Botanika és a kert

7 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Laura Slyen on Hétf. 02 Nov. 2015, 16:00

Éva kérésére el is küldtem neki a linket. Meghallgatta az első számot, ami az arckifejezéséből úgy tűnt, hogy tetszett neki. Hamar be is igazolódott, hogy jól sejtettem a reakciót.
Mikor azt mondta, hogy a többit majd később meghallgatja vegyesen fogadtam, lévén nem tudtam eldönteni, hogy csak udvariasságból mondtam ezt, vagy tényleg tetszett -e neki.
Hirtelen pulzálást éreztem a tenyeremben és éreztem, ahogy az új erő teljesen bejárta a testemet. Elengedtem Évát mivel éreztem, véget ért a "végleges" másolás.
- Hűha, de furcsa érzés. Úgy érzem véglegessé vált a másolás. Köszönöm a segítségedet Éva.
Mondom majd eszembe jut amire Sonár tanár úr figyelmeztetett.
- Remélem majd egyszer én is befutok és eljössz majd te is meghallgatni a zenémet. Amúgy ha nem haragszol akkor megyek a veszélyterembe, hogy kicsit gyakoroljam az új erőimet, nehogy kárt tegyek bárki más értékeiben, mert még nem tudom rendesen használni, mint a te kerekesszéked. Még egyszer köszönöm a segítségedet, remélem majd találkozunk még ebben a szünetben, vagy a többi szünetben is, amikor hazajövök a főiskoláról. De addig is vigyázz magadra és majd nézz rá néha az új srácra is. Szia.
Köszöntem el tőle és indultam megy az edzőterem felé, hogy kipróbálhassam újonnan szerzett képességeimet, amit már kisebb mértékben néha lemásoltam, de most kaphattam meg csak igazán állandósult formában. Meg akartam tanulni a használatát mielőtt elkezdődött volna a főiskola.

/sajnálom, hogy sokáig tartott. És köszönöm a játékot. A képességet pedig bemásolom az előtörténetemhez. A kari meg ugye ezek után idő szerint főiskolára ment Newyorkba bölcsész karra. /
//új "állandósult" másolt képesség: képes 10 kg tömegű fémet manipulálni, formázni, folyékonnyá tenni stb. Maximum 3-4 körig képes valamit egyszerre alakítani, utána ha lejár az idő a fém megtartja a kialakított alakját. Már minimális szinten képes használni a föld mágneses terét, ezáltal képes 10 kg súlyt lebegtetni 3-4 körig. Titániumig mindent könnyedén tud, titániumot már nagyon nehezen és minimálisan, a vibránium és adamantium fémekkel, vagy ezek ötvözetével még nem boldogul.//

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Botanika és a kert - Page 7 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Botanika és a kert - Page 7 5000_Thanks_by_Mallemagic Botanika és a kert - Page 7 Mudch0 Botanika és a kert - Page 7 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Botanika és a kert - Page 7 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Botanika és a kert - Page 7 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 25

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Eva Carter on Hétf. 02 Nov. 2015, 20:59

A zene, amit Peter mutatott az elöbb, tényleg nagyon jó, ebből is látszik az, hogy mennyire kreativ az emberiség, ha zenéről vagy másról van szó. Ha nem lennék tolószékes, talán még táncra is keltem volna, de így csak a tolószékemben ülve tehetek valamit, aminek szerintem semmiköze a tánchoz. Majd, Peter meg köszöni, hogy lemásolhatta a képességemet.
- Szívesen. - Mondom vidáman, mosolyogva majd Peter ismét mond valamit, amit végig hallgatok, és csak akkor szólalok meg megint, mikor Peter már befelyezte a mondatát.
- Sok sikert hozzá, én pedig majd ott leszek a többi rajongó között, de nem biztos, hogy az első sorban. Rendben, menyj csak remélem, hogy minden rendben lesz. Majd, fel keresem ha vissza jött a kirándulásból. - Igérem Peternek, aki aztán távozik is, én pedig egyedűl maradok a botanikában, de nem sokáig, mert aztán indulok is befelé, egyenesen a szobám felé gurulok, ott pedig, ahogy már Peternek is igértem, a többi számát is meghallgatom a nőnek, közben az albumait is keresgélem, hogy letölthessek egy párat. Kiváncsi leszek, hogy vajon sikerűl-e majd neki, amit eltervezett, minden esetre drukkolok neki.

(Nem történt semmi, nem gond. Én is köszönöm a játékot.)

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 25 Ápr. 2016, 18:52

Sandy és Zaphire plüssimádatához nincs sok hozzáfűznivalóm, úgyhogy mint egy eltévedt turista, csak bizonytalanul bólogatok arra, hogy milyen jó lehet élő plüssnek lenni, vagy azok által körülvéve élni. Ami engem illet, a gyerekkorom inkább a sport körül forgott, így szerezhettem ösztöndíjat az egyetemre, de utána nem erőltettem tovább a dolgot. A játék élvezete fontosabb volt, mint a folytonos versengés, és ez nyilván egy idő után a teljesítményemen is látszott. Mire Zaphire megemlíti a botanikus kertet, már kicsit elkalandozott a figyelmem, de aztán beleegyezően bólintok. Sandy hintás megjegyzésére nem nagyon figyeltem, kicsit furcsa nekem, hogy egy mai fiatal legfőbb vágya egy hinta a kertbe. A legtöbb ember, akit ismerek, inkább xbox-ot vagy hasonlót kérne a szobájába, de úgy tűnik, Sandy jobban kedveli a szabad levegőt és a lófrálást, mint a szobában ücsörgést. Ebben eléggé különbözünk.
-Legyen a botanikus kert! - Helyeslek lelkesen, és követem is Zaphire-t. Arról még lenne elképzelésem, hogy hogyan jussak ki az épületből, de hogy a botanikus kertet nem találnám meg, az biztos. Szóval jobb, ha előre engedem a hölgyeket, és igyekszem memorizálni a környéket minél jobban.
Már messziről látszik, hogy a hely elég impozáns, a különböző "szárnyak" elég változatosak. Akik értenek az ilyesmihez, bizonyára nagyra értékelnék a sokszínűséget, és lefogadom, hogy egészen ritka, speciális dolgok is megtalálhatóak itt. Részemről nem vagyok sem szakértője, sem rajongója a növényeknek, de a szépséget persze én is látom.
-Szöget ütött a fejembe ez a dolog, amit a tanárságról mondtál, hogy a legtöbben tanári végzettség nélkül tanítanak itt a saját szakterületükön. Azt értem, hogy egyetemen ez megengedett, de azt hittem, a középiskolában még előírás a pedagógusi végzettség. Mennyire számít így... Akkreditáltnak egy itteni érettségi? - Kérdem Zaphire-tól, miközben a követem őt.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Irina Shane on Hétf. 25 Ápr. 2016, 21:06

