Ereklyék

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Ereklyék

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 22 Feb. 2011, 10:48

Tárgyak és tulajdonok, amik többek mint, aminek látszanak. Ezeket a játékosok csak nagyon sok kreditért vagy hosszú kaland során nyerhetik el. Figyelem! Még ha meg is veszel egy ilyen tárgyat akkor sem lesz egyszeűen a tiéd, mert kell egy mesélő, aki levezeti azt ahogy hozzád jut ez a dolog. Az ereklyék mások mint a képességek hisz ezeket el lehet veszíteni és gyakran rendelkeznek hátrányokkal. Íme a bővített lista:

Cyttorak köve (6kredit) Cyttroak egy ősi démon volt, akit a jóság ereje gyűrt le így mielőtt elvesztette minden erejét ebbe a kőbe rejtette utolsó átkát.
- Az, aki megérinti a követ megállíthatatlan és szinte teljesen sebezhetetlen lesz. Erőkategóriája 100-as.
- A démon felügyeli a használót és ha abban gyengeséget vagy jóságot észlel megvonja tőle az erőt.
- Ha többen érintenék meg az ékszert akkor az erő annyi arányban szét oszlik és a használók annál kevésbé lesznek megállíthatatlanok és sebezhetetlenek.
A követ eddig Buldozer használta. Jelenleg feltehetőleg Koreában van és várja, hogy valaki megérintve folytassa veszedelmes hadjáratát vele.

Lélekkard (5kredit) Varázslatos kegytárgy amely a pokolban készült és a démonok hordozták.
- A penge bármit át tud vágni csak használója ereje gátolhatja.
- A pengét érintve vért jelenik meg a használón. Minél többször ragadjaa meg a fegyvert a vértezett annál részletesebb lesz. Elején egy vasököl majd lassan már a vállat takaró páncél és a végére teljes vért.
- A penge vonzza a démonikus személyek figyelmét.
A fegyvert forgatta Varázs, Árnymacska, Árnyék és Walter J. Kovacs
Mostani tulaja: -


Főnix pengéje (5kredit) A Shiár faj ősi ereklyéje, amivel állítólag le lehet gyürni a retteget főnixet.
- A kard kékes fényű pengével rendelkezik ha valaki használja.
- Egyenesen célra tarva fény húzódik ki belőle mintha a penge "megnőne", de az csak egy nagy hatalmú telentikus nyaláb.
- A penge több részéből csaphatnak ki sugarak.
Helyezete ismeretlen.


A Levítáció Köpenye (5 kredit) Varázslók által készített különböző színekben pompázó köpenyek.
- A köpeny hallgat hordozója parancsaira.
- Bizonyos szintig ellen áll a károsodásnak.
- Képes repülni és levitálna ha jó szavakat mondanak neki.


Mjölnir, Thor pörölye (7 kredit) Uru fémjéből készült viharokat uraló mágikus kalapács.
- A hordozója parancsol a viharoknak.
- Erőt gyűjtve bármit elsöprő csapásokat képes mérni.
- Eldobva visszatér gazdájához.
- Parancsra villámokkal eltünteti az adott személyt/személyeket, majd ugyanúgy villámokkal tűnnek fel (teleportáció). Ezen teleportáció dimenziók között is működik, így lehetséges vele utazni Asgard és Midgard között.
- Gondolatra eltűnik, egy faágként jelenik meg, és civil ruhát varázsol a hordozójára, majd újabb gondolatra ismételten a harci öltözetet varázsolja hordozójára és a kalapács is eredeti alakját ölti fel.
- Csak a méltók tudják fel emelni, és ők már a hatalmát is megkapják.
Ismert hordozói: Thor Odinson, Landraf, Miyako Okami. Jelenleg Einar Thorson hordja


Ében penge (5 kredit) A középkor kegyetlen Fekete Lovagjának elpusztíthatatlan kardja ez, ami dinasztia örököse kapnak meg.
- A kard teljesen elpusztíthatatlan.
- Nem fogja a mágia.
- Az aktuális forgatóját nem tudja sebezni.
Fogatói: Fekete Lovag, Fekete Párduc.


