Tibet

Lerois a következő napot úgy indította, hogy a szállodai szobában még elvégezte a Szelek Útját két órában. A reggeli után elolvasta a napilapokat és már kora délután, ebéd után kiment a templomhoz, mert így beszélték meg Pradzsatával. A tanítómestere már várta és együtt mentek a templom mögé. Elég messze értek és a mester tovább vezette Leroist a mágia rögös útján.
- Amit tegnap tanultál, azt egy bizonyos szertartásban kell alkalmazni. A kiejtés már egész jól ment. Lássuk, emlékszel-e még a varázsigére?
Philippe elmosolyodott. Ő jól meg tudott jegyezni ilyen igéket. A memóriáját edzette és nem szorult rá jegyzetfüzetekre. A számítástechnika információtárolói nagyon távol álltak tőle, ezért inkább a fejét használta. Elismételte a tegnap tanult mondatot.
- Jó. Látom, sikerült megjegyezned. Nos, egy kereket kell alkotnunk, ami együtt forog a valósággal. A világ kezdődik és végződik, mégis visszatér saját magába, örök korforgást alkotva. Az illúziónak is ilyennek kell lennie, végtelennek és egyben múlandónak, ehhez pedig meg kell forgatni Howain Kerekét. Avapáni beszélt már erről? - kérdezte Pradzsata
- Nem, mester. Hallgatom szavaid a rituáléról - felelte Lerois.
- Howain a körforgás isteni entitása, Ikonn testvére. Ha az ő erejét meg tudod ragadni, akkor az illúzióid olyanok lesznek, hogy senki nem kételkedik. A legnagyobb mágusok vagy az immunitással bírók kételkedhetnek, de ők nincsenek sokan. A körforgás jelképe a kerék, amiben tizenhárom küllő van. Le kell rajzolnunk ide a porba.
Pradzsata lehajolt és felvett egy követ, majd egy nagy, két ember átmérőjű kört kezdett vele rajzolni és igéket mormolt közben. Philippenek nem adott ki feladatot. Meg kellett várnia a mestert.
- A kerék külső oldalát megrajzoltam. Tiéd a belső kör, ami egy lábfej vastag legyen. Igyekezz szabályos kört rajzolni, hogy hasonlítson egy igazi kerékre!
A mester átadta a követ és Philippe rajzolta a belső kört. Nem lett teljesen szabályos, de úgy érezte, kihozta belőle, amit kővel lehetett a porban. A mester kinyújtotta a kezét és a vallon visszaadta a követ. Pradzsata a kör közepé állt és körberajzolta magát egy középpontot alkotva. Elmondott egy újabb varázsigét és utasította Philippet a folytatásra. Most rajzolj tizenhárom küllő. Egy küllő egy vonal, nyíllal a végén, mely a külső körre mutat. Húzd át a belső körön, ahogy a küllőt is abba rögzítik. A küllők között ugyanakkora legyen a távolság.
Philippe feladata nehéz volt. Sokáig méricskélt, próbálta kiszámolni, hogy kell elhelyezni a tizenhárom küllőt. Egy kővel ez nem volt könnyű feladat. Megjelölte a kezdőpontokat és kezdte húzni a vonalakat. Biztos kézzel dolgozott, hogy egyenesek legyenek. Végül nem sikerült egyenletesre megcsinálni, de majdnem olyan volt.
- Egy kővel ez majdnem lehetetlen, fiam. A fontos az volt, hogy engedj a szavaimnak, ezt megtetted. Én itt maradok a kör közepén és elmondom azt az igét, ami átadja neked az erőt. Te járj körbe a kerékabroncson. Egyik lábad a másik után tedd, ne mellé. Ezért volt fontos az egy lábfejnyi szélesség. Járj körbe és ismételd a tegnap tanult varázsigét. Szólni fogok, ha elég.
Pradzsata elkezdte mondani a tibeti igét, amiben az erő, száll és varázsló szavakat fedezte fel Philippe. Nem értett mindent pontosan, de ezekből kitalálta, mi az ige lényege. Úgy tett, ahogy a mester mondta. Körbement és ismételte a fátylas igét. Egy órán keresztül csinálták, mikor a mester szólt.
- Állj!
A kezeit összetette, felemelte és mintha elengedne közülük egy madarat, úgy nyitotta szét. Ezután kisétált a körből és Leroishoz szólt.
- Többször meg kell ismételnünk, egy héten át. A kört, amit rajzoltunk, minden nap újra meg kell csinálni, ahogy a körforgás is mindig megújul. Ennek el kell múlnia. A lábaddal neked kell elkaparnod. Ne maradjon nyoma!
Lerois meghallgatta, mit kellett csinálni és szétrugdosta az ábrát. A végére nem látszott, hogy itt rajzolgatás volt előtte.
- Ez meg fogja sokszorozni az erődet. Gyere holnap este és újra megcsináljuk. Addig gyakorolj magadban!
- Így fogok cselekedni és hálás vagyok útmutatásodért, mester! - felelt a Szürke Eminenciás. Pradzsata visszatért a templomba. A vallon a krátertöltés igéjét akarta mondogatni, de ahhoz még korán volt. Visszament a városba szétnézni és este jött vissza órákon át mondogatni a szellem útjűt megtisztító igét.

