Las Vegas

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Pént. 04 Május 2018, 20:57

Úgy látszik ezek az élőholtak gyorsabbak mint, azt várták. Vagyis mint, azt Augustus várta. Ő jó civilként követi a hozzáértőbbeket akik meg tudják őt védeni és akikért nem annyira kár mint érte. Azért az inge felsőbb gombjait kigombolja és a nyaksálját is meglazítja, hogy kényelmesebben tudjon mozogni. Bár így is feszül rajta az anyag, de direkt ezért választotta mikor vette. Baja nem is esik és hála a megfelelő támogatásnak azok az élőholtak nem is nagyon jutnak a közelébe. Az ötletre, hogy szűkebb utcákba menjenek csak ráncolja a szemöldökét.
-Amennyiben a páncélos úr felülről tud minket támogatni és informálni, hogy elkerüljük, hogy körbezárjanak akkor valóban hasznos ötlet lehet. Nem spártaiak vagyunk, hogy a Thermopülai-szoros taktikáját alkalmazzuk. Főleg mivel nem az a célunk. El akarunk jutni arra a hajóra nem megküzdeni a túlerővel. Szóval csak úgy hasznos ez az ötlet szerintem ha elkerüljük, hogy körbefogjanak minket. Bár én csak egy civil vagyok és nem értek hozzá annyira. Elnézést, hogy közbeszóltam.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
avatar
Adrian Sommerfield
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 874
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 05 Május 2018, 00:00



Kree Invázió 5 – Az idő ura 1 – Megszűnt idő





A két Amerika bűnei


Résztvevők: Svanhild Ragnardottir, Quentine Constantine, Aina Bennet, Shadow Wold / Ben Wise,


Augustus Graves , Ulysses Forge / Aegis és Darren Cain



Következő körváltás: 2018. május 9. (szerda)

”Upsz!”
- Felicia Paran, a Kártyák Mestere



Constantine gyorsan ismertette a többiekkel, hogy mi is a helyzet és mit kell tenni, remélhetőleg így már mindenki képbe került neki köszönhetően. Utána pedig Svan felé fordult.
~ Ezzel egy gond van ~ kezdte kissé szégyenkezve. ~ Nem tudok emberi sétánál, maximum kocogásnál gyorsabban haladni. Ugyan képes vagyok teleportációra, de csak oda tudok jutni, ahol érzem, hogy egy Miller veszélyben van. Így nem nagyon tudnék gyorsabban haladni, mint ti, de ha ott vagyunk megpróbálhatom. ~
Amíg ez történt Aina próbálta a kapcsolatot felvenni a zombikkal, azonban valami olyasmit tapasztalt, amit még korábban soha sem. Ezeknek nem volt lelkük, vagy valami felemésztette azt, vagy olyan túlvilágra kerültek, amit ő maga nem érhetett el. Mivel a hajó az űrből jött vissza, így ki tudja, hogy mi történt velük. Azonban valami mégis történt, hirtelen iszonyatos fejfájás tört rá, az orrából dőlni kezdett a vér és csomó kép kezdett villózni a szeme előtt egy sosem látott tárgyról, teljesen biztos volt benne, hogy enne köze lehet a lelkekhez. A következő pillanatban arra eszmélt, hogy egy kocsi tetejének zuhant.
Constantine kiadta, hogy induljanak egy utcával feljebb, mikor közben látható volt,hogy a fiatal szürke bőrű lány valamit tesz a zombikkal, majd vérezni kezdett az orra és egy sikoly kíséretében métereket repült a lényektől és az egyik kocsi motorháztetején landolt. Szerencsére könnyedén feltudott állni és az orrvérzése is jobb lett.
A társaság pedig tudott haladni úgy, hogy Darren vezette a sort. Szerencsére talán csak két tucat lényen kellett a csapatnak átjutnia összesen az elég hosszú részen. Ha kellően csendben mentek, akkor mindenféle zajokat hallhattak a főútról, ahonnan lejöttek, valamilyen lényeket, kisebbeket, nagyobbakat. Ha csöndben haladnak, akkor fel sem hívják magukra a figyelmet. Jó pár perc után pedig a társaság megérkezett az utca végére, itt teljesen eltűntek a házak, ahogyan a Noé letarolta és egy hosszabb úgy ötven méter hosszú üres rész választotta el a társaságot a hajótól. Szerencséjükre itt volt egy hatalmas valami ütötte lyuk a hajón, amin be tudtak hatolni a gigászi méretű hajó belsejébe.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13973
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Quentine Constantine on Hétf. 07 Május 2018, 15:00

Az önmagát civilként bemutató fickó /Augustus/ felvetésére bólintok.
-Jól mondja, az elsődleges célunk nem a harc - helyeslek, aztán feltűnik, hogy az egyikünk valami különös erőtől hátravágódik. Meg mernék rá esküdni, hogy mágiát használt, mert nem látok a környéken semmit, ami okozhatott volna ilyesmi. Ha kell neki segítség, akkor akár fel is segítem az autó roncsai közül, hogy aztán tudjon jönni.
-Minden rendben? - Érdeklődöm meg tőle, és persze nyilván nincs minden rendben, de mondjuk ha eltekintünk a zombihordától, az időutazástól, a közeledő atombombáktól, és az orrából folyó vértől, meg az autónak csapó erőtől... Szóval mindenezen kívül azért minden rendben lehetne.
Az utcákon gond nélkül tudunk haladni, kocogva próbálom tartani a lépést a motoros Cain ügynökkel, aztán végre elérjük a hajót. Felzárkózom az ügynökhöz, hogy vázoljam hevenyészett tervemet,
-A lyuk a hajó oldalán nincs messze, de addig nincs semmi takarásunk. Mi megpróbálunk hangtalanul, de minél gyorsabban bejutni a hajóba, és ha valami észrevesz minket, akkor maga, és a páncélos majd fedeznek minket. Mit szól?
Ha neki is tetszik a felvetés, akkor a többiekkel együtt meg is indulok. Azt egyelőre nem kezdem részletezni, hogy a java még csak a hajóban kezdődik, jobb nem ijesztgetni szerencsétlen embereket. Ráadásul ha szerencsénk van, akkor a legtöbb zombi már elhagyta a hajót, esetleg jó páran belehaltak a becsapódásba... Miért érzem úgy, hogy nem lesz szerencsénk?
~Oké Svan, eddig eljutottunk, most be kell mennünk a hajóba. Innen már jól jöhet, ha előre tudsz kémlelni, és megtalálod, akit keresünk, akár sétatempóval is. Meg arról is szólhatnál, ha egy óriási zombi közelít valamelyik irányból. Azokba nem szívesen futnánk bele.~
Miért érzem úgy, hogy Svannak legalább két csodás természetfeletti képességéről nem tudok még? És miért csak a Millereknek van saját őrangyaluk?

