New Orleans

2 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Szomb. 22 Júl. 2017, 01:50

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 22 nap - Szellem hívása

Az eddigi tapasztalataim alapján ma kellett volna biztosan megidéznem a teljes átjárót stabilan. A szikra után jött a pont, a halvány csík után az erős, mindig egy nap kellett ehhez.
Ebben reménykedve kezdtem el gyakorolni reggel. Elhoztam a megfelelő vevéket, elmondtam a megfelelő üdvözlő szövegeket, és felkészültem, hogy bevetem az egyetlen igazi varázsszót is, ami nem más, mint a "légyszíves".
~A loák általában nem az ilyen hozzáállást díjazzák~elmélkedett Papa Otis~Ez vagy azt jelenti, hogy már megkedveltek, vagy azt, hogy akarnak tőled valamit.~
Ha akarnak valamit, azt eddig nem jelezték, nem aggódtam túl sokat azon, hogy egy nap egy tüzes kígyó fog felébreszteni, hogy átvegye a testemet (bár most, hogy így eszembe jutott, egészen nyomasztó gondolat).
A koncentráció ma is eredményt hozott. Megjelent a pont, gyorsan csíkká növekedett, és elkezdett megvastagodni. Most nem halványult el, nem szikrázott és nem villogott.
Teljesen úgy nézett ki, mint azok, amiket Arzilla Nővér és Papa Doc Ugamwe alkotott. Ismertem már magam annyira, hogy tudjam, ez azt jelenti, hogy pont ugyan azt a varázslatot hajtottam végre én is, csak a szellem nem volt sehol.
~Papa Otis? Át tudsz jönni?~kérdeztem, mire hirtelen megváltozott minden. A koncentrálás sokkal nehezebb lett, a varázslatom kezdett összeomlani, de láttam, ahogyan a szellem alakja kirajzolódott az átjárómban. Sajnos nem tudtam elég ideig fenntartani ahhoz, hogy át is jöjjön.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Vas. 23 Júl. 2017, 02:31

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 21 nap - Szellem hívása

Már nem lehet sok hátra. Tegnap megjelent a szellem, ami majdnem teljes sikernek számít. Gondolom még át kéne jönnie, aztán kész is vagyok.
~Igen, tegnap majdnem átjutottam~biztosított Papa Otis~Elméletileg már semmi újat nem kell csinálnod, csak gyakorolnod a meglévő technikát. Idővel hozzászoksz majd~
Ez minenképpen jó hír... A hosszas koncentráció fárasztó, jobb lenne egy másodperc alatt túllenni rajta.
A gyakorlaton lényegében semmit sem változtattam. Nem is volt rá szükség. Minden pont ugyan olyan jól sikerült, mint tegnap. A kapcsolatot meg tudtam idézni, elég stabil volt, az átjáróm ránézésre tökéletesnek tűnt, de Papa Otis csak nem tudott átjönni rajta. Vagy hatszor próbáltuk meg, de mindig összeomlott a kapu, mielőtt betölthette volna a szerepét. Még a varázslatos légyszíves sem működött (lehet, hogy elsőre sem az okozta a sikert).
A végére már nagyon fájt a fejem, és teljesen elzsibbadtam. Térdepelésem nem hozott eredményt, én meg már nem bírtam többször nekifutni.
~Nem kell azonnal sikerülnie~mondta Papa Otis, miután látta, hogy kissé elkeseredtem~Az első szellem mindig a legnehezebb. Leszámítva talán a dühös szellemeket... de azoktól is inkább megszabadulni nehéz~
~Igen, tudom~
válaszoltam kissé idegesen. Nem akartam megbántani, de már túl fáradt voltam ehhez.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Hétf. 24 Júl. 2017, 18:02

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 20 nap - Szellem hívása

~Nem akarlak elszomorítani, de még majdnem a fele hátra van~fogadott Papa Otis, amikor beléptem~Még ha engem meg is tudsz idézni, az sem jelenti azt, hogy végeztünk. Az együttműködő szellemidézők megidézésénél nincs könnyebb~
Ha jól értem, ezalatt azt értette, hogy majd ki kell mennem, hogy random embereket idézzek meg, például egy temetőben. Remélem semmi kellemetlenséget sem fogok okozni... Valószínűleg engem érzékenyen érintene,  ha egy furcsa személy az őseim sírjával babrálna. Talán rá is hívnám a rendőrséget...
De ez még nem a mai nap problémája, ráérek még aggódni miatta. Főleg azért, mert még a mostanit sem tudtam teljesen megoldani.
Az átjáróm ma is hibátlan lett (bár ezt már nem éltem meg akkora sikernek), és gond nélkül fenn tudtam tarni. Hogy biztosra menjek, most a kész kapumat is elkezdtem mozgatni, tologatni, amíg ezt is teljesen biztosnak éreztem, és csak ezután hívtam Papa Otist. Kíváncsiságból csak a normális szemeimmel néztem a történteket. Érdekes volt, egészen filmbe illő. A szellemalak a semmiből jelent meg, de szinte csak a körvonalait láttam, azokat is csak egy pillanatra.
~Valamit rosszul csinálok?~kérdeztem, mert igazán nem tudtam, hogy hogyan kéne továbbhaladnom.
~Nem hiszem~válaszolt~Egy kis gyakorlással ezen is átlendülsz majd. Ha bizonytalan vagy, akár egy áldozattal is próbálkozhatsz. Damballah azt is kedveli.~

És ez pont elég volt nekem. Az biztos, hogy nem fogok rituálisan állatokat áldozni egy loának. Marad a gyakorlás.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Szer. 26 Júl. 2017, 01:08

