Hőség

Go down

Hőség Empty Hőség

Témanyitás by Bishop Kedd 01 Ápr. 2014, 19:12

Hőség:

NJK kaland, amely a harcra és a túlélésre orientálódik.

A játékosoknak készíteniük kell külön egy nem játékos karaktert csak erre a kalandra. Ez nyugodtan lehet kimondottan erős, több képességgel rendelkező, felszerelt, tapasztalt karakter. Fontos, hogy az Új Ellenállás oldalán álljon, mivel feltétlenül az ő csapatuknak kell, hogy része legyen. A kaland során az Ellenállás egy osztagot küld ki titkos akcióra Zsarnok Birodalma ellen. A küldetés alatt a lehető legrosszabbul alakul minden és a kialakult helyzetben kell talpon maradniuk, túlélniük a karaktereknek.
A harc során nemcsak a reagokban leírtak, a korábban felvett képességek, használt taktikák számítanak, de kockadobás által mindenkinek van bizonyos szerencse faktorja, amivel elkerülhet sérüléseket, de negatív szerencse nincs. Ezen kívül előfordulhatnak akár olyan helyzetek is, amiben nincs jó megoldás, tehát az illető mindenképpen meg fog halni, hiába próbál meg védekezni, kitérni. Tehát több tényező is szerepet játszik abban, hogy ki marad végül. Az sem biztosított, hogy egyáltalán valaki túléli. Ha viszont ez sikerül, akár az ellenség teljes legyőzésével, vagy meneküléssel, a karakter utána szabadon mozoghat és használhatja a hatalmát, nincsenek korlátai.

A kaland akkor indul, ha van iránta érdeklődés és négy vagy esetleg több jelentkező. Határidő egyelőre nincs.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Thorhalla Pént. 11 Ápr. 2014, 19:31

Akkor az ígért kari.

Név: Shera Wardez
Egyéb név(i): Sötét Angyal, A Halál Angyala
Faj: ember
Nem: nő
Jellem: Birodalom és Zsarnok ellenes, utálja a Pride filozófiáját és Uvan Strupz-ot
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 1006. Pride
Kor: 15 év
Család: mind halottak
Foglalkozás: Új Ellenállás tag
Testmagassága: 182 cm
Testsúlya: 85 kg (szárnyakkal együtt)
Szeme színe: barna
Haja színe: lila (eredetileg barna)
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: a szárnyak a hátán, ha a képességét használja a keze sárgán izzik, és a lila haj
Repülési sebesség: 1200 km/óra (mach 1)
Egészségi állapot/ betegségek: teljesen egészséges

