Alvilág

Ami igaz, az igaz. Fegyverek nélkül nem sokra megyünk. Örülök, hogy valamennyire logikusan gondolkodó társam van. Még ha nem is ismeri a görög mitológiát.
- A kentaurok hegyekben és erdőkben élnek, nem a tengerparton. Ráadásul a kentaurnak az alsó teste ló. Mért lenne ilyen állatiasnak és emberinek a keveréke a hangja? És ha mégis kentaur a célpont, akkor viszonylag könnyen megúsztuk. Én a Minotaurosztól félnék inkább.
Láttam, hogy társaim fedezékbe vonulnak. Első reakcióm nekem is ez volt, de mivel nem hallok több hangot, feltételezem, hogy fölösleges kint elbújnom. Egy kis körbenézés után találunk egy romos házat. Ebben végre vannak fegyverek, amiket használhatunk. Kard és pajzs meg szigony. Van még egy halászháló is. Történetesen az egyik kedvenc gladiátor "kasztom" a Retiarius. Imádom az gladiátoros régiségeket.
- Ki melyiket választja? Kard, pajzs, szigony esetleg halászhaló. Van itt minden, amire szükségünk van. Kivéve páncél. Nem mintha kibírnánk a Minotaurosz egyetlen csapását is. -Reméltem, hogy a szigonyt és halászhálót nem viszi el senki, persze nem sokat számított.

~ Akár a régi gladiátoros filmekben, kard pajzzsal és szigony hálóval, azokban is mindig ezek vannak.~
- En a kardot és a pajzsot szeretném. – Mondja és ha nem állítja meg senki magára is csatolja a pajzsot közben pedig a haditervét vázolja a többieknek.
- Ha majd beérjük a Minotaurust vagy akármi is legyen odabent, a lényeg hogy sose kerüljetek elé, mindig igyekezzetek a hátában vagy az oldalában maradni, és soha semmilyen körülmények között ne álljatok egyhelyben, az a halál. Mindig ketten támadjunk rá azzal talán megzavarhatjuk, ha valakire rászáll akkor a többiek támadják teljes erővel. Ha lehetőség adódik éljetek vele, de első a biztonság nem pedig a szép győzelem. – Fejezi be miközben végez a felcsatolással és a kardot is magához veszi ( ha van kardöv és tok akkor azt is).
- Ideje lesz indulni, a szörny nem fogja megölni magát! – próbálja egy ostoba viccel oldani a feszültséget több-kevesebb sikerrel.

Dr. Zield Jones elmondta az öreg pásztornak a tervet. A birkák őrzője persze nem örült, de kezdte belátni, hogy most van esély arra, hogy örökre megszabaduljon attól a fenevadtól, ami már biztosan nagyon sok kárt okozott és nem csak neki, hanem mindenkinek, aki a környéken élt. Zield tudta, hogy az oroszlánok időnként a lakott helyekre is bemerészkednek és onnan is lopnak. Egy ekkora állat pedig biztosan nem fél ezt megtenni, ha a mezőn épp nem talál semmit. A helyieknek kivétel nélkül érdekük lehetett, hogy elpusztuljon a nümeai oroszlán, ahogy az istennő nevezte. A juhász azt is elmondta, hogy naplementekor jön az állat vadászni.
- Igen, ennek hatnia kell. Tudja, ami kívülről erős, nem biztos, hogy belülről is az - felelt egy elég ócska mondattal. Nem akarta túlmagyarázni a juhásznak, hogy az immunrendszer gyengeségében reménykedik és azt főleg nem, hogy ez csak egy hipotézis, mivel most hall először az állatról. A Héraklész-filmben talán benne volt, de a doki már nem igazán emlékezett rá.
Zield visszament a társaihoz és látta, hogy lelkesen faragják a lándzsákat és gyűjtik a köveket, faágakat, amik, mint kiderült, az állat ellen nem lesznek jók.
- Ezt egyelőre abbahagyhatják, mert nem lehet megsebezni az oroszlánt, a juhász elmondta. A döglött birkát kell teletömni méreggel és megkapjuk az egyik élőt is, amit megetetünk konkollyal és leanderrel. Sietni kell, mert csak egy kevés idő van naplementéig, amikor támad a bestia. Jöjjenek!
A doktor más körülmények között nem akart volna parancsolgatni, de most úgy gondolta, ki kell haszálni, amíg teljes napsütésben kereshetik a növényeket. Akármit is tett Laura és Damien, ő maga elment oda, ahol a növényeket lehetett látni és szedni kezdte azokat óvatosan úgy, hogy ne érintkezzen velük sokáig. Egy laposabb kő felületére szedte őket és egy másik övet tett rájuk, hogy a szél ne fújja le a növényeket. Ha ez nem sikerül, örökre itt ragadnak és azt egyikük sem szeretné.

