Szörnyek Bolygója

4 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Adrian Sommerfield Vas. 01 Jan. 2017, 10:11

Kitajo ismét nem lett figyelembe véve. Ez már tényleg elég unalmas és idegesítő számára. Mióta felébredt azóta nem ért sem ő semmit, sem pedig mások őt és még képesek úgy csinálni mintha ő láthatatlan lenne. Mindenféle egyszerű nőszemély és szellemféle figyelmen kívül hagyja őt. Méghozzá a tisztességes küzdelmébe bele is akarnak szólni. Egy kék bőrű oni varázslatokat szór a lényre, de látszólag nem nagyon használ.
-Ő az én ellenfelem. Maradj ebből ki te szellem!
Ezzel ő követi is az óriás kétfejű ellenfelét mint valami kétfejű, öngyilkos. Igyekszik lehetőleg úgy, hogy háttal legyen az óriásnak és ha elég közel kerül akkor megpróbál valahogy felmászni a lény bokáján. Nem sokat tud, hogy miként is kellhet egy ilyen lényt a kardja nélkül legyőzni, de azt sejti, hogy ha eljut a fejéig akkor ott egy erős ütéssel vagy a szemének a kinyomásával legyőzheti a lényt. El is kezd gondolkozni legendákon, hogy más nagy hősök mit tettek hasonló helyzetekben.

Srir pont olyan helyzetben van a lénnyel kapcsolatban, hogy nem képes felérni annak a fejét csak a lábát. Ott próbál meg néhány fontosabb pontot eltalálni, de úgy látszik, hogy az ellenfele bőre nagyon jól véd. Nem is sikerül semmi komolyabb sérülést okozni számára. Még a figyelmét sem sikerül magára vonnia. Ellentétben egy furcsa létformával aki rákiabál, hogy hagyja az ő ellenfelét. A hangnem nem tetszik Srir-nek, de a fickó bátorságát nem tagadhatja. Egyenesen neki megy. Az-az alak vagy bátor vagy őrült. Igazi kree lehetne belőle. Srir nem hagyhatja magára ezért sem és azért sem mert egy kree nem hátrál meg sosem a harctól.Ha az óriás lény elég távol került tőle és már be tudja a lézerpisztolyával célozni annak a fejét akkor le is ad néhány lövést. Hisz benne, hogy képesek lehetnek legyőzni a lényt. Ha rátámad akkor ő is képes volna rá ha a kardja fogja annak a bőrét.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Kedd 03 Jan. 2017, 00:00

//Szombaton lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szörnyek Bolygója - Page 4 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Aashirya Nakti Singh Pént. 06 Jan. 2017, 15:35

Aashirya nagyon próbálkozik, de céljait nézve csak erőlködésre futja. Mintha egy ágyúból lőne sós konfettit, ólmos kartácstűz helyett. Ekkora a különbség a tervezett és a végrehajtott varázslata között. De legalább jutott egy szusszanásnyi időhöz. Valószínűleg ezzel menthette meg az életét. Így maradt ideje felfigyelni és elmenekülni a hatalmas szörny elől. Amint meglátja hogy támadni akar könnycsepp szökik a szemébe és elindul a Macitól ellentétes irányba. Az állat ugyanis ösztönösen viselkedett és egy fél szempillantásnyi ideig meg volt róla győződve, hogy ő kergette el a rájuk leselkedő veszélyeket. Ebben a hitében, mivel ösztönből jött neki, semmi nem tudta kitéríteni. Aztán megjelent a gigantikus ragadozó, ő pedig jelentőségteljesen a gazdájára nézett. Talán el is mosolyodott, miközben elégedetten morrant egyet. Majd visszafordult az érkező veszély felé és nekirontott. Nem tervezett. Ösztönből támadt. Első körben meg akarta harapni a lényt, bárhol, aztán mancsai karmaival kezdett neki a kaszabolásnak. Ösztönösen orrával és szemével kereste a gyenge pontokat: nyakat, szemet, ágyékot...
Aashirya Nakti Singh
Aashirya Nakti Singh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 82
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Dr. Zield Jones Pént. 06 Jan. 2017, 18:16

Kam - Töltés

A kymmelian vizsgálódott, ahogyan csak tudott. A kreek hatalma idáig is elért, látta a jelzésüket, megértette, hogy ez a föld is közel volt az övékéhez. Életet itt hiábavaló volt keresni, rég kiirtották. A páncélja biztosított neki túlélést, nem kellett aggódnia, hogy a levegője elfogyott. Egyelőlre nem kellett. Nehezebbnek érezte magát, nehezebb volt a járás, mint máshol. A bolygó adatai szerint ez természetes volt az erősebb gravitáció miatt.
A jelzések alapjén a kárterhez indult el. Ami ott lezuhant, az érdekelte, azon akart segíteni. A kree birodalmat szolgálta, ahogy a nóvák mind, nem bánta, mert eddig nem kellett olyat tennie, amit nem igazán akart volna. A dzsungelben kereste a helyet, ami a jeleket kibocsátotta. Élet nem lehetett, csak olyan, ami nemrég zuhant le. Látta is, hogy kree gép lehetett, a kráter távolról is mutatta.


Hanna
A környezetvédő lemmingoid rájött, hogy mik voltak ezek a tartályok, ismerősek voltak neki. A saját birodalmukénál sokkal jobb eszközöket talált itt. Még nem tudta, mit kezdjen ezzel az információval. A földön hasonlót nem lelt volna, ezért távoli fajokra gyanakodott. Úgy érezte, a másik ajtón távozott mindenki, aki távozhatott. Az állatok elindultak, Hanna utasította őket, hogy ne arra menjenek. A házigazda a másik irányt mutatta és mind igyekeztek fedezéket találni, ha eközben támadás érte őket, hogy elindultak a folyosó másik vége felé, ahol a többi kamrás is távozhatott.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Pént. 06 Jan. 2017, 21:09

Szörnyek Bolygója - Page 4 1667443-kree
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

A teljes zűrzavar folytatódik. Harcolni a nagy lénnyel felesleges, meg sem tudják sebezni. Maga a nagy dög észre sem veszi őket. Azon kevés, ami maradt a hajónkból hamarosan áldozatul esik a hatalmas szörnyek. Hasonló a helyzet a másik hajóval. Eltűnni a dzsungelben úgy tűnik felesleges. Tele van a környék mindenféle vadállattal. Valószínűleg csak azért nem jönnek ide, mert félnek a nagyfiútól. Amint arrébb megy, valószínűleg elárasztják majd a krátert és mindenkit megesznek. Szóval van egy elég biztos határidőnk. Magamnál tartom a foxiait. Ha találkozok valamilyen állattal, akkor jó elterelés lehet. Egy jó lakott vadállat valószínűleg nem támad majd rám, ha látja, hogy veszélyes lehetek. Magamhoz veszem a lézerpisztolyomat és a tőrömet és elindulok a másik lezuhant kree hajó felé. Keresek valami ajtót ahol bemehetek. Hátha van benne egy rádió, ami működik. Nem tudom, hogy hogyan tudnám biztosítani azt, hogy valaki eljöjjön értünk, de meg kell próbálnom. Az biztos, hogy itt nem maradunk sokáig életben. Nem tudom, mi lehet ebben a dzsungelben, de nem is akarok találkozni vele.



Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szomb. 07 Jan. 2017, 00:00



Kree Invázió – Prológus / Szörnyek bolygója és Vészjelzés



Résztvevők: Aashirya Nakti Singh és Maci, Kitajo Akimoro, Lucan Scorpius/Holtkacaj,


Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz, Srir Gur, Serenity / Halál, Hine Nui Te Po,


Kam Flyrthibate / Töltés, Hannah Jones-Rider és az állatok



Következő körváltás: 2017. január 11. (szerda)

”Sokan nem tanulják meg az életben, hogy mikor kell harcolni, vagy épp feladni valamit és rohanni az életükért…”
- Táncos

Szörnyek Bolygója - Page 4 00120

Kam is úgy döntött, mint az „elődei”, hogy ő maga is a lezuhant gépet fogja megnézni elsőként. Ő maga is azt látta, amit a többiek, hogy egy hatalmas kráterben egy kree hajó van kettőbe törve, a környéken az erdők nagyjából leégtek, de már csak füst és egy-két elszigetelt helyen van a dzsungelben tűz. Az egész napokkal ezelőtt történt, nem pedig most egy napon belül. Ahogyan közelebb ért láthatta, hogy egy nagyjából harminc méteres lény van a kráterben, egy tönkrement sikló még a hajóba ékelődve némileg és több élő személy rohangál odalent, valószínűleg a hajó és a sikló túlélői. Azonban csak két kree látszott és ennyit észlelt a rendszere, a többiek más fajból voltak valóak.

Hanna és az állatok elindultak kifelé, mindezt megtudták tenni könnyedén. Kiértek az ajtón, ott már láthatták, hogy magukkal szemben a hatalmas hajó másik fele látszódik, kettőbe tört mindez. Egy szárnyas nőt láttak, nem is olyan messze maguktól, egy kékbőrű férfit, egy apró csuhás alakkal maga mellett, kint oldalra még egy kék férfit és egy japánnak tűnő alakot. Illetve a hatalmas 30 méteres szörnyet. Egy kráterben voltak, ezt még megtudták állapítani, főleg az állatok érezték meg már azt, hogy a gravitáció nagyobb, mint a megszokott, az égen több hold is volt, a kráteren túl pedig dzsungel. Határozottan nem a Földön voltak már.

A kintiek is tovább küzdöttek.
Srir hátramaradt, hogy megcélozza a lény fejét, a tarkóját tudta lőni, de egyszerűen lepattant róla a lövés, a lény csak odakapott a kezével, láthatóan kellemetlen volt neki, de hangot nem adott ki, így lehet, hogy nem volt fájdalmas. Szerencsére még mindig nem vele foglalkozott, így még volt ideje és lehetősége ötletelni a férfinak.
Ezen idő alatt Kijato nekilátott annak, hogy megmássza a lényt, amit sikerült is nehézkesen megtennie. Amikor éppen felért volna a fejhez, akkor alig egy méterrel felette egy lézerlövedék csapódott a fejbe és pattant le a bőrről. Ezért nem tudott felmászni és támadni, mert az izmok és a bőr megrándult a lény fején és kicsúszott a „talaj” a lába alól, jelenleg a japán kapaszkodva lóg a fejnél.
Aashirya azonnal elindult futva a rájuk csapó kéztől, a Macinak pedig az mentette meg az életét, hogy rögtön elindult támadni. Ugyan, ő csak a bokát látta, hiszen a 30 méteres szörny támadt rájuk, de sikerült kitérnie a kéz alól. Az lecsapott, a lökéshullám nyomán Aashirya jó hat-hét métert repült és a fűben a fák között landolt, mindenhol port látott főleg, a macit a lökéshullám pedig a lény lábfejére a boka elülső részére lökte. Ő sem nagyon látott a por miatt jelenleg.
Ezalatt G’hhhzz nekilátott annak, hogy megnézze merre tud bejutni a hajókba. A hozzá jobb oldalra eső volt a hátsó rész, a balra pedig az elülső. Amit már a levegőből is látott, hogy mindkét rész magasan van, ahol be lehet menni a hajóba, így egyelőre a bal oldalon felkapaszkodni tudott a megfelelő magasságba, hogy egy folyosóra jusson. Még bejáratot is látott a hajó belsejébe, de még égett ez a rész és nagy volt a forróság, amit kree bőrben nem valószínű, hogy kibír.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szörnyek Bolygója - Page 4 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Dr. Zield Jones Vas. 08 Jan. 2017, 10:30

Kam - Töltés

Közelebb érve a kímmelian már látta, hogy a zuhanás még ezt az óriási fejlettségű hajót is tönkre tette. Ketté volt szakadva, nagyot eshetett és esély sem volt arra, hogy ezután rendesen működjön. A mentőhajók jutottak az eszébe, hogy látott-e azokból egyet is vagy nyomot, amit ezek hagyhattak véletlenül. Lábnyomokat is nézett, hátha talált valamit. Régi lehetett az esemény, a tűz már apadt, de még lángolt az erdő. A kymmelian óvatos volt, nem akart belekeveredni a tűzbe, pedig a páncél valamennyit védett volna rajta.
- Az ott mi? - tette fel a kérdést csak magának, mert a Világelmét nem érte el.
Nézte a lényt, hogy felismerte-e, legalább a faját. Jó nagy volt. A siklót is megnézte, hogy milyen lehetett, melyik népre jellemző technológia. Két kreet már észre vett, a többieket próbálta megállapítani távolról. Megpróbált a kreekkel kapcsolatba lépni rádión és a hajó jeleit és frekvenciáját is próbálta behangolni, hátha volt valaki a vezérlőben, aki ugyanezzel próbálkozott.