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 19 nap - Szellem hívása

Muszáj volt egy napot kihagynom. Tegnapelőtt nem éreztem át annak a súlyát, hogy mennyire sok van még hátra. Tegnap viszont már nem tudtam rávenni magam, hogy csak úgy bemenjek. Eddig úgy képzeltem, hogy pár nap alatt letudom a maradék tanulnivalót, aztán nem nyúlok egy ideig. Ez nem így lesz...
A mai gyakorlat egy kicsit könnyebben ment. Mint utoljára is, a pihenés jót tett a tanulásnak (még ha nem is lett alaposan előre megtervezve).
Megidéztem az átjárómat, és elhelyeztem közvetlenül a koponya felé. Az állatáldozat még továbbra sem jöhet szóba, de azért mielőtt még folytattam volna, végrehajtottam a szokásos ceremóniákat. Nem tudom, hogy a loák mennyire törődnek velünk, és semmiképpen nem akartam, hogy Damballah úgy érezze, hogy megtagadok tőle valamit.
Ezt jól is tettem. Az idézés most először sikerrel zárult. Vagy egy óráig görcsöltem a kapu előtt, mire a sokadik próbálkozás után végre átjutott. Papa Otis ott ált előttem a teremben. Rendkívül elégedettnek tűnt, szerintem még jobban örült, mint én.
Persze neki könnyebb volt, nem az ő feje fájt, és nem őt frusztrálta eddig a siker hiánya. Bár a folyton összeomló átjárók neki sem lehettek kellemesek.
Nagyon keveset beszéltünk. Akármennyi energiát gyűjtöttem az egy nap pihenőmmel, úgy éreztem, hogy már bőven elhasználtam. Holnap majd megbeszéljük, hogy hogyan tovább.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Csüt. 27 Júl. 2017, 02:27

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 18 nap - Szellem hívása

Egy kicsit kitisztultak a dolgok. Egy hosszú alvás után jobban értékeltem az idézés sikerét, mint tegnap. Ma sem tudtam volna még szökdécselni örömömben, de már láttam, hogy haladok valahová.
Nem akartam vad előrelépéseket tenni, csak a loáknak szóló ceremóniákból vettem vissza egy kicsit. A vevéket továbbra is kint hagytam, és Legba üdvözlő szövegét is elszavaltam, de ez nem vett tíz percnél több időt igénybe.
Végül rávettem magam, hogy újra megidézzem az átjárómat. Nem fért kétség hozzá, hogy tökéletesen  néz ki, és működni is fog, ha fenn tudom tartani. Elsőre egy kicsit villódzni kezdett, de aztán második nekifutásra Papa Otis ismét átjutott.
- Nagyon jó - mondta, amikor megérkezett - Ezt még egy párszor megcsináljuk, és jöhet a következő lépés.
- És az mi lesz pontosan? - érdeklődtem.
- Nem tudom. Általában az őseink megidézésével szoktuk folytatni... Ez a te esetedben egy kicsit nehezebb lesz. Egyiküknek sem volt voodoo háttere. Ha szerencséd van, nyitottak lesznek az élményre. Ha nem... legfeljebb kitagadnak, de azt úgysem tudja meg senki.
Hát igen. Az ősök. Arzilla említette korábban, hogy az őseitől mennyi újat tanult, és hogy bármikor fordulhat hozzájuk segítségért. Ha kifaggatnám a nagyszüleimet, megtudhatnék egy-két újdonságot az ő szüleikről. Talán el is kérhetnék valamit, ami hozzájuk tartozott. Csak nehogy megkérdezzék, hogy mire kell. Nekik még el sem mondtam, hogy éppen mit csinálok. Nem értenék meg.
A nap hátralevő részét viszonylag monoton gyakorlással töltöttük. Megnyitottam a kaput. átjött, eltűnt, és kezdhettem elölről. Nem valami szórakoztató, de a végére már egész jól ment.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Pént. 28 Júl. 2017, 01:39

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 17 nap - Szellem hívása

Már biztos, hogy el kell látogatnom a nagyszüleimhez. Valószínűleg holnap, vagy holnapután. Remélhetőleg a végére tudok szerezni valamit, amivel folytathatom a tanulmányaimat. Addig is Arzilla Nővér azt javasolta, hogy próbálkozzak más hounganokkal. Talán tényleg ez lenne a leglogikusabb döntés...
Mielőtt hozzáláttam volna, még egyszer megidéztem Papa Otist. Egy ideig valószínűleg nem fogom látni, ami egyikünknek sem lesz könnyű. Igaz, hogy elméletileg Arzilla Nővér tanított, de szinte az összes gyakorlati tanács a túlvilágról érkezett.
- Még igyekszem visszlátogatni - ígértem olyan nyugodtan, ahogy csak tudtam. Nem szerettem volna túl sokat szomorkodni.
- Nem kell ide visszajönnöd minden alkalommal - válaszolt Papa Otis - A bölcs szellemidéző felkészül a saját halálára. Például úgy, hogy nagy mennyiségű követ őriz a pincéjében. Arzilla már ki is készített neked egyet.
Tényleg ott volt. Egy lapos kavics, amire Damballah vevéjét festették fel. Annyira nem volt szépen megmunkálva. Papa Otis nyilván tömegesen gyártotta őket.
- Egy kicsit nehezebb lesz vele előhívnod mint itt - folytatta, miközben a követ figyeltem - Egy kő azért mégsem annyira személyes, mint a fejem... De javaslom majd te is készíts ilyeneket. A halál sokkal érdekesebb, ha időnként kapsz visszajelzést az élőktől.
Nem egészen tudtam, hogy hogyan köszönhetném ezt meg, remélem nem volt túl kínos. Nem hiszem, hogy minden nap 'fel tudom majd hívni'. Majd igyekszem.
Hogy azért ma is csináljak valamit, kimentem a kaviccsal a település szélére, és újra megpróbálkoztam az idézéssel. Itt nem tudtam egy szertartást sem végrehajtani, és a kő sem volt olyan hatékony, így lefárasztott a gyakorlat. Megint a kapu megnyitása volt a nehezebb, de miután az megvolt, minden úgy ment, mint azelőtt. Kicsit még nehézkesen, de működőképesen.