Mr. Dumbon eddigi modora ellenére a kissé indulatos válasza meglepi Lizát, nem számított arra, hogy így leteremtik egy ilyen helyzetben. Természetesen a fegyvert még befejezi ha van hozzá eszköze, egy fegyver mindig jól jöhet, ezt már megtanulta. Kiegyenesedik és kifújja a levegőt mielőtt válaszolna, nem akar sértődöttnek tűnni, azzal egyszerűen lealacsonyodna egy olyan helyzetbe, amit most nem engedhetne meg magának.
- Ezt már akkor is elmondhatta volna, amikor megkérdeztem, még fent a hegyen. Azzal az én és Mr. Chromixen dolgát is megkönnyítette volna. Orvos vagyok, a görög mitológia csak érdekel, de nem vagyok benne jártas, gondolom megérti.
Most sikerül teljesen határozottnak és távolságtartónak maradnia, ami saját magát is megerősíti. Így már nem is tűnik számára olyan kilátástalannak a helyzet. Atlasz említésére, ő is felnéz az égre, de nem lát semmit, ezért az egyik magaslatra vezető ösvényt vizsgálja meg messziről, lehetőleg a kerttől távolabbit. Ezután fejével int a két férfinak, hogy induljanak arra.
- Valami még van itt rajtunk kívül. Menjünk fel azon az úton, onnan könnyebb körülnézni és tervezni.
Ha vele tartanak, akkor elindul. Menet közben figyeli az erdő apró rezdüléseit, hogy ha van valami még itt közvetlenül rajtuk kívül, akkor azt időben észrevehesse.

Még javában farigcsáltam kőkori fegyvereimet, mikor Zield visszajött az információval, miszerint az állat sebezhetetlen. Kissé könnyelműnek tűnt a pasas, ha mindent elsőre elhisz. Természetesen nem hagytam abba az addigi elfoglaltságot, és ágtördelés illetve farigcsálás közben válaszoltam.
- Nézze doki, gondolom maga ért a növényekhez, én lehet, hogy simán elballagnék mellettük. Ráadásul maga tudja, hogy mire képesek, és nekem éppen nincs kedvem egy gyorstalpaló mérgező növény tanfolyamhoz.
Felveszek egy másik ágat, és próbálom használhatóvá tenni.
- Másodszor – folytattam barátságos, bár talán kicsit oktató hangnemben – ez a mitológiák világa, és azok az emberek – intek a juhász és a falu felé – mindenfélében hisznek, talán még abban is, hogy a küszöbnek is külön istene van. Talán nem kéne rögtön elhinni a történetet a sebezhetetlen oroszlánról – vonok vállat. – Harmadszor, ha a mérgezés nem jön be, akkor ezekkel még mindig távol tarthatjuk a fenevad mancsait egy ideig – emelem fel az egyik hosszabb lándzsa/botot. – Gondolom nem akar kézitusába bonyolódni vele.
Na jó, kicsit talán elvetettem a súlykot, így igyekszem bartáságosabban folytatni.
- Arra kitalált valamit, hogy hogyan lehetne mondjuk tüzet gyújtani? Hátha a dög is fél a lángoktól, mint a vadak többsége. Hátha az a gyenge pontja, ha már a fegyverek nem segítenek...
Nem mintha viszályt akarnék szítani, de Zield egyelőre olyannak tűnt, aki egy utat tud csak követni. Ez a fajta rugalmatlanság még veszélyes lehet, különösen, ha a vadállat rájön a csapdára...

Bólintok a férfi kérésére. Miután a fiú rázza a fejét a fegyver választásra, elveszem a felszerelésem. Párat suhintok és szúrok a szigonnyal. Még nem volt ilyen fegyver a kezemben. Ehhez képest viszonylag gyorsan belejövök. Persze, majd a bikafejű eldönti, hogy mennyire jöttem bele. Amit mond a pajzsos-kardos logikusnak hangzik. Nem bele állni az ütéseibe jó ötletnek tűnik. Már majdnem bementünk, már az ostoba vicc is megvolt. Ekkor jut eszembe a Minotaurosz leghíresebb vonása. Egy Labirintusban lakik.
- Várjatok. Ha ez a mondabeli szörny, akkor egy labirintus vár bent minket. És mivel nekünk nincs fonalgombolyagunk, mármint valószínűleg, akkor kell valami egyéb módszer, hogy kitaláljunk a labirintusból. Ha másnak nincs javaslata, akkor szerintem vágjunk visszafelé mutató nyilakat a kereszteződésekre.

