Rocksolid

22 / 40 oldal Previous  1 ... 12 ... 21, 22, 23 ... 31 ... 40  Next

Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Kedd 24 Márc. 2015, 13:19

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid számára a reggel úgy tűnt, hogy olyan jól folytatódik, mint az előző nap véget ért, legalább is a szeretkezések szempontjából, hiszen percek sem kellettek ahhoz, hogy mind a ketten roppantul fel legyenek izgulva és már egymásnak is essenek. Az egész csak tovább fokozódott, ahogyan oldalra fordultak és Ingrid került alulra, Tubrok pedig fölé. Ami picit meglepte Ingridet, de örült is annak, hogy a mostani fehérneműje nem lett egyből levéve róla, úgy tűnt, hogy ez most különösen tetszik Tubroknak és még rajta akarja csodálni akárcsak egy rövidke ideig is. ebből tudhatta, hogy amennyire tegnap látta, valóban nem figyelt a ruhákra a párja, amíg az egyik ruháról leszedte a szalagokat a kötözéshez. Így még tudott neki kellemes meglepetéseket tartogatni későbbre is, főleg, hogy most nem is hozott olyan sok ruhát ide. A legpikánsabbak itt sem voltak a Rocksolidban, mert nem arra készült eredetileg, hogy összejön az uralkodóval. Ahogyan a csókokkal egyre haladt a testén a férfi a nő úgy kezdett feszengeni és a vágy is egyre erősebb lett benne. Ott már alig bírta, amikor Tubrok a szeméremdobjait csókolta végig, de direkt nem érintette az érzékeny részeken. Végül roppantul megkönnyebbült, amikor a bugyi lekerült róla, de már azt is kínzásnak élte meg, hogy még nem tett vele semmit sem a férfi, csak felhozta az ajánlatot. Itt gyorsan felelt, kihasználva a lehetőséget, az első érintésre már megfeszült a teste a gyönyörtől és hangosan nyögött fel. Tubrok kényeztetése mellett végig simogatta a férfit is a lábaival, már csak azért is külön figyelt erre, mert érezte, hogy mennyire jól esett mindez a férfinak. Így azt is érezte, hogy az egészet most különösen élvezte Tubrok, pedig csak ő dolgozott és Ingridnek volt része a gyönyörben a munkája nyomán. Jó pár perc után kérte meg a következő dologra, azzal pedig teljesen szabadkezet adott a párjának, pedig nem sokkal korábban Tubrok adott neki azt. A meglepettséggel nem törődött, ezt szerette volna és nem volt esze ágában sem mást kérni. A megerősítésre, amit megejtett Tubrok Ingrid már nem volt képes szólni, csak hálásan bólintani.
Egyet még nyelt, amikor a férfi mozgásából látta, hogy milyen nagyon is eleget akar tenni a kérésnek. Amit még ekkor képes volt érzékelni, hogy ismét meglepte a párját, ezúttal a csókjával, pedig már megszokhatta volna, hiszen Tubrok is mindig így szokta őt csókolni, csak ezúttal Ingrid tett ugyanígy. Már a csók közben nekilátott annak, hogy simogassa és izgassa a férfit, a teste pedig ismét megfeszült Tubrok alatt, ahogyan nekilátott a férfi a kínzásának. A légzése is ismét felgyorsult, sűrűn kapkodta a levegőt és zihált. Valóban próbált mozogni alul egy idő után, hogy Tubrok beléhatoljon véletlenül, de ami még megfordult a fejében, hogy nem hagyná a férfi valóban úgy volt. így már érezte, hogy a férfi a csípőjével nehezedik rá az övére, ahogyan részben a combokra is, így teljesen megakadályozta azt, hogy Ingrid mozogni tudjon odalent. Erővel persze megoldhatta volna, hogy ne így legyen, mivel jócskán erősebb volt a párjánál, de végül megtudta állni, hogy ne tegyen így, hiszen ő maga kérte azt, hogy kínozza meg a párja. Az élmény minden egyes csúszásnál fokozódott, ahogyan a „kínjai” is, különösen akkor, amikor a makk is végigszántotta őt odalent, ezeknél a részeknél nyögött fel hangosan a csók közben. Még képes volt érzékelni, hogy mennyire elégedett volt a párja, ahogyan végül visszahúzta őt az egyik gonoszkodós elhúzódásnál, hogy nem bírja ki, hogy ne csókolja őt. A kezeivel hol a férfit karmolta, az izmokat markolta jó erősen, de még nem fájdalmasan. Ugyanazt az elégedettséget érezte, amikor a kezeivel a takarót gyűrögette, markolászta, hogy ne tegyen kárt Tubrokban. A munkásság közben a mellszívogatást viselte nehezen, ekkor még a lábait is feljebb húzta, hogy azzal is végigsimíthasson a férfi fenekén és combjai hátsó részén. Lehet, hogy még egy pillanatra felmerült benne az is, hogy nagyon nem lehet ezt fokozni, de tévedett, ahogyan a kommunikátoros szeretkezés közben kiismerte a nő testét Tubrok úgy kezdte izgatni, kínozni a megfelelő pontokon. Ez volt az a rész, ahol Ingrid nagyjából elveszett és tényleg könyörögni kezdett, mert elkezdett egy-két pillanat kiesni neki már a hirtelen rajta átcsapó gyönyörtől.
Itt a könyörgés közben remélte, hogy megkapja a férfit, hogy az végre beléhatol, de nem történt meg, hanem folytatódott a kínzás. Ezt már végképp sokkalta nehezebben viselte, a lábaival továbbra is simogatta, izgatta Tubrokot, a csókot sem szakította meg, most megint úgy csókolt, úgy ért a férfihoz, a kezeivel is, mint az Uralkodók klubjából hazafelé az utolsó szakaszon, hogy minden csókjával, érintésével, mozdulatával el akarta csábítani a férfit, rávenni, hogy beléhatoljon és magáévá tegye. A lenyomást nem bánta, élvezte, hogy eltűnhet a párnák és a takaró között teljesen és a csókot is roppantul élvezte, hogy azzal Tubrok is fel akarja őt falni. A következő ostromán tényleg elveszett, szinte azonnal, Tubrok elérte, amit akart, ekkor már a nő minden érintése olyan volt, hogy szinte könyörgött vele, hogy ne csinálja ezt a férfi, és mégis hihetetlenül élvezte az egészet, a külvilág is szinte megszűnt számára, csak még többet akart. A behatolásnál hangosan nyögött fel, kéjesen és megkönnyebbülten, már nem bírta volna tovább elviselni ezt. A lábaival körülfogta Tubrok fenekét, derekát ezzel is mutatva, hogy a durvaságot nem bánta egyáltalán, sőt hihetetlenül élvezte azt. Azt még képes volt érzékelni, hogy mennyire élvezi Tubrok is ezt ez, a hüvelyét kissé összeszorította, hogy méginkább fokozza az élményt, a kezeivel pedig tovább izgatta, simogatta a párját, ahol csak érte. Amint a kezek a nyakához értek, láthatóan nem zavarta, hogy ez történt, talán már fel sem fogta, vagy csak annyira, hogy a fejét hátraszegte a csók közben, kezével húzva némileg Tubrokot a tarkójánál, hogy kövesse a férfi és ne szakítsa meg a csókot és így fölé hajoljon. A fejét egészen addig szegte hátra, míg a feje hátsó része nem érte csak az ágyat, párnákat a nyakát pedig teljes egészében felkínálta a kényeztetésre, egyáltalán nem érezte úgy, mintha fojtogatnák. A mozdulat érezhetően teljesen ösztönös volt tőle, nem is tudatos, messze volt attól, hogy visszazökkenjen. A mozdulatnak hála a dereka is kissé megemelkedett, így az ágyéka mégjobban Tubrokénak szorult és a mellkasa is kijjebb domborodott. Ha sikerült ezt a pózt felvenni, akkor engedte csak el a férfi tarkóját és simított végig hol érzékien, hol erősebben körömmel a férfi hátán ezzel a kezével, bele-belemarkolva az izmokba, míg a másikkal továbbra is a testét járta és simogatta őt.
A lábaival még mindig körbefonva tartotta a férfi fenekét, derekát, azzal is odafogva magához, hogy nehogy túl messzire húzódhasson. Ha már képes volt némileg mozogni, mert nem volt „lefogva”, leszorítva a párnára a csípője, ágyéka, akkor nekiállt lassan, ütemesen mozogni, pont Tubrokkal ellentétesen, hogy a behatolások még intenzívebbek és erősebbek legyenek mind a kettejük számára. Ha sikerült, akkor ez volt az a pont, ahol minden erős behatolásra elkezdett nyögdécselni és közeledni az első orgazmusa felé, noha még igencsak bírta, hogy az ne érkezzen el. Arról fogalma sem volt, hogy Tubrok mennyire várhatta, hogy kijózanodjon, vagy kifogyjon a szusz belőle, még egyik sem történt meg. Nem úgy tűnt, mint aki nagyon fel akarná fogni azt, hogy mi van körülötte, jelenleg csak ő és a férfi létezett, az érzések, semmi más, az sem, hogy lassan szó szerint a párnák alá kerülhetnek. Csak hihetetlenül élvezte a durva és vad szex minden egyes pillanatát és igyekezett, hogy mindkettejüknek minél jobbá tegye mindezt.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Kedd 24 Márc. 2015, 21:27

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

A reggel mindkét szerelmes számára igencsak jól indul. A jó reggelt csók hamar sokkal forróbb dologba csap át. Percek múlva Ingrid és Tubrok már csak egymás izgatásával van elfoglalva, amennyire ez csak lehetséges. Ingrid ekkor már alul, Tubrok pedig felül van. Mindenesetre, ahogyan megcsodálja őt Tubrok, Ingrid már tudhatja, hogy a szexi fehérnemű nagyon is elnyerte a párja tetszését és ez még nem is a legpikánsabb darab. Tubrok nem bírja sokáig, hogy csak csókokkal és érintésekkel foglalkozzon Ingriddel, ezért ajkaival és nyelvével elindul egyre lejjebb a nő testén. Ahogy ez megtörténik, Ingrid teste feszengeni kezd. Főleg amikor már a szemérem dombon halad végig Tubrok. Aztán mindkettejük megkönnyebbülésére a bugyi is lekerül a nőről. Itt ajánlja fel magát Tubrok, és a kérésre neki is lát a nő kényeztetésének. Amint a férfi nyelve hozzáér, Ingrid felnyög és a következő percekben még több élvezetben van része. Aztán módosít a kérésén és immáron az a dolga Tubroknak, hogy minél jobban kínozza meg a nőt, mielőtt magáévá teszi. Kellő megerősítés után Ragal valóban nekilát ennek és esze ágában sincs nem teljesen kielégítő munkát végeznie. Ezt már Ingrid is érzi, szinte a saját bőrén, ahogy a férfi fölé helyezkedik. Még nyel is egyet az érzés hatására.
Tubrok végül nekilát a nő gyötrésének és kínzásának. Valóban a tőle telhetően, legjobban igyekszik ezen a téren. Ahogy a kínzás elkezdődik, Ingrid légzése egyre gyorsul és zihálni kezd. Próbálna úgy mozdulni, hogy a párja férfiassága "véletlen" belé csússzon, de ez sehogy sem sikerül. Így kénytelen tűrni és elviselni mindent amit a férfi tesz vele. A csókokkal szinte felfalják egymást, egyikük sem tud betelni a másikkal, de most főleg Ingrid az aki kiissza a párja lelkét, hogy azzal csillapíthassa szűnni nem akaró szomját. A helyzet akkor válik veszélyessé, amikor Tubrok elkezdi szívogatni Ingrid melleit. Itt már szinte azt hiszi a nő, hogy több gyötrést nem is kaphatna, de téved, mert Ragal az érzékeny pontjait kezdi ostromolni. Még néhány perc eltelik, és Tubrok nekilát a bevett módszerrel egy nagyobb "ostromnak" újra és újra a megfelelő sorrendben izgatva, érintve Ingrid érzékeny pontjait, közben a párna alá csókolva a nőt.
Ingrid hamarosan kiesik a sok ingertől és ekkor kapja meg azt, amire vágyik és amiért már nyöszörög. Ragal sem bírja tovább és az egyik mozdulatánál belé hatol, majd durván kezdi magáévá tenni, ahogy eddig is mozgott. Folyamatosan nyomja le Ingridet, mind a csípőjével, mind a csókjával. Közben a kezei a nő nyakára tapadnak is ott is - óvatosan - tovább izgatja. Ingrid a saját gyönyörén kívül még azt is érzi, hogy a párja mennyire elégedett és mennyire élvezi a szeretkezést. Ingrid lábaival körülfonja a férfit a fenekénél, és a hüvelyét is megfeszíti, aztán sikerül egész testével megfeszülnie, feljebb húzva magával Tubrokot és az ágyékát jobban megemelve a könnyebb behatolásokért, ráadásul amit a kezeivel csinál a férfi testén, az is roppant izgató. Itt Tubrok nem bírja tovább és még jobban rákapcsol. Folyamatosan ki-be jár Ingridben, majdnem kicsúszik belőle aztán tövig hatol benne, jó erősen, legalább olyan gyorsan és durván mint legutóbb a medencében. Amennyire csak tudja magáévá teszi Ingridet. A kezei már nem csak a nő nyakát izgatják hanem lecsúsznak a mellkasra és a mellekre és azokat is kényeztetik.
A durva szex ellenére egyikük sem kerül közel az orgazmushoz, csak közelednek ahhoz. Ingrid, hiába telik el valamennyi idő, nem zökken vissza. Ellenben Tubrok előbb-utóbb kifogy a szuszból. Az ajkaik most szakadnak el egymástól, de Tubrok azonnal rá is tér a felkínált női nyak felfalásának. Az egyik kezével kinyúl és elvesz egy párnát, ami alá már ő is be van temetve és két mozdulat között azt is Ingrid háta alá nyomja. Az új helyzetet arra használja fel, hogy még jobban maga alá temesse Ingridet és még vadabb lehessen a szeretkezés, és teljesen magáévá tegye őt. "Sajnos" Ingrid így nem igen tud mozogni és elveszik a takaró és a párnák alatt, cserébe az eddigi legvadabb szeretkezést kapja Tubroktól, amiben eddig kettejüknek része volt. És nem úgy tűnik, hogy Tubrok elmenne vagy kifáradna a szex közben.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szer. 25 Márc. 2015, 10:51

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
A kínzásokkal teli előjáték folytatódott, ami közben már nem csak Ingrid, de Tubrok is egyre nehezebben bírt magával és egyre jobban akarta Ingridet. A nő ezt még ekkor érezte úgy-ahogyan a csókokon keresztül, noha ezúttal ő volt az, aki követelőzőbb volt kettejük közül. Amiatt, amit Tubrok művelt vele nem bírta ki, hogy ne csókolja folyamatosan a másikat, ne vesszen el ebben az érzésben is az édes gyötrődés közepette. Mindeközben természetesen a nő is izgatta, simogatta végig a párját, egy pillanatra sem hagyva abba mindezt, csak időnként, amikor úgy érezte, hogy véletlenül túl nagy kárt okozna a másikban, akkor tért rá arra, hogy a takarót, párnákat, illetve a lepedőt gyűrögesse és markolássza. Túlságosan is jó volt az, amit a férfi csinált ahhoz, hogy némi vérző seb miatt félbe kelljen mindezt hagyni. Ahogyan végül ostromolni kezdte Tubrok Ingrid érzékeny pontjait kezdte elveszteni a valóságot a nő és már csak az létezett, amit a férfi művelt vele. Itt állt neki könyörögni, hogy fejezze be a férfi és tegye végre magáévá, de azt nem hatotta meg a nyöszörgés közti könyörgés. Már csak azért is bajban volt a nő, mert hiába próbálta a medencéjét, csípőjét mozgatni annyira, hogy a párja végre egy óvatlan mozdulattól beléhatoljon képtelen volt megtenni a leszorítás miatt. Itt még nagyjából volt annyira józan, hogy áttudjon futni a fején, hogy Tubrok mennyire élvezte azt, hogyha lefoghatja, rábírhatja Ingridet a szeretkezés közben, hogy ne legyen képes mozogni, hanem ki legyen neki szolgáltatva, bár ezekben a helyzetekben a nő sem bánta, úgyis rengeteg olyan alkalma volt, hogy ő irányítson.
Végül teljesen beleveszett a párnákba, szinte eltűntek mind a ketten alattuk és végre ő is megkapta, amit szeretett volna. Az egyik lökés közben megérezte, hogy Tubrok végre teljesen, tövig beléhatolt, mire hangosan nyögött fel és a teste is megfeszült a gyönyörtől. A csókokat nem hagyta abba, a lábaival átfonta Tubrokot és még úgy is helyezte részben ösztönösen a testét, hogy mind a kettejüknek még jobb legyen, a férfi mélyebben és jobb szögben tudjon beléhatolni és a férfi örömére a hüvelyét is megfeszítette. A feszülés közben sikerült magával húznia Tubrokot, aki nem is húzódott el tőle, csak követte, hogy úgy csókolhassa a nőt tovább, ahogyan az szeretné. Azt még érezte, hogy mindez, és az érintései is roppant jók a férfi számára, így egy pillanatra sem hagyta abba mindezt, hanem tovább folytatta. Itt kezdett el Ingrid minden egyes mély behatolásra halkan nyögdécselni, ahogyan a férfi makkja ismét a méhszáját ostromolta erősen. Ez megint azaz állapot volt, hogy másnak hihetetlen fájdalommal és vérzéssel járt volna, de Ingridnek mindez csak a gyönyört fokozta, ahogyan esetenként kisebb-nagyobb zúzódásokat is összeszedett, de az egész hihetetlen intenzív és gyönyörrel teli volt. Ekkor már néha a körmeivel és ujjbegyeivel is végigszántott Tubrok hátán, belemarkolva a fenékbe és azt is végigkarmolva. A nyakon levő kezek továbbra sem zavarták, csak félig hátraszegve tartotta a fejét, hogy a nyakát továbbra is felkínálva tartsa Tubrok számára. Az különösen erős reakciót váltott ki belőle, ahogyan a kezek már nem csak a nyakát, de a mellkasát, főleg ha a melleit is érték. A korábban felvett hátban homorító és fejet hátraszegező pózt még mindig tartotta, ha pedig Tubrok a mellbimbókkal is újra elkezdett foglalkozni, akkor érezte, hogy ettől Ingrid gyorsabban kezd a csúcs felé haladni, és ha így folytatja mindezt, akkor hamarosan el fog tudni először élvezni, főleg, hogy eddig legalább három-négy alkalommal nem hagyta neki az előjáték közben mindezt, ebből pedig eléggé érezhető, sejthető volt, hogy megint hatalmasat tud majd élvezni a nő.
Noha Ingrid még bírta volna a párnák alatt is a csókolózást tovább, ugyanilyen hevesen, vadon, de Tubrok már nem, így el is húzódott egy idő után. A nő még próbált utána kapni az ajkaival, hogy ne menjen el a férfi, mert túlságosan is jó volt mindez, de nem nagyon tudott mit tenni. Így, hogy már nem csókolta a párja sokkal jobban hallatszott a zihálása és a folyamatos nyödécselése. Mivel a férfi a nyakát kezdte csókolni, így még mindig hátraszegezve tartotta, most már láthatta és nem csak érezhette, hogy mennyire szépen, érzékien homorít és feszít alatta Ingrid annak ellenére is megtartva a szép ívességet, hogy milyen durván és erősen szeretkezik vele a férfi. Mikor ezt kezdte tenni a férfi Ingrid az egyik kezével a hátról a tarkóra csúsztatta a kezét, hogy ott is simogassa őt, miközben a lábakkal még mindig a férfi lábait, fenekét simogatta, a másik kézzel pedig éppen valahol a párja oldalát izgatta. Mivel Ingrid háta így is homorítva volt megemelkedve az ágyról Tubrok könnyedén betudta tenni a párnát oda, ami pillanatok alatt fel is vette valószínűleg a nő hátívének vonulatát, és mivel már csak az ágy volt alattuk így tényleg megtámasztotta őt. Mivel ez megtörtént, így még helyezkedni sem tudott nagyon Ingrid, a feneke, csípője és a háta alatti párnára lett szögezve szinte és emiatt már tényleg nem tudott nagyon mozogni, annyira sem, mint eddig. Cserébe a teste megtartotta azt a pózt, amiben eddig volt és nem engedte azt sem, hogy ezen az íves testpózon változtathasson, hanem „kénytelen” volt mindenéből a legtöbbet kitolni Tubrok számára, aki ki is használta ezt a lehetőséget. A nőben ekkor már meg sem tudott fordulni, hogy újabb igazolást nyert az, hogy mennyire szereti lefogni, mozgásképtelenné tenni őt az ágyban a férfi, így lényegében már csak a kezeit kellett volna Tubroknak lefognia ahhoz, hogy Ingrid sehogyan se tudjon mozogni alatta és teljesen ki legyen szolgálgatva a párjának.
Azonban, mivel ez egyelőre nem történt meg és a nő kezei szabadok voltak, továbbra is simogatta, izgatta, ingerelte, karmolta a férfit. A fejét most már, ha akarta volna sem tudta volna rendesen letenni az ágyra a háta mögé tett párna miatt, így azt még mindig hátrafelé szegezte, az ajkai kissé szétnyíltak, ahogyan a levegőt kapkodta és minden behatolásra halk, kéjes nyögés szakadt ki belőle. Így ebben a helyzetben még közelebb került az orgazmushoz és a lábaival még szorosabban ölelte át a férfi derekát, fenekét és úgy húzta őt magára, ahogyan a behatolás szög a legjobb volt, ahogyan a G pontját is a legjobban képes volt Tubrok férfiassága izgatni és ingerelni. A férfi érezhette, hogy annyira szét volt már csúszva Ingrid, hogy ez teljesen ösztönös mozdulat volt, nem szándékos, ha megteszi, ahogyan a nő irányítja, akkor szinte azonnal megérezhette, hogy alatta Ingrid teste megfeszült a gyönyörtől, a nyögdécselése is hangosabb lett sokkal, ahogyan a zihálása is. A kezeivel erősen markolt bele az egyikkel Tubrok fenekébe a saját lábai fölött, a másikkal pedig a férfi vállába markolt és próbálta őt magához húzni, átölelni, mintha az élete is tőle függne. Ezekben „olvasva” érezhette a férfi, hogy csak pillanatok kellenek csak addig, hogy elélvezhessen Ingrid.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Szer. 25 Márc. 2015, 22:11

