Trapezohedron (Föld)

7 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Csüt. 19 Jún. 2014, 20:17

Nem kell sokat gondolkoznom, minden a helyén van, rutinosan mozgok és intézem a dolgokat. Elviszem a repülőautót egy körre, kocsikázok a városban, élvezem a vezetést, körülnézek ha már órákon át kell utaznom. Leengedem az ablakokat, bekapcsolom a rádiót és kikeresek egy jobb rockadót. Még a belvárosban megállok az egyik gyorsétteremnél és rendelek magamnak a kocsiból, különben nem parkolok le ezért. Egy sajtburger és egy kóla, semmi más. Ritkán van alkalmam kikapcsolódni, még akkor is ha éppen nincs feladatom, kiélvezem a kínálkozó lehetőséget és átadom magam a hangulatnak.
~ Még mindig semmi ötletem, hogy a köszönésen kívül, mit mondhatnék Brian anyjának. El kell magam adnom.
Nem aggódom mégsem ezen. Leparkolok, kiszállok a kocsiból, zsebretett kézzel végigmérem a régről ismerős házat és elmosolyodom. Emlékszem még, amikor itt játszottam az udvaron, akkor még Sinisteréknek nem volt sok pénze, nem csoda, hogy itt laktak, laknak. Egy mozdulattal lekapom a szemüveget magamról, amikor az ajtó nyílik, érzem önkéntelenül is elmosolyodok.
- Üdvözlöm Mrs. Hanner. Kicsit kellemetlen helyzetben vagyok, ha lehet ne csapja rám az ajtót. Nos nem fogja elhinni nekem, ha azt mondom az AIM küldött vissza az időben, nagyjából huszonöt évvel ezelőttről, de ez az igazság. Ha akarja felhívhatja őket, itt a telefonom. Igazolni fognak. Un Nefer Ramirez vagyok és a jövőben az ön fia a legjobb barátom. Gondoltam meglátogatom a kis Briant, ha nem bánja.
Nyugodtan támaszkodom az ajtófélfának és nem zavartatom magam, természetes módon beszélek és nem is mozgok sokat. Reménykedem benne, hogy nem zavar el, nem véletlenül utaztam ennyit.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Pént. 20 Jún. 2014, 10:37

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

Az út során, amíg Un Nefer haladt minden teljesen ismerős volt, csak sok helyen még kevesebb volt a növényzet és a köves táj, mint később. Az Ősöregek nem csak az emberekből szívták el az életet, hanem a növényekből is, noha azoknak nem járt örökélet. Emiatt volt ez a planéta szinte teljesen sivatagos, minden évről egyre jobban és jobban. Éppen ezért jött jól a világnak az a növény, amit a Végtelen háború világából hoztak ekkoriban haza és sikerült módosítani. Annak hála, hiszen tízszer kitartóbb és gyorsabban szaporodott némileg sikerült későbbre némi zöldet visszaadni a világnak, mert gyorsabban szaporodott, mint ahogyan az Ősöregek ezekből kiszipolyozták volna az életet. Sinister és családja környékén most ugyan sivatag volt, de amikor évekkel később mesélt erről a helyről Un Nefer barátja már voltak bokrok és virágok is. Most ennek nyoma sem volt, csak a sivárságnak.
Az ajtóban Mrs. Hanner igencsak furcsán nézett Un Neferre a szavai után, az időutazás ismert volt, ez nem volt meglepetés, hiszen mindenki tudta, hogy a császár is így tett szert a pozíciójára és hódította meg az univerzumot, csak akkor is a család civil volt és valószínűleg a nő soha sem számított arra, hogy egy időutazó beállít hozzájuk főleg nem egy ilyen öltözékben és végig tetoválva, mint Un Nefer. Ez látszott az arcán is, hogy nem igen örül annak, hogy a fia ilyen alakkal fog lógni a későbbiekben.
- Hát… - kezdte. – Végül is, jöjjön be.
Invitálta be kissé zavartan. Félreállt az ajtóból és beléphetett rajta Un Nefer a nappaliba.
- A fiam miért nem jött vissza magával a múltba? – kérdezte.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Hétf. 23 Jún. 2014, 01:18

Tudtam, hogy a helynek sivatagosnak kell lennie, ennyire kopár sziklás homokra mégse számítottam. Ösztönösen lakhatóbbnak képzeltem, mint amit gyerekkoromban megszoktam. Sokáig nem időzöm ezen, hamarosan jönnek a növények és minden sokkal jobb lesz, nem kell magam ezzel nyugtatni, ezek tények, annyira ilyen rövid idő alatt nem tudok belenyúlni a világba, hogy ez változzon. Az ajtóban látom Mrs. Hanner szemében, hogy megint előítéletekkel szembesülök, nem tudok ellene mit tenni, nem is akarok. Később, ha megismer vagy egyszerűen többet tud rólam ez még változhat, most nem akarok rá kitérni. Nyugodt mosollyal az arcomon lépek be hozzá, bent le is kerül a többi kiegészítő is, kivételesen nem akarok tiszteletlen lenni a szokásokkal szemben. Zsebembe nyúlok és gyorsan előveszem az adattárolót, amiről lehúztam az adatokat korábban Johannának. Nem szórakozok most sem, fogok egy kártyát és áthúzom rá az adatokat.
- Hoztam képeket Brianről, ha akarja megnézheti, milyen lesz felnőttként. Büszke lehet rá.
Ha kéri átnyújtom a kártyát, ha elutasítja finoman leteszem az egyik asztalra, hogy később is legyen lehetősége. Gyorsan körülpillantok a házban, hogy nagy-e a változás az emlékeimhez képest.
- Először is a fia egészen jó rangban van a Gárdánál a jövőben. A korához képest gyorsan tör fel, még bármi lehet. Másodszor neki ott van a családja, maga, Charles, és éppen van valakije. Én itt vagyok, ami azt jelenti, hogy a jövőből hiányzom ebben a pillanatban is. Nem akarta otthagyni magukat.
Kivárom a válaszát, újra zsebre csúsztatott kézzel. Érdekel, hogy mennyiben más Sinister anyja fiatalon, nekem ő mindig csak a legjobb barátom anyja volt, akit nem ismertem jól. Talán most látok valamit, amit eddig nem.
- Tudja két órát utaztam a Trapezohedronból ide, de őszintén nem akarok zavarni. Meg akarom nézni Briant, ez minden.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 23 Jún. 2014, 11:33

