X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Morsus Kedd 03 Szept. 2013, 01:30

A Hajó nevű celestal lények ősi hajójának a maradványai, amik a földbe csapódtak egy katonai bázison a keleti parton. A hajót Amelia tartja fent és ellenőrzi miközben azt olyan mérföldre tőle katonai bázisok veszik körbe készen az újabb támadásra. Az épületen látszik, hogy már romokban van, de szerencsére a belső része még elégé épp. Sajnos minden támadás után pár külső részt el kell hagynia mutánsoknak, mert lakhatatlanná válik a támadások során.

Pár nappal játszódik Hellstrom halála után és három nappal az utolsó támadás után este nyolckor mindenki a várja, hogy vajon holnap lesz e újabb támadás. A fő megbeszélőben van szinte mindig egy hatalmas teremnek a közepén Amiela Univerzum Kapitányként meditálva. A celestalok hagytak nekik még valamit: egy Halál magot. Azt, ami Apokalipszis erejét is adta. Látva, hogy alig vannak egy tucatnyian az a üveg mögé zárt mag, amit csak Wanda vehet ki a helyéről egyre vonzóbbá válik nap, mint nap.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Serena Davidson Kedd 03 Szept. 2013, 10:32

~ Amelia (Serena F4) ~
//Előzmény: Keleti parti katonai bázis – AoA realitás//

Egy újabb nap a háborúban, újabb veszteség, egy öreg harcostárs, aki így már megannyi árvát hagyott maga mögött. Felnéztem a meditációból a többiekre. Átéreztem a Hajó fájdalmát, tudtam, hogy mennyire szenved és már élete végén járt. Valamit tennem kellett azért, hogy továbbra is életben maradjon. A háború értelmetlen és jelentéktelen volt, sokkal komolyabb gondok is voltak a világon, mint ez. Miért volt olyan nehéz mindenki számára megérteni mindezt, ez nem csak az emberekre, de a mutánsokra is vonatkozott, a bolygó minden egyes lakójára.
- Meg kell erősíteni a belső részeket – mondtam. – A Hajónak fájdalmai vannak, velünk érez ő is és ha így megy tovább belehal. Nem a harcokkal kellene törődnötök, ezt mondom évtizedek óta. Hanem elérni azt, hogy az emberek megbékéljenek és közösen újraépíteni ezt a világot. Ez az egyetlen esélyetek arra, hogy életben maradjatok, és ne veszítsetek másokat.
Mindig ezt mondtam, olyan egyszerű volt, de mégsem látták. Igaz úgy nehéz, ha sokan még élvezik is a harcokat és máshogyan már el sem tudják képzelni az életet. Felsóhajtottam, nehéz volt úgy mindez, hogy teljesen másképp látták, láttuk a világot.

Amelia meditálva:
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) 2884074-avengers_v5_006_016

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) 00120

~ Serena ~ (AoA Serena*)
Hátrébb a falnak támaszkodtam és csak hangosan mordultam fel arra, amit Amelia mondott. Nehéz volt elhinni, hogy ennyi idő után is képes volt ennyire naiv maradni és mintha rózsaszín ködön keresztül látta volna még mindig a világot és nem pedig rendesen, ahogyan valójában kinézett. Kimozdult innen egyáltalán az elmúlt években?
- Persze, aztán kéz a kézben béke és szeretet virágokat ültetünk a szivárvány alatt – morogtam cinikusan. – Nyisd már ki a szemed végre, és lásd meg, hogy milyen a világ valóságban!
A mai napig nehéz elhinni, hogy ő én vagyok és én ő. Vagy legalább is a legnagyobb részben. Pontosan tudtam, hogy sokan úgy tartják, hogy amikor az Univerzum erejével találkozott születtem meg én is belőle. Ezekben a mesékben, az utóbbi évek történései után különösen kételkedtem, mert kizárt, hogy lett volna bármi közünk egymáshoz.
- Javaslom továbbra is, hogy gerilla akciókkal szabotáljuk az ellenséget, vagyunk elegen egy-egy ilyen akcióhoz és hamar hátrébb lehetne őket szorítani. Ha már „azzal” úgyis csak szemezgetünk és nem használjuk fel. Ki lenne benne egy-egy éjszakai rajtaütésben?
Néztem végig a társaságon Wright-ot és Wandát kihagyva.

* Egy kis infónak, mivel ő nincs megírva rendes karinak, de több játékos is találkozott vele 1 kör erejéig az általam mesélt AoA kalandon. AoA síkon Serena NY-ban él Logan-nel és van egy Amelia nevű 4-5 év körüli kislányuk, aki vagy realitásmanipulátor, vagy illuzionista, nem derült ki azalatt, amíg Sakura (White) karija csevegett a kislánnyal. Csak azért tettem megjegyzésbe, hogy ő tényleg él és ezért van kettő most belőle.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Tyranis Kedd 03 Szept. 2013, 10:57

//Előzmény: Keleti parti katonai bázis//

Tudta, hogy az utolsó napokban szerencséjük volt, hogy nem érkezett támadás, de mindez nagyobb bajt is előre vetített, az emberek minden bizonnyal egy nagyobb, átfogó támadásra készülnek. Nem igen volt ideje arra, hogy kifelé kutakodjon, elég volt a mutánsokat nyugtatni és segíteni abban, hogy a gyászon túllegyenek, ami Hellstorm elvesztését okozta. Valahol még mindig ott volt benne mélyen, hogy milyen volt régen, amikor folyamatosan lázadt és mindig az ellenséges oldalra állt, mint amit elvárt volna mindenki. Egyszer-kétszer eszébe jutott, hogy mennyire megbotránkoztatná az ittenieket, ha átállna az emberekhez és onnan tenne dolgokat. De mindez régen volt, manapság már nem volt ilyen. Az idő őt is megváltoztatta, noha a halál magja egyre csábítóbb volt, révén pontosan tudta, hogy miféle hatalmakat és erőket adhat. De azt is tudta, hogy milyenné tesz valakit, talán csak Amelia lenne, akit nem rontana meg.
- A halál magját azért nem használjuk, mert senki sem tudná kordában tartani és megváltoztatná őt, olyanná, mint Apokalipszis volt.
Saját maga talán, a telepatikus erejével. Mindannyiszor elvetette az ötletet, pedig tényleg csábította, érdekelte, hogy mi lehet az eredmény és Wanda segítségével biztosan tudták volna uralni.
- Az a támadás veszélyes lehet, amíg feladjuk az itteni erőket, ők támadhatnak és a védelmünk hiányában az egész erőd eleshet.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 03 Szept. 2013, 11:10

