Washington

5 / 9 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Washington

Témanyitás by Serena Davidson on Pént. 23 Dec. 2011, 09:12

Rachel-nek rémlik valami, de még ő sem biztos abban, hogy tényleg azt keressük-e. Miközben a folyosón haladtunk, mindenhol tele egoista szövegek az ajtókon. A halkirályunk tényleg elbújhat emögött az alak mögött. De nem tűnt úgy, hogy bármelyik jó lett volna. A folyosó végén pedig a többiekbe botlottunk. Hátranéztem, eddig egyenesen jöttünk, és akkor ez fizikailag lehetetlenség volt. De legalább az ajtó megvolt egy hatalmas Ő felirattal, és láncokkal. Bár meg kell valljam, „ÉN” lett volna, amit vártam, de abból kiindulva, hogy minden egoista barom harmadik számban beszél önmagáról…
- Tipikus! – mordultam fel.
A hely megremegett és a pubira néztem. Csodás! Az ajtóhoz lépek és a karmaimmal próbálom levágni a fémláncokat a helyükről. Remélve, hogy használ, ha igen, akkor berúgom az ajtót, ha nem tudtam megtenni, akkor Manót engedem előre, ő volt jelenleg a legerősebb a csapatban, ő csak betöri azt a nyamvadt ajtót.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1265
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Ko-Rel on Pént. 23 Dec. 2011, 13:03

Zam sikeresen megszabadult az őt üldöző rakétától, ám mire újra támadhatott volna, addigra az ellenfelük ismét képes volt varázsolni és az akaratát erőltette rá a csapatra. A Vádló is féltérdre rogyott ennek következtében, szerencsére az eddig a harcokból kimaradó Bard oldotta meg a helyzetet és jutott ő és a többiek is szabadsághoz úgy, hogy képes volt felkelni. Már látszott, hogy tényleg nem kellett sok annak a vértnek és már tényleg össze fog omlani. Utána pedig a kree nagyon remélte, hogy az ellenfelük is veszít az erejéből, mert már többen sérültek voltak a csapatból, így nem volt valószínű, hogy túlságosan sokáig képesek lesznek még talpon maradni vele szemben.
Zam bízott benne, hogy az asgardi kellőképpen leköti Fájdalom figyelmét, így nem szándékozott a korábban kitalált tervétől eltérni, így hát remélve, hogy most már sikerül tényleg, egy energiasugarat küldött kozmikus erőkből Fájdalom oldalának. Teljesen hátulról nem mert támadni, nehogy az ellenfele véletlen kitérjen és így a saját társát találná telibe.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1235
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Tyler on Pént. 23 Dec. 2011, 14:53

A társa megkukult, de valahogy nincs is kedvem beszélgetni. Sietve haladok a folyosón, de sehol semmi, ami kicsit is hasznos lehetne nekünk.
-Érdekes....-
A végén összetalálkozunk a végén, egy bazi nagy lánccal lelakatolt ajtó előtt. Ericre pillantok.
-Te figyelj, legközelebb akkor szólalj meg ha győztünk....-
Morgom, majd betöröm az ajtót, feltéve ha az Lornának nem sikerül elsőre.
avatar
Tyler
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 916
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Henry White on Pént. 23 Dec. 2011, 15:15

A földön térdelve nézem ahogy Bard és Fájdalom varázspárbajt vívnak. Egyenlőre egyenlően állnak, de nem hiszem hogy sokáig bírnánk szemben állni vele. Épp újra támadnék energia csapásokkal, mikor Zam-Rel támad rá, így nem tudok pontosan célozni, úgy hogy újra megpróbálom elszívni vagy Fájdalom vagy az ereklye mágikus energiáit. Ha ez nem működne, akkor vizet idézve, kötélé alakítva próbálom meg pár másodpercre lebénítani míg a nagyágyúk rá nem támadnak ismét.
avatar
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 24 Dec. 2011, 10:56

Victoria is a földre került annak hála, hogy Fájdalom ismét varázsolni volt képes és a támadásig sem jutott el. Mikor azonban végre kiszabadultak, akkor már a páncél is lassan kezdte felmondani a szolgálatot. A lány is igyekezett rásegíteni, hogy a pajzsot újra elhajította az ellenfele irányába, majd egy gyors vetődéssel próbált Fájdalom mögé jutni és az ép kezével a pisztolyát elővenni a vetődés közben. Ha sikerül az ellenfele mögé jutni, akkor közvetlen közelről próbálja meg tarkón lőni a mágust. Remélve, hogy nem fog rá figyelni, mert Bard kellően leköti a támadásával.

Mikor az a valami odalépett hozzánk méla undorral néztem rá, mintha csak egy féreg lett volna. Egyáltalán ez a valami hogyan vette a bátorságot ahhoz, hogy hozzám szóljon? Megvetően szisszentem fel a szajha kiabálásán, de annyira nem voltam ostoba, hogy felé nézzek mikor kiabálni kezdett. Miért nem tudott nemes egyszerűséggel úgy távozni, mint a többi szövetségesem? Csöndben anélkül, hogy felfedné, hogy mi is történt? A fiúra pillantottam s bólintottam neki. Mintha csak az atyját s nagyatyját hallottam volna, illetve Thena-t. most már teljesen biztos volt, hogy inkább harcos, mintsem mágiahasználó, mint mivel kezdte az egész megjelenését. A furcsa féreg, ki vele volt valamit nyújtott felém s csak félrelöktem a kezét.
- Még egy szó halandó s életed hátralevő részét moszatként töltöd! – sziszegtem.
A gyermekre néztem, mikor szembeszállt Fájdalommal. Szánalmas szajha az anyja, hogy képtelen megbecsülni, mi jutott neki. Még mindig túl kimerült voltam, hogy túl nagy erővel legyek képes támadni, így csak segítséget tudok nyújtani a fiúnak. Ahogyan egykor atyám tette nekem is a szimbiontákkal szemben. A fiú után léptem s varázslás közben a vállára helyeztem lágyan a karomat s koncentrálni kezdtem.
< - Az anyád ostoba, ahelyett, hogy büszke lenne, hogy ily remek fia van! – suttogtam. – Támadj erősebben, oly erősen, mint még soha sem előtte. Most képes vagy rá gyermek. >
Tovább koncentráltam, miközben tudtam, hogy valószínűleg ezen tettem miatt még az eszméletem is elvesztem a kimerültségtől, de azt a halandó féregtől meg kellett tisztítani ezt a helyet. Figyeltem Fájdalmat s ha különösen erős támadást indít felénk, mi kárt tehet bennünk, akkor félrevetődőm s a fiút is rántom magammal.

