A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Kedd 07 Okt. 2014, 08:41

Mivel hamarosan vége lesz a kalandoknak és így a korszakkalandot illetően, így gondoltam, hogy ismét kiírom a következőt, hogy mindenki eldönthesse, hogy hova is szeretne majd menni. A korábbiakhoz hasonlóan most is több kalandszál közül lehet majd választani.

Az első Hydra kaland során a SHIELD-hez eljutóknak a tudomására jutott, hogy a Hydra az, ami elkezdett mozgolódni, Miller ezredestől megtudták, hogy tud a SHIELD a szervezet létezéséről, azonban hiába kutatják őket lassan két éve, semmit sem tudnak róluk, nem találják őket ezen a bolygón, mintha nem is léteznének.
A diákok elrablása is a Hydra rovására volt írható és a hazatérő diákoknak hála kiderült, hogy azért nem találják a Hydra-t sehol, mert másik realitásokban rejtőznek, mert a diákokat is ott tartották fogva, és kísérleteket végeztek rajtuk valamilyen oknál fogva.
A második kaland során a Hydra tagjai egy chipet loptak el a SHIELD-től a saját géphadseregük számára, illetve a diákokon kikísérletezett vírust bevetették az egyik arénában, egyelőre szerencsére sikertelenül, de egy biztos volt, hogy mindez csak a kezedet.
A harmadik kaland során a Hydra megtámadta teljes New Yorkot, hogy teszteljék a robotjaikat, a támadás egyik célpontja többek között az egyik nemzetközi tudományos expo volt, hogy onnan prototipusokat és új technológiákat raboljanak, ezzel egy időben a Kéz egyik bázisát is megtámadták Japánban és Osborn Angyalai is veszteségeket szenvedtek.
A negyedik kaland során kirobbant a maffia háború New Yorkban, hála az Orvgyilkosok Ligájának, Thorhalla hiába nevezett ki egy Kingpint nincs egyesített alvilág. A Hydra végre szerzett egy igencsak jól védhető bázist magának, az alelnök parancsára az Amerikai hadsereg lebombázott egy kisvárost New York államban. Az X-men és a mutáns iskola a diákok biztonsága érdekében elhagyta NY-ot és Salembe, az eredeti Xavier birtokra ment. Osborn pedig bevetette az őrszemeit hosszú idő után. Illetve a hosszú ideje rejtőző AIM színre lépett végre.
Az ötödik kaland során a Hydra megismert egy új ellenséget, aki igazából annyira nem is volt új, egy régi került elő. Egy őrült tudós halálos vírust engedett rá Raten szigetére, de az AIM segítségével sikerült megfékezni azt. New Yorkban időlegesen összefogott a Hydra és ahelyi alvilág, majd az Orvgyilkosok ligája által a városba behozott drogot tesztelték rajtuk. SF-ben pedig a SHIELD remélhetőleg felszámol egy vallási szektát.

Az ötödik kaland is nagyjából folytatása az előzőeknek és összefügg velük tovább építve a korszakot.

Játékszabályok
Ez most négy szálas lesz, ha van rá igény és ennyi jelentkező lesz. A 4 kalandszál, vagyis igazából 4 kaland, csak egyben egyszerűbb kiírni, mint külön valószínűleg egyáltalán nem fog találkozni egymással, teljesen különböző sztorik lesznek.
Ingyen NJK-t maximum a Hydra részre fogadok el, máshova nem. Ezek csak képesség nélküli egyszerű katonák, vagy tudósok lehetnek, mint eddig is, minimum fél oldalas előtörit kérek (nem nagyon kell hosszabb). Később, ha valaki túléli a kalandokat megkaphatja ajándékba a karaktert.

Amit még kérek, hogy mindenki írja majd oda, hogy 3, vagy 5 naponta szeretne körváltást, és attól függően, hogy melyik rész hány naponta szeretne körváltást, úgy fog zajlani az adott rész. Én a 3 naponta résznek örülnék jobban, az 5 napnál túlságosan elkényelmesedtek és a többség mindig kicsúszik a határidőből, vagy az utolsó pillanatban ír mindenki. Ha nagyjából fele-fele arányban lesznek jelentkezők, akkor ismét 4 naponta fogok váltani, mint a mostani alatt. Illetve, ha valahova korábban írtok, akkor ott értelemszerűen korábban is lesz körváltás.

