Angyal Program komplexum

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Viktória Studtheim Pént. 19 Dec. 2014, 13:13

Már másfél hónapja a múltban vagyok. Vagy inkább mondjuk rá, hogy egy másik realitásban. Az ARMORnál elég szép eligazítást kaptam, úgy hogy már tisztába vagyok ilyen apróságokkal, mint a multiverzum. Ez semmiben nem befolyásolja a céljaimat, maximum egy kicsit a megépítendő gépet. Nem én vagyok az egyetlen a csapatban. Az egyik fiatal mutáns sem ebben a realitásban született. Elég érdekes a csapat. Egy lassan öregedő mutáns katona, egy fiatal mutáns lány, egy idősebb mutáns macskanő, egy fiatal mutáns fiú képesség nélkül és egy túlvilágról visszatért fiú, aki mutáns volt. Egy tag pedig kómában feküdt. Rajta kívül én vagyok az egyetlen nem mutáns. Elég sok van ebben a dimenzióban, főleg ilyen viszonylag prominens helyen. Érdekes. Mindennap van kiképzés, ami kicsit megterhelő, de élvezetes a kihívás. Nem is gondoltam mennyire élvezetes lehet, ha nem kell napi 18-20 órában versenyezni a projektekért. Bár még szoknom kell a "szabadidő" fogalmát. Filmeket nézegettem ebből az időből és próbálom megismerni a világot a munka és kiképzés után. Összességében nem olyan rossz eddig ez a realitás.
A mai kiképzést azonban megszakítja egy riadó. Rögtön felmegyünk és a projektvezetőtől, Ben Grimmtől kapjuk a feladatot. Itt is kiütközik a különbség. Otthon elintézték volna egy drónnal és lelőttek volna mindenkit. Szerencsés esetben. Ha a Public Eyera bíztuk volna akkora egyszerűen felrobbantja a helyet és gratulálnak maguknak jól végzett munkáért. Itt pedig speciális osztagot küldenek, hogy mentse az embereket és még a terroristákat sem lehet csak úgy megölni. Tetszik ez a hozzáállás.
- Van valami információ, hogy milyen fegyverekre tehették rá a kezüket? Bármilyen adat az éppen fejlesztett technológiákról?- kérdezem miután a realitás ugró mutáns fiú, Zac, feltette az ő kérdését. Nem lenne jó belesétálni valami csúnya radioaktív dologba. Esetleges elme irányító rendszerekről nem is beszélve. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen a realitásban, de jobb biztosra menni.
Viktória Studtheim
Viktória Studtheim
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 21
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Dec. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 20 Dec. 2014, 16:05

Már több hete részt veszek a kiképzéseken és nagyon igyekszek, de nehéz. Minden társam sokkal jobb nálam, úgy érzem. Jövőből jött emberek, katonai képzettségűek, mutáns suli tanítványa. Mindannyian sokkal többet tudnak nálam. Én olyan vagyok itt, mint egy kisgyerek, aki van vagy fél éves. Semmire nem emlékszem a múltamból. Még csalónak is nézhetnének, bár ezt nem mondta senki. Remélem, hogy a szorgalmam és a tetteim elegendőek lesznek. Jobban érezném magam, ha nem lennék a közutálat tárgya és a képességgel rendelkezők között is furcsának számító valaki, hanem társ a szó szoros értelmében. Igyekszek bepótolni a hiányosságokat és jól teljesíteni a kiképzésen.
A hangosbemondó üzenetére felkaptam a fejemet és nagyon figyeltem. Az első éles bevetés következik? De jó lenne, ha a Lovasokkal lenne kapcsolatos! Sajnos nem így van. Ennél hézkönapibb az eset. Megmenthetek embereket a többiek segítségével, ez is valami és és ezt is vállaltam. Egy egész épületet kell bevennünk? Csúcstechnológia ellen megyünk. Van olyan, akit nem féltek a csapatból, mert még többet is tudhat, mint a terroristák. Én sajnos nem vagyok képzett ebben sem. Zack és Viktória jó kérdésekkel állnak elő. Nekem csak egy jut az eszembe.
- Ha megszállok egy madarat, aminek a testében felrepülök körülnézni, akkor az talán nem lesz olyan feltűnő. Megpróbálhatnék így információt szerezni abból a kirobbantott lyukból.
Grimmmel nem szállok szembe. Ha ő azt fogja mondani, hogy ez marhaság, el fogom fogadni. Ő a vezető és a nagy tiszteletre méltó Fantasztikus Négyes tagja, hallgatok rá. A többieket is figyelembe fogom venni természetesen, mert össze kell dolgoznunk és nem egyéni hősködésre lesz szükség.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Eva Carter Szomb. 20 Dec. 2014, 21:47