//Előzmény: Wundagore//

Napok óta sírt és fájt a feje. Leginkább ezek voltak, amiket képes volt felfogni a világból azóta, hogy Hellstorm meghalt. Talán jobban is gyászolt, mint a gyerekek, neki még Wright nyugtatása is kevés volt ahhoz, hogy képes legyen megnyugodni. Ha pedig mégis sikerült a feje hasogatott irgalmatlanul. És ha ez sem lett volna elég még rosszullétek is környékezték és kerülgették állandó jelleggel az utóbbi napokban. Nem is igazán tudta, hogy mit érez, bűntudata lett volna? Kicsit, de nem volt rá lehetősége, és fájdalom az egész miatt. A halántékát masszírozta, hogy a fájdalom kissé múljon, de nem igazán akart. Csak akkor nézett fel, amikor a Halál magját említették.
- Okkal van ott, ahol. Továbbra sem fogom engedni, hogy bárki is használja magán.
A békével egyet kellett értenie, de a megvalósítás nehezebb volt, mint ahogyan a másik nő képzelte. Ha ilyen egyszerű lenne, már régen béke lenne és nem a túlélésért kellene mindennap küzdeniük.
- El… el kell mondanom valamit – kezdte nehezen. – Anya leszek… gyermeket várok.
Lehajtotta a fejét és a szemeibe könnyek szöktek. nem mondott többet, elég kis közösség volt, a többiek úgyis tudták, hogy Hellstorm-mal volt együtt az utóbbi időben, nem titkolták.
- Nem tudtam elmondani neki, nem volt rá lehetőségem…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 03 Szept. 2013, 11:36

Megint csak üldögélünk itt, mint mindig, amikor megbeszélés van. Hellstormnak annyi. Sokáig húzta a melák, de pár napja meghalt. Nem mondanám, hogy kedveltem. Nem volt egy bőbeszédű fickó és biztos, hogy sok titkot vitt magával a sírba. Ahogy én is ezt fogom tenni, ha egyszer eljutok odáig. Napról napra közelebb kerülünk ehhez. Amióta az az idióta atomot lőtt a világra, minket vádolnak az egésszel. Ostromolnak ezen a hajón, ami a nő szerint érez és haldoklik. Nem nagyon érdekel, mert mi is ugyanígy állunk. A fémbeültetéseimnek annyi, csak a mérgezés maradt meg. Egyre gyengébb a szervezetem ellenálló képessége és eléggé lefoglalja.
Nagy a csend. Vihar előtti csend ez. Legalább a vöröske lenne itt. Ezek itt vitatkoznak, hogy béke legyen meg tárgyalás. Serena meg odacsapna. Ez áll hozzám is közelebb, de ha a gyengébbeket itthagyjuk, akkor megint semmi értelme az egésznek. Meg kell osztani az erőket. 
Még ez a nyomorult Creed is velünk van. Bosszant, de mostanában nem volt baj vele. És az a Halál Mag. Pokoli ez a világ, de azt mondják, lehet még rosszabb is. Fogyunk és gyengülünk, valamit tenni kell. Wanda meg gyereket vár. Nem tudok neki örülni. Milyen világra születik az a szerencsétlen? És meddig fog élni, 2 napig vagy háromig? Az apja most halt meg. Tudom, hogy mi férfiak nem bírunk magunkkal még háborús helyzetben sem, de azért védekezhettek volna. Mindegy, nem csesztetem a boszit. Van elég bajunk anélkül is, hogy egymást vádoljuk. Ami megtörtént, az ellen már nem lehet tenni. Azért odabököm, ami bántja a csőrömet.
- Háborús bűnösökkel nem tárgyalnak, pubi - mondom Ameliának. - És Serena jól mondja, gerillaakciók kellenek. Ki kell deríteni, mire készülnek és odaverni egyet. A fél bagázs elég. Ha kell, én itt leszek megvédeni, akik maradnak.
Logan, nem vagy már a régi. 40 éve még az első vonalba mentem volna. Engem sem kímélt az idő, bár nem ez az egyetlen ok, hogy maradni akarok.


A hozzászólást dr. Zield Jones összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 03 Szept. 2013, 22:32-kor.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Laura Slyen Kedd 03 Szept. 2013, 22:14

~ Főnix/Rachel Grey~

Pár napja csak hogy Hellstorm meghalt, de még nem igen tudtuk feldolgozni a halálát. Nekem könnyebb dolgom, volt, mert nem álltam a legjobb barátai közt, lévén alig beszéltünk valamit. Azonban amint betoppanok a találkozóra, még a folyosóról elcsípem a többiek mondandóját.
~ Serena megint kever mindent, Amelia pedig még mindig a megtestesült naivitás. Bevallom én inkább lennék békés, hiába tudok kegyetlenül harcolni ha kell. De ha ezek itt gerillaharcokra készülnek annak nem lesz jó vége.
- Amit mondasz Amelia az mind szép és jó, csak a megvalósítására kellene valamit kitalálni végre, ami hatásos is. Serena, a gerillaharc pedig pont az amivel kivívhatjuk még jobban az emberek haragját. Vagyis csak magunk alatt vágnánk a fát. Bár a falak megerősítése nem is tűnik rossz ötletnek, az utóbbi időben túl sok rész vált lakhatatlanná és ha ez így folytatódik ár nem is lesz hova beljebb húzódni. Ebben a kérdésben én tudok majd segíteni ha kell megerősíteni a falakat.
~ Hű, már megint mennyit pofáztam, pedig még csak most toppantam be.
Aztán a skarlát boszi közöl velünk egy elég meghökkentő hírt.
~ A francba. Ez így nagyon nem lesz jó. Lebabázik itt nekünk a háborús övezetben. Amikor nem tudjuk mikor robbantják ránk a házat. Ez így nagyon cuki lesz.