Amint Zield visszajön közli, hogy feleslegesen dolgoztunk, mer az oroszlán bőrét nem fogja fegyver. Damien erre rögtön rá is kontráz bár lehet túl erősen. Én jelenlegi ismereteim alapján a két férfi tervét ötvözném. Ha ne agy isten Zield terve nem jönne b akkor még Damien fegyvereit még így is fel tudnánk turbózni, ha azoknak hegyét bedörzsöljük a növénnyel.
- Zield, Damien. mindkettőtök ötlete jónak tűnik. Mi lenne, ha Zield tervét tartanánk "A" tervnek, de a biztonság kedvéért megtartanánk a már meglévő fegyvereket is. Sőt még javíthatnánk is rajtuk, ha bedörzsöljük a hegyüket a növény mérgező részeivel.
Az oroszlánok gyakran harci üvöltést hallatnak. Ilyenkor esélyünk lenne a dög szájába juttatni a töményebb mérget, vagy átszúrni egy mérgező lándzsával annak a fejét.
Mondom javaslatom és ha Zield elindul leandert szedni, akkor utána megyek a lándzsámmal a kezemben, majd megfigyelem hogy néz ki a mérgező növény amit zield szed és én is szedni kezdem, de nem kockáztatok és inkább kesztyűben, vagy ha az nincs akkor a ruhám ujjával szedem azt. A z első  növénnyel bedörzsölöm a lándzsa végén lévő kő élét jó alaposan, de ügyelve arra, hogy hozzám ne érjen se a növény, se a lándzsa vége, mert akkor nekem annyi lenne.
H ezzel megvagyok és még van időm, akkor segítek a dokinak további leandert vay konkolyt gyűjteni.

Ulysses amikor már fent volt a pajzs a karján párszor meglengette a kardját csak hogy kicsit hozzászokjon a fegyver súlyához és kitapasztalja a kard egyensúlyát. Nem igazán harcolt még ilyen fegyverrel, bár a S.H.I.E.L.D. kiképzésnek része volt a közel harc is, de az ókori görög fegyverek kezelése nem volt része a programnak.
- Na igen a Labirintus, meg is feledkeztem róla. – mormogja magában miután Darren felveti. --A kölyöknek úgy se jutott fegyver, úgyhogy foghat egy követ amivel jelölgetheti a falat. – Mondta nyilvánvalóan a tétlenkedő Tökfejre utalva.
- Szerinte felkészültebbek nem igazán leszünk, úgyhogy akár el is indulhatnánk. – Jelenti ki és elindul a barlang bejárata felé, ha a többiek is egyetértenek vele.

A két férfi ismételten nem reagál Liza szavaira, mintha teljesen ignorálnák őt, de a nő úgy látja, hogy azért mert valamin gondolkodnak. Csak enyhén megcsóválja a fejét és egy "fiúk" méltatlankodó gondolat mellett elindul fel a hegyre. Az utat sokkal gyorsabban és könnyebben tudja megtenni, felfelé a hegy tetejére, mint amire számított, még csak ki sem fullad. Először nem veszi észre, hogy mi van a hegy túloldalán, mert visszanéz, hogy a többiek jönnek-e utána. Végignéz a tájon, néhány másodpercig csak csillogó szemekkel gyönyörködik az előtte megelevenedő legendákba illő szépségű tájon. Most sok mindent megadna, hogy Makarov ott legyen mellette és megfoghassa a kezét és együtt nézhessék a föld és az ég találkozását. Ezt a gondolatot gyorsan elhessegeti, soha többé nem fogja látni a párját, ha nem teljesítik ez a próbát, ezért most nem szabad rá gondolnia. Atlasz alakja meglepetés Lizának, mindig hatalmasnak képzelte el, több száz vagy akár ezer méter magasnak, aki két kezét az egekbe tartva, oszlopszerűen, rendíthetetlenül tartja az eget, eddig azt hitte csak a szobrokon ábrázolják viszonylag, a hegyekhez képest kis méretű alaknak, aki szenved az égbolt terhe alatt. Egyelőre még nem szól az óriáshoz semmit, Dumbon sokkal jobban ért ehhez és igaza volt most is, még ha a modora hagy is némi kivetni valót maga után.
- Mr. Dumbom, Mr. Chromixen! Jöjjenek fel ide, siessenek, itt van Atlasz, aki tartja az égboltot.
Most még vár, figyeli a tenger hullámázását, a csillagokat, Atlaszt ahogy tartja az eget. Végig figyeli az istenség szemét, hogy nézi-e őt. Ha a két társa nem érkezik meg öt percen belül ismét utánuk kiállt, de nem túl hangosan.