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

A nő néhány pillanatig tétovázott, hogy elvegye-e a kártyát, vagy nem, de nem akart tiszteletlen lenni, így végül is átvette, de nem nézte meg ott helyben. Un Nefer számára a lakás, vagyis ház nagyjából pontosan ugyanolyan volt, mint amire emlékezett, szinte minden ugyanott volt, mint kellett lennie, csak jó pár tárgy volt, ami régebbi volt, mint emlékezett. Néhány szék, fotel később le lett cserélve és így azokra, amik most voltak itt, azokra nem emlékezett emiatt. Még jó néhány pillanatig kétkedett a nő abban, hogy igaz lehet-e, amit mondani készül a fiatal férfi, de amikor mondta, hogy a gárda tagja és jó rangban van, láthatóan megnyugodott.
- Talán később – mondta a képekre.
A bejárat mellett volt egy kisebb, alacsonyabb szekrény, annak a tetején egy szelence, Sinister sokáig hitte, hogy kincseket tárol benne az anyja, főleg, mert fel sem érte a két fiú a tetejét és nem tudták megnézni. A nő ezt nyitotta ki és abba tette bele a kártyát is, amit az előbb átvett. A férfi látta a nőn, hogy tartózkodó volt és valamelyest ridegebb, mint amikor ismerte. Távolságtartó volt és nem bízott benne, igencsak feszélyezte azt, hogy Un Nefer itt van, számára valahogyan idegen és természetellenes volt, hogy valaki a jövőjéből csak így beesik ide. Igazából talán nem is mert ellenkezni és azért engedte csak be, mert látta, hogy milyen járművel érkezett és a ruházat alapján is, hogy a felsőbb körökbe tartozik. A nappali is ugyanolyan volt, mint amit megszokott Un Nefer már és Sinister is ott volt, a kanapé közepén aludt éppen, arra, hogy a férfi megérkezett és bejött nem ébredt fel.
- Örülök, hogy jól nevelt fiú lesz belőle – mondta. – Hozhatok önnek valamit inni, vagy enni?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Kedd 24 Jún. 2014, 17:04

Nem zavartatom magam, egészen addig tartom a kártyát amíg habozik, végül mégiscsak elveszi. Elmosolyodom, nem számítottam rá, hogy oda teszi, olyan régen volt, most már tudom, hogy miért nem volt szabad kinyitnunk azt a szelencét kiskorunkban. Rólam és Sinisterről is voltak benne képek, amiket én hoztam. Máris befolyásoltam jövőt, már emlékszem erre, a saját múltamba nyúltam bele. Eltüntetem az arcomról a mosolyt, mielőtt Hanner meglátja és feltűnik neki, nem akarom tovább feszélyezni.
~ Zavarja a jelenlétem, csak így beállítottam ide, egyenesen a jövőből, hogy ismerem a fiát. Nem csoda, ha tart tőlem.
Nyugodtságommal próbálom orvosolni a feszültséget, amennyire tudom, nagyon nem erőltetem meg magam. Lassan, zavartalanul odasétálok Sinisterhez, megnézem közelebbről is, ügyelek rá véletlenül se keltsem fel.
- Nem kérek semmit, köszönöm. A jól nevelt talán túlzás, lesznek nagy vitáik, mint mindenkinek.
Megengedek magamnak egy perc baráti gyengeséget. Leguggolok, közelebbről is megnézem Briant, állatias ösztöneimmel figyelek rá, hogy ne érezze úgy, figyelek rá és emiatt ébredjen fel. Rossz élmény lenne újra elaltatni, én élvezném, az anyja ki lenne borulva rajta. Tökéletesen megértem miért.
- Most is annyira nyugodt mint mindig, milyen békésen alszik.
Miután megnéztem felállok és visszasétálok a nappali másik részére. A kelleténél jobban, egyáltalán nem akarok fenyegető lenni.
- Mondhatok pár szót a jövőről, ha úgy gondolja nem fogja jelentősen befolyásolni a fia jövőjét. Az kár lenne.
Megvárom a válaszát, olyan sokat mondanék és tennék most, de nem akarom, ha nem lát szívesen.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 25 Jún. 2014, 12:44

