Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Eva Carter Pént. 17 Okt. 2014, 14:51

Azt hiszem, hogy rossz személynek tettem fel a kérdést, ami az én figyelmetlenségemre mondható. Várom a választ, de nem érkezik meg, ezért James után indulok, mármint remélem, hogy felé haladok. Ha be érem csöndben követem őt, mert nem akarom, hogy le bukjunk. Meg eleve nincs is mit mondanom neki. Bár arra, azért kiváncsi lennék, hogy hogyan is fogunk a fickóra rá találni, meg az is érdekelne, hogy a srác kije a csajnak, ha már annyira szertné, hogy kiszabaditsuk. Bár, ha jobban bele gondolok, inkább maradjon ez relytéj, mert ehez semmi közöm. A fegyvereimet is elő veszem, arra az esetre, ha mondjuk szükségem lenne rá. Bár, és ha mondjuk, nem idegenek, ha nem a Hydra itteni erődjébe küldött minket, hát akkor csori Jimi bizony meg szívta, mint a torkos borz. De, azt is meg tehetném, hogy le ütöm őt, aztán el relyteni valahova, és egyedül be menni a férfiért.

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Szása Hétf. 20 Okt. 2014, 21:31

A nő is elindult a völgybe a társa után. A zsoldos feltehetőleg marad hátvédnek, de az is lehet, hogy csak később fog csatlakozni a többiekhez. Ahogy távolodnak döntenem kellett. Vagy utánuk megyek, vagy maradok és lehet elmulasztom az egyetlen lehetőségemet.
Végül a cselekvés mellett döntök. Nem hagyhatom, hogy a hatótávomon kívülre kerüljenek. Látni akarom mit fognak csinálni. A fekete páncélom, nem nagyon tud beleolvadni a hóba, de azért megpróbálom észrevétlenül követni őket. Sajnos mindig ügyelnem kel, hogy a szél ne fújja a szagomat a zsoldos felé, és a többiek se vegyenek észre. A démonokról nem tudok sokat, így bármire képes lehet, de meglehet, hogy csak azt tudja, hogy embernek méz ki.
Lassan, de olyan tempóban, hogy követni tudják a szenzoraim a többieket elindulok utánuk. Próbálok ügyelni, de ha lebuknák, lassan elindulok feltett kézzel a többiek felé. Ha rám lőnének, csak elbújok, de nem nyitok rájuk tüzet, hanem elkiáltom magamat, hogy békével jöttem. Ha ez se segít, akkor majd csak lesz valahogy. A legnagyobb veszélyt a zsoldos jelenti szerintem, De remélem, egyikük se vesz észre, amíg az épülethez nem érünk.
Szása
Szása
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Aug. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Szása
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 21 Okt. 2014, 10:49

2048. március 2, hétfő – Titkos katonai bázis, Lapföld; Skandinávia (EU)
Résztvevők: James Donohan, Tatjana Éva Dragunov, Connor Davis és Steve Wong

Tatjana végül beérte James-t és a páros együtt indult el, majd a háttérből nem sokkal később Steve is. Steve-nek sikerült úgy haladnia, mindvégig, hogy a hátul maradt zsoldos ne tudja őt kiszúrni. Legalább egy órás lassú séta következett, mindenkinek figyelnie kellett, hogy ne fusson bele csapdába, érzékelőkbe, illetve ha vannak őrök, akkor azok se szúrhassák ki őket semmilyen módon. Ezért tartott az egész út legalább egy óráig. A kint levő hideg ellenére mire megérkeztek a bázistól alig száz méterre mindenkinek melege volt és kissé kifáradt. Nagy volt a hó, időközben újra havazni kezdett, ez sem könnyítette a haladást. Steve nem bukott le, James és Tatjana, ahogyan a hátul levő Connor sem vette észre a negyedik felet. Most, hogy megérkeztek a bázishoz a havazás miatt nehezebben ugyan, de kivehető volt, hogy két része volt felszín felett a bázisnak, mindenki tudta, hogy alul a talaj alatt is volt része és az egész egybefüggött egyébként. Idefent a hó ellenére hat őrt ki lehetett szúrni, fehér színű öltözetben, hogy belevegyüljenek a havas tájba. James nem is vette észre, csak Tatjana a „látásával”, illetve RENI volt az, aki kiszúrta őket. Kettő-kettő a két felszíni épületen volt, míg másik kettő a köztes területen, ahol világítás is volt ott sétált. Ötven méteres távolságig több nagyobb bucka helyezkedett el, sziklából és hóból, amik mögé el lehetett bújni. Egy ilyen mögött volt a James és Tatjana duó is 100 méterre, míg 120-125 méternyire Steve lapult mindenki mögött.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Eva Carter Kedd 04 Nov. 2014, 21:16

Egy óra út után, megérkezünk a helyszinre, ahol két őr volt. James, és én pedig egy szikla mögöt vagyunk el bujva, hogy ne vegyenek minket észre. Ki lesek a buvó helyemről, hogy lássam őket, és azt is, hogy hogyan is állnak. Ha egymásnak háttal állnak, akkor elöbb be állitom a fegyvert kábitó lövésre, már ha van rajta olyan, hogy kábitó fokozat, majd célba veszem az egyik fickót. Ha viszont, nincs akkor, csak célba veszem az egyik fickót, és James talán célba veszi a másikat.