A doktor nézte Damient, ahogy beszélt hozzá. Nem válaszolt semmit, inkább hátatfordított és elment növényeket gyűjteni. Főiskolás korában ebből verekedés lett volna, de azóta már sokat változott a doki. Magában végiggondolta, hogy mekkora ostobaságot mondott a férfi. Ennyi erővel nem is kellene birkát kérni, hanem Damien megehetné a mérget. Ha ugyanis kiáll egy lándzsával az ellen, amit a helyiek együttes erővel sem tudta legyőzni, akkor az oroszlán egyszerűen megeszi.
~Csak bizonygatni akarja Laura előtt, hogy ő itt a domináns hím. Tőlem aztán bizonygathatja, mert engem abszolút nem érdekel a csaj ilyen szempontból, csak a lényeg, hogy ezt oldjuk meg. - gondolta magában Zield.
Mikor már összegyűjtötték a növényeket, akkor ő a kapott mozsárral és olajjal megcsinálta a mérgező pépet, majd megpróbálta megetetni a birkával, amit a segítőkész juhász felajánlott. A biztonság kedvéért a lándzsák végét is bekenhették az anyaggal. Ha valaki olyan ügyes, hogy képes bedobni az oroszlán szájába egy ilyet, azzal talán elér valamit.
A doki megköszönte a juhásznak az állatot és az ételt. Amíg falatozott, gondolkodott. A tűzgyújtás nem volt hülye ötlet. Üveglencsével lett volna a legjobb, de nyilván senki nem készült nagyítóval és szemüveges sem volt közöttük. Zield egy tűzgyújtási módot ismert, ami a természetben talált eszközökkel jelen helyzetben kivitelezhető volt.
- Tűzgyalu. Kell egy kisebb darab puhafa és egy keményebb bot. A puhafát valamelyik kővel meg kell próbálnunk kettéhasítani és egy medret vájni bele. A bottal dörzsölgetjük és kell valami éghető anyag is. Ez megteszi. - mondta a doki és kibújt az ingéből, megmutatva kidolgozott felsőtestét és felajánlva a ruhát arra, hogy a szikráktól lángra kapjon majd.

/ A középső képen látható primitív eszközre gondoltam:

Nos a dokin rögtön látszódott, hogy ha tehetné, akkor engem használna oroszláncsalinak, így eldöntöttem ,hogy nem nagyon fogom a hátam mögé engedni, nehogy engedjen a kísértésnek, és egy tarkón csapással véget vessen a Damien Knight történetnek. Ehelyett csak felhúzott orral és duzzogva elfordult, hogy növényeket találjon.
Hihetetlen, hogy még halálunkban is találunk lehetőséget egymás idegeire menésre. Csendesen megígérem, magamnak, hogy megpróbálok addig is jó fiú lenni, amíg itt rostokolunk, aztán majd ha az egésznek vége lesz, akkor kiüthetjük egymás fogát.
A férfi mindenestre felhasználta az időt, hogy a növényekből valami masszát gyúrjon, amivel még veszélyesebbé tehettük azt a néhány lándzsát, amit sikerült összeeszkábálnom.
Megköszönöm a juhász szívélyességét, amiért kaptunk tőle egy feláldozható állatot, és némi élelmet, így legalább attól nem kellett tartanunk, hogy a gyomrunk korgása elárul minket. Zieldnek volt legalább annyi esze, hogy a tűzgyújtás ötletét fontolóra vegye, és szemlátomást ötlete is volt, hogyan pattintsunk szikrát.
- Mondja doki, mennyi idő alatt hat ez a cucc? – kérdezem az összepancsolt trutyira utalva.
A férfi elég színpadiasan oldotta meg a tűzgyújtást, nagy erővel igyekezett az egész inget felhasználni, hogy mindenki megcsodálhassa. Gondosan visszafojtottam a röhögést, remélve, hogy a következő próbára az istenek küldenek valami ruhát is neki. Ha az összes próbán tüzet kell gyújtanunk, akkor a doktoron kevesebb ruha lesz, mint egy bodybuilder versenyzőn. Még szerencse, hogy nem valami norvég mitológiába csöppentünk.
Az előző kérdésre adott választól függően, és a hangulattól függően esetleg megkérdem, hogy nem –e elég csak egy ingujjat felhasználni, és ha már ég, akkor csak ágakkal tovább táplálni a tüzet, de végülis nem vagyok az anyja.
Ahogy közeledik a sötétség, úgy hagyom a doktort dolgozni a tűzgyújtáson, illetve felajánlom, hogy átveszem, ha esetleg nem gyulladna meg az a fránya ing elsőre. A maradék időben némi információt próbálok még kiszedni a juhászból.
- Mondja, jóember, van valami sejtése, hogy merre tanyázik napközben ez a dög? Illetve melyik irányból szokott lecsapni, majd eltűnni?
A választól függően igyekszem megsaccolni a szél irányát, felmérni, hogy milyen esetleges fedezékek vannak, hogy el tudjunk rejtőzni az oroszlán elől. Mivel már vadásztam egyszer kétszer, így van némi sejtésem, hogy hogyan használjam ki a megfelelő terepadottságokat, jóllehet, most embereket kellett figyelembe vennem, nem egy farkast.
A juhásztól kapott információkat megosztom a többiekkel, illetve, ha valami használhatót tudok kisilabizálni a terep adottságaiból is, de csak óvatosan, hogy még véletlenül se legyen konfliktus köztünk. Nem akarom az oroszlán dolgát könnyebbé tenni...