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 706
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Aina on Hétf. 07 Május 2018, 17:12

Ezek a zombik nagyon... furák voltak. Egyszerűen semmit nem éreztem mögöttük. Egy tárgyban is több aktivitás szokott lenni, ezek viszont teljesen üresnek tűntek. Próbáltam összpontosítani, és kértem a Ghede loákat, hogy segítsenek, de csak azt értem el, amit már annyi gyakorlás során sikerült. Megfájdult a fejem...
De nem. Jaj... most nem olyan volt, mintha csak egyszerűen túlhajszoltam volna magam. Hiába akartam visszahúzódni a halottaktól, a feszültség csak tovább nőtt a fejemben, aztán teljesen elszabadult. Az orromból olyan hevesen ömleni kezdett a vér, mint még soha. Odakaptam, ami rossz ötlet volt, mert így a kezem és az arcom is tiszta vér lett, de ennél volt nagyobb bajom is. Hiába csuktam be görcsösen a szemem, egy spirálba csavarodó obeliszk vibráló képét láttam magam előtt, amibe furcsa jeleket véstek. A lelkeket nem értem el, de le mertem volna fogadni, hogy ez az izé nyelte el őket, vagy még rosszabb...
A látomás lassan elhalványult, én meg egy autó tetejének csapódtam (ami másodpercekkel azelőtt biztosan távolabb volt). Az orrom még mindig vérzett valamennyire, de már nem olyan erővel. Egy kicsit köhögtem, de egyébként rendesen kaptam levegőt is.
- Jól vagyok - mondtam szinte automatikusan, amikor érkezett a kérdés. Persze nem volt igaz, de mi mást mondhattam volna? Azt, hogy "jaj, ezeknek nincs lelkük és ez nagyon rossz és még az orrom is vérzik"? Mondjuk nem lett volna az sem olyan rossz, de nem akartam ezzel is fárasztani mindenkit. Lecsúsztam az autóról, és mentem a többiekkel, mintha mi sem történt volna.
A továbbiakban már nem foglalkoztam a lekaszabolt zombikkal. Akárhogyan is, ezeknek nem volt semmi közük egy halott lélekhez sem, akkor meg nincs értelme a nyugalmukért aggódni. Valószínűleg úgysem volt nekik. Személy szerint nagyobb gondot okozott nekem, hogy nem volt nálam zsebkendő...
Közben elértük a hajót és a szellemes ember valami tervet kezdett megbeszélni, de ekkor már nem nagyon akartam belefolyni. Eddig minden próbálkozásom sikertelen volt, a varázslat meg egyenesen katasztrofális... Ha a többiek elindultak, én is így tettem, addig meg csak vártam, hogy befejezzék a megbeszélést.
avatar
Aina
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 195
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Kedd 08 Május 2018, 09:54

Augustus követi a társaságot és úgy tűnik, hogy az amitől félt vagyis, hogy körbeveszik őket attól nem kell tartania. Egy valamilyen mutáns lány kivételével senki sem tűnik úgy, hogy megsérült volna. Az a lány sem néz ki annyira rosszul. Csak az orra vérzik. Augustus az öltönye zsebéből előveszi a nem túl divatos vörös színű virágos szövet zsebkendőjét és a lánynak nyújtja.
-Kis hölgy. Szedje össze magát!
Nem mintha konkrétan befolyásolna bármit is a helyzetükben az, hogy a lánynak vérzik az orra, de Augustus fontosnak tartja a megjelenést és tudja, hogy egy nő számára még ha csak ilyen kis bakfis is, de szintén fontos. Szóval Augustus számára fontos, hogy ha lehet legalább valamit az orra elé tegyen az a lány. A továbbiakban viszont hacsak nem szólította még meg valaki mert akart valamit mondani akkor csendben maradt. Ha a többiek úgy érzik, hogy fel kell rohanniuk a hajóra akkor sem marad el tőlük. Mondjuk ő nem szívesen szalad fel olyan idegen hajókra amik amint megérkeztek élőholtakkal árasztották el a várost. Mondjuk nem mintha jelenleg itt Las Vegas környékén bárhol biztonságban lehetnének. Augustus, azt sem nagyon tudja elhinni, hogy itt volna bármi amit meg kéne keresniük. Csak azért tartott a többiekkel mert egyedül az élőholtak közt nem lett volna sok esélye. Mondjuk az atomtól nem mintha meg tudnák őt menteni.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
avatar
Adrian Sommerfield
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 874
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Darren Cain on Kedd 08 Május 2018, 20:09

Nem tudom mit csinált a mutáns lány a zombikkal, de úgy tűnik elrontotta. Meg kell tanulni a varázslatod határait és az általában fájdalommal jár. Szerencsére első ránézésre semmi baja nem esett, egy kis orrvérzésen kívül. Miután ezt lerendeztük, nyugodtan tovább mehetünk. Úgy tűnik a szellem nem tud előre menni. Nem lepődök meg, gondolom egy ilyen öreg szellemnek elég sok megkötéssel kell élnie. Főleg, ha egy ilyen szituációban is képes megjelenni. Igazából még ha el is tűnt volna az első figyelmeztetése után, már akkor rengeteget segített. Nélküle valószínűleg nem tudtuk volna ennyire gyorsan összeszedni magunkat. Viszonylag gyorsan haladtunk az utcákon, semmi problémám nem volt a zombikkal, leszámítva a rémálmokat amit ez az egész fog okozni. Remélem a SHIELDnél van valamilyen pszichológusi szolgáltatás mert lehet, hogy szükségem lesz rá. Inkább azt próbálom meg mint kitörölni a saját emlékeimet elmemágiával. Valószínűleg biztonságosabb. Pár perc múlva már ott is vagyunk a hajónál, elkerülve a zombi hordát, ami a főúton garázdálkodik. Constantinera nézek, hátha neki van terve. Szerencsére a férfi előttem jár és már mondja is.
- Szerintem jó lesz. Ha eddig eljutottunk akkor csak nem most fogunk lebukni.- mondom a férfinak. Ha elindulnak akkor figyelek a legkisebb mozgásra is. Ha meglátok valamit akkor motorral gyorsan oda megyek és láncokkal gyorsan megpróbálom feldarabolni. Ha átérnek, akkor utánuk megyek, minél halkabban. Nem akarok a nyakamba végtelen ocsmányságot.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
avatar
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 409
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 09 Május 2018, 00:01



Kree Invázió 5 – Az idő ura 1 – Megszűnt idő





A két Amerika bűnei


Résztvevők: Svanhild Ragnardottir, Quentine Constantine, Aina Bennet, Shadow Wold / Ben Wise,


Augustus Graves , Ulysses Forge / Aegis és Darren Cain



Következő körváltás: 2018. május 13. (vasárnap)

”Tegnap, ma, holnap… most csak a ma van, semmi más…”
- Felicia Paran, a Kártyák Mestere



Ahogyan Aina arra gondolt, hogy elnyelte az a valami a lelkeket, teljesen határozottan érezte, hogy valóban úgy volt, ahogyan gondolta és ettől akaratlanul is a hideg futott végig a hátán.
Odabent Constantine megkérte Svant, hogy menjen és nézzen körbe, hogy merre kell menni, egyékbént mindenki érezte, hogy a hajó belseje felé kell menni. A folyosók elég sötétek voltak és hatalmasak, több méter szélesek és magasa. Mindenfelé csövek, vezetékek haladtak, a földön pedig még vonatsínre emlékeztető sínek is látszottak. Svan bólintott arra, hogy elmegy megnézni, de alig tett pár lépést a levegőben lebegve a falak felé, amikor térdre rogyott. Majd ezúttal ő repült pár métert hátrafelé, hasonló módon, mint nem sokkal korábban Aina. Átzuhant Constantine-n, a férfi nem érzett semmit ebből, bár ami feltűnhetett neki, hogy az „érintkezés” pillanatában a kvantumbandázsa bekapcsolt pár pillanatra, amit nagyon régen nem tapasztalt már. Azóta, hogy méltatlan lett hozzá.
Ekkor valami furcsaság is történt, ugyanis az eddig szellemként levő nőt hirtelen mindenki megpillanthatta nem csak azok, akik mágiához értettek, vagy Svan kapcsolatot nyitott, hanem mindenki.
- Van bent valami – kezdte. – Valami azon felül, akit keresünk… el akar nyelni, be akar magába olvasztani, valami furcsa szimbólumot, valami spirált láttam, valami oszlop... Nincsenek meg a képességeim, hogy megvédjem magam tőle…
A leírás alapján egyezett azzal, amit Aina látott, és Constantine-nak is beugorhatott, hogy ez volt az, amit a Noé kiásott az egyik bolygón, majd visszahozott, ez változtatta zombivá a Noé teljes legénységét és utasait is és emlékezhetett arra, hogy ők maguk nem tudták elpusztítani, csak valószínűleg az atombomba.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13973
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Shadow Wolf on Szer. 09 Május 2018, 08:11