Aktív mágia: erőátadás, amíg a fizikai kontaktus él Halla erősíti Bard mágiáját.
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs, (Halla-n és Freydisen)

Fegyver: Skymningen..........Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység................Mágia: 50 egység

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13497
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Albert Shear on Szomb. 24 Dec. 2011, 12:28

Yusuf és Manó egyre szaporább léptekben halad a steril folyosón. Yusuf szeme már hozzászokott a betűk formájához és méretéhez, így elég csak egy pillantást vetnie a feliratokra ahhoz, hogy beazonosíthassa a rajtuk lévő szöveget. Magában persze átkozódott olykor. ~ Azt sem tudjuk, mit keresünk, de azt legalább lelkesen keressük... ~ Léptei, fej és szemmozgása automatikussá válik és közben azon aggódik, hogy egyre messzebbre kerülnek a többiektől, amikor hirtelen feltűnik előtte a társaság többi tagja.
~ Meg sem lepődöm... ~ fut át az agyán, amikor megérkeznek a lelakatolt ajtóhoz. Yusuf azt viszont meglepően tapasztalja, hogy elmarad a szokásos, hosszas köldöknézegetés. Mindenki akcióba lendül és nekiesik az ajtónak. Remélhetőleg sikerül betörniük és így közelebb juthatnak a győzelemhez...és mihez is?! ~ A világok megmentése a cél...jah, tényleg... ~

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
avatar
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 36
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sarah on Szomb. 24 Dec. 2011, 16:52

Nos, a többiek meglépnek helikopterrel, engem meg itt hagytak. Szivesen ordibálnék utánuk, gyönyörű jelentésű szavakat vágva a fejükhöz, de már valahogy nincs energiám az ilyesmihez, vagy inkább kedvem nincs? Lényeg a lényeg, végül is sprintelve elhagyom a volt fehérház területét.
~ Hogyan is kéne haza menni innen? ~ Morfondírozok magamban amikor már elég messze kerültem. Talán el kéne kötni egy kocsit, de az az igazság hogy nem tudok vezetni, és nem hiszem hogy ez most alkalmas időpont lenne arra hogy megtanuljam. Szóval maradnom kell valami egyszerűbbnél... Mondjuk egy biciglinél, igen-igen, ám fárasztó lenne ha végig én tekernék. Most be kell látnom, felesleges volt Foxnak azt mondanom hogy megúszta, megformázom neki ismét egy testet, s félre húzódunk " vadászatra ". A vadászat annyiból áll, hogy a legelső közeledő biciglist lerángatjuk róla, megrugdossuk kicsit, aztán gonosz módon meglépünk a bicajjal, bizony. Miután megvan a bicaj, Fox teker, én meg hátul ülök és élvezem a kilátást, és...
- MUHAHAHAHAAA! - Meglehetősen boldogan, és gonoszan nevetgélek, mert eme tettem miatt most hihetetlenül sötétnek érzem magam lelkileg.
-Fogunk majd valamikor cserélni?- - Ha nem érünk haza három napon belül, akkor helyet cserélsz Janel, szóval végül is igen... És most bal-jobb-bal-jobb egy kettő TEKERJ! - Ütögetem még finoman a hátát, amolyan ösztönzés képpen, már most érzem hogy imádni fogom az utat.

- Ó az istenit! - Mondom haragosan mikor Fájdalom elkezd ismételten abrakadadabrázni. Szerencsére Bard elég gyorsan elintézi a dolgot, és emiatt megpróbálhatok ismételten támadni, mert már igazán ideje lenne hogy én is csináljak valami értelmeset. Bár így hogy már a páncél sérüléseit borítja az a mágikus maszlag, ismét nem igazán tudok csinálni semmit, igaz hogy látszik, hogy nem igazán úgy funkcionálnak mint ahogy kéne nekik, de ezzel a két kis " bicskával " ami van nekem, sajnos még mindig nem tudok mit kezdeni, így belegondolva be kellett volna szereznem egy pisztolyt, vagy valami nagyobb kalibert indulás előtt.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sakura on Vas. 25 Dec. 2011, 02:57

Némi sétát követően a többiekkel össze futunk. Ez a hely rosszabb mint gondoltam, egyenesen szét ágazó folyosók összeérnek. De legalább megvan az ajtó amit kerestünk. Eléggé kitűnik a többi közül több ponton is. Egy rázkódás majd követi az infó is, hogy újra tud varázsolni a fazon és, hogy ez nem jó. Ugyan miért is lenne az. Lorna neki is kezd az ajtó kinyitásának.
Minél hamarabb bejutunk annál hamarabb pontot tehetünk az ügy végére. És ez is olyan csata a többieknek odakint, hogy minden perc számíthat, főleg, hogy újra varázsol. Készenlétbe helyezem magam, hogy ha esetleg az ajtó kinyitása után valami ránk törne tudjak reagálni rá hárítással vagy akár egy balhoroggal.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1214
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Morsus on Vas. 25 Dec. 2011, 20:49

Sarah:
Talál egy igen rossz állapotban lévő biciklit és elmenekül vele. Épp időben mert látja az égen hatalmas fényből előkerülő SHIELD légierőt.

Fájdalom Tudatában: Rachel, Lorna, Hjuchia Algernon, Yusuf, Manó, Eric Morsus
Az ajtót az egész csapat erejével képesek feltörni. Bent egy festményt látnak. Egy gyönyörű olajfestményt egy nőről.
- Nagymama?
Kérdezi Eric megszeppenve, mert a képen Hannah Morsus-Silver szerepel. A legtöbb világban Zacharias Morsus felesége és Michael Morsus anyja. A férfi értetlenül sétál be az üres fehér szobába és az lassan egy kék egű rété válik. A csapat belépésével az ajtó eltűnik és a réten milliónyi emlék jelenik meg. Fájdalom legszebb emlékei élete szerelméről. Egészen a nő haláláig, amit egy csapatnyi ember okozott, akik haláláig kísérleteztek a nővel... Fájdalom szeme láttára.
- Ez... bárkit egy szörnnyé alakítana...


Fájdalom ellen: Freydis Einardottir, Victoria Miller, Zam-Rel , Namor, David Ethan, Ramirez, Skaar, Judy Huniver-Frost, Zyro, Freyr
Bard dühüsen hátra mordul
< - Ne gúnyolódj velem asszony! >
Üvölti akár egy értetlen sértett gyerek, aki még sose hallott ilyen szavakat pedig mindig is vágyott rájuk. A lángjai még nagyobbak lettek és ekkor Fájdalom varázsát elkezdik elszívni. A mágus ereklyéje pedig repedezni kezd. A tűz ekkor telibe találja őt és oldalát a kozmikus erő találja el. A tűzből kiemelkedik és kezeit a felé rohanó Bardra emeli, akit egy misztikus csapással Thorhalla elé lök újra. A mágust ekkor tarkón találja Victoria és a férfi a földre borul. Hátra fordul egy intéssel galambbá változtatja a lányt. Szuszogva áll fel és méri fel a még harcra képes ellenségeit. Győzedelmeskedett mégis. Oldalról fényt lát és a nova erő teleportálásából Kane repül ki mögötte egy hadosztálynyi vadászgép. A lézerek után több tucat rakéta találja el a férfit. Már csak morajló üvöltését hallani ahogy minden felé lő misztikus és gépi csapásaival vaktában. A gyermekek mellett jelennek meg a shield bázisról érkezettek.




