Trapezohedron (Föld)

5 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Tyranis Pént. 20 Dec. 2013, 11:05

????. ??. ??., ???? – Trapezohedron, Rákuniverzum
Résztvevők: Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf és Nathaniel Orrin / Pók

Senkinél sem volt semmilyen fegyver már, sem egyéb felszerelés, csak a ruháik. Ahogyan végignéztek a helységen az egy körülbelül húsz méter hosszú, tíz méter széles és három méter magas helység volt. Egyetlen ajtó volt csak itt, ami fémből volt, a tetején volt egy kisebb rész, ami rácsos, ezen át szűrődött be némi fény a cellába és így lett bent félhomály a teljes sötétség helyett. Szeráf semmit sem talált a helységben, még csak egy apró kődarabot sem, az egész terem teljesen steril volt ilyen szempontból.
Amikor Andrew ellenőrizte a sebeit egyik sem volt rajta, még csak sebhelyeket sem talált egyik esetben sem mostanra. A mellkasán levőre még emlékezett, hogy az azonnal begyógyult a karmolást követően a térdén levőnél sebhelyet látott, az orra is tökéletesen rendben volt, ahogyan a háta sem húzódott, amennyire ki tudta tapogatni semmilyen sérülés nem volt ott sem. Egyedül annyit érzett, hogy az izmai merevek és némileg görcsben állnak a sokkolás miatt és ez kényelmetlen és kellemetlen.
Szeráfnak ekkor tűnhetett fel, hogy a szárnyai nincsenek elől és ahogyan próbálta felgyújtani Ramirezt nem sikerült megtennie. Andrew sem volt olyan gyors, ha próbálkozott, a mutáns képességek blokkolva voltak a helységben, így ezekből semmi sem működött senkinek sem, csak az egyéb helyekről jött képességek Andrew-nak és Póknak.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 5 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Pént. 20 Dec. 2013, 16:43

Minden sebem teljesen beforrt, a korábbi sérüléseknek semmi nyoma rajtam, csak az elektromos sokk hatásait érzem még. Megpróbálom ellazítani az izmaim, amennyire lehetséges, hogy enyhítsek a görcsös érzésen. A cella teljesen üres, hasonló, mint ami az AIM telepen volt, egyelőre maradok a falnak támaszkodva, de az érzékeim élesek, szerencsére a félhomályban is elég jól látok. Szeráf válasza nem lep meg, hasonlóra számítottam tőle és felkészültem, hogy így fog felelni, mégis, nem szavainak tartalma miatt, hanem a stílusa és a hangneme egyszerűen felidegesít. Szinte felmorranok, amikor befejezi, de utána hideg hangon válaszolok.
- Vigyázz a nyelvedre Szeráf. Majd én eldöntöm, hogy mit gondolok Szehmetről utólag. És ne okolj engem, percek alatt cafatokra tudott volna tépni, utánam következtetek volna ti, esélyetek sem lett volna ellene, ahogy nekem se, én örülök, hogy még nem darabokban vagyok. Sokkal több időt nyertem nektek így, mint amit harccal tehettem volna. Talán ha nem az én hátbatámadásommal foglalkoztál volna, akkor nem a létfenntartó rendszert iktatjátok ki. Úgy hogy nincs szükségem a tanácsaidra vagy az offenzív megjegyzéseidre.
Nem akartam így fogalmazni, de valamiért mégis így sikerül. Ezután már felkészülök, hogy esetleg agresszíven reagál, ezért figyelem mit tesz, bár elsődlegesen nem tartok egy támadástól, ha mégis megtörténik, nem mozdulok el, csak felkészülök hogy elkaphassam reflexeimmel és teljes erőmmel a végtagját amivel ütni próbál és annál fogva vágjam a falnak, így megakadályozva a támadást. Csak akkor térek ki, ha nem közvetlen közelről támad. Póktól nem tartok, ő sokkal okosabb és átgondoltabban cselekszik. Néhány perc után, ha nem történik semmi akkor lassan felállok és az ajtóhoz sétálok, majd vissza, hogy mozogjak kicsit, közben az ajtót is ellenőrzöm.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Pént. 20 Dec. 2013, 17:12

Szeráf tapogatózott, de nem voltak meg a fegyverei, sőt még a szárnyai sem. Nem is látott olyan jól, ahogy szokott, így kiderült, hogy megint egy blokkoló cellába került. Már megint, mint a Hentesnél. Jó nagy terem volt és egy fia eszközt, de még egy követ se lehetett találni.
Ramirezt sikerült felbosszantania, ami legalább egy kis vigyort csalt az arcára. Ilyen helyzetben sem vetkőzött ki magából, még mindig egy szemétláda maradt, aki szeretett másokat bántani. Ha máshogy nem lehet, legalább szavakkal. Visszaválaszolt, ugyanabban a bicskanyitogató hangnemben:
- Jaj, de kár, hogy nincs nálam zsebkendő. Most feltörölném a nyáladat, amit az új csajod után csurgatsz! Olyan közel voltatok egymáshoz, fölösleges volt vigyázni a tűzzel, hogy kit éget meg, kit nem.
Szeráfnak eszében sem volt verekedni. Ahhoz most gyenge volt és egy kis időre legalább kitombolta magát, felbosszantva a Párducot. Ha volt annyi ereje, akkor az ajtóhoz ment és megpróbált felkapaszkodni oda, ahol a rácsok voltak. Ki akart nézni, hogy hány őr van kint és hogy néz ki a cellán kívüli tér. Valamit ki kell találni, nem ülhetnek itt tétlenül örökké. A marakodás megvolt, most megint össze kell dolgozni, még ha a pokolba is kívánja Ramirezt. Pókkal nincs baja, csak annyi, hogy nem tud beszélni, pedig esze az van.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Reptile Pént. 20 Dec. 2013, 17:47

Felmérem a termet amennyire tehetem, belülről, az ajtót figyelembe véve tipikus cellának tűnik, az egyetlen érdekessége hogy semmi sincs itt, a fegyverek nincsenek nálam, ahogyan elnézem másnál sem, ez várható volt, de ezeken kívül is az égvilágon semmi sincs a teremben, cellában. A másik kettő veszekedésére, mely nem hagyott alább eddig úgy igazán, feléjük tekintek ismét pár másodpercre, de nem törődve velük inkább az ajtó felé veszem az irányt, hogy alaposabban szemügyre vehessem, már amennyit félhomályban látok belőle, még azt is megkockáztatom, hogy nagyon óvatosan hozzáérek, tesztelvén hogy elektromosság vagy efféle távol tartásra használható védelmi rendszerrel el van-e látva, noha ezt erősen kétlem. Amennyiben felfedezek valamit de nem tudom kivenni a formák alapján, hogy mi lehet az, kénytelen leszek segítséget kérni, de mindenképpen nagyon alaposan szemügyre veszem az ajtót, majd pedig ha képes vagyok rá akkor a falon finoman felmászva a felső rácsokon keresztül azt is megpróbálom szemügyre venni, hogy mi lehet odakint, hogy hol vagyunk, nyílt cella, vagy épületben, mire van rálátás, őrök vannak-e, lényegében mindent amit lehet igyekszem megfigyelni, majd pedig ha korábban felfedeztem valamit az ajtón amit nem tudok megállapítani, hogy mi lehet, vissza sétálok a másik kettőhöz és Andrew vállát kopogtatom meg finoman s próbálok neki jelezni, hogy vessen rá egy pillantást ő maga is és írja le szavakban, hogy mit lát, noha ezt elmutogatni minden bizonnyal kész élvezet lesz, de ha a zárszerkezetet belülről el lehet érni, talán lehet innen kiút, talán, erősen kétlem ezt is, mint ahogyan azt is hogy elektromosság van az ajtóba vezetve, de egy nagyon minimális esély lehet rá, máskülönben az elkövetkező pár ezer évet itt tölthetjük, ha szerencsések vagyunk talán csak éheztetve és nem felkoncolva, vagy egyéb igazán kellemetlen módon.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Tyranis Szomb. 21 Dec. 2013, 10:40