Ben Wise

(Shadow Wolf)


Ben Wise (ET)

Shadow Wolf (ET)


Kaland:     A    két    Amerika     bűnei



          

A csapat pár tagja tüzet nyitott a felénk támolygó szörnyekre. Perceken belül az egész helyet hatalmas vértócsák és testek darabjai borították. A látvány egyszerűen szörnyű és rémítő, de legbelül mégis tetszett a látvány és ez a legijesztőbb az egészben. Bár röviden és tömören elmondták, hogy mi is a helyzet, de még mindig hihetetlen az egész és nem értem, hogy én miként kapcsolódok mindehhez. A csapat nagy része elég profin dolgozik és tudja, hogy mit kell csinálni, ezért én nem is merek beleszólni az egészbe, hiszen még soha nem volt részem ilyesmiben. Szóval kiosztották egymás közt, hogy kinek mi lesz a feladata és elindultunk az egyik utcán keresztül a hajó irányába. Jelenleg egy rohadt ijesztő sötét űrhajó közepében ácsorgunk és minden kezd egyre zavarosabb lenni. Nem gondoltam volna reggel, hogy egy kis kaszinózás helyett ilyen rémálom vár rám, de úgy tűnik engem mindig megtalál a baj. Ez az átkozott Wolf vonzza ezeket. Ez az egész már annyira drámai, hogy filmet kéne belőle csinálni, lehet be is szerzek egy fejre szerelhető kamerát az ilyen váratlan helyzetekre, biztosan gazdag lennék.


felszerelés:
- Ing, farmer, lakkcipő, nyakkendő
- Telefon
- Pénztráca (iratok, pénz)
- Laptop


_________________
avatar
Shadow Wolf
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 38
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Oct. 14.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Giodibi
Főkari/multi: Multi

https://www.youtube.com/watch?v=lX44CAz-JhU

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Quentine Constantine on Szer. 09 Május 2018, 13:42

Ha nem pont a Noéra készülnék ismét felszálni, akkor minden bizonnyal elmosolyodnék Cain ügynök megjegyzésére. Ez a fajta töretlen, határtalan opitimizmus elég jellemző a SHIELD-esekre, és a legtöbb szuperhősre, akik a világot akarják megmenteni. Emlékszem, mikor a Noén voltam... Emlékszem, ahogy feküdtem a földön teljesen összetörve, az idegösszeomlás szélén tántorogva, több sebből vérezve, fáradtan, kétségbeesetten. Emlékszem a társaim kimerültségére, és a injekcióra, amitől a sebesélüseink kevésbé fájtak, az izmaink kevésbé voltak fáradtak, de amit az elménkkel művelt a hely, arra nem volt varázsszer.
A hajóhoz elérünk gond nélkül, de mikor elindulunk bent, Svan akadályba ütközik, már ismerős módon csapódik hátra. De ahogy átesik rajtam, egy pillanatra átjár az erő, érzem magamban az elszabaduló hatalmat, ami ugyanolyan gyorsan el is tűnik, ahogy jött. A Kvantumbadázs feléledt? Nem, nem tudom aktiválni most sem, de amíg Svan és én egy pillanatra összeolvadtunk... Lehetséges lenne?
Svan szavai egyértelműen a monolitra utalnak, ami a Noé teljes legénységének vesztét okozta. Egy darabig még csak pislogok, és próbálom összerakni a tervemet, aztán megszólalok.
-Igen, az oszlop okozta az egész katasztrófát. Az ellen nem sok mindent tehetünk, de nekünk első sorban most a személlyel kell foglalkozunk, aki miatt idekerültünk. Be kell jutnunk arra a helyre, és a te segítségedre is szükségünk lesz.
Vagy inkább nekem lesz rá szükségem, ha pontosan fogalmazok. Beszéd közben odasétálok Svanhoz, és megpróbálom megérinteni a kezét. Ismerek ráolvasásokat szellemek űzésére, de túl sok módszerem nincs arra, hogyan kell magadat megszálltatni egy szellemmel, a woodoo mágia sosem volt az erősségem. A legtöbb, amit tehetek, hogy megpróbálom az asztrális ellenállásomat leküzdeni, hogy szándékosan magamba engedjem a szellemet. A testem így megvédheti őt a monolit erejétől, és ami még fontosabb, talán aktiválódik a bandázs is, az pedig akkora erővel láthat el minket... Hát nem akarok Cain ügynök hibájába esni az optimizmussal, de a Kvantum Zóna ereje talán még a Noé szörnyeivel is felveheti a küzdelmet.
~Egy módot tudok, hogy megvédjelek a monolit erejétől. Próbálj meg az én testemben menedéket találni.~ Üzenem Svannak, és aztán remélem, együttműködik. Nem tudom, melyikünk szelleme erősebb, mi fog történni, ha mindketten egy testben leszünk, de csak remélni tudom, hogy ha átveszi az irányítást felettem, nem nyomja el teljesen a tudatomat.
Ha ez nem jön be, akkor kénytelen vagyok így elindulni a hajó belsejébe jobb híján, ha viszont igen, az is lehet, hogy nem is fogok tudni róla, mit teszek. Az elsődleges célom mindenesetre ez lenne. Hallod, Svan?

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 706
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Aina on Szomb. 12 Május 2018, 12:27

A vörös öltönyös úrnak eddig nem szenteltem túl sok figyelmet. Első ránézésre úgy nézett ki, mint egy átlagos utazó, aki csak azért jelent meg, hogy elverje valamin a pénzét, de tévedtem. Egyedül ő jött rá, hogy igazából mire volt szükségem.
- Köszönöm! - mondtam gyorsan, és átvettem a zsebkendőt. Rengeteg kellemetlenségtől kímélt meg.
Az űrhajó nem volt annyira rossz, mint vártam. Inkább emlékeztetett egy bányára, mint egy horrorfilmre. A Szellemlovas is bizakodónak tűnt (és azok után, hogy ideáig eljuttatott, nem hittem, hogy hazudott volna). Szerettem volna én is hinni, hogy hamarosan végzünk, de aztán a védőszellemünk egyszer csak kirepült, és ő is a rúnás spirálról kezdett beszélni.
Jellemző. Mindig pont azt nem tanulom meg, amire szükség lenne. Meg tudtam volna idézni egy szellemet és el is tudtam volna űzni, de megvédeni egy űrbéli obeliszktől... Nem is tudom, hogy létezik-e egyáltalán ilyen varázslat.
Nem tudnánk mégis elpusztítani az oszlopot? - kérdeztem, amikor az aktuális vezetőnk az elkerülését javasolta - Már sok szellemet fogott el. Nem tudnánk mégis segíteni rajtuk valahogy?
Itt persze elsősorban a Szellemlovastól vártam a választ. Rajta kívül nem hiszem, hogy sokunknak esélye lenne egy ilyen tárgy szétszedésére. Én biztosan nem akartam a közelébe menni...
avatar
Aina
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 195
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Darren Cain on Szomb. 12 Május 2018, 20:56

