Flyer

Adatok:

Név: Flyer
Egyéb név: -
Faj: mutáns
Nem: férfi
Jellem: semleges, egyik szélsőséges táborhoz sem tartozik
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: Washington D.C., 1997. 10. 22.
Kor: 27 év
Család: Ismeretlen
Foglalkozás: Nincs
Testmagassága: 179 cm
Testsúlya: 73 kg
Szeme színe: Barna
Haja színe: Fekete
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: Nincs
Repülési sebesség: 80 km/h
Egészségi állapot/ betegségek: Memóriatörlésen esett át.

Életrajza:
Mindenkinek van egy sztorija, amit el szeretne mesélni. Egy élettörténet, a múltbéli emlékek sokasága, vagy éppen egy fordulópontot kiragadni az életünkből, és elmondani, milyen hatással is volt ez ránk, mennyiben változtatott meg bennünket, satöbbi. Nos, ami engem illet, talán a legutolsóba lehetne a legjobban besorolni ezek közül. De bizonyos szempontból még oda sem, mert ami az emlékeket illeti... hát, nekem onnan indulnak. Nem tudom, ki vagy mi voltam azelőtt. Nem maradt másom, csak a "Flyer" név, amiről azóta sem tudom, valóban az enyém-e, vagy úgy aggatták rám, miután elkészítettek.
Csak azt tudom, hogy ki vagyok, amióta felébredtem a félhomályban, gyakorlatilag egy acél kalitkában. Olyan volt, mint egy katonai hálószoba, vagy egy kórterem pihenője. Az legalábbis biztos, hogy megfigyeltek, mert a szoba sarkában a plafonról egy kamerával szemezhettem. Brutálisan szédültem, és ebben nem segítettek a szürke falak, amik üresen ásítozva pillantottak vissza rám, mert a gyomrom cseppet sem nyugodott meg tőlük. De aztán meguntam a plafon bámulását, és felültem a kényelmetlen matracon, melyen érződött, hogy már hosszú ideje ebben az ágyban lehet, mert szörnyen kényelmetlen volt. Legalábbis ennek tudtam be azt, hogy mindenem sajgott. A hátam, a karjaim, konkrétan az izmaim fizikailag fájtak, mintha már évek óta nem lettek volna komolyabb használatban. Megpróbáltam leszállni az ágyról, amiből aztán az lett, hogy a padlón kötöttem ki. Mint aki teljesen elszokott a lábaitól. Mintha nem is én lettem volna, csak valami marionett-bábu, akinek most vágták el a zsinórjait, és mostantól önként kell mozognia. Mély levegőket véve térdepeltem a hűvös padlón, éreztem, hogy a rosszullétem lassan-lassan kezd alábbhagyni, és ez mindenképp biztató jel volt. Már a végtagjaim is úgy működtek, és engedelmeskedtek, ahogy azoknak kell. Miután megbizonyosodtam róla, hogy a mozgáskoordinációm most már remélhetőleg megfelelő, kezeimre jobban rátámaszkodva feltápászkodtam a földről, és felegyenesedve elkezdtem kinyújtóztatni a tagjaimat. Ahogy jobban körbepillantottam a gyér szobán, egyből ki lehetett szúrni az ággyal szemben lévő falba épített tükröt. De csak első ránézésre volt az, hiszen a méretéből ítélve azonnal rájöttem, hogy bárhol is vagyok, bárkik is figyelnek meg, ott állnak a vastag üveg mögött, és éppen ebben a pillanatban is engem néznek. Azóta is úgy érzem néha, mintha néznének engem. De akkor be is bizonyosodott, hogy igazam van. Vékony pittyenést hallottam jobb kéz felől, amerre csak az engem kitartóan fürkésző kamera volt található. Ahogy jobban megvizsgáltam, láttam, hogy már nem ég rajta a kis vörös lámpa, ami a felvételt jelezhette. Kikapcsolták. Ez pedig csak egy dologra engedett következtetni: jönni fognak. Elfogott a szorongás, pedig még azt sem tudtam, kivel, vagy kikkel állok szemben, ahogy azt sem, miért ilyen mocskosul nehéz bármit is felidéznem abból, hogyan kerültem ide. De nem csak abból, hanem minden másból is. Mint egy szivacs, olyannak éreztem az agyamat. Egy szivacsnak, ami alaposan megszívta magát vízzel. Hamarosan léptek közeledő neszét hallottam, és egy kattanás jelezte, hogy a zár kinyílt, mely eddig csukva tartotta az ajtót, és a rövid ujjú, kék inges idegen, aki kinyitotta, beléphetett rajta. Kinézve két fegyveres őrt pillanthattam meg az ajtóm előtt, de a rejtélyes idegen hamar betette maga mögött az ajtót, elzárva ezzel engem a kinti világtól. Újra. Csak ketten maradtunk, ő meg én. Fogalmam sem volt róla, kicsoda, de akkor arról sem, én ki vagyok. Ő pedig csak kitartóan nézett engem ezüstkeretes szemüvege mögül, amit megigazított, megköszörülte a torkát, majd borostáját megvakarva a kezében tartott kis írótáblára tűzött papírra pillantott, aztán felém nyújtotta