Minden kalandra min 3-4 jelentkezőt várok ahhoz, hogy elkezdjem a kalandszálat.

A kaland néhány héten belül kezdődik majd, ha vége van az előzőnek, de addig is lehet jelentkezni. Mivel SF-et kivéve minden 1-2 kör múlva végez, így még a hónapban szeretném ezeket indítani.

1. Hydra:
Ide a korábban felvett Hydra ügynökök jelentkezését várom, de aki szeretne becsatlakozni hozzájuk, olyan is jöhet, csak kérek egy rövid összefoglalást arra, hogy miként szervezte be Hydra, illetve ide fogadok el ingyen NJK-kat is.
A csapat ismét Németországba megy majd, az előző akciót sikeresen megoldották és visszaszerezték az ellopott adatokat, de a Hydra-nak ennyi nem volt elég, ők maguk még a Arnim Zola fejét is akarták, így a csapat feladata az lenne, hogy az egykori Hydra-s tagot, aki manapság Németország kancellárjának adja ki magát megöljék.

2. Boszorkányüldözés:
Ez lényegében az előző AIM-es kaland közvetlen folytatása. Sikerült rájönni, hogy a Chromix-land-et sújtó halálos vírus mesterséges eredetű volt. Két személy volt az, akik összefüggésbe voltak hozhatóak ezzel, egy férfi, aki szándékosan küldte az áldozatot a szigetre, tudva a gyermekben levő halálos kórságról, illetve egy orosz tudós, aki kifejlesztette a vírust. Az orosz genetikus helye egyelőre ismeretlen volt, de a férfi megvolt, New Yorkban rejtőzött el, ide rendőrök, SHIELD ügynökök és AIM-es emberek jelentkezését várom, a feladat az lesz, hogy a férfit lehetőleg élve fogják el, hogy ki lehessen hallgatni.

3. Az utcákon:
Ez a kaland lesz New York városán belül, ami szegény vétlen járókellőt is érintheti. A föld alatt, a metrókban fog játszódni, nehogy könnyű dolga legyen bárkinek és nehogy a SHIELD túl hamar kiérjen a drone rendszer miatt. Itt röviden és elöljáróban annyit, hogy szinte minden oldal beszorul egy helyre és a Hydra minibossai közül lehetséges, hogy több is felfedi magát. (nem kell túl erős ellenfelekre gondolni, semmi Bosszú Angyal klónok, csak éppe nem azok a sárga-zöld tucatszámra levő katonák tűnnek fel, hanem jelmezes alakok). Akciódús kaland lesz, aki nem ért a harcokhoz az is nyugodtan jöhet, az ilyen személyek is tudnak majd érvényesülni.

4. Az öt órai tea:
Amire tudom, hogy jó páran vártak már, hiszen szeretik, az Avaloni szál. Ez a kaland Angliában fog játszódni, Salisbury városában, ez a városka található 13km-re a Stonehenge-től. Egy hatlamas nemzetközi kulturális fesztivál zajlik erre több százezer vendéget várnak az 1 hetes rendezvény során a világ minden tájáról. Emiatt igazából mindenki eltud jönni, minden téma felmerül, film bemutatók vannak rajta, koncertek, előadások, munkaszerzési lehetőség stb. Azonban, ahogyan sejteni lehet egy ekkora rendezvényen valami történni fog. Roma ezért is kéri meg Albertet, hogy ő is jelenjen meg itt, mert aggódik. A kaland, mint az Avaloniak misztikus vonatkozású lesz, mágia, fantasy-s lények is feltűnnek, Arthur mondakör is stb.