~Kardfog~


Az egyik sarokban ültem és hallgattam a többieket, ám a megbeszélésen közel sem zajlik minden békésen. Gerillaharcot tervez Serena, Amelia pedig mint élő ellentét a békét hirdeti. A véleményüket persze a többiek is hangoztatják. Logan semmit sem változott az elmúlt 40 évben ellentétben velem. A vakság miatt sokkal megfontoltabb lettem, elvégre most már nem ronthattam neki bárkinek gondolkodás nélkül, hiszen nem látnám, ha az előránt valami fegyvert. Na de visszatérve a megbeszélésre én is reagálok valamit.
- Valóban meg kell tudnunk mit tervelnek, mielőtt gerillaharcokat indítanánk. Ha pedig rajtaütést terveztek én is inkább maradnék mint itteni védelmi vonal.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) 5000_Thanks_by_Mallemagic X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Mudch0 X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Jubz_ID_Collab_by_Boneitis X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Teddy Szer. 04 Szept. 2013, 04:59

Kifejezéstelen arccal bámulok magam elé a többiek társaságában. Megvisel Hellstorm távozása, de oly sok éve nem éreztem már semmit, elfelejtettem, hogy miként működhetnek az arcizmok, hogy valamennyi érzelem látszódjon rajtam, nem mintha mutogatnom kéne a külvilágnak, habár eléggé összeszokott közösség már ez, talán mondhatjuk, hogy egy kisebb család, talán, de meglehet hogy erős túlzásba estem ezzel a kijelentéssel, magam sem tudom meghatározni. Tisztelettel és szeretettel emlékszem rá, hiszen valahogyan embert faragott belőlem, nem egyedül, de rengeteget tanultam tőle, amiket egyszer talán lesz lehetőségem tovább adni, bár a helyzetünk siralmas, de már csak ezért is túl kell élnünk valahogy. Az már kérdésesebb, hogy miként, hiszen napról napra kevesebb terünk van, felőrlődünk és fogyatkozunk, s egyesek még mindig túlzottan naivak, vagy éppen túl agresszívak. Az-az igazság, hogy...
- Mind a két terv öngyilkosság. - Szólalok fel jómagam is kissé unott hangon, habár a hang nem türközi az érzéseket, de jelenleg nem megy máshogy.
- Ha kitámadunk... Nos, már felvázoltátok hogy mi lehet a probléma... Ha pedig itt ülünk tovább, akkor szép fokozatosan elvesztünk mindent, ahogyan eddig is történt.... Hacsak... - A halál magjára terelem a tekintetemet pár másodpercig... Vonzó, meglehetősen vonzó lehetőség, de csak Wanda tudná kiszedni, s Hellstorm... Nem, nem lehet, inkább visszaterelem a figyelmem a többiekre, de nem szólalok ismét meg, csak gondolkodok, egészen Wanda bejelentéséig. Ha emlékeznék miként kell, akkor az arcomra eléggé látványosan kiülne a döbbenet, de ennek hiányában csak bámulok rá, s ha már tényleg ennyire senki nem akar hozzászólni semmit, nos, magamhoz kell hogy vegyem az alkalmat.
- Ez esetben gondoskodnunk kell róla, hogy az apróság vagy apróságok egy megfelelő világba szülessenek, ez a legjobb amit tehetünk, erre pedig van még... Hány hónapunk? - Talán egy picit hidegre sikeredett, de teljes mértékben jó szándékú megszólalás a részemről. A legjobb talán az lenne, ha eltűnnénk innen és találnánk magunknak egy olyan helyet, ahol nem találnak meg minket, de vajon van ilyen hely ezen a bolygón? Kétlem, de talán nem is a Földön van a megoldás

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Morsus Vas. 03 Nov. 2013, 23:46

Kintről látszik, ahogy a kordon felemelkedik is és egy sereg bevonul. (Danny hadteste ő írja majd meg pontosan hányan és kik)

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Vron Hétf. 04 Nov. 2013, 21:14

- A kordon kinyílt, indulás! Magáé az irányítás, parancsnok!
- Nem fogok csalódást okozni, uram! Holnapra csak egy marék hamu marad ezekből a muti szemétládákból. Wilson vége. - A parancsnok megropogtatja az öklét, majd újra beleszól az adóvevőbe, ezúttal a katonák sávján.- Gyalogság, egy tízfős osztag szórt alakzatban haladjon befelé, készüljetek fel egy támadás fogadására! Mesterlövészek, fészkeket elfoglalni! Az erőd bejáratára célozzatok, amint bárki kilép, szabad a tűz. Nincs fehér zászló, meg ilyen biszem-baszom! Mind meghalnak! Orvosi csapat, maradjatok hátul, várjatok további utasításra! Nehéztüzérség, maradék gyalogosok és helikopterek készenlétbe! Maradjatok az exonim mögött, majd csak azután léptek akcióba, hogy kicsit kijjebb csaltuk őket! Egy tank a bejárathoz, szintén azonnali tűz a kilépőkre, egy pedig a nehéztüzérséggel készenlétbe! Mindenki megvan? Egy, két, há BUMM!
Az elöl haladó exonim egy energiasugárral tüzet nyit az erődre. A készenlétben levő csoport nagyjából 100 méterre van lemaradva az elől levőktől, akik kb. 20 méterre közelítették meg az erődöt.

Meglevő katonák:
17 Gyalogos
5 Nehéztüzérség
4 Orvos
2 Mesterlövész
2 Tank
2 Helikopter
1 Exonim

_________________
Reneszánsz: Vron, Nallo (X-diák)
Apokalipszis Kora: Mutáns-ellenes hadtest (A Múlt Elveszett Napjai)
Eredeti Galaxis Őrzői: Aleph
Gótika: Rettenet
Vron
Vron
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Serena Davidson Kedd 05 Nov. 2013, 10:32

~ Amelia (Serena F4) ~
Meglepve kaptam fel a fejemet és néztem Wanda irányába, amikor kimondta, hogy gyermeket vár. Abban bíztam, hogy lesz még esélye arra, hogy felnőhessen, egy szebb világban, mint amiben most és reméltem, hogy a testvérei is mind életben maradnak, mire a támadásoknak vége lesz.
- Működhetne, ha mindenki ezt akarná – mondtam. – De itt senkit sem érdekel igazán a béke. A sértettség dominál, az emberek tettei, hogy mit tettek velünk, mutánsokkal. A valódi okokra talán már senki sem emlékszik, hogy miért indult el az egész. Az igazi ellenség halott, nem mi indítottuk el a rakétákat, de ezt ők nem tudják, vagy nem akarják felfogni. Meg kellene mutatni nekik, hogy mi történt valójában. Az alapoktól elrendezni mindezt. De erre senki sem venné a fáradtságot, te sem Rachel, mert csak azt tudod, amit beléd neveltek.
A Hajóra pillantottam és felsóhajtottam. Mikor lesz ennek valaha is vége? A hibát, ami a rendszerben van pedig meg sem találtam.
- Újabb támadás kezdődik – néztem fel. – Mennetek kell. Hajó, kérlek erősítsd meg a védőpajzsokat, ha szükséges a létfenntartó rendszertől vonj el annyi energiát, hogy az ne legyen veszélyes. Tudom, hogy fáj és szenvedsz, de ki kell tartanod, hamarosan vége lesz és te is rendbe jössz. És kérlek a hibát, amit érzékeltünk vetítsd ki, meg kell találnunk a megoldást rá, mielőtt túl késő lenne.