????. ??. ??., ???? – Trapezohedron, Rákuniverzum
Résztvevők: Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf és Nathaniel Orrin / Pók

Andrew és Szeráf továbbra is egymással vitatkoztak és szavakkal háborúztak, addig Pók megpróbált kinézni a rácsokon, hogy mi is lehet odakint. Sikerült felmásznia a falon és megtenni, hogy kinéz, de nem ért el vele sokat. Amit látott az egy lámpa volt, ami az arcába világított. Ez volt az, ami a fényt szolgálgatta be oda a helységbe. Semmi egyéb, mivel ez pedig kellően vakító volt, semmit sem látott ezen túl. Valószínűsíthető, hogy szándékosan csinálták és oldották meg így a helyzetet, hogy még reménytelenebbnek és kiábrándítóbbnak hasson az egész. Amikor a többiek is megtették ugyanezt, hogy kinézzenek ugyanez a látvány fogadta őket. Az, hogy mozogtak legalább a görcsökre jó hatással volt és lassanként mindenkinél teljesen elmúltak néhány perc leforgása alatt.
Kintről semmilyen zajt nem lehetett hallani továbbra sem, csak a néma csend és egymás roppant kellemetlen társasága várt láthatóan a fiatalokra egy jó ideig.

//Akkor most itt végeztünk egy időre, kérek néhány napot ahhoz, hogy a folytatást kitaláljam, révén bennem fel sem merült, hogy nem juttok haza. Ha megvan, akkor majd itt folytatjuk ebben a topicban. Addig is, ha gondoljátok szabadjátékot folytathattok.//

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 5 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Hétf. 23 Dec. 2013, 17:36

A szárnyas mutáns meg se várta Ramirez válaszát. A rácshoz ment, ahogy Pók is és kinézett. Egy vakító lámpa fényén kívül semmit nem látott. Érezte, hogy a mozgástól egy kicsit helyreállnak a tagjai, így amikor lemászott onnan, elkezdett egy kicsit helyben futni és karkörzéseket csinálni. Végigondolta, hogy mi lesz most. Ma már másodszor van összezárva ezzel a két mutáns társával, akik közül az egyiket ki nem állhatja. Luxus lenne most verekedni, harcolni. Sajnos össze kell fogni azzal, akit nem tart többre egy tetűnél. Szeráf odafordult a Fekete Párduchoz és így szólt hozzá:
- Na, figyelj, Ramirez! Őszinte sajnálatomra egy csapatba kerültünk és muszáj együttműködnünk. Kezet rá!
Odanyújtotta a kezét. Ha az ellenálló hajlandó volt a kézfogásra, akkor nem kellett számítania semmilyen támadásra, dobásra, gáncsolásra, csak egy jó erős kézfogásra. Persze Ramirez ezt nem tudhatta, így rajta állt, hogy mit csinál. Ha mégis ő lendült volna támadásba, azt Szeráf igyekezett elhárítani.
Akárhogy is történt, utána a szárnyas mutáns egy kicsit távolabb folytatta a helyben futást és a tagjai megmozgatását. Közben pedig szövegelni kezdett, mert a csend az agyára ment volna:

- Nem tudom, mennyit tudsz rólam, Párduc, de nekem csak rossz tapasztalataim voltak az emberekkel, ezért utálom őket annyira. Láttad, hogy itt is mit csináltak. Elájultak vagy eltűntek, de nem segítettek. Magneto legalább értelmes célokért küzdött egy ideig. Igaza volt, a hatalom legyen azoké, akik megérdemlik. Mostanában mintha elment volna az esze vagy nem tudom... És tuti, hogy ez az Aian is azért indult be most, mert az a lény a túlvilágon erősebb lett. Ha egyszer hazajutunk, meg kell keresni az ördög lányát, különben mindenkinek a segge ropogósra lesz égetve, azt hiszem.

A szárnyas mutáns szavai talán egy kissé zavarosan hangzottak, de jóformán hangosan gondolkodott. Már az Elődök Földjén is voltak kétségei, de akkor még remélte, hogy a pusztítóval lehet tárgyalni. Mikor érezte az erejét, akkor jött rá, hogy annak nincs értelme. Most pedig az egész világa veszélyben van, ezért egyelőre egy kicsit félre kell tennie a gyűlöletét. Kérdés, hogy ez mennyire fog neki sikerülni. Percekig még biztosan, de utána...

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Hétf. 23 Dec. 2013, 21:41

Ahogy hallgatom Szeráfot érzem, hogy ez kezd sok lenni. Eddig még nem találkoztam ilyen támadásokkal, így nem tudom jól kezelni, néhány pillanatig úgy érzem, fel kell állnom és betörnöm az orrát, majd addig ütni, amíg eszméleténél van, még az is át fut a fejemen, hogy ő sérült, én nem, könnyű dolgom lenne. De végül visszafogom magam. Nem lehetek olyan mint ő, vagy amilyen voltam, kordában kell magam tartanom, hogy tisztán tudjak gondolkodni és így emelkedjek felül az ilyen személyes konfliktusokon. Amikor a kezét nyújtja, ránézek, majd mellkasom előtt összefűzöm a karjaim és a szemébe nézek.
- Nehéz úgy csapatban dolgozni, hogy tudom, te leszel az első aki hátba lő, miután kijutottál innen. De... amíg szükséges segítek, rajtam ne múljon.
Az előbbi érzés teljesen eltűnik belőlem, ahogy Szeráf hangosan kezd el gondolkozni.
~ Régen én is hasonló voltam, megöltem a szüleim és ki tudja, hogy még hány embert mészároltam volna le Magneto szolgálatából, ha akkor Yusuf nem használja ki a lehetőségeit. Magneto jól csinálja, ilyen sérült személyiségeket gyűjt maga köré és képzi ki őket hűséges katonának. De már Szeráf is látja, hogy ez az egész rendszer hibás.
Megfordulok és körbesétálok a cellában miközben megköszörülöm a torkom.
- Magneto már akkor nem tudott tisztán gondolkodni, amikor a szolgálatában álltam. Az elveivel egyet lehet érteni, de már évek óta, már a vírus előtt is mintha a hatalom megváltoztatta volna, vagy mintha valakinek a bábja lenne. Egyáltalán nem azért harcol, mint amit állít, nem ugyanaz az ember. Ezt be kell látnod neked is. Az embereknek pedig nincs képessége, ellentétben velünk, képzeld magad a helyzetükbe, ha nem lennél erős, te is megpróbálnád menteni magad. Nem számít. Ha segíteni akarsz a világon, az nemes, de egy szavad sem hiszem el. Vagyis, nem úgy értettem, valahol értem a gondolatmeneted. Csak ne adj okot rá, hogy hirtelen felindulásból megtámadjalak.
Ezután befejezem, többet nem mondok csak figyelem a reakcióját, hogy ugyanúgy mint eddig visszatámad, vagy van valami látszólagos hatása a szavaimnak. Eközben megpróbálom számba venni a lehetőségeinket, hátha ki tudok valamit találni.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Hétf. 23 Dec. 2013, 22:07

Szeráf csak egy széles vigyorral és összehúzott szemöldökkel veszi tudomásul, hogy a Párduc nem bízik benne. Hízeleg az egójának, hogy a másik tart tőle. Ilyenkor mindig azt hiszi, ő valamivel több azoknál, akiket megfélemlít. Ramireznél ez valami más lehet, hiszen nem egy beszari gyerek, csak óvatos és gondolkodik. A válasz hallatán a szárnyas (de a blokkolás miatt épp szárnyát vesztett mutáns) fején az alábbi gondolat fut át:
~Micsoda majom! Kényszert érez, hogy másokon segítsen. De minek? Mire jó az? Áhh, ellenállók.