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Az előjáték átcsap Ingrid kínnal és élvezettel teli gyötrésébe. Mind a ketten egyre jobban akarják a másikat, de ekkor ezt még nem kapják meg. A csókkal és egymás teljes izgatásával egy pillanatra sem hagynak fel. Az egész akkor válik még forróbbá, amikor Tubrok nekilát Ingrid érzékeny pontjait sorban ostromolni, izgatni, kényeztetni és gyötörni. Semmilyen módon nem kíméli a nőt. Ingrid teljesen elveszik, csak a párját érzi és azt hogy a férfi mit tesz vele. Nyöszörgések között kezd el könyörögni, hogy végre tegye magáévá a férfi, azonban Tubrok kihasználja a lehetőséget és még tovább gyötri őt. Közben Ingrid észre-észre veszi, hogy Tubrok különösen szereti őt úgy lefogni szeretkezés közben, hogy semmit ne tehessen, meg se mozdulhasson és "tűrhesse" amit a párja vele tesz. Ragal valóan roppantul élvezi a helyzetet és tényleg ínyére van. Bár nem azért, mert oly nagyon irányítani akarja, hanem nagyon izgató számára a helyzet, hogy Ingrid alig mozdulhat alatta. Így természetesen ki is használja a lehetőséget, amikor adódik rá, ezzel mindketten csak jól járnak.
Lassan a két szerelmes elveszik a párnák és a takaró alatt, és ekkor érzi meg Ingrid amire már annyira vágyott, hogy Tubrok teljesen belé hatol végre. Ingrid megkönnyebbülten, kéjesen nyög fel, de Tubrok is elégedetten sóhajt bele a csókba. Már az első pillanattól kezdve heves, durva és vad a szeretkezés, de ez csak tovább fokozódik a folytatásban. Tubrok eltalálja a szöget és az egyre durvább ritmust és mozdulatokat, ráadásul Ingrid még a lábával is odahúzza a férfit és a hüvelyét is ráfeszíti a benne járó férfiasságra. Ingrid teste szépen, ívesen kifeszül és húzza magára Tubrokot is, ahogy így feszeng. Mindez még jobbá teszi az egészet. Nem kell sok idő és Ingrid már nyögdécselni kezd, olyan heves szeretkezésnél ahol más nőnek már komolyabb fájdalmai lennének, de neki pont ez az izgató. Tubrok is rendkívül élvezi ezt a szeretkezést, természetesen félti Ingridet, de amíg azt érzi hogy jó a nőnek, eszében sincs nem még jobban rákapcsolni. Ingrid melleit egyre csak izgatja, hogy minél nagyobbat élvezhessen a nő, a mellbimbókkal is hasonló módon bánik mint korábban, hogy a lehető legtöbb ingert okozza. Csavargatja és húzogatja azokat.
Szeretkezés közben lassan eltűnnek a párnák és takarók alatt, ahonnan igencsak erotikus és vad hangok hallatszódnak ki és az egész ágy szinte rezeg már a két szerelmes munkájától. Tubrok ekkor kifogy a szuszból és az édes csókot megszakítva, Ingrid nyakának lát neki, hogy azt csókolja, harapja és falja, amennyire csak lehet. Közben kezeivel még mindig Ingrid nyakát és lecsúszva a melleit kényezteti. Az egyik mozdulatnál egy párnát nyom Ingrid háta alá és aztán még jobban leszorítja őt az ágyra, úgy hogy Ingrid szinte alig tudjon mozogni. Cserébe a nő még vadabb és durvább szeretkezést kap. Miller nem is tud nagyon mást tenni, mint a lehető legjobban kitolni és felajánlani az ágyékát, így hogy ennyire a párnákra van feszítve.
Tubrok kiélvezi a helyzetet, minden egyes érintés, karmolás tovább izgatja, amit Ingridtől kap. Még nem volt együtt ilyen durván nővel és nagyon élvezi. Néhány mozgása már neki is csak ösztönös, ahogy minél többet akar a nőből. Amikor Ingrid belemarkol, végigkarmol a férfi fenekén halk nyögést hall, majd Tubrok morogni kezd, mély férfias elégedett hangon. A morgás hangos és szűnni nem akaró, amíg a fenekét markolja. Tubrok még gyorsabb és durvább mozdulatokra vált az érzéstől, amennyire csak a teste bírja. Képtelen ellenállni az érzésnek. Ingrid most valóban összeszed jó pár zúzódást a szeretkezéstől, kívül és belül, de a fájdalom számára csak kéj és gyönyör ebben a pillanatban. És nem kell már sok hogy az orgazmus teljesen átcsapjon rajta. Tubrok ugyanúgy szeretkezik tovább, eszében sincs lassítani. Szeretné ha Ingrid hatalmasat élvezne alatt. Ő maga eddig távolabb érezte magát attól, hogy elmenjen, de mint a morgás is jelzi, lassan ő is bajban lesz. Ha a szokásos ütemben haladnak a szeretkezéssel, valószínűleg Ingrid orgazmusa után valamivel, vagy még a végén fog elélvezni. Addig ellenben vadul szeretkezik és hangos, elégedet morgást hallat.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Csüt. 26 Márc. 2015, 12:12

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Azok után, ahogyan elvesztek a takaró és a párnák alatt kezdett tényleg nagyon heves lenni a szeretkezés. Ekkor hatolt Ingridbe végre Tubrok, a nő és valószínűleg a férfi legnagyobb megkönnyebbülésére, örömére is. Ahogyan Ingrid teljesen megfeszült a párja alatt és a lábaival is magára húzta a férfit kezdett mind a kettejüknek igazán remek lenni a szeretkezés. Ekkor tudott Tubrok olyan erős lökésekre váltani, amiknek már tényleg fájdalmasnak kellett volna lenniük, de Ingridnek mindez maga volt a mennyország. Ekkor kezdett nyögdécselni is a gyönyörtől, ahogyan minden behatolás roppant erősen a méhszájánál ért véget. Ekkor kapta odabent, illetve a csípőjére, combjaira is a zúzódásokat, de ebből semmit sem érzett meg, csak a kéjt fokozta a számára. Ezt Tubrok is érezhette, ahogyan a medencében, itt sem érezte a nő a fájdalmat egy pillanatra sem. Igaz ki is mondta, hogy a férfi nem tud olyan erősen semmit sem tenni vele, ami számára fájdalmas lehetne, egyszerűen nem volt elég erős hozzá fizikailag az emberi testfelépítése miatt. Persze ebben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy Ingrid sem volt teljesen átlagos nő semmilyen tekintetből. Noha érezte az aggodalmat egy kicsit a férfi irányából, hogy a durvaság miatt félti, de Tubrok egy pillanatra sem érezte azt, hogy fájna a nőnek, így nem is kellett jobban óvatoskodnia. Az külön fokozta az élvezetet a nő számára, hogy Tubrok a mellbimbóit csavargatta, húzogatta, az erősség ennél sem volt gond és nem okozott a durvasággal sem fájdalmat, csak annyit ért el, hogy Ingrid háta jobban hátrafeszült és így még a melleit is jobban felkínálta, hogy még jobban belesimuljanak, illeszkedjenek a férfi kezeibe és a kezei, csuklói ne törjenek ki aközben, hogy továbbra is a nőt gyötri. A következő, amit észlelt Ingrid, hogy Tubrok egyik keze emelkedett róla, miközben a férfi már a nyakát csókolta és még valami bekerült a háta és az ágy közé és remekül kitöltötte az közötti helyet. Emiatt kénytelen volt nagyon picit mozogni, hogy ismét kényelmesen legyen, aminek hála a teste mégjobban, még ívesebben feszült a párja alatt. A következő pillanatban Tubrok mégjobban ránehezedett, hogy az eddigieknél is jobban lenyomja a csípőjénél és a felsőtesténél az ágyra, így most már egyáltalán nem volt képes mozogni, főleg a párnák miatt, csak annyit tudott tenni, hogy megfeszíti a csípőjét, amivel elérte nagyjából ugyanazt a hatást, mint amikor megkötözve térdelt az ágyon, azaz az ágyékát kínálta fel a lehető legjobban a párjának. Révén a szög miatt az ismét kitolódott, így a behatolást sokkalta megkönnyítette Tubrok számára, aki ki is használta mindezt, mert még durvábban és gyorsabban tudott benne járni a férfi.
Ingrid itt már igencsak kezdte elveszteni az eszét a rátörő érzések miatt, főleg, hogy ekkor is a melleivel is foglalkozott Tubrok, túlságosan sok volt az inger és ő maga is egyre erősebb, durvább volt. Azt érezte nagyon kicsit, hogy mennyire jól esett a párjának, ahogyan karmolja, markolja az izmokat a testén, hiszen az még ebben az állapotban is feltűnt neki, hogy már a férfinak is voltak ösztönös mozdulatai a szeretkezés során, nem csak önmagának. Azt tudta valahol mélyen a tudatában, hogy a férfi mintha említette volna, hogy soha sem szeretkezett nagyon durván, ez pedig messze igencsak annak minősült, de mivel azt érezte, hogy a párja élvezi, nagyon is, így nem aggódott semmi miatt, mivel vissza is lehetett térni arra a pontra, hogy benne nem okozhattak kárt, csak Tubrok hajthatta túl magát. De mindez csak a másodperc töredékéig fordult meg a fejében, mert a következő behatolásnál ez szertefoszlott és az érzés marad csak, amit a szeretkezés okozott. Azt még képes volt felfogni, hogy hallhatja a párja mély morgását, ahogyan a fenekét markolászta, kaparászta, így ezzel fel sem óhajtott hagyni, mert örült, hogy hallhatta. A másik kezével és a lábaival is tovább folytatta, amit eddig, miközben már tényleg egyre jobban közeledett az orgazmushoz. Tubrok érezhette, hogy valóban hatalmasat fog a nő élvezni, Ingrid pedig képtelen volt már arra, hogy megérezze, hogy a párja is közeledett az orgazmushoz. Számára a mély és erős behatolások, az, hogy ennyire durván foglalkozott a melleivel Tubrok és az előtt levő kínzás bőven elég volt arra, hogy teljesen szétcsússzon és ne nagyon tudjon másra figyelni a rá ható ingereken felül, csak az erősebb dolgokat érzékelje. Minden egyes érintés a mellein és a behatolások is folyamatosan egyre közelebb hozták az orgazmusát. Még egy-két percig bírta, közben továbbra is folyamatosan nyögdécselt és zihált, a végén már az ágyéka, csípője is kezdett remegni, ahogyan a lábai is, aztán az egyik behatolás közben kinyúlt Tubrok tarkójához és odahúzta magához a férfit. Mintha az élete múlt volna rajta úgy csókolta meg hevesen, szenvedélyesen, a következő pillanatban pedig a teljes teste megfeszült Tubrok alatt. Az orgazmustól a kezével, körmeivel erősen szántott végig a párja hátán, lehetséges, hogy még véresre is karmolta azt akaratlanul, a másikkal pedig belemarkolt erősen a párja fenekébe. Kicsit olyan érzés volt, mintha kettőbe akarta volna tépni a férfit. Ingridre általában eddig nem volt jellemző, de amennyire tudta a csípője is erősen rángatózott odalent Tubrok és a párna szorítása között, a lábai, combjai is erősen remegtek, ahogyan még mindig körülfogva tartotta a férfi derekát, fenekét. A csókok közben véletlenül többször is megharapta mind a saját, mind Tubrok nyelvét is mialatt belesikoltott a gyönyörtől a csókba. Valószínűleg itt vér is kiserkent, így hacsak Tubrok nem húzza őt vissza, akkor megszakítja a csókot, majd újra hátraszegi a fejét lecsukott szemmel és szétnyílt ajkakkal, időnként még meg-megrázta a fejét is a gyönyörtől, ahogyan a teste is rázkódott Tubrok alatt a gyönyörtől. A férfi sikeresen elérte, amit szeretett volna, hihetetlen erős és intenzív orgazmust okozni, ami egyelőre még mindig kitart a nőnél, ha folytatja Tubrok azt, amit eddig is csinált.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Csüt. 26 Márc. 2015, 23:05

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Szeretkezés közben a szerelmesek már egészen az ágy mélyébe vesznek. Az édes gyötrés és kínzás véget ér, Tubrok az egyik mozdulata után, Ingrid és saját maga megkönnyebbülésére a nőbe hatol. Az igen heves, durva és vad szeretkezés kezdődik el ezzel. Ragal testét teljesen átjárja az érzés és nem tud betelni vele, hogy ne tegye minél jobban magáévá Ingridet. Ahogy egyre jobban és durvábban kezd foglalkozni a nővel, Ingrid teste úgy hajlik még jobban ívben és annál kevésbé tud mozogni, hála annak hogy Tubrok leszorítja őt és testével és csókjával is nyomja le őt a párnákra és a takarókra. A helyzet még forróbbá válik, amikor Tubrok Ingrid melleit is kényeztetni kezdi és különös gonddal foglalkozik a mellbimbókkal is, azokkal is erősen bánva. Ingrid ekkor kezd nyögdécselni és mivel a párja a nyakát falja éppen, a zihálása és minden egyes kéjes nyögése is sokkal jobban hallható. Ingrid még jobban megfeszül és a melleit teljesen Tubrok kezeibe kínálja, amit ki is használ a férfi és még vadabbul bánik a melleivel, annyira hogy ez Ingridnek is egészen új élmény. Hamarosan Ingrid még egy párnát is érezhet a háta alatt és ez az a pont, amitől kezdve mozdulni sem tud Ragal alatt, csak tűrni amit a férfi művel vele és kezeivel izgatni a párja testét. Szerencsére annyira még tud mozdulni hogy a párnán kényelmesen feküdjön.
Ingrid kezd beleveszni a szeretkezésbe a számtalan ingertől ami a testét éri. Már így is csak Tubrok és az létezik számára, amit a férfi vele tesz, mást nem is érez. Ahogyan a férfi izmaiba belemarkol és Tubrok fenekét karmolja és szorítja, Ragal is kezdi elveszteni a fonalat. Tesz jó néhány ösztönös mozdulatot és ő is kezd beleveszni a szeretkezésbe. Egyszerűen nem bírja ki hogy ne kapcsoljon rá még jobban, úgy tűnik akkor mikor Ingrid még erősebben szorítja a fenekét. Kihasználja a helyzetet és amennyire csak lehet magáévá teszi Ingridet. valóban nem volt még része ilyen durva szeretkezésben, így minden másodpercét élvezi és akarja. Az alatta feszengő Ingrid látványa pedig isteni számára. A mély férfias morgás lassan állandóvá és még mélyebbé, élvezetesebbé válik. Ingrid lassan közel ér az orgazmushoz és egyre jobban fogja magához, húzza magára Tubrokot. Szorosabban markolja a férfi fenekét és a lábaival is jobban körülfonja ott, a másik kezével is egyre jobban húzza magához, miközben úgy csókolja, mintha tényleg az élete múlna rajta. Az ágyéka és a lábai remegni kezdenek és a következő pillanatban Ingrid elélvez. Az orgazmus átcsap rajta, ahogy tényleg hatalmasat élvez. Még a teste is remegni és rángani kezd, ami eddig nem történt meg. Tubrok valóban megszakítja a csókot, amikor Ingrid mindkettejük nyelvét harapja, ahogy belesikít az élvezettől a csókba. Ugyan a hátán lévő véres kaparás nyomok és a fenekét érő szorítás nem fáj a férfinek, ezt azért megérezte. Feljebb tolja magát és továbbra is rendkívül vad csípő és ágyékmunka közben csodálja meg az orgazmus közepette Ingridet, ahogy hátraszegett fejjel, lehunyt szemmel és szétnyílt ajkakkal vonaglik alatta. Ingrid ugyan nem érzi, de ahogy vadul ráng az ágyéka, Tubrokat nagyon-nagyon izgatja és egészen az orgazmus szélére löki. Tubrok még egy ideig bírja és ugyanúgy folytatja tovább amit eddig, minden gyötréssel együtt. Próbálja minél jobban kitolni a dolgot, hogy a párja tovább élvezhessen. Azonban Ingrid orgazmusa közben ő is elmegy és szintén hatalmasat élvez. A teste kissé megfeszül, még messzebb kerülve Ingridtől, a fejét is feljebb emeli és vesz egy nagyobb levegőt, ami után nyögni kezd.
< - Uh... Uhn... Uhng... >
Közben a tolásai rövidebbekre váltanak, most is "benne ragad" Ingridben és csak kicsiket mozog a nőben, de azokat is ugyanolyan gyorsan és vadul mint eddig. A férfiassága ritmusosan rángatózik és rendszerűen sokat és hosszan élvez Ingridben. Úgy érzi mintha a legélvezetesebb módon robbanna fel a férfiassága. Miután vége, Tubrok még egy ideig ugyanúgy mozog tovább Ingridben, amíg mindkettejüknek jó. Majd lassan kicsúszik Ingridből és sűrű levegővételek között végigfekszik Ingrid mellett az ágyon, a takaró és a párnák alatt. Nem habozik, azonnal kinyúl és magához húzza Ingridet, hogy együtt, ilyen közelségben legyenek a szeretkezés végeztével.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Pént. 27 Márc. 2015, 11:18

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Hosszú élete során Ingrid úgy vélte, hogy már szinte mindent kipróbált és nem igen érhetik meglepetések, főleg nem szex terén, de kellemesen kellett csalódnia, amikor Tubrok a vad szeretkezés közben a melleivel foglalkozott. Ennyire jól és erősen még senki sem foglalkozott velük, bár még ott volt a nőben, hogy lehetséges, hogy csak a szerelem miatt volt mindez, hogy annak a hatására volt érzékenyebb Tubrok érintéseire és érezte annyira különlegesnek a melleivel való foglalkozást, jobban, mint kellett volna. Mindez nem számított, mert annyira jó volt az egész. Nem sokkal azok után, hogy ez elkezdődött került a párna a háta alá és attól kezdve már mozogni sem volt képes a felsőtestével, mert oda lett szögezve a párnákra az ágyon. Szerencsére a lábaival, kezeivel még képes volt, így tovább tudta kényeztetni Tubrokot, ha már a mozgásban akadályozva volt úgyis. Ahogyan a férfi egyre erősebb és durvább lett úgy lett Ingrid számára is egyre jobb és jobb a szeretkezés. Egy idő után ekörül veszett el az egészben és szűnt meg számára teljes mértékben a külvilág és maradt csak Tubrok, illetve azaz érzés, amit a párja okozott neki. Csupán azt érezte még, hogy a férfi is legalább annyira élvezi ezt az egészet, mint ő maga és, hogy mennyire élvezi azt, hogyha a fenekét fogdossa, markolássza. Még ebben a helyzetben is zene volt füleinek a párja mély férfias morgása, ami úgyszintén állandósulni látszott, de már lassanként nem is tudott másra gondolni, mást érezni, mintsem azt, hogy mindjárt elélvez. Pont mielőtt ez megtörtént volna volt még annyi ideje és lélekjelenléte, hogy visszahúzta magához a párját, hogy megcsókolja. Azt meg sem érezte, már nem fogta fel, hogy a lábai és az ágyéka is remegni kezdett, csak azt, hogy a következő pillanatban a teste megadta magát és hatalmasat élvezett. Szinte az egész teste remegett tőle szokatlanul és akaratlanul is beleharapott a saját és Tubrok nyelvébe is a csókok között. Ekkor kaparta valószínűleg véresre ismét a férfi hátát és okozott zúzódást is a fenekénél az erős belemarkolás miatt. ismét egészen hosszan volt képes kiélvezni az orgazmusát Ingrid, hiszen, amíg Tubrok nem állt le, addig megvolt még az orgazmusa. Mindvégig ugyanilyen erősen remegett a teste, többször sikoltott fel, bár egy idő után már a szusz is kifogyott belőle, így csak néma sikoly lett ez, cserébe mégjobban megfeszült a teste Tubrok alatt és újabb valószínűleg véres csíkokat szántott a párja hátára, és ezúttal már a fenekére is. Most nem érezte meg, hogy mikor került a férfi is orgazmus közelébe, ahogyan azt sem, hogy elélvezett, csak sejtette a hangok alapján. Mint előző este a megkötözéses szex közben az, hogy benne maradt Tubrok és kicsi, de mély és erős lökésekre váltott ez ismét megőrjítette a nőt és olyan érzést keltett az egész ennek hatására, mintha orgazmus alatt újra elélvezett volna. saját maga is úgy érezte, mintha egy teljesen új orgazmus hullám csapott volna át rajta ennek hatására, ugyan rövid volt, de a másikkal együtt fantasztikus érzés. A saját orgazmusa nagyjából pont addig tartott, mire Tubroknak kellemetlen lett volna az egész, ahogyan a férfi kicsúszott belőle a nő szinte minden izma egyszerre hagyott fel a megfeszüléssel, noha az egész teste még mindig remegett, valószínűleg ismét nem lett volna képes megállni a lábain. Sűrűn kapkodta a levegőt, azt hagyta, hogy a párja elhúzódjon tőle, majd magához húzza őt. Ha Tubrokot nem zavarta, akkor kényelmesen ráfeküdt a férfi mellkasára. Még mindig kellett néhány perc neki is ezúttal, hogy rendes mély levegőt tudjon venni ahhoz, hogy a szervezete regenerálni kezdjen. Addig is a férfi érezhette, hogy még mindig minden izma és az egész teste remeg Ingridnek attól, amit okozott neki. Ha ez sikerült és már rendbe szedte némileg magát, akkor feljebb húzódott és lágyan, röviden csókolta meg a párját.
< - Félelmetesen jó vagy – suttogta kielégülten. – Így utólag bizton állíthatom, hogy felébredtél a reggeli csókomra. >
Mosolyodott el a végén, még visszafeküdt Tubrok mellkasára, hogy kiélvezze a közelséget, ami nagyon kellemes volt. Itt szándékozott kivárni azt, hogy a párja is kifújhassa magát, akinek azért jócskán több időbe került ez, az eddigiek alapján legalább is. egészen addig, amíg ez meg nem történt, nem is akart megszólalni, csak élvezni ezt a kellemes helyzetet. Ha megtörtént és engedi a férfi, akkor húzódik majd el és kezdi magukat kiásni a párnák alól, hogy rendesen felülhessen majd mellette. A párnákat, ha tudja az ágy végébe tolja, dobálja, hogy ne legyenek már útban.
< - Akkor most reggelizzünk – felelte. – Az előzőek után jócskán rád fér, aztán zuhany… >
Néhány pillanatig elgondolkodott és közben beleharapott az alsóajkába, remélve, hogy most is sikerült türelmetlenné tennie Tubrokot és a férfi nagyon kíváncsi lesz, hogy mit is akar mondani neki. Ha sikerült ezt némileg elérnie, akkor szólal majd meg ismét.
< - Reggeli közben pedig megmutatom, hogy miket terveztem tetoválásnak a mellkasomra – hozta fel. – Aztán kiválasztjuk, hogy melyiket tegyem magamra, zuhanyozni pedig már abban fogok tudni menni. >
Remélte, hogy mindezzel még jobbá tudja majd tenni ezt a reggelt, jobbá, mint ami eddig volt. Révén tudta, hogy már este teljesen oda volt Tubrok azért, hogy még egy tetoválás kerül majd a nőre, főleg olyan részre, ahol még nem volt semmi, a mellkasára. Ingrid pedig megdolgozott éjjel azért, hogy jó néhány darabot tudjon majd mutatni most reggel a férfinak. Többet is tervezette, de végül csak öt darab volt olyan, amire azt mondta, hogy azok tényleg jók lettek, így tényleg bízott abban, hogy mindezek közül valamelyik tetszik majd a párjának is. Ekkor hacsak az android nem jött be a reggelivel, akkor Ingrid pattant fel, hogy kimenjen érte a folyosóra és tolta be a kocsin egészen oda az ágyhoz, majd visszaült Tubrok mellé, hogy megkezdhessék a reggelit.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Pént. 27 Márc. 2015, 23:06

