III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 14 Május 2014, 11:14

Mivel lassanként már több szál átlóg február 20-ra, a III. kalandra, így kiírom.

A világ az elmúlt két hónapban több változáson ment keresztül. A harcok nem álltak le, Magneto további területeket vesztett el. Az egész ott kezdődött, hogy január elején két realitás túl közel került egymáshoz, emiatt a Föld mellett az égen feltűnt egy másik Föld, a Rákuniverzum. A két realitás közötti határ igencsak meggyengült és az átjárás nagyon könnyű lett a két világ között. A másik realitás lényegében háborút indított a Végtelen Háború világa ellen. Egy csendes, titkos inváziót a Földön, az űrben már hangosabbat. Annak a világnak, a Rákuniverzumnak ura ugyanis elfoglalta a Shi’ar Impériumot még egy évvel korábban és a célja az univerzumot meghódítani.
A Föld hőseink és gonoszaink szempontjából érdekesebbek. Sinister lánya megszökött, aki emiatt, mert úgy gyanította, hogy a lány New Yorkba menekült elfoglalta a várost kiszakítva az Amerikai Szövetséges Államokból. Az ASZA és Kanada háborúba kezdett. A Karib-tenger térségében az AIM nagy hatalomra tett szert, kikiáltotta azt a térséget és Mexikót AIM Birodalomnak. Tian nagyobb lett, Oroszország elszakadt és újra kikiáltotta függetlenségét Putyin vezetésével, Sinister északra is tovább terjeszkedett. A Holnap gyermekei kiűzték az őket vigyázóikat teljes Franciaországból. Ausztrália megszavazta a függetlenségét hála annak, hogy a vírus elmúlóban volt arrafelé, illetve a beköltöző Homo Superiorok családjának, akik függetlenséget akartak a gyermekeiknek. Az Indonéz szigetvilág és környéke pedig megalapította a SEAR-t és ők is elszakadtak Madripoor vezetésével. A teljes terület így Hydra befolyás alá került, válaszlépésként az AIM lépéseire.
Magneto súlyos érvágásokon ment keresztül, a térkép pedig lassanként egyre jobban hasonlított arra, amit igencsak sokan ismertek már, hogy milyen lesz a világ 2076-ra. Dél-Amerikát egy ismeretlen vírus tizedelte, végig a teljes kontinenst. Apokalipszis egyelőre szerencsére nyugton volt és még nem indított senki ellen sem támadást, de őt ismerve mindez csak vihar előtti csend.

Az új térkép 2048 február közepén-végén:
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Qz26gg[/color]



Ezek a kalandok innen február 20-n fognak majd folytatódni. Aki még januárban van se aggódjon, amint végeznek ezen időben fognak folytatódni majd a kalandjaik.
Jelentkezni most sem kell, mint korábban, csak annak, aki most csinál új karaktert, vagy nem szeretne majd tovább játszani.
Új karakterek:
Továbbra is vannak átvehető, megalkotható karakterek a listában. Tessék bátran próbálkozni.
Illetve már egy ideje foglalkoztatott egy kérdés, amit végül is Z valósított meg elsőként AoA-n az új kalandján. Nálam ez a Nyugati-parti X-men és mutáns iskola diákjai példáján jutott még anno eszembe, amikor Bishop, Steven és Meia/Szehmet ott játszottak. Szóval a kérdés a következő lenne:
Ha kiírom hasonló képen, mint itt a karaktereket, szóval előtörit sem kell írnia senkinek, jellemet is Ti szabhattok, csak fontosabb dolgokat / képességeket az ottani X-menről, diákokról, akkor lenne-e rájuk kereslet és vállalnátok-e onnan karaktereket?
Erre a kérdésre, mindenképp szeretnék választ kapni, így ezt írjátok le itt a topicban, illetve ha van / felmerül kérdést azt is tegyétek fel és válaszolok rájuk.
Előre is köszönöm a segítségeteket ezzel kapcsolatban!