Következő este Philippe megjelent a templomban, mikor Pradzsata mondta. Megvárta, amíg útjára indította azt a tanítványt, aki éppen volt nála és köszöntötte a mesterét. A nap során sokat mantrázott és a Szelek Útját is elvégezte.
Elmentek a templom mögé, ahol tegnap is rajzoltak. A mester megint felvett egy követ a földről és kört rajzolt vele, a világegyetem és az élet körforgását, Howain, az isteni entitás jelképét. A Szürke Eminenciásé volt a belső kör, amit egy lábfej távolságban kellett megrajzolnia, lehetőleg szabályosan. Abban kellett majd később járkálnia a szertartás során, hogy a körforgásba tökéletesen illeszkedő, a világ állapotához hű illúziókat kelthessen. Sem Avapáni, sem Pradzsata nem kérdezte soha, mire akarja ezeket a varázslatokat használni. Nem gonosz varázslatok voltak ezek, védelmet szolgáltak, de az illúzióval sok csalást is el lehetett követni. Az Ősi tanítványai megbíztak a tanítványaikban. Nem tettek fel kérdéseket, de az erkölcsi tisztaságot többször hangsúlyozták. Amíg Philippe a belső kört rajzolta és a küllőket, Pradzsata mormolta az igéket. Az ex-vámpír tegnap megtudta, hogy ha nem sikerül pontosan a küllők elhelyezése, akkor is hat a varázslat, mert a lényeg a törekvés volt. Ez őt nem arra késztette, hogy lazsáljon és pontatlan munkát végezzen. Most is törekedett jó rajzot készíteni. Egy kővel a porba sosem könnyű, de megpróbálta megtenni, amit meg lehetett. Megvárta a mester intését és amikor kellett, elindult körbe-körbe és ismételgette az igét, amit két napja tanult. A fátylat senki nem lebbentheti fel, ez járt a fejében egész nap. Olyan illúziókat fog létrehozni, amik teljesen megtévesztik a támadóit. Aki a mellékhelyiségben keresztül akarta szúrni, az egy ilyen illúzió után menekült volna, ha félelmet tudott volna benne ébreszteni. Egy napfelkeltét egy vámpír elé vetíteni, ez alkalmas lett volna rá. Lerois meg akarta tanulni ezt a varázslatot újabb szinte és eltökélt volt.
Egy órán át rótta a köröket és mondta a saját igéjét, Pradzsata a kör közepén állva mondta a másikat. A végén leállította és megbeszélték, hogy holnap ugyanígy folytatják. Másnapra egy varázspróbát is terveztek, megnézni, mennyit erősödött az illúziók ereje. A vallon a mester távozása után még maradt a hold alatt mondogatni a krátertöltés igéjét órákon át.

A következő este ugyanúgy kezdőtött ,mint az előző. A Szürke Eminenciás a nappali városnézés után úgy érkezett meg, hogy a Prazdsataával megbeszltéi időbpontban érkezett. A mesterrel elvonultak a templom mögé és újra fel lehetett rajzolni a köröket. A külső kört Prazsdata rajtolta, mint eddig is mindig, a belső kört egy lépés távolságban az ex-vámpír feladat volt elkészíteni. A mester középen,  a kör közepén mantrzáott és közben a vallon rajzolhatta a külőőket. Tizenhárom küllőt kellett egyenlő arnyba elsoztnia a körben és már harmadik napja sinálta, jobban ment neki. A kör elkészült, Howain kereke készen állt. A Szürke Eminenciás lekzdett e járkánial körben és közben mondta az igét, amit megtanult hibátlan tibeti kiejtéssel:  Én vagyok minden, ami volt, ami van és ami lesz, fátylamat még nem fedte fel senki.


A meszet középen mantrázott és egy óráig szokták ezt csinálni, ma nem álljt parancsolt két órán keresztül, csak a második óra végén intette le a vallont. A két órás gyakorlás után mindketten megmozgatták tagjaikat. A z ex-vápír eddig járkált körben-körben, a mester egy heyben l álállt. A lazítás után Prazdsata a tanítányához szólót:
- Fiam, meg kell néznünk, mennyit segített neked ez a gyakorlat. Ha Howain fátylai erősödtek, jó úton járunk és még egy fáé hétig kell csinálnu kezt agyakor latot. Varázsolj és Ikonn Képeivel tegyél engem életvidámmá!
A Szürke Eminenciés elomnodta  a varázslat igéjét é s koncenttrált a boldogságra, az életvidámságra. A Mester viádm arccal kérte a következő parancsot:
- Jó. Most tegyél engem végtelenül lehangolttá.
Az ex-vápír koncentrált a szomorúság, depresszió érzéseire és ezeket akarta megjeleníteni a mester számára. Pradzsata vidámsága eltűnt. A mester újból sózlt:
- A dühöt érd el nálam!
A valoln elmondta a varázslatot és a harag érzésére összpontosított. Nem tudta, mit varázsol, az érzés felkeltését célozta meg. Pradzsara szemeivel ölni tudott volna. A varázslat elnúlt és a Szürke Eminenciás várta a mester beszámolóját.
- Fiam, jó őton járunk. Még egy hét és az illőzióid ereje nagy lesz. A kiterjedésük kell még változtatni, azt mondani fogom, mi módon teheted meg. Kíváncsi vagy-e, milyen képeket mutattál nekem?
A vallon kíváncsi volt és elárulta a mesternek a kíváncsiságát hosszú, barokk körmondatokban:
- Mester, ha volnál olyan kedves és elmondanád, mit láttál, biztosan sokat tanukhatnék belőle!
Pradzsata elmosolyodott és megosztotta taoasztalaataut az ex-vánoírral:
- Az életvidámságnál azt láttam, hogy egy nő szerelme az enyém és viszont szeetjük egymást, együtt tanítunl itt templomban. Ez életem egyik fő vágya és rátaláltál. Ez egy nagy eredmény, fiam! A lehangoltság azt mutatta, hogy a nő, akit előbb láttam, elhagyott és ellenem fordult, az Ősi Tanítványai ellen, hogy őket elvegye tőlem és a saját céljaira használja. Minden tanításom értelmét vesztette volna. Ellenem felvonult tanítványokat és hadsergeket legyőző tanítványokat láttam, akik védelem helyett hódításra jasználták az ereüjket. Nagyon erős kép volt. A dühnél azt láttam, hogy ezek a tanítványok győztek és én maradtam az egyetlen a templom tanítóo közül. Láttam a legyőzött társaimat láncon és mgijáuktül megfosztva, tanítcányaimat, téged is ellenem fordulni. Michael, az illúiózidió nagy erejáek voltak és hihetpek.  úton járunk. Holnap foyltatjuk ugyanígy és három nap múlva újabb igéket tanítok. Gyakorolj és tudd, hogy belőled nagyon nagy mágus lesz!
Az ex-vámpír boldogan hallgatta Pradzsata szavait és a távozó mester alakját követve arra gondolt, ő is ezt szeretné elérni. Nagy mester akar lenni, a mágia mélyére akar hatolni. A hold feljött és a vallon a krátertöltéssel folytatta, a Szelek ŐTjával zárta a naoi gyajolárst.