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

A vad szeretkezés kezd a végéhez érni, ahogy Ingrid egyre jobban közeledik az orgazmushoz. Képtelen mozogni, egyedül csak a kezeivel tudja Tubrokot minél jobban izgatni és többet kérni a férfitől. Közben pillanatokra átfut az ágyon, hogy miért is ilyen jó amit a férfi tesz a melleivel, de csak azt érzi, hogy mennyire jól bánik a kebleivel a férfi, és szertefoszlik a gondolata. Még érzi, hogy Tubroknak mennyire jól esik, ahogy a fenekét markolja és folyamatosan hallhatja a mély férfias morgást is. Aztán Ingrid teste egyre jobban feszülni kezd, annyi ideje még van hogy magához húzza Tubrokot, megcsókolja, majd hatalmasat élvez. A teste teljesen kifeszül, a lábai és az ágyéka remeg és kissé ráng is. A csókba belesikít, aztán ajkaik elválnak egymástól és utána hangosan sikít fel az élvezettől, amíg még van levegője, utána csak néma sikolyok hagyják el az ajkát. Az érzést és a látványt nem bírja túl sokáig Tubrok és ő maga is elélvez, hasonlóan nagyot mint a szerelme. A teste neki is kissé feszül, távolabb kerül a párja testétől, férfiasan nyög és benne ragad Ingridben, mialatt a nőbe élvez. A két orgazmus nagyjából egy időben, egymás után ér véget és teljesen elszakadnak egymástól. Tubrok elterül az ágyon Ingrid mellett és magához is húzza Millert. Örömmel veszi, hogy a nő a fejét a mellkasára hajtja. Tubrok keze lassan simít végig Ingrid testén, ezúttal nem izgatóan hanem törődően.
< - Remegsz. - mondja ki halkan, szinte suttogva a férfi. >
Ingrid próbálja összeszedni magát, mélyebb levegőket venni, azonban ehhez még kell néhány perc. Amint viszont képes mély levegőket venni, bármennyire is szét van csúszva, a második lélegzetvétel után a teste rendbe hozza magát, szinte azonnal. Tubrok elmosolyodik mielőtt megcsókolná, aztán viszonozza a rövid csókot. A szavakon elmosolyodik és ő is kielégülten válaszol.
< - Bizony. Mindig meg tudsz lepni. >
Aztán Ingrid visszafekszik Ragal mellkasára, ami ismét jól esik a férfinek. Itt valóban egy kis időre van szüksége Tubroknak, amíg kifújja és összeszedi magát. Ha Ingrid türelmes ez nem gond, örömmel időzhetnek egymással. Aztán Tubrok kissé feljebb húzódik, felül és természetesen Ingridet is elengedi magától. Aki nem is habozik arrébb dobálja a párnákat. Ezt Ragal mosolyogva figyel, aztán a nő szavaira figyel és vigyorogva bólint.
< - Ahogy parancsolod. - mondja kissé szurkálódva, de beleegyezően. >
Tubrok még várna valamilyen visszavágást, majd ahogy nem kapja ezt meg nekiállna, valamit kezdeni magával, de ekkor meglátja, hogy a nő éppen az alsó ajkába harapva pillant rá és valamit mondani készül. Ragal kíváncsian pillant vissza, és még kacsint is egyet, hogy Ingrid mondja már. Nem is kell sok, hogy türelmetlen legyen és így forduljon még inkább a nő felé. Ingrid csak ezután árulja el, amit akar. A tetoválások és az egész hallatán Tubrok tekintete felderül és boldogan, felszabadultan válaszol Ingridnek.
< - Rendben van! - válaszolja lelkesen - Már alig várom, hogy megcsodálhassam a terveidet. >
Egy csepp túlzás sincs a reakciójában, ezt Ingrid is érzi. A párja tényleg ennyire örül a tetoválásnak és hogy ő választhatja ki és, hogy már most. Sikerül Millernek még jobban feldobnia a párját, a már így is remek reggelen. Ezután Ingrid feláll és kimegy a hálóból, az ajtó előtt találja a kocsit, rajta a még meleg, két főre jutó kiadós reggeli. Egészen ínycsiklandóan néz ki és az illata is remek. Tubrok mosolyogva figyeli a sürgő-forgó párját, amint elé tolja az ételt a kocsin. Kiül az ágy szélére és megpaskolja maga mellett a takarót, hogy bizony Ingrid ott foglaljon helyet. Ha ezt megteszi, akkor Tubrok egy könnyed gyümölcslével kezdi meg a reggelit, belekortyol abba és kiélvezi. Közben várja, hogy Miller is nekikezdjen az evésnek. Akárhogy is, ha Ingrid egy kicsit is figyel, akkor feltűnhet neki, hogy mennyire szétszedte a párját. Bár a férfi egy szót sem szól, a mozdulatain látszik. A véresre karmolt háta csíp és van egy-két karmolás ami a kelleténél mélyebb, a nyelvét is megharaphatta, mert annak a mozgásából látszik, hogy fáj a férfinek, valamint az ágy szélén szinte csak a bal fenekén ül, mert a jobbat igencsak megzúzta Ingrid. De a nő nem is emlékszik, hogy ennyire elbánt volna a férfival.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szomb. 28 Márc. 2015, 10:52

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
A szeretkezés végén mind a ketten kifáradva és lihegve feküdtek, amikor Tubrok odahúzta magához Ingridet. A nő örömmel vette mindezt és azonnal, még mindig remegve, reszketve feküdt rá a szeretett férfi mellkasára és hajtotta rá a fejét. Kellemes érzés volt számára, hogy így rendezze a légzését, hogy utána regenerálhasson a teste. A simogatásra lehunyta a szemeit és kellemesen élvezte mindezt, hogy ennyire figyelmesen, törődően foglalkozik vele a párja. Saját maga még nem akarta megtenni ezt, egészen addig, amíg még remegett, nem szerette volna, hogy a teste mégjobban elárulja, sem azt, hogy emiatt nem tud kellően gyengéd és törődő lenni. A megállapításra felpillantott és lassan bólintott.
< - Te csináltad ezt velem, hogy így járjak – felelte kissé szurkálódva. >
Nem bírta ki, hogy máris ne tegye meg ezt, főleg, hogy a helyzet is adott volt hozzá. Lassanként végül sikerült mélyebb levegőket is vennie a zihálás közepette, a második után pedig megérezte az egész testében, főleg odalent a csípője és ágyéka közelében a kellemes bizsergést, ahogyan a teste regenerálódott. Ennek hála a pulzusa is szinte azonnal visszaállt és már nem is zihált tovább, hanem rendes, egyenletes levegővételeket tudott megejteni. Eddigre valószínűleg az izzadtságot is felszívta a teste, így ismét teljesen makulátlan volt a bőre. Ezek után csókolta meg röviden a párját, és örömmel vette, hogy Tubrok is viszonozta annak ellenére, hogy a férfi is valószínűleg szét volt csúszva, mint ő maga is nem sokkal korábban. A válaszon továbbra is mosolygott és néhány pillanat múlva szólalt meg ismét.
< - A mostani szeretkezés közben rá kellett jönnöm, hogy túlságosan is élvezed azt, hogyha úgy szoríthatsz le, foghatsz le, hogy nem vagyok képes mozogni, csak tűrni azt, amit velem teszel – felelte. >
A szavaiban nem volt szemrehányás, sőt érezhető volt, hogy roppant elégedett és igencsak élvezte mindezt, de feltűnt neki, hogy már akkor is ezt tette Tubrok, amikor a falnál térdeltek, ott is úgy szorította őt a falhoz, hogy ne tudjon mozdulni, a megkötözésnél is ez volt, hogy mozdulatlanságra kárhozhatta őt, hogy úgy tűrje az egészet, és most is. Minden esetben imádta Ingrid, így ezért is inkább dicséret volt mindez, mintsem felhánytorgatás. Remélte, hogy Tubrok nem fogja félreérteni a szavait és máskor is fog élni ezzel a lehetőséggel, hogy így tesz, mint a legutóbbi három együttlétkor. Végül visszahajtotta a fejét a párja mellkasára. Nem siettek sehova sem, így Ingrid kivárta szépen, mire végül Tubrok is összeszedte magát, türelmesen várta ki ezt az időt, közben pedig már ő is többször megsimogatta lazítóan a párját, hogy gyorsabban szedhesse össze magát. Ahogyan mindez megtörtént és a férfi feljebb húzta magát az ágyon, hogy felülhessen Ingrid akkor szállt le a mellkasáról és ült fel ő maga is a párja mellett. Szinte azonnal nekilátott annak, hogy a párnákat szanaszét dobálja, vagyis fel az ágy felső részéhez, ahol a fejfa is volt. Azt még sikerült elkapnia, hogy a párja vigyorogva figyelte mindezt, majd közben el is mondta azt, hogy mi lesz a napi tervük a folytatásban most reggel. Főleg, hogy ez most kivételesen nem is volt hosszú együttlét, így nem csúsztak el semmivel sem. Reggeli, majd fürdés és utána Tubrok mehetett a szeretőkkel beszélni, majd a boltba és Erénához. Ingrid pedig lustálkodhatott egész nap, amit ki is szándékozott használni majd, amíg a férfi nem lesz itt. A szurkálódó válaszra odafordult és kiöltötte a nyelvét a férfira.
< - Majd adok én neked… - morogta leginkább az orra alá. >
Ekkor döntött úgy, hogy a többi dolgot is felhozza, hogy miket kellene tenni és miket mutatna meg, ezért beleharapott az alsóajkába és várta, hogy mikor lesz Tubrok türelmetlen, mert csak akkor volt hajlandó arra, hogy elmondja mindazt, amit még akart. A kacsintásra még nem volt hajlandó megszólalni, csak akkor, amikor a férfi teljesen odafordult az irányába és látta már rajta, hogy tényleg kíváncsi, illetve türelmetlen. Ekkor osztotta meg, hogy megtervezte a tetoválásokat és azt mutatná meg. Örült annak, hogy a párja mennyire lelkes lett ettől és örömmel megnézi ezeket, amint már lehetséges. Kissé meglepte ugyan, hogy ennyire nagy boldogságot okozott ezzel a férfinak, főleg, hogy nagyjából számára semmiségnek tűnt a dolog.
< - Aztán remélem, hogy el is nyerik a tetszésedet – mondta. >
A következőkben fel is pattant az ágyról és már hozta is a folyosóról a reggelit, ami már oda is volt készítve két személyre, igencsak nagy adagokban. Úgy tűnt számára, hogy már a rendszer igencsak tudta, hogy mennyit is képes megenni egy ültő helyében. Mire behozta a kocsit és a reggelit rajta Tubrok már kint ült az ágy szélén, ahogyan hellyel kínálta a férfi le is huppant mellé. Természetesen, mint mindig most is figyelte őt, így szinte azonnal feltűnt neki, hogy a férfi kissé nehézkesen mozog, mintha fájt volna valamije, illetve nem ül a teljes fenekén, csak az egyik oldalon. Még mielőtt nekilátott volna az evésnek, de Tubrok már iszogatta a gyümölcslevet kissé hátradőlt Ingrid, hogy megnézze a párja hátát. Valószínűleg ekkor látja meg, hogy mennyire sebes volt ismét, néhány helyen vérzők is, pedig már le volt vágva a körme és csak úgy tudta ezeket okozni, ha az ujjbegyével karmolt végig és a körmök is akkor érték a férfi hátát. Mindazonáltal nem is emlékezett arra, hogy így széttépte volna a szeretkezés közben. Nem irigyelte a párját, mire begyógyulnak a sebei kapja a másikat rögtön.
< - Sajnálom – szabadkozott bűnbánóan. – Nem tudtam, hogy ennyire szétkarmoltalak… >
A fenékre is volt egy ötlete, hogy lehetséges, hogy túl erősen mart bele párszor, annyira, hogy megzúzta azt is.
< - Engeded, hogy hozzád bújjak hátulról, amíg eszel, hogy addig is rendbe hozzam valamelyest a hátadat? – érdeklődött kedvesen, törődően. – Jobb lesz és kevésbé fog fájni, talán annyira is rendbe jön, hogy csak heg maradjon és majd később eltűnik az is. >
Kérdőn pillantott Tubrokra, ha pedig a férfi engedte, akkor saját maga most lemondott a reggeliről, majd csak azt eszi, amit esetleg a párja hátranyújt neki, és átkarolta a férfit, majd hozzásimult a hátához, hogy a legnagyobb felületen érintkezzen a bőrük, hogy így könnyebben regenerálhassa őt a kettejük közötti kapoccsal. Közben a lábával a kommunikátort odahúzza magához, hogy majd kicsit később a tetoválásokat is megmutathassa, csak kivárja, hogy egy kicsit egyen is előtte a férfi.
< - Majd szólj, ha mutathatom amiket terveztem – suttogta. >
Az állát megtámasztja a férfi egyik vállán, hogy onnan figyelhesse, hogy miként eszik a férfi, kedvesen pedig egyszer-kétszer bele is csókol Tubrok nyakába. Ezúttal tényleg csak kedvesen, nem izgatóan.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Vas. 29 Márc. 2015, 00:08

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

A vad szeretkezés és az orgazmusok végén Ingrid és Tubrok egymás mellett piheg az ágyban. A férfi magához húzza a párját, hogy így legyenek, és Ingrid a fejét is Ragal mellkasára helyezi. Ebben a helyzetben érzi meg Tubrok, hogy a kedvese teste még remeg és meg is említi. A szurkálódó válaszon csak elmosolyodik és megrázza a fejét. De ezúttal nem vitatkozik, nem mond erre semmit, csak meghagyja a nőt az igazában. Ettől függetlenül nagyon örül neki, hogy Miller már most piszkálódik. A pihenés közben elsőként Ingrid jön teljesen rendbe, nagyon gyorsan, aztán még hosszabb időre van szükség, amíg Tubrok is összeszedi magát. Még a pihenés közben kezdenek el beszélgetni. Ingrid szavain Tubrok először elgondolkodik kissé, majd határozottan bólint.
< - Tényleg élvezem. - vallja be - Olyan szépen tűröd és élvezed... azért csináltam. És minden alkalommal óriási orgazmus volt a vége mindkettőnktől. >
Egyáltalán nem érti félre az egészet, és ő maga is úgy fogalmaz, hogy Ingrid pontosan értse mire is gondol a szavai alatt. A válaszok után Ingrid visszahajtja a fejét a párja mellkasára, aztán még kell egy kis idő mire Tubrok teljesen rendbe jön. Itt mindketten felülnek az ágyon. A párnák ügyesen az ágy másik végébe kerülnek, Ingrid által, amit mosolyogva figyel a párja. Aztán Ingrid még a reggeli teendőket is elmondja, mire Tubrok szurkálódik és innentől ismét egymással kezdenek csipkelődni, mint mindig. A nyelvöltésre és az orr alá morgásra Ragal még szélesebben mosolyodik el.
< - Mit adsz nekem? Csókot? - veti fel szemtelenül a férfi. >
Igazán nem akart semmit mondani, de úgy érezte ezt nem hagyhatja ki. Ingrid ezután mondja el, hogy mit is tervez még a reggeli programban, természetesen csak miután Tubrok türelmetlenné válik. A tetoválás és az azzal kapcsolatos dolgok rendkívül feldobják Tubrokot, ami még Ingridet is meglepi kissé, hiszen nem tartja ezt olyan nagy dolognak, mint a párja. Arra, hogy remélhetőleg tetszeni fog neki, lelkesen bólogatni kezd a férfi.
< - Biztosan elnyerik. - jelenti ki magabiztosan. >
A következőkben Ingrid szorgosan felpattan és behozza a reggelit, a kocsin. Ragal ismét mosolyogva figyeli a szorgoskodó párját és azonnal hellyel kínálja maga mellett. Itt Ingrid már látja, hogy nincs minden rendben a párjával és a mozgásából lassan felfedezi a sérüléseit. A bűnbánó majd kedves és törődő szavakra Ragal először meglepetten, majd őszinte mosollyal az arcán fordul majdnem teljesen a nő felé. Kis ideig azt se tudja mit feleljen, de mielőtt Ingrid megindulna, hogy hátulról átölelje, kinyúl, finoman elkapja a nő állát, magához húzza és megcsókolja. Egy rövidebb, könnyedebb csókot ad a nőnek, miután elszakadnak az ajkaik egymástól, még közel marad Ingridhez.
< - Figyelmeztettél, hogy ha durva a szex, akkor könnyen kárt tehetsz bennem. Én mégis ennyire neked estem, s nem törődtem ezzel, hát ez az ára. Nagyfiú vagyok hozzá, hogy kibírjam... - itt egy pillanatra megáll és elmosolyodok - Örülnék neki, ha inkább a zuhany alatt simulnál hozzám hátulról. >
Fejezi be a kéréssel és várja a reakciót, választ minderre. Reméli, hogy Ingrid ezután marad mellett és nem akar már elhúzódni és feladni a közös reggelit, amit annyira szeret. Valamint Tubroknak is jobb lenne ha fürdés közben regenerálná. Ha Ingrid sokat habozik, vagy éppen rögtön elfogadja a kérést és a párja mellé ül ismét, hirtelen csak annyit vesz észre, hogy egy édes falat van a szájában, amit Tubrok nyomott oda egy pillanat alatt, gyerekes mosollyal az arcán. Ezen a reggelen Tubrok is inkább édeset eszik, jó néhány süteményt betöm, rá szintén édes italt iszik. A tetoválásokkal kapcsolatban most is lelkesen válaszol.
< - Bármikor mutathatod! >
Feleli már-már türelmetlenül. Természetesen a nyakára kapott csókokat élvezi, és viszonozza is őket. Nem is kell sok idő, mire Ingrid észreveszi, hogy a párja már milyen sok süteményt elpusztított, úgy tűnik éhes lehet.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Vas. 29 Márc. 2015, 11:16

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
A szeretkezés végén Ingrid örömmel fogadta, hogy Tubrok odahúzta őt magához és azonnal el is helyezkedett a férfin. Ekkor érezte meg a párja, hogy mennyire remeg a nő, aki azonnal szurkálódva felelt a szavakra, igazából úgy gondolta, hogy ez volt a tényleges igazság, így ezért is mondta ki mindezt. Nem kapott visszavágást minderre, úgy volt vele, hogy nem is nagyon tudott volna mit mondani erre a férfi, hiszen tényleg ez történt, mindezzel vitatkozni sem lehetett, muszáj volt elfogadni. Legalább is Ingrid így gondolta, hogy így van, de hogy Tubrok is ezt gondolta-e, azt jelenleg nem tudta, főleg, hogy meg sem próbálta kiolvasni a másikból, csak elkönyvelte mindezt így magában. Miután saját maga rendbejött még érezte, hogy Tubroknak jócskán több idő kell minderre, így kényelmesen ott maradt a férfin és várta, hogy ő is jól legyen teljesen, így közben inkább nekilátott beszélgetni a párjával. Felhozta azt, hogy mit is tapasztalt tegnap óta többször is Tubrokkal, hogy úgy véli, hogy a párja mennyire élvezi azt, hogy lefoghatja, leszoríthatja őt a szeretkezés közben. Teljes figyelmét a férfinak szentelte és figyelte őt, amikor gondolkodott, hogy mit is feleljen. Egyelőre nem tudta, hogy ösztönösen tette-e mindezt a párja, vagy pedig teljesen szándékosan, így remélte, hogy most kap minderre választ. Ő maga is kissé oldalra biccentette a fejét, ahogyan Tubrok gondolkodni kezdett, majd már feszült figyelemmel várta a választ, ahogyan a párja bólintott is egyet, mielőtt beszélni kezdett volna. Annak nagyon örült, hogy Tubrok egy pillanatra sem értette félre, amit mondott neki, hanem pontosan értetett. Ingrid a válaszból már tudta, hogy pontosan ráhibázott a szavaival, mert szándékos volt mindez. A szavakra bólintott, hogy tökéletesen érti, hogy mit is akart mondani Tubrok, aminek roppantul örült, hogy ezt a választ kapta, majd végül ő maga is megszólalt, néhány pillanattal később.
< - Szeretem is, ha ezt csinálod – ismerte be. – Szokatlan, újszerű és hihetetlenül izgalmas. >
Ismerte be saját maga részéről, hogy milyen is számára mindez, így megkapta a bíztatást a későbbiekre is a férfi, hogy Ingrid is nagyon élvezi azt, hogyha így vannak együtt. Korábban még tényleg nem volt ilyenben része és erősen kellett visszafognia magát amiatt, hogy ne kezdjen el a fizikai erejére támaszkodni és kihasználni azt, hogy mozoghasson. Megtudta volna tenni bármikor, de nem akarta, élvezte, hogy ilyen helyzetbe került. Azzal pedig valóban nem tudott vitatkozni, hogy mind a kettejüknek mekkora orgazmusa volt ezek végén, tényleg nagy volt, még Ingridet magát is meglepte, hogy magának mekkora. Ezek után feküdt vissza a férfi mellkasára és várta ki ott, hogy Tubrok rendbe jöjjön, összeszedje magát és addig is regenerálta, amíg így feküdt rajta itt. Amint már a férfi összeszedte magát, akkor szállt le Ingrid róla és dobálta az ágy végébe a párnákat is, hogy ne zavarják azok már őket és ne legyenek útban. Ekkor mondta el, hogy mit is kellene most tenni reggel, amire szurkálódó megjegyzést kapott. Erre még az orra alá is morgott egyet, kisebb csípős mondattal, ami láthatóan igencsak elnyerte Tubrok tetszését, mert még szélesebb mosolyt kapott minderre és újabb csípős megjegyzést.
< - Álmodban kapsz csókot, de nem itt és most – felelte duzzogva Ingrid. >
Kissé sértetten el is tartotta a fejét néhány pillanatig a férfitól, majd utána nézett vissza rá, hogy lenne még valami, amit mondani akart. Kivárta, amíg a párja türelmetlen lesz és csak akkor kegyelmezett meg neki, és mondta el, hogy mit tervezett még, hogy megmutatja a tetoválásokat, amiket tervezett. Nagyon örült annak, hogy így reagált minderre Tubrok, hogy ennyire lelkes lett ennek hallatán, hogy láthatja őket. Tubrok pedig roppant érdeklődő volt. Így végül is Ingrid felpattant, hogy behozza a reggelit kettejüknek, hogy azon is túlessenek. A kocsi, mint számított minderre valóban kint volt a folyosón, így behozta mindezt, a hellyel való kínálás után pedig visszahuppant az ágyra Tubrok mellé. Itt tűnt fel neki szinte azonnal, hogy fájdalmai vannak a másiknak és még a feneke is fájhat, hiszen csak az egyik felén ült a hátsójának. Ingrid ekkor nézte meg a férfi hátát és konstatálta, hogy milyen sérüléseket okozott neki a szex közben, úgy, hogy mindez fel sem tűnt neki mindez. Ekkor ajánlotta fel azt, hogy regenerálja a férfi hátát, amíg az reggelizik, de amikor indult volna meglepte, hogy a párja megragadta az állát. Meglepetten pillantott rá, de eddigre Tubrok már magához húzta és megcsókolta, amit örömmel és szenvedélyesen is viszonzott. A csók után sem volt esze ágában sem elhúzódni, de valószínűleg úgyis tartotta még a párja keze, így roppant közelről várta meg, hogy a férfi elmondja, amit akar. A szavakra bólintott is, valóban szólt, hogy tényleg könnyen lehet, hogy kárt tesz benne, ha vadul szeretkeznek és tényleg így lett. Mindezek ellenére nem örült annak, hogy mindez megtörtént. Annak örült, hogy azért nem voltak olyan súlyos sérülések, hogy ne viselné el a férfi. főleg, hogy most olyan sok vér nem is volt, mint korábban. A kérés meglepte, hogy a zuhany alatt csak, főleg, hogy ott a víz és a tusfürdő miatt még csípni is fogja Tubrokot, de végül is bólintott, hogy nem fog ellenkezni. Ha a férfi úgy gondolta, hogy azt is ki fogja bírni, akkor nem ellenkezett mindez ellen. Bár lehet, hogy nem is tudta a férfi, hogy mennyire fog ez neki csípni ott, mert eddig mindig bekötötték őket.
< - De attól még zavarhat engem, mert nem szerettem volna tényleg fájdalmat okozni – mondta. – Közben ugye nem fájt, amikor okoztam őket? >
Kérdezte végül mégis, ezt szerette volna tudni, hogy feltűnt-e akkor a férfinak, vagy csak gyönyörként élte meg.
< - Rendben, ha szeretnéd, akkor csak a fürdőben – egyezett bele megadóan. >
Így nem mozdult el a szeretett férfi mellől, csak kényelmesebben helyezkedett el, visszaülve a sarkaira abból az állapotból, hogy Tubrok odahúzta magához, hogy megcsókolhassa. Még fel sem tudott eszmélni, de máris a szája előtt, majd a szájában érezte meg az édes süteményt, amit a szájába tolt a férfi. Ő maga is elmosolyodott és megcsóválta a fejét a kisfiús mosolyra, amit meglátott a párja arcán. Az édes süteményt örömmel ette meg, ha pedig volt, akkor mézes, lekváros süteményt, vagy éppen kenyeret, lepényt evett most reggelre és nagyon édes teát, vagy gyümölcslevet ivott, attól függően, hogy melyikből lehetett választani. Azt örömmel nézte, ahogyan Tubrok enni kezdett, főleg, hogy szinte falta a reggelit. Nem csodálkozott ezen, hiszen vacsora óta elég sok idő telt el és több hatalmas szeretkezésük is volt, igaz egyszer megevett a férfi egy tál sósmogyorót, de ennek ellenére tényleg szüksége volt a nyersanyagokra és az energiára, hogy bírja a folytatást. Ingrid elmosolyodott ismét a türelmetlen szavakon, hogy bármikor mutathatja a tetoválásokat, amik igazából azt sejtették, hogy most azonnal tegye meg mindezt. Még lenyelte a saját falatját, majd a néhány nyakra menő csókok után nyúlt ki a kommunikátoráért, hogy megmutassa a tetoválásokat. Odahúzta magához, kényelmesebben helyezkedett el az ágyon, majd kivetítve holografikusan, amíg Tubrok étkezett tovább.
< - Akkor mutatom is őket, de közben egyél nyugodtan tovább – mondta. >
Az első egy hatalmas bagoly volt, ami befedte a teljes felső mellkast és a mellek jelentős részét is. A második viking hajót ábrázolt, ősi motívumokkal. A harmadik igazából főleg virágokból állt, rózsákból egy hatalmas Mjölnir szimbólumból és a rózsák ezt ölelték körbe, a száruk pedig egészen nyakig futott, a Mjölnir pedig Ingrid két melle között ért véget. A negyedik egy Valkűrt ábrázolt, ez is kicsit lejjebb indult, a mellek alatt, majd köztük jött fel, a nő szárnyak lehajlottak Ingrid melleire, a nő haja pedig szétterült Ingrid mellkasának felső részén, ahogyan a kezek is, amint kitárta őket. És végül következett az ötödik. Ez volt az első és egyetlen, ami végül mégsem vikingmintás lett, vagy túlságosan is ősi, hanem olyasmi, mintha egy ruha rész lett volna. válltól-vállig ért és a mellkas egészét bejárta, a szegycsontnál egy hatalmas szívet képzett, amiben vörös virágok is voltak, amik már-már háromdimenziós képet alkottak. Ennek a legalja a keblek közé is belógott, a váll rész hasonló, emiatt az ott levő tetoválásokat is kissé lejjebb kellett Ingridnek vinnie, hogy elférjen ez az egész rajta. Az egész roppant szép összképet adott. Amint mindet megmutatta kíváncsian pillantott a párjára.
< - Melyik tetszik a legjobban? – érdeklődött kedvesen és roppant kíváncsian. >

