Washington

8 / 9 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Washington

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 09 Okt. 2013, 09:04

Résztvevők: Jack Kames (Miller „sólyomszeme”), Cletus Kasady (Grendel), George Ethan / Árny (Skarlát Boszi) és Steven Storm (Revans)
Következő körváltás: 2013. október 14. (hétfő)

Ahogyan beértek a helységbe kames vigyázzállásba vágta magát és szalutált a katonának.
- Uram! – mondta.
- Pihenj! – válaszolta. – Remélem a szemtelenebb és illemet nem ismerő fajta legalább addig él, amíg visszahozza a belé fektetett pénzt.
Mondta némileg lesajnálóan egy pillanatra Árny felé nézve. Majd bele is kezdett abba, hogy a feladatot ismertesse. Egy holografikus kép jelent meg a csapat előtt, egy több főből álló csoportról, ami igencsak vegyesnek volt mondható felállásban.

- Egy nemzetközi maffia csoport, akiknek a központja az EU-ban volt, másik részük pedig Dél-Amerikában. Mindkét hely kevésbé lett jó a megélhetésüknek, így úgy döntöttek, hogy átteszik székhelyüket a Staten Island-re. A maguk feladata, hogy kinyomozzák, hogy hol vannak és miket tettek eddig, mire készülnek, bizonyítékot gyűjtsenek ellenük és utána felszámolják a szervezetet.
Itt várt néhány pillanatot várva főleg, hogy Cletus tegyen megjegyzéseket, majd utána szólalt meg.
- Szigorúan törvényes keretek között – nézett végig a csapaton és pár pillanatra a tekintete elidőzött főleg Cletus-on.


//A kép ez, csak vegyétek úgy, hogy Rejtély (kékbőrű csaj) és Kardfog nincs rajta, csak a többiek.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13497
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Cletus Kasady on Szomb. 12 Okt. 2013, 17:41

Egy holografikus képen egy csapat jelenik meg előttünk.
- Ronda egy társaság, az már biztos. - jegyzem meg - Na nem baj, amíg húsból és vérből vannak, én nem vagyok válogatós.
Amikor végez a célpontok ismertetésével prüszkölve felröhögök.
- Máshol nem volt jó az üzlet, ezért átköltöznek New Yorkba, ahol ott van az összes szuperhős, Bosszúangyal és még mi is?! Ezeket szinte kár is megölni, annyira hülyék! De persze örömmel elvégzem ezt én, mielőtt még valaki más kapja el őket. A végén még megúsznák a börtönnel! A törvény emberei vagyunk, és ezek a legsúlyosabb büntetést érdemlik. Már most imádom ezt a munkát!
Jóízűen röhögök, egészen addig, amíg a katona ki nem jelenti, hogy nem ölhetjük meg őket. Itt a vidámságomat, mintha elvágták volna.
- Na ne már! Ezt bárki megoldja, miért nem hívjátok Amerika kapitányt, meg a többi kiscserkészt akkor?! Hogy lehet így elpazarolni a szakértelmemet?!

_________________
Reneszánsz: Cletus Kasady, Komédiás, a szimbionta, Michael Schuster, Raymond Washington (Becsület)
Végtelen Háború: Joseph Harper/Szabadság Kapitány
Gótika: Cletus Kasady
avatar
Cletus Kasady
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 109
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2012. Sep. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Steven on Vas. 13 Okt. 2013, 17:23

- Csak mert a híresebbek itt vannak az nem azt jelenti hogy máshol nem élnek nagyobb erejű lények. Itt legalább tisztában vannak a veszéllyel. Kisebb az esélye hogy olyan problémával találkozzanak amire előtte nem készülhetnek fel. Valamint a hősök jelenléte miatt a piti bűnözők félnek tőle vagy nem tudják kifosztani a területet. Egy megfelelően jól képzet bűnözőkből álló csapatnak olyan ez a város mint egy svédasztal. – Válaszolt Steven Cletus megnyilvánulására. A feladat pedig pont emiatt nem tetszett neki. Valószínűleg nem csak holmi harmadik világbeli képzetlen kölykökkel fognak találkozni, ha megpróbálják felkutatni ezt a társaságot. Mikor viszont az ezredes kijelenti, hogy törvényes keretek között kell ezt végrehajtaniuk, Steven is elenged egy grimaszt, de aztán hamar fegyelmezi magát és bólint egyet.
- Pont ez a lényeg Cletus. Eddig ilyenkor mindig őket hívták, de nekünk be kell bizonyítanunk, hogy mi jobbak vagyunk. Nem csak erősebbek, hanem gyorsabbak és hatékonyabbak. Be kell bizonyítanunk, hogy rájuk nincs szüksége a népnek.
~ És persze ha ez sikerülne, akkor a nép kedvenc szuperhős csapata felett a kormány teljes controllal rendelkezne.
~ Érdekes egy elképzelés, de biztosra veszem hogy nem ez az első próbálkozás erre. Kíváncsian várom mi fog kisülni belőle.
- Uram, ezen a képen kívül van még bármilyen más információ róluk?
avatar
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Árny on Hétf. 14 Okt. 2013, 01:11

A felém intézett szavakra nemes egyszerűséggel vállat vonok, miközben folytatom a város bámulását az ablakon keresztül. Miért kéne pont egy ilyen féreg sértését felvennem? Ő sem több mint bármelyik másik nyomorult amely ezen a sárgolyón él, egyetlen húzásomba kerülne és nem lenne itt belőle több, csupán egy összeszáradt test, egy kupac hamu, vagy talán annyi sem. Káosz mágia... Képes vagyok teremteni, formálni, törni, hajlítani, meghazudtolni a valóságot s magát a halált is átverni, a határok szinte végtelenek!* Oly tudással rendelkezem, mellyel a valóság maga hever a lábaim előtt, és mégis... Tisztában vagyok vele, hogy ha túl sokat veszek ki belőle, az vissza fog csapni, a káosz esetében pedig nem vagyok benne biztos, hogy elkerülhető egy eszméletvesztéssel, amivel eddig inkább dolgom volt, mégis... Ezzel az energiával képes vagyok olyanokra amiről eddig álmodni sem mertem, s sokáig mégsem hallottam még csak a létezéséről sem, pedig a káosz az valóság legalapvetőbb szöveteiben is megtalálható. Mindenesetre is megőrzöm a hidegvérem, s bár most elég közel álltam hozzá, nem szabad engednem a csábításnak és beleesnem a hatalomittasság hibájába, ha azt megteszem azzal a saját végemet sürgetem, méghozzá rohamosan. Mikor feljön a kép azokról akiket keresnünk kell, vetek feléjük pár röpke pillantást. Furcsa társaság, feltűnő kinézettel, úgy ahogy, ebben a világban sem igazán számít semmi feltűnőnek ami fizikai elváltozás, hiszen egyszerűen lehet mutáció, mégis szúrja a szememet mostanság az ilyesmi. Az külön ki van hangsúlyozva, hogy törvényes módon kell kezelni az ügyet, avagy nincsenek halálos áldozatok, számomra pedig ez rendben van, nem érdekem senki halálát sem okozni, nem leszek tőle boldogabb vagy felszabadultabb, ugyanakkor a békémet sem borítaná fel, nem igazán számít, hogy ki él és ki hal, de ezúttal erre külön ügyelni fogok.

* Mágiával kapcsolatban ha valami gyökérséget írok rugdossatok meg skypon, marvel wikiről szedem és próbálom értelmezni.

_________________
Reneszánsz: Árny
X-diák: Matt Lawson
avatar
Árny
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 312
Hozzászólások régi : 22
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 14 Okt. 2013, 08:03

Résztvevők: Jack Kames (Miller „sólyomszeme”), Cletus Kasady (Grendel), George Ethan / Árny (Skarlát Boszi) és Steven Storm (Revans)
Következő körváltás: 2013. október 19. (szombat)

Már Kames is éppen válaszolt volna Cletus kérdésére, amikor Steven megelőzte ebben.
- Legalább a csapat felének van esze – jegyezte meg a tábornok. – Egyébként azért választották New Yorkot, hogy el tudjanak vegyülni a többi alvilági szervezet között. Ha nincsenek az embereink, akik kiderítették, hogy itt vannak, nem is tudnánk róluk.
A következő kérdésre, amit Steven tett fel a fejét megrázta a fejét.
- Ennek a munkának ez a szépsége, mindig maguknál erősebb ellenféllel fognak megküzdeni, olyannal, akiről semmit sem tudnak. Üdvözlöm a szuperhősök világában fiam! Nem tudni, hogy mutánsok-e, sima szuperhumánok, vagy emberek, vagy esetleg más képességgel bírnak.
Ez így elsőre valószínűleg nem lehetett túlságosan lelkesítő a csapat számára, bár pontosan tudták, hogy ezt vállalták a szabadságukért és a plusz erőkért.
- Tíz percük van összekészülődni és összeszedni magukat. Utána indul a helikopter a tetőről, aki nincs ott, az megy vissza a börtönbe, vagy – pillantott Árny-ra. – az ő levadászása a következő feladat. Leléphetnek!
Hangzott el az utolsó parancs és Kames még szalutált egyet majd megfordult és elindult kifelé.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13497
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Árny on Hétf. 14 Okt. 2013, 12:06