//Ha nem baj, ezt felvenném a felszereléslistára. Igyekszem nem visszaélni vele//
//Priviben majd írd le, hogy mit is tud ez kérlek, aztán eldöntöm a kavicsot. Egyébként nem akarsz asgard kalandra jönni? Tudom, hogy most tanulsz, de ott ingyen kijátszás nélkül megkapod a tanulóidőt 3 hónapot, mivel neked itt van tanárod máris 1 kaland után az fél év Smile Avalonnál is láthattad, hogy a másik 2 jk megkapta, ez a karid jó, 0 az esélye, hogy úgy végezze mint Niteris Smile Neked is könnyebb lenne és nem halnál bele az unalomba, tudom milyen Steph-el több mint 100 napot játszottam végig.. - Nef//.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Szomb. 29 Júl. 2017, 02:10

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 16 nap - Szellem hívása

Rávettem magam, hogy meglátogassam a nagyszüleimet (anyai ágon)... Hosszú keresés után előkerítettem egy normálisabb ruhát, ami nem voodoo hangulatú (nehezebb volt, mint hittem), és elmentem Ponchatoulába. Nem volt olyan vészes, mint lehetett volna, de azért egy kicsit kellemetlen volt. Többet hallottak, mint szerettem volna, így el kellett magyaráznom, hogy nem adtam el a lelkem senkinek, és hogy nem idézek zombikat. (Azt elhallgattam, hogy az utóbbi nem teljesen kizárt). Végül elértem amit szerettem volna... kaptam egy terítőt, amit még a nagypapám anyja készített. Elképzelhető, hogy azt hiszik, csak kötögetni szeretnék. Nem törném össze a reményeiket, jobb ha nem tudják, mire kell.
A nap vége felé visszatértem a településünkre. Már nem maradt sok időm estig, így csak egy kisebb próbálkozásra volt idő. Gyorsan letérdeltem, elhelyeztem a terítőt magam előtt, és megidéztem az átjárómat. Megpróbáltam áthívni a szellemet, de most meglepő ellenállásba ütköztem. Sokkal nehezebb volt úgy megszólítani a halottat, hogy ő nem akart feltétlenül találkozni velem. Talán ha beszélnék vele, mielőtt hívnám, az segítene... de azzal lehet, hogy tönkretenném a gyakorlat lényegét.
Mivel már késő volt, nem erőltettem a dolgot. Így is fárasztó volt az út Ponchatoulába, és vissza.

//Egy kicsit még maradnék gyakorolni Smile Nem szívesen vinném 'terepre' azelőtt, hogy kitalálom, hogy pontosan mit szeretnék. Túl sokszor döntöttem már el, hogy normálisan fogok írni, aztán mégis troll karakterek születtek belőle Very Happy //
//De ez a kari messze nem Niteris és a doki sem troll Very Happy - Nef//
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Vas. 30 Júl. 2017, 15:01

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 15 nap - Szellem hívása

Izgatottan ébredtem. Valószínűleg ezt nem a szellemidézés művelete okozta, hanem az, hogy a végén majd találkozhatok a dédnagymamámmal. Állítólag még élt, amikor megszülettem, de végül sosem látott. Nem volt már olyan állapotban, hogy eljöjjön. Evelyn még találkozott vele, de neki sem volt sok emléke róla.
Mivel természetbarátnak éreztem magam (és elegem volt a sötét szobákból), úgy döntöttem, hogy kimegyek a Mississippi mellé gyakorolni. Ott egy kicsit körülményesebb lesz tanácsot kérni, ha elakadok, de szerintem megéri. Papa Otis kövét azért magammal hoztam, ha nagyon elkeserednék.
Mindent elhelyeztem a folyóparton, és a szokásos módon hozzáláttam a kapcsolat kiépítéséhez. A biztonság kedvéért még az üdvözlő szövegeket is elmondtam, és kihoztam a vevéket.
Varázslat stabil volt, de a szellemet megint csak nem tudtam előcsalogatni. Igazából nem is volt ötletem rá. A kapu fenntartása elég nehéz volt anélkül is, hogy még mellette mást is csináljak.
Segítséget akartam kérni Papa Otistól, de a kavicsot sehol sem találtam. Nem volt túl okos dolog csak úgy elhelyezni a földön a többi között. Ha lett volna rajta valami varázslat, könnyen kiszúrhattam volna... Nem tudom, hogy fogom ezt elmondani. Talán majd egyszer ha hosszabb útról térek vissza, majd akkor. Mégis csak jobban hangzik, mint az, hogy két nap alatt elhagytam.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Hétf. 31 Júl. 2017, 18:43

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 14 nap - Szellem hívása

Megkerestem Arzilla Nővért, de csak keveset tudott segíteni. Állítólag sok megközelítése létezik a problémámnak. Egyesek a telepátiához hasonlítanák (ami nekem nem segít sokat), mások szerint az átjárókat inkább örvénynek kell képzelni, mint kapunak. Persze az is szóba jöhetett, hogy egyszerűen a Damballával való viszonyomtól függ.
- Egy áldozat igazán nem ártana - mondta Arzilla Nővér - Ezen a szinten a legtöbben feláldoznak már valamit. Egy madár például...
- Nem! - mondtam egy kicsit túl határozottan. Semmiképpen nem akartam véres oltárokkal elérni a céljaimat. Eleget magyaráztam már másoknak, hogy a voodooban semmi gonosz nincs, nem szeretném a hátralevő életemet azzal tölteni, hogy magamat is győzködjem.
A válaszom nem tetszett Arzilla Nővérnek, de ennek nem adott hangot. Abban legalább biztos lehetek, hogy itt nem erőltetnek rá semmire.
A gyakorlás egy kicsit nehézkesen ment. Kezdek attól tartani, hogy Damballah tényleg úgy érzi, hogy visszatartok tőle valamit. A kapum továbbra is működött, de a szellem nem jött át. Próbáltam domborítani egy kicsit, hátha tényleg csak örvényszerűvé kéne tennem. Miután ez nem ment, még átnyúlni is megpróbáltam, de ez tényleg nem volt túl megfontolt a részemről. Az emberek többsége még csak nem is látja a kaput, fizikailag teljesen érinthetetlen volt.
Biztos vagyok benne, hogy pár nap alatt ez is összejön majd. Eddig sem kellett megölnöm semmit, most is megoldom valahogy.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Kedd 01 Aug. 2017, 00:08

