Teljesen Új Apokalipszis Kora

Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Morsus on Szer. 22 Jan. 2014, 14:54

Bár a kaland epilógusa még tart szeretném kiírni a folytatást. Mint a cím elárulta a képregények All-New érájába kerülünk. Mivel a mostani marvelnek nincsen annyira egységes sztorivonala vagy képe így ennek a kalandnak sem lesz. Sőt, most először én csak leírom a terveimet és utána ti leírjátok ti mit gondoltok majd a közös döntésünk szerint lesz maga a kaland elindítva.

Kezdjük a biztossal: Egy hónappal vagyunk Apokalipszis után. Az erő egyensúly teljesen megtört. Eddig Apokalipszis és pár kisebb birodalom volt, de az Akkaba Klán Istenének halálával a birodalom is megtört. A bolygót ellepték idegen lények (játszható lett a skrull, kree, űrlovag, shi'ar, fészek, raptor, univerzális embertelen és bármely képregényben megjelent, de ki nem dolgozott faj) mivel ezeknek a vándorló hajóik most nálunk találtak otthonra. Kivételesen a fajt már nem kötelező azokkal a személyiségi jelzőkkel kijátszani, amik a leírásban szerepelnek, mert sokuk már egy több millió fajt éltető hajón nevelkedett egészen más szokásokkal az is lehet, hogy még csak nem is a saját fajtája nevelte fel.

Jöhet az izgalmas rész. Mivel nincsen Apokalipszis így a következő változásokra gondoltam:
- A világ törzsekre oszlott. Az emberiség, az X-men, Latvéria (Steph mutáns-ember-misztikus királyságának maradványa), a Királyságok (Atlantisz-Asgard és a déli sarkra vándorolt népek) és a mutánsok, akik képességeik szerint törzsekké váltak.
- New York lakhatatlan, mert Galactus Pusztító felébredtek és sérüléseik túlélésének érdekében egyesültek a holtestekkel létre hozva a gyilkos Deathlok Hordát, ami a szigeteken él.
Teljesen Új Apokalipszis Kora 1574553-uncanny_xforce
- Latvéria egész európát elkezdte bekebelezni. Ez egy fekete mágiára épülő birodalom, ami minden fajt örömmel fogad. Olyasmi, mint egy kifordult Artúr korabeli királyság. A rendet a Valkűrök, ezek a genetikával, mágiával és/vagy kibernetikával szárnyas harcosokká kínzott félholt és néha élőholt nők tartják fent. Szentül hiszik, hogy királynőjük nem sokkára visszatér. Nem tévednek...
- Királyságok neve csak dísz. Mivel Apokalipszis után csak itt van elég fejlettség és technológia sokan ide vándoroltak. Most ez lett a világ a közepe, ami ironikus, hisz a déli sarkról beszélünk.
- A New Yorkból kiűzött és Amerikát elfoglaló Apokalipszis hívők törzsekké váltak a kérdés már nem az erősebb túlélése, hanem az erősebb mutáns típusé. Lupine, Energia manipulátor, Szupererősek, Repülők, Mentális hatalmúak, stb. Most mind harcolnak maguk és egymás között, mert tudják nem sokkára megérkezik egy Celestal és új Apokalipszist választ, a kérdés, hogy mely törzsből.