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás 00120

A jelentkezés pedig így nézzen ki, mint mindig:
Kód:
Karakter neve:
Melyik kaland rész:
Hány naponta legyen körváltás:


A hozzászólást Thorhalla összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 02 Jan. 2015, 12:46-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Danny Long Kedd 07 Okt. 2014, 19:36

Karakter neve: Bérmajom
Melyik kaland rész: Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 5


Karakter neve: Peterson Gray
Melyik kaland rész: Az ötórai tea
Hány naponta legyen körváltás: 5

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Svarog Kedd 07 Okt. 2014, 19:56

Karakter neve: Svarog
Melyik kaland rész: Az ótórai tea /mindig is látni akartam a Stonehenge-t.Very Happy/
Hány naponta legyen körváltás: 3

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Jenna Collins Kedd 07 Okt. 2014, 23:51

Karakter neve: Jenna C.
Melyik kaland rész: 3. Az utcákon
Hány naponta legyen körváltás: 3
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Szer. 08 Okt. 2014, 00:02

Mindenki elfogadva Smile

1. Hydra:
Bérmajom / Daniel Long (5 nap)

2. Boszorkányüldözés:


3. Az utcákon:
Jenna Collins (3 nap)

4. Az öt órai tea:
Peterson Gray (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (3 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Albert Shear Szer. 08 Okt. 2014, 00:38

Karakter neve: Albert Shear
Melyik kaland rész: Öt órai tea
Hány naponta legyen körváltás: 3

Karakter neve: Mallory Walsh, Tariq Kudrjawizki, Victor Montano
Melyik kaland rész: Boszorkányüldözés
Hány naponta legyen körváltás: 3

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Szer. 08 Okt. 2014, 08:16

Elfogadva a mini kommandó.

1. Hydra:
Bérmajom / Daniel Long (5 nap)

2. Boszorkányüldözés:
Mallory Walsh (3 nap)
Tariq Kudrjawizki (3 nap)
Victor Montano (3 nap)

3. Az utcákon:
Jenna Collins (3 nap)

4. Az öt órai tea:
Peterson Gray (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (3 nap)
Albert Shear (3 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Kevin

Témanyitás by Jedak Csüt. 09 Okt. 2014, 13:49

Karakter neve: Kevin Jenkinson (Jedak)
Melyik kaland rész: Az utcákon
Hány naponta legyen körváltás: 5

_________________
Nappal békés, szürke mindenes...


...este kegyetlen gyilkos.
Jedak
Jedak
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 22
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 1; 1
Reputation : 0
Join date : 2014. Oct. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Kevin Jenkinson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 09 Okt. 2014, 16:18

Elfogadva.

1. Hydra:
Bérmajom / Daniel Long (5 nap)

2. Boszorkányüldözés:
Mallory Walsh (3 nap)
Tariq Kudrjawizki (3 nap)
Victor Montano (3 nap)

3. Az utcákon:
Jenna Collins (3 nap)
Kevin Jenkinson / Jedak (5 nap)

4. Az öt órai tea:
Peterson Gray (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (3 nap)
Albert Shear (3 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Dean West Csüt. 09 Okt. 2014, 18:30

Karakter neve: Dean West
Melyik kaland rész: Az utcákon
Hány naponta legyen körváltás: 3
Dean West
Dean West
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 17
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Oct. 06.

Karakteradatok
Főkarakter: Dean West
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 09 Okt. 2014, 20:08

Te is elfogadva.

1. Hydra:
Bérmajom / Daniel Long (5 nap)

2. Boszorkányüldözés:
Mallory Walsh (3 nap)
Tariq Kudrjawizki (3 nap)
Victor Montano (3 nap)

3. Az utcákon:
Jenna Collins (3 nap)
Kevin Jenkinson / Jedak (5 nap)
Dean West (3 nap)

4. Az öt órai tea:
Peterson Gray (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (3 nap)
Albert Shear (3 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Pént. 10 Okt. 2014, 12:35

Karakter neve: Darren Cain
Melyik kaland rész: Az öt órai tea
Hány naponta legyen körváltás: 4

Karakter neve: dr. Erwin Vayne/Pókemberként/
Melyik kaland rész: Boszorkányüldözés
Hány naponta legyen körváltás: 4

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Pént. 10 Okt. 2014, 16:05

Elfogadva.
Még mindig várok jelentkezőket, valószínűleg jövő hét végén fogok kezdeni, szóval addig tessék jönni bátran. Smile

1. Hydra:
Bérmajom / Daniel Long (5 nap)

2. Boszorkányüldözés:
Mallory Walsh (3 nap)
Tariq Kudrjawizki (3 nap)
Victor Montano (3 nap)
dr. Erwin Vayne / Pókember (4 nap)

3. Az utcákon:
Jenna Collins (3 nap)
Kevin Jenkinson / Jedak (5 nap)
Dean West (3 nap)

4. Az öt órai tea:
Peterson Gray (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (3 nap)
Albert Shear (3 nap)
Darren Cain (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Albert Shear Szomb. 11 Okt. 2014, 19:08

Victor Montano nevezését visszavonnám.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 11 Okt. 2014, 19:41

Rendben. SF szálat párhuzamosban fogom befejezni, hogy ne tartsa fel a kaland kezdést, így lehet, hogy hét közepe felé kezdenénk.

