Spear

2 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Hétf. 03 Márc. 2014, 22:58

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Amikor a harcos látja, hogy Aesának nagyobb problémát okozott a lény megölése, mint amin csak úgy át tudna lépni egyik kezét a lány vállára teszi, majd a szemeibe néz. Leginkább azt olvashatja le a tekintetéről Aesa, ha a férfi szemeibe néz, hogy ezzel, amit tettek nincs semmi baj. Ha látja, hogy már minden rendben van, együtt indulhatnak tovább. A fenti kertben nincs látható változás, az egész folyamat csak a szökőkútnál járt látható ér érezhető eredménnyel, fent már nem. Aesa magához veszi az aranyszobrot és az érmét is, amit a kézifegyverrel együtt még kényelmesen vihet magával. A fekete ruhás társa egyenesen a kert körül lévő egyik romos épülethez vezeti. Két nagyobb, díszes de már erősen kopott és romos szobor közötti részen áll meg. Itt fentről különböző kúszónövények, indák, és egyéb sűrű növényzet van. Nagy részük már sárga és halott, csak egy-egy zöld rész van. Aesának feltűnhet, hogy igen feltűnően látszik, hogy valamit takarnak a növények, azért vannak úgy rendezve, és az oszlopok is valószínűleg azért vannak egymáshoz közelebb, mint a többi részen. Valójában nem is elrejti, hanem kiemeli ezt a helyet a környezet, így Aesa segítség nélkül is megtalálná. Végül a társa kezével félre húzza a növényzetet és egy barlang szájához sétál. A tágas lejáratból egy vésett lépcső vezet lefelé, ezen indul el. Ha Aesa követi, akkor alig egy perc haladás után egy nagyobb, szabályos földalatti terembe érkeznek meg.
Bent a teremben fáklyák adnak vöröses fényt a homok kő falaknak, a hely maga leginkább egy földalatti várkapunak tűnik, nincsenek különösebb építmények, célt nem szolgáló díszítsek, csak egy kapu a terem végén. Ez nagyjából hét méter széles és kétszer olyan magas lehet, fém ráccsal lezárva. A falakon nincsenek ősi jelek vagy motívumok. A kapu két oldalán van egy-egy az előbbihez hasonló kő kar, de ezek függőlegesen helyezkednek el, más hasznosnak tűnő szerkezet nincs. A terem közepén egy másik férfi áll. Páncélzata alapján egyfajta misztikus északi harcosnak tűnhet a lány szemében. Egyik kezében harci fejszét, a másikban kör alakú pajzsot tart. A sisakján szarvak vannak, és maga a páncélja is sok helyen takarja testét, máshol viszont egészen fedetlen. A fekete ruhás int neki, válaszként ő is így tesz. Láthatólag már korábbról ismerik egymást. A páncélos amint közelebb érnek kíváncsian végigméri a lányt, majd biccent neki. Egyelőre megvárja, hogy Aesa reagáljon vagy kérdezzen. Érezhetően ez a harcos is néma.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 04 Márc. 2014, 11:55

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
Aesa kissé összerezzent attól, hogy a férfi a vállára tette a kezét. Nem számított erre és belemerült a gondolataiba. Felnézett a férfi szemeibe, látta, hogy az nem neheztelt rá amiatt, amit meg kellett tennie, valószínűleg az anyukája sem tette volna, mert mi másért tanult volna olyan sok harcászati ismeretet, ha nem azért, hogy megtegye azt, amit kell? Mint amit most is kellett? Sőt látta, hogy nincs vele gond, hogy mit tettek. A kislány bólintott végül, próbálta magát nyugtatni azzal, hogy ez így tényleg nem olyan, mintha olyan személyt bántott volna, aki nem ártott neki, itt ha nem tett volna semmit, akkor a bácsi meghalt volna és azt pedig nem akarta. Így végül is azt tette, amit egy harcostól elvárnak, a társa védelmében ölt meg valakit, akire sem észérvek, se semmi sem hatott volna. Nem tudtak volna máshogyan kijutni ebből. Ezek már igencsak kellően jó érvek voltak saját maga számára is ahhoz, hogy kicsit összeszedje magát, de még mindig volt benne némi keserűség és furcsa érzés ezzel az egésszel kapcsolatban. De még volt feladatuk, így nem foglalkozhatott ezzel jobban, majd ha vége van az egésznek, akkor utána lesz elég ideje arra, hogy ezen meditáljon és rendbe tegye magában mindezt. Ahogyan felértek semmit sem látott, hogy változás ált volna benne itt bármiben is. Odafent a próbának legalább volt értelme arra, hogy látható változás is beálljon, és történjék valami, de itt ilyet nem látott. Magához vette újra a szobrot és az aranypénzt is és azokkal követte a férfit. Már tudta, hogy felesleges lett volna az, hogy megkérdezze, hogy hova is mennek, a mutogatáson kívül úgysem kapott volna több magyarázatot, de már úgyis látta, hogy egy romosabb épülethez közelítetnek. Ott a szobroknál meg is álltak, amiket a kislány fel is mért, ahogyan a növényeket is. Most már határozottan biztos volt benne, hogy a férfi tudta, hogy hova mennek és mi várhat rájuk. Illetve azt is, hogy korábban már járt itt.
- Ezt fedte fel a medencés próba? – kérdezte.
Ha kap választ, ha nem, akkor is követi a társát és a rövidke séta után a terembe érkezik le utána. Azonnal körbenézett, itt is minták és képek után kutatva, de ezúttal egyiket sem találta meg a falakon. A vöröses fények igencsak túlvilági hatást nyújtottak a helynek és ijesztőnek tűnt, mintha magában a pokolban lett volna. Legalább is ilyen volt annak a másik vallásnak a túlvilága azok alapján, ahogyan az anyukája leírta. A származása miatt nem is nagyon fenyegethette az, hogy valaha is odajutott volna, ha még léteztek volna túlvilágok, akkor sem. A hatalmas ajtókat mérte végig, a méretei alapján úgy tűnt, minta egy várkapu lenne, csak éppen nem a felszínen, hanem a föld alatt. A karokat itt is megtalálta, ugyanolyanok voltak, mint odafent, így már számított arra, hogy itt is harcra fog sor kerülni majd. És végül meglátta a viking harcost is, legalább is arra hasonlított a páncélos, fejszés, pajzsos alak Aesa számára. A sisak alakja is erre adott tanúbizonyságot, őt is „ismerte”, ő is ott volt a képen, ahogyan az eddigi társa. Most már tudta, hogy idővel a többiek is elő fognak kerülni, akik ott voltak még a képen a szentélyből. Azt egyből érezte, nem tudta, hogy honnan, de érezte, hogy ez a férfi is néma volt. Kicsit felsóhajtott, annyi kérdése lenne, és pont csak némák jönnek szembe. Nem érezte ezt fairnek Átok bácsi részéről. A két intést látta és amikor a férfi végigmérte őt, akkor ő is ezt tette.
- Szia bácsi! – köszönt neki.
Attól a pillanattól kezdve nem aggódott és félt tőle, hogy emlékezett, hogy rajta volt a képen ő is. Tett néhány lépést a kapu felé, majd visszanézett a két társára.
- Azt kell most kinyitnunk ugye? – kérdezte. – És utána még a többi társatokkal is találkozunk majd?
Megvárta, amíg azok kézjelekkel, vagy bólintással felelnek a kérdésére, utána visszafordult az ajtó felé, hacsak nem akartak még mást is mutatni neki. Ha nem, akkor elindult óvatosan az ajtóhoz, hogy körbenézzen az ottani karoknál, hogy lát-e még valami mást is, vagy tényleg teljesen ugyanolyanok-e, mint fent voltak. Mert ha igen, akkor megint csapatmunka kell majd a kinyitásához. Végül még egyszer visszanézett a társai felé.
- Itt is kell majd harcolnunk, mint fent? – kérdezte újra. – És mi legyen a csapatfelosztás a kinyitáshoz?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Kedd 04 Márc. 2014, 23:38

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

A férfi határozottan bólint Aesa kérdésére. Igen, valóban az előzőt próba tárhatta fel ezt a helyet, ahogy az előző próba is a mostanit. Aesa már könnyen kikövetkeztetheti, hogy valószínűleg a többi elem is hasonlóan egymáshoz vezető, részben egymásra épülő lesz. Lent az északi harcos nem tud másképp csak egy biccentéssel köszönni, de látszik a mozgásán, hogy nem szívesen vesztegeti ezzel sem az időt. A két férfi követi Aesát a kapuig és megvárják ott, amíg a lány elmondja és megkérdezi amit szeretne. A fegyveres kérdően tekint a fekete ruhásra miután Miller befejezi, majd visszanéz a lányra. Az válaszként csak magabiztosan bólint. Arra a két kérdésre, hogy a kaput kell-e kinyitni illetve később még több társuk lesz pozitív választ kap. A harmadik kérdésre kézjellel kap választ, hogy megint készüljön a harcra.
Végül a fekete ruhás alak guggol le hozzá, hogy vele szemben legyen és figyelmesen, kézjelekkel, a lány szemeibe nézve, azok mozgását követve kezdi el részletes és lassan ismertetni a tervet. Amíg a másik társuk a terem egyes részeit átrendezi, keres használható tárgyakat, akár köveket, fáklyákat, addig neki meg kell értetnie a lánnyal mi is lesz a feladat. Nekik ketten kell a megfelelő pillanatban, kézjelzésre meghúzniuk a kart, aminek hatására a kapu kinyílik. Akármi is van bent, legelőször a hozzá legközelebb állót próbálja megtámadni, ezért az egyik oszlop mögött már előre kiszemelt rejtekhelyre kell futniuk. A kar meghúzásának pillanatában kell elkezdeniük rohanni. Ezalatt a páncélos társuk magára vonja a lény figyelmét, és kemény, közelharci küzdelmet indít vele. Így próbál időt nyerni, hogy Aesa és a gyors mozgású társa ki tudjon valamit találni és hátba tudja támadni a lényt. Ehhez saját talpraesettségüket és ügyességüket kell használniuk, tehát nincs előre kidolgozott terv a konkrét támadásra. Ha nem dolgoznak össze és bármelyikük súlyosan megsérül, vagy meghal, akkor mindannyian utána mennek, mert ketten már nem fogják tudni legyőzni. Ezt kifejezetten kiemeli a lánynak, hogy mindenképpen jól értse. Miután ezzel végez, még megvárja, amíg Aesa jelzi, hogy minden világos számára. Ha ez megtörténik, feláll, majd lassan a kapu bal oldali oszlopának karjához sétál. Maga mögé nézve látja, hogy az Aesa által vikingnek hívott társa már maga fölé emelve tart egy nagyobb követ. Kezét ezért a kő karra helyezi, majd a lányt kíséri szemével, várja, hogy ő is így tegyen.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 05 Márc. 2014, 11:37