Hannah-t mindenki felismeri, bár picit furcsa őt ilyen fiatalnak látni. Révén ő is ott él VH-n a főmágustoronyban. Nefi (és bocs, hogy közbeszóltam)

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Ko-Rel on Hétf. 26 Dec. 2011, 12:17

//Előzmény: SHIELD főépülete//

A villanás után immáron Washingtonban voltunk, körbenéztem, hogy felmérjem a terepet, az első két dolog, mit észrevettem, az a bátyám volt és a Vádló, Zam. A bátyám pontosan úgy nézett ki, mint ahogyan én emlékeztem rá, de Zam-et, ha nem tudom, hogy ő van itt, ebben a ruhában meg sem ismerem. Miután ezt gyorsan feldolgoztam Fájdalom hangjára és a robbanó rakétákra néztem. Ha még mindig talpon volt ennyi nem biztos, hogy elég neki, révén nem emlékeztem a küzdelem kimenetelére teljesen pontosan. A támadásai útjából igyekeztem kitérni, ha netalán a közelünkbe is érkezne lövés. Mivel a közelébe nem lehetett menni, egy több tonnás törmelékdarabot próbáltam felkapni a földről és azt hozzáhajítani teljes erőből.


Namor próbálta magát összekaparni az előző robbanás után, remélhetőleg sikerült is felkelnie a földről azok után. Csak egy pillanatra nézett a villanás után megérkezett újakra. Az első, akit kiszúrt a tömegben az igazából az odahaza halott apja volt. Azonban most nem volt ideje ezzel foglalkozni, hogy kik érkeztek meg, mert a csata még nem ért véget. Hiába találták el a rakéták a férfit és a lézerek még mindig támadott. Ha képes volt, akkor a levegőbe emelkedett, és repülve indult el Fájdalom felé próbálva kikerülni a lövéseket.
- Imperius Rex! – kiáltotta.
Ha sikerült és eléri végül Fájdalmat, akkor még egy utolsó hatalmas ütést próbál mérni a fejére, majd megragadni azt és letépni a helyéről.
//Hasonlót képezelj el, mint amikor Rider letépi Annihilus fejét ^^//

Zam kozmikus sugaras támadása telibe találta ellenfelüket, de az még mindig talpon maradt ezek után is. Készült volna újra egy hasonlóra, amikor villanást látott, majd vadászgépek és egy nova jelentek meg. Újabb villanás, ezúttal egy csapat másik személy is. Jó párat felismert otthonról is, végre megérkezett ezen világnak felmentő serege. A következő támadások után is úgy tűnt, hogy még mindig életben van. Egyszerűen a kree nem akarta elhinni, hogy mindez megtörténik. A támadások között próbált közelebb kerülni az ellenfeléhez, a pöröllyel védve magát, úgy, hogy továbbra is a misztikus sugarakat elnyelve vele, ha sikerült közel jutni, akkor immáron közelről próbált egy újabb, immáron teljes erővel menő energiasugarat küldeni Fájdalom mellkasa közepébe.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1235
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 26 Dec. 2011, 12:42

A mágikus összecsapás nekem egy kissé magas, távolabb állok, és szuszogva szedem össze magam, hogy a feltárulkozó lehetőségnél megtámadjam ismét Fájdalmat. Azonban erre nem igazán kínálkozik lehetőség, úgy néz ki, Fájdalom visszanyerte mágikus hatalmát, és hiába a sorozatos ellentámadás, lassan győzedelmeskedik.
Ám ekkor...
-Apa?!
Ez tényleg ő, tényleg apa az, életben van, és eljött, hogy megharcoljon Fájdalommal. Vajon azért jött, hogy megvédjen? Tudta, hogy itt leszek? Mások is megjelennek, de egyszerűen képtelen vagyok másra figyelni.
-Apa, tényleg te vagy az? - Kérdem tőle, és indulok felé tétován.


A teleportálás után van egy kis gyomorégésem, de legalább hamar ideértünk. Ahogy elnézem, épp időben, mert Fájdalom - azt hiszem, az a fickó lesz az, aki középen áll, és mindenki mással harcol - eléggé uralja a terepet. Az nem kétséges, hogy mágiát használ, így alapvetően túl közel nem akarok kerülni hozzá, még ha meg is bénítanám, a mágiával szavak és mozdulatok nélkül is elintézhet. Ha viszont nem tudja, hogy mi történik, sokkal jobban meg tudom zavarni őt.
Kezemet a padlóhoz érintem, és...
-Basszus! - Szalad ki a számon. A "gyerekek". Így utalt rá. Sokszor tévedett már, de... Arról nem volt szó, hogy én és... Nem, az kizárt. De hát kék!
-Figyelj, öhm... Erre visszatérünk! - Zárom rövidre a dolgot, és ismét Fájdalom felé fordulok. - Előbb meg kéne állítani azt a fickót, ott.
Koncentrálok, és igyekszem a padlón keresztül elszívni Fájdalom mozgásra fordított energiáit, így nem tud majd kitérni. Ha sikerül, tovább is megyek, hogy odafagyasszam a földhöz a lábaim, esetleg az egész páncélját lehűtsem, és törékennyé tegyem ezáltal.
Basszus. Van egy fiam? Ko-Reltől??? Johanne ki fog bukni.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2482
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Quentine Constantine on Hétf. 26 Dec. 2011, 13:08

Azon meg sem lepődöm, hogy az egyenes folyosón hogyan akadtunk újra össze, de a lényeg, hogy megvan az ajtó, és az erős emberek be is törik.
A festmény láttán rögtön azt nézem, van-e a nő nyakában valami medál, de aztán az emlékek felé fordulok, amik úgy táncolnak a réten, mint valami montázs Fájdalom "Best Of" pillanataiból. Leszámítva azt a részt, mikor meghal a lány.
-Na jó, azért ne kezdjük sajnálni a fickót, igen, megölték a szerelmét, ő pedig odakint, a valóságban egy picivel több embert ölt már meg, példának okáért az elnököt is, szóval hagyjuk az elérzékenyülést, jó?
Újra a kép felé fordulok, már ha még ott van a falon. Ha nincs, akkor csak nézelődök körbe-körbe.
-Asszem ez nem az a szoba, de ajtó híján most mihez kezdjünk?