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 13 nap - Szellem hívása

Nem maradt más választásom, mint keményen próbálkozni. Vérontás nélkül nehéz a halál loájának a kedvében járni, de remélem nem lehetetlen. Ezt sajnos addig nem tudhatom meg, amíg ki nem próbálom, de ha sikerül... meg kéne írnom valakinek. Vagy majd megidéznek a jövőben, és úgy adom át. Persze csak ha nem élek örökké, ami remélem szintén nem lehetetlen.
Tehát... a gyakorlásról nem sok mindent lehet elmondani. Megidéztem az átjárómat, hosszan próbáltam kiengesztelni Damballát, és igyekeztem nem elhanyagolni Legbát sem. Próbáltam keményen rászólni a szellemre, hogy mutassa magát (többé kevésbé sikerült is határozottnak hangzanom). Aztán elforgattam a kaput kilencven fokkal, egy kicsit meg is ráztam, de nem esett ki belőle semmi.  A 'légyszíves' szintén nem működött, igazából nem is vártam, hogy változást hozzon. Az összes létező hülye módszeren végigmentem. Koncentráltam, imádkoztam, szertartásokat hajtottam végre... és semmi sem történt.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Szer. 02 Aug. 2017, 01:36

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 12 nap - Szellem hívása

Újra nehéz estém volt. Egy öltönyös ember jött el hozzám, és nagy titkon átkokat kért az üzleti ellenfeleire. Valószínűleg ebben nem tudok segíteni rajta, de azért meghagytam, hogy hozzon el egy hajszálat, és meglátom mit tehetek. Amos Testvér tudni fogja, hogy ilyenkor mit kell tenni.
Reggel úgy gondoltam, hogy egy kis gyakorlással mindent rendbe tehetek, de elszörnyedve tapasztaltam, hogy beosztottak konyhai szolgálatra! Ezt szinte bárki elvégezhette volna, de mégis nekem, egy mambónak, kellett mennem. Nem is értettem miért van ez, amíg hozzá nem láttunk a húsfeldolgozáshoz. Csirkéket kellett kopasztanunk, és persze előtte lefejeznünk...
Valahogy kibújtam a vérengzősebb részek alól (egy madarat sem kellett személyesen megölnöm), de a kopasztás, feldarabolás és elkészítés így is felzaklató volt. Néhány még rúgott is egy párat...
- A halál tanulmányozása mellett döntöttél - mondta Arzilla Nővér, amikor később felkerestem - Nem tehetsz úgy, mintha nem létezne. Előbb vagy utóbb neked is részt kell venned az áldozásban, ha el akarod nyerni Damballah jóindulatát. Addig is jobb, ha megbarátkozol a gondolattal.
A vitának nem lett volna értelme. Egy kissé haragosan vonultam el gyakorolni. Pár napja még örültem neki, hogy nem erőltettek rá semmire, aztán a hátam mögött titokban elküldtek csirkéket mészárolni.
Az idézés sokkal jobban ment. Az elején látszólag ugyan olyan eredménytelenül próbálkoztam, mint azelőtt, de pont amikor már abbahagytam volna, sikerült. Egy határozottabb hívás után megjelent a szellem. Úgy meglepődtem, hogy a varázslat azonnal összeomlott, mielőtt teljesen átjött volna, de tudtam, hogy egy kis koncentrációval már működött volna. Holnap meglátjuk.
Remélem nem csak azért ment jobban, mert kismadarakat daraboltam fel... A véráldozat nem fog bekerülni a napi rutinomba.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Csüt. 03 Aug. 2017, 19:47

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 11 nap - Szellem hívása

A hosszú reménykedés után ma már tudtam, hogy sikerülni fog az idézés. Inkább a találkozásra készültem rá, mint a varázslatra. Átlagos ruhák, megfelelő környezet, kielégítő magyarázat a történtekre... Nehéz eset volt, de szerintem egészen jól megoldottam. Megint a Mississippi partjára mentem ki (azt valószínűleg kortól függetlenül mindenki felismeri, otthonosabbnak találja), és ott láttam hozzá.
Erősen koncentráltam, hogy most ne omoljon össze minden, és végül sikerrel jártam. A szellem átjött, még ha egy kissé kelletlenül is.
-Szörnyeteg! - rikoltott rám, amint megérkezett - Nem kaphatsz meg! Ördögi praktikáid mit sem...
Felkészültem a zavarodottságára, de egy ilyen heves támadásra nem vártam. Igazából egy örömteli beszélgetést terveztem.
Gyorsan le akartam zárni a sikítozós részt, de nehéz volt fenntartani a figyelmét.
-Állj! Nem lesz semmi baj - próbáltam megnyugtatni - Én vagyok az, Aina. Aina Bennet. A dédunokád.
-Bennet... - mondta elgondolkodva - A régészt hívták így. De Sarah nem mehetett ennyire messzire... Csak trükk, azt mondta, semmi komoly.
A beszélgetés nem ment egyszerűen. A voodooról annyi rosszat hallottam, mint még soha, de összegészében elégedett vagyok. Mégiscsak ez volt az első igazi szellemem.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Pént. 04 Aug. 2017, 19:28

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 10 nap - Szellem hívása

-A voodoo követői veszélyesek - figyelmeztetett sokadszorra a dédnagymamám - Addig nem nyugszanak, amíg az összes fehér embert meg nem ölik.
Nehéz volt közös témát találni. Éreztem, hogy egyáltalán nem örül neki, hogy másodszorra is megidéztem. Ahányszor csak lehetett, megpróbált meggyőzni, hogy hagyjam a 'boszorkányságot', és foglalkozzak valami mással.
Arzilla Nővér sem volt túl boldog. Látszott rajta, hogy utálja az őseimet, de ezt nem mondta ki.
-Általában a szellemek megtiszteltetésnek élik meg, hogy az utódjuk mambo lehet-mondta, amikor kifejtettem aggodalmaimat - Nem veszi észre, de visszamaradott hozzáállásával a te esélyeidet rontja. Megpróbálhatott volna legalább egy kis bölcsességet átadni. Persze ahhoz előbb neki is szereznie kellett volna...
Ezt vehettem volna sértésnek is, de egy kicsit már lefáradtam az értelmetlen vitáimtól. Engem is bántott, hogy csak szidást kaptam a teljesítményemért.
A következő lépés egy teljesen ismeretlen halott lenne. Ezt csak este tehetem majd meg. Kivéve ha vállalom a közönséget...
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Szomb. 05 Aug. 2017, 22:37