A körbejárkálás közben mondottakat hallgatva a fiú némely dologgal egyet tud érteni, más pedig homlokegyenest szemben áll azzal, amit ő gondol. Ramirez arról beszél, hogy Magnetónál nem most kezdődött a zavartság, hanem már régebben. Akár igaza is lehet, csak akkor ez még nem zavarta a szárnyast. Az ütötte ki nála a biztosítékot, amikor látta a jövőt, Zyro rémálomszerű birodalmát, de mikor elmondta Magnetónak, az szinte egyáltalán nem foglalkozott a kérdéssel. Ekkor kezdte látni, hogy valami nincs rendjén az öreggel. Ramirez utolsó mondatai azok, amikre úgy érzi, reagálnia kell és meg is teszi, vele szembefordulva, elég idegesítő hangnemben:
- Ja, ha nagyanyám ketyegett volna, akkor meg óra lett volna. Minek képzelődjek? Mi erősek vagyunk (nem csak én, te is), ők meg gyengék. Az oroszlán elintézi az antilopot, a madár a férget. Ők nem érdekelnek. Egy világban élünk, ez a nagy baj. Ha csak őket fenyegetné Aian, egy fikarcnyit se törődnék az egésszel.
Ezután elfordul, tesz néhány lépést, majd visszanéz.
- Jó, hagyjuk a hülyeséget meg a filozófiát! Mi a két villámlény miatt nem sok mindent tudtunk csinálni és aztán ugye hamar sötét lett. Amíg ott hátul harcoltál meg élvezkedtél, láttál valami olyat, amit mi nem? Nem az istennő csöcseire gondolok, hanem olyanra, ami hasznos információ lehet.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Kedd 24 Dec. 2013, 00:31

Hallgatom, ahogy Szeráf jobban kifejti a nézeteit, nem vártam tőle ilyen szélsőséges felfogást, az Elődök Földje után. Lassan kezd összeállni bennem a kép, hogy mit is kereset ő és Pók pont Marokkóban, és ki küldhette őket oda. Felveszem vele a szemkontaktust és figyelem a reakcióját, hogy tudjam igazam van-e.
- Ezt a gondolatmenetet ugyanilyen lelkesen elmagyarázhatod Apokalipszis egyik Lovasának is, amikor kiontja a beleid saját kezével, mert gyengének tart. Attól, hogy meg tudod tenni, nincs jogod hozzá. De erről felesleges vitáznunk, másik oldalon állunk.
A következőkre először nem tudom mit feleljek, a fejemben leperegnek az események és tudom is, hogy mit akarok mondani, de valami megakadályoz. Valójában csak a tudat, hogy most már ennek higgadt fejjel sem látom értelmét, így nem tudunk használható tervet alkotni. Arcomon egy félmosoly jelenik meg, majd előrébb lépek egyet Szeráf felé és abban a pillanatban támadok is. Teljes erőből szemből próbálom egy határozott, egyenes ütéssel gyakorlatilag szájba verni, kihasználva reflexeimet és teljes erőmet, hogy elég gyors legyek. Ha megpróbálna védekezni, vagy ellentámadni, akkor igyekszem a lehető leggyorsabban mozogni, és nem adok neki esélyt, a védekezésre, vagy hogy belharcba csapjon át az egész. Amint látom, hogy ellentámadna, vagy védene, esetleg kitérne megpróbálok még időben mellette teremni, egy mozdulattal, majd onnan egy második ütéssel oldalról állkapcson vágni. Bízom a képességeimben, de azért a lehető leggyorsabban mozgok. Ha sikeres a támadás és utána is próbálkozik valamivel, egy ugyanolyan ütést próbálok az arcára vagy tarkójára mérni.
- Figyelmeztettelek.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 24 Dec. 2013, 01:01

Szeráf látta, hogy Ramirez nagyon gondolkodott. Hamarosan ki is bökte a legkézenfekvőbb párhuzamot, hiszen tényleg Apokalipszis szóhasználatára emlékeztethette, amit Szeráf mondott. Az ellenálló is belátta, hogy fölösleges a vita. Előbb-utóbb talán megint szóba kerül, de most nem történt volna így, ha nem teszi meg, amit megtett.
Ramirez mosolya elárulta, hogy már nagyon várta ezt a pillanatot. Már rég szájba akarta vágni Szeráfot, ahogy ez általában felmerül azokban, akikhez hozzászól. Amióta amnéziás kiesései voltak, csak rosszabb lett a stílusa. Most már tudja, hogy a szimbionta más gazdatestet talált, de ettől a modora nem finomodik meg egyik pillanatról a másikra. Megpróbált az ütés elől elugrani és azzal a lendülettel beleharapni Andrew alkarjába. Ha esetleg az előzőt meg is ússza, ezzel szinte garantált a pofánverés sikeressége, de nem érdekli. Szeret kiharapni darabokat az ellenségeiből. Erre a Hentes laborja óta szokott rá.
Ha Ramirez beviszi az ütést, utána talán elégedett lesz és nem folytatja ájulásig a harcot. Be kell látnia, hogy nincs értelme. Szeráf ugyan bicskanyitogató módon beszélt vele, de korábban megmutatta, hogy hajlandó együttműködni. Ramirezen múlik, hogy ezt elhiszi-e és elfogadja-e vagy addig harcolnak, amíg bírnak és majd holtfáradtan kell gondolkozniuk, mire végre az őrök megjelennek. A harc hevében a szárnyas mutáns már nem mondott semmit.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 24 Dec. 2013, 08:46

//Rátok bízom, hogy kellően nagyok vagytok, hogy le tudjátok vezényelni magatoknak a verekedést. Csak annyi a megjegyzésem, hogy amin az első vér kiserken az egész cellában áram fut végig és a sokkolás kiüt titeket Smile//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Szer. 25 Dec. 2013, 15:00

Amikor elmosolyodom már látom Szeráf szemében, hogy tudja mit akarok tenni, így könnyen felkészülhet de ettől függetlenül támadok. Hiába vagyok erős, most nincs meg a gyorsaságom aminek a hiánya zavar, máskor is kellett képesség nélkül küzdenem, de az más volt, tudtam más megoldást keresni, itt viszont nem is akarok más megoldást keresni. A támadás elől Szeráf kitér, ahogy ezt látom már próbálok is mellé kerülni, de olyan történik amire nem számítok, egyszerűen teljes erővel beleharap a karomba, ami után fájdalmasan felmordulok.
~ Alábecsültem a sérülései miatt és nem számítottam rá, hogy így fog támadni. Ah, egyre jobban dühít, nem kellett volna rátámadnom, hiba volt az egész, de már mindegy, minél előbb le kell rendezni.
Kitámasztom a lábam, majd a lehető leggyorsabban oldalról, a másik kezemmel indítok egy ütést, az állkapcsára, hogy elengedje a karom és eredeti szándékom szerint a szája sérüljön meg. Most is próbálok gyors lenni, hogy még egyszer ne lephessen meg.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Csüt. 26 Dec. 2013, 17:05