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 642
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Albert Shear on Hétf. 26 Dec. 2011, 13:24

Yusuf vonakodik ugyan, de ő maga is belép a szobába, ami valójában egy rét. Egyre erősebben érlelődik benne a gondolat, hogy jobban járnának, ha valaki "itt bent" kezdene el varázsolni s ezzel megzavarhatná, ha nem tönkretehetné, a "kint" harcoló elméjét. ~ Igen, ez a mi halálunkat is okozhatná...de most kicsit nagyobb a tét, mint egy tucat "hős" élete. Nem?! ~ A gondolatmenetét Morsus, majd Rachel érdekes felvetései szakítják meg.
- Egyet kell értenem a hölggyel. Külső tényezőkre fogni a téboly kialakulását és őrjöngésben végződését, meglehetősen...hmmm...szóval nem hiszek benne. Viszont megértelek, hiszen te is a családhoz tartozol. A nagymamádról van szó. - Ekkor Yusuf, Eric mögé lép és tőle meglepő módon, baráti óvatossággal teszi a férfi vállára a kezét. - Te is végignézted. Gyorsabban, de nem kevesebb fájdalommal, te is átélted most. Viszont velünk vagy. Mondhatjuk barátok között. És céllal vagy, vagyunk itt. Méghozzá azzal, hogy megmentsünk több világot is. Fájdalom pusztulása, világok megmenekülésével jár. Nem eshetsz szét! Segíts rájönni nekünk arra, hogy hogyan állíthatjuk meg. Kell egy okos megoldás, amivel rávehetjük a pusztítás befejezésére. Ha az nincs akkor kell egy erős megoldás, amivel szétzúzhatjuk Fájdalom elméjét innen belülről. De meg kell állítanunk az Ő vagy akár a MI életünk árán is. Szerintem.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
avatar
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 36
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Serena Davidson on Hétf. 26 Dec. 2011, 13:39

//Előzmény: SHIELD főépület//

A villanás után máris megérkeztünk, persze még mindig talpon volt Fájdalom. Gyors helyzetfelmérés után a törmelékekből és a talajból nagyobb ellenállású lényeket, orrszarvúkat formáztam meg és keltettem életre, amik az eszméletlenül levők elé feküdtek el, hogy a támadások ellen megvédhessék őket és véletlenül sem találja el őket se a mágikus támadás, sem pedig a többi lövedék. Mikor látom, hogy Zyro teljesen leblokkolt az apja láttán, akkor még próbálom az egyik lényt úgy mozgatni, hogy ő is takarásban legyen és neki se legyen semmilyen baja.


Az ajtó nyílt és Hannah néni?! Néztem meglepetten a festményre. Mindenre számítottam, hogy mit találunk itt, de erre egyáltalán nem. Nagyon nem. Eric után léptem be én is a helységbe, ami eltűnt és egy réten találtuk magunkat. Emlékek, voltak kellemesen és átkozottul rosszak is. Azt hiszem, hogy a fickónak megváltás lesz a halál, ha megöljük végre. Eric-kel kellett egyetértenem, és örülök, hogy apa nem lett ilyen, mint Fájdalom. Igaz ott csak rajta kísérleteztek és nem anyán, de az sem lehetett kellemes. És így már az „ő” felirat is érthető volt, kivételesen a fickó nem magáról gondolt így, hanem Hannah néniről. Ismét körbenéztem a réten, arra megvontam a vállamat, hogy miként találjuk meg a szemet, talán…
- És ha koncentrálnánk, hogy jelenjen meg? – fordultam a mágus és Rachel felé.
Igaz Yusuf ötlete is hatásos lehet, de ahhoz mi meg nem értünk, csak megint a két elmével babráló személy. A válaszoktól függetlenül megpróbálkozom a koncentrálással, hogy így jelenjen meg a szem, amit keresünk. Ha sikerül, akkor az erősekre bízom az összezúzását. Feltéve, ha működik ez a módszer.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1265
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 26 Dec. 2011, 14:35

//Előzmény: SHIELD főépület//

< - Ha gúnyolódnék gyermek, az nem hangzott volna így – feleltem gúnyosan. >
A támadása után visszakerült a földre pontosan elém. Még mindig talpon volt, ha lett volna némi erőm, akkor most könnyedén tudtam volna felrobbantani, de így nem tudtam megtenni. Már éppen készültem volna, hogy nekiugorjak Fájdalomnak karddal a kezemben, mikor lézer s halandófegyverek csapódtak belé s robbanások közben a sikolyát lehetett hallani. De még ekkor is támadott, így a gyermeket a páncélja nyakánál ragadtam meg s lököm be fedezékbe s én egy hátra szaltó után igyekszem fedezékbe érni. S ekkor még egy villanás, s már ismerős aurák is megjelentek itt.
- Elkéstetek! – mondtam ridegen anélkül, hogy hátranéztem volna.
Nem ennyire a végére vártam az érkezésüket, hanem már korábban. Akkora, hogy a Hydra fejeit is elkaphassák, kik már régen eltűntek erről a helyről. Dühös voltam, miattuk nem sikerült, mit akartam. Hát mindent egyedül kellene megoldanom, hogy előrébb tudjak lépni?

Hihetetlen, ez volt az első reakcióm, amikor megéreztem, hogy kik is vannak itt. Volt több Asgardi, akiknek az auráját nem ismertem, de egyvalakit, ha még nem is éreztem volna is tudnám, hogy kicsoda. Főleg a szavai után, és még neki áll feljebb! Hihetetlen! Az meg nem meglepő, hogy itt volt. De, hogy már várt minket?!
- Hidd el, mi is „örülünk”, hogy látunk téged Halla – mondtam.
A gyerekek?! Mikor körbenéztem már tudtam, hogy Serena mire gondolt. Félelmetes! Fájdalom azonban még mindig élt és támadott. Koncentrálni kezdtem, néhány rúnát rajzoltam a levegőbe, egy tűzrobbanást igyekeztem generálni oda, ahol Fájdalom volt. Amint a mágikus erőimet összegyűjtöttem ki is mondtam a varázsszót.
- Extermis!


Wanda koncentrálni kezdett, hogy Fájdalom támadásai a lehetőleg a támadókat kerüljék el és senkit se találjon el.
Gorgon is a képességét használta, a földre lépett és így megrengette azt a mágus irányába, hogy alatta kezdjen remegni a föld és kerüljön a földre, így kizökkentve a támadásokból.
Freydis, ha sikerült felkelnie a földről, akkor most már mivel a vért nem volt teljesen egyben újabb villámokat küldött a mágus felé, remélve, hogy most már a vért nem fogja ezeket elnyelni.
Sheppard továbbra is a raptorpáncéljában volt és a többiekhez hasonlóan ő is támadott, rakétákat és lézert lőtt ő is Fájdalomra.
Einar pedig egyszerűen megpergette a pörölyét és azt hajította neki Fájdalomnak, arra azért figyelt, ha Halla-ra menne támadás, akkor próbálja a nőt félrelökni annak útjából.