(Most csak ennyit tudtam írni.)

_________________
- Kik beleolvadnak az Erőbe, örvendezz azokkal! Gyászolnod őket nem kell. Hiányolnod nem kell.
– Nem! – mondta türelmetlenül Yoda. – Ne próbálkozz. Csináld, csináld! Vagy ne csináld. Próbálkozni nem lehet.
Eva Carter
Eva Carter
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 592
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. May. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 03 Dec. 2014, 10:01

//Mivel a többiek mind egy szálig eltűntek, így, ha szeretnél egy másik kalandot, akkor kérlek itt jelezd ezt nekem. Köszönöm!//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 26 Okt. 2015, 09:33

2048. április 13. hétfő – Tønsberg, Északi szövetség
Résztvevő: Ragnarr Odrson

Ragnarr utolsó emléke az volt, hogy Asgardról újra Midgard felé vette az irányít. Átlépve Asgard város kapuján kiért a Bifrost-ra és Heimdall még búcsút intett neki. Már csak végig kellett sétálnia a hídon, hogy leérkezzen Midgardra oda, ahova szeretne. Csak éppen arra nem emlékezett, hogy hova akart menni és hol volt. ahogyan kinyitotta a szemét egy kocsmának tűnő helyen volt, a falakon viking időkre emlékeztető felszerelések, holmik. Fegyverek, állatbőrök, pajzsok, de mégis minden túl modern. Azaz a hely Midgard volt, egy feliratot látott a falon „Tønsberg első számú kocsmája”. Az, hogy ez a Tønsberg hol is volt arról sem volt fogalma, bár eléggé skandináv hangzású volt, így jó eséllyel az Északi szövetségben lehetett, de hogy azon belül hol…
Mellette egy széken az asztalra borulva egy fiatal néger férfi hortyogott, körülötte legalább fél tucat korsó és több feles pohár. A srác nagyon ki volt ütve, a kocsmában pedig senki sem látszódott. Ha Ragnarr úgy dönt, hogy elindul körbenézni, akkor meglepve tapasztalta, hogy nem tudott a fiútól két-három méternél távolabb elmenni, mintha valami fal akadályozta volna, amit látott. Ha próbált valamit megérinteni, tárgyat, vagy akár az alvót, akkor döbbenten tapasztalhatta, hogy a keze átsuhan a tárgyakon, az élőkön, mintha saját maga ott sem lenne fizikailag a kocsmában.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Tomas Burton Hétf. 26 Okt. 2015, 12:55

~Ragnarr Odrson~

Útnak is indultam Midgard felé, ahogy terveztem. Kissé vegyes érzéseim voltak, hiszen addig se tudtam tanítót kutatni, aki bevezet a mágia rejtelmeibe, de egyelőre félre tettem a dolgot, és úgy döntöttem, hogy kicsit pihenhetek. Szabadságot adtam önmagamnak, hogy így fogalmazzak. Heimdall búcsúztatott, ahogy a Bifrostra értem, én pedig szinte könnyes szemmel néztem otthonomra, és egy mély sóhaj keretében zártam szívembe látványát.
Ahogy megérkeztem, furcsán kavargó gondolatokkal telt meg elmém, nem emlékeztem hova akartam menni, és miért, illetve hogy hol vagyok. A hely kinézete otthonom juttatta eszembe, egyszerű homályos tükörképe volt, viszont mint minden tükörkép, ennek is sajátja, hogy valamelyest torz, nem teljesen adja vissza a valóságot. Ez a hely túl modern volt, hiányzott belőle népünk egyszerűsége, és nagyszerűsége. Egyértelműen Midgardon voltam, az ő sajátosságuk volt ez a romantikát és érzéseket nélkülöző világ. Mégis, a hely valahogy próbált kitörni ebből a valóságból, és én értékeltem a próbálkozását. A kiírás alapján valahol északon lehettem, jó eséllyel az Északi Szövetségben, ami sok mindent megmagyarázott. Nagy hatással voltunk erre a területre.
Egy ébenfekete bőrű büszke núbiai fiú - el kell ismernem, néha megihletnek a midgardi hangzatos szavak - az asztalra dőlve hortyogott, körülötte megannyi üres üveg, mely valószín' hozzá segítette jelenlegi állapotához. Az egész kép olyan költői volt, olyan művészi, s én nem akartam belezavarni alkoholmámoros, álomtalan alvásába, és úgy döntöttem szó nélkül távozok. De jaj! Láthatatlan béklyók, megfoghatatlan akadály, mi visszafog és itt tart, nem szorít, de nem is ereszt el. Mily szomorú a büszke madár, ha nem repülhet, és kalitkába zárják! Így éreztem magam én is, ahogy felfedeztem, hogy valami itt tart, aminek a fiú a középpontja. Úgy döntöttem megpróbálom megérinteni, felrázni szunnyadásából, és kikérdezni, mily' ördögi e mű, mely megköt és bezár, fogságban tart és meg nem fogható börtönömmé vált.
Tomas Burton
Tomas Burton
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Oct. 29.

