Phoenix Electronics

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Go down

Phoenix Electronics Empty Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Szer. 13 Nov. 2013, 00:16

Phoenix Electronics ZkpnPhoenix Electronics 9aea
 
 
New York külterületein, nem messze Redrose Villagetől áll a Phoenix Electronics épülete. Minden itt dolgozót megállítanak a kapuban ellenőrzésre, így mindenkinek saját belépőkártyája van. Hivatlanul senkit sem engednek be, az őrök vagy elküldik az illetőt, vagy további intézkedésig a kapun kívüli vendégparkolóba kísérik őket. Az épületen belül az őrök munkáját az örökké éber MI, F.R.I.N.G.E. is segíti, állandóan futtatva az arcfelismerő programot, minden anomáliát Kylenak jelentve.
Az épület tágas, mindennek és mindenkinek meg van a helye, az itt dolgozók szakképzettek, hozzáértők és jól megfizettek.
A második emelet a fejlesztőké, akik vagy saját ötleteiken dolgoznak, vagy Kyle Phoenix elképzeléseit próbálják megvalósítható formába önteni.
A harmadik emeleten irodák kaptak helyet. Könyvelők, asszisztensek, üzletkötők, azon részlegvezetők, akiknek éppen nem valamelyik másik szinten van dolga. Itt található a fő tárgyaló is.
A negyedik emelet egyszerre tölti be az igazgatói iroda és Kyle lakásának szerepét. A legtöbben tudják, hogy főnökük az épületben lakik, de azért is ő a főnök, hogy itt lakjon, ha úgy akarja.
Az egyetlen jelentős melléképület a dolgozók étkezője, amihez egy kisebb park is tartozik, hogy jó időben élvezhessék a napsütést, akik ott akarnának befalni egy szendvicset.


A hozzászólást Kyle Phoenix összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 13 Nov. 2013, 00:17-kor.
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Szer. 13 Nov. 2013, 00:16

Mint minden reggel kilenckor, Rita Collins három gyors koppantás után belépett főnöke irodájába, majd egy pillanatra ledermedt. Kyle Phoenix ugyanis az íróasztala mögött ült, de nem a szokott hanyagságával, dárga cipőit az asztal lapján nyugtatva, éppen jelentéseket olvasott, szeme villámgyorsan futotta át a sorokat, agya automatikusan kiválogatta az értékes információt, és a szemétbe dobta a többit.
- Jó reggelt, Miss Collins! – köszöntötte a nőt.
- Jó reggelt, Mr Phoenix! – válaszolta az még mindig az ajtóból.
- Minden rendben?
A nő végignézett a kifogástalanul elegáns férfin. Az irodát még belengte a kávé illata, de sem egy piszkos bögre, sem más nem ronthatta el az összképet.
- Persze, persze – kapta össze magát a nő. – Csak...jól van, uram?
- Miért ne lennék?
- Hát csak – mosolyodtt el Rita egy kicsit – olyan...
- Milyen?
- Igazgatósan néz ki. Ugye nem szedett be semmit?
- Hétköznapokon soha – majd látva a nő megrökönyödött arckifejezését egy vigyorral hozzátette. – Nézze Miss Collins, minden rendben. Volt néhány dolog, aminek utána akartam nézni, ennyi. Ne lásson rémeket, oké?
- Igen, uram.
- Helyes. Jöjjön vissza kilenc ötvenkor.
- Igen, Mr. Phoenix.
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Szer. 13 Nov. 2013, 18:38

A mondott időben a nő visszatért, és megnyugodva látta, hogy még mindig nem történt változás, főnöke azóta sem távozott. Azt ugyen nem tudta, hogy miért is kellett visszajönnie, remélte, hogy akármiről is van szó, gyorsan, még a reggeli értekezlet előtt le tudhatják.
Kyle a végére ért az anyagnak amit olvasott, és becsukta a mappát.
- Mehetünk!
- Hova?
- Tíz óra, értekezlet? Vagy áttették későbbre?
Nagyon jól tudta, hogy nem, mert arról kapott volna értesítőt, és F.R.I.N.G.E. is figyelmeztette volna. Rita Collins immáron biztosra vette, hogy valami csapda lappang a háttérben, másra nem tudott gondolni. Kyle eddig minden lehetséges kifogást felhasznált, hogy pont az ilyen ülésekre ne kelljen elmennie, sokkal szívesebben dolgozott a saját ötleteien ebben az időben is, vagy volt máshol…akárhol, csak nem igazgatói értekezleten.
- Nem is tudom, csak egy sima megbeszélés. Igazán nem muszáj ott lennie.
- Ó nem – mondta Kyle mosolyogva – szeretnék ott lenni. Egyébként sem találkozok az emberekkel eleget.
A nő csak egy halk sóhajjal vette tudomásul, hogy Kyle nem fogja megkönnyíteni a dolgát ma reggel sem. A férfi nem volt visszahúzódó, és nem egyszer látta az Electronics különböző helységeiben, amint egy munkaállomásnál dolgozott, a fejlesztőkkel egyeztetett (értsd vitatkozott), vagy bedobott egy kávét akárkivel ebédszünetben. Jó érzékkel megsejtette, hogy mire is készül a férfi, azonban nem tehetett ellene semmit. Ha egy unalmas reggeli ülésre akart eljönni, hát legyen...
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Csüt. 14 Nov. 2013, 17:40

Három órával később az ülés véget ért, és mindenki végre mehetett a dolga után. Kyle utolsóként maradt, és megvárta, hogy Rita Collins összeszedje a papírokat, jegyzeteket. Az egész pont olyan volt, amiért Kyle nem szerette ezeket az üléseket: unalmas.
- Általában mennyi ideig tart egy ilyen…
- Nagyjából egy órát – felelte a nő egy árnyalatnyi ingerültséggel a hangjában.
- Akkor miért voltunk itt – húzta fel az ingujját – lássuk csak három órát.
- Mert maga rákérdezett, minden egyes piszlicsáré ügyre, ami csak…
- Tehát most az a probléma, hogy túlzott érdeklődést mutatok a cégem belügyei iránt?
- Nem ezt mondtam, csak… - a nő érezte, hogy csapdába sétált.
Kyle végülis elérte, amit akart, és ilyenkor hajlandó volt nagylelkűnek lenni.
- Legyen úgy, hogy hetente mondjuk a hétfői ülésre eljövök, így mindenki felkészülhet rá.
- Rendben – sóhajtotta a nő.
- A többi napon, pedig csak elolvasom azokat a jelentéseket, amik egyébként is az asztalomon landolnának, az ön megjegyzéseivel.
Rita Collins lelki szemei elé beúszott egy kép a három órás reggeli értekezletekről, ahol a főnöke töviről hegyire kifaggat minden egyes részlegvezetőt nem is a heti, hanem az aznapra tervezett ügyekről. Valóban a munkaidő majdnem fele erre ment rá.
- Természetesen ha bármi rendkívüli történik, akkor jövök.
- Rendben van – mondta a nő egy pillanatnyi gondolkodás után.
- Menjen és igyon egy kávét.
- Tessék, uram?
- Fáradtnak tűnik.
- Jól vagyok.
Kyle mosolyogva nézett fel az asztal mögül.
- Ugyan már, pontosan tudom, hogy milyen fárasztó voltam – pördült meg a székkel. – Vegye ki az ebédszünetét, igyon egy kávét, nézze meg a híreket, vagy az emailjeit. Lazítson pár percet!
- De addig…
- Miss Collins, úgy gondolja, hogy nem tudom elvezetni az Electronincsot maga nélkül néhány óráig?
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Szomb. 16 Nov. 2013, 22:52