Aktív mágia: Robbantás Fájdalom (steph)
Passzív mágia: mentálpajzs, asztrálpajzs, (Halla-n, Einar-on és Freydisen), asztrálpajzs (Steph)

Fegyver: Skymningen..........Fegyver: Fagymarok
Mágia: 50 egység................Mágia: 50 egység

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13497
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Henry White on Kedd. 27 Dec. 2011, 10:51

Míg a többiek támadják, én képes vagyok elszívni az energiáit. Hihetetlen mennyiségű mágikus ereje van, és én még csak a tizedét sem szívtam el. Felgyorsulnak az események, megérkezik a SHIELD, több ismerős alakkal egyetemben. Szinte egy másodpercnyi szünetet sem hagynak Fájdalomnak. Aki hihetetlen de még így is állja a sarat. Az én erőm itt már kevés, hogy bármit is tegyek. Újabb energiagömböket de ezúttal egyesítem őket egy hatalmas energiagömbbé. Legalábbis nagyobbá, mint amit egyébként létre tudok hozni, és Fájdalom mágikus erejének egy részével a robbanás sokkal, sokkal pusztítóbb lesz, mint általában.
-Félre az útból!-
Üvöltöm majd ha szabad az út, hozzávágom Fájdalomhoz az többszörösére dagadt energiagömböt.
avatar
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Tyler on Kedd. 27 Dec. 2011, 11:05

Csendesen nézem Hannah néni emlékképeit, ahogy Fájdalom látta őt. Szomorú, hogy így ért véget az élete. De Rachelnek igaza van, ez nem mentség arra a mészárlásra amit művelt. Körbesétálok a réten, de egyenlőre ötletem sincs, hogyan is tovább. Aztán beugrik valami, és a képhez fordulok ha még itt van a szobában és a képen lévő Hannah szemeire koncentrálok. Fájdalom számára ő volt a legdrágább, élete szerelme. Hol rejthetne el valamit, ha nem az ő emlékei közt, a szemeiben. Megpróbálom előhívni az ereklyét így.
Ha a képe már nincs itt akkor jobb ötletem nem lévén Lornának próbálok segíteni és koncentrálással előhívni a Szemet.
avatar
Tyler
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 916
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sakura on Kedd. 27 Dec. 2011, 18:39

Közösen sikerül "kinyitni" az ajtót majd miután bementünk az ajtó eltűnik és rétté változik a táj. Kiráz a hideg egy pillanatra mikor eszembe jut a mesterrel való első találkozó. Remélem varjak azért nem lesznek. Visszatérve a gondolkodásból viszont az emlékképeket nézem és hallgatom közben a többieket is. A koncentrálás bejöhet de nem vagyok benne biztos de még mindig jobb ötlet mint ha mindent összetörnénk.
Leülök törökülésbe a fűre és én is elkezdek a keresett tárgyra koncentrálni, hogy megmutassa magát nekünk, hogy hol van.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1214
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Morsus on Szer. 28 Dec. 2011, 01:58

Fájdalom Tudatában: Rachel, Lorna, Hjuchia Algernon, Yusuf, Manó, Eric Morsus
Eric megtörve nézi a képeket amikor Yusuf megfogja a vállát a szavaitól könnyezni kezd a félvér. A többiek szavaira felpillant.
- Hát nem értitek? Ez Fájdalom gyenge pontja! A szerelme! Az egyetlen gyengéje a nő, akit elvesztett. AZ egyetlen érzelme, amit nem tud uralni...
A szavakra mindenki megérti mit is mondott a fiú és már várják a szót, amit kimond amikor egy réten Hannah mosolyogva néz rájuk (vagyis Fájdalomra, mert ez egy emlékkép).
- Szerelem.


Fájdalom ellen: Freydis Einardottir, Victoria Miller, Zam-Rel , Namor, David Ethan, Ramirez, Skaar, Judy Huniver-Frost, Zyro, Freyr
Fájdalmat az ütések sorozatosan érték, Ököl csapások, mint Namoré és Skaaré, Einar mjolnir-re, Steph varázsa, Gorgon földrengése, stb. Minden ütéssel Fájdalom hátrább zuhan és ahogy fel kelne újra eltalálják.
- NEM! Én vagyok Fájdalom! Enyém minden!
Ezzel a kezei az égbe emelkedtek és mindenki életerejét kezdte el szívni egyszerre. Mindenki érezte a gyengeséget és hallotta a valamikori Zacharias Morsust őrültként nevetni.
- Igen! Igen! Én vagyok az ISTEN! Én vagyok... - a férfi megbénult és elkezdett üresen előre meredni. -
Hannah...
Súgta halkan ahogy meglátta a szeme előtt élete szerelmét. A medál a nyakában repedezni kezdett majd az agamotto szeme repedéseiből fény árat és az ereklye felrobbant. Az ég teli lett csillámporszerű hamuval, ez maradt a misztikus tárgyból. Fájdalom megrázta a fejét és feltérdelt, a vértjének darabjai már csak lógtak rajta. Mindenhol sebek borították. Az őrület újra elborította az agyát, miközben a fiatalok a tudatában felébredtek és látták mi is történt tettüktől.
- Még nem végeztünk! van elég erőm így is! Igen... erőm...
Ezzel a mellkasán a vértjének a reaktora világítani kezdett egyre inkább. A férfi büszkén emelte az érkezettekre a kezeit, de ekkor a vért darabjai mindenfelé fényleni kezdtek és Fájdalom értetlenül nézte a vértjét. Szólni akart, de késő volt. Az energia egyre nagyobb lett és mire árki tehetett volna valamit... Zacharoas Morsus, az Apokalipszis világából ismert Fájdalom kigyulladt. Pár pillanatig még üvöltött majd hangja elhalt és az égen lassan összegyűlt viharfelhőkből érkezett eső oltotta el a lángjait.

A békés esőben Bard lassan fel kell és Kane leszáll a földre. Madárijesztő a nova nyakába ugrik.
- Apuuu!
- Mivan?
Kérdi Kane döbbenten. Bard csendesen elhátrál mielőtt Einar észre vehetné, vagy bárki megszólítaná anyján kívül. Az esőben a hőseink kapnak pár percet, hogy megismerjék egymást aminek a végén az öreg Morsus mágus jelent meg.
- gyermekeim. A küldetésesetek teljesítettétek. Annyi küzdelmen vagytok túl, hogy én most adok nektek két hetet, amit itt tölthettek pihenéssel. Eric.
Az ifjú félvér felnézett.
- Keresd meg nagyanyádat. Örülne neked.
Ezzel a mágus eltűnik és megérkezik a shield.
/ergó mindenki írja oda a bemutatkozós reagja végére, hogy jött a shield, hogy elvigye őket/


Epilógus

A Reneszánsznak ezzel vége. Minden, mi még világunk múltja volt az lezárult, de új kapuk nyíltak ki...
Miller a folyosón sétál végig Einar, Kane, Amerika kapitány, Tao polgármester és King társaságában.
- Túl sok veszéllyel nézünk szembe - mondta a SHIELD igazgatója. - Az a rejtélyes vihar az információink szerint az olimposzi istenek visszatértét jelentheti.