~Sandy Lewis~

-Ugye! - csattanok fel Zaphire egyetértésére a plüss témában - Majd ha lesz gyerekem ezzel fogom szórakoztatni és sokáig gondolkodtam a pszichológusi pályán ha már rendes orvos nem lehetek, - gondolok itt megint a vériszonyomra - csak nem tudom hogy mennyire fog megviselni a kisiklott történetek tömkelege. - húzom el a szám és nézek fel a plafonra elgondolkodva. Állítólag jól bírom az ilyesmit, de azért amikor egy ember hosszútávon ugyanazokkal a gondokkal meg "hibákkal" jön elég csúnyán, szépítés kertelés nélkül a képébe szoktam vágni az igazságot, vagyis a véleményem.  Közben felfigyelek Godlawra, nem igazán tudja hova tenni a témát.
- Te nem érzed át annyira, igaz? - kuncogok - Pedig sok fiúnak van plüss pajtása kiskorában. - jegyzem meg, ezek szerint ő nem ebbe a csoportba tartozott, hmm, talán Samnek is volt valami kutyusa, de nem igazán szokott vele felvágni, a kemény fiú, pedig tuti el van rakva valahova, na majd becsempészem a szobájába, fény derül az igazságra.
Aztán feldobtam a talányt a kacifántos nevű helyre, de nem látogatható.
-Ajj már, majdnem. - mondom lemondóan, aztán felébred bennem a kíváncsiság - Azt lehet tudni hogy miért nem mehetünk be oda? Veszélyes vagy titkos dolgokkal van tele? - kérdezem kissé izgatottan, tök mindegy melyik a válasz úgyis fúrni fog a kíváncsiság és később szinte mindent bevetek majd hogy bejuthassak, ha nem kapok választ akkor meg még inkább. Látszik az arcomon hogy mozgolódik a fantáziám, asszem nem kérdezhetem meg hogy pontosan helyileg hol is van ez a terem, de semmi gond, térkép, csatangolás valamelyik megoldja hogy megtaláljam , de ezzel majd később foglalkozom.
Szóval megyünk kerete nézni, be is ugrik egy régi "vágyam", hintát akarok az udvarra, meg is kérdeztem hogy biztos egyek benne hogy szabad és szabad, nyugodtan szerelhetek hintát magamnak.
-Szuper! - talán még picit a levegőbe is bokszoltam örömömben. Szóval, jövőhéten utazok haza, elhozom a hintát amit még régen apuval csináltunk együtt, de sajnos addig nem jutottunk el hogy felrakjuk valahova, mert nem jött haza többet...Nem baj, folytatom egyedül az emlékével és lehet hogy egy kis jelentéktelen dolog lenne amúgy,  számomra óriási értékkel bír.
Kissé elmerültem a gondolatban meg az emlékekben, a hinta készítés, meg az a nagy öreg fa az udvaron, de észbe kapok amikor elindulnak vagy épp néznek rám hogy megfelel e akkor a kert látogatás és kicsit megrázom a fejem zavartan.
-Ja, igen, megyek, izé mehetünk.
Beérünk a kertbe, még mindig nagyon szép és fura, nem ehhez vagyok szokva hanem az egyszerű, hagyományos erdőkhöz kis békebeli mezővel, így csak egyszer jártam itt, körbe néztem, eldöntöttem hogy szép de túl sok az inger vagy nem tudom úgyhogy itt nyugodtan lefeküdni a földre és ejtőzni nehézkes lenne. De volt egy rész amit nem jártam be, nem jutottam el odáig, valami dzsungel részlet vagy mi az.  Követem őket, kicsit hátra maradva hanyag léptekkel nézelődök néha pördülök egyet, jé van valami a zsebemben, csörög halkan valami zacskóféle ahogy túrom meglepetten.


A hozzászólást Irina Shane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 03 Május 2016, 21:14-kor.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Serena Davidson on Kedd 26 Ápr. 2016, 00:01




Előtörténet
LINK

Kaland
konyha, szabadjáték
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: Jackson Godlaw és Sandy Lewis

//Előzmény: Konyha

Hamarosan megérkeztek a botanikus kertbe, ami igencsak nagy volt, már csak azért is, mert többféle éghajlat növényeit is meglehetett itt találni. Elsőre a trópusi részbe hozta be a két társát, itt rengeget pálmafa volt megtalálható, liánok, orchideák, egyéb virágzó trópusi növények, banánfa, kakaó, stb.. A levegő páratartalma magas, akárcsak a hőmérséklet, egy homokos partú tó is volt, ahol engedni szokták a fürdőzést, Logan és Bestia legalább is szokták itt süttetni a hasukat, mert a fények UV fényt adtak, így még természetesebb volt az egész. A fák között kolibrik és egyéb kismadarak repkedtek, lepkék szálltak a virágokra, tücskök, és efféle nem mérges rovarok, bogarak, illetve apró emlősök is voltak, láthatóak a fák és bokrok között.
Zaphire szerette ezt a helyet, a többi részét is a botanikus kertnek, olyan kellemes hely volt.
- A legtöbb tanárnak azonos végzettsége van, sőt doktori, professzori címe - magyarázta. - Az ilyeneknek nem kell tanári diploma, akik egyetemen tanítanak sem végeztek külön tanárképzőt. Szóval ők az adott területen amúgy is óraadók lennének és voltak is egyetemen a doktori címhez, így ők taníthatnak. Aki csak sportot, harcot oktat, nekik meg van tapasztalatuk, katonasági, egyéb, így az is megfelelő. Így nyugodtan mi is és a többi ilyen iskola is állíthat ki diplomákat, máshol érettségit és ezekkel mehetnek a diákok felsőoktatásba.
Fejezte be ezzel a magyarázatot Godlaw-nak. Sandy-re mosolygott, hogy egyetértettek a plüssökkel, még ha a férfi nem is érezte át mindezt. Ami a mágikus szobát illette, arra is igyekezett a legjobb tudása szerint felelni.
- Már üres, de még mindig veszélyes - mondta. - Ha csak rosszul lépünk és rálépünk valamelyik földbe vésett láthatatlan rúnába, vagy megsértjük felrobbanhat az egész hely, vagy szörnyű fájdalmak között szenvedhetünk órákon át.
A végén megborzongott, így ebből is sejthető lehetett, hogy nem túlozta el a dolgot, nem csak ijesztgetni szerette volna Sandy-t, hanem tényleg így van. Annak örült, hogy a lány ilyen boldog volt a hinta miatt, a plüssös és pszichológusi dolgokra nem szólt semmit, végül is, ha nem pszichiáternek megy, akkor megússza az orvosi és véres részt és ez jelen állás szerint remek cél volt neki. Bár még mosolyogva megjegyezett végül valamit.
- A végén itt a suliban leszel pszichológus - felelte. - Ami a botanikus kertet illeti, több részből áll, ez a dzsungel, de van még sivatagos, sima egyszerű erdei és mediterrán rész is, oda őshonos növényekkel és apróbb állatokkal.


62.000. reag ^.^

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Botanika és a kert - Page 7 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1315
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Godlaw / Tao on Szer. 27 Ápr. 2016, 13:26

Sandy plüssállatos kérdésére, csak megrázom a fejem egy bizonytalan mosoly kíséretében. Hasonló reakciót vált ki belőlem, amikor a hintának örvendezik. Rengeteg energiája van, ha valami értelmes dologra fordítja, még sokra is viheti. Na tessék, máris úgy gondolkodom, mint egy vénember, aki meg akarja mondani, hogy a fiatalok mire alkalmasak, és mit kéne tenniük. Jobb lesz, ha elfelejtem ezt a tanárkodást, nem lenne túl jó hatással rám... Vagy inkább én nem lennék jó hatással a diákokra. Lássuk be, nem éltem éppenséggel egy példaértékű életet eddig.
Zaphire magyarázatára bólogatok, hogy megérettem a rendszert. Elgondolkodom, hogy vannak-e más ilyen iskolák is, mint a Xavier intézet. Biztosan vannak még olyan tehetős mutánsok, akiket kellő mértékű filantrópiával vert meg a sors. És ha hallottak arról, hogy X suli működik, talán még jobban felbátorodnak a dolgon.
-Reméljük, egy kalandkereső diák sem talál megoldást arra, hogyan juthatna be a szobába mégis. Nem hangzik jó bulinak felrobbantani egy szobát egy iskola közepén - jegyzem meg Zaphire magyarázatára, és már most elkönyvelem magamban, hogy ha meg is találom ezt a termet, messziről elkerülöm majd. Mintha egy Harry Potter könyvben lennék, nem is tudom, hogy ez a tiltott harmadik emeleti folyosó, vagy a tiltott erdő inkább.
-Hogy sikerül fenntartani ennyiféle mikroklímát ilyen kis helyen? Mármint sivatagos és trópusi éghajlat még mesterséges körülmények között is nehezen létrehozható gondolom. Van ennek köze egy mutánshoz, vagy valaki feltalálta az éghajlatváltoztató gépet?
Az utóbbi elég izgalmas lenne, ha tényleg képesek lehetnek manipulálni az ilyesmit, annak a gyakorlati, nagyobb léptékű használata olyan problémák megoldásában is hasznos lehetne, mint az elsivatagodás megakadályozása, vagy a lakhatatlan bolygók terraformálása. Na jó, talán kicsit elszaladat velem a ló.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Irina Shane on Csüt. 28 Ápr. 2016, 18:01