Szeráf sikeresen kitért az első ütés elől és az őrült ötletével meglepte Ramirezt. A harapás nem lett olyan nagyon sikeres, mivel kapott egy komoly ütést az állkapcsára. Úgy látszik, az ellenálló ebbe elég nagy erőt adott bele ahhoz, hogy a szárnyas megtántorodjon. A fiú egy kicsit rá is játszott és elesett, fogva a száját.
Mikor már a földön feküdt belilult szájjal, akkor rávigyorgott Ramirezre egy gonosz mosollyal. Belátta, hogy ha továbbra is úgy beszél, ahogy eddig, akkor folytatódik a bunyó. Ő maga nem akarta ezt, legalábbis nem most. Azt viszont megjegyezte, amit Ramirez tett. Kellő pillanatban ezt felhasználhatja ellene. Most csak ennyit mondott a verekedésre:
- Világos...
Ezután visszatért az eredeti kérdésére, de már nem ismételte meg. Fájt is a szája és amúgy sem akarta ugyanazt szajkózni:
- Tehát?

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Tyranis Csüt. 26 Dec. 2013, 17:18

//Elnézést, hogy végül félbeszakítom a meccset, csak kész a kezdőreagotok.//

2025. január – Trapezohedron, Rákuniverzum
Résztvevők: Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf és Nathaniel Orrin / Pók

A társaság már tudta így közel két hét eltelte után, hogy 2025. elején, januárban jár ez a világ. Azaz majdnem negyed évszázaddal vannak időben korábban itt, mint a saját világukban. A hármas csupán az első verekedésig volt együtt, az utána következő eszméletvesztés közben külön cellába pakolták őket és már magányosan ébredtek fel. Ettől kezdve, hogy miként is alakult a sorsuk csakis tőlük függött, hogy valóban a kínzások jöttek-e, vagy pedig az aranyélet. Egymástól függetlenül kezdték őket kivallatni, szépen mondva beszélgetni. Első körben rájuk is kíváncsiak voltak, hogy kit szolgálnak, mit akarnak ezen a világon, miként szöktek meg és hogyan az első alkalommal. Mindezek után következtek azok a kérdések, hogy milyen a saját világuk, politikailag, milyen hatalmak vannak ott, technológiai fejlettség, hogyan végi meg az a Föld saját magát és ehhez hasonló kérdések, faggatások. Andrew-t Szehmet kérdezte, a többieket egy-egy személy, akik magukat a Birodalmi Gárda tisztjeinek nevezték magukat. Aki felelt a kérdésekre, az kikerült a cellából, saját szállást kapott, normális ételeket, ruhákat, Andrew pedig Szehmetnél időzhetett. Ha nem válaszoltak, akkor következtek a kínzások.
Mivel ezen a világon nincs halál, így az emberi brutalitás hihetetlen mértékeket megtudott ütni, olyan szinten, amivel még egyik fiatal sem találkozott korábban. Nagyon hamar eltudtak érni a vallatók arra a szintre, hogy az, akit kínoztak a halálért könyörögjön, de azt itt nem kaphatta meg. Nem fáradtak, nem is akartak fáradni telepatákkal itt, ezt, hogy másokat láttak szenvedni még beteges örömöt is jelentett nekik. Akikből így szedtek ki információkat, azok nem kaptak saját szállást, hanem csak hagyták őket a saját cellájukban szenvedni.

//Mindenkitől kérek összefoglalást, hogy miket mondtak el ezen idő alatt, mert ez is nagyban befolyásolja, hogy miként is vagytok jelenleg.//

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 5 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Csüt. 26 Dec. 2013, 20:16

A verekedés végén még láttam, hogy Szeráf változtatott volna a hozzáállásán, de utána már nem volt lehetőségünk használható tervet összeállítani. Külön cellákba lettünk zárva, amit már sokkal jobban viseltem, négy év börtön után már megvannak a módszereim, hogy egyedül megbirkózzak ezzel. Mivel nem láttak neki egyből a kínzásnak, már felkészültem rá, hogy vallatni fognak és kezdetben elhatároztam, hogy ellenállok, a lehető legkevesebb dolgot kiadva. Szehmettel szemben az első két kérdés után rá kellett jönnöm, hogy ez így egyáltalán nem fog működni, a személyes jelenlét miatt még úgy is éreztem, hogy ő sem akarja, hogy durvább módszereket kelljen használnia. Ráadásul addigra már belém hasított a felismerés, hogy ha még Pók nem is, Szeráf ennyi idő alatt már majdnem mindent elmondhatott.
Először magamról mondtam el a fontosabb dolgokat, főleg azt, hogy hogyan lettem Fekete Párduc, és előtte mik történtek. A realitással kapcsolatban először a dátumot mondtam el és a köztes időszakról a legfontosabbakat. Majd következett a világ felosztása, az általános tudásom szerint, melyik területeket ki ural és milyen módszerekkel, milyen a fejlettségi szint, milyen ott az élet, a hatalmi berendezkedés. Olyan sokat nem foglalkoztam ezekkel korábban, mivel teljesen kézenfekvő volt számomra, de azért Apokalipszis uralta Afrikáról és az Államokról tudtam beszélni. Az Angyal csapat személyeit nem részleteztem annyira, inkább a működésünkről és az eddigi akciókról beszéltem, hogy legyen egy általános kép, de a többiek személyes dolgait, magánéletét ezzel még így se sértsem meg. Mindenre tudtam felelni igazából, próbáltam olyan stílusban mintha nem egy kihallgatás lenne, hogy csökkentsem a saját feszültségem. Egyedül aminél megakadtam, az a Föld védelme volt, annál nem szándékosan húztam az időt, nekem is bele kellett gondolnom és a különböző csapatokon és néhány szervezeten kívül mást nem tudtam felhozni. Elmondtam, hogyha valamilyen globális probléma adódott, akkor ezek a csapatok, szervezetek próbálták megoldani a maguk módján, általában erős összefogással, majdnem minden alkalommal változó módon. Elsoroltam még a képességeket is, azokét akiké fontos lehet, említettem, hogy van időutazás, milyen formában, illetve, hogy már egyszer meghaltam és alkut kötöttem Mephistoval is, ezek létező dolgok a világomban. A támadással kapcsolatban nem próbáltam szépíteni a dolgot egyenesen levezettem az elrablást, majd azt hogy Vízió segített és felajánlotta, hogy haza tud juttatni, ha segítünk a céljában, sok választásunk nem volt, logikusan elfogadtuk. Azt is tisztáztam hogy Pók és Szeráf nem a társaim, eredetileg őket kellett volna elkapnom.
Ha elengednek akkor még egy ideig vívódok magamban, hogy talán túl könnyen kiadtam ezeket, de valahol tudom, hogy mindenképpen megszerezték volna amit akarnak, ha nem tőlem mástól, vagy ha tőlem, akkor kínzás után akár telepatával is, mint Magneto. Ezután már csak azt rendezem magamban, hogy mit tudok kezdeni a mostani helyzettel, nem akarom, hogy eluralkodjon rajtam az a fajta nyomás, ami korábban az eltűnések alatt.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Csüt. 26 Dec. 2013, 22:47