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
Aesa örömmel vette, hogy a következtetése helyes volt és a hely tényleg azért tűnt elő, mert ez volt a közvetlen folytatása a medencés résznek. Így már tényleg egyértelmű volt neki, hogy a gondolatmenete is pontos volt azzal kapcsolatban, hogy az egész hely összefügg egymással és minden későbbi szint akkor nyílik meg, ha az előzőt megcsinálja, megcsinálják most már többes számban. Kissé összerezzent, amikor a viking bólintott, nem a köszönés miatt, hanem a mozdulatokban látott némi „agresszió” és türelmetlenség volt, ami kiváltotta a rezzenést a kislányban. Eddig legalább a fekete ruhás bácsi, akit mostantól csak ninjának fog majd hívni az egyszerűség kedvéért, türelmes volt és nála lehetett gondolkodni, tervezni, de a vikingnél nem. Az anyukája történetében is igencsak sok olyan viking volt, akik türelmetlenek voltak, még az anyukája is olyan volt istennőként, így igazából mindezt fel sem róhatta ennek a bácsinak sem. A kérdéseire igenlő válaszokat kapott, ezen következtetése is helyes volt, hogy valóban mindenki itt lesz majd, akiket odafent látott a képen, és tényleg át kell jutni az ajtón. Annak a résznek nem kifejezetten örült, hogy újra harcolni kell, mert még igencsak elevenen élt benne az előbbi dolog, ami odafent történt, hogy miként ölte meg azt az élőholt lényt. Már ha az tényleg megölésnek számított, vagy ki tudja, hogy az ilyenkor micsoda. A kislány látta, hogy a viking nekilátott annak, hogy keressen valamit, vagy kutatott valami után, egyelőre nem tudta, hogy mit. Ő is nézelődött volna, ha a ninja ekkor nem guggol le vele szemben és ezzel nem vonta volna Aesa figyelmét magára. A kislány figyelni kezdte a kézjeleket, hogy miket is magyaráz neki a férfi, hogy mi lesz a feladatuk. A korábbiak után és hála annak, hogy lassan lettek a kézjelek mutogatva elsőre megértette, hogy mit is akart a férfi tőle, vagyis mit akart elmagyarázni.
- Értem – mondta. – De mi lesz, ha a lény az első pillanatban megsebzi őt? Még azelőtt, hogy bármit tehetnénk?
Ettől kissé tartott, de valószínűleg ez nem fog ez megtörténni, úgy tűnt számára, hogy a társai nem először hajtják végig ezt az egész feladatsort, amiben most részük van. Már tudta, hogy sokkal jobban együtt kell működnie a társaival, mint az előző feladaton, ott még nagyjából ki tudta váltani a társát egy időre, de itt nem fog működni és vége lesz a próbának, ha ennek vége. Múltkor a póklény megölte és nem volt olyan kellemes, hogy még egyszer át akarjon esni ezen az élményen, hogy úgy ébredjen fel valóságban. Egyelőre hiába szeretett volna bármit is tervezni nem tudott, hiszen fogalma sem volt arról, hogy milyen lénnyel fognak szembekerülni. Ennek fényében pedig a legalapvetőbb taktikai dolgokat sem lehetett összegondolni, vagy készíteni. Teljesen vakon kell belemenni a csatába, aminek általában soha sem volt jó vége. Végül bólintott még egyet, hogy készen áll és indulhatnak, vagyis kezdhetik. Mikor felnézett akkor látta, hogy a viking már készen van, és egy hatalmas követ tart a feje felett. Remek elterelésnek vélte, hogy azonnal neki lesz hajítva annak a valaminek az a kő, ami kijön a kapun. Csak remélni tudta, hogy tényleg el is lesz találva, és nem pedig csak kikerüli azt.
- Kezdjük – mondta ki hangosan is.
Amikor a ninja elindult a céljához, akkor ő maga is megtette és odaállt a saját részéhez, a kezét pedig ráhelyezte a karra, de egyelőre nem húzta meg. A társaira pillantott, úgy, hogy mindkettejüket lássa egyszerre és feszülten figyelte, hogy mikor is kapja meg a parancsot, vagyis a jelzést arra, hogy kezdhetik. Amint ez megtörtént, akkor nekilát meghúzni a kart pontosan ugyanakkor, amikor a ninja is és amint ez zajlik és kattan a kar odalent majd, hogy nyílik az ajtó már engedi is el azt és kezd rohanni a saját fedezéke felé. Ha sikerül elérnie oda, akkor fordul is majd vissza, hogy megnézze azonnal miféle lény jön ki rajta, hogy fejben máris nekiállhasson tervezni azt, hogy miként lehetne megtámadni azt a valamit.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Csüt. 06 Márc. 2014, 23:58

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Még a kapu kinyitása és az újabb próba megkezdése előtt az Aesa által "ninjának" nevezett férfi válaszol a kérdésére, hogy mi lesz a másik harcossal, ha megsérül. Egy teljesen nyugodt tekintet és a semmiségnek ítélő kézmozdulat igen erős érzelmi üzenetet is jelenthet a lánynak. Olyan mintha a fekete ruhás tudná, hogy páncélos társa jól bírja a sérüléseket és nincs túl sok lehetőség arra, hogy súlyosan megsebezzék, ha meg tudja valami egyáltalán sebezni egy adott küzdelemben. Amikor Aesa és a társa elhelyezkedik a karnál, a harcos megvárja, amíg a lány kimondhatja, hogy kezdhetik. Pontosan ekkor bólint egyet, ezzel megadva a jelt és mind a két kezével a lánnyal egyszerre nyomja le a kart. Mivel mindketten a másikra figyelnek, könnyen egymáshoz tudják hangolni a mozgásukat. Aesa a kő kart, az előzőhöz képest jóval könnyebben tudja mozgatni. Szinte erőt se kell kifejtenie, a kezdőmozdulat elég. A nyitás után a fém rácsok, hangos csapódással és gyors mozgással felcsapódnak, egyik másodpercről a másikra eltűnnek a kapu rész elől. Bár Aesa azonnal futni kezd a fedezéke felé, még érzékeli a mellette elrepülő nagyobb sziklát, ami a kapun át a túloldalon lévő sötétségbe repül, de ott nem hallani a becsapódás hangját. Végül teljes sebességgel futva sikerül megérkeznie még időben a fedezékébe. A fekete ruhás harcos, vele egy vonalban de a terem másik végében van, ha össze akarnak dolgozni a későbbi offenzíva során, előtte még meg kell oldaniuk az egymáshoz jutást. Amikor a lány felméri a lényt, akkor már látja, hogy az éppen a középen maradt társával harcol. Az északi harcos egyelőre csak hárít és kitért, időt nyerve magának. A vele szemben lévő lény, ember testtel rendelkezik, amelyet sárga színű pikkelyszerű páncél borít. A kezei helyett skorpiókéhoz hasonló ollók vannak, hátul a csípőjétől egészen a feje felé egy több ízből álló farok rész is van, méregtüskével a végén. Valamint a lény feje is legjobban valamilyen ősi rovarhoz hasonlít. Ahol nem borítja páncél, ott természetes kitin vagy egyéb réteg fedi vastagon a testét. Első látásra a legsebezhetőbb pont a feje, a szemüregei. De azok mélyen helyezkednek el, a szinte felpáncélozott, egymásba nőtt elemekből álló külső fejvázban. A skorpió szerű lény egyelőre ollóival támad, megpróbálja félbevágni a vele szemben állót, egyelőre teljesen sikertelenül.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 07 Márc. 2014, 11:40

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
A férfi nyugodtságára Aesa is valamennyire megnyugodott, hogy nem eshet baja a próba alatt és az a valami, bármi is legyen, ami kijön onnan az nem igazán tud majd kárt okozni benne. Erre bólintott a kislány, hogy érti, hogy így lesz és elfogadja. Nem mintha olyan nagyon mást tudott volna tenni azon felül, hogy beleegyezik és rábólint erre. A legyintés olyannak tűnt, mintha tényleg feltétel nélkül megbízna a másikban és tudná, hogy tényleg nem eshet baja és ezen alkalommal csak ő és Aesa lehet az, aki sérüléseket szerez. Ha a feltételezése helytálló és tényleg megannyi alkalommal harcoltak már együtt és ismerik egymást, akkor valóban tudhatta mindezt. Így ezzel az egésszel egy teljesen másik történetre kezdett az egész hasonlítani a kislány számára. A kínai „túlvilágon”, vagyis istenek síkján játszódó történetre, a Nyugati-utazásra. Megrázta a fejét, nem hagyhatta, hogy elvonja a figyelmét mindez arról, hogy mi is van itt. Megérkezett a karhoz és figyelte a ninját, hogy mikor is kell majd a kart lenyomni, amint ez megvolt megtette. Kissé talán erősebben is nyomta le, számítva, hogy ugyanolyan lesz, mint legutóbb, de ezúttal kellemesen csalódott. A kar nagyon könnyen mozgott és bármiféle komolyabb erőkifejés nélkül képes volt arra, hogy lenyomja azt és az nyílt tovább, vagyis haladt lefelé. Így meg sem kellett várni azt, hogy koppanjon odalent, mert máris lehetett rohanni tovább a fedezék felé. Ahogyan ezt tette még a futás közben hallotta és érzékelte a hatalmas kő hangját, erejét, ahogyan az elszállt lényegében mellette a benti részre. Becsapódást azonban nem hallott odabentről, sem azt, hogy egy lénynek csapódott volna, sem pedig azt, hogy a földre, vagy valamilyen falnak esett volna. Ennek nem igazán örült, de végül megérkezett a fedezékbe, amit kinézett magának. ahogyan megfordult látta, hogy a ninja is megérkezett és már mind a ketten tényleg ott voltak, ahol lenniük kellett.
Ekkor következhetett, hogy a lényt nézte meg magának, aki már megérkezett a vikinghez a terem közepére. Meg kellett állapítania, hogy nagyon ronda lényről volt szó, félig skorpió és félig emberi lény egyben. Amit rögtön látott, hogy tele volt páncélozva, ahol pedig nem, ott a megszokott kitinpáncél védte, ami lehet, hogy még ellenállóbb volt, mint maga a páncél, arról is beszélve, hogy a páncél alatt további védelem is lehet, amit a kislány gondolt, hogy még azon lehet. Amennyire látta a szemek és a fej volt megint a legkevésbé védett területe a lénynek, így azt kellett volna támadni, de ahhoz még meg kellett volna szabadulni a faroktól is, mert az bármikor megcsaphatta őket és a vikinget is, ahogyan az ollók is. Úgy vélte elsőre, hogy szépen lassan kellene megsebezni a lényt, hogy lassuljon és így majd a fejet és a szemeket lehessen megtámadni. Illetve meg kellett őt szabadítani az ollós kezektől. A ninját kereste a tekintetével először, hogy elmagyarázza, hogy mit kellene tenniük. Ha nem sikerült felhívnia magára a figyelmet, akkor igaz felhívja magára a figyelmet, de talán még a vikingnek is időt nyer, mert füttyent egyet, hogy a társa arra kapja a fejét. ha ezt sikerült elérnie, akkor gyorsan néhány nem túl bonyolult kézjelzéssel mutatja, hogy a keze az ollós kéz, majd arra lecsap, hogy levágja, vagy összezúzza azt, hogy így mutassa, hogy ezt kellene tenniük elsőre, hogy a viking nagyobb biztonságban legyen, hogy a kezekkel kezdjék a támadást. Majd utána a farkat próbálta mutogatni, és főleg a végén levő hegyes mérges fullánkot, hogy azt levágni kellene, vagy letörni a helyéről. Ha sikerült a fekete ruhás alakkal megértetnie, hogy mit is szeretne, akkor a tekintetét a termen futtatja végig ezúttal fegyvernek használható tárgyakat keresve, bármit, amit fel lehet használni. Még nem akarta a saját korábban létrehozott fegyverét használni, azt majd csak végső esetben, ha nincs más megoldás. Így ha talál bármit, amit tudna használni a skorpiólény ellen, akkor arra kezd rohanni, hogy azt a tárgyat megszerezze magának.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Szomb. 08 Márc. 2014, 03:19

