Kira Sign

Go down

Kira Sign Empty Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Szer. 16 Jan. 2013, 19:19

Kira Sign Kiva_the_Mechanic_by_Drunken_Novice
Kira Sign Sexy_mechanic_by_parkleggykorean-d4kioh1
Kira Sign Bet_my_dreams_underground_by_xeneras-d5r1epy

Név: Kira Sign
Egyéb név(i): Kisi
Faj: mutáns alfaj: zseni (technológia terén)
Nem: nő
Jellem: (ember-barát; mutáns-barát; semleges
Személyazonosság: (titkos vagy nyílt)
Születési helye és idő: 2004
Kor: 19
Család: Apa és anya halott, húga Tina eltűnt 2019-ben
Foglalkozás: szerelő saját műhellyel (üzletasszony) és művész
Testmagassága: 170 cm
Testsúlya: 65 kg
Szeme színe: kékes zöld
Haja színe: vörös
Bőre színe: kaukázusi
Különleges ismertetőjel: - (Hacsak az nem, hogy imád pilóta/hegesztő szemüveggel a fején járkálni.)
Repülési sebesség: 50 km/h
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges

Életrajza:
Épp hazafelé tartottam az egyik szomszédtól, nemrég még a kocsiját szereltem és próbáltam életet lehelni a járműbe, ami végül sikerült is. A szomszéd pedig boldog volt és cserébe a szerelésért nem kellett fizetnem, az alkatrészekért amiket tőle kaptam nemrég.
Boldogan és fáradtam sétáltam hazafelé, mikor gyorsan trappoló léptek zavarták meg az éjszakai csendet. Az utca szinte üres volt, csak egy tolvaj futott az utca végében, nyomában egy rendőrrel, aki nem győzte a tolvaj tempóját. Tudtam, hogy amerre futnak, és azt is, hogy tele van a mellékutca üres dobozokkal, mivel nemrég pakoltam ki belőlük az árut. Segíteni akartam a rendőrnek, ezért az egyik közeli fa mögé álltam és onnan kilesve segítettem a rendőrnek. Telekinézis segítségével az egyik dobozt a bűnöző lába elé dobtam, mire az elesett benne. Öröm volt nézni a rendőr elcsodálkozott arcát, majd azt a boldogságot, ami a gazfickó letartóztatása közben ült ki az arcára.
Miután a elmentek, vagyis a rendőr elvezette a tolvajt, én is kiléptem a fa mögül. Bár nem voltam bűnöző mégsem akartam, hogy bárki is rájöjjön, mutáns mivoltomra. Ugyanis a telepatikus képességek használata közben kissé fehér fényben úsztam, így este könnyű lebukhattam volna.
Elégedett mosoly ült az arcomon, miközben hazatértem a lakásomba, ami egyben a műtermem is volt. Letettem a szerszámaimat, bezártam magam mögött az ajtót, majd a festményeim nézegettem. Láttam őket eleget, de valamiért mindig emlékeztettek a múltamra. Egyes állomásaira az életemnek. Főleg egy:
Kira Sign Manhattan_Bridge_by_LinaLightning
Ez volt az első festményem, ami itt készült New Jerseyben, pontosabban Burlingtonban. Ez az emlékem maradt Manhattanről a városról ahonnan jöttem. A városról, melyben éltem, és születtem. A városról, melyben elvesztettem mindenkit.
Fájdalmas volt, de visszaemlékeztem. Tudtam, a múltat el nem törölhetem, de vissza kellett néznem, hogy emlékezzem honnan is indultam.
2004-ben láttam meg a napvilágot Manhattanben. A szüleim nem voltak az elit tagjai, de azért mindent megtettek, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. Képzett szakemberek voltak mind a ketten. Apám elismert tudós volt, anyám pedig művész. Bevallásuk szerint amennyire különböztek találkozásukkor annyira szerették egymást. A szerelmükből pedig megszülettem én, majd három évvel később 2007-ben pedig a húgom Tina is.
Gondtalan gyermekkorunk volt, voltak játékaink, habár nem sok, de azért elvoltunk. Már kis koromban is kíváncsi természetű voltam. Mindig érdekelt, mi, miért és hogyan működik. Ezért gyakran szedtem szét a játékautóimat. (Igen a babázás inkább a húgomat érdekelte mintsem engem) Majd azokat megkíséreltem ismét összerakni. Volt, hogy sikerült, de volt, amikor egészen egyedi kreációk születtek a szerelgetéseimből.