A vér kiserkenése után megint jött az áramütés és Szeráf elvesztette az eszméletét. Mikor felébredt, már küln cellában volt. Ezt csak azért bánta, mert nem tudta meg Ramireztől, amit akart. Ha előre tudja, hogy ez lesz, akkor másként viselkedik. Ebben a világban még kevesebb dolgot tudhat előre, mint a sajátjában. A dühét ésa gyűlöletét nagy bánatára félre kell tennie és a lényegre koncentrálni: túlélés, ami itt az épségben maradást jelenti, hiszen meg nem halhat.
Amikor jöttek őt kikérdezni, arra gondolt, hogy Pókkal hogy fognak boldogulni. Eszébe jutott a szerkezet, amit Vízió használt, biztos itt is adnak neki egy olyat. Aztán hamar elkezdett beszélni. Először csak semleges dolgokat mondott, hogy ő nem is akart idejönni és hogy még ismerkedik ezzel a világgal. Közben próbálta kigondolni, mi lenne a jó megoldás. Egyet biztosra vett: nem fogja eljátszani a fanatikus ellenállót, aki kitart a végsőkig. Nagy ívben tojt az egész robotos rebellióra, csak azért ment bele a támogatásukba, mert segítséget ígértek. Úgy döntött, ezt el is fogja mondani.
Elmesélte, milyen lényekkel találkozott Marokkóban, elmondta, miket beszélt az a bizonyos Dr. Zied Jones, az első csápos, akit ezen a világon láttak és hogy hogy vitte ki őket az android. Azt külön kiemelte, hogy őt nem érdekli, ami itt folyik, csak haza akart jutni és mivel Vízió azt ígérte, itt megtalálja a módját, belement a tervbe. A saját világáról úgy kezdett beszélni, ahogy arról egy, a Földet nem ismerő űrlénynek is tenné. Nem ő volt a legtanultabb ember a csapatban, sőt talán a legkevséb képzett volt, bár az elmúlt egy évben már igyekezett ezt a hiányosságát tanulással kijavítani. A világ politikai hatalmasságait el tudta mondani, területekkel együtt. Tudta, hogy ha ő lódít, de a többiek nem, abból nagy balhé lesz, így nem próbálkozott ilyesmivel. Szóba sem hozta a mutáns faj felsőbbrendűségét, mivel azzal itt nem rúgna labdába. A technológiával kapcsolatban elmondta, hogy van Celestial hozomány a Földön, de még nem terjedt el teljesen.
A Föld védelmét ellátó szervezetekről szóló kérdésre azokat az eseményeket ismertette, amikre a közelmúltból emlékezett: Dormammu visszaverése, Marokkó önállósága, Attilan technológiája és minden egyéb, közismert eseményt, ami a Földön kívülről érkező támadásokról szólt és ami eszébe jutott. A szavait megválogatta és ha megint találkozik valamikor Ramirezzel, akkor se fogja bevetni a csípős stílusát.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Reptile Pént. 27 Dec. 2013, 04:29

Unottan figyeltem a cella egyik felső sarkába felmászva a kibontakozott, eléggé minimális verekedést, fölöslegesnek láttam bármiféle közbelépést, hiszen minek, azonban ami kellemetlen volt az a pillanatnyi újabb áramütés érzése és az eszméletlen koppanás a padlón, amit szerencsére már nem éreztem, bár az volt a kevésbé negatív része valószínűleg. Mire magamhoz tértem egyedül voltam egy külön cellában, ami részemről teljesen rendben volt, így hogy egyedül voltam, több időm volt gondolkodni, tervezgetni, felkészülni a kínzásokra, melyekre végül látszólag el is jött az idő, ahogyan átkísértek vallatásra. Oly szinten szörnyű dolgokra számítottam, hogy amikor egyszerű beszélgetéssel kezdtünk, talán én voltam a legjobban meglepődve, noha a másik félnek nehéz is lett volna, kellett pár másodperc amíg túl tudtam tenni magam azon hogy egyáltalán nem olyan a mentalitás így első ránézésre mint amire számítottam, s természetesen ezekre a kérdésekre, lényegében az ismerkedésre probléma nélkül válaszoltam. Noha a kommunikáció részemről írásos formában történt, ez mégsem volt annyira problémás, megosztottam velük, hogy Apokalipszis parancsnoksága alatt ténykedek mint tudós. Arra a kérdésre, hogy mit akarok itt a válasz egyszerű, eleinte semmit, egy amorf rovarszerűség mart meg és itt tértem magamhoz, majd pedig egy Vízió nevű kiborg segítségével sikerült megszökni aki segítségért hazautat ajánlott, mivel pedig céljaim vannak, elfogadtam, noha tény hogy ahogyan jobban szemügyre tudtam venni a dolgokat, megfogalmazódott bennem néhány terv s szándékoztam volna pár dolgot alaposabban átnézni, hogy tudományos szempontból megvizsgálhassam, bővíthessem a tudásomat, legszívesebben itt helyben felnyitnám a lényt a nyakamon és megvizsgálnám a belső részeit, valamint hogy genetikailag minként is néznek ki a dolgai, de mivel nem tudom megérinteni igencsak nehézkes. Ezekkel kapcsolatban nincs okom hazudni, nem nagy dolgok, a következők viszont már kissé kényesebb témák, bár a Föld felosztása nem, mivel tájékozott ember vagyok ilyen téren könnyedén fel tudtam sorolni hogy hol mi a helyzet, kik uralkodnak, milyen technológiával rendelkeznek, milyen a politikai rendszer felépítése, főleg Magnetoék oldalán és Apokalipsziséknél, utóbbinál megemlítettem pár röpke mondatban a hitet is ami a kultúrát övezi és hogy röviden mi róla a véleményem, mivel jómagam nem hiszek semmilyen istenben, noha azt hajlandó vagyok elismerni, hogy lehetnek lények melyek megközelítik a fogalom szintjét. Az, hogy miként védi meg a planétánk magát kissé elgondolkodtatott, felsoroltam néhány szervezetet mely intézkedni szokott, valamint hogy a történelemben nem egyszer van feljegyezve hogy Galactus próbálta felemészteni a bolygót, sikertelenül. Erről bővebben nem tudtam nyilatkozni, mivel nem kifejezetten olyan tere ez az életnek mely a tudományban előrébb mozgatna. Ha valami kellemetlenebb kérdést tettek volna fel valószínűleg csavaros szóhasználattal hárítottam volna, de ezek egyenlőre nem tűntek túlzottan súlyosnak, megkockáztathatnak egy inváziót, ez tény és való, noha nem látom értelmét, eléggé problémamentesnek tűnik itt az élet ahhoz, hogy ne bonyolódjanak velünk problémába, nem lenne logikus, legalább is nem a közeli jövőben, valamikor pár száz év múlva talán, ha jól sikerülnek a kísérleteim valószínűleg meg fogom élni, de az még odébb lesz. Mindenesetre is a válaszok után egy saját szállásra vezettek, itt pedig igencsak... Ha mondhatjuk úgy, jó dolgom volt, noha nem éltem bele magam mint valami különösebb pozitívumba, ha lehetőségem adódott rá inkább próbáltam megvizsgálható tárgyakhoz jutni, mozogni a nép között ha valami minimális időre, akár felügyelettel de kiengedtek, ismerkedni a kulturális szokásokkal, a technológiával, mely talán nem oly fejlett mint apokalipsziséknél de attól még nem mondhatom, hogy nem felel meg vizsgálati szempontból, hiszen ki tudja milyen alapon működik. Igyekeztem lehetőségeket találni a nyelv megismerésére, esetleg a hieroglifák tanulmányozására, tanulására, avagy minden nem faggatással telt szabadidőmet a kultúra és az itt lévő technológiai tudomány megismerésével tölteni, esetleg kideríteni, hogy miért van oly sokakon jel, mely rovarokra vagy polipokra emlékeztet, esetleg genetikai beavatkozás, vagy valami egyéb oka van.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Tyranis Pént. 27 Dec. 2013, 12:53