Hanna
Az állatokkal együtt megálltak a bejáratnál. A fal mögül néztek ki. Először tudni akarták, miféle hely volt ez. Levegőt kaptak, nem volt olyan rossz a helyzet. Hanna felismerte nagy űrhajót, rájött, hogy a kreek rabolták el. Ezt nem értette, mert a férjén keresztül biztosnak gondolta a helyzetét. Aggódni kezdett, mivel sem Zieldet, sem Teddyt nem látta itt, nem tudta, velük mi történhetett. Míg nem jött rá, hol zuhantak le, nem szólt. A többiek is csak nézelődtek.
- Ez egy kráter. Nehezebbek vagyunk - szólt Doug.
Hanna megértette és felnézett az égre, ott már látta a sok holdat. Egy idegen bolygóra hozták őket. Sok furcsa alakot látott, egyiket sem ismerte. Abban reménykedett, hogy vissza jutnak, ha összefognak. Mind rabok lehettek, azok, akik megszöktek a kamrákból. A harcba egyikük sem akart bekapcsolódni, maradtak fedezékben, az űrhajó falai mögött, ahogy a lemmingoidok általában szokták. Idebenn próbáltak másik utakat keresni, folyosót, titkos ajtót, bármit, amit ki lehetett nyitni anélkül, hogy veszélyt éreztek volna.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Aashirya Nakti Singh Kedd 10 Jan. 2017, 13:35

Aashirya sikeresen lepett a menekules utjara. Osztonos tette valoszinuleg az eletet mentette meg. Egy pillanatra sem merult fel benne, hogy megmenekult. Ahhoz tudatos gondolkozasra lett volna szuksege. Ezert valojaban fel sem fogta igazan a tenyt, hogy a teste elemelkedik a talajtol a lokeshullam kovetkezmenyekent. Csak kalimpalt, mintha tudna uszni a levegoben es azzal elorebb jutna, eseteben pedig tavolabb a szornytol. Landolasa tompa, pillanatnyi fajdalmat okozott csak neki. Szive hevesen vert, mellekveseiben megindult az adrenalin termeles. Azt sem erezne, ha valamije eltort volna, egeszen addig amig mondjuk nem akarna hasznalni a kerdeses vegtagot. Ahogy a levegoben kapalozott, olyan hevvel es technikaval akart felallni is. Legalabb negykezlabra, hogy tudjon kozlekedni. A por zavarta, de a stabil talaj megtalalasa volt az elsodleges celja. Ha az megvolt, egyik kezevel megprobalta kitorolni a szemebol a port legalabb annyira, hogy legalabb egy kicsit tudja hasznalni a latoidegeit. Barmennyire is sikerult neki, tapogatozva, botladozva folytatna a menekulest, remelhetoleg a szornytol ellentetes iranyba. A maci sokkal osztonosebb volt gazdajanal...bar valoszinuleg ez az osztonoseeg atragadt a nore is. Az allat pedig harcolt. Alapvetoen biologiajabol fakadoan a por mint olyan kevesbe zavarta a szemer, kevesbe homalyositotta el a latasat. Emellett tobbi erzekszervet is hasznalta, szandeka pedig kevesbe volt egzakt cel orientalt. Le akarta foglalni a szornyet amig a gazdaja elmenekul. Ennek erdekeben ujra tamadasba lendult. Kereste a leny labat, agyekat, barmit amit elerhetett belole. Karmolt, harapott, marcangolt meg ha meg sem tudta sebezni a szorny kemeny boret...es kozben remenykedett, hogy gazdaja mar messze jar.
Aashirya Nakti Singh
Aashirya Nakti Singh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 82
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Adrian Sommerfield Kedd 10 Jan. 2017, 16:01

Kitajo mászott.Érdekes tapasztalat volt egy élőlényre mászni fel. Kicsit mintha a legendák egyik hőse lenne. Ez a gondolat tetszett is neki. Ereiben nagy harcosok vére kering úgyhogy születésétől kezdve nemes harcos, de hogy a legendák hőseihez hasonlítsa magát ilyen még eszébe sem jutott volna eddig. Viszont ahogy a mondás is tartja teher alatt nő a pálma. Ha ő ide az alvilágba került akkor addig fog küzdeni amíg meg nem hódítja és ő nem lesz az alvilág ura. Ilyen hatalmas célok lebegtek a szeme előtt, szinte látta magát ahogy egy sárkány hátán, szellem serege élén hadba vonul gyilkosa ellen. Folyik a vér hordó számra és ellenfelei nem is tudnak semmit sem tenni ellene. Ábrándjaiból valami fényes varázslat zökkentette ki amire meg is mozdul a mászni való felület. A hirtelen helyzet meglepte őt és el is kezdett a lábával kapálódzni, hogy ismét biztos felületet találhasson a mászáshoz. Ha ez sikerült akkor mászik tovább és megpróbál valahogy a lény szemébe nyúlni és megvakítani. Konkrét terve, hogy az után mi lesz az nincs, de valószínűleg megpróbál elbújni az óriáskéz támadása elől.

Srir továbbra sem kerül szembe a lénnyel, de megcélozza a fejét és lő. A reakció nem túl nagy. Mintha csak egy rovar lett volna úgy reagálja le. Még a bátor vagy ostoba humanoid lényt is majdnem lelövi.
~Francba vele! Egyáltalán mi ösztönzi ezt a lényt. A színtiszta pusztítás nem lehet. A testméretét figyelembe véve vadászatról sem lehet szó. Mi még fél fogára sem lehetünk elegek neki. Talán irányítja valaki? Ez megmagyarázná, hogy miért támadt ránk. Viszont hol az eszköz ami irányítja?~
Próbál keresni egy ilyen eszközt. Ha lát akkor arra céloz ha pedig nem akkor a másik fejre céloz ha lehetőleg a lény fülére. Nem hagyja, hogy a dicsőséget az idegen lény arassa le aki a fejen lóg. Meg kell mutatnia, hogy egy kree sosem hátrál meg a harc elől. Persze ha felé fordul a lény akkor bajba kerül viszont ezzel most nem foglalkozik. A lényeg, hogy megmutassa a kree-k dicsőségét ennek a tudatlan életformának.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Kedd 10 Jan. 2017, 21:28

Szörnyek Bolygója - Page 4 1667443-kree
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

A kree hajó két részbe volt törve, tőlem jobbra a hátsó, még baloldalra az elülső része található. A rádió valószínűleg az első részben lesz. Nem mintha bármelyik oldalra könnyű lenne feljutni. Már érkezésünkkor is láttam, hogy mind a két darab elég magasan van. Ami végül is jó. Nem tud majd minden jött ment vadállat bejutni a hajóba. Szerencsére a mostani sokkezű formámban viszonylag könnyen tudok mászni. Természetesen a bal oldaliba mászok, hiszen valószínűleg ott van a rádió. Hiába zuhant le a gép napokkal ezelőtt, még mindig ég az ajtó. Nem valószínű, hogy ki tudok bírni bent elég időt, hogy segítséget hívjak. Talán lesz egy tűzoltó készülék a mi hajónkban vagy akár a kree hajó másik felében. Ott hagyom az égő átjárót és visszamászok. Elindulok a hajónk felé közben próbálom kikerülni a harcolókat és a vadállatokat. Igazából próbálok annyira észrevétlen lenni amennyire csak lehet. Ha elérek a hajónkig megpróbálok benne találni valami hordozható tűzoltót, zseblámpát és valami kis energia forrást. Ha találok ilyeneket, akkor visszamegyek a bal oldali hajódarabhoz és lassan elkezdek bemenni. Ha nem, akkor tovább indulok a jobb oldali hajóhoz keresni a szükséges tárgyakat.


Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Serenity Szer. 11 Jan. 2017, 04:50





Lady Serenity, Halál
Előtörténet
Játék: Szörnyek Bolygója
Társ(ak): Aashirya Nakti Singh és Maci, Kitajo Akimoro, Lucan Scorpius/Holtkacaj, Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz ÉS Srir Gur -
Végre sikerült a szárnyaimat mozgásra, vagyis működésre bírni és lejutni a kráterbe épen és egészségesen, de hogy ezután pontosan mi is történt velem arról fogalmam sincs. Feltehetőleg pillanatnyi filmszakadás vagy ehhez hasonló lehet, a lényeg az, hogy mikor végre ez lejár akkor már az tárul a szemem elé, hogy eléggé elszabadult a pokol a legutóbbi pillanatom óta. A hatalmas szörnyeteg elég nagy fejfájást okozott mindenkinek, és abban is biztos voltam, hogy én magam sem tudnék különösebb jelentős sérülést okozni neki. Ennek okán először is a roncsot igyekeztem megfigyelni, hogy valahol valamiféle fegyverre hasonlító szerkezet nincs-e, hiszen azzal talán jelentős sérülést tudnánk okozni neki, bár nem igazán hiszem, hogy tudnám kezelni, vagy van energiaellátás hozzá, de egy próbát mindenképp megérne. Ha pedig mindez nem lehetséges akkor a legközelebbi, nem támadás alatt levő személyhez/személyekhez igyekszem eljutni anélkül, hogy feltűnést keltenék a szörnyetegnek. Most már igazán ideje valamiféle kapcsolatot is teremtenem, hisz egyedül innen biztosan nem tudok kijutni.
  • Képesség
  • Felszerelés
  • Megj.

  • Credits
Spoiler:
Szürke színű unisex kezeslábas
Template by Kuroya of THQ & GS.
Serenity
Serenity
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 130
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Apr. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3126-golden-maiden https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 11 Jan. 2017, 08:48



Kree Invázió – Prológus / Szörnyek bolygója és Vészjelzés



Résztvevők: Aashirya Nakti Singh és Maci, Kitajo Akimoro, Lucan Scorpius/Holtkacaj,


Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz, Srir Gur, Serenity / Halál, Hine Nui Te Po,


Kam Flyrthibate / Töltés, Hannah Jones-Rider és az állatok



Következő körváltás: 2017. január 15. (vasárnap)

”Ahhoz, hogy megismerd a győzelmet el kell buknod. Gyere! Harcolj! Bukj el! Halj meg!”
- Mondás

Szörnyek Bolygója - Page 4 00120

Töltés semmilyen mentőhajót nem látott, mentőkabinok megrongált állapotban ott voltak a hajó két oldalán. A sikló egy teljesen semleges darab volt, milliószámra gyártották semleges cégek. Szóval fajra nem lehetett belőni. Próbált rádiókapcsolatot létrehozni, sikerült is csatornát nyitnia a páncélnak mind a két kree irányába, más kérdés volt, hogy felelnek-e majd. Hogy a lény mi volt, arról fogalma sem volt, a gondolataira, kérdésére a páncél a saját adatbázisában azonnal keresni kezdett adatokat, majd felelt is.
Hozzáférés megtagadva!

Hanna és az állatok maradtak egyelőre a roncsban, de semmilyen más kijárat nem volt, csak ez. Jelenleg a hajó fara környékén voltak, öt méter magasan. Alattuk lehetett további folyosó, de ehhez le kellett volna mászni, hogy erről megbizonyosodjanak. De mivel fent maradtak, ott nem találtak semmit, így „csapdába” voltak esve a hajótörzsben, ahonnan egy kijárat volt csupán. Összesen a kinyitott ajtó mellett repedést láttak a falon, ami arra elég volt, hogy a mosómedvék kiférjenek, mert olyan 20-40 cm átmérőjű volt, de ez Hanna-nak arra lehetett maximum elég, hogy a kezeit kidugja rajta.

Odakint Aashirya tovább futott és menekült. Most emiatt pont a kráter ellentétes irányába futott. Fedezék volt, elég volt csak a lezuhant repülő valamelyik roncsa mögé elbújnia, vagy vissza magába valamelyik hajórészbe. Bármelyiket is akarta, megtudta tenni.
Eközben a Maci tovább karmolta a lábfejet és bokát, nagyon kicsi sérüléseket hagyva csak a végtagon. Azt láthatta, hogy a gazdája sikeresen elfutott messzire.
Srir nem adta fel a dolgot, a gondolatai alapján nekilátott a lényen bármit keresni, ami irányíthatta, de nem talált ilyesmit. Valami, azonban beugorhatott neki, a lény eléggé állatisan viselkedett, ez alapján pedig territoriális lehetett. A csapat behatolt a területére, így valószínűleg azért akarja megölni őket, hogy az övé maradjon a saját „birtoka”.
Kitajo sem adta fel a dolgot, pár rugdosódás után sikerült a lábát megtámasztania és tovább tudott mászni, egészen fel az egyik fejre, leereszkednie a homlokon a szemig és azt megütni. A lényhez mérten a szem is elég erős és védett volt, de az ütés kellően elég volt, hogy a lény hangosan felüvöltsön és kapálózni kezdjen, hogy elkapja a japánt.
Közben a skrull visszasietett a siklóig és ott talált egy kisebb tűzoltásra megfelelő készüléket és ezzel ment vissza kree hajóhoz. Sikerült a roppant hideg habbal lehűtenie a megfelelő részeket és így feltudott mászni a megfelelő folyosóra, ami elvitte a hídra. Azonban már itt is láthatta, hogy a nagyon sok helyen a falak erőszakkal vannak megbontva és a vezetékek szétvágva. A hajót szabotálták.
G’hhhzz és Srir kommunikátora ekkor kezdett jelezni, hogy valaki csatornát próbál nyitni az irányukba.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szörnyek Bolygója - Page 4 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 14 Jan. 2017, 11:00

Kam - Töltés

Mentőkabinok csak szétroncsolva voltak. Kam valószínűnek tartotta, hogy az a lény intézte el a kisebb hajókat, amivel most sokan harcoltak. Semmi különöset nem látott az anyahajón, szabvány gyártás volt. Ezzel nem jutott előrébb. A rádiós próbálkozás nem fulladt még kudarcba. Megnyíltak a csatornák. Kam küldött egy üzenetet.
- Itt Töltés, a Nova Hadtest tagja! Vétel! Kérem, azonosítsák magukat és ismertessék a történteket!
A hangja nem fenyegető volt, nem ideges, hanem szakszerű. Ha kreek vették fel, tudhatták, hogy a szolgálatukban állt a hadtest. Várta a választ, közben megpróbált a lényről adatokat nyerni. Semmit nem talált, mivel úgy tűnt, el sem érte az adatbázist.
- Páncél, miért van megtagadva a hozzáférés? Mi történt?
Elsőre fura volt neki, mikor megkapta a páncélt, hogy beszélgetett vele, de felfogta, hogy ezek is parancsok voltak. Ha úgy látta, hogy segíteni kellett és érdemes volt a küzdők oldalára állni (márpedig eddig úgy látta, csak az változtathatott volna rajta, ha a kreek ellenségei küzdöttek volna a lénnyel), akkor megpróbált arra repülni.
- Páncél, az óriási lényen kívül mindenki mást is vizsgálj le, fajok, egészségi adatok, esetleges ismertség!
Ha tudott, megpróbált energialövedékekkel vagy kisülésekkel kárt okozni a lénynek, vigyázva, hogy a többieket ne találja el.