Időről időre persze, meguntam a játékaimat, mint minden kisgyerek és félretettem azokat, de mikor elfogytak a játékok ismét elővettem a régen használtakat. Sokszor szerelgettem őket, vagy ha nagyon unatkoztam átfestettem őket. Imádtam különféle motívumokat festeni a játékaimra, ezt az elfoglaltságot Tina is nagyon élvezte.
Gyakran festettünk együtt, akár papírra, akár játékokra. (az utóbbi esetben újságpapírt tettünk alá, hogy vigyázzunk a szőnyegre)
A család gyakran töltötte együtt a hétvégéket, mindig terveztünk valami programot, hogy együtt lehessen a család. Az életünk csodálatosnak tűnt, egy apró tényt leszámítva. A szüleim elfelejtették közölni, hogy nem vagyunk emberek. Erre akkor jöttem rá, mikor 12 évesen véletlenül levertem anya kedvenc vázáját, persze mindenki arra gondol, hogy állj meg.
És megtörtént a csoda, a váza megállt a levegőben. Én odaugrottam és a kezem a váza alá tartottam, ami csak lebegett.
- Ez meg hogy lehet?
Kérdeztem magamtól, és mivel már nem gondoltam (koncentráltam) a vázára, az egyenesen a kezembe pottyant így megúsztam én is és a váza is. Letettem a vázát az asztalra, majd megpróbáltam felemelni távolról, először nem akart menni, de aztán csak megmozdult, majdnem le is esett, de sikerült ismét megmenteni.
A történtek után odamentem a szüleimhez és kérdőre vontam őket. Akik elárulták az igazat és kértek, hogy ne áruljam el Tinának. Nehezen, de végül mégsem mondtam el a húgomnak mi is történt velem.
Mikor megkérdeztem a szüleim, hogy játszhatok -e más mutáns gyerekekkel is, akkor nemmel feleltek. Én csak duzzogtam egy sort, mire odaadták a napi újságot.
Elszorult a szívem mikor láttam a cikket: Az AIM újabb regisztrálatlan mutánsokat ártalmatlanított.
Anya és apa, elmagyarázták, hogy ők sincsenek benn a rendszerben, mert nem akarták, hogy az életüket megfigyelés alatt töltsék, minket pedig, mint embereket jelentettek be, ezért amíg senki se tud a képességeinkről, addig nem fognak minket zargatni. Tudomásul vettem hát a tényt, amit ha a szüleim nem mondtak volna el, akkor biztos megkíséreltem volna a saját fajom béliekkel való találkozást.
Ezek után apa segített fejleszteni a képességeimet, mint kiderült az övéit örököltem. Persze a szabadidőmben fejlesztettem magam is, de végig figyeltem arra, hogy titokban maradjon, ami nem volt könnyű, mivel világítottam a képesség használata közben. A képességem gyakran úgy fejlesztem, hogy miközben apa szerelt, (sokszor javította a környékbeliek járgányait mellékállásban) én az alkatrészeket a telekinézéssel adogattam.
Teltek az évek és már egész jól bántam a képességeimmel, bár még bőven volt mit tanulnom. A képességeket ugyan titokban tudtam tartani a külvilág előtt, de a húgom előtt már nem tudtam. Fél évvel azután, hogy megkaptam a képességeimet, Tina rám nyitott miközben gyakoroltam. Látta a fényben úszó testemet és egy repülő könyvet, ami mikor benyitott a földre pottyant. Így hát őt is be kellett avatnom a családi titokba, amit hihetetlenül jól fogadott (mivel én finomabban adtam elő, mint nekem a szüleim anno.) inkább csak féltékeny volt, mivel nála nem jelentkeztek képességek, ami a későbbiekben sem változott. (tudtom szerint)
Teltek a hónapok, és az évek, a családi életünk boldog volt, addig a bizonyos szörnyű napig.
2019-ben aztán beütött a ménkű. 15 éves voltam, épp a suliból sétáltam hazafelé, nem történt az úton semmi különös, de valamiért olyan rossz érzésem volt. Nem tudtam megmondani pontosan miért, de éreztem, hogy valami nincs rendben.
Hazaértem, majd beléptem a házba. Meglepődtem, mikor nem találtam otthon senkit. Végigjártam a házat, de nem találtam otthon sem a szüleimet sem a húgom. Majd halottam, hogy beleléptem valamibe, lenéztem és mikor megláttam miben is állok, kisebb sikolyt hallattam. Vér volt az, igazi vér, még meg sem alvadt, annyira fis volt. Két kis vértócsa volt a földön, de sebesültek, vagy holtestek sehol sem volta. Egyre rosszabb gondolataim támadtak, ezért befutottam a szobámba, kipakoltam a táskámból a sulicuccot, majd belepakoltam néhány cuccot, köztük egy pulcsit, meg a spórolt pénzem. El akartam menni a húgom elé a suliba, de mielőtt kiléptem volna az ajtón, csöngettek. Kinéztem az ajtólesen, egy magas férfit pillantottam meg, aki egyenruhát viselt és valami kitűzőt.