Továbbra is a tájat vizslatom, töretlenül, igaz hallgatom közben, hogy mit beszélnek és biztosra veszem hogy van akinek ez szúrja a szemét, de különösebben nem érdekel, hiszen miért kéne, hogy érdekeljen? Amíg a szerződés szerint teszem a dolgomat, addig nem lehet kifogása, abban pedig nem volt leírva, hogy kivel miként kell viselkedni, efféle féregnek pedig nem ismerek el semmit, munkaadó csupán, vagy inkább közvetítő. Osborn sem jobb a szemeimben, de neki kénytelen vagyok tűrni és elfogadni amit mond, ennek viszont nem, így az ésszel kapcsolatos megjegyzésre sem reagálok semmit. Az kicsit kellemetlen, hogy semmit nem tudunk az ellenségről, de számomra valamilyen módon már megszokott, hiszen eddig bármivel kerültem szembe életem során, leszámítva talán a fiatalabb éveimet, azok mind ismereten eredetűek voltak, vagy ha más nem, olyan erőkkel rendelkeztek amiket nem ismertem, leszámítva talán a démonokat, bár azokat is inkább Mephisto jóvoltából tudtam... Heh. Attól függetlenül, hogy valaha az embere voltam, továbbra sem hiszem, hogy oda fogok kerülni halálom után, az én sorsom az, hogy a mágia visszavegyen miután távozom a földről, visszavegyen s a lényem ismét a kozmikus anyag része legyen, mint amilyen valaha lehetett mielőtt kiszakítottak belőle.... Nos, ezt a gondolatot ültették a fejembe, ebbe neveltek, egyértelmű, hogy ebben hiszek s logikusnak is látom, bár a mágia útja sokszor kifürkészhetetlen, de hiszem, hogy megfelelő tudással egyszer egy lehetek ezzel a misztikus erővel, minden csak idő kérdése és persze azon is múlik, hogy mennyi energiát fektetek bele... Sokat fogok, csak adódjon rá időm... Fog. Végül úgy néz ki, hogy mehetünk a dolgunkra, amire ugyan úgy, mint eddig szinte minden másra, nem reagálnék különösebben, csupán csendesen kiballagnék a teremből, de hozzáfűz az öreg egy fenyegetést, miszerint ha nem vagyok ott levadásztat. Ennek a tényére felröhögök, a hangom mélységéből eléggé groteszk módon, végül pedig kisétálok a teremből. Máris szereztem magamnak egy ellenséget, de egy könnyedén eltiporható parazitáról beszélünk éppen, így nem töröm magam a dolgon, nem mintha más esetben aggasztana. Végül csak kilépek a teremből és a lifthez megyek, mivel nincs más dolgom, nincs felszerelésem amit magamhoz kéne venni, dolog sincs amit el kéne tudnom, így nem pazarlom sétálgatásra az időt, az első adandó alkalommal felmegyek a tetőre és annak a lehető legközelebb állva a pereméhez nézem tovább a várost. Őszintén szólva, tetszik ennek a féregkupacnak a látképe, ebbe legalább valamikor munkát fektettek, bár a természeti képződmények, vagy egy hatalmas tájkép ebből a magasságból jobban lenyűgözne de ez sem rossz. Kicsit necces, mert eléggé szeles idefent, a köpenyemet eléggé rángatja a természet ezen ereje, de még ha le is esnék,ami nem valószínű mert annyira nem állok közel a széléhez, plusz eléggé biztosan álok a lábamon, még ha a járás maga kissé fájdalmas is... Szóval ha le is esnék, magának levegőnek a torzításával visszahoznám magam, így igazán nincs mi miatt aggódnom, a képért pedig megéri.

_________________
Reneszánsz: Árny
X-diák: Matt Lawson
avatar
Árny
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 312
Hozzászólások régi : 22
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Cletus Kasady on Pént. 18 Okt. 2013, 22:49

Van abban valami, amit Strom mond, de akkor is fájdalmas hiba, hogy a gyilkolási szakértelmem kihasználatlan marad, na meg persze így sokkal unalmasabb is lesz az egész. Abban azért még reménykedem, hogy káoszba fullad a küldetés, és nem marad más megoldás, mint lemészárolni őket. Talán ha sikerülne valahogy úgy alakítanom a helyzetet, hogy ne legyen feltűnő, hogy miattam sülnek el rosszul a dolgok...
~ Már megint elfelejted, hogy én figyelek rád! Nem fogsz tönkretenni semmit, hanem szépen teljesíted a feladatot, erről gondoskodom. Nem fogok visszaköltözni újabb évekre valami tartályba csak azért, mert te nem tudod visszafogni magad!
~ A francba már veled!
A katona megjegyzésérre nem reagálok. Bár ott van az inger, hogy kitépjem a nyelvét érte, Rögtön érzem, hogy komédiás merevíti is a tagjaimat. Ez a hülye takony, csak a baj van vele! Amikor véget ér az eligazítás, morogva elindulok a tető felé. Lehet, hogy nem kéne odamennem, és hagynom kéne, hogy megpróbáljanak levadászni. Sokkal nagyobb móka lenne ezeket a savanyú barmokat egyenként legyilkolni, mint "törvényesen kiiktatni" egy csapat maffiózót...

_________________
Reneszánsz: Cletus Kasady, Komédiás, a szimbionta, Michael Schuster, Raymond Washington (Becsület)
Végtelen Háború: Joseph Harper/Szabadság Kapitány
Gótika: Cletus Kasady
avatar
Cletus Kasady
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 109
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2012. Sep. 02.

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Steven on Pént. 18 Okt. 2013, 23:00

A válasz megértését Steven csak egy bólintással nyugtázta. Nem tetszett neki hogy az ismeretlenbe dobják le őket bár a helyzet nem volt szokatlan.
- Mint a régi szép időkben. – Jegyezte meg alig halhatóan egy kisebb mosoly kíséretében. A problémát számára nem a feladat és annak körülményei jelentették, hanem a jelenlegi társai, valamint a saját ereje. A régiek sem voltak épp egy jól összedolgozó csapat, de ott mindenki egytől egyig egy megállíthatatlan pusztító gépezett volt, és mivel a pusztítás volt mindig a feladat, így ez ideális is volt. Cletus talán egész jól elboldogult volna ott addig, míg véletlenül el nem taposta volna valaki. Most azonban törvényes úton kell eljárniuk ami azt jelenti hogy mindanyiuknak vissza kellesz fognia magát, és ahhoz hogy így egybe megússzák, össze kellesz dolgozniuk. Az eddigiek alapján pedig ez nem igazán fog menni. Árny egy magányos farkas. Letagadni se tudná, annyira látni rajta, hogy abszolút de nem érdekli semmi és senki. Ő csak a hatalom miatt van itt. Cletus ha tehetné már rég átvágta volna valamennyi ember torkát az épületben köztük Steven-t is.. legalább is megpróbálta volna, de a szimbiótája miatt nála van rá esély, hogy képes lesz az összefogásra. Majd a harctéren kiderül. James magányos farkasnak tűnik, de a katonai tapasztalata miatt talán még vele is lesz a legkisebb probléma együtt dolgozni. Vele inkább az a gond hogy a képessége miatt Steven nem dolgozhat mellette 100%-os teljesítménnyel. Na és itt van Steven is. A nanotikat elvették, Sam-et meg gyógyszerezik amivel bár sikerül visszaszorítaniuk valamennyire a gyilkos ösztöneit, de ez a harci kapacitására is rossz hatással lesz. Mikor végeztek Steven megvárta míg James szalutál, majd utána elengedte magát az addig tartott vigyázzállásból és követte a többieket kifelé. A szalutálást továbbra se hajtotta végre ugyanazon okból amiért korábban sem. Mielőtt még felment volna a tetőn várakozó helikopterhez, még útbaigazítást kért, hogy merre felé vehet magához némi felszerelést, majd ott egy kardot, két dobó kést és egy tőrt vett magához, valamint egy pisztolyt egyetlen tartalék tárral. Steven nem volt mester lövész, de tudta hogyan kell lőni és vész esetén jól jöhetett. Figyelt arra is, hogy a tőr a kések és a kard mind fémből legyenek. Ezen felül még egy golyóálló mellényt is magára vett, de abból inkább csak azt a fajtát, amely csak a kisebb kaliberű fegyverek ellen véd, de cserébe nem hátráltatja annyira a mozgásban a viselőjét. Miután ezzel végzet, felsietett a tetőre, hogy még egy perccel indulás előtt ott legyen.
avatar
Steven
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 505
Hozzászólások régi : 215
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 7. szint - 16 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Steven Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 19 Okt. 2013, 10:40

Résztvevők: Jack Kames (Miller „sólyomszeme”), Cletus Kasady (Grendel), George Ethan / Árny (Skarlát Boszi) és Steven Storm (Revans)
Következő körváltás: 2013. október 24. (csütörtök)

- Igenis uram! – mondta még szalutálás közben Kames.
A többiekkel együtt ő maga is elindult kifelé. Miután mindenki összeszedte a felszerelést, amit vinni akart – reális kereteken belül persze – , Steven megkapta, amiket kért, utána a helikopter tíz perc múlva már várta őket a tetőn és a beszállást követően már fel is szállt. Úgy két órás út következett, egy unalmas utazás át Washingtonból egészen New York legdélibb területére a szigetre. Az út során Kames nem igen szólt a többiekhez önként, nem kezdeményezett beszélgetést, de ha valaki próbált vele beszélni, akkor azokra a kérdésekre örömmel válaszolt és rendesen lehetett vele társalogni, nem próbálta lerázni a beszélgetőpartnerét és kibújni sem a válaszok alól.
A helikopter végül a tengerparton tette le a csapatot, majd a levegőbe emelkedett és távozott innen. A hely eléggé kihalt volt, csak néhány kocogó járt itt, a szél hűvösen fújt, kora délutánra járt az idő. A csapat pedig elindulhatott, hogy a feladatot teljesítse és kinyomozza, hogy az a csapat merre is rejtőzhet.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13497
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Vas. 19 Jan. 2014, 17:50