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa a terem egyik nagyobb oszlopa mögött talál fedezéket. Innen méri fel a skorpió lényt, majd jelez a társának. Ezt rendkívül könnyen meg tudja tenni, mivel a fekete ruhás éppen az oszlopok között lopakodik, gyakorlott, professzionális mozdulatokkal, hogy közelebb kerüljön a konkrét csatához. Ezalatt végig szeme sarkából figyeli a lányt, így annak első mozdulata is feltűnik neki. Végignézi az Aesa által elmutogatott kézjeleket, majd mérlegelni kezd. Nyilvánvalóan megértett mindent, de a kifejezésmód, az ő jelnyelvéhez képest kissé egyszerű és primitív de a célnak megfelel. Eközben középen a szörny hangos, éles süvítő hanggal felkiált, majd két ollójával nekiesik az észeki harcosnak. A férfi halált nem ismerő bátorsággal vág vissza, két kezében lévő fegyverét az ollók közé akasztja, majd amikor azok a két kezével együtt próbálják azokat kitépni, egyszerűen félre löki őket. A következő pillanatban a fullánk szúródik a mellkasvértjébe, de az felfogja a csapást, így nem sérül meg csak hátrébb csúszik a támadás erejétől. Ha Aesa körülnéz a teremben fegyverként használható tárgyat keresve találhat kisebb, ököl nagyságú köveket, illetve a fáklyákat és a fém fáklyatartókat. Némi gondolkodás után végül a fedezékben lévő harcos, három-három kisebb fém dobófegyvert, valamilyen éles késhez hasonló tárgyat hajít, közvetlenül az ollókra. Mind a hat fegyver nagy csattanás után, véletlenszerűen szóródva egyszerűen visszapattan a páncélzatról, teljesen hatástalanul, a padlóba, falakba beleállva. A lány még emlékezhet rá, hogy ez a fegyver egészen könnyen hatolhatott át az élőholt óriások fején. Aesa társa ezzel mutatja meg a lánynak, hogy a levágással koránt sem lesz olyan egyszerű dolguk, mivel egy nagy méretű, nagy súllyal rendelkező éles fegyverre lenne szükség. A férfi egyelőre még kivár, nem akar Mille nélkül cselekedni.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 08 Márc. 2014, 13:20

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Spear ~
Szerencsére hamar sikerült a ninja figyelmét felkeltenie, még csak füttyentenie sem kellett, mert a társa némileg figyelte őt, vagyis látta a szeme sarkából. Aesa-nak sikerült is elmagyaráznia, hogy mire is gondolt hirtelen, de hamar kiderült, hogy az mégsem lesz olyan egyszerű, mint ahogyan azt ő maga elképzelte. Kissé összerezzent, amikor a skorpiólény nekiesett a vikingnek, de annak a páncélja egyelőre felfogta a lény fullánkját és nem okozott sérülést a számára. Az ollókat is fel lehetett tartani, de a legjobb kérdése a kislánynak az volt, hogy mindez meddig kivitelezhető. A viking előbb vagy utóbb ki fog fáradni és a skorpiólény kerül fölénybe, ha addig nem tesznek semmit sem ellene. A ninja támadott és azok a fém dolgok könnyedén pattantak le a páncélról és ollókról. Aesa nyelt egyet és megrázkódott. Látta korábban, hogy ezekkel a fegyverekkel végezte ki a társa az egyik élőholt lényt nem sokkal korábban, most pedig ezeknek hatása sem volt ellene. Ahogyan körbenézett a helységben csak apró köveket, és kis fém dolgokat talált, amiknek az előbbiek fényében nem sok hasznát lehet majd venni, mert ahhoz túlságosan is gyengék lehettek, hogy bármilyen hasznukat is lehessen venni. Így egyelőre nem igen tudta, hogy mit is lehetne tenni, az idő pedig vészesen sürgette. Jó lett volna tudni, hogy a fegyvere használható-e a lény ellen, de még mindig nem szerette volna az ütőkártyáját felhasználni. De hirtelen két ötlete is támadt, hogy mit is lehetne tenni, kivel kellően nagy kövekre volt szükségük ahhoz, hogy valamit is elérjenek. Ehhez elsőre két ötlete volt.
Eddig a skorpiólény elzárva volt, az ajtónak az anyaga, illetve odabent valami még bezárva, vagy legalább is így gondolta, akkor az képes őt távol tartani és nem tud kitörni, illetve lehet, hogy megsebezni is képes lenne. Így az akár hatásos is lehetne számukra. A másik lehetőség, ami még az eszébe jutott hirtelen, hogy belelőni a plafonba és az, ami onnan kiszakad és lezuhan, az kellően nagy kárt tudna okozni a lényben, hogy megsérüljön és könnyebb dolguk legyen. De itt volt egy kisebb gond is, hogy mi lesz, ha ráesik az egész a vikingre is, ami viszont nem lett volna szerencsés, mert azt nem biztos, hogy a harmadik társuk kibírta volna. Néhány pillanatra még visszanézett a skorpiólényre a kislány, hogy vajon mennyire lehetett gyúlékony a ruházata, a páncélt gondolta, hogy nem lehet az, illetve még valamit nézett, gyanította, hogy azért lehet a testen a páncél, mert a hasi rész gyengébb lehet. Most azonban más gyenge pontokat nézett, a végtagok hajlatát próbálta megnézni, hogy ott volt-e valamilyen természetes, vagy mesterséges védelem, mint a könyök hajlat, térdhajlat és hónalj. Remélte, hogy nincs és ezek némileg védtelenek, mert ha van, akkor az kellemetlen, de azt is jelentheti, hogy lassabb a lény emiatt. Vagyis a valóságban annak kellett volna lennie. Ha itt valóban gyengébb volt ezeken a részeken a fejen felül, akkor ezt mutogatta el a társának, hogy azokon a részeken kellene meglőni, megtámadni.
Ha mindez nem volt kivitelezhető, akkor visszamutatott a hátsó rész, ahonnan a skorpiólény kijött, hogy szerinte ott bent lehet valami, aminek a hasznát vehetik, de eddig nem volt lehetőségük megnézni, mivel el kellett futni. Tudta, hogyha oda hátramennek, az igencsak kockázatos lehet, mivel lehet, hogy nem marad ideje a vikingnek arra, hogy feltartsa a lényt. Így a hátsó részre csak abban az esetben indul el, ha a ninja társa is egyetért ezzel, ha igen, akkor gyorsan futva indul meg arrafelé, ha nem, akkor előrefelé lopakodik tovább, hogy találjon valami használható tárgyat, felszerelést a saját oldalán. Ha nagyon szükségessé válik, akkor már most próbálja majd meglőni a skorpiólényt lehetőleg a farka és a törzse közötti találkozásnál néhány másodperces célzás után és csak akkor tüzel, ha biztosan pontos célpontja van.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Szomb. 08 Márc. 2014, 22:51

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Ahogy Aesa számba veszi a lehetőségeket, látja, hogy a kapu fém rácsai, amiket korábban felengedtek teljesen visszahúzódtak a kapuszerkezet felső részébe. Tehát azt már, még ha nagy valószínűleg könnyen megsebezhetné a lényt, nem fogják tudni használni a társával. A plafon lövése és a leomló törmelék által okozott sebzés viszont könnyen megvalósítható terv. A skorpió lény páncélzata kisebb, nagyobb sárga lemezekből áll, ami egy aranyhoz hasonló láncszerű alapon van rajta. Ezek a részek csak néhány helyen látszanak, mivel ahol nem a kitinpáncél fedi a testét, a fém részeket valamilyen barna szövettel borítja. A könyök, térd, hónalj, hajlatokat takarja ez, így nem lehet megállapítani, hogy azok védelme milyen erős. Viszont ez az anyag részben bőr részben zsákszerűnek tűnik, valószínűleg száraz és emiatt könnyen gyulladó is. Mivel sok lehetőséget ki tud zárni Aesa, vagy nincs lehetősége a kivitelezésre, végül jelez a társának és megindulnak a hátsó részek felé. A fekete ruhás oldalról, nagy ívben kerüli ki a skorpiót, figyelve, hogy a látóterébe se érhessen. Ezt ha figyel akkor Aesa is meg tudja tenni. A harc közben tovább folytatódik, a lény az ollója egy ütésével az egyik oszlopnak vágja az északi harcost. A férfi ténylegesen nyekken egyet, majd megbicsaklik. Pár másodperc múlva azonban egy harci kiáltás kíséretében megrohamozza a szörnyet. Aesa nem lő, mivel nem tud pontosan célozni, tiszta célpontot befogni, a harc közben ugyanis mind az óriás mind a társa folyamatos mozgásban van, a találat nem lenne biztos. A hátsó részen, a kapu túloldalán néhány méterre még látszik a homokból álló padló, de beljebb már teljes a sötétség, semmi nem látszik. Aesa ninjának nevezett társa is csak felméri a helyet, de egyelőre nem lép be a kapu mögé. Egy követ dob be oda, aminek ugyanúgy nincs hangja, mint korábban a sziklának, egyszerűem elnyeli a sötétség.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 09 Márc. 2014, 21:26