Előtörténet:
Shera hat évvel azok előtt született a Pride területén, hogy az Új Ellenállás titokban terjeszkedni kezdett és növelni a hatalmát, sokkal gyorsabban és hatékonyabban, mint azelőtt. Noha akkoriban a lányt mindez nem is érdekelte, igaz, amikor mindez megtörtént, még akkor sem, de a sors úgy hozta, hogy mégis a részese lett később. A Pride egyik legrosszabb környékén született egy szegény családban hatodik gyerekként, az idősödő apja már azt sem élte meg, hogy ő megszülessen, előbb végezték ki az utcán. Rossz helyen volt, rossz időben. Amikor ő született a testvérei már kamaszok voltak és mire Shera elérte az egy éves kort három testvére már halott volt az utcai összecsapások miatt. Az első néhány éve teljesen hétköznapi volt, nagyon hamar hozzászokott, hogyha lövések hallatszanak, akkor menjen el az ablaktól és húzódjon meg biztonságos helyen. Olyan három éves volt, amikor először elhagyhatta az otthonát, addig végig csak a lakásban maradt és a családján kívül nem is érintkezett másokkal. A világ hatalmas felfedezést nyújtott a számára ekkor, ahogyan kikerült, annak ellenére, hogy csak a pusztulat és a mocsok fogadta odakint. Eddigre a két életben maradt bátyja már tanította őt a fegyverek használatára, hiszen máshogyan errefelé nem igen lehetett volna életben maradni. Az ötödik születésnapjáig teljesen „átlagos” Pride-os gyermeknek tűnt, a képessége sem jelentkezett. Ugyanúgy mindennap meg kellett küzdenie az életbennmaradásért, mint másnak. Alig volt három és fél éves, amikor először ölt embert, önvédelemből. Mivel erre ez általános volt, nem okozott számára lelki törést benne, csak elfogadta. Azonban minden egyes lövés után, amit hallott, vagy neki kellett leadnia egyre jobban gyűlölte a rendszert, ahogyan azt is, akinek ezt köszönhették. Mire öt éves lett a családja minden tagja meghalt és Shera-nak egyedül kellett boldogulnia.
A képessége azon a bizonyos végzetes napon jelentkezett, amikor Demio, az Ász felrobbantotta a Pride egyik negyedét. A lány is ott élt, ám valahogyan túlélte azt. Egy zsúfolt téren volt, amikor mindez bekövetkezett, még látta a robbanást, majd meztelenül tért magához ki tudja, hogy mennyi idővel később, körülötte semmilyen maradványt nem látott, még szeneseket sem, semmit, azonban a testét látta regenerálódni, hogy az égési sérülések begyógyulnak rajta. fogalma sem volt róla, hogy mi történik, menekült, a Pride egy másik negyedében húzta meg magát egy víztározó közelében. Mivel szüksége volt vízre és fürdésre tudtán kívül sikeresen megfertőzte a vizet és tízezrek, vagy százezrek haltak meg egy addig ismeretlen vírusfertőzésben mielőtt a járvány lefutott volna. Soha sem derült ki, hogy mi okozta és ő maga sem tudta ekkor még, hogy ő okozta. A képességére akkor jött rá, amikor nem sokkal később egy részeg bandába futott bele, akik meg akarták erőszakolni, éppen nem volt nála fegyver, így csak arra hagyatkozhatott, hogy verekedni tud. Lefogták, ő pedig küzdött az egész ellen. Ekkor tűnt fel neki első ízben, hogy a kezei sárgán izzanak fel, az egyik alak egy kést szúrt a gyomrába, hogy nyugton maradjon, a fájdalom hatására szabadult el az ereje ismét. A két személy, akik fogták a társaik szeme láttára pillanatok alatt csúszómászókká mentek össze és az ő sérülése ismét begyógyult. A másik kettő menekült volna, de ekkor Shera már nem hagyta magát és el akarta őket intézni, ekkor érezte valamilyen oknál fogva, hogy mit kell tennie, a másik kettő is úgy végezte, ahogyan akik lefogták. Ettől a perctől kezdve volt tudomása az erejéről, amit a következő jó pár húszas egység alatt próbált használni és kitapasztalni a határait. Hét éves lehetett, amikor az Új Ellenállással találkozott, eddigre kialakult benne a gyűlölet Zsarnok és a Birodalom irányába is, irigy és féltékeny volt a kortalanságukra, ami egy idő után gyűlöletbe csapott át. A képességével néhány a Pride-ba érkező Birodalmit is elkapott és fejlesztette saját magát.
A kapcsolatai révén került kapcsolatba az Ellenállással, akik végül kivitték a Pride területéről a lányt és az egyik bázisukra vitték. Örömmel csatlakozott hozzájuk, hiszen a nézeteik ugyanazok voltak. Itt tanulta meg a képességei korlátát végül és tett szert azokra az erőkre, amikkel rendelkezik. A beültetéseket is ezen évek alatt csináltatta és több küldetésen is részt vett, főleg olyanokon, ahol biztosan belefuthatott Birodalmiakba, akiket egytől egyig arra használt fel, hogy saját magát fejlessze. 2021-re sikerült is elérnie, hogy minden fizikai tulajdonsága a sok „lopásnak” hála már a Flotta tisztek felett volt és jelenleg is a következő akcióra várakozik az egyik bázison.

Szakértelmek / Képességek:
A képesség evolúció és „devolúció”, ha hozzáér valakihez, akkor képes azt genetikailag degradálni visszafelé, azaz egy HPI-snél semmisé tudja tenni a génkezelést és visszafejleszteni emberré, majd az ember elődjévé és így tovább egysejtű lényig akár, amíg akarja, meglehetősen gyorsan. Egy sima embernél, állatnál pedig méggyorsabb az egész. Néhány perc alatt képes mindezt megtenni, a sebességet módosítja, hogy a szabad bőrfelületet érinti meg, vagy pedig csak páncélon, vagy ruhán át. A másik fele a képességének, hogy saját magát is képes fejleszteni, magát előrefelé az evolúció lépcsőfokán, igaz lassabb, mint visszafelé. Jelenleg minden képessége egy Flottás felett van – erő, regen, reflexek, iq, stb. Ahogyan másokat fejleszt vissza úgy tudja saját magát előre felé fejleszteni. Ennek köszönhetően mástól is képes képességet lemásolni és magába építeni.
Mindezeken felül akarattal képes a szervezetében nanovírusokat előállítani, amit másba, vagy a levegőbe is képes juttatni ezzel különféle vírusokkal megfertőzni másokat és ezt használja az evolúciós képességhez is. A nanovírusok rákapcsolódnak a megfelelő génszerkezetre, DNS láncra a spirálnál, beépülnek, átírják és az egészet visszafordítja, ha a test próbálna regenerálódni, akkor az csak gyorsítaná a folyamatot, mert a regenerálódó részek már az átírt DNS spirált és molekulákat adják át. A visszafejlődés közben a súly és anyagmennyiség nem vész el, azaz a végeredmény is ugyanolyan súlyú lesz, mint kiinduláskor a személyé volt.
Ahhoz, hogy a nanovírust könnyebben jutathassa mások szervezetébe a csuklói alatt van beépítve egy-egy szerkezet, amikből 10-10 méteres csápot képes kilövellni és ezzel megsebezni az ellenfeleit, ezekkel könnyebben azonnal a szervezetbe jutathatja a vírust, amivel a képességét gyorsítani képes, hiszen azonnal a célterületre tudja juttatni a vírust és az egyből ott hat, ahol szükség van rá. De a nanovírusokat a levegőbe is be tudja juttatni, ha egyszerű fertőző betegségeket terjeszt, vagy épp élelmiszerbe, vízbe is.
A gerince és hátizmai is ki vannak cserélve egy ellenállóbb anyagra, hasonlóra, mint amivel a Flottások is rendelkeznek, ezekhez van a szárnya csatlakoztatva, hasonló anyagból, így nagyon sok mindent képes átvágni vele és ennek segítségével repülni is, mert a szárnyak képesek antigravitációs meghajtása, ami a repülést szolgálja. Mindezt gondolati úton képes irányítani.