A Hydra felemelkedése 2: A kígyó mérge epilógusok

Epilógus 1. – Hydra főhadiszállás, ismeretlen realitás
A Hydra hála annak, hogy az embereik ellopták a chipet a SHIELD embereitől végre nekiláthattak annak, hogy a saját hadseregüket tovább építhessék és végre a legújabb robotokat is bevethessék majd a következő fázisban. Az elmúlt hónapokat ezeknek a fejlesztésével, gyártásával töltötték és egy igencsak nagy számú ütőképes sereget sikerült felállítani. A munkájuk jutalmáért Bérmajom egy millió dollárt kapott fizetségül, mivel Hershel és Smiley már régebb óta vannak a „cégnél” és megbízhatónak titulálták őket mind a ketten Strucker báró személyes embereivé lettek előléptetve, Hershel magasabb rangon és ő megkapott minden forrást a Hydra-tól ahhoz, hogy a saját páncélját a lehető leghamarabb befejezhesse, legyárthassa és tesztelhesse. A fejek az igényüket is benyújtották arra, hogy szívesen használnák a Hydra-n belül is ezt és nem kis honoráriumban részesítenék a férfit mindezért.
Amit mindenki tudott, hogy az egyik fej lényegében kivált a társaságból, nem igazán váltotta be Loki fia a hozzá fűzött reményeket, Jörmungand és a helyére egy új eddig főleg az árnyakban mozgott és ténykedett, de Thorhalla és Victor von Doom miatt kellett egy új mágiahasználó. Egy közös helyen, ahol a fejek voltak jelen, illetve a saját személyes embereik, ekkor láthatta Smiley és Hershel is az összes fejet egy helyen mutatta be a saját főnökük az új tagot. Egy gyönyörű kortalannak látszó nő volt az, aki mintha egy fantasy-ból lépett volna elő a ruházata alapján, mint a nagy rivális skandináv istennő.
- Hölgyeim és uraim – mondta Strucker báró a többi fejnek. – Had mutassam be szervezetünk új tagját és egyben fejét is, Avalon jogos úrnőjét, Lady Morgan Le Fay-t.

Epilógus 2. – Washington, Fehér ház alatt, Cabal főhadiszállás
Az Orvgyilkosok Ligájának fenyegetése és hadüzenete célba ért, akik első körben a Cabalnak és főleg Osbornnak intézték mindezt. A Fehér ház alatti biztos bunkerben Osborn ült az asztalnál, mellette Thorhalla tette, mint máskor is a másik két tag a Sötétség Hercege és a kelet-európaiuralkodó pedig holografikus kivetítőn át voltak bejelentkezve. Az utóbbi idő nekik viszonylag csöndben telt és a támadást nem számítva. A kivált Hydra fejről ők is tudomást szereztek, mivel mióta tudtak Jörmungand jelenlétéről Thorhalla végig figyelte a fivérét és így szinte azonnal tudták, hogy kivált, noha az új fej létéről egyelőre nem tudtak még semmit, hogy Loki legidősebb fiát kire is cserélték le. Azt azonban mindannyian tudták, hogy az Orvgyilkosok Ligája kicsoda is valójában, jobban, mint a Hydra. Révén ők a Pokoltűz klubnak hála értesültek róluk és pontosan tisztában voltak azzal, hogy milyen állapotok vannak odakint. Tudták, hogy nem csak nekik fognak hadat üzenni, hanem a Hydra-nak is, ami azonban nekik is jó volt.
- A Társaság már megkapta a hadüzenetet, elpártoltak a régi eszméktől, hamarosan eltűnnek New York színéről és a vámpírok nemzettsége újra tiszta és hagyományőrző lesz – szólalt meg a Sötétség Hercege.
- Az Angyalok a Ligán felül a saját két eltávozott társukat fogják levadászni, az emberek látni fogják, hogy még a dezertáló hazugoktól sem kell tartaniuk.
- S Amerika láthassa, hogy az ostoba halandók mily nagyon rajongnak vezetőjükért – szólalt meg unottan Thorhalla. – A Liga helyett Apokalipszis az, kit le kéne törölni a történelem lapjairól. Őket kell összeugrasztani a Hydra-val, hisz ők azok, kik a mutánsokat megvetik s holtan látnák, s ez En Sabah Nur érdekeit sérti.

Epilógus 3. – Madripoor, az Orvgyilkosok Ligájának főhadiszállása
Lance Harris főbelőtt teste eltűnt az AIMville raktárépülettől, Steven Storm teste sem ért el a kórházba, hanem útközben nyomtalanul eltűnt. A két Osbornhoz tartozó angyal eszméletlen teste a Liga Madripoor-i főbázisának egyik termében feküdt egy asztalon lekötözve. Egy alak ügyködött mellettük immáron órák óta, a testekre egy-egy hatalmas omega jel fel felfestve, ami a szervezetet szimbolizálta. A terem sötét volt, csak a két asztalt világította meg a fény, az árnyakban a sötétben több alak is megmozdult, mire az ügyködő felnézett abból, amit csinált, de nem nézett a sötétség felé.
- Készen állnak? – kérdezte az árnyakból egy mély hang.
- Igen uram, készen állnak, hogy ott döfjék hátba Osbornt és a csapatát, ahol a legjobban fog fájni nekik.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1816
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sandman on Kedd. 28 Feb. 2017, 12:52

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Szervezetek a szervezetlenségben
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Résztvevők:
- Meadow Kerr-Osborne
- Anna Salez
- Karen Grant
- Emberek a dugóban
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Meadow a kinevezése óta főleg arra törekedett, hogy felegye a fonalat. Ennek az első lépése az volt, hogy szenátusi bizottságok és albizottságok zárt és titkosított ülésein kért több forrást és több türelmet az alá tartozó szervezeteknek. Láthatta, hogy bár működgetnek különböző hírszerző ügynökségek ezek azonban a saját anyaszervezeteik által koordináltak inkább, ami hosszú távon valószínűleg káoszt fog szülni. Azt követően pedig, hogy a SHIELD egy elég hosszú időre elhitette a politikai vezetéssel, hogy csak rá van szükség nem tett jót az alkalmazotti gárda önbecsülésének sem, a vezetőség pedig sokkal bizalmatlanabb és tartózkodóbb mint amire számított.
A mai napot is távol töltötte a Tyson Corneri irodájától. A szenátusi irodaházban tárgyalt egész nap. A nyílt költségvetési forrásokat már megkapta, ugyanakkor azok elmentek a személyi állományra és az ismert infrastruktúra fenntartására. Ugyanakkor újra kellett indítani néhány olyan nemzeti programot amik a katonai vagy a polgári hírszerzés fejlesztéseit és operatív munkáját segítenék elő. Erről még tárgyalnia kell s a hajlandóság megvan, maga az összegek és a programok kérdésesek még. Ráadásul olyan érzése támadhatott az elmúlt napok tárgyalásai alatt, hogy nem csak ő lobbizik az albizottságnál forrásokért.
A szenátusi irodaház és Tyson Corner Center közötti alig 30 kilométeres út alapvetően egy órás szokott lenni. Most sem tűnt gyorsabbnak ahogy a dugóban álltak. A Potomac keleti partján vesztegelve ha Meadow kinéz jobbra, akkor pont rálát a Jefferson emlékműre...és a sor nem akar haladni.

...kopp...kopp...érkezik a kopogás Meadow melletti ablakon. Egy szélesen mosolygó arc tűnik fel szinte azonnal. Amikor a nő felfigyel rá és ezt észreveszi, hátrébb lép. Szürke halszálkás öltönyt és nyakkendő nélküli világoskék inget visel. Miután hátra lép, amennyire a másik sávban álló autótól ez lehetséges, felemeli a zakóját mintha szárnyakat formálna belőle és körbefordul. Nincs nála fegyver. Aztán visszalép az autóhoz és vár, hogy beszállhasson.