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 9 nap - Szellem hívása

-A halál szerves része a művészetünknek - fogadott reggel Arzilla Nővér - Javaslom, hogy töltsd hasznosan a napodat.
Vajon mire gondolhatott?... Abban biztos voltam, hogy nem megyek el főzögetni, de nehéz volt olyan elfoglaltságot találnom, aminek elég köze van a halálhoz. Nem is nagyon szerettem volna. Talán jobb lett volna mégis a tűzgolyókkal és voodoo bábokkal kezdeni.
Végül nemes egyszerűséggel elmentem egy temetőbe. Jártam egy pár kört, megnéztem a temetéseket (amikor nem figyeltek, elmondtam egy-két áldást is) , és szerintem ráijesztettem néhány látogatóra. Láttam, hogy valaki telefonált is, így a nap végefelé inkább egy másik temetőbe költöztem.
Amikor elkezdett sötétedni, gyorsan hozzáláttam a művelethez. Nem akartam, hogy bárki meglásson, ezért egy hátsó sírral próbálkoztam. Igazából nem volt nehéz... Nem ütköztem nagyobb ellenállásba, mint utoljára.
-Démon! - kiabálta, és azonnal szökni kezdett. Egy kis ideig még maradásra kényszerítettem, hogy ezt is gyakoroljam (ezt illegálissá kéne tenni... nagyon megrémült), de aztán elengedtem. A portás furcsán nézett rám, amikor sietve kimentem. Talán már látott párat közülünk korábban, de nem szólt semmit. Még tényleg nincsenek törvények a holtak lelkének védelmében.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Vas. 06 Aug. 2017, 19:12

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 8 nap - Szellem hívása

Azt gondoltam, hogy mindennel kész vagyok. Úgy mentem oda Arzilla Nővérhez, hogy már a búcsúzást terveztem, vagy esetleg a többi terület megtárgyalását. Ő nem így gondolta.
- Tudom, hogy nem rendelkezel a legjobb ősökkel - fogadott, amikor beléptem - De most be kell hogy érjed velük.
- Ha lehet, nem zavarnám őket tovább - mondtam, mielőtt még nagyon belelovalta volna magát a családom szidásába (amit bármikor szívesen megtett).
- Amit most csinálunk, ahhoz muszáj lesz. Azt szeretném, hogy idézd meg egy távoli rokonodat, aki... mondjuk 1000 éve élt. Hosszú lesz, de ha ezzel megvagy, lényegében bármeddig elmehetsz.
Ez kissé váratlanul ért. Egy ideig csak nagy szemekkel néztem rá. Mondanom kellett volna valamit, de nem tudtam, hogy pontosan mit vár.
- Mivel elvárhatatlan, hogy 1000 éves családi ereklyéket őrizz - folytatta, miután lemondott a válaszomról - Most nem fogsz tárgyat használni. Csak egy dolog maradt fenn tőlük, és ez benned van.
Már kezdtem sejteni, hogy mire akar kilyukadni. Bólintottam, és ő átnyújtott egy tűt.
Érdekes módon most nem hagyott magamra. Még akkor is ott maradt, amikor elhelyezkedtem térdelő ülésbe, és megszúrtam az ujjam végét. Kipasszíroztam egy csepp vért, és hagytam, hogy a földre hulljon.
- Próbálkozzunk most az apád vérvonalával - szólt ismét Arzilla - Hogy is hívták az ő apját?
- Neal... azt hiszem - válaszoltam, de még mindig furcsálltam, hogy itt van. Biztosan kíváncsi volt az angliai felmenőimre.
Vártam egy kicsit, de mivel tényleg úgy tűnt, mint aki maradni tervez, hozzáláttam az idézéshez.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Kedd 08 Aug. 2017, 00:57

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 7 nap - Szellem hívása

Nagyon kimerítő volt. Végighallgatni vagy százszor, hogy egy szörnyeteg, démon, boszorkány vagy én tudjam mi vagyok, aztán kihúzni a következő célpont nevét. Ott nem értékeltem, de érdekes volt, hogy hogyan váltakoztak a nyitott és a kevésbe megértő generációk. Majdnem szabályosan követték egymást. Ha vettem volna a fáradtságot, sokat megtudhattam volna a kor szelleméről, de nem volt erőm még arról is kérdezősködni.
Közben Arzilla Nővér csendben figyelt a szoba végéből. Csak ritkán szólalt meg, akkor is csak azt mondta, hogy több vérre lesz szükség. Egy kést is adott hozzá, de ezen kívül csak nézett.
Hosszú idézések és vágások árán végre eljutottam a célhoz.
- Hát igaz! - érkezett a legújabb szellem - Tényleg sikerült. A megvilágosulás jegyét hordozod. A családomban druida van!
Hát igen... nem lett volna értelme kijavítani, csak mosolyogtam rá, és megerősítettem szinte minden próféciát, amit emlegetett, aztán elbúcsúztunk. Azt hiszem most éppen a normandok bukását újságolja el a halott cimboráinak. Biztosan nem árt semmit.
- Ha áldoztál volna Damballának, minden hamarabb sikerült volna - mondta Arzilla Nővér. Majdnem felborultam, amikor hirtelen a vállamra tette a kezét. Könnyű elfeledkezni a nézőközönségről.
- De így is minden meglett. Nem kellett ártanom senkinek, vagy életet áldoznom - mondtam fáradtam, és talán egy kicsit büszkén is.
- Azt gondolod? - kérdezte most már keményebben - Aina, az élet a vérben van. Mit gondolsz, mit csináltál az előbb?
Rendesen szédülni kezdtem. Lenéztem, és a padló egy hatalmas területe vérben ázott. Bele is dőltem volna, ha nem tart meg.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Szer. 09 Aug. 2017, 02:46