A Szürke Eminenciás másnap kora délután érkezett. Pradzsatával elmentek a szokott helyre és az ex-vámpír várta, hogy a mester kezdje rajzolni a kerék külső ívét. Pradzsata kérdést tett fel:
- Fiam, szeretnél-e többet tudni Howainről, az isteni entitásról?
A vallont természetesen érdekelte ez és így válaszolt:
- Mi sem természetesebb ennél, mesterem. Kérlek, oszd meg velem, amit fontosnak vélsz az ősi istenről!
Pradzsata lehajolt egy kőért és kiválasztotta a kör középpontját, ami köré rajzolni fog. Húzta a követ a porban és beszélt az ex-vámpírhoz:
- Ő is egyike volt a nyolc entitásnak, akik közé Ikonn is tartozott, a legerősebb nyolc mágikus lénynek, akik versenyeztek egymással, hogy ki az erősebb. Totemeket alkottak, ami hordozta az ő erejüket. Howainé volt a kerék, mert az ősi istenek a körforgás felett adtak neki hatalmat. Vissza tud küldeni személyeket a múltba vagy előre a jövőbe és akár meg is tudja állítani az időt. Hallottál már ilyen erejű lényről? Ha ismered a kultúránkat, tudnod kell, hogy nem csak egy ilyen van és mindnek más az ereje. Sok világ van sok úrral és ezek mind egyszerre léteznek, de nem tudnak egymásról, csak néha. Néha összecsúsznak a világok, de ez messze túl van azon, amit mi láthatunk. Howain kereke az egyik legősibb szimbólum és ezért olyan hatásos.
A mester megrajzolta a kereket és a vallon érdeklődve hallgatta. Nem hallott még Howainról. Sok mindent kellett még megtanulnia a mágikus tanokból. Átvette a követ és a porba véste a belső ívet. Pontosan csinálta, egy lábfej szélesen és igyekezett jó kört rajzolni. Pradzsata középre állt és elkezdte az igét mormolni, a vallon körbejárt és mondta a másikat. Egyre többet csinálták ezt. Ma csak három óra után állította le a mester. A harmadik óra után kilépett a középpontból és Philippenek újra el kellett tüntetnie a kör nyomait. A körforgás része volt, hogy ami volt, eltűnik és új lép a helyébe. A porban elkaparta a rajzaikat és a fennsík olyan lett, mint volt. A kaparásnyomok látszottak és lábnyomok, amik mindig itt voltak. A mester a vallonra hagyta a további gyakorlást és visszatért a tanítványaihoz.
Philippe gondolkozott a hallottakon. Arra sarkallta ez, hogy többet olvasson a hagyományokból és megismerje az entitásokat, az isteneket. Amikor odalent a görög alvilágban járt, akkor is hasznára vált a tudása és Perszephonétól élete legnagyobb ajándékát kapta. Újra ember lehetett, megtört az ősi átok, ami a vámpírizmust okozta a vérében. Nem gyakorolt itt tovább. Este akart visszajönni, hogy a hold előtt mondja a krátertöltés igéit. Bement a városba és a misziktus könyvesboltok után érdeklődött. Itt elég sok volt belőlük, mágiával, vallással is foglalkoztak. Philippe vett két könyvet is, az egyik az ősi entitásokról és istenekről szólt, a másik ereklyékről. Elvitte ezeket a szállodai szobába és amíg a patkánya a friss gyümölcsöket ette, amiket Lerois kirakott neki, a vallon a könyveket lapozgatta. Mindent tudni akart.

Az egyhetes gyakorlás feléhez értek, már négyszer forgatták meg Howain kerekét a vallon és Pradzsata. A Szürke Eminenciás napközben töltődött az élményekkel a városban. Csodálatos kolostorokat látogatott meg, művészeti kiállításokat, ami a szívszerelme volt és az utcák építészetét is érdemes volt megnéznie. Tibet világa, a keleti kultúrák gazdagsága mindig lenyűgözte és megmelengette a belsőjét. Kiteljesedést érzett, egy magasabb színvonalat, a szelleme felülemelkedését az üzleties hétköznapokon. Ezért is volt olyan lelkes a mágiatanulásban.
Pradzsata ma újra felrajzolta a külső kereket és nem tartotta fontosnak, milyen igéket mond, de az ex-vámpírt érdekelte. Rákérdezett, hogy megtudja, milyen áldást mondott a mester:
- Pradzsata, a szavak, melyek elhagyják szádat a rajzolás és a szertartás során, mit jelentenek?
A mester elmosolyodott és a külső kört befejezte. Az ex-vámpírnak választ adott:
- Ezek olyan igék, amiket a mester kell, hogy elmondjon a tanítványa felett. Veled megosztom, de tudd, hogy haszontalan használnod őket, kivéven ha egyszer majd te is tanítasz. Jó tanító válhatna belőled, szívesen látnánk itt a szentélyben!
A vallonnak ez nem szerepelt a tervei között, de az igékre kíváncsi volt. Pradzsata folytatta:
- A kör rajzolása közben Howain egyik történetét mondtam el. Howain az ősidők hajnalán megforgatta a kereket, hogy a világ tovább haladjon. Egy sas szállt elibé és beszélni kezdett hozzá. Az entitás látta, hogy a madár kiszállt a körforgásból. Vissza akarta küldeni, ezért így szólt hozzá: "Sas, térj vissza kirendelt helyedre, ne szakítsd meg a körforgást." A sas beszélni kezdett, halandó ember szelleme volt benne. "Apám küldött, azt mondta, ha lent véget ér az életem, adjak át egy üzenetet a körforgás urának. Howain, halld hát apám szavait, amiket halálos ágyán hagyott rám." Az entitás figyelt. Sokan ismerték és tisztelték őt, de még senkinek nem sikerült üzennie. Voltak különleges lelkek és ilyen volt az is, aki sas formájában érkezett. A sas átadta az üzenetet: "Nem születtem és nem haltam meg. Érkeztem és távoztam, hogy újra érkezzek és újra távozzak, míg forog a kerék. Vidd el legmélyebb tiszteletem a körforgás urának és tudasd vele, bárhová is helyez, a szellemem tisztelni fogja őt." Howainnak tetszett az őszinte tisztelet és a tisztaság, ezért megjutalmazta a hírnököt. Következő életében az ő papja lehetett és az apjával egy időben születtek meg újra, mint testvérek. Adott nekik az erejéből is, hogy a körforgást érzékeljék és megismerjék, tanítsák a tiszteletet. Ezt a történetet mondom el, mikor felrajzolom a kört és a cél, hogy te is megértsd a körforgást és olyan legyen az illúziód, ami nem csak áll, hanem zajlik, történik, folyik, keletkezik és múlik benne az idő.
Lerois meghallgatta a tanulságos történetet és a kővel felrajzolta a belső kört. Mielőtt elkezdték volna a szertartást a körben járással, megkérdezte a másik igét is.
- Mester, mi a másik ige, amit a kör közepén állva mondasz?
- Az egy áldó varázslat -felelt meg Pradzsata. - Azt mondom: "Mágikus entitás, álld meg a köreinket és a forgás erejét bocsásd reánk." Amit a szertartás közben mondok, azt utána árulom el.
Az ex-vámpír tudomásul vette, hogy várnia kell. Megvárta, amíg elkészült a belső kör és most már tudta, milyen igék hangzottak el. Próbálta megérteni a tibeti szavakat, egy részét sikerült. A küllők elkészítése után körbement és mondta a fátylas igét, Pradzsata a másikat. Négy órás szertartás volt ez és a mester nagyon jól bírta az egy helyben állást. Voltak gyakorlataik a test megerősítésére is.
A végén megmozgatták kezeiket, lábaikat és szétkaparták a rajzot, mert a körforgás így kívánta. A mester ígéretéhez híven elmondta, milyen igéket mormolt a szertartás közben.
- Így szólt a varázsige: "A körforgás erejét megragadom, szellemem együtt száll Howain repülő kerekével időn és téren túl. Varázsló és varázslat eggyé válik, valósággá, ami volt és van, de változik, amint az élet is érkezik és távozik." Meglásd, még két nap és új szintet érsz el az illúziókkal.
A mester hagyta, hogy a krátertöltést már egyedül folytassa az ex-vámpír. A vallon ismeretekkel és bíztatással feltöltődve órákon át végezte ezt a gyakorlatot. A futást már több napja nem csinálta, de most szüksége volt rá és egy órát futott. A Szelek Útjával zárta a gyakorlást.