2025. január – Trapezohedron, Rákuniverzum
Résztvevők: Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf, Nathaniel Orrin / Pók és Slade Hutchinson / Such

Mindhárom fiatal végül is beszélt egymástól függetlenül. Arra a faggatók is hamar rájöttek, hogy tényleg nem tudnak sokat a Föld védelméről, mert ahhoz túlságosan apró halak voltak, hogy nagyobb körökben járatosak legyenek. Így éppen ennek hála elfogadták azt a kevéske információt, amit a fiúk tudtak mondani és nem firtatták tovább mindezt.
Az elkövetkező időben mindenki jellemzően a saját szállásán volt, ahol a technológia szándékosan minimális volt. Csak olyan szintű technológia került be, ami vagy egy szinten volt a saját világukéval, vagy annál fejletlenebb, nehogy bármi is kiderülhessen a világról. Elhagyni a szobát nem hagyhatták, ahol voltak, nem érintkezhettek senkivel sem, az ételt mindig egy katona vitte nekik naponta háromszor, aki viszont nem szólt hozzájuk soha sem. Szeráf és Pók egy piramisban kaptak szállást, míg Andrew Szehmet templomában, és igencsak gyakran élvezhette a nő társaságát. Ő volt, aki még információt is megtudhatott a világról, ha kérdezett a nőtől, az még válaszolt is pár kérdésre.
Emiatt Szeráf és Pók semmit sem tudott meg a világról, még a könyveket is kivették a szobákból, ahol voltak, illetve bármit, ami utalhatott volna a világra. Úgy két héttel később viszont engedélyezték nekik, hogy kimenjenek a szabadba és sétáljanak a templomok között egyet. Itt találkoztak újra az első itt töltött nap után. Mindenki láthatóan jól volt és mindenkit egy-egy kree elit kísért testőrként, hogy felügyelje minden mozdulatukat. A főteret emiatt kiürítették, vagy legalább is ezt hihették, hogy emiatt, hogy ne tudjanak érintkezni másokkal.
Ez az elmélet akkor dőlt meg, amikor egy villanás után négy fő jelent meg a téren, Such és kísérői érkeztek meg. Such egyenruhát viselt, amit a Gárda tagjai is szoktak az egyenruhát Szeráf és Pók ismeri meg, Andrew nem, mert csak a másik két fiú látta a saját vallatójuknál. Egy feltűnően csinos és szép fiatal nő volt vele, aki belekarolt Such-ba, a két kree katona pedig kissé távolabb állt meg tőlük. Ez a kettő nem a fiút és a lányt figyelte, hanem az Andrew, Pók és Szeráf triót, amiből mindenkinek egyértelmű lehetett, hogy ezek nem felvigyázói titulusban vannak itt, hanem testőrként.
Minden fiatal megismeri egyébként a másikat, hiszen már látták korábban egymást, meg többen dolgoztak is együtt.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 5 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Reptile Pént. 27 Dec. 2013, 16:07

Nem volt lehetőségem foglalkozni semmivel ami érdekelt lényegében, még a technológiai felszerelés sem volt fejlettebb annál mint ami ott megszokott ahonnan jöttem, ami kissé elszomorító, de jó tudóshoz hűen ettől függetlenül amit lehetett szétszedtem, hátha találok benne valami érdekességet mégiscsak, de semmi. Ahogyan szétszedni, újra összerakni sem volt nehéz, elégszer csináltam ezt rengeteg tárgyal az elmúlt egy évben ahhoz, hogy ne legyen különösebben probléma, hacsak nincs valami ami ebben meggátol, de kétlem hogy lenne. Kijárást nem kaptam, így a kultúrával sem sikerült ismerkednem, kissé meglepő, hogy ennyire féltik tőlem a tudást, noha valahol érthető, hogy nem akarnak a világukról információt kiszivárogtatni, az pedig, hogy nekem nincsenek háborús céljaim, lényegében soha nem is voltak, nem sokat jelent, tény, de továbbra is meglepő hogy mennyire paranoidok az itteniek, ebből már lehetne következtetéseket levonni, de nem teszem, túlzottan koraiak lennének. Talán két hét telhetett el amikor kaptam végre egy kevés kimenőt, amivel éltem is, természetesen, hiszen kíváncsi vagyok az itteni dolgokra, noha kint mondhatni hogy kihaltság fogad, ahogyan senki sincs a téren, leszámítva Szeráfot és Andrewt, engem pedig jobban érdekelnek az épületek, így amikor a másik kettő társaságába keveredek hetek óta először, a reakcióm rájuk meglehetősen... Passzív, nem örvendek, nincs rá okom, nincs miattuk rosszabb hangulatom, egyszerűen semlegesen érintenek, inkább az épületeket firtatom, úgysem tudok velük kommunikálni sem, nem is célom jelenleg, az épületek sokkal jobban lekötnek, egészen addig amíg egy fényben nem érkezik még egy ismerős alak.... Akihez ugyan így állok, bár kezd megfogalmazódni a fejemben a kérdés, hogy vajon milyen lehet az itteni önmagam, hiszen másik realitás lévén valószínűleg jelen lehetek itt is, ahogyan a többiek is, erre kíváncsi lennék, ezekre kiket már ismerek... Nem kifejezetten, amíg nem találok bennük valami kutatnivalót, addig nem különösebben.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Pént. 27 Dec. 2013, 18:51

A szárnyas mutáns mondta-mondta a magáét, de a kihallgatót tisztek nem pont erre számítottak. Rá kellett jönniük, hogy nem magas rangú, felelős beosztásban lévőket raboltak el és így többet nem várhatnak el. Így is lett, elfogadták az elmondottakat és Szeráf maradt a cellájában. Nem bántották különösebben, de benn tartották. Volt ideje gondolkozni, hogy mi is legyen. Hiába nézett körül minden nap, semmi hasznosat nem talált, nem tudott meg semmit. Olyan fapofa volt az ételt hozó katona is, hogy válaszra sem méltatta. Egy idő után már a mutáns sem beszélt. Nagyjából két hét telt el hallgatással. Ezalatt Szeráf terveket szőtt. Belátta, hogy most nem célravezető kiadni magából a gyűlöletet, ami feszíti. Meg kell válogatnia a szavait és azt is, hogy mikor kell őket bevetni. Ötletei eddig is voltak, de mindig minden lehetőségetmegragadott, hogy ha másképp nem, legalább szóval ártson azoknak, akiket ki nem állhat. Most már nem így akart tenni. Ésszel, diplomatikusan akart eljárni. Titkot akart tartanai és titkokat kideríteni.
Örült, amikor végre kiengedték egy sétára. A testőr egy kree harcos volt. Szeráf nem próbálkozott semmivel, de alaposan megnézte az útvonalat és mindent, mindenkit, amit és akit látott. Próbált következtetni az épület többi részére is. Látta, hogy Pókot és Ramirezt is ugyanígy hozták ki. A hatkarúval nagyon nem tudott kommunikálni, Andrew-val pedig nem akart. A testőrök előtt nem. Úgy látta, hogy neki sincs jobb sora, hiszen szintén felvigyázat alatt van (bár azt nem tudhatta, hogy az eddigi idejét hogy töltötte az ellenálló). Lassan már kezdte elvetni ezt az "ellenálló" megnevezést is, hiszen már ő maga sem sorolta magát Magneto sleppjéhez. Apokalipsziséhez pedig még nem. Lehet, hogy magányos út lesz végül az övé és jobbis, ha nem csatlakozik sehova.