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 6 nap - Szellem hívása

Majdnem egy teljes napra ágyba kerültem. Nem tudom mennyi vért vesztettem, de gondolom többet, mint egy sima véradásnál. Volt időm végiggondolni az esetet.
Arzilla Nővér egyértelműen előre eltervezte ezt, de igazából nem vett rá semmire. Nem öltem meg semmit, mint valami kultista. Mindössze... vagdostam magam. Oké, talán egy kicsit ez is túl sok volt. Észre kellett volna vennem közben.
Elpanaszoltam Amos Testvérnek is a történteket. Megnézte a karomat, és neki sem tetszett nagyon.
- Arzilla... hajlandó messzire menni, ha valamit a fejébe vesz - mondta kissé kelletlenül - Ha szeretnéd, kereshetsz másik tanárt. Úgy hallottam, hogy Papa Doc Ugamwe szívesen fogadna. Ő a gyógyításhoz is remekül ért, gyorsan rendbe tudna rakni. De ha el is mész, készülj fel rá, hogy az áldozat valóban elkerülhetetlen. Nincs olyan houngan vagy mambo, aki teljesen kibújhat alóla.
Éés így történt, hogy mentem a belvárosba. Arzilla Nővér... hát, ő egyáltalán nem örült ennek, de szerintem egyébként sem jöttünk volna ki jól egymással. Egy pár hónap alatt majd megbékélünk.
Papa Doc valóban fogadott. Furcsállta, hogy nem akarok áldozni, de azért adott egy kenőcsöt, és mondta, hogy gyakorolhatok az ő temetőjükben. Ezt meg is tettem. Elsősorban azon igyekeztem, hogy egyszerre több szellemet szólítsak át, és végül ez sikerült is. Kettő szellemet sikeresen megidéztem, de a harmadik már nem ment. Elfogadható eredmény.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Csüt. 10 Aug. 2017, 02:06

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 5 nap - Szellem hívása

Ezt... elhamarkodtam. Túl közel álltam már a végéhez, nem kellett volna tanárt váltanom. De most már vissza inkább nem mennék. Elég, ha csak egy tanárt hagyok ott egy évben.
És Papa Doc valóban remek ember. Folyamatosan trükközik az egyedi varázslataival, és furcsán mosolyog, amikor rajtakapom. Biztosan nem szokott még hozzá.
A kenőcse pedig valóban csodákat művelt. Keresve sem találtam az 1000 éves szellem árának nyomait.
A gyakorlás most is egészen békésen ment. Ma is azzal próbálkoztam, hogy egyszerre több szellemet idézzek meg, és nem okozott meglepetést. Egy kis izzadás árán a harmadik szellemet is át tudtam szólítani (már mind rutinos volt, egyik sem pánikolt). Ez már több, mint amennyire egyszerre szükségem lehet.
A nap végén elmentem Papa Dochoz, hogy tanácsot kérjek.
- Ritka esetekben hasznos, ha tömegeket tudsz idézni - vélekedett - Például ha nagy zenekedvelő vagy, akkor jöhet egy egész zenekar... De neked most nem ezt szánom.
Közben átvezetett a temető egyik sötétebb sarkába, és rámutatott a sírkövekre.
- Ide temettük el azokat, akiket mi öltünk meg - mondta tárgyilagosan, mintha csak a hétvégi hobbijáról beszélne - Az ő szellemeik... nem olyan együttműködőek. Azt szeretném, hogy velük folytasd.
Ez... gonosznak tűnt. Eljöttem a belvárosba, hogy elkerüljem a véráldozatot, erre kiderül, hogy az új tanárom sorozatgyilkos. Remek...
- Nincs olyan, hogy jó és gonosz - emlékeztetett - Még a loák sem tudnak megegyezni abban, hogy mi helyes.
Nyomasztó, amikor valaki folyamatosan lesi a gondolataidat. Szerencsére ezt ő is látta (meg azt is látta, hogy én is látom), és magamra hagyott.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Pént. 11 Aug. 2017, 19:46

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 4 nap - Szellem hívása

Az instrukciók szerint kívülről kellett befelé haladnom. Így először csak egyszerűbb bűnösöket idéztem meg. A többségük gyilkos volt, legalábbis Papa Doc szerint. A látogatásom változóan fogadták. Néhányan csak morogtak rám, boszorkánynak neveztek vagy meg sem szólaltak. Mások azt bizonygatták, hogy ártatlanok, vagy a voodoot szidták.
-Igen, valóban megöltem az egyik tagot - mondta az egyikük, aki szokatlanul őszinte volt - De amikor elkaptak, először bezártak egy pincébe, és napokig kínoztak. Azt mondták, hogy csak Haitiből várnak valakit, de szerintem csak gyakoroltak. Majd ez jusson eszedbe, amikor téged tanítanak ki. Én sem voltam egy szent, de ők tízszer olyan gonoszak.
-Nincs olyan, hogy jó vagy gonosz - mondtam neki, de ezt én sem hittem igazán. Azért meggyőző lehettem, mert a szellem csak lemondóan legyintett egyet, és rövidesen távozott. Egyiktől sem volt nehéz megszabadulni.
Holnap gondolom ez más lesz. Ahogy befelé haladok, úgy jönnek majd az elvetemültebb halottak. De még ha az egyik gondot is okozna, Papa Doc csak visszaűzné helyettem. Nagy baj nem lehet.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Szomb. 12 Aug. 2017, 22:52