azt. Egy adatlap állt rajta. A nyomtatványhoz csatolva volt rólam egy fénykép. Nem ugrott be róla semmi, még csak az sem, mikor készülhetett. A név rublika mellett csak ennyi állt: Flyer. Aztán jött a lakhely: Amerikai Egyesült Államok, Washington DC. Kor: 27 év. Foglalkozásnál csak annyit írtak, inaktív ügynök. Nem tudtam mire vélni a dolgot. A többi általános információ volt, testsúly, magasság, bőrszín, egészségügyi adatok, meg ilyesmik. De volt köztük valami más is. Egy igen érdekes dolog: képessége. A táblázat ezen része így került kitöltésre: gravitáció legyőzése. Egyre értetlenebbül álltam az események előtt. Frusztrált képpel pillantottam fel az előttem álló fazonra, és kérdőn fordultam hozzá.
- Mi ez az egész? Maguk szórakoznak velem? - kérdeztem tőle, némileg ingerült hangnemben, mire ő csak megigazította a szemüvegét az orrán, majd higgadtan felelt a kérdésemre.
- Eszünk ágában sincs szórakozni, ahhoz a mi céljaink túl komolyak. - darálta le a válaszát, mint aki már előtte begyakorolta volna. Egy gép, aki a belé táplált feleleteket adja meg, mintha már pontosan tudná a kérdéseket, ez pedig cseppet sem nyugtatott meg, sőt! Csak jobban idegesített ez a tudat. Mire azonban újra nyitottam a számat, hogy letámadjam a kérdéseimmel, ő felemelte a kezét, majd az ágy felé mutatott, hogy üljek le. Nem igazán volt kedvem hozzá, de mivel így több másodperces kellemetlen csend állt, mivel nem folytatta, míg le nem ültem, hát végül engedtem neki. Odahúzott egy széket az ágyam elé, az egyetlen berendezési tárgyat, ami még a szobában megtalálható volt. Leült, és fáradtan megdörzsölte a homlokát, amitől igencsak öregemberes hatást keltett, pedig a fazon alig lehetett több negyven évesnél. Majd rám nézett, és mély levegőt véve belevágott. Akkor még nem tudtam, mi fog érni a mondandójával.
- Természetes, hogy rengeteg kérdése van. Ezen nem is csodálkozunk. Az én nevem Aaron, a magáé pedig Flyer. Gondolom, semmi emléke sincs arról, ami történt korábban, ennek tudom be azt is, hogy nem ismert meg. Ezt a beszélgetést már többször is lefolytattuk mi ketten, de sajnos akkor a szervezete még nem bírta a változásokat ilyen jól, és mivel tartottunk az esetlegesen bekövetkezhető károsodásoktól, újra el kellett magán végeznünk a memóriatörlést. Remélem, megérti.
Kezdett újra forogni velem a világ, nem akartam elhinni a hallottakat, de ő nem állt le, csak folytatta, mielőtt bármit is mondhattam volna.
- De ez nem változtat a tényen, hogy mikor felajánlottuk a lehetőséget, maga önként jelentkezett az emlékeket eltüntető programunkba, mert nem akarta, hogy megmaradjanak önben a múlt fájó képei. Mielőtt kérdezné, ezeket a képeket magának kell visszaszereznie, ha érdeklik.
Ennél a mondatnál pattant el a húr nálam. Felugrottam, és felkaptam a pasast a székből, majd az ágyra löktem.
- Ne szórakozzon velem! Mi ez az egész? MONDJA EL! - a végén már üvöltöttem vele. Az egyik fegyveres őr lépett be, de Aaron felemelte a kezét, hogy álljon meg. Újra igazított a szemüvegén, majd felállt az ágyról, igazított párat gyűrött ingén, aztán folytatta. Az őr nem ment ki, továbbra is engem bámult, készenlétben tartva a fegyverét. De aztán Aaron kiküldte, mondván, hogy nem lesz rá szükség, majd visszaült a székére.
- Nyugodtnak kell maradnia, és meg kell értenie, hogy szükséges volt így cselekednünk. Másképp a régi emlékek, és a kiképzés, amin keresztülment összeroppantották volna. A világ így is kezd összeroppanni. Új világháború, idegen lények, mágia, mutánsok, és még ki tudja, miegyéb, amit nem mondanak el nekünk. Szükség van az olyanokra, mint mi. Az ilyen... szervekre.
Kezdtem úrrá lenni erősödött hányingeremen, és így már értelmeztem is a szavakat, amiket hallottam.
- Úgy érti szekta, vagy mi?
Elmosolyodott. De nem felelt azonnal.
- Olyasmi. Erőt adunk az olyanoknak, mint ön, hogy magán keresztül erőt adjunk a világnak. Maga, és az önhöz hasonlók javíthatnak a dolgok menetén. Hiszen ezért adtuk maguknak az erőt. Hogy segítsenek azoknak, akik rászorulnak, mert az ő kezükben nincs meg az ehhez szükséges hatalom.
- Tehát én amolyan katona, vagy mi volnék? - néztem rá teljesen értetlenül, de erre már nem kaptam választ. Mert ekkor a helység megremegett, mintha földrengés söpört volna végig rajta, és beindult a riasztó. Az egyik őr nyitott be az ajtón, elkiabálva egy kódot számokból és betűkből, mire Aaron felém fordult.
