Vér és Verejték

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Szomb. 04 Ápr. 2015, 03:44

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

Reenat reggel egy üzenet fogadta, ami egy újabb küldetést jelent számára. Az eligazítása elég egyszerű, hiszen a feladat se bonyolult, s talán eléggé rutinszerűnek is tűnik: Egy másik realitásban kell egy már amúgy is megfigyelés alatt lévő csoportba beszivárognia és felmérni azok veszélyességét a helyi Hydrára. Bár a kezdeti jelentések szerint semmilyen kockázatot se jelentenek, mégis egyes pletykák szerint van a csoportnak egy belső köre, akiknek nagyobb hatalom áll rendelkezésükre.

A világ kicsit másabb, mint a Reneszánsz világa. A fő eltérések, hogy itt a Nácik nyertek, azonban eme győzelem nem volt tartós, s a második világháborút egy sokkal brutálisabb harmadik követte, ami mellett békés tüntetésnek tűnt csak az előző két világháború. A gazdaság megsemmisült, ahogy alakosság túlnyomó többsége mindössze két hónap leforgása alatt. Azóta már nagyjából helyre álltak a dolgok, s törékeny béka honol a bolygón, melynek szárazföldjeinek jó része eltűnt, s csak a magasabb területek maradtak szárazon. A túlélők vagy magasabb helyeken élnek, vagy a vízen lévő városokban, melyek közt vízi és légi közlekedés egyaránt rendelkezésre áll. A lakosság eléggé vegyes, emberek, s mutánsok terén.

Reenat New York vízi városába érkezik meg, ami egy elég forgalmas hely most is, annak ellenére, hogy teljesen a víz felszínén, s alatta épült fel. A Hydra egyik titkos bázisa itt található egy vízalatti épület komplexumban. A közösség számára ez egy kutató és teszt laborokkal rendelkező kísérleti telep, mely számtalan területen próbál segíteni az emberiségnek.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szomb. 04 Ápr. 2015, 12:32

//Előzmény: Z dimenzió//

Reena megkapta a legújabb feladatát, mint mindig most is vihetett volna a rangja és pozíciója alapján modernebb felszerelést, de inkább a megszokott hagyományos katonai felszerelést vitte. A katonai kést nem is tudta, hogy miért tette el, amikor a karmai is megoldották volna a helyzetet. Nem számított. amint megvolt a feladat minden fontos tudnivalót átolvasott a világról, hogy jobban be tudjon olvadni abba a környezetbe. Éppen ezért indulás előtt még kért olyan felszerelést, egyszerű ruhát is, amivel ott eltud vegyülni az átlagemberek között. Amint minden nála volt, utána kapta meg a teleportálást és érkezett meg a megfelelő realitásba. Még egy realitás, ahol a nácik nyertek, elég sok effélét látott amióta a Hydra kötelékében volt, most pedig a helyi Hydrát kellett felmérnie és tanulmányoznia. Még az indulás előtt próbált magának összerakni egy hamis alteregót, hogy melyik városból érkezett, valami kisebb települést igyekezett az adatok alapján választani. A helyi Hydra roppantul emlékeztette őt az otthoni AIM-re, bár mind a mai napig nem értette különösebben, hogy ők mit kerestek a Hydra-ban, de katonaként nem kérdőjelezte meg a felettesei parancsát.
Amint ott volt a városnál próbált egy forgalmasabb csomópontra elmenni, ahol esetlegesen találhat magának szállást is. A feladat mivolta miatt hosszabb időre gondolta, hogy itt marad, így azok alapján készült. Ha talált valamilyen információs helyet, akkor még egy mai újságot is vett, hogy abban nézzen körül kiadó lakások és álláslehetőségek után, elsősorban olyan állásokat keresett benne, amiket a helyi Hydra adhatott fel.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne

Ha elfér és el tudja rejteni:
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Szomb. 04 Ápr. 2015, 15:31

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

Reena könnyedén eltud vegyülni a városban, s miközben az újságot böngészi, egy férfi lép oda hozza.
- Elnézés kisasszony, ezt elejtette – ezzel oda nyújt neki egy félig lapba csomagolt jegyet, ami egy hajóra szól. - és talán tudna nekem segíteni eljutni ide - mutat rá a kezében lévő térképre, amin a következő felirat olvasható: „Tudom ki maga, értesítettek, hogy jön”.
A férfi nem túl idős, s a kinézete alapján egy átutazó turistánk tűnhet az avatatlan szemnek, de a táska csatján ami a vállán pihen ott a Hydra jele, nem túl feltűnően. A jegy mára szól, s a papíron is van egy írás, amibe be van csomagolva.
„A helyi csoport nem fogd új tagokat egyenlőre, pedig próbáltam beajánlani, de úgy hírlik, hogy az Atlanti-Óceán közepén lévő kis bázisra embereket toboroznak titokban. Ha oda megy, akkor mondja meg, hogy Henrik Schubert küldte épület biztonság technikusi pozícióra.
Közben a férfi felnéz az égre, majd körbe néz.
- Bevallom kicsit eltévedtem, pedig úgy terveztem, hogy eme szép időben már rég megtalálom a szállásom, s már sétálgathatok a városban - a férfi úgy beszél, mint aki csak mentegetőzik, bár úgy fest senki se figyeli őket, bár miért is tennék, egy utazó csak segítséget kér, egy másik járókelőtől.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szomb. 04 Ápr. 2015, 18:19

Reena tudott újságot venni és azt kezdte nézni az utcán, hátha meglát belőle valamit. Nem sokkal később egy férfi lépett oda hozzá. A szavak után meglepetten pillantott a nő a másikra, de szerencsére számított ilyesmire, így azonnal zavart lett a tekintete a megjátszás miatt.
- Ah köszönöm, milyen figyelmetlen vagyok – mondta hálálkodva.
Igyekezett nem túljátszani mindezt, csak teljesen természetesnek. Felmérte a férfit, akinek a ruháján meg is látta a jól ismert Hydra jelzést is, így most már teljesen biztos volt, hogy tényleg ő a helyi összekötő. A papírra nézett, vagyis a jegyre, mára, illetve gyorsan elolvasta a papírt és azt, ami azon állt. Most már minden világos volt, hogy merre kell tovább mennie és mi a feladata. Igaz az messze volt attól, amihez értett igazán, de nem válogathatott. Azért volt speciális és elit ügynök, hogy ilyesmiket megoldjon. A férfi szavai után meglepetten nézett rá, mintha nehezen hinné el, hogy nem látszik ő maga sem idegennek a városban.
- Nem jó embert talált meg uram – mondta. – Én sem vagyok helyi, munkát keresni érkeztem a városba. Úgy hallottam, hogy itt mindig akad munka, azért jöttem ide…
Itt zavartan hallgatott el a szerepe szerint és körbenézett.
- Esetleg azt nem találta meg, hogy a kikötőbe merre kell menni? – kérdezte. – Én is eltévedtem és félek, hogy lekésem a hajómat.
Láthatóan hálás volt, hogy a férfi megtalálta a jegyét, mert roppant kellemetlen lett volna, ha úgy érkezik meg oda, hogy nincs nála a jegy, mert akkor tényleg nem tudott volna eljutni a végpontjára.
- De ha ön nem ér rá és nem tudja, hogy merre kell, megkérdezhetek mást is emiatt, távol álljon tőlem, hogy feltartsam önt.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne

Ha elfér és el tudja rejteni:
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Vas. 05 Ápr. 2015, 04:01

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

A férfi is jól játssza a szerepét, alkalmazkodóan Reena reakcióihoz, s kicsit se túljátszva szerepét.
- Ohh elnézését kérem, sajnos nem a legjobb az ember ismeretem, s sosem voltam jó abban, hogy megállapítsam valakiről, hogy az adott helyen él e vagy sem, s mennyire tudok tőle segítséget kérni – felel enyhén zavartan, majd elmosolyodik.
- Na ebben tudok segíteni önnek, mert véletlen épp arról jövök. Ha itt lemegy, akkor pár utcányira egy kellemes kis teázó és étterem mellett megtalálja az utat ami leviszi a kikötőbe, pontosan itt – mutatja a térképen közben, majd elővesz egy kártyát.
- Bár munkában nem tudok segíteni, de ha esetleg segíthetek másban, akkor itt a névjegyem. Sose lehet tudni, hogy mikor lesz szüksége egy egyszerű régészre, s utazóra, aki bejárta eme világ sok pontját. Azonban most nem szeretném feltartani, hiszen útjaink elválnak, s önre vár egy kellemes hajó út, s rám remélhetően egy kényelmes ágy. - teszi hozzá egy kis mosollyal. - Ohh még valami… a hajókon ne igyon alkoholt.. nagyon túl vizezik, s ez elveszi minden élvezetét. - Enyhén fejet hajt
- Jó utat kisasszony, s a legjobbakat önnek! - ezzel ha Reena nem állítja meg, akkor könnyedén tovább sétálgat, s a követező emberhez megy, mint aki tényleg csak a szállását keresi. Úgy fest, hogy az általa adott út elég gyorsan a kikötőbe viheti Reenat, ami nem is fog megártani, mert a jeek szerint nincs olyan sok ideje a hajó indulásáig.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Vas. 05 Ápr. 2015, 09:52

Reena szabadkozóan mosolyodott el, amikor még a férfi is elnézést kért tőle, hogy rossz személyhez ment oda.
- Lehet, hogy legközelebb olyan felsőt veszek fel, hogy turista vagyok – mosolyodott el.
Az akcentusa igazából lehet, hogy árulkodó volt, révén New Jerseyben született, az pedig pont itt volt New York szomszédságában, így a hangja alapján nyugodtan lehetett volna tényleg idevalósi. Hálásan mosolyodott el, amikor kiderült, hogy a férfi tud neki segíteni abban, hogy eljusson a kikötőbe, mondjuk ebben amúgy sem kételkedett, hiszen a hajójegyet is meg kellett vennie, de a szerepe szerint nyugodtan mondhatta volna, hogy fogalma sincs, hogy hol van, mert más közlekedési eszközzel érkezett. A nő a térképre nézett és követte az utat a szemével, amit a férfi mutatott.
- Nincs is messze, köszönöm – mondta.
A névjegyet átvetet, régész. Mennyire egyedi és remekül beilleszkedik mindenhova. Jó álcája volt a férfinak.
- Nem fogok, megfogadom a tanácsát. Remélem megtalálja a szállását! Viszlát! – majd alig hallhatóan súgta a férfinak még oda a szokványos köszönést. – Hail Hydra!
Köszönt el egy intéssel is még a másiktól, majd mintha tényleg turista lenne indult a megfelelő irányba. Az útmutatás alapján könnyedén letalált a kikötőbe, és ahogyan „aggódott” is egy picit valóban hamar indult a hajója. Így gyorsan arra vette az irányt és reményei szerint fel is tudott még időben szállni rá. Ha mindez sikerült, akkor keres a hajón egy olyan helyet, ami kényelmes és eléggé könnyen rá lehet látni a hajó nagy részére, mégsem tűnik úgy, hogy nagyon különcködne.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne

Ha elfér és el tudja rejteni:
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Hétf. 06 Ápr. 2015, 03:53

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

Reena a kikötőbe érve, hamar megtalálja a hajót mire a jegye szól. Egy eléggé kis hajó, amire talán ha ötven, hatvan ember elfér a személyzettel együtt. Nem úgy tűnik, hogy nagy utakra tervezték volna, inkább tűnt egy átalakított halász hajónak. Az útvonala se volt túl hosszú, csupán néhány városon át vezetett, mielőtt visszatért volna New York kikötőjébe, s szinte teljesen el is veszett a több nagy hajó mellett, melyek jó eséllyel nagyobb távolságokra mentek. Miden bizonnyal nem minden vízi város rendelkezett elég nagy kikötővel, hogy fogadja az ilyen nagy hajókat, így az ilyen helyekre jó eséllyel, eme aránylag kis lélekvesztők mentek.
Ahogy Reena felszáll egy fiatal nő állja el az útját, egy kedves mosollyal, s elkéri a jegyét, de miután Reena megmutatja, már engedi is tovább azzal a tájékoztatással, hogy a második megálló lesz az, ahol majd le kell szállni, s erősen javasolja, hogy a első megálló után, majd húzódjon be ő is a fedett részre, mert jó eséllyel egy vihar széle pont keresztezni fogja az útjukat még a második megálló előtt, de aggodalomra semmi ok, mivel nagy eséllyel maximum csak szele kapnak, esetleg egy kis esőt, azonban az utasok biztonsága érdekében az esetleges balesetek elkerülése végett ajánlott bent tartózkodni ilyenkor.
Eme kis tájékoztató után a legjobb hely a hajó első részénél kialakított még az utasok számára elérhető terasz tt, ahonnét elég jól be lehetett látni a hajó felső szintjét, s könnyen le is lehetett jutni a lenti fedett részre. Emellett két oldalt a kilátó részről remekül körbe lehetett nézni a hajó mindkét oldalán, s ennek hála voltak ott mások is, akik majd a kilátásban akartak gyönyörködni, míg megtehették. Minden eléggé békésnek tűnt, míg egy kis csapat nem érkezett a stéghez, majd indultak meg a hajó felé. Két magas testes fickó kísért egy csuklyás, alacsonyabb személyt. Sokan összesúgtak, miközben néhány hangosan elégedetlenkedő megindult feléjük a hajó rámpáját eltorlaszolva, hogy ne szállhassanak fel.
- Kutyák, mégis mit akartok? Takarodjatok innen! Itt nincs helyetek! - hangzottak fel többek közt ez és ehhez hasonló nem túl barátságos megjegyzések, mire a két nagy darab megindult volna előre, de a csuklyás illető visszafogta őket, majd mintha ott se lenne az öt ellenkező, akiket látszólag felbosszantott, hogy tudomást se vesznek róluk, s kicsit erőszakosabban akarták jelezni, hogy a triónak nincs helye ott. Azonban ekkor egy lövés dörrent, s minden figyelem arra a fiatal nőre terelődik aki Reena jegyét is ellenőrizte és most egy sörétes pihen a vállának támasztva.
- Tisztelt Uraim – kezd bele elég hangosan, de mégis talán hátborzongató nyugalommal és kedvességgel – Eme hajóra az száll fel, akinek jegye van rá, ha ez önöknek nem tetszik, akkor önként leszállhatnak, s választhatnak másik hajót. Amennyiben ez nem megfelelő opció önöknek, felhívnám a figyelmüket, hogy a további rendzavarás esetén kénytelen leszek felszólítani önöket a hajó elhagyására, akár út közben is. Remélem érthető voltam – ezzel egy kedves mosoly kíséretében megindul a rámpa felé, ahonnét az előző hangoskodók gyorsan eltűnnek a hajó belső része felé, így a fiatal nő kezeli a három új utasnak a jegyét is, majd minden bizonnyal megadja nekik is a tájékoztatást, amit Reena is megkapott. Ezután a trió fel sétál a teraszra, ahonnét az emberek elhúzódnak. A kis Trióból a két nagydarab beszélgetni kezd oroszul, míg a csuklyás köpenyes csendesen figyeli a vizet. Jobban megfigyelve a két nagydarab karján egy-egy tetoválás díszeleg: Specnaz. Azonban az alacsonyabból nem derül ki sok minden. Ruházata takarja teljesen, arcát is maszk fedi. Mintha csak az lenne a él, hogy neme, kora, teljes személyazonossága titok legyen. Csak annyi biztos, hogy míg a két nagy darab valahol két méter felett van a harmadik talán valahol százötven és százhatvan centi körül lehet.
Közben a hajó is megindul, mert eljön az idő. A kis csapat volt az utolsók akik felszálltak, s a hajó máris teljes sebességgel megindult az első megállója felé.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Hétf. 06 Ápr. 2015, 11:53