Rita Collins egy meglehetősen alulöltözött főnökkel találta magát szemközt, amikor másnap a szokásos kopogtatás után belépett az irodába. Persze a szemközt és az alulöltözött mind viszonylagos fogalmak voltak, de a kettejük munkatársi kapcsolatát nézve eléggé pontosan írták le a helyzetet. A férfi egy farmerban és atlétában állt az ajtó mellett a méregdrága irodai fotelben. Fején egy védőszemüveg, kezében pedig egy meglehetősen hangos fúróval éppen lyukat ütött az egyik felső sarokba. A belépő nőre így finom vakolat, és por szitált. A fúró, és a fülében lévő zene elég volt ahhoz, hogy Kyle ne vegye észre a belépő nőt.
- Mr. Phoenix!
Semmi.
- Uram!
Még mindig semmi. Rita Collins egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy meglöki a széket, amin főnöke nyújtózkodott, ha már pont egy gurulós széket választott, mindenféle biztosítás nélkül. A nyílvánvaló pereskedés, és a munka elvesztése azonban legyűrték a gonosz kis gondolatot, így csak fejét elfordítva megbökte a férfit, remélve, hogy nem esik le ijedtében.
- A fenébe – rezzent össze a férfi a váratlan érintésre – Miss Collins – nézett le a nőre – csak hétköznapokon szokott kopogni?
- Kopogtam, de nyílvánvalóan nem hallotta uram.
- El voltam foglalva az irodai fejlesztésekkel.
- Azt látom – felelte a nő nem kevés szarkazmussal, ahogy a sok méter kábelen, és a nyolc hangfalon végignézett.
Kyle közben leugrott a szék karfájáról, ahol mostanáig egyensúlyozott, és a homlokára tolta a szemüveget. Kiváncsian vigyorogva nézett a nőre.
- Egyébként mit csinál itt szombaton. Tudtommal nem órabérben fizetem, és nem emlékszem, hogy kértem volna, hogy túlórázzon.
- Ma érkeznek az első teherautók.
- Tudok róla, és tudtommal a kijelölt hely már várja az építőanyagokat. Egyébként meg figyelem a kamerákat, így ott tudok lenni, amint az első kamion behajt a kapun.
- Csak gondoltam...
- Miss Collins – törölte meg a férfi kezeit egy rongyban – önre igen fontos feladatok várnak majd, amint állnak az épületek, akkor majd dolgozhat hétvégente, vagy akár éjszaka, amíg felvesszük az embereket, integráljuk a megrendeléseket, a kimenő árukat satöbbi satöbbi.
A nő hallgatott.
- Bízzon egy kicsit bennem – folytatta Kyle. – Mondtam, hogy megszerzem a szükséges engedélyeket, és azok azóta pecsételve és lefűzve ott vannak az asztalán. Mondtam, hogy megszerzem a terveket, és azok közvetlenül az engedélyek mellett vannak. Azonkívül mondtam, hogy felügyelem az anyagok érkezését, és itt vagyok készenlétben nem máshol.
- Én, csak...
- Azonkívül tudtommal semmi baj nincs a telefonjával igaz? – kérdezte a férfi, miközben a kezébe vette az egyik hangfalat.
- Nincsen – Rita összerezzent, ahogy a férfi először az ülésre, majd a két karfára lépett, de legnagyobb meglepetésére egyszer sem billent meg.
- Akkor szombatonként elég, ha fölhív, ha feltétlenül – morogta a férfi, miközben a hangfalat tartotta, a másikkal pedig csavarozott – ellenőrizni akarja, hogy tisztában vagyok a napi feladataimmal.
- Értettem.
A nő egy cseppet elkeseredettnek tűnt, és Kyle nem igazán akarta megbántani.
- Viszont, ha már itt van, akkor ihatnánk egy kávét, és segíthetne kitalálni, hogy hova is tegyük a többi hangfalat a jobb hangzás érdekében.
A nő összehúzott szemekkel nézett rá, Kylenak szemlátomást meg sem fordult a fejében, hogy valami más, sokkal jobb dolga is lehet, mint egy hóbortos főnökkel töltenie a hétvégét, főleg úgy hogy az elmúlt perceket azzal töltötte, hogy kifejtette, mennyire is nem szükséges a jelenléte.
- Természetesen így ez már túlórának számít – mondta Kyle a kávégép mellől. – Kapucsinó jó lesz?
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Szer. 20 Nov. 2013, 17:00

Kylenak a hétvégén sikerült mindazt az átalakítást befejeznie, amibe belefogott, így biztosítva, hogy az Electronics új épületének építése nem zavarja meg a nyugalmát. Persze a munkagépek, a légkalapács, és az egyéb munkák még így is jelentős zajjal jártak, de amennyire lehetett, ezeket a tényezőket sikerült az ajtón vagy ez esetben az ablakon kívül tartani.
Éppen egy régi számot hallgatott, amelyből a Mind & Machines is készített feldolgozást annak idején, amikor Rita Collins koppantása hallatszódott. Ezúttal sikerült lekapnia a lábait az asztalról, és elfoglalt főnök benyomását keltenie.
Mire a nő az asztalához ért, a zene is olyan hangerőre halkult, ami nem akadályozta a beszédet. Ezúttal a férfi kérette magához a nőt, hogy megtudja, hogyan haladt a munka elkezdése, hiszen itt azért többről volt szó, mint felhúzni egy hullámpala raktárat.
- Jó reggelt, Miss Collins!
- Mr Phoenix – biccentett a nő.
- Bármi érdekes?
- Minden rendben ment. Három hibásan szkennelt igazolvány, azóta kijavítva. Az alapozáshoz is megérkeztek az anyagok, és megkezdték a vezetékek lefektetését a munkaterülethez.
- Értem. Kimutatások? – bökött a férfi a nő kezében tartott PDA – ra.
- Itt vannak. Másolás! – semmi sem történt. – Elnézést – mondta egy apró mosollyal – csak ki akartam próbálni.
A férfi elfojtott egy kuncogást.
- Nem gondolhatta komolyan, hogy amilyen önző vagyok, másnak is hozzáférést engedélyezek a kis játékszereimhez.
- Pedig az ügyfeleink biztosan el lennének ájulva, ha látnák működés közben.
- Mindent a maga idejében Miss Collins – rázta meg a fejét a férfi, részéről lezárva a témát. – A negyedéves pénzügyi mérlegünk szerint az eladásaink száztíz százalékkal nőttek az új processzoroknak köszönhetően.
- Nem is tudtam, hogy követi az eladásokat.
- Muszáj volt – vont vállat a férfi – ha a cég nem profitál, akkor nem engedhetjük meg a fejlesztéseket, mert arra kéne koncentrálnunk, hogy a felszínen maradjunk. Másolás!
A kiadott parancsra az épületet behálózó MI le ismentette a nő PDA-ján található fájlt, hogy a férfi bármikor elolvashassa.
- Van még valami, kisasszony?
- Nincs, uram – a nő szeme sarkából látta, hogy az átvitel meg is történt. – Semmilyen komoly tárgyalás, vagy találkozónk sincs a mai napra.
- Rendben. Akkor csak kimegyek, megnézem, hogy hogyan is állnak az előkészületek, mobilon elérhet...
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Sandman Szomb. 23 Nov. 2013, 01:38

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Phoenix a szokásos testtartással foglalta el főnöki fotelét. A monitorján azonban most egy üres dokumentum első sorának elején villogott a kurzor. Itt volt az ideje annak, hogy összeszedje a gondolatait és eldöntse, hogy merre fog menni a cég. A befektetési kedv magasan szárnyal, ahogy a banki kamatok is elég alacsonyak ahhoz, hogy megfelelő kondíciók mellett lehessen hitelt felvenni. Ezen kívül a cég eladásai is jó irányban haladnak ahhoz, hogy egyenesbe hozzák az eddigi fejlesztések és induló gyártási költségek egyenlegét.
Most, azonban egy vezetői értekezlet előtt, illene előállnia azzal a remek ötlettel, amivel minimális befektetéssel, hatalmas profitot fognak szakítani. A sok-sok remek gondolatot formába kell ölteni, prezentálni kell majd. Mert nem lehet mindent egyszerre. Csak lépésről lépésre...

...szóval a nagy kérdés, hogy merre tovább Phoenix Electronics?!
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Szomb. 23 Nov. 2013, 21:50

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Kyle, hogy elkerülje Rita Collins megrovó tekintetét, gyorsan felhívta a nőt, és előre biztosította, hogy tartja korábbi ígéretét, és bemegy a hétfői vezetőségi értekezletre. Cserébe nyugton hagyták egész reggel, így nyugodtan készülhetett, kávézhatott, és még a lábát is feldobhatta az asztalra. Kint folyamatosan érkeztek az építési anyagok, és gőzerővel folyt a munka, hogy a szükséges áram víz és egyéb szükséges dolgok a rendelkezésre álljanak.
Kyle volt a tulajdonosa és a fő részvényese a saját cégének, és ez nyílvánvaló előnyöket biztosított a számára, mégis jobban szerette, ha az ilyen nagy változásokkal mindenki tisztában van, így fel tudtak készülni, és készíteni a részlegüket bármire, ami egy ilyen bővítésnél előfordult.
Természetesen Kylenak nem most kellett összeállítania az egész jelentést, erre voltak neki is pénzügyi tanácsadói, és nem mellesleg Rita Collins, aki lehet, hogy időnként próbálta rendbetenni a férfit, de ugyanakkor egy pénzügyi zseni is volt. Kyle szíve szerint már hónapokkal előbb megkezdte volna az Electronincs bővítését, de a nő tanácsára kivárt egy fél évet.
Szerencsére a város felújítása még mindig tartott, így a céghez folyamatosan érkeztek a megrendelések, kedvező anyagi hátteret biztosítva. Mivel azt mindketten tudták, hogy ez nem tarthat így örökké, szükségessé vált, hogy szélesítsék a cég szolgáltatásait, és termékeit. Prók és kontrák, érvek és ellenérvek hangzottak el, természetesen nem egy nap alatt született meg a döntés, és ezután határozta el Kyle, hogy távol tartja magát a pénzügyi ülésektől. Azóta mérnökök dolgoztak az új épület tervrajzán, és a benne elhelyezendő gyártósoron. Kyle folyamatosan felügyelte a munka ezen részét, ahol szükségesnek látta, ott akár át is írva a terveket.
Tudta, hogy nem lesz könnyű beszállnia a versenybe, ami az elektronikus piacot uralta, éppen ezért tervezett meg egy olyan processzort, amivel reményei szerint üzleti vetélytársai elé vághatott, és ott is maradhatott. Számtalan óra munka és legalább ugyanolyan hosszú tesztidőszak után a férfi elég életképesnek látta az új chipet, hogy egy valóban éles kipróbálásnak vesse alá, és beépítette F.R.I.N.G.E. – be. Az MI így is olyan gépen futott, aminek még sem neve, sem sorozatszáma nem volt, és a férfin kívül még senki sem látta. A mesterséges intelligencia ugyanarra az eredményre jutott, hogy az új mikro bizony megelőzi a korát, míg a felmerülő költségek nem haladják meg egy középkategóriás processzor árát, és bármelyik az abban évben kiadott alaplapba integrálható.
Ezután már adva volt a következő lépés, hogy a Phoenix Electronicsnak mely irányba kell tovább fejlődnie. Elvégre mikrochipek a 2024-es évre már mindenhol ott voltak. Számítógépek, gépjárművek, orvosi felszerelés, légi, földi és vizi közlekedés a lehetőségek száma végtelen. Az új szerelő csarnokkal, és a gyártósorokkal már a lehetséges vevők számát is jelentősen növelhette.
Tíz előtt tíz perccel Rita Collins belépett az irodába, hogy Kylet az ablaknál lássa. Kezében egy bögre kávéval. Bár készült arra, hogy meg kell igazítania a nyakkendőjét, vagy a gallérját, vagy figyelmeztetni, hogy bár a nadrág és a zakó egyaránt szürkék voltak, mégis igen csak jelentősen eltértek egymástól, és nyílván nem tartoztak össze. A férfi azonban kifogástalan volt, méretre készült fekete öltöny, sötétkék ing és bőrcipő. Talán túl sötét lett volna, ha nem villant hozzá egy olyan mosolyt, ami még a nő szívét is meglágyította egy pillanatra.
- Miss Collins.
- Mr Phoenix. Minden rendben?
- Pompás. Mi lehetne rossz? Magával?
Bár Kyle tartotta az ígéretét, mégis szemlátomást unta a vezetőségi értekezleteket, most viszont szemlátomást ragyogott.
- Minden rendben – válaszolta a nő egy enyhe mosollyal.
- Bármi jótanács a mai napra? – kérdezte a férfi, miközben felkapta saját PDA-ját.
- Csak tartsa fent – lépett közelebb a nő – ezt a mosolyt – simított le egy láthatatlan ráncot – fókuszáljon a pozitívumokra – lépett hátra. - Mindenki megkapta a tájékoztatót, úgyhogy nem kell az egészet újból felmondania. Legyen rövid és lényegretörő. A végén pedig ne engedjen túl sok kérdést, hogy én is megdolgozhassak a munkámért – tette hozzá mosolyogva.
- Tudja, hogy akár maga is elmehetne erre az egészre helyettem?
- Oh nem, a főnök megjelenése mindig inspiráló – hárította el a nő. – Mutatja, hogy őt is érdekli a dolog, és nem csak a pénzre hajt.
- Pedig arra is.
- Na ezt majd ott ne mondja. Nyílván meg kell említeni, hogy milyen extra profittal jár a bővítés, de manapság sem biztos semi. Senki sem számolhatja ki a piacot.
Kyle összehúzott szemmel nézett a nőre. Most ő is vagy ennyire izgult, vagy csak az ördög ügyvédjét játszotta.
- Ennyi tanács éppen elég is lesz mára.
- Akkor indulhatunk?
- Indulhatunk.
Nők…az egyik pillanatban minden rendben van a másikban pedig… - dohogott magában a férfi, de mire a lifthez értek már el is múlt a rosszkedve. Tőle szokatlanul tényleg várta az értekezletet…
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 23 Nov. 2013, 21:52

//Elnézést, hogy közbe szólok... illene megvenned Collins-t njk-nak, akár azt az 1 kreditet is rákölteni, mivel már jócskán túllépted vele a szabadjátékban is azt, ami megengedhető, így meg, hogy kalandon vagy már főleg.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Phoenix Electronics Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Vas. 24 Nov. 2013, 00:37

// Oké, írok akkor majd neki egy karaktert valamikor hétfőn, és akkor 2 kredites karakter lesz, és akkor fel is használtam a kreditjeimet. Így majd több szerepet is kaphat Very Happy //
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Sandman Kedd 26 Nov. 2013, 01:59

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Pontosan tízet ütött az óra, amikor Phoenix belépett az üvegfalú tárgyalóba. A helyiséget uraló hosszú fekete asztal körül már ott ültek a cég legfontosabb közép és felső vezetői. Minden részlegről eljött egy-egy felelős mérnök. Megjelent a humán erőforrás elosztással foglalkozó szekció igazgatója. Ott volt a pénzügyi osztály vezető elemzője. A különböző fejlesztő mérnök divíziók vezetői és néhány vezető programozó. Korukat tekintve igen vegyes volt a kép. A humánpolitikai osztály vezetője egykorú lehetett a programozókkal. De a mérnökök és a pénzügyi szakértők mind idősebbek voltak Phoenixnél. Amikor a cégtulajdonos és missz Collins beléptek, mintha megfagyott volna a levegő. Minden szempár rájuk szegeződött, de senki sem állt fel. Inkább az asztal felé fordultak vissza, többségük aggódó vagy közönyös arccal. De mind becsukták az előttük fekvő dossziét s vártak. Az asztalfőn, illetve az asztalfőtől jobbra volt még egy-egy üres szék. Hagyományosan Kyle és Rita helye. Még akkor is üresen hagyta ezeket a székeket a vezetőség, amikor tudták, hogy egyikük sem fog bejönni az értekezletre, bár ez ritka volt, ismerve missz Collins fáradhatatlanságát. A vezetőség csendben és láthatóan felhős homlokkal várta Kyle megnyugtató beszámolóját jövőbeni terveiről.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Kedd 26 Nov. 2013, 10:11

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Kyle adott magának pár percet, hogy odaérjenek a megbeszélésre, és miközben elhaladt a titkárnők, és a telefonos ügyintézők előtt, mindenkihez volt egy – két jó szava, vagy egy köszönése. Mivel az Electronics nem volt igazán nagy cég, így ismerte a legtöbb itt dolgozót, legalábbis névről, főleg az emberekkel ezen a szinten már többször is találkozott, így nem esett nehezére néhány nevet felidéznie. Azonban aki éppen bele volt temetkezve a munkába, azt nem zavarta, de azoknak is mosolyogva bólintott. Végül elérkezett az üvegfalú, hangszigetelt helységhez, és egy pillantással felmérte a bent ülőket. Pontosan ezért utált ezekre az értekezletekre járni, mert mindenki úgy nézett maga elé, mintha legalábbis egy újabb Fekete Péntekre számítanának. El is határozta, hogy a cég bővítésénél a szükséges elvárások közé felvéteti az optimista arckifejezést is.
- Előre az oroszlán barlangjába – mondta vigyorogva, majd kinyitotta az ajtót – csak ön után – mondta a nőnek.
Rita Collinsnak nem volt más lehetősége, mint elfogadni az udvarias gesztust, és belépni a tárgyalóba, ahol már mindenki összegyűlt. Kyle mögött hallkan kattant az ajtó, és ebben a pillanatban az óra is elütötte a tizet.
Bár a nagyfőnök sötét öltönyben vágott keresztül a helységben, mégis olyan pozitivizmust sugárzott magából, hogy még mintha a nap is kisütött volna egy pillanatra. A férfinak ugyan hiányzott egy kis zene a háttérből, de tudta, hogy a különböző ízlésű emberek között ez inkább vitára adna okot, és nem jelentene megoldást.
- Jó reggelt, mindenkinek – vonta a férfi rögtön magára a figyelmet, miközben a számára fenntartott székhez igyekezett. – Hogy vannak? Jimmy – szólt az egyik programozóhoz, akivel időnként együtt dolgozott – a Red Sox megint vesztett a hétvégén, lassan tényleg nem less esélyük, hogy behozzák a Yankeest. Jack gratulálok a lánya születéséhez, remélem mindannyian jól vannak.
Ha valaki válaszol, hozzátesz azt természetesen meghallgatja, illetve ha valaki gratulál az újdonsült apukának. Gyorsan töltött magának egy pohár kávét, bontott egy ásványvizet, megkínálta a jobbján ülő nőt, de az nem kért semmit. Lassan minden tekintet visszafordult a főnök felé, aki még bedobott egy sós mogyorót a szájába, majd ivott rá egy korty vizet. Kylenál ez megszokott volt, így a legtöbbek nem igazán lepődtek meg, akik viszont esetleg rosszallóan ráncolták a szemöldöküket, azokat rögtön megjegyezte magának. Nem szerette, ha az idősebb korosztály ferde szemmel figyeli, akár azért, mert fiatalbb, mint sokan a teremben, akár azért, mert a saját stílusában intézi az ügyeit. Mielőtt még Ritától is kapott volna egy rosszalló pillantást, belekezdett.
- Rendben van, ugorjunk hát neki – bizonyára látták, hogy a hétvégén sor került a kerítés kiterjesztésére, és a szabad területre érkező építőanyagok sem kerülték el a figyelmüket. Mielőtt azonban minderre rátérnénk, lássuk, hogy hogyan is teljesítettünk az elmúlt időszakban – állt fel a székéből. – A kinyomtatott anyagot mindannyian megkapták, ezért én csak a lényegre fogok szorítkozni. Vetítés!
Az asztal lapjából egy térbeli ábra jelent meg, néhány pillanat alatt úgy épülve fel, hogy a körül ülők mindannyian lássák, hogy Kyle miről is beszél. A férfi tett egy széles mozdulatot, mint egy varázsló, és a PDA-ról az előkészített anyagok megjelentek nagyobban a többiek orra előtt. Több volt ez, mint egy egyszerű előadás, hiszen az épület MIje jelölte meg a pontokat, amik említésre kerültek, bár úgy tűnhetett, hogy egy egyszerű számítógépes prezentációt láthatnak.
- Jogosan merül a fel a kérdés, hogy egy ilyen fiatal cég, mint a miénk – vont egy kalap alá mindenkit a férfi – miért is gondolkodik egy ekkora mértékű bőítésen. Hölgyeim és uraim, a választ egy percen belül meg is kapják…
Kyle igyekezett megfogadni asszisztense és fő üzleti és pénzügyi tanácsadója javaslatát, és nem húzta el túlságosan az előadását. Minden jelenlevő előtt ott volt a teljes anyag, amit bármikor áttanulmányozhattak. A férfi gyorsan, pontosan és egyszerűen beszélt, hogy biztosan mindenki megértse, és nem ment bele túlságosan a részletekbe. Ismertette az elmúlt hét megrendeléseit, a városban folyó felújítási munkálatokat, és a szerződéseket, amelyek még mindig érvényben voltak.
Az általános dolgok után rátért a legújabb fejlesztésre, bár erről a programozók, és a fejlesztők már tudtak, de a többieket is tájékoztatni akarta, hiszen csak azért mert valaki nem értett a többmagos mikrochippekhez, vagy hogy hány hertzen is pörögnek ezek a dolgok, illetve milyen gyors kapcsolatra képesek a matematikai co-processzorral, még mindig lehet hasznos ötlete a témához.
- Véleményem szerint ki kell használnunk ezt az előnyünket – folytatta lendületesen – főleg mivel a szükséges tőke is a rendelkezésünkre áll. Nem áltatom magamat, és önök se tegyék, ez a lépés éppen elég kockázatos, mint ahogy minden lépés az, de ha nem fejlődünk és fejlesztünk, akkor először lemaradunk, majd visszafejlődünk – nézett mindenkinek a szemébe, amikor az ábrák eltűntek. – Hölgyek és urak – váltott megint kicsit könnyedebb hangvételre – sűrű időszak áll előttünk, lehetnek rajta gödrök és buktatók, de közös munkával minden esélyünk megvan, hogy sikerrel vegyük az akadályokat.
Eddig lendületesen és megszakítás nélkül beszélt, nem adva esélyt senkinek, hogy közbe szólhasson, hacsak az illető nem akart tányleg durvának tűnni, ami elég meggondolatlan cselekedet lenne olyannal szemben, aki több, mint ötven százalékos tulajdoni joggal rendelkezik a cégben. Egyesekben még élénken élhetett, hogy Kyle milyen gyorsan bánt el az egykori fejlesztővel, aki a sajátjaként próbálta prezentálni a fiatal férfi ötleteit. Kyle visszatért hát a székébe, gyorsan kortyolt egy kis kávét, és körbenézett.
- Köszönöm a türelmüket, és most – most jött az a rész, amit a legjobban utált – ha van valakinek kérdése, óhaja, sóhaja ez a legjobb időpont…

//Csak két apróság: 1. Én nem vagyok sem pénzügyi elemző sem üzletember, ezért nem írtam le mindent szóról szóra, amit Kyle mondhatott. Nem akartam, hogy az én személyes “hozzá nem értésem” befolyásolja a kaland menetét, remélem nem baj… 2. Rita Collins MINDEN értekezleten ott van, ami miatt állandó vitában áll a főnökével, mert neki kell aztán tájékoztatnia, hogy mi is történt ott, ahelyett, hogy a férfi személyesen is megjelenne, természetesen nem tudva, hogy a férfi követni tudja F.R.I.N.G.E. -n keresztül, ha éppen úgy tartja kedve.//
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Sandman Szer. 27 Nov. 2013, 00:22

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

A hangulat nem volt olyan felhőtlen, mint Phoenix számított rá. Senkit sem érdekeltek a baseball eredmények vagy éppen Jack családja. Sokkal jobban aggódtak amiatt, amit korábban ő tárt a vezetőség elé...
- Uram... - kezdett bele, a korábban "Jack" -ként megszólított Jacson Arcbuckle, a pénzügyi osztály koordinációs igazgatója. Azon kevesek közé tartozott, aki az egyetemen a gyakorlati fizika mellé, a menedzsmentet vette fel tárgykörként és így alkalmassá vált a Phoenix Electronicshoz hasonló cégek pénzügyi és projekt menedzselésére. - Uram, van egy kis gond. Alapvetően egyetértünk azzal, hogy fejlődnünk kell és ennek megalapozására a mostani a legmegfelelőbb alkalom. Azt is elismerjük, hogy a már meglévő előnyünket tovább kell növelnünk. De most jöttünk ki egy processzorral. Nincs telítve még a piac. Még növekednek az eladásaink. A versenytársak előtt járunk. Azon a véleményen va... - itt röpke pillantást vetett az asztalnál ülőkre, akik lesütötték szemeiket. Féltették az állásukat. - ...azon a véleményen vagyok, hogy ez így rossz irány. Nem fejlesztünk. Nem szélesítjük a palettát, csak hosszabbítjuk. Kéne valami olyan ötlet, ami az irányban megmarad, de kicsit nagyobb piaci teret tud lefedni. Nem csak a processzorok tekintetében, amiben amúgy is a legjobbal látjuk el a piacot.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Szer. 27 Nov. 2013, 13:35

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Kyle igen hamar rájött, hogy ha mindenki kézzel – lábbal kapálzóik a pozitív hangulat ellen, akkor a rioi karnevál is düböröghetne a szobában, az sem dobná fel az asztal körül ülőket. Pedig nagyon remélte, hogy sikerül a többieket is magával ragadnia, és nem kell az egész napot itt röltenie, különösen, hogy mindenkinek lenne jobb és építő jellegűbb dolga, és nem az esetleges problémák felsorolása. Vagy ha nincs, akkor az illető találjon valamit, különben haszontalan.
Jacson Arcbuckle pillantását kihasználva vetett egy pillantást a jobbján ülő nőre, akinek szemében tisztán villant a “na ezért kéne sűrűbben lejönnie” kifejezés, mire a férfi egy “na ezért nem jövök sűrűbben” -nel válaszolt, egy majdnem láthatatlan mosolyra késztetve a nőt.

Rita Collins tudta, hogy veszélyes terepre tévedtek, és egyelőre nem tudta eldönteni, hogy a többiek valóban csak a nyílvánvaló kockázattal foglalkoznak –e, vagy valami más indokuk is van. Ellenben látta Kyle szemeit összeszűkülni, és tudta, hogy a férfiból kitörhet a Kaszás, mint Kirk Douglas esetében, és akkor fejek fognak hullani. Annyira viszont ismerte a férfit, és már eshetőségbe vették ezt a scenáriót is, hogy meg fogja hallgatni a másik felet, és csak azt mérlegelve dönt. Ha nem is most, akkor holnap. A bemutatott anyag elkészítésében ő is tevékenyen részt vett, és többet tudott a jövőbeni tervekről, mint a legtöbben a teremben. Véleménye szerint viszont ezt még nem volt érdemes napvilágra hozni, elég ha az emberek a következő néhány lépésre koncentrálnak csak, és nem sokkal messzebbre. Egyelőre tehát nem volt szükséges, hogy közbe szóljon, hagyta, hogy a főnök irányítsa a beszélgetést, amíg az a cég érdekeit szolgálják.

Kyle Phoenix rosszkedvét nem lehetett észrevenni, a kimutatásától jobban tartózkodott, és megmaradt a professzionális vezető stílusánál. A leszegett tekintetek nem kerülték el a figyelmét, bár senkitől sem állt szándékában megvállni, hacsak az illető nem szolgált rá valóban. Ujjait egymásba fűzte, és kezét az asztalon nyugtatta. Hangja átváltott a hivatásos üzletemberébe, nincs több sport, sem család, sem közelgő ünnepek, sem semmi.
- Túlságosan általánosságban beszél, Mr. Arcbukle – címezte válaszát az előbb felszólaló férfihoz. – Rendben, haladjunk akkor ebbe az irányba – dőlt hátra a székben. – A bővítés témájában egyetértünk, ez jó, így nem kell mindent az elejéről kezdenünk. Az első lépés pedig a jelenlegi gyártókapacitásunk megnövelése, akár a palettánkat szélesítjük, ahogy maga fogalmazott, akár hosszabbítjuk, ahogy maga szerint én szándékozom.
Kíváncsi volt, hogy a többieknek is vannak –e hasonló aggályaik, és vajon elég bátrak is, hogy hangot adjanak neki. Ha bólogatójánosokra lenne szüksége, akkor nem veszi fel ezeket az embereket, és egy csomó pénzt spórolhatna. Viszont egy fiatal cég tulajdonosaként agilis, vállakozószellemű, ötletteli emberekre volt szüksége, hogy tevékenykedjenek azokon a területeken, amiben ő nem volt tehetséges.
- Mindannyiuk ötletét meghallgatom, Mr Arcbuckle - biztosította nyugodt hangon a férfit – hiszen az új épület még nem áll, a belső felszerelések és a gyártósorok megrendelése még nem ment el, így ezeken még nyugodtan lehet változtatni.
Kyle magában nagyon ajánlott a férfinak, hogy az elolvasta az előtte lévő memóban a hetvenötödik oldal után következő részt, ami a “Jövő” címet viselte, és érthetően magyarázta a megnövelt teljesítményű processzor lehetséges felhasználási módozatait a számítógépektől kezdve a PDAk és okostelefonok, orvosi műszerek, grafikus kártyák, a 2025-ös és azután következő műszaki fejlesztések, ideértve az autó, és légijárműveket tartalmazta. Kylenak ezenkívül volt még egy ütőkártyája a zsebében, ami egy lehetséges jövőt mutatott volna szimulációk formájában, de ez helyenként már gibsoni határokat súrolt, így csak végszükség esetén vetette volna be. Ő is szemmel tartotta a piacot, ismerte az újonnan megjelenő, és az eltűnő cégeket, és mindig voltak a tarsolyában új öteletek, még ha ezeket nem is tárta azonnal a többiek elé…
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Sandman Vas. 01 Dec. 2013, 00:22

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

-Uram! - áll fel székéből Jacson és kétszer az asztalra csap. - Uram. Ön egy álmodó. Mi pedig a kis hangyái. Látom a számokat. Az én osztályom állította össze. Remekek. Két éven belül állandósuló piacvezetők tudunk lenni. Öt éven belül pedig tényleg minden elektronikus eszközben a mi csipjeink kaphatnak helyet. De csak ezért nem érdemes tartani ezt a céget. Csak ezért nem érdemes fenntartani ezeket az embereket. Dolgozunk, iparosok vagyunk. De csak a pénzre hajtunk. A profitra. Hát Rágcsáljon gyutacsot miszter Phoenix! Maga álmodó! ÁLMODJON! Ennyit tudok mondani. - Azzal még egyszer az asztalra dobja a kimutatásokat és kiviharzik a teremből. Senki sem állítja meg. Senki meg sem rezdül. Nem szólnak meg. Minden szem a nagy vezérre szegeződik.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Vas. 01 Dec. 2013, 11:56

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Kyle nyugodtan hallgatta végig a férfi kirohanását, és azon gondolkodott, hogy hogyan is kerülhetett egy ilyen ember felelős beosztásba az Electroincsnél. Nem akadályozta meg a férfi kirohanását a teremből, mivel úgy érezte, hogy jobb ha a felforgató elemeket a tárgyalón kívül tudja. Oldalra pillantott asszisztensére, és kurtán bólintott neki, mire a nő egy gyors bocsánatkéréssel elhagyta a tárgyalót, sokkal de sokkal professzionálisabb módon, mint azt Arcbuckle tette.
Kyle nyugodtan összeszedegette az elé kiszórt lapokat, majd maga mellé tette az asztalra. Tűntetően felhúzta zakójának ujját, hogy ellenőrizze az időt.
- Ha valaki még egy ilyen kirohanást tervez, akkor az kérem, hogy most tegye meg – nézett körbe az embereken.
Amennyiben még egy páran, vagy az összes ember feláll, hogy kilépjen, akkor sajnos sok embertől kell majd megválni, és újakat felvenni a helyükre, persze csak miutén átszervezte a cég belső felépítését. Remélhetőleg a többiek megfelelőbbnek bizonyulnak, és nem tesznek semmilyen elhamarkodott mozdulatot, sem kijelentést.