A leg utolsó küldetésünk, eléggé érdekes volt, most pedig még mindig itt vagyok. Azóta, érkeztek még, új társak is érkeztek, aminek hála bővűlt a csapatunk. Az új társakat meg ismertük, és igen érdekes, hogy én, már ismertem annó egy Wayonkát, csak ő egy indián mutáns volt, És Relytőző Medve ként is ismertem, de ő gondolom, nem az akit én ismertem. Ma tőrtént meg életemben talán előszőr, hogy taknyosan jelenek meg, és van egy kis hő emelkedésem is, de nem panaszkodom. Ma a gyakorlás közben, meg szólal a hangos bemondo. Egy gyors helyzet jelentést kapunk, és megint elhangzanak a kérdések.
- Bevallom, hogy nekem nincs kérdésem, de viszont lenne egy ötletem, egy elkébzelésem. Nem tudom, hogy van az épület közelében más épület is, de jó lenne ha lenne, mert akkor csak át kéne mennünk a másik épületbe, majd a csapat két részre oszlan, míg az egyik csapat lemegy kábé nem is tudom, mondjuk öt emeletett, míg a másik csapat oda megy, ahol ez a vezér van. Az egyik csapat el terelés ként be indítja a tűz jelzőt, elterelés ként. Aztán a másik csapat, le tartoztathatja a hátra maradtakat, és ki szabadíthatja a túszokat. De, ez tényleg csak egy ötlet. - Vetem föl az ötletemet, de szerintem, úgy is más lesz végül a hadi terv.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Tomas Burton Kedd 23 Dec. 2014, 02:44