- Csoportos kitörés. El kell tűnnie, Flyer!
Azzal el kezdett húzni maga után. Lehúzott fejjel hagytuk el a szobát, odakint mindenki menekült. Hátra-hátrapillantva rohanva hagyták el állomáshelyüket az orvosi ruhába öltözött alakok, őket pedig fedezték a fegyveres őrök. Egyszer csak valami elkapott hátulról, és egy szőke férfi nyomott a falnak. Ruhájából ítélve egy itt tartott lehetett, mint én. Bűzlő szájszaggal hajolt az arcomba, egy pengét tartva a torkomhoz, amely, ezt csak később realizáltam, a kézfejéből bukkant elő.
- Te is velük vagy, heh? VÁLASZOLJ, TE MOCSOK!
Ironikus volt a helyzet. Mintha magamat láttam volna alig pár másodperccel azelőtt. De a türelmem elfogyott. Nem tudtam, hogyan csinálom, ösztönösen cselekedtem. Gyomorszájon térdeltem, majd elkaptam a csuklóját, kifordítottam a karját, hátrafeszítettem, és közben képen rúgtam, majd magamhoz húzva bemostam neki egyet. Végül a karjánál fogva megperdítettem, így a homloka hamarosan találkozott a fallal, az ürge pedig eszméletét veszítve a padlóra rogyott. Döbbenten figyeltem az ájult testét, és Aaron-ra emelve a pillantásom, azt tapasztaltam, hogy ő is legalább olyan meglepetten nézett engem az őrökkel, viszont utána elégedett mosoly kúszott az arcára.
- Gyerünk, tovább! - szólt, majd tovább indultunk, hosszasan róva a folyosókat. Fülemet már-már sértette az éles riasztóhang. Aaron egyszer csak felém fordult, és így szólt:
- Ha majd úgy alakul, el kell repülnöd innen!
- Mi? De hát én nem is tu... - kezdtem ellenkezni, mire ő csak szokásához híven felemelte a kezét.
- Ha odajutsz, tudni fogod!
Nos, ez hamarabb bekövetkezett, mint vártam. A következő fordulónál felhaladtunk egy lépcsőn, és egy ajtón keresztül egy egyenes folyosóra értünk, aminek a végén egy lehajtott fejű, kopasz, fekete, félmeztelen egyén állt. Lassan emelte fel a fejét, aztán kinyújtotta a kezét oldalra. Tenyeréből lilás fényanyag tört elő, ami kirobbantotta az épület falát, hatalmas lyukat hagyva maga után. Elindult felénk, és pár méterenként megismételte a műveletet. Az őrök remegő kézzel nyitottak tüzet, de valami miatt a golyók lepattantak a fószerről. Elkezdett futni felénk, az őrök félreugrottak, mire csak én maradtam az útjában. Mire felocsúdtam, elkapta a torkomat, és az egyik kirobbantott lyuk felé hajított. Zuhanni kezdtem. Kizuhantam az épületből, és egyre csak közeledtem az odalent zöldellő fű felé. Szememet behunyva próbáltam koncentrálni, hogy rájöjjek, mire is utalhatott Aaron azzal az érzéssel, amiről beszélt. De csak egyetlen dolgot éreztem: karjaimat kitártam oldalra, és lassan úgy éreztem, megnyugszom. Szívverésem lassulni kezdett, ezzel egyidőben pedig a zuhanás is. Mikor kinyitottam a szemem, azt láttam, hogy egy helyben lebegek a levegőben, alig pár méterrel a föld felett. Visszafordultam, és kezemet ökölbe szorítva emelkedni kezdtem a levegőben, vissza, míg el nem értem a lyukat. Berepültem rajta, de addigra már csak a halott őröket találtam a földön. A támadó sehol. Tőlem nem messze Aaron hevert a padlón egy vértócsa közepén. Gyomra helyén egy lyuk tátongott. Vélhetően a sugár útjába kerülhetett. Levegőért küzdve szólított meg utolsó szavaival.
- Mmm... men... menj... el.... - azzal a fény kialudt a szemében. Keze élettelenül rogyott vissza a hideg padlóra, melyet beáztatott az ő vére. Nem bírtam tovább... gondolkodás nélkül repültem ki ott, ahol az imént bejöttem. Magam mögött hagytam az üres mezőn álló többszintes dómot, minek az ég se tudja, mit rejthetnek még falai. Nem álltam meg. Hosszú autópályákat követve haladtam, magam sem tudom, mennyi ideig. Magamon kívül voltam, nem törődtem azzal, kik látnak, csak elérni valahová. Messzire. Azt tudom, hogy halálosan fáradt voltam. Egy nagy város terült el alattam addigra. Az eső esett rám. De már nem érdekelt. Semmivel sem törődtem. Leszálltam az egyik magasabb épület tetejére. Peremén térdre rogyva figyeltem a város fényeit. Hallgattam az emberekre, tömegekre utaló szokványos zajokat. Autók, dudák, szirénák. New York város jellegzetességei és velejárói. A városé, mely sosem alszik. Nekem viszont másra sem volt már szükségem.  