Az igazat megvallva Reena azért nagyobb hajóra számított, mint egy ötven-hatvanfős kis darab. Egy ilyen világra valahogyan nagyobb utasszállítókra, tengerjárókra gondolt volna, de végül ezeket is meglátta. Azonban tényleg nem volt túl sok ideje arra, hogy végignézze ezeket, mert sietnie kellett. Amint felszállt a jegyet kérték is, amit odaadott a fiatal nőnek. A figyelmeztetést figyelmesen hallgatta végig, majd hálásan bólintott.
- Köszönöm – mondta. – Mindenképpen vigyázni fogok erre.
Nem mintha aggódott volna attól, hogy vizes lesz, attól, hogy megfázik, tüdőgyulladást kap nem tartott, a vízbe esni nem lett volna azonban kellemes, mert a testében levő vibrániumcsontváz lehúzta volna, még úgyis, hogy messze nem volt olyan nehéz súlyra, mint a híres Rozsomák. Végül is sikerült megtalálnia azt a helyet, ami kellemes volt mindarra, hogy mindent szemmel tudjon tartani, így azon a fenti teraszon tette le a sporttáskáját és ült le az egyik székre, vagy éppen a korlátnak támaszkodott neki. Hamarosan meg is történt az egyik dolog, ami miatt már megérte neki feljönni. Végignézett a csuklyáson és a két nagydarab alakon, akiknek nem örültek a hajó utasai túlságosan. Azonban a nő, mivel volt jegyük felengedte őket, és pontosan ugyanoda mentek, ahova Reena is tette. A nő már éppen kérdezte volna meg valamelyik utast, hogy mégis kik ezek, amikor azok hárman megérkeztek és itt foglaltak helyet. Diszkréten igyekezett felmérni őket, főleg azok után, hogy oroszul kezdtek a nagydarabok beszélni. Ugyan a nyelvet nem ismerte, de felismerni felismerte, azt. Amint végignézett a két nagyon egy-egy ismerős feliratot, tetoválást látott meg a karjukon: Specnaz. Szóval elit orosz katonák, ismerte a kiképzésüket, amire a brutális szó enyhe volt, olvasott róla és azt is tudta, hogy rettegett hírük van, a saját világában legalább is. Az itteni reakciókból ítélve ennek is, amelyik itt van, annak ellenére is, hogy a nácik győztek korábban. Azonban a harmadik társukról semmi sem derült ki, azt sem tudta megmondani, hogy férfi, vagy nő az illető. Ilyenkor örült volna annak, hogyha Rozsomáktól nem csak az regenerációs faktort örökli meg, hanem a szaglását is, akkor máris közelebb lett volna. Végül elfordította a fejét ezekről és a tengert, a többi hajót kezdte figyelni. Ha volt a közelében más személy, lehetőleg olyan, akin látta a félelmet, elhúzódást ezek megérkezésére, akkor ahhoz közelebb lépett és megszólította halkan.
- Elnézést, láttam a reakcióját – kezdte óvatosan. – Eltudná mondani nekem, hogy kicsodák ezek?
Hangja továbbra is óvatos, próbált a lehető legártatlanabbul nézni, tényleg nem tudta, hogy kicsodák és nem szeretett volna esetleg bajba sem kerülni az út során azért, mert egy hajón van ezekkel és semmit sem tud róluk. Így emiatt a nézés és érdeklődés miatt igencsak fiatalnak tűnt és ártatlannak Reena, már-már naivnak. Remélte, hogy mindez segítségére lehet az információszerzésben.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne

Ha elfér és el tudja rejteni:
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Hétf. 06 Ápr. 2015, 17:13

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

A kis trió nem igazán fordít figyelmet Reenara, ahogy a többi utasra se különösebben, csak a csuklyás az, aki előre hajol a korlátra, s mintha kezeire tenné a fejét, s úgy figyelné a vizet, miközben két társa, mintha karót nyelt volna, miközben támaszkodnak két oldalt háttal a korlátnak, s beszélgetnek egymással. Reena közben oda tud menni az egyik másik utashoz, egy úgy nagyjából korabeli nőhöz, aki vesz egy mély levegőt, s rá néz.
- Akkor önök felé nem jártak még az oroszok. A háború után, az Orosz vezetés maradéka, parancsot adott a megmaradt különleges egységeknek, hogy vadásszanak le minden Nácit, vagy hozzájuk valamilyen módon köthető személyt, válogatás nélkül. Családokat, irtottak ki, nem nézve se nemet, se kort, vagy hogy tett e valamit. Hideg vérrel mindenféle bűnbánat nélkül, majd eme célpont kőr bővül Minden olyan személyre, akiknek köze lehetett a harmadik világ háborúhoz válogatás, s tárgyalás nélkül. - a trió felé néz. - Sokan rettegnek tőlük, főleg akiknek vannak német rokonai is. Az a szóbeszéd járja, hogy az állapotokra hivatkozva gyerekek ezreit is betoborozták a Spenazba, hogy lelketlen gyilkoló gépekké képezzék ki őket, már akik túl is élik. - megborzong – szörnyű belegondolni, hogy már a hírek szerint a felnőttek nagy része is kihullik, akkor milyen lehet ez egy gyermek számára is…
Közben a hajó egyre jobban gyorsul, s teljes sebességgel hasítja a nyugodt víztükröt. Egyelőre csak a menetszél érezhető, s az idő szép napsütéses. Semmi jele annak, hogy később rosszabb is lehet, így lehet teljesen elkerülhetik a vihart, bár arra nincs semmi garancia, hogy más viharra nem kell számítani a hajó fedélzetén, s ez csak egy vihar előtti csend. Egyenlőre az utasok távolság tartása, s az, hogy a kis trió se viselkedik provokálóan talán ad némi reményt arra, hogy nem lesz baj. Bár a jelek szerint a hajó személyzete nem túl barátian beavatkozna a dolgokba, azonban az is tény, hogy vannak olyanok is, akik túl forró fejűek.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Hétf. 06 Ápr. 2015, 20:07