Az akciót sikeresnek könyvelték el, bár én egyáltalán nem tartottam annak. Az alatt az idő alatt, amit a csatornákban töltöttem, emberségesen bántak velem, és éreztem a törődést, hogy többet adnak, mint ami nekik van. Jó emberek voltak, szelídek, és kedvesek, akik jobb sorsot érdemeltek volna - de egyben hülyék is. A saját paranoiájuk áldozatai lettek, és bekövetkezett amit megjósoltam. Fájó szívvel gondolok azóta is rájuk, és hogy meg volt a lehetőségük arra, hogy békében éljenek, nyugodt körülmények között, de nekik kellett egy túsz.. egy egyszerű hiba, következményekkel.
Azóta is gyakran ébredtem fel az este közepén, amikor eszembe jutottak, velük álmodtam. Nem tudtam teljesen magam mögött hagyni őket, álmaimban visszatértek, és gyakran gondoltam arra, hogy hogyan lehetett volna mindez másképp. Hogyan lehetett volna boldog vége a történetnek. Ettől függetlenül továbbra is próbáltam a kiképzésre koncentrálni, ami nem volt nehéz, profi katonaként el tudtam különíteni a magánéletem, a saját gondolataim, és ki tudtam üríteni az elmém. Amikor átléptem a komplexum bejáratát, a kígyóemberek árnyékai, a múltam gondjai, mind kint maradtak az utcán, magam mögött hagytam őket, de mindig megvártak, és esténként visszajártak. Egy átlagos emberi élet is elég ahhoz, hogy megszámlálhatatlan hibát elkövessen valaki, és én jóval többet éltem le egy átlagos embernél... A csapat amúgy két új taggal bővült, akiknek elolvastam az aktáit, de nem voltak túl szociálisak, nem volt alkalmam megismerkedni velük - én pedig nem erőltettem. Nem vagyok jófej-őrmester, nem vagyok az a barátkozós apád-helyett-apád vezető. Az egyik kiképzés közben aztán megszólalt a riadó, és a tárgyalóba hívattak minket, ahol Ben már várt ránk. Vázolja a helyzetet, aztán kivárok, meg akarom figyelni a társaimat, meghallgatni az ötleteiket, mielőtt az enyémekkel hozakodok elő. Hagyok nekik egy kis teret, főleg az újaknak, itt az esély hogy villogjanak egy kicsit, megcsillogtassák a tudásukat. Zack természetesen elsőként reagál, jó eszű, gyors gondolkodású a kölyök, biztos eszébe is jutott már néhány ötlet, ráadásul rámutat a legnagyobb problémára, aminek az ismertetésekor majdnem elnevettem magam. Legszívesebben azonnal jelezném, hogy ez nem a beszélgetés ideje, és indulnunk kell minél hamarabb, majd út közben ismertetik a helyzetet - de nem tehetem. A túszejtők szoktak adni időt, amit ki kell használnunk, hogy minél jobban megtervezzük az akciót. Emberéletek múlnak azon, hogy hogyan teljesítünk. Viktória felteszi a másik legfontosabb kérdést, bevallom nekem ez volt az első két gondolatom, Zack és Viktória kérdése. Ez után Waynoka tesz hozzá a tervezéshez, majd Éva is előjön az ötletével, mire bólintok, és átveszem a szót.
- Zackel egyet kell értenem, nem fogom dzsihádba vezetni az osztagot, öngyilkosság lenne azt a robbanást megközelíteni, ahonnan már bizonyítottan kilőttek egy gépet, és az is alig tudott leszállni. Lehetetlen elég közel jutnunk, ráadásul akkor elég idejük a túszoknál elbarikádozni magukat, esetleg elkezdeni kivégezni őket. Az ilyen nagyobb épületeknek gyakran van saját csatornahálózata, ahonnan megközelíthető, de ha nincs, akkor majd csinálunk magunknak. Az én véleményem szerint az alulról behatolás élvezi az elsődleges prioritást, nehéz kiszúrni és könnyű álcázni. Ha ez nem megoldható, esetleg ejtőernyők megközelítést tudok még elképzelni, de akkor nagyon magasan kell érkezzünk, hogy a lehető legkevésbé legyünk gyanúsak, lehetőleg repülővel, és nem helikopterrel. De csak ha a tetőn nincsenek őrök. Épp ezért szeretnék teljes képet kapni az épületről, a drónok biztos képesek rá. Minden ablakot látni akarok, a lehető legtöbb őr helyzetét ismerni. miközben a küldetést tervezzük, elkezdhetik kielemezni az őrjáratokat is, ha vannak. Embereket akarok a kamerák elé, akik állandó összeköttetésben vannak velünk, és folyamatosan jelenteni tudják a látott őrök helyzetét, ha erre szükségünk van. Ezen kívül mindenkinek szüksége lesz rádiós összeköttetésre, és jeladóra, amivel az operatőrök be tudnak minket azonosítani az épületen belül, és megtervezni a mozgásunkat. Ezeket már el is kezdhetik végrehajtani az emberek, miközben mi is kezdhetünk pakolni. Továbbra is érdekel minket, hogy mivel foglalkozik, mit fejleszt a cég, és szükségem van Shen Wey önéletrajzára, mindenre amit tudunk róla. Az embereknek kábítófegyvereket javaslok, Viktória felőlem jöhet a páncéljában, amennyiben képes vele lopakodni, és kommandós küldetésben részt venni. Ha nem, akkor az épületen kívül marad, vésztartalékként. Ha mindenkinek minden világos, és Bennek sincs ellenvetése, akkor kezdhetünk is készülődni.
Tomas Burton
Tomas Burton
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Oct. 29.

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Godlaw / Tao Kedd 23 Dec. 2014, 11:34

Helyszín: Az Angyal Program komplexum tárgyalója
Időpont: 2025. december 19. 16:50
Résztvevők: Waynoka, Szabó Éva, Tomas Burton, Zacharias Waver-Davidson, Viktória Studtheim, Shanon Cole (NJK)
Körváltás 5 naponta, legközelebbi: december 28.

