Mocsár

Ezt a ki... kacifántos fonalat követem már hónapok óta. Még csak hagyján volt a piti rabló, akivel először köpette ki a fogait Óðr. A kis mocsok valami szállítmányról beszélt, hát de elég tébolyodott volt. Amikor a másodikat kaptam el a környéken már irányba voltam állítva. A koszlott kamiont rohadt nehezen találtam meg, kellett még egy-két fejet beverni a cél érdekében. A szófukar társaságból, azért csak sikerült valami egyenes választ kihúzni, a sok történetből már összeállt a szállító helye. Tiszta mesének tűnt eddig. Azt hittem halandzsáznak, de mire azt a sofőrt is beszédesre sikerült ütlegelnem. A teherautójából kirángatva, megeredt a nyelve. Az elhangzottak nagyon hasonlóak voltak az előző halandzsázásához. A fickók valami nagy zöld részesei. A "sokfejűről" beszéltek, mire kissé összerezzentem.
Csak pár éve volt, mikor a Hydra nagyon megnyirbált minket, minket mondok mert akkor már igaz SHIELD növendéknek nem mondhattam magam, de a sok erőszakos nevelés mit rajtam elkövettek, csak hozzájuk köt egy kicsit. Igaz az Angyal Programból kicsaptak, de megragadt pár dolog, és az még mindig segíti ezen életemet. A tüzes szeánsz levezetésének köszönhetően kaptam egy kis információt a hol is kezdhetném a kutakodást. Civilkjént buszra pattantam. Elcsomagoltam mindent csinos kis hátizsákomba, és mint a légzési nehézségekkel küzdő egyén meghúzódtam a busz végében gondolkodni.
A kellemes szuszogásom messzire repítik a produktív gondolatokat, így hát csak az állomásra való érkezés az, ami felébreszt révetek álmodozásomból. A poros kertváros nem nagyon tetszett, de itt még mindig jobb, mint New York közepén nézni azt a sok fancsali arcot, minthapár falat kajáért egymás torkának ugranának. Ez itt a kertváros, itt van föld, fű, növények, mármint ha ezeket a csökevényes kórókat annak hívhatjuk. Egy kissé emberbaráttabb.
Na akkor törjük a fejünket egy kicsit, a forróság még segít is. Tökfej és a melegség két összeillő páros. Na szóval ha én egy nagy szervezet lennék, aki kaját és vizet lop, hogy ellássa magát, és eladjon belőle nagyon sokat jó nagy profittal, akkor mit is tennék? Nagyban gondolkodva sok embernek fizetnék, hogy szerezzenek nekem. Na ez az ami ide juttatott. Második pont, ha már sokan szereznek nekem dologokat kell egy hely ahol tartom. - Oldalra nézve van itt szép sok raktár, amibe nagyon sok minden elfér. - Ezt is kipipálhatom. A raktárba szállítani kell, úgyhogy ott embereknek kell lenni, nem is kevésnek. Valaki hozza, pakol, elrak, felrak, elvisz. Ez ami eszembe jut, szóval nyüzsögni kell vagy rájuk rohad a készlet nagy része. Egy ilyen kicsiny lyukban ez már feltűnőnek kellene lenni, kivéve ha az ott dolgozók nagy része helyi, és itt mindenki benne van...
Na akkor nagyon sötét lesz a jövőm és itt fognak a mocsár közepén elkaparni. A krokogyíkokat elkerülendő meg kellene próbálni elvegyülni. Huszas éveimben járó munkanélkülinek adom ki magam. Az a jó hogy még színészkedni sem kell, mert pont az vagyok. Na meg rohadt éhes is, keresek egy kajáldát, és ott érdeklődök a helyi specialitás, dupla adagjának az áráról, és munka után. Talán ez lesz a legjobb, bolond városi ficsúr az éhhalál közepén kijön vidékre alamizsnát keresni. Szöveg jó a háttérsztori elmegy, már csak az kell, hogy ne sugdolózzon mindenki titokban német nyelven...

