Carl „Jelly” Morrow

Go down

Carl „Jelly” Morrow Empty Carl „Jelly” Morrow

Témanyitás by Jelly Kedd 09 Aug. 2011, 14:35

Név: Carl Morrow
Egyéb név(i): Jelly, Zselé
Faj: mutáns-zseni
Nem: férfi
Jellem: semleges
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: 2009 Július 11
Kor: 18
Család: Az apja Winston Morrow, az édesanyja Mistey Carlson
Foglalkozás: X-Men tag
Testmagassága: 1.89 centiméter
Testsúlya: 89 kg.
Szeme színe:barna
Haja színe:fekete
Bőre színe:fehér
Különleges ismertetőjel:
Repülési sebesség: (csak ha képesség)
Egészségi állapot/ betegségek: Víziszonya van, fél a tűztől és a hidegtől.

Életrajza:
Hol is kezdjem az életem ismertetését?
Hát a szokásos dolog. Megszülettem, beraktak egy szülőágyba, megtanultam járni, beszélni, hamarosan ovódába kerültem, ahol több hozzám hasonló korú gyerek is volt. Játszott, összerakosgattam fakockákból apró épületeket. Valóságos katedrálisokat, felhőkarcolókat emeltem.
Barátokat szereztem, ekkor csattant el az első csók egy lánnyal.
Aztán jött az általános suli.
A szokásos dolgok. Tanulás, tanulmányi versenyek, ahol első voltam.
Az iskolai tudományos fesztiválon például előállt egy részecskegyorsító tervével, de ezzel csak harmadik díjat kapott. Viszont az iskolai lúzer szerepkörébe se akart belekényszerülni, gyorsan barátokat szerzett a vagányabb srácok között, bár voltak akik utálták ezért.
A változás akkor következett be, amikor serdülni kezdett.
Egy éve a Jefferson gimnáziumba járt.
Épp egy iskolai buliról tartott hazafele, ahol ő volt a világosító, és hát igen benyakalt egy kis sört, meg ekkor szívott először varázscigit. Már épp pár saroknyira volt a házuktól, amikor egy rabló lépett elé.
A képébe nyomta a kést.
Carl ránézett a késre. Már nem keringett annyi drog a vérébe, hogy a fickót kiröhöghesse.
Az útonálló a pénzét követelte, de a fiú agyába csak a kés pengéje volt.
A következő pillanatban a bal keze deformálódni kezdett, előbb ezüst színű lett, az ujjai egybe nőttek, és a keze hamarosan penge alakot vett fel. Az új fegyverét a rabló combjába szúrta, mire az ordítva rohant el.
Morrow pedig hazáig szaladt, felrohant a szobájába, majd lekuporodott a sarokba, és zokogni kezdett.
Ránézett a bal kezére, még mindig olyan volt.
Sokáig kellett rákoncentrálnia, hogy visszalakuljon.
Másnap szinte mindenkit megfigyelt. Nem akart a kormány mutánsok számára fenntartott börtönébe kerülni.
Két hónapig tartott míg kontrollálta a képességét, de egyszer inkább megmutatta a szüleinek. Mivel egyke volt, és nagyon szerették a fiúkat, úgy döntöttek, hogy elrejtik, de Carl nem akarta, hogy veszélybe kerüljenek, ezért inkább ő indult útnak.
Hamar tudomást szerzett a Xavier iskoláról is hírt szerzett. Oda vezetett az első útja, persze Hank Mccoy az iskola igazgatója nem tudott megoldást kínálni a problémájára, de segített neki megtanulni irányítani a képességét, közben az iskolában tanult. Sok barátja lett, és jó érdemjegyeket szerzett.
Persze itt minden eszközt megkapott a kisérletezéshez, és Dr. Mccoy szárnyai alatt kreált pár csodamasinát, és persze érettségit is letette 5-ös átlaggal.
Megvolt a lehetősége, hogy továbbtanuljon, de inkább maradt az Akadémián. Valahogy a saját fajtájával érezte jól magát, persze ezer szállal kötődött az emberekhez is, és így neki is érdeke, hogy segítse a két faj közötti békét.