Kb az elképzeléseim a karaktereknek (akik eddig kalandban voltak):
- X-men (Skarlát, Teddy, Nagytestvér és aki még jönne, pl valszeg Kardfog) A csapata Latvériában van. Bár a háborúnak vége, de Hellstorm nem tud megállni. Ha már a királyság vezető nélkül van akkor meg is dönti azt ameddig lehet.
- Vetlanda: Latvériában lennél, ahol is úgy tűnik a kívánságod teljesül és Ő visszatér, de... milyen áron?
- Királyság (fel se sorolom, de asszem Ramirez ide vagy az X-ekhez csatlakozna) a győzelem nem végleges... még vannak lovasok, akik nem fejezték be a munkájukat. Az egyikük a gyermekéért jön.
- Kane az energia alapú mutánsok törzsvezére. Te tervezed meg a törzsedet. Erősen ajánlom figyelmedbe, hogy az egyetlen törzs, aki képes újra elektromosságot használni gond nélkül.
- Náhkôhá'e: a legnagyobb változás valszeg a tied. Mivel elégé elkapott Galactus és Apokalipszis robbanása így a képességeid lovasi szintre növekedtek. Regenerációt (Rozsomák regenjének félszerelésével rendelkezel), karmaid fogaid erősebbek, szívósabb vagy és 50-es erőkategóriát kaptál. A lupinok, felinek és minden állatias mutáns törzs vezére lettél. A törzsedet te dolgozhatod ki.
- Jonah: A mentális mutánsok törzséből kaptár tudatot alkottál, már egy hatalmas egységé váltak. Nagyrészt csak újabb még szabadon járó telepatákat vadászol.

Újak: A szabályok ugyanazok, de most örömmel látok még sosem létezett mutánsokat is. Egyértelmű, ha olyan képességet hozol, aminek nincsen még törzsvezére automatikusan megkapod a törzset és megtervezheted hogyan is élnek és mely állam az övék. Ha olyanba csatlakozol ahol van már vezér (lásd fenti három, ha elfogadják) akkora kalandod egy párbajjal kezdődik. Ha többen is ugyanabban a törzsben akarnak vezérek lenni úgy szint párbajjal kezdünk. Pl Ramirez és Kardfog is kihívhatják Náhkôhá'ét a törzsét hisz ugyanolyan fajta mutánsok.
A törzs főnökök kaphatnak 4 lovast, akik erős mutánsok, de nem annyira, mint ők. Hogy a szint rendszerben mondjam: Minden törzstag epszilon kivéve a játékosokat és a lovasokat. Lovast csak akkor csinálhatsz, ha megnyerted a csatát, vagy senki más nem kérte a törzset. Ha olyan törzset akarsz, amit nem írtam ki, de logikus lenne, hogy van akkor írj ide és megbeszéljük.

Ez csak a terv, de ha mást szeretnétek jelezzétek. A cél az, hogy most közösen tervezzük meg ennek a világnak a jövőjét.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 22 Jan. 2014, 22:31

Nekem okés, ahogyan már korábban is mondtam és együtt beszéltük meg részben Smile
Ami nincs itt, egyik Judas Slade Holo-val marad.
Jonah-nak megfelel ez és ő szerintem NJ környékén ténykedne, az a hazai terep neki.
Steph és Ikrek, azt privátban beszéltük, majd meglátni Smile
Halla és Doria maradnak a déli-sarkon, ahol eddig.
X-írtók, végre előszedhetem őket, Bishop-al úgy beszéltük, hogy Ramirez csatlakozna hozzájuk, és ők mennének Új-Valhalla-ba(Latveria) öngyilkos black-ops akcióra, hogy ellopják az ikreket és elvigyék Halla-hoz, hogy ő nevelhesse őket Smile


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 23 Jan. 2014, 08:58-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Teljesen Új Apokalipszis Kora Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14489
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Bishop on Szer. 22 Jan. 2014, 23:09

Nagyon szépen köszönöm a mostani lehetőségeket. Ramirez valóban a Királysághoz csatlakozna és ha van rá lehetőség akkor a csapathoz is.