Ő:


_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
avatar
Sandman
Kalandmester

Hozzászólások száma : 641
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne on Szer. 01 Márc. 2017, 08:20



Meadow Kerr-Osborne
Nemzeti Hírszerzési Igazgató, Vörös Özvegy


Játékostárs(ak) neve: Karen Grant, Anna Salez


//Előzmény: Meadow lakása, Washington//

Az utóbbi hónapok igencsak kemények és fárasztóak voltak Meadow számára. Ha nem lett volna az előző években politikusok és magasabb rangú személyek között, hogy átlássa miként mennek a politikai és egyéb bürokratikus harcok, akkor esélyes, hogy már régen feladta volna ezt. Szerencsére nem így történt, de az elmúlt időszak így is szinte folyamatos lobbizással telt, hogy időt és forrásokat nyerjen magának. Látta, hogy a teljes hírszerzésben markáns változások kellenek, hogy rövid időn belül ne forduljon minden káoszba. Ma is a szenátusban volt és újabb politikai csatározást folytatott megfelelő pénzekért. A tervei megvoltak, hogy miket kell fejleszteni és hova kellenek az összegek. Szinte a nulláról kellett kezdeniük mindent, a legjobb emberek a SHIELD-ben voltak és ők kapták a hihetetlen mennyiségű pénzt is az ENSZ-től, bár ott sokan húzták a szájukat emiatt, akik saját hasonló szervezetet tartottak maguknak, mint a Kínaiak például. A németek még mindig Hydra kézen, még szép, hogy nem támogatták a SHIELD-et… De most nem is ez volt a fontos, hanem az, hogy az elnök által elrendelt és újra feltámasztott szervezetek kellő pénzt kapjanak és talpon tudjanak maradni, fejlődni és jó eredményeket produkálni.
Ha mindez nem lett volna elég, akkor még ott volt a gyanúja, hogy nem csak ő az, aki pénzt akar az albizottságnál, hanem más is lobbizott errefelé, de erre még nem volt bizonyítéka. Tudta, hogy jobban megkell majd az albizottság embereinek tökeit ahhoz, hogy ő kapja meg, amit akar. A tárgyalások után pedig most éppen visszafelé tartott a saját irodájába, már ott kellett volna lenniük, de dugóba keveredtek. Talán mondania kellett volna, hogy a kisebb utakat válasszák, mintsem a legnagyobbakat. A Jefferson emlékmű közelében voltak, jelenleg úgy tűnhetett a számára, hogy soha sem fog visszaérkezni az irodájába. A kopogásra lett figyelmese, egy pillanatra az összes izma ugrásra készen feszült meg, majd meglátta az alakot is, aki kopogott. Végigmérte, amikor hátrébb lépett és mutatta, hogy nincs nála fegyver. Meadow tisztában volt vele, hogy lehetséges, hogy bármilyen más módon is megtámadhatná, hogyha akarná, bármilyen tűvel, vagy hasonlóval, amit az ing, vagy öltöny ujjában. De ahogyan, megbizonyosodott róla, hogy nincs fegyver a másiknál, intett a fejével Karen-nek, hogy nyissa ki az ajtót, hogy a férfi beszállhasson. Ha megtörtént, egyelőre Meadow nem nyújtott kezet a férfinak, csak végigmérte, ha érdekelték volna a férfiak, még jóképűnek is mondhatta volna az illetőt. Arra felkészült, hogy a másik támadni fog, hogy ezen esetben védekezhessen.
- Mi volt olyan fontos, hogy nem várhatott a beszélgetés addig, amíg visszaérek az irodámba? – szögezte egyből a tárgyra térve a férfinak a kérdését. - Nem sűrűn stoppolnak le általában a dugó közepén.

felszerelés:
- Glockja és 2 póttár
- Energiakard
- „Céges” tablet és telefon
- Aktatáska, benne iratok
- Saját hivatali egyenruhája

_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Meadow Kerr-Osborne
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 83
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sandman on Pént. 03 Márc. 2017, 23:48

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Szervezetek a szervezetlenségben
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Résztvevők:
- Meadow Kerr-Osborne
- Anna Salez
- Karen Grant
- Jeff Hewer
- Emberek a dugóban

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

- Hölgyeim...- köszön mosolyogva, mikor beszáll. Kicsit fészkelődik, hogy kényelembe helyezze magát, miközben Meadow kérdőre vonta őt. Aztán néhány másodpercig mosolyogva nézett jobb felfelé, mintha szokná az ülést. Csak ez után nézett Meadowra. - Jeff Hewer vagyok. Tanácsadó. Megkérné missz Grantet, hogy szálljon ki az autóból? Mert nem az irodájába megyünk. Önnek most sokkal fontosabb dolga van...erről majd tájékoztatom, amint missz Grant távozik. Missz Salez aktáit is nagyon jól titkosították, de róla bebizonyították a kutatásaim, hogy létezett mielőtt önnel kapcsolatba került. Olyanban viszont nem bízom, aki ilyen szinten ellenőrizhetetlen. Őt egy kollégám visszaviszi az irodájába, de nekünk hármunknak máshol van dolgunk. Higgye el. Ha itt megtaláltam és még neveket is tudok, érdemes rám odafigyelnie missz Osborne...Kerr-Osborne, elnézést.

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
avatar
Sandman
Kalandmester

Hozzászólások száma : 641
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne on Hétf. 06 Márc. 2017, 07:57



Meadow Kerr-Osborne
Nemzeti Hírszerzési Igazgató, Vörös Özvegy


Játékostárs(ak) neve: Anna Salez és Jeff Hewer


Meadow figyelmesen hallgatta a férfit és persze diszkréten végig is mérte, ez már nála szakmai ártalom volt, hogy egyszer legalább végignéz mindenkit úgy, hogy milyen a testfelépítése, milyen a mozgása, mimikája. Nagyon fiatalon megtanulta, hogyha nem teszi meg mindezt, akkor az az életébe kerülhet, ha olyan közegbe került. Magában nyugtázta, hogy nem bíztak Karen-ben, mert semmit sem tudtak róla. Akkor mégis jól működött a titkosítás, ami valószínűleg dupla is volt, egyrészt az orosz titkosszolgálat és hírszerzés révén, másrészt pedig a sajátjuk. Anna esetében valóban könnyebb dolga lehetett bárkinek, hiszen amerikai volt, és korábban a SHIELD tagja, így az ENSZ-nek is lehetett róla aktája. Mérlegelte a hallottakat, volt benne valami, ha megtalálta és tényleg tudott egyet s mást a testőreiről, akkor valóban érdemelt annyit Hewer, hogy meghallgassa.
- Rendben van – mondta. – Ms. Salez, menjen előre, vegye át a sofőri feladatokat Ms. Grant-től és mondja meg neki, hogy a napja többi része szabad.
Ezek után fordult vissza a férfihoz, ha már látta, hogy Karen kiszállt a kocsiból és beszállt a másikba, amelyikkel a férfi érkezhetett.
- Majd adja meg Ms. Salez-nek a koordinátákat, hogy hova kell mennünk. Mivel Ms. Grant távozott… kíváncsian hallgatom a tájékoztatását Mr. Hewer.
Ahogyan a férfira pillantott, a tekintete is ezt tükrözte, hogy tényleg kíváncsi, ha a férfi tudta róla, hogy szociopata és ennek látta valamilyen jelét a beszélgetés során, akkor nem törte magát amiatt, hogy normális érzelmekkel rendelkező személynek álcázza magát, hanem csak teljes ridegséggel figyelte a másikat és így várta, hogy az beszélni kezdjen.

felszerelés:
- Glockja és 2 póttár
- Energiakard
- „Céges” tablet és telefon
- Aktatáska, benne iratok
- Saját hivatali egyenruhája

_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Meadow Kerr-Osborne
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 83
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sandman on Csüt. 09 Márc. 2017, 11:31

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Szervezetek a szervezetlenségben
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Résztvevők:
- Meadow Kerr-Osborne
- Anna Salez
- Karen Grant
- Jeff Hewer
- Emberek a dugóban

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

- Nagyon köszönöm az együttműködést missz Grant. - mosolyog Hewer kedvesen. Teljesen arányos férfiembernek tűnt, akinek izmai nem feszítették szét közép árkategóriás öltönyét. Azonban rendezett mozgásából látszott, hogy ura testének és gesztusainak. Megvárják a helycserét, majd eltelik néhány másodperc, amíg Karen nézelődött a sorokban. Aztán felvillant néhány fehér szúrófény 2-3 autóval mögöttük, majd a piros-kék jelzés is.
- Engedjük el őket és kövessük a híd végéig, kérem. - mondta Hewer, miközben a mögöttük várakozók is elkezdtek lehúzódni, hogy elengedjék a fekete, rejtett villogókkal rendelkező GMC suv-ot. Az autó megáll Karen mellett és nyílik az első ajtaja. Egy kék-digit mintás férfi száll ki az anyósülésről, majd kinyitotta a nő számára a jobb hátsó ajtót. Aztán miután mindenki beszállt a kocsiba, folytatták az útjukat. A nagy testű autó elől lassan, de biztosan tértek ki mindkét irányba dugóban várakozók, mivel középen közlekednek. Olykor csak centikre húznak el az autóktól.
- A híd után majd csökken a forgalom. Ott majd leválunk a felvezető autóról és a Pentagonba megyünk. - Vár néhány másodpercet, majd gyorsan hozzáteszi. - Hölgyeim, bármelyiküknek van kérdése?