Liza észrevette az utat, amin meg tudták közelíteni a hegyet. Még valamit láttak mozogni a távolban, egyelőre nem derült ki, hogy mi lehet. Sárkánynak túl kicsi és óvatos, gondolta magában Philippe. Fent a hegyen csodálatos látvány fogadta őket. Megtalálták azt a helyet, ahol az ég összeér a földdel. A tudósok ettől kissé zavarba jönnéek, mert a fizika nem ezt tanítja. Lehet, hogy nincs is így mindenhol, de amit most látnak, azt nem lehet, nem érdemes letagadni.
Lerois időzött egy kicsit a szépséges tájat nézve. A legcsodálatosabb tájképek tudták volna visszaadni, amit itt látott. A nézelődését megint a nő szakította félbe, aki még mindig beszélt. Fölöslegesen, mert a többiek is látták, amit ő és nyilván Raten is rájött, hogy nem sok lény képes az eget tartani. Főleg, mivel Philippe el is mondta az egész történetet...
Kellemes meglepetés volt, hogy a nő nem kezdett beszélni a Titánhoz. Talán mégis volt haszna a ráripakodásnak és észbe kapott. A vámpír végiggondolta, mit mondhatna ennek az óriási, ősidők óta itt raboskodó lénynek. Kis pontatlansággal a titánok az ég és a föld isteneinek ágyában fogantak. Az istenek ellen fellázadtak, azok pedig leverték őket. És mily ironikus, hogy egyik leszármazottjuk tartja össze az eget és a földet, amik találkozásával indult az ő sorsuk, gondolta magában Philippe. Ami még eszébe jutott, az a medúzás történet volt. Itt még nem ment végbe, mivel a titáni lény még élő volt, nem szikla. Gondolkodott, hogy mit tudnának felajánlani a segítségért cserébe. Nem mondta ki a gondolatait, hiszen az óriás jó hallással rendelkezhetett. Erről nem volt pontos ismerete, de inkább nem kockáztatott. Talán a testvéreiért tudnak tenni valamit, hiszen például Prométheusz is hasonló sorsra jutott, csak másképp szenved. Végül Atlaszhoz szólt határozott, hangos szóval:
- Tiszteletreméltó Király, Atlantisz Uralkodója, Titánok és Nimfák sarja, Prométheusz fivére! Fogadd hódolatunkat. Messzi földről érkeztünk eléd, aki megóvod Földünket az ég súlyától. Leányaid aranyalmáira volna szükségünk, hogy életünk megmaradjon. Nagyon hálásak lennénk a közbenjárásodért és figyelemmel hallgatunk szavadra, ha feltárod előttünk, váltságképpen miként tudunk enyhíteni terheiden!
A vámpír várta Atlasz válaszát és reménykedett, hogy a mitikus lényhez intézett fennkölt szavait sem a nő, sem fiatal fajtársa nem csapja agyon valami alpári, modern megnyilvánulással.

A fiúk közt a feszültség szinte tapintható volt, még szerencse , hogy nem ugrottak egymásnak és ehelyett mindenki ment a maga dolgára. A délutánt gyűjtögetéssel töltöttük Zielddel, Damien addig pedig lándzsákat faragott.
Pár óra múlva a juhász meghozta az áldozati bárányt, meg hozott nekünk kenyeret meg sajtot is, bár meghaltunk, legalább az éhség nem fog minket kínozni. Miután megköszöntük a juhásznak az ételt a Dr megpróbálta péppé alakítani a mérgező növényeket, majd az megetetni a báránnyal. A maradék méregmasszába pedig óvatosan belemártom a lándzsáink hegyeit, persze ügyelve arra, nehogy rám kerüljön a trutyi, vagy pedig kiötöljön.
Eközben a fiúk megpróbáltak tüzet csiholni, majd Damien a terepet akarta felmérni.
- Nem rossz ötlet, ha van valahol egy fa vagy valami magasabb hely ahonnan ki lehet szúrni az oroszlánt, az jó lenne, mert egyikünk odamegy, majd jelezne a többieknek mikor meglátja az állatot.
Mondom, majd ha van hasonló a környéken, akkor felmászok a fára, vagy felsétálok a dombra, de igyekszem inkább olyan magaslat helyet választani, ahonnan nem szúrhat ki az oroszlán. Persze ha egyáltalán volt ilyen. Ha nincs akkor inkább nem tépem a számat hanem elmegyek gallyakat keresi, hogy táplálhassuk a tüzet.