Kane törzsét az ő régebbi területére Chicago-ba vezetné. Ott a régi földalatti bunkerekben, a kutatókomplexumban folytatná tovább. A föld alatti létesítményeket a mutánsok saját energiájukkal működtethetnék. Tehát lenne létfenntartó, védelmi rendszer a bunkerekben, a város viszont maradhatna félig kihalt, akár álcaként is. Chicago lehetne egy védelmi pont is, ahonnan a környező területek tartják uralmuk alatt. A hierarchia nem változna sokban Apokalipszis vallásához képest, csak a rangok cserélődnének katonaira. Ezen kívül ha van rá lehetőség Kane folytatná kísérleteit, hogy holttesteket kiborgizálással újra harcképessé tegyen, akár feltölthető katonákként használva őket.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3597
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 2
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

bisur13

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Szürke Eminenciás on Csüt. 23 Jan. 2014, 02:19

Újként hoznám Latvériába a Szürke Eminenciást, mint a Varázslónő egykori papját, mágiahasználót, vámpírt. Ha ez elfogadható, akkor kidolgozom.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Dr. Zield Jones on Csüt. 23 Jan. 2014, 02:48

Először is köszönöm szépen Náhkôhá'e jutalmait!

A törzset Tsis-tsis-tas (ejtsd: Cisz-cisz-tasz, jelentése cheyenne nyelven "Hasonlóan Szaporodók" vagy "A Nép") néven képzeltem el és Colorado területén lenne, főleg a Sziklás-hegység vonulatán, ami zord körülményei miatt nehezen megközelíthető, de a strapabíró lupinok, felinek és egyéb állatias mutánsok számára ideális.
A Tsis-tsis-tas indián törzs módjára működne. Az állatias mutánsokat tiszteletreméltónak tartják, mivel a valóságos őseik, az átváltozásra bármikor képes állatatyák és -anyák újkori megtestesülései és így a mutánsok között is a legősibbnek mondhatóak - legalábbis a Náhkôhá'e által elterjesztett hit szerint.
Kézműves kultúra, olyan felszerelésekkel, amiket innen onnan összeszedtek vagy a hozzáértők készítettek, testfestéssel, berendezett és telerajzolt barlangokkal. Énekekkel és vad táncokkal ceremóniákat tartanak a természet erejének, ami bennük megnyilvánul. Összetartó közösség, vadászni is kisebb csoportokban járnak. Ember vagy állat ugyanúgy zsákmány, ha ehető, csak a mutánsokat kímélik. A legerősebbek igyekeznek a legerősebbekkel szaporodni, mégpedig a lehető legnagyobb létszámban, hogy a Falka még erősebb legyen.
A Törzsfőnök egyértelműen Náhkôhá'e, aki felvette a Nagy Atya nevet. Utána következnek a második legerősebb kategóriába esők, a Nyilak (a Lovasok megfelelői, eggyel a törzsfőnök alatt). A művészeket, énekeseket, történetmondókat nagyon tisztelik, közülük kerülnek ki a sámánok, akiknek szintén nagy szerepük van.

/ Nefi pontosítása alapján javítva. /


A hozzászólást dr. Zield Jones összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 23 Jan. 2014, 16:22-kor.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Teddy on Csüt. 23 Jan. 2014, 04:26

Jónak hangzik, az egyetlen amiben nem vagyok biztos hogy Nagytestvér valóban rendben lenne-e az X-men társaságában, lévén hogy Wandát és Hellstormot is folyamatosan próbálná megölni és ellopni az erejüket és korábban volt az-az összetűzés amiért bosszút fogadott, bár úgy megoldható hogy egy névtelen tagban megbújva várja a megfelelő alkalmat hogy nagy erőre tehessen szert amivel megszabadulhat tőlük, ennek a vágyott erőnek keresésére pedig Latvéria mint első kiszemelt célpont jó lenne. Vagy egyszerű odakeveredés ezen okból és gyilkolásvágyból. Mindkettő esélyesebb mint a konkrét kooperáció a csapattal, az inkább végső megoldás esetén lenne valószínű.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 23 Jan. 2014, 09:06