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
A körbenézés után nem igen kapott örömteli eredményt, az ajtó nem volt már meg, teljesen visszahúzódott a falba, azaz azt onnan, ha akarják, akkor sem tudták volna újra elővarázsolni, a legjobb esetben is csak akkor, ha lecsukják, azaz be a mechanikával az ajtót. De még azt sem vette biztosra, hogy az működött volna mindez. Így a legjobb módszert, amivel a lényt meglehetne sebezni le kellett húznia az elképzeléseinek a listájáról. Így Aesa kénytelen volt tovább ugrani a többi lehetőségre, amit kigondolt, vagy reális opciónak vélt a lénnyel szemben. A másik terve, amit kigondolt, hogy meglövik a plafont és az lezuhan, az működőképesnek tűnt, már csak azt a részét kellett volna megoldani, hogy a viking ne sérüljön meg egyáltalán, illetve ki kellett számolni találomra, hogy miként is kell majd meglőni a falat ahhoz, hogy ne omoljon rájuk a teljes mennyezet, mert az is roppant kellemetlen tudott volna lenni a későbbi feladatok szempontjából. De egyelőre még nézegette a további lehetőségeket és sérülési faktort a lényen, hogy merre és hol mennyire sebezhető. A páncél következett, itt roppant sajnálatos módon ismét megkellett állapítania a kislánynak, hogy az ellenfelük okos, roppant okos a védelmet nézve. Láncingszerűséget látott rajta, ezen lemezeket, hogy még nehezebb legyen beszúrni a lemezek között, hiszen ha sikerült is volna mindezt megtennie, még akkor is itt volt, hogy a láncing anyagon elakad a szúrás és döfés és máris hasztalannak minősült az egész, sőt belharcban lesz kartávolságon belül. Ami így egy beakadt fegyverrel az ellenfélnek nyújtana nagy előnyt és sikert. Sőt a fém részeknél még látott egy bőrrészt is, ami fedte azokat a bizonyos hajlatokat, amikre külön figyelt, hogy általában a páncéloknál az gyengébb tudott lenni. Lemondóan sóhajtott fel egy picit, az egyetlen pozitívum, hogy ezeket a részeket úgy látta, mintha gyúlékony lenne, így erre még lehetett alapozni, hogy ezt használhatnák a későbbiekben, csak hát ehhez is közelebb kellett volna a lényhez és a vikinghez jutni. Ügyelt arra, hogy őt se vegye észre a lény és figyelt arra, hogy pont úgy haladjon, mint a ninja társa is visszajött egy kicsit, az ajtó felé. A nyekkenésre kapta fel a fejét és nézett a viking felé, aki már az egyik oszlopnak csapódott, majd támadt egy hangos üvöltéssel, nem tudott lőni nagy sajnálatára, túlságosan gyorsan és sokat mozogtak ehhez és aggódott, félt, hogy eltalálja a saját társát. Így maradt, hogy megnézzék az ajtón túli területet, ahogyan a követ bedobta a ninja tapasztalniuk kelett, hogy ismét nem adott ki hangot ahogyan a sötétségbe ért. Most itt a lehető leggyorsabban mérlegelte, hogy mi is okozhatja mindezt, hogy nem kapnak hangot. Valamilyen blokkolópajzs, ami elnyel minden hangot, bentről ki lehet látni, de kintről nem. Nanopajzs, vagy valami olyasmi, ami dezintegrál mindent és csak addig áll fent, amíg le nem győzik a skorpiólényt, mert ez fogja akadályozni őket a továbbhaladásban. Örült volna, ha látja, hogy az a valami akkor aktiválódott-e, amikor a lény kijött, vagy pedig már alapból is ott volt-e, mert akkor könnyebben tudott volna mérlegelni és eldönteni, hogy mi lehet az. Ha volt a közelben fáklya, akkor magához vette és próbálta azt benyújtani a sötétségbe úgy, hogy a karját még ne érje el az. Ha valami megpróbálná berántani, akkor azonnal visszavonulót fúj, de érdekelte, hogy mivel is állhatnak szembe, hogy mi is lehet ez az eredmények alapján.
Ha a társa ekkor mellette állt, úgy számolt vele, hogy ismét közel vannak, mert így haladhattak és érhettek vissza az ajtóhoz, akkor a ninja felé fordul és ismét szótlanul formálta a szavakat, egyszerűbb volt neki így mint kézjelekkel megérttetni azt, hogy mit is szeretne.
- Közel kell jutnunk a lényhez – tátogta némán. – Amennyire láttam a testének hajlatainál van éghető anyag, jó lenne, ha ezeken a részeken sebezhető lenne, hogy le tudjuk lassítani, hogy kisebb kárt tehessen a társunkban és a skorpiólény is könnyebben legyőzhető lehessen.
A társára nézett, hogy mit is „mond”, vagyis mutogat neki, hogy ez szerinte is járható út-e. Aesa úgy számolt vele, hogy a társuk kellően elvonja a figyelmét ahhoz, hogy ők a lehető legészrevétlenebbül megérkezhessenek és akár távolabbról, de meggyújthassák a skorpiólényt. Ha a ninja beleegyezik, akkor Aesa igyekszik még egy fáklyát szerezni magának, majd azt magához véve a társával egyvonalban haladva a másik oldalról megközelíteni a lehető legészrevétlenebbül a harcoló feleket, hogy majd ha elég közel ér hozzájuk, akkor megpróbálja felgyújtani a skorpiólényt, majd ha ez sikerült, akkor a lehető leggyorsabban eltávolodni tőlük, hogy nehogy megsérüljön.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Kedd 11 Márc. 2014, 21:47

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa fotografikus memóriájának köszönhetően tökéletesen vissza tudja idézni a képet, arról a pillanatról amikor a kapu kinyílt és amikor a lény később kiléphetett rajta. Mind a két alkalommal a teljes sötétség látható a másik oldalon, így valószínűleg a skorpiólény megjelenése előtt is ott volt már. Ahogy a fáklyát beljebb tolja, nem érzékel semmilyen változást. A sötétség alig egy centis részen eloszlik, de mögötte ugyanolyan sötét minden. Szerencsére semmilyen lény nem kap a lány keze után és más hatás sem éri. Amikor a mellette álló társának kezd el tátogni, bár a férfi láthatóan nem kedveli ezt a közlési módot, odafigyel Miller minden egyes némán kiejtett szavára. Miután Aesa elmondta a tervet, a fekete ruhás kissé meglepetten néz rá, majd a következő pillanatban, minden reakció nélkül elindul. Ugyanazt teszi, amit a lány is tervez. Egyszerűen az egyik falhoz sétál elvesz egy fáklyát és teljes nyugalommal oldalról, hátulról, látószögön kívül a harcoló ellenség mögé sétál. Aesa is könnyen fel tudja venni a férfi tempóját és mellé érni, ezt most neki kell megtennie, mivel a társa siet és ezért nem figyel rá olyan mértékben. Meglepően könnyen, néhány fáklyacsapással gyújthatják fel mind a ketten a páncélon lévő bőr és szövetrészt. A szörny azonnal égő páncéljával és testében kezd foglalkozni. Végtagjaival magát csapkodva, ugrálva, homokot szórva próbálja magát eloltani. Ez csak nagyon lassan sikerül neki. Jelenleg a páncélzatán kívül teljesen védtelen célpontot nyújt mind Aesa és az általa vikingnek és ninjának hívott két társa számára, mivel közel vannak akár egyszerre is támadhatnak. A lángok viszont őket is ugyanúgy sebezhetik.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 12 Márc. 2014, 12:40

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
Aesa örült, amikor visszatudta idézni, hogy mit is látott egy-egy pillanatra odabent az ajtó mögött, amikor kinyitották azt nem sokkal korábban. A sötétség akkor is ott volt és a lény abból rontott ki. Akkor viszont mindez azt jelentette, hogy ők maguk is bemehettek volna, ha akarnak és nem lett volna bajuk. Legalább is igencsak nagy százalékkal, de nem volt jelenleg nagyon arra lehetősége, hogy mindezt kipróbálja. Figyelt, ahogyan a fáklyával arra nyúlt, de nem kapott ki a sötétségből semmi sem, csak a fény hatására kúszott visszább a sötétség, de még így sem kellően sokat. Ebből a kislány arra következtetett, hogy nem átlagos, hanem mesterséges sötétség lehet, valamilyen olyan anyag, ami elnyeli a fényt és minden mást. Azt nem látta, hogy az időt lassította volna, vagy gravitációt növelt volna itt bármi, így a feketelyuk az eseményhorizontját kizárta, de még így is valamilyen speciális dolognak vélte mindezt. A ninja figyelt a „szavaira”, ekkor tűnt fel számára, hogy nem tetszik a másiknak ez a közlési módszer és a kézjelek szimpatikusabbak lehettek a számára. Így Aesa kissé elpirult, majd kézjelekkel próbálta a következőt elmutogatni.
Elnézést, sajnálom.
Számára a tátogás tényleg könnyebb volt, mint a katonai, meg egyéb kézjelek, nem igen volt tapasztalta ezekben, még nem gyakorolta senkivel sem, de ettől kezdve jobban ügyel majd arra, hogy csak azokat használja, még ha gyorsabb volt az a módszer, hogy eltátogja, amit kell. De mivel nem szerette volna a társát megsérteni, vagy lealacsonyítani, így akkor inkább a számára könnyebb módszer helyett a nehezebbet választja és alkalmazkodik a társához. Végül is a meggyújtják a skorpiólényt rész mellett döntöttek. Könnyedén talált egy fáklyát, amit levett és igyekezett lépést tartani a ninjával, hogy együtt érjenek oda a lényhez. Mindezt végül sikerül is megtenniük, talán még a kislány is meglepődött, hogy mennyire jól sikerült mindezt kivitelezni és a lény nagyon hamar lángra is kapott. Örült annak, hogy sikerült, főleg, mert így a vikinget is békén hagyta és saját magát kezdte el oltogatni, ennek köszönhetően igencsak védtelen lett. Mintha nem is figyelt volna arra, hogy ott van három ellenfél is a közvetlen közelében. A lángokat látta, hogy őket is elérheti, így egy igencsak veszélyes mutatványra készült. Lehet, hogy nem sérülhetnek meg, de ő maga gyógyult a HPI-s mivolta miatt, így talán jobban bírta volna a sérüléseket, mint a társai. Korábbról megvolt a gyenge pont a lényen, hogy a fejénél volt ez a szemeknél, de ahhoz az kellett, hogy a skorpió rá figyeljen. Most vette a kezébe a kézifegyvert, hogy majd azzal meglője az ellenfelet. Nyelt egyet, a szíve néhány pillanatig igencsak hevesen vert, majd mint az előző alkalommal is szinte egyik pillanatról a másikra nyugodott meg.
- Figyelj ide!
Kiáltott rá a skorpió lényre a kora ellenére felnőttesebb és rideg hangon. A célja az volt, hogy felkeltse a lény figyelmét, hogy az teljesen rá figyeljen. Ha ez megtörténik, akkor a fejét is oda kellett a lénynek kapnia, amire a kislány várt, akkor emeli a fegyvert, hogy a páncélos részen belőve a szemeket találhassa el. Így ezt a részt célozta meg, és ha sikerült megtennie, akkor meghúzta a ravaszt. azért bízott benne, hogy két oldalról, vagy hátulról, ahol a társia is álltak ők is segítenek majd és támadnak, remélve úgy, hogy ne kapja el idő előtt a lény a fejét az ő irányából. Arra pedig ügyelt, hogyha a lény rohamozna felé, vagy a farkával akarná megcsapni őt, esetleg az ollókkal elkapni, akkor még legyen ideje a lövés után kitérni ez elől oldalra egy vetődéssel, és ha nem tudja emiatt a leggyengébb és legvédtelenebb részt megtámadni, akkor az égő, vagy már elégett részeken próbálja meglőni ellenfelét, vagy az ollót, hogy azt roncsolja.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Szomb. 15 Márc. 2014, 21:46