Kinyitottam résnyire az ajtót, de az fenn hagytam a biztonsági láncot, nem akartam, hogy bejöjjön, csak tudni akartam mit akar tőlem.
- Kira Sign?
- Igen?
- Az Új Hajnal gyermek otthontól jöttem. A húgáért már egyik kollégánk elment az iskolába.
- Mi nem vagyunk árvák!
A kifakadásomra, persze egy árnyalattal kedvesebben szólt hozzám, de ez már semmit sem változtatott a helyzeten.
- Sajnos a szüleid, ma életüket vesztették, mert nem voltak hajlandóak együttműködni az AIM-mel. Kérlek nyisd ki az ajtót!
- Nem!
Ekkor fakadtam sírva, nem akartam árvaházba kerülni, így inkább felkaptam a családi fotót a pultról és vállamon a hátizsákkal kirohantam a hátsó ajtón. Mire a férfi betörte az ajtót én már messze jártam. Futottam, ahogy csak tudtam, közben pedig a könnyeim csak úgy záporoztak és behomályosították az utamat. Szerencsémre a járdán ahol futottam nem volt senki, csak a szél aki buzgón szárította könnyeimet. A szél volt az egyetlen biztos pont és társ az életemben, mivel elvesztettem a szüleimet, a húgomat, mindent. Mindössze csak pár dolgom maradt az életemben: táskám a tartalmával, a fotó az emlékeimmel, a szél a társamként és a remény egy új kezdetben.
Kisvártatva megérkeztem egy szemétdombhoz, nem volt ott senki, egyedül voltam a sok lom között. A lomok közt megpillantottam néhány roncs autót is. Mivel esteledett, felvettem a pulcsimat, majd bemásztam az egyik kocsi hátsó ülésére. Ott összekuporodtam és sírtam, életemben nem sokszor tettem ezt meg, de most a könnyek egyszerűen nem akartak abbamaradni, végül álomba sírtam magam. Reggel arra ébredtem, hogy miközben megfordultam belerúgtam a kocsi lábrészénél heverő szerelő dobozba. kissé fájdalmas ébredés volt, de felkeltett az biztos. kinyitottam a ládát, a tartalma szinte hiánytalan volt. Kinéztem a kocsironcs ablakán (vagyis inkább a helyén) majd érdekes ötlet körvonalazódott az agyamban.
- Mi lenne, ha építenék egy motort és eltűznék innen? Sokszor láttam apát szerelés közben, hátha sikerül, de hova is mehetnék? Árvaházba biztosan nem akarok.
Választ nem is kellett sokáig várnom, mivel a kocsi oldalzsebében találtam egy térképet, ütött-kopott volt ugyan, de azért használható.
- Lássuk mire emlékszem földrajzból! Itt van Manhattan. Ha el akarom felejteni a múltat, akkor el kell hagynom New-Yorkot. Lássuk csak... New Yersey. Még viszonylag közel is van. El kell jutnom Burlingtnba, ha jól emlékszem New Yersey ezen részén lehet legkönnyebben munkát találni. Vágjunk bele.
Futott át agyamon a gondolatmenet, majd a táskába raktam a térképet, pontosan a családi fotó mellé, majd a pulcsit is visszaraktam a táskába. Ezek után szemügyre vettem részletesebben is a szerszámos láda tartalmát, majd miután kivettem belőle mindent amire szükségem lehet, elkezdtem dolgozni egy motorroncson, ami árválkodva feküdt a lomtengerben.
Órákon át szereltem, mire roncs alkatrészekből összeállítottam egy működőképes motort, amihez még egészen teli benzintartályt is találtam. A romok közt találtam egy karcos sisakot is, de azért felvettem azt is a biztonság kedvéért.
Kira Sign Drag_bike_by_partists-d3hkxny
Mikor elkészültem a művel, hátamra kaptam az utazótáskámat, majd jogosítvány nélkül ugyan, de elindultam kifelé a városból, el a távolban magasodó New Jersey felé.
Hosszú órákon át robogtam a mellékutcákon át mire eljutottam a hídig amin keresztül végre eljuthattam Jersey-ig. Bár a jogosítványom nem volt, meg mégis úgy vezettem az éjszakában akár egy gyakorlott motoros. A motor párszor lefulladt, de a magammal hozott szerszámokkal sikerült kiküszöbölnöm a hibákat. Néhányszor meg is álltam út közben, hogy tankoljak, meg persze, hogy vegyek valami ennivalót.