Képességei: A bal kezét képes egy zselészerű anyaggá alakítani, amit az akaratával tud formálni, de még csak három tárggyá /kés, csavarhúzó, kalapács/. Ez a formát csak öt percig képes megtartani utána a keze visszaalakul normál formába. Gyengesége ilyen formába még a tűz, és a jég. A tűz instabillá teszi az anyag stuktúráját, míg a jég merevvé teszi.


Szakértelmei: Magas az intelligenciaszintje ezért jól ért a dolgok feltalálásához, valamint a megjavításához. Emellett jó kosaras, jó a kézügyessége, és jól tud vezetni.
Jelly
Jelly
Bannolt

Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Carl „Jelly” Morrow Empty Re: Carl „Jelly” Morrow

Témanyitás by Thorhalla Pént. 12 Aug. 2011, 22:58

Elfogadva, egy adatlapot tegyél be és egy avatart is kérek.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Carl „Jelly” Morrow Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Carl „Jelly” Morrow Empty Re: Carl „Jelly” Morrow

Témanyitás by Jelly Kedd 19 Május 2015, 08:59

A kimaradt 7 hónap története...

A Knowhere-i kaland végén a Doktor felajánlotta neki, hogy tartson vele egy újabb útra, hamár az első annyira rázós volt. Carl természetesen kapott az alkalmon, és meg sem állt a TARDIS vezérlőterméig.
Előtte azonban engedélyt kért Nestortól, mivel volt célja. Új technológiák keresése volt a célja amivel felvehetik a harcot Anhillus és ha kell Unspoken birodalma ellen, valamin segíthetik Kallarkot és a frakcióját a polgárháborúban.
Ez alatt a 7 hónap alatt számtalan kalandot élt át, térben és időben a Doktor oldalán.
Jelly
Jelly
Bannolt

Hozzászólások száma : 339
Hozzászólások régi : 5
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Carl „Jelly” Morrow Empty Re: Carl „Jelly” Morrow

Témanyitás by Thorhalla Kedd 19 Május 2015, 09:18

Elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Carl „Jelly” Morrow Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Carl „Jelly” Morrow Empty Re: Carl „Jelly” Morrow

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 29 Aug. 2015, 20:32

A kalandon kapott jutalom leírása.

Nova erő:
A Nova hadtest tagjait átjárja a Nova Erő a Worldmind-nak köszönhetően. Ezen energia különleges erőkkel ruházza fel a tagjait, mint például a repülés képessége, szuperhumán képességek (erő, ügyesség, állóképesség, reflexek, ellenállás, kitartás és mozgékonyság – mind emberfelettiek), és közvetlen kapcsolat a Wolrdmind-al. A tapasztaltabbak – magasabb rangon levők – több erőt képviselnek, ők képesek csillagkapukat nyitni, légkörben hang- az űrben fénysebességgel repülni, energialövedékeket használni és statikus elektromágneses (EPM) kisüléseket is okozni.

Nova Millenia képességei:
A jelenlegi szinten 5 tonnás erővel rendelkezik a karakter, csillagkpaut nem képes nyitni, és a Nova erő maximum 25%-hoz fér hozzá Millenia rangon.
Millenia: A Hadtest legtöbb tagja ezen a rangon szolgál. Valamilyen szinten jellemző rájuk a páncél által nyújtott összes képesség, de csak minimális szinten.
Bizonyos fkig képesek az energialapú fegyverek lövedékeinek energiáját elnyelni és ezt felhasználni gravimetrikus sugárként, energialövedékként és elektromágneses (EPM) robbanásként, egyetlen irányított pontból, vagy akár az egész testfelületéből (egyelőre nem túl hatékony, halált egy lövésből, sugárból, robbanásból nem tudnak okozni)