Remekül ért a pusztakezes és fegyveres harcokhoz is, a Pride-ban eltöltött évek miatt egészen jó túlélő. Igen jól ért a mérnöki dolgokhoz és szívesen buherálja a műszaki dolgokat, kommunikációt, számítógépeket, járműveket és fegyvereket, tudja őket javítani és fejleszteni is bizonyos fokig.

Felszerelés:
Egy szövettechnológián alapuló páncél - az Ellenállás által lopott technológia - , ami a teste jelentős részét védi, és egy energia (mágneses: sugárban minden fémet szét tud szedni, ami ténylegesen fém) alapú rohampuskát szokott még használni, ha távolharcra kerül a sor. Illetve egy kommunikátor, amit mindig magánál hord, ezzel rendszereket is feltud törni, ha szükséges.

Külső:
Hőség 2yyp54o


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 16 Júl. 2015, 22:00-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hőség Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Bishop Pént. 11 Ápr. 2014, 21:57

Elfogadva.

Osztag:
- A Halál Angyala, Shera Wardez

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Night Szomb. 12 Ápr. 2014, 23:49

Én is boldogítanám a csapatot. Smile

képek:
Hőség __0___0___by_valentinakallias-d37m72i Hőség Mystery_woman_by_ladysivali
Név: Miranda Calm (Mira)
Nem: nő
Jellem: nyugodt, megfontolt, de néha forrúfejűvé is tud vállni, főleg stresszhelyzetben.
Személyazonosság: nyílt
Kor: 10 (34)
Foglalkozás: tudós, orvos titokban zsarnok ellen szervezkedő.
Testmagassága: 175 cm
Testsúlya: 72 kg
Szeme színe: kékes zöld vagy szürkés
Haja színe: fekete
Bőre színe:kaukázusi/Szürkés
Különleges ismertetőjel: kissé változik a külseje ha erejét aktívan használja. És ilyenkor aura veszi körbe, mely nem teljesen látható, olyan, mintha a levegő derengene körülötte.
Egészségi állapot/ betegségek: Egészséges, mondjuk Very Happy