Körülpillantok, és megállapodik szemme egyik üres széken. Lassan ténfergek a kiválasztott helyem felé, miközben próbálok minden információt a nagy tökfejembe elraktározni. A körülöttem lévők teljesen átlagosnak néznek ki, egyiknek sem volt egy polipos koponya tetoválva a fejére. Sajnos.
- Szia. Nincs foglalásom, de látok egy nagyon kellemes széket ott- bökök a fejemmel a kiválasztottam felé. - Mi a ház specialitása? Mert abból kérel két adaggal, na meg valami hideg italt... nem alkoholosat. - tenyérbemászóan mosolygok, és közben próbálom elfeledni, hogy előttem egy számomra csinos pincérnő van, belőlem meg egy cső lóg ki és folyamatosan pumpálja ki belőlem a hajamat leégető gázt. Míg a rendelésem megérkezik, előkapom telefonomat és beütöm minden egyes brigádnak cégjelzését. Meglátom mit találok róluk a neten. Közben megpróbálok hallgatózni hátha valami érdelmeset is megtudok itt.
Mikor megkapom étkemet, még, végigvizslatok rajta, és nagyon mélyen megköszönöm. Bólintok és éhhalál közelében járók kifinomultságával elkezdem befalni. Egy morzsát sem hagyva ki, végül egy hajtásra beküldöm italomat, és elégedetten mosolygok a pincérkisasszonyra. Intek neki egy újratöltésért, mivel a szomjamat még mindig nem tudtma oltani eléggé. Mikor asztalomhoz jön megkérdem.
- Tudnál nekem segíteni? Munkát keresek. Tudsz valahol egy helyet, ahol nem túl sok végettséggel is keresnek embereket? - hát igen a nagy kérdés, se végzettség, se tapasztalat, ki a lópikula akarna egy ilyet munkára fogni. Főleg mivel életfenntartó készülék lóg ki belőle. Hihetelen nagy esélyeim vannak. Kissé furdal a kíváncsiság kellek-e itt falun, ha már a városban pofánröhögött tízből kilenc ember. Az utolsó csak azért nem, mert be se jutottam hozzá.
Na mondjuk most nem ez a fontos, hanem hogy terepszemlém jól sikerüljön. A munka csak másodlagos lenne, ha rábukkanok a bűn fészkére, máris több ezer dolcsit mondhatok magamének, már ha el tudom kapni ezeket a nyikhajokat. Az pedig nem kiss summa, bárhogy is nézzük. Mennyi mindent nem kellene megtennem ha annyi pénzem lenne.

Teli hassal máris szebb a világ. A madarak szebben csicseregnek, a fények világosabbak, a színek élénkebbek, a jólesű büffentéstől pedig még a belső dolgaim is kiigazodnak. Lassan kortyolgatom italomat, miközben bújom tovább is a telefonomat. Közben ha tudok belehallgatok a körülöttem lévők beszélgetésébe.
Városka kicsiny térképét veszem elő, és próbálok rátalálni az utolsó két cégnek raktárára. Biztos van valamilyen bejegyzés, vagy saját honlapjuk amin rajta vannak a címek. Ha megvan az utcaképet, a műholdképet is megvizslatom, hátha látok valami érdekeset. Leginkább a raktár mérete, a be és kijáratok érdekelnek. Nem rossz dolog előre felkészülni az ilyenből.
- Azért nagyon köszönök mindent, kérném a számlát is. - közbe folyamatosan mosolygok, talán mert már hónapok óta nem volt ennyire hosszú beszélgetésem a másik nemmel, vagy csak azért mert végre kijutottam abből az acél beton tornyos kriptából. Nem rossz ha az ember kijut végre a városból.
Agyamat jártatom egy kicsit, a multikkal nem tudok mit kezdnei, olyan sok leányvállalat, és különböző számomra kikereshetetlen összeszövődések lehetnek, mire az anyacégtől a kis raktárig eljutnék, hogy lehetlen lenne számomra a nyomok végigkövetése. Legalábbis egykönnyen nem. Szóval marad a másik kettő. Nagy híres, és kicsi névtelen. Szisztematikusan haladva a kicsivel tudok leghamarabb végezni, utána jöhetnek a repülő emberek. Talán lesz elég szerencsém, hogy bizonyíték csöppenjen az ölembe.
Adatok begyűjtése után hátamra kapom táskámat, és elindulok a barkácsáruház raktára felé. Ha nem találom meg neten a címet, akkor megvárom míg az ott dolgozók kivégzik az eléjük tett halmot és követem őket. Lehetőleg a legkisebbf eltűnéssel, mintha csak ugyanarra lenne dolgunk. Na és megnézem mi is lesz a végállomás.