Reena nem is igyekezett magára vonni a figyelmét és diszkréten próbálta csak felmérni a triót, így ő sem tűnt fel nekik. Igazából echte amerikai volt, így remélte, hogy mindez nem hátráltató tényező errefelé. Sikerült is egy vele egykorú, vagyis fiatalabb nőt kiszúrnia, hiszen saját maga már harminc közepe felé járt, ha azt a korát is nézte, amíg életben volt. Ha csak a klónt, akkor fiatalnak minősült. De mindez nem számított, meg is kérdezte a nőt, aki válaszolt is a kérdésre. Már az elején megrázta a fejét, hogy nem jártak feléjük az oroszok. Ebben nem is hazudott, odahaza sem támadta meg őket Putyin és így az USA elkerülte őket.
- Nem, valóban nem – szabadkozott.
A többi részre is figyelt, nem igazán tetszett neki, amit hallott és nem örült neki. Ki tudja, hogy az e világi énjének volt-e köze a világháborúhoz. Az alternatív ének mindig is igencsak nagy kérdőjelek voltak. Odahaza a legnagyobb előnye az volt, hogy meghalt évekkel ezelőtt. Az legalább pozitívum volt, hogy nem voltak német felmenői, hanem csak amerikaiak. Arra bólintott, hogy valóban szörnyű volt, hogy már gyerekeket elvittek a Spenazba. Nem volt nehéz kitalálni, hogy 5% alatti volt a túlélési esélyük, vagy még ennél is kisebb. De így legalább tudta, hogy remek harcosokkal fog szembekerülni, ha úgy hozza a sors.
- Köszönöm az információkat – mondta.
Közben ő maga is a tengerre nézett, a hajó pedig kisiklott a nyílt vizekre és egyre gyorsabban haladtak. Beleszagolt a levegőbe, nem igen érződött ott sem, sem a szélen, hogy a vihar elkapná őket. Az viszont kellemetlenebb volt, hogy a hajón úgy tűnt, hogy vannak forrófejű alakok és lehetséges, hogy nyílt vízen megtámadják az oroszokat, ami roppant kellemetlen lenne mindenki számára. Egyelőre csak várakozott, ha lehetett a hajó személyzetétől ásványvizet és élelmet venni, akkor vett itt, majd odafent a szabadban nekilátott elfogyasztani azt. Közben figyelte a tengert és próbálta az utasokat is szemmel tartani. Próbált elvegyülni és nem különösebben felhívni magára a figyelmet egyelőre, inkább csak figyelni a pletykákra és várta, hogy mikor szabadul el a pokol, hogy valakik beszólnak a ruszkiknak.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Hétf. 06 Ápr. 2015, 23:35

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

Reena betudott vásárolni és feltűnés mentesen elvegyülni az utasok között, anélkül, hogy bárki is felfigyelt volna rá jobban, mint kellett volna, bár kora beli férfiak azért végig mérték, bár jó eséllyel nem gyanakvással, inkább külseje miatt. Ahogy a hajó haladt a csuklyás alak megindult, s vett némi élelmet, s italt szótlanul, csak mutogatva, majd felszökkent a korlátra, s annak tetejére ülve, kínálta meg két társát az élelemből, mielőtt a saját részével átfordult volna a korláton, s kifelé nézve elkezdte inni a fehér jó eséllyel tejtartalmú inni valóját anélkül, hogy láthatná valaki az arcát, s a messzeséget figyelte, majd mikor végzett csak a korláton ülve figyelte a horizontot, míg két társa a fedélzeten lévőket.
Reena közben elkaphatott pár beszélgetés hangjait. A korábbi hangoskodók tervezgettek valamit.
- A következő megállónál többen is szálnak fel…
- Ne légy hülye, ezek oroszok, nem lenne jó, ha itt tűnnének el, s utána egy hadsereg jönne ide.
- Nem fognak, ha nem tudják hol tűntek el…
- Barom vagy.. ezek még levegőt is akkor vesznek, mikor a parancsban szerepel, hogy megtehetik.
- Van esélyünk, csak ketten vannak
- És mi van a kicsivel?
- Mi lenne? Valami úri kölyök lehet, akinek az apja elég sokat perkált, hogy védjék.
- És mi van ha nem…
A beszélgetés csendesen folytatódik, némileg vitatkozva, de nem hallja Reena, mert a hangos bemondó hangja elnyomja azt.
- Tisztelt utasok, itt a kapitány beszél! Külső New York régió, Raft Hajógyár és Kutató állomás következik. Kérem az itt leszállókat, hogy készüljenek fel. További hír, hogy az utána jövő Atlantika kutató és kereskedelmi állomás, s a hozzá tartozó New Eden városba tartók készüljenek fel némi késésre, mely előre láthatóan tíz perc és félóra közt várható az időjárás miatt. A kellemetlenségért előre is elnézést kérünk. Rafti Hajógyár, 10 perc múlva érjük el.
A hírek hallatán az utasok egy része már csomagolni kezd. Minden bizonnyal munkások lehetnek főleg.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Kedd. 07 Ápr. 2015, 11:52

Az nem zavarta Reena-t, hogy a férfiak is megnézték, ehhez még a seregben is hozzászokott, hogy így volt, igaz akkoriban közel sem volt olyan jó teste, mint most. Szerette a regeneráció előnyeit, hogy az alakja is teljesen ideális és arányos lett. A Kéz feltöltéseinek hála pedig olyan mozgása, mint korábban soha sem. Most már csak ironikus módon súlyproblémái voltak, amiknek ugyan nem volt látható nyoma, de azért, ha egy férfi megpróbálta volna felkapni, akkor igencsak kellemetlen meglepetésben lett volna része a vibránium csontváz miatt. Ahogyan nekilátott a vásárlás után étkezni ismét hallotta a beszélgetést, ahogyan néhány idióta megpróbálta volna az oroszokat megölni. Felsóhajtott és megcsóválta a fejét, néhányan soha sem tanulnak, úgy tűnt, hogy ez minden realitásban így van, nem csak a sajátjában. A Raft-ra felkapta a fejét, megnézte a jegyét, neki a következő megállónál kellett leszállnia, nem itt. A Raft érdekes volt, az első még az óceánon volt, az eredeti AIM kezében, akkor még Loki volt az egyik Hydra fej és ez is az övé volt. A hírhedt börtön. A másik pedig manapság a Ryker Island-en működő szuperhumánbörtön a SHIELD kezében. Még a hangosbemondó alatt elindult le arra a részre, ahol a gyűlölködő társaság beszélt. Nem messze állt meg tőlük a korlátnak, vagy a falnak támaszkodva, attól függően melyik tűnt kényelmesebbnek.
- Na szóval uraim – kezdte. – Először is túl hangosak… szerintem az oroszok is hallották minden egyes szavukat. Másodszor… nincs kedvem megöletni magamat maguk miatt. mit várnak, ha megtámadják őket, bizonyára a feletteseik is tudják, hogy itt vannak. És eltűntek, hmm nem is tudom, szerintem eléggé alap lehet, hogy mindenkit, aki ezen a hajón van utána levadásznak, talán a családjukat is. Ehhez pedig érthetően nincs kedvem. Szóval, csöndben maradnak és bemennek, elfelejtik ezt a kis öngyilkos akciót. Vagy pedig… ahogyan a jegykezelő hölgy is mondta, kirakódnak a hajóról, még akár az óceánon is. örömmel segítek benne, ha ezzel én és mindenki más is megússza ezen a hajón.
Kedves és barátságos mosolyt küldött a társaság felé.
- Remélem érthető volt minden – mondta.
Lelkiekben már felkészült a harcra, így ha szükséges volt, akkor majd próbált kitérni a támadások elől, de egyelőre nem akart visszatámadni.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Kedd. 07 Ápr. 2015, 12:28