Agamotto szeme (6 kredit) Agamotto nevű misztikus lény hagyatéka.
- Használata alatt a szemszerű tárgy kinyílik mint egy valódi szem és abból fény árad.
- Képes újra lejátszani egy helyen történt dolgokat és ezt mindenki számára láthatóan megjeleníteni.
- Képes illúziókat teremteni.
- Látni mások lelki állapotát.
- Hordozójának látható vagy láthatatlan lélek testét kiszabadítani a sajátjából így az asztrál földön járni vagy távoli helyszíneken lenni.
Doktor Strange tulajdona volt. Később Zacharias Morsus, majd Dormammu hordta. Jelenlegi hordozója: Stephanie Miller


Muramasa Penge (5 kredit) Muramasa egy japán démon volt az ősidőkből az ő kardja volt ez a katana.
- A penge eltörhetetlen.
- Pengéje vöröses.
- Hordozóján kívül mindenkinek gyengíti az erejét ha kivonják a hüvelyéből
Hordozói: Rozsomák, Ezüst Szamuráj


Sárkányfog (4 kredit) Kahji-Da nevű mágus teremtette fegyver.
- Majdnem elpusztíthatatlan
- Sárkányból készült.
Hordozói: Doktor Strange és Valkür


Damballah amuletjei (6 kredit) Két ereklye mint nevük is jelzi Damballah kreálta őket, hogy könnyebben uralja seregeit.
- Mindkettővel lehet uralni a holtakat akár fel is támasztani őket, de az uralom akkor lesz tökéletes ha a tulajnál van mindkét amulet.
Hordozói: Calypso, Hannibal King, Damballah Roy tulajdonában van!


Kigyó Korona (5 kredit) A Bosszú Angyalai sorozatban jelent meg ez a veszélyes eszköz.
- A koronán lévő kígyók szót fogadnak és élő állatokként szolgálják hordozójukat.
- Képes parancsolni a hűlőknek akár a hűlő mutánsoknak is bár náluk ez akarat függő.
Jelenlegi hordozója: Krang


Az erő amuletjei (5 kredit) Bár nevük amulettek ezek inkább kisebb maroknyi fémszerű anyagból készült tigris formájú ereklyék. Akár nyakláncra kötve amulettnek is nézhetjük. Eredetük feltehetőleg keleti harcművész mesterektől van. Használat közben az ékszerek zöld fényben világítanak.
- A hordozók erősek, gyorsak, ellenállóak lesznek az emberi képességek csúcsát is képesek elérni és harcművészeti ismereteik megnövekednek.
Hordozók: Master Kee; Abraham Brown; Bob Diamond; Lin Sun; Fehér Tigris (Hector Ayala) és a Tigrisek fiainak további tanítványai


Nega Bandázs (7 kredit) A galaxis nagy rejtélyei ezek a nagy hatalmú és ritka ereklyék, amelyek nagyon veszélyesek tudnak lenni. Látszólag egyszerű aranyszínű karperecek,d e a hordozójuknak nagy hatalmat adhat.
- 10-es erőkategóriával ruházta fel a hordozót (10 tonna felemelése és kinyomása)
- Repülés
- Hatodik érzék
- Közlekedés az űrben oxigén vagy bármilyen életfenntartó rendszer nélkül
- Képes elnyelni és átalakítani kozmikus energiákat és azokat felhasználni lézerként és energiatérként, de jóval gyenbébben, mint a Kvantum bandázs.
Korábbi hordozó: Tyler Jackson
[b]Hordozók: Jelenleg az ereklye senki tulajdonát sem képezi.
A másik (a bandázs jövőből visszajött darabját) Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon hordja.
Így ebből jelenleg kettő létezik a Reneszánsz univerzumban, míg a párjából csak egy darab.

Másik Nega bandázs A bandázsokból két pár van. A képességeik azonosak kivéve ha mindkettő egy-egy tulajnál van akkor rendelkeznek egy másik képességgel:
- Ha a tulajdonos a csuklóján lévő bandázsokat össze üti helyet cserél a másik bandázs tulajával.
Hordozók: Constatine, Marvel Kapitány és Spar-Theen. Jelenleg: -


A hozzászólást Thorhalla összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 21 Ápr. 2013, 10:06-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Ereklyék

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 22 Feb. 2011, 10:50

Előző frissítve, helyesírás javítva, Nega bandázs bővítve.

Kvantum Bandázs (8 kredit) a nega bandázs ellentéte egy nagyon erős karperecek.
- A bandázsok aranyló kvantom energiát engednek ki, amit lehet szilárddá formázni. Ezzel tárgyakat vagy mozgó alakokat teremteni. A bandázsok képesek védő aurát alkotni, amik óvnak az űr hidegétől, nyomásától és ellát oxigénnel.
- Megjegyzés nagyrészt egyeznek képességeikben a Zöld Lámpás gyűrűjének erőivel.
Hordozói: Kvazár. Jelenlegi hordozója: Constantine


Amerika Kapitány pajzsa (kredittelen, próbáld megszerezni a tulajtól)
- A pajzs törhetetlen sem kozmikus sem mágikus módon nem lehet benne kárt okozni. Minden erőt és nyomást és energiát elnyel.
- Speciális anyaga miatt eldobva peregve képes pattan vagy bumerángként visszarepülni. tanul ember képes úgy eldobni, hogy másokat sebezve vele visszafelé elkapja.
- Az éle képes vágni akár a fémet is.
Hordozók: Amerika Kapitány, Azareus, Kardfog, AIM Kapitány, X Kapitány, Amerikai Kapitány II.
Jelenlegi hordozó: Steven Rogers és Gunnhild Morsus (az övé a sötét világbeli)


Britannia Kapitányegy személy csak akkor lehet kapitány ha Merlin és Roma két mágikus entitás ajánlatot tesz neki. /Ez persze egy kalandban történik/ egy fáról kell választania két ereklye közül. (mindkettőnek külön-külön 6 kredit az ára) Ezek ruházzák fel a hőst mágikus erőkkel. Erősebbek, gyorsabbak, ellenállóbbak és gyorsabban gyógyulnak. Hasonlóan Marika kapitány szuper szérumtól kapott erőihez, bár Britannia erősebb volt talán az egy tonnát is képes lenne megemelni. CSAKIS BRIT SZÁRMAZÁSÚ KARAKTER KAPHATJA MEG EZT! Az ereklyék:
- Igazság amulettje a békésebb kapitányok választása.

- Erő kardja a harciasabb kapitányok ereklyéje.

Érthető módon ha nincs a tulajdonos kezében vagy nyakában az ereklye idővel képességei elmúlnak. Csak varázserővel lehet az ereklyéket rákényszeríteni arra, hogy hatalmat adjanak nem kiválasztott személynek. Másokkezében egyszerű tárgyakká válnak.
A két tárgy jelenlegi hordozója: Albert Shear

Loki tőre (7 kredit) – Loki legendás asgardi mágikus tőre
- A tőr lehetővé teszi használója számára, hogy alakot váltson, bármilyen alakba, képes megváltoztatni a saját méretét
- Hatalmat/irányítást biztosít a hó és a jég/fagy felett
- Tárgyak alakját, anyagát változtathatja meg
- Másokat képes a használója elbájolni
Tulajdonosai: Loki Laufeyson, Thorhalla Lokidottir; Jelenleg: Thorhalla Lokidottir


A hozzászólást Thorhalla összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 07 Szept. 2012, 11:48-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Ereklyék

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 22 Feb. 2011, 10:50

Saját játékosok által kitalált ereklyék:

Jubel (7 kredit), asgardi mágikus pöröly
- Alkalmazkodás: Mindenét megváltoztatja a viselőjének. Persze csak azt, amije van. Gondolok itt arra, hogy vért, állat, fegyver stb. Ez előnnyel nem jár! Hangulat/hovatartozás alapján ad különböző színeket a hordozónak.
- Teleportáció: Csatában 100méteres távolságon belül képes a hordozóját elteleportálni, csatán kívül 1000km
- Erő: A kalapács maximum 75t erőt képes kifejteni ellenségeire egy erős csapás kíséretében.
- Megjelenés: Midgardiként a kalapács egy tetoválásként van jelen.
- Viselés: A hordozója számára 3-4kg súlyú, míg bárki más, aki fel akarja emelni 100t nyom. (Csak a méltók tudják felemelni és azok a hatalmát is megkapják)
Ismert hordozó(i): Thordin Wornugson (a pöröly Svartalfheim ostrománál eltűnt)