Végül reggelre eljutottam a célomig. Fáradt voltam, de nem érdekelt, tudtam, hogyha nem találok valami állást, egyhamar akkor végem. Elrobogtam az egyik autószervizig ahol, kiröhögtek, mikor állást kértem.
De amikor megmutattam a motoromat Áronnak, a szerviz tulajdonosnak leesett az álla. Csak annyit bírt kinyögni:
- Hogy bírtad ezt te összeszerelni, szinte minden része más motorokból való. És milyen szép munka. Ez a motor jó árat megér.
Nem sokat teketóriázott, látva a munkám, alkalmazott és egy napot dolgoztam nála. Javítgattam az elromlott szerkezeteket a műhelyben és az elromlott motorokat.
A nap végére beájultam az egyik motor mellett. Másnap reggel meglepődtem mikor egy ágyban ébredtem fel. Áron az ágyam szélén ült és várt, egészen olyan volt mint egy nagyapa aki a beteg unoka ágyánál ül, bár köztünk egyáltalán nem volt semmilyen rokoni szál. Megkérdezte mi történt velem, majd én elregéltem neki, hogy kerültem oda hozzá.
A tulajdonos megsajnált és mivel ilyen jó munkát végeztem a minap megállapodást kötöttünk: Én neki dolgozom, nem is olyan rossz fizetésért és ott alhatok nála az egyik vendégszobában.
Én persze elfogadtam az ajánlatot és ezentúl ott dolgoztam nála a Polihisztor Műhelyben. Remekül ment a munka és a tulajdonosnak feltűnt, hogy milyen jól bánok a díszítő elemekkel, mindig mikor valaki átfestésre/alakításra hozta hozzánk járművét szinte kivétel nélkül mindnek kitaláltam az ízlését. Néha vettem a fizetésemből egy-egy vásznat meg festéket, hogy kiélhessem művészi fantáziámat is. Idővel gyűlt a pénz. Én pedig eladtam a motoromat és saját házat vettem magamnak, amelyben be tudtam rendezni a saját kiállítótermemet is, ami tele volt a festményeimmel. Egyre gyakrabban szervezhettem kiállításokat is, amit az állam is támogatott, persze a munkát a műhelyben így sem hanyagoltam el.
Egyik nap a tulajdonos azzal a hírrel állított be, hogy nyugdíjba megy, és elköltözik Európába az unokáihoz. Azt hittem ezen túl nem lesz állásom, de tévedtem, az üzletvezető felajánlotta, hogy megvehetem tőle a műhelyt kedvezményes áron, mivel örülne, ha biztos kezekben tudhatná élete munkáját.
Nagyon örültem az ajánlatnak és el is fogadtam, így már egy saját műhellyel is rendelkeztem a művészterem mellett.
Két alkalmazottat foglalkoztattam a műhelyben: Gabriellát és Petert, akik szorgalmasan dolgoztak a műhelyben így akár azt több napig is rájuk mertem bízni.
Gabit pedig néha megbíztam, hogy a kiállításaimat is vezesse le, miközben távol vagyok. De én sosem lazsáltam a távollétemben, mindig valami elfoglaltságom volt, amiért távol maradtam. 6 hónapja vezettem a műhelyt mikor már úgy éreztem elég pénzt gyűjtöttem már. Elhatároztam, hogy megkeresem rég nem látott húgomat és szárnyam alá veszem. Elhatározásom után, sorra jártam a különböző árvaházakat a húgom után kutatva,(mert időközben elfelejtettem az árvaház nevét, 4 év alatt nem is csoda) de mire megtaláltam a keresett helyett, már elkéstem. Az egyik nevelő közölte, hogy már adoptálták, de azt nem árulták el, hogy ki volt az és hol lakik. Ezek után nem tudtam mit tenni, haza utaztam és a bánat elől a munkába és a művészetbe menekültem, ezek után a képeimben tükröződött egyszerre a boldogság és a bánat. Az öröm, hogy Tina jó kezekben van és a bánat, hogy valószínű soha többé nem látom drága húgocskámat.
A hosszas emlékezésem vége szakadt és én ismét a valóságban voltam. A magam koszos módján. Gyorsan lezuhanyoztam, majd lefeküdtem aludni. Másnap reggel pedig tele voltam energiával, nem árt az eszem a múlton, csak a jelenre koncentráltam. Ügy éreztem tennem kell valamit, valami szokatlant. Így reggeli után egy hátizsákkal felszerelkezve elindultam bóklászni a városban.