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa társa nem számít bocsánatkérésre, nem is reagál rá igazán, csak magában nyugtázza. Annak viszont kifejezetten örül, ez látszik a szemében, amikor a lány kézjeleket kezd el használni. A kommunikáció így, mivel már több száz éve fejlődő jelnyelvet használnak, Aesa elképzelésével ellentétben gyorsabb mintha tátogna, azonban nagyobb koncentrációt is vesz igénybe. A támadás után Miller könnyen rájöhet, a lény miért is nem foglalkozik hármójukkal, hanem csak a saját maga eloltására koncentrál. Az eddigi közelharc az északi harcossal csupán karcolásokat okozott a lénynek. Bár ebben az is szerepet játszik, hogy a férfi leginkább csak magára vonta a lény figyelmét és saját magát pajzsnak használva védte a többieket a támadásaitól, de ettől függetlenül fegyvereivel jó néhányszor ő is vitt be csapást, aminek nem látszódnak igazán a nyomai. Aesa szavai után a skorpió óriás nem néz a lányra, még csak oda se fordul, neki háttal, homokot használva kezdi befedni a lángokat. Egyáltalán nem érdeklik a kiáltások, ha Aesa hangosabban próbálja, akkor sem. Mivel nincs rálátása a fejrészre ezért végül az égő részekre kezd el tüzelni. Minden lövés talál, részben mindegyik áthatol a páncélzaton. Meglepő módon azonban az ellenséges lény szervezete olyan erős, hogy ezek, a normál esetben majdnem minden létformára halálos találatok, különösebben nem sebzik meg. Ekkor fordul dühösen a lány irányába. Az ollóival azonban nem Aesa felé, hanem maga alá a földbe csap. A létrejövő lökéshullám Milleren kívül mind két társát a földre küldi. A két másik harcos ekkor egy-egy dobófegyvert hajít a földről a lényre, ezek ugyan lepattannak róla, de néhány pillanatra elvonják a figyelmét is.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 16 Márc. 2014, 08:17

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
Még Aesa is meglepődött azon, hogy a kézjelekkel gyorsabban lehetett magyarázni, mintha tátogott volna. Csak eddig nem igen használta mindezt, így ezt nem tudhatta korábban. Elmosolyodott, amikor látta, hogy a társa, a ninja örült annak, hogy ezt használta. Gyors volt, igaz sokkal jobban kellett koncentrálnia ehhez és jobban figyelni, mintha csak tátogott volna. Ahhoz volt hozzászokva, így eléggé biztosra vette, hogyha itt gyakorol, akkor a kézjelek is jobban fognak menni neki majd idővel és nem kell ennyire figyelnie majd. De most nem igen volt arra ideje, hogy ezzel foglalkozzon, révén a skorpiólény még mindig ott volt és ő volt a fontosabb. Sajnos hamar rá kellett jönnie, hogy miért is nem foglalkozott velük a lény és mért csak magát oltogatta, a gyújtás után. A kislány nyelt egyet, ahogyan észrevette, hogy semmilyen sérülés nincs az ellenfelükön, mindössze pár karcolás, de az sem volt túl súlyos. Ahogyan visszaidézte az elméjében, hogy miként nézett ki a harc emlékezett, hogy a viking igazából nem is nagyon támadott, csak védekezett és feltartotta a lényt, de abban Aesa biztos volt, ha képes lett volna súlyosabb sebet okozni a viking, akkor minden bizonnyal megtette volna. Ez sem volt túlságosan jó jel a számára. Hiába próbált rá kiabálni a skorpiólényre az nem akart vele foglalkozni, csak oltogatta magát tovább. Így nem maradt más választása, mintsem így lőni rá a gyengébb pontokon. Elkerekedett szemmel nézett a lényre, amikor a lövedékek ugyan áthatoltak a páncélon és meg is sebezték a lényt, de nem okoztak halálos sérülést, sem pedig olyasmit, amit a lány elvárt volna a lövések után. Tudta, hogy ezek a fegyverek szinte, ha nem minden lényt megöltek volna, de ebben alig tettek kárt.
- Miből vagy te? – kérdezte.
Úgy vélte, hogy igazából egy UP2-vel szemben ért volna el hasonló hatást, vagy még ennyit sem. Lehetséges, hogy egy Avatarra lett volna szüksége ebben a percben, mert az hatásosabb lett volna a lény ellen. Az legalább kellően nagy roncsolást is végzett volna benne, már a nem pattant volna le a lövés róla. A skorpiólény pedig nem fordult felé egy ideig, csak a lövések után.
- O-ó! – mondta.
De legalább ekkor megtette, a kislány már készült arra, hogy félreugorjon a támadás elől, főleg, amikor az csapni készült, de végül mégsem ez történt meg. Itt Aesa egy pillanatra fellélegezhetett, főleg azért is, mert a társai sem sérültek meg, csak a földre kerültek a lökéshullámok miatt. Amennyire a számításai helyesek lesznek, akkor most fog megtörténni az, hogy a skorpiólény felé fog rohanni, mert a társai nem védhetik meg a kislányt. Erre azonban még nem került sor, mert mindkét társa dobófegyverekkel támadt a lényre, elvonva a figyelmét néhány másodpercre. Ezt a pillanatot szándékozott a kislány kihasználni, azt látta, hogy az előbbi támadások sem okoztak különösebb sérüléseket a lénynek, nem is számított rá a korábbiak után, hogy sikerrel járnának, de a figyelemelterelés remek volt. A kislány újra felemelte a fegyvert, ezúttal már tényleg arra a célra emelve és tartva, amit korábban kinézett célnak a fejét és a mélyen ülő szemeket. Ha sikerült becéloznia azt a részt, akkor húzza meg a ravaszt, hogy belőjön abba a részbe. Ha a lény végül mégis megrohamozná, vagy bármilyen más módon támadna rá, akkor Aesa próbál kitérni a skorpiólény támadása elől oldalsó irányba, vagy ha esetleg képes arra, hogy átugorja őt, akkor ezt igyekszik majd megtenni.


//Elnézést, hogy nem lett túl hosszú, de nem tudtam tovább ragozni. Embarassed//


A hozzászólást Thorhalla összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 16 Márc. 2014, 17:18-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Vas. 16 Márc. 2014, 17:03

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa a földön fekve nem próbál meg felkelni és összeszedni magát, hanem azonnal cselekszik kihasználva a lehetőséget. A félig skorpió, félig humanoid lény fejrésze egészen emberi, csupán abban már, hogy előre nyúló szájszerve van, óriási rágókkal és fogakkal, két oldalt mozgatható, szaggatásra való csápokkal és emellett még páncélzat is fedi azt. Viszont csupán két szeme van. Ezek közül az egyiket veszi célba a lány, céloz majd tüzel. A szemen egy bemeneti nyílás, egy kis lyuk keletkezik, majd a következő pillanatban a lény éles hangon felüvölt. Fejét a levegőbe emeli és ollós karmaival is arra csap. A látószerv egyértelműen végzetes roncsolódásokat szenvedett, viszont a szörny maga meglepő módon életben van, csak fél szemét vesztette, megsérült de nem halt meg. Aesa földön fekvő két társa gyorsan talpra áll, majd nekifutnak a lénynek. Az északi harcos csatafejszéjét egy határozott mozdulattal beleállítja a lény térdébe, ezalatt a fekete ruhás egyszerűen felfut a lény mellkasán majd egy határozott rúgással szájrészen mér rá csapást. Még éppen időben löki el magát, hogy elkerülje az érte nyúló ollót. A szörny más csak a fél szemére lát, emiatt rosszabb a koordinációs képessége, lassabb és a jobb oldala védtelen. Megsérült, meglepő módon a sérülés után gyengébb és sebezhető is és valószínűleg, minél több kárt tesznek benne annál gyengébb is lesz. Aesa látja, tudatosul benne, hogy sikerült megtörnie a védelmet, lehetőséget nyitva ezzel a támadásra. Az egyik olló ugyan felé csap, de mivel készül erre könnyen ki tud térni. A fekete ruhás férfi ebben a pillanatban ér földet és húzza elő a dobófegyvereit, a másik harcos pedig a kardjáért nyúl.

//Egyáltalán nem lett rövid. Very Happy//

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 16 Márc. 2014, 21:04

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
Aesa most végre jobban megtudta nézni a skorpiólényt, ahogyan az szembefordult vele. A kislány első megállapítása az volt, hogy ez a valami határozottan az egykori Indonézia területéről származhat, hiszen ott fordulhattak elő efféle mutációk a korábbi biológiai fegyverek tesztelésének hála. Ahogyan mindezt magában nyugtázta megállapította, hogy a lény nagyon csúnyán nézett ki és semmi szépséget nem talált benne. Nem merte nyíltan állítani, hogy a természet alkotta, még azt is elképzelhetőnek találta, hogy mesterségesen hozták létre és úgy hozta el ide valaki, hogy próbának használja. Ahogyan sikerült rendesen néhány szívdobbanásnyi idő alatt felmérnie a lényt már látta, hogy hova is kell majd lőnie. Ismét ugyanaz a hűvös nyugalom uralkodott el rajta, mint korábban, amikor a kolosszusszerű lényekre lőtt odafent. Az a része, amit az apjától örökölt, ismét csak a lény volt a fontos, illetve a fegyver és saját maga. A ravasz meghúzása után pontosan ugyanott találta el a lényt, ahol akarta, ezúttal is pontosan úgy lőtt, amibe bele kellett volna szinte minden létformának halnia. Ösztönösen lőtt oda ismét, nem csak a gyengepont miatt, hanem, mert ezt látta, érezte helyesnek, a feladat teljesítéséért, a társaiért és saját magáért is. Ezzel nem húzza az időt, nem szenved az ellenfél sem, és tiszta, gyors munka. Most közel sem borult ki annyira, mint az első alkalommal, már sokkalta természetesebbnek érezte ezt a tettét, mint első alkalommal. A lény viszont nem halt bele a lövésbe, csak felvisított a fájdalmában. Ez volt az ok annak, hogy nem zökkent ki a ridegségből a kislány, hanem még mindig az „uralta” őt, a furcsán hűvös nyugalom, aminek nem kellett volna ebben a helyzetben, de az apja öröksége révén mégis így volt. A lény nem halt bele, ahogyan látta szemét elvesztette és így a koordináció is gyengült, ha ugyanolyan volt az agya a skorpiólénynek, mint egy embernek, márpedig eléggé emberi volt a felépítése, akkor nem csak a jobb oldalán vált könnyebben sebezhetővé, mert ott vakfolt képződött, de még a térlátását is el kellett veszítenie, ami tovább növelheti az ő és társai előnyét is ellenfelükkel szemben. Látta, hogy a két társa is talpra állt és támadást indítottak a lény ellen, ami most sokkal könnyebben ment nekik is és sikerült megsebezniük a skorpiólényt. Az olló elől sikerült félreugrania és gurulnia, így az nem tudta megsebezni őt. A megérkezése után ismét támadóállást vett fel, kissé távolabb a lénytől, ekkor mérte fel újra a ridegséggel, számítással. Látta, hogy megtörték a védelmet és most már könnyebb lesz támadni, úgy számolta, hogy minél több sérülést visznek be neki, annál könnyebb lesz legközelebb újra megtámadni és megsebezni az ellenfelüket. Látta, hogy a társai is újra támadni készülnek, dobófegyverekkel és karddal is, Aesa sem akart lemaradni, ha három irányból készülnek támadni, akkor nem igen marad a skorpiólénynek sok esélye arra, hogy megússza a támadásukat. Egyedül a negyedik irányba mehetne… de ez megakadályozható volt, ha az égtájak szerint nézte. A társaira nézett, hátha látják őt fél szemmel, ha igen, akkor jelekkel igyekezett meg mutatni, hogy mire gondol is gondol egészen pontosan a stratégiát illetően.
„Vegyük körbe, hogy ne törhessen ki egyetlen irányba úgy, hogy nem fedjük le azt. Tartsuk a pozíciót a kitérések közben is.”
Azaz lényegében háromszögeljék körbe, ha a társai is mozdultak utána, akkor a lehető leghamarabb igyekezett ezt az állást felvenni, hogy egyenlő távolságra legyen a társaitól, így lényegében nem tud majd csak felfelé menekülni a lény, a többi helyet és irányt zárni tudják. Ha ezt felvették, akkor újra célba veszi a lényt, továbbra is ugyanazon ridegséggel és merevséggel, ahogyan az előbb is lőtt. A másik szemét igyekszik célba venni, hogy azt is kilőhesse, ha nem tudja megtenni, mert a lény pont úgy van, hogy nem lát rá arra a részre, akkor azokon a részeken igyekszik becélozni, ahol nem borította a kitinpáncélja, mert leégett róla az és ott igyekszik meglőni azt. Ha a lény őt veszi célba, akkor próbál kitérni a támadás elől, oldalra és hátra úgy, hogy a társai a lehető leghamarabb újra feltudják majd venni a háromszöges pozíciót és igazodni hozzá. Ha valamelyik társának kell kitérnie, akkor ő mozdul úgy, hogy felzárkózzon a leghamarabb.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Hétf. 17 Márc. 2014, 00:54