1. Hydra:
Bérmajom / Daniel Long (5 nap)

2. Boszorkányüldözés:
Mallory Walsh (3 nap)
Tariq Kudrjawizki (3 nap)
dr. Erwin Vayne / Pókember (4 nap)

3. Az utcákon:
Jenna Collins (3 nap)
Kevin Jenkinson / Jedak (5 nap)
Dean West (3 nap)

4. Az öt órai tea:
Peterson Gray (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (3 nap)
Albert Shear (3 nap)
Darren Cain (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 11 Okt. 2014, 22:41

Egy ingyen njk-t hoznék a Hydrához:

KÓD:Karakter neve: Tiger Greyson
Melyik kaland rész: 1. Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 5

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás 4130754-gi

Név: Tiger Greyson
Egyéb neve(i): Blokk
Faj: Ember (zseni alfaj)
Nem: Férfi
Jellem: higgadt, lényeglátó, birkatürelmű, érzéketlen, empátia nélküli, mutánsellenes
Személyazonosság: Titkos
Születési hely és idő: Salem (USA), 1997.01.20.
Kor: 28 év
Család: szülők ismeretlenek, nevelőapa: Peter Tremor (halott)
Foglalkozás: tudós
Testmagassága: 170 cm
Testsúlya: 80 kg
Szeme színe: zöld
Haja: rövid, fekete
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: -
Egészségi állapot: dohányos tüdő

Egy éjszakán Peter Tremor, az állagváltó képességű mutáns csecsemősírást hallott a háza elől. Kiment és egy fiút talált ott. A hatóságokat értesítette, semmit nem találtak a gyerekről, engedélyezték, hogy ő nevelje. Fiaként nevelte, szeretetet adott neki és taníttatta. A gyerek remek műszaki érzéket mutatott, korán megtanulta a tévét, a számítógépet kezelni. Informatikai középiskolába járhatott és programozó akart lenni. Több iskolai versenyt megnyert és egy katonai képzésre sikerült pályázatot is nyernie. Elvégezte a katonai főiskolán az informatikai szakot és sokak szerint ő is olyan rideg volt, mint a gépei amiken dolgozott. Ott ismerkedett meg bizonyos tagokkal, akik erősen mutánsellenesek voltak. Az együttlakás, az otthontól távoli lét meghozta eredményét. Tiger máshogy nézett nevelőapjára, a genetikai selejtet látta benne. Szobatársai közül többen csatlakoztak az AIMhez, ami ekkoriban került hatalomra. Tiger követte őket, az AIM embere lett informatikusként. Az apját bejelentette. Elfogáskor Tremor ellenállt és megölték. Tigernek csak egy újabb mutáns volt, akit nem sajnált. A Bukás után külföldi szolgálatra ment, hivatalosan Irakba, valójában a Hydrától keresték meg és a szervezet része lett, informatikai támogatást nyújt. Rendszerek blokkolását vagy feltörését, felügyeletét vállalta tervezéssel vagy bevetéseken helyszíni támogatással. A Blokk becenevet kapta és még jobb felszerelést. A tudását folyamatosan fejleszti, ismerkedik a legújabb programokkal, rendszerekkel. A Hydra céljaival teljesen egyetért és az AIMnél harciasabb hozzáállásukkal is.