előtörténete:
Ember tervez, isten végez, tartja a mondás. De én mégis néha felteszem magamban a kérdést, mégis miért így alakította a sorsomat. Miért kellett ilyen igazságtalanul szétosztania a hatalmakat. Miért alkot az egyensúly fenntartása érdekében jót és rosszat, miért nem tud egyszerre két jót teremteni? Miért kell kiközösítettnek lennem a saját szülőhazámban? Ahol ugyanazon nap lettem számkivetett, mint a testvérem jelkép és bálvány.
Hogy miről is beszélek? Hosszú sztori, de a ha érdekel, elmondom. Átlagos volt az életem 9 éves koromig, na jó kissé túloztam. Már korábban is kilógtam a sorból, mivel nem látszódott rajtam egy bizonyos kor után az idő múlása. Ez a születésemhez vezethető vissza. Az Ismeretlen Birodalomban születtem az orvosok és tudósok kasztjába, akárcsak később az öcsém Anthony is. Az életünk hasonló volt. Mindketten tudósok voltunk, de annyi különbség volt, hogy nekem rendelkezésemre állt még plusz másfél év, ami alatt nekem esélyem volt kitanulni az orvostudomány rejtelmeit is.
Később együtt dolgoztunk az öcsémmel egy intézményben, bár kissé eltérő tevékenységeket folytatva. míg ő kísérletezgetett, én inkább a fejlesztésekkel és az újításokkal voltam elfoglalva.
Egy napon az életünk gyökerestül megváltozott. Az öcsém egyik kísérlete szörnyen sült el és az egész laborja felrobbant az épület jelentős részével együtt. A robbanást ugyan én is túléltem, de nekem a képességek amiket kaptam egyfajta átokként is értek. A későbbiekben akaratlanul is vér tapadt a kezemhez emiatt.
A romok alól kikászálódva  különös, sötét fényben izzottam, míg testvérem fehér fényben ragyogott. Mintha az lett volna a sorsunk, hogy egymás ellentettjeivé váljunk.
Eleinte, nem tudtam mire is szolgál a derengés a testemen, így amikor az eltűnt megkönnyebbültem. Próbáltam békésen folytatni az életemet, amennyire tudtam. Az újjáépített épületben folytattuk a munkát és szinte el is feledkeztem arról a sötét fényről, ami egykor körbevett. Bár Eno, sokszor emlékeztetett rá, mikor használta a robbanásban szerzett képességeit.
Egyik nap, az egyik pihent agyú idegen ki akarta deríteni, hogy az öcsémen, valóban nem fognak -e a golyók. Ami nem is lett volna veszélyes Enora nézve, csakhogy én mögötte álltam. Szóval megijedtem, mikor a ravaszra tette az ujját a fickó, a következő pillanatban viszont a dörrenés után nem éreztem semmit és csak azt láttam, hogy a férfi összeesik és meghal. Nem értettem mi folyik itt aztán a testvérem tekintete mindent elárult. Magamra néztem és újra láthattam a sötét derengést körülöttem, de nemcsak azt. A testem is sötétebb színű lett, mintha a fény se érné. Eno látva a meglepettségemet át akart ölelni, hogy megnyugtasson, de egy láthatatlan erőtér visszalökte őt, biztosan az engem körbeölelő aura volt.
Az eseménynek nem kevés szemtanúja volt, és nem kellett sok idő, hogy kiközösítetté váljak, amiatt, mert a képességemmel önvédelmi gyilkossá váltam. Egyre több ember kerülte a társaságomat, egyedül a testvérem nem, amiért hálás voltam neki, de be kellett látnom, hogy hiába is akarok visszatérni a normális életemhez, nem tudok. Zavart a megkülönböztetés, és a véletlen elkövetett gyilkosság felemlegetése, még ha az a hátam mögött történt is.
Pár hétig bírtam aztán úgy döntöttem Afrikába megyek és ott fogok tovább élni, és főként orvosként dolgozni. Később meg kellett tanulnom önmagam sérüléseit is ellátni, mikor rájöttem, hogy a képességem passzív mivolta miatt egy épp eszű orvos sem lenne hajlandó kiszedni belőlem egy töltényt sem.
Eltelt egy év és ez idő alatt valahogy az új ellenálláshoz keveredtem, ahol úgy tűnik, mások is ugyanúgy vágynak az igazságra és az egyenlőségre, mint én, és ezen idő alatt, már nem féltem önvédelemre használni a képességem, mások kárára sem.

Képességek:
Regeneráció: Születésétől kezdve rendelkezett ugyan minimális regenerációval, de ez igazán csak a labor robbanása következtében erősödött fel, csak igazán, olyan mértékűre, hogy már akár szerveket is képes pár perc alatt visszanöveszteni.
tükör hatás: passzív és aktív résszel:
passzív: Visszaver minden támadást erősebben, és magát védi ez a hatás, kis mértékbe, tehát, ha valaki valamilyen erősebb fegyverrel meglőné, szíven vagy fejen, akkor a hatás kis mértékben védi a testét, és visszaveri azt a támadóra, így akár a nő túlél egy halálos támadást is, bár utána időt kell adni a regenerációjának, míg a támadó belehalhat a visszatükrözött fegyverhatásba.
aktív: A mértékének felső határát még nem ismeri, mert sokszor inkább maga kapcsolja ki. A képesség aktív részének használatakor, egy aura védi meg a lányt, minek hatására a testének, színe megváltozik, alkalmazkodva így a képességhez. Az aura minden külső hatásától megvédi őt, még a sugárfertőzéstől és a nanobot felhőtől is. ilyen formában a passzív képessége is felerősödik, már semmilyen sérülés nem érheti a testet. Az aurán, csakis az oxigén juthat át, hogy ne alakuljon ki légnyomáskülönbség a két tér közt és persze azért, hogy ne fulladjon meg. A hőt sem engedi át, így a burokban a hőmérséklet állandó marad(szobahőmérséklet) és a fény sem juthat be, így a lézertől is véd. Emiatt főként néha kikapcsolni a képességet, meg akkor, ha valakivel fizikai kontaktusba akar lépni, mert ha nem tenné ezt,a másik felet az aura mint egy láthatatlan pajzs tartaná távol, mivel minden hatást tükröz az aura és így visszalökné őt az aura hatása.