Rita Collins fején ugyanaz a gondolat futott végig, mint főnökén, hogy hogyan tudott egy ilyen alkalmatlan ember ilyen beosztásba kerülni az Elctronincsnél. Tudta, hogy nem ő és nem is Kyle vette fel a férfit, így valaki a HR-eseknél igen nagyot hibázott. Várta, hogy Kyle félbeszakítja, vagy értelmetlen vitába kezd a habzó szájú őrülttel, de szerencsére semmi ilyesmi nem történt, nem vetette magát Arcbuckle után, nem állította meg.
- Kérem bocsássanak meg!
A nő indulása sokkal kevésbé volt drámaibb, és kevesebb felindulást keltett mint az előbbi. Kyle jelzésére pontosan tudta, hogy mit kell tennie, és igyekezett utolérni Jack Arcbucklet. A nő mobilja a kezében volt, ujjai a gyorstárcsázó felett lebegtek, bármikor hívhatta a biztonsági szolgálatot. Nem volt szándékában kockázatot vállalni…


Amennyiben nem egyedül maradt a tárgyalóban, és senki más nem adott elő egy színpadi drámát, Kyle ismét megpróbálta, hogy az összegyűlt embereket közös munkára sarkalja. Hangjából egyértelműen kitűnt, hogy nem veszi egy kalap alá Arcbuckle-lel, és nem fogja őket hibáztatni a férfi cselekedeteiért, hacsak nem adnak rá okot.
- Nem tudom kinek tűnt fel, de Mr Arckbuckle a hisztériás kirohanása közben elfelejtett bármilyen építő javaslatot tenni. Szeretném, ha ezt elkerülnénk a jövőben. Ezenkívül tisztázzunk akkor néhány dolgot. Egy: én is üzletember vagyok, és a cég profitja legalább olyan fontos számomra, mint maguknak, ha nem fontosabb. Kettő: ha én kérdezek valamit, vagy javaslatokat várok, akkor azokat tegyék meg, értsenek egyet az eredeti tervvel, mert az ilyenek – mutatott az ajtó felé – nyílvánvalóan több kárt okoznak, mint hasznot…
Egy pillanatra elhallgatott, hogy a többiek vagy megtehessék azokat a javaslatokat, amelyeket várt a bővítéssel kapcsolatban, vagy értsenek egyet a terveivel. Feltett szándéka szerint, ha még több “Arckbuckle” bukkan fel a teremben, akkor azonnal berekeszti az ülést. Ez azonban rendkívül szomorú lenne, bármennyire is fiatal a cég. Ujjai közben gyors parancsot pöttyintettek a PDA – ba, így a kamerák követték Rita Collins-t és a korábban kirontó férfit…
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Sandman Vas. 01 Dec. 2013, 14:09

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

A néma csendet nem törte meg Collins távozása, csak Kyle megszólalása. Addig néma csend uralkodott. Majd mind végig az összes osztályvezető szeme Phoenixre mered. De senki sem mozdul. Amikor Arckbuckle-t említi többen lesütik a szemeiket, de nem mozdulnak. Emlékeznek Douglasra és valószínűleg a többség véleménye szerint Arckbuckle ugyanarra a sorsra fog jutni. Amikor Phoenix felteszi a végső kérdést, az üzemeltetésért felelős osztályvezető szólal csak meg.
- Uram. A tervei jók. A pénzügyi osztály kimutatásai szerint is jó pályán haladunk. A bővítések pedig jól előkészítettek és megalapozottak. Mindent végre tudunk hajtani a tervei szerint. - azzal újra csend telepedett a helyiségre...

...közben Phoenix követte két alkalmazottját a PDA-ján. Arckbuckle a saját irodájába rohan, ahol bevágja maga mögött az ajtót, majd az asztalára dől és ököllel ütni kezdi a fém szerkezetet. Aztán kiegyenesedett és leült a székébe. Zihált.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Vas. 01 Dec. 2013, 17:40

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

A többiek szemlátomást nem osztották Arcbuckle nézeteit, ami kissé meglepte Kylet, jóllehet nem engedte, hogy ez a meglepetés kiüljön az arcára. Azonban jobban örült volna, ha többen is hozzászólnak a témához, amiért itt voltak (nem Arcbucklehoz, aki éppen az asztalát ütötte), mert a csapatmunka vékony hálója kezdett egyre jobban foszladozni. Kyle fél szemmel követte csak az egykori pénzügyi osztályvezetőt, hiszen eldöntötte, hogy a férfi nem tarthatja meg ezt az állást, bárhogy is végződik ez az értekezlet.
- Rendben, örülök, hogy ezen a véleményen vannak – mondta a férfi. – Szeretném, ha a Phoenix Electronicsnak szilárd üzleti alapjai lennének, mielőtt tovább lépünk majd. És gondolkodjanak el a következőn: A világ nem csak elektronikára, és mikrochippekre épül, de ezzel megteremthetjük a további bővítés anyagi és tárgyi feltételeit.
Kivárt egy kicsit, ha valaki további kérdéseket, vagy megállapításokat tenne.
- És akkor térjünk rá az aktuális építkezésre. Úgy tudom, minden érintett megkapta az anyagot, a személyzetisek tisztában vannak a belépésre jogosultak kibővített listájával. Kérem, hogy a mérnökök kísérjék figyelemmel a munka alakulását, azonnal jelezve, ha valami nem a vártnak nem megfelelően alakul. Tisztában vannak a céljainkkal, kérem tegyenek meg mindent, hogy valóra is válljanak. Bármi kérdésük, kérelmük van, azonnal forduljanak Miss Collinshoz, vagy énhozzám. Fejlesztési, és mérnök osztály – fordult a két említett vezető felé – tanulmányozzák az új gyártósorokat, és a piackutató részleggel együtt mérjék fel, hogy mivel is szakíthatunk a legnagyobbat. Azt akarom, hogy mire az új épület áll, addigra pontosan tudjuk, hogy mit is fogunk gyártani benne, különben lesz egy vadiúj, de kihasználatlan épületünk, ami nyílvánvalóan nem befolyásolná egészségesen a negyedéves profitunkat.
A PDA-ba beszéd közben begépelt egy parancsot, amit F.R.I.N.G.E. teljesített is, és minden kapcsolatot megszakított Arcbuckle gépe és az internet illetve a vállalati belső hálózat között. Arckbuckle elszigetelődött az Electronicstól.
- Ha nincs kérdésük, akkor az ülést mára be is rekeszthetjük – indítványozta Kyle.

Rita Collins nyugodt léptekkel haladt a pénzügyi osztály folyosóin. Egy üzenetre várt, amely eldönti, hogy neki kell –e a hisztérikus féfival foglalkoznia, vagy Kyle Phoenix személyesen jön le, hogy döntsön a sorsáról. Ő maga tudta, hogy az első variációnak mi lenne a vége, éppen elég indokuk van Arckbuckle elbocsátásához… Eddigre az ő gépén is megjelent az iroda képe, és nem tetszett neki a férfi viselkedése. Magához kért két embert a biztonsági szolgálattól…
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Sandman Szer. 04 Dec. 2013, 23:18

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Kyle záró mondataikor az asztalnál ülő személyek zavartan összenéztek. Kicsit tanácstalanul, nehezen indulva álltak fel a helyükről. De miután kiegyenesedtek már magabiztosan haladtak egyesével az ajtó felé. Egymásra nem csak Phoenixre néztek. Egyesek elővették okos telefonjaikat és emailokba, sms-ekbe temetkezve hagyták el a tárgyalót. Akik Kylera néztek, mosolyogva biccentettek elköszönés kép. Legalábbis ezt tapasztalhatta, ha fel-fel nézett PDA-jából. Időközben, mint minden jelentősebb biztonsági hívás, ugyanis befutott Kyle képernyőjére is az őröket kérő üzenet Missz Collinstól. Azt is megtudta a folyamatosan kapcsolatban lévő szerkezetről, hogy már el is indult a két legközelebbi őr az asszisztenséhez. Közben Arckbuckle irodájában megváltozott a hangulat. A kopaszodó férfi dobolt még egy darabig az ujjaival az asztalán, majd aktiválta a számítógépét és dolgozni kezdett. Valószínűleg egy üres vagy már korábban lementett dokumentumot nyitott meg.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Csüt. 05 Dec. 2013, 00:29