Hanna
A lemmingoidok vártak, nézték a lehetőségeket. Az ugrást nem akarták megkockáztatni. Egyedül a kakadu volt előnyben, ő le tudott repülni, de ő sem indult el egyedül. Itt egyenlőre semmilyen veszély nem fenyegette őket, de nem is juthattak volna sokkal előrébb. Egyedül voltak, segítség nélkül. Mégsem tettek semmit. Meg akarták várni a harc végét, nem akartak belecsöppenni, megkockáztatni, hogy a lény őket is észre vegye mászás közben. Maradtak a helyükön, csendben, figyelve, hogy ha a többiek legyőzték a lényt, akkor megnézzék, hogy kit volt érdemes megszólítani.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szomb. 14 Jan. 2017, 22:15

Kitajo-nak sikerült megkapaszkodnia. Bátran mászott is tovább. Több varázslövedék nem csapódott be a közelében. Felmászott az óriásszellem fejére és onnan le. Ezek után teljes erejéből a lény szemébe csapott. A várakozásai nem jöttek be. A lényt nem sikerült megvakítania, de a figyelmét magára vonta. A hatalmas felé kapó kéz elől próbált elugrani. Méghozzá úgy, hogy kapaszkodónak a lény fülét kapja el. Azt még nem tudta, hogy a messzemenő céljai mik legyenek, hogy legyőzze a lényt, de az inger benne maradt, hogy le akarja győzni. Ha más nem akkor kifárasztja és mikor a lény már meg sem bír mozdulni akkor öli meg valahogy. A módszereken nem gondolkodik. Megteszi, ennyit tud és bebizonyítja, hogy ő a legjobb harcos aki még az isteneket is meg tudná ölni. Már ha ez a valami nem csapja le mint egy legyet.


Srir semmit sem talált a lényen.
~Mi a fene? Akkor mi oka volt nekünk támadni? Talán nem is irányítják hanem a területét védi? Rosszul teszi. A legnagyobb harcosok és hódítók népéből származok. Nem hagyom, elijeszteni magam egy ilyen vadállat miatt.~
Mivel gyenge pontot nem talált, de a lény végre észrevette az eddig csak rajta mászó vörös lényt, tűz alá vette az óriás tarkóját. Tudta, hogy megsérteni nem fogja, de zavarni igen. Ha pedig elég sokan zavarják akkor talán sikerül meghátrálásra kényszeríteni.Már ha a bátor mászót nem csapják le. A kommunikátor jelzése meglepte. A hívást természetesen fogadta. Katonásan és hivatalosan ahogy azt illik.
-Itt Srir Gur közlegény a kree hadseregből.
~Felmentősereg? Nova? Katona. Szükségünk is van rá.~
-Ez a lény területvédő viselkedést folytat. Szükségünk lenne támogató tűzre.


A hozzászólást Adrian Sommerfield összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 15 Jan. 2017, 01:11-kor.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Szomb. 14 Jan. 2017, 22:43

Szörnyek Bolygója - Page 4 1667443-kree
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

Sikerült találnom egy kis tűzoltót találnom, amivel be tudtam jutni a hajóra. Bent mindenhol kitépett kábelek és felszaggatott falak voltak. Innen már szinte biztos, hogy szabotázs történt. Előveszem a lézerpisztolyom. Akik szabotálták még itt lehetnek. Mi volt a céljuk? Ki engedtek pár elraboltat? Miért? Bár gondolom valahol vannak kamerák és ez az egész csak valami szadista valóság show. Nem az egyetlen lenne az univerzumban. Személyesen imádom őket. Mindig van egy seggfej, aki a végén sosem nyer. Bár elég érdekes taktika, hogy nem megrendezett. Hogyan biztosítják a drámát? A karakterfejlődést? Vagy a szörnyek a fő karakterek a szörnyek és mi csak az egy résznyi szórakoztatás vagyunk? Hm, ennek az utóbbinak még értelme is van. Sajnos ha ez igaz, akkor nem hagyatkozhatok a végtelen karizmámra, hogy megmentsen. Ahogy ezen gondolkodok, van egy bejövő üzenetem. Kree. Nova. A kedvenceim. Visszaveszem a kree alakomat.
- Ghr'bar vagyok. Tizedes. Lezuhant itt egy hajó és Srir közlegénnyel és ezzel a foxiai-val eljöttünk segítséget nyújtani. Viszont lelőttek minket is pár mérföldre innen. Ki tud menteni minket? Az itt élő állatvilág nagyon nagyon veszélyes! - talán eljött a megmentés? Bár kree. Nem hiszem, hogy nem jönne rá időben.


Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Thorhalla Vas. 15 Jan. 2017, 00:00

//Mivel a többség nem írt, csütörtökön lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szörnyek Bolygója - Page 4 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Csüt. 19 Jan. 2017, 00:00



Kree Invázió – Prológus / Szörnyek bolygója és Vészjelzés



Résztvevők: Aashirya Nakti Singh és Maci, Kitajo Akimoro, Kam Flyrthibate / Töltés,


Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz, Srir Gur, Serenity / Halál, Hannah Jones-Rider


és az állatok



Következő körváltás: 2017. január 23. (hétfő)

”Soha se ignoráld a barbárokat.”
- Átok

Szörnyek Bolygója - Page 4 00120

Kam számára mind a két kree válaszolt a felszínről, hogy mi is a helyzet, mind a kettejüknek tudott válaszolni, hogyha akart, akár egyszerre is, vagy pedig külön-külön csatornán. Közben a páncél MI-je is válaszolt neki arra, hogy miért nem kapott választ és miért van tiltva.
”A bolygó a tiltott rendszerek egyikében van, így minden információhoz csupán a Vádlók rendje, korábban a Legfelsőbb Intelligencia, most pedig a Császári ház férhet hozzá és a Nova Prime.”
Ekkor állt neki leszkennelni azokat, akik itt vannak, a hatalmas lényt is leszkennelte az MI, révén ő volt az ellenfél sikerült megállapítania, hogy szinte áthatolhatatlan bőre van, a lövései semmit sem fognak érni, meg sem fogja őket érezni, több száz tonnás ereje, de csupán állatias intelligenciája. Ajánlott akció: menekülés. A szkennelés csak azokon történhetett meg, akik kint voltak, ott volt egy beazonosíthatatlan – Kitajo – aki épp a lény fején volt. Srir tizedes, egy eszméleteln Foxiai, a körözött Yalvis aka Bíbor Kísértet, őt ismerte is valószínűleg Kam. A többiek mind körözött emberi személyek, akikkel háborúban állnak a kree-k és így a Novák is. Halál estében kozmikus energiamanipuláció volta képesség, egészséges volt, a barnamedve és Aashirya meghatározhatatlan képesség, mind a ketten jól vannak. És ennyit tudott megállapítani.
Mikor támadni indult észrevehette, hogy a meghatározhatatlan létforma – Kitajo – elkezdett lefele zuhanni a lényről.