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

Láthatóan a nőnek nem tűnt fel különösebben az, hogy Un Nefer mosolygott ekkor. Bent a nappaliban könnyedén tudta figyelni az állatias érzékeivel a kisfiú szívverésének és lélegzetének hangját, amiből egyszerűen kitudta következtetni azt, hogy mikor van még mindig mélyálomban és mikor nem ébredt fel. Úgy tűnt, hogy rémesen el van fáradva, mert békésen szuszogott és még az anyja hangjára sem ébredt fel. A cumi ott volt a szájában és világoskék vonatmintás babaruha rajta, a gyerekcipőt, ami a bokájára volt kötve az egyiket már lerúgta magáról a másik volt csak rajta. A keze ügyében pedig egy plüss medvét szorongatott és félig ráfeküdve azon aludt. A férfi szavaira valószínűleg a nő igencsak furcsa képet vágott, de ezt nem láthatta Un Nefer. Mikor felkelt a nő még mindig az előszoba és a nappali bejáratában állt a falnak támaszkodva. A javaslatra, ajánlatra nem akart udvariatlan lenni, de végül csak megrázta a fejét néhány másodperc hezitálás után.
- Nem, köszönöm – mondta végül. – Nem szeretném ismerni a jövőt, nem akarom, hogy ez változtasson rajta.
Határozottan látszott rajta, hogy az is megfordult a fejében, hogy mindezek után nem fogja engedni, hogy a fia és a kis Un Nefer között barátság legyen.
- Még szeretne valamit? – kérdezte. – Vissza kell mennem takarítani és vacsorát főzni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Szer. 25 Jún. 2014, 21:11

Néha nehéz elhinni, hogy egy ilyen szuszogó kisbabából évek múlva egy rock banda gitárosa, utána képzett katona lesz. Túl idilli nekem, nem időzök sokat, csak amíg megmosolygom a haverom kisbabaként. Elkezd engem is zavarni Hanner viselkedése, jobban nem is mutathatná, hogy nem akar itt látni. Nem maradok már sokáig, mosolyogva bólintok a szavaira. Nem foglalkozok vele mit gondol, nem olyan könnyű belenyúlni a jövőbe mint hiszi, nagyrészt azzal érjük el a történéseket, hogy változtatni próbálunk rajta, nekem is átgondoltan kell segítenem. Aggodalom nélkül, még mindig mosolyogva lépek az ajtóhoz.
- Áh persze, az otthoni feladatok, mindig rossz ha megzavarják benne az embert. Viszont látásra Mrs. Hanner, köszönöm, hogy beengedett.
Kinyitom az ajtót és kilépek rajta, visszasétálok a kocsihoz, beugrok, beindítom és lassan végiggurulok az utcán. Kezembe veszem az adattárolót, megnyitom a következő fájlt, szerencsére Jimmy itt lakott kiskorában Sinisterhez közel, de csak házszámom van hozzá.
~ James 'The Rev' Sullivan. Régen volt.
Kihajolok repülés közben és kétoldalt kezdem nézni a számokat, a harminchatosat keresem. Ha megvan megint leparkolok, odasétálok a házhoz és nyugodtan bekopogok. Azt már csak remélem, hogy James szülei fiatalon is toleránsabbak.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 26 Jún. 2014, 07:59

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

Un Nefer elindult az utcán keresve a megfelelő számot, a páratlan oldalon egy parkot, vagyis játszóteret is látott, ahol főleg három-hat év körüli gyerekek szaladgáltak és játszottak, őket nem különösebben érdekelte az, hogy meleg van és süt a nap. A játszótér ismerős volt egyébként, Sinister anyja is többször hozta ki őket ide, aztán még lógtak is itt később. Most kicsit lepukkantabbnak tűnt az egész, később felújították, vagyis Szehmet parancsot adott rá, hogy mégse kelljen a fiának valami lepukkant helyen játszania. A harminchatos ház háromsaroknyira volt Sinisterék házától. Egy egyemeletes ház, nagyobb alapterülettel, előtte kerítés és egy kisebb talán meglepő, de zöldfüves gyep benne egy homokozóval. Egy kilenc év körüli kisfiú odakint játszott a homokban, éppen egy nagyobb homokvárat épített, nem messze tőle pedig egy kutya feküdt farok csóválva és a gyereket figyelte. Szülőket nem lehetett látni, a homokozó mellé pedig egy napernyő volt beszúrva, ami alatt volt a fiú, így a nap sem érte őt. Ha mindezek ellenére is a elindult az ajtóhoz a fiú érdeklődve fordul arra és a kutya is felkapta a fejét, majd morogva figyelte Un Nefert. A fiatal férfi könnyedén megérkezhetett az ajtóhoz és kopoghatott be rajta. A fiú ekkor szólalt meg.
- Nincsenek itthon – mondta. – Anya a boltban van, apa meg dolgozik. Kit keres a bácsi?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Vas. 29 Jún. 2014, 00:50

Nézelődés közben elgondolkozok mennyire más volt ez a hely előttem, de sokat nem foglalkozok vele. Ami történt megtörtént, vagyis meg fog történni. Leparkolok a ház előtt, a rövid kert és homokozó látványa meglep, máshol nincs ilyen, mintha valami rémlene James apjáról, hogy ekkor jó munkája volt, de sosem kérdeztem rá. Nyugodtan sétálok az ajtóhoz, egyelőre nem foglalkozok szándékosan Jimmyvel, először a szüleivel akarok beszélni, hogy később ne legyen belőle félreértés. A kutyára rámosolygok, szeretem az állatokat és nem zavar, ha morog, ez a dolga a dögnek. Kopogás után rögtön a hátam mögül kapom a választ. Hát jó, úgy látom nem fél tőlem most sem. Kis mosollyal az arcomon fordulok hátra. Egy kilenc éves kölyöknek nagyon érdekesnek fog az hangzani, amit mondani készülök.
- Szia Jimmy. Igazából téged kereslek, de előbb a szüleiddel szeretnék beszélni. Kicsit furcsa még nekem a helyzet, tudod én a jövőből jöttem, mármint tényleg a jövőből jöttem. Én ismerlek téged, de te még nem engem. A jövőben a legjobb barátod vagyok és gondoltam meglátogatlak. Ez már csak így megy. Milyen messze van az a bolt és merre?
Mosolyogva, kedvesen beszélek, ahogy azt egy tíz év alatti gyerekkel illik, nem lépek bele a világába. Megvakarom a kezem és próbálom elvonni a figyelmem arról, hogy ki is ő és mi lesz vele. Nem kellemes emlék még ennyi idő után sem, de most nincs semmi baja. Ha Jimmy megmondja merre van a bolt, elindulok arra. A távolságtól függően kocsival vagy gyalog. Megkeresem Nataliet, az anyját, arcról felismerem, főleg ha fiatalabb. Bemutatkozok és felajánlom, hogy segítek a csomagjaival.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 29 Jún. 2014, 09:14