A meglepetés szó szerint villanásszerűen jött. Such jelent meg olyan uniformisban, amit az itteni gárdisták hordtak. Szeráf fején végigfutott, hogy az a fickó értett hozzá, hogy álljon mindig arra az oldalra, amelyik esélyesebb. Ezt el kéne tanulni tőle, gondolta magában. Láttt vele egy nőt és ez csak megerősítette a véleményét, de irigy is volt. Such becsajozott itt, ahogy Ramirez is. A szárnyas nem tudhatta, hogy egykori társa miket mondott el, ezért neki csak biccentett, ahogy a többieknek is. A nő felé fordult és nyájas hangon próbált megszólalni:
- Micsoda szépség! A nevem Michael Ark, de hívjon csak Szeráfnak! Önben kit tisztelhetek?
Korábban szinte sose beszélt még így, de hallotta azokat, akik jól forgatták az illem szavait. Most ezt vetette be. Nem tudta, mit várhat ettől. Közelebb nem ment senkihez, nem akart balhét.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Pént. 27 Dec. 2013, 20:31

Gyorsan és élvezetesen telt el az utóbbi két hét, főleg Szehmettel. Megnövekedett állóképességem és gyorsaságom ugyanolyan hasznos így is, mint egy harcban, ez meglepett. Nem akartam visszaélni a lehetőséggel, ezért először főleg magáról kérdeztem, általános dolgokat utána az itteni Wakandáról, és, hogy miért olyan New York és környéke mint az ősi Egyiptom. Talán csak egy kérdésem tért el, azzal kapcsolatban, hogy az oszlopoknál szenvedők milyen bűnöket követteke el. Nem feszegettem ha valamit nem mondott el, nem véletlenül zártak el minden információszerzési lehetőségtől, a támadás után nincs ok amiért bíznának itt bennem. Időközben  teljesen beleestem Szehmetbe, legalábbis így érzem, ami lehet hiba, de ez nem az én döntésem, nem tudok rajta változtatni.
Ezúttal teljesen nyugodt vagyok a találkozáskor, csendben a háttérben maradok és figyelem az eseményeket. Szeráf és Pók ahogy sejtettem valószínűleg minden kérdésre válaszolt, tehát őket is elengedték. A villanásra oda kapom a fejem és felismerem a megjelenő alakot, Magneto embere, legalábbis az volt, az Elődök Földjén.
~ Különös, ez az egész helyzet. Valamiért rossz előérzetem van... Pedig nincs semmi erre utaló jel.
Gyorsan körbenézek a téren, a közeli épületeken, nem túl feltűnően, enyhén a levegőbe is beleszagolok. Elsősorban valamilyen veszélyforrást keresek. Ha nincs, akkor lassan a kree katonákat is végigmérem. Kezdek tartani a helyzettől. Közben figyelem a többiek reakcióját és a beszélgetést, de nem szólok bele, nincs rám szükség

Such az érkezés után végigméri a területet, majd egy pillantást vet a mögötte lévő kreekre, hogy minden rendben van-e. Az üres téren azonnal észreveszi a három alakot, hidegen néz rajtuk végig, ahogy összeáll benne a kép. Valószínűleg ők lehettek azok akik az első nap ide érkeztek, és ez sok mindennel összefügghet. Megenged magának egy félmosolyt és lassan közelebb sétál a másik három alakhoz. Ők is őrizettel vannak itt, tehát hasonló a helyzetük, de kétli, hogy bennük is lennének szilánkok, más oka van amiért itt tartják őket, pontosabban így. Szeráf nyitására már számít, csak egy pillantást, vet Zaphire-re, hogy majd ő intézi, reméli a lány megérti, ha nem akkor hagyja beszélni. Nem akarja leplezni, hogy ismeri őket, túl könnyen szétbomolhatna az álca, ellenkező hatást elérve. Most szokásos hideg hangneme helyett némileg emberibbet enged meg magának, ami feltűnő lehet a két volt tárásnak, de ez is a cél.
- Hmm... ilyen kicsi a multiverzum Szeráf? - néz végig még egyszer a többieken- Mit kerestek itt?
Egyelőre nem vár semmit ettől az egésztől, de ez a találkozás nem lehet egyszerű véletlen, ahhoz túl kevés rá az esély.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Tyranis Szomb. 28 Dec. 2013, 10:56

2025. január – Trapezohedron, Rákuniverzum
Résztvevők: Andrew Ramirez, Michael Ark / Szeráf, Nathaniel Orrin / Pók és Slade Hutchinson / Such

Az épületből folyosón vittek ki mindenkit, ki a szabadba, ott pedig egy kövezett úton sétáltak el a egy piramis mellett, amiben laktak – ez Szeráfra és Pókra volt igaz – míg Andrew-nak csak Szehmet templomából kellett kisétálnia. Az utcán embereket sem láttak éppen, tényleg csak saját maguk voltak, mintha direkt úgy intézték volna, hogy véletlenül se lehessen senkivel sem találkozniuk. Lényegében mindenki hamar összetudta tenni, hogy még mindig fogolyként vannak kezelve annak ellenére, hogy nem egy cellában laknak, hanem egy külön szobában, vagy éppen Szehmet hálójában.
Az őrök egyébként maradtak a tér szélén és onnan figyelték a fiatalokat, a tér hossza még legalább fél kilométeres volt, azaz hatalmas, így bőven tudtak úgy menni a fiúk, hogy a felvigyázóik ne hallhassák, amit mondanak és érezhessék azt, hogy tényleg magukban vannak. Itt kint már működtek a képességek azoknak, akiknek volt mutációja. A lánynak, mint itt már igazából megszokhatta mindenki vörös szemei voltak, egy pillanatra lesütötte a tekintetét Szeráf bemutatkozására, majd ő is megszólalt.
- Stephanie Davidson vagyok – mutatkozott be. – Szólítson nyugodtan Zaphire-nek, szinte mindenki így ismer.
Andrew semmilyen veszélyforrást nem talált, a katonák nem jöttek közelebb, egyelőre távolról figyelték őket csak, és saját magukon kívül a fiú sem lát senkit a közelben, illetve kiszagolni sem képes senkit.
- Szóval önök lennének, akik elpusztították az itteni realitásváltó gépezetet? – kérdezte a lány.
Such már tudta, hogy a támadók megtették mindezt, eddig azt is lehetett hinni, hogy direkt volt, de most már sejthette, hogy csak elbaltázták a hazajutást a többiek. A kérdés a másik három fiút teljesen váratlanul érte, igazából ők nem is tudták, hogy ott voltak a gép közelében.