08.17.

Az ex-vámpír sokat lapozgatta a nemrégiben vásárolt misztikus könyvet és magába szívta a tudást. Rengeteget elolvasott belőle és minél többet olvasott a misztikus lényekről, istenekről, entitásokról, annál jobban érdekelte az a világ. Üzletember volt, abból élt, hogy édességeket forgalmazott, de volt egy ilyen oldala is, egy nagyon erős mágikus érdeklődés. A szállodai szobában az olvasáson kívül végezte még a Szelek Útját. Felvette a szakrális pózt, terpeszben hátradőlve egy bizonyos szögben és a karjait lengette, hajtotta velük a levegőt. A mozdulatok szentsége abban rejlett, hogy koncentrálni kellett és a szellemi energiaközpont tartalma cserélődött így ki. A mozdulatokkal elhajtotta a negatív erőket, amik vissza húzták és magába terelte a cselekvő képességet, a tevékeny energiát. Két órán át végezte, hogy erősödjön. Mantrákat is mondogatott, az újságok olvasása közben az Alvó oroszlánt, a városban járkálva a Vulkánok erejét.
Az Ősi Tanítványainak templomába kora este látogatott el. Várakozással teli szívvel érkezett, mert ma értek végére az egy hetes gyakorlásnak Howain kerekével. Pradzsata megígérte, hogy a folytatásban újabb igéket tanít és tovább erősíti Philippe illúzióit. A mesternél most nem volt tanítvány, pihent előtte. Együtt elmentek a fennsík templom mögötti részére és a sok futó, mantrázó, varázsolgató tanítványtól távol érve mondták az igéket és felrajzolták a kört a külső ívvel, a belső ívvel és a tizenhárom küllővel. Pradzsata készítette el a kör közepén a kis kört, beleállt és Lerois körbe járkált körülötte, mondva a fátylas igét. Három órán át csinálták. Pradzsata sosem árulta el a gyakorlat elején, mennyi ideig fog tartani. Az ex-vámpírnak hagyatkoznia kellett a mesterre, bíznia kellett benne és ki kellett tartania addig, amíg Pradzsata Állj-t nem mondott. Ez a tibeti utazás a gyakorlásokkal az unalom elleni harcot is jelentette. Két óra az egyik gyakorlatból, három a másikból, még több a mantrázásból még a legeltökéltebb embereket is próbára tette. Philippe előtt a cél lebegett, hogy megerősítse a szellemét és jó varázsló legyen hatásos illúziókkal. Tudta, hogy ezekkel a gyakorlatokkal kell odáig eljutni és mikor elfáradt, mikor a lelke hadakozott és mást akart, mindig erőt tudott meríteni a célból. Látta a mestereket, Avapánit, Pradzsatát és régebben másokat is. Ők voltak a példaképei. Ma is kitartott, három órán át mondta az igéket. Eltüntették a nyomokat, Howain kerekének utolsó felrajzolását a homokba.
- Fiam, kitartóan megcsináltad az egy hetes ismétlést. Nem érzed, mert ez nem olyan, amit érzékszervekkel megfoghatunk, de a szellemed már nagyon erős. Érzem benned a megnövekedett mágiát. Lássuk az illúziókat. Készen vagy? - szólt Pradzsata.
A vallon mosolyogva hajolt meg a dícséretre.
- Mester, szavaidat köszönettel és tisztelettel fogadom. Készen állok. Mondd, mely érzéseket jelenítsem meg?
A mester leengedte a mágikus védelmét és röviden mondta ki a szavakat:
- Gyász.
A vallon összpontosított a gyász érzésére és varázsolt. Látta a mesteren, hogy erősen hatott rá Ikonn Képeinek varázslata.
- Bánat - hangzott fel a következő érzés.
Philippe erre figyelt és elmondta az igét. A mester arckifejezése hasonló maradt. A gyász és a bánat nem állt messze.
- Büszkeség.
Ez már összetettebb volt és Philippe koncentrált, varázsolt. Pradzsata felderült, de még egyet akart.
- Boldogság.
A vallon az örömöt felülmúló, kicsattanó boldogságra koncentrálva mondta el az igét.
Pradzsata ragyogó arccal értékelte ki.
- Az illúzióidra eltűntél és mást láttattál. Erős érzelmeket váltottál ki. Még kell erősíteni a képeken, de már hatnak. Apámat láttam a ravatalon, halottégetési szertartáson, síró rokonok között és megrohantak a régi emlékek. A bánat harcok képében jött, masírozó katonák között, a sikertelen tibeti tárgyalások miatt, hogy Kína bekebelezett minket és elvette az önállóságunkat. Ezt egy újságcikk mutatta, amit a kezemben éreztem. A büszkeség az ellenkezője volt. A tanítványaim körében álltam és mind utolértek engem a tudásban. Sorra mondták a védő, gyógyító varázslatokat és erősek voltak. A boldogság a feloldódást mutatta. Ott álltam az istenek előtt és bekísértek arra a helyre, ahová a lelkek kerülnek, mikor betöltötték sorsukat és elvégezték feladatukat. Feloldódnak, eggyé válnak a világgal, az univerzummal, az entitásokhoz hasonlóak lesznek. Most pedig fel kell készülnöd a holnapi napra, Michael. Ne egyél semmit, szűretlen gyümölcs levét idd és ne szól senkihez holnap estig. A szellemedben űrnek kell keletkeznie, hoy betöltsük azt az illúzióhoz szükséges tartalékokkal. Mantrákat se mondj, semmit!
Az ex-vámpír furcsának látta, de elfogadta a parancsot. Hitt Pradzsatának, mindig is hitt a mestereinek és nem csalódott bennük. Akart még gyakorolni, ezért a szavak nélkül is végezhető, csípőre tett kézzel futást választotta, ami itt a fennsík szentt helyén összegyűjtötte neki a szellemi energiákat. Két órát futott, mielőtt visszatért a szállodába. A patkányához beszélni akart, de tartotta magát a megtartóztatáshoz és némán rakta ki az ételt és a vizet Jacquesnak.