És ekkor hirtelen a semmiből mindenki azt vehette észre, lehetett bárhol a Földön, lehetett bármilyen napszak az ég mindenhol felhős lett, vörös felhők takarták be a teljes látóhatárt. Furcsa jeges és mégis forró szél söpörte végig az utcákat, réteket, hegyeket, mindent. A Föld teljes lakosságát furcsa bizsergés járta végig, miközben az égen vörös villámok cikáztak mindenfelé. Akikben Atlantiszi vér folyt egy pillanatra ténylegesen megérezték istenük Neptune hívását, az emberek pedig annyit, mintha az istenek közöttük jártak volna. Csak egy pillanatig tartott, utána mindez szertefoszlott, de ennek az egésznek hála a teljes világon emberek alakultak át görög mitológiai lényekké. A hívás nekik szólt, a világuk helyre állt és uraik, úrnőik újra visszakapták régi erejüket.
Az ég és a villámok pedig pár perc múlva eltűntek és már semmi sem utalt a néhány perce történt furcsa és különös eseményekre. Az emberek csak egyvalamit tudtak mindezek után, valami megváltozott…

- Nem beszélve a kozmikus szakadásról, ami a Fellegvár helyén jelent meg. Még mindig nincs információnk, hogy az mit jelent.
Thorhalla írta:Ahogyan percekkel korábban a kérdés felmerült, hogy mi is érkezhet, illetve hova nyílt a Hiba egyelőre a kozmikus fajok számára megválaszolatlan. De a Hiba másik oldalán élő nagyúr nem késlekedett, ahogyan ő is észlelte, hogy végre valahára létrejött az átjáró a Reneszánsz világába, nem késlekedett tovább. Egy világot uralt, de most nem csak a hódítás miatt érkezik, hanem valami teljesen másért.
Hatalmas bogárszerű hajók nyomultak át a másik dimenzióból az űr végetlenjébe, egy végeláthatatlan horda, aminek szinte vége sem akart lenni. Végig, a Hiba teljes szakadásán, ahogyan átértek a teljes flotta hadrendbe állt fel, készen az indulásra, akár arra is, hogy a teljes ismert világegyetemet lerohanják és megsemmisítsék.




Az anyahajón a sötétbe burkolózva egy alak sziszeget hangosan:

- Elárultak… kihassssználtak, éss átvertek, a Fantasssztikusss Négyesss! Azt hitték megtehetik mindezt büntetlenül! De nem! Megfizetnek ezért éss nem csak ők, hanem mindenki másss isss!
- Hála Lyron Királynak mi is tudjuk, hogy az embertelenek száműzött, őrült királya most a kreek uralkodója lett és vissza fog térni.
Unspoken feleségét egy sötét terembe vezeti.
- Ajándékot ígértem, hát megkapod.
Mondja a férfi és a fényeket felkapcsolva két kree katonát mutat be. A két idősebb férfi kihúzva áll az uralkodó pár előtt.
- Egyszer elvesztettük a gyermekünket és ma bosszút állunk értük. Ők a bosszúnk. Mindketten elvesztettek egy fiút a Föld miatt. Vissza kapják cserébe végeznek a fiúnk gyilkosaival és leendő ellenségeinkkel. Ezt használva.
Ezzel egy tartályt ad az egyiknek mire a királynő ridegen felpillant.
Fiút fiúért.
- És ne feledjük el apám bajnokát se.
Mondja Einar mire Miller bólint.
- Igen. A nyomozás még mindig tart.

Victor Stark, Bárd fia fáradtan sétál be az X-men orvosi termébe, hogy megnézze a feleségét, aki két éve kómában fekszik. Apokalipszis valamikori Háborúja és a mjolnir halandó hordozója: Miyako Okami avagy Yukiten. A férfi sokkolva látja, hogy a felesége pulzusát jelző gépen egy egyenes csík van és a nő felett egy férfi áll véres pengékkel.

Mire a fiú szólna az alak neki ront és megvágja a nyakát. Az a földre borul és az alak fölé emelkedik.
- Élni fogsz, mert én azt akarom. Meg tudnak menteni, mert én így akarom. Cserébe mond meg mindenkinek: a múltatok egy mocsok. Szégyen, halál, árulás és lopás. Én vagyok a Lidérc, amely eljő bűneitekért. Az vagyok aki köztettek járt és megbűnhődött érte. Én vagyok a Lidércetek.
- Ott van a Kéz, ami most először egy személy vezet és még mindig nincs bizonyítékunk Matsumoto ellen még azt se tudjuk, hogy kinek az oldalán áll. Jogilag érinthetetlen.
Matsumoto New Yorki bázisában ül miközben a nindzsák megadóan nyújtanak át neki egy kardot.
- Nagyon érdekes.
- Thanos nyomtalanul eltűnt, de nem lett veszélytelenebb.
Egy sötét örökkévaló technológiával készült laborban egy gépben valami megmozdul. Minden mozzanata egy dobbanás. A szívének dobbanása. A lány finoman érinti az üveget, amibe zárták. Újra megérzi a mellkasában verő izmot és akaratlanul ráüt az üvegre. A negyedik csapásnál az kitörik és egy fehér hajú lány sétál ki meztelenül. Előtte egy holokép jelenik meg Thanosról.
- Lányom.
- Az egyik laborunkban nem rég betörtek.
Egy csapatnyi sárga vértes alak sétál be az elaltatott katonák és laborosok közé.