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

A kis társaság Reenara pillant, páran meglepetten, mg azok akik eddig is próbálták lebeszélni a hőzöngőket, egyetértően bólogatnak. Bár az eddigi hangoskodók morognak, úgy fest, hogy ahhoz azért nincs bátorságuk, hogy neki menjenek Reenanak.
- Pff.. nem ér meg egy kis ruszki párti fruska… - morogja az egyik még oda Reenanak, majd távozik a társaival, miközben a hajó befut a kikötőbe, s némi gyors forgolódás után be is áll a kijelölt stéghez, hogy akiknek kell itt kiszállhassanak elsőre, majd utat engedjenek az új utasoknak, akik közt jó pár eléggé egyforma ruházatban van.
Úgy fest, hogy az orosz trió még marad egy ideig a fedélzeten, de nem igazán törődnek a többi utassal, ahogy Reenaval se jobban. Talán nem tartják többnek, mint egy buta lánynak, aki csak beleszól mások dolgába, vagy ellenfélnek. Bár az is lehet, hogy csak a hőzöngőket a barátaik lassan le tudták csillapítani annyira, hogy ne legyen még balhé. Csak az a kérdés, hogy sikerült e teljesen elvágni a gyújtó zsinórt, vagy az még mindig ég tovább. Annyi biztos, hogy az itteni megálló nem túl hosszú, smár fel is bőgnek a motorok, hogy induljanak tovább a következő állomáshoz. A Hangos bemondón keresztül többször is tájékoztatások hangoztak el, hogy késésre lehet számítani, s egy kicsit el is térnek a megszokott útiránytól, hogy próbálják elkerülni a vihar szélét is, ami a jelek szerint nem várt erősödésbe kezdett, de aggodalomra semmi ok a következő kikötőt még biztosan elérik baj nélkül, de akik tovább utaznak, azoknak lehet ott kell várakozniuk, míg elvonul a vihar, de a vállalat állja a szállásuk költséget eme időre. Ez úgy fest, hogy okoz némi bosszankodást jó pár utasnak. Ahogy Raftot elhagyja a hajó lehet a messzeségben látni a vihar szélét messziről, s látható, hogy próbálnak úgy haladni, hogy ne közelítsenek felé, csak elmenjenek mellette, azonban a szél kezd némileg erősödni így is, s a tenger is némileg jobban hullámzik.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Kedd. 07 Ápr. 2015, 14:23

Hiába készült fel a harcra, nem következett be, úgy tűnt, hogy csak a szája volt nagy a társaságnak, de igazából cselekedni nem mertek. Talán arra várhattak, hogy a hajón valakinek legyen bátorsága. Arra, hogy mit is feleltek neki nem lepődött meg, sőt szinte ezt várta, hogy azonnal ruszki párti lesz, mert szólni mert.
- Jah, mert nem akarok megdögleni néhány nagypofájú f*szkalap miatt, máris ruszki párti vagyok – mondta hangosan.
Mintha a ruszkikat védte volna, a helyi állapotok szerint ezzel a saját és mások életét védte meg, mert nem akarta azt, hogy néhány idióta miatt ártatlanok haljanak meg. Volt katona a harmadik világháborúban, látta, hogy mi megy ott és képesek ezért kivégezni embereket. A katonaság árnyoldala, amit annyira nem reklámoznak. Meg persze pont úgy lenne orosz párti, hogy azok azokra vadásznak, akiknek dolgozik, csak épp másik realitásban. Nem az volt a szándéka, hogy jó pontot kapjon az oroszoknál, csak tényleg a felesleges vérontást akarta elkerülni, így visszament a holmijához és nem nézett a trióra. Akik pedig úgy tűnt, hogy maradtak még egy ideig. A hangosbemondó pedig talán a lehető legrosszabb dolgot mondta be, hogy a következő helynél kell majd vesztegelni, mert a vihar erősödött és pont arrafelé csapott le. Azaz a ruszkik pontosan a Hydra bázis tőszomszédságában kell, hogy várakozzanak. A végén még kénytelen lesz… nem, nem akart belegondolni ebbe egyelőre. Nem akarta felfedni magát, sem a képességeit. Amint elindultak már látszott a vihar a távolban, noha messze voltak, de a hullámzás erősödött és a szél is kezdett viharossá fokozódni. Úgy tűnt, hogy az egész és az, hogy várakozni kell majd a következő kikötőben aggodalmat és feszültséget szült. Most már nem csak a ruszkikat, de őt is kezdték elkerülni az emberek, mintha csinált volna bármit azon felül, hogy értük szólalt meg. Egyelőre nem szándékozott bemenni a fedett részre, majd csak akkor, ha már tényleg nagyon dobálnak a hullámok, felcsapnak azok oda, ahol ő is van, esetleg elkezd esni az eső, mert nem szeretett volna megázni.
De addig is, amíg ez nem következett be maradt fent, figyelte a tengert, az embereket és fülelt tovább, hátha még sikerül valamilyen beszélgetést elcsípnie, ami hasznos lehet, vagy figyelmeztető.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Szer. 08 Ápr. 2015, 02:28

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

A hajó minden jel szerint olyan gyorsan halad ahogy csak képes, hogy elkerülje a vihart, mégis az gyorsan közeledik. A hullámok is egyre nagyobbak és nagyobbak ahogy a szél is erősödik. A vészjósló vihar felhők is egyre jobban közelednek miközben az utasok jó része megindul már most a védettebb helyek felé. Eközben többen is felmennek a teraszra és a környékére, mintha csak az utas társakat akarnák leterelni, így Reenahoz is odament egy férfi.
- Elnézést Hölgyem, talán jobb lenne ha lemenne, idefent veszélyessé válhat a helyzet. - a férfi kabátján több kitűző is van, amik békét, s hasonló dolgokat szimbolizálnak, de köztük elrejtve ott a Hydra jele is. Közben néhányan leterelik a többi utast, míg egyre jobban körül zárják az oroszokat, akik még nem tesznek semmit ez ellen egyenlőre. - Kérem Hölgyem – szólal meg ismét, kicsit talán siettetve Reenat, akinek feltűnhet, hogy többen idegesek, s úgy fest, hogy nem túl harc edzettek.
A két nagydarab orosz férfi előre lép, két oldalra, míg az alacsonyabb egyenlőre neki támaszkodik a hajó korlátának. Minden jel szerint a két orosz egyenlőre csak a harmadikat védi, egy esetleges támadástól a testükkel, azonban nem kezdenek harcot, csak várják, hogy mi lesz az első lépése a többieknek, miközben a vihar felől villámok cikáznak az égen végig, s egyre jobban kezd sötétedni, ahogy a hajó csúcssebességgel próbálja elérni a következő kikötőt. A hullámoknak hála nem egyszer kicsit erősebben meging a hajó.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szer. 08 Ápr. 2015, 10:27