Egész úton idefelé, azon gondolkodás, milyen firnyákosan-furmányos ötlettel fogom felderíteni a raktárat. Hát estére várok, vagy szürkületre, mikor szinte senki nem lát. Vagy órákig fogom az őrök, emberek munkáját figyelni, hogy meglássam azt a misőn impászilblöbe illó egyetlen vakfoltot, amit ki tudok használni a bejutáshoz. Hát jól lakottan, kedves mosollyal az arcomon, derűvel az ábrázatomon nem nagyon volt ehhez kedvem. Okkán borotváját felhasználva, vagy inkább Machetét utánozva a legegyszerűbb módon próbálok bejutni.
Az előttem lévő elfő férfihez odamegyek, belebámulok erőteljesen az arcába, csak hogy tudja nincs semmirejtegetni valóm. Táskám hanyagul hátamra van vetve, és minden nem létező szuggesztiós erőmet bevetem az oktondi lényen:
- Az újfiú vagyok, merre van a főnök irodája? - fejemmel az épület felé bökök, szemem sajkából lesem ki mit csinál. Gyanús csomagok, vagy éppen ellenkezőleg inycsiklandozó illatok után kutat érzékszerveim mindegyike. Na jó a tapintás nem. Közben ruházatukat is meglesem, pár röpke év gyakorlatom van a bűnüldözésben, remélem ki tudok szúrni egy kabát alatt lapuló vasat, vagy automata fegyvert.
A reakciót figyelem, és reménykedek, hogy minden zokszónélkül beenget. Ha sikeresen bejutok egy okkal több, hogy ne ezt a kuplerájt gyanúsítsam a "többfejű" egyik bázisának. Azonban bármi megtörténhet, úgyhogy remélem a legjobbat, de készülök a legrosszabbra. A menekülő utat is keresem, hol találok fedezéket egy feltételezhetően kis kaliberű automata fegyver elől.

Minden színészi tehetségemre szükségem lesz. Feltűnést már keltettem, nem kell továbbra is növelni a hacacárét. Megköszörülöm a torokomat, majd a főnöknek kikiáltott szemében nézek. Tudom mit akarok, mármint elhitetem másokkal a teljes bizonyosságot. Mi más is lenne ez itt mint egy hatalmas félreértés. Mármint amit a dolgozók látnak.
Én mindent megtudtam, amit csak akartam, ez nem egy gengszterbrigád, még csak nem is kistílű banda. Ez csak egy egyszerű lélekölő, több műszakos szörnyű munka, mibe csak belepusztulni lehet. Hát na az ilyen munka az ami nem nekem való. Kiráz a hideg is egy kicsit, miközben elképzelem magamat, ahogy napi rutinként dolgozok egy ilyen helyen. Brrrr.... Nekem felemelő meló kell, olyan ami kitárja lelkemet, és repülhetek szabadon. Na ezt hívják munkanélküliségnek, és már benne vagyok jó pár hónapja.
- Az újfiú vagyok! - jelentem ki fennhangon, a főnöknek is. - Wright & Morgan küldte a levelet, hogy holnap kezdek, de ma jelentkezzek be! Nem értem mi ez a riadalom! - kissé talán hangosabb és eréjesebb vagyok mint ildomos lenne Azonban se színész, se jó munkásember nem vagyok. Sok lehetőség nincs, vagy kidobnak, vagy kitessékelnek... Mindkettővel jól járok, csak hát nem ugyanannyira. Már sajognak a bordáim, ha rágondolok az edzéseken, milyen csudi muris dolgokat vettünk át ezzel a leendő jövőképpel kapcsolatban. Még mindig mozognak bele a fogaim.
Várakozó állásba helyezem magam, nagyon rossz úgysem történhet velem, ha meg igen még mindig ott van a két ütőkártyám. Egyiket sem akarom használni, mert egyik sem jelent rám túl sok jót. Óðr-t használni ekkora csapat ellen kész bordatörés, de nem csak nekem. A rokkant kártya meg nem túl jó dolog, főleg ha kamumunkát akarok elvállalni. Most már csak kussba kell maradnom, és jöhet a végzet