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) 00120

~ Serena (AoA Serena) ~
Legalább az egyetlen normális egyén egyetértett velem abban, hogy ideje volt tenni valamit és a gerillaakciók sikeresek lehetnek. A többiek valahol útközben feladták.
- Rémesebb vagy, mint az anyád – néztem Rachel-re. – Benne legalább lett volna annyi kurázsi, hogy kimenjen harcolni a te picsogásoddal ellentétben. Hogy jaj az így nem jó, ez így nem, a harmadik meg amúgy, de ötleted nincs, csak belekötni másokba.
Felsóhajtottam.
- Victor, te pedig hol hagytad a tökeidet? – tettem csípőre a kezeimet. – Ahogyan a csapatot megnézem Logan-en és rajtam kívül mindenki feladta és beletörődött, hogy meghaltunk és végünk. Ki lelsz az, aki kiviszi a fehér zászlót és írja alá a halálos ítéletünket? Felesleges bármit tenni, az emberek győztek, megtörtek titeket!
Elfordultam a társaságtól és elindultam kifelé, csak Amelia szavaira megtorpantam, majd ahogyan hátrafordultam Logan-ra néztem.
- Remélem velem tartasz, munkánk van, a többieket pedig hagyjuk tovább teázni és az önsajnálatban fulladozni.
Mondhat bármit is, én elindulok kifelé, miközben a tőreimet igazgattam az oldalamon készülve a csatára.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Tyranis Kedd 05 Nov. 2013, 11:21

Ő maga egyébiránt nem ellenezte az efféle gerillaharcot, csak éppen jobban meg kellett volna szervezni mindezt, hogy biztosak legyenek benne és pontosan véghez tudják vinni. Úgy, hogy ne legyenek veszteségek, vagy minimálisak. A legtöbben ellenezték, már megint holtpontra jutottak, mint mindig évek óta. Wandára nézett a hírre, a nő már így is többet vesztett, mint mindenki más, pár napja pedig még a gyermeke apját is. Logan és Serena álláspontja meglehetősen egyezett, azon csodálkozott, hogy Victor nem ment bele egyből, hanem visszakozott ettől. Teddy szavaira egy kicsit megrázta a fejét.
- A két álláspontot kellene közelebb hozni egymáshoz – mondta, miközben Teddy-re nézett az android szavai után. – Mindkét opcióban vannak lehetőségek.
És végül Amelia kimondta, amit tudta, hogy nem kerülhetnek el, csak remélni tudta, hogy lesz néhány nap szabadidejük az előtt, hogy mindez bekövetkezzen. De most mindez nem adatott meg nekik. Ahogyan Serena is elindult ő maga is a tolószékkel.
- Mindenki tudja a dolgát ilyen esetben – mondta ki. – Tegyetek meg mindent, hogy ne bukjunk el.
Ő maga ha távozott a teremből a taktikai szoba felé veszi az irányt, hogy felvázolja a jelenlegi ellenséges sereg helyzetét és egy gyors védekező stratégiát találjon ki, amit majd telepatikus úton továbbít a többiek felé.


_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 05 Nov. 2013, 12:00

Wanda Teddy-re mosolygott, amikor legalább láthatóan ő örült a hírnek.
- Köszönöm – felelte halkan. – Úgy nagyjából hat hónap lehet hátra.
Ő maga sem tudta pontosan, a feje pedig még mindig fájt, nem akart javulni. A többiek szócsatájába már bele sem szólt, belefáradt ebbe, hogy még egymás között is ekkora ellentétek vannak, akkor hogyan akarnak egyáltalán mással együttműködni? Talán némileg még annak a ténynek is örült, hogy megérkezett a támadás híre, mert legalább a többiek együtt fognak dolgozni és nem egymás torkát marni, mint általában teszik. Ahogyan Amelia kimondta, hogy menniük kellene bólintott.
- Megyek a lakrészekhez, hogy azt a részt biztosítsam és megnyugtassam az ott élőket – mondta. – És ha szükséges, akkor odébb kísérjem őket.
Nem várt arra, hogy a többiek mit is szólnak erre, elindult arra a részre, hogy most gyorsan még azt is ellenőrizni tudja, hogy mennyire sérült az a rész és melyek gyenge pontok, amiket meg kellene erősíteni, hogy ne omoljon be egyből, ha ezt a részt éri támadás.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 05 Nov. 2013, 19:15

Ehh, csak pofáznak itt. Rachel is csak arról magyaráz, hogy mi miért nem lehet, semmi előremutatás. Az anyja nem ilyen volt. Vöröske, hjajj, de hiányzol... Teddy a Halál magjára néz, aztán meg a gyerekkel foglalkozik, hogy "jó világra" szülessen. Erre már nem is mondok semmit. Én sose voltam álmodozó.
Akció van, megnyílt a kordon! Erre már mindenkinek meg kell mozdulnia. Én majd kaszabolok, de nem ennyi az egész.
- Kopaszka, a két álláspontot egy módon lehet közelebb hozni: ha a vezetőjüknek telepatikusan megmutatod a történteket. Lehet, hogy csak illúziónak gondolnák, de meg lehet próbálni. Addig is előre kell nyomulni, úgyhogy menjünk is!
Nem így terveztem, de korábban jött a támadás. Wanda, Jonas és Amelia itt lesznek, meg az a majom Creed is. Én mehetek lecsapni. Ha látom, hogy pontosan milyen egységek jönnek, akkor megpróbálok kitalálni egy stratégiát és abban megkeresni az én szerepemet. A parancsnok valami védett helyen lesz, mondjuk egy járműben. Ha Jonas őt el tudja érni valahogy, akkor van esély rá, hogy valami megváltozik. Addig persze el kell jutni és legalább élesíthetem a karmaimat rajtuk. De van még valami, ami miatt aggódni kell. Wanda után megyek és még a háta mögött vagyok, mikor megszólalok:
- Boszi, a Magot biztos helyre kéne vinni. Belegondoltál, mi lesz akkor, ha ezeknek a kezére jut?