Úgy tűnik igazam volt, és tényleg nem buktunk le. Egyenlőre. A hajó nem annyira rossz, mint gondoltam. Azt hittem húsból lesz, de ehhez képest csak egy kicsit ijesztőbb bánya vagy gyár. Gondolom a hatalmas összeolvadt testből álló sétáló idegösszeroppanások bentebb vannak. Ahogy a szellem beljebb próbál menni de valami visszalöki őt. A mutáns lány szerint valamilyen lélek gyűjtő oszlop van bent a hajóban. Nem tudom, hogy ez mi lehet, űrlényekkel meglepően keveset kellett eddig foglalkoznom. A lány kérdésére elgondolkodok.
- Nem tudom, hogy segíteni tudok-e. Az egyetlen dolog, amiket lelkekkel csinálni tudok az az, hogy a pokolba küldöm őket. És ahhoz is kell egy test aminek a szemébe tudok nézni.- miközben ezt megvonom a vállam - És főleg csak olyanokon működik akik tudják hogy bűnösek. Arról, hogy űrlények lelkével hogyan működne, fogalmam sincs. Egyszerűbb lenne, ha csak megtalálnánk az emberünket. Ha leesik az atom és elpusztul az oszlop, akkor kiszabadulnak majd a lelkek. Ez a legtöbb, amit tehetünk értük.
Ha mindenki készen áll és Constantine is befejezte azt, amit csinálni akar a szellemmel, akkor lassan elindulok belülre. Természetesen közben figyelek, nehogy valaki is elvándoroljon vagy egy szörny a hátunkba kerüljön.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
avatar
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 409
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Aegis on Szomb. 12 Május 2018, 22:32

A hajó közelse volt plyan hányinger keltő mint amiből az utasaiból következtetni lehetett. Fém falak, vezetékek és egy sin rendszer. A bent terjedő szagoktól nem sokat tudott meg mert jobbnak látta inkább teljesen lezárni a páncélját és a belső oxigéntartalékokat használni, mielőtt belépett, ki tudja hogyan terjed ez a valami.
- Oracle, teljes pásztázás! – Utasította az MI-t amint belépett a roncsba, hogy az mérje fel a hejet és az érzékelők adatai alapján készítsen térképet a helyről, ha tud. Ekkor jelent meg a rejtélyes nő. Aegis reflexszerűen célozta be a szellemet. De a többiek reakcióit látva hamar leengedte a kezét.
- Mi ez a dolog amiről beszél, valami mágikus izé vagy a gép része. – Kérdezi bár utólag már ostobaságnak tűnik a második, bár ki tudja mi árthat egy szellemnek.  – És leginkább merre van ez a dolog? – Teszi hozzá utólag. Ha megtudd valamit még a szelem által említett dologról megpróbálja Oraclet-t ráállítani a dologra hogy próbálja meghatározni a helyét és gyűjtsön be minél több adatot róla Majd ő is elindul Darren után a "szörny" zsigereinek mélyébe.

_________________
avatar
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 299
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 22

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 13 Május 2018, 00:00



Kree Invázió 5 – Az idő ura 1 – Megszűnt idő





A két Amerika bűnei


Résztvevők: Svanhild Ragnardottir, Quentine Constantine, Aina Bennet, Shadow Wold / Ben Wise,


Augustus Graves , Ulysses Forge / Aegis és Darren Cain



Következő körváltás: 2018. május 17. (csütörtök)

”A kitaposott ösvényt járd, ne az ismeretlent…”
- Felicia Paran, a Kártyák Mestere



A legtöbben még mindig nem tudtak észhez térni, hogy mibe is csöppentek bele; nos igen, a régi időről őrültek voltak, manapság valamivel nyugodtabbak voltak a dolgok.
Noha a kérdés Darrennek lett címezve mégis Svan válaszolt Aina számára, hiszen a védőszellem is érzékelte, hogy most már mindenki képes őt látni és hallják is.
- Nem hiszem, hogy azok a lelkek életben lennének még – mondta. – Azt hiszem, hogy felemésztette őket teljesen. Sajnálom. A spirál elpusztul az atomrobbanásban… vagy ha akkor nem is, amikor az realitás helyreállt 2023-ban, akkor eltűnt. A mi idővonalukban sem okozott soha gondot.
Itt megeresztett egy kedves, anyáskodó, barátságos mosolyt Aina felé. Constantine ekkor hozta fel neki, hogy benne keressen menedéket. Noha ezt a férfi nem hangosan mondta ki, de a nő úgy felelt.
- Nem tudom, hogy képes vagyok-e effélére – mondta zavartan. – Létem közel fél évezrede alatt sosem próbáltam megszállni másokat, vagy mások testében menedékre lelni. Védőszellem vagyok, nem megszálló…
A nő úgy tett, mintha sóhajtana egy nagyot és végül beleegyezően bólintott és úgy tett, ahogyan Constantine kérte, beleszállt a férfiba. Ahogyan teljesen ott volt „fizikailag” hirtelen aranyszínű fény vakított el mindenkit, amint a fény elmúlt Constantine helyett a nő állt ott már fizikai formában emberi külsővel, ugyanis a talajon állt, nem lebegett felette. Quentine teljesen tisztában volt mindennel, mai körülötte volt, nem volt elnyomva a tudatában volt mindennek, csak épp nem ő irányította a testét, amit úgyszintén érzékelni tudott, hogy nem a saját teste van fizikai formában jelen, hanem Svané. Képes volt hallani, látni, de nem volt fizikai teste és nagyon kicsit képes volt eltávolodni Svantól is úgy két méterre, így mellette lebegni, sétálni, repülni, de ő maga nem érezte, hogy a monolit be akarta volna szívni. Őt most látni nem látta senki sem, de Darren mentálmágiával érzékelhette a tudatát.
Svan:
- Ez nagyon furcsa – mondta a nő miközben megérintett a falat. – Újra érezni a dolgokat…
Néhány pillanat múlva azonban észhez tért, hogy nem kellene ezen leragadni.
- Menjünk keressük meg, aki miatt ide kerültünk. Az a monolit, amit Constantine is említett egy másik bolygóról származó tárgy, egy ősi fajé… technológiai.
~ Mi ez itt a karjaimon, valamilyen fegyverek? ~ kérdezte Constantine-t. ~

Oracle közben szkennelni próbálta a dolgokat, az egyik irányból hatalmas interferenciát érzékelt, nem is tudott adatokat mérni. Eez nem azaz irány volt, ahonnan a hívást érezték, hanem egy másik, valószínűleg az emlegetett monolit. De egyébként is nagyon nehezen tudott bármit is észlelni, sőt jelezte is a páncél, hogy itt a hajó tele van az AIM által használt nanobotokkal, a levegő is és a hajó még működő rendszerei le akarják kapcsolni a páncélt és minden más mutációt, erőt stb., mert így vannak programozva. Szerencsére már nem olyan erősek és sérültek, így ezért nem boldogultak eddig.
Ha a csapat haladt tovább, akkor olyan öt-harc perc séta után – csövek, beomlott folyosók, lelógó vezetékek között – egy nagyobb csarnokba érkeztek. Középen ugyan be volt omolva a mennyezet és egy nagy burkolatdarab lógott rá a 10-15 méter magasból a sínekre. Legalább egy tucatnyi leágazás látszott mindkét oldalon, amelyek irányába menni lehetett. A csapattól nem olyan távol egy még működőképes terminál. Ami meg a hívást illette azon az tovább vezetett egyenesen, Constantine már tudhatta, hogy hova vezetett, a híd felé.