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa gyorsan felállítja a saját tervét, majd jelel a társainak. Beletelik egy kis időbe, mire az egyik harcos észreveszi a támadás közben, majd int a másiknak is. Valamivel távolabb húzódnak és rá néznek, így a lány el tudja mutogatni az új taktikát. Mind a ketten elfogadják az ő instrukcióit, mint kontroller, bólintanak, majd beállnak a helyükre. Amíg feláll a háromszög, a sérült lény is össze tudja magát szedni, és támadásba lendül. Aesa a jobb szemmel ellentétes oldalon, oldalasan, bal ponton helyezkedik el a háromszögben, innen viszonylag jó rálátása van a sebezhető szemre. Ha a skorpiót hárman egy helyen akarják tartani, akkor viszonylag közel kell hozzá lenniük, Millernek is, de emiatt a szörny meg tudja őt támadni és mivel a lány van azon az oldalon, ahol a legjobban érzékel, folyamatosan megpróbálja elkapni őt. Aesa ha időben próbál meg kitérni minden alkalommal, könnyedén elkerülheti az ollót, azonban a folyamatos mozgás miatt nem képes olyan jól célozni. Két találatot tud bevinni, mindkettő a kitinpáncélzatba csapódik. Két kisebb kráter szerű lyukat üt a szem körül, ezek ugyan akadályozzák a látásban a skorpió óriást, de a szem maga még mindig sértetlen. Mivel a háromszögben Aesa pozíciójához igazodik a két másik harcos, egyikük a jobb oldalra kerül, viszont a harmadik pont közvetlenül az ellenség háta mögött van. Innen az északi harcos támad, akit abban a helyzetben a lény egyetlen farokcsapással visz a földre, majdnem kiütve őt. Közvetlenül felülről mér rá csapást. Ezután a fullánk részt visszacsapva lendül egy pörgéssel Aesa felé. A lény mozgásán jól látszik, hogy másodperceken belül körbe fog fordulni, farkával felnyársalva, vagy elcsapva Millert és a társát. Egyikőjük átmeneti harcképtelenné tételével most ő került támadóhelyzetbe.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 17 Márc. 2014, 10:34

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
A kislány úgy érezte, hogy mindez túlságosan is könnyen ment, nem volt abban biztos, hogy a legjobb döntés rá hallgatni, az egy dolog volt, hogy meglepően könnyedén látta át a világot és értette meg a dolgokat, ahogyan ez egy stratégia felállítására is igaz volt. Csak a legnagyobb gond még hibázott az elképzelésében, nem igen volt tapasztalta és így nem tudta eldönteni, hogy ami elméletben remekül működött az működhet-e gyakorlatban is. Ha lett volna tapasztalta, azokat is bevitte volna a stratégia felállításába és úgy minden bizonnyal, logikusan sokkalta jobb tervet tudott volna felállítani. Így pedig még mindig benne volt a pakliban, hogy hibázhat és ezzel tökéletesen tisztában volt. Éppen emiatt volt benne a minimális aggódás is, hogyha elrontotta a tervezést és akkor nagy gondok lehetnek belőle. De muszáj volt úgymond kockáztatni, mert e nélkül tapasztalatot sem szerezhet és nem is biztos, hogy sikerrel járnának. Igaz a bukás is ott volt a tervben. Ahogyan a többiek ő maga is felvette a támadási és bekerítési pozíciót. Tudta, hogy neki kell a jó szemhez a legközelebb lennie, így ezzel nem is vitatkozott, hanem tényleg ezt foglalta el. Azonban a lény mivel őt látta a legjobban mindig felé támadott. Nem találta ezt Aesa meglepőnek, hiszen eddig ő bizonyult a legveszélyesebb ellenfélnek a skorpiólény számára, ő volt az egyetlen, aki tényleg képes volt arra, hogy megsebezze őt, ráadásul egy igencsak súlyos sérüléssel. Így emiatt, hogy mindig felé támadott a lény és próbálta elkapni a kislánynak szinte végig kitérnie kellett és emiatt a lövések és támadásai is nehézkesebbé váltak. Örült volna, ha lett volna némi gyakorlata és tapasztalata ebben, legalább egy éves, mert akkor nem lett volna gondja olyannal, hogy nem álló a célpont, hanem az is mozog és saját maga is. Zavarta, hogy a saját fiatalsága és tapasztalatlansága az, ami a legjobban hátráltatta a feladata végrehajtásában, tudta, hogyha hazamegy, akkor komolyabban kell majd a harci oktatást venni és valahogyan rávenni az anyukáját, hogy többet gyakorolhasson ilyen téren. Meg akart felelni Átok bácsinak minden téren és ahhoz erre is szüksége volt. Meg ott volt benne az is, hogy ő is Miller, nem akart sem az apukája, sem a nővérei mögött lemaradt semmilyen téren, amiben harcról volt szó. A rossz szögek miatt ugyan eltalálta kétszer a skorpiólényt, de csak két kisebb sérülést okozott a szem körül. Látta, hogy két kisebb úgymond kráter, horpadás került a szeme közelébe, amik ugyan fájhattak és láthatóan akadályozták is a látásban, de a szem még meg volt és neki azt kellett kilőnie, nem pedig további aprócska sérüléseket okozni, mert azok nem oldottak meg semmit sem. Látta, ahogyan a társai mindvégig hozzá alkalmazkodtak, a ninja volt a jobb félen, ahol a lény nem látott, az volt tényleg a legjobb hely a harcosnak, a viking pedig hátul és most ő támadott, vesztére. A skorpiólény pedig talán ösztönösen csapott hátra, bár a viking nem éppen a halk mozgásáról volt híres az eddig látottak alapján. Aesa kicsit megijedt, ahogyan a lény egyetlen ütéssel küldte a földre a társukat, majdnem teljesen kiütve őt. Azonnal láthatóvá vált, hogy hátrányba kerültek, pont az történt, amit a ninja is magyarázott nekik, hogyha egyikőjük kiesik, akkor a lény megöli mindannyikukat. Nyelt egyet, nem volt nehéz rájönnie, hogy mire is készült az ellenfelük, hogy mit is fog tenni. Ha még volt ideje, akkor a lehető leggyorsabban próbált a ninjának jelezni katonai jelzésekkel.
”Ha támad, térj ki, ne kockáztass!”
Saját maga ellenben nem ezt akarta tenni, ha a skorpiólény tényleg úgy támad, ahogyan azt a kislány előre látta és a farkával próbálja őket elsöpörni, akkor Aesa azt az időpontot szeretné majd kihasználni. Ha a farok már közel van hozzá, a sebességet, annak irányát veszi figyelembe és fejben számolja ki, hogy mikor is kell másodpercre pontosan ugrania úgy, hogy a farok ne találhassa el őt és ő könnyedén tudja mindezt megtenni, akkor elugrik, vagy átugorja az ízelt farkat egy tigrisbukfenccel, majd gurul tovább. Úgy szeretné megtenni, hogy nagyjából egy időben érkezzen meg a skorpiólény fejével egy vonalba, mivel az úgyis mozog majd az ő irányába a forgásnál. A kislány ekkor minden izmát megfeszíti és a helyzetétől függően, hogy a földön van-e még félig, vagy már áll próbálja majd magát a legjobban megtámasztani és így, amikor tényleg szemtől szemben vannak, akkor becélozni a lény ép szemét és meghúzni a ravaszt még azelőtt, hogy az tovább forogna és elkerülne a tiszta célpont a kislány elől. Ha az ép szemet nem tudja meglőni, akkor a korábbi kilőttet lövi meg újra, hátha most már a megroncsolt részen át elér a lövés az agyba és további súlyos sebeket okoz neki. Az ollókra is figyel, illetve a skorpiólényt minden más támadására is, ha ilyesmi indulna ellene, akkor továbbra is készül kitérni előlük.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Kedd 18 Márc. 2014, 23:12