Képességei: Telekinézis, a képességet aktiválva fehér fény veszi körbe, a képességével képes 100kg-os súlyig tárgyakat lebegtetni és mozgatni. Erőteret tud létrehozni mely a kisebb kaliberű fegyverek ellen képes védelmet nyújtani fél percig megfelelő koncentráció mellett, viszont ez annyira lefárasztja, hogy utána órákig képtelen ismét használatba venni a képességeit.
Ugyanakkor képességeit használva képes 50 km/h-s sebességgel repülni. Képes Telekinetikus csapásokat mérni ellenfeleire, ezzel hátralökve őket, ha pedig egyetlen pontba koncentrálja, akkor feszítő erőt létrehozva sebesülést is képes okozni

Szakértelmei: fejlett technológiai és műszaki ismeretek, művészi hajlam

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Nem

Megjegyzések: Tess Gordon hívott meg.



A hozzászólást Kira Sign összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 16 Jan. 2013, 21:34-kor.
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Thorhalla Szer. 16 Jan. 2013, 19:24

Elfogadva így már. Beleszerkesztettem az előtöribe a képeket megcsináltam, hogy látszódjanak.
4200$ kezdőtőkét kapsz, még írj egy adatlapot és mehetsz utána játszani.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kira Sign Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Szer. 16 Jan. 2013, 19:44

Név: Kira Sign
Lakás/Létesítmény: New Jersey/Burlington/Hajnal Művészteremben
NJK: Tina Sign (X-diák, aki a húgom), Gabriella és Peter Smite (alkalmazottaim)
Foglalkozás: Polihisztor műhely tulajdonosa(üzletasszony) és szerelője; Szabadidejében művészkedik, az alkotások, pedig ki vannak állítva a lakásán, mint egy művészteremben.
Munkahely: Hajnal Művészterem (otthonában); Polihisztor műhely
Pénz: 4200$
Bevétel/hét: 2000$(műhely) +300$ (művészeti támogatás az államtól)
Eszközök: műszaki és művészi kellékek minden mennyiségben
Felszerelés/fegyverek: műszaki és művészi kellékek minden mennyiségben
Vállalat: Polihisztor Kft; Hajnal Művészterem
Szövetség: -
Törzshely, ahol megtalálható: A munkahelyein, vag megtalálhatod a Burlington Mallnál.
Ismertebb szövetséges: még nincs
Ismertebb ellenség: még nincs

Össz kreditek: 4(alap)+1(III. íróverseny 3. helyezéséért.)+2(2. szint elérése)=7
Felhasznált kreditek: 1,5 (nagyobb műhely/bolt,művészteremmel és lakással az emeleten) + 1 (Gabriella és Peter Njk-k)= 2,5 kredit
Fennmaradó kreditek: 4,5 kredit.

*Köszönöm. Amúgy hozzászólásaim számát alul kis számmal jelezzem? Vagy valahol máshol kell?[i]


A hozzászólást Kira Sign összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 18 Feb. 2013, 22:13-kor.
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Thorhalla Szer. 16 Jan. 2013, 19:47

Nem kell jelezni őket , számolja a rendszer magától.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kira Sign Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Cerebro Pént. 15 Feb. 2013, 00:05

Az íróversenyen elért 3. helyezésért eredményed 1 kredit.

_________________
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
XMR wikipédia - minden egyhelyen a megszokott wikipédia elrendezés szerint
Fórumon kívüli elérhetőségek - minden más XMR érintettségű oldal, topsite stb
Discord chat szerver - az oldal új chat központja, ahol szinte mindig sokan fenn vagyunk
Tutorialok - az oldal újításainak listája linkekkel, hogy mi hol található
Sith és Jedi archívum - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az Little SW-vel kapcsolatban!
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Pént. 15 Feb. 2013, 17:33

Köszönöm és gratulálok a többi versenyzőnek is. Very Happy

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Hétf. 18 Feb. 2013, 22:13

+2 pont szintlépésért

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Vas. 24 Márc. 2013, 22:29

Írnék egy kis bővítést.

Az oldalon Danny Long vezette magánkaland során sikerült egy kis önkéntes rendőri akciót lebonyolítani, melynek során sikerült rács mögé juttatni egy uzsorást.
Ezt a kalandszálat 9 hete kezdtük el írni ezért gondolom nem baj, ha az ez alatt összegyülemlett fizetéseket hozzáírom Kira számlájához.
Pénz: 4200$(alap) + 9x2300$=24900$
Bevétel/hét: 2000$(műhely) +300$ (művészeti támogatás az államtól)
Ismertebb ellenségek: Carlos Alvarez (latin uzsorás)

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Kedd 02 Ápr. 2013, 23:03

+2 kredit szintlépésért

Össz kreditek: 4(alap)+1(III. íróverseny 3. helyezéséért.)+2(2. szint elérése)+2(3.szint)=9
Felhasznált kreditek: 1,5 (nagyobb műhely/bolt,művészteremmel és lakással az emeleten) + 1 (Gabriella és Peter Njk-k)= 2,5 kredit
Fennmaradó kreditek: 6,5 kredit.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Szomb. 03 Aug. 2013, 00:23