08.18, 13. nap

A Szürke Eminenciásnak nagy önuralomra volt szüksége, hogy betartsa az előírásokat. Szűretlen gyümölcslevet vásárolt, nagy mennyiségben, hogy kitartson másnap estig. Nem ehetett, csak ilyet kellett innia. Egy köszönést sem viszonzott, csak fejbiccentéssel, intéssel, mutogatással kommunikált. Leginkább a szobájában tartózkodott. Olvasta a napilapokat és ma is elvégezte a Szelek Útja gyakorlatot két órában. Ellátta a patkányát és visszament az Ősi Tanítványainak templomába a fennsíkra.
Pradzsata is némán köszöntötte, hogy itt ne legyen kísértés, nehogy tanítványa elrontsa a felkészülést. Leroist behívta a templomba és az egyik elzárt helyiségbe mentek. A mester bezárta az ajtót, hogy senki ne zavarja meg őket. Bent gyertyák égtek a négy sarokban és egy asztal is tele volt kisebbekkel. Számtalan tekercs, könyv sorakozott itt polcokon és két szék. Puritán szerzetesi helyiség volt, látogatói könyvtárszoba. Mágikus védelemmel volt védve, hogy ha leborulnának a gyertyák, ne legyen tűz. A mester megtörte a csendet.
- Fiam, érzem, hogy a szellemedben kialakult az üresség, amit most betöltünk varázserővel. Még ne szólalj meg! Mondani fogom, ha már eljött az idő.
A mester a gyertyákat elkezdte lepakolni az asztalról és egy kört formált belőlük a szoba közepén. A vallon leült az egyik székre és némán nézte és izgatottan várta, mi lesz ez a lépés. Howain kerekét most tűzzel is megforgatják, gondolta magában. Nagyra becsülte Pradzsatát, aki feltette az életét a tanulásra és a tanításra. A mester sokáig pakolt, hiszen nagy asztal volt és sok gyertya. Szinte meg sem lehetett számolni, százon felül volt. A gyertyák két kört formáztak, lábfejnyi távolságban egymástól voltak a körök, mint a templom mögött egy hétig rajzolgatott Howain keréknél. A mester megállt a kör mellett és intett tanítványának, hogy jöjjön.
- Állj a kör közepére, Michael!
Az ex-vámpír átlépte a kis viaszgyertyákat, ez nem volt nehéz. A lángjuk nem volt magas, de vigyázott, nehogy véletlenül meggyulladjon. A kör közepén állva nézett a mesterre, aki ekkor egy tekercset vett el a polcról. Kioldotta a tartót a szélén és kitekerte a papírt, ami megsárgult, nagyon régi volt.
- Ezen a tekercsen tibeti nyelven van egy sor ige. Nem értenéd mindet és ki sem tudnád mondani, de meg kell tenned. Ne félj, én segítek. Rád fogok bocsátani egy varázslatot, ami miatt a szellemed képes lesz megérezni a sorok erejét és a hatalmat, ami bennük van. Nem fogod érteni, de eredeti nyelven fogod azokat felolvasni. Annyit kell tenned, hogy kinyitod a szádat és a szavak maguktól jönnek majd. Ne állj le, ne hagyd abba, amíg a végére nem érsz. Bíznod kell bennem, fogni a tekercset és olvasni. Elég ennyit tudnod.
A Szürke Eminenciás bízott a mesterben. Átvette a tekercset, a kezébe fogta és tartotta úgy, hogy lássa. A mester körbejárt egyszer a gyertyák körül és kezeivel körkörös mozdulatokat leírva mondott el egy igét. Megállt a vallonnal szemben és szólt:
- Kezdheted!
Az ex-vámpír még egyszer a mesterére nézett. Először tartott a gyakorlattól, de már bízott Pradzsatában. Hitt a varázslatban, ami képes volt erre a csodára. A mester látványából, bíztató és békés mosolyából erőt merített. A tekercsre nézett és kinyitotta a száját. Ahogy elkezdett beszélni, olyan igéket mondott ki, amiket nem ismert, nem értett, a szellem mégis át tudta fordítani azokat és a tekercs szövege felolvasásra került. Hosszú szöveg volt, öt percig olvasta. Sokkal hosszabbnak tűnt neki és érezte a végén, hogy a befejezésnél valami elindult benne és megváltozott valami a szobában is. Lenézett és a gyertyák lángja forgott körben körülötte. Nem tudta, mit tegyen ezzel, Pradzsata nem készítette fel. A lángok növekedtek és már nem tudta azokat átlépni. Még vámpírként is félelmetes lett volna ez neki, emberként még inkább az volt. Pradzsata megnyugtatta.
- Nem kell félned. A gyertyák lángja változatlan, te az illúzió erejét látod. Vedd át és fürödj meg benne! Csukd be a szemedet és az erő át fog járni.
Az ex-vámpír így tett. Behunyt szemmel állt és érezte a feje tetejéig hatolni a tüzet, majd befelé a bőrébe, a húsába és a csontjába, a belső szerveibe. Érezte a szellemi központját, ami most megtelt éltető tűzzel. Pradzsata szólt:
- Howain tüze, ami forgatja a kereket, most már a tiéd. Holnap gyakorolni fogunk a varázslattal, de még tart a felkészülés. Maradj néma, továbbra se egyél, idd a szűretlen gyümölcsleveket és még egy fontos: ne érje víz a testedet! Ne moss kezet, ne hagyd, hogy lelocsoljanak, ne mosakodj! Tudom, hogy nehéz, de egy napot rá kell szánnod. Most gyere ki!
A vallon kinyitotta a szemeit és a gyertyák ugyanolyan kis lánggal égtek. Kilépett a körből és a mester rátette a vállaira a kezeit, útjára bocsátotta.