Felszerelések:
páncél: Hőség Halo_red_vs_blue_agent_texas_by_jose144-d492a00
Saját fejlesztésű páncél, mely képes átvenni a gazdatest képességeit. Tehát ha megsérül, képes a viselője regenerációs képességét használva újra alkotni magát, akármennyire is roncsolódott, "emlékezni fog rá," milyen is volt korábban. Továbbá a páncél nem fémből készült, mégis strapabíró, mivel ez egy szövettechnológián alapuló páncél, és képes a föld mágneses mezőit kihasználva és egy újratöltődő energiaforrással rendelkező akkumulátorral képes repülni, így hosszútávon alkalmazható, bár a repülési sebesség így nem haladhatja meg a 130 km/h-t. A páncélba be van építve még egy frekvencia zavaró, hogy ne tudják merre is van épen, persze ezt ki tudja kapcsolni, ha akarja. Még be van építve néhány fegyver is, melyek szintén a lány regenerációs kepésségéből merítik az energiát, minimális erőfelhasználással, mivel a kialakítás miatt az erőt felerősítik és átalakítják. 2 fegyver van a páncélban, melyek a csuklórészhez épített miniágyú, melyek közül az egyik sorozatlövéseket is képes leadni, inkább rövidebb távra alkalmasak. A másik egy távolsági fegyver, ami a  páncél sisak részen be is méri a kívánt célpontot, elég nagy távolságból is. A fegyverek plazmalövedékeket lőnek.

Privát előtörténet véleményezést kérsz:igen

_________________
Reneszánsz: Zack Blue  VH: Nikoletta Blue x-diák: Akali/Vörös fülemüle  Out: Akali/Vámpírka
Hőség Nightcrawler____by_edmcguinness-d7drqg4 Hőség D3c8cad0c708650896e407947a51e8c7 Hőség Indian_girl_by_welximak-d628caj Hőség Vampire_girl_alaina_by_lilfieinabox-d36rmr9
Night
Night
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 252
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 27.
Age : 29
Tartózkodási hely : Ahol épp állok

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Bishop Vas. 13 Ápr. 2014, 02:08

Elfogadva.

Osztag:
- A Halál Angyala, Shera Wardez
- Miranda Calm

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Michael Nikostratos Pént. 02 Május 2014, 08:38

Név: Ignacy Rotblat-Rostowski
Nem: Férfi
Jellem: Gyakran mosolyog, pozitív személyiség, szereti mindennek a jó oldalát nézni, és nem hagyja, hogy ez a világ megrontsa.
Kor: kortalan
Foglalkozás: Új Ellenállás tudósa, és katonája
Magasság: 180 cm (általában)
Súly: 70kiló (általában)

Hőség Far_cry_3_vs_prototype_by_jonfarnold-d5txu97
Ignacy neves tudósnak számít a szakterületén, amit mi sem bizonyít jobban, mint ő maga. A férfi a HPI-ben is használt géntechnológiát tanulmányozta, és ezt kívánta továbbfejleszteni. Saját sejtjein kísérletezett a sikeres állatkísérletek után, és sikerült megalkossa az emberiség következő lépcsőfokát. Titkos laborjában sikerült úgy formálnia a sejtjeit, hogy azok nem csak extrém sebességű regenerációra tettek szert, de teljes biológiai kódját tárolják, minden emlékezetével együtt. Hogy erre hogy jött rá? Ja, igen… a sejtjei önmagukban is életképesek lettek, azaz egy levágott ujjból például képesek létrehozni a férfi tökéletes klónját.
Amikor ezzel először szembesült, azonnal további teszteléseknek vetette alá a testét. Mint kiderült, a regenerációja is felülmúlja a HPI-s sebességet, szinte a sérülés pillanatában már egyből helyregyógyul a test, ha erre lehetősége van. Amikor keresztüllőt egy golyót a testén, akkor megfigyelhette, hogy magát a lövedéket nem növi körbe a test, tehát nem akasztja meg, viszont ahogy áthalad a testén, a golyó mögött annak sebességével megegyezően gyógyult be a teste – sajnos nem tudta lemérni, hogy milyen gyorsaságra képes a regenerációja, hiszen bármivel próbálkozott, annál gyorsabb volt, így biztos értékeket még nem jegyezhetett fel.
Nem akarta, hogy Zsarnok – illetve Maniac – megtudják a dolgot, és a testéből szuperkatonák millióit hozzák létre. Lelki szemei előtt látta a végtelen klónhadsereget, amit így alkothatnának. Szerencsére nem jegyezte le az eredményeket, csupán kutatásának korai fázisát. Saját egója segítette ebben, hisz nem akarta, hogy ha sikertelen lenne a kísérlet, akkor is fent maradjon. Így nem volt mit kitöröljön, és eltüntessen, amikor távozott. Emberfeletti szerencse kísérhette útján, hiszen az Új Ellenállás pont ezt az időpontot választotta, hogy megkeresse, és befogadja. Azóta is nekik dolgozik, főleg a tudomány terén segítve a szervezetet, de katonaként is helytáll, hiszen alapfokú kiképzését nem volt rest fejleszteni, és magasabb szintű katonai ismereteket elsajátítani. Az Új Ellenállás tisztje, bár terepgyakorlata nincs, kiképzést teljesen elvégezte, és mindent tud, amit egy katonának tudnia kell. Ahogy belépett, és gyakorlatozni kezdett, rájött, hogy a Flottásokkal ellentétben neki nem kell semmilyen extra beépítés, hogy erejét megnövelhesse. Először extrém esetekben tapasztalta izomzata változását, és idővel ezt megtanulta befolyásolni. Rájött, hogy a teste egy játékszerhez hasonló, mindenben követi az ő akaratát. Képessé vált külsejének megváltoztatására, erejének növelésére vagy épp csökkentésére, és akár fegyvereket is alkothatott saját csontjából.