Ben végighallgatja mindenki hozzászólását, kérdését, és csak a legvégén válaszol, mikor Tomas, mint vezető, előadja az ő tervét. Shanon csendes marad, ami talán kicsit szokatlan tőle, szoktak lenni építő jellegű hozzászólásai. Most azonban csak figyeli a képeket és a beszélgetést.
-Ami a behatolást illeti, ha nem tetszik ez a pont, akkor lehet alternatívát választani. Az épület alatt van csatornahálózat, ahonnan be lehet jutni, így viszont a földszint alatt három emelettel lévő mélygarázsból kell kezdeni az akciót. A drónok már jelenleg is az épületet figyelik, ezen kívül hőkamerákkal vetik össze a képeket, és próbálják beazonosítani, hol vannak pontosan a túszejtők. A tetőn vannak őrök, és az eddigi felvételek alapján a túszejtők folyamatosan mozgásban vannak az épületen belül. Vagy keresnek valamit, vagy még mindig a civileket szedik össze, de az is lehet, hogy így akarnak kiszámíthatatlanok maradni. Természetesen mindenkinél lesz adóvevő, ezen keresztül bármikor kérhettek információt a túszejtőkről, a drónok és pilótáik mindent megtesznek, hogy a lehető legközelebb jussanak feltűnés nélkül. Az adóvevőben GPS jeladó van, így tudni fogják, hol járnak, és mekkora a veszély.
A monitoron az épület tervrajza jelenik meg.
-Az épület alsó szintjei elég egyszerűek, három szintnyi mélygarázs, aztán irodák, folyosók, kisebbek és nagyobbak. Az ötvenharmadiktól kezdődnek a laborok, kísérleti termek, ez a hely lehet, ahol tartják a prototípusokat. A felső szinteken vezetőségi termek, tárgyalók vannak, és egy vállalati gyermekmegőrző. Igen, legalább harminc gyerek is van odabent.
Ezután Évához, majd Waynokához fordul.
-A közelben nincsenek épületek, a felhőkarcoló az egész háztömböt jelenti, így minden irányban több sávnyi úttest és járda választja el más épületektől. Madárként valószínűleg nem keltenél feltűnést, ha úgy látjátok, hogy szükség van ilyesféle felderítésre, van rá lehetőséged.
Végül Viktória kérdésére felel.
-Még nem tudunk mindenről, ami bent van, ezek mind vállalati titkok, de szerencsére az egyik kutató ma beteget jelentett, így nem esett túszul. Már felvettük vele a kapcsolatot, és sikerült meggyőznünk, hogy árulja el, amit tud. Ami biztos, hogy vannak romboló fegyvereik, mint ami a lyukat is robbantotta, biológiai fegyverrel nem rendelkeznek, viszont olyan eszközök is lehetnek, amik a mutáns képességre hatnak. A jó hír, hogy ezek még nem készültek el tesztelésre, a rossz hír, hogy ettől csak még veszélyesebb, ha használni fogják, nem tudjuk, mi a hatásuk. Ha nincs más kérdés egyelőre, akkor mindenki vegye magához, amire szüksége lehet. Addig én hozok néhány példányt Wey aktájából, hogy az úton elolvashassák. Találkozó tíz perc múlva a tetőn, helikopterrel visz a helyszínre mindenkit.
Miután minden kérdésre válaszolt Ben, és Tomas elsődleges terve is végrehajtható szerinte, ideje beszerezni a felszerelést. Az új tagok is ismerik a szabályzatot: éles fegyvert tilos bevetésre vinni. Vannak viszont kábító lövedékek, sokkolók, altatótapaszok, könnygázgránátok, hálóvetők, gyakorlatilag bármi, amit el tudnak képzelni. A fegyvereken kívül egyéb eszközök is vannak, éjjellátó szemüvegek, golyóállómellények, mindenféle bevetéshez szükséges taktikai felszerelés.

