San Francisco

3 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Danny Long Pént. 08 Aug. 2014, 16:16

Mielőtt még kimennénk a kapitányság elé, Vos kiadatja a körözést Jacksonra, ami logikus lépés. Én jobban el voltam foglalva a Rachellel való beszélgetés feldolgozásával, hogy ilyen eszembe jusson, de a vámpír szerencsére jobban itt van fejben. Viszont miután kiadja az utasítást, meglepetés ér, ugyanis már fél perce körözik. Gammerék sem tétlenkedtek ezek szerint, Jackson pedig nem tüntette el valami jól a nyomait.
- Meglepően erős nő volt, bár volt benne valami dívaszerű. - mondom félig magamnak, félig Vosnak. Nem tudom mennyire érdekli a dolog.
Miután elszívtam a cigimet, felhívom Gammert, aki hamar fel is veszi. Közben közelebb intem Vost, és kihangosítom a telefont.
- Hello, Gammer ügynök! - üdvözlöm. - Beszéltem a hölgy lelkével. A neve Rachel Moonstone. A kikötőben egy stand-upot forgatott éppen, amikor megjelent a producere és régi barátja, Jason Jackson, és kijelentette a stábnak, hogy nem hajlandó többet fizetni nekik. Az az utolsó emléke, hogy miután mindenki hazament, Jason várt rá. A fickó a Celestial érkezése óta nem volt önmaga. Viselkedése is megváltozott, de a külseje is. Bőre szürke lett, szemei pedig vörösek. Megszállottá vált, Rachel szerint úgy viselkedett, mint aki valamit akar, amit nem kaphat meg. Arra nem emlékezett, hogy pontosan miket mondott neki, de biztos, hogy vallási dologról beszélt, és a Celestial ébredéséről. Mivel előttünk adták ki Jacksonra a körözést, gondolom maguk is eljutottak hozzá? Van valami egyéb, amit tudnunk kéne?

- Üdv, Gray ügynök! Köszönöm hogy értesített, én is tájékoztatni akartam, amint itt végeztünk. Nálunk is vannak fejlemények. Megvizsgáltuk a helyszínt, de ott nem találtunk semmit. Szerencsére a mutánsaink szimata elvezetett minket az áldozat, az ön által is emlegetett Rachel Moonstone raktárába. Ott bent megtaláltuk a stúdiót, ahol forgattak és még pár érdekes nyomot. Több részlet is utal arra, hogy a városban lévő Celestial is nagyban kötődik az ügyhöz. A raktárban készült felvételeken láttuk és azonosítottuk is ezt a bizonyos Jason Jackson nevű producert, tökéletesen illik rá az ön leírása is. Egy fémtárgyat is találtunk, ami szintén a Celestialhoz köthető és valószínűsíthetően a producertől származik, aki jelenleg az első számú gyanúsítottunk is. Egy furcsa fémszag lengi körül a helyszínt, a fémdarabot és a gyanúsítottat is. Én és a társaim azonnal indulunk a producer lakására, amint itt végeztünk. Önt arra kérném, ha lehetséges vizsgáljon meg korábbi áldozatokat is. Ha nekik is közük volt ehhez a producerhez, akkor talán van egy sorozatgyilkosunk. Ha nem, akkor egy egész szektával lehet dolgunk. Az elkövető vagy elkövetők talán a Celestial felébresztésén fáradozhatnak, erről még nem tudok biztosat mondani, de a lénynek köze van a gyilkosságokhoz, ez teljesen biztos. Talán a producer lakásán találunk valamit, amitől okosabbak leszünk. Amint végeztünk a gyanúsított lakásán és nincs jobb nyomunk, szeretném megvizsgálