a legjobb ha szóval tartom, amíg kiérnek az illetékes rendfenntartók.
- Elég titokzatos ez az elég, és csak úgy el kellene hinnem mindezt? Konkrétumok kellenek, hogy hihető legyen a történet, mert most csak légből kapott dolgokkal dobálózol. Bizonyos személy, bizonyos csoport, kiről és kikről beszélsz egyáltalán? És miért kellene mindezt elhinnem? - teszem fel a kérdéseket, hogy húzzam az időt.
- És hogy tervezel meglépni? Gondolom engem is úgy vinnél magaddal. - teszem hozzá az épp most eszembe jutó kérdést, amire tényleg érdekel is a válasza.

Credit:PIERROT

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Serenity Vas. 19 Jún. 2016, 22:06





Golden Maiden
Előtörténet
Játék: kikötő, szabadjáték
Társ(ak): Ralf Shaw
Gyanakvó és heves. Nem a legjobb párosítás, és folyton ezek a kérdések. Nem azt mondom, hogy némi kétely, vagy szkepticizmus nem árt, de az ő heves kérdés sorai már ezt a határt meghaladják.
- Két szó. -- felemelem a mutató és középső ujjomat vizuális jelzésként, amennyiben támadásnak veszi és ellentámadna, úgy védekezem. - Akkaba. Apokalipszis. - remélhetőleg egyik kimondott szóhoz sem kell különösebb magyarázatot fűznöm. Az azt jelentené, hogy igazán keveset tud a világ tulajdonképpeni működéséről, és mutáns őseit sem ismeri. Bár az is lehet, hogy nem is mutáns, csak szuperhumán, és elsietve vontam le következtetést.
- A hitről meg nem nyitok vitát, azt majd egy másik alkalommal, megbeszélhetjük. - ezt csak úgy vállrándítás kíséretében vetettem oda. Ahhoz ez a rövid kis találka amúgy sem elég, hogy a logikai és érzelmi dolgainkat megvitassuk ezzel a témával kapcsolatban, és nem is vagyunk olyan jó vagy közeli kapcsolatban. Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen hatást vált ki belőle ez a két szó, hisz semmi sem támasztja alá, hogy ne lenne egy eretnek, vagy épp hitetlen.
  • Képesség
  • Felszerelés
  • Megj.

  • Credits
Energiamanipuláció. Mutációjának elsődleges megnyilvánulási formája teljes mértékben fizikai, ugyanis már születésétől kezdve az agya helyett, egy miniatűr csillag található. A csillag által generált kozmikus energiát pedig különböző módon képes felhasználni (nem egyszerre, külön-külön, a váltáshoz koncentráció szükséges):
- 750kg erő kifejtése
- 100 km/h-ás repülés/futás
- energiamező generálása, 1 tonnás erőnek áll ellen, vagy 2-3 pisztolygolyónak megszűnés előtt (folyamatos koncentrációt igényel)
- a regenerációt az emberi maximum kétszeresére növelni (koncentrációval)
- Tőr x 2
Template by Kuroya of THQ & GS.
Serenity
Serenity
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 130
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Apr. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3126-golden-maiden https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

A kikötő nézelődő partja - Page 3 Empty Re: A kikötő nézelődő partja

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.