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 25 Május 2014, 06:03-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Bishop on Pént. 16 Május 2014, 17:17

Támogatom minden formában.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3632
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 20
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 23
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 25 Május 2014, 06:05

Köszi, többen is mondták, hogy jöhetnek, így itt van a lista:

Akkor az ingyenes karakterek, néhány mondatot írok róluk + a képességet. Mint Z esetében itt sem kell előtörit írni, csak majd a kaland végén, de akkor sem kell 15-20 mondatnál többet. Nekik külön kaland lesz, a csapat együtt lesz. A karakterek 17-18 évesek, 13-14 éves koruk óta vannak a mutáns suliban, Bestia az igazgató és ő maga is tanította őket, illetve időnként Emma Frost. Nem csak diákok, hanem X-mennek is képezték őket, most lesz az első bevetésük majd élesben, eddig csak veszélyteremben gyakoroltak. Így mindenki járatos közelharcban is ezt nem emelem ki külön.

A csapat:
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 711596-genextu001_cov


- Joshua Carter
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 1037818-oli
Josh mindig is sportolónak készült, igazából ha nem lenne mutáns, vagyis nem az lenne a képessége, ami valószínűleg szupersztár lett volna amerikai fociban. Remek csapatjátékos, nem hiába ő lett a csapat lényegében vezetője is. A karrierje akkor akadt meg, amikor az egyik meccs után 14 évesen verekedésbe keveredett és a képessége jelentkezett. Ez nem lett volna még gond, ahogyan az sem, hogy ezáltal az egyik szeme állandóan világít, de a képességét csalásnak titulálták és mindenféle profi versenyzéstől eltiltották, örökre. Ekkor került a mutáns suliba, ahol hamar népszerű lett. Ana a (volt) barátnője (a játékosokra bízom, hogy még együtt vannak-e). Josh a suli sportcsapatának vezetője is egyben, pusztakezes harcokhoz ért. 18 éves.
Képessége: 2 körig kell figyelnie valakit, aki 50 méteres távolságra lehet tőle maximum, ha eddig figyeli, képes róla megmondani az egészségi állapotát, beültetéseket, képességét, érzelmi állapotát és gyengeségeit. Minél rövidebb ideig tud csak valakit figyelni a megtudott dolgok száma is úgy csökken. Egyelőre a figyelés közben nem tud mást tenni, harcképtelen közben.

- Anabelle Doyle - Tao, FOGLALT!
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 799683-megansummers
Anabelle a suli lényegében queenbee-je, ami van, arról tud. Amiről mégsem, az nem létezik. Központi figurája az iskolának, árván még egészen kicsinek 2 évesen került Bestia szárnyai alá, így ő lényegében mellette nőt fel és lett az iskola szerves része. Szinte mindenkinek segít, ha tud, a gólyákkal is ő szokott foglalkozni, illetve a kollégium ügyes-bajos dolgaival is. Josh (volt) barátnője (a játékosokra bízom, hogy még együtt vannak-e) és a suli szurkolói csapatának vezetője, pompomlány. Igazából teljesen átlagos kamaszkorát éli. 17 éves.
Képessége: Időmanipuláció. Egy féle képen tudja használni, 5 méter sugarú körben úgy felgyorsítani az időt, hogy az ezen kívüli területen – egy burát hoz létre túlképp – úgy tűnik, mintha megáll volna az idő. 2 körig képes fenntartani mindezt, ha valaki kilép a burán kívülre az idő visszaáll normálra számára, azaz a bentieknek ő is megáll. Ana ezen idő alatt csak erre tud koncentrálni, hogy fenntartsa az időgyorsítást.