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

A kisfiú érdeklődve figyelte a férfit, amikor az elindult végül felé, a kutya még hangosabban morgott és ugatni kezdett, Jimmy hiába próbálta nyugtatni, nem sikerült. Un Nefer számára egyértelmű volt, hogy miért is teszi ezt a bolhazsák, a feline-nel szemben éppen próbálta az alfaságát bizonyítani és azt, hogy itt ő a főnök. A kisfiú nagy és csillogó szemekkel hallgatta azt, amit a férfi mondott neki.
- Olyan a bácsi, mint a Doktor a ki vagy Dokiból, vagy a Terminátor? – kérdezte.
Un Nefer számításai valóban helyesek voltak, a fiúnak igencsak tetszett az, amit hallott, az egész időutazás meg minden, sokkal nyitottabb volt ezek felé, mint a felnőttek. Végül elmutatott az egyik irányba, hogy arra van a bolt. Arra valóban volt egy, még később is vásároltak a kamaszok arra többször, így legalább Un Nefernek attól nem kellett tartania, hogy eltéveszti. Gyalog bőven elég volt odamenni, alig volt százötven méterre, azaz itt a szomszédban. Amikorra a fiatal férfi megérkezett a nő akkor lépett ki a bolt ajtaján két nagyobb zacskót magához szorítva, a megszokott amerikai módú papírzacskót. Ekkor lépett oda a férfi hozzá, amikor Un Nefer bemutatkozott a nő éppen szentségelt, mert a cipője sarka letört, így azt nem biztos, hogy hallotta, de amikor a férfi felajánlotta, hogy segít, arra felkapta a fejét.
- Nem köszönöm, itt lakom a közelben – mondta. – Mit mondott korábban? Elnézést nem értettem.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Vas. 29 Jún. 2014, 20:36

Nem lőttem nagyon mellé a meséléssel Jimmynél. Fent tartom az érdeklődését, amíg tudom, hagyom, hogy megnézzen, kíváncsiskodjon és még amit akar. A kutyával nem foglalkozok, az alfaságot nem feszegetem, amíg nem alakulok át. A kérdésen érzem, hogy már mosolygok, a régi szép időkben.
- A Terminátor inkább. - mutatok a kezemmel mintha pisztoly lenne, aztán visszakapom a fejem Jimmyre - A jó terminátor. Na haver elmegyek, beszélek anyukáddal, remélem megengedi, hogy kicsit beszélgessünk.
Próbálom kicsit felkelteni a figyelmét. Nem igazán emlékszem milyen volt James kicsiként, mindig ő volt a legidősebb a csapatban, aki már mindent átélt mire mi oda jutottunk, aki segített mindenben és nem kezelt kisgyereknek ez a legerősebb benyomásom róla. A boltot nem nehéz megtalálni, régen lógtunk ott és ott volt az első sörözésünk is, évekkel a korhatár alatt persze. Zsebre tett kézzel érem be Nataliet. A káromkodáson mosolygok kicsit, nem túl erős, nőtől ennyi is elég.
- Ha mégis nehéz a két zacskó, egyet adjon ide nyugodtan. Csak bemutatkoztam az előbb. Un Nefer Ramirez vagyok. Tudja a helyzetem kicsit furcsa, röviden nem igazán ebből az időből származom. Jöttem meglátogatni magát és Jimmyt, már ha nem ijesztettem máris el és ráér.
Finomabban kezelem a dolgot, mint Sinisternél, nyugodtan, nem ráhajtósan. A sétát tartom vissza a házig. Most lesz érdekes mit mond Natalie.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 30 Jún. 2014, 10:12

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

A kisfiú bólintott Un Nefer szavaira, amikor mondta, hogy elmegy és beszél az anyjával, majd megvonta a vállát.
- Úgysem enged meg semmit – mondta.
Igazából ez a tipikus korabeli hozzáállás volt, hogy így vélekedett mindenről, de a férfi tudta, hogy a fiú anyja azért jóval nyitottabb volt ennél. Mikor elért a bolthoz és újra bemutatkozott, akkor a nő felnevetett.
- Azért, mert sci-fi rajongó vagyok, ezzel nem fog levenni a lábamról – mondta.
Néhány pillanatig még fürkészte a férfit, majd ismét megszólalt.
- Maga nem viccel – állapította meg.
Ekkor kicsit meghajolt, amikor felfogta, hogy kivel is állhat szembe, révén egy mezei átlagpolgárt nem valószínű, hogy csak úgy visszaküldenének az időben.
- Minek köszönhetjük, hogy pont hozzánk jött el nagyúr?
Váltott át ezzel sokkalta hivatalosabb hangnembe, mint amit eddig megütött.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Vas. 13 Júl. 2014, 17:12