Reena továbbra is a fedélzeten volt odakint, figyelte a vihart, ami egyre jobban közeledett, hiába haladt a hajó már gyorsabban. Gyönyörködött a természeti jelenségben, miközben egyre többen mentek be a lenti részekre a hajóból. Közben azon gondolkodott, hogy vajon lehet-e akkora a vihar, hogy elsüllyessze ezt a hajót. Bár nem hitte volna, bizonyára nem kockáztatott a cég ilyesmit. Nem akart bemenni egyébként, de arra ügyelt, hogy a jó reflexei és ügyessége, akrobatikussága ne látszódjon. A tenger dobálása ellenére valószínűleg ezek miatt képes lett volna teljesen tökéletesen az egyensúlya elvesztése nélkül is megállni, de nem akarta, hogy ez látszódjon, így ő maga is dülöngélni kezdett mások és meg kellett kapaszkodnia, hogy nehogy elessen. Az meglepte, hogy többen is feljöttek, már tudta, hogy nem csak az utasokat akarják leterelni, majd hozzá is odajött egy alak. Már éppen szólt volna, hogy nem fog, nem akar lemenni, már csak azért sem akart, mert nem akarja az álcáját ledobni, amikor a hozzáérkezőnél meglátta a Hydra szimbólumot. Így már egészen máshogyan festett az egész dolog.
- Igaza van – bólintott. – Köszönöm, hogy szólt!
Nem akart provokációt, sem pedig harcot, így valóban az tűnt a legjobbnak, ha lemegy. Az embereket a saját helységüktől úgysem lehet megvédeni. És még a vihar is egyre erősebb, biztos volt benne, hogy jó páran nem érkeznek oda majd a következő kikötőbe. És azok biztosan nem a ruszkik lesznek. De ez nem az ő dolga volt. felkapta a táskáját és kissé dülöngélve a hajó dobálása miatt elindult lefelé. Ugyan nem ment be a belső részbe, csak a lépcső aljában megállt, hogy hallgatózzon, hogy mi történik. Mivel korábban ő maga is beszólt az illetőknek és az oroszokat „védte”, így számított arra, hogy őt is megtalálják majd, már csak azért is, mert a ruszkikkal ellentétben ő maga tényleg védtelen virág szállnak tűnt, aki meg sem tudja védeni magát.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Szer. 08 Ápr. 2015, 12:08

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

Reena lassan megindult lefelé, azonban ekkora a vihar felől hatalmas mennydörgést lehetett hallani, amit egy lövés dörrenése követ. Egy Hydrás reszketve tartja a pisztolyt. Látszik a kiképzés hiánya rajta, s társai megdöbbenése, ahogy a két sértetlen orosz fintorgó arca, mivel nem találta el őket, de jól átható, ahogy az alacsonyabb térdre rogy, s ahogy előre dől a maszk törötten a padlóra hull. A csuklya még takarja az arcát ahogy így van. A két nagy orosz oda kapja a fejét, a harmadikra, majd az egyik felé próbál nyúlni, míg a másik fegyveréért nyúl. Talán csak Reena az aki képes felfogni azt ami ezután történik, mert az alacsony csuklyás úgy lő ki, mint egy puska golyó, a támadója felé, majd egy pillanattal később a támadójába térdelve érkezik meg, ezzel minden bizonnyal porrá zúzva annak medencéjét, s átrepítve a hajó korlátjához, miközben elsodor egy társát, szinte szétloccsannak a korláton. A csontok törésének vérfagyasztó aláfestést ad egy újabb mennydörgés, s villámlás, ami megmutatja a kicsit se emberi arcot. Egy kardfogú macska, talán nőstény, de igen fiatal, azonban a megcsillanó szemeiben nincs semmi más, csak hidegség.
- Megölni! - üvölt fel az egyik Hydras, miután képes szóhoz jutni, azonban míg a Hyra tagjainak és a Két nagyobb orosznak problémát okoz az egyre jobban imbolygó hajó, addig akár csak Reenanak úgy a kis nősténynek se, így előhúz egy adag tőrt, amiket több irányba kezd dobálni eléggé gyorsan, s úgy mozogva, hogy ha lövésre ragadtatnák el magukat ellenfeleik, akkor jó eséllyel egymást lőjék le. Közben a két orosz is megtámaszkodik a korlátnál, s pisztolyaikat előhúzva próbálnak célzott és pontos lövéseket leadni, bár úgy fest, hogy nem úgy céloznak, hogy öljenek, talán az információ szerzés miatt akarnak majd túlélőket
Eközben megérkezik az eső is, ami elég nagy mennyiségben, s erővel kezd el szakadni, s még viharosabb szél, ami még vadabbá teszi a hajó mozgását is. Úgy fest, hogy a kapitány a feladta, hogy kikerülje a vihart , inkább a leggyorsabban akar már eljutni a kikötő biztonságába, ami talán jobb mint kint próbálni elkerülni a vihart, amit úgy fest, hogy már lehetetlen.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szer. 08 Ápr. 2015, 14:04

Reena már leért, amikor meghallotta a mennydörgés a távolban és a pisztolylövést odafent a fedélzeten. A kezét az egyik arcába temette, szóval a Hydra támadt rá a ruszkikra. Részben logikus volt, hiszen nem akarták, hogy a telephelyükre érkezzenek ki, mert roppant veszélyes lett volna, hogyha ezt megteszik. De akkor is a harmadik, a csuhás bizonyára nem volt hétköznapi alak, hogyha ennyire kicsi volt a védelme. Valamennyire még fellátott a nő, így látta, hogy a maszk leesett a harmadikról, aki villámgyorsan mozdult. Csak annak köszönhette, hogy képes volt követni a mozdulatait, gyorsaságát, hogy saját maga is élsportolói szinten volt, egyébként képtelen lett volna, de ez a feline még nála is jócskán gyorsabb volt, ahogyan azt már tapasztalta élete során is. A kiáltáson is felsóhajtott, amennyire látta a lövések nem voltak pontosan az oroszoktól, akartak túlélőket, tudni akarták, hogy hol van a Hydra bázis, lehetséges, hogy most kellett volna segítenie, hogy beférkőzzön a bizalmukba. Azt látta és érzékelte, hogy csak ő és a nő volt az, aki egyenesen képes volt talpon maradni és még a viharba is beértek teljes mértékben. Próbált úgy helyezkedni, hogy ne láthassa meg senki, a kamerákat is próbálja figyelni, és akkor gyorsan a táskájából előhalászta a sisakját, az is kellően rugalmas volt, mint a páncél többi része, így kihajtogatta és felvette a feje tetejére. Persze csak úgy, ha tényleg nem látta senki, akkor ledobálta a ruházatát is, ami álcázta, majd aktiválta a láthatatlanságot is.
Ha mindez sikerült, akkor egy könnyed mozdulattal próbál felugrani a felső részre, nem akar beleavatkozni a harcba még, csak figyel és próbálja kerülgetni azokat, akik nekimennének. Azonban, ha mindezt egyelőre nem tudta megtenni, mert nem tudott félrehúzódni, akkor egyelőre még mindig csak lent várakozik és onnan figyel.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Csüt. 09 Ápr. 2015, 04:40