08.19., 14. nap

A vallon már vámpírrá tétele előtt is igényes volt és utána sem hagyta el magát. Tisztálkodott mindig, még véresen sem szeretett szaladgálni. Üzletember is volt, egykori főúri család sarja és a tisztálkodás alapvető volt neki. A vízmentes napot még nehezebben viselte, mint a némaságot. Meg tudta állni, hogy ne beszéljen, de hogy kezet sem moshatott, még akkor sem, amikor a mosdóban volt dolga, az elég nehéz és gusztustalan volt. A mágiatanulásban ez volt a legnehezebb napja, pedig már régóta csinálta. A hitének minden porcikájára, a legutolsó erőfeszítésre is szüksége volt, hogy ne akarja eltüntetni a bűzt és a szennyeződéseket. Jacques ivóvizét is csak nagyon óvatosan töltötte ki, hogy ő ne érjen hozzá.
Az utcákon nagyon gyorsan haladt és szégyenkezett a szaga, a koszossága miatt. Egy nap nem a világ ilyen szempontból, de neki az volt. Remélte, hogy lesz lehetőség fürdeni és vitt tiszta váltás ruhát. Pradzsata meglátta és intett, hogy menjen vele a templom mögé. Távol kerültek, a futókon is túl, oda, ahol rajzolták a köröket.
- Látom rajtad, hogy megviselt a feladat, de végrehajtottad. Most feloldalak és a tűz, ami belédhatolt tegnap, rögzülni fog a testedben és a szellemedben spirituális erőként. Nem kell már mantráznod és futnod sem utána, sőt a krátertöltést is elhagyhatod. Ezek kellettek a felkészüléshez és most végre maradandó lesz a hatásuk.
A vallon figyelt és még nem szólt. A mester megállt vele szemben és elmondott egy igét. Az ex-vámpír úgy érezte, felemelkedik a teste. Lenézett és tényleg lebegett. Sárga erőtér vette körül, aminek a központját magában érezte. Nem őt burkolta be az erőtér, hanem ő bocsátotta ki azt. Lassan láng formát öltött és tűzbe öltözött a teste. A mester tovább mondta az igét és a tűz visszahúzódott Leroisba. Ezt már fájdalmasnak érezte és össze görnyedt, térdre esett. Pradzsata szólt:
- Az erő a tiéd. Most már szólhatsz, ehetsz, ihatsz, tisztálkodhatsz. Feloldalak a megtartóztatás alól.
Az ex-vámpír fájdalma enyhült és meggyötörten állt fel. A mesterre nézett és válaszolt:
- Hosszúra nyúló életem legnehezebb napját éltem meg ma, mesterem! Kitartottam, mert hitem erős és bíztam tudásodban, de most szeretnék egy fürdőt venni, mielőtt folytatjuk. Undor tölt el, ha arra gondolok, hogy egy egész álló napja csak hordozom a szennyet és egyre többet.
Pradzsata nyugodt mosollyal bólintott.
- Természetesen, fiam! Fel vagyunk készülve erre is.
A mester visszavezette Leroist a szentélybe és annak fürdőjébe kísérte. Volt tiszta törülköző és engedhetett a forró vízből. Nem modern technológia volt ez, nem okozott gondot neki. Philippe megfürdött és hosszasan elidőzött. Megtörölte magát szárazra és felvette a tiszta ruháját. A mester elé ment és visszatértek a hátsó területre.
- Mester, tehát a mantrázásoknál sokkal erősebb volt Howain tüze és ez már nem múlandó, hanem elmúlhatatlan, így értetted, ugye?
- Pontosan, fiam. Nem kell már az eddigi gyakorlatokat végezned. A szellemed ereje megvan. A varázslatot kell gyakorolnod és ehhez én is a segítségedre leszek, de más tanítványaim is. Sok emberen, mutánson és különböző lényen kell kipróbálnod, hogy tudd, milyen hatással van rájuk. Szerencséd van, mert sokan járnak hozzám.
A mester egy pillanatra a távolba nézett és folytatta.
- Ma még velem gyakorolhatsz, mert én akarom látni, mennyit növekedett az erőd, de holnaptól többen gyakoroltok. Most kezdjük el! Szerelem. Vidámság. Bizonytalanság.
Az ex-vámpír el fogadta a feltételeket. Tudta, hogy a mester nem árulta el a titkát másoknak és egy kis változatosságot jelentett, ha másokkal is gyakorolhatott. Az igéket elmondta és megidézte Ikonn Képeit az érzelmekre koncentrálva, amiket a mester kért. Pradzsata a végén összefoglalta:
- Sikeresen megidézted a szerelmemet, egy tanítványomat. Átéltem az érzést, csodás volt és valós, előttem állt a lány. A vidámságnál egy szállodát láttam tele jókedvű vendégekkel, tisztességes beszéddel, szépen ápolt környezettel. A bizonytalanságnál olyan tanítványaim érkeztek, akik démoniak voltak. Mi mindenkit el szoktunk fogadni, de akikban mélyen gyökeredzik a gonosz, azokkal nehezebb. Erősek voltak az illúziók, eltűnt a külvilág. A tudat viszont még megmaradt, hogy ez varázslat. Ha igazán mestere leszel a varázslatnak, olyan képet alkotsz, hogy nem fedezik fel. Gondolhatnak rá, hogy ez illúzió, de védekezni fognak, ha ellenséget láttatsz, mert hihető lesz, hogy veszélyben vannak.
A mesterrel megbeszélték, hogy másnap délután jöjjön, mikor a többi tanítvány. Lerois tisztán és elégedetten ment vissza a hotelbe.