Jimmy megjegyzése tipikus kisgyerekes, a homokozó mellett klasszikus. Nem akarok már hátrafordulni, intek a kezemmel, hátraszólok neki.
- Szerintem senki másnak nincs ilyen menő homokozója a környéken, csak neked. Azt is anya engedte.
Nem vitatkozni akarok vele, de annak sincs értelme ha duzzog egy kicsit. Nem kell csalódnom Natalieban, ő már most is teljesen az, akit én fogok ismerni, nem először fordul elő a mai napon. Nem teszek semmit először, amíg rá nem jön, hogy nem viccelek. Feleslegesen nem akarok játszani, most már a lényegre térek.
- Nem kell nagyúrnak hívnia, mindig megzavar, ha ismerősök teszik. Nem rég tértem vissza ebbe az időbe, úgy gondoltam, amikor még ráérek meglátogatom azokat, akikhez közelebb állok. Jimmy a legjobb barátom a jövőben és magát is jól ismerem Natalie. Csak beszélgetni jöttem, meg esetleg meginni egy italt. Mrs. Hanner majdnem kihajított amikor hozzájuk mentem.
Elengedem magam és nyugodtan beszélek, mintha egy teljesen átlagos társalgás lenne, nem kell, hogy bármi is zavarjon. Elindulok vissza a ház felé, ha Natalie is arra indulna magától. Ez már kellemesebbnek ígérkezik, mint az előző.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 14 Júl. 2014, 11:04

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

A nő bólintott a férfi szavaira és ekkor már valóban felé nyújtott a papírzacskókból párat.
- Ez esetben elfogadom a segítségét, hogy segít cipekedni – mosolyodott el.
Majd ha Un Nefer nem bánja, akkor a nála levő csomagok felét átadta, így mind a ketten teljesen kényelmesen és nem túl nagy súllyal tudtak elindulni vissza a ház irányába. A férfinak nem kellett csalódnia, tényleg arra indult el a nő. Láthatóan kissé megilletődött, valóban nem nagyon számított arra, hogy ilyen látogatót kap. Sokkal nyitottabb volt, mint Sinister anyja és azaz ellenségesség sem érződött irányából, sokkalta inkább kíváncsiság.
- Minek köszönhetjük, hogy visszajött a múltba? – érdeklődött. – Már ha nem államtitok mindez.
A magázódást és tiszteletet ennek ellenére megtartotta, de sokkalta közvetlenebb is lett azáltal, hogy a férfi kérte, hogy ne hívja nagyúrnak. Pár perc kellemes séta után visszaértek a házhoz, Jimmy még mindig homokozott és közben a kutyával perlekedett, aki belefeküdt az éppen készülő homokvárba és tönkretette azt. Natalie pedig odaszólt közben a fiának.
- Gyerek be a házba, hoztam uzsonnát! – mondta. – Fáradjon be!
Mondta a második részt előzékenyen Un Nefer-nek. Belépve a lakás nagyjából ugyanolyan volt, mint amire a férfi is emlékezhetett. Mint mindig most is szépen rend betéve, nagyjából, mert csomó gyerek- és kutyajáték szétszórva a földön.
- Mivel ismeri a járást, üljön le a hallban, mindjárt jövök, csak lepakolok. Kér valamit? – érdeklődött.
Ha Un Nefer kért valamit, akkor hamarosan meg is érkezett a nő vele, ezalatt a férfi letudott ülni a nappaliban, ami egy hátsó kertre nézett, ahol még egy kis medence is volt látható annak ellenére, hogy mindenfelé sivatag volt, itt zöld fű és növények, de jellemzően csak ennél az egy háznál.
- Miről szeretne beszélgetni? – kérdezte a nő is miközben leült.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Kedd 22 Júl. 2014, 21:30

Nem jelent gondot Natalienek sem, hogy átadjon két zacskót, amit eddig is mindketten tudtunk, udvarias akart lenni. Elveszem amit a kezembe ad, viszem a rám jutó részt. Mindjárt visszaérünk, nem sokat foglalkozok még a beszélgetéssel, ráér később, de Natalienek válaszolok.
- Nem államtitok. Ma már féltucat emberrel közöltem, még egy nem számít.  - érzem, ahogy elmosolyodok - Elsősorban segíteni jöttem. Aian császár terveiben, vagy az AIM-nek, bárkinek akinek van valamilyen feladata a számomra és segít javítani a világ jövőjén. Még nem csinálok semmit, ma érkeztem, sorban végigjárom azokat akiket a jövőben közelebbről ismerek. Jimmyt és magát jól ismerem, természetes, hogy meglátogatom magukat.
Nem szépítek rajta sokat, ez az igazság. Még egyszer elmosolyodom, az a kutya a homokvárban, jó látni ezt a jelenetet. Nem kéretem magam feleslegesen, bemegyek a házba, megkeresem a konyhaasztalt, lerakom a csomagokat és aminek tudom fejből a helyét azt gyorsan el is pakolom. Leülök a nappaliba, kinézek a hátsókertre és a medencére.
~ Nem emlékszem már a kutyára, meg arra, hogy ennyivel több pénzük volt Jimmyéknek, mint a környék családjainak. Jó ez a füves terület meg a medence, illik a sivatagos helyhez. A több dobszettre is innen lehetett pénzük.
Kényelembe helyezem magam, diszkréten körülnézek a házban, gondolkozok.
- Egy hideg sör jól esne.
A vezetés miatt nem aggódok, regeneráció, egy sörtől semmi bajom nem lesz. A kérdésre hátra nézek, keresek valami támpontot. Igazán nem gondoltam át, hogy miről akarok beszélni, természetesebbnek gondoltam a helyzetet.
- Nem terveztem előre. Ha nagyon őszinte akarok lenni, az egész időutazás dolog kisebb mint hittem. Nem érzem magam másképp, egyszerűen mindenki fiatalabb. Megkérdezhetem hogy vannak és hasonlóak...