+2 kredit szintlépésért(4.szint)

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Vas. 25 Aug. 2013, 23:58

képességfejlesztés:(-2,5 kredit)

Az eddigieken felül:
Már képes 300kg-ot is megemelni az akaratával. A repülési sebessége pedig 150 km/h-ra nő.A pajzsa pedig most már kardoktól és puskáktól is védelmet nyújt 5-6 körig. Persze ha sorozattűz éri az idő csökken. Ha pedig használja a képességét továbbra is kéken világít, de most már csak a keze.

fennmaradó kreditek: 6 kredit

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 26 Aug. 2013, 08:57

Elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kira Sign Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Kedd 29 Okt. 2013, 13:10

3/4 éves bővítés: Smile

Kira műhelyéhez egyik nap egy Ausztál férfi (Chris) érkezik, akinek egy régi gyújtógyertyára van szüksége a terepjárójához. Szerencséjére, a műhelyben megtalálható a megfelelő alkatrész és Kira el is kezdi beszerelni azt, de befejezni már nem tudja, mert fegyverlövések hallatszódnak az utcáról.
Két négertől származik a hang akik Christ keresték, be akarnak menni Kira műhelyébe, hogy ott keressék a férfit, de az még mindig a kocsija mögött lapul. A nő nem akarj a őket beengedni, ellenben megpróbálja Christ menteni azzal, hogy a férfit telekinetikus képességével az épület mögé húzza. Ezzel csak az volt a probléma, hogy megfeledkezett arról, hogy képessége használata közben úgy világít mint egy emberi karácsonyfa. A két néger ugyan elhúz mikor ezt meglátják, de megfenyegetik Kirát, hogy ezt még megbánja. A nő hátra megy Chrishez és kifaggatja a történtekről. Kiderül, hogy a férfi tartozik egy uzsorásnak, mert az segített neki átjutni Amerikába. Azonban nem kis összegről van szó, amit nem tud fizetni, ezért is jöttek rá a "kedves" behajtók. Kira megsajnálja a srácot, és mivel személyessé vált az ügy, a titka végett, elhatározza, hogy Chrissel együtt elmegy az uzsoráshoz, hogy elrendezze az ügyet. Mielőtt indulnának, Kira egy diktafont dug a cipőjébe, hogy felvehesse a beszélgetést és felhívja Petert, akinek az apja rendőr, hogy felkészüljenek az érkezésükre az uzsorásnál tett látogatás után.
Kira nagy bátran tárgyalt az uzsorással, akivel elhitette, hogy átvállalja Chris tartozását, azért hogy a férfi későbbiekben az ő műhelyében dolgozzon. Alvarez(uzsorás) bevette a dolgot és a rosszul megmotozott Kira diktafonja minden szót felett, ami ott elhangzott. A beszélgetés után a páros a rendőrségre és Alvarez rács mögé kerül.
A páros elégedetten szétválik és hazamennek.
Eltelik 3 nap. Ezalatt minden békésnek tűnik. Aaron Morgan meglátogatja Kirát, hogy egy régi Land Roverhez karburátort találjon. Meg is találja az említett alkatrészt, de ekkor megszólal a csengő és egy rendőr érkezik, a páros figyelmesen hallgatja a rendőrt, aki figyelmeztetni jött Kirát, mivel Christ meggyilkolták, Alvarez szabadlábra került és nagy valószínűséggel ő lesz a következő célpont.
Sajnos igaza lesz és nemsokkal később valami betöri az emeleti ablaküveget, majd az ajtót kilöki a helyéről, ami telibe találja a rendőrt. Az ajtó mögött egy félig kígyótestű mutáns áll, akivel már emberi alakban találkozott, az Alvarezzel való megbeszélésen. A mutáns Kira felé tart. Aaron és Kira támadásba lendülnek, e különösebben nem tudnak nagy sebet ejteni a mutánson menekülőre fogják a dolgot. Kira karja megsérül, mikor kijutnak a házból, a négerek kezdenek el lövöldözni rájuk, a páros beszáll Aaron kocsijába, majd elhajt a helyszínről.
Aaron a lakására hajt, ahol ellátja Kira sebét, majd elmennek a Hell on Whellbe, hogy ott Találkozzanak az Aaronnal szövetséges banda egyik tagjával. A Bandaháború kirobbanásáról beszélgetnek, meg arról, hogy a Burlingtoni Alvilági ügyek Átterjedhetnek Sussexre is, mert Aaron is belekeveredett akarata ellenére az ügybe.
A beszélgetést az a rendőr zavarja meg aki Kirát jött figyelmeztetni. Nem tudni miért, de rájuk támad, de a párosnak sikerül kimenekülni, a kocsiban azonban újabb meglepetés várja őket Halálárny képében. A nőt azonban sikeresen lefegyverezik, Aaron rögtön vinné is az örsre, de Kira elengedi, hogy üzenjen vele Alvareznek: "Szálljon le róluk"
Úgy tűnik ez volt a jó lépés, mert a nő ígéri, hogy üzenni fog és elteleportál a helyszínről.
Aaron egy hotelhoz vezet ahol az éjszakát töltik. Aaron a kanapén, Kira az ágyban alszik.
Reggel üzenetet kapnak, hogy este jöjjenek az elhagyatott palackozó üzemhez, ha le akarják zárni az ügyet. A páros így is tesz, de még kihasználják előbb az utolsó napjukat és elmennek strandolni. Este mind a ketten megjelennek a találka helyszínén. Alvarez azonban nincs egyedül egy csapat nehézfiút is magával hozott. A páros észrevehetően nagy túlerővel állt szemben. Alvarez felajánlja nekik, hogy csatlakozzanak a bandájához, lévén eddig nem tudta őket kinyírni és mert Kirának köszönheti, hogy feljebb lépett az "alvilági ranglétrán".
A párosnak nincs választása, vagy csatlakoznak vagy meghalnak. Így hát nem szívesen de csatlakoznak. Az elkövetkező hónapokban Kira a pénzmosásban kell hogy segédkezzen a szervezetnek, Aaron pedig mint szállító és illegális autóversenyző tevékenykedik náluk.
Eltelik több mint fél év mire Kirát végre külföldre engedik, ez idő alatt megtanult franciául is és mivel csak ősszel jutott el odáig, hogy nyaraljon ezért Párizsba utazott első osztályon.
Azonban ott sem minden fenékig tejfel. Rögtön az első napon ártalmatlanít egy táskatolvajt, valaki követni kezdi, és zárásként két rendőr beviszi az őrsre és benn tartja éjszakára, mert használta a mutáns erejét és ezt egy detektor érzékelte.