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Vas. 29 Márc. 2015, 22:50

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Miután Ingrid már kifújta magát a szeretkezés követően, de Tubrok egyelőre még pihen, nekilátnak egymással beszélgetni a szerelmesek. Ahogy Ingrid kimondja, hogy milyen érzés számára, amikor a férfi leszorítja őt szeretkezés közben, Tubrok arcán és mozdulatain boldog elégedettség jelenik meg. Roppantul elégedett, hogy egy ezer éves nőnek képes még újszerűt és szokatlant mutatni szex terén, ha már egy birodalmival se veheti fel a versenyt hossz terén.
< - Örülök annak, hogy így éled meg. - mondja elégedetten. >
Azt már nem teszi hozzá, hogy neki is szokatlan és rendkívül jó érzés, mivel a korábbi szavaiból már úgyis kiderült, illetve Ingrid könnyen leolvashatja róla. Tubrok kipiheni magát és ezután mindketten felülnek az ágyon. Ingrid gyorsan "megszabadul" a párnáktól majd elmondja a napi tervet. Itt nem is bírják ki hogy ne tegyenek ismét csípős megjegyzéseket egymásnak. A duzzogó válaszon Tubrok csak még jobban vigyorog és rendkívül jól mulat.
< - Ha akarod visszafekszek aludni egy csókért. - próbálkozik ezúttal egy kedves megjegyzéssel Tubrok, hátha a nő duzzogását sikerül vele feloldania. >
Aztán közvetlenül ezután Ingrid megváratja a férfit, alsó ajkába harapva, valamit mondani készülve és Ragal nem is bírja sokáig, türelmetlen lesz. Ekkor hozza fel Ingrid a tetoválásokat, aminek hallatán Tubrok most is igencsak lelkessé válik. Ingrid ki is szalad a reggeliért, hogy majd étkezés közben mutathassa meg a tetoválás terveket. Mielőtt azonban ő maga elkezdene enni, észreveszi Ragal sérüléseit, amelyeket ő okozott a férfinek. Ingrid fel is ajánlja, hogy regenerálja a párját, de ez nem történik meg. Lejátszódik egy kisebb jelenet és egy csók is elcsattan közöttük. Végül Tubrok kimondja mit is szeretne. A választ figyelmesen, csöndben hallgatja, közben még mindig nagyon közel marad a nőhöz.
< - Zavarhat persze, a te érzéseid... - kezdi óvatosan aztán a kérdésre megrázza a fejét - Éreztem, de nem kevésbé élveztem. - folytatja őszintén, majd hálásan mosolyodik el - Köszönöm. >
Ezzel Tubrok úgy is veszi, hogy egyelőre lezárták ezt a részt és rátérhetnek a reggelire, kivéve ha Ingrid még akar mondani neki valamit, akkor teljesen a párjára figyel. De ha ez nincs, akkor közösen állnak neki reggelizni. Pontosabban Tubrok egyből egy édes süteményt töm Miller szájába. Ingrid talál lepényt és lekvárt is, mézet is, valamint nagyon édes teát. Ő ezekkel kezdi a reggelt. Tubrok jó néhány sütit betöm, aztán gyümölcslevet iszik rá, majd édes gyümölcsökre vált át. Étkezés alatt Ingrid valóban felhozza a tetoválásokat és a párja csak biztatja, hogy mutassa őket. Addig Tubrok eszik tovább, ahogy Ingrid is mondja neki, mialatt ő a kommunikátorral foglalatoskodik.
< - Rendben. - feleli még Ragal két falat között. >
Ingrid a tetoválásokat sokféle módon megmutathatja, vagy kivetítve magukat a mintákat, vagy saját magára rávetítve a hologramot, hogy hogyan is nézne ki élőben, vagy saját maga képét már tetoválással esetleg ezeket kombinálva. Akárhogy is, Tubrok nagyon figyelmesen, érdeklődőn figyeli a képeket és teljesen le van nyűgözve. Lassan az evés se megy neki olyan gyorsan és el is felejti hogy éppen eszik, annyira tetszik neki amit lát és sokszor el is mosolyodik. Jó ideig elidőzik a képek nézegetésén, legelteti a szemeit a mintákon. Láthatóan Ingrid kérdése igencsak fogós számára. A viking hajó és a bagoly nem különösebben nyűgözi le, de tetszik neki, a Mjölnir már tetszetős a férfinak, de végül a valkűr és az utolsó minta között kell döntenie. Egy ideig töpreng aztán mosolyogva fordul Ingrid felé. Ujjával a szívet tartalmazó, ruha szerű mintára bök.
< - Ez tetszik a legjobban. Gyönyörű vagy vele. >
Őszintén mosolyog és a hangja is őszinte tetszést mutat. A hangjából kiérezni, hogy Ingrid tetoválás nélkül is gyönyörű, de ebben olyan mintha "fel lenne öltözve" a tetoválásba. Valamint a szívért is odavan a férfi.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Hétf. 30 Márc. 2015, 14:25

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Feltűnt Ingridnek, hogy Tubrok meglepődött egy kicsit, hogy ez ennyire új érzés a nőnek. Igazából azt hitte, hogy eléggé kifejtette azt, hogy saját maga végig korábban végig irányított a párkapcsolataiban – Ry-t kivéve, őt teljesen egyenlő félnek vette – és a szeretőivel. Így egy kivételével soha sem volt úgy, hogy ő lett volna nem a domináns. Senkiben sem bízott meg annyira, hogy engedje azt, amit Tubroknak, vagy előtte Ry-nak. így már csak ezért is volt mindez ennyire izgalmas, újszerű, és roppantul élvezetes is. Annak azonban örült, igencsak, hogy így mennyire boldog és elégedett a párja, hogy végre valamiben ő volt az, aki efféle újdonságot tudott mutatni a másiknak. Saját maga is mosolyogva csóválta meg a fejét, már megint tovább növelte Tubrok így is roppant hatalmas egóját. Már kezdett amiatt aggódni, hogy lassan a saját csarnokában sem fog emiatt elférni. Azt tudta Ingrid is, hogy nem csak önmagának furcsa és szokatlan mindez, de a párjának is újszerű, főleg az, hogy most már tud ennyire durván szeretkezni, mert ilyet nem engedhetett meg más nőnél korábban. Így is tele volt Ingrid zúzódásokkal, még azt is lehetségesnek találta, hogy egy-két helyen hajszáleres bevérzéseket is elszenvedett, mert olyan erős és durva volt a másik. Nem mintha Ingrid nem így szerette volna, de ezek olyan kis titkok voltak, hogy a férfinak nem kellett tudnia ezekről, mert akkor még talán visszafogná magát. Annak pedig a nő sem örült volna, főleg, hogy egy-két mély levegő után semmi sem látszik rajta.
< - Én meg annak is, hogy ennyire élvezed a durva szexet – mondta kedvesen. – Jól gondolom, hogy szeretted volna már korábban is kipróbálni, csak a fizikai erőd miatt nem nagyon volt lehetséges? >
Itt utalt arra, hogy tényleg erős a férfi és valószínűleg ő is úgy járt volna, ahogyan Ingrid, ha nem vigyáz. Egy-egy erősebb mozdulattal a másiknak roppant erős fájdalmat, esetleg sérülést is képes lett volna okozni. Ugyanis egyértelmű volt a nő számára, hogy Tubrok korábbi ágyasai nem voltak olyan masszívak és ellenállók, mint ő, még akkor sem, ha Ingrid alapból is igencsak törékeny rózsaszálnak tűnt a férfi mellett. A beszélgetés végére Tubrok is sikeresen kifújta magát, így Ingrid le is szállt róla, majd nekilátott annak, hogy a párnákat eldobálja, majd a reggelit is behozza mind a kettejüknek. Eközben újabb és újabb csípős megjegyzéseket váltottak, máris nem bírták ki, hogy ne tegyék meg, most, hogy végre reggel már egymáshoz is szóltak szeretkezés után. Végül nem indult el egyelőre kintre a nő, hanem megjátszott sértettséggel, duzzogva fordult el a párjától a szavak végén. A kedves szavak ellenére, ha volt még Ingrid közelében egy párna, akkor kinyúlt érte és finoman Tubrokhoz hajította, nekidobta. Ezzel is kimutatva a további duzzogását, ami még mindig tartott a játék szerint.
< - Persze, még be sem fejeztük az első szeretkezést, de te már a következőt akarod?! – kérdezte felháborodva. >
Nem mintha gondja lett volna Ingridnek ezzel a programmal, de a kis játékban a szerep megkívánta azt, hogy így reagáljon. Szándékosan mondta így, mivel ha visszafeküdt volna aludni a párja, egyrészt kap az álmában is Ingridtől egyet, aztán a valóságban is, amikor felébred az alvásból. Mindezek után pedig ugyanott tartanának, ahol most reggel is tették, hogy hatalmas szeretkezés következik, de most még úgyis túlságosan „duzzogott” ahhoz, hogy ebbe belemenjen. A kis játék után ment végül elérte némi alsó ajakba való harapással, hogy Tubrok türelmetlen legyen. Ekkor mondta meg, hogy megmutatná a reggeli közben a tetoválásokat, amiket az éjjel tervezett, hogy melyik kerüljön fel rá. Amint meglátta, hogy mennyire lelkes a párja rohant is a reggeliért, amit végül be is hozott kettejüknek. Amint bent volt ez is, leült a párja mellé, aki ott kínálta hellyel és ekkor tűntek fel a fájdalmas mozdulatok neki, mire meg is nézte a férfi hátán, fenekén a sebeket. Kissé kellemetlenül érintette, hogy megint így szétkapta őt, főleg, hogy Tubrok nem is engedte azt, hogy most lásson neki a sebek rendbehozatalának. Csak később a fürdőben szerette volna, úgy tűnt Ingrid számára, hogy a férfi mindenképp közös reggelit szeretne, így végül is maradt. Csak akkor könnyebbült meg végül, amikor kiderült, hogy valóban érezte őket Tubrok, de ettől nem volt rosszabb az együttlét. Végül lassan bólintott neki, mindkettejük megnyugtatására és orron puszilta a párját.
< - Rendben – értett egyet végül Ingrid. – De máskor, ha nagyon durva vagyok, szólj. >
Ha regenerált volna a férfi, akkor könnyű szívvel megtette volna mindezt, sokkal durvábban is, de most, ha nem lett volna kettejük közt a szexuális anyagáramlás, akkor lehet, hogy már mozdulni sem tudna a férfi az elmúlt napok szeretkezései miatt. Annyi seb lett volna rajta mindenhol, nyaktól térdig. De így legalább ettől nem kellett tartani. Ezek után már nem volt semmi, így neki is láthattak a reggelinek, amit alig kezdtek el, Ingrid szájában máris egy édes péksütemény landolt, amit jóízűen el is majszolt. Szerencsére talált mindent, amit szeretett volna, édes lepény, lekvár, méz, édes tea, és még abba is tett mézet. Ezeket ette és itta, örült annak, hogy már Birodalmi, mert amennyi édességet és egyéb cukros dolgot szokott enni, sima emberként már jó régen diabétesze lenne, emiatt pedig minden jó dolgot meg kellett volna tagadnia magától. Amint már evett egy kicsit és megállapította, hogy a párja is végre rendesen étkezik hozta fel, hogy megmutatja a tetoválásokat, így nekilátott a kommunikátort piszkálni. Mivel több lehetőségből választhatott, két féle képen mutatta meg a tetoválásokat, először csak pusztán a mintát kivetítve a levegőbe, utána pedig saját magára vetítve, hogy lássa Tubrok, hogy összhatásban milyen lenne. Révén úgyis meztelenül ült mellette és a többi tetoválással együtt így látszott minden élőben és nem csak kivetítve. Mosolyogva figyelte azt, hogy milyen lelkesen figyeli és nézi mindezeket. Nem is szólt hozzá, csak hagyta, hogy szakértően vizsgálhassa meg őket a férfi. Könnyedén kiszúrta, hogy melyik volt az a kettő végül, ami közül nehezen tudott választani a párja, a valkűr és a nem viking mintás. Valamiért nem lepődött meg, hogy végül nem a viking motívum nyert, hiszen abból már elég sok volt a testén, a ruhaszerű pedig egyedi és extrém volt a maga nemében, mégis visszafogott és elegáns.
< - Köszönöm – felelte mosolyogva Ingrid. – Örülök, hogy így tetszik. >
Ő maga is őszinte volt és tényleg roppantul értékelte Tubrok őszinteségét és örült neki. A többi képet be is zárta, hiszen megvolt a győztes, majd utasította a kommunikátort a stim elkészítéséhez, ha pedig kiadta azt a gép, akkor beadta az injekciót magának. mint korábban, most sem tartott valószínűleg olyan sokáig az, hogy a tetoválás rákerüljön, fél-egy perc talán, azért, mert most nem a régiek lettek helyreállítva, hanem egy teljesen új került fel rá. Ha minden készen volt, akkor mosolyogva tette le a kommunikátort és pillantott a párjára. Most már tényleg mindenhol voltak tetoválásai, a mellei, a keblek alatti és közti területet leszámítva.
< - Nos, akkor a reggeli tetoválás is készen van – mondta boldogan és lelkesen. >
Ezúttal ő nyúlt ki egy sütiért és mivel már ismerte a párját, hogy valószínűleg közelebbről is meg akarja vizsgálni az új tetoválást, ezért beletömte a süteményt Tubrok szájába, hogy a lelkesedését kissé lejjebb törje.
< - Majd a zuhanyzóban megvizsgálod, most reggelizünk – felelte kissé anyáskodva. >
Saját maga is lelkesen folytatta a reggelit, egészen addig, amíg be nem fejezték mind a ketten. amint ez megtörtént pattant ki az ágyból és nyújtózott állva egy nagyot, a kezeit magasan a feje fölött összekulcsolva és még lábujjhegyre is állt közben. Közben végig Tubrokot figyelte, nem őt provokálta ezúttal, csak jóleső volt mindezt megtenni, de azért még kíváncsi volt, hogy élete párja mit is szól mindehhez, mennyire tetszik neki. Ha a férfi is felállt, akkor megfogta a kezét és gyengéden húzni kezdte a zuhanyzó irányába.
< - Indulhatunk ugye? – érdeklődött, majd pár lépés néhány pillanatra az alsóajkába harapott. – A testékszerekről mi a véleményed? >
Olyanokkal nem igen rendelkezett, persze volt egy időszak, amikor azok is voltak, főleg intim ékszerek a jobb együttlétekért, de nem feltétlen akart ilyesmit visszatenni magára, csak eszébe jutott hirtelen és éppen ezért kíváncsi volt arra, hogy mi is a véleménye Tubroknak. Közben nem szándékozik megállni, ha megérkeznek a zuhanyzóba, akkor a zuhany közepéig kíséri, húzza be Tubrokot, majd ott elengedi a kezét és elindítja a vizet magukra. Mikor visszalép a párjához hátulról öleli meg és simul hozzá. Még az arcát is Tubrok hátának dönti, a kezeivel pedig a férfi felső hasa, mellkasának alján öleli át és az alkarjaival, tenyerével húzza a férfit gyengéden és finoman magához. Végül belecsókolt a férfi hátába néhány pillanatra, majd ismét visszafektette az arcát is.
< - Készülj megint, lehet, hogy megint csikizni fog – a hangján is érezhető volt, hogy mosolyog közben. >

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Hétf. 30 Márc. 2015, 23:19

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

A szeretkezés után, mialatt Tubrok éppen összeszedi magát, kellemesen beszélgetnek egymással. Ingrid kérdésén Tubrok egy pillanatot sem gondolkodik, hanem helyeslően bólint, hogy igen, így van.
< - Néha fantáziáltam róla... - vallja be - De mindig olyan nőt képzeltem hozzá aki élvezi és kívánja. >
Végig nagyon őszinte a hangja, az utolsó szó után azonban rákacsint Ingridre, hogy bókká tegye a vallomást. Miután Tubrok kifújta magát, mindketten felülnek az ágyon és nekilátnak mozgolódni. Persze ezalatt jó pár megjegyzést tesznek egymásnak. Amint Tubrokról lepattan az alig valamilyen erővel hozzáhajított párna, a férfi hangosan felnevet. Ez most nagyon kellemesen és mulatságosan lepte meg. A nő további duzzogására gúnyolódóan ölti ki rá a nyelvét.
< - Én csak egy csókot említettem és te máris szeretkezésre gondolsz? - szurkálódik. >
A játékon felül Tubrok hangján is érződik, hogy nem bánna még egy szeretkezést, ha nem is most, hamarosan, ahogy Ingridnek sem lenne ellenére ez a "menetrend". A játék után említi meg Ingrid, hogy majd a reggeli alatt megmutatja a tetoválásokat és ezzel máris lázba hozza a férfit. Gyorsan pattan is Ingrid és behozza a reggelit. Az étkezés elején tűnik fel neki, hogy a párján milyen sebek is vannak és ezt kezdik el megbeszélni. Az orrára kapott puszinak roppantul örül Tubrok, azonnal el is mosolyodik, aztán ő bólint.
< - Azonnal szólni fogok. És lehet meg is akadok, ha tényleg fáj. Szóval kérlek tényleg ne aggódj. >
Kér végül Ingridet, nehogy a nő még visszafogja magát. Aztán kis kitérővel elkezdik a reggelit. Mindenki talál magának olyan ételt, amit szeretne és jó ízűen étkeznek mind a ketten. Ingrid egy idő után a kommunikátorával kezd matatni és ígéretét betartva végigmutogatja a tetoválásokat. Alaposan döntés után végül Tubrok az utolsó, elegáns és egyedi tetoválást választja. Ingrid gyorsan be is üti a kommunikátorba hogy ezt kéri, a stimet gyorsan létrehozza és kiadja neki a gép, ezt csak magába kell szúrnia Ingridnek, aztán a nanobotok elterjednek a bőre alatt. Egy perc múlva nagyon halványan jelenik meg a minta a bőrön, majd hirtelen kiszínesedik és tökéletessé válik. Az egész folyamatot Tubrok végig figyeli, nagyon is éberen, nehogy egy pillanatot is elmulasszon. Ingrid mosolyogva leteszi a kommunikátort aztán boldogan és lelkesen szólal meg. A nő szavain Ragal elmosolyodik majd boldogan szólal meg.
< - Gyönyörű. - leheli őszintén. >
Úgy tűnik ezzel Ingrid le is nyűgözte a párját teljesen. És úgy tűnik Ingrid valóban remekül ismeri a párját, a sütit pont jókor veszi el és tömi a párja szájába, ugyanis Tubrok épp azt tervezte hogy ajkaival végigjárja, először a szívet majd az egész tetoválást. Már közel is hajolt hozzá. De így kénytelen a szájába került sütit elmajszolni. A szavakra bólint. Tökéletesen érti, ő is a zuhanyzóba kérte inkább a másik dolgot.
< - Rendben van. - mondja evés közben. >
A reggeli még egy ideig folytatódik. Tubrok végül teli hassal dől hátra, úgy hogy láthatóan majd kipukkad. Ingrid ekkor pattan fel és nyújtózik egy hatalmasat a párja előtt. Tubrok nem tud mit tenni a szemei végigszaladnak a nő testén, legalább háromszor, aztán a melleken időzik el egészen hosszan. Hatalmas elégedett mosollyal az arcán és elégedett pillantással áll fel Tubrok, mindkét értelemben, aztán várja Ingridtől, hogy mi is lesz most. Meglepődik, mikor a nő megragadja a kezét, de csak még szélesebb vigyorral, rosszallóan a fejét rázva követi a nőt egy szó nélkül. Tetszik neki, hogy Ingrid így vezetgeti őt és kis játékok helyett, egyből a zuhanyra akar térni.
< - Igen indulhatunk. >
A testékszerekkel kapcsolatos kérdés meglepi Ragalt. Ezúttal ő harap kis ideig az ajkába és aztán válaszol.
< - A szolidakat kedvelem, izgalmasak. >
Fogalmazza meg a véleményét a testékszerekkel kapcsolatban. A tekintete ekkor igencsak kérdő, hogy Ingrid azért kérdezte-e... mert tervez a tetoválások mellé ilyesmit is. Nagyjából ennyi idő alatt - mivel nem állnak meg - meg is érkeznek a zuhanyzóba. Itt már a nevetés szélén van Tubrok, ahogy a párja egészen a fürdő közepéig húzza őt. Ingrid elindítja a vizet, ami esőszerűen zúdul rájuk. Kellemesen meleg. Tubrok a víz miatt halkan felszisszen, aztán már nem csípnek annyira a sebei. Ingrid ahogyan hátulról átöleli a párját, finoman magához húzza és neki simul, érzi, hogy mindent remekül csinál. Mindez jó érzéssel tölti el a párját. A hátba való belecsókolás ugyan ilyen remek mozdulat a részéről. Cserébe Tubrok a kezeit öleli át és simogatja azokat. Miller képessége hamarosan rá is kapcsol és elkezdi regenerálni Tubrok testét, ahol csak éri. Mire végigmondja amit szeretne, a csikis érzéstől Tubrok felnevet.
< - Érzem... - nyögi nevetve a férfi. >
Eltelik egy idő amíg a férfi csak nevet, ahogy az érzés eltűnik. Aztán ahogy a sebei úgy az érzés is csillapodni kezd és már tudja kontrollálni a jókedvét.
< - Figyelmes tőled, még ha én is kértem. Ma reggel nagyon lelkesen szorgoskodsz. >
Lassan kezdi el Ingrid kezeit vezetni, úgy érzi kihasználja a remek hangulatot és megmutatja Ingridnek mit is szeretne még. A nő kezeit először a hasára vezeti, aztán a combjára, végül végig az ágyékán és rá a férfiasságára. Ha Ingrid elkezdi amit szeretne, Tubrok elégedetten morog egy kicsit.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Kedd 31 Márc. 2015, 11:16