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesának éppen csak elég ideje van arra, hogy kézjelekkel üzenetet adjon át a még talpon lévő társának. A fekete ruhás bólint, bár a mozgása alapján valószínűleg egyébként sem kockáztatna meg még egy súlyos sérülést a korábbi után, inkább kitérne. De most már biztosan így tesz. A farok mikor odaérne hozzá a magasba ugrik álló helyzetből, négyet forog saját tengelye körül a levegőben, majd leérkezik, pontosan a csapást elkerülve. Aesa támadóbb lépéseket tesz. Számításai pontosak, az ugrás során ő is sikeresen kitér a skorpió farka elől és akkor érkezik meg elé, amikor az teljesen körbe fordult, így most szembe van vele. Nem áll meg egy pillanatra, azonnal lő, amint maga elé tudja tartani a fegyvert. Ez viszont nem sikerül úgy, ahogy Aesa akarja. A lény meglátva őt, hogy ismét támadni készül, lehúzza a fejét. Így a fejrészen lévő páncéllemezek, őslényekéhez hasonlóan pont olyan szögbe kerülnek, hogy közvetlenül szemből, sem a szemek, sem más védtelen pontok nem láthatóak. Ha Aesa lő, akkor néhány horpadást tud okozni a páncélzaton, de súlyosabb sérülést nem. Mivel az ugrás során igen közel került az óriáshoz, az könnyen támad vissza. Kétszer bal ollójával csap a lány felé, aki könnyen kitérhet ezek elől. Azonban harmadik alkalomkor, ismételten a bal karjával nyúl érte, mégis a jobb olló ragadja meg Aesa derekát, amikor megpróbál kitérni. Az ollók összezáródnak és nagy erővel kezdik nyomni Miller hasi részét, szinte kettévágva őt. A szörny lassan a fejéhez emeli, valószínűleg egyenesen a szájához. Ezt látva Aesa ninjának hívott társa megpróbál valamit tenni, amíg az északi harcos összeszedi magát. Tíz dobófegyvert hajít a lányt tartó ollóba. Ezek bele is állnak abba, azonban a fájdalom vagy sérülés hatására nem nyílik ki az olló. Egyelőre Aesa ugyanolyan szorult helyzetben van, a távolság pedig egyre kisebb lesz a lény fejétől.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 19 Márc. 2014, 11:09

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
Aesa örült, hogy a ninja társa sem szeretne nagyon kockáztatni és inkább tényleg kitért volna a támadás elől. Saját maga viszont továbbra sem szeretett volna így tenni, hanem véghez akarta vinni azt, amit kitalált. Látta, hogy a társa sikeresen kikerülte a támadást és nem lett semmi baja, így ettől kezdve saját maga következett. Sikerült is átugrania a farkat és megérkeznie oda, ahova szerette volna, a számításai most is, mint mindig a lehető legpontosabbak voltak. Igaz tudta, hogy mindez most nem is volt bonyolult számítás és már fele ennyi idősen is könnyedén boldogult nehezebb fizikai feladatokkal. Azzal nem számolt, hogy az ellenfele miként fog reagálni arra, hogy meglátja őt. Márpedig mindez megtörtént, úgy vélte, hogy lett volna egy kis ideje ahhoz, hogy a skorpiólény felfogja, hogy mit is akar tenni és addig ő végretudja hajtani a lövést és vége. De nem, az ellenfele azonnal tudta, hogy a kislány mit is szeretne megtenni és máris lehúzta a fejét, így Aesa lövése is alig találta el őt és csak behorpasztotta a páncélját, mivel hiába nem látott éppen gyenge pontot, azért igyekezett kialakítani egyet. Tudta, hogy közel van, már-már belharcban, így a kitérésre is figyelt, az első kettő elől még könnyedén táncolt félre és nem érte el a skorpiólény őt. A harmadik esetben is megtette mindezt, de ekkor sajnálatos módon pontosan a jobb ollóval nyúlt ki a kislány után, amivel el is kapta őt. Amikor meglátta a jobb ollót mozdulni már tudta Aesa, hogy ismétlőcselt alkalmazott az ellenfele, ő pedig volt olyan tapasztalatlan, hogy erre nem készült és pontosan belesétált a csapdába. Felsikoltott, ahogyan a fájdalom a hasába és hátába hasított. A fájdalom pedig egyre erősebb lett, ahogyan szorította a másik és felemelte a helyéről. Átok bácsi korábbi tanításait vette most alapul a haragot engedve magában előtörni, ezt azért hagyta, mert remélte, hogy mindez serkenti az adrenalin működését a szervezetében és a fájdalom kisebb lesz annak ellenére, hogy mit tett a skorpiólény éppen vele. Látta, hogy hova emeli fel, nem a szájat és nem is efféle részt akarta becélozni a kislány.
Látta és hallotta a dobófegyvereket, hogy repültek és azt is, hogy beleálltak az ollóba, de nem volt rájuk hatással. Gyorsan kellett gondolkodnia és mérlegelnie ebben a helyzetben, mert az ideje vészesen fogyott, talán csak másodpercei lehettek hátra. A legegyszerűbb mód az lett volna, ha megpróbálja aktiválni az erejét, mert akkor könnyedén kicsúszik a lény szorításából, de annak megvolt a hátránya is, hogy még a viking földön volt és így a ninját támadná meg a lény, akinek nem valószínű, hogy sok esélye lenne már csak a korábbi fejsérülés miatt sem. Ott volt a másik lehetőség is, hogy megpróbálja szétfeszíteni belülről az ollót, mivel erősebb volt egy sima embernél, a harmadik lehetőség szerint most kellett volna a feje magasságban a lehető legtöbb sérülést okozni neki és akár belehalni is a sikerbe. A negyedik megoldás pedig, hogy lője meg igen, de nem a fejet, hanem az ollót, belülről, pont ott, ahol kinőnek a kézből és így ha sikerül ezt megtennie, akkor egyszerre veszti el ellenfele az egyik kezét, illetve még Aesa is kiszabadulhat a fogságból és ismét előrébb kerülnek a lénnyel szemben. Azt nagyjából már pontosan tudta, hogy melyik „javaslat” sugallat, avagy nézőpont melyik felmenőjétől jött, és most igazából könnyű volt eldönteni, hogy melyiket is akarja majd megtenni. Az egész mérlegelés nem tartott most sem néhány szívdobbanásnyi időnél, ami most még kevesebbnek tűnt, főleg, hogy a szíve is hevesebben vert. A fegyver, ha még mindig a kezében volt, akkor maga mellé vitte az oldalához úgy, hogy az ollón belülre kerüljön, itt igyekezett úgy fordítani, hogy pont a skorpiólény keze felé nézzen a fegyver, ahol a csukló és a kézfej lenne, azaz oda, ahonnan az ollók kinőni kezdtek. Most nem számított, ha a nem látás miatt nem tudta pontosan becélozni azt, úgyis többször szándékozott lőni. Ha nagyjából megvolt a célzás, akkor meghúzta a ravaszt, többször is egymás után, mindaddig igyekezve folytatni ezt, amíg teljesen szét nem roncsolja az ollót, vagy a kezet és ki nem szabadul a skorpiólény fogságából. Arra ezért ügyel, ha valamelyik társa úgy mozdul, hogy véletlenül eltalálhatná, ha a lövedék átmegy a lényen, akkor megsérülne, akkor megvárja amíg elmozdulnak az útból és csak utána folytatja a lövéseket.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Szomb. 22 Márc. 2014, 02:05

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa a fájdalmat dühvé formálja saját magában és ezt használja fel. A haragja lassan csillapítja majd elnyomja a fájdalmát, ezalatt a lány szemében a szörny egy kegyetlen, gyűlölt ellenséggé válik. A kézifegyvert az olló mérete miatt könnyen célra tudja tartani, akár belülről is. A csukló rész, ahogy szinte a skorpió óriás egészt teste páncélozva van, tehát nincs szabad felület de ez közvetlenül nem akadályozza Millert. Többször egymás után tüzel, aminek azonnali a hatása. A lövedékek áttörik a páncélzatot és több ponton egymás után roncsolják szét belülről a szövetek. Az olló hirtelen mintha kiakadna, teljesen kinyílik. Aesa ekkor elkezd zuhanni, de ha figyel, akkor biztonsággal le tud érkezni, sérülés nélkül, stabilan. A lény ismét éles hangot ad ki magából, ahogy a sérült karját rángatja maga előtt a levegőben. Láthatóan nem csak a sérült rész akadályozza, de az egész jobb karja kezd lebénulni. Így újabb sérüléseket szerez, tovább gyengül. A fekete ruhás harcos azonnal kihasználja a kínálkozó alkalmat, egy kard szerű közelharci fegyverrel ugrik fel a levegőben és egy mozdulattal vágja le az egyik ollót a sérült csuklópontnál. A végtag a porba zuhan. Ez az a pont, amikor a skorpió megérzi veszélyt. Ember szerű, igen agy méretű lábaival taposni kezd, gyors és erős mozdulatokkal. Próbálja eltaposni mind a három ellenfelét, még a már földön lévőt is. Aesa felé váratlanul érkezik meg, ismét csak másodpercei vannak hátra, hogy a lény egyszerűen eltapossa, beletapossa a földbe. A társait jelenlegi helyzetéből sajnos nem látja.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 22 Márc. 2014, 10:58

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
Ebben a helyzetben nem engedte meg magának, hogy örüljön annak, hogy sikerült megtennie, amit szeretett volna. Érezte, hogy a fájdalom és a helyzet annak módjaként, ahogyan Átok bácsi tanította neki haraggá és dühvé módosult Aesa-ban. A fájdalom, ahogyan számított az adrenalin többlet hatására valóban csökkeni kezdett. Amit az előzőekkel ellentétben azonban furcsának vélt és tűnt neki, hogy annak ellenére, hogy dühös volt és haragos, a póklénnyel szemben nem volt higgadt és kaszabolt, mészárolt, a káoszhoz híven, de most az érzései ellenére is megmaradt benne az apjától örökölt ridegség és képes volt arra, hogy hűvösen gondolkodjon és pontosan számoljon, mint általában. Sokkalta könnyebben, mint először, logikusnak vélte, hogy ez a kettősség később is megfog maradni, csak jobban külön tudja majd szedni őket, vagy éppen egybeforrasztani, hogy még tökéletesebben tudja végrehajtani, amit szükséges és még jobb legyen, ahogyan lassanként majd elég tapasztalatot szerez. Ahogyan látta kívülről is megtudta volna lőni a skorpiólényt, ami a harag és düh hatására még félelmetesebbnek és még gyűlöltebbnek tűnt a számára, ezzé minősült át a legyőzendő semleges ellenfélből. De ott páncél takarta a csuklót, ahol meg szándékozta sebezni, éppen ezért is döngött úgy, hogy a belső támadás lesz a jobb, mivel az nagyobb károkat okozhat. Belül nem számított rá, hogy védett lenne a célfelület, még akkor sem, ha nem látott rá az ollók miatt. Ahogyan meghúzta a ravaszt a hatás nem maradt el. A lövései ilyen közelről roncsolták a páncélt és a kart is, érezte is, és hallotta is. A hatás pedig nem maradt el, az ollók szétnyíltak és a kislány a föld felé kezdett esni. Az ajkaim egy elégedett hűvös mosoly jelent meg egy pillanatra, majd maga alá nézett és a korábban tanult és látott módon próbált leérkezni a földre a lábait beroggyantva, hogy kisebb sérülést szerezzen, ha szükséges volt ezek elkerülése végett még oldalra is gurult a leérkezés után, noha most nem esett nagyot, maximum három métert talán, vagy annyit sem. A lény ismét üvöltött fájdalmában és a sérült végtaggal hadonászott, Aesa ez elől is próbált kitérni, hogy az ne találhassa el őt. A kislány látta a ninja társát is mozdulni, aki megérkezett és a sérült végtag egyik felét le is vágta könnyedén, ami a porba hullott.
Aesa már ekkor örömtelien adott volna hangot a sikernek, amikor a skorpiólény rájött, hogy immáron megint ő került hátrányba a hármassal szemben és emiatt a lánynak sem maradt ideje. Taposni kezdett az ellenfelük, ráadásul igencsak erősen és gyorsan, nagyobb volt, mint ők és a lépések erejéből igencsak erősnek is tűnt. Nem akart túl sokáig várni, hogy őt is eltapossák, miden izmát megfeszítette, majd próbálta magát hátrafelé ellökni onnan, ahol most volt. Korábban sok akrobatikát tanult és kellően hajlékonynak vélte magát ahhoz, hogy éles helyzetben is képes legyen arra, hogy egy hátraszaltót kivitelezzen. Nem éles helyzetben, gyakorlások közepette ez mindig sikerült neki, így remélte, hogy most is fog sikerülni neki. Ahogyan minden izmát megfeszítette figyelte a skorpiólény mozgását is, ahogyan az emelte a lábát, ami már elérte volna a kislányt megvárta, amíg közeledik a láb és csak azelőtt próbálja ellökni magát a földtől, mielőtt a láb eltaposná őt. Így számolt vele, hogy a lökéshullám, amit a taposás okoz még neki is adhat egy kis lökést, ami megkönnyíti az ugrást, révén elég könnyű volt a súlya és a másik nagy erővel lépett. Ha sikerült elugrania, akkor a szaltót is próbálja véghezvinni az ugrás közben, amikor pedig ezt hajtja végre és a szaltó közben rálát az ellenfelére, akkor azalatt a néhány pillanat alatt próbálta megcélozni őt, ha sikerül, bárhol a testén, akkor ismét tüzel rá. Ha nem, akkor nem kockáztat és nem teszi meg. A leérkezést is úgy próbálja kivitelezni, hogy szemben maradjon a skorpiólénnyel és rá lásson, hogyha az utána jön, akkor ő még újra ki tudjon térni, ha ez nem történik meg, akkor figyeli, hogy mit lép a másik és közben már próbálja egy újabb gyenge pontját megcélozni, azt, amire rálát, szemre, vagy az oldalán valahol.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Vas. 23 Márc. 2014, 01:26