Hanna és az állatok továbbra is a hajóban várakoztak. Egyik pillanatról a másikra érezték, hogy a hajó megmozdul és ők is elestek mindebben, ahogyan a falnak csapódtak.

Odakint, vagyis inkább odalent is folytatódott tovább a harc és az egyéb dolgok…
G’hhhzz miközben beszélgetni kezdett Kam-el tovább jutott a hajóban és elérhetett teljesen a vezérlőig, már ami maradt belőle. Itt is robbanás nyomokat látott, valaki szándékosan robbantotta fel a helységet belülről. Ha körbenéz, akkor minden totálkáros, semmi sem működik.
Srir újra lőni kezdte az ellenfelét, de azt most már annyira sem zavarta az egész, mint eddig úgy tűnt, hogy a fent levő fickó csinált valamit, ami viszont igen.
Kitajo próbált fennmaradni, de ez most a fájdalom miatt nem volt egyszerű, már eltervezte hogy mit fog tenni, de a lény olyan vadul kapálózott a fejével, hogy az egyik ilyennél elvesztette a férfi az egyensúlyát és zuhanni kezdett lefelé.
A lény a korábbi szemre ment ütés miatt hangosan üvöltözött, kapkodott mindenfelé és össze-vissza és lépkedett, a talajt feltörte ezzel, por és homok szállt mindenhova, nekiment a hajónak is, ami megingott igencsak erősen. A Maci leesett a lábáról és a következő lépésnél úgy nézett ki, hogy rá fog lépni, ha a familiáris nem fut el. Aashirya-ra és Halálra pedig a hajóból letörő dolgok kezdtek zuhanni.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szörnyek Bolygója - Page 4 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Serenity Csüt. 19 Jan. 2017, 14:44





Lady Serenity, Halál
Előtörténet
Játék: Szörnyek Bolygója
Társ(ak): Aashirya Nakti Singh és Maci, Kitajo Akimoro, Lucan Scorpius/Holtkacaj, Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz ÉS Srir Gur -
A gond nélkóli Á pontból B-be jutásnak lőttek. Mivel vannak akik harcolják az értelmetlen harcukat a szörnyetegek ellen, így természetesen többek között én is a rövidebbet kell húzzam. Jobbnak látom megpróbálni megszüntetni a szárnyaimat, amúgy is feltűnőek lehetnek a szörnyikének, valamint átkapcsolni a képességeimet a futás felerősítésére, iszen úgy vélem hogy jelen esetben ez lenne a legalkalmasabb. Amennyiben ez sikerül, vagy ha nem, hát akkor sokkal nagyobb odafigyeléssel és lassabban, de megpróbálok eljutni ahhoz a nőhöz, aki az ébredésünkkor velünk volt. Ő vele talán tudok jutni valamire, hisz mindenki más nagyon jól elvan azzal, hogy szörnyek ellen harcol. Remélhetőleg két fej jobb lesz mint az egy, meg a hazajutás, vagyis egyelőre elsősorban a biztonságba való jutás, fontosabb, mint az ellentétek. Habár egyelőre semmi ilyesmim nincs a nővel szemben. Valamint neki sem árthat egy kis segítség.
  • Képesség
  • Felszerelés
  • Megj.

  • Credits
Spoiler:
Szürke színű unisex kezeslábas
Template by Kuroya of THQ & GS.
Serenity
Serenity
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 130
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2016. Apr. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3126-golden-maiden https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 21 Jan. 2017, 09:14

Kam - Töltés

A nova megpróbálta összekapcsolni a két vonalat és egyszerre válaszolni nekik. Nyugodt hangon, szakszerűen.
- Megteszem, amit tehetek. A foxiait véletlenül nem Yalvisnak hívják?
Emlékezett az idegesítő kis szőrcsomóra, aki mégis sokat tett azért, hogy megmeneküljenek a Knowhereről. Ha újra összehozta őket az élet, attól nem tudta, mit remélt, de legalább olyan fontos volt a kis állatszerű lény, mint a kreek, Srir közlegény és Ghr'bar tizedes.
- Páncél, értesítsd a felsoroltakat, hogy jó lenne, ha idejönnenéek egy egységgel.
Kam megértette, hogy neki nem adtak információt, mert ez titkos volt, veszélyes és nála magasabb tisztségűekre volt szükség. Hát jöjjenek akkor azok! Ezt a parancsot adta ki a páncélnak.
Az állatról annyit tudott meg, hogy szinte legyőzhetetlen volt. A bőrén nem lehetett áthatolni, buta volt, de erős. Csak menekülni volt érdemes. Ezt Kam nem fogadta el.
A harcolók között talált egy ismeretlen fajút, pont a lény fején. Meglett Yalvis. Kam elmosolyodott, mikor rájött, hogy ez a lény az volt. Körözötteket látott még. Maga is az volt régen, nem csak körözött, hanem elítélt, így máshogy nézett rájuk. A háború háború volt, első dolga volt, hogy a kreeket és szövetségeseiket mentette. A többiekkel utána foglalkozhatott. Az energiamanipulátor veszélyesnek tűnt, de feláldozhatónak. a medve és a gazdája ismeretlen, ellenőrizhetetlen volt, de boldogultak.
- Indulok arrafelé. Szóljanak a körözetteknek, hogy a lényt kívülről lehetetlen megsebezni, de belülről lehet esélyük. Ha valaki a szájába, a beleibe kerül, onnan talán elintézheti. Semmi sem biztos. MAguk maradjanak távol, ha élni akarnak.
Kam repüléssel igyekezett közelebb kerülni.