Bárdok ékköve (5 kredit), Asgardi mágikus ereklye, egy hangszer ami magából a Yggdrasil egyik letört ágából készült.
- A hangszer külsőre semmiben sem különbözik egy megszokott középkori koboztól, azonban, ha bárki használja, akkor olyan lesz bárki kezében a hangszer, mintha egy képzett, legendás tehetségű kobzos használná.
- A használója gyönyörű hangot is kap a félelmetes játéktehetség mellé, amíg a hangszer nála van.
- A tulajdonosa illúzió- és asztrálmágia képességéhez +1-et ad, ha olyasvalaki használja a hangszert, akinek nincs asgardi mágiája, akkor is megkapja ezt a bonuszt.
- A hangszer képes megérezni a tulajdonos lelki világát is, és így ezt is képes megszólaltatni, ha ezen játszik a tulajdonos.
- Használója képes hangorkánt kreálni, ha akar így képes megvédeni magát, vagy támadni is.
Ismert hordozó(i):Gunnar Larsson


Roncsoló feszítővasa (7 kredit), asgardi mágikus tárgy. Egy alternatív világban Kamilla véletlenül adott mágikus hatalmat ennek az eszköznek és a hordozójának. A hordozó halálával (Lásd Végső Háború) a fegyverben van minden hatalom. Lényegében ez egy 121 cm hosszú öntöttvas bontó rúd.
- A vas elpusztíthatatlan, adamantiumon kívül mindent elvág.
- Az első, aki megérinti 60 tonnás erőt kap és szinte sebezhetetlen lesz (csak nagyobb fegyverek sebzik).
- Hatalmát képes lesz megosztani másokkal, de mindig amennyit ad annyit el is veszít. (Például ha valakinek ad erőt és az képes lesz 10 tonnát felemelni akkor a hordozó már csak 50-et fog tudni) Ugyanezt az adott erőt képes is visszavonni.
Ismert hordozó(i): Roncsoló, jelenleg a Pegazus raktárában van


Sötétség pengéi (4 Kredit)
Két dobókésből áll a sötétség pengéi mindegyikhez tartozik egy egy tartó amit az ember az oldalára erősíthet. A tartót réges régen elbűvölte egy mágus. Ha kiveszik a kést és eldobják úgy működik mint egy szokványos késtartó. Azonban ha az ember keze az üres tartóhoz közelít azon nyomban ott terem egy másik pont olyan. Az eldobott kések pár perc után köddé válnak. A fekete pengékben van még egy kis plusz ugyanis képesek megsebezni a mágikus lényeket is.

Ismert hordozói:

A lelkek tüze (4 kredit)
Egy különleges csiszolatlan ékkő.
"A középkorban élt egy fiatal kovács legény aki kora ellenére a felnőttek erejével bírt. Egyik nap megtámadták a falut. Mikor a szeme előtt ölték meg legjobb barátját elvette a szerencse nyakláncát rajta az ékövvel és szembe szált a támadókkal. Meglepetten vette észre, hogy puszta kézzel zúzta össze a páncélokat a a kardok pedig apró karcolásokat ejtettek a bőrén. A csata után rájött a kő csak annak növeli meg az erejét ki érdemes rá."
A kő képes ideiglenesen megnövelni a mutáció szintjét. Hogy milyen mértékben növeli azt egy staff taggal kell megbeszélni.

Ismert hordozói:

Stórmerki (10 kredit)
Gunnhild felkereste Ivaldi fiait, a legjobb törpe mágikus kovácsokat, akik járatosak a modern világ high-tech tudományában is. Ők készítették el a fegyvert a nő számára belevíve Gunnhild DNS-ből is egy kicsit (hajából v bundából egy kicsit), hogy a nő képes legyen az alakváltó mágiájával változtatni a fegyvert.
Alap állapotban egy íj, ami nem használ tegezt, ellenben gondolati úton olyan nyílvesszőt teremt az idegre, amit a használó akar. Ez lehet mágikus, rendes, illetve speciális nyílvessző is.
Gunnhild alakváltással képes a fegyvert tetszése szerint alakítani, hogy elrejtse, vagy más fegyvernek használja. Képes két viking karddá formázni őket, amik 3-3 kredites ereklyének felelnek meg hatásilag, így és tetszőleges – Gunnhild által megszabott – képességgel rendelkezhetnek. Vagy pedig ha nem 2 viking kardot választ, akkor egy kétkezes fegyverré is alakítható, hasonló általa szabott hatással.
Ezenfelül két lőfegyverré is képesek alakulni, amikkel a nyílhoz hasonlóan gondolati úton szabaható meg, hogy mit lőjenek, misztikus golyót, normálisat, robbanó, kábító sugár, lézerlövedék, stb. ha nem 2 lőfegyvert választ, akkor egy puska nagyságú lőfegyverré is alakítható.
A fegyvert csakis mágiával lehet alakítani, alakváltó mágiával. A használata roppant nehéz lehet bárki számára, eredetileg Gunnhild-nak készült, így az íjat kifeszíteni vagy 30 tonnás erővel lehet, vagy pedig a nő képes megtenni bármikor, bármilyen alakban is van.
Misztikus és high tech ereklye révén szinte elpusztíthatatlan.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Ereklyék