~Sandy Lewis~

Szóval veszélyes, földbe vésett rúnákkal meg ilyenekkel van tele....de miért van itt ilyen szoba, meg miért láthatatlanok azok a karcok? Esetleg ha valaki mégis bemegy és rá lép, vagy elfeledkezik aki oda csinálta? Kész agymenés! Ki csinál ilyet egy iskolába ahol egy halom szeleburdi diák van? Felelőtlenség! Mondanám hogy leszek az áldozat aki megmutatja hogy milyen veszélyes is ez deee még annyira nincsen kedvem meghalni. Bár még mindig érdekel hol van és az is hogy hogy néz ki egy ilyen terem belülről, amit úgy is látok ha nem megyek be, csak egy nyitott ajtó kell hozzá, hacsak be nem robban amikor kinyitják. Godlaw meg jegyzésére csak az állam simogatva, mintha szakállam lenne válaszolok.
-Reméljük! - játszok rá egy kicsit, könnyen meg lehet hogy tényleg rám gondolt, ha jobban ismerne biztos lenne.
Elgondolkodtam egy kicsit még a témával kapcsolatban, arra a mondatra térek vissza amikor Zaphire megjegyzi hogy a végén még a suli pszichológusa leszek.
-Hát, semmi sem lehetetlen. Végig nézve a diákseregen tényleg nem ártana egy ide. Ezzel kapcsolatban van is egy küldetésem csak nem tudom hogy fussak neki. - nem akarom halálra ijeszteni a gót kis csajt de bizarr hogy eddig akiket kérdeztem senki nem beszélt vele, sőt a nevét se nagyon tudják sőt semmit róla, mint valami szellem aki megjelenik random helyeken és rajzol, csak ül és rajzol! Creepybb mint valami hentes, szerintem, egyszer megkattan és lemészárol mindenkit, főleg ha van olyan képessége. Elképzelhető ez egyáltalán vagy megint csak "túl élénk a fantáziám", ahogy ezt mindig a fejemhez vágják? Azért mielőtt felteszem a fura kérdésem meg várom míg Godlaw befejezi amiről épp beszél és megkapja a válaszát is, az éghajlat manipulációs téma után mondjuk elég...bizarr lesz.
- Ömm, vannak a suliban kísértetek? - kérdezem óvatosan, könnyen lehet hogy hülyének néznek érte, csak azért.
Mondjuk lehet hogy nem, néha szoktak hallani fura hangokat, pl ilyen sikító, szenvedő hangokat, amikor kilógok a folyosóra vagy valami, de könnyen meglehet hogy egy diák csinálja, de ha nem? Nem azért, nem félek, csak jobb tudni.


A hozzászólást Irina Shane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 03 Május 2016, 21:13-kor.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Serena Davidson on Pént. 29 Ápr. 2016, 00:01




Előtörténet
LINK

Kaland
konyha, szabadjáték
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: Jackson Godlaw és Sandy Lewis

Határozottan rázta meg a fejét Godlaw eszmefuttatására.
- Nem fognak tudni, mindenféle védővarázslattal is el van látva, többek közt olyasmivel, ha kinyitják, akkor máris baromi rossz gondolatnak tartják és becsukják, vagy éppen, ha nincs megfelelő mentális, asztrális védelme az adott személynek, akkor sikítva fog elrohanni. Itt a megfelelő védelmet omega szint körülinek értem.
Néhány pillanatra elhallgatott, majd nosztalgiásan mosolyodott el egy régi emléken.
- Ezt tapasztalatból tudom, mi is be akartunk oda lopózni annak idején - mondta. - Mármint az mostanihoz képest tudom, hogy jövő idő, de nekem a múlt. Soha sem sikerült megtennünk.
A következő kérdésre körbepillantott, majd az üvegfalakra mutatott, amik láthatóan lezárták a helységet és nem csak kívülről, de a belsőbb részektől is védték a helyet.
- Külön-külön bioszféra szabályozó van minden részlegben. Nagyjából úgy oldottuk meg, ahogyan az állatkertek, vagy fűvészkertek is megoldják, igazából semmi varázslat nincs benne, csak tudomány és egy hozzáértő kivitelező kellett - mosolygott.
Nem igazán tudta, hogy mire számított a férfi, így nem tudta, hogy kielégítő volt-e a válasz neki, vagy pedig csalódást okozó. Ezek után figyelt Sandy-re, akinek nem sokkal korábban mondta, hogy ide is kellene egy jó pszichiáter, vagy pszichológus.
- Sokan nagyon nehéz körülmények közül jöttek - mondta. - Attól, hogy elvileg egyenjogúság van még mindig sok helyen bántják a gyerekeket. Külföldön is... plusz nem is beszélve, hogy Arcade most minden korábbinál durvábban csapott le. Hogy viselitek Sam-mel, hogy a mostani Murderworld-ben ő is benne van?
Kérdezte érezhetően aggódással a hangjában. Az utolsó kérdésnél kissé meglepetten pillantott a lányra.
- Milyen kísérletekre gondolsz? - érdeklődött.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Botanika és a kert - Page 7 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1315
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 02 Május 2016, 14:36

Bólintok Zaphire magyarázatára, és elgondolkodom, vajon mennyibe kerülhet, hogy az állatkertben használt technikát építették be ide, és egyes részeket folyamatosan hűtenek, fűtenek, szabályozzák a páratartalmat, és a többi. Sandy közben eltereli a témát valami számára izgalmasabb területre: kísértetek és depressziós tinédzserek. Nem mindent értek abból, amit Zaphire válaszol neki, Murederworld és Arcade kicsit kiesett nekem, biztos új hírek, amik nem jutottak el az elvonóba.
Sam talán Sandy barátja lehet, és ezek szerint része ennek a nem túl bíztató nevű... Játéknak? Versenynek? Akármi is ez, az biztos, hogy nem vidám dolog, ha Zaphire azt gondolja, megrázó lehet még Sandy számára is. Nem tudom, milyen traumák és atrocitások érhetik általában az itteni diákokat, de még egy normális gimnáziumban is rengeteg a lelkileg sérült, szorongó, kirekesztett vagy szuicid hajlamú gyerek. Valószínűleg nem sokat segít ezen az iskola elzártsága, a folyamatos veszélyek, és az újra és újra felcsapó gyűlölethullám, ami a mutánsokat a mai napig eléri a világon.
A kísértetes dolgot szerintem Sandy csak nagyjából unalomból kérdezte, de Zaphire mintha komolyan vette volna. Talán mert nagyon meglepődött a feltételezésen, hogy szellemek vannak itt, vagy azon, hogy Sandy tud róluk. Végülis egy ideje már köztudomású, hogy a túlvilág létezése nem csak hit és vallás kérdése. A démonok new yorki támadásához képest egy szellemjárta ház annyira sem lenne meglepő, mint hogy késnek a vonatok. Ha visszaterelődik a beszélgetés témája esetleg az előző ponthoz, akkor rögtön közbe is szúrom a kérdésemet.
-Mi ez a murderworld? Bocs, ha valami nagyon egyértelmű dolog, vegyétek úgy, hogy egy barlangban éltem mostanában - teszem hozzá mentegetőzve, miközben tovább sétálok a kertben, és a tekintetem megragad egy színes virágon.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Irina Shane on Kedd 03 Május 2016, 20:54