//Játéktechnikailag: amit kitaláltok, és reális, hogy létezhet, az valószínűleg meg is van a SHEILD-nél, úgyhogy legyetek találékonyak és kreatívak.//


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Serena Davidson Kedd 23 Dec. 2014, 12:06

Zack nem értette, hogy az adóvevő kiemelése miért is volt fontos, az mindenhol kötelező volt, rendben az X-men azért nem használt, mert hála Frost-nak telepatikusan is képesek voltak az X-menek kommunikálni, de a nélkül senki sem mozdult ki sehonnan. A műholdképeket jó lett volna látni, hogy tudják milyen az épület, és a tervrajz sem lett volna utolsó. A tervrajzra nézett, ami megjelent és a lehető leghamarabb próbálta azt megjegyezni, memorizálni. Annyira nem volt bonyolult a felépítés, logikusan és szisztematikusan volt felépítve minden, inkább a termek, szobák, laborok és folyosók elhelyezkedése volt az, amit fontosnak talált és lényegesnek. Mivel ha azt nem tudják, akkor könnyedén eltudnak majd tévedni és nagyobb kellemetlenségeket okozat mindez. Azon nem lepődött meg, hogy léteztek képességblokkoló fegyverek, eszközök, manapság nagyjából mindenki gyártott ilyet, kezdve a képességblokkoló karperecek, sugarak, nyakörvek és még sorolhatta volna mindezeket. Mindezek után, amint megvolt, hogy mehetnek a felszerelésért, akkor ment szó nélkül a megfelelő helyre. Ott mint múltkor is a saját ruházatát kéret ki – ami a képeken is van – a többszörösen ellenálló öltözetet, ezt még otthonról hozta, itt szokta leadni, mert csak a suliban tanórán, vagy éppen bevetésen hordta. Speciális szemüveget kért, amiben több funkció is volt, éjjel-, hő- infralátás is volt. Egy speciális övet kért, amihez tartozott csáklyavető is, hozzá a vékony fémdrót, amivel képes felhúzni magát. Egy gázmaszkra is szüksége volt, ha esetleg gránátokat használ valaki. Két füst és két vakítógránátot is kért, ehhez még füldugót is, hogy a hang ne bántsa a fülét. Fegyvernek ezúttal a saját otthonról hozott két energiafegyverét kérte el, ezek lényegében lőfegyverek voltak, és egyetlen funkciója volt, bénító sugarat lőtt ki, tulajdonképpen olyan volt, mint egy sokkoló pisztoly, vagy gránát, csak épp lőfegyverrel. Ezeket még a suliba sem vihette magával, Amelia nem engedte neki, itt a SHIELD-nél kellett tartania, annak ellenére, hogy ölni sem lehetett velük. Hat darab kábító- és hat darab altatótapaszt vett még magához, illetve a könyökre, tenyérre, talpra és térdre erősíthető tapadókorongokat, hogyha mászni kell, akkor ezek is meglegyenek. Természetesen a kommunikátorát és hozzá fülest is tett el. Amint minden nála volt a kijelölt helyre indult fel a tetőre. A tapaszokat, gránátokat és a fegyvereit is az övre tette fel, egy táskába pedig a korongok és a gázmaszk ment.

//Folytatás: Worthington-torony//


felszerelés:

//Izé… a drónokat nem vezérelhetik ki NY-ból, és mivel ez kint van főleg egy másik államban, így maximum műholdas figyelés van. SHIELD vezetőként mondom, hogy Miller nem fogja megbontani NY lefedettségét, hogy kivigyenek jó párat oda, és mint NJ szenátora az én NJK-m (Jonah apja), ő sem engedi meg személyiségi jogok sérülése miatt azt, hogy NJ területén legyenek ezek a drone-k.
Emiatt kéretik a drone-s megjegyzést semmisnek venni, hogy azok vannak és más se vegye úgy, hogy elhangzott. Köszi!
A felszerelésre meg majd én mondom, hogy mi az, ami nem létezik, vagy nem kaphatjátok meg, amit kértetek Smile Energiafegyver, mint amit én is felírtam nem igen van több, szóval nálatok kéretik majd a sima sokkoló pisztolynál (altatólövedéket lövő pisztoly, puska stb), sokkológránátnál maradni//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Angyal Program komplexum - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 23 Dec. 2014, 21:23