Nem igazán vannak mágikus lények a világon egyébként, főnix feltámasztósdi ide, vagy oda.
Asszem azoknak a száma a JK-kal egyenlő max néhánnyal több, meg aki lehetett azokat Steph összeszedte magának Új-Valhalla-ba a fél éves ugrás után, mert röhögve érzi mindet a világon, ha akajra és csak Új-Valhalla-n lehettek biztonságban, Apokalipszis őket is mind kiirtatta hála Fájdalomnak, aki letaszította őt a trónjáról.
Steph-ről is még főpap korában, amikor Tao főpapnője volt mindenkinek azt hazudták, hogy ő is mutáns, csak Tao tudta róla, hogy nem, mert különben Steph-et és lehet, hogy Tao-t is megölték volna ezért Smile
Ez a világ nem igen ismerte a mágiát soha sem és senkinek sem mond semmit az sem, hogy mit lehet vele mondani, ha hozzáteszed, hogy Fájdalom v a Varázslónő mágiahasználó volt, szerintem kevésbé lesz a világ népe toleráns, mint egy emberrel szemben :)A mágiát mindenki rettegi a világban (még maga Apo is betegesen félt tőlük, nem hiába dobatta ki Attilan-ról, majd vadásztatta későbbi feleségét is jó ideig, mikor az lovasi rangot követelt magának és nagyban a félelme miatt fogadta el a házassági ajánlatot, inkább egyenrangon legyen vele, mintsem a nő megdötse a hatalmát később mrgreen ), mert uralhatatlan, még Apokalipszisnek sem sikerült és amit eddig láttak belőle, az csak pusztítás volt és uralhatatlan erő.

(Ezt főleg "A kevés, mágikus képességekkel rendelkező egyedet valamint a művészeket nagyon tisztelik" - erre mondtam)


Szürkéhez: http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1765-uj-valhalla-latveria és http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1988-varazslono-udvartartasa tessék elolvasni, ebben vannak az infók Új-Valhalla-ról. Egyébként örömmel látlak miniszternek Smile
Elfogadható, révén van egy élőholtakból és démonokból álló hadserege is Steph-nek, szóval nincs gondja a vámpírokkal sem.

Z: a nevet szeretném megtartani és a gyereknek már nem Latveria a neve, amióta Doom-ot Steph megölte és felnégyelve a kastélya 4 várfokára tűzte  Razz

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Teljesen Új Apokalipszis Kora Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14489
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Auaritia on Vas. 26 Jan. 2014, 11:07

Én akkor Vetlandával Új-Valhalla-ban vagyok (köszönöm hogy túléltem..Very Happy )
Szolgálok és védek...Smile

_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Morsus on Pént. 31 Jan. 2014, 18:18

Nem bántás, de akinek nem felelek azzal egyetértek és a szerint módosítom majd a kaland nyitását SmileÖrülök, hogy tetszettek nektek a koncepciók.

Teddy: Igazából azt hittem a nagytestvér követné Teddyt, de teljesen szabad mancsod (haha) van szóval küld oda, ahova akarod.
Vetlanda: Nefi kiemelte, hogy a karaktered elégé magas rangú szal úgy is lesz kezelve a kalandban. Bár az időszakban statárium van, ami miatt a valkűrök tömeggyártásban alkotják egymást és jelenleg a fővalkűrök felülítélik a minisztereket, de a jogaid ugyanúgy megmaradnak.

Ahogy Nefi kiemelte hála Fájdalomnak, aki Apokalipszis első főlovasa volt a mágia egy tiltott és üldözött dolog volt sokáig ebben a világban. Fájdalom, aki nem más volt, mint ennek a világnak a Zacharias Morsusa, a mágiát és a tudományt keverve kibernetikus misztikus szörnyeket teremtett és a saját sebzett mesterét lökte le a trónról. ha nem lett volna akkora hülye, hogy elkezdi a multiverzumot is meghódítani akkor valszeg még mindig ő lenne a főnök. Ez esz az első eset, amikor igazán szabadok vagytok és azt tehetek, amit akartok. A világsorsa kezetekben van. Az első alter világ, ahol most a saját kalandotokat és kérhetitek.
Persze ettől függetlenül a szürke eminenciást örömmel látom, csak e szerint tervezd meg őt.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Night on Vas. 02 Feb. 2014, 13:14

Vinném Kardfogat. Oda ahova besoroltad.