08.20., 15. nap

Az ex-vámpírnak rengeteg ideje felszabadult. Már nem kellett mantráznia, sem órákon át gyakorolnia. Eddig sem volt muszáj, csak ő szorgalmas volt és csinálta, az eredményei pedig elvezették Howain tüzéhez, ami megsokszorozta az erejét. A napot olvasással töltötte és városnézéssel, a megbeszélt időre visszament a templomba. Kora délután érkezett és kint várt. Pradzsata intett neki, hogy menjen a tanítványok közé. Egy pikkelyes bőrű nő volt ott vele.
- A mágia nem tesz különbséget mutáns, ember és más fajok között, de az érzékekben vannak különbségek. Ha egy erősebb érzékelésű lényen kell illúziót alkalmazni, az nehezebb, mint egy gyengébben látó, szaglóval. A hölgy Julianne, mutáns, kitűnő hőérzékeléssel és szaglással. Tanítványom, ő Michael.
A mester bemutatására a tanítványok egymásra mosolyogtak és készek voltak kezdeni a gyakorlást. A mester elmondta, hogy Julianne is ezt a varázslatot tanulja és hasonlóan haladt, mint a Szürke Eminenciás. Egymáson kell kipróbálniuk. Az ex-vámpír nem akarta felfedni a fejlett érzékeit, elhatározta, hogy ezzel ugyan átveri a tanítványt, de minden illúziót el fog hinni, még ha szólnak is az érzékei, hogy nem valódi. A mester sem árulta el a titkot. Az illúziót saját bőrén tapasztalja majd meg az ex-vámpír.
Pradzsata először Michaelt kérte fel.
- Boldogság, gyász, béke, ezeket jelenítsd meg Julianna számára.
A vallon varázsolt és a pikkelyes arcán először megjelent a derű, de gyorsan elmúlt. A gyász és a béke ugyanígy. Vége lett és elmondta.
- Azt láttam, hogy hozzám hasonlóak vannak itt és hívnak, hogy menjek velük úszni, mert azt szeretjük. A hőt nem éreztem. Láttam és hallottam őket, de nem bocsátottak ki hőt. A szaguk is gyengébb volt az átlagnál. A gyásznál azt láttam, hogy a szüleimet temetik, de a temetésen megjelenteket itt sem éreztem teljesen. A békénél a tengerben voltam, tapintottam és láttam, a testem viszont a tibeti fennsík hőségét érezte.
Lerois csalódott volt, hogy ennyire rosszul sikerült a varázslat, de megköszönte a beszámolót és a mestert kérdezte.
- Mivel járulhatok hozzá a teljesebb érzékelhetőséghez, Pradzsata?
A mester nyugodt mosollyal szólt:
- Csináld meg még egyszer és még egyszer. Sok lényen kell gyakorolni és el fogod érni a varázslat megfelelő szintjét. Az erőd megvan és neked is, Julianne.
A délután hátralevő részében tovább gyakoroltak egymáson és egy kicsit fejlődtek, de a vallon tudta, hogy még sok volt hátra.

08.21., 16. nap

Másnap ugyanúgy délután kellett menni és Julianne is megjelent. Volt idő egy kicsit beszélgetni, kiderült, hogy a nő mutáns, úgy úszik, mint a halak és remek hő- és szagérzékeléssel rendelkezik. Emellett pedig ápoló Pekingben, de felfedezte, hogy mágiaérzékeny és tanulta a varázslást. A Szürke Eminenciás elmondta, hogy ő üzletember és Amerikában él. Pradzsata megjelent és üdvözölte őket. Juliannenek kellett kezdenie a gyakorlást.
- Szomorúság, vidámság, kétségbeesés, ezeket varázsold! - mondta a mester.
A pikkelyes nő kiejtette a szavakat és az ex-vámpír elől eltűnt a szentély előtere a tanítványokkal. Az első feleségét látta tőle elszakítottan, szomorúan. Szagot nem érzett hozzá, az változatlan maradt, de ezt nem akarta elárulni. A második érzésnél azt látta, hogy az ételkiszállítói sürgtek-forogtak, rengeteg volt a megrendelés, jól ment az üzlet. Hallott és látott, de a szaglását nem csapta be az illúzió. A harmadik illúzói olyan volt, mintha egy szakadék szélén állt volna és a lerombolt New Yorkot látta volna füstölve, egy sivatagos semmi közepén, egy olyan Amerikában, ahol semmi sem maradt. Ez nagyon erős kép volt. A tapasztalatait megosztotta Juliannenel, kivéve a szaglást, mert a fejlett érzékeiről nem akart szót ejteni. Már nem volt vámpír, de sokáig emberek megölése, a vérük kiszívása táplálta. Ezzel nem akart eldicsekedni. Pradzsata rá osztotta a sort.
- Öröm, boldogság, nyugalom.
A vallonnak csupa pozitív érzést kellett létrehoznia. Elmondta Ikonn Képeinek varázsigéjét és koncentrált, hogy az illúzió minél erősebb legyen a mutánson, becsapva hő- és szagérzékelést. Pradzsata nyugodt mosollyla figyelt, mint mindig. A tanítványai szorgalma örömmel töltötte el és a sikerükért dolgozott velük. Védő és gyógyító varázslatok mindenkinek jól jöttek.
A mutáns nő elmondta, miket élt át. A vízben éreztem magam egy nyaraláson. Frizbiztünk, úsztunk, labdáztunk. A boldogságnál is vízben voltam, de úgy éreztem, ott éltem, szabadon, mint a halak és az óceán közepén voltam, otthon éreztem magam. A víz nem volt olyan hideg és az élőlényeket se úgy éreztem. A harmadiknál egy barlangban pihentem a családommal, hozzám hasonlókkal a tenger mélyén. Nem éreztem a szagukat, de a hőjüket már éeztem.
Pradzsata elmondta a tanácsait:
- A varázslathoz nem kell ismernetek azt, akin alkalmazzátok. De ha ismeritek, gondoljatok a tulajdonságaira, a képességeire, a jellemére és a varázs erősebb lesz. Ha nem zavar titeket egymás társasága, még gyakorolhattok tovább és meglátjátok, jobban fog menni.
A két tanítvány így tett és a délutánt, estébe hajolva folytatták a gyakorlással.