Ez a Szabó Éva kedves lánynak tűnik és ő ismert egy Waynoka Stevenst, de nem azt, aki én voltam. Még bonyolultabb. Rejtőző Medve, szép indián név. Furcsán hangzik, de érzem benne a nemességet, ami azt a népet jellemzi, az ősi tudást és tisztaságot. Amit Éva mond, túl egyszerűnek hangzik, nem hiszem, hogy így meg lehetne oldani. A katona ésszerűbb, tapasztaltabb tervvel jön. Ő már biztosan sok ilyen akcióban vett részt, rögtön vannak használható ötletei és konkrét meglátásai. Én ebbe már nem szólok bele, sehol nem vagyok, hozzá és a másik fiúhoz képest. A Lény nagyon megengedő, ezt furcsállom. Ránk bízza és ha elrontjuk, minket meg lehet szidni, de a túszok? Ne haljon meg senki néhány tapasztalatlan fiatal elrontott terve miatt! Biztosan van a zsebében valamilyen mentőötlet, azért ilyen biztos a dolgában. 
Három emelet mély, garázs, onnan lehet elindulni. Az autók között jól lehet osonni, azzal nem hiszem, hogy gond lenne. Ez jó ötlet volt. Tehát az ötvenharmadikon biztosan sok terrorista van, ert a prototípusok kellenek nekik.
- Ha bementek a prototípusokért, valahogyan ki is akarnak majd jönni és azt kellene kitalálni. Ha túszokkal menekülnének, akkor sakkban tartanak minket. A teleportálást le lehet blokkolni? Nem tudom, van-e ilyen technológia náluk, de ha van, könnyen meglépnének és azt meg kell akadályozni.
A többihez még nem tudok hozzászólni. Azt hiszem, a legjobb lesz, ha én csak a felderítét csinálom, nem vagyok képzett harcos, sokkal jobbak vannak nálam. 
A felszerelés...gondolkodnom kell, hogy mi lenne jó. Két kábítópisztoly tartalék lőszerrel jó lesz, olyat biztosan mindneki visz, nekem is meg fog felelni. Gránáttal nem dobálózok, nem érzem úgy, hogy jó ötlet lenne. Kés kellene, ha nem adnak olyat, mert az igazán életveszélyes, akkor valami hasonló, amivel lehet zárakat kipiszkálni, szellőzőrácsot lebontani, ilyen eszköz kell nekem és lehetőleg könnyű. Kell még valami olyan ruha, ami nem szakad szét, ha medvévé változok. Nem pucérkodnék, ha nem muszáj. Az Akkaba Metropoliszban is az első dolgom volt átváltozni és onnantól ruhátlanul futkároztam, elég idétlen módon. Ha nincs, akkor megint ez lesz. A biztonság kedvéért kérni fogok egy madarat is, hogy hozzanak egy galambot, hátha nincs a környéken és légy, csótány, egér is jó lenne. Csak legyenek csöndben. Egy sisakot is szeretnék a fejemre, valami egyszerűt, ami megvéd a fő sérülésektől és amit megkaphatok.
- Ha jó úgy, akkor én a garázsban már állat formában néznék szét először és ha látom, mennyi őr van, akkor visszajövök a csapathoz jelenteni. A szellőzőkön eljuthatok sokkal feljebb is, ha elég jók a járatok. Kellene egy ilyen térkép is, minden vezetékről, nem csak az alaprajz, hátha tudok így segíteni.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Viktória Studtheim Szer. 24 Dec. 2014, 01:05