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Teljesen Új Apokalipszis Kora Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Teljesen Új Apokalipszis Kora D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Teljesen Új Apokalipszis Kora Indian_girl_by_welximak-d628caj Teljesen Új Apokalipszis Kora Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 24
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Morsus on Szer. 05 Feb. 2014, 21:30

Night kérek egy előtörténetet. Többieknek: kérem az előtörténet bővítést az itt leírtak alapján utána kezdődik a kaland.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Laura Slyen on Csüt. 06 Feb. 2014, 10:00

Kardfognak is kell előtörténet? Csak mert írtam, hogy őt hoznám.(Night is én vagyok) Ha kell egy rövid összefoglaló az előző kalandról ide, akkor csak szólj és írom.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Teljesen Új Apokalipszis Kora He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Teljesen Új Apokalipszis Kora 5000_Thanks_by_Mallemagic Teljesen Új Apokalipszis Kora Mudch0 Teljesen Új Apokalipszis Kora Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Teljesen Új Apokalipszis Kora Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Teljesen Új Apokalipszis Kora __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 06 Feb. 2014, 10:03

Az Kardfogra vonatkozott, hogy hozzá írj előtörténetet.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Teljesen Új Apokalipszis Kora Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14489
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Teddy on Kedd 11 Feb. 2014, 03:27

Még a korábbiakra reagálva: Teddy és Nagytesó olyan költőien külön lettek választva, hiba lenne összekötni ismét a kettőt Very Happy. Logikusan végiggondolva Nagytestvér is tehet látogatást Latveriába, a karaktert átgondolva az erő vonzza amivel többet ölhet, oda megy ahol nagyobb a valószínűsége hogy megtalálja, ténylegesen csak az x-mennel nem lenne képes semmilyen együttműködésre. Megoldható hogy egy ideje ott tartózkodjon és terrorizálja a népet úgy, hogy valamilyen csoda folytán még nem rúgták szét a plüss valagát?

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 11 Feb. 2014, 09:37

Mivel Új-Valhalla az enyém és jobban ismerem, így inkább én felelek Z helyett, ha nem gond.
Terrorizálni fix, hogy nem, a valkűrök tuti kirúgnák, castolnának rád egy banish Nagytestvért, amivel be sem tudsz lépni a birodalom területére, de mivel ő is mágikus alapú, szerintem inkább beveszik őt maguk közé és miután átvesz képességeket, amivel ő is valkűrösebben néz ki ugyanúgy mehet ő is Európa leigázásra úgymond hadvezérként a valkűrökkel, mint azok. Ha ez megfelel és ott terrorizálhatja az ellenséget közben kénye kedve szerint, főleg azokat, akik nem állnak át önként és dalolva. ^^


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 11 Feb. 2014, 23:53-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Teljesen Új Apokalipszis Kora Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14489
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Teddy on Kedd 11 Feb. 2014, 23:51

Tökéletes, köszi Very Happy. Reggelre meg lesz ezek alapján mind a két bővítés.

_________________
Reneszánsz: Teddy
AoA: Teddy
X-diák: Alicia Havana
Teddy
Teddy
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 498
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Morsus on Szer. 19 Feb. 2014, 21:32

Az illuminatinak:
http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1737p75-kiralysagok#40139
Napról napra írom ki a többieket Smile

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Morsus on Kedd 29 Ápr. 2014, 23:23

Minden lány user és Bishop itt tud írni:
http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1765-uj-valhalla-latveria
Minden más úriembert és Nefit itt várok:
http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2309-torzsek-foldje-valamikori-usa#42168

Becsszó, hogy nem direkt van mindkét vonalon egy a másik nemből Very Happy

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Teljesen Új Apokalipszis Kora Empty Re: Teljesen Új Apokalipszis Kora

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.