- Kem Pratt
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 756593-c46a00d1df025a6332b294266f2823ec
Kem Wakandában született, az anyja EU állampolgár volt, az apja pedig Wakandai. Mind a két szülő politikus és jómódú család. A világ dolgairól igencsak jól informált, érdeklik ezek a dolgok is. 5 évvel ezelőtt került az iskolába, ő is 18 éves. Amikor ismét Apokalipszis uralomra került két és fél évvel ezelőtt az ő szüleit is kivégeztette, révén emberek voltak, nem volt idejük elmenekülni. Ekkor igencsak magába fordult a lány, manapság is nehezen nyílik meg, a korábbi trauma még mindig nyomja a lelkét és kihatással van rá. Ha valaki megismeri, rászánja az időt – a csapat tagjai is ilyenek voltak – akkor tudják, hogy Kem tud vidám is lenni és a barátai között el tudja magát engedni. Ügyes atléta, és kiemelkedő az informatikai tudása.
Képesség: Furcsa fénymanipuláció, képes pszionikus erejével (mint egy telepata). Fénytőröket létrehozni, ezeknek az ereje az ő mentális stabilitásától függ, azaz ha maga alatt van ezek gyengék, ha jól érzi magát lelkileg ezek is erősek. 2 15 centiméteres tőrt képes maximum létrehozni ezeket 20 méteres sugarú körben akarata szerint eljuttatni máshova. Minimálisan képes a tőrökkel megsebzett emberek életerejét megcsapolni egyelőre ölni nem tud vele, de kellően gyengíteni addig, hogy ne legyen képes harcolni igen. Drog és alkoholfüggőséget is képes enyhíteni. Egy részeg, vagy belőtt embert 2 kör alatt józanságra tud hozni. Illetve a tőrökkel sebet ejtett embereken, ha a fegyver bennük marad képes a gondolataikat pozitív irányba változtatni, azaz egy gyilkost is jó útra tud téríteni kellő idő alatt. A tőrök átmennek tárgyakon, de kárt nem tudnak bennük okozni. 4-5 körig képes megidézve tartani a tőröket. Ha csak egyet tesz ez 6-7 körig felmegy.

- Rebeca Larson
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 799800-noname_new
Becca anyja belehalt a szülésbe, az apja egyedül nevelte, Ausztráliában született és ott is élt. Átlagos eredményű hallgató, igaz erősen érdeklődik a kémia és a biológia felé. Életvidám, szeretne barátkozni, de ez a képessége miatt kissé nehezen megy a lánynak. Az emberek ugyanis elfelejtik, nagyon nehéz érzékelni, észlelni őt. A társai is onnan tudják, hogy van, hogy sokat volt velük, de így is képes meglepni őket bármikor. Gyakorta jár ki a városba, hogy az ottani celestial környékén vizsgálódjon és kutakodjon, hátha okozott az alvó entitás valamilyen változást a városban, de eddig nem jutott ezzel semmire. A képessége 13 évesen jelentkezett, amikor egy bevásárlás során valaki lövöldözni kezdett a boltban, még az apja is elfelejtette és csak napokkal később jött rá, hogy a lánya eltűnt. Utána került a suliba, most 17 éves.
Képessége: Észlelhetetlenség, a képessége passzív, nem tudja ki-be kapcsolni. Ameddig nem koncentrál rá valaki, nem érzékeli a jelenlétét. Még a társai is csak azért jegyzik meg, mert elég ideje velük van. De mivel ilyen a képessége nem tudja senki, hogy ott van, általában nem keresi őt senki szándékosan, így nem is találják meg. Számítógépeket nem képes becsapni, a képessége csak agyra van hatásssal.


- Dimitrij Iljics Petrov
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 833156-rico
Dimitrij Oroszországban született, ahonnan még kiskorában költöztek a Szövetséges Államokba. A szülei tudósok, fizikusok mind a ketten. A fiú is roppant intelligens és szereti az idejét a laborban tölteni. Bestia kedvence a csapatban, noha ezt soha sem mondta ki. Nem igazán rajong a sportokért, sokkal inkább tervezni és feltalálni szeret dolgokat, főleg fizika terén. Ő a suliban a tudományos tankört vezeti. Meglehetősen csendes és visszahúzódó, tizenhárom éves kora óta van az iskolában és jelenleg 17 éves.
Képessége: Az agya olyan területeit is könnyűszerrel kihasználja, amit mások nem, ez a mutációja. Nem csak intelligens, de feltaláló is, szuperzseninek minősül. Ennek köszönhetően, a mutációnak már jelentkezett nála a telekinetika is. Ezzel képes 100kg-os súlyig tárgyakat lebegtetni és mozgatni. Erőteret tud létrehozni mely a kisebb kaliberű fegyverek ellen képes védelmet nyújtani fél percig megfelelő koncentráció mellett, viszont ez annyira lefárasztja, hogy utána órákig képtelen ismét használatba venni a képességeit. Ugyanakkor képességeit használva képes 50 km/h-s sebességgel repülni. Képes Telekinetikus csapásokat mérni ellenfeleire, ezzel hátralökve őket, ha pedig egyetlen pontba koncentrálja, akkor feszítő erőt létrehozva sebesülést is képes okozni. (később telepátia is fog jelentkezni nála többek között)