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
avatar
Sandman
Kalandmester

Hozzászólások száma : 641
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne on Pént. 10 Márc. 2017, 08:15



Meadow Kerr-Osborne
Nemzeti Hírszerzési Igazgató, Vörös Özvegy


Játékostárs(ak) neve: Anna Salez és Jeff Hewer


Jó pár dolgot megtudott a férfiról, amíg figyelte, egy pillanatra sem tűnt úgy, mintha aggódna, hogy lényegében tökéletes gyilkosokkal ül egy autóban. Karen beszállt a másik autóba, ettől kezdve a nő nem is foglalkozott vele, bármi is történik, bízott a nőben, hogy megoldja. Hátradőlt kényelmesen az ülésében, főleg, hogy most már nem is kellett sokat várakozniuk a dugóban, mert hála a SUV-nak már megvolt az útjuk kifelé. Anna el is indult a kocsit követve, egészen addig, amíg a férfi utasítása szólt, a híd végén, amennyiben távolabb volt a Pentagon, akkor betáplálta a GPS-be, hogy biztosan oda találjanak, de ha tudta az utat, mert korábban voltak már ott, akkor nem teszi meg ezt, hanem csak emlékezetből vezeti oda a járművet.
Közben Meadow-ban már megfogalmazódtak a kérdések is, az alapokat már elárulta Hewer azzal, hogy hova is mennek. Azaz újabb tárgyalások lesznek, valószínűleg a munkaadójával, és újabb lobbik, szívességek, hogy a nő kapja meg a megfelelő pénzeket. Azonban volt egy valami, amit nem tudott, kinek dolgozott Hewer. Biztosan nagy forrásai és befolyása lehetett, ahogyan jó kapcsolatai is, ha megtalálta őt és tudta azokat is, amiket.
- Kezdhetné azzal, hogy kinek dolgozik – mondta. – Ha poloskák miatt aggódik, nem kell, a kocsi tiszta.
Remélte, hogy választ kap minderre, ha igen, akkor próbált a névhez arcot kapcsolni és az emlékei között kikutatni, hogy ismerte-e az illetőt.
- Illetve örülnék annak, ha még a Pentagonba való megérkezés előtt felvilágosítana, hogy miért is megyünk oda. Nem szeretek sehova sem felkészületlenül érkezni, de ezt bizonyosan tudja rólam Mr. Hewer.

felszerelés:
- Glockja és 2 póttár
- Energiakard
- „Céges” tablet és telefon
- Aktatáska, benne iratok
- Saját hivatali egyenruhája

_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Meadow Kerr-Osborne
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 83
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sandman on Szer. 15 Márc. 2017, 21:11

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Szervezetek a szervezetlenségben
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Résztvevők:
- Meadow Kerr-Osborne
- Anna Salez
- Jeff Hewer

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

- Ó hát ez a legegyszerűbb válasz. - mosolyodott el Hewer - Az ön főnökének...és most épp önnek is. Nem árulnék el többet, mert hát mégis csak azt tudja jól tagadni a nyilvánosság előtt, amiről nem tud. - A mondat végére sem tűnik el a mosoly az arcáról, valamint a hanglejtése sem igen változik. Végig vidám és magas hangfekvésű maradt. Az első lehajtó után tényleg ritkább volt a forgalom és már normális sebességgel tudtak haladni és amúgy sem mentek messze a Védelmi minisztériumhoz. - Ön már nagyon is felkészült missz Kerr-Osborne. Ha nem így lenne, nem ülne itt...kérem a déli kapuhoz menjen missz Salez. - nem fejtegeti a választ hosszabban. A kapunál a földi erők katonái állnak. Első körben tükörrel nézik át az autó alját, miközben egy őrmester megkérdezi az utasok nevét. Egy tableten pötyög valamit mindenkinél, aztán scanneli Hewer belépőjét is. Ezalatt egy kutya is körbeszagolja a gépjárművet. Aztán mehetnek. Nehezen de találnak szabad parkolót. Onnantól Hewer vezeti a két nőt a déli bejárathoz, ahol mindketten kapnak vendég belépőt. Hewer útközben nagyon szívesen válaszol kérdésekre, ha még felmerülnek, majd befordulnak egy kis mellékfolyós, alig néhány négyzetméteres konyhájára.
- Itt kell várakoznia missz Salez. Köszönjük. - mondja majd fordul is ki és kíséri Meadow-ot egy nagyobb tárgyalóba. Amint az ajtó kinyílik vagy egy tucat ember áll fel. Ugyan ennyi néz egy-egy monitoron keresztül. Aztán néhány másodperccel később, már a helyiségen belül és a csukott ajtó mögött.
- Meadow Kerr-Osborne, a Nemzeti Hírszerzés igazgatója...ismerje meg a nemzeti hírszerzés vezetőit. Illetve volt vezetőit, ezt ma döntjük el.

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
avatar
Sandman
Kalandmester

Hozzászólások száma : 641
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne on Pént. 17 Márc. 2017, 00:00



Meadow Kerr-Osborne
Nemzeti Hírszerzési Igazgató, Vörös Özvegy


Játékostárs(ak) neve: Jeff Hewer és az igazgatók


Szóval a főnökük ugyanaz, akkor azonban kissé furcsállta, hogy Osborn nem értesítette minderről, bár bizonyára megvolt a maga dolga és nem tartotta fontosnak. Pedig az lett volna. Arra a részre határozottan bólintott, hogy való igaz, ha nem tud többet, akkor könnyebben tudja letagadni, nem mintha nehezére esett volna érzelmek nélkül megtenni mindezt, vagy másokat manipulálni, játszani velük.
- Ebben teljesen igaza van Mr. Hewer – mondta is ki hangosan.
A forgalom szerencsére tényleg csökkent, amint leértek a mellék útra, Meadow pedig többször kinézett az ablakon, hogy szemlélje a környéket, nem mintha nem ismerte volna. Akkor nézett vissza a férfira, amikor megszólalt. Nagyon merte remélni, hogy úgy van, ahogyan a férfi gondolja, különben bármi is lesz ez az egész, akkor ott fejek fognak hullni. Nem is tudta még, hogy ezzel a gondolattal mennyire igaza lett. Salez vezetett tovább és hamarosan újabb utasításokat kapott.
- Értettem uram – mondta Salez.
Ennek a fényében valóban a déli kapuhoz vetett, ahol átvizsgáláson is átestek. Mind a kettejük nevében, ha megfelelt, akkor Salez mondta be a neveket, ha nem, akkor Meadow is megejtette a sajátjával. Amint a vizsgálatok készen voltak mentek tovább és keresett egy parkolót is. Amint leparkolt, akkor elsőként szállt ki, hogy körbenézzen a helyen, ha biztonságosnak ítélte – miért ne lett volna az – akkor jelzett is a felettesének, hogy ő is követheti. A déli bejáratnál mind a ketten átvették a belépőkártyájukat, majd a konyhánál Salez levált róluk és odabent helyet foglalt, ha tudott, akkor szerzett egy pohár kávét is.
Közben Meadow követte Hewert oda, ahova mentek, egy nagyobb tárgyalóba. Arcról már megismerte, hogy kik voltak ott, illetve kik csak számítógépen keresztül. innen már nem volt nehéz kitalálnia a kísérője nélkül sem, hogy miért is vannak itt.
 - Hölgyeim, uraim! – köszöntötte őket. – Foglaljanak helyet!
Ha megtették, akkor a számára fenntartott székre ő maga is leül, majd ismét Hewer-re pillantott.
- Megtenné, hogy ismerteti a napirendi pontokat? – kérdezte.

felszerelés:
- Glockja és 2 póttár
- Energiakard
- „Céges” tablet és telefon
- Aktatáska, benne iratok
- Saját hivatali egyenruhája

_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Meadow Kerr-Osborne
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 83
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sandman on Csüt. 23 Márc. 2017, 16:26

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Szervezetek a szervezetlenségben
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Résztvevők:
- Meadow Kerr-Osborne
- Jeff Hewer
- Igazgatók, aligazgatók, megbízott igazgatók

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Hosszú órák következtek ami alatt csak akkor tartottak teljes szünetet ha Meadow mosdóba akart menni. Különben a pentagonban dolgozó kateringesek hoztak vizet, üdítőt és péksüteményeket a megéhező és megszomjazó magas rendfokozatú vagy beosztású személyeknek. Hewer a nő bal oldalán foglalt helyet, miután ő elhelyezkedett az ovális asztalfőn. Ezt követően jobbra indulva sorban bemutatkoztak a vezetők és előadták mely ügynökséget vagy programot vezetik.

- Elsőnek egy női Altengernagy kapott szót. Elmondta, hogy ő a Tengerészeti Hírszerző Iroda vezetője. Kormányzati szinten a Védelmi minisztérium alá tartoznak, szervezetileg a Haditengerészethez. A legrégebbi hazai hírszerző ügynökség, aminek elsődleges feladata mára a haditengerészet aktív műveleteivel és jövőben várható kihívásaival kapcsolatos hírigények kiszolgálása. Emellett foglalkoznak a haditengerészet egységeit és bázisait veszélyeztető külső tényezők felderítése és megakadályozása. Mellékes feladatuk a tengerészgyalogsággal karöltve, földrajzi reportok készítése.

- Másodikként egy elektronikusan jelen lévő középkorú férfi mutatkozott be. A monitorról és központi kivetítőről mutatta be a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) maradékát. Kormányzati szinten, közvetlenül az elnök azaz már a Nemzeti Hírszerző Igazgató alá tartoznak, szervezetileg független ügynökség. Jelezte, hogy véleménye szerint túl sok feladatot szerveztek ki korábban a SHIELD javára ami a hírszerzést jelenti, illetve a kétezres évek eleji korlátozásoknál is komolyabban visszaszorították a belföldi információgyűjtés lehetőségeit az ügynöksége számára. Ugyanakkor kiemelte, hogy még mindig ők a legjelentősebb agytröszt és összekötő kapocs a hírszerző ügynökségek között akár polgári akár katonaiakról van szó. Valamint ők rendelkeznek a legjelentősebb külföldi hálózattal az összes ügynökség közül. Feladatuk továbbra is az elnök és a szövetségi kormányzat hírigényeinek kielégítése az általános külföldre vonatkozó információgyűjtés és elemzés, továbbá az USA érdekvédelme a rendelkezésükre álló eszköztárral, valamint az összes többi, klasszikus hírszervezeti tevékenység.

- Harmadikként a Nemzeti Állampolgár védelmi Hírszerző Ügynökség aligazgatója szólalt fel, személyesen. Kormányzati szinten a Külügyminisztérium alá tartoznak, szervezetileg független ügynökség. Az ő feladatuk a tartósan külföldre vándorolt amerikai állampolgárok külhoni tevékenységének feltérképezése és nyomon követése. Emellett kiemelt szerepet kaptak a vízum- és letelepedési kérvényeket beadók hátterének ellenőrzésében is.