~Sandy Lewis~

Kicsit talán eltántoríthatott valahol mélyen de azért még nem akarom feladni a mágikus teremhez kötött terveket, de ez majd még eldől.
nem valami nagy varázslat az amivel megoldották a kert szárnyainak klímáját, pár szabályzó és kész, nem tudom, ha valami nagy dologra vártam volna egy ilyen válasz biztos kihozott volna egy kis csalódottságot. Figyeltem is hogy hogy reagál erre a férfi, nem néz ki úgy mint aki akkorát csalódott volna, vagy lehet nem mutatja annyira de mintha elkezdett volna agyalni.
Aztán visszakanyarodtunk az én témámhoz, szegény Zaphire, ide-oda kapkodja a fejét.
-Tudom, még mindig vannak gáz helyek, sajnálom is azokat akik szenvedtek, nem úgy értettem hogy ők lennének a hibásak. Csak nem szabadna hagyni hogy magukba zárkózzanak, mert bármilyen nehéz is ha kibeszéljük a sérelmeinket jobban fogjuk érezni magunkat. Legalábbis - vonom meg a vállam - nekünk ezt tanították. - utalok a bátyámra és helyben is vagyunk témában, Murderworld, kicsit elhúzom a szám.
- Nem is tudom, engem elég furán érintett, nem tudtam hova tenni, de feldühített az biztos, minden esetre egyben van Sam az a lényeg, bááár... - sóhajtok - próbálja mutatni a kemény fiút, meg hogy nem érdekli, "mert az valójában nem ő volt", de én látom rajta hogy megviselte, engem nem tud megtéveszteni. De szerintem rendben lesz, éltünk már meg válságos időket. - mosolyodok el halványan a végén.
Nem követem ezt a Murderworld izét, elég volt hallani róla, mekkora barbár betegség az egész amit egy hülye pszichó csinál, így sosem érdekelt, már elvből sem néztem belőle egy másodpercet se, így nem tudom mi számít durvának, nekem ez főleg azért volt az mert az iker bátyám is benne volt.
Tereltem a kísértet témával.
-Hát...bármilyen...(? )-válaszolok kissé kérdő hangsúllyal, bizonytalanul.
Godlaw kérdésére válaszolok azért de valahogy úgy érzem nem én fogok neki pontos választ adni.
- Csak egy pszichopata barom, őrült vérengzős játéka, aki rá van éhezve az x-diákokra, és ezt közvetít a neten is hogy a sok rasszista élettelen nyomorék legyen mit nézzen és örüljön. - kicsit kitört belőlem, nem akartam ilyen durván fogalmazni de az első pár szó után már nem igazán volt megállás - Azt is megtudnám rugdosni aki képes az ilyen beteg szennyet nézni és örömét lelni benne. - de sok téma van még amire ugyanígy gondolok, az állatkínzóknak is lecsapnám mindkét kezét tőből.
Aztán egy hirtelen ideg mozdulattal kapok a zsebembe és veszem elő amit az előbb felfedeztem, valami cukor, pontosabban az állkapocs lerohasztós savanyú cukros bigyó, jó lesz, ki is bontom, majd mielőtt bedobnék egyet azért körbekínálom, ha nem tudják mi ez akkor kicsit trollkodásnak gondolhatják amikor megérzik, nekem általában ilyen görcsszerű érzésem van hátul az állkapcsomnál, de nem vezérel rossz szándék.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Serena Davidson on Szer. 04 Május 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
konyha, szabadjáték
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: Jackson Godlaw és Sandy Lewis

Zaphire bólintott, hogy érti már, hogy mire is gondolt Sandy azzal, amit mondott.
- Valóban nem kellene, bölcs személy tanította helyesen nektek mindezt - mondta.
Megértette, hogy feldühítette az egész dolog, még így is úgy gondolta, hogy meglehetősen jól viselték és nem akadtak ki jobban annál, amennyire. Már éppen felelt volna a lánynak ismét, amikor még Godlaw is közbevágott. Kicsit meglepte, hogy a férfi soha sem hallott arról, hogy mi is a Murderworld, de egyben szerencsésnek is tartotta. Megvárta, amíg Sandy felelt, majd utána kiegészítette mindazt.
- Arcade vezeti, régen az AIM időkben a régiben Halloween néven volt ismert mutánsvadász, aki a nem regisztrált mutánsokat fogta el, vagy ölte meg. Már akkor is őrült volt, de mostanra csak rosszabb lett...
A lány szavain elgondolkodott, saját maga nem nézte, bár tudta, hogy az iskolában voltak olyanok, akik igen.
- Az emberek többsége nem hiszi valóságnak - mondta keserűen. - Robotoknak hiszik a diákokat, vagy éppen CGI-nek, nagyon jó minőségűnek. De azzal teljesen egyetértek, hogy szomorú, hogy az embereknek erre van igénye és több milliós nézettsége van a műsorainak.
A saját kérdésére visszakérdezést kapott, ami a kísérleteket illette, továbbra is meglepetten és kissé értetlenül pislogott a lányra. Lehetséges lett volna, hogy lemaradt ezekről az órákról? Pedig a legjobb tudomása szerint nem is volt kevés.
- De vannak, fizika órán, kémián, biológián boncolások, Bestiánál is, vannak a dimenziós extra órán is ilyenek. A veszélyeseket persze nem végezhetik el a diákok, de az egyszerűbbeket igen.


//Bocsánat, hogy csak ennyi, de egész nap szét akart robbanni a fejem és még ma voltam fogorvosnál is...//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Botanika és a kert - Page 7 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1315
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Godlaw / Tao on Szer. 04 Május 2016, 11:29

A murderworldről szóló válaszok eléggé meglepnek, Sandyből olyan erős reakciót vált ki a téma, hogy fröcsögve szidja az illetőt, aki csinálja az egészet. Nem teljesen tiszta, hogy mit is csinál, úgy tűnik, mintha valami valóságshow lenne, amiben emberek ölik egymást, de közben mégsem halnak meg. Elég komplikált dolog lehet. Ami még érdekesebb, hogy Zaphire egy cseppet sem érzi túlzásnak Sandy szóhasználatát, ő is egyetért abban, hogy ez az Arcade egy őrült alak. Ezek szerint ez valamiféle közellenség lehet az X-ek számára. Új fiúként rögtön arra gondolok, hogy akkor menjünk, és kapjuk el a fickót, de gondolom ennél komplikáltabb az eset, úgyhogy bölcsen elhallgatom ezt az ötletemet.
-Ahha, azt hiszem értem - válaszolom bizonytalanul, miközben elfogadom Sandy kezéből a cukrot.
Miközben kicsomagolom, azon gondolkodom, hogy ez a Sam nevű srác most akkor végülis veszélyben van-e, vagy volt-e, de úgy tűnik, annyira azért nem aggódik érte Sandy, szóval biztos nincs baj.
Csak pár másodperc után érzem meg, hogy a cukor a számban nem a várt édes ízt hozza, hanem valami irdatlan savanyúságot. Kis híján félrenyelek, és még a szemem is összeszűkül az íztől, de végül sikerül legyűrnöm a késztetést, hogy kiköpjem a cukrot. A savanyúságtól összeszűkült szájjal fordulok Sandy felé meglepett pillantással.
-Nagyon finom, köszönöm - préselem ki magamból a szavakat. - Ezt nem Guantanamóban használták kínvallatásokhoz? - Teszem még hozzá a költői kérdést, aztán a téma átterelődik a kísértetekre, de Zaphire válaszát egyáltalán nem értem először. Kell néhány másodperc, hogy rájöjjek, mi a probléma.
-Azt mondta, kísértet, nem kísérlet - magyarázom Zaphire-nak, de mosolyogni még mindig nem tudok a savanyú cukor hatásától. - Szellemeket gondolom nem boncoltok biológia órán.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Irina Shane on Szer. 04 Május 2016, 19:10