- Sebastian Crenshaw
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 1389796-pr_t_smug
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 1351410-pr_wow
Sebastian teljesen átlagos polgári családba született, a 3. világháború során elvesztettek mindent, korábban hatalmas gazdaságuk volt, de az állam rátette a kezét. Éppen ezért igencsak hangosan bírálja a Szövetséges Államokat. Politikusnak, vagy jogásznak készül (a játékosra bízva), cikkei jelentek meg politikai újságban, illetve interneten. Tüntetéseken vett részt, mindig törvényes módon, csak a saját szólásszabadságával élve. Emiatt már többször készültek beperelni őt, de Bestia és az iskola mindig kihúzta a csávából. 12 éves kora óta van a suliban, 18 éves jelenleg.
Képesség: Szerves acélbőrt képes felhúzni magára. Ebben a formában 1 tonnás ereje van, hat körig képes használni. Képes ellenállni puskák és kardok támadásának is. Lényegében alig néhány pillanat alatt képes a szerves acélbőrt felhúzni magára.

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 00120

Ezenfelül van újra 4 karakterem, amit elajándékoznék annak, aki igényt tart rá. Az F4 gyerekeire lehet igényt tartani, ők tökéletesen passzolnak a világ alapkoncepciójához, hogy semmit sem ismernek innen és be kell illeszkedni, mint azoknak, akik a Csatabolygóról jöttek. Olyan is kérhet ilyen karaktert, akinek nincs még VH-s karija.
Igazából semmit sem szabok meg nektek, csak a képességeket mondom, jellem és hasonlók rátok vannak bízva. Előtörténethez pedig annyit, hogy szinte az egész életüket fogságban töltötték, 17-18 évesek, először Annihilusnál voltak fogságban, ez annyiban merült ki, hogy egy városban éltek és nem mehettek el onnan, de normális életük volt úgy-ahogy. És az utóbbi két évet töltötték Blastaar-nál tényleges igazi rabságban. Kicsivel több, mint egy éve már a Földön vannak.

Lara Storm (Johnny és egy itteni nő lánya, a mama meghalt a szüléskor és így őt soha sem ismerte)
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 971908-alyce_grimm_001
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 971906-alyce_grimm_003
Emberi formában semmilyen szuperképssége nincs, azonban ha aktiválja a képességét és lilás energia öleli körbe, akkor ezzel képes repülni 60km/óra sebességgel és energialövéseket lőni a teste bármelyik pontjából. Ez leginkább telekinetikus erőre hasonlít, de az energiák kozmikusak az ő esetében.
Előtörije itt van.

Victor Richards (Sue és Reed első gyermeke, a nevét régi ismerősükről Victor von Doom-ról kapta)
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 1232523-torus_02
A képességét az apjától örökölte, minden izma, csontja gumiszerű. Azonban még nem túl erős a képessége, egyelőre csak a testmagasságának 2x-ére képes kinyúlni, a bőre pedig hiába gumiszerű még képes sebződni.

Gregory Grimm (Ben és egy helyi nő gyermeke, a nő a Helix-ről származik, de már évek óta nem élt velük, még Annihilustól szökött meg és tért haza)
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 1232510-jake_grimm_01
Greg is az apja képességét örökölte, a bőre és szervei kőből vannak, 5 tonna súly megemelésére képes és csak ágyuk és ehhez hasonló kaliberű dolgok sebzik a bőrét.