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Kyle némilg még mindig értetlenül állt az események előtt, illetve ült, bár talán sikerült egy kicsit csökkentenie a feszültséget az értekezlet végére. Ez volt az első ilyen eset, amióta a céget átvette, és eddig nem volt hasonló összetűzése senkivel. Bármennyire is ő volt az igazgatója és a tulajdonosa a Phoenix Electronicsnak, a csapat munkát mindig is nagyra becsülte, és sohasem játszotta a megközelíthetetlen főnököt. A hivatalos fogadóóri mellett, általában sikerült időt szakítania, hogy problémákkal foglalkozzon, de ha ő nem is, akkor Rita Collins is megtehette helyette. Természetesen nem mindent oldottak meg azonnal, de idővel a legtöbb probléma orvoslára került.
Kyle tudta, hogy nem vezetheti az egész céget egyedül, éppen ezért is alkalmazta a jól bevált vállalati struktúrákat, és különböző részlegeket hozott létre, meghatározott feladatkörökkel, bőven hagyva lehetőséget a különböző egyéniségek kibontakozásához, amennyiben az egybe esett a vállalat érdekeivel. Miután mindenki elhagyta a termet a kölcsönös elköszönések után, rövid üzenetet küldött asszisztensének, hogy úton van, és zárt maga mögött.
Csodálkozva vette észre, hogy Arckbuckle újra dolgozni kezdett, mintha mi se történt volna, ami finoman szólva gyanús volt. Úgy látszik egyelőre nem vette észre, hogy lekapcsolták a hálózatról, ha pedig ezt mégis megoldotta volna az MI figyelő szemei mellett, azt már észlelték volna.
Kyle pár perccel később ott állt a kérdéses iroda előtt, ahol asszisztense is várakozott, két biztonsági őrrel. Rita Collins felnézett PDA-jából.
- Uram!
- Mr. Phoenix.
- Kösz, hogy máris itt teremtek – mondta a férfi a két őrnek. – Lehet, hogy semmi, és Arckbuckle egyszerűen besokkolt a munkától, de lehet, hogy valami komolyabbal állunk szemben, bár fogalmam sincs, mi lehet az. Megpróbálok beszélni a fejével, addig csak várjanak idekint, és amíg nem engedélyezem, addig senki más nem zavarhat minket. Ha a dolgok rosszul alakulnak, akkor viszont lépnünk kell.
- Milyen eszközöket alkalmazahatunk?
- Semmi halálosat, hacsak nem forognak életek veszélyben.
- Értettük!
- Csak finoman és civilizáltan emberek – figyelmeztette őket ismét Kyle – Mr. Arckbuckle eddig hasznos munkatárs volt, és bárkinél elszakadhat a cérna. Nem szeretnék hő cowboyokat odabent, szükségtelen fegyverropogással.
- Világos, Mr. Phoenix!
Az Electronicsot kis létszámú, de hozzáértő biztonsági szolgálat vigyázta. Kyle bizton reménykedhetett, hogy nem tesznek olyat, ami csak megbánáshoz vezethet később.
- Ez magára is vonatkozik – figyelmeztette asszisztensét.
- Én sem fogok fegyverrel a kezemben berontani, ha erre céloz – mondta a nő enyhe gúnnyal a hangjában.
- Oké. Ez a fülemben lesz – bök a kis telefonra – bármit is látnak a kamerákon, azonnal jelentik!
Ha semmi sem történik, Kyle odalépett Arckbuckle irodájának ajtajához, majd jól hallhatóan megzörgette, de a választ már nem várva meg belépett. A pénzügyi osztály koordinációs igazgatójának reakciójától függ, hogy hogyan beszél. Kyle igyekszik megtudni, hogy mi is ütött beosztottjába, és figyeli a mozgását, például, ha hátratolja a székét, vagy ha hirtelen mozdulattal kinyitja a fiókot, attól a fiatal férfi is ideges lesz. Természetesen tudja, hogy nem versenyezeht egy golyóval, bár a cég épületét több érzékelővel is felszerelték, és a biztonsági őrségen kívül senki sem rendelkezehet lőfegyverrel, még Kyle sem. Ha a helyzet kvázi békés, vagy Arckbuckle kezdeményezést tesz a beszélgetésre, akkor ő is megerősíti ezirányú szándékát.
- Beszélnünk kell!
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Sandman Csüt. 05 Dec. 2013, 15:08

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Az őrök megértették a feladatukat és kissé félreálltak, amikor Kyle az ajtóhoz lépett. Így a bent tartózkodó férfi nem láthatta őket, mikor nyílt az ajtó. A vezérigazgató belépésére Arckbuckle meg sem rezdült. Csak kattintott még kettőt mielőtt felnézett volna. Tudta jól, hogy a főnöke érkezik. Más nem nyitna rá engedély nélkül.
- Miszter Phoenix. - üdvözli nyugodt stílusban, de kissé még mindig ideges hangrezgésekkel. - Kérem, jöjjön be és foglaljon helyet. - Emeli fel jobb kezét és mutat az asztalával szemben lévő üres székre. Közben baljával ráfog az asztalának lapjára és kicsit arrébb tolja a székét, hogy szembekerülhessen a főnökével. Ezzel egy időben az irodában lévő összes rádióhullámokkal kommunikáló eszköz befejezi az adást. A kamerák akkor közvetítik tovább a képet, ha azok zárt láncú, kábeles megoldással vannak bekötve.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Csüt. 05 Dec. 2013, 21:28

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
 
Kyle rögtön rájött, hogy hibázott, amikor a telefonja elnémult, elvágva az összeköttetést mindenkivel, akik a szobán kívül rekedtek. Szeme gyanakodva összeszűkült, vérnyomása, és adrenalin szintje megemelkedett, ahogy beljebb lépett, jóllehet tudta, hogy a kedvezőtlen kimenetel valószínűsége jócskán megmelkedett. Az ajtó viszont még mindig mögötte volt, és nem is szándékozott feladni ezt a kis előnyét, jelesül, hogy még mindig bármikor elhagyhatja a helyiséget.
- Ugyan Jack – mondta a férfi, miközben lépett egyet belülre – maga sem gondolhatta komolyan, hogy leülök, és elcsevegünk – egyet lépett oldalra. – Ez nem egy baráti látogatás, hanem magyarázatért jöttem az előbbivel, és persze – intett egyet a kezével – most már ezzel is kapcsolatban...
Kyle kicsit úgy érezte magát, mint a csapdába esett állat, és kifejezetten gyűlölte ezt az érzést. Mire a mondat végére ért, már bent állt a szoba közepén, de háta már nem takarta az ajtónyílást, ha valaki be szándékozna jönni. El tudta képzelni, hogy a többiek immáron gőzerővel dolgoznak, hogy megfejthessék mi is történik az irodában. Egy menekülni, vagy harcolni érzés kerítette hatalmába, aminek tudatában még egy lépést tett. Innen már rá tudta vetni magát a férfira, akár az asztalon keresztül is, és meg is fogja tenni, ha a Arcbuckle keze még egyszer eltűnik az asztal lapja alatt...
 
Az irodán kívül is érzékelték, hogy a kommunikációs, és rádiós hullámok megszakadtak. Az egyik biztonságis elmorgott egy igen csúnya káromkodást az orra alatt, és a főnökét hívta. Rita Collins csak magában szidta az egész napot, és reménykedett, hogy Kyle inkább kijöjjön végre a helyiségből, és aztán a biztonságiak átadhassák a férfit a rendőrségnek. Hirtelen több kérdő tekintetet is érzett magán.
- Azt mondta várjunk, amíg nem szól – emlékeztette a férfiakat.
- Talán nem is tudja, hogy...
- Sok mindent elmondhatunk róla, de ezt nem – majd egy vállvonással hozzátette – ha csak egy körte égne ki, arról is tudomást szerezne, higgye le tudja!
- Akkor miért nem jön ki? – tették fel a nyílvánvaló kérdést.
- Nem tudom – ismerte el a nő. – Találják meg azt a zavarót, vagy a hibát, ami miatt nem látunk be abba az irodába!
- A főnök itt lesz két percen beül – tette le a telefont az őr. – Hoznak egy analóg kamerát!
- Remek.