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid egy pillanatra meglepődött, hogy Tubroktól ennyire hamar és gyorsan választ kapott a kérdésére azzal kapcsolatban, hogy szerette-e volna korábban is az ennyire durva szexet. A válasz után megértően bólintott, így már világos volt számára, hogy miért is kaphatott ennyire hamar választ, úgy, hogy nem is kellett gondolkodnia a párjának. A kacsintáson elmosolyodott, hogy bók lett a kérdésből. De mivel a férfi is roppantul élvezte ezt az egészet, hogy végre nem kell visszafognia magát és milyen érzés is így az együttlét, így nem is firtatta tovább Ingrid az egészet, hanem lezártnak tartotta a dolgot. Bár néhány pillanat múlva eszébe jutott valami, amit muszáj volt még megjegyeznie.
< - Bár nem kétlem, hogy biztosan nem olyan nő jutott eszedbe, mint én. Ilyen pici és törékeny – mosolygott. >
Most az ő hangjából érződött, hogy örül annak, hogy valószínűleg ezzel sikerült meglepnie a férfit, hogy pont egy olyan nőt kapott ilyen szeretkezésekhez, amire bizonyosan nem gondolt, hogy szeretni fogja. Igaz itt megint eljutottak volna arra a pontra, hogy Ingrid nem éppen sorolható már csak Birodalmi volta miatt sem az egyszerű nők kategóriájába. Ezek után kezdtek felülni és kezdték volna a napot, máris újra csípős megjegyzésekkel bombázták egymást, aminek a végén Ingrid még az egyik párnát is Tubroknak hajította, aki minderre jóízűen nevetett fel. Az egész picit meglepte a nőt, nem tudta eldönteni pár pillanatra, hogy maga a helyzet volt ennyire mulatságos, vagy csak a tény, hogy volt olyan szemtelen, hogy párnát mert hajítani őfelségének. Végül is nem számított, örült annak, hogy így reagált a férfi, de ő maga továbbra is a szerepe szerint duzzogott tovább. Főleg akkor húzta fel sértetten az orrát és az arcát, ahogyan Tubrok kiöltötte rá a nyelvét.
< - Azok után, hogy az ébredésed után csak megcsókoltalak, hogy a reggeled jól induljon, te pedig letámadtál és szeretkezés lett belőle… azzal, hogy visszafekszel és mindez újra lejátszódjon az újbóli ébredésed után, mégis mi másra gondolhatnék, ha nem pont erre? – kérdezte tovább duzzogva. >
Azt természetesen kiérezte a párja szavaiból, hogy már most nem bánta volna, ha lett volna még egy szeretkezésük reggel, délelőtt. Igaz Ingrid sem, így mindezt fel sem róhatta volna a továbbiakban a férfinak. A kis játék után került szóba a reggeli és az, hogy közben a nő megmutatja a tetoválásokat, amiket tervezett az éjszaka folyamán, örült annak, hogy Tubrok egyből rá is vetetett magát a témára és azonnal kíváncsi is lett emiatt. Így nem is várt tovább, hanem már állt is fel, majd kisietett a reggelivel és behozta azt. Még mielőtt komolyabban nekiláthattak volna mindennek kerültek szóba a sebek, amiket Ingrid okozott és fel is tűnt neki, mindezt gyorsan megtudták beszélni és arra jutottak, hogy egyikőjük sem fogja vissza majd magát a későbbiekben, csak ha már tényleg rossz a másiknak. Ezek után álltak neki az étkezésnek, ahol mind a ketten édeset ettek ezúttal. Közben Ingrid valóban hozta a kommunikátort és megmutatta azt az öt darab tetoválást, amit tervezett. Tubrok roppant szakértő és művészi szemmel vizsgálgatta őket, mígnem kiválasztotta azt, amelyik nem volt a vikingekhez köthető, hanem teljesen független volt attól. A választás után Ingrid azonnal létre is hozta a stimet, majd beadta magának. Saját maga már ismerte a hatását, így Tuborkot figyelte, aki pedig őt, hogy mikor is tűnik fel a nőn a tetoválás, mintha nem akart volna lemaradni erről. Alig egy perc kellett csak és máris megjelent a teljes tetoválás teljes fényében és gyönyörűségében Ingrid bőrén. Arra, hogy mit mondott a férfi a nő is elmosolyodott.
< - Te választottad – mondta kedvesen. – Remek ízlésed van. >
Itt már számított arra, hogy mire is fog készülni Tubrok, ami be is jött, így még pont időben tudta a süteményt a férfi szájába tolni, mielőtt az itt próbálta volna újra magáévá tenni őt a csókok után, amivel a tetoválást akarta illetni. Plusz még szemtelen szavakat is tett hozzá, hogy most esélye sincs arra a párjának, hogy itt nézze meg őket. Kénytelen-kelletlen nem mintha lett volna más választása Tubroknak, mintsem belemenni. Már csak valóban azért sem, mert Ingrid sem regenerálhatta őt itt, hanem muszáj volt kivárnia a zuhanyzást. Mikor befejezték a reggelit a nő mosolyogva figyelte, ahogyan a párja teli hassal dőlt hanyatt az ágyon, hogy mennyire tele volt a reggelitől. Ingrid azonban energikusan ekkor robbant ki az ágyból és ott állva nyújtózkodott egyet már a szoba „közepén”. Mosolyogva figyelte, hogy milyen reakciói voltak minderre a párjának és örömmel konstatálta, hogy pusztán egy nyújtózással képes volt erekciót elérni a másiknál, pedig alig tíz perce fejezték be az előző szeretkezést. Megvárta, amíg Tubrok is felkel az ágyból, majd kézen ragadta, hogy induljanak a zuhanyzóba. Itt már ő maga is érezte, hogy teljesen kicsattan az energiáktól, most érezhette tökéletesen azt, hogy a hormonszintjei rendben vannak majdnem teljesen. Érezte, hogy a párja meglepődött, de a mosoly és a fejcsóválás mindezt már eloszlatta és örült annak, hogy Tubroknak is tetszik, hogy ezúttal ő a kezdeményező. Amíg vezette a férfit a zuhanyzóba, mintha évek óta napi szinten haladt volna erre úgy vezette a férfit, tette fel a testékszerekről való kérdést. A roppant kérdő tekintetet elkapta a válasz után, de arra csak megrázta a fejét mintegy mutatva, hogy nem tervez ilyesmit, csak érdeklődik.
< - Mivel ma valószínűleg az én egyik filmem kerül terítékre és régen voltak testékszereim nem szerettem volna, ha meglepődsz – kezdte. – Voltak a füleimben, orromban, ajkaimon, szemöldökön, nyelvemben, kölökben, mellbimbókban, illetve odalent is. >
Foglalta gyorsan össze, hogy ne érhesse majd Tubrokot mindez váratlanul. Mivel ismerte annyira a párját, hogy most végignézzen azokon a területeken, amiket említett, így kivárta mindezt és csak utána szólalt meg ismét.
< - A legtöbb csak a szerep miatt volt rajtam, egyébként csak az intim helyeken levők voltak, amiket filmezésen kívül is hordtam – magyarázta. >
Mire ezt kimondta, addigra már meg is érkeztek a zuhanyzóba, Ingrid pedig behúzta a már majdnem nevető párját a zuhanyzó közepéig. Mikor visszament, hogy bekapcsolja a vizet még kioldotta a fehérneműjét, ami még mindig rajta volt ekkor és hagyta, hogy a földre essen, csak utána nyúlt utána és akasztotta fel, hogy mégse a földön legyen. Így végül már teljesen meztelenül tért vissza a férfihoz és úgy ölelte át őt hátulról. Amint a víz folyni kezdett fentről meghallotta a szisszenést, amit a fájdalom okozott Tubroknak a sebek miatt. Amint átölelte hátulról a férfit és belecsókolt a hátába, azonnal érezte, hogy mindez mennyire jól esett neki. Ingridnek az volt finom és jóleső, hogy mindezekért a karjait kezdte el Tubrok simogatni. Alig tudta végigmondani, hogy a regeneráció ismét csiklandozhatja a férfit, az máris felnevetett. Ingrid remekül szórakozva és mosolyogva maradt a férfihoz dőlve, aki a következő perceket végignevette, mert addig csikizte a hátát a bizsergető érzés. Mindvégig remekül szórakozott a nő és hol a párja hasát, hol a mellkasát is simogatta, masszírozta, hogy ezzel is kellemesebb legyen ez az egész művelet. Amint ez elmúlt is kapott egy megjegyzést, amin ismét elmosolyodott, noha Tubrok nem láthatta, mert még mindig hátulról ölelte a nő őt. örült annak, hogy a férfinak is feltűnt mindez, hogy most nem olyan volt, mint tegnap például.
< - Ami azt illeti… - kezdte. – Az éjszaka rendbe hoztam a hormonháztartásomat. Mint láthatod már teljesen jól vagyok. >
Tudta, hogy aggódott érte a férfi, de eddig nem volt lehetősége arra, hogy ezt elmondja, mert közvetlen ébredés után mást csináltak. Ahogyan a férfi kezdte a kezeit vezetni hagyta és ahol érintette a párja bőrfelületét simogató, masszírozó mozdulatokkal haladt végig, mindaddig, amíg végül a keze ügyébe nem került Tubrok férfiassága. Természetesen azonnal nekilátott annak, hogy ezúttal kézzel kényeztesse a másikat és boldog volt azért, hogy elégedett morgó hangot kapott válaszul. Amíg az egyik kezével a férfiassággal foglalkozott a másikkal Tubrok egész testét kezdte bejárni és izgatni, a hasát, combját, mellkasát, hol izgatta, hol ismét bele-belemart az izmokba, az ajkaival pedig a férfi hátát, lapockáját kezdte csókolni. Amikor lábujjhegyre állt, akkor még a vállakat is elérte, többször gyengéden beleharapva a férfiba és szívogatva a bőrt. A kettejük közti magasságot és fizikai felépítést az ügyességével és tapasztaltságávla próbálta kompenzálni, hogy mindenhol remekül hozzáférjen a férfihoz. Az egészet addig a pillanatig folytatta, amíg meg nem érezte, hogy a férfi nem bírja tovább és maga elé húzná őt, vagy megfordulna. Egy meglepetést is tartogatott a párjának most reggelre, amit még előző nap, vagy két napja akart a férfi, csak akkor Ingrid nemet mondott, mert közvetlen egy szeretkezés után voltak és azt akarta, hogy a férfi kipihenhesse magát. Hirtelen engedte el a párját, majd a lábát kissé behajlítva rugaszkodott el a földtől. Úgy szándékozott ugrani, hogy addig menjen, hogy a kezeivel megkapaszkodhasson felülről Tubrok vállain. Arra ügyelt, hogy ne csússzon el a férfi és saját maga se verje be a fejét a plafonba. Ha ez megvolt, akkor behajlítva a kezeit ereszkedett le, majd a hasával ráfeküdt Tubrok vállára a bal oldalon. A kezeivel ismét elkezdte a férfi mellkasát simogatni, majd odahajolt és az ajkaival is. szépen tolta magát lefele fejjel előre és úgy haladt végigcsókolva Tubrok mellkasát, majd hasát, lefelé az ágyék irányába. Remélte, hogy a párja veszi a lapot, hogy mire készül és majd a szükséges magasságban megfogja őt, hogy a kellő pozíciót felvehessék, és Ingrid se zuhanjon fejjel a padlóra. Szándékosan végtelenül lassan haladt, kínzóan és gyötrőn, főleg azok után, amikor már megérezte, hogy Tubrok is tudja, hogy mire megy ki az egész. Ha a férfi már megtartotta őt a derekánál, akkor tért rá a kezeivel a férfi hátára és fenekére, hogy azokat is simogassa a lassú csókokkal teli haladás közben.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Kedd 31 Márc. 2015, 22:13

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Mialatt Tubrok kifújja magát a vad szeretkezés után, éppen a szexről beszélgetnek. Ingrid felvetésére Tubrok felnevet és jókedvűen megrázza a fejét, aztán egy puszit ad a nő ajkaira mielőtt válaszolna.
< - Nem. - kezdi mosolyogva - De nagyon örülök neki, hogy téged kaptalak. >
Mondja őszintén. Itt érződik Tubrok hangján, hogy tényleg örül neki, hogy nem egy vele egy magasságú, szálkás, napbarnított amazont kellett találnia a durva szexhez, hanem egy ilyen törékeny virágszálat mint Ingrid. Miután felülnek a hangulat köztük újra remek, Tubrok még el is neveti magát, mikor a nő sértődésből még a párnát is hozzá vágja, ami lepattan róla. Nem is áll le azzal amit csinál, gúnyolódik tovább.
< - Na persze! Ha kivételen nem a pasid, hanem te gondolsz folyton csak a szexre, akkor már rögtön besértődsz! >
Igencsak csípős hangon mondja mindezt végig Ragal. Természetesen most is csak játékból. És már előre várja, hogy mit is fog erre a nő reagálni. Az pedig mindkettejük szavaiból kiérződik, hogy még beleférne még egy szeretkezés a reggelbe. Így Tubrok úgy is készül, hogy majd a zuhanyzóba szokás szerint sok minden fog történni. És ez később be is igazolódik. Mindez után hozza fel Ingrid a tetoválásokat és a reggelit, így nagyon hamar kettőjük elé kerül az étel. Még étkezés előtt Tubrok sebeit és azok regenerálását is megbeszélik. Végül közösen látnak neki az édesebbnél is édesebb dolgokat enni. Egy idő után Miller megmutatja az összes általa tervezett tetoválást. Ragal nagy gonddal és szakértelemmel végül a legkülönlegesebbet és elegánsabbat választja. A kiválasztás után Ingrid fel is rakja magára a szokásos módszerrel a tetoválást. Ami már most lenyűgözi a párját.
< - De te tervezted. - mosolyodik el Ragal. >
Ezután valóban végigcsókolná az új tetoválást és kitapasztalná minden egyes pontját, de Ingrid már ismeri a párját és felkészült erre. Így a férfi Ingrid bőre helyett csak egy süteményt érezhet a szájában. Aztán megegyeznek mindketten, hogy majd csak a fürdőben fognak jobban egymással foglalkozni. A reggeli végeztével Tubrok teli hassal, elégedetten dől hátra. Itt Ingrid már majd kicsattan az erőtől és energiától, nem is bírja ki hogy ne nyújtózkodjon egy hatalmasat a párja előtt és ne hozza ezzel izgalomba őt. A kis jelenetet elégedetten zárhatja le, mivel tényleg már ennyitől kezd felizgulni Tubrok. Éppen hogy csak felkel az ágyból, Ingrid máris kézen ragadja és vezetni kezdi a zuhanyzó felé, ami remekül esik Tubroknak. Közben még beszélgetni is tudnak. A fejrázásból azonnal tudja Ragal, hogy nem akar Ingrid testékszer feltenni, csak valamiért felhozta, ami hamarosan világos is lesz a férfi előtt. Ahogy Ingrid sorolni kezdi a testékszerek helyét, Tubrok valóban minden említett testrészét végignézi és odaképzel valamit.
< - Izgalmasan néztél ki. - jelenti ki - Az intim helyeken miért hordtad? Volt valamilyen okod, mint a tetoválásoknál vagy így érezted jól magad? >
Érdeklődik tovább a férfi. De eddigre már a zuhanyzóban vannak. Azért Tubrok még választ remél erre. Ezután Ingrid kezébe veszi a dolgokat. Némán követi tekintetével Ragal, ahogy elsétál, megnyitja a vizet, ledobja magáról a fehérneműt és lassan felveszi a földről. Tetszik neki a látvány. Ingrid pedig már biztos lehet benne hogy a párja imádja ezt a fehérneműjét, hiszen le se vette róla, csak a bugyi részét. Ingrid közel sétál a párjához, hátulról átöleli és éppen csak figyelmezteti a másikat, máris felnevet Tubrok. Az első pár perc után lezajlik a főbb regeneráció és a csiklandós, bizsergető érzés is alább hagy, Tubrok már nem nevet tovább. Meg is említi, hogy ezen a reggelen Ingrid milyen serteperte, amire a nő konkrét választ ad. Amint végigmondja amit szeretne, megérzi hogy Tubrok karjai elszakadtak az övéitől, majd az oldalát, hátát kezdi simogatni a férfi. Ott ahol eléri őt a háta mögött.
< - Ennek nagyon örülök. - mondja őszintén - Aggódtam érted. - fejezi be halkan. >
A hangján érződik, hogy eddig titkon valóban aggódott, de most már végre megnyugodhat. A kellemes helyzetet Tubrok ki is használja és hamarosan Ingrid kezét a férfiasságára vezeti. Amint nekiáll Ingrid húzogatni a párját, rögtön hallja az elégedett, mély, férfias morgást a férfi torkából. Mivel igencsak remekül folytatja tovább a kézimunkát, így Tubrok tovább morog egy kicsit. Remek döntésnek bizonyul hogy a másik kezével Ragal testét járja és belemar az izmokba, néha pedig a hátát és vállát kényezteti csókokkal. Már ezzel kezdi kikészíteni Tubrokot. A kettejük közötti magasságkülönbség most valóban érződik, de Ingrid megpróbálja ezt ügyességgel kompenzálni. Ez jól megy, a vállba való beleharapás és a bőr finom szívogatása egy elégedett sóhajt vált ki Tubrokból. Jó pár perc eltelik így, amíg Ingrid csak egyre kényezteti a párját, amíg megérzi, hogy a férfi maga elé rántaná őt és nekilát cselekedni. Tubrok egyszer csak azt érzi, hogy a nő a vállán van. Ezen meglepődik, a fejét is oda kapja, de nem csúszik meg, stabilan áll tovább sőt figyel is arra hogy ne legyen gond. Ingrid is figyelmes így nem történik baleset a meglepetés ellenére. Tubrok már másodjára akarta a nő új tetoválását végigcsókolni és ezzel elcsábítani, de úgy tűnik ez nagyon nem akar összejönni neki és hoppon marad.
< - Öhm... >
Ingrid nekilát lejjebb ereszkedni a párján, már a hasat csókolja, amikor Ragalnak leesik, hogy mi is lesz ebből. Nagyon kellemes meglepetés számára, mivel a korábbi elutasítás után azt hitte Ingrid nem szereti ezt a pozíciót, így le is tett róla. A kellemes meglepetés kicsit meg is borzongatja. Gyorsan nekilát szorgoskodni. Megfogja Ingrid jobb combját, lábát és a jobb vállára, nyakába akasztja, és Ingrid bal combját is megigazítja, hogy így a nő féloldalasan hanem teljesen hozzá simuljon. Kicsit szét is tolja a combokat, hogy kitárulkozzon előtte a párja. Aztán szorosan megragadja Ingrid derekát egészen a feneke alatt és gyakorlottan megtartja.
< - Foglak, megtartalak. >
Biztosítja Ingridet arról, hogy nem fog fejjel a padlón koppanni. Így Ingrid valóban stabilan érezheti magát a férfiről lefelé lógva. Tubrok még egy kicsit kivár, aztán ismét megszólal.
< - Ebben a pózban a soknál is több szokott lenni az anyagom. >
Tájékoztatja Ingridet, mielőtt meglepetés érné az orgazmusánál. Itt Ingrid érezheti, hogy Tubrok tapasztalatokból mondja és tényleg úgy is van. De ennél többet nem is fecseg Ragal, ő nem kínozza a másikat, hanem azonnal beleveti magát és nyalni-falni kezdi Ingridet. Először megcsókolja a nemi szervet, aztán belenyal, harmadjára már nyelvével kezdi kényeztetni, ahol csak éri és ahogy csak tudja. Ingrid még el sem jut eddigre a veszélyes részekre, Tubrok már szinte eltűnik benne, szorgosan dolgozva a nyelvmunkájával.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szer. 01 Ápr. 2015, 13:10