Hanna.
Az óvatosság arra késztette a lemmingoidokat, hogy ne menjenek ki harcolni. A hajó megremegett és borult. Csak a kakadu tudott repülni, ha időben el tudott indulni, akkor ő kiröppent, nehogy valaminek neki tudjon csapódni. A többieket a fal érte. Igyekeztek a karmaikat belevágni, hogy ne ütődjenek meg nagyon.
- Menjünk le! - adta ki a parancsot Hanna, mert már a hajót is bizonytalannak érezte.
Ha észre vétlenül le tudták mászni, kint több esélyük lehetett. Larry igyekezett lerepülni, körül nézni, hogy mi volt ott és utána végig mellettük repkedett, ha tehette. A lények a karmaikkal és az ügyességükkel próbáltak meg lemászni a mélységbe a hajó külső oldalán.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Szomb. 21 Jan. 2017, 12:46

Szörnyek Bolygója - Page 4 1667443-kree
Jelenlegi kinézete

~G’hhhzz~

Egy pillanatig elgondolkodok a beérkező Nova kérdésén. Nem most mutatkozott be nekem ez a szőrcsomó és akkor sem figyeltem különösebben. De hamarosan eszembe jut, hogy is hívják.
- Igen, Yalvis itt van. Remélem nem onnan ismeri, hogy lopott a Nova Hadtest számlájáról vagy valami.- mondom a rádióba. Nincs kedvem, hogy itt hagyjon a Nova mert segítek egy ellenségének. Közben folytatom a helyzetjelentést. - Jelenleg nincs eszméleténél és még nem volt alkalmam elsősegélyben részesíteni.- Ahogy elérek a vezető fülkébe látom, hogy a teljes szoba elpusztult. Valószínűleg valami bombát robbantottak. Nincs se rádió, se vezető berendezés. Nem mintha utóbbival bármit tudtunk volna kezdeni. - A nagy hajó vezető fülkéje teljesen elpusztult, semmi használható nem maradt belőle. Véleményem szerint szabotázs.- mondom a rádióba. Nem tudom, hogy mit tud kezdeni az információval, de jó, ha tudja.- Szerintem harcolni fölösleges, nem nyerhetünk vele semmit. Szerintem az emberek kimenekítésére kéne koncentrálni. Mennyi embert bír el a hajója? Ha nem fér bele mindenki, akkor hívjon nagyobb hajót. Uram.- mondom neki a felvetésére, hogy harcoljunk vele. Remélem nem bonyolódik bele és semmisíti meg azt a hajót is. Az idegesítő lenne.


Felszerelés:

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Adrian Sommerfield Vas. 22 Jan. 2017, 17:06

Kitajo szinte már ki is tervelte, hogy mit csináljon. Viszont az utolsó pillanatban megint megmozdul a alatta a talaj és most megint zuhanni kezd. Ismét az előző módszerhez folyamodott. Kapálódzva megpróbált a lényen fogást találni. Nem biztos benne, hogy a páncélja meg tudná menteni a zuhanástól. Legalább lelassítani megpróbálja a zuhanását. Nagyon örülne ha nála lenne a kardja. Mindenesetre a szellemet sikerült feldühítenie. Ha lezuhan és túléli akkor első dolga az lesz, hogy ismét belekapaszkodjon az egyik lábba. Úgy sejti, hogy abba kapaszkodva nagyobb biztonságban lehet mint a földön ahol könnyedén ráléphetnek. Attól biztos nem védené meg a páncélja.
~Bárcsak volna itt egy költő, hogy megénekelje ezt a küzdelmet. Családom nevét tovább dicsőíthetném.~
-Add fel és halj meg tisztességben. Kitajo Akimoro végez veled.

Srirt meglepi, hogy a nova ismeri a foxiait. Bár nem meglepő. Amilyen nagyszájú kis pofátlan dög ki tudja milyen körökben vannak neki ismerősei.
-Igen róla van szó.
A lövéseire a lény már annyira sem reagál mint eddig. A vörös páncélos humanoid lezuhan a lény nyakából miközben az össze-vissza kapálódzik. Úgy tűnik sikerült megvadítani. A novától nem túl megnyugtató dolgokat hall Srir. Ezek szerint a lény kívülről sebezhetetlen és csak belülről tudnának kárt tenni benne. Ezen kívül még valami megüti a fülét.
-Körözöttek?
Szóval bűnözőknek jöttek segíteni? Srir katona és számára a törvény által elítéltek kevésbé fontosak mint a civilek.
-Ne jöjjön a lény közelébe! A mi hajónkat is tönkretette.
Kellemetlen lenne ha a segítség is úgy járna mint ők. Főként, hogy akkor már tényleg nem tudnák mivel elhagyni ezt a bolygót. Bár Srir első feladata még mindig az, hogy felderítse mi okozta a vészjelzést annak ellenére már kezd olyan érzése lenni, hogy nem a népe tagjai küldték.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Bíbor Kísértet Vas. 22 Jan. 2017, 17:20

Yalvis utolsó emléke az volt, hogy egy hatalmas bestia rontott elő a dzsungelből, felkapta a siklójukat és egész egyszerűen nekidobta az űrhajónak.
Aztán a csata hevében elájult, majd újra felkelt arra, hogy a hideg padlón hevert. És a pofája elég csúnyán sajog, mintha csak valami idióta, nagydarab állat többször is felpofozta volna.
Viszont szerencsére fedezékben volt, a lézer fegyvere még mindig nála volt, és...
- Mi a franc? - kérdezte felháborodottan, ahogy megvakarta a fájó arcát. Egy irányítóterembe volt, amit valami elég látványosan szétcseszett. És ott volt vele a másik kree is, aki éppen beszélgetett.
- Nem loptam a nováktól, egyszer megakartam próbálni. Csak nem vagyok az az öngyilkos típus - felelte. - Bárki is kérdezi...
Körbepillantott a teremben próbálva nem törődni azzal, hogy még csata van odakint.
És hallja, hogy a nagy és bátor kree az emberek kimenekítését tervezi.
- Ó, és mégis addig mit csinálunk? Megkérjük a dögöt, hogy várjon udvariasan, mire ideér az álomhajó, vagy mi?
Szólt közbe, aztán megnézi a lézerfegyvert. Visszaemlékszik a harminc méter magas dögre.
- Valami taktika kellene ellene...


Felszerelés:

_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.