James Richards (Sue és Reed második fia)
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 1686669-kristoff001
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 1686670-kristoff002
James-et korábban egy súlyos baleset ért és csak úgy volt képes életben maradni, hogy kibernetizálták. Ezeknek a beültetéskenk hála képes energiapajzsot vonni maga köré, amivel puskagolyókat is képes felfogni (2 körig tudja fenntartani), ezenfelül energialövéseket lőni a kezeiből. Kiberszemeinek hála képes a fény több tartományában látni és a páncél a testén golyóálló mellényként funckionál a pisztolylövéseket és késszúrásokat még felfogja.
Előtörije itt van.

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) 00120

Illetve, ne feledjétek, hogy az átvehető karik közül is lehet válogatni.


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 16 Szept. 2014, 17:55-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Sarah on Vas. 01 Jún. 2014, 02:47

Noh, kivártam egy eléggé tisztességes időt és mivel eddig senki sem foglalta le... Szívesen vinném Rebeca Larsont egy körre - félreértés ne essék. - hátha valami igencsak különleges kisülhet még a karakterből Smile.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 01 Jún. 2014, 09:07

Rendben van, a tied Smile
Remélem a többiekre is lesz kereslet.

Foglalt karakterek:
- Rebeca Larson

Szabad karakterek:
X-men:
- Joshua Carter
- Anabelle Doyle
- Kem Pratt
- Dimitrij Iljics Petrov
- Sebastian Crenshaw

F5:
- Lara Storm
- Victor Richards
- Gregory Grimm
- James Richards

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Godlaw / Tao on Vas. 01 Jún. 2014, 22:46

Én meg totál nem is vettem észre, hogy van ilyen opció, pedig Larsonnak tényleg király képessége van. De sebaj, viszem Doyle-t, hogy erősítsem a csajfrontot, az időmanipuláció meg köztudottan kúl.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 02 Jún. 2014, 00:01

Tao is elfogadva. Smile És mivel Sarah lelépett a síkról, így Rebeca újra kérhető.

Foglalt karakterek:
- Anabelle Doyle (Tao)

Szabad karakterek:
X-men:
- Joshua Carter
- Kem Pratt
- Dimitrij Iljics Petrov
- Sebastian Crenshaw
- Rebeca Larson

F5:
- Lara Storm
- Victor Richards
- Gregory Grimm
- James Richards


A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 16 Szept. 2014, 17:54-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 03 Jún. 2014, 08:57

A feljebb látható karik továbbra is vállalhatóak. Csak addig is összeírom, hogy ki mikor van időben és hol:

2048. január 20. hétfő:
Anne Wietna / Phobia, Nikoletta Blue, Michael Ark / Szeráf és Nathaniel Orrin / Pók - Brooklyni Központi Bank
Ethan Jackson / Manó és Hjuchia Algernon - Japán - Mivel Tyler újfent eltűnt Saku, ha szeretnél kérhetsz másik kalandot
Rachel Wilcox, Lorna Howlett és dr. Erwin Vayne - Vadföld
Charles Dialin / Oszlató és David Storm - Guyana
David Ethan, Vera Sylen és Ragnarr Odrson - Kína
Zyro-Rel / Zyro Tao és Zen A. Khalil - Kyln

2048. február 16. vasárnap:
Andrew Dwight, Laura Orrin és Evangelin Gordon - Los Angeles
ifj. Tell Vilmos / Energy és Theodore Rainwood / John Doe - Centralia
Andrew Ramirez és Jared Aaron Voice / Heka - Wakanda
Tatjana Éva Dragunov és Shywa Darastrix - Limbo
Un Nefer Ramirez - Trapezohedron
Slade Hutchinson / Such - SEAR

2076. május éve:
Végrehajtó, Goblin, Őrző, Apokalipszis (Nagy Evolucionista), Nathaniel Orrin, Laura Orrin, Daniel Hamilton, David Ethan, Freyr Johnson, Vera Sylen, Jason Plunder és Rachel Wilcox - Üresség

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 07 Jún. 2014, 16:58

A feljebb látható karik továbbra is vállalhatóak. Csak addig is összeírom, hogy ki mikor van időben és hol:

2048. január 20. hétfő:
Rachel Wilcox, Lorna Howlett és dr. Erwin Vayne - Vadföld
Charles Dialin / Oszlató és David Storm - Guyana
David Ethan, Vera Sylen és Ragnarr Odrson - Kína
Zyro-Rel / Zyro Tao és Zen A. Khalil - Kyln

2048. február 16. vasárnap:
Andrew Dwight, Laura Orrin és Evangelin Gordon - Los Angeles
ifj. Tell Vilmos / Energy, Theodore Rainwood / John Doe, Nikoletta Blue és Nathaniel Orrin / Pók - Centralia
Andrew Ramirez és Jared Aaron Voice / Heka - Wakanda
Tatjana Éva Dragunov, Anne Wietna / Phobia és Shywa Darastrix - Limbo
Un Nefer Ramirez - Trapezohedron
Slade Hutchinson / Such - SEAR
Hjuchia Algernon és Vera Vi Sylen - Japán


2076. május éve:
Végrehajtó, Goblin, Őrző, Apokalipszis (Nagy Evolucionista), Nathaniel Orrin, Laura Orrin, Daniel Hamilton, David Ethan, Freyr Johnson, Vera Sylen, Jason Plunder és Rachel Wilcox - Üresség

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 01 Júl. 2014, 10:37

Charles-nak és David-nek kezdtem a kalandot.
http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2380-shield-bazis-del-amerika#44665 - itt.

A feljebb látható karik továbbra is vállalhatóak az X-men karakterei.

2048. január 20. hétfő:
Rachel Wilcox, Lorna Howlett és dr. Erwin Vayne - Vadföld
Zyro-Rel / Zyro Tao és Zen A. Khalil - Kyln

2048. február 16. vasárnap:
ifj. Tell Vilmos / Energy, Theodore Rainwood / John Doe, Nikoletta Blue és Nathaniel Orrin / Pók - Centralia
Andrew Ramirez és Jared Aaron Voice / Heka - Wakanda
Tatjana Éva Dragunov, Anne Wietna / Phobia és Shywa Darastrix - Limbo
Un Nefer Ramirez - Trapezohedron
Slade Hutchinson / Such - SEAR
Hjuchia Algernon és Vera Vi Sylen - Japán
Charles Dialin / Oszlató és Jaqueline Dellamorte - SHIELD bázis

2076. május vége:
Végrehajtó, Goblin, Őrző, Apokalipszis (Nagy Evolucionista), Nathaniel Orrin, Laura Orrin, Daniel Hamilton, David Ethan, Freyr Johnson, Vera Sylen, Jason Plunder és Rachel Wilcox - Üresség

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 05 Aug. 2014, 21:08

Eva és Vera számára pár napon belül kitalálok vmit, és akkor kaptok magyarázatot arra is, hogy miként vagytok ott, ahol vagytok stb.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 06 Aug. 2014, 09:53

Eva-nak és Laura-nak itt kezdtem a kalandot:
http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2046p125-tabula-rasa-amerikai-szovetseges-allamok#45906

A feljebb látható karik továbbra is vállalhatóak az X-men karakterei.

2048. január 20. hétfő:
Rachel Wilcox, Lorna Howlett és dr. Erwin Vayne - Vadföld
Zyro-Rel / Zyro Tao és Zen A. Khalil - Kyln

2048. február 16. vasárnap:
ifj. Tell Vilmos / Energy, Theodore Rainwood / John Doe, Nikoletta Blue - Centralia
Andrew Ramirez és Jared Aaron Voice / Heka - Wakanda
Tatjana Éva Dragunov, Anne Wietna / Phobia és Shywa Darastrix - Limbo
Un Nefer Ramirez - Trapezohedron
Slade Hutchinson / Such - SEAR
Hjuchia Algernon és Vera Vi Sylen - Japán
Charles Dialin / Oszlató és Jaqueline Dellamorte - SHIELD bázis
Evangelin Gordon és Vera Sylen - Tabula Rasa

2076. május vége:
Végrehajtó, Goblin, Őrző, Apokalipszis (Nagy Evolucionista), Nathaniel Orrin, Laura Orrin, Daniel Hamilton, David Ethan, Freyr Johnson, Vera Sylen, Jason Plunder és Rachel Wilcox - Üresség

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 19 Aug. 2014, 09:10

Szeráf, Phobia és Rahcel kalandja:
http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1775p175-ausztralia#46366


A feljebb látható karik továbbra is vállalhatóak az X-men karakterei.