 
A leggyorsabban azonban egy láthatatlan dolog reagált. F.R.I.N.G.E. stand by-ból kapcsolt vissza, amint a zavaró megkezdte a működését. Az MI volt az első, és utolsó védelmi vonal, vizsgálta a ki és bemenő adatforgalmat, és hogy Kyle bármikor hozzáférhessen, a kamerák képét is. Azonnali tesztet rendelt el a Jack Arcbuckle irodájában lévő szerkezetre, azonban az el sem jutott a megfelelő eszközig. Tehát nem lehetett véletlen meghibásodás, főleg, hogy Kyle Phoenixet sem tudta elérni, pedig a férfi a mobiljával kelt és feküdt, és az MI számára bármikor elérhető volt. Miután a telefonhoz sem fért hozzá, így F.R.I.N.G.E. nekiállt megkeresni, hogy hol is lehet az irodában a zavaró, milyen forrásból kapja az energiát, és lehetőség szerint megszűntetni azt. Szükség szerint újra tudta indítani az irodai gép hálózati elérését, és így hozzáférhetett a webkamerához. Amennyiben ez sikerült, akkor a képet a biztonsági őrséghez, és Rita Collinshoz irányította...
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Sandman Csüt. 05 Dec. 2013, 23:15

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Az iroda ajtajára, mint minden ajtóra az épületben, szerelt mechanikus csukószerkezet betette a helyére az ajtót. Arckbuckle nyugodtan dőlt hátra kényelmes bőrszékében. Phoenix mondataira és legyintésére összehúzza a szemöldökét.
- Már elmagyaráztam uram. Nem tartom jó ötletnek csak a processzorokra való ráállást. Már mondtam, hogy a számok jók. De ön nem vesz figyelembe semmi mást. Csak a számokat és néhány tervet. Mikor tervez végre valami újat?! Persze, fiatal a cég, de nem állhatunk le a termékek listájának szélesítésével. Meg kell értenie uram, hogy a "gyorsabb" nem mindig jó. Kiegészítő hardverek? Egyéni csomagok? Semmi. Csak egy termék. Az meg nem érdekel, hogy X év múlva hol szerepelhetnek. Ön is tudja, hogy egy fejlesztés ma már csak két-három évig él. - nagyot sóhajt. - De ezeket ön is tudja. Ezt elmondtam bent is. És szerintem most sem figyel rám, mint akkor sem.

FRINGE nem tudott hozzáférni a zavaró áramforrásához, mert nem találta meg azt. Azt az egyet tudta volna megtenni, hogy a teljes irodát áramtalanítja. A számítógép hálózati hozzáférését azonban helyre tudta állítani, mivel az kábeles volt. Ezek szerint a biztonsági kamerákkal már más volt a helyzet. Mivel a kintiek egyelőre nem látták mi folyik bent. Valójában az MI sem látta, mert a webkamera csak az asztal lapját vette, az pedig matt volt, nem is tükröződött. A biztonságiak főnöke és az analóg kamera pedig késett.
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Kyle Phoenix Pént. 06 Dec. 2013, 01:16

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Rita Collins dühösen söpörte félre a PDA-jára érkezett képet, ami egyelőre használhatatlan volt, mivel csak egy mattfekete asztallapot mutatott. Ugyan nem tudta, hogy honnan is érkezett a kép, de gondolta, hogy valamelyik számítógép guru közvetítette az irodából, jóllehet nem szokványos kamerán kersztül.
- Sürgesse meg a főnökét – szólt a mellette lebzselő biztonságisnak.
Az ajtó záródására mindannyian odakapták a fejüket. A masszív alkotmány egyelőre bezáródott, amíg nem találnak módot a kinyitására, addig senki se ki, se be. A nő magában máris megbánta, hogy annak idején igent mondott, és elvállalta ezt az állást. Kylenak mikroszkóppal kell majd átvizsgálnia a cégét, ha azt akarja, hogy ilyen fiaskó ne forduljon többet elő, Arcbuckle lajstromához pedig hozzátette az emberrablást is.
- Adja ide a telefont! Igen, én vagyok. Nem tudjuk, mi is folyik odabent – mondta a telefonba. – Küldjön előre valakit, és keressenek egy pontot, ahonnan beláthatnak! Tudom, hogy hanyadikon vagyunk, oldják meg! Ha kell, akkor álljon fel a kerítésre, vagy használják az egyik darut! Vigyen egy távcsövet, és tájékoztasson! Igen, köszönöm!
Visszaadta a telefont a tulajdonosához, majd a sajátját vette kézbe, meg kell oldani, hogy belássanak abba az irodába...


Kyle Phoenix először megdöbbent, hogy hogyan is zárta be Arckbuckle az ajtót, amikor a gépe már nem volt fent a cég hálózatán, de aztán félre is tette a problémát. Szúrós szemmel meredt alkalmazottjára, majd nem bírta tovább és elnevette magát, bármennyire is tudta, hogy ezzel csak tovább bosszanthatja a férfit. Annak reakcióinak fényében kezdett el beszélni.
- Most pont úgy viselkedik, mint egy hisztis kölyök – bökött a férfira. – Komolyan azt hiszi, hogy én meg fogok állni egyetlen chipnél? Maga ezek szerint semmit sem látott, vagy tanult itt az elmúlt nyolc hónapban – tovább szélesedett a mosolya. – A chipek gyártásához már itt van ez az épület, és megsúgom, hogy az újat sem raktárnak fogjuk használni. Változtatni akart, vagy hozzátenni a dolgokhoz? Megkapta az esélyét, de csak azt hallottam, hogy két év múlva a processzorok már elavultak lesznek. Még ki is kértem a véleményét, csak úgy, mint a többiekét.
Kyle hagyta, hogy egy kicsit leülepedjenek a dolgok, illetve Arckbuckle tudjon válaszolni, ha akar.
- Ahelyett, hogy egyszerűen kirúgtam volna, lejöttem, hogy beszéljek magával, erre bezár az irodába? Hardwert akart? Megvásárolhatja majd a boltokban. A figyelmemet akarta? Ennél egyszerűbben is elérhette volna, de megkapta. Nem tudom, mire számított, hogy így majd megváltoztatom a terveimet, de nem is érdekes most már – nyugodtan rátámaszkodott az asztalra. – Kap egy lehetőséget, hogy simán kinyissa az ajtót, és akkor egyszerűen elfogadom a szóbeli lemondását, vagy játszhatjuk még ezt a nevetséges színjátékot, és akkor a rendőrség fogja innen kikísérni...
Ha a férfi bármilyen hirtelen mozdulatot tesz, akkor Kyle meg fogja akadályozni. Ha az asztal alá, vagy a fiókba nyúl, akkor azonnal ráveti magát, hogy ellökje onnan. Nem fog olyat tenni, hogy „véletlenül” kilöki az ablakon, de nem is hagyja, hogy Arckbuckle ártson neki...
Kyle Phoenix
Kyle Phoenix
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Damien Knight
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Sandman Pént. 06 Dec. 2013, 02:08

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Valami új, valami jövőbe mutató
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Az idősebb, ülve maradt férfi egyre nagyobb szemeket mereszt. Aztán érzi, hogy innen nincs kiút. Mélyen a főnöke...pardon. Ex-főnöke szemeibe néz. Arckbuckle tekintetében a szánalom és a sajnálat egyszerre mutatkozott meg. Csak nézte a fiatal, paranoid férfit, miközben ő maga az ajtóhoz sétál. Lassan ráfog az ajtó kilincsére és elfordítja. Még azonban nem nyitja ki.
- Uram. Nem tudom, hogy teljesen megőrült-e vagy csak szimplán hülye-e. De ha így folytatja, egyedül marad. - azzal meghúzza maga felé az ajtót, ami nyílik. - Azonnali hatállyal felmondok. Úgysincs sok személyes tárgyam az irodában, csak néhány kép és díszoklevél. Azokat kérem küldje utánam. - Ekkor fordul kifelé és látja meg a két őrt, valamint a volt főnöke titkárnőjét. Egy pillanatra viharfellegek futnak át a homlokán, majd kedélyesen elmosolyodik. - Missz Collins. Uraim. A bejáratnál természetesen leadom a belépőmet. - Azzal, ha hagyják elindul a kijárat felé. Mikor elengedi maga mellett az ajtót és tova indul, az elkezd becsukódni. Hála a minden irodaajtóra felszerelt, mechanikus csukószerkezetnek.


//Mechanikus ajtócsukó szerkezet: ITT//
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Phoenix Electronics Empty Re: Phoenix Electronics

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.