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Laura Slyen Csüt. 07 Nov. 2013, 21:33

kardfog

Mindenki csak összevissza beszél. Bár a frankót mégiscsak a Kopi mondja meg. Teddynek is igaza van. Ha kirontunk végünk, ha pedig csak védekezünk akkor pedig lassanként lesz végünk. De miit tehetnénk.
Serena persze meg sérteget mindenkit aki nem akar rögtön a vesztébe rohanni.
~ Öregem, pont olyan mit én voltam. A vakság megfontoltabbá teszi az embert.
A lány sértésére csak röviden felelek.
- Ki mondta azt, hogy feladtuk. Én személy szerint csak a kamikaze ötleted nem támogatom. Ha harcra kerül a sor akkor nem fogok megfutamodni.
Mondom a lánynak, majd hirtelen valami ismerős hang csapja meg a fülemet, ami szinte jelzés volt a harcra. A kordon nyikorgó hanggal felemelkedett.
- Tessék itt a harcod, amit akartál.
Mondom, majd Logan javaslatát csak helyeslem.
- Egy próbát megér. Vöröske, nyomás utánam.
Mondom és már el is sietek oda ahol a sérült részek kezdődnek. Még bent vagyunk az oltalma adó épületben, de innen már ki lehet lesni vagyis az esetemben a kintről jövő szagok és hangok beszűrődnek. Elhúzom Rachelt az egyik rés elől és inkább elmondom neki mi van odakint minthogy aztán kilőjék.
De amint ezt megteszem a lány elkiáltja magát nekem meg csak kevés időm van felfogni mi is van.
Mindenesetre én felkészülök mindenre és kivont karmokkal várom mi lesz. 

Rachel

Szó szót követ, de semmi eredmény Serena bírál mint mindig, de ez már megszokott tőle. Valóban nem tudom mit kéne tenni, de amit ő akar tenni az egyenlő az öngyilkossággal.
A skarlát boszi is közli, hogy csak 6 hónap van hátra míg lebabázik.
- Reméljük addigra megoldódik minden és nem ebbe a rossz helyzetbe születik.
Mondom. Látom, hogy felhúzódik a kordon.
- A francba.
Jegyzem meg, majd Creed el is indul én pedig megyek utána, bár egyenlőre nem tudom mire készül.
A sérült részek felé futunk ahol már kezdődnek a rések én gyorsan kilesek, de amit látok nagyon nem fényes. látok egy exonimot aminek a csöve már világít ez mindjárt tüzelni fog.
- Exonim!
Kiáltom, miközben Creed elhúz a rés elől, bár csak fél másodpercre néztem ki. Én pedig megpróbáltam minél nagyobb pajzsot vonni az épület köré, vagy legalábbis az épp rések köré(pont a szélén vagyunk így minket is védene), köré így ha a hajó pajzsa áttörik legalább akkor sem sérül akkorát a bázis, mert az én pajzsom is tompítja a csapást, ha ki nem is védi.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) 5000_Thanks_by_Mallemagic X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Mudch0 X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Jubz_ID_Collab_by_Boneitis X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Teddy Csüt. 07 Nov. 2013, 23:36

Kellemes ezen időkben egy mosolyt látni, valamilyen szinten üdítő azután a sok negatívum után ami az elmúlt időben volt, de viszonozni nem tudom, bár nem is szükséges, Wanda valószínűleg pontosan tudja, hogy ha emlékeznék rá, hogy miként kell már megtettem volna. A többiek pedig tovább tárgyalnak még néhány másodpercig, van aki bírál és gyávának tekinti a csapat nagy részét, s van aki ugyan úgy bírál, csupán csak a másik oldalról, már hozzászoktam, szinte figyelmen kívül hagyom az egészet, lényegében csak Jonah szavaira válaszolok.
- Az érme két fele között mindig lesz egy fémréteg, ennél közelebb sosem lesznek. - Különösebben nem merülnék bele ebbe a témába amúgy sem, hiszen nem hallgatnának rám, sosem teszik, soha nem tették, soha nem is fogják megtenni, egy jó ideje nem is várok ezzel kapcsolatban csodát. Lényeg a lényeg, hogy elhangzik a támadás híre, minek hatására az egyik fal felé fordítom a tekintetem.
- Elvonom a figyelmüket és kiiktatom a nehéztüzérség egy részét. - Jegyzem meg, majd pedig a falakon keresztül szellemként közlekedve hagyom el a hajót annak az oldalán, nem pedig a bejáraton keresztül. Innen oldalról veszem szemügyre az ellenséget, hogy mivel rendelkeznek, s ahhoz képest nem sok mindennel, néhány tank, egy exonim, így messzebbről ennyit látok. Futva indulok meg az exonim felé, továbbra szem alakban, s ha odaérek, benyúlva annak a burkolatán keresztül megpróbálom rövidre zárni az áramköreit, tönkretenni azokat a magam anyagának enyhe megszilárdításával a rendszereken belül, s ha harcképtelenné válik, akkor megkeményítem az anyagomat, s megpróbálom feltépni a pilótafülkét és kiszedni belőle a katonát, de nem ártok neki, utána egyszerűen a tankok felé veszem az utamat.

Amennyiben az elektromos rendszerek megsütése nem lehetséges, ugyan úgy megkeményítve magam markolok bele a gép elejébe s lendítem azt át magam felett és verem bele a földbe fejjel lefelé, majd pedig ugyan úgy megkísérlem kiszedni belőle az " utasát ".

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Morsus Szomb. 16 Nov. 2013, 00:45

Kontroll: Amelia
Amelia érzi, ahogy az Erőd szenved a támadásoktól. Félti saját lakóit. A létfenntartásra szerencsére nem kell sok energia, de a lövéseknek ellenállni idővel lehetetlen lesz. Csak egy percig fogja bírni. (3 kör)

Taktikai terem: Jonah
A vezérlőben az asztalon halványan megjelenik exonim, ami lövi a falakat, de mögötte a hadtest nem érzékelhető.