Utánam már nem tesznek fel kérdéseket, hanem ötletelnek. A csapat vezetője, Mr. Burton, igazán jól összefoglalta a helyzetet. Abban is igazan van, hogy a jelenlegi helyzetében a páncél nem megfelelő semmilyen lopakodáshoz sem. Mondjuk elég meztelennek fogom magam érezni nélküle, de az emberek élete fontosabb. Még Grimm sem nagyon vitatkozik. Az épület felépítése egyszerű, könnyen megjegyezhető. Az én kérdésemre sajnos nem tudott kielégítő választ adni. Mondjuk kicsit gyanús az a tudós, de lehet, hogy ő a legszerencsésebb ember valaha. Ki tudja. Legalább nincs biológiai fegyver. Helyette van képességblokkolás és hasonló dolgok, amik a múltban divatosak voltak.
- Nos a tény, hogy nem létezik jelenleg működő nem-helyhez kötött teleportáló rendszer elég jó blokkolás szerintem. Így ha csak nincs a cégnek máshol teleport állomása emiatt nem kell aggódnunk. - mondom neki. Bárcsak ilyen egyszerű lenne kihozni a túszokat. A felszerelésemet nem könnyű össze állítani. Mivel nem lesz nálam páncél, ezért mindenképpen kell egy spec SHIELD ügynök ruha. Kell még egy pisztoly altató lövedékkel. Persze megfelelő tartalékkal. Bár nem kell sok. Nem tervezek lövöldözni. Mi kell még. Nyilvánvalóan EMP gránát, hiszen ki tudja mi van bent. Akkor még éjjellátó szemüveg. Legyen inkább több látás módú. Jöhet egy szerszám készlet, hátha szét kell valamit szedni. Bár elméletileg nincs biológiai fegyver, de egy gáz maszk sem jöhet rosszul, ha van füst gránátjuk. Flash banghez pedig ugye nem árt a füldugó sem. Kell egy táska amibe ezeket tárolom. Aztán még... valami amivel falat mászhatok. Tapadó korongok? Végül is. Persze a kommunikátor is természetes tartozék. Ahogy ezeket pakolom, megállok egy pillanatra. Nem hittem volna, hogy egyszer nekem is ilyesmit kell majd csinálnom. Rengeteg betörővel volt már dolgom, de általában ráhagytam a biztonságiakra. És most én készülök betörni egy céghez. Persze túszokat menteni megyek, de a párhuzamok akkor is ott vannak. Egy nagy sóhajt eresztek ki. Kíváncsi vagyok, hogy fog ez az egész működni. Nem mintha lenne választásom, emberek számítanak rám.

Felszerelés:
Viktória Studtheim
Viktória Studtheim
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 21
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Dec. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Eva Carter Vas. 28 Dec. 2014, 21:50

Szomorúan veszem tudomásul, hogy nincs a közelben más épület, és ez ellen nincs mit tenni. Közben, még Tomas is beszél, Amire nagyon oda figyelek, mert oda kell figyelnem. Wayonka is mond valamit, amire szintén oda figyelek. Jó magam, ezuttal nem szólalok meg, minek megint csak valami ostobaságot nyögnék ki. Megint jön a kedvencem, mikor ki kérjük, azt amit magunkal akarunk vinni. Zack már el is ment, hogy el kérje a szokásos holmiját. Közben, azon gondolkodom, hogy én mit is kérjek. Mikor sórra kerülök, le adom a rendelésemet.
- Akkor, én kérek nyúgtató tüskéket, köpő csövet, bilincseket, igen és még jól jönne egy cipős doboz is. Ja, és akkor még a kommunikátort is kérném, meg egy váltás ruha is jól jönne, arra az esetre, ha át alakulnék. - Miután, minden meg van, abból amit kérek, követem a többieket, oda ahova ők mennek.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 29 Dec. 2014, 13:05

Burton jelezte, hogy csak ma délután tud írni, így őt még megvárom a körváltással.


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Tomas Burton Hétf. 29 Dec. 2014, 16:10