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 3 nap - Szellem hívása

Papa Doc valamiért ma korán távozott. Amikor kérdeztem, hogy hová megy, csak annyit mondott, hogy itt a belvárosban a hounganok sokkal elfoglaltabbak, mint a vidékiek. Egy nap felügyelet nélkül biztosan nem árthat, azt gondoltam.
Nem így történt. A megidézett személyek egyre vadabbak voltak. Akadtak köztük fejvadászok, maffiózók és emberrablók.
Azonnal hátratántorodtam, amikor az egyik sírból kiemelkedett az a férfi, akitől Amos Testvér mentett meg úgy két-három éve.
-Mit nézel? -vetette oda nekem - Nem sikerült jól a... De várjál csak. Te vagy a furcsa háromszemű lány, aki miatt a vén kuruzsló elkapott. Most meg a te fejedet tömi... Jellemző.
-Azt hiszem eleget láttam - válaszoltam - Ideje, hogy elmenj.
A végét túl bizonytalanul mondtam. Soha nem akartam újra látni a fickót, erre pont személyesen nekem kellett megidéznem. A szellem ezt észrevehette, és nem ment sehová, csak nyosztóan méregetett.
-Szeretek itt lenni - mondta vigyorogva - A szél, a napfény, az emberek... mind hiányoztak. Azt hiszem, most inkább nem mennék sehová. Az utolsó találkozásunk olyan gyorsan véget ért.
Ekkor már féltem tőle. Ki tudja, mire képes egy elszabadult szellem? Állítólag pont a közelben egy pincért már sikeresen halálra rémített egy, mielőtt még elűzték volna. Egy másik sikertelen gyakorlat...
-Ha nem távozol most rögtön - mondtam remélhetőleg határozottabban - Damballah szolgái személyesen hurcolnak majd vissza. Ahol eddig voltál, fele annyira sem olyan rossz, mint amit a szökevényeknek tartogat.
Megnyitottam az átjárót, hogy visszaküldjem, de ő nem mozdult. Elégedetten nyugtázta, hogy nincs hatalmam felette, és egy kicsit közelebb is jött.
Ez sok volt. Visszasiettem, hogy megkeressem Papa Doc-ot, de még nem jött vissza. Csak az egyik dobosa őrizte a kaput, ő meg nem figyelt fel rám. Valószínűleg nem vette észre a legújabb 'barátomat'. Én láttam, de mások nem. Arzilla Nővér tanításai már nem tűntek olyan rossznak. Talán mégiscsak meg kellett volna ölnöm egy galambot a kedvéért. Vagy azt azért nem. Nem tudom...
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Vas. 13 Aug. 2017, 20:26

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 2 nap - Szellem hívása

-JÓ REGGELT! - kiáltott rám a szellem, mindössze pár centire az arcomtól. Tegnap nem tudtam tőle megszabadulni. Egész nap követett, és szinte mindenben megzavart. Aztán este... inkább ruhában aludtam.
Továbbra sem látta vagy hallotta senki. Néhányan furcsán néztek rám miközben rendbeszedtem magam, de nem tudom, hogy éreznek-e ők is valamit, vagy csak egyszerűen őrültnek néznek. Papa Doc sem ért még haza, így nem reménykedhettem a segítségében.
Egyedül is voltak ötleteim. Felkészültem a szokásos üdvözlésekkel, amiket annak idején használtam, felrajzoltam a földre a szükséges vevéket és elkezdtem meditálni.
-Régi versikékkel nem szabadulsz meg tőlem - mondta a szellem, de én igyekeztem figyelmen kívül hagyni. Amikor végeztem, megint megpróbáltam ráparancsolni, hogy térjen vissza az ő síkjára. Ő csak tovább nevetgélt, nem hallgatott rám.
Egy kicsit ingerülten ezután megint vágást ejtettem a bal gyűrűsujjam végén, és hagytam, hogy egy pár csepp Damballah vevéjére hulljon.
-Távozz!-szóltam rá ismét.
Ekkor egy pillanatra kétségbe esett, de aztán visszatért a csúfolódáshoz.
-Kivel beszélsz?
Papa Doc észrevétlenül érkezett meg. Most nem nyúlt ki a varázslataival, hogy ellopja a gondolataimat.
-Megnézheted -mondtam neki, de ő továbbra sem varázsolt. Pedig most az egyszer nem bántam volna.
-Megtehetném - válaszolt - De azt szeretném, hogy te mutasd meg. Nincs hatalmad felette, hogy elűzd, az sokkal nehezebb lesz. De rákényszerítheted, hogy megmutassa magát.
Persze... Gondoltam, hogy végig erre várt. Mi másért akarta volna, hogy egyre vadabb halottakat idézzek? Bajom nem lett belőle (leszámítva, hogy már megint vagdosom magam...), de azért igazán figyelmeztethetett volna.
Nem volt sok választásom, hozzáláttam a meditáláshoz.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Hétf. 14 Aug. 2017, 00:35

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 1 nap - Szellem hívása

A jó hír az az, hogy már mindent tudok arról, hogy hogyan idézhetek meg egy adott szellemet. A rossz az az, hogy még a hatalmam felettük... limitált. Papa Doc elmondta, hogy még csak a helyzetüket korlátozom le (és azt sem szándékosan). Ha ideszólítom egy halott lelkét, az nem hagyhatja el a közvetlen környezetemet. Azt sajnos nem tudta, hogy milyen messzire tudnak menni, kb 20 méterre tippelte. De hogy még rosszabb legyen... kb még ugyanennyit kell tanulnom ahhoz, hogy vissza is tudjam küldeni őket.
Szerencsére ezt nem kell kivárnom. Ha megoldom, hogy láthatóvá váljon, elűzi helyettem, vagy valami hasonlót tesz. Ezt nagyon vártam. Már egyáltalán nem találtam ijesztőnek, csak meg akartam szabadulni tőle. Mégiscsak, mindenhová követett... MINDENHOVÁ!
A napom ezzel nagyjából el is telt. Én térdeltem és koncentráltam, Papa Doc meg érdeklődve figyelt. Elszoktam már az ilyen fejfájásoktól...
Rajzoltam vevéket, üdvözleteket mormoltam és próbáltam nem felhúzni magam a szellem miatt.
És végre (egy kis extra vérveszteség után) sikert is értem el. Erősen kellett koncentrálnom, de a szellem megjelent, és Papa Doc is megszemlélhette. Amint meglátta, ő is elkomorodott.
- Ez volt az... Ő ölte meg a Cheval gyereket. - mondta félig magának, aztán felém fordult - Holnap visszaküldjük. Hajlandó vagy már áldozni?
Erre hirtelen nem tudtam válaszolni. A saját véremből már sokat kifolyattam...
- Ez az egyetlen biztos út - tette hozzá, amikor látta a bizonytalanságom.
Végül bólintottam. Csak egyszer belefér. Damballah megnyugodhat, én meg újra békésen alhatok...
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Kedd 15 Aug. 2017, 01:42