//Bocsánat a közjátékért, Z lassan 2 éve ígérte meg, hogy ezt lemeséli Tao-nak és nekem, de végül nem tette meg Embarassed
Az egyszerűség kedvéért, ha Constantine mond valamit és azt úgy mondja, hogy kéri Svant, hogy továbbítsa a többieknek, Svan mondja szóval vegyétek úgy, hogy halljátok még abban a körben.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13973
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Quentine Constantine on Kedd 15 Május 2018, 14:13

Svan kételkedésére megkérdezhetném, hogy van-e jobb ötlete arra, hogy hogyan ne egye meg a lelkét a monolit, de nyilván ha lenne, már azt csinálnánk. Szóval marad a reménykedés, és a koncentráció. Nem hittem volna, hogy egyszer majd ilyenben is részt veszek, de hé! Azt sem hittem volna harminc évesen, hogy majd szuperhős leszek, aki űrállomásokon üldögél, aztán az is megtörtént.
Ahogy Svan belekezd a dologba, igyekszem koncentrálni, és felszabadítani a tudatomat, mintha ez jelentene valamit, aztán elvakít a fényesség. Az a különös érzés fog el, hogy nem tudok fizikailag megérinteni semmit. Mintha csak lebegnék a levegőben, és akármi is tart meg, az nem fogad szót a fizika hétköznapi szabályainak. Ahogy kezdem érzékelni magam körül a világot, és meglátom Svant a testem helyén, elsőre kicsit megijedek. Valamiért azt vártam, hogy az én testem felett veszi át az irányítást, ehelyett csak a testet, mint anyagot vette el, de átformálta olyanra, ahogy a saját tudata akarta. Csak remélni tudom, hogy majd visszafelé is működik a folyamat ugyan úgy.
Svan külseje azt is elárulja, hogy működik a karperec, ismét átjárja a Kvantum-zóna ereje.
-Ez sokkal több, mint fegyver - válaszolom a nőnek. - Ez a Kvantum-bandázs, az ereje pedig most élet és halál közötti különbséget jelenthet. A karperec segítségével képes vagy repülni és teleportálni akár, kommunikálhatsz vele galaxisok között, és megvéd a mentális támadásoktól. Óriási erőt és állóképességet ad, és manipulálhatod vele az energiát szinte minden formájában. Tudsz vele energiát érzékelni, befolyásolni, irányítani, megsemmisíteni. Még szilárd testeket is létrehozhatsz kvantum energiából. A karperec erejének jóformán csak a fantáziád szab határt. Ahhoz, hogy használd, csak koncentrálnod kell, az elméddel irányítod a képességeket.
Ahogy magyarázom a bandázs erejét, elérünk lassan egy úttorlaszhoz.
-A parancsnoki hídra kell mennünk, oda vezet ez a folyosó. A terminál segíthet odajutni, biztos el tudunk keringeni itt egy darabig a folyosókon. Vagy nekifeszülhetsz a bandázs erejével a leomlott darabnak, áttöheted, vagy felemelheted. Ezekkel a karperecekkel még Hulkot is megizzasztanád, szóval meg tudod csinálni - bíztatom Svant.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 706
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Aina on Kedd 15 Május 2018, 23:09

Igazán nem az én napom volt. Akármivel próbálkoztam, sem helyben, sem távolról nem tudtam mit kezdeni a zombik lelkével. Azt nem akartam elhinni, hogy tényleg létezhet olyan gép, ami nyomtalanul eltüntethet egy lelket, de erről nem akartam egy ősi szellemmel vitába szállni. Valószínűleg több tapasztalata volt a túlvilággal kapcsolatban.
Közben a vezetőnk felajánlotta, hogy magába fogadja Svanhildet. Ez is egy olyan lépés, ami nekem hamarabb eszembe juthatott volna... Nem mintha nagy gyakorlatom lenne benne, de a legtöbb houngan és mambo szerint nagy megtiszteltetésnek számít, ha egy nemes lélek kiválaszt hordozójául. Viszont erről lekéstem, a férfi és a szellem egy hatalmas fényjelenség kíséretében egyesültek és... egy nővé alakultak!? Végig ez volt a terv?
Nem egészen értettem, hogy hogy történt az egész, még a loák sem szokták fizikailag megváltoztatni a kiválasztottjaikat. Biztosan ez is valami asgardi trükk volt... Már nem is bántam annyira, hogy nem én jelentkeztem először, pedig nekem még nem is lett volna ennyire fura.
De mindegy. Kicsit önző hozzáállás, viszont részemről csak annyi változott, hogy látszólag nyertünk még egy "igazi" szuperhőst. Amikor elértük a beomlott szakaszt, már nem is fárasztottam magam. A Szellemlovas, a vasemberszerűség és az új megszállottunk úgyis mindent el tudtak intézni. (Nekem meg eddig csak magamnak sikerült ártanom a próbálkozásaimmal.)
avatar
Aina
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 195
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Darren Cain on Szer. 16 Május 2018, 19:38

Egyenlőre minden probléma mentes. Leszámítva, hogy Svan lelke veszélyben van. Szerencsére Constantine felajánlja, hogy segít. Most, hogy belegondolok, én is felajánlhattam volna, de már lemaradtam róla. Mondjuk valószínűleg nem is működne velem. A fejem kicsit foglalt már és inkább nem próbálnám meg, hogy még egy lényt fogadok benne. Arról nem is beszélve, hogy nem is jönnének ki egymással. Mire észbe kapok Constantine helyén már egy nő áll, akinek a két karján karperec van. Nagy matekkal összeadom az egy meg egyet és megkockáztatom, hogy azok a kvantumbandázsok. Mivel nem látom Constantine-t, gyorsan elkezdem mormolni a közeli elmék érzékelésére szolgáló varázslatomat, amivel gyorsan meg is találom a férfit. Egyenlőre úgy tűnik nincs baja, csak éppen nem az övé a teste. A legjobbakkal is megesik. Közben elérünk egy torlaszhoz, amin át kell jutnunk. Szerencsére van egy terminál, ami lehet, hogy segíthet. A páncélosra nézek, hiszen ő az egyetlen akinek akár esélye is van működésbe hozni a terminált. Ha nem mozdul, akkor Svanstantine-hoz fordulok.
- Mi legyen? Megemeljük?- ha igenlő választ kapok akkor neki állok a szuper erőmmel áttörni a torlaszt.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
avatar
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 409
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 17 Május 2018, 00:00



Kree Invázió 5 – Az idő ura 1 – Megszűnt idő





A két Amerika bűnei


Résztvevők: Svanhild Ragnardottir, Quentine Constantine, Aina Bennet, Shadow Wold / Ben Wise,


Augustus Graves , Ulysses Forge / Aegis és Darren Cain



Következő körváltás: 2018. május 21. (hétfő)