Az egyik elvesz egy fiolát, az egyik kémcsőtárolóból. Az egyikf elméri majd a sisakjához nyúl és telefonál.
- Asszonyom. Megvan az első rész.
- Köszönöm.
Mondja az AIMville irodájában egy nő, aki ezek után megsimogat egy képet, amin az anyja sírva nézi őt és a férjét az esküvőjükön, Taot.
- A hercegnőben továbbra sem bízhatunk.
Thorhalla ült magányosan a tróntermében, előtte megannyi illúzió a levegőben, a világ különböző pontjait ábrázolva, a helyek, ahova a befolyása kiterjedt, ahol emberei voltak. És azoké, ahol valami nagydolog történt és az istennő figyelmét sem kerülhették el. Az egyik helyen pedig pont máris történt valami, Sakura, azaz Pestis üzenete ért el hozzá telepatikus úton. Az egyik illúzió nagyobb lett, ami az Akkaba-metropoliszt ábrázolta, majd egyetlen személy jelent meg rajta. A gyermek En Sabah Nur, azaz Apokalipszis.
< - Ép időben tértél vissza közénk valódi hatalmadban drágám. – suttogta elégedetten az istennő. >
- Ott van Apokalipszis és a vallása, amit úgy szint véd a törvény. Nem háborúzhatunk egy vallás ellen, mert párvezetője és tagja terrorista viselkedésbe kezdett.
Slade sántítva sétál be be Apokalipszishez, aki gyermekként ül a székében. Elé rak egy poharat majd türelmetlenül ül mögötte.
- Tessék "mester".
- Két hibát követtél el - mondja a gyermek felnőttek hangján. - Az első az volt, hogy alábecsültél és azt hitted valamifajta drog képes visszatartani a fejlődésem. A második, hogy azt hitted méltó vagy a helyemre.
A mutáns rettegve borult a földre miközben a fiú leszállt a székről és megállt előtte.
- Bocsáss meg Istenem!
- Hű vezető voltál így csak elveszem főpapi rangodat, tanulja hibádból, mert a következő árulásodnál nem leszek már könyörületes.
Slade bólogatva kimenekült a teremből majd a folyosón a falnak dőlve a szívét fogta. Nagy levegőket vett és koncentrálni kezdett.
- Sinister még mindig nem került elő.
Sinister megrézi a telepatikus üzenetet, amit Sladetől kapott.A férfi egy kínai kis falu utcáján sétálva. Az utca végén Bárd és Constantine sétál.
- Vegye kezdetet a Halál magva kísérlet. Egyes fázis.
Mondja a férfi és egy speciális port enged ki amit a szél terel Bárdra, aki ettől megrezzen majd üvölt és a testéből mindenfelé elektromosság árad szét.
- Az információk szerint Arthur Pendragon, Merlin és Morgan LeFay is visszatért az élők sorába a kelta istenekkel és Avalonnal együtt.
Avalon, a dimenzió hála annak, hogy Arthur király visszatért az ő uralkodása alatt a dimenzió és a királysága ismét fellendült. Megannyi helyen új építkezések folytak szerte mindenhol és végre béke volt az országban. Persze nem sokáig, ezt mindenki tudta. Nem csak a király tért vissza, hanem a féltestvére is kiszabadult közel egy évezredes börtönéből. Egy távoli vidéken, a tündérek honában, ahol LeFay menedékre tett szert végre visszaszerezte az erőit, miket elvesztett az évek során.
- Itt az idő! – mondta Morgan. – Halál a királyra és a bajnokára Britannia Kapitányra!
A mögötte álló végtelenül hosszú tündér és embersereg harci kiáltásai hangzottak fel több tízezer ajakról.
- Krang is eltűnt nyomtalanul..
Az atlantiszi vezér csendesen úszik be egy barlangba ahol is papok olvasnak egy szobornak.
- Hadvezér?
Kérdi az egyik mire az megragadja a csuklyát torkát ezzel elfedve a torzult arcát.
- Az istenek istenéhez jöttem. Eljött az ideje.
- De uram az isten feltámasztásához kell a...
Krang felfedi a kígyó koronát a kezében. A szerzetesek térdre borulnak a férfi előtt, aki megindul a kilenc fejű kígyó szobrához.
- Téged szólítalak ősi Isten! Adj erőt, hogy vissza hozzam a neved!
A kígyók szeme fényleni kezd és a szobor fejek lassan Krang felé fordulnak majd fényeket lőnek szeműből a férfira, aki a tűzből ismét egyszerű atlantisziként emelkedik ki.
- Seth.
- A rejtélyes Sötét Istenek köztünk járnak.
Az istenek előtt valaki csendben áll. A három isten. A nő vérből, a szárnyas asgardi lény és a vértes asszony komoran mérik fel.
- Hát jó. Efogadjuk az alkudat. Beveszünk még úgy is, hogy nem vagy fajtársunk.
- Nem bánjátok meg.
Mondja Mikaboshi, a japán isten, a Káosz-király.
- A jó hír az, hogy tudjuk kik a Hydra fejei.
A Hydra bázisán négyen ülnek.
- Minden a terv szerint halad. Az ügynökeink a helyükön vannak. A világ a miénk csak még nem tudnak róla.
- Sok minden jön. Új elnököt kell választanunk és rendbe hoznia várost, de vannak jó híreim.
Mondja King biztató mosollyal.
- Mától a shield új fejlesztéssel rendelkezik. Íme a jövő vaskatonái.

- És nincs SHIELD Helicarrier nélkül így íme, a modern hadviselés tökéletessége. Még csak egy van belőlük,de ez képes túl élni egy hulkot vagy magát Thorson herceget. Csak nevet kell neki majd adni.

- A SHIELD felkészült uram.

- Köszönöm. Most jöjjön az én módszerem a felkészülésre.
Mondja Miller és kinyitja az irodája ajtaját, amihez eddig sétáltak. Mikor mindenki belépet ő rámutatott az ott lévő féltucat katonára.
- Ők személyesen vállalkoztak rá, hogy egy agymosás után elfeledjék életük részleteit így hitelesen beépülhessenek a hydrához. Ők lesznek a mi kémeink így lenyomozunk mindent róluk. Eljött az idő, hogy mi győzünk.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
avatar
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3217
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Tyler on Szer. 28 Dec. 2011, 10:14

Hát végül is, majdnem jó irányba tapogatóztam. Amúgy meg Eric magyarázott annyira a medálról. Naná, hogy arra koncentráltam....
....Kijutottunk épp időben, mert ahogy látom fájdalmat felemészti a saját, összetört páncélja, ráadásul az amulettje is porrá vált.
-Na azt hiszem, ezt a világot is megmentettük!-
Vigyorgok a többiekre, majd segítek talpra kecmeregni Rachelnek és Lornának is, majd a nagyon is ismerős alakok felé fordulok. Elkerekedett szemmel pillantok Zyrora, aki az apjával haverkodik. A felnőttek többsége elég furcsán pillant ránk, hát adjunk nekik még egy okot a hüledezésre.
-Üdv emberek, meg a többi! Mi egy másik realitásból jöttünk, hogy elgyapáljuk Fájdalmat ami sikerült is ahogy látom. Mellesleg nem látta valaki a szüleimet? Tudjátok Tyler Jackson és Ko-Rel? Nem senki?-
Kérdezem szinte vigyorogva látva a döbbent arcokat körülöttünk, majd az öreg Zack bejelentése után a SHIELD máris közrefog bennünket.
avatar
Tyler
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 916
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Henry White on Szer. 28 Dec. 2011, 11:03

A támadások sorozatát már nem képes kiállni, s az amulett is porrá omlik szét. Mintha egy szót suttogna, egy nagyon ismerős szót, majd a páncél darabjai fellángolnak és egy villanás kíséretében eltűnik. Vége van. Megroggyan a térdem a hirtelen rám törő gyengeségtől. Túl sok energiát szívtam el Fájdalomtól, úgy tűnik a testem még nem képes ekkora energiát tárolni. Manó hozza a szokásos formáját, míg a többiek is lassan térnek magukhoz. Önkéntelenül is apát keresem a tekintetemmel, de csak Einart pillantom meg. Lassan odabicegek hozzá.
-Felség!-
Meghajolok tisztelet teljesen, lehet ugyan, hogy itt nem , de otthon akkor is Asgard ura.
-Freyr Jonhson vagyok, Laaksonen Wornungson fia...legalábbis a mi világunkban. Örülök hogy segíthettem elhárítani a veszélyt....-
Többet nem tudok mondani mert vészesen szédülni kezdek, s lassan a Shield emberei is körbevesznek....
avatar
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Ko-Rel on Szer. 28 Dec. 2011, 12:43

A támadások úgy tűntek elsőre, hogy sikeresek lesznek, ám végül még Fájdalom utolsó támadást indított volna, amit elbukott. Már csak az eső szemerkélt, de szabadok voltak ők is, és Fájdalom is halott volt. Most nézett körbe csak az érkezetteken, miközben gyors mozdulattal tisztította meg a pörölyét a rajta levő mocsoktól. Az anyját kereste, de őt nem látta meg itt az érkezettekkel. Azonban sikerült a Nova Hadtest egy tagját kiszúrnia.
- Nova! – szólt Kane irányába. – Hol van a parancsnokod?
Kérdezte a férfit, arról mit sem tudva, hogy ebben a világban a hat éves énje, az apjaként tekint a férfira.
- Zam-Rel vagyok – mutatkozott be végül a Vádló is.