~Sandy Lewis~

Anyánk tanította, vagyis inkább nevelte belénk, ezért is vagyunk kicsit szabad szájúak Sam-mel, lehet nem ártott volna azt a bizonyos pórázt kicsit rövidebbre fogni, nem mintha annyira eldurvultunk volna csak kicsit túl sok döntés lett ránk hagyva....mondjuk, lehet pont ezért vagyunk "normálisak", már a külső extrémebb dolgokat kivéve, lehetőségünk volt magunknak meghúzni a határt, nem lett ránk erőltetve semmilyen modell amihez szigorúan alkalmazkodnunk kellett volna.
A Murderworld-del kapcsolatban szerintem kiadtam a véleményem, szét szidtam, még így is egész szolidan és vártam volna egy kis tanári letolást hogy így nem beszélünk de nem, semmi ilyesmi, akkor ez még belefért.
Amíg Zaphire bővebb magyarázatot ad arról hogy kis is az az Arcade pontosan, na ezt asszem én se tudtam, addig előhalászok valami nyugtatót amit a túra elején már felfedeztem a zsebemben. Tudom hogy ez melyik gyilkos édesség fajta de a hirtelen méregtől elfelejtem tájékoztatni Godlawt aki gyanútlanul el vesz egyet és már bedobta a szájába mire észbe kapok hogy lehet szólni kellett volna neki. Már mindegy, várom a reakcióját és próbálom nem elröhögni magam amikor megérzi a hatását.
- Bocsi, nem volt időm szólni. - mondom kicsit kínosan és próbálom vissza fojtani a kuncogást, de második megszólalására azért fenevetek - Csak az elején mar, utána finom. - hogy a kövi szem is ugyanígy megkínozzon, sőt jobban - Amúgy ez benne a jó. Imádom!
Egy véletlen trollkodás is egyből jobb kedvet hoz az embernek, azért szolidaritásból és mert előhalásztam bedobok én is egyet, kicsit ki vagyok már edzve vele de azért a szokásos cukor görcs beáll egy pár pillanatra a jobboldalt hátul az állkapcsomnál, kicsit döntöm is arra a fejem és húzom a szám amíg elmúlik. Majd mielőtt kiülne az elégedett mazochista mosoly az arcomra, na meg megszületne az ötlet ha vége a körútnak ezzel fogom ébreszteni a bátyám, valami zavart észlelek, és oldalra döntöm a fejem mint egy kutyakölyök. Úgy néz kis félreértés van, fel is vonom a fél szemöldököm és furán nézek Zaphire-ra, mit csinálunk fizika órán? Godlaw-nak esik le a hiba és javítja, kísérletet értett kísértet helyett, mérni kellett volna az időt meddig néztem volna ilyen zavarodottan a tanárnőre mire magamtól rájövök a hibára.
-Aha, kísértet, szellem, lidérc, poltergeist....-elbizonytalanodok egy pillanatra - Nem azt mondtam? Azt akartam. - gondolkodok el egy pillanatra és vakarom meg a fejem, néha megesik hogy összeakad a nyelvem és nem azt mondom amit gondolok, na - Mindegy, szóval vannak a suliban ilyen "dolgok"? - közben Zaphire-t is kínálom a gyilkos cukorkával, de lehet vissza utasítja így hogy már tudja mire képes.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Serena Davidson on Csüt. 05 Május 2016, 00:02




Előtörténet
LINK

Kaland
konyha, szabadjáték
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: Jackson Godlaw és Sandy Lewis

Végül csak tájékoztatták Godlaw-t arról ketten, hogy ki és mi is Arcade és a Murderworld valójában. Látta, hogy milyen reakciója van a cukornak, amit kapott a férfi, így valóban esze nem akart belőle enni. Upsz, fel sem tűnt neki, hogy félrehallotta, félreértette, hogy mit is mondott Sandy, hogy nem kísérletet, hanem kísértetet.
- Ah, hogy kísértet - pirult ez zavarában. - Bocsánat, félreértettem.
Szabadkozott, fogalma sincs, hogy miként érthette félre ennyire. Az oda nyújtott cukorra megrázta a fejét, hogy nem kér belőle.
- Nem tudok szellemekről, kísértetekről - mondta végül. - Csak egy démon kislány van a suliban, akit először Zack bácsi, majd anya nevel. De ezen kívül semmi, ez nem az a Salem, ami a boszorkányokról volt híres, az Massachusetts államban van. Ott lehet, hogy ma is vannak effélék... de...
Itt néhány pillanatra elgondolkodott, majd a végén csettintett egyet a nyelvével.
- De ha szeretnétek, akkor elintézhető lehet, hogy elmenjünk valamilyen kísértetjárta városba, vagy olyan helyre, ahol vannak nem ártalmas szellemek. A WAND bizonyára tudna ilyesmit ajánlani. Fakultatív kirándulás címén, akit érdekelne...
Nem tudta, hogy ilyesmi érdekli-e Sandy-t, vagy másokat, vagy csak babonaként kérdezte a lány.
- Mehetünk tovább? - kérdezte.
Ha a válasz igen, akkor tovább vezette a párost és a sivatagi környezet volt a következő. Itt több nagy terrárium is volt látható volt, bennük kígyók, skorpiók, a homokban sivatagi egér, illetve gyíkok is megtalálhatóak voltak.
- Egyébként nem is tudnak bejönni a mágikus védőpajzs miatt a természetfeletti lények - terelt vissza a szót Sandy témájára. - Szerencsére nagyon sok mindentől védve vagyunk a pajzsnak hála.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Botanika és a kert - Page 7 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1315
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Godlaw / Tao on Csüt. 05 Május 2016, 11:47

Elmosolyodva bólintok Sandy megjegyzésére, pár másodperc után tényleg elmúlik a túlságosan savanyú íz, bár eddigre már úgy kimarta a nyelvemet, hogy a következő két napban sem fogok ízeket érezni. Forgatom a számban még egy darabig, hogy valamennyire eloszlassam a pusztító savanyúságot, és lassan egy édeskésebb íz veszi át a helyét, amit alig érzek az előző intenzitása után.
A szellem téma nem fogja lázba hozni Sandyt, Zaphire szerint egyetlen szellem sincs a birtokon, mert a védópajzs kint tartja őket. Jó kérdés, hogy akkor a démongyerek miért van itt, és miért nevelgetik. Le merném fogadni, hogy valami erős démonnagyúr gyereke, és meg akarják védeni. Elég különös lenne, ha sikerülni úgy nevelni a démont, hogy levetkőzze pokoli gonoszságát, amit a természetéből adódik. Nem tudom, hogy egyáltalán lehetséges-e.
Már épp rákérdeznék erre, amikor felajánlja Zaphire, hogy elmehetnénk egy szellemjárta helyre. Bólintok, hogy haladhatunk tovább, és a sivatagi részre sétálva a skorpiókat kezdem nézegetni.
-Ez elég jól hangzik. Mármint a kísértetváros meglátogatása. Nem tudtam, hogy ilyenek léteznek, és turistalátványosságként fel lehet őket kereseni. Ha sikerül megszervezni, és biztosan mennék - válaszolom Zaphire-nak, miközben igyekszem nem túl lelkesnek hangzani. Az majd Sandy dolga lesz, le merném fogadni, hogy nagyon szívesen elmenne egy ilyen helyre, tipikusan annak a lánynak tűnik, aki kézikamerával veszi az egész utat, hogy aztán feltehesse a netre. Mint egy rossz horrorfilm kezdete.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Irina Shane on Csüt. 05 Május 2016, 23:17