”Hol itt, hol ott…”
- Felicia Paran, a Kártyák Mestere



Svan tolmácsolta a többieknek Constantine szavait, hogy a terminál segítségével ellehet jutni a hídra, mert oda kell menniük. A nő bólintott Darren-nek, hogy próbálkozzanak meg a torlasz eltűntetésével. A Szellemlovas segített kisebb darabokra hasítani a törmeléket és Svan pedig ezeket a kisebbeket mintha csak valamilyen papírt dobott volna félre. Amíg a páros ezzel foglalkozott, addig a többiek is elfoglalhatták magukat.
Ami a terminált illette, bárki is lépett oda sikeresen betudta üzemelni, nem kellett mindehhez Aegis sem. Igazából ennyi sem kellett, elég volt közelebb menni hozzá, hogy az érzékelje őket és bekapcsoljon. Amint aktiválták a terminált egy hologram jelenik meg a társaság előtt. A hologram egy zöld női alakot ábrázol, ami egyaránt hordoz emberi és Skrull sajátosságokat is, így egyik faj tagjainak sem lehet teljesen idegen a kinézete. Mindezt könnyedén fel lehetett ismerni, hiszen korábban jártak skrullok a Földön.
- Az Advanced Idea Mechanics vállalat nagy örömmel és megtiszteltetéssel köszönti az első intergalaktikus mentőhajó, a Noé utasait és esetleges vendégeit. Amennyiben Ön egy vendég a Skrull Birodalom tagjai közül, kérjük, válassza a beépített Skrull nyelvű funkciókat. Amennyiben Ön a hajó földi származású utasa, úgy jó helyen jár. Jelenleg a Noé beépített mesterséges intelligenciája, a Cerbera 1.0-ás rendszer holografikus kivetülésével kommunikál egyik konzolunkon keresztül. A megfelelő nyelvi formulákkal és udvariassági fordulatokkal ellátott Cerbera 1.0 úgy lett tervezve, hogy a Noé utasai teljes kényelemben tölthessék útjukat, míg a rendszer mindenről automatikusan gondoskodik. Természetesen a szükséges felülíró kódokkal bármely tiszt módosíthatja a Cerbera 1.0 programjait.
- A legutóbbi hozzáférés során 2 perc 36 másodperce Ön lekérte a hajó alaprajzát, majd a mentőhajók iránt érdeklődött. A hajón található mentőhajók száma induláskor… 1203. A hajóról kilőtt mentőhajók az indulás óta… 1034. A hajón jelenleg működésképtelen mentőhajók száma… 167. A hajón jelenleg működőképes mentőhajók száma… 2. A hajón jelenleg működőképes mentőhajók helyzete… a raktér B-2 és C-5 jelű kilövői.
- A legutóbbi hozzáférés során 1 perc 57 másodperce Ön a hajó kommunikációs rendszereiről kért információt. A kommunikációs rendszerek jelenleg… nem működnek megfelelően. Hiba keresése… Találat. Hiba oka… Az energiamagok szintjén észlelet anomáliák, valamint a parancsnoki hídon található kommunikációs konzolok blokkolása. A hajó belsejében a kommunikációs csatornák nyitva vannak.
- A legutóbbi hozzáférés során 1 perc 12 másodperce Ön a hajónapló bejegyzéseit kérte le. Keresés… Legkorábbi találat földi időszámítás szerint: 2017. december 2. Video- és audiofájl. Kívánja a fájlt megnyitni, vagy keressen a rendszer későbbi bejegyzéseket?
- A rendszer ezúton is szeretné felhívni figyelmüket a hajó fedélzetére szállított ellenséges létformáról. Kérjük, biztonságuk érdekében zárják el vagy semmisítsék meg az ellenséges idegent. Köszönjük.

A menükre ránézve ott volt az említett Video- és audiofájl is, amit Cerbera említett, illetve a sínhálózat, amin keresztül még működőképes vonatszerűséget lehetett iderendelni arra a pontra, ahol a társaság jelenleg is tartózkodott. És az is feltűnő volt, hogy az időkkel vagy gond volt, vagy pedig nincsenek egyedül a hajón… közben pedig Svan és Darren végeztek a leomlott rész eltakarításával, így már tovább lehetett látni a hajón befelé, ami jelenleg a sötétségbe veszett.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13973
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Aina on Szomb. 19 Május 2018, 23:07

A Szellemlovas és Svanhild munkához láttak, mi meg csak figyeltünk. Persze ott volt a konzol is, de én semmiképpen nem akartam megkísérelni a beüzemelését. Egy szövegszerkesztővel még el tudnék bíbelődni (ha kapok pár órát), de egy űrhajó számítógépével nem akartam kísérletezni. Szemlátomást voltak köztünk olyanok, akiknek tapasztalatuk is volt a gépekkel...
Helyette igyekeztem nem túl feltűnően a megszállottunkat figyelni. Valahogyan hatalmas erőre tett szert... Pedig a legjobb tudásom szerint az asgardiak nem "igazi" istenek. Nem olyanok, mint a loák, az biztos. De hogyan adhatott mégis egy egyszerű asgardi szellem akkora erőt egy átlagosnak tűnő embernek, amekkorát egy loa nem szokott? Mondjuk még egy houngant sem láttam, aki fizikai erőt nyert volna egy megszállásból... Talán a Petro loák tudnának ilyet. Vagy Sobo és Ogun.
Erről hirtelen eszembe jutott, hogy bármelyik pillanatban lebombázhatnak minket, és már sok idő telt el azóta, hogy bementem az első roncshoz. Nem szerettem volna bizalmatlannak tűnni, de elégni sem akartam, ha netán mégsem végeztünk volna időben... Mondjuk annak az esélye, hogy bárki felismer egy vevét, eléggé alacsony volt, így nem kellett számonkéréstől tartanom. Pár lépésnyire eltávolodtam a többiektől, felrajzoltam Ogun vevéjét és ismét elmondtam a szükséges imákat.
avatar
Aina
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 195
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Quentine Constantine on Vas. 20 Május 2018, 17:45

//A hozzászólást úgy írom, hogy eddig senki nem ment oda a konzolhoz, Quentine pedig nem tud, úgyhogy úgy veszem, nem lett aktiválva. #Svanstantine//
Svan a konzollal való bajlódás helyett inkább a hídhoz vezető utat kezdi megtisztítani Cain ügynök segítségével. Az onnan érkező hívást továbbra is érzem, nem lett sem gyengébb, sem erősebb, vélhetően azért, mert egyelőre nem próbáltam meg neki ellentmondani. Gyanítom, hogy az alak, aki az egész problémát okozta, valami segélyhívásként használja ezt az erőt rajtunk. Végülis nekünk is jól jön, hiszen őt akarjuk megtalálni. A hajó hatalmas, rengeteg helyen lehetne rajta elbújni, és ha segítség nélkül kéne megtalálnunk, akkor napokba vagy hetekbe telhetne a dolog, nekünk pedig csak perceink vannak, abból sem sok.
Svan és Cain ügynök egész hamar lebontják a torlaszt, én pedig csak nézem a semmiben lebegve, hogy milyen könnyedén használja Svan máris a karperec erejét. Mondhatni hamar ráérzett, bár ez még a könnyebbik része a dolognak. Mikor elhárul előlünk az akadály nagy része, végig nézek a folyosón.
-Oké, ezzel meglennénk. Siessünk a hídra, onnan érzem a jelenlétet, ami hívni próbál. Most már nem lehetünk messze - teszem hozzá biztatóan, bár őszintén szólva nehezen ismerem ki magam a félbetört hajón, amibe egy véletlenszerű ponton másztunk be. Persze, nagy a hajó, de azért nem telik napokba, átutazni rajta.
-Svan, tudsz a karpereccel repülni, és létrehozhatsz egy erőteret, buborékot, amiben magaddal hozhatod a többieket. Cain ügynök a motorjával tudja majd tartani a lépést, ahogy a páncélos is, de a többieket érdemes lehet így szállítani, hogy gyorsabban haladjunk - javaslom a nőnek, és remélem, zökkenőmentesen létre tudja majd hozni a buborékot kvantum energiából. Ha ez megy, akkor száguldhatunk a híd felé.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 706
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Vas. 20 Május 2018, 18:03