Szabadjáték: Mágiatanulás
Utolsó nap - Szellem hívása

Szörnyű nap volt. A tervet tökéletesen végrehajtottam, és nem volt semmi értelme...
A szellem mindent elkövetett éjszaka, hogy ne legyek alkalmas semmire, így félálomban mászkáltam az előtérben, amíg Papa Doc ki nem jött. Együtt mentünk vissza a város szélére. A kudarc esélye kicsi volt, de nem kockáztathattuk meg, hogy még valaki (például egy pincér) életre szóló traumát kapjon. Arzilla Nővér előkészítette a szükséges kellékeket, de nem vett részt a rituáléban. Egy kakas, egy kés és egy kör Damballah vevéjével.
A közösség egy másik tagja, Ophilia Nővér is eljött. Róla csak annyit hallottam, hogy szeret a voodoo sötétebb részeivel foglalkozni. Ez persze lényegtelen, hiszen elméletileg jó és gonosz nem létezik. Ő csak festéket hozott.
Végezetül Amos Testvér is eljött. Szerintem csak azért, hogy megnézhesse a szellem szenvedését. Végig gyűlölködve nézett rá, de egyébként semmit sem csinált.
Papa Otis a kör egyik széléhez vezetett, ahol Ophilia Nővér hozzálátott, hogy kifessen. Itt még érdekes volt. A voodoonak ezzel a részével eddig nem találkoztam, így ötletem sem volt, hogy mit csinál. Az arcomat nem láttam, de azt hiszem egy koponyát festett rá, a jobb kezemre meg elhelyezte Damballah vevéjét (nagyon szeretjük ezt a vevét).
Varázslatnak még nyoma sem volt, de amint végzett, mind a kör, mind a festék halványan derengeni kezdett. Hallottam, hogy a többiek kántálnak, és éreztem, hogy valami hatalmas közeledik. Egy pillanatra megláttam a tüzes kígyót. Az első loa, ami valóban eljött hozzám. Amikor eltűnt, erősebbnek éreztem magam, mint valaha, de nem csak erősebbnek. Valamit megváltoztatott. Damballah sokat mutatott nekem az életről, a halálról, és a közte levő végtelenül pici területről, amit senki sem használ megfelelően. Szinte gondolkodás nélkül nyúltam ki a kakasért, és egy mozdulattal letekertem a fejét... Innen kevésre emlékszem. Rémlik, hogy kinyitottam egy kaput, hogy kezet mostam, és hogy a szellem eltűnt. Aztán vagy egy óráig bámultam a körre. Minden tiszta vér volt, csak a kés nem.
Elegem van a halottakból...
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Szer. 16 Aug. 2017, 01:53

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 44 nap - Voodoo báb

Bocsánatot kértem Arzilla Nővértől. A módszerei néha bosszantóak voltak, de Papa Doc útmutatásával napok alatt kikészültem. Papa Doc felajánlotta, hogy térjek vissza vele a belvárosba, hogy a szellemek megbékítéséről tanítson, de ezt nem akartam. Elegem van a halottakból.
Damballah távozásával szerencsére az életkedvem is visszatért. Állítólag az elején ez normális. Egy felkészületlen elmét könnyen befolyásolhatják a meghívott entitások. A halál képviselői pedig... Tehát az élet értéke nem egyértelmű számukra.
Arzilla Nővér elfogadta a bocsánatkérésemet. Még azt is megengedte, hogy beszélhetek egyszer az ő őseivel is (egy nap talán szaván fogom). Állította, hogy nagyon hasznos tanácsokat adnak, és még azt sem tette hozzá, hogy az enyémek milyen szörnyűek. Úgy tűnik, ő sem akart feszültséget közöttünk. (Persze lehet, hogy csak azért, mert már látta, hogy nagy nyomás hatására képes vagyok áldozni...).
A változatosság kedvéért most Amos Testvérhez fordultam tanításért. Talán a voodoo báb készítése a leggyakrabban ábrázolt praktikánk. Tudom, hogy a filmek többsége hülyeség, de azért engem is érdekelt, hogy hogyan működik ez.
- Illedelemből foglalkoztál a szellemekkel, hogy most már azt tanulhasd, ami tényleg érdekelt? - kérdezte nevetve Amos Testvér - Én is így voltam. Minden wanga nehéz, akkor miért ne kezdenénk a látványosabbakkal.
Jót szórakozott ezen, de aztán beleegyezett a tanításomba. Elsőre adott is a kezembe egy marék szénát, és azt mondta, hogy készítsek belőle valami ember-félét. Ennek nem örültem nagyon. Igaz, hogy a téren kezdő vagyok, de azért a nyár nagy részét itt töltöttem. Mondjuk most, hogy 'visszafogadtak', inkább nem problémáztam, és hozzáláttam a fonogatáshoz. Legalább a nagyszüleimnek is lesz mit mesélni...
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Aina on Csüt. 17 Aug. 2017, 01:25

Szabadjáték: Mágiatanulás
Hátralévő idő: 43 nap - Voodoo báb

Tudom, hogy mi történik. Ha a nagy varázslótól akarunk tanulni, előtte vagy egy hétig csak a könyvtár takarításával foglalkozhatunk, hogy fegyelmet tanuljunk. Legalábbis a mesékben... Csak azt nem értem, hogy nekem most miért ezzel kell vesződnöm. Nem ma kezdtem.
Készítettem már egy tucat bábot. Néhányat szénából, néhányat zokniból és még egyet agyagból is. Biztosan hasznos tudás, ha egyszer a semmi közepén rögtönöznöm kell... Szerencsére az internet ebben sokat segített. A legutolsó bábok már egész jól néztek ki. Tettem rá gombszemeket is, egy pici szívet és egy enyhén lekonyuló szájat. Szinte már sajnálnám megszúrni...
Amos Testvér elégedett volt a munkámmal, de semmi újat nem tanított. Az utolsó különösen megörvendeztette, és azt mondta, hogy még ilyeneket szeretne, csak szív nélkül.
- Senkit nem akarunk megölni - magyarázta - A szív egy kényes szerv, és emellett gyakran a lelket is jelképezi. Csak akkor tesszük fel egy bábra, ha halálosak a szándékaink, ami csak a legritkább esetekben fordul elő. Még én sem használtam eddig olyat... pedig volt, aki megérdemelte volna.
avatar
Aina
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 150
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: New Orleans

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.