Hamarosan megegyeztünk, a fiú fogja jelölni az utat visszafelé. Minden megvan ami kell vagy kellhet. Már csak a Minotaurosz van hátra. "Csak." Belépünk a labirintusba és egyszerre megérzem a hűvös levegőt. Kellemes a kinti forróság után. Természetesen sötét lenne a barlang, ha nem lennének fáklyák. Amik nincsenek is az első elágazás után. Felidézem magamban a Thészeuszt és a Minotaurosz mondát, hátha van valami nyom, hogy merre induljunk. Három lehetőségünk van, bal, jobb vagy előre. Szerencsére Thészeusznak volt segítsége, mégpedig közvetetten a labirintus tervezőjétől, Daidalosztól. Az ő tanácsa igen egyszerű volt.
- Ahogy Daidalosz, a tervező nyilatkozott az irányról, Menj előre, mindig lefelé, sose balra vagy jobbra.  Javaslom, mi is kövessük az ember tanácsát. És valaki hozza el az egyik fáklyát. - mondom a kis csapatunk többi tagjának. Ha senki sem hozz fáklyát, természetesen én igen. Talán legjobb lenne ha a fiú hozná, így legalább valamilyen eszköze lenne amit talán használhat harcra.

Hát eléggé nehézzé vált még a legegyszerűbb dolgok megoldása is, ha már nem rendelkezek egy farkasember erejével. Ehhez majd hamar hozzá kell szoknom, különben semi esélyem nem less visszakerülni az élők földjére. Azonban igyekeztem kivenni a részemet a csapatmunkából, és tartan az állat hátsó lábát, amennyire csak tudtam. Persze néhány rúgást még így is beszereztem, ezek gondolom meg fognak látszódni, legalábbis amíg itt az Alvilágban tevékenykedünk.
Zield rosszabbul járt, neki egy művészi birkafogsor lenyomatt díszelgett a karján. Ha lehetséges, szerzek egy darab gyolcsot, vagy ruhát, végső esetben feláldozva egy darabot a zakómból, vagy Zield ingjéből, ha végül nem áldozta fel az egészet a tűzgyújtáshoz.
- Szerintem kössük át a sebét, doki – mondom, ha ő nem törődne vele - jobb lenne, ha az oroszlán a birkára koncentrálna, és nem a karjából szivárgó vérre. Lehet, hogy nem az öreg, hanem a sebesült á... – na jó még véletlenül se sértegessünk – szóval a sebesültet választaná.
Persze, ha a seb nem vészes, akkor a fenti ötletem el sem hangzik. Miután a dokit sikerült helyre hozni, eszembe jut még valami.
- Lehet, hogy ostoba kérdés – vallom be – de ez a birka eléggé küzdött a növények ellen. Vajon az oroszlán nem fogja megérezni valahogy...hogy valami nincs rendben?
Aztán felhangzik az első oroszlánüvöltés, úgyhogy már úgysem változtathatunk túl sokat. Még egy utolsó ellenőrzés kezdeteleges fegyvereinken, és jó lenne valami búvóhely után nézni, hogy az oroszlán nyugodtan falatozhasson...ha mind szerencsések vagyunk.
- Mit gondolnak váljunk szét, vagy keressünk együtt valami búvóhelyet?
Persze meghallgatom mindenki ötletét, de ha az elbújás mellett döntünk, akkor úgy helyezkedek, hogy az alkonyi szellő ne az állat felé sodorja a szagomat, így ha lehet, akkor még inkább rejtve maradjak. Remélhetőleg egyébként a könnyű zsákmány kelti fel majd először a figyelmét...

