A Kree Invázió 8.

Go down

A Kree Invázió 8. Empty A Kree Invázió 8.

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 03 Nov. 2018, 11:04

Sziasztok!
Ez most nem hagyományos kaland kiírás, hanem inkább közvélemény kutatás.
Mivel eléggé pang éppen a reneszánsz világ, így az lenne a kérdésem, hogy kiírjam-e a következő korszakkalandot az Idő ura vége előtt, vagy ne?
Szerencsére az időutazós kaland, így könnyedén tudom párhuzamossá éppen ezért, szóval e mellé könnyedén ki lehetne írni a rendes korszak folytatását.
Ebben már találkozni fogtok kree-kkel, minden szálon. Ahogyan ígértem korábban még egy kapcsunk is lesz a little sw-hez is (nem, nem lesz SW a reneszánszon csak egy kis apróság).
A kaland egyébként Avalon központú lenne, mert az volt régen; alvilágnál street levelebb akció a Liga ellen, az X-eknél egy régi ismerős bukkan fel, Arcade és Wakanda tovább folytatja a megszokott dolgait.

Jelige: A kree-k már a spájzban vannak!

Szóval kérek szépen mindenkit, aki szokott kalandra járni, hogy nyilatkozzon, köszönöm szépen! Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 8. Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 8. Empty Re: A Kree Invázió 8.

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 05 Nov. 2018, 09:22

Engem érdekelne.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 8. Empty Re: A Kree Invázió 8.

Témanyitás by Niteris Hétf. 05 Nov. 2018, 20:31

Nem érzem sürgősnek, de ha elindulna, szívesen boldogítanám tovább Wakandát What a Face
Niteris
Niteris
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 447
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 118
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3115-niteris

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 8. Empty Re: A Kree Invázió 8.

Témanyitás by Thorhalla Kedd 06 Nov. 2018, 00:43

Még valaki vélemény? Ennél többen járnak kalandokra Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 8. Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 8. Empty Re: A Kree Invázió 8.

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 15 Nov. 2018, 00:00

@Adrian Sommerfield is mondta, hogy őt is érdekli, akkor kiírom a kalandot, max később lesz csak elég jelentkező.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 8. Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 8. Empty Re: A Kree Invázió 8.

Témanyitás by Alicia Szomb. 17 Nov. 2018, 17:30

Az alvilági szál engem is érdekelne.
Alicia
Alicia
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 56
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 24
Join date : 2018. Apr. 14.

Karakteradatok
Főkarakter: Alicia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 8. Empty Re: A Kree Invázió 8.

Témanyitás by Thorhalla Vas. 18 Nov. 2018, 00:00

Okés, a kaland kiírást megírtam, a nap folyamán kiteszem, ezt meg lezárom és archválom.
Köszönöm a válaszokat! Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 8. Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 8. Empty Re: A Kree Invázió 8.

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.