Témanyitás by Morsus on Szer. 17 Dec. 2014, 06:45

Az Egy Botja (7 kredit) ismeretlen eredetű ereklye
Ez az ismeretlen eredetű mágikus ereklye igencsak különleges. Véráldozással (azaz a hordozónak véreznie kell valahol, igen, még a menstruáció vagy fogíny vérzés is számit) lehet eltüntetni, megidézni (ekkor a tulaj testéből jön elő a bot), elvenni valakitől (miután elvette vérzéssel rá kell venned, hogy eltűnjön csak utána tudod előidézni magadból és csak akkor hajlandó szolgálni) vagy idézni vele. Idézéskor a varázsló kimond egyetlen egy szót (Amit MINDIG nagy betűvel és félkövéren kell jelölnie a reagjában) és leírja kb mit szeretne ezzel elérni. Pl:"TŰNÉS! - Remélem, hogy ezzel elteleportálódunk innen." A végeredményt a km dönti el, (Pl: hova és hogyan kerültük ekkor) és egy szót csakis egyszer alkalmazhatsz, aztán soha többé. Persze... nem egy nyelven mondhatod ki azt az egy szót, de ahhoz ismerned is kell a nyelvet, vagy kijátszanod amikor a karakter bemagolja más nyelveken. A bot csakis akkor nem teljesíti jól a parancsot, ha az a szó már elhangzott egyszer az idézőtől, különben maximum kisebb karcolások lehetnek a varázslatok eredményei. (Pl: Egy méter magasból esel le a teleportálás után.)

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Ereklyék

Témanyitás by Godlaw / Tao on Szer. 18 Május 2016, 12:20

Saját játékosok által kitalált ereklyék:

A szűzanya könnyei (2 kredit):

Sok legenda szól arról, hogy egy templomban, mikor egy édesanya leborult a szűzanya szobra előtt, és a beteg gyermekéért könyörgött, akkor néha még a szobor is könnyeket hullatott. Ez nem csupán legenda. Nem egy kimondott templomról van szó hanem bármelyik templomban megtörténhet ilyesmi, viszont nagyon-nagyon ritkán. Nem is csak ez veheti rá a szobrokat a sírásra, viszont az tény, hogy az anyai fájdalom, amikor elveszíti a gyerekét egy nő, könnyebben megsírathatja a szűzanya szobrát. A szobor szeméből kifolyó könny tíz perc alatt igazgyönggyé válik, melynek szépségén kívül varázsere is van.

A gyöngyök holtakat már nem hoznak vissza az életbe, de akármilyen halálos sérültet igen, amennyiben le tudja nyelni őket. Minden betegség eltűnik, és ha okozott bármi kárt a testben, akkor az is. Mérgeket szintén megszüntet, végtagot is visszanöveszt, még akkor is, ha a heg már begyógyult, és csak a csonk van a helyén. Fogyatékosságokat nem gyógyít, csak abban az esetben, ha azoknak a kiváltó oka valamilyen agyi sérülés. A gyöngyök tehát a testet teljesen éppé teszik, de a háborúban megtébolyodott vietnámi veterán nem lesz tőle újra normális ember. Mindenféle testi elváltozást gyógyít, még a természetes vakságot, süketséget és hasonlókat is.
Vámpírokat, élőholtakat, sötét mágiával létrehozott lényeket, ördögöket érintés útján pusztítja el. A gyenge démonokat megöli, az erősebbeknek sérülést okoz, de a már nagyon erőseknek, akit mágikus dolgok is alig sebeznek, csak lelki eredetű kínokat okoz. A gyenge démonokat nem csak visszaűzi a síkjára, hanem el is pusztítja. A sötét isteneket és emberáldozó vallások istenét (akkor is, ha a hívek csak a múltban áldoztak embereket neki) csak súlyosan megsebzi, mintha egy tenyérnyi területen harmad fokú égési sérülés keletkezett volna rajta. Ezt a regenerációs képességek képesek eltüntetni. Ha valaminek nincs köze a sötét mágiához, vagy keresztény hitvilági démonokhoz, akkor nem fog hatni rajta.