Szakértelmek/Képességek:
Neves tudósként hírnevéhez méltóan ért a géntechnológiához, de újabban a fegyvertechnológiával is ismerkedik, hogy segíthesse az Új Ellenállás fejlesztéseit. Ismeri az ellenállás által használt minden fegyver működését, jól lő, illetve közelharci képességei is átlagosak a katonák között.
Testének megváltozásának hála:
- HPI feletti regeneráció
- minden levágott végtagból egy Ignacy nő, teljes emlékezettel és személyiséggel
- az idő múlásával megtanulta saját testét is változtatni, izomzatát, csontszerkezetét alakítani. Technikailag: megnőhet, összemehet, izmosodhat, testéből fegyvert alakíthat, igaz, ez fájdalmas folyamat.
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Bishop Pént. 02 Május 2014, 09:17

Elfogadva.

Osztag:
- A Halál Angyala, Shera Wardez
- Miranda Calm
- Ignacy Rotblat-Rostowski

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Csüt. 22 Május 2014, 22:19

Név: -
Egyéb név(i): Túl sok ,hogy meg lehessen számolni, mostanában Stein-ként mutatkozik be
Faj: mutáns/torzszülött/genetikai hulladék
Nem: Mikor mi, éppen most nagy része férfi
Jellem: Nincs koncepciója a kegyelemről, megbánásról. Jellemének kisebb részei az általa elképzelt személyiségekből állnak össze.
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: Fertőzött zónák, ismeretlen.
Család: Halottak.
Foglalkozás: Bármi, ami segít anarchiát kelteni
Testmagassága: Mikor mennyi, most 190 cm
Testsúlya: Mikor mennyi, most olyan 100 kg körül van
Szeme színe: Változó, éppen kék és zöld
Haja színe: Változó, éppen fehér
Bőre színe: Egyszerre több
Különleges ismertetőjel: Sántít, karjai különböző hosszúságúak, szemei különböző színűek
Egészségi állapot/ betegségek: Hasonlóan a fajtájához, szinte csoda számba megy, hogy él.

Előtörténet

Békés, ámbár szegény, családba születtem Kelet-Európa végtelen mezein. Gyerekkorom viszonylag rosszul telt, az Ismeretlen Birodalom kasztrendszere miatt, hiszen a legalsóbb kasztba tartoztunk. Mikor öt éves lettem, a Vexben szokásos drog háborúban elhunyt édesapám. Várjunk… Felcseréltem volna valamit? Mindegy, ezek után délre mentünk, aztán meg.
Nem, nem így volt és ezt te is tudod. Nyilván a HPIben születtél és- Hogy a faszban születhettem volna a HPIbe te nyomorult. Oda csak a gazdagok születnek. Höh. Gazdagok és szegények.
– székben ülő „ember” most először nézett fel. A sarokban ülő férfi gyűlölettel tekintet a betörőre. Ez érhető volt, hiszen mellette feküdt családja hullája. Az alak alig tíz perccel ezelőtt tört be. Ezt a tíz percet senki sem akarná átélni. És most az alak, a rémisztő, össze nem illő arcával az élet történetébe kezdett bele. Bár láthatóan problémái vannak vele.
- Mindig. Erre. Lyukadok. Ki. Minden erre megy. Lehet, hogy nem tudom, hogy honnan jöttem. De egyet tudok. A leggusztustalanabb, legaljább, legveszélyesebb hely az egész világon. hehe. Mit gondolsz, milyen lehet az, aki kijut belőle. – itt egy kis szünetet tartott. – Hát ilyen. – ekkor frenetikus röhögésbe tört ki. Láthatólag nagyon elszórakozott a saját magán. Egy jó percnyi röhögés után megint a sarokban ülő, lekötözött férfihez fordult.
- Gondolom, érdekel, hogy mért halt meg a családod. Most mondhatnám, hogy a helyi parasztok elnyomása miatt. Esetleg azért, mert nem hallgattál veled egyenlő emberekre. Ez mind igaz és szégyellned kell magad. De van egy másik ok is. Nagyon tetszik a kislányod szeme. – ezzel lenyúl az említett csöppséghez, becsukja a szemét és ráemeli a kezét. Egy női kezet, azt a kezet, amivel könnyen leszedte az őröket. Egy pillanat és néhány rángás múlva, újra kinyílnak a szemei, ám most a drága kislánya szemei néznek a családfőre. Megdöbbenésén elmosolyodik az alak. Ismét lenyúl, ezúttal a torkát fogja meg. Megint el telik pár pillanat.
- Apa ki az ijesztő ember?? Apa segíts! Apa ments meg!- kezdett el sikoltozni az idegen, a kislány hangján. Ez már túl sok volt az apának. Megpróbált kitörni teljes erőből, üvöltözve.
- Egyik ember sem jobb a másiknál. Mind állatok vagyunk. - mosolyodik el a férfi, még egy utolsó alkalommal. Ekkor fogja a másik kezét, és átszúrja rajta a szörny méretű, állatias kezét. Ugyan azt a kezet, amivel előbb a családját is megölte. Ezután megfogta az egykori apa nyakát és ellopott egy hangot. Mégsem járja, hogy egy idegesítő kislány hangja legyen. Ahogy kilép a házból, találkozik a tömeggel, aki megkérte erre. Félve néznek rá. Helyes. Utat nyitnak neki, de mást nem is akart. Itt az ideje nagyobb dolgokba fogni. Ellenállás méretű dolgokba.