Lakórészek: Wanda, Logan
A lakórészekben csak pár fiatal nagyon hasztalan erejű mutáns élt. Képtelenek lennének harcolni vagy mozgásképtelenné váltak a csatákban vagy túl fiatalok.

Külső részek: Kardfog, Serena, Rachel
A pajzson sárgás hullámokkal csapódik be az exonim lézere felfogva az erőd pajzsai által. Teddy lassan szellemalakban kilebeg a falakon majd a mezőn. Elindul az exonim felé. Rachelék látják, hogy teddy kiment majd a lézer legyűrte őt. Ha akarnak ők kitudnak menni a mezőn, de nem tudnak utána bejönni. Kint tankokat, helikoptereket látni, de csak párat és vagy két tucat katonát.

Harctér: Teddy, Vron sereg
Az exonim azonnal érzékeli a speciális teremtményt: Teddy, robotikus android. Teddy anyagtalanul repül az exonimnak, e amikor a lézer eltalálja ő kap egy rövidzárlatot. Szikrázva és fájdalomtól üvöltve zuhan a földre egy lövés után. Bár ő nem tudja, de a hadsereg felmérése szerint a lézer csak bénítani képes az androidot, de ilyenkor meglehet (talán) ölni fegyverekkel.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Serena Davidson Szomb. 16 Nov. 2013, 10:37

~ Amelia (Serena F4) ~
Éreztem, hogy a Hajó szenved és nagyon kevés energiája maradt már csak. Alig egy perc, ennyi kevés lesz ahhoz, hogy bármit tegyenek a többiek és nem akartam, hogy a Hajónak baja essék, így is nehezemre esett figyelni a szenvedését, ahogyan fájt neki mindaz, amit az emberek tettek vele. És ott volt, hogy félti a lakókat, mindenkit, aki itt élt.
- Csak tarts ki egy kicsit – kértem. – Bírd ki és minden rendben lesz.
~ Jonah ~ gondoltam, reméltem, hogy meghallja a gondolataimat. ~ Az erőd szenved, nem fogja kibírni a támadást sokáig, talán csak egy percig. ~
Ha nem találok semmit, ahonnan még tudnék átirányítani neki energiát, hacsak nem… a szemeimmel a Halál magjára néztem. Lehetne egy értelmes felhasználása és végre nem kísértene meg senkit sem az a hatalom.
- Hajó, a magból tudnál kellő energiát szerezni magadnak? Egykor úgy vélem, hogy a részed lehetett, hiszen ugyanolyan technológia vagy te is, mint az.

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) 00120

~ Serena (AoA Serena) ~
Mire kiértünk az exonim már tüzelt, Kardfog szavaira nem is figyeltem, mind gyávák voltak, Logan pedig már nem is jött ide, hanem Wandával ment. Nevetséges és ezektől függ a mutánsok sorsa. Magyarán, egyedül maradtam, legalább egyik sem fog hátráltatni. Teddy pedig már rohant is előre, ráadásul már le is szedték, az egyetlen normális személyt ebben az állapotban. Így hát nem is késlekedtem tovább, nem érdekelt, se Victor, sem pedig Rahcel. Kilépek takarásban a védőmező mögül és a fedezékekben, remélhetőleg végig van ilyen elindulok. A levegőbe szagolok, hogy megérezzem, hogy merre is lehetnek az emberek, a katonák és arrafelé indulok el lopakodva. Ahogyan haladok a földről élesebb tárgyakat igyekszem felvenni, amiket, majd ha egyszer odaérek a katonákhoz, akkor már távolabbról beléjük tudok hajítani. Végig roppant óvatosan haladok, ahogyan a ragadozó cserkészi be áldozatait, ha kiszúrnának, akkor próbálok kitérni a támadások elől, hogy engem ne találjanak el. Ha sikerül megérkezni végül a katonák közelébe, akkor olyat keresek közülük, aki külön van a többiektől, hogy majd ő lehessen az első, akit levadászok.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Tyranis Szomb. 16 Nov. 2013, 11:18

Ahogyan beért a helységbe a panelen megjelent az, aminek kellett, de valami furcsa volt. Egyetlen egy exonim volt az, néhány katona és semmi több. A sereg hibázott, nem volt jelen. Az elmúlt évek során Jonah hozzászokott, hogy mindig nagy erőkkel közeledik az ellenség, de most ez nem történt meg. Kellemetlen érzése volt ezzel kapcsolatban, hogy csak ennyi volt. Már nem tudott ennek örülni, hogy így volt, a paranoiája némileg nagyobb volt ennél, valami másnak kellett készülnie a háttérben, és úgy vélte, hogy mindez csak figyelemelterelés lesz és nem több.
Ha meghallotta Amelia gondolatait, amit neki üzent, akkor arra is reagál.
~ Továbbítom a többieknek ~ üzente. ~
Ha nem, a többieknek akkor is küld körbe telepatikus üzenetet, ahogyan mindig is szokta, a „telefonközpontot” játszani. Ha sikerült mindenki irányába kapcsolatot létrehoznia, akkor kezd el beszélni.
~ Egyetlen egy exonimet látok, a sereg nem jelent meg mögötte, mindenki legyen nagyon óvatos, csapdát sejtek ezzel kapcsolatban ~ mondta. ~ A hajó pajzsai alig egy percig védenek majd, próbáljátok az exonimet a lehető leggyorsabban lekapcsolni. ~
Elméjével igyekezett kinyúlni a környékre, hogy felmérhesse, hogy merre is állomásozhat az a sereg, aminek a jelenlétét nem látta még, de úgy vélte, hogy itt lehet a környéken és csak a megfelelő időpontra vár a lecsapáshoz.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 16 Nov. 2013, 13:04