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid örült annak, hogy ilyen reakciót váltott ki a párjából, amikor felhozta azt, hogy bizonyára nem olyan nőre gondolt vad szex terén, mint amilyen ő volt. A nevetést, mint mindig most is örömmel hallgatta a kapott puszit, pedig viszonozta is. A választ ő maga is boldogan, jókedvűen hallgatta. Örült annak, hogy a párja is elégedett és boldog volt azzal, hogy őt kapta meg ilyen szerepre és nem pedig valami olyan nőt, aki testfelépítésben inkább Tubrokra hasonlít, mintsem Ingridre. A végén még a nő közelebb hajolt egy picit a párjához és ezúttal ő adott egy rövid csókot a férfinak.
< - Mertem is remélni, hogy elégedett vagy – suttogta. >
Csak ezek után húzódott vissza kellő távolságba, ami már nem lehetett provokatív. Ezek után keltek fel végre a fekvésből és a párna is ekkor repült neki Tubroknak, miután Ingrid megjátszottan duzzogva nekihajította. De a férfi nem állt le a további szurkálódással, sem gúnyossággal, csak folytatta tovább azt, amit elkezdett. Az újabb csípős szavakon Ingrid csak jobban felhúzta a fejét és orrát, így is kimutatva azt, hogy mennyire sértett és nem tetszenek azok a szavak neki, amiket hallott. Természetesen ez is csak a játék része volt, egyébként igencsak remekül szórakozott, mint mindig máskor is. Néhány pillanatig még gondolkodott, hogy mit is feleljen, esetleg nekiugorjon-e Tubroknak és ledöntse egy csók mellett az ágyra, de végül is nem tette meg mindezt. Már csak azért sem, mert akkor a férfi győzött volna, amit pedig nem akart engedni. Akkor már túlságosan is önelégült lenne a párja, pedig már most is eléggé az volt.
< - Nem én hoztam fel, hogy lefeküdnék aludni, hogy azt álmodjam megint, hogy együtt vagyok a barátnőmmel, hogy még álmomban is csókot kapjak, majd felébredés után újra. Ezenfelül kettőnk közül nem én élveztem el álmomban az éjszaka folyamán, hanem te! – felelte duzzogva. – Így kettőnk közül továbbra is te vagy az, aki éjjel-nappal álmodik! >
Azt nem tette hozzá, hogy előző éjjel ő maga álmodott olyat, hogy elélvezett, mert Tubrokkal szeretkezett, de az most a játék szempontjából nem is volt lényeges. Hanem csak az a része, amit amúgy is kimondott hangosan. Így ezek után a szeme sarkából figyelte a férfit, hogy mit is fog mondani a csípős megjegyzésre, amit kapott tőle válaszul. A játék után hozta fel Ingrid a tetoválásokat és kezdtek nekilátni a reggelinek, ami mint mindig most is igencsak jó hangulatban telt, már csak azért is, mert valóban a tetoválások is most lettek megmutatva, amik közül Tubrok ki is választotta azt, ami neki a legjobban tetszett, hogy azt szeretné Ingriden látni. Amint a kiválasztás megtörtént azonnal fel is tette magára a nő tetoválást. Itt jó megérzése volt, hogy a párja végigcsókolta volna az új tetoválást, így mindezt egy süteménnyel előzte meg és a megegyezésre szükség sem lett volna, mert már úgyis tudták, hogy majd a zuhanyzóban közelebbről megnézi ezeket a férfi, Ingrid pedig akkor regenerálja a párja hátát és sebeit. A reggeli után Tubrok teli hassal dőlt hátra az ágyon, míg Ingrid kipattant onnan és hatalmas nyújtózkodás kíséretében állt meg az ágy mellett. Végtelenül elégedett volt az eredménnyel, hogy már ennyivel sikerült felizgatnia a párját. Amint Tubrok felkelt az ágyból Ingrid azonnal kézen fogta és elkezdte húzni a zuhanyzó irányába. Most, hogy tényleg rendbe tette a hormonháztartását minden tekintetben jobban érezte magát és kicsattant az energiától is. Útközben még beszélgettek is egy kicsit és a nő rákérdezett arra, hogy Tubroknak mi a véleménye a testékszerekről, majd elmondta azt is, hogy neki hol voltak, és mire számíthat a filmek során a férfi, ha majd azokat nézik. A megérzése ismét jó volt, hogy végignézett rajta Tubrok, hogy hol is voltak az ékszerek, amikor felhozta ezeket. Még kapott kérdéseket is, de ezeket már csak akkor, amikor már beértek a zuhanyzóba és a szoba közepére húzta be Ingrid a párját. Természetesen szándékozott választ adni a kérdésre, főleg, hogy elég pikáns és izgalmas volt mindaz. Volt egy olyan érzése, hogy Tubrok azonnal el fogja képzelni azt, amit mond és ettől csak jobban felizgul majd.
< - Akkoriban csak női szeretőim voltak, amikor az intim helyeken hordtam testékszert, izgalmasabbá és jobbá tette az együttléteket – felelte kacéran és még rá is kacsintott a férfira a végén. >
Még néhány pillanatot várt, közben végig figyelte Tubrokot, hogy milyen reakciója lesz annak, amit az előbb mondott. utána folytatta csak azt, amit elkezdett. Nekilátott vizet engedni a zuhanyból és megszabadult a fehérneműtől is. Még mindig csodálkozott rajta teljes mértékben, hogy miként is volt lehetséges az, hogy ez még mindig rajta volt és nem vette le róla Tubrok, pedig általában ezzel szokta kezdeni, hogy nehogy valami is rajta maradjon. Úgy tűnt, hogy ez tényleg nagyon tetszett neki és valóban szexinek gondolta, azért hagyta rajta. Ezek után ment gyorsan oda Tubrokhoz és bújt hozzá hátulról, éppen csak kimondta, hogy mire készüljön a másik, amikor a férfi nevetni kezdett a bizsergető érzéstől. Hosszú perceken keresztül volt ez az állapot, aminek a nő nagyon örült, majd amikor vége lett és Tubrok végre beszélni is tudott hozta fel, hogy milyen energikus Ingrid ezen a napon. Ekkor ismerte be, hogy végre az éjszaka folyamán rendbe tudta hozni magát és a hormonszintjei is rendben vannak. Érezte a férfi megkönnyebbülését, aki még be is vallotta, hogy mennyire aggódott érte titokban, pedig szükség sem volt rá, de azért jól esett a nőnek, hogy így érzett a párja. Az őt ért simogatások roppant kellemesek voltak és köszönetképpen bele is csókolt a férfi hátába.
< - Most már tényleg nem kell aggódnod – suttogta. >
Az ölelést továbbra sem hagyta abba, majd ahogyan Tubrok a kezét kezdte vezetni engedte azt, és a kérésnek is eleget téve elkezdte húzogatni a párja férfiasságát. A férfias morgás most is roppantul tetszett neki, majd a kezével, és ajkaival is foglalkozni kezdett a férfival, simogatta, csókolta, ahol csak érte, miközben a kezével kényeztette a férfit hátulról. Ahogyan bele-belemarkolt az izmokba, csókolta a férfi hátát, vállát, beleharapott, és szívogatta a bőrt, érezte, hogy Tubrokot kezdi kicsinálni és már nehezen bír magával a párja. Most örült volna annak, ha a plafonnál lett volna már kiugró, ahova a férfi összekötözött kezét felakaszthatta volna. Úgy még izgalmasabb lett volna az egész, mert nem kellett volna attól tartania, hogy megpróbálja majd a férfi maga elé húzni őt, hanem addig játszhatott volna vele, ameddig szeretne. A mély morgás, elégedett sóhajok zene volt a füleinek, majd elértek arra a pontra, amikor a férfi maga elé húzta volna őt, mert már nem bírta tovább, hogy ne érinthesse Ingridet. Ő pedig ezt a pillanatot várta ki és használta ki arra, hogy felugorjon a férfi vállára. Számított rá, hogy meglepi vele Tubrokot, így óvatos volt, ennek köszönhetően nem kötöttek ki a földön, de a meglepetést érezte. Jól gondolta, hogy szerette volna Tubrok kihasználni az új tetoválást és azt is végigcsókolni, ahogyan a többit is, de nem maradt ideje, lehetősége minderre. Amint Ingrid nekiállt lefelé haladt és csókolni a férfit az elején még nem esett le a párjának, hogy mi ez az egész. Csak akkor, amikor már a hasát csókolta, ekkor a csókok közben mosolyodott el és a kellemes meglepetést érezte szinte a bőrén, ahogyan a borzongást is. annyira ezúttal nem volt gonosz, hogy megjegyezze, hogy nagyon lassú volt a férfi, annak pedig örült, hogy Tubrok is nekilátott a dolgát tenni. A kezeivel megkapaszkodott a férfi derekában, amikor megérezte, hogy a combját fogja meg Tubrok és átteszi a másik vállára. A térdeit behajlította és a bokáit is összekulcsolta a levegőben Tubrok feje mögött. Ingrid a csókokkal lassan haladt, nem siette el mindezt, így emiatt még ekkor nem is simult neki Tubroknak, csak jó pár centire volt a felsőteste és hasa a párjáétól. Mikor megérezte, hogy a feneke alatt kulcsolja át Tubrok, akkor érezte már stabilan magát, hogy nem fog tényleg leesni. A további csókok között hallotta meg újra a férfi hangját.
< - Rendben, nem fogok meglepődni – felelte kellően hangosan a csókok lehelése közben. >
Annyira, hogy Tubrok is meghallhassa a víz ellenére. Azt kiérezte a párja szavaiból, hogy ezt tényként közölte, és biztos volt már az előző próbánál is, hogy megszokott póz ez a számára és nem most lesz az első. A megtartása is bizonyossá tette mindezt. Még mindig a hasnál, nagyjából a köldöknél járt Ingrid, amikor megérezte az első csókot, majd a nyelvet is. Megfeszült a teste a gyönyörtől és fel is nyögött tőle. Nem találta fairnek, hogy máris belevetette magát Tubrok abba, amit csinált, mert így nem maradt lehetősége arra, hogy végigcsókolja a párja hasát. Kicsit lejjebb húzódott, hogy kellően jó magasságban legyen. Ő maga is átölelte párja derekát, a kezeivel a fenekébe markolt bele, miközben a kebleivel, felsőtestével és a derekával is teljesen hozzásimult Tubrokhoz, hogy minden rezdülését érezhessék egymásnak. Először csak a makk felsőrészét vette a szájába, azt kezdte masszírozni az ajkaival, nyelvével, majd szívogatni, hol erősebben, hol lágyabban, hogy szinte megőrjítse Tubrokot. Majd szépen haladt tovább, hogy egyre több részét engedte a szájába Tubrok férfiasságából, ott is hol keményen szopta a párja büszkeségét, hol pedig finoman, lágyan masszírozva hol a nyelvével, hol az ajkaival, szívogatva is azt. Végig szándékozta az egész férfiasságot kényeztetve, minden egyes pontot rajta, semmit sem kihagyva, közben a kapaszkodás alatt Tubrok fenekét is masszírozta, markolászta, mert már tudta, hogy azt is szereti a férfi. A szép lassankénti haladást egészen addig folytatta, amíg végül Tubrok egész férfiasságát a szájába nem engedte és tövig be nem kapta azt. Mivel érezte, tapasztalta legutóbb, hogy mennyire tetszett a férfinak a mélytorkozás, azért tette most is meg. Eközben is, hogy már teljesen benne van a párja is használta az ajkait, a nyelvét és masszírozta a férfiasságot ott, ahol csak tudta, mivel itt a szívogatás nehezen ment volna, így főleg az ajkaival haladt a bőrfelületen, nagyon óvatosan a fogait is használva, hogy fokozza Tubrok gyönyörét a nyelv és ajkak masszírozása mellet. Továbbra is feltett szándéka volt, hogy megőrjítse a párját és mivel Tubrok valószínűleg egy pillanatra sem hagyta abba a nyalakodást már sűrűn kapkodta Ingrid az orrán át a levegőt, valószínűleg már nyöszörgött is, illetve nyögdécselt volna, ha a szájában levő férfiasság nem akadályozta volna mindebben, így igen esélyes, hogy csak annyi hang hallatszott tőle, mint amikor előző este a száját betömte Tubrok. Ha a férfi kellően erősen fogta, akkor az egyik kezével elengedte Tubrok fenekét és csak a másikkal markolászta, masszírozta azt tovább, a másikkal a férfi heréihez nyúlt, hogy a szájmunkája mellett a herékkel is foglalkozhasson és masszírozza, markolássza őket a kezével, ezzel is fokozva a párja élményét.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Pént. 03 Ápr. 2015, 01:13

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok kifejezetten örül, hogy az elégedett válasza után Ingrid viszonozza a csókját és még külön egy csókot is kap tőle. A csókot úgy viszonozza, ahogy kapja, majd elmosolyodik.
< - Hogy ne lennék. >
Szól vissza ezúttal kedvesen Tubrok, megerősítve azt amit korábban is mondott. Ezután húzódik el Ingrid és kelnek fel mindketten az ágyon. Itt már rögtön elhangzik néhány csípős megjegyzés és még egy párna is Tubroknak csapódik, le is pattanva a férfiről. De ez egyikőjüket sem akadályozza meg, hogy tovább folytassák a kis játékot, amiben Ingrid egyre sértettebb lesz. Bár azon is gondolkozik, hogy ledöntse a férfit az ágyra, de nem ezt választja. Ragal mindenesetre egyre jobban szórakozik a kis jelenten. Ingrid válaszán elmosolyodik aztán széttárja a karjait.
< - Ó szóval akkor téged nem is érdekel a szex? Hát jó... >
Ezzel kissé el is fordul a nőtől, hogy mutassa neki akkor mindegy, hiába sértődik meg Ingrid. Persze mindezt továbbra is nagyon játékosan. A játék végén hozza fel Ingrid a tetoválásokat és a reggelizést. Így nagyon gyorsan rá is térnek erre a két dologra. A tetoválás hamarosan felkerül Ingridre. Majd annak megcsodálása után a reggeli is lassan elfogy, pontosabban ők lesznek tele. Ingrid továbbra sem teketóriázik, Tubrok éppen csak felizgul a nő látványától, máris kézen fogva húzza őt a párja a zuhanyzók felé, és közben beszélgetnek. Ingrid ahogy sejtette, Tubrok a szavai után rögtön elképzeli ahogy Miller éppen kettesben van egy szép szál birodalmi szőkeséggel, és az egyik birodalmi nő a másikat kényezteti. A fantáziált kép valóban izgató számára és ez is tovább fokozza a "hangulatát". Tubrok még el is morfondírozik mielőtt mondana valamit. Aztán végül kérdez.
< - És a szeretődnek is volt, vagy csak saját kiváltságnak tartogattad? - kérdezi kíváncsian. >
Ingrid valószínűleg erre még válaszol, aztán megindítja a föntről jövő vizet a tusolóban és leveti magáról a fehérneműjét is. Aztán gyorsan odasiet Tubrokhoz és hátulról öleli át a szeretett férfit. Nem is kell sok idő, megkezdődik a regeneráció, és Tubrok nevetése is feltör. Nem is bírja a férfi abbahagyni az örömteli nevetést, amíg a szövetei be nem gyógyulnak és a bizsergető érzés el nem múlik. Utána tudnak csak elkezdeni beszélgetni és Ragal megnyugvására és megkönnyebbülésére Ingrid elárulja, hogy rendbe tette a hormonszintjeit, így már a férfinek nem kell érte aggódnia. Valóban megkönnyebbül ettől Tubrok és ezt még simogatással is a szerelme tudtára adja.
< - Jól van... - feleli még halk és nyugodt hangon. >
Többet mát nem igazán akar hozzáfűzni. Rendkívül kellemes így a helyzet, hogy a szeretett nő éppen hátulról öleli és még a hátába is belecsókol néha. A helyzet pedig hamarosan forróbbá válik, Ingrid hagyja a kezét vezetni és hamarosan már a párja férfiasságát kényezteti, miközben az egész testét járja a másik kezével. Tubrok mindezt elégedett, mély morgással hálálja meg. Jól esik neki, ahogy Ingrid harapja, csókolja, simogatja, szorítja és húzogatja a nemi szervét. Lassan el is "fogy" a türelmet a helyzetet tekintve. Ingrid sajnálja, hogy még nincs ott a fogódzkodó amire kikötözhetné a férfi kezét, de sokkal kreatívabb módot választ a helyzet megoldására. Megérzi, hogy már Tubrok maga elé húzná, ekkor gyorsan felugrok a férfi vállára, ügyesen úgy hogy egyikük sem landol a földön, majd elkezd szépen lassan lefelé haladni. A meglepetéstől Tubrok fel sem ismeri a helyzetet és kell egy kis idő mire rájön mi is ez a helyzet és milyen póz fog következni. Valóban kicsit lassan. Gyorsan átteszi Ingrid egyik combját a másik vállára, és megmarkolja a nő derekát, közvetlen a feneke fölött, szorosan tartva. Az még segít a helyzeten, hogy Miller a bokáit is összekulcsolja a férfi feje mögött. Így nagyon jó az egyensúlyok és ez érezhetően biztonságérzetet is ad pluszban. Még mielőtt nekilátnának egymás kényeztetésének Ragal megemlíti a tapasztalatait, amire Ingrid kellően hangosan válaszol is. Mást már nem hall a férfitól, de biztosra veheti, hogy a folyó víz ellenére is tökéletesen értette a párja, egyszerűen csak érzi.
Ingrid még bőven tovább kínozná a férfit lassú csókokkal, amikor az nekiáll a kényeztetésének. A nő teljes test megfeszül ettől az érzéstől és még fel is nyög. Majd végigsimul Tubrokon a kebleivel, felsőtestével és a hasával, megfelelő magasságba/mélységbe kerülve. Már mindez jól esik Tubroknak. Ahogy a szájába veszik a párja makkjának végét és azt nyelvével, ajkaival kezdi masszírozni, valóban szinte megőrjíti Ragalt. A férfi kissé rogyasztani kezd, ez úgyis bekövetkezne a későbbi élvezetek során, de így hamarabb még biztosabb helyzetbe kerülnek. Tubrok rövidebb, gyorsabb nyelvmunkára kapcsol, ezzel is ösztönözve Ingridet, hogy haladjon lejjebb a férfiasságán. Ez lassan meg is történik. Mint mindig Ragal most is teljesen kikészül az orális kényeztetéstől, de most nincs "ideje" ennek hangot adni, mert éppen el van foglalva Ingriddel. Egyre jobban nyalja a nőt ahol csak éri, és próbál erősebb nyelvmunkára váltani odabent, kipróbálva melyik részt is kedveli a nő és hogyan. Ingrid amikor keményebb szopásra vált, akkor mégis hallhat egy-egy morgást a párjától. Amikor a férfi kellő levegőhöz jut és jön az élvezet, önkéntelenül is kiszakad belőle egy-egy. Élvezi hogy néha egészen gyengéd, masszírozó a kényeztetés, máskor durvább, keményebb és mindeközben a fenekét is markolja a nő. Ő maga a kísérletezés után visszaáll a szorgos nyelvmunkára, amit Ingrid eddig már párszor tapasztalhatott. Mikor már Ingrid több mint a büszkeség felénél tart már Ragal is érzi, hogy hamarosan megint olyan jó élményben lesz része mint nem is olyan rég. Amint Ingrid mélytorkozásra vált, érzi hogy Tubrok csak a csiklóját kényezteti és azt ingerli amennyire csak tudja a nyelvével és az ajkaival. Az, hogy teljesen megőrjítse Tubrokot sikerül. Ragal még jobban rogyaszt és a morgása is egyre gyakoribb lesz, hiába falja éppen Ingridet, a torkából feltör ez. Nem is tudja mit kezdjen magával az érzéstől. Csak folytatja tovább szorgosan amit eddig, közben nagyon jól érzi magát Ingrid szájában, torkában.
Mivel igen jól tartja őt a másik, Ingrid egyik kezével elengedheti a párját és nekiláthat a herék kényeztetésének. Amint hozzáér a tojásokhoz, érzi hogy nagyon jól teszi, hogy nem hagyja azokat figyelmen kívül. Így több felől érik Tubrokot az ingerek és még sokkal jobb érzés számára. Kezd teljesen beleveszni az élvezetbe és nincs mással elfoglalva az érzésen és Ingriden kívül. A fogása is kissé szorosabbá válik a nő csípőjén. Mintha csak azt kérné, hogy még, még. Ingrid ezen kívül azt is érezheti, így álló pózban, hogy Tubrok hereemelő izmai is igencsak rendben vannak, izgalmi állapotban ezzel sincs gond. Bár csak lövés előtt fognak igazán mozdulni.
Tubrok próbálja viszonozni az élvezetet amit kap és reméli, hogy Ingridnek is legalább olyan jó dolga van mint neki. Ahogy és ahol csak tud nyalakodik, alaposan megdolgozva a párja élvezetéért, ahogy eddig is. Ha Ingridnek valamelyik pontnál különösen jól esik, ott jobban elidőzik.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Pént. 03 Ápr. 2015, 10:20

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Tubrok válasza után elégedetten mosolyodott el Ingrid, főleg, hogy ezúttal nem csípős választ kapott, hanem ismét megerősítést, hogy a párja elégedett. Így most már nem is szurkálódott ezen ügyben tovább, hanem ennyiben hagyta a dolgot. Minden tökéletes volt, nem akarta elrontani egy megjegyzéssel, már csak azért sem, mert kivételesen nem volt erre mit mondania. Minden remek volt és ebben egyet is értettek. Azonban ez a békesség közel sem tartott olyan sokáig, alighogy felültek az előző „szóváltás” után az ágyon azonnal csípős megjegyzéseket tettek egymásra, még az egyik párna is nekirepült Ingrid jóvoltából Tubroknak, aki roppantul élvezte ezt a kis véleménynyilvánítást. Annak örült, hogy Tubrok is mennyire jól szórakozik ezen a kis jeleneten, főleg, hogy a nő még duzzogni is kezdett, játszva a sértettet, és Ingrid tudta, hogy mindezért mennyire odavan a párja. Látta is rajta a szeme sarkából, hogy mennyire élvezi, de érezte is a közelség miatt mindezt. Végül a válaszra és a széttárt karokra a nő megrázta a fejét és bosszús arccal nézett a szeretett férfira. Könnyedén leolvasható volt a szerepe, hogy azért bosszús, mert Tubrok szándékosan kiforgatja a szavait és ő közel sem állította azt, amit most a párja mond.
< - Kiforgatod a szavaimat, nem is azt mondtam, amit te állítasz – felelte duzzogva. >
De most már tényleg nem bírta ki azt, hogy ne vesse rá magát a férfira és ne döntse le az ágyra. Így gyorsaságát kihasználva, hogy Tubrok még észre se vehesse a mozdulatát vetette rá magát a párjára. Közben átölelte és úgy szándékozott ledönteni őt az ágyra és közben a két kezét is lefogni csuklónál. Ha ledőltek, akkor még a férfi hasára is ráült, hogy így is nyomatékosítsa, hogy most bizony a férfi az ő kezeibe került és csak az van, amit Ingrid mond.
< - Na szóval – kezdte komoly hangon a szerepe miatt. – Miért is forgatod ki minden egyes mondatomat? >
Úgy kérdezte, mintha éppen vallatná a párját, persze mindez is csak a játék része volt, bár éppen ezért várt „komoly” és „felelősségteljes” választ a párjától, hogy ő is fenntartsa tovább is a saját szerepét. Még akkor is, ha tudta, hogy az, ha lefogja a férfit az eddig szinte minden alkalommal fel is izgatta Tubrokot, főleg, ha nem volt képes szabadulni tőle utána. Bár, így ahogyan most fogta le a másikat, hogy a csuklókat a fej két oldalán, ilyen utoljára még odaát Ingrid csarnokában történt a vacsora után, ahol a férfi azt hitte, hogy a nő csak játszik vele így, és nem gondolta komolyan a lefogást. Pedig akkor éppen de, most viszont nem. A játék után jutottak el végül a reggelihez és a tetoválásokhoz, már étkezés közben ki is lett választva a megfelelő, amit azonnal magára is tett Ingrid. Aminek hála már az egész testfelületén volt már efféle testfestés. A nő ekkor még nyújtózott egyet, majd a kellően felizgult párját húzta a zuhanyzók felé. Közben még röviden beszéltek és Ingrid felhozta a testékszereket, amint mondta, hogy neki is voltak, főleg akkor, amikor csak nőkkel volt együtt azonnal látta, hogy a párja fantáziája beindul, pontosan, ahogyan ezt képzelte és várta. Csupán azt nem volt képes eldönteni, hogy Tubrok vajon egy, vagy több nővel képzelte el őt; de talán jobbnak is vélte, hogy nem tudja, hogy miféle disznóságokat képzelt el a párja ekkor. A kérdésre közben megrázta a fejét, majd szavakkal is válaszolt, miközben beállította, hogy milyen erősségű és meleg víz jöjjön rájuk a zuhanyzóból.
< - Változó, nem tettem senkinek sem kötelezővé, aki akart, annak volt, aki nem, annak nem – magyarázta. – Több szeretőm is volt abban az időben, mivel akkor épp nem jártam senkivel, így az egyszerre több is belefért. >
Azt mondta korábban, ha épp jár valakivel, akkor soha sincs harmadik fél a számára, legalább is úgy nem, hogy elhagyná az illetőt, de az édes hármas, orgia, arról és effélékről nem szólt egy szót sem, hogy belemegy-e. Így ebbe bőven belefért az, amit most mondott. Amint megszabadult a fehérneműtől és a víz is folyni kezdett a plafonból azonnal ment oda a párjához és átölelte őt. Éppen csak figyelmeztetni tudta a másikat, amikor a regeneráció beindult és Tubrok perceken keresztül nevetett, amíg ez a művelet zajlott. Hogy Ingrid tovább hallgathassa ezt direkt lassanként mozdult úgy, hogy minden felület meggyógyuljon, kiélvezve a párja nevetését, ami továbbra is zene volt füleinek. Amint ennek vége volt, utána tudtak csak beszélgetésnek is nekilátni. Itt sikerült végül megnyugtatnia a párját, hogy már vele is minden rendben van, mert az éjszaka folyamán rendbe hozta magát és tényleg nem kell tovább aggódni érte. Mindezek után gyorsultak fel az események, ahogyan Tubrok Ingrid kezét kezdte vezetni és a nő nekilátott annak, hogy a kezével kényeztesse a párját. Nem állt le ennyinél a másikkal végig simogatta, izgatta és markolta a férfi izmait, bőrét, az ajkaival pedig a hátat, vállat csókolta és szívogatta a bőrt. Ahogyan remélte nem is kellett sok idő ahhoz, hogy Tubrok ne bírja tovább, hanem maga elé próbálja őt rántani, amit Ingridnek esze ágában sem volt hagyni, mert más meglepetéssel készült. Nem is remélte, hogy akkorával, mint ami lett belőle. Főleg, hogy elsőre nem is jött rá a férfi, hogy mit szeretne Ingrid. Ahogyan már a hasat csókolta eszmélt fel a párja és helyezte át az egyik lábát a másik vállára. Ingrid ekkor, hogy jobb legyen az egyensúlyuk még a bokáit is keresztbe tette Tubrok feje fölött. Saját maga még kínozta volna egy kicsit Tubrokot, de nem maradt ideje, mert a férfi elébe rohant az egésznek és nekilátott a nyelvmunkának.
Ekkor azonnal végigsimult a férfin, hogy jobban érezzék egymást és saját maga is nekilátott a dolgoknak. Az elején lassan szándékozott haladni, de még ezt sem hagyta neki Tubrok, mert amint Ingrid nekikezdett úgy gyorsult a férfi nyelvmunkája, ami őt is gyorsabb haladásra késztette. A kicsit nehézkes neki az volt, hogy úgy helyezkedjen, hogy a fentről lezúduló víz ne folyjon bele az orrába a sűrű levegővétel közben és ezalatt rendesen tudjon a párja férfiasságával is foglalkozni. Itt egyelőre még ő is ölelte Tubrok derekát, a fenekét masszírozta, így tényleg csak a szájával alakíthatott, a kezeivel nem tudta még jobbá tenni az együttlétet, ekkor. A nyalakodás számára is remek volt, egyre jobban kezdett gyorsulni a légzése, bár ebből, míg ő hallotta Tubrok morgását és zihálását, a sajátjából szinte semmi sem hallatszott, úgy lett egyre halkabb, minél jobban a szájába fogadta Tubrok férfiasságát. Mindaz kellően betömte a száját és lenyomta a nyelvét ahhoz, hogy csak hümmögő és elnyomott, halk hangok hallatszódjanak tőle. Így Tubrok valószínűleg csak a megfeszülő testéből tudta kiolvasni, hogy mennyire jó Ingridnek, amit csinál. A kísérletezés közben Tubrok érezhette, hogy az nagyon jó volt Ingridnek, amikor igencsak mélyen benne járt a férfi nyelve a nő hüvelyében az érzékenyebb részeken. Még csak a férfiasság felénél járt, de már érezte, hogy Tubrok szinte megőrült az egésztől, ahogyan a teljes hímtagot végül a szájába vette érezte meg, hogy odafent a párja ekkor már csak a csiklójára koncentrál. Hangosan próbált volna felnyögni erre, de szinte semmi hang nem jött ki a száján. Néhány pillanatig hagyta, hogy belevesszen az érzésbe, amit Tubrok okoz neki, ha ekkor is kísérletezik Tubrok egy kicsit és megejti azt, hogy az ajkaival körbeveszi a csiklót és lényegében ugyanazt teszi, amit Ingrid vele, azaz, elkezdi szívogatni és szopogatni. Akkor érezhette, hogy ezzel érte el a legnagyobb hatást a nőnél, mert hangos, elfojtott hümmögést kap válaszul és érezhette, hogy Ingrid gyorsabban szedi a levegőt az orrán át, ahogyan a bőrre fújta azt ki, azonfelül a teste is megfeszült teljesen a gyönyörtől. Eddigre már teljesen a szájában, torkában volt Tubrok férfiassága, és nem csak a férfi volt megőrülve, hanem Ingrid is. Hallotta a folyamatos morgást, ami most már egyre hangosabb volt gyakoribb volt.
Amint megérezte a szoruló kezet a derekán azonnal rákapcsolt, nem csak a kezével kezdte a heréket is izgatni, masszírozni, hanem a jó pár pillanatos teljesen a szájában tartja a párja férfiasságát rész is elmúlt. Miként Tubrok nyelvmunkája is gyorsult annak a ritmusát vette fel, most már megvolt, hogy ebben a szögben miként tudja teljesen megába fogadni a másikat, így újra az egész hímtaggal kezdett foglalkozni. Szinte teljesen kiengedte a szájából azt, amikor már csak a töve volt bent, akkor a nyelvével nagyon gyors mozdulatokkal kezdte a makkot nyalni, annak a hegyét csak, hogy ezzel is tovább kínozza, őrjítse Tubrokot, majd újra tövig engedte a szájában Tubrokot. Eközben végig váltakozva, hol gyengéden foglalkozott a hímtaggal, hol pedig ismét keményen és durván szopta azt és foglalkozott vele, még akkor is, amikor ismét teljesen, tövig volt a hímtag a szájában. Ezt ismételte újra és újra, próbálva elérni, mintha Tubrok nem is a szájában járna, hogy olyan érzés legyen a férfinak hála azzal, hogy folyamatosan teljesen kinttől a legmélyebb pontig tud Ingrid szájában lenni. A fenék markolászást sem hagyta abba, ahogyan a herék izgatását sem. Az egész munkáját pedig annak a fényében, gyorsaságában folytatta, ahogyan Tubrok is dolgozott odafent, igyekezett a lehető legjobban felvenni a párja ritmusát. Lehunyt szemmel dolgozott teljes odaadással és élvezettel, miközben élvezte azt, amit Tubrok csinált vele, teljesen átadva magát az érzésnek. Továbbra is ebben a pózban így a nem éppen jó hozzáférés miatt a csiklójával való munkásságot élvezte a legjobban, vagy azt, hogy Tubrok nyelve a lehető legmélyebben van benne. Most, hiába foglalkoztak valószínűleg percek óta egymással Ingrid ekkor még érezhetően a közelében sem volt az orgazmusnak, pedig hihetetlenül élvezte azt, amit Tubrok csinált vele és azt is, ahogyan nyalhatta-falhatta, szophatta és teljesen magáénak tudhatta a párja férfiasságát.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Pént. 03 Ápr. 2015, 18:08