adatlap frissítés:
Név: Kira Sign
Lakás/Létesítmény: New Jersey/Burlington/Hajnal Művészteremben
NJK: Tina Sign (X-diák, aki a húgom), Gabriella és Peter Smite (alkalmazottaim) Gina Sign/Jinx (unokatestvér Shield ügynök)
Foglalkozás: Polihisztor műhely tulajdonosa(üzletasszony) és szerelője; Szabadidejében művészkedik, az alkotások, pedig ki vannak állítva a lakásán, mint egy művészteremben.
Munkahely: Hajnal Művészterem (otthonában); Polihisztor műhely
Pénz: 4200$+ 41(hét)x2300$ +(Alvareztől kapott pénz tagként, de ezt annak vettem, hogy nem kell fizetnem a műhely újjáépítését és a párizsi utat)=98.500$
Bevétel/hét: 2000$(műhely) +300$ (művészeti támogatás az államtól)
Eszközök: műszaki és művészi kellékek minden mennyiségben
Felszerelés/fegyverek: műszaki és művészi kellékek minden mennyiségben
Vállalat: Polihisztor Kft; Hajnal Művészterem
Szövetség: -
Törzshely, ahol megtalálható: A munkahelyein, vagy megtalálhatod a Burlington Mallnál.
Ismertebb szövetséges: Aaron Morgan, Alvarez(ha annak lehet venni)
Ismertebb ellenség: még nincs

Össz kreditek: 4(alap)+1(III. íróverseny 3. helyezéséért.)+2(2. szint elérése)+2(3.szint)+2(4.szint)=11
Felhasznált kreditek: 1,5 (nagyobb műhely/bolt,művészteremmel és lakással az emeleten) + 1 (Gabriella és Peter Njk-k)+ 1,5(Gina Sign/Jinx, teljes jogú NJK)+1 Gina Sign LAkása a Shield negyedben)+ 2,5 (képeségfejlesztés)=7,5 kredit
Fennmaradó kreditek: 3,5 kredit.