Képességek: -
Szakértelmei: 
katonai informatikus képzettség, biztonsági rendszerek, készülékek ismerete
önvédelmi és fegyveres ismeretek (alap katonai tanulmányai szerint)

Felszerelés:
hi-tech tablet ellátva alapvető és hackeléshez, védelemhez szükséges programokkal
okostelefon
Desert Eagle pisztoly
egy doboz cigi, öngyújtó

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Vas. 12 Okt. 2014, 00:00

Elfogadva ^^

1. Hydra:
Bérmajom / Daniel Long (5 nap)
Tiger Greyson / Blokk (Zield) (5 nap)

2. Boszorkányüldözés:
Mallory Walsh (3 nap)
Tariq Kudrjawizki (3 nap)
dr. Erwin Vayne / Pókember (4 nap)

3. Az utcákon:
Jenna Collins (3 nap)
Kevin Jenkinson / Jedak (5 nap)
Dean West (3 nap)

4. Az öt órai tea:
Peterson Gray (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (3 nap)
Albert Shear (3 nap)
Darren Cain (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by King Raten Chromixen Vas. 12 Okt. 2014, 00:51

Jönnék én is.

Karakter neve: Alex Fisher
Melyik kaland rész: Boszorkányüldözés
Hány naponta legyen körváltás: 5

Karakter neve: Michael Nikostratos
Melyik kaland rész: Az utcákon
Hány naponta legyen körváltás: 5

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Vas. 12 Okt. 2014, 06:13

Mind2 elfogadva.

1. Hydra:
Bérmajom / Daniel Long (5 nap)
Tiger Greyson / Blokk (Zield) (5 nap)

2. Boszorkányüldözés:
Mallory Walsh (3 nap)
Tariq Kudrjawizki (3 nap)
dr. Erwin Vayne / Pókember (4 nap)
Alex Fisher (5 nap)

3. Az utcákon:
Jenna Collins (3 nap)
Kevin Jenkinson / Jedak (5 nap)
Dean West (3 nap)
Michael Nikostratos (5 nap)

4. Az öt órai tea:
Peterson Gray (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (3 nap)
Albert Shear (3 nap)
Darren Cain (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Auaritia Vas. 12 Okt. 2014, 15:57

Akkor ha nem gond és el tudod képzelni jönnék Colonával Smile

Karakter neve: Colona Walding
Melyik kaland rész: Boszorkányüldözés
Hány naponta legyen körváltás: 3

_________________
Theresa Stone------Vetlanda------Colona Walding------Vara Vallis------Iris Demargon------Amazon------Wilda Huang --Esther Lake
Auaritia
Auaritia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 378
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 23.

Karakteradatok
Főkarakter: Auaritia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Vas. 12 Okt. 2014, 19:27

Elfogadva.

1. Hydra:
Bérmajom / Daniel Long (5 nap)
Tiger Greyson / Blokk (Zield) (5 nap)

2. Boszorkányüldözés:
Mallory Walsh (3 nap)
Tariq Kudrjawizki (3 nap)
dr. Erwin Vayne / Pókember (4 nap)
Alex Fisher (5 nap)
Colona Walding (3 nap)

3. Az utcákon:
Jenna Collins (3 nap)
Kevin Jenkinson / Jedak (5 nap)
Dean West (3 nap)
Michael Nikostratos (5 nap)

4. Az öt órai tea:
Peterson Gray (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (3 nap)
Albert Shear (3 nap)
Darren Cain (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Kedd 14 Okt. 2014, 08:50

Holnap elkezdem a kalandokat, a többségnél még az elején be lehet majd szállni, de azért örülnék, ha addig mindenki letudná a jelentkezést.
Hydra részen tudom még csak 2 jelentkező van, de Gami és Tobi is jelezte, hogy jönnek, így ott is megvan a négyes ahhoz, hogy ezt megtudjam majd tenni.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Jack Gammer Kedd 14 Okt. 2014, 17:49

Akkor gyorsan jelentkezem is.

Karakter neve: Jack Gammer
Melyik kaland rész: Boszorkányüldözés
Hány naponta legyen körváltás: 3

Karakter neve: Arnold Braun
Melyik kaland rész: Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 3

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
Jack Gammer
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Thorhalla Kedd 14 Okt. 2014, 18:47

Elfogadva mind2 kari.