Rozsda (Zoé)

Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet
Bíbor Kísértet
Bannolt

Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Aashirya Nakti Singh Vas. 22 Jan. 2017, 19:07

A Medve halált megvető bátorsággal küzdött a hatalmas lény ellen. Észre sem vette, hogy ezzel nincs egyedül. Ezért karmolt-pofozott és ha tudott, harapott amit ért. Majd mikor érezte, hogy a hatalmas dög a feje felett megzavarodva toporzékolni kezdett...késő volt. Hatalmas puffanással az oldalán landolt. Legalábbis hatalmas érezte, bár rájött, ő itt igen kicsi. Elkezdett kaparni a földön miközben a teste kicsavarodott az erőhatásoktól amiket a menekülés útjára lépésekor egyszerre próbált elérni. Remélhetőleg mellső mancsai talajt fognak és meg tud kapaszkodni velük annyira, hogy a törzsével együtt a hátsó felét is talpra húzza és meneküljön előre. Erősen irányt tévesztett a harcban, a porban és azalatt, amíg próbálta elkerülni az eltaposódás valószínűleg szörnyű vesztét. Ezért nem számít neki egyelőre hogy hova menekül, csak előre haladjon és ne menjen neki semminek.
Aashirya közben egy pillanatnyi szünethez jut. Nagy levegőt vesz. Kicsit meglepődik azon, hogy ez neki is feltűnik. De nincs sok ideje pihenni. Megjelenik tőle nem messze egy alak, akit addig észre sem vett...illetve úgy emlékszik, hogy már látta fent a hajóban...vagy nem?! Erősen össze van zavarodva. Közben a föld rengeni kezd megint közvetlenül mellette és az égből fémdarabok kezdenek hullani. Úgyhogy megint megpróbál felpattanni és ellenkező irányba rohanni. Újra.
Aashirya Nakti Singh
Aashirya Nakti Singh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 82
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Hétf. 23 Jan. 2017, 00:00



Kree Invázió – Prológus / Szörnyek bolygója és Vészjelzés



Résztvevők: Aashirya Nakti Singh és Maci, Kitajo Akimoro, Kam Flyrthibate / Töltés,


Yalvis Trewero / Bíbor Kísértet, G'hhhzz, Srir Gur, Serenity / Halál, Hannah Jones-Rider


és az állatok



Következő körváltás: 2017. január 27. (péntek)

”Úgy tűnik Átok, hogy nem csak az emberek, de a kree-k és egyebek is ostobák… nem csoda, hogy soha sem jönnek rá, hogy nincs egyetlen önálló tettük sem évezredek óta…”
- Táncos

Szörnyek Bolygója - Page 4 00120

Kam a többiekkel való üzenetváltás után parancsot adott a páncélnak, ami felelt is.
”A bolygó tiltott, egyetlen kree sem fog idejönni, nem tudok üzenetet küldeni, hatótávon kívül vagyunk. Ha tudnék sem küldhetnék innen effélét, mert nem lenne szabad itt tartózkodni. A bolygó és a rendszer tiltott”
Erősítette meg a korábbiakat. Kam, ha akart akkor közelebb tudott repülni addig, amíg akart.

Hanna és az állatok mászni nem igen tudtak, esni kellett jó négy-öt méter magasságot. A kintiek vehették csak észre őket a nagy lény nem. Így ha esnek és ugranak, akkor Larry-t kivéve mindannyian megütik magukat, de néhány kisebb zúzódásnál több senkit sem ért. Most már mehettek innen amerre akartak, most pár méterre vannak jelenleg a Serenity és Aashirya párostól.

Odalent.
Serenity könnyedén megérkezett Aashirya mellé és pillanatokkal később a két nőtől pár méterre több állat és egy bundás nő is megérkezett hasonlóan leesve a földre, mint nem sokkal korábban Aashirya is. Azonban Aashirya nem maradt ott, hanem nekilátott futni és hamarosan el is érte ismét a kráter szélét.
Maci közben sikeresen kikeveredett a porból és pont jó irányba rohant ahhoz, hogy a gazdájához érkezzen, aki közben futásnak eredt újfent.
A skrull a csatornán tovább beszélget Kammel és Srir-rel, ha pedig elindul kifelé, akkor kiérkezhetett ugyanoda, ahonnan elindult.
Kitajo a zuhanás közben sikeresen megtudott kapaszkodni a lény „ruhájában”, bár ez nem állította meg, de lassította úgy, hogy később még a tovább zuhanásnál a lábban is lassítsa magát, végül pedig a földön a lény mellett esett le. A páncélja szerencsére a legtöbb sérüléstől megkímélte, bár nehézkes volt kissé levegőt vennie, a lény a szavaira nem figyelt semennyire.
Srir mellett nem sokkal felébredt Yalvis is, Srir-nek közben eszébe jut, hogy a jelzés, ami miatt jöttek nem is innen jött erről a hajóról, hanem úgy 25 kilométerre két hegy vonulatának találkozásától, csak a nagyobb felület és lezuhant hajó miatt jöttek elsőre ide.

Közben a lény páros lábbal ugrott rá a lezuhant hajó hátsó felére, könnyedén horpasztotta be, majd erősen kezdte taposni, hogy tönkretegye, ami miatt a föld is egyre erősebben kezdett remegni és több helyen szétnyílni a kráterban.

//Mivel még a kalandot sem kezdtétek el, és ha így folytatjátok mind meghaltok 1-2 körön belül (nem mintha nem kellett volna már megölni titeket), így segítek. Fussatok már el!//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Szörnyek Bolygója - Page 4 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Bíbor Kísértet Szer. 25 Jan. 2017, 09:13

Yalvis ha kapott valami választ, ha nem megropogtatta a nyakát. A következő pillanatban megremeg a föld, valószínűleg a dög ráugrott a hajóra. Látta, hogy a másik kree elindult kifele, Yalvis a nyomába eredt, próbálva tartani a lépést.
Az arca még mindig sajgott.
- Nézd, nincs harag ha bevallod! - kiáltotta a kree után. - Te pofoztál fel vagy sem?
Mikor kiértek, a foxiai tátott szájjal nézi végig, ahogy a dög laposra tapossa a lezuhant teherhajó hátsó részét. A föld többször is megremeg, és többször is megnyílik. A lény felsóhajt, és csak ennyit mondd.
- Nos, fiúk, lányok és más nemű létformák. Szerintem itt nekünk nem sok foxiai lóhere terem! Szerintem nyomás!
Elindul a kráter széle felé, reménykedve abban, hogy felkapaszkodhat a falán a tetejére és így túlélheti. Ekkor meglátja, hogy valaki ott hever a szörny közelében és láthatólag még él (Kitajo). A foxiai megáll, aztán felsóhajt.
Ha az a dög lép egyet, a szerencsétlent belepasszírozza a földbe. Odaszól a kree-nek.
- Gyere. Ki kell húzni egy újabb seggvédőt! Aki védi a hátsónkat!
És futásnak ered, ha odaér, ügyelve arra, hogy ne kerüljön a dög talpa alá, ráugrik a páncélos mellkasára és pár jól irányzott pofonnal magához akarja téríteni. Ha meg esetleg bajba kerül...
Talán a kree-be szorult annyi gerincesség, hogy kihúzza a trágyából, amibe esetleg került. Bár ebbe inkább nem bízott...
- Ébredj fel! Ébredj fel! - kérleli hangosan.


Felszerelés:

_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.

Rozsda (Zoé)

Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet
Bíbor Kísértet
Bannolt

Hozzászólások száma : 154
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 2
Join date : 2014. Aug. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Szörnyek Bolygója - Page 4 Empty Re: Szörnyek Bolygója

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.