A Le Fay kastély

A Le Fay család tulajdonában levő kastély, amit jó ideje már csak Morgan használ és az a körüli szinte mindig sötétségbe burkolózó erdők is a birtokhoz tartoznak.

Élvezem a mindennapi életet, vadászok, természetesen kutyaháton, mert mégiscsak gyorsabb mintha én ugrándoznék, nem mintha nem szeretnék ugrándozni mert én szeretek ugrándozni de kutyán lovagolni is szeretek és akkor miért ugrándozzak ha kutyán is lovagolhatok és gyorsabb és azt is szeretem?? Hát... Mert ugrándozhatok is, de mégsem de mégis de most inkább nem. Mindenesetre is sehol most egy egyedül lévő ember, legalább is a láthatáron nincs, ami kár, nagy kár, mert szeretem nézni ahogyan a kutyák széttépik a szerencsétleneket, egyszerűen vicces, bár ha van valamiféle felhasználható tárgy akkor úgyis én ölöm meg mert akkor én ölöm meg mert akkor az ENYÉM! SENKI SEM... Egy villámot tekintek meg az égen ami ismerősen lilás és felém tart és bár talán próbálkozhatnék eltéréssel vagy ilyesmivel de én csak mosolyogva bámulok bele amíg el nem talál mert semmilyen véleményem sincs róla, se jó se rossz, csak úgy... Jön. Aztán én meg már csak úgy fekszek egy ismeretlen helyen füstölögve. Felülök mosolyogva, de tényleg semmi ismerős, vagyis de...
- Morgan! - Jelentem ki az egyértelműt kifejezetten boldogan, hiszen mégiscsak szép emlékek fűznek hozzá, óh... Annyit ölhettem. Megtorpan és mond valamit, ami nekem annyi nem fontos mert azt mondja hogy halandó vagyok de nem tudom hogy miről beszél így annyira nem is érdekel és inkább én is megindulok felé, bár fölösleges, gyorsabb és hamarabb odaér hozzám és még fel is vesz, amire reakcióként megölelem a kezét, eredetileg a lábát szerettem volna megölelni de így is tökéletes.
- Sok embert megölhetek majd? Ugye sok embert megölhetek majd? - Más nem is igazán számít, látni akarom ahogyan habzó szájjal a sárba hullanak, mint régen.

Amikor először meghallom, hogy most nem ölhetek meg sokakat elfog a szomorúság, amelynek szimplán...
- Óóóó... - Csalódott hangot adok, ezt viszont azonnal követi, hogy amit most kell tennem, az azért lesz, hogy a későbbiekben sokakat ölhessek meg.
- Óóóó! Akkor tudok várni. - Mosolyodom el, majd pedig figyelem ahogyan megteremt egy asztalt és lerak rá, s vízből formál meg egy nagyon ismerős alakot, de még fel is veti, hogy ismerős lehet számomra. Egy kicsit meg kell erőltetnem a memóriámat ugyan, de végül sikerül előkotornom a megfelelő emlékeket, a harcot, azt a sok vérontást amit annyira élveztem, de még azt a szimpatikus nőszemélyt is, meg a másikat aki viszont nem érdekelt annyira, s valóban, ott volt köztük. Mindenesetre is a szavaira csak bólogatok, majd leülve hallgatom tovább, hogy mit mond, mintha csak egy gyermek hallgatna egy mesét. Egy olyan mesét aminek nagyon szép vége van és nem lehet megállni egy beteges vigyor nélkül.
- Megtalálom!... Azért sejtjük, hogy nagyjából hol van?... Hogyan hozzam ide? - Ritkán merül fel bennem talán ennyire értelmes kérdés, de kivételesen még nekem is sikerült realizálnom, hogy magam sem tudom, hogy hol vagyok éppen, leszámítva nagyjából azt, hogy egy szobában. Talán megfogalmazódik bennem még egy kérdés... Óóó nem, mégsem, csak azt hittem de mégsem, milyen érdekes, érdekes, de... Miért? Ömm, nem tudom.

Morgan szavaira bólintok s lenne mit hozzáfűznöm, ó igen lenne, de mielőtt megszólalnék csinál valamit és egy igencsak ismerős felszerelés jelenik meg nem messze tőlem. Mosolyogva tekintek a magam kis méregzsákjára, vagy mi is az, egy egy méregzsák? Vagy valami tartály vagy... Nem oszt nem szoroz, meghal akit megszúrok vele, MUHAHAHAHA!
- Meghalnak ha útba kerülnek. - Jegyzem meg kissé torz hangon, miközben felveszem a felszerelésemet, majd miután végeztem, ismételten mint egy gyerek, érdeklődve figyelem, hogy mit csinál, avagy hogy éppen mit akaszt a nyakamba. Valamiféle nyaklánc, természetesen, alaposabban megnézve látok rajta ezt meg azt de nem nagyon érdekel, hogy mi van rajta mert egyszerűen nem érdekel, hogy mi van rajta mert nem, mert miért érdekeljen? Olyan unalmasan néz ki, nagyrészt, talán itt-ott nem az de nagyrészt akkor is. Utolsó szavai után szinte azonnal válaszolok, csupán csak pár, talán két röpke másodpercet hezitáltam rajta, azt is csak azért, mert kellett egy kis idő amíg felfogtam a szavakat, mivel magával rántott a habzó szájjal elhulló ellenségek gondolata.. mehehe...
- Készen vagyok. - Továbbra is mosolyogva. Alig várom, hogy oda kerüljek ahova kerülnöm kell és ott elkezdhessem szurkálni az ellenségeinket, oly szinten mozgatja ez a fantáziámat, s oly szinten dobott még egyszer a hangulatomon, hogy a legszívesebben egy helyben pattognék de arra valahogy nem kerítek sort és nem tudom, hogy miért de tényleg nem.

Amikor kijelenti, hogy majd én ölhetem meg a kapitányt, egyszerűen leesik az állam, szinte szó szerint, tátott szájjal, mosolyogva nézek rá, mintha valami közkedvelt hőst néznék ami minden gyermek példaképe és követendő példája. Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan az lesz, már csak azért is mert eddig úgy néz ki, hogy az ízlésünk hasonló, igaz én kihasználva az alkalmat, megöltem volna, vagy legalább megcsonkítottam volna a kapitányt és megpróbáltam volna Morganhoz vinni hogy ott szenvedjen kínzások által mielőtt meghal.... De a mi kapitányunknak elnézem hogy életben hagyta mert... Mert, igen, pontosan úgy van ahogy! Ámulatomban szinte észre sem veszem a vágást, csak hallom a nevetést, ami jómagamat is arra késztet, s magam is hallatok valami hasonlót, igaz másféle nevetés ez mint általában, kivételesen nem túlzottan elmebeteg, csak egy kicsit. Mire igazából feleszmélhetnék, addigra már bőven máshol vagyok, bár ismerős helyen, megint, talán egy órája járhattam itt? Vagy egy éve? Nem emlékszem, de legalább itt van Morgan, szóval...
- Megtaláltam. - Mosolyodom el boldogan, A testemmel meg kalimpálok valamit, mutogatási kísérletek gyanánt, de ezt leszámítva, mivel eléggé magatehetetlen vagyok, lényegében csak mosolyogva figyelek tovább és várom kíváncsian, hogy mi fog történni, vagyok annyira kíváncsi, hogy éppen semmi más ne járjon a fejemben, szóval igazából mondhatni, hogy üres fejjel bámulok, csak nem a semmibe hanem ama bizonyos már többször emlegetett nőszemélyre.