Wanda Logan-re nézett haladás közben a szavai után és bólintott. Teljesen egyetértett a férfival, hogy így kellene tenni, de nem igen tudta, hogy arról a helyről, a Hajó legbelső részéről hova rejthetnék el mégjobban.
- A legbiztonságosabb helyen van, a hajó legbelső részén, ha az a pont elesik, akkor már nem tudunk mit tenni – mondta. – De ha úgy alakul, hogy bejutnának oda az emberek, akkor gondoskodom róla, hogy olyan helyre kerüljön a mag, hogy soha, senki se találhassa meg többé. Máshova nem tudjuk vinni egyébként sem Logan Hova lehetne, körbe vagyunk véve.
Ígérte meg a férfinak, pontosan úgy gondolta, ahogyan mondta. Ha ez megtörténne a bolygón kívül lenne a legjobb helye, vagy olyan mélyen a bolygó belsejében, hogy soha sem találnák meg.
- És kétlem, hogy Amelia engedné, hogy bárki hozzáérjen, bízom benne, hogy annak ellenére, hogy nem avatkozik be, még ő is tudja, hogy mit kell egy ilyen helyzetben tennie.
Amint beértek az itt élőkhöz, öregek, gyerekek, sérültek és olyanok, akik nem tudtak mihez kezdeni egy csatában. Nagyon kevesen maradtak, és mindenki meghal, ha az emberek sikerrel járnak.
- Figyeljetek rám, beljebb kell húzódnunk a Hajó legbelső részeibe, Logan és én segítünk ebben, nincs sok időnk, aki képes rendesen járni, segítsen a sérülteknek és a lehető leggyorsabban készüljetek fel az indulásra.
Végül a társára nézett, miután megkapta az üzenetet Jonah-tól.
- Ha itt nem kell sok segítség, örülnék, ha segítenél a kintieknek, még most is te vagy az egyik legtapasztaltabb harcosunk. Én is megyek, ha őket biztonságba vittem.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 16 Nov. 2013, 15:05

Hát nem nyugtatott meg a boszi. A fél szememet ezen a ponton fogom tartani és ha megközelítik, akármi lesz, én teljes erőből bevetem magam. Ha megkaparintják a Halál Magját, akkor végünk és nem csak nekünk. Az öreg golyófej közben megmondta a tutit. Van egy exonim és semmi több. Ez az előörsük, a faltörő kos, aztán ha betör, akkor majd jön a többi, igaz? Na, ezt nem hagyom.
Eddig se akartam gyerekeket rakosgatni, úgyhogy lelépek. Megkeresem a legrövidebb utat kifelé. Lépegető robot, amit le kéne dönteni a lábáról. Vagy úgy kell, mint az embereknél, a lábai között felvágni. Teddy-t leszedte a lézer, Serena meg szaglászik és próbál lopakodni. Én se ugrok ész nélkül a gyilkos robotnak, hanem megpróbálom végig fedezékben maradva megközelíteni és a lábai közé beugrani. A legerősebb védelme biztosan oldalt és felül van meg talán a lábain. Ha ez megvan, akkor felugrok és a karmaimmal az alját próbálom felvágni. Ha sikerül, akkor felhúzom magam és bemászok a belsejébe. A pilótát levágom, ha tudom és megnézem, mit látok. Ha a műszerfalon megvan a sereg rejtőző része, akkor egy koncentrált gondolattal megmondom Jonah-nak. Ő majd továbbítja a többieknek. Én pedig megpróbálom kezelni a mechet és az ellenség nagyobb harci járműveit lövöm vele. Láttam már egy pár kütyüt, talán ez is menni fog.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Laura Slyen Vas. 17 Nov. 2013, 22:23

~Rachel~

1. A lövedék szerencsére nm tett nagyobb kárt azonban Teddyben igen. Amint ezt megláttam a résen keresztül tele kinetikus erőmmel megpróbálom elérni a férfit, pajzsot teremteni köré, majd visszahúzni az erőd felé. A pajzs védi, és bár úgy nézhetne ki jelen pillanatban, mint aki éppen ég, de jelenleg a tűz nem több csupán látvány effektnél. Megpróbálom fedezékbe húzni a férfit, hogy ne sérüljön meg, mert a pajzsom se száz százalékos védelem. Ha sikerült védelembe húzom Teddyt akkor megpróbálom a környezetében lévő katonákat felemelni és ezúttal meg is égetni őket, vagy ha a páncéljuk olyan, hogy nem ég, akkor felemelni őket és repülő pályára állítani őket az exonim felé, így még talán kárt is tesznek benne. Míg én végig a pajzs mögött maradok.
2. Ha viszont meg érek el odáig az erőmmel, mert túl messze van akkor követve Serena és Kardfog példáját én is fedezékről fedezékre lopakodva haladok, majd ha hatótávba érek aktiválom a pajzsot és egy tőlünk nem túl messzi fedezékhez húzom be őt, az út közben pedig próbálom sorban felgyújtani azokat a katonákat amelyeket meglátok és röppályára állítanom őket az exoním felé.

~ Kardfog~ 


Hallom a lövedék becsapódását és örömmel hallom, hogy a pajzs felfogta és csak hullámzást hallok, azonban ezzel egy időben mást is hallok. Teddy ordítását.
Erre már én is feldühödöm és a szaglásom és hallásomra hagyatkozva követem Serenát fedezékről fedezékre, elvégre nem rohanhatok csak úgy előre, hogy szitává lőjenek.
Végig ülélek és társaimnak jelzem, ha hallanám, hogy a közelben mozog egy eddig nem észrevett ellenséges katona, és ha a fegyver élesítésének hangját hallom akkor lehúzom a lányok fejét, és én is lebukok, hogy nehogy kiloccsantsák az agyvelőnket. Ha pedig elég közel értünk egy két magányos katonákhoz, akkor azokat simán elintézhetjük Serenával, Rachel pedig segít majd minket pajzzsal ha kell, elég jól ismerem, ahhoz, hogy tudjam.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) 5000_Thanks_by_Mallemagic X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Mudch0 X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Jubz_ID_Collab_by_Boneitis X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Teddy Csüt. 21 Nov. 2013, 12:02