Augustus általában komoly figyelmet szokott azért kapni. Nem túl gyakori, hogy ő konkrétan a háttérbe szorul, de most így lesz és ebbe a helyzetébe bele is törődik. Ő civil és a legtöbb amit jelenleg a túlélése érdekében tehet az-az, hogy a dolgot rábízza a profikra akik állítólag tudják mit csinálnak. A megjelenő nőtől ő tartja a távolságot, de a többiek látszólag eddig is tudtak róla és csak őt éri váratlanul. Méghozzá az egyik férfi, azt is felajánlja neki, hogy szállja meg a testét. A nőről pedig Augustus megtudja, hogy állítólag egy védőszellem. Hogy ez jó-e azt nem tudja. Nem túl járatos a misztikus dolgokban. Talán egyszer még az egyetemen egy ismerőse mesélt neki valamit valami családi védőszellemekről akik megsiratják a halottakat. Nagyon nem ért az ilyesmihez. Miközben a többiek dolgoznak, ő járkál. Azért a halálközeli élmény benne is feszültségeket kelt. Elgondolkozik  rajta, hogy talán szivarra gyújt, de aztán elveti az ötletet. Úgy dönt szétnéz hátha legalább ezzel valami hasznát veszik. Az egyik géphez odalépve viszont elindít valamit akarata ellenére és egy hologram jelenik meg. Augustus szinte ugrik egyet ijedtében. Hála az égnek viszont nem okozott talán akkor bajt mint elsőre sejtette. Sőt valami tényleg érdekeset talált.
-Uraim, hölgyeim idejönnének? Azt, hiszem találtam valamit.
Majd megpróbálja elindítani a videót és a hangfájlt. Elég egyszerűnek tűnik ahhoz képest, hogy idegen technológia. Persze mint autókereskedő tisztában van vele milyen fontos, hogy könnyen kezelhető legyen egy eszköz főleg ha civil felhasználásra van szánva mint látszólag ez is. Fel is merül, hogy jó volna valahogy ebből majd valamiképp hasznot húzni. Végső soron ő üzletember volna.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus Vubalh Fass
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
avatar
Adrian Sommerfield
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 874
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Darren Cain on Vas. 20 Május 2018, 20:27

Svanstantinnal viszonylag gyorsan munkához látunk. Én a láncaimmal felhasítom a törmeléket, amit a nő könnyen el tud takarítani. Közben úgy tűnik sikerült a többieknek bekapcsolni a konzolt, ami meglepő módon angolul kezdett beszélni. Nem tudom mi ennek a hajónak a története, de egyre furább. Gondolom a SHIELD-nek van róla infója, de ahhoz ki kell jutnunk innen. Csak fél füllel figyelek a hologramra, hiszen közben a törmeléket törtük. Pont úgy fejeztük be, ahogy az végig ért a mondandóján. A többiekre nézek, hátha az, aki figyelt rá felvilágosít mit mondott. Ha nem volt benne eget rengető információ, akkor megpróbálom megidézni a motoromat, hogy gyorsan a hídra juthassak. Most, hogy itt van a kvantumbandázsos szupererős asgardi védőszellem, akár siethetünk is a dolgokkal. Nem tudom, hogy milyen gyorsan tud haladni a bandázzsal, de még ha gyorsabb is, talán jobban megéri, ha ő marad itt. Ahogy elnézem valószínűleg erősebb is mint én. Így jobban meg tudja védeni a civileket. Egyenlőre még nem válok szét, és figyelek, hogy mit csinálnak a többiek.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
avatar
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 409
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 24

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Aegis on Vas. 20 Május 2018, 23:19

Bár „csábító” volt a romeltakarítás is, de Aegis úgy döntött hogy a terminálnál tesz inkább egy próbát és próbál isnformációt szerezni. A gépezet a vártnál jobb állapotban volt és válaszolt is pár dologra a mesterséges intelligencia. De még így is kicsit zavaros volt Cerebra mondanivalólja.Vagy a hajó órája is meghülyült mint a páncélé, vagy van még valaki a fedélzeten aki nem zombult meg…
- Cerebra Jelenleg hány utas tartozkodik a feldélzeten és hány ellenséges létforma van a fedélzeten. – Próbálja kicsit felmérni az erőviszonyokat a hajón, vagy legalább hogy őket hova sorolta be.
- Illetve tudsz-e vezetéknélküli összeköttetést biztosítani és szeretném megtekinteni a hajó alaprajzát, legalább a híd és közöttünk lévő területről, ha lehet.
- Ha a sin rendszer működik, én arra szavazok tegyünk vele egy próbát. – Mondja már a többiekhez címezve szavait. – És jobb lesz sietni mert a páncélom szerint tele van a hely A.I.M. nanobotokal, azoknak pedig hosszú távon elég kellemetlenek a melékhatésai.

_________________
avatar
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 299
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 22

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 21 Május 2018, 00:00



Kree Invázió 5 – Az idő ura 1 – Megszűnt idő





A két Amerika bűnei


Résztvevők: Svanhild Ragnardottir, Quentine Constantine, Aina Bennet, Shadow Wold / Ben Wise,


Augustus Graves , Ulysses Forge / Aegis és Darren Cain



Következő körváltás: 2018. május 25. (péntek)