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

A harcok folytatódnak, bár egyre jobban úgy fest, hogy nem képesek felvenni a tempót az ide-oda cikázó nősténnyel, s nem egy lövés amit neki szántak belecsapódik vagy a falba, vagy az egyik Hydra tagba. Reena képes felvenni a sisakját, s levetkőzni anélkül, hogy látná valaki is, majd mint megfigyelő feljutni a teraszra, de elég alaposan figyelnie kellett, hogy azért a golyók útjába kerüljön. Így azonban képes lehetett jobban felmérni a helyzetet. Ahogy az oroszok lövéshez álltak, a náluk lévő plusz tárak alapján automata fegyvereik is lehetettek, de egyenlőre a pisztolyoknál maradtak, s nem kapkodták el a lövéseket. A képzetlen, vagy csak alul képzett ellenfeleiket teljesen lekötötte a közöttük cikázó macska, akinél úgy festett, hogy több tőr mellett még lapul néhány fegyver a ruha takarásában. Azonban jelen állás szerint eme harc hamarosan véget érhet, főleg mert a támadó csapat egy része már most sérült, a maradék meg kezd ráeszmélni, hogy olyanba kezdtek bele, ami meghaladja a képességeiket.
Emellett a hajót is egyre vadabban dobálják a hullámok, s közben megáll a felin, s mintha egyenesen Reenara nézne az álca ellenére, de utána csak némán jelez a két társának, hogy le kéne menniük, főleg, hogy az ellenségeik is inkább azzal kezdenek el foglalkozni, hogy megkapaszkodhassanak. Egyenlőre úgy fest, hogy a kis csapat megúszta két ember veszteséggel és a jó tíz fős csapatból úgy heten sérültek könnyebben, vagy épp komolyabban, az oroszoktól, vagy épp saját társaiktól. Talán a vihar miatt, de a harcnak úgy tűnik vége, azonban ezzel nincs vége. Erős füst száll fel a hajó tatjánál, s nem csak a lassulás érezhet, de még a motorok moraja is megszűnik. A macska lány megigazítja a fején a csuklyát, s nyugodtan áll a terasz tetején a sérültek közt, miközben két társa is elrakja a pisztolyokat, s erősen kapaszkodnak.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Csüt. 09 Ápr. 2015, 10:17

Reena végül megtudta tenni, amit szeretett volna, hogy előhalászta a sisakját, majd a páncélja feletti ruházatot is levette. Még azt is beletömködte a zsákba, ami nála volt, végül pedig aktiválta a páncélzatot. Így ment fel vissza a tetőre, hogy szemlélje az eseményeket és információkat gyűjtsön. Azt azonnal kiszúrta, hogyha az oroszok akarták volna, akkor mindenkit lemészároltak volna, de nem tették meg mindezt, még úgysem, hogy láthatóan több fegyver volt náluk, mint amivel Reena is megérkezett ide. A macskanő egy pillanatra ránézett, mintha tudta volna, hogy ott van. valószínűnek érezte, hogy a szaga alapján szúrta ki őt, de mivel eddig si fent volt és az illata úgyis mindenhol ott volt, így erre nem fordított különösebb figyelmet. Még ha hő látása volt a nőnek sem tudta észrevenni, tényleg csak a szaglására támaszkodhatott, az pedig könnyedén megcsalhatta őt. már csak azért is, mert az előbb még odalent állt a lépcsőnél és úgyis felhozhatta volna az illatát a viharos szél. Az oroszok pedig győztek, a többiek menekülőre fogták és a ruszkik is elindultak lefelé. Úgy tűnt, hogy Reena-nak is ideje volt továbbállnia. A hangtalan mozgás könnyedén ment neki hála a Kéz feltöltéseinek, így ezen a módon kívánt a felszereléséhez visszajutni, majd továbbra is úgy, hogy ne lássa senki visszaöltözni, deaktiválni a láthatatlanságot, a páncél sisakját betenni a táskába. Kellett valami indok is, álca, hogy miért megy be később a fedett helyre, így tervezett kivárni egy nagyobb hullámot, amiből víz felcsap a hajóra és abba beleállni, hogy némileg vizes legyen. Csak ha ezzel végzett szándékozik bemenni a fedett területre a hajó belsejébe. Ahol megkeresi a büfét és a megfázás ellen egy jó forró teát, vagy forralt bort igyekezett kérni, attól függően, hogy melyiket árulták a hajón.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Pént. 10 Ápr. 2015, 16:03

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

Reena képességeinek hála észrevétlenül képes le lopkodni, majd visszajutni egy szinttel lentebb, ahol gondtalanul felvehette ruháit, s elrakhatta sisakját is. Az egyre jobban szakadó esőben talán egy hullám nélkül is képes lett volna elég hamar elázni. A támadó csapat közül is az élők lassan levánszorognak a teraszról , majd a hajó elsősegély nyújtó helysége felé masíroznak heten. Egy aki megúszta viszont nem tart a többiekkel, mikor meglátja, hogy a kis macska ott hagyja a két nagydarab oroszt, s a hajó oldalán lévő korláthoz megy. Ahogy Reena látja nem tűnik a kis felin boldognak, vagy olyannak, aki egy kicsit is örülne eme előző győzelemnek, inkább csak bánatot lát benne, ahogy a nőstény megtámasztja kezeit a korláton, majd azokra hajtott fejjel figyeli a vihart, miközben az eső áztatja. A Hydrás pedig megindul felé, s megáll mellette.
- Élvezd ki eme kis győzelmedet… de sose feledd el… ha levágnak egy fejet… kettő nő a helyére! Hail Hydra! - a éri hangjában fanatikus megszállottság hallható, mintha ettől legyőzhetetlen lenne, mintha ettől ő különb lenne, s ennek félelmet kéne okozni a másikban, de Reena oldalról láthatja a felin arcát, aki szomorúan lehunyja a szemeit egy pillanatra, majd enélkül, hogy megmozdulna az égre emeli a tekintetét. Közben egyre jobban látszik a férfin, hogy nem képes elfogadni, hogy a nála kisebb lény nem reszket előtte, de még csak meg se szólal, így fegyvert ránt, s oda nyomja a nőstény tarkójához. Jól látható, hogy ő se egy egyszerű ember, mert eléggé stabilan áll a mozgó hajón, ami egyre jobban lassul, sodródik, hogy a motorok már nem járnak.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Pént. 10 Ápr. 2015, 17:19

Szerencsére senki sem volt a közelben, így Reena könnyedén letudta venni a sisakját, majd eltenni azt és közben még fel is öltözni. Az eső már ömlött, de azért biztosra ment, hogy az egyik hullámba is beleállt. Azzal, hogy a hajót szabotálták, már nem tudott mit kezdeni, de egy biztos volt, hogy eddig olyan Hydra-t nem látott, ami öngyilkos merénylőket képzett volna ki és ilyenre bíztatta volna a tagjai. Az korábban az Iszlám Állam és az ehhez hasonlók voltak, de a Hydra soha sem. Azokban a világokban, ahol eddig tapasztalta. Ez lehetséges, hogy ennyire más volt, főleg annak fényében, hogy mit hallott eddig. Így most nem tudott már bejutni sem a fedett részre, mert a figyelmét a távozó sérültek után még mindig a feline és az egyik ott maradt Hydra-s vonta magára. A fickó nagyon nem tudta feladni és most már ott tartott, hogy fegyvert fogott a nő tarkójához. A két nagydarab oroszt kereste a tekintetével, hogy azok mit fognak most csinálni, főleg, hogy üvöltött a fickóról, hogy ő is szuperhumán volt, túlságosan is könnyedén állt a himbálózó hajón. Az, hogy a fickó mutáns lenne-e egy pillanatra sem merült fel benne, soha sem látott még olyan Hydra-t, ami elfogadta volna a mutánsokat. A fickónak abban igaza volt, ha egy fejet levágnak mindig kettő nő, ami most még Reena-ra is érthető volt, ha nem is tudták, akkor is. egyelőre még mindig nem tudta, hogy beavatkozzon-e, vagy sem, ahhoz nem ismerte a helyzetet eléggé és csöndes beépülés volt a feladata, bár a fickó volt Hydra-s. Felsóhajtott végül és ugrásra készen feszítette meg az izmait. A két nagydarab fickót figyelte, ha szükségessé vált az, hogy beavatkozzon, akkor a két orosznak szándékozott nekiugrani. Ezen esetben a körmeit megnöveszti jó húsz-huszonöt centis pengékké, hogy majd gyors és ruganyos mozdulattal végezhesse ki a két nagydarabot, ha azok megpróbálnák megölni a férfit. Attól függően, hogy hova ér a férfiak torkát próbálja elvágni, vagy ha hátulról, akkor lemetszeni a fejüket, vagy tíz-tíz körömmel belevágni hátulról a bordák között a tüdőbe és kitépni az egészet.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Szomb. 11 Ápr. 2015, 04:18