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 28 Okt. 2015, 00:03

2048. április 13. hétfő – Tønsberg, Északi szövetség
Résztvevő: Ragnarr Odrson

Miközben Ragnarr még gondolkodott kinyílt a kocsma ajtaja kívülről, akkor lehetett először kilátni. Modern város látszott odakint, úgy tűnt, hogy ahol most vannak egy magaslaton van, mert a város nagy részére felülről lehetett rálátni. A néger srác nem ébredt fel arra, hogy kinyílt az ajtó, ahonnan még némi hó is befújódott, de bent azonnal elolvadt. Ekkor tűnt fel az ifjú asgardi számára, hogy a levegő hőmérsékletét sem érzi. Egy vörös hajú nő jött be, aki felé és a néger srác felé nézett, de nem úgy tűnt, mint aki látta volna Ragnarr-t ott. Csak ellenőrizte, hogy megvan-e még az alvó. A pulthoz ment és ott kezdett el halkan takarítani és az elmosott poharakat visszatenni a helyére. Ragnarr úgy döntött, hogy odamegy és megpróbálja felkelteni, akihez láthatóan oda van kötve valamilyen módon, de amikor hozzáért volna a férfihoz a keze egyszerűen átsiklott rajta, mintha ott sem lenne, vagy pedig Ragnarr nem lenne ott. Saját magát fizikai valójában látta, így ez még furcsább volt. De mivel a kezei átsiklottak a másikon, így a fiatal férfi is aludt tovább, mintha mi sem történt volna azelőbb.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Tomas Burton Csüt. 29 Okt. 2015, 00:50

~Ragnarr Odrson~

Kinyílt az ivó ajtaja, és lehetőségem nyílt kilesni rajt', de nem sok mindent volt alkalmam megvizsgálni. Egy röpke pillanat, amíg megláttam, hogy valószínűleg egy magaslaton vagyunk, vagy a város épült egy völgybe, minden nézőpont kérdése. De az egészen bizonyos, hogy engem továbbra is fogságban tart e hely, s számomra vajmi kevés jelentéssel bír, hogy milyen helyen épült eme börtön. Azonban az is bizonyos, hogy nem éreztem a hűvös levegőt, ami valószín beáramlott az ivóba, mikor a tetovált menyecske besétált. A nő! El ne feledkezzek róla, vörös haja lobogott, mint büszke zászló az erős szélben, s erős testtel áldotta meg a sors, emlői dagadtak ruhája alatt, mint két megtermett déli gyümölcs, ám keresztül nézett rajtam, s ez fájóbb volt bármilyen bilincsnél, és bármely börtönnél.
A srácot nem tudtam felkelteni, lehet nem is ő volt börtönöm kulcsának őrizője, lehet tárgy, vagy más, mi ehhez a helyhez köt. Kezdtem úgy érezni, hogy furcsa álom ez, olyan, mint a legutóbbi, mikor Midgardon jártam. Nem tudtam mitévő legyek, s jobb híján lenéztem a lábamra, hogy lebegek vajon, vagy a padlón állok. Ez azért volt fontos, mert ha lebegtem, akkor megpróbálhatok repülni, fentről kitörni, ha viszont a padlón állok, akkor egyrészt elfekhetek azon, és úgy várhatom a folytatást, másrészt elgondolkodhatok, hogy miképp tudok áthatolni a tárgyakon és az élőkön, míg a padló ugyan úgy tart, mint bárki mást. Furának tűnt ez a mágia, és nem épp így akartam tudásom bővíteni.
Tomas Burton
Tomas Burton
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Oct. 29.