1. Hydra:
Bérmajom / Daniel Long (5 nap)
Tiger Greyson / Blokk (Zield) (5 nap)
Arnold Braun (Gami) (3 nap)

2. Boszorkányüldözés:
Mallory Walsh (3 nap)
Tariq Kudrjawizki (3 nap)
dr. Erwin Vayne / Pókember (4 nap)
Alex Fisher (5 nap)
Colona Walding (3 nap)
Jack Gammer (3 nap)

3. Az utcákon:
Jenna Collins (3 nap)
Kevin Jenkinson / Jedak (5 nap)
Dean West (3 nap)
Michael Nikostratos (5 nap)

4. Az öt órai tea:
Peterson Gray (5 nap)
Boris Dragunov / Svarog (3 nap)
Albert Shear (3 nap)
Darren Cain (4 nap)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Ayye Captain! Kedd 14 Okt. 2014, 21:29

Egy ingyen njk-t hoznék a Hydrához:

Karakter neve: Mumus
Melyik kaland rész: 1. Hydra
Hány naponta legyen körváltás: 5

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Sam-Rockwell-Iron-Man-2-7-4-10-kc

Név: Benjamin Fry
Egyéb neve(i): Mumus, Zsákos/Zsákos ember
Faj: Ember (zseni alfaj)
Nem: Férfi
Jellem: Nyugodt természete ellenére mindig mozgásban van, nem bírja a tespedést, határozatlan, de nyitott. Ódzkodik a mutánsoktól, rosszabb pillanataiban mutáns ellenesnek is mondható.
Személyazonosság: Titkos
Születési hely és idő: Ohio (USA), 2001.02.04.
Kor: 24 év
Foglalkozás: ügynök, feltaláló, dj, mc
Testmagassága: 176 cm
Testsúlya: 77 kg
Szeme színe: kék
Haja: rövid, barna
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel:  Tenyérbemászó kép
Egészségi állapot: egészséges

Ben élete nem volt különleges, izgalmas vagy irigylésre méltó. Többnyire boldogan nőtt fel és mindig azt csinálta amire vágyott, de legalábbis úgy tűnt. Arra vágyott, hogy egyszer ő lehessen a főszereplő, az aki átveszi a díjat, aki kezet fog az elnökkel. Akire büszkék lennek. De az egész életét beárnyékolta az az apró tény, hogy nem volt egy olyan eset se ahol nem előzte már meg egy homo sapiens superior. Mindennek a tetejébe különösen zavarta, hogy másképp néz ezekre az emberekre, mutánsokra akik nem tehetnek róla, hogy olyanok lettek amilyenek és a liberális világnézetek, az elfogadás divattá válásával ő érezte magát bűnösebbnek. Így egyszerre vívódott azzal, hogy nem hagyhatja magát velük szemben, fűtötte a bizonyítási vágy, de nem merte minden erejét kihasználni.
Annyira elvolt azzal foglalva az első hellyel, hogy észre sem vette mikor elérte. Az egyik kísérleti vákuum generátoráért fizika nobel díjat nyert el, de a díj átadására már nem ment el. Az év elején megkezdte a kiképzését a Központi Hírszerző Irodánál, ahol végül csak szabadúszóként dolgozott két és fél évet. Előtte a katonai kiképzése mellett a szülei kedvéért elvégzett egy levelezős szakot az MIT-n. Külön engedélyekkel sikerült párhuzamosan szerveznie az elismeréseinek bezsebelését. De nagy sajnálatára, mindenki csak a tanulmányaiért éltette, nem akarták támogatni a hadászati törekvéseiben. Az ügynökség is felajánlott neki egy kényelmes elemzői állást. A túl nagy jó dolgában pedig megtalálta a HYDRA és pontosan tudták mit kell a zavarodott Bennek mondani. Nem telt bele sok, hogy megszokja a környezetet és ő is bekerüljön a különleges kis egységbe az üresedések után.


Szakértelmei:
Katonai képzés: önvédelmi, fegyveres képzés, rajtaütési technikák(föld, víz, levegő), kis és nagy egységek taktikái
CIA évek: alapvető technikusi képzés, robbantási szakértői tapasztalatok, "színjátszó" alapok, egyéb ügynökségek működése
Fizika Phd
Hobbi kémikus, nagyjából a szaktekintélyi szint
A világ legjobb robbantási szakértője...

Felszerelés:
avatar
Ayye Captain!
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 98
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 16.

Karakteradatok
Főkarakter: Ayye Captain!
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás Empty Re: A Hydra felemelkedése 6: Versenyfutás

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.