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 24 Júl. 2014, 08:50

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

- Roppant megtisztelő feladat és feladatkör – mondta.
A nő arcán és szemében látszott a meglepettség és az elégedettség, hogy Un Nefer ennyire fontos személy lehetett, hogy így ezek miatt visszaküldték a múltba, hogy magának a császárnak segítsen. Hihetetlenül megtisztelő feladatnak érezte mindezt, így nem csak illemből mondta ki, amit, hanem tényleg úgy is gondolta. Ahogyan a férfi fejében megfordult az, hogy nem emlékezett a pénzre, való igaz, hogy nem volt olyan sok pénze a családnak, de Jimmy apja az AIM-nek dolgozott botanikai részlegen és kapott tesztelésre a másik realitásból származó növényből, ami extrém körülmények között is képes volt megmaradni, ez volt a kertben és ezért volt itt minden zöld. A család volt a tesztelő, persze sok plusz pénzzel járt, de nem tette őket olyan gazdaggá, mert akkor beljebb költöztek volna a Trapezohedron környékére.
- Azonnal hozom – mosolyodott el a kérésre.
Amíg Un Nefer leült odabent a nappaliban Natalie is hamarosan megérkezett, mivel nem tudta, hogy a férfi miként issza a sört, így egy poharat is hozott, illetve a sörösüveget is. egy tálcán tette le ezeket, ő maga pedig egy pohár jeges teát ivott.
- Remekül köszönjük – mondta. – Jimmy és a kis barátai nagyon élvezik, hogy itt van zöld fű, az a másik világból származó növény igazi csoda számba megy. Szabad megkérdeznem, hogy miként ismerte meg a fiamat?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Kedd 29 Júl. 2014, 19:14

Nem olyan megtisztelő a feladatom, hogy ilyen felhajtás legyen miatta. Akaratlanul felnevetek Natalie válaszán, gyorsan a szám elé kapom a kezem, elfojtom, nem akarok illetlen lenni vele a saját házában.
- Ó közel sem olyan megtisztelő. A fontos alakok, mint az anyám vagy Johanna Jones az AIM-nél nem megy sehova, én csak a küldönc vagyok, a lábmunkát végzem. - megvonom a vállam - Én szeretem. Illik hozzám
A kelleténél jobban nem megyek bele a témákba. Leülök a széken, kényelmesen elhelyezkedem és várom az italt. Persze eszembe jut, hogy mégsem lehetnek Sullivanék milliomosok ha itt élnek, jókor volt jó helyen Jimmy apja, de attól még van pénzük. Elveszem a sört, megköszönöm, kinyitom, az üvegből belekortyolok.
- Köszönöm, ez most jól esik.
Kinézek a hátsó kertre, a távolban a sivatagra, utána felállok, úgy folytatom a beszélgetést. Nem akarom a kényelmesen üldögélő, söröző férfi illúzióját kelteni. Nem mindig vagyok ilyen. A kérdésen elgondolkozom néhány másodpercig, megvakarom a csuklóm.
- Hat éves lehettem, ki kellett jönni velem a városnak erre a részére mert volt valamilyen épületátadás, ha jól emlékszem. Kellettek a nemesek, hogy minden jól mutasson, engem meg elhoztak. Találkoztam a kis Brian Hannerrel, vele volt Jimmy is. Először azt hittem testvérek, annyira össze voltak nőve, elkezdtünk beszélgetni meg játszani. Utána minden hétvégén ki kellett könyörögnöm az anyámnál, hogy hozzanak el ide a Trapezohedronból játszani. Homályosak a részletek.
Nem magyarázom túl, a hangom úgyis mutatja a részleteket, na meg hogy ez egy kedves emlék. A legjobb barátaim szereztem itt.
- Nem figyeltem, a konyhát már átfestették pirosra?
Mostanában lenne aktuális, ha szerencsém van évekkel tévedek és még nem aktuális a kérdés. Szememmel megkeresem a blökit, rémlik hogy bejöhet a házba. Jimmy miatt nem aggódom, úgyis előkerül ha megunja a felnőttek unalmas beszélgetését.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 30 Júl. 2014, 09:20

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

Natalie csak elmosolyodott arra, hogy mit is mondott Un Nefer, nem zavarta a nevetés, nem hozta a nőt kellemetlen helyzetbe. Végül bólintott arra, hogy érti, bár láthatóan nem sikerült annyira meggyőzni őt arról, hogy nem megtisztelő és fontos feladat az, amit a férfi betölt. Végül is nem mindennap ismer meg az ember olyan személyt, akit a múltba küldenek vissza, hogy a császár munkáját segítse. A nő is beleivott a saját italába, ellenben ő nem állt fel, amikor Un Nefer, csak felemelte a fejét és követte a férfit a tekintetében. Elmosolyodott és halkan kuncogott arra, hogy mikor ismerte meg Jimmy-t.
- Ah igen Brian Hanner – mondta. – Minden rosszba beleviszi Jimmy-t. De most, hogy mondja, majd igyekszem a jövőben, hogy ott legyenek annál az épületátadásnál, hogy találkozhassanak önnel.
Látható volt, hogy a nő megértette a rejtett utalásokat is, amiket Un Nefer ugyan nem mondott ki, de a hangjában benne volt.
- Felteszem nem sok gyerek van a Trapezohedron környékén – mondta, kérdezte óvatosan.
A festésre csak elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Nem, még nem, de a festék már bent van a spájzban – felelte.
A blöki nem volt bent, még mindig kint lehetett Jimmy-vel a ház előtt és ott játszhattak.
- Ha nem túl nagy titok – kezdte óvatosan. – Velünk mi lesz a jövőben? Főleg Jimmy-vel, érdekelne, hogy mi lesz belőle.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Hétf. 11 Aug. 2014, 18:09