~Sandy Lewis~

Zaphire nem volt vevő az efféle szenvedésre, hát oké, nem erőltetem és úgy érzem Godlawnak is elég volt ennyi úgyhogy vissza suvasztom a zsebembe a többit, több marad nekem.
Miután tisztázódott a félreértés először elég kiábrándítónak indult a válasz, kezdett is ilyen csalódott csücsörbe állni a szám aztán meghallottam egy varázs szót.
-Démon lány? - ismétlem meg hangosan kamillázva.
A többi így elsuhant a fülem mellett kb mert nem volt benne semmi olyan értékes infó ami még érdekelt volna és a démon csajsziról tettem volna fel pár kérdést hogy azt, bocsánat, Őt ugyan láthattam e én kint szabadon a diákok közt, de akkor jött valami érdekesebb dolog, lehetőség szellemjárta helyeket látogatni kirándulás címszó alatt.
- Vér komoly?! - kérdezem izgatottan szinte felvisítva - Mert nekem rengeteg ilyen ötletem van, pl van egy ilyen izé kereszteződés vagy micsoda, úgy nevezték el hogy az ördög játékdoboza, állítólag ott minden gép meghülyül és talán az emberekből is kihoz valami furát - egy fél pillanatra elgondolkodom - de abban nem vagyok biztos de úgy megnézném. Ja meg van egy halom ilyen ház, de elhagyatott kórházba meg pszichiátriára biztos be nem teszem a lábam, brrr! - borzongok meg- Azért van egy határ, még akkor se ha a Grave encounter csak egy megjátszott vacak. Viszont minden más ilyen hely érdekel. - csillognak a szemeim mint állat még a gondolattól is.
-Amúgy ja, mehetünk. - válaszolok gyorsan.
Beértünk a sivatagos részre, egyből kikapcsolok a külvilág felé amint megpillantom a hüllőket, megnő a pupillám és így whaaa, milyen szépek és aranyosak és nem vihetnék fel véletlenül egyet a szobámba? Olyan jót tenne a közérzetemnek.
Közben reagálok a férfi szavaira hogy nem tudta hogy vannak ilyen helyek.
-Ooooh, rengeteg van, világ szerte, ha gondolod mondok párat, eléggé rá voltam függve ezekre egy időben. A babás sziget mondjuk elég creepy, oda nem tudnának eleget fizetni hogy elmenjek, az fix.- a gondolattól is húzom a szám.
-Aha. - válaszolok azért Zaphire szavaira - Hát, nem tudom hogy ez csak jó vagy egy kicsit rossz is. - durva lenne mondjuk egy űzés a suliban.
-Juuu, meg simogathatom? - kérdezem ilyen nyájas cuki hangon ahogy szemezek az egyik nagy szemű homoklakó gyíkkal, majd hirtelen ugrok fel szintet tátott szájjal nézve a tanárnőre mintha történt volna valami - Sivatagi róka van? - kérdezem nagyon óvatosan még megtartva az előző állásom.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Serena Davidson on Vas. 08 Május 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
konyha, szabadjáték
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: Jackson Godlaw és Sandy Lewis

- Szavadon foglak - mosolyodott el, ahogyan Godlaw-ra pillantott a férfi ígérete után.
Sandy visszakérdezésére bólintott, hogy igen, tényleg démonlányra gondolt.
- Nem arra a fajtára gondolok, aki a keresztény túlvilágról jött, vagy úgy lett démon, hogy meghalt és feltámadt, hanem két démon gyermeke. Szerencsére nem az a pusztító fajta, hanem kedves. Azt hiszem, hogy ő az a kivétel, aki erősíti a gonosz démonszabályt.
Ezek után felelt a lány is arra, amit Zaphire felhozott, hogy akkor menjenek el kísértetvárosba osztálykirándulás, vagy efféle estében, ami úgy tűnt, hogy igencsak elnyerte Sandy tetszését is. És már sorolta is fel a csomó lehetőséget, hogy hova lehetne menni, hova menne és hova semmi pénzért nem tenné be a lábát. Zaphire próbálta megjegyezni mindet, de végül is inkább arra a megállapodásra jutott magában, hogy a neten fog utánanézni mindennek.
- Majd ha leírod ezeket a helyeket egy papírra, akkor utána nézek, ahogyan neten több ilyen híres szellemvárosnak, kísértetjárta helynek, aztán ahova ti diákok szeretnétek elmenni, oda megyünk. Rendben? - érdeklődött.
Ekkor még a pajzzsal kapcsolatban is kapott választ a saját megjegyzésére.
- Mrs. Miller-t kellene megkérdezni egészen pontosan, hogy mitől is véd és mire is jó a pajzs - mondta.
Azt tudta, hogy korábban Amatsu Mikaboshi bejutott és a japán és skandináv káoszisten, illetve káoszistennő a mágikus szobában az alagsorban esett egymásnak; még kész szerencse, hogy ebben a dimenzióban nem igen tehettek egymásban kárt. Bár akkor még iskola sem volt itt, így annyira nem is volt szükséges emlegetni, csak félnének a diákok. A gyíknál a simogatásra elmosolyodott és bólintott.
- Persze, csak nyugodtan - mondta is hangosan. - Nem, sivatagi rókánk sajnos nincs, csak egerek.
Ha Sandy-nak segítségre volt szüksége a terrárium levevésekor/kinyitásakor, akkor egyszerűen telekinetikával emelte le az egészet, hogy a lány a lehető legkönnyebben férjen hozzá a gyíkhoz.


//Bocsánat a kései reagért Embarassed //

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Botanika és a kert - Page 7 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1315
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 09 Május 2016, 11:06

Sandy teljesen felpörgött, talán a cukor nem volt a legjobb ötlet számára, de lehet, hogy anélkül is ennyire heves lenne a felhozott témák és a környezet miatt. Először a szellemes témával kapcsolatban kezdi hányni az információkat, közben még Zaphire korábbi megjegyzésére válaszol, utána pedig rögtön a sivatagi élőlények miatt kezd olvadozni. Mintha egyszerre próbálna három különböző beszélgetést folytatni. Zaphire valószínűleg megszokhatta már, mert sorban válaszolgat a kérdésekre és érzelmi kitörésekre, én viszont kicsit össze vagyok zavarodva. Kell egy kis idő, mire felfogom, hogy melyik mondatánál váltott témát, és épp minek örült. Végül jobbnak látom, ha csak megpróbálok sodródni az árral.
Zaphire megjegyzésére csak bólintok, szóhoz jutni nem tudok, mert Sandyből közben is ömlik a szó. Sivatagi rókák, babás sziget, kereszteződés és kórház... Ezek inkább tűnnek amolyan városi legendának, azt gondolnám, hogy egy igazi szellemváros vagy szellemjárta ház nem feltétlenül látszik annak, inkább csak simán elhagyatottnak tűnik. Gondolom az erre érzékenyebb emberek érzik is, hogy valami nincs rendben, de nem hiszem, hogy ezek a japán rémtörténetek a különböző módon eltorzult emberevő szellemekről igazak lehetnének. Nem mintha nem láttam volna ennél furcsább dolgokat megtörténni, de ezek túlságosan megírtak, kitaláltak, dramaturgiailag összeszedettek.
-Egy pillanatra azt hittem, ez a szellemes téma a legizgalmasabb a világon számodra, de elég volt öt másodperc, hogy már a sivatagi rókákért rajongj - jegyzem meg Sandynek, aztán Zaphire-hoz fordulok. - Mit adtok itt a diákoknak, amitől ennyire pörögnek? - Kérdem viccesen. - Mármint a savanyú cukron kívül, ami láthatóan megteszi a hatását a hiperaktív diákokon...
Remélem Sandy nem veszi sértésnek vagy piszkálásnak a viccet. Közben pár lépéssel továbbállok a skorpiós terráriumtól, mert valahogy az az érzés fogott el, hogy túl vékony az üveg kettőnk közt.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Irina Shane on Hétf. 09 Május 2016, 14:03