Páncélról és egyebek:
A standard Xandarian StarCorps uniformisát viseli, melyet a képességei támogatására terveztek anélkül hogy közben sérülne. Nagyon ellenálló beleértve az űrbéli cuccokat és légmentesen zár. A sisak plexiüveg-szerű sisakrostélyát le lehet húzni kibernetikus paranccsal, így a sisak is légmentesen zár; a sisak egy az egyenruhában elrejtett levegőtartályhoz csatlakozik. Emellett a ruha beépített életfenntartó rendszerrel is rendelkezik amely használót életben tartja a legextrémebb környezeti hatások közt is, és le tudja zárni a sisak szemét/száját ha kell. A sisaknak van beépített rádiója, telescopic sight szerintem távcső, éjszakai látás és infra funkciókkal, a sisak által megjelenített képére rávetíthető a HUD képe az érzékelt energiák nyomon követéséhez. Magyarul: Kivetíti a szem elé az adatok, ha kérik. Nova sisakja merev viselés közben, de ruhához hasonlóan hajtogatható egyébként, így civil viselet alatt is elrejthető-

További képességei a páncélnak:
• Energiakiüléseket érzékel beleértve a teleportálást
• Más rendszerekhez is képes hozzáférést biztosítani (Földi rendszereket könnyedén töri, minden mást nehézkesen, vagy nem, mert jóval fejlettebbek)
• Analizálja a támadókat, beleértve szervezetük adrenalin lökeketeit
• Érzékeli az aktív energia-alapú képességgel rendelkező superhumanokat
• Tud hackelni, szatelit TV adásokba bemegy és a hangját/képet közvetít TV készülékekbe (egyedileg is akár) (ezek is a Földiek persze, fejlettségtől függ a siker, minél fejlettebb valami, annál kisebb az esély a sikerre)
• Minimális pszi pajzs, védi az elméjét a gyeneg mentális támadások ellen

Egyebek:
• Uniformis: Azonosíthatatlan anyagú, nagy ellenálló sérülés hideg meleg ellen, blabla 6 órára elég levegő van benne
• Közlekedés: repülés saját erőből (200 km/óra légkörben, fénysebesség negyede az űrben)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Carl „Jelly” Morrow Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Carl „Jelly” Morrow Empty Re: Carl „Jelly” Morrow

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 10 Nov. 2016, 17:49

Jelly a Hydra korszakzárón a Hydra nanovírusának következtében elvesztette a mutációját és immáron csak embernek minősül.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Carl „Jelly” Morrow Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Carl „Jelly” Morrow Empty Re: Carl „Jelly” Morrow

Témanyitás by Cerebro Szomb. 02 Jún. 2018, 12:18

A születésnapi "akció" keretében 1,5 kredit jutalmat kapsz.

_________________
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
XMR wikipédia - minden egyhelyen a megszokott wikipédia elrendezés szerint
Fórumon kívüli elérhetőségek - minden más XMR érintettségű oldal, topsite stb
Discord chat szerver - az oldal új chat központja, ahol szinte mindig sokan fenn vagyunk
Tutorialok - az oldal újításainak listája linkekkel, hogy mi hol található
Sith és Jedi archívum - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az Little SW-vel kapcsolatban!
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Carl „Jelly” Morrow Empty Re: Carl „Jelly” Morrow

Témanyitás by Thorhalla Szer. 05 Szept. 2018, 18:04

A legutóbbi kalandon gyorsuló evolúció ment végbe a karakteren, aminek köszönhetően (bár nem érdemled meg, hogy a kaland utolsó harmadában nem írtál...), Jelly minden fizikai értéke, erő, ügyesség, állóképesség, gyorsaság, reflexek emberi maximumra kerültek.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Carl „Jelly” Morrow Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Carl „Jelly” Morrow Empty Re: Carl „Jelly” Morrow

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.