Repülve indulok meg az exonim felé, de nem tudok eljutni addig, mert valami olyasmi történik amit nem vettem a számításba, egy olyan fegyverrel lő rám, amelyet talán el tudnék kerülni, ha készültem volna rá, hogy képes ártani, de így lényegében egyenesen belerohanok, s a fájdalom miatt ordítva zuhanok le a földre. Érdekes, felettébb érdekes tény, hogy oly sok éven át semmit sem éreztem, most pedig mégis ez az első amivel ismét találkozom, nem tudom, hogy örüljek-e neki vagy sem, mindenképpen kissé élőbbnek érzem tőle magam, de talán jobb lett volna valami más, valami kellemesebb. Bár annyi haszna még van az egész mellett, hogy legalább egyértelmű lett, hogy igenis tudnak nekem ártani, hiába haladnak át rajtam az átlagos lövedékek. Most viszont nem maradhatok itt. Remélhetőleg egy kevés támogatással lesz elég erőm összeszednem magam, s közben természetesen hallom a hajóval kapcsolatos híreket, de kivételesen nem foglalkozok vele, próbálom összekaparni magam a földről, nem feltétlenül felállni, csupán csak erőt gyűjteni, rendbe hozni pár dolgot, helyretenni a fejem, ehhez valószínűleg időre lesz szükség, de amint ez megvan, az első dolgom az lesz, hogy az előzővel próbálkozom, csupán csak egyszerűbben, a föld alatt kell majd megközelítenem a gépezetet, igaz így csak saccolhatom, hogy merre lehet, de ha mögötte bukkanok fel abból különösebb probléma valószínűleg nem adódhat, hiszen amit nem lát azt nem hiszem, hogy meg tudná támadni, onnan pedig egyszerűbb lesz lekapcsolni a rendszereit, egyenlőre azonban próbálom túltenni magam ezen, s csak akkor támadok most, ha biztosan érzem, hogy képes is vagyok rá.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Vron Szomb. 23 Nov. 2013, 01:38

- Az exonim lézere eltalált valamit! Az érzékelők szerint Teddy, az android az. A lézer blokkolta a védekező technológiáját, így ebben az állapotban ki lehet iktatni. Három gyalogos menjen előrébb, keressék meg, hogy hol esett le, és iktassák ki! A többiek figyeljenek tovább a kijáratra, tartva a pozíciót. A hajó pajzsai nem fogják a végtelenségig bírni, és ha nem akarnak bennégni, ki kell jönniük!
A három előreküldött gyalogoson kívül a többiek tartják a pozíciójukat, és várják az érkezőket. Az exonim elsődleges célpontja továbbra is az erőd.

Meglevő katonák:
17 Gyalogos
5 Nehéztüzérség
4 Orvos
2 Mesterlövész
2 Tank
2 Helikopter
1 Exonim

_________________
Reneszánsz: Vron, Nallo (X-diák)
Apokalipszis Kora: Mutáns-ellenes hadtest (A Múlt Elveszett Napjai)
Eredeti Galaxis Őrzői: Aleph
Gótika: Rettenet
Vron
Vron
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Morsus Vas. 22 Dec. 2013, 22:15

Kontroll: Amelia
Az Erőd felmérés után úgy véli, hogy a mag alkalmazható. Elkezdi feldolgozni. Amelia szinte érzi, ahogy a mag megrontja a gépezetet, bemocskolja az erőforrásait és utána... a lakóit. Először magát Améliát. A testén végig megy az Apokalipszisi hatalom. A cél a túlélés, az evolúció, a fejlődés, a javulás. A pacifista nézeteket a gyilkolás és pusztítás vágya váltja fel. Ám a mag mást is tesz vele, újdonsült meglátása kijózanítja az agyát és látja, hogy ez egy párhuzamos univerzum törött zsebverzuma. Látja az igazit, látja a szakadásokat, látja, hogy a realitás gyenge,hogy el kell pusztítani, hogy az erősek élhessenek. Csak az erősebb élheti túl, az erősebb univerzum!

Taktikai terem: Jonah, Wanda, Logan, Kardfog, Serena, Rachel, Teddy, Vron sereg
A tettek sikertelené válnak, a hajó falai elfeketednek majd lila neonszerű fények húzódnak végig rajta. Jonah egy női sikolyt hall az agyában,a mitől az orrából és a szájából hatalmas adag vér árad ki. Mintha maga Isten üvöltött volna egyenesen a tudatába. A hajóból egy hatalmas robaj hallatszik. Részei robbannak. Az egyik robbanást éppen hogy feltudja tartani Logan a testével, de a lökés így is kicsapja őt és Wandát az erődből, egyenesen a társaikhoz és hadsereghez, akik a lökéshullámtól a földre kerültek. Jonaht a robbanás elkerüli, de a dühödt Amelia hangja a fejében túl hangos, az agyvérzésnek hála, nem képes semmi másra, csak egy utolsó pár mondatban figyelmeztetni a társait. A lángoló Rozsomák testre vissza nő a hús.,de alatta az ütéstől sérült Wanda érzi, hogy... a baba elveszett...
Az ében erős, lila fényeivel valami ördögi kastélyá vált, aminek részeiből lángok csapnak ki. Jonah figyelmeztetése utána falak széthúzódnak és a lebegő Amelia vörösen izzó aurával kiemelkedik.

/Erre nem számítottam/

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Tyranis Hétf. 23 Dec. 2013, 11:23

Jonah még mindig figyelte azokat a dolgokat, amik odakint zajlottak, főleg az ellenség mozgását, hogy miként is cselekszik és mit akarnak vajon lépni. Várta Amelia következő üzenetét, vagy a többiekét, hogy mit is üzennek, hogy továbbíthassa majd egymás között azokat, ahogyan máskor is szokta. De közel sem ez történt, egy kétségbeesett női sikolyt hallott a fejében, felismerte Amelia hangját, fájdalmasan üvöltött fel ennek hatására és kapott a fejéhez. Valami történt, az orrából és szájából dőlni kezdett a vér, pillanatokkal később már tudta, hogy mi történt valójában. A robbanásokat hallotta a fülével a fejében pedig az immáron megrontott Amelia utolsó kétségbeesett segélykiáltását, majd az új Apokalipszis hangját. A végtagjai már nem mozdultak, kába volt a tehetetlen, a feje pedig hasogatott és lüktetett. Ironikusnak találta még ebben a helyzetben is, hogy megannyi mindent túlélt már, erre egy agyvérzés viszi el. De a többieknek tudniuk kellett. Az utolsó erejével, amivel tudta, hogy az életét veszti el egy utolsó üzenetet küldött a többieknek.
~ A Hajó elnyelte a Halál Magját ~ hörögte gondolatban a többieknek. ~ Meg… megrontotta Amelia-t, minket is akar. Se… segítséget… akar Ame… segítsetek… ~
Többet nem volt képes mondani, a mentális kapcsolat megszűnt közte és a többiek között nagyon-nagyon hosszú évek után először. Jonah Wright-nak az örökös lázadónak a szemei szépen lassan végleg lecsukódtak és eddigre már semmilyen fájdalmat nem érzett többé.

//Folytatás: New York//

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás) Empty Re: X Erőd (A Múlt Elveszett Napjai realitás)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.