A doki egykedvűen felelt Damien kérdésére:
- A jelenlegi fajtáknál ilyen töménységben néhány perc kell, akár emberről, akár állatról van szó. Persze minél nagyobb és szívósabb, annál több idő kell. De itt évezredekkel korábbi állapotok vannak, vegyszerezés és permet nélkül, ráadásul egy hatalmas szervezetbe kell bejuttatnunk.
A juhász még megosztott velük annyit, hogy sötétedés után szokott jönni az oroszlán és az iránya meghatározhatatlan. Ismeri a területet és éjszakai is jól tájékozódik, ami persze részben kifinomult szaglászásnak és hallásnak is köszönhető, gondolta végig magában Zield.
A méregkeverék elkészült és bekenték vele a lándzsákat is. A birka etetése nehezebben ment, mint gondolták. Hárman fogták le, hogy a doki beletömhesse a toxikumot, de így is megharapta. Zieldnek szerencséje, hogy ekkor méreg még nem volt a fogakon. Mindannyian sebesüléseket szereztek és ez nagyon rossz jel volt. Nem azért, mert olyan nagyon legyengülte volna tőle. Damien fel is tette a kérdést, ami Zieldben ekkora nyilvánvaló lett. Ingerültté vált, mivel ez teljesen ellentmondott mindennek, amit ő tudott:
- Haszonállatok százai pusztultak bele abba, hogy a legeléskor megették a mérgező növényeket a veszélytelen takarmánnyal együtt! Észre sem vették, csak zabáltak, amíg nem kezdtük ezeket irtani! Ez meg megérezte és ha ennek az alvilági birkának ilyen szaglás van, akkor milyen lehet a fenevadnak? Lehet, hogy az egésznek semmi értelme nem volt. A rohadt életbe!
Zield ellátta volna a sebét, de elfogadta Damien segítségét is. Laura terve az volt, hogy felmászik egy fára. Ezt a doki jó ötletnek találta, hiszen onnan nagyobb területet lehet belátni. Sajnos azt sem tartotta kizártnak, hogy egy ekkora állat még egy fát is ki tud dönteni.
A tűzgyújtás sikeres volt és így már volt fény is. Zieldet eléggé kétségbeejtették a történtek és egy dolgot vetett még fel, mikor már egy kicsit lenyugodott.
- Ha kiszagolja, akkor sincs minden elveszve, de nagyon pontosnak kell lennünk. Ha a mérgezett tetem nem kell neki, akkor a nyáj felé fog fordulni. Melyikünk céloz a legjobban? Ha más nem, akkor én beállok a juhok közé és ha arra kerül a sor, hogy ránk támad az oroszlán, akkor megpróbálok a torkába dobni egy lándzsát. Ha nem sikerül, még akkor is ott van a másik, amivel közelharc esetén bedughatom a mérgezett hegyet a testnyílásain. A száján kívül a végbélnyílás, a füljárat vagy az orra is megteszi illetve nőstény esetén a hüvely. Hím esetében sokkal nehezebb lenne a nemiszervébe bejuttatni a fegyvert. Nagyon nehéz, de meg kell próbálnunk. És ha semmi nem segít, akkor még ott van a tűz.
A doktor arra gondolt, hogy mi történik, ha itt valamelyikük meghal. Messzebbre már nem kerülhet, de örökre itt ragad. Nem túl jó kilátások, akármilyen vidám is volt az a görög falu, amit láttak. A szerzett sebesülések talán nem lesznek maradanódak, hiszen ha a bomba által szétszaggatott teste az istennő összerakja, akkor ezeket is orvosolja. Ha az oroszlán például letépné Zield lábát, de végül győznek, akkor is két lábbal kerül vissza a valóságba, ebben reménykedett. Muszáj volt reménykednie, hogy bátorságot öntsön magába.

A vámpír szavaira az óriási lény lassan nyitotta ki a szemeit. Nehéz felfogni, milyen lehet az eget a vállán tartani, de most valahogy megsejthettek belőle egy kicsit. Minden erejét bele kellett adnia. Héraklész erejét is jobban el tudták már képzelni így, hogy látták, milyen terhet vett magára egyszer.
Atlasz nem számított látogatókra és előúször végignézte őket. Philippe nem volt ijedős, de tudta, hogy a titáni leszármazott könnyedén agyontaposhatná mindannyiukat egyetlen lépéssel. Ha az eget elengedné, annak pedig beláthatatlan következményei lennének. Vagy mégsem?
A titán biztosítota őket a jóindulatáról, hogy segíteni akar, de azt mondta, nem tud. Héraklész egyszer átverte, hitegetve azal, hogy visszajön, most talán már nem is akar kockáztatni. Amikor megmozdult, hogy máshogy fogja meg az eget, akkor mindhárman elestek a rengéstől. Lerois-nak ötlete támadt:
- Nagyra értékeljük segítőkészségedet, Atlasz! Mondd, leányaidhoz tudnál olyan szavakat intézni innen a messzeségből, melyekre hallgatnának és almát hoznának nekünk? Vagy a sárkányt le tudnád dönteni lábairól egy olyan hatalmas mozdulattal, amit az előbb láthattunk?
A vámpír fejében még motoszkál az is, hogy minek a mozgását láthatták az előbb a fák között. Ha az egyik Heszperida járna erre, az nagy szerencse volna, hiszen akkor beszélhetnének vele Ladón kikerülésével. Erről egyelőre nem ejt szót. Ha Liza többet látott vagy van valami értelmes ötlete és azt normálisan el is tudja mondani, akkor megteheti. Lerois nem reménykedik ebben, de nem is fogja be a nő száját. Látnia kell, hogy itt nem akárkivel beszél és ez talán arra sarkallja, hogy ő se mondjon meggondolatlan és balga dolgokat.