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa a felé érkező támadás elől csak az utolsó pillanatot kivárva tér ki. Mivel rendszeresen edz és gyakorol, a mozdulatsor most sem okoz számára nehézséget. Ugyan a lába vége csak centiméterekkel kerüli el a taposást, ami egyértelműen szétzúzhatta volna a teljes testét. A lendületét felhasználva képes szaltóban megfordulni a levegőben. Eközben igen nehezére esik, hogy még támadjon is, de meg tudja tenni. A levegőben leadott lövés, mivel Aesának nincs túl sok ideje a célzásra, szinte teljesen véletlenszerűvé válik. A skorpió lény oldalát találja el, ahol teljesen páncélozott, így csak minimális kárt tud benne okozni. Földet érés után tovább folytatja a támadást. Aesa már tudja, hogy a a lény oldala nem megfelelő célpont, ezért a szemre emeli a fegyvert. Az óriási meglepően gyorsan méri fel a helyzetet és mikor a lány éppen tüzelne a célpontra, egy egyszerű mozdulattal odébb és fel rúgja őt. Aesa csak annyit érzékel ebből, hogy az egyik pillanatban ujja már a ravaszon van és elsüti azt, majd a levegőben van és háttal esik méterekkel arrébb a földre. A kézifegyver kiesik a kezéből és messzebb tőle zuhan le, egy szikla közelében. Miller eddigre már tudhatja, hogy ő a legagresszívabb támadó, ezért a lény figyelme rá fordítódik, neki kell tűrni, hárítania a csapásokat. Ezzel gyakorlatilag átveszi a helyét, a most a porból saját magát összeszedni próbáló északi harcosnak. Aesa meg tudja állapítani, hogy a szemen kívül a csonk is megfelelő célpont lehet. Az óriás most, hogy a lány lent van, nem őt támadja tovább. Hirtelen oldalra fordul és fullánkja szúrásával próbálja a kivégezni a Miller által vikingnek hívott társát.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 23 Márc. 2014, 11:43

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~
Aesa számításai helyesek voltak és pontosan sikerült elkerülnie a támadásokat, amivel a skorpiólény agyonzúzta volna, ha rálépett volna. A lökéshullám is megvolt, amivel könnyebben tudott a levegőben emelkedni és így nagyobb helye, és több ideje volt arra, hogy célozzon és lőhessen. Az ugrás közben nem is igen számított arra, hogy sok ideje, lehetősége lesz, de még így is a lény oldalát sikerült meglőnie. Noha valóban az lett az eredménye, amit várt is és amivel számolt, hogy nincs eredménye ennek. A lövés nem tett kárt a skorpiólény oldalában. A földet érés után azonnal a lény megmaradt szemét vette célba, hogy azt lője ki, de az ellenfele is túlságosan hamar jött rá, hogy a kislány átvette a viking helyét a játszmában és ő az, aki a legnagyobb sérülést képes okozni neki. Így nem is csodálkozott, hogy az ismét őt készülne támadni, csak azt tudta, hogy mindennek nem lesz jó vége. Rendben van, hogy regenerált és szinte bármilyen sérülésből képes volt felgyógyulni, vagy ha meghalt feltámadni, de akkor is, rajta nem volt páncél, semmit sem fog közel sem olyan sokáig kibírni, mint a társa. Hacsak nem „varázsol” magára egy vértet, mondjuk olyasmit, mint amit a flotta, vagy leginkább az Árnyékhadsereg használ, az alkalmasabb volt erre. Ideje sem volt felfogni, hogy a lény már támadott is, csak akkor realizálta mindezt, amikor már a levegőben volt, és nem azért, mert ő maga ugrott el, hanem, mert a lény csapta meg. Méterekkel odébb érkezett meg a földre, felnyögött a fájdalomtól és a fegyvere is odébb csúszott a földön tőle. A fegyvere után nézett, az egy szikla közelébe került méterekre tőle. Nem volt túl sok ideje gondolkodni, hogy mit tegyen, mert most, hogy ő távolabb került a skorpiólénytől az nem is őt támadta tovább, hanem a viking felé fordult. Túlságosan sokáig tartott volna egy pajzsot létrehozni a társa elé, amivel megvédhette volna, mindezt fent már tapasztalta korábban, így ezt elvette egy pillanat alatt és inkább a sziklát és a saját fegyverét nézte ki magának. A szemen kívül pedig már volt még egy gyengepont, amit sikerült kiszúrnia, ami még a ninjának jól is jöhet abban, hogy megvédjék a viking társukat. Ugyan nem akart szavakat használni, de most estélytelen volt az, hogy kézjelekkel mutogasson bármit is.
- A szemen kívül a csonkot támadjátok, az is gyenge pontja lett! – kiáltotta. – Térj ki előle!
Remélte, hogy a skorpiólény érti a birodalmi közöst, mert akkor tudja, hogy gondban lehet és talán felhagy a viking támadásával. Vagy a társa hallgat rá és kikér előle. A kislány eközben nem állt le, hanem rohanni kezdett a fegyvere és a szikla felé. Remélte, hogy lesz annyi ideje és lesz akkora ereje, hogy a sziklát képes legyen megemelni. Csak akkor fog azzal a tárggyal foglalkozni, ha úgy ítéli meg, hogy képes erre és arra, hogy elhajítsa addig, ahol a skorpiólény és a viking társa is volt. Ha képes megtenni, akkor felemeli és feléjük hajítja, vagyis a lény felé. Ha nem képes ár a megítélése alapján, akkor távolabbról löki el magát, hogy a fegyveréért az utolsó métereket csúszva tegye meg a földön, hogy ezzel is időt nyerjen magának és a vikingnek. Azért bízott benne, hogy a ninja is segít neki időt húzni és időt nyerni, hogy közösen menthessék meg a harmadik társukat. Ha a keze ügyébe kerül a kézifegyver, akkor jelenleg csak időhúzás miatt célozza meg a skorpiólényt a legnagyobb felületén, ahol biztosan eltalálja őt, és ekkor húzza meg a ravaszt. A célja az volt, hogy ismét magára vonja a figyelmet, ha már úgyis ő volt a legveszélyesebb az ellenfelük szerint. Ha mindez megvolt és a lény ismét őt támadná, akkor próbál kitérni előle és nekilát fogócskázni vele, hogy magán tartsa a lényt, amíg a többiek támadják.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13565
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Bishop on Vas. 23 Márc. 2014, 15:04

~ Karakter: Aesa Victoria Miller; Helyszín: Citadella, mentális sík ~

Aesa felkiáltása után a fekete ruhás harcos azonnal oda kapja a fejét, majd bólint. Másodpercekkel később felkészül, hogy támadást indítson a gyenge pontra. A skorpió lény nem reagál a szavakra, oda sem fordul, csak a vele szemben lévő férfira figyel. Ebből Aesa már tudhatja, hogy a lény egyáltalán nem érti meg a közös nyelvet, így az nem is tudja elvonni a figyelmét. A következő pillanatban lecsap a farka fullánkjával, de az északi harcos sem hagyja magát, oldalra fordul, borul majd gurulni kezd a földön. Így sikerül kikerülnie az első csapást. Ezután hirtelen az óriás csuklócsonkjába egy éles pengéjű lánc csapódik, aminél fogva Aesa másik társa kezdi el rángatni a végtagot. Ezzel éppen elég időt nyerve Millernek, hogy megtehesse, amit akar. A fegyvere ott van közvetlenül a szikla mellett, de ő mégis a nagyobb tárgyat választja. Elég erős ahhoz, hogy könnyen megemelje és elhajítsa azt. A szikla eltalálja a lényt, ami ettől kissé megremeg. Azonnal megfordul, majd dühös morajló hangot kiadva kezd el a lány felé rohanni, nem törődve a karjában lévő lánccal. Aesa a reakciót látva könnyen rájöhet, hogy a szörny intelligenciája minimális, hármójuk közül mindig csak azzal az ellenféllel foglalkozik, aki támadja őt, vagy aki a leggyengébb és legközelebb van hozzá, de ezen kívül mást nem tesz, csak ösztönösen cselekszik. A taktika beválik, ahogy Aesa elkezd futni a lény üldözni kezdi, nem törődve semmivel. Akár körbe-körbe is haladhat a teremben. Amikor a ninja megrántja a láncot, viszont őt kezdi el üldözni, nem törődve tovább Aesáva. Ezzel a módszerre ketten szinte dróton rángathatják a lényt.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price Out: Andrew Ramirez, Lev Hudson, Jester, Andrew Ramirez (Ultis) AoA: Kane McTavish, Andrew Ramirez VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3331
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 21
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

surimano1996@gmail.com bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Spear

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.