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

A reggeli kis játék kezd egyre csípősebb lenni, és azon felül hogy mindketten remekül szórakoznak Ingrid a szerepe szerint kezd igencsak duzzogó és sértett lenni. Tubrok mindezen remekül mulat és alig várja mit is tesz a nő. Szélesen mosolyodik el, ahogy Ingrid megszólal, hogy kiforgatja minden szavát. Ingrid neki tud ugrani a párjának és gyorsan le is dönti őt. Tubrok meglepődik, de csak egy kicsit, már számított valami ilyesmire, hogy túlfeszíti a húrt ezúttal. Miller egy pillanattal később már lefogja a párja csuklóit és az ágyra szegezi a férfi karjait, közben még a hasára is ráül. Ragal direkt elkezd mocorogni teljes testével, hogy Ingrid még jobban lefogja és rá nehezedjen, csak amikor már szinte alig tud mozogni, pillant fel elégedett mosollyal Ingridre. Amint meghallja a párja szavait, az elégedett mosolya még szélesebb lesz.
< - Mert imádom amikor durcás vagy és duzzogsz a jelentéktelen megjegyzéseim miatt. - vallja be őszintén, aztán kivár egy kicsit és folytatja - Na meg az sem rossz, amikor megbüntetsz mindenféléért. >
Néz szembe így a roppant szigorú Ingriddel, hogy mit is fog ezért a szemtelenségért művelni vele a nő. Főleg hogy a válasza nem volt komoly és felelősségteljes, csak őszinte. A kis játék végeztével állnak neki a reggelinek, aztán Ingridre felkerül a tetoválás és így már valóban szinte a teste minden részét borítják testfestések. A reggeli végeztével nem is időznek sokat a hálóban, Ingrid mesterien felizgatja a Tubrokot, aztán kézen fogva a fürdőbe vezeti őt. Még séta közben említi meg Ingrid, hogy volt jó pár testékszere korábban és ezeket Tubrok láthatja majd filmen, ne lepődjön meg, bár csak az intim piercingeket hordta forgatáson kívül. Azzal pedig, hogy elárulja, akkoriban csak női szeretői voltak remekül beindítja Ragal fantáziáját. Amíg Ingrid állítgatja a zuhanyzáshoz a vizet, nem is tudja de nem is akarja tudni, hogy milyen disznóságokat képzel el a párja, pedig ezúttal Tubrok csak egy egyszerű női együttlétet képzel el. A nő szavaira lassan bólint, hogy megértette.
< - Biztosan izgalmas időszaka volt a szexuális életednek. - jegyzi meg Tubrok amit tényleg gondol Ingrid akkori időszakáról. >
A víz ezután folyni kezd és Ingridről is lekerül a fehérnemű, ami csodával határos módon valahogy eddig rajta maradt. Hátulról átöleli Tubrokot és percekig regenerálja a férfit, mivel külön figyel rá, így hátulról mindenhol sikerül meggyógyítania, ahol megsebezte. Jó pár hosszú percig hallhatja eközben a párja üdítő nevetését, ami zene a füleinek. A folyamat végeztével Miller meg is nyugtatja a másikat, hogy éjszaka rendbe hozta a hormonháztartását és most már nincsen semmilyen baj. Ez pedig hatalmas megkönnyebbülés Tubrok számára. A dolgok pedig valóban innentől kezdenek veszélyesebbé válni.
Ingrid először még csak a simogatja és a kezével kényezteti Tubrokot. Amikor már a férfi kellően felizgult és maga elé akarná húzni, hogy végigcsókolja az új tetoválását, felugrik a vállára és egy kis idő után már fel is veszik a pózt. Ragal egyből bele is vág a közepébe, így Ingridnek sincs olyan sok ideje, hogy kínozza a párját. Az elején még lassan akar haladni, de gyors nyelvmunkával Tubrok ezt sem hagyja számára. Ingrid halk nyögései alig hallhatóak, a szájában lévő büszkeség elnyomja ezeket, de Tubrok a testének rezdüléseiből is pontosan érzi hogy mit és mennyire élvez a nő. Ő maga pedig most is hangoskodik és morog amikor valami különösen jól esik neki. Már akkor megőrül szinte amikor még csak a férfiasságának a fele van Ingrid szájában. És a folytatásban ez csak egyre fokozódik. Cserébe Tubrok is egyre szorgosabb nyelvmunkára vált és a kísérletezés is édes gyümölcsöt terem Ingrid számára. A férfi elkezd külön csak a csiklójával foglalkozni és külön ki is tapasztalja mi is legjobb igazán. Ajkaival valóban körbe veszi a csiklót és elkezdi azt nyalogatni, ingerelni és szívogatni. Gyakorlatilag szopogatja azt, amennyire tőle telik. Ingridnek ekkor már tövig a szájában van Ragal férfiassága, így teljesen kölcsönös amit egymással művelnek. Tubrok kicsit még kísérletezik, kipróbálja hogy Miller finomabban vagy erősebben szereti-e ahogy a csiklójával foglalkozik. Ingrid derekán hamarosan megszorulnak az ujjak és ez ösztönzi őt is hogy rákapcsoljon. Most Tubrok kerül olyan helyzetbe hogy nem tudja mit kezdjen magával az érzéstől és hangosan kezd morogni tudtára adva Ingridnek ezzel hogy mennyire jó amit csinál. Ingrid fel tudja venni a párja nyelvmunkájának ritmusát és abban a tempóban tudja tovább kényeztetni a férfiasságot és a heréket. Lassan kiengedi a szájából a férfiasságot, aztán gyors nyelvmunkával kezdi a makk hegyét nyalni. Tubrok teste az érzéstől megremeg, egy pillanatra abbahagyja a nyalakodást is és egy halk nyögés után újra kiszalad a száján az a szitokszó.
< - Úgy-úgy. - helyesel morgó hangon. >
Majd Ingrid újra teljesen a szájába engedi a hímtagot és Tubrok is visszatér az orális kényeztetésre. Most a másik dolgot próbálja ki amit a legjobban élvez Ingrid. Megfeszíti és előre tolja a nyelvét, a lehető legmélyebben Ingrid hüvelyébe hatolva majd úgy kezdi meg a kezdetben lassú majd gyorssá váló nyelvmunkáját. Ezzel remekül elfoglalja magát a saját élvezetén felül, így eszében sincs abbahagyni a munkálkodást. Ha tud akkor még rá is kapcsol. Közben rendkívül élvezi hogy Ingrid odalent majd felfalja és teljesen a nő birtokában van a férfiassága. Ingrid továbbra is fel tudja venni a ritmus és eléri amit akar, hogy majdnem kicsússzon a szájából Tubrok férfiassága, aztán újra teljesen magába fogadja. A feneket is könnyen masszírozhatja, ahogy a heréket is kényeztetheti. Érzi hogy mennyi élvezetet szerez ezzel a párjának és ahogy az ezt viszonozni próbálja neki. Azzal hogy hol gyengédebben, hol keményebben szívogatja és foglalkozik a férfiassággal továbbra is megőrjíti és kikészíti Tubrokot. Cserébe a férfi a nagyon mély nyelvmunkát felváltja a csikló szopkodásával, a bevált módon.
Még egyikük sincs az orgazmus közelében, csak élvezkednek, egymást nyalva-falva, mialatt a kellemesen meleg víz folyik rájuk és a lehető legkellemesebben töltik el az időt.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Pént. 03 Ápr. 2015, 20:41

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
A kis játék tovább folytatódott a szerelmesek között, mostanra Ingrid már igencsak kezdtek belelendülni. Ingrid mostanra állandóra felvette a duzzogó és sértett szerepet, amin Tubrok igencsak jót mulatott. Sőt, a nő még látta is rajta, hogy szinte várja, hogy mi lesz a következő lépése ebben a helyzetben. Erre pedig nem is kellett olyan sokat várni, mert már a következő visszaszólás után valóban nem bírta tovább és nekiugrott a párjának. Arra természetesen ügyelt, hogy ne okozzon fájdalmat, illetve sérülést a másiknak, de mégis kitudja vitelezni azt, amit szeretett volna. Mindezt végül maradéktalanul sikerült is végrehajtania. Érezte ugyan, hogy kissé meglepte Tubrokot, de a férfi valószínűleg számíthatott effélére már, mert szándékosan provokálta őt. Néhány pillanattal később Tubrok újra az ágyon feküdt, a kezei a feje két oldalán és Ingrid tartotta őt lefogva, miközben még a férfi hasára is ráült. Kívülről roppant mulatságosnak tűnhetett, hogy amilyen pici volt a férfihoz képest mivel próbálkozik, de a valóság az volt, ha nem akarta volna, hogy a párja szabaduljon ebből a helyzetből, akkor nem tudta volna megtenni. Ahogyan mocorogni kezdett a férfi valóban az történt, amire számított, Ingrid módosított a fogáson és úgy helyezkedett, tette meg mindezt, hogy teljesen le legyen „szögezve” a párja alá és semennyire se legyen képes mozdulni. Lényegében pontosan az ellentétét próbálta elérni annak, ami szeretkezéskor volt, akkor Tubrok tudott mozogni és ő nem, most pedig ő, míg a férfi nem. Egészen eddig is szélesen mosolygott a férfi, de most csak fokozódott mindez, mintha nem ő lett volna rosszabb helyzetben kettejük közül ebben a helyzetben. A válasz közben alig tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el gyengéden az őszinte válaszra, tudta, hogy a férfi szereti, ha ezt játssza meg, hogy duzzog és sértett, de attól függetlenül örült az őszinte válasznak. De mivel a szerepből nem akart kiesni, ezért összeszorította az ajkait és csücsörített egyet miközben megrázta a fejét. Ebből látható volt, hogy a szerepe szerint nem volt jó a válasz, amit kapott.
< - Ez nem volt sem komoly, sem pedig felelősségteljes válasz – kérte ki magának. – Pedig azt vártam. A büntetésed pedig az, hogy nem kapsz büntetést. Meg kell várnod, hogy este kapd meg, addig is pedig szenvedni fogsz, bele fogsz betegedni abba, hogy nem tudod, hogy mit tartogatok neked. >
Jelentette ki fölényesen, mintha élete legnagyobb büntetését osztotta volna ki Tubrok számára. Így néhány másodperc múlva el is engedte a férfi csuklóit és a férfi hasáról is felemelte magát, nehogy véletlenül is hozzáérjen a büntetés elmaradása miatt. Majd, ha tudott és engedte a férfi, akkor elhúzódott tőle és ekkor pattant ki először az ágyból, hogy menjen és behozza a reggelit. A reggeli után már mentek is a zuhanyzóba, vagyis a felizgult Tubrokot az energiával csordultig tele levő Ingrid húzta maga után és még beszélgettek pár mondatot a testékszerekről is. Ingrid érezte és látta is, hogy mennyire beindította a párja fantáziáját, amikor mondta, hogy a testékszeres időszakában csak női szeretői voltak. Ezt már mondta korábban is, igaz ennyire nem részletesen, csak tisztázás szempontjából, hogy a férfi tudja, hogy Ingrid teljes mértékben biszexuális és egyik nemmel sincs gondja semmilyen szempontból. A férfi utolsó megjegyzésén csak megcsóválta a fejét, természetesen szinte minden férfinak roppant izgalmas, amikor a szeretett nőt, vagy a vágy tárgyát lehet elképzelni egy másik nővel, mert ez minden férfi számára roppant izgató volt. Tény és való, hogy a Birodalomban mindez tiltott volt, hiszen a homoszexualitás is tiltott, javítandó, de Ingrid soha sem akarta javítani mindezt, ez ő volt és így érezte jól magát. Számára pedig ez volt a legfontosabb, az apja sem szólt bele soha sem, hogy a lányokat is szereti, sem az anyja, sem más, nem mintha érdekelte volna bármelyik is, ha megtörtént volna. Ez is ő volt, így el kellett fogadni, vagy megszökni.
< - Izgalmas volt – értett egyet. – De a mostani sokkal jobban az. >
A végén még Tubrokra is kacsintott, de a szavai teljesen őszinték voltak, hogy ezt most sokkalta jobban élvezi, mint azt. Annak ellenére, hogy a nőket sem vetette meg és bármikor rávehető volt arra, hogy nőkkel is szeretkezzen mindig is a férfiakkal való együttlétet élvezte jobban és ha választani lehetett, akkor a férfiakat választotta. Azt valahogyan sokkalta teljesebbnek érezte mindig is. De most ebbe nem akart jobban belegondolni, így meg is szabadult az extrém hosszú ideig rajta maradt fehérneműtől, majd megengedte a vizet és visszament Tubrokhoz, akit át is ölelt hátulról, hogy végre regenerálhassa. Aközben örömmel és boldogan hallgatta végig a férfi nevetését, majd a regeneráció végén kezdtek újfent a szeretkezés után feszegetett második körbe bele.
Először csak Ingrid kezdte Tubrokot izgatni a párja kérése alapján, akit hamarosan sikerült is annyira lázba hoznia, hogy már húzta volna a nőt maga elé, hogy Ingrid is elcsábuljon, de neki volt egy kellemesebb meglepetése ennél. Ingrid szépen lassan akart haladni, de minderre nem volt ideje és lehetősége, mert amint teljesen feltárulkozott Tubroknak a férfi teljes hévvel vetette bele magát Ingrid kényeztetésébe. Így ő is azonnal felvette a ritmust és máris a szájába fogadta a férfit. Mind a ketten hamar sűrűn kapkodták a levegőt és ezúttal a megszokottól eltérően Tubrok volt a hangos, míg Ingrid hasonlóan halt, mint amikor a szája be volt tömve az előző este, hasonló okokból. Szerencsére amiatt, hogy Tubrokhoz simult a férfi tudott olvasni a teste rezdüléseiből és érezhette, hogy mennyire jó volt mindez Ingridnek is. A nő figyelt arra, hogy mikor volt hangos a férfi, mert hamar rájött arra, hogy akkor igencsak jó dolgot csinál és vissza-visszatért arra a részre, dologra, amit akkor csinált, hogy újra kicsalhassa a morgást a szeretett férfiból. Azt azonnal megérezte, hogy ismét szinte megőrült a férfi, ahogyan a férfiassága még csak félig volt Ingrid szájában, ő pedig nem akarta ennyiben hagyni. Közben pedig ő maga is élvezte tovább, hogy mit is csinál odafent Tubrok. Hangos „hmmpffmmm” hang hallatszott Ingrid felől, ahogyan Tubrok szívogatni kezdte a csiklóját és meg is rándult a teste gyönyörtől erre az érzésre. Valószínűleg hangosan nyöszörgött, vagy nyögött volna fel, de Tubrok büszkesége nem engedett többet számára. Ekkor már sűrűn kapkodta az orrán keresztül Ingrid a levegőt és a bőre is libabőrös lett a kellemes és jó érzésektől. Azt Tubrok érezhette, hogy most külön ügyel a nő arra, hogy ne engedje a testét meg-megugrani a gyönyörtől, nehogy kárt tegyen Tubrokban és összehúzza a kezét, a hasát, vagy a mellkasát. Így viszont finom és gyenge remegés volt érezhető az egész testében. Ez akkor kezdődött nála, amikor már teljesen a szájába vette Tubrok férfiasságát. Annak ellenére, hogy a férfi tudta, hogy a nő szereti a durva szexet és a durva nyelvmunkát is, de a csiklója szívogatása esetén a közepes intenzitás volt az, ami a legjobban esett neki a másik már kicsit túl durva volt a legérzékenyebb ponton. Ekkor Tubrok láthatta, hogy Ingrid combjai is meg-megrándultak a gyönyörtől a testében a remegést is érezhette végig. Itt pedig Ingrid is érezte, hogy a párja mennyire nem tudott mit kezdeni vele, így ő maga is rákapcsolt. Ekkor engedte ki a szájából a férfit és gyors nyelvmunkával izgatta, ingerelte a makk hegyét, elégedetten vette tudomásul a mély morgó hangot, illetve a szitokszót is, ami kicsúszott a párja száján, ennél jobb bókot keveset kaphatott. Így a későbbiekben is élni szándékozott ezzel. Amíg visszaengedte a szájába a teljes férfiasságot újra szopta, nyalta, masszírozta a férfiasságot, ahogyan kifele engedte újra ezt tette, majd az egész végén ismét megismételte a makk ingerlését, de mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem engedte ki a szájából a férfiasságot, csak a szája kezdetéig engedte ki azt magából, de teljesen nem. Így ezt ismételgette újra és újra, miközben továbbra is a feneket és a heréket is markolászta, izgatta. Közben mindvégig érezte, hogy mennyire oda volt a párja azért, amit művel.
Szerencséjére Tubrok is kitett magáért, ismét valószínűleg éppen teljesen volt benne Tubrok férfiassága a torkában már, amikor nekilátott a férfi annak, hogy odabent a hüvelyében izgassa őt. Sikerült a férfinak kellően mélyen beléhatolnia Ingridbe és így elérnie mélyen bent a G pontját, mire ismét meg megrázkódott a gyönyörtől a nő és újra hangos „hmmpffmmm” hangzott fel odalentről. A gyönyör hullámai egy pillanatra az érintéstől átcsaptak felette, ösztönösen húzta szét a lábait és tolta feljebb a csípőjét és így az ágyékát Tubroknak, hogy mégjobban szétnyissa magát és felkínálja önmagát a párjának, aki így mégjobban hozzáférhetett, könnyedebben és mélyebben, ha akart. Most már egyre jobban reszketett Ingrid teste a gyönyörtől, mindenhol. A saját tempóján is ekkor kezdett gyorsítani, ugyanazt tette, amit eddig is, váltakoztatva a tempón, a gyengédtől a keményig, a nyalogatástól a szívogatásig, a majdnem teljesen kiengedéstől egészen a mélytorokig. Tubrok is érezhette, hogy most még szenvedélyesebb, odaadóbb lett Ingrid, mint eddig, ahogyan kezdte a nő egyre jobban élvezni, amit a férfi csinált vele, úgy lett ő maga is hevesebb, hogy mégjobban kiszolgálhassa a férfit és tényleg teljesen megőrjítse. Nem csak a rutinját, de a saját gyorsaságát is kihasználta ebben a helyzetben, hogy olyan élményben részesítse Tubrokot, amilyenben remélhetőleg még soha sem volt része. Újra és újra el akarta érni a káromkodást, a morgást, akár úgyis, hogy emiatt kénytelen hosszabb időre felhagyni a férfi azzal, hogy vele foglalkozzon. Ha mégsem, akkor saját maga is egyre jobban élvezte azt, amit csinált vele a férfi, egyre többször hangzik fel az elfojtott nyöszörgés, nyögdécselés felőle és a teste is egyre jobban remegett. Ezúttal valószínűleg Tubrok fog előbb a csúcs közelébe eljutni, így Ingridnek esze ágában sincs addig abbahagyni azt, amit csinál, amíg meg nem érzi, hogy Tubrok az orgazmus közelébe nem ér.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Szomb. 04 Ápr. 2015, 14:16