- Negyedikként a Vegyi és biológiai ellenőrző és elhárító iroda igazgatónője mutatkozott be és tájékoztatta Meadow-t. Kormányzatilag az Egészségügyi és Népjóléti minisztérium alá tartoznak, szervezetileg pedig a katasztrófa elhárításhoz. Az ő feladatuk nem csak a tömegpusztító biológiai és vegyi fegyverek proliferátorainak ellenőrzése, de a külföldi mutáns szervezetek monitorozása is.

- Ötödikként egy nagydarab fiatal, tengerészgyalogos mutatkozott be a Tengerészgyalogság Hírszerzésétől. Kormányzati szinten a Védelmi minisztérium alá tartoznak, szervezetileg a Tengerészgyalogsághoz. Az ő feladatuk a tengerészgyalogság aktív műveleteivel és jövőben várható kihívásaival kapcsolatos hírigények kiszolgálása. Emellett foglalkoznak a tengerészgyalogság egységeit és bázisait veszélyeztető külső tényezők felderítésével és megakadályozásával. Mellékes feladatuk a haditengerészettel karöltve, földrajzi reportok készítése.

- Hatodikként egy szintén erős testalkatú szárazföldi haderőt képviselő férfi kapott szót, a Védelmi Hírszerző ügynökségtől. Kormányzati szinten a Védelmi minisztérium alá tartoznak, szervezetileg függetlenek. Az ő feladatuk az aktív katonai műveletek összevont hírszerzői támogatása, a rövid-, közép- és hosszú távú katonai stratégiák tervezésének előkészítése és támogatása. Emellett ők tartják a kapcsolatot a szövetséges és partner országok katonai hírszerző ügynökségeivel is és irányítják vagy felügyelik a közös műveleteket.

- Hetedikként egy fiatal nő jelentkezett be a fő kivetítőn. Ő a Nemzeti Térinformatikai-Hírszerző Ügynökség igazgatóhelyettese.  Kormányzati szinten a Védelmi minisztérium alá tartoznak, szervezetileg függetlenek. Az ő feladatuk a különböző katonai és hírszerző műveletek térképészeti és időjárás információbeli támogatása; az információk naprakészen tartása.

- Nyolcadikként egy idősebb nő mutatkozott be, szintén kivetítőn. Ő a Nemzeti Felderítő Ügynökség igazgatója. Kormányzati szinten a Védelmi minisztérium alá tartoznak, szervezetileg függetlenek. Feladatuk, hogy a különböző hírszerző ügynökségek munkáját segítség jelfelderítő módszerekkel. Illetve hogy az ehhez szükséges eszközparkot fenntartsák a világ több pontján, tovább mindent megtegyenek, hogy a hasonló tevékenységtől védve legyenek a különböző a hazai kormányzati szervek.

- Kilencedikként egy idős admirális kapott szót, személyesen. Ő a Nemzeti Biztonsági Ügynökség igazgatója (NSA). Kormányzati szinten a Védelmi minisztérium alá tartoznak, szervezetileg függetlenek. Az ő feladatuk az információk elektronikus úton történő begyűjtése, ezen adatok tárolása, kezelése, elemzése és szükség esetén megosztása a különböző hazai szervezetekkel amennyiben felmerül hír vagy adatigény.

- Tizedikként a hadsereg egy tisztje kapott szót, aki a Hadsereg Hírszerző és Biztonsági Parancsnokságának vezetője.  Kormányzati szinten a Védelmi minisztérium alá tartoznak, szervezetileg a szárazföldi erőkhöz. Az ő feladatuk a fegyveres erők hírszerző ügynökségeinek technikai információszerző eszközökkel való támogatása, az adatok begyűjtése, elemzése és szétosztása. Emellett az idegen, elektronikus és jel úton való felderítés felderítése és meggátlása, továbbá az elektronikus hadviselés megtervezése és kivitelezése.

- Tizenegyedikként a légierő egy fiatal tisztje mutatja be a szervezetét. Ő a Légierő 25-ös egységének parancsnokhelyettese. Kormányzati szinten a Védelmi minisztérium alá tartoznak, szervezetileg a légierőhöz. Feladata mára a légierő aktív műveleteivel és jövőben várható kihívásaival kapcsolatos hírigények kiszolgálása. Emellett foglalkoznak a légierő egységeit és bázisait veszélyeztető külső tényezők felderítésével és megakadályozásával.

- Tizenkettedikként egy fiatal férfi kapott szót. Ő a Külföldi Ügynökök Monitoring Csoportjának igazgatója. Kormányzati szinten a Külügyminisztérium alá tartoznak, szervezetileg pedig a diplomáciai védelmi szolgálathoz. Az ő feladatuk külföldön a harmadik ország diplomatáinak és ügynökeinek monitorozása.

- Tizenharmadikként egy szintén fiatal férfi mutatkozhatott be. Ő a Mutáns Védelmi Hírszerző ügynökség igazgatója. Kormányzati szinten az Igazságügy minisztérium alá tartoznak, szervezetileg pedig függetlenek. Feladatuk hogy felderítsék és megfigyelés alá vonják azokat a nemzetközi csoportokat és szervezeteket, amelyek mutánsellenes tevékenységet végeznek.

- Tizennegyedikként egy idős úriember jelentkezett be monitorokon keresztül. Ő a Nemzetközi Mutáns Megfigyelő Iroda igazgatója. Kormányzati szinten az Igazságügy minisztérium alá tartoznak, szervezetileg pedig függetlenek. Feladatuk hogy felderítsék és megfigyelés alá vonják azokat a nemzetközi csoportokat és szervezeteket, amelyek mutánsbarát tevékenységet folytatnak.

- Tizenötödikként egy középkorú férfi kapott szót. Ő a Partiőrség Hírszerzésének parancsnoka. Kormányzati szinten a Belbiztonsági minisztérium alá tartoznak szervezetileg pedig Partiőrség alá tartozik.  Feladata mára a partiőrség aktív műveleteivel és jövőben várható kihívásaival kapcsolatos hírigények kiszolgálása. Emellett foglalkoznak a partiőrség egységeit és bázisait veszélyeztető külső tényezők felderítésével és megakadályozásával.

- Tizenhatodikként egy idős nő szólalt fel. Ő a Hírszerző és Kutató Iroda vezetője. Kormányzati szinten a külügyminisztérium alá tartoznak, szervezetileg pedig függetlenek. Feladatuk a külügyminisztérium külföldi létesítményeinek védelme, az amerikai diplomaták munkájának védelme és támogatása titkosszolgálati eszközökkel.

- Tizenhetedikként egy középkorú férfi jelentkezett be a monitorokon keresztül. Ő a Terrorista és Pénzügyi Felderítő iroda vezetője. Kormányzati szinten a Pénzügyminisztérium alá tartoznak, szervezetileg függetlenek. Feladatuk, hogy felderítsék és ellehetetlenítsék azokat a pénzügyi forrásokat amikből finanszírozzák a szervezetbűnözői hálózatokat, terroristaszervezeteket és az USA ellen dolgozó NGO-kat.

- Tizennyolcadikként egy fiatal férfi kapott szót. Ő a Nemzeti Hírszerző Iroda parancsnokhelyettese. Kormányzati szinten az Igazságügy minisztérium alá tartoznak, szervezetileg pedig a Drogellenes ügynökséghez (DEA). Feladatuk, hogy a drogellenesek aktív műveleteivel és jövőben várható kihívásaival kapcsolatos hírigények kiszolgálása. Emellett foglalkoznak a drogellenes ügynökség egységeit és bázisait veszélyeztető külső tényezők felderítésével és megakadályozásával.

- Tizenkilencedikként egy idős nő mutatkozott be. Ő az FBI Hírszerző részlegének az igazgatóhelyettesi vezetője. Kormányzati szinten az Igazságügy minisztérium alá tartoznak, szervezetileg pedig a Szövetségi Nyomozóiroda alá.(FBI) Feladatuk, hogy a nemzetközi hálózatukon és kapcsolatrendszerükön keresztül külföldi eredetű információt gyűjtsenek olyan nemzetközi bűnszervezetekről, amelyek az USA érdekeit sértik és/vagy támadják vagy tervezik támadni az ország határain belül vagy kívül.

- Huszadikként egy középkorú nő mutatja be a képviselt ügynökségét. Ő a Hírszerző és Elhárító Iroda vezetője. Kormányzati szinten az Energiaügyi minisztérium alá tartoznak és szervezetileg függetlenek. Ők figyelik a hasadó és hasonló anyagok felhasználását és kereskedelmét szerte a világban és felügyelik a belföldi felhasználást, tárolást.

- Huszonegyedikként egy idős férfi kerül középpontban a kivetítők által. Ő a Nemzetközi Infóhálozati Hivatal vezetője. Kormányzati szinten a Külügyminisztérium alá tartoznak, szervezetileg függetlenek. Az a feladatuk, hogy monitorozzák a föld nagyobb országainak sajtó orgánumait, jelentéseket készítsenek az USA irányában mutatott közhangulatról és ha kell propaganda módszerekkel avatkozzanak közbe.