A leányzó:
Trapezohedron (Föld) - Page 5 29tl
A hely és környéke:
Trapezohedron (Föld) - Page 5 Tev7

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 5 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 28 Dec. 2013, 16:42

A szárnyas mutáns jól megnézte a helyeket, a piramist, a kövezett utat, amit igyekezett néha kicsit piszkálni a lábfejével, hogy talál-e mozdítható kődarabkát rajta. Nem nagy dolog egy kő, de a semminél több lehet. Megnézte a kihalt utcákat és a hatalmas teret. Azon gondolkodott, mi lehetett az evakuáció célja, mitől tartanak jobban az őrök? Attól, hogy a trió megtud valamit a világukról, amit ők nem szándékoztak elmondani? Vagy inkább attól, hogy ők mondanak olyasmit az itteni népnek, amit nem kéne? Mivel senki nem volt itt, ezt nem tudhatták meg.
Egy kicsit megnyugodott, mikor az őrök lemaradtak és messziről figyelték őket. Nem hitte el, hogy nem hallják, amiket beszélnek. A rabokat összeereszteni egy kis beszélgetésre túl merész lenne. Ha nem is tartanak tőlük az őrök, arra számíthatnak, hogy a trió kieszel valami tervet, amivel borsot tör az orruk alá. Valami rejtett mikrofont vagy ilyesmit sejtett. A szárnyai megvoltak és ez azt jelentette, hogy az éles látása is a régi illetve a tűzgyújtás képessége.
A lány előtt Such nyilvánult meg olyan módon, ahogy még Szeráf sosem hallotta. Nem a karót nyelt stílusát vette elő, hanem rég látott barátként üdvözölte őket. Világos volt, hogy játszik. Ha letagadná az ismeretséget, rájöhetnének, hiszen a hármast alaposan kifaggatták. Talán ezért csinálja, de még mindig nem volt tiszta, hogy ő mit keres itt és hogy került rá az egyenruha.
Zaphire szerényen válaszolt és a mondata után Szeráfnak egy gondolat futott át az agyán:
~A k...a életbe! Az volt a kapu hazafelé?
Iszonyatosan dühös lett, most kivételesen magára. Inkább felnézett az égre, mint akinek ez már annyira hiányzott a raboskodás után. Lehet, hogy ha hagyta volna Pókot megnézni a gépeket, a hatkarú rájött volna, melyiket kell kilőni. Ő meg csak pusztított mindent, amit ért, hogy a védelmi rendszert kiiktassa. Az eredmény az lett, hogy ittrekedtek. Új gépet biztos lehet építeni, de tuti, hogy őket már nem engedik annak a közelébe, sőt talán senkit. Pedig valamit ki kell találni...
Egy darabig nézte az eget és próbált lecsillapodni, gondolkodott, hogy mi legyen. Felelnie kellett valamit és úgy döntött, teljesen semleges marad:
- Örvendek, Zaphire! Hát mi lennénk azok? Állítólag folyamatosan tágul a világ, de még tényleg elég kicsi.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Vas. 29 Dec. 2013, 01:57

Nem érzékelek semmilyen fajta veszélyt és a környezet elemzése után veszélyforrást sem találok. Enyhén ökölbe szorítom a kezem, ahogy felismerem, hogy ismételten ok nélkül tört rám, a váratlan támadástól, csapástól való tudatalatti félelem. Egyszer meg kell küzdenem ezzel, de még nem vagyok készen rá. Miután nem találok semmi különöset a környezetben az üres téren nézek végig.
~ Érdekes helyzet. Hagynak minket szabadon mozogni és kapcsolatba lépni, ráadásul egy számunkra ismert, saját világunkból való személlyel is találkozhatunk, ez nem véletlen. Lehet egy egyszerű próba, vagy csak egy teszt, bármi. A gép, sok mindent megmagyaráz, de így nem lesz lehetőségem a közeljövőben hazajutni. Várnom kell.
Mikor meghallom a nevem odakapom a tekintetem, de egyelőre még nem akarok semmit tenni. Végül, amikor beáll egy másodpercnyi csönd, akkor szólok fel.
- Ki kellene találnunk, hogy miért engedtek így ide minket. Nem változott sok minden az eltelt idő alatt, nekem ezért furcsa, hogy pont most.
Amit elmondom megint azt tükrözi amit nem akarok, mégis valamiért kíváncsi vagyok.

Such figyeli a kialakuló viselkedésformákat és a reakciókat, lehetőleg észrevétlenül. Most már biztos abban, hogy a vele szemben állók is hasonlóan hozzá ebbe a realitásba kerültek, akár akaratuk ellenére, megpróbáltak hazajutni, de nem sikerült, véletlenül a realitásutazó gépet pusztították el, Szehmet templomában, közvetlenül itt. Ami kicsit meglepi az Szeráf válasza, többre számított, de ebből kiderül számára, hogy Szeráf nem tud semmit, ahogy a ruházat alapján Pók sem, a másik oldalon állóról pedig még nem tud eleget. Valamennyi információt mégis remél ettől a találkozástól, lehet véletlen a találkozás, ami valószínűtlen de élni kell a lehetőséggel. Such először Zaphire felé fordul és némileg halkabban, de jól hallhatóan szól hozzá.
- Ha akkor este a Kree nő megfelelően tájékoztat, el tudtam volna mondani a legfontosabb információkat és lehet másképp alakul a helyzet. Emlékszel? De akkor a határozottságod jobban meglepett...
Szándékosan fent hagyja a hangsúlyt, mintha még folytatná és figyeli nem csak a három másik alak de a lány reakcióját is. Ezután Szeráf felé fordul ismét és kissé elmosolyodik.
- Érdekes, azt hittem többet tudsz, vagy hajlandó leszel mondani valamit. Bár meglepő, hogy nem te viseled a Gárda egyenruháját, hanem Ramirez.
Hangjában nincs él, csak a szavak tartalma tükröz véleményt. Néhány másodpercre Pókra is pillant, hogy lássa, hogy viszonyul a helyzethez.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Reptile Vas. 29 Dec. 2013, 03:33

Továbbra sem igazán figyelek a többiekre, hallgatom, hogy mit beszélnek, de különösebben nem érdekel, több indokból sem, a viselkedésük erőteljesen eltér a megszokottól, ismerve az emberi természetet nem sok jót jelent, habár ez jelen helyzetben szinte jelentéktelen, nem igazán foglalkoztat hogy hogyan próbál az egyik nőt összeszedni, vagy hogy a másik miként kerülhetett ide, továbbra is sokkal jobban örülnék ha valahol egy laborban foglalkozhatnék a nyakamon csüngő teremtménnyel, vagy bármi mással, noha tény és való, hogy örülök annak, hogy kimozdulhattam abból a szobából, de itt kint sincs semmi jelenleg amit vizsgálni lehetne. Ezen okokból továbbra is unottan figyelem az épületeket, noha a karjaim lógatása egy idő után zavaróvá válik, így mind a hatot párosával összefogom magam mögött, arra az információra pedig, hogy melyik gépet is sikerült tönkretennünk nem reagálok különösebben, igazából oly lényegtelen már hogy mi volt két héttel ezelőtt, nem lettünk vele előrébb, jelen helyzetünkből következtetve hátrébb sem igazán, noha a szerkezetet szívesen átvizsgáltam volna, de mivel helyhez kötött, képtelenség lett volna magunkkal vinni, valami kisebbre számítottam. Néha vetek pár unott tekintetet a többiek felé, ha nagyon szükséges jelezvén, hogy figyelmem rájuk is kiterjed, attól függetlenül hogy semmilyen egyéb módon nem veszek részt a kommunikációban. A tekintetem végül a másik piramisra irányul, s kevés állvakargatás után, ha nem történik semmi, az őrök felé veszem az irányt, s egy kérdő kifejezéssel az arcomon annak az irányába bökök, hátha valami értelmes választ kapok tőlük, noha nem fűzök hozzá sok reményt, de sok minden jobb mint egy helyben ácsorogni és nem csinálni semmit. Amennyiben a válasz negatív, kénytelen vagyok visszamenni a többiekhez.

_________________
Reneszánsz: Reptile, Ray Crawford
X-diák: Lex Orrin
Reptile
Reptile
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 507
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 5 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

5 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.