Fájdalom halott, és most már Namor-nak sem kellett támadnia, azonban volt még valami, amin túl kellett esnie. Kissé kellemetlen volt számára, hogy itt volt az apja. Ezek után mégsem mutatkozhatott be úgy, hogy ő Atlantisz és Lemúria királya, mert itt az apja az. Még két ismerőst látott meg és egy ismeretlen atlantiszi királyi vért.
- Úrnőm! – hajolt meg kissé a lány felé, majd a többiek felé fordult és nekik csak biccentett. - Lord Gorgon, Lockjaw!
Ekkor odasétált az apja elé és féltérdre ereszkedett.
- Királyom, apám! – mondta. - Namor McKenzie vagyok, Atlantisz és Lemúria királya, 2046-ból. Örülök, hogy ismét az élők sorában láthatom felség.


Kissé hátrébb léptem a többiektől, ez nem az én időm volt, hogy felfedhessem ki is vagyok. Zam-et és a bátyámat figyeltem továbbra is. Zam hangjára összerezzentem, még soha sem hallottam ilyennek, pedig lassan hétéve voltunk szeretők. Ilyen sokat számíthat az, hogy máshogy nőtt fel valaki. A bátyám is kiszúrt minket és köszöntött. Vajon abban a világban is Gloria-t választotta magának?
- Nagyúr! – biccentettem vissza a bátyám felé.
Őt és a királyt figyeltem, döbbenten hallottam, hogy királynak nevezte magát. Azaz abban az életben, abban a világban apa már halott? Elfordítottam a fejemet és a többieket kémleltem, de azért igyekeztem fülelni, hátha elcsípem a beszélgetésüket, nem volt illendő, sem túl etikus, de igazán kíváncsi voltam.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1235
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Albert Shear on Szer. 28 Dec. 2011, 13:05

~ Értjük...csak tedd már meg végre, mielőtt késő lesz... ~ gondolta Yusuf, még a réten állva. Hangosan is kimondhatta volna, mert az volt meggyőződése, hogy itt és most, mind meghalnak. Ugyanakkor tartott annyira Erictől, hogy ne sürgesse vagy dühítse fel. Mert a tudaton kívül tombolt annak az ékes bizonyítéka, hogy milyen veszélyes is lehet egy labilis Morsus. S most az egyik ilyen készült elpusztítani a másikat. Amit végre meg is tett...

...néhány pillanattal később a rét átváltozott siralmas állapotú csatatérré. Ráadásul az eső is zuhog. Yusuf az égre emeli az arcát és élvezi kicsit a képébe zúduló vizet. ~ Vége, mehetünk haza. ~ Gondolja naivan. Sajnos azonban az öreg Morsus, igen a labilis gyilkológép egy másik énje, "szabadságolja" a kis csapatot két hétre. Mert az biztos jó nekik. Pedig Yusuf inkább menne haza.
- No hay bondad. No confío en la gente. - motyogja maga elé, miközben társai bemutatkoznak. Ezt követően pedig beigazolódik bizalmatlanságának jogossága. Gonosznak tűnő, egyenruhás emberek veszik őket körbe. Yusuf még nem fáradt, ő eddig nem is harcolt. Úgyhogy jobbjában az íjával, baljában pedig a hamarjában előkapott késével készül fel arra, hogy ellenálljon, ha más utasítást nem kap a saját realitásából érkezett csapattagoktól.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
avatar
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 36
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Serena Davidson on Szer. 28 Dec. 2011, 13:32

Fájdalom halála után mosolyogva néztem végig a fiatalokon, a szüleik büszkeségei és most a legtöbben találkoznak a múltbeli szüleikkel, akik közül igaz többen nem élnek, vagy éppen soha sem lesznek együtt. Az első kínos bekiabálás Ethan részéről érkezett. Nálam szerencsére ilyen nem fog előfordulni, itt legalább az az apja a lányomnak, akibe még odaát szerettem bele.
- Őket ne keresd együtt Manó – szóltam a fiúra. - Soha sem lettek egy pár, ahogyan Tao-val sem. Madárijesztő apjával vannak együtt. Anyád a SHIELD-nél van és épp a foglyokat őrzi, az apád pedig a 8.sugárúton Olimposzi isteneket kerget.
A fiamra néztem, ott nem ismert engem, soha sem neveltem fel. A békés nyugodt nap pedig csak addig lesz az, amíg a fiú meg nem említi az apjának, hogy ki is a szeretője odahaza… még szerencse, hogy nem tudom a részleteket, hogy Attilan-on mi a folytatás…


Szerelem, elvicsorodtam, ahogyan Manóra néztem még bánat is csillant a szememben. Megint kedvem lett volna felszeletelni Freyr-t, amiért elvette a barátomat tőlem az ostobaságával. Visszazuhantunk a valóságba és felébredtünk, nem sokkal később pedig Fájdalom már halott volt. Ösztönösen megszokásból fordultam Amerika Kapitány felé, a szaga alapján itt is Steve Rogers volt. A karmaim is kipattantak a helyéről, ahogyan ránéztem.
- Nem pubi, nem akarom hallani még egyszer, hogy ne öljünk meg senkit, így is elégszer mondod otthon!
Végül a levegőt kifújva húztam vissza a karmaimat és szagoltam a levegőbe, apa nem volt itt, de anya igen.
- Lorna Howlett egyébként – morogtam. – Serena Davidson és Logan lánya.
Az anyám felé fordultam.
- Nem vagy kicsit túl idős? – kérdeztem.

- De, a jövőből érkeztem. 22 éve vártam, hogy újra találkozzunk. Készen vagy, hogy induljunk? Elviszlek a szüleidhez.
Zack bácsi úgyis elengedett minket két hétre, így szélesen vigyorodtam el.
- Naná! – mondtam. – Később találkozunk! – intettem a többieknek.
Bár a teleportációt nem szeretem, odaléptem az „anyámhoz”, majd a villanás után tűntünk el.


//Folytatás: Belleplain tábor//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1265
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sakura on Szer. 28 Dec. 2011, 15:24

Nem igazán tudom, hogy most mi is történt de úgy tűnik, hogy nyertünk. Ki kerülünk a rétről vissza a csatatérre. Felkelek és leporolom magamat, igazítok egyet a hajamon és figyelem ahogy a többiek ismerkednek az itteni szüleikkel. Körbe nézek én is de nem reménykedem, hogy látom itt bármelyiküket is ezért inkább elfordulok el félig az örvendezőktől. Keresztbe teszem a kezem és kihúzom magam, fél füllel figyelem a többiek csevejét hátha valami érdekes is elhagyja a szájukat, bár kétlem.
De az biztos, hogy a Shield itt is szereti a nagy bevonulásokat és most is szép számban érkeztek meg a lelakott helységbe. Hát ez érdekesebb és érdekesebb. Kíváncsian várom a továbbiakat.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1214
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

5 / 9 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.