Sikeresen elkészíthettem a mérgezett lándzsákat, mivel a szmötyiből volt bőven. A dokinak mindannyiunknak segítsége volt a birka méreggel való megetetésében, mert az az öreg birka úgy rúgott össze vissza, mintha megérezte volna mivel akarjuk megetetni, bár az is lehet, hogy csak az erőszakos etetési módszerünk nem tetszett neki.
Az etetés végre már mind televoltunk patanyomokkal, sőt a dokit még egy harapásnyom is díszelgett. Mikor felajánlanám, hogy segítenék ellátni, már Damien megelőzött így csak néztem, ahogy a srác ellátja a doki. Kicsit viccesnek is tartottam, hogy a dokit kell ellátni mikor ő szokta ezt tenni másokkal.
A nap lement, a távolban pedig üvöltés hallatszott.
- Azt hiszem most meglátjuk mennyire eszes egy oroszlán ez.
Mondom, majd Damien kérdésére válaszolok is.
- Maradjunk együtt, külön kevesebb az esélyünk. Bár gyorsan kéne dönteni hova bújunk vagy mászunk.
Mondom, majd gyorsan körbenézek, hogy meglássam a lehetséges búvóhelyeket. És a többieknek a legideálisabbat mutatom, jelezve, hogy azt válasszuk. Lehetőleg akkorát, amely mindannyiunknak megfelel.

Magabiztosan vezetem kis csapatomat végig a labirintuson. Szinte biztos vagyok a dolgomban. Egészen egy zsákutcáig. Mivel végig egyenesen jöttünk, le lehet vonni a következtetést, hogy nem Daidalosz labirintusában vagyunk... Úgy tűnik Perszeponé mégsem teljesen kreálja újra a mítoszokat. Körülnézek, hogy van e valami csapda vagy titkos átjáró. Minden fal sima, a padló is sima semmi kiálló gomb vagy lehetséges kapcsoló. Egyszerűen szuper. A csapat társaimhoz fordulok, megköszörülöm a torkomat és megvonom a vállam.
- Bocsánat. Úgy tűnik mégsem követi a labirintus a saját szabályait. Mennyünk vissza és szedjük fel a köveket az úton. - - javaslom a többieknek. Mivel nem nagyon van más lehetőség így visszamegyünk az elágazáshoz. Felmerül a kérdés, hogy jobbra vagy balra mennyünk. Megvizsgálom melyik lejt jobban arra megyek. Ha egyik sem, vagy mindkettő, lejt és nincs valakinek jobb ötlete, akkor balra mutatok és elindulok arrafelé. Kezdetnek megteszi.

Liza átadja a kezdeményezést, a sokkal jobban hozzáértő Dumbon-nak majd Ratennel együtt kicsit hátrébb vonul. Atlasz alakja hatalmas, sokkal inkább a megjelenése, tekintélye mint a tényleges mérete, amelyet most, hogy az óriás végigmérte a csapatot még jobban megcsodál. A démonok és előtte a katasztrófák után ez ismét egy olyan része a Reneszánsz világnak, ami a Nexushoz képest maga a lehetetlenek világa volt kezdetben, most újra átélheti azt a meghökkentő felfedezést, hogy minden ami körülötte van, bármennyire is hihetetlen mégis igaz. Szinte átérzi Atlasz terhét, de nem segíthet rajta, egy ksi időre sem, nincs más aki tarthatná az égboltot rajta kívül. Amikor a rengés miatt elesik reflexből, próbál úgy esni, hogy ne üthesse meg magát a saját súlya miatt, csak a földre kerüljön. Amint biztonságos, feláll és összeszedi magát, annyira, hogy ismét cselekvés képes legyen, ha kell segít másnak is talpra állni.
- Esetleg bölcsességeddel tudnál nekünk tanácsot adni, hogy miként cselekedjünk. Hálásak lennék azért is.
Egészíti ki a férfit, nem sokkal később, az első gondolattal ami eszébe jut. időközben egészen megbarátkozott a szóhasználattal és a stílussal. Egyszer még hátranéz, hogy lát-e mozgást az erdő felől.

- Végül is Daidalosz nem  lett volna legendába illő építész ha olyan labirintust épít amiben csak egyenesen kell menni. – Jegyzi meg amikor Daidalosz tanácsa végül csődöt mondott és kénytelenek voltak visszatérni a hármas elágazásba. Ő is ahogy Darren, a további két lehetőségből próbált választani. Társával ellentétben ő nem azt kereste, hogy merre lejt az építmény. Ő inkább Gandalf tanácsát követte és az orrára hallgatott. Légmozgást keresett, ami arra utalt, hogy arra nagyobb tér van és nem zsákútca, vagy állat szagot ami a minotaurusz jelenlétére utal. Ha talál ilyesmit ezt meg is osztja a többiekkel, ha nem talál semmit és Darrennek sincs jobb tippje akkor csak ennyit mond:
- Menjünk balra! – végül is valamerre el kell indulniuk. Ettől függetlenül a kardja hegyével elkezdett egy elnagyolt térképet rajzolni a pajzsa belső bőrborítására, biztos ami biztos. Nem törekszik arra hogy méret arányos vagy részletes legyen, csak a kereszteződéseket és a haladási irányukat vázolja fel.