Képességei: Képes repülni, akár 80 km/h sebességgel is.

Szakértelmei: Ügynökként dolgozott egy ismeretlen irodának, ennél fogva van egy kis közelharci képzettsége.

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések: Direkt nem lett kifejtve minden. Úgy gondoltam a történet teljes egészét majd IC-n egy mesélővel szeretném kijátszani valamikor.

Igazából kevés minden lett kifejtve, amit leírtál legalább 4-5 csoportra passzol, hogy kik is tehették ezt veled és kiknek dolgozhattál. A leírtakból sajnos semmit sem lehet tudni a karakterről, ha nem szeretnéd, hogy a játékosok lássák, akkor privátban küld el nekem akárcsak vázlatosan a karakter múltját és akkor én a staffban a megfelelő helyre kiteszem, hogy a későbbi kalandmestere(i)d tudjanak miből dolgozni.. Mert rendes előtörit akkor is szoktuk kérni, ha amnéziás a karakter, a staff-nak illene tudnia, hogy ki és mi voltál korábban

Akkor az egyeztetés után elfogadva.
Kezdőtőkéd nincs, mivel épp most szöktél, egy adatlapot írj és mehetsz játszani.

Adatlap:

Név: Flyer
Lakás/Létesítmény: Queens, New York
NJK: Nincs
Foglalkozás: Nincs
Munkahely: Nincs
Pénz: 0 $
Bevétel/hét: -
Eszközök: Nincs
Felszerelés/fegyverek: Nincs
Vállalat: -
Szövetség: Nincs
Törzshely, ahol megtalálható: -
Ismertebb szövetséges: -
Ismertebb ellenség: -

Felhasznált kreditek: 2 --> lakás Queens-ben
Fennmaradó kreditek: 2