Képességek:
Alapvető képessége a testrész lopás, megtartva minden tulajdonságát és magában a testrészben/szervben lévő dolgokat. (esetleges fém beültetést, nanobotokat, csontokat) Ezt a megfelelő testrész érintésével tudja ellopni. Az egyetlen dolog, amit nem tud lecserélni, az az agya. Valamint van elég regenerációja, hogy egybetartsa a testét, gyerekkora után maradt rengeteg betegséget és még így is gyorsabban gyógyuljon, mint egy sima ember.
A most éppen lopott képességei
- Balkarját még otthonról hozta, egy nőtől. Ebben található plusz egy szerv, ami energiát termel, amit Stein megtanult kilőni
- Jobb karját és a mellkasa izomzatát egy mutánstól kapta, ezzel van egy kis szuperereje, valamint a karmok sok mindent átvágnak. Tőle kapta még az orrát is, ami nagyon érzékeny,
- Mellkasa maradékában van még egy szerv, amivel képes sokkal több féle ételt megemészteni.
- Lábai miatt gyors, valamint képes sétálni a falakon.
- Nyelve kígyószerű, képes érezni vele szerves dolgok veszélyességi szintjét.
- Érzék szervei maradékát a zónán kívül szerezte.

Kinézet::

Személyiségek:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Bishop Csüt. 22 Május 2014, 23:08

Elfogadva.

Osztag:
- A Halál Angyala, Shera Wardez
- Miranda Calm
- Ignacy Rotblat-Rostowski
- Stein

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Bishop Pént. 23 Május 2014, 23:13

Hozok én is egy mesélői nem játékos karaktert.

Osztag:
- A Halál Angyala, Shera Wardez
- Miranda Calm
- Ignacy Rotblat-Rostowski
- Stein
- Álom, Elaane Leandle

Név: Elaane Leandle
Egyéb név(i): Álom
Faj: ember
Nem: nő
Jellem: hideg és körültekintő, megérzéseire támaszkodó személyiség
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: Egyesült Köztársaságok, Herund II, 1013. 18. 2. 5.
Kor: 8 év
Család: Lenadle család többi tagja, szülei és a húgai mind élnek, de már nem tartja velük a kapcsolatot hosszú ideje
Foglalkozás: katona, felderítő, rohamosztagos
Testmagassága: 176 cm
Testsúlya: 67 kg
Szeme színe: kék
Haja színe: szőke
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: túlzottan vékony testalkatú
Egészségi állapot/ betegségek: teljesen egészséges, kismértékű regenerációval rendelkezik

Előtörténet:
Elaane az Egyesült Köztársaságok második fővárosába született három húga közé. A gyermeki éve során már fény derült rá, hogy enyhe disszociális zavarai vannak. Ezt kiskorától fogva kezelték és a lehető legalacsonyabb szinten tartották. Ennek ellenére a mai napig szívesen és hidegvérrel gyilkol, főleg akkor ha az szenvedéssel is jár az áldozatnak a halál, de ez a hajlama az élete más részére nincs hatással. Miután elkezdett felnőni ő lett az egyetlen a családban, aki katonai pályára ment. Bekerült a köztársaságok hadseregébe, a földi felderítőkhöz és könnyűerőkhöz. Alulról kezdte megmászni a ranglétrát. A felderítésnél többször kellett megtapasztalnia az ellenséges vonalak mögötti harcot, menekülést. A felszerelése mindig életben tartotta, ameddig kellett. Rendszeres túlélőként előrébb léphetet mindig eggyel nagyobb rangba. Ezt segítette a köztársasági női vezetőket előnyben részesítő rendszere. Elaane már korábban rájött, hogy a saját neméhez vonzódik kizárólag, kis feszültséget okozott ez benne, mivel sokáig nem volt aktusa. Ezen is segített, hogy több nő vette körben a vezetőségben, akikkel ismerkedhetett. Évekig hűségesen szolgálta a hazáját. Az egyik küldetés során találkozott az Új Ellenállással. Olyan ajánlatot kapott tőlük, amit nem akart kihagyni. Új erőket, hatalmat, képességeket helyeztek kilátásba számára, ha különleges harci ismereteivel szolgálja őket. Rövidesen elszakadt a köztársaságoktól, gyakorlatilag eltűnt. Csatlakozott az Ellenálláshoz, ahol a megegyezés után megkapta a kibernetikus beültetéseit. Lecserélték az idegrendszerének egy részét és a teljes testében egyfajta huzalozást kapott. Egységeket töltött azzal, hogy megszokja az „új” testét, ami végül sikerült neki. Ezután helyezték az Ellenállás egyik legütőképesebb csapatába. Az ideológiájukkal és céljaikkal nem tud azonosulni, de közel a legerősebb és legfejlettebb valóban földi hadsereg, aminek a tagja lehet ezért követi őket és a parancsaikat. Mint minden Egyesült Köztársaságokból származó, magát kicsivel felsőbbrendűnek tartja a többieknél és ezért lenézi azokat, akik máshonnan származnak. Azonban eddig ez nem jelentett gondot számára.

Képesség:
Elaane számos kibernetikus beültetést kapott. Ez a teljes szervezetét, az idegrendszerét is módosította. Képes tartósan, precízen mozogni önmagát felgyorsítva. 25x gyorsítás a maximum amire képes. Ez a legapróbb, legkimértebb mozdulatoktól a teljes futásig terjed, tehát minden téren gyorsabb lesz.
Automata célzórendszerrel is rendelkezik, testébe építve. A technológia elemzi a környezetet, megkeresi az ellenséges célpontokat, kijelöli és követi, majd rávezeti a fegyvert és lő. Külső beavatkozás nélkül, csak engedélyt kell neki adni gondolati úton. Egyszerre, egy másodpercen belül maximum hatvan célpontot képes kezelni és ennek felére nyolcvan fokos látószögben támadást mérni.
Ezt a két képességét a benne lévő rugalmas huzalozás, csontátépítés és idegrendszeri átvezetők beépítése teszi lehetővé. A fejében helyett kapott egy bio-számolóegység is, ami a műveleteket végzi. A két képesség, a gyorsítás és a célzórendszer egyszerre is használható, egymást erősítve.
Kis mértékű regenerációval rendelkezik, ami megakadályozza, hogy a testében az idegen anyagok folyamatos gyulladást okozzanak, illetve helyreállítja a testben a nagy sebesség miatt keletkező sérüléseket is.

Szakképzettség:
Kiképezték gyalogos katonának, felderítőnek, beszivárgó kémnek. Az ellenállásnál több fajta harcmodort tanult, keverten is. A képessége adta előnyökkel és felhasználási módjaival is tisztában van. A lőfegyverekkel és pengékkel mesterien bánik. Nagy túlélési tapasztalattal rendelkezik. Ismeri a technológiákat, a földieket és a birodalomban használtakat egyaránt.

Felszerelés:
Bionanotechnológiát használó páncélzat, amely ellenáll a környezet viszontagságainak, a nagy sebességnek, testhez illeszkedő és nem zavarja a mozgást. Védelmet biztosít minden gyorsítással rendelkező lőfegyver ellen, a szakítóerőre, tehetetlenségre alapuló technológiák nem hatnak rá. Az energiafegyverek ellen közepesen véd, elsősorban reflektív módon szórja szét a sugarakat, amíg erre olvadás előtt képes. Azonban sebezhető a minden élőlényre ható sugárzásokkal, energiákkal szemben. A páncélzat része egy szemüveg ami segíti a testébe épített célzórendszert és védi a szemét nagy sebességnél.
Fegyverzete több fegyverből áll. Mágneses puska, amely fémek pusztítására alkalmas, kézi szórófegyverek területi sebzésre és pusztításra, ezek mindenfajta megfelelő méretű szilárd anyagot képesek kilőni, két energiafegyver, kisebb méretű sorozatvetők, valamint egy kézifegyver, amely fúrólövedékekkel van ellátva. Ezeken kívül számos gránát, taktikai és pusztító egyaránt. Sokkoló, robbanó, hő, fény és hang, bénító, jelző, lézeres, energiaelnyelő, energiabomba, repeszszóró. Amazon technológiás kései is vannak.

Kinézet:
Hőség 88bd69d06930ec9b09eaef935b24a91e-d3b40uz

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Bishop Szomb. 24 Május 2014, 02:12

A kaland elkezdődött. Itt.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Miller lányok Szer. 09 Júl. 2014, 14:27

Utólagosan jelzem, hogy a megbeszéltek alapján regeltem ezt az accountot és Shera-val is ettől kezdve ezzel írok majd.

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hőség XjCwsuS
Miller lányok
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 799
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Fagyos Sötétség Kora

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hőség Empty Re: Hőség

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.