~Sandy Lewis~

Két démon gyereke, hát az még menőbb, kár hogy nem mozog köztünk, mondjuk lehet ha egyszer lerohannám önszántából nem jönne többet.
Aztán elkezdtem nyomni az első helyet ami eszembe jutott és utána jött a többi, na már megint sokat jár a szám, Sam már rám szólt volna hogy azért vegyek már levegőt, de a tanárnő letud annyival hogy majd írjam le és utána jár.
-Yup! - ugrok egy kicsit válasz közben és valahol már elkezd azon járni a fejem hogy mit írjak a listára.
De a sivatagi hüllők ki is zökkentenek, eltűnnek a gondolatok és a gyíkokra, kígyókra fókuszálok, sikerült is kiszúrni egyet amelyik mind közül kiemelkedik a nagy szemeivel meg a kis pikkelyes testével. Közben a megjegyzésemre, hogy nem feltétlen jó az a burok ami véd minket mindentől mert hát kint tartja a mókát is, kapok választ, kérdezzem Mrs Miller-t, hát majd észben tartom.
Amint engedélyt kaptam a hangos gondolatomra, kapok is az alkalmon nehogy meggondolja magát Zaphire és kapom szét a terráriumot, kis szenvedéssel és segítséggel sikerül is, de aztán lassú óvatos üzemmódba váltottam nehogy elszaladjon a kis nagy szemű barátom. Úgy kiengedném hogy itt szaladgáljon, sőt az össze kis haverját...mondjuk akkor nem biztos hogy megtudnám simogatni, de akkor is, de ezt hangosan nem mondom ki különben tanári felügyelet nélkül nem igen hiszem hogy elengednek ide. Aztán rá pörögtem a rókatémára de nem leges volt a válasz, le is engedek egy kicsit.
-Végülis, az is szőrös. - vagyis bundás de már mindegy, rakom vissza a terrárium tetejét, mert már a kis fickó annyira nem vevő rám.
Godlaw-nak már nem csak az arcán mutatkozik a zavarodottság, már szavakba is önti hogy nehezen tud követni, nem ő az egyetlen, ilyenkor csak ártatlanul kell mosolyogni.
-És most még csak egyedül vagyok. Mi lenne ha vagy 5 ilyen venne körbe mint én? - kérdezem kissé eszelősen rájátszva miközben így forgolódok jobbra balra, majd ártatlanul kezdek nézelődöni.
Most megmagyaráznám  hogy anya szerint, az ikertesóm ilyen "vad" energiáinak nagy részét elszívtam még a pocakjában, ezért van az hogy olyan nyugodt meg lusta meg ilyenek, most is inkább alszik, én meg így, ha belejövök le se lehet lőni és izgága vagyok és nem bírok megülni egy helyben, még álmomban is karatézok, ezért tartja veszélyesnek az emeletes ágyam...nem mintha nem épp ma estem volna le egyébként, jó reggelt nekem.....deee most inkább kicsit csöndben vagyok és megyek egerezni, de szerintem azok annyira nem fogják hagyni magukat mint a gyíkocska.
Mit adnak itt a diákoknak? Hát, valami lehet a levegőben, de én alapból ilyen elmebeteg vagyok.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Serena Davidson on Kedd 10 Május 2016, 00:00




Előtörténet
LINK

Kaland
konyha, szabadjáték
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: Jackson Godlaw és Sandy Lewis

Zaphire figyelte, ahogyan Sandy végül is segítség nélkül ugyan, de kivette a hüllőt a terráriumból. Majd Godlaw felé fordult, most már tisztán látszott, hogy miért is nem jelentkezett a férfi tanárnak, nem valószínű, hogy egy csoport diákkal elbánt volna, ha Sandy ennyire kikészítette.
- Semmit, fiatalok, gondolom te is ilyen voltál ennyi idősen - mosolygott.
Legalábbis a többség ilyen volt, tele ennyi energiával, pörgősek. Igaz csak azok, akik rendes körülmények között jöttek,akik nehezebben illeszkedtek be, vagy nehéz körülmények közül jöttek, ők csöndesebbek voltak. Általában. De Zaphire úgy tartotta, hogy az a legjobb, ha ennyire aktívak a gyerekek, mert azt jelenti, hogy biztonságban és jól érzik magukat ezen a helyen. Kicsit odébb sétált az egyik terráriumhoz és onnan szólt a lány felé.
- Itt vannak az ugróegerek, egyiptomiak egészen pontosan.
egyiptomi ugróegér:

Botanika és a kert - Page 7 Photo-10
Botanika és a kert - Page 7 Allatok-26
Saját maga aranyosnak vélte őket a hatalmas fülükkel. A kérdésen csak a fejét csóválta, ő már volt ilyen szituációban,hogy öt olyan lelkes és hiperaktív kamasz van körülötte, mint Sandy. Még mindig irigyelte őket, hogy ilyenek lehetnek és nem az életükért futnak, menekülnek, mint ő ebben a korban.
- Őket is szeretnéd megsimogatni? - érdeklődött. - Ha igen, nyugodtan tedd meg.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Botanika és a kert - Page 7 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1315
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Godlaw / Tao on Kedd 10 Május 2016, 14:23

Kezeimet zsebre dugva sétálok Zaphire és Sandy után, akik közben a gyíkoktól hamar továbbállnak valamilyen egérre. Tisztességes távolságból figyelem a terráriumot, és a nem sokkal messzebb lévő kígyót. Valamiért mindenféle hátsószándék nélkül felmerül bennem a gondolat, hogy ilyen egerekkel etethetik a kígyót, ha éppen túl sok lesz belőlük.
-Azt hiszem, én egy kicsit... Nyugodtabb voltam. Vagy legalábbis lassabb. De értem, mire célzol - teszem még hozzá.
Látom, hogy az egér valamivel energikusabb, mint a gyík, nem biztos, hogy annyira örül majd a fogdosásnak, bár meglehet, hogy megszokta már. Elgondolkodom, hogy esetleg a nyugodtság vagy a biztonság érzetét keltsem benne, hogy Sandy-nek könnyebb dolga legyen, de végül elvetem az ötletet. Nincs értelme másmilyennek láttatni a dolgokat, mint amilyenek valójában.
Azon kezdek gondolkodni, hogy mekkora személyzet kellhet az iskolába. Hatalmas birtok van, amihez már eleve egy csomó kertész kell, a takarítókról nem is beszélve az épülethez. És akkor itt van ez az állatkert is, ami egy csomó szakembert igényel, akik etetik, gondozzák az állatokat, takarítják a terráriumokat, és így tovább. Egyre inkább kezd az a benyomásom támadni, hogy pokolian gazdagnak kell lennie annak, aki ezt a helyet létrehozta, és fenntartja.
Amíg Sandy elvan az állatokkal, Zaphire-hoz fordulok, hogy valami kicsivel hasznosabb témáról beszélgessek vele. Nem mintha a szellemházak és a sivatagi ugróegerek nem lennének érdekesek.
-Tudnál nekem mesélni egy kicsit a jelenlegi X-ekről? Serena nem mondott erről sokat, csak azt, hogy majd megismerem őket. És az igazat megvallva nem találtam hivatalos és friss listát a neten sem.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Irina Shane on Hétf. 16 Május 2016, 23:45