Jelenleg a világon maximum tíz könny lehet egy időben.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2541
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Ereklyék

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 15 Szept. 2016, 22:29

Dragnipur, a von Hessen penge - 6 kredites ereklye
Dragnipur:
- szinte elpusztíthatatlan
- teljes mágikus immunitást ad a tulajának
- nagy védelmet nyújt asztrális/mentális befolyásolás ellen (legyen az szuperhumán, mutáns, faji, vagy mágikus)
- 20 méter sugarú gömbben képes a tulajdonos "szörnyeket" érzékelni (minden, ami eltér a sima embertől)
Jelenlegi tulajdonos: Kaylyn Amara von Hessen grófnő

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Ereklyék

Témanyitás by Godlaw / Tao on Pént. 16 Szept. 2016, 08:40

Death Gun - 6 kredit

A Death Gun egy ismeretlen, sötét szerződésben létrejött, lélekfaló fegyver, amit az emberi gyarlóságból, gyűlöletből, kapzsiságból és vérszomjból kovácsoltak. A démonfegyver egyetlen célja, hogy minél több lelket faljon fel, cserébe pedig hatalmas erőt kölcsönöz a tulajdonosának.

A fegyver tulajdonságai
A Death Gun első ránézésre egy átlagos pisztolynak néz ki, ami mindig olyan típusú amilyennek a használója szeretné (egyszerű Glock-tól a D50.-ig bármilyen, de csak pisztoly lehet), a kinézete azonban nem befolyásolja az erejét. A fegyver folyamatosan "alszik", ameddig nem talál rá valaki, és fel nem tölti egy halandó lelkével, aminek a módja viszonylag egyszerű. Saját kezűleg meg kell ölni egy embert, majd mikor meghal, a fegyvert a vérébe kell mártani, így töltődik fel. 
A Death Gun-t lelkekkel lehet feltölteni úgy, hogy embert ölnek vele, akinek így a lelke sosem jut semmiféle túlvilágra, hanem "töltény" lesz. Egy lélek öt lövéssel ér fel, és 1 lövés/másodpercre képes a fegyver.

Pozitívumok
- A fegyvert nem lehet sehogyan sem eltörni, szétszerelni, kárt tenni benne.
- Mivel a fegyvert lelkekkel lehet feltölteni, így számtalan gyilkosság után rengeteg lövést lehet leadni, akár egymás után bármennyit.
- A fegyver minél több lélekkel van megtöltve, annál erősebbet lő. (Pl. ha egy lelket tartalmaz, akkor a lövések átviszik a gyengébb golyóálló mellényt, de ötven léleknél már a vastag acéllemezt is átüti.)
- A fegyver kommunikál a tulajdonosával és szörnyű tettekre sarkalhatja. (Emberfüggő, hogy ez jó vagy sem.)

Hátrányok
- A fegyver igényli a gyakori gyilkolást, és ha a tulajdonosa huzamosabb ideig nem öl (elég két hét is), elkezdi falni a tárolt lelkeket, ezzel csökkentve a lövések számát.
- Ha a fegyver kiürül, az pár napon belül újra elalszik. Azonban ha a tulajdonosa ezalatt lőne vele, a fegyver a használója lelkét alakítja lőszerré (egy lövés is maradandó károkat okoz, három pedig megöli a tulajt).
- A fegyvert a tulajdonosán kívül senki nem veheti kézbe, az illetékteleneknek felfalja a lelkét másodpercek alatt (ez nem növeli a lövések számát).

A fegyvert csak akkor veheti más kézbe, ha az előző tulaj meghalt, vagy a fegyver kifogyott a lelkekből és újból elaludt.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2541
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Ereklyék

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.