Miután befejeztem az ötletem, Ben bólint, hogy mehetünk a föld alatt, a csatornahálózatban. Ennek örülök, nagyban megkönnyíti a dolgunkat, hogy nem kell berepülnünk. Sajnos nem tudjuk, hogy mit terveztek bent, tehát egyelőre a vaksötétben tapogatózunk, nem tudhatjuk mi vár ránk. Mindegy, volt már rosszabb is. Összecsapom a tenyerem, hogy menjünk, kérjük a felszerelést, és majd utána ötletelhetünk tovább - egyelőre van egy alap tervünk amin elindulhatunk. Megvárom, hogy a többiek válasszanak először felszerelést, ezt felügyelem is. Éva cipősdoboza után odaintem magamhoz a nőt, és halkan beszélni kezdek.
- Éva, megtudhatnám minek neked a cipősdoboz - kérdezem felvont szemöldökkel. Miután ezzel megvagyunk, és mindenki kiválasztotta amit kér, én is kikérem a saját eszközeimet. Egy táskával kezdem, amibe kényelmesen tudok pakolni három tartaléktárat a kábítópisztolyhoz, ezen kívül egy gumibot, két füst és két vakítógránát amit feltétlenül kikérek. Van többszörösen ellenálló ruhám, ebbe csak át kell öltöznöm, inkább kikérek egy gázálarcot, és egy több szintes szemüveget, amit a többiek is választottak. Elrakom a saját zavaró eszközömet is a kommunikátorommal, illetve kérek még egy taser-gunt. Utolsónak egy elsősegélycsomagot rakok még el és füldugókat, ezzel kész is vagyok.

Spoiler:
Tomas Burton
Tomas Burton
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Oct. 29.

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 29 Dec. 2014, 16:50

Helyszín: Az Angyal Program komplexum tetején lévő helikopter leszálló
Időpont: 2025. december 19. 17:00
Résztvevők: Waynoka, Szabó Éva, Tomas Burton, Zacharias Waver-Davidson, Viktória Studtheim, Shanon Cole (NJK)
Körváltás 5 naponta, legközelebbi: január 3.

//Valóban, a teljes drónrendszer csak New Yorkban van, úgyhogy valójában csak helyi kamerákat és műholdakat használnak.//

Waynoka a zárak és szellőzőrácsok felfeszítéséhez egy elég sokrétű bicskát kap különböző szerszámfejekkel rajta, olyan ruhát azonban nem tudnak neki adni, ami megmarad az átváltozások után is. //Ez egy 4 kredites instabil molekulás ruha lenne, nagyon-nagyon high-tech.// A kért állatok közül egeret és legyet tudnak hozni ennyi idő alatt a laborokból, egérből egyet, légyből ötöt, ezeket kis tároló dobozban adják át. Fejvédőnek egy korszerű kommandós sisakot tudnak adni, egyszerű, kisebb kaliberű fegyverek lövését felfogja. Minden mást megkap hiánytalanul.
Éva megkapja a kívánt felszereléseket, bár a cipős dobozzal ismét sikerül néhány meglepett pillantást bezsebelnie.
Zack, Viktória és Burton hiánytalanul megkapja a kért felszereléseket.
Végezetül Shanon is kikér magának egy ellenálló öltözetet, gumibotot, kézi sokkolót, egy kábító pisztolyt, gázálarcot, füldugót, speciális szemüveget és két könnygázgránátot.

A csapat a tíz perc leteltével már fenn van a tetőn, ahol a csapatszállító helikopter várja őket. Ben is ott van, aki átnyújt mindenkinek egy Hjuan Shen Wey aktáját tartalmazó dossziét.
-A helyszínen már várnak rátok, a rendőrség hagyni fogja, hogy akadály nélkül végezzétek a munkátokat. Sok sikert!
Ha mindenki felszállt, a helikopter el is indul Jerseybe. Út közben mindenkinek van ideje átolvasni az aktát, és megbeszélni, hogy mi lesz a terv pontosan, pl. Waynoka bemegy-e állatformában, vagy hogy mire is kell a cipősdoboz.

Az akta tartalma:


  • fénykép és személyleírás Weyről;
  • összefoglalás családi hátteréről, civil életéről;
  • rövid leírás az eddig általa elkövetett bűntényekről;
  • rövid pszichológiai elemzés Wey viselkedéséről;
  • részletes leírás Wey kapcsolatairól;
  • hiányos leírás Wey képességeiről és szakértelmeiről.


//Írjátok le, hogy mit tartotok elég fontosnak, hogy elolvassátok az aktából, azokról adok részletes információt a következő postban.//

Folytatás: Worthington torony – ti már írjatok egyből ide


_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Angyal Program komplexum - Page 3 Empty Re: Angyal Program komplexum

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.