~Sandy Lewis~

Sikerült összezavarnom az új tagunkat egy kicsit, hát nem is én lennék, és a jó oldalt nézve legalább nem unatkozik.
Miután kicukiztam még üvegen keresztül a többi hüllőt, Zaphire szavára kapom fel a fejem és áttérek az egerekhez. Ugróegerek, lehetnének versenyegerek is, mondjuk a többi egér is elég gyors, ezt főleg azok tudhatják akik megvívták életük párbaját egy Jerryvel, alattomos, okos kis dögök, nehezen lehet őket humánus módszerrel elkapni vagy kiűzni a házból.
- Ha már szabad, mért is ne. - válaszolom és kezdem is a bejutást a terráriumba.
Végülis, nekik is nagy fülük van meg ilyen homok színszerű színük, meg talán olyan hiperaktívak is, szóval majdnem rókák de azért mégse, meg aztán, meg lehet őket simogatni, már ha engedik, ha nem, nem erőltetem, de azért egy esélyt adok a dolognak. Több elméletet is hallottam már a sivatagi emlősök nagy füleiről, elvileg nem csak párologtatásra való, mert a sivatagi róka az konkrétan éjszakai állat és főleg akkor merészkedik elő amikor már a sivatagban is hideg van, elég durva hogy nappal meg lehet halni a hőségben éjjel meg 0 fok max hő van. Hogy bírják? Én biztos megpusztulnék, szénné égnék aztán megfagynék, tiszteletem nekik. Plusz az hogy ilyen jól bírják ezeket a szélsőségeket azért is klassz mert lehet háziállatnak tartani őket, de nekem nem engedik az ilyen "extrém" kisállatokat, anyu kicsit maradi, úgyhogy lehet kutyám, macskám, hörcsögöm, halaaam, nyeh sok vele a macera, meg ezek az alap bevált állatok, nem mintha baj lenne velük, de most mi a baj egy házi sünivel? Egy aranyos fehér hasú, füles, dagi, kis csónak, tüskeröfivel?
Hú, eléggé elkalandoztam, legalább hagytam a felnőtteknek egy kis szünetet hogy majd bírjanak energiával meg figyelemmel követni. Közben kinyuszegereztem magam hamar, úgyhogy hirtelen meg fordulok, talán kicsit lábujjhegyre is emelem magam és felteszem a kérdést.
-Kövi megálló? - nézek türelmetlenül egyikről a másikra amíg valamelyikük meg nem szólal.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Serena Davidson on Szer. 18 Május 2016, 00:01




Előtörténet
LINK

Kaland
konyha, szabadjáték
Zaphire aka Stephanie Davidson
X-men, X-tanár, F4 helyettes tag


Játékostárs(ak) neve: Jackson Godlaw és Sandy Lewis

Amíg Sandy az egerekkel volt elfoglalva, addig Zaphire Godlaw felé fordult, hogy válaszoljon a férfi kérdésére.
- Mit szeretnél tudni? - kérdezte. - Igazából elég sokan vagyunk, de ebből sokan nem jönnek ki a terepre, csak jótékonykodnak, akik terepre is járnak kevesebben vagyunk. Emma Frost, igen neki volt Massachusetts államban is mutáns iskolája és vannak híres cégei. A suli vezetősége és a tanárok többsége is aktív tagja az X-mennek. Azt gondolom megtaláltad, hogy kik tanítanak itt.
Így hirtelen nem tudta, hogy mit is mondhatna még, hogy mi lehet fontos és mire is kíváncsi a másik.
- Szinte mindig más felállásban megyünk ki terepre, nem is nagyon tudom, hogy volt-e olyan, hogy kétszer egymás után ugyanazok mentek volna-e. Ha szeretnéd, akkor megkérhetőek a többiek, hogy Veszélyteremben gyakorolj velük, ha esetleg küldetésre mennél velük, akkor ne érjen váratlanul, hogy ki miként reagál valamire.
Remélte, hogy kap pontosabb behatárolást, hogy majd folytathassa, de addig is Sandy-re pillantott, aki időközben újra megszólalt. Egy pillanatra elgondolkodott ezen, hogy hova is kellene menni.
- Mit szeretnétek látni, az itteni utolsó helységeket, vagy menjünk valahova máshova, hogy mást nézzünk meg?
A válasz függvényében fog elindulni abba az irányba, amit a két beszélgetőpartnere mond.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Botanika és a kert - Page 7 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1315
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Godlaw / Tao on Szer. 18 Május 2016, 14:33

Zaphire válaszát hallgatom, közben próbálom felidézni a tanári kart. Azt valóban megtaláltam, de nem tudtam, hogy jóformán megegyezik az X-mennel.
-Elsőnek konkrétan a taglistára lettem volna kíváncsi, de igen, a tanárok megvannak - válaszolok bizonytalanul.
Az is érdekesen hangzik, hogy mindig mások mennek a terepre. Ez vagy azt jelenti, hogy a vezetők kiválogatják, kiket visznek magukkal; vagy nem mindenki ér rá állandóan. Vajon milyen elfoglaltság szolgálhat kifogásként, amiért éppen nem ér rá az ember X-menkedni? Szülnek a macskáim? Megfáztam? Dögös a randim? Nem akarom kihagyni a kedvenc sorozatom évadzáró részét?
Akárhogy is, nem ártana megismerni a tagokat, mert ahogy Zaphire is mondja, tudni kell, hogy mire számítson a társaitól az ember.
-Ez jól hangzik, szívesen kipróbálnám magam veletek a Veszélytermben. Az az érzésem, hogy rengeteget kell gyakorolnom, nem is csak az összeszokás miatt, hanem hogy megtanuljam a helyemet egy harcban.
Közben Sandy már megunta az állatokat, és menne is tovább. Zaphire pedig várja a GPS koordinátákat. Hirtelen úgy érzem, hogy most nekem kéne valami okosat mondanom, úgyhogy némi töprengés után elő is állok egy javaslattal.
-Hallottam, hogy az X-eknek saját repülőgépük is van. Megnézhetnénk a hangárban, biztos jól néz ki. Egy ilyen fényűző helyen gondolom luxusautókból sem lesz hiány - teszem még hozzá, és biztatóan nézek Sandy felé. - Le merném fogadni, hogy csak a diákoknak kell külön engedély, hogy elvihessék a kocsikat egy körre.
Le merem fogandi, hogy a diákok között mindennapos téma, hogy feljussanak a repülőre, az ő korukban ki nem hagytam volna egy ilyen csínyt.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Irina Shane on Szer. 18 Május 2016, 22:27

~Sandy Lewis~

Hát eddig kötött le a hely, mármint ha muszáj maradok még és végig járok mindent, de az érdeklődésem már lankad. Annyit még elkaptam a beszélgetésükből hogy majd a Veszélyteremben akarnak valamit, hát oda asszem nem szeretném őket elkísérni. Passzolom a veszélytermi dolgokat ha nem kötelező a részvétel, annyira nem lett a szívem csücske, mindig rá mutat a hiányosságaimra, van pár...
Végül feldobom hogy esetleg mehetnénk tovább vagy valami, hogy ne csak itt álljunk, mint már mondtam nem bírok hosszútávon egy helyben megmaradni. Zaphire egy kérdéssel reagál, nos azért kapkodom így a fejem hogy döntsön valaki és jön is egy ötlet, menjünk a garázsba, nézzük meg a gépeket.
- Mééég nincs jogsim úgyhogy...- vonom meg lassan a vállam, sebzett vad tekintettel.
Amúgy sem állt még szándékomban bármelyik járgányt is elvinni, báááár a repcsit szívesen elvinném egy körre amint megtanulom vezetni, de ezt akkor sem bizton hogy engednék ha maradnék X, szerintem. Belegondolva nem biztos hogy olyan sok hasznát fogom venni annak hogy tudok repülőjárműveket vezetni ha végül úgy döntök hogy mégsem maradok. De van még pár ilyen tárgy még, pl a hackelés, az idegen kultúrák ismerete meg a kree nyelvtudás, mondjuk utóbbinak talán még hasznát is veszem egyszer, na meg aztán ki tudja még hova vet a sors.

_________________
Főkari: Jenna Collins
X-diák: Sandy Lewis
Gótika: Sue Storm
Out: Nina Walsh
Csatavilág: Átok: Fúria
Ékkövek birodalma: Iriyana Anemone Evergreen
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Botanika és a kert - Page 7 Empty Re: Botanika és a kert

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

7 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.