A legjobb barátom anyjával iszogatok. Furcsán hangzana ha kimondanám, inkább nem törődöm az ilyen hülye gondolatokkal. Ha Natalie nem húzza el az italát, odatartom a sörösüveget és koccintok vele. Úgy viselkedek mint mindig, én már ismerem őt.
- Brian anyja nem volt oda az ötletért, hogy a kisfia velem barátkozzon. Nem győzte meg a külsőm arról, hogy jó választás lennék. Nem tudom mi a baja, semmi feltűnő nincs rajtam. Talán a kocsi. - megvonom a vállam megint - Meg kell köszönnöm, ha segíti a jövő alakulását.
Kinézek oldalra, végig házon, az uzsonna nem győzte meg Jimmyt, még mindig kint játszik a kutyával. Nyugodtan tudok beszélni Natalievel, ennek is meg van előnye. Nem kell óvatosan kérdeznie, határozottan válaszolok.
- Anyám palotájából nem emlékszem más gyerekre rajtam kívül. A szomszéd palotában sem volt senki. Nem csoda, hogy nem ott barátkoztam.
Nincs mit rejtegetni ezen, ez történt és emiatt vagyok ilyen. Sokat jelent nekem ez a hely, félig itt nőttem fel. A festékes történet még mindig megmosolyogtat, az egyik legelső történik, amit Jamesről hallottam.
- Jól van. Biztos helyre tegyék el a festéket. Jimmy és a kutyája már az első nap magukat is összefestik majd.
Ez az eset felejthetetlen, kár, hogy nem láthatom élőben, főleg ha el is kerüljük a jelenben, múltban. Számítottam rá, hogy fel fogja tenni ezt a kérdést. Még nem találtam ki mit is fogok mondani, össze kell szednem magam. A sörösüveget lejjebb engedem a kezemből, a vállam is leengedem, egyenesen Natalie-ra nézek.
- Jimmynek azt hiszem már most is megvannak a dobverői. Nem csak gyerekkori hobbi. Később is ezzel fog foglalkozni, középiskola meg a szokásos tinédzserkori kötelezettségek után. Alapítanak majd Brianel egy bandát, spanyol nyelvű számokat írnak. A nevét sajnos helyesen ma sem tudom kiejteni. Nem az erősségem a spanyol. Bő húsz év múlva hárman megalapítjuk az Avenged Sevenfoldot. Nem túlzok, az egyik leghíresebb hard rock együttes leszünk, még két taggal. Remélem ez itt is megtörténik. Sajnos csak két évig tartott az egész, de azalatt öt albumot kiadtunk. Azt hiszem ezt most még mindenki lehetetlennek tartja. Jimmyt kétszer választják a legjobb dobosnak, egyszer a szakma, következő évben a közönség döntése alapján. Röviden a fia híres zenész lesz. Maga és a férje Natalie néhány év múlva elköltözik majd egy jobb helyre. Ha minden igaz, nyugodtan fognak élni.
Most jön a kellemetlenebb rész. Lehajtom a fejem, kifújom a levegőt, a kezem kiveszem a zsebemből.
- Van még valami... James a jövőben egy nagyon súlyos balesetet szenvedett. A teste felét elvesztette és örökre kómába esett. Ezért bomlottunk fel két év után, most is részben ezért vagyok itt. Bedobtam a törölközőt, hogy feladatokat csináljak, a császárnak, anyámnak és a fontosabb embereknek. A balesetről nem akarok többet elárulni, nem akarom megzavarni a lelki nyugalmát. Holnap hozok egy borítékot, ha neked is jó Natalie. Rakd el, rajta lesz az időpont hogy mikor nyisd ki, a borítékban meg benne lesz, hogy aznap Jimmynek hova tilos mennie. Tudom, általában azzal érjük el az eseményeket, hogy megpróbáljuk megakadályozni. Én azt gondolom ha egyáltalán nem megy abba a városba, nincs esély a balesetre.
Halkan fejezem be a végét és amúgy sem beszélek hangosan, másnak nem kell hallania. Közvetlenre váltok a felénél, észreveszem de nem javítom ki, jó ez így, nem zavarom össze vele.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 12 Aug. 2014, 09:45