08.22., 17. nap

A következő napon az ex-vámpír elhatározta, hogy már az elejétől követi Pradzsata tanácsait. Juliannere szabott varázslatot akart rábocástani, hogy erős legyen az illúzió. Este érkeztek, így volt megbeszélve. A mester mindkettejüknek ugyanazokat az érzelmeket szabta ki:
- Letargia, zavartság, kicsattanó öröm. Ezeket jelenítsétek meg. És ne feledd, Micahel, amit már tudsz, azt használd fel. És te is, Julianne!
A vallonnak kellett kezdenie. Felidézte a nő viselkedését, a kedvességét, a segítő szándékát, az életét, amit feltett a betegek megsegítésére, a mágiaérzékenységet, a mutáns képességeit, a víz szeretetetét, a húrézékelést, a szaglst, az úszást. A varázslatok közben ezekre is figyelt, remélte, hogy a mester szavai szerint jobban fognak így sikerülni a varázslatok. Julianneen erősebben jelentek meg az érzelmek, a beszámolójából kiderült, hogy jól sikerültek az illúziól-
- Micahel, ezeket már majdnem elhittem - kezdte a nő pislogva és hitetlnekdeve. 
- Egy siavatag közepén voltam, ahol még kaktusz sem volt. Ásni kezdtem és sehol nem volt bíz, úgy éreztem, kiszáradok a hőségtől. Igen, éreztem a hőséget, a sivatag forróságát. Csak a szagok árulták el, hogy még itt voltam a szentélyben. A második varázslatodnál a sivatagban tó keletkezett. Nem tudtam, belem erjek-e menni vagy ne, mert bugyotott, mint egy forró víz, amiben akár el is pusztulhatok, megfőhetek. Valóságos tűzön rotyogó üsthöz hasonlított. Éreztem agőzt, a párát és a sivatag lehehlllettét is, de a szag még mindig az itteni maradt. A harmdiknál, az utolsó vrazsálatodnál Ikonn Képei láttatták velem a szülőotthonomat a szüleimmel, akik éltek (valójában már meghaltak) és egymást öleltük. A szagukat és ah őhükjet is éreztem, ez teljes illúzió volt. Ha ez előtő kezőtő nem lett volna, ezt elhittem volna!
A vallon elégedett volt és Pradzsata bólintott, hogy jó őton haladtak. A nő varázsolt és a az e-x-vámpír előtt régi és új élethelyzetek villantak fel. Napfény, de még vámpírként, egy bomló, de mégis élő test és hőn szeretett régi felesége Eleonore felbukkanása. A szaglását nem csapta be az illúzió, de ezt nem mondta el.

08.23. 18. nap

A vallon a napját olvasással töltötte és végére ért a napokkal ezelőtt vásárolt könyvnek. Nem jegyzett meg mindent, de  afőbb istenségről és mitikus lényekről, enittásokról olvasott. A patkányát ellátta és újra a szentélyhez ment, kora délután. Ezt a 45 napot rá akarta szánni a tanulásra, szaba d nap nélkül, végig akarta tanulni az itt töltött másfél hónapot. Két hete csinálta és amióta nem kellett mantrázni, a Szelek Útját végezni, azóta volt egy szellősebb időszaka. Csak az délutáni, esti közös gyakorlások alatt foglalkozott a mágiával, nappal olvasott vagy járta a várost. Ez már segített neki a monotpnitás ellen.
Julianne helyett ma egy idegen, kínai férfi volt Pradzsata mellett. A mester elmondta, hogy Yang nem mágiahasználó, keresett valakit a templomban, de felajánlotta, hogy segít a gyakorlásban. Az ex-vámpír egy nem mágiahasználóval talán jobban boldogult még ismeretlenül is. Pradzsata elmondta, mit kellett csinálnia ezen a napon, a következőket:
- Sajnálat, együttérzés, szerelem.
A Szürke Eminenciás figyelte a férfit, aki egyszerűnek tűnt. A varázslattal próbálta egy ember, nem mágiahasználó tulajdonságait, érzékeit becsapni. Yang a háorm varázslat után elmondta, mit élt át:
- Valóságos volt, mint ahogy itt állok - mondta emelte hangon, emgrökönyödve. Mrűe ebbl látszott, hoy  jól sikerütlek a z illúziók.
- Egy gyereket láttam egy szál nadrágban az utcán, éhezve, sírni. Eltűnt a szentély, maga és a mester, mindenki! Azt hittem, igazi és elvittek innen. A másodikban a testvérem mesélt arról, hogy kirúgták a munkahelyéről és együtt tudtam vele érezni. Éreztem, hogy itt volt mellettem. Nem volt itt? - kérdezte Pradzsatát. A vallon elégedetten hallgatta mindezt, mert eddig semmi nem volt, ami nem sikerült volna. 
A mester szólt:
- Nem, nem volt itt, de ez az illúzió lényege. Olyat láttat, ami nem vesz körül a vaólságban, mégsi úgy érzed, mintha benne lennél a képben.
- A végén a feleségemet láttam az esküvői ruhájában koszorúslányok között virággal és olyan szerelmet éreztem, mint a megismerkedéssünkkor. Köszönöm, hogy ezt újra átékhettem!
A férfi héálás volt, a segítség jobban sikerült, mint gondolta volna. Az illúziók egy új hatását fedezhette fel Lerois, a régi érzések újra átáláését és felébredését maradnadó hatással, mert a férfi be volt zsongva és az asszony biztosan örülni fog neki, mire hazaér.
Pradzsatával kellett gyakorolnia az est e hátraléveő részében és koncentrált arra, amit már tudott a mesterről. Pradzsata szerint madjnem tökéletesek voltak az ollúiózii.

A Szürke Eminenciást a szállodába visszaérkezve egy üzenet várta. Meg volt beszélve, hogy az asszisztens felad az újságban egy bizonyos  szövegű hirdetést és a vallon abból tudta, hogy halaszthatatlan ügyben haza kellett utaznia. Telefonhoz, e-mailhez nem értett és nem is merte ezeket használni, tartott a modern technológiától, ez volt a legcélszerűbb, legegyszerűbb és titkolható módszer. A cég változásokon ment keresztül, Lerois felett is voltak emberek, egy igazgatótanács. Úgy nézett ki, kivehette ezt a másfél hónapot, de most mégis vissza kellett mennie. A foglalást nem szüntette meg. A recepción szólt, hogy most pár napig távol lesz, de vissza fog térni. Előre ki volt fizetve a szoba és az ellátás, kár nem érhette a hotelt. A vallon összepakolt holmikkal és egy jól szellőző dobozban patkányával indult a következő new yorki gép felé a reptérre.