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 29 Okt. 2015, 22:11

2048. április 13. hétfő – Tønsberg, Északi szövetség
Résztvevő: Ragnarr Odrson

Ragnarr lenézett a lábaira, nem a talajon állt, hanem úgy 15-20 centivel lebegett felette, ha próbált felfelé és lefelé is távolodni, akkor is olyan volt a három méter után, mintha falba ütközött volna és továbbra sem volt képes eltávolodni az alvó néger fiú közeléből. Az egyelőre továbbra sem mutatott hajlandóságot arra, hogy felébredjen, békésen hortyogott. Lefele irányban csak földet látott Ragnarr, felfelé egy szoba volt, és úgy a szája magasságáig tudott felemelkedni, így jellemzően csak a szőnyegeket, asztal- és széklábakat látta. Gondolkodott, de nem sok minden jutott eszébe, lehet, hogy halott volt, csak éppen a háború miatt nem jöttek a lelkéért, mindezt alátámasztotta az is, hogy nem érezte a hőmérsékletet, nem volt fáradt, éhes és szomjas sem. Lehet, hogy álmodik, az is valós lehetett, ahogyan az is, hogy valaki anyagtalanná tette őt és azért van ebben az állapotban, bár az nem magyarázta, hogy a vörös hölgyemény miért nem látta őt. így hirtelen ennyi minden jutott eszébe, de még tudja, hogy ezen felül számtalan más dolog is okozhatta ezeket, de azokról nem feltétlen van tudomása fiatal kora miatt.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Tomas Burton Hétf. 02 Nov. 2015, 21:21

~Ragnarr Odrson~

Úgy tűnt hogy nem álltam, hanem lebegtem, legalább tíz centivel a padló felett. Odalent nem látok semmit, csak a földet, amibe bele tudok lebegni, szóval tényleg anyagtalan vagyok. Nem tudom mitévő legyek, erre se tudok messzire távolodni, továbbra is láthatatlan falba ütközöm. Pedig tényleg repülhetnék, élvezhetném az anyagtalanságot, bejárhatnám a világot is akár, de nem, ehhez a részeges núbiaihoz köt valamely féle átok. Felfelé se szabadulok, de itt legalább látom, hogy van egy emelet is, azonban itt se látok túl sokat. Végül visszalebegek a kocsmába, és dühödten kezdek kiabálni.
- Eressz el, akárki tartasz fogva, én, Ragnarr Odrson parancsolom! - kiabálom ahogy a torkomon kifér, és remélem, hogy meghallja, akárki űzi eme mocskos tréfát. Reméltem, hogy végre szabadulhatok, vagy visszajuthatok haza, vagy felébredek... tényleg, tudom, hogy ez hülyeség lehet, de elméletileg ha álmunkban fájdalmat tapasztalunk, felébredünk. Csipkedni nem fogom magam, nem vagyok én holmi kényes nőszemét, inkább megpróbálom sípcsonton rúgni magam, erősen, amennyire agyam engedi, ami valamelyest úgyis tompítani fogja a fájdalmat, hiszen önmagunknak nagyon nehéz fájdalmat okozzunk. A falba mégse rúghatok bele, hiszen átsiklana rajta a lábam, ezért kell önmagammal próbálkozzak, talán magam számára nem vagyok anyagtalan, hiszen látom is magam.
Tomas Burton
Tomas Burton
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 111
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Oct. 29.

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 03 Nov. 2015, 21:44

2048. április 13. hétfő – Tønsberg, Északi szövetség
Résztvevő: Ragnarr Odrson

Ragnarr ezen döntése úgy tűnt, hogy helyes volt. Azt ugyan látta a szeme sarkából, hogy a nő meg sem halotta az üvöltését, ellenben a fekete bőrű fiatal férfi riadtan ébredt fel. Zavartan, vérvörös szemmel a kialvatlanságtól nézett fel.
- Nem kell kiabálni! – mondta morcosan.
- Meg sem szólaltam miszter – szólt a nő a pulttól.
A fekete bőrű férfi pislogott néhányat, majd meglátta Ragnarr-t. egyenesen ránézett, majd a magas C-t megütve a félelem miatt visított fel. Felpattant a helyéről, próbálta Ragnarr-t ellökni a kezével, de nem sikerült és egyszerűen átesett rajta, padlót fogva arccal előre. Az orrát is sikeresen betörte, majd a földön kúszva próbált távolabb jutni az asgarditól, de az pedig követte őt, hogy végig három méteres távolságban maradt. Végül a fickó néhány méter után felpattant és rohanni kezdett, Ragnar lebegve végig ugyanolyan tempóval követve őt, ha akart, ha nem. a férfi pedig sikoltozva rohant ki az utcára, hogy szellemet lát. Kint az épület előtt néhány méter után elcsúszott és hanyatt vágódott és nyögve terült el a földön.
- Csak távozz! – mondta Ragnarr-nak. – Nem csináltam semmit, hogy szellemeknek kelljen kísértenie engem! TÁÁÁVOOOZZZZZZZZZ!

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Skandinávia (Európa,  Északi Szövetség) - Page 2 Empty Re: Skandinávia (Európa, Északi Szövetség)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.