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

A két orosz férfi nem jött ki, csak bent voltak, talán nem is figyeltek, talán csak nem akartak beavatkozni, vagy csak úgy tettek. Annyi biztos, hogy a nőstény vett egy mély levegőt, majd megszólalt.
- Valóban eme utat kívánod követni? Meghalni azokért a gyávákért, akik most is a bunkereikben reszketnek félelmükben? - lassan megfordult, s úgy állt, hogy a pisztoly csöve a homlokánál legyen. - Tudom, hogy most is figyelnek, rajtad keresztül is, ahogy a többi bábon át, s erősnek hiszik magukat, mert nem ők állnak szemtől-szemben, az olyanokkal, mint én. Terjesztik a rémhíreket, hogy titokban újra népirtásba kezdjenek, mint amit megkíséreltek, s majdnem sikerrel is jártak. Hiszen ők voltak… a Hydra, aki elindította a támadást mindenhol, akik beszivárogtak mindenhova, s mikor megkezdődött a vadászat, s lebuktak az embereik a túlélő nemzetek köreiben, terjesztették el, hogy a Specnaz a gonosz.
- Hallgass, itt senkit se érdekel a ruszki hazugság! - vicsorog a férfi, miközben a feline arcán esetleg némi szomorúságot lehet felfedezni, de félelmet nem.
- Mindegy, hogy hiszel e nekem, vagy sem. Ők tudják az igazat, s feláldoznak téged is, hogy ez ne derüljön ki….
- A Hydra örökké… - kezd bele a beszédbe, mikor a kis nőstény mozdul, s egy gyors mozdulattal perdül meg, majd hajtja bele a vízbe, majd Reenara néz. - Futás! - ekkor ott ahol a férfi vizet ért erőteljes robbanás következik be, majd újabb, s újabb de már a hajó belsejében, ahonnét kiáltások, üvöltések hallhatók, miközben minden újabb robbanásba beleremeg a hajó, s dőlni is kezd némileg.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szomb. 11 Ápr. 2015, 09:32

Reena-nak nem volt szüksége arra, hogy beavatkozzon, figyelte a nagydarab ruszkikat, de azok nem avatkoztak be, ott maradtak, ahol voltak. úgy tűnt, hogy parancsot kaphattak, hogy bármi történjék ne avatkozzanak be. Így a nő egyelőre mást nem tudott tenni, mintsem hallgatózni és figyelni, hogy miről is beszélget a feline és a férfi. A szavaikról nem kívánt ítélkezni, sem pedig elhamarkodottan dönteni, ez egy ilyen világ volt, ahol a propaganda láthatóan jól működött, bár tény, ha a Hydra mindenhol ott volt és szinte mindenki családjában lehetett egy tag és az oroszok vadásztak rájuk, akkor tényleg senki sem lehetett biztonságban. Gyűlölte a háborúkat, túlságosan felesleges és sok vérontás, amit el lehetett volna kerülni valamilyen módon. Ismét felsóhajtott, amikor végül a feline behajította a férfit az óceánba. A kellemetlenségek azonban most kezdődtek, mert újabb robbanások rázták meg a hajót, a lány pedig Reena-ra kiabált. Mivel jelenleg túl sok minden mást nem tudott tenni, így felkapta a táskáját és azzal együtt kezdett rohanni a lány után. A hajó is dőlni kezdett, saját maga meg nem akart az óceán mélyére kerülni, ahonnan persze hazatudják teleportálni, de rövid időre sem akart vizihulla lenni.
- Van valamilyen mód arra, hogy élve lejussunk a hajóról? – kérdezte a futás közben a nőt.
Egyelőre azért óvatos volt vele, nem tudta, hogy megtámadná-e a nő, így minderre figyelt is, de egyelőre követte őt és próbált figyelni arra, hogy a hajón levők miként reagálnak és a két nagydarab ruszki is csatlakozik-e hozzájuk.

felszerelések:

- páncélja sisakkal együtt
- kommunikátor
- helyi öltözék, lehetőleg valamilyen bővebb darab, ami alatt tudja a páncélt is hordani, hogy nem tűnik fel
- katana
- pisztoly (glock, 9 mm-es) + 1 tár
- katonai kés
- némi helyi pénz
- nagyobb hátizsák, vagy sportáska
- hamis iratok
- helyi ruhák, és némi hamis érték, amit magával hozott, mintha itt élne
- FN P90, 2 tárral hozzá

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1783
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Nyko on Vas. 12 Ápr. 2015, 05:06

Vér és Verejték
Kalandor: Reena Reynolds

Ahogy a robbanások elszaporodtak az idő szinte lelassulni látszik, ahogy bentről kiront a két nagydarab orosz, majd egy robbanás kapja őket telibe, s jó eséllyel holtan, érnek már padlót miközben a nőstény nem válaszol, csak fut olyan tempóban, hogy Reena biztosan követni tudja, de minden pillanat egy örökkévalóságnak tűnik, ahogy szakad az eső, szinte látni lehet a cseppeket ahogy lassan hullanak alá, s a villámlás megvilágít mindent. A páros a mentőcsónakok felé tart, ahol lenniük kellene de ott nincs egy se ahol kéne lenniük. A feline ránéz Reena-ra amikor egy hatalmas fény és lökés hullám kíséretében az egész hajó felrobban alattuk...S mindketten belerepülnek a vízbe a hullámok közé… az utolsó képek, ahogy a hajó maradványai még úsznak, de már süllyed… kiáltások, sírás hangjai, majd teljes sötétség Reena számára…

Nem tudni menni idő telt el, de Reena magához tér. Egy parton fekszik, körülötte hajó darabjai, néhány testrész, holtestek, s a táskája. Süt a nap, nincs felhő az égen. Nem csak túlélte, de már ha voltak sérülései, akkor azok be is gyógyultak. Ahogy körbenéz, a hajó orr egy részét áthatja nem messze, a híd egy részével együtt. Azonban nem ez az egyetlen roncs itt… sok hajó és repülő roncs, sőt még tengeralattjáró maradványokat is lehet látni a víz parton, míg befelé a parton dzsungel, s kisebb hegyek láthatók. Azonban se mozgás se lábnyomok nincsenek. A két orosz tetemei is nem messze hevernek, már ami megmaradt belőlük.
avatar
Nyko
Kalandmester

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 528
Korábbi szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Join date : 2012. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vér és Verejték

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.