Haladok szépen az információ szerzéssel, csak hát éppen nem teljesen döcögés mentesen. Így belegondolva biztos könnyebb megoldás is lehetett volna arra, hogy ezeket kiderítsem. Na de mindegy, egy vállrándítással elintézem a dolgot. Ami mögötted van, azzal már nem kell törődni. Mint ahogy egy nagy bölcs mondta, réges régen Hakuna Matata...
Nagy levegőt kellene vennem, de erről már vagy tíz éve leszoktam. Maradok a sajátos módon való lazító kifújáshoz. - Természetesen ha tényleg ilyen útra akarja terelni a dolgot, akkor csak lássuk. Had jöjjenek a rendőrök, kell ide kékkabát, legalább egy tucat. Had tudják meg mi is folyik itt... - Blöff blöff hátán. Egyszer csak összejön valamelyik. Gyorsan körbenézek, merről is jöhetett a "főnök". Nagy valószínűséggel ott is van az irodája. A általam keresett dolgok pedig ott lesznek. Ha már a nagy mindentudó, nélkülem senki semmit főmufti, akkor biztos tudja, vagy legalább sejti, esetleg kenegetik a sokfejű emberei.
- Menjünk privátabb helyre, ott átbeszéljük a dolgokat, és ha még mindig nagyon akarja jöhetne a fakabátok. Biztos örülni fognak annak, amit lemondanák nekik! - Figyelem a reakcióit, hátha kiszúrom megtaláltam-e a varázslatos gombját, amivel megtörhetném. Kellene egy szép kis előny ebből a sok halandzsázásból. A lehetőségem még adottak, nem hiszem hogy le tudnám őket futni, de egy kis eltereléssel minden megoldható lesz. Ha a főnök belemegy, akkor megkereshetjük együtt az irodáját, ha nem hát akkor maradok a nagy bölcsességnél, és várom az első átvitt, vagy tényleges pofonokat az élettől.

Becsukott szemem, érzem ahogy a szél arcomba csap. A férfias izzadság, a tesztoszteron illata belengi környéket. Homlokomról egy méretes vízcsepp kezd elindulni arcomon. Gondolataim egyetlen lehetőség körül forognak, szívem hevesebben kezd dobogni. Kezem ökölbe szorul, ropognak ujjperceim. Farkasszemet nézek a nálam majd fél fejjel magasabb férfiakkal.
Tüdőmből összes levegőt kipréselem, és elmosolyodok. ~ Ezt majd egyszer kipróbálnám szívesen ki nyerne, de nem most van sokkal kevésbé véres feladatom is. Pénz kell, de nagyon. ~ Gondolataimat bankójegyekkel zárom. Tudom még nem tettem visszafordíthatatlan szörnyűséget, így hát megnyugtatom magam.
- Pontosan tudom kinek a telephelye ez. Maga szerint csak véletlenül küldtek ide? – Kérdezem kicsit pofátlanul, rontani már úgysem rontok a helyzetemen. Ezt követően maradok csendben, és meredten bámulok a boss-ra. Megpróbálok a lehető legkevesebb pislogni, és tartani a szemkontaktust. Úgy teszek mint aki tudja mit csinál, és teljesen bizonyos magában, hogy az égegyadta világon semmi nem fog vele történni.
Amúgy meg várakozunk, a rendőrök nem rémítenek meg. A törvény őrei a szövetségeseim. Bennük ne bíznék? Ők az egyetlen biztos pont ebben a felbolydult világban… Kivéve ha ők is benne vannak, és egy kivégzőosztagot eresztettek rám. És újra elkezd gyöngyözni a homlokom erre a gondolatra...