A hozzászólást Kira Sign összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 29 Okt. 2013, 13:30-kor.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Thorhalla Kedd 29 Okt. 2013, 13:13

Számold át a krediteket újra, nem vontad le az összesítésből a 2,5 kredit képességfejlesztést.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kira Sign Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Kedd 29 Okt. 2013, 13:26

Javítva. És bocsi. Embarassed

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Pént. 15 Nov. 2013, 21:12

+2 kredit (5. szint eléréséért)

Össz kreditek: 4(alap)+1(III. íróverseny 3. helyezéséért.)+2(2. szint elérése)+2(3.szint)+2(4.szint)+2(5.szint)=13
Felhasznált kreditek: 1,5 (nagyobb műhely/bolt,művészteremmel és lakással az emeleten) + 1 (Gabriella és Peter Njk-k)+ 1,5(Gina Sign/Jinx, teljes jogú NJK)+1 Gina Sign Lakása a Shield negyedben)+ 2,5 (képeségfejlesztés)=7,5 kredit
Fennmaradó kreditek: 5,5 kredit.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Vas. 15 Jún. 2014, 18:28

+2 kr(6. szintért)
Össz. kreditek: 14(szintek)+1(íróverseny 3. hely)=15 kr
elköltött:7,5 kr
maradék:7,5 kr

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Hétf. 11 Aug. 2014, 20:20

Éves bővítés(Tudom jó hosszú lett XD ) :

Kira Párizsi útja igen mozgalmasra sikerült. Még börtönbe is került egy éjszakára, amiért fellökött egy táskatolvajt. Persze az esetről nem került feljegyzés, de azért eléggé kellemetlen volt a szituáció. Az út során többször is követték őt és az út végén derült ki végül, hogy Alvarez egyik embere volt az. A Bíborember bizalmát pedig megszilárdította az út során lévő viselkedése, így ezek után szabadabban mozoghatott a nő. Az egy év alatt sok minden történt főleg alvilági ügyek. A svéd pénzmosó helyeket kezdett el támadni, ezért Kira felkészült arra, hogy őket is célba vehetik, de szerencsére ez nem történt meg. a védelem érdekében azonban Kira beavatta alkalmazottait és egyben legjobb barátait, a mutáns létének titkába is. Egy hét durcázás és veszekedések után pedig ismét helyreállt a rend. Legalábbis a műhelyben, az más kérdés, hogy később Yerseyben volt egy mágikus robbanás, amit a távolból ők is láttak.
Az eltelt év alatt Kira több új festményt is készített és egyre többször volt kiállítása a galérián. Valamint megtanult még 1 idegen nyelvet, a németet.


adatlap módosítás:
Pénz: 4200$(alap) + (9+67)76x2300$=179.000$ A maffia ügyek miatt felezve tehát az új összeg.: 89.500$
Bevétel/hét: 2000$(műhely) +300$ (művészeti támogatás az államtól)
Ismertebb ellenségek: Carlos Alvarez, Orvgyilkosok Ligája


A hozzászólást Kira Sign összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 12 Aug. 2014, 10:22-kor.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Thorhalla Kedd 12 Aug. 2014, 07:39

Elfogadva, de mivel nem egyeztettél a staffal, hogy a maffiás ügyednek mi lett a vége mondom a következményeket:
A maffia nem fog így békénhagyni, főleg nem az, akikkel összekerültél. A cégedet továbbra is pénzmosodának használták, a bevételed felét elvitték minden hónapban védelmi pénznek, így a bevételd felezd le. Azzal, hogy kiálltál a nagyvilág elég és kiállítást nyitottál a lapulás helyett hasztalan lettél az Orvgyilkosok Ligájának, így feldobtak félig hamis dolgokkal a rendőrségen. A rendőrség letartóztatta a 2 dolgozódat, ők éppen sikkasztás, zsarolás, bűnpártolás, bűnrésszesség miatt előzetesben vannak, a céget a rendőrség lefoglalta és bezárta. Kira pedig szökésben van és 500.000 dolláros vérdíj került a fejére.

(Ami az Avalonos kalandot illette a páncélos és sárkányinvázió is volt, nem csak egy robbanás.)

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Kira Sign Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Csüt. 09 Okt. 2014, 23:25

+2 kr(7. szintért)
Össz. kreditek: 16(szintek)+1(íróverseny 3. hely)=17 kr
elköltött:7,5 kr
maradék:9,5 k

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Kira Sign Szomb. 17 Jan. 2015, 12:55

- 1,5kr(Juna Carter NJK)
Össz. kredit: 16(szintek+1(író verseny 3.hely)=17kr
elöltött kr: 9kr
maradék: 8kr

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Kira Sign Sexymechanicbyparkleggy Kira Sign Girloffantasybymanofins Kira Sign Jinx_by_fazie69-d6o4rki Kira Sign Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Kira Sign 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Laura Slyen Pént. 20 Márc. 2015, 18:43

+2kr(8.szint)
Össz. kredit: 18(szintek+1(író verseny 3.hely)=19kr
elöltött kr: 9kr
maradék: 10kr

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Kira Sign He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Kira Sign 5000_Thanks_by_Mallemagic Kira Sign Mudch0 Kira Sign Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Kira Sign Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Kira Sign __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Kira Sign Empty Re: Kira Sign

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.