”Ki fog mindennek véget vetni?”
- Felicia Paran, a Kártyák Mestere



Aegis azonnal kérdez az MI-től, aki válaszol is neki.
- Tizenkét személyt érzékelek, ebből egy ellenséges személy, egy Kree. A Skrull Birodalom legnagyobb ellensége. Kérjük, biztonságuk érdekében zárják el vagy semmisítsék meg az idegent. Belső kommunikáció nem működik a tervrajzokhoz az AIM kódját kérem, mert védettek. A sínrendszer innen a hídig hibátlanul működik, kívánják, hogy idehívjak egy vonatot az önök számára?
Constantine ebből tudhatta, hogy saját maguk is a hajón vannak valahol, mert ez Ko-Rel volt. Azonban egyvalamire nem emlékezett, mivel mind eszméletelenek voltak, hogy miként jutottak le annak idején a hajóról ki a város határába, hogy megússzák az atomrobbanást. Erre soha sem kaptak magyarázatot a múltban.
Aina nem mert semmit sem tenni, mert, hogy úgysem érte effélékhez, így Augustus volt az, aki próbálkozott. Az egész hangvezérléssel is működött és alapvetően könnyebb volt használni az interface-t, mint egy androidot, vagy windowst. Közben Quentine tovább tartotta az oktatás Svannak miközben Augustus odahívott mindenkit magához, hogy megmutassa, hogy mit talált.
- Legelső videobejegyzés betöltése… kész. További bejegyzések letöltése… megtagadva. Az audio- és videofájlok lekérdezésének blokkolása a másik terminálról befejeződött! Betöltött videofájl lejátszása… Dátum: 2017. december 2.
Emlékek…
A megnyitott videóban egy kisebb társaságot látni egy teremben, ami valószínűleg a Noé fedélzetén van. Három ember van itt, két férfi és egy nő, becsatolva a székeikbe. A remegésből és az egyik ablakon keresztül látható távolodó Földből egyértelmű, hogy a hajót nemrég lőtték ki. Ezt erősíti meg a géphang is, ami megszólal a teremben.
- A NOÉ SIKERESEN ELHAGYTA A FÖLD LÉGKÖRÉT. TOVÁBBI UTASÍTÁSIG FÖLD KÖRÜLI PÁLYÁN MARADUNK. MEGKÉRJÜK UTASAINKAT, NE HAGYJÁK EL BIZTONSÁGOS KABINJAIKAT, HACSAK NEM A SZEMÉLYZET TAGJAI.
Az itteni társaság egyik tagja, egy feltűnően csinos, szőke nő hirtelen felkiált.
- Föld körüli pálya??? Mi??? Hiszen… Nem, nem erről volt szó!
Letépi magáról az övet, hogy felálljon… majd emelkedni kezd.
- Ó, remek… még nem kapcsolták be a mesterséges gravitációt.
Immár jobban látható a nő különleges páncélzata, melyet visel. Most megnyom egy gombot rajta, mire egy szempillantás alatt a földre érkezik. A csizmái rögzülnek a padlóhoz, és lassú léptekkel megindul fel egy létraszerűségen. Előtte még megfogja az egyik férfi kezét, aki láthatóan ázsiai származású lehet, és mond neki pár szót.
- Tao… Az űrben vagyunk, ahogy azt bizonyára sejted is. Beszélnem kell valakivel, mindjárt jövök… Kérlek, maradj itt. És légy óvatos, még nincs bekapcsolva a hajó mesterséges gravitációja.
- Rendben leszek… azt hiszem - válaszol a férfi.
Ezután a nő a másik, goromba tekintetű, idősebb férfira tekint, undorral az arcán.
- És, ööö… Maga is maradjon itt. És meg se moccanjon. Ha kezet emel Taóra, olyan gyorsan az űr vákuumában találhatja magát, hogy azt hiszi, időutazást tett, megértette, „elvtárs”? Hmpf.
Ezzel a nő távozik a teremből. A Taónak nevezett férfi a másiknak szegez egy kérdést.
- Mit keresünk itt?
- Biztonságot - válaszol a másik. - Van egy Galactus nevű emberke. Illetve nem emberke, de humanoid, van két lába, és tud beszélni. Nos, senki sem tud semmit róla, csak azt, hogy szabadidejében bolygókat zabál. Megtetszett neki a Föld. Mivel megakadályozni úgyse tudjuk, hiszen nálunk 100-szor fejlettebb népek is áldozatául estek már neki, ezért úgy döntöttünk, hogy keresünk egy másik bolygót. A hajó neve Noé, gondolom, érthető okokból. Te is AIM-es vagy?
- Videofájl vége. További bejegyzések megnyitása jelenleg blokkolva. Kérem, adja meg az AIM felülíró kódjait a blokkolás feloldásához.
Ekkor hirtelen eltűnik a hologram, és megszólal a riasztó, és vörös fények kezdenek villogni mindenhol.
- FIGYELEM! FIGYELEM! AZ ÜDVÖZLŐCSARNOKOK VESZÉLYES FERTŐZÉS ALÁ KERÜLTEK! A CSARNOKOK LEZÁRÁSA FOLYAMATBAN! KARANTÉN ELRENDELÉSE!
Ami Tao-t illette, mindenki megismerhette, mert korábban AIMville és az AIM – nem a Loki-s – PR-osa volt, majd később New York polgármestere, végül Apokalipszis lovasa, amint innen kiszabadult visszavonul a nyilvánosság elől. A folyosókról embertelen hangokat hallani, a padló alól és a mennyezet fölül mintha kaparászás és hörgés hangja szűrődne be az oldalsó folyosókról is. Ebben a pillanatban vörös fény pásztázta végig a társaságot, aminek a végén Svan bandázsai villódzni kezdtek és deaktiválódtak, Darren visszaalakult emberformába, Shadow Wolf elnémult teljesen, Ben nem tudta elérni, és Aegis páncélja is tartalék energiára kapcsolt, lekapcsolt, nem érte el az MI-jét és szinte semmilyen rendszerét.
- A FERTŐZÉSVESZÉLY MIATT A HETEDIK SZÁMÚ PARANCSPROTOKOL AKTIVÁLVA LETT!
Mindez Constantine-nak nagyon ismerős lehetett, ezek annak idején még a Nova páncélt is képesek voltak deaktiválni Ko-Rel esetében…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13973
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Quentine Constantine on Szer. 23 Május 2018, 11:48

A társaság egy része a terminálhoz megy, és aktiválj azt, aztán elkezdenek lejátszani egy videót. Én közben próbálom összeszámolni, hogy hogyan jön ki a tizenkét fő, és ki lehet a kree, amikor leesik, hogy Ko-Relről lehet szó, és a többiekről, akik itt voltunk a Noén. A többiekről: tehát rólam is!
Ne, nem, ez nem lehet! Saját magamat kéne megmentenem innen? Ha nem viszem ki magamat, akkor meghalok a jövőben? Ez most egy párhuzamos idősík, vagy a saját múltam?
-Azt hiszem, még mindig itt vagyunk a hajón. Mármint a múltbeli énem, és a többiek, valahol a hajón vagyunk. Meg kell mentenünk őket, különben az atom velük is végez. Akkor pedig a jövő is megváltozhat, mármint a mi jelenünk.
Valahogy próbálom elmagyarázni ezt az egészet Svannak, és közben csak azért nem kapkodom a levegőt pánikolva, mert se testem, se tüdöm. Közben a videón az ex-polgármester valami AIM-es nővel beszélget, aki rémlik, hogy fejes volt. Talán Ghosthoz volt köze? Van ennek most jelentősége? A lényeg az, hogy... Megszólalt a riasztó. Túl sokáig húzták itt az időt az emberek a videó nézegetésével, ahelyett, hogy elindultak volna
-Gyorsan, hívni kell a vonatot, az az egyetlen esélyünk! A protokoll kikapcsol minden képességet. Hívd a vonatot, és irány a híd.
Hallom a zörgést a padlóból, a plafonból, itt vannak körülöttünk... Ezeket nem futják le. Vagy a vonat, vagy nekünk befellegzett, nagyjából ezek a lehetőségeink. Remélem, a protokoll nem tiltja le a vonatot is.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 706
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Aina on Csüt. 24 Május 2018, 21:25

Nem egészen értettem, hogy miért néztük meg a videót, de ha már elkezdtük, én is odamentem. Valóban nem volt sok látnivaló, bár meglepetten tapasztaltam, hogy az egyik szereplőt még fel is ismertem. De hát hogy is ne ismertem volna? Amennyi Apokalipszis-rajongó barátom volt régen, kész csoda lett volna, ha a legkisebb mozzanatáról lemaradok. Mondjuk pont ezt a Halált nem kedveltük... kedvelték annyira. Rövid volt a pályafutása, és még csak nem is hódított meg olyan országokat, mint például Wakanda...
De ez mind lényegtelen volt. A gépszakértőnk nanobotokról kezdett beszélni (amikkel engem ki lehet kergetni a világból), és a vonat hívását szorgalmazta. Nem sokkal később egy vörös fény végigmért minket, amitől a Szellemlovasunk sima emberré alakult, és Svanhild világító ruhadarabjai is elsötétültek (viszont ennek ellenére egyben maradt). Először persze a szememért kezdtem aggódni, de aztán meghallottam az újabb közeledő zombihordákat... Figyelmeztetés nélkül is a vonat hívása mellett döntöttem volna, de így sokkal sürgetőbb lett. Ha senki nem mozdult, akár személyesen is megpróbáltam intézkedni. Remélhetőleg nem volt sokkal nehezebb, mint egy liftet lehívni... De ha mégis, még mindig megpróbálhattunk egyszerűen elfutni.
avatar
Aina
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 195
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 24.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Las Vegas

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.