A bemutatkozások után Hewer lefogta az előtte lévő mikrofont és közelebb hajolt Meadowhoz és fojtott hangon szólította meg.
- Asszonyom, ha gondolja tarthatunk pár óra szünetet, hogy feldolgozhassa a hallottakat és megfogalmazhasson álláspontokat a jövőre nézve.



_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
avatar
Sandman
Kalandmester

Hozzászólások száma : 641
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne on Hétf. 27 Márc. 2017, 00:03



Meadow Kerr-Osborne
Nemzeti Hírszerzési Igazgató, Vörös Özvegy


Játékostárs(ak) neve: Jeff Hewer és az igazgatók


A következő órák valóban azzal teltek el, hogy mindenki bemutatkozott és röviden elhangzott az is, hogy melyik „részleg” miért is felelős. Ezt az egészet valóban lerövidíthették volna azáltal, hogyha Hewer aktákat ad, amiket Meadow átolvashatott volna, mintsem most meghallgatni. Bár tény és való, hogy ennek is megvoltak az előnyei, mert legalább látta az arcokat és azokból egészen sok le is olvasható és sokat elárul az adott személyről. Nem kért a megbeszélés alatt egyszer sem szünetet, anélkül hallgatta végig az egészet. Amíg hallgatta a személyeket, akiket esélyes, hogy egyszer már aktákból úgyis látott és átfutott, szóval közben a fejében igyekezett egyszerűsíteni úgymond „jegyzeteket” készíteni, osztályozni, hogy melyik részlet hova is való, kik alatt vannak.
A CIA-s megjegyzésénél egyetértett, hogy korábban túl sok mindent bíztak a SHIELD-re, ehhez volt is hozzáfűznivalója, ha a férfi befejezte a mondandóját.
- Igen, ez a hiba azóta orvosolva lett – mondta a CIA-snak. – A jövőben nem fog előfordulni, hogy a SIHELD-re támaszkodunk, maximum abban az esetben, hogyha a saját hírszerzési forrásaink nem járnak sikerrel és bízom benne, hogy ilyen eset nem fog előfordulni.
A többi bemutatkozást is végighallgatta, majd az egész végén, amikor Hewer odafordult neki, akkor bólintott, hogy valóban jó lenne mindez, ha a férfi nem mondja ki hangosan, akkor ő az, aki elrendel egy nagyjából három órás szünetet. Ha mindenki kimegy innen, akkor remélhetőleg csak ő és Hewer marad bent, ha nem így lenne, akkor kér egy kisebb irodát ideiglenesen, hogy átbeszélhessék a dolgokat, ha bármelyik megvalósul, akkor gyorsan fejből egy jegyzetet is leír, hogy gyorsan átláthassa egy papíron a dolgokat és ne több mint húsz aktát nézzen fejből:
jegyzetek:
Kormányzati szinten:
- Védelmi minisztérium
- - Tengerészeti Hírszerző Iroda – szervezetileg: haditengerészet
- - Tengerészgyalogság Hírszerzés – szervezetileg: tengerészgyalogság
- - Védelmi Hírszerző – szervezetileg: független
- - Nemzeti Térinformatikai-Hírszerző Ügynökség – szervezetileg: független
- - Nemzeti Felderítő Ügynökség – szervezetileg: független
- - Nemzeti Biztonsági Ügynökség igazgatója (NSA) – szervezetileg: független
- - Hadsereg Hírszerző és Biztonsági Parancsnoksága – szervezetileg: szárazföldi erők
- - Légierő 25-ös egysége – szervezetileg: légierő
- Elnök / a Nemzeti Hírszerző Igazgató
- - Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) – szervezetileg: független
- Külügyminisztérium
- - Nemzeti Állampolgár védelmi Hírszerző Ügynökség – szervezetileg: független ügynökség
- - Külföldi Ügynökök Monitoring Csoportja – szervezetileg: diplomáciai védelmi szolgálat
- - Hírszerző és Kutató Iroda – szervezetileg: független
- - Nemzetközi Infóhálozati Hivatal – szervezetileg: független
- Egészségügyi és Népjóléti minisztérium
- - Vegyi és biológiai ellenőrző és elhárító iroda – szervezetileg: katasztrófa elhárítás
- Igazságügy minisztérium
- - Mutáns Védelmi Hírszerző Iroda – szervezetileg: független
- - Nemzetközi Mutáns Megfigyelő Iroda – szervezetileg: független
- - Nemzeti Hírszerző Iroda – szervezetileg: Drogellenes ügynökség (DEA)
- - FBI Hírszerző részlege – szervezetileg: Szövetségi Nyomozóiroda alá (FBI)
- Belbiztonsági minisztérium
- - Partiőrség Hírszerzése – szervezetileg: partiőrség
- Pénzügyminisztérium
- - Terrorista és Pénzügyi Felderítő iroda – szervezetileg: független
- Energiaügyi minisztérium
- - Hírszerző és Elhárító Iroda – szervezetileg: független
Ezeket figyelte pár percig mielőtt megszólalt volna. Egyelőre nehéz volt úgy tervezni, hogy fogalma sem volt arról, hogy mekkora összeget kapnak a feladatok elvégzésére.
- Csökkentenünk kell a kiadásokat és rendszerezni az irodákat, hivatalokat, hogy jobb, optimálisabb és hatékonyabb legyen a munka – mondta félhangosan.
Oldalra pillantott a férfira, ha itt volt.
- Valószínűleg váratlan meggondolás lesz és egyedi, az összes katonai hírszerzést egy nagy blokkba vonnám, hogy ne külön létezzenek, hanem a Hadsereg Hírszerző és Biztonsági Parancsnoksága alatt. Az egyes hadseregek jelenlegi szervezetei pedig alosztályként működnének együtt a HHBP-n belül, így az ottaniak is betudnának szervesen az adott sereg munkájába szólni. Kevesebb kiadással járna és a legjobb szakemberek maradnának, nem kellene 2-3x árat fizetni… természetesen kell egy tervezet előtte, hogy mindez kivitelezhető. A másik ilyen a mutánsokkal foglalkozó két hivatal, javasolnám, hogy ezt is össze kellene vonni, itt is lehet pénzeket spórolni, ha egy iroda látja el ezeket a feladatokat kettő helyett, egy valamit hiányolok, főleg a 2017-es évek után, meg persze az Örök Birodalom létrejötte után. A Földön kívüli létformákat figyelő szervezetet, hiszen azért belőlük is jó sok van a Földön, nem beszélve a közelmúltban az országunkban felbukkanó „Végsőkről”, az „Örök várossal” az élen, akik nagyjából 65 millió évesek…
Direkt olyan hangszínben mondta, hogy kilehessen olvasni a sorok közül, hogy mennyivel egyszerűbb volt minden, amíg csak emberek laktak a bolygón és nem kellett szuperlényekkel és idegenekkel foglalkozni.
- Mi a véleménye erről? – kérdezte Hewert.

felszerelés:
- Glockja és 2 póttár
- Energiakard
- „Céges” tablet és telefon
- Aktatáska, benne iratok
- Saját hivatali egyenruhája

_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Meadow Kerr-Osborne
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 83
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sandman on Kedd. 28 Márc. 2017, 14:42

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Szervezetek a szervezetlenségben
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Résztvevők:
- Meadow Kerr-Osborne
- Jeff Hewer

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Miután Meadow elrendel egy hosszú szünetet, a monitorokon az egyes ügynökségek logói jelennek meg, majd többen felállnak és elhagyják a termet. A cateringesek és takarítók bejöttek, Hewer pedig egy kis, ablaktalan irodába kísérte a nőt, ahol egy kanapén és egy karosszéken kívül nem sok minden volt. Oda ülhettek le és beszélgethettek egy kicsit. Hewer egy kis, keskeny keretes közel téglalap alapú szemüvege mögül hallgatja végig Meadowt.
- Amikor az elnök kinevezte önt, akkor egy csomó hang ellenezte jöttét. Azt mondták, hogy egy aktív ügynök máshogy gondolkodik, mint egy vezető. Én mondjuk bizakodok. Kérem, gondolkodjon úgy mint egy vezető. - Tart egy rövid szünetet, majd nagy levegőt vesz. - Szerintem ne szervezeti, hanem funkcionális szinten vonjon össze és per vagy szüntessen meg részlegeket, ügynökségeket. Ami a másik dolgot illeti. Nem figyelhetünk meg mindenkit. Miért is tennénk? A hírszerző szolgálatoknak az a feladatuk, hogy a kormányzáshoz szükséges információkat beszerezzék és rendszerezzék; felderítsék a veszélyeket és ha szükséges elhárítsák azokat. Szerintem nem specifikálhatunk egy országra vagy egy nemzetre, népre fajra egy-egy ügynökséget, mert az a drága és antidemokratikus megoldásokhoz vezethetnek.