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ha valaki látná Ingridet és Tubrokot akkor valóban meglepődhetne hogy a látszólag kicsi és törékeny Ingrid úgy fogja le a párját hogy az mozdulni sem tud, olyan mintha alá lenne szegezve. Tubroknak azonban nagyon is tetszik ez a helyzet. Már előre várja a büntetését a szemtelen szavai után. Ingrid ahogy végül elmondja, hogy mi lesz a férfi valódi büntetése és elengedi, sőt még el is húzódik tőle, látja hogy Tubrok hatalmasat koppan. Gyorsan felül az ágyon és még Ingrid keze után is kap. Az egész reakciója mintha csak azt mondaná "na büntess meg".
< - Gonosz vagy. - jegyzi meg mosolyogva. >
Ingrid ezután kipattan az ágyból, behozza a reggelit. Nekilátnak beszélgetés közben a reggelinek, és Ingrid megmutatja a tetoválásmintákat is, amelyek közül Tubrok kiválasztja a kedvencét, amely fel is kerül a nőre. A reggeli és minden más befejeztével Ingrid energikusan bedobja magát, kellően felizgatja Ragalt, aztán kézen ragadja és pillanatok alatt máris a zuhanyzóban vannak. Ingrid ledobja magáról a fehérneműjét és megnyitja a vizet, állítgatva annak erősségét és melegségét. Közben megint egy remek és izgató témával rukkol elő Tubrok számára. Mind a testékszerek mind Ingrid korábbi leszbikus szexuális élete rendkívül izgató a férfi számára. Végül Ingrid válasza és a kacsintás telitalálat Tubroknál, akinek jól esik a kis megjegyzés.
< - Ennek nagyon örülök. - válaszol őszinte mosollyal a férfi - Próbálok jó lenni. >
Azért jót tesz Tubrok egojának, hogy képes Ingrid szexuális igényeit kielégíteni és a földi emberekhez képest túlhajtani magát ennek érdekében. Sokat ad a büszkeségéhez. De ebbe a férfi nem akar jobban belegondolni, minthogy Ingrid sem abba, hogy a férfiakat mindig is valamivel jobban kedvelte ilyen téren. Amikor már fentről esőszerűen folyik rájuk a víz, Ingrid hátulról átöleli Tubrokot és regenerálni kezdi. A hatalmas nevetések és a regeneráció végeztével azonban kezd újra veszélyesebb vizekre ringatózni a helyzet, ahogy ez várható volt.
Legelőször csak Ingrid izgatja a párját és húzogatja annak férfiasságát, de nem is kell sok izgatás, Tubrok máris többet szeretne és ekkor jön el a pillanat amikor Ingrid bevetheti a meglepetését. Ingrid az elején még lassan akar haladni, de amint Tubrok észbe kap és Ingrid kitárulkozik előtte, rögtön a közepébe vág a dolgoknak így lehetőséget sem hagyva Millernek a további kínzásra. Kölcsönösen kezdenek egymással orálisan foglalkozni, álló helyzetben, ami remek élménynek bizonyul. Nem is kell sok idő, máris mindketten igencsak sűrűn veszik a levegőt, ahogy egyre jobban haladnak az élvezetekkel. Szerencsére érzik egymás minden rezdülését így Tubrok arra figyel, hogy mikor feszül meg jobban a nő teste, vagy éppen mikor remeg már az érzéstől és azt folytatja amit akkor csinált. Ingridnek elég a férfi hangoskodására figyelnie. Amikor ugyanazt ismétli meg újra és újra háromszor is egyre hangosabb morgást ér el a férfinél. Úgy tűnik remekül megy ez neki. Ingrid még csak a párja büszkeségének felénél tart, de már megőrjíti vele Tubrokot. Ragal a lentről jövő „hmmpffmmm” hangra figyel. Érzi, hogy a nagyon durva kényeztetés már nem jó Ingrid csiklójánál, ezért gyenge-közepes erősséggel folytatja tovább a csikló szopkodását és nyalogatását. Az hogy a szeretett nő teste még libabőrös is lesz csak megerősíti hogy csinálja a dolgát. Ingrid azzal, hogy a teste szinte folyamatosan remeg és meg-meg rándul csak "még rosszabbul jár" ugyanis Tubrok még inkább rákapcsol és próbál minél többet kihozni a nő élményéből. De Tubrok sem bírja sokáig amit odalent művel vele a másik, nem bírja ki hogy ne morogjon és a rendkívül jó érzéstől még egy káromkodás is kicsúszik a száján. Aztán visszatér szorgosan Ingrid kényeztetésére. Érzi hogy mikor csap át a gyönyör hulláma Ingriden, és rögtön megérti mit is akar a nő teste amint jobban kitárulkozik és feljebb tolja az ágyékát. Nem is habozik, megpróbálja még inkább beletolni a nyelvét Ingridbe és feszes nyelvmunkával minél mélyebben nyalni. Ha Ingrid teste reszketni mind inkább gyorsabban és mélyebben csinálja. Ingrid folytatja amit eddig, hol keményebben, hol gyengédebben bánva a párja férfiasságával. Teljesen a szájába engedve azt, majd csak a végét szájában tartva és a makk hegyét gyors nyelvmunkával izgatva. Ahogy telik az idő egyre odaadóbb és egyre gyorsabb, gyorsabb mint egy átlagos nő lehetne. Közben a heréket és Ragal fenekét sem kíméli. Lassan felül kerekedik ebben a helyzetben és Tubrok ismét nem tudja, hogy mit kezdjen magával az érzéstől. Egyre többször akad meg Ingrid kényeztetésében, és kell neki egy nagyobb levegő hogy folytathassa. Rendkívül intenzív az élmény amit a férfiasságával művel a nő. Többször hangosan kezd el morogni, és még egyszer kicsúszik a száján a szitokszó és csak azért nem többször mert próbál figyelni rá és megmutatni hogy azért "jól nevelt" ilyen téren is és ne káromkodja végig. Teljes odaadással néhány perc kell Ingridnek, hogy elérje amit akar.
< - Mindjárt elmegyek... - szólal meg Tubrok a levegővételek között. >
És valóban érzi Ingrid, hogy már nem kell sok a párjának és el fog élvezni, különösen ha a makkját is ismét külön izgatja.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Szomb. 04 Ápr. 2015, 16:24

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingridnek sikerült végül könnyedén lefognia Tubrokot úgy, hogy a férfi mozdulni sem tudott alatta. Természetesen, mint az utóbb alkalmakkor a férfi most is remekül élvezte mindezt, hogy így elbánt vele Ingrid, pedig ezúttal még semmit sem tett. És ezúttal nem is állt szándékában, mert ezt tervezte büntetésnek. Főleg, hogy a nő most látta is, hogy roppantul várta azt, hogy mit is fog kapni, nagyon rövid gondolkodás után pedig Ingrid végül el is mondta a büntetést, amit kitalált. Azaz ismét türelemre kárhoztatta a párját, hogy türelmetlenül várja ki, amíg este megkapja a büntetést és főjön meg a saját levében arra várva, hogy mindez megtörténjen. Látta és érezte a csalódottságot is, ahogyan végül kimondta a szavakat, majd elengedte és elhúzódott a párjától. Egyáltalán nem ezt a választ várta a férfi; mindezen pedig Ingrid mulatott nagyon jót, hogy így sikerült pofára ejtenie a másikat. Kivételesen a játék kedvéért engedte, hogy utána kapjon Tubrok és el is érhesse a kezét. Kíváncsi volt, hogy mit is akar majd tenni a férfi, hogy odahúzza-e magához, vagy most ő kerül-e alulra. Azt egyébként minden mozdulatból ki tudta olvasni, hogy mennyire akarná a férfi, hogy kikapjon és megbüntesse őt Ingrid, de neki továbbra sem állt szándékában megtenni, így továbbra is remekül szórakozott mindezen. A mosolygós szavakra még ki is öltötte boldogan, vidáman a nyelvét. Ezzel is mutatta, ami amúgy a mozdulataiból is érződött, hogy mennyire jól szórakozik.
< - Nem vagyok, csak te vagy telhetetlen – felelte szemtelenül. – Ez is egy olyan dolog, hogy nem kaphatsz meg mindent elsőre. >
Folytatta már-már kioktató hangsúlyban, mintha éppen kisgyerek lenne Tubrok, akit ki kell oktatni és meg kell nevelni, hogy mások előtt, társaságban rendesen tudjon viselkedni. Ezek után következett a reggeli, majd a tetoválás feltevése, és végül miután mind a ketten degeszre ették magukat a reggeliből Ingrid vonszolni kezdte maga után Tubrokot a zuhanyzóba. A beszélgetés, amit elkezdtek még a szobában a zuhanynál ért véget Ingrid testékszereiről és arról, hogy ezt főleg a lányos időszakában hordta. Az egészet végül azzal zárta le, hogy kacsintva nézett a párjára és úgy mondta ki, hogy a mostanit időszakot élvezi a legjobban a szexuális időszakában, hogy Tubrokkal lehet együtt. Azonnal megérezte és meglátta, hogy a bók, főleg talán a kacsintás miatt mennyire jól esett a másiknak és még tovább növelte az egóját. Nem igazán tudta Ingrid, hogy még hova növelheti, de tudta, hogy mindig ez történik.
< - Annyira próbálkoznod sem kell, megy az anélkül is – suttogta már akkor, amikor visszaért. >
Még kedveskedésként ekkor bele is csókolt egyszer a párja hátába, mielőtt hozzásimult volna teljesen, hogy a regenerációt megkezdhesse. Annak a végén szinte azonnal nekiláttak forróbb területekre való evezésnek. Ingrid kezdte el a férfi kézzel való kényeztetését, majd ahogyan már sikerült teljesen felizgatnia őt annyira, hogy el akarja Tubrok is csábítani őt ugrott fel a vállára, hogy a kellemes meglepetést is felhozhassa és így, orálisan folytassa majd a másik kényeztetését. Sajnos a kezdeti meglepetést nem tudta úgy folytatni, mint szerette volna, mert Tubrok végül kapcsolt, hogy mire megy ki az egész és ő is belevetette magát a dolgokba, amik miatt Ingrid is kénytelen volt egyből rátérni a lényegre ő maga is. Mind a ketten így könnyedén tudtak figyelni a másikra hála annak, hogy szorosan simultak a másikhoz, és már a rezdülésekből érezhették, hogy a másiknak mi a jó. Ingrid is e szerint kényeztette Tubrokot. Saját maga is egyre jobban kezdte élvezni az egészet, különösen akkor, amikor a csiklóját szívogatta Tubrok, illetve, amikor teljesen mélyen járt benne a nyelvével és időnként már-már a G pontját is elérte. A gyönyör hullámai ekkor csaptak át a nő felett többször is és a szájában levő férfiasság ellenére is hangosabb kezdett lenni úgy, hogy többször is meghallhatta a párja mindezt. Arról nem is beszélve, hogy a teste is árulkodott erről, már folyamatosan remegett, libabőrös volt a gyönyörtől és egyre jobban kellett figyelnie arra, hogy ne ránduljon meg a teste, hogy ne tegyen kárt Tubrokban. Saját maga is egyre gyorsabban, odaadóbban izgatta, szopta a férfit, már olyan sebességgel, amit egyszerű ember nem is volt képes kivitelezni, azt hallotta és érezte a saját gyönyörén felül, hogy Tubrok odáig van ettől és érezte, hogy egyre gyakrabban hagyja abba az ő kényeztetését azért, mert nem tud mit kezdeni magával. A morgás is hangosabb, folytonosabb lett, és újra hallotta a káromkodást is. később csak azért nem, mert most is érezte, hogy a férfi próbálja visszafogni magát. Annak ellenére, hogy meddig szokta bírni a férfi és nemrég ment el csak pár perc kellett Ingridnek ahhoz, hogy elérje azt, hogy Tubrok teljesen közel kerüljön az orgazmushoz. Ahogyan ezt kimondta a férfi Ingrid visszavett azonnal a tempóból, nem így szerette volna befejezni, már csak azért sem, mert ő még nem volt a csúcs közelében azért sem, mert a ténykedése miatt többször kizökkent Tubrok és nem tudott vele kellően foglalkozni. A kezeivel elengedte a párját és leengedte őket a földre, majd kiengedte a szájából a férfit.
< - Engedj el! – kérte zihálva hangosan. >
Ha Tubrok lejjebb engedi, akkor a kezeivel megtudott már támaszkodni a talajon és ha elengedte a derekát, akkor szépen ruganyosan engedte le a lábait és így is állt fel a lábára. De nem is várt sokat, tudta, hogy ez a néhány másodperc elég lesz arra, hogy Tubrok kicsit tovább bírja és ne élvezzen el azonnal, ahogyan beléhatol majd. Odalépett a férfihoz és magához húzta közben csókolta és visszahátrált a falig és így húzta magával Tubrokot is. ha már ott voltak, akkor ugrott fel a férfihoz, a lábaival körülfonta a párja derekát és ezúttal saját maga nyúlt le a férfi büszkeségéhez és vezette magába. A túl sok megszakítás miatt nem tudott volna elélvezni az orális szex közben, így ki akarta használni az alkalmat, hogy saját magának is orgazmusa legyen és még kemény szexet is kapjon. Főleg, hogy most már Tubrok is rájött, hogy ez milyen jó és ez a póz tökéletes volt hozzá. A csókot ezen idő alatt egy pillanatra sem hagyta abba, olyan érzés volt, mintha fel akarta volna falni a férfit, a kezeinek érintése is végig izgató, ahogyan a párja vállán, hátán simított végig és a másik kezével a tarkót tartotta, hogy ne tudjon a csókból elhúzódni Tubrok. Ha a férfi elkezd benne mozogni, akkor megvárja, amíg teljesen biztosan benne lesz a férfi és ő is akkor kezd bele pontosan ellentétes ritmusban tenni mindezt, hogy az egész még hevesebb és szenvedélyesebb lehessen.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop Szomb. 04 Ápr. 2015, 23:16

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid azzal, hogy hagyja Tubrokot a saját levében megfőni eléri amit akar és nagyon jól megbünteti a férfit, olyan módon ahogy az nem is számít rá. Miután Ingrid elhúzódik a férfitől az a keze után kap és mivel sikerül megfognia, a mellkasára húzza a nő kezét, így elérve hogy valahol mégis hozzáérjen Ingrid és még közelebb is kelljen húzódnia hozzá. A szavakra és a gúnyos nyelvöltésre végül beletörődően lehajtja a fejét.
< - Akkor kénytelen leszek várakozni. - jelenti ki egy megjátszott sóhaj mellett. >
A kis játék után szépen sorban egymás után következnek az események. Ingrid energikusan kiszalad a reggeliért, nekilátnak enni, közben Ingridre felkerül a tetoválás, végeznek a reggelivel, Ingrid bedobja magát és sikeresen felizgatja a párját, majd alig ad időt a férfinek máris szinte húzza maga után a zuhanyzóba. Ott beállítja a vizet és leveti magáról a fehérneműt. Végig az úton és még a zuhanyzóban is beszélgetnek. Ingrid bókja remekül célba talál, de itt még nem áll meg, ad még egy bókot a párjának és még a hátába is belecsókol, mikor már hátulról öleli őt.
< - Most mondjam azt viszonzásul amit nem szeretsz hallani...? >
Kérdezi roppant kedvesen Ragal, egy kis célzással. Ezután kezdi Ingrid teljes testével regenerálni a férfit, ami még remek mulatság is a párja számára. De a regeneráció végeztével máris veszélyesebbé válnak a dolgok. Ingrid teljesen felizgatja Tubrokot, aztán felveszik az állásban lévő pózt és nekilátnak egymás kölcsönös orális kényeztetésének. Mindketten figyelnek a másikra és a szeretkezés hamar nagyon élvezetessé válik. Tubrok Ingrid csiklóját szívogatja, gyengéden vagy közepes erővel, illetve nagyon mélyen, szinte már a G ponton nyalja a nőt és próbál mindent megtenni hogy Ingrid minél jobban élvezze a dolgot. Ennek hála Ingrid teljes teste remeg és még libabőrös is az érzéstől. Ingrid megtalálja a legjobb módot ahogy a legodaadóbban, leggyorsabban tudja szopni Tubrokot és ezzel teljesen ki is készíti a férfit. Oly annyira hogy az sokszor abbahagyja a kényeztetését és mély hangon, folytonosan morogni kezd vagy éppen egy szitokszó csúszik ki a száján. Nem is kell több pár percnél Ingrid intenzív ténykedésével, Tubrok érzi hogy közel van az orgazmushoz és figyelmezteti is Ingridet, nehogy váratlanul érje a nőt. Bár Ingrid már így is érezte. Vissza is vesz a tempóból, a kezeivel elengedi a férfit és megtámaszkodik a padlón. Ahogy kimondja a kérést, Tubrok elengedi őt és figyeli, ahogy Ingrid ruganyos mozdulatokkal feláll. Ezután Millernek lehetősége van teljesen letámadni Tubrokot, aki nem is tud mit tenni. Élvezi ahogy a nő magához húzza, átöleli, csókolja és a falhoz hátrálnak. Egyik keze Ingrid mellére tapad, a másikkal az oldalát simogatja és reflexből a falhoz nyomja. Ahogy Ingrid felugrik rá, a kezei azonnal a nő fenekére tapadnak és úgy tartja meg őt. Kiélvezi hogy Ingrid magába vezeti a férfiasságát és rögtön neki is lát mozogni a nőben. Kell egy-két tolás de utána már jól van benne. Az izgató mozdulatokból, a csípőjét átfogó lábakból és Ingrid vele ellentétes mozgásából máris tudja mit akar a nő. Ingrid érzi, ahogy a párja a falnak tolja a hátát, annyira hogy az is támassza, aztán rákapcsol. Az egész testét beleadja Ragal, minden egyes izmával dolgozik hogy a csípő és ágyékmunkája a lehető legjobb legyen. Nem is kell sok idő, durva és gyors tolásokra vált, minden egyes alkalommal majdnem kicsúszva Ingridből, aztán teljesen belé hatolva, hogy lehetőleg a makkja már Ingridet ostromolja belülről. Szívesen elhúzódna, hogy a csók helyében több levegőt kapjon és moroghasson egy kicsit a nőnek, de ezt nem tudja megtenni a tarkóján lévő kéz miatt, amivel Ingrid ott tartja őt a csókban. Így úgy dönt, hogy úgy dolgozik ahogy tud és megadja a szexistennőnek amire vágyik. Ingrid elkezdi érezni, hogy a párja megint nagyon szenvedélyes és vad lesz, érzi a férfi testének mozgását ahogy a testében minden izom feszül és rezdül, úgy mintha ez lenne az utolsó alkalma Ingriddel, érzi a gyors levegővételeit és a csókját ahogy hihetetlenül szenvedélyessé válik, mintha ki akarná inni a lelkét.
Tubrok már nem is akar mást mint megadni mindent Ingridnek, teljesen beleveszik ebbe és nem is akarja abbahagyni amíg mindketten el nem élveznek, legjobb esetben pontosan egyszerre.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok Vas. 05 Ápr. 2015, 11:22

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid továbbra is remekül szórakozott amiatt, hogy Tubrok a saját levében főhetett, mert azt kapta büntetésül, hogy ismét várakoznia kelljen és nem kapja meg, amit akar. Azt azonban hagyta, hogy a férfi elkapja a kezét és közelebb húzza őt kicsit magához és meg kelljen érintenie azzal, hogy a párja a mellkasára húzza a kezét. Mindezt hagyta is és örömmel megtette, főleg, mert az előzőek fényében ez is kínzással érhetett fel. Azt pedig nem állta meg végül, hogy a szavai után ne öltse ki a nyelvét a másikra, mintegy játékosan ezzel is gúnyolva őt. Persze nem akarta tényleg megsérteni, megbántani a párját, csak játék volt az egész. Így örült annak is, hogy csak megjátszott beletörődött sóhajt kapott válaszul. Erre lelkesen kezdett bólogatni.
< - Bizony, bizony – mondta lelkesen és gonoszul. – Nincs más lehetőséged! >
Erősítette meg, hogy valóban nem tud semmit sem tenni a férfi. Ekkor pattant ki az ágyból és ment ki reggeliért. Azon is túlestek, Ingrid megkapta az új tetoválását is, amit Tubrok választott ki végül neki. Amint ezen is túl voltak Ingrid újra kikelt az ágyból, ekkor nyújtózott egy nagyot a szexi fehérneműjében, amivel már sikerült is újra felizgatnia Tubrokot. Amint a férfi is felkelt húzta is a zuhanyzó irányába és közben további pikáns témáról beszélgettek. Már a zuhanyzóban Ingrid kifejtette, hogy Tubrokkal élvezi a legjobban a szexet, ami roppant jól esett a férfinak is, majd ahogyan visszaért hozzá immáron a zuhany alatt most ő kapott egy mondatot, amin elfintorodott egy picit. Már megint arra akart utalni a férfi, amit nem szeretett. Lehet, hogy Tubrok tényleg úgy élte meg, hogy az lenne Ingrid, aminek tartja, de a férfi nem volt együtt más Birodalmival, így egy után erről ítélkezni eléggé vad elképzelés volt a nő számára. Főleg, hogy biztosra vette, hogy nagyon sok más ennyire figyelmes szerető van a Birodalomban, akik legalább annyira jók az ágyban, vagy még lehet, hogy jobbak is, mint ő. Bár magát sem tartotta rossznak, de ez a kifejezés, hogy szexistennő lenne, akkor is nonszensz volt a számára. A kedves hangsúly jól esett neki mindazonáltal csak a célzás témája nem.
< - Nem kell – felelte kedvesen. – Mit kellene tennem, hogy végre elfelejtsd azt, hogy az lennék? >
A gond az volt, hogy bármit is tenne, akkor csak fokozná ezt a képet a férfinél, hogy tényleg az, így nem igen látott sajnos menekülő utat ki ebből. Így azt sem nagyon várta, hogy választ kap, leginkább egy költői kérdés volt a részéről mindez. Pillanatokkal később pedig beindult a regeneráció is, amin végig remekül szórakozott és mulatott, főleg, hogy Tubrok végignevette az egészet a bizsergető érzések miatt. A hangulat pedig ezek után hágott a tetőfokára, ahogyan egymást kezdték orálisan kényeztetni. Ingrid pedig közben teljes mértékben – igaz a saját kárára – elérte mindazt, amit szeretett volna, hogy a lehető legjobban kikészítse a párját. Az elmúlt napokban már nagyjából kitapasztalta, hogy mit is szeret nagyon Tubrok, így ezeket az aprócska trükköket most is bevetette. Nem is kellett olyan sok idő, a férfi folyamatosan morgott, felnyögött, és még káromkodott is attól, hogy mennyire élvezte azt, amit a nő művel vele. Ennek viszont tényleg megvolt az árnyoldala, hogy megannyiszor hagyta abba Ingrid kényeztetését, ami viszont az élvezeteken felül egy idő után kissé kellemetlen volt számára. Már éppen felizgult volna teljesen ismét, amikor a párja abbahagyja, amit csinált és nem is egyszer. Így úgy döntött, hogy taktikát változtat és egészen addig fog foglalkozni a párja büszkeségével, amíg már majdnem elélvezett a férfi. Amint ezt megtörtént és szóvá is tette Tubrok Ingrid akkor állt neki a következő fázisnak abban, amit kigondolt.
Itt kérte meg a párját, hogy engedje el, miután befejezte a szopást, a kezeit letette a földre, majd egy ruganyos és akrobatikus mozdulattal állt fel teljesen a kézenállásból. Nem is habozott sokáig, hanem letámadta Tubrokot. Magához húzta a férfit és megcsókolta, miközben a fal irányába húzta; azonnal megérezte a párja kezét a mellén és az oldalán, majd Tubrok révén érkezett a falhoz már, ahogyan nekitolta. Kellemesen finom érzés volt, ahogyan a férfi a fenekét is megragadta, az pedig megkönnyebbülés, ahogyan végre magában érezhette a másikat. A fallal való ismét találkozásra felnyögött, főleg, hogy az első mélyebb és erősebb lökést is megérezte magában. Nem is kellett sokáig várakoznia, mert a második behatolás után már teljesen magabiztosan mozgott benne a férfi és Ingrid is nekiállhatott az ellentétes mozgásnak. Azt még érezte az elején, hogy jól tette, hogy a kezével a csókban tartotta Tubrokot, mert a férfi ki akart húzódni onnan, de nem engedte Ingrid neki ezt. Csak csókolta tovább, hogy végre volt minderre lehetősége. Ahogyan hamarosan Tubrok teljes erőből való behatolást választotta Ingrid a csókok ellenére minden egyes behatolásra hangosan nyögött fel. Roppantul élvezte azt, hogy ennyire durva Tubrok; ahogyan a férfi csókjai is roppant szenvedélyesbe mentek át Ingrid elengedte a férfi tarkóját és a másik kezével is simogatni kezdte őt. bár ez inkább már az ujjbegyeivel való simogatás és izmokba való markolás volt. saját maga is rákapcsolt a tempóra, aminek hála egyre hangosabb lett, és sokkalta jobban zihált, mint korábban. Minden egyes behatolásra a gyönyör hullámai csaptak át rajta, ahogyan a férfi büszkesége a méhszájáig hatolt, illetve a G pontját is erősen ingerelte a férfi. Tubrok érezhette, hogy így Ingrid is elég gyorsan el fog tudni menni, akárcsak korábban a medence partján, amikor mindent megtett azért, hogy a nő felsikoltson, bár még nem sikerült elérnie akkor. A csókokat legalább ugyanolyan hevesen viszonozta, mint kapta, szinte ő is felfalta a párját, aki könnyedén hallhatta a mostanra folyamatos nyögdécselést már Ingridtől. A heves és vad szeretkezésnek hála alig tellett el talán egy perc, amikor Tubrok érezhette, hogy valószínűleg teljesülni fog, amit szeretne, mert Ingrid egyre közeledett az orgazmushoz és így nagyon jó esély volt arra, hogy egy-két percen belül együtt élvezhessenek majd el. Közben Ingrid folyamatosan simogatta, izgatta a férfit, a hátát lapockáig, vállait, mellkasát, továbbra is bele-belemarva az izmokba és ujjbeggyel végighúzva az érintett részeket. A lábait kicsit szorosabbra húzta Tubrok dereka körül és a férfi derekát, fenekét közelebb húzta magához, hogy még könnyebben tudjon a másik beléhatolni, miközben a csípőjével továbbra is erős ellentétes mozgást végzett, mint a párja, de arra ügyelt, hogy ezzel ne okozzon sérülést.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Rocksolid - Page 22 XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Rocksolid - Page 22 Empty Re: Rocksolid

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

22 / 40 oldal Previous  1 ... 12 ... 21, 22, 23 ... 31 ... 40  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.