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

A nő nem ellenkezett a koccintásra és így ezt Un Nefer megtudta ejteni. Láthatóan Natalie-t nem zavarta az, hogy a férfi úgy bánik vele, ahogyan, hogy ismeri. Szinte tökéletes ellentéte volt Brian anyjának ebből a szempontból. A nő elmosolyodott arra, hogy a másik nőt nem győzte meg Un Nefer külseje és az, hogy megjelent ott.
- Nem lehet mindenki nyílt és elfogadó – mosolygott. – Mindig kell ellenpontnak lennie. Ez természetes, nem szeretném átírni a jövőt, főleg, hogyha ön is úgy érzi, hogy minden jól történt.
Teljesen őszintének hatott a válasza, láthatóan ő tényleg nem táplált semmilyen negatívumot az időutazó irányába és az sem zavarta, hogy a jövőből érkezett. Bólintott arra, hogy arrafelé nem voltak gyerekek, vagy ha igen, akkor azokkal sem játszott. Un Nefer tudta, hogy a császári palotában voltak gyerekek, a Miller családnak voltak lányaik, igaz velük nem nagyon érintkezett, maximum a hivatalos rendezvényeken, míg Un Nefer Egyiptomi kultúrában nőtt fel Miller-ék Skandinávban nevelték a sajátjaikat és ez mindig ütközőpont volt közöttük, főleg kiskorukban, később már nem annyira. A festékes dologra felnevetett Natalie, látszott rajta, hogy elképzeli azt, hogy miként nézhetett ki a fia és a kutya azok után, hogy ezt tették.
- Felteszem ezt elmeséltük önnek, azaz tudja, hogy ezek után véletlenül sem fogom elpakolni a festéket – mondta kissé felszabadultan.
Natalie-n már akkor látszott, hogy sejti, hogy valami gond van, amikor kissé lejjebb engedte a sört és a vállát Un Nefer. Ennek ellenére nem szólt közbe, csak feszülten figyelt arra, hogy a férfi mit is mond neki. Ahogyan a sikereket mesélte és, hogy mi lesz a fiából látszott a nő arcán és szemeiben az anyai büszkeség, hogy örül annak, hogy a fia ilyen sokra viszi. A végén pedig már mosolyogva hallgatta ezt. Amikor a kellemetlenebb részre ért a férfi, hogy mi fog Jimmy-vel történni a nő arcáról egyszerre tűnt el a mosoly és sápadt lett, a szemeiben félelem látszott, a félelem szagát is megérezhette Un Nefer a kifinomult érzékeivel, eközben Natalie a kezét a szájához kapta és némán mormolt egy imát. Rezignáltan bólintott arra, hogy hoz egy borítékot a férfi.
- Köszönöm – mondta színtelenül. – Köszönöm, hogy próbálja elkerülni ezt… remélem, hogy igaza lesz.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Bishop Hétf. 25 Aug. 2014, 22:07

Általában nem foglalkozok sokat az időutazással, csak megtörtént, de nem gondolok rá sokat. A tudósok sem képesek mindenre, minden változásra választ ad, csak találgatnak ők is, én meg sem próbálkozok ezzel. Vállat vonok, ha már a zsebemből kivettem a kezem, összekulcsolom a két karom magam előtt.
- Ha túl sokat változtatunk akkor én sem születek meg. Nincs az egész időutazás vagy teljesen máshogy történik. Szóval ettől nem kell tartani, nagyjából jól csinálom a feladatom.
Magabiztos vagyok ezen a téren, szerintem az egész időutazás nem is jöhetne létre, ha nagyon elszúrnám, valamit biztosan el fogok érni. Ha más nem az infók, amiket leadtam Johannánál hasznosak lesznek. Magamnak megvonom a vállam, aztán elmosolyodom, valamiért a Miller lányok jutnak eszembe.
~ Kicsiként nem kedveltem őket, most annál inkább.
Megemelem a szemöldököm. Ahha, azért voltak ott azok a festékek.
- Ahha. Akkor azért hallottam annyit arról a festékes sztoriról.
Vicces az egész helyzet, már most mosolygok. A régi történetek mindig elgondolkoztatnak. A lazább témának vége van, jöhet Jimmy halála. Nem olyan rossz mint vártam, egészen jól kezelte Natalie a helyzetet. Nem tolakodóan közelebb hajolok Nataliehoz és a vállára teszem a kezem.
- Natalie. Én hiszek abban, hogy ha a fiad elkerüli a várost, akkor nem történhet semmi. Logikusnak tűnik. Nem lesz baj.
Ugyanazt mondom el még egyszer, vigasztalom, utána hátrébb húzódok és várok. Hátha mond valamit, nem alkalmas a pillanat arra, hogy új témát nyissak, hagyom gondolkodni.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 26 Aug. 2014, 09:35

2025. február közepe – New York, Rákuniverzum
Résztvevő: Un Nefer Ramirez

Natalie bólintott az egész elején, amikor mondta Un Nefer, hogy mit gondol arról, hogy mennyi mindent lehet változtatni az idővonalon. A bólintás nem csak olyan beletörődő volt, hanem láthatóan tényleg értette, hogy mire is gondolt a fiatal férfi. Un Nefer pedig tudta, hogyha valamit nagyon, de nagyon elszúr is itt marad ebben a realitásban, csak éppen a saját világa tűnik el és válik alternatív realitássá. Ha pedig az AIM-nek hála csak az időben megy vissza egy olyan világba ér, amit nem is biztos, hogy ismer. De egyébként ha otthon kért tájékoztatást, akkor tudja, hogy azzal, amit tenni készül valószínűleg közel sem módosítja annyira az idővonalat, hogy alternatív realitás jöjjön vissza, csak idomul majd az eredeti a változásokhoz. Bár nem tudták pontosan megmondani, főleg, mert ugye Lord Aian is visszautazott, ő masszívan írta át a realitást és akkor sem szakadt ketté a hely és nem jött létre alternatív világ. Amint a festék került szóba Natalie is felnevetett, együtt nevetett a fiatal férfival.
- Lehetséges, hogy tényleg – mondta.
Erre a kérdésre egyikőjük sem tudhatta a választ, ha valóban így volt, akkor ki tudja, hogy mikor indult ez az időhurok ezzel kapcsolatban. Jimmy halálánál mikor a férfi keze Natalie vállára ért a nő kissé megremegett, de végül felnézett. A szemei ugyan könnyesek voltak, de bólintott arra, amit a férfi mondott neki. Látszott rajta, hogy ő is nagyon, de nagyon szerette volna, ha minden úgy lenne, ahogyan azt Un Nefer mondott és bizakodott, hogyha távol tartják attól a helytől, akkor a baleset nem fog megtörténni.
- Köszönöm, hogy figyelmeztetett – mondta ismét. – Miféle baleset volt?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Trapezohedron (Föld) - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Trapezohedron (Föld) - Page 7 Empty Re: Trapezohedron (Föld)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

7 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.