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
avatar
Sandman
Kalandmester

Hozzászólások száma : 641
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne on Pént. 31 Márc. 2017, 00:00



Meadow Kerr-Osborne
Nemzeti Hírszerzési Igazgató, Vörös Özvegy


Játékostárs(ak) neve: Jeff Hewer és az igazgatók


A szünet elrendelése után ő maga is felkelt és követte Hewer-t a másik irodába, vagyis az inkább csak valamilyen apró társalgó, vagy éppen dohányzó helység lehetett a méreteit elnézve. Még mielőtt indultak volna egy műanyag palackos ásványvizet is magához vett és azzal távozott a fő helységből. A kanapéra ült le és kibontotta a vizet, miután elmondta a saját gondolatait és kérte a férfi véleményét kortyolt bele a vízbe, majd csavarta vissza rá a kupakot. Bólintott a másik szavaira, látta benne az igazságot, ő maga is tudta, hogy a kinevezését nem sokan fogadták kitörő örömmel, pedig sokkal rosszabb választási lehetőségek is fennálltak helyette. Saját magának is volt mondanivalója, hozzáfűzni valója mindehhez.
- De a vezetők nagy hibája, hogy gyakorta elfelejtik, hogy milyen volt terepen dolgozni, már ha dolgoztak egyáltalán – tette hozzá a saját gondolatait.
Szóval funkciót nézve kellene összevonni egyes dolgokat, sok még így sem fedte egymást. Mindenki megfigyelése; igaz, ezt meg kellett hagyni a SHIELD-nek, már ami azt a felét illette, amit a nő maga hozott fel. Bólintott, hogy rendben van és érti, hogy Hewer mire is gondolt ezekkel kapcsolatban.
- Rendben van, akkor vezetőként nézve, teljesen feleslegesnek tartom, hogy három szervezet foglalkozzon mutáns ügyekkel. Egyszerűen pénz pazarlás. Elvenném a feladott a
Vegyi és biológiai ellenőrző és elhárító irodától, ahogyan úgyszintén feloszlatnám a Mutáns Védelmi Hírszerző ügynökséget és a Nemzetközi Mutáns Megfigyelő Irodát. Ezen három egység helyett egy darab ügynökség lenne a célszerű, ami önmagában foglalja össze ezen három „szerepkört”.

Néhány pillanatra elgondolkodott.
- A következő a tömegpusztító és vegyi fegyverek, illetve hasadó anyagok témája. Itt is két teljesen külön szervezet foglalkozik mindezzel. Ez is egy téma kör, így a Vegyi és biológiai ellenőrző és elhárító irodát közvetlen a Hírszerző és Elhárító Iroda alá sorolnám, vagy összevonnám felük.
Itt ismét elhallgatott, hogy átgondolja a dolgokat, majd amint ez megtörtént folytatta.
- Saját magam is többször tapasztaltam korábban, hogy a földrajzi reportok azok, amik igazán gondok. Lehet, hogy olyat kér valaki, ami az adott szervezetnek nincs, így még átfutási idők is vannak, lehetne tovább sorolni. Javasolnám, hogy az egyes hadi részlegeket is át kellene helyezni, össze kellene vonni a Nemzeti Térinformatikai-Hírszerző Ügynökség ezen részlegével, kibővíteni, hogy egy helyen legyen meg minden, egy helyen kezeljék. Sokkal gyorsabbá tenné a munkát, nem is beszélve, hogy a meglévő összegeket csökkenteni lehetne, hogy nem három, esetleg négy felé kell szét osztani, hanem egyetlen ügynökségnek megy csak mindez.
Így elsőre ezek jutottak az eszébe, hogy ezek a legfontosabbak, ahol átcsoportosítások és összevonások kellenének.

felszerelés:
- Glockja és 2 póttár
- Energiakard
- „Céges” tablet és telefon
- Aktatáska, benne iratok
- Saját hivatali egyenruhája

_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Meadow Kerr-Osborne
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 83
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sandman on Szer. 05 Ápr. 2017, 00:12

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Szervezetek a szervezetlenségben
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Résztvevők:
- Meadow Kerr-Osborne
- Jeff Hewer

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

- Nem igazán értem mit szeretne a térinformatikai részleggel. Pont ezzel foglalkozik. Folyamatosan gyűjtik az információkat és folyamatosan frissítik a térképeket. - maga elé mered egy kissé Hewer és belenéz a jegyzeteibe. - Azért van külön tömegpusztító fegyverekkel foglalkozó részleg az egészségügy alatt, mert a biológiához és vegyi anyagokhoz ők értenek. A hasadó anyagokhoz meg a fizikai eszközök ahhoz, akik az ilyen erőműveket is üzemeltetik. - Szinte nem is gondolkodik az utolsó válasszal. - Nekem mondjuk a mutánsok külön megfigyelésével pont az a problémám szakmailag, mint a földönkívüliekkel, az örökkévalókkal...ha ártani akarnak nekünk úgyis látótérbe kerülnek. Szerintem fölösleges rájuk külön erőforrásokat használni.

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
avatar
Sandman
Kalandmester

Hozzászólások száma : 641
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne on Csüt. 06 Ápr. 2017, 00:01



Meadow Kerr-Osborne
Nemzeti Hírszerzési Igazgató, Vörös Özvegy


Játékostárs(ak) neve: Jeff Hewer és az igazgatók


Meadow végighallgatta Hewert, hogy a férfi mit mondott, úgy látszott, hogy nem volt túl specifikus, amit mondott.
- Tudom, de én arra utaltam, hogy külön a katonaságok ne foglalkozzanak ezzel hadsereg szinten, hanem az ő embereiket is átirányítani a térinformatikai részleghez és három külön osztály legyen egy. Ezáltal kiküszöbölhető, hogy a térinformatikai részleg esetleg mind a két katonai részlegtől ugyanazokat az adatokat kapja, mert mindkettő felmér egy-egy helyszínt. Felesleges. Ezért mondom az egy részleget, hogy ők koordinálják az egészet.
A következőre bólintott, hogy azok miért is vannak külön, tudta, de egyben jobban nyomon követhető lehetett volna.
- Szerencsére atombombával és egyéb biológiai fegyverrel a harmadik világháború óta senki sem lépett fel különösebben, voltak a Hydra-nak ugyan mutánsokra ható fegyvereik, de más nem – mondta leginkább önmagának.
Azonban a másik résszel egyáltalán nem értett egyet,
- Nem figyelhetünk meg mindenkit? – kérdezte. – Ezt mondja annak a közel egymillió főnek, vagy inkább a még élő rokonaiknak, akik akkor haltak meg, amikor teljes Austin felrobbant egy mutáns miatt* és mind a mai napig megközelíthetetlen a hely, talán évszázadokig az lesz. Vagy a Chicagóiaknak, akik Apokalipszis lovasai miatt vesztettek el közel háromezer embert. Ha tudtuk volna, hogy Apokalipszis mire készül, akkor a Nemzeti Gárda is beavatkozhatott volna, vagy a hadsereg szuperhumán és mutáns részlege, nem az egész végén az elnök úrnak szégyenkezve kellett Miller és a Bosszú Angyalok segítségét kérnie ellene. Azóta szinte semmit sem tudni az Akkaba Klánról, hogy a Sötét Angyalok rájuk törtek, eltűntek, mint az Angyalok jelentős része.
Nem igazán számított rá, hogy meggyőzik a szavai Hewert, igaz nem is őt kellett meggyőznie, hanem másokat.

* nem tudják, hogy Tyranis volt és, hogy nem mutáns, csak azt, hogy vkik harcoltak és bumm, mutánsok voltak.

felszerelés:
- Glockja és 2 póttár
- Energiakard
- „Céges” tablet és telefon
- Aktatáska, benne iratok
- Saját hivatali egyenruhája

_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Meadow Kerr-Osborne
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 83
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sandman on Csüt. 06 Ápr. 2017, 13:00

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*
Szervezetek a szervezetlenségben
*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Résztvevők:
- Meadow Kerr-Osborne
- Jeff Hewer

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

- Ezeket a kirohanásait jobb ha ilyen zárt szobákban tartja hölgyem. - mondja teljes nyugodtsággal, miközben felállt és keresett egy üres lapot meg egy tollat kereset. - Ön még mindig a hírszerzés, azaz a külföldre irányuló információszerzés feje. Nem a belföldi elhárításé. A szervezetekben dolgozó férfiak és nők mindent megtesznek, hogy felderítsék és elhárítsák a bolygón belüli külföldről érkező fenyegetéseket. Ugyanakkor erre van erőforrásunk. Nem figyelhetünk meg mindenkit. Ráadásul pont a SHIELD miatt eddig korlátozottak voltak a lehetőségeink. Most ön változtathat rajta. - Közben visszatér a foteljéhez és lehuppan. A dohányzóasztalra teszi a lapot. - A térinformatika pedig úgy működik, hogy begyűjti, elemzi és összesíti az információkat. A fegyveres szerveknek vannak emberei akik helyszíneken vannak. Mert műveleteket hajtanak végre. Ők gyűjtik az adatokat. Gondoljon bele milyen zavar lépne fel, ha kivenne hajókat a tengerészet kötelékéből, akik eddig part menti felderítést végeztek a tengerészetnek, mellékesen a térinformatikának. Azt a hajót pótolni kéne a tengerészet számára, ami önnek plusz, kvázi ingyen forrás, de a tengerészetnek extra kiadás. - Előre hajol és néhány betűt kezd el felírni a lapra. - Majdnem elfelejtettem. Van egy külföldi történés, amiben az Államoknak is van,
legalábbis kell lennie érdekének. Vaskos aktájuk van, de egyelőre nem vonnék be kettőnkén kívül más szervezetet, mert diplomáciai bonyodalmakat is okozhat.
- az első leírt szót aláhúzza, majd új szóba kezd. - Ha ön engedélyt ad, akkor megnyithatnánk az ön első, szigorúan titkosított aktáját... - a papírt lefordítja és a nő elé tolja. - ...ugyanakkor ha azt mondja erre most nincs időnk, akkor hagyhatjuk a rendszeren belül végigfutni a kérdéskört.


Papírlap:


Wakanda
Hydra

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
avatar
Sandman
Kalandmester

Hozzászólások száma : 641
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Washington

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

8 / 9 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.