2048. január 20. hétfő:
Zyro-Rel / Zyro Tao és Zen A. Khalil - Kyln

2048. február 16. vasárnap:
ifj. Tell Vilmos / Energy, Theodore Rainwood / John Doe, Nikoletta Blue - Centralia
Andrew Ramirez és Jared Aaron Voice / Heka - Wakanda
Tatjana Éva Dragunov és Shywa Darastrix - Limbo
Un Nefer Ramirez - Trapezohedron
Slade Hutchinson / Such - SEAR
Hjuchia Algernon és Vera Vi Sylen - Japán
Charles Dialin / Oszlató és Jaqueline Dellamorte - SHIELD bázis
Evangelin Gordon és Vera Sylen - Tabula Rasa
Anne Wietna / Phobia, Michael Ark / Szeráf és Rachel Wilcox - Ausztrália

2076. május vége:
Végrehajtó, Goblin, Őrző, Apokalipszis (Nagy Evolucionista), Nathaniel Orrin, Laura Orrin, Daniel Hamilton, David Ethan, Freyr Johnson, Vera Sylen, Jason Plunder és Rachel Wilcox - Üresség

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 22 Aug. 2014, 09:22

James kalandja:
http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t350-rorschach-szekesegyhaz-manhattan#46481


A feljebb látható karik továbbra is vállalhatóak az X-men karakterei.

2048. február 16. vasárnap:
ifj. Tell Vilmos / Energy, Theodore Rainwood / John Doe, Nikoletta Blue  - Centralia
Andrew Ramirez és Jared Aaron Voice / Heka - Wakanda
Un Nefer Ramirez - Trapezohedron
Slade Hutchinson / Such - SEAR
Hjuchia Algernon és Vera Vi Sylen - Japán
Charles Dialin / Oszlató és Jaqueline Dellamorte - Argentina
Evangelin Gordon és Vera Sylen - Tabula Rasa
Anne Wietna / Phobia, Michael Ark / Szeráf és Rachel Wilcox - Ausztrália
Zyro-Rel / Zyro Tao és Zen A. Khalil - Kyln

2048. március 2. hétfő:
James Donohan, Tatjana Éva Dragunov és Connor Davis - Skandinávia

2076. május vége:
Végrehajtó, Goblin, Őrző, Apokalipszis (Nagy Evolucionista), Nathaniel Orrin, Laura Orrin, Daniel Hamilton, David Ethan, Freyr Johnson, Vera Sylen, Jason Plunder és Rachel Wilcox - Üresség

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Szonár on Kedd 16 Szept. 2014, 20:27

Én a tudóskát, Dimitrij Iljics Petrovot szeretném vinni:)

_________________
X-suli igazgatóhelyettes: Szonár
X-diák/mesélői NJK:
Charlie Jackson
Akva

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Listen
Szonár
Szonár
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 213
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 01.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 18 Szept. 2014, 10:46

Elfogadva. És mivel Sarah lelépett a síkról, így Rebeca újra kérhető.
Tessék jönni szépen, előtöri sem kell, csak lefoglalni a karaktert ^^

Foglalt karakterek:
- Anabelle Doyle (Tao)
- Dimitrij Iljics Petrov (Szonár)

Szabad karakterek:
X-men:
- Joshua Carter
- Kem Pratt
- Sebastian Crenshaw
- Rebeca Larson

F5:
- Lara Storm
- Victor Richards
- Gregory Grimm
- James Richards

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14591
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 19
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!) Empty Re: III/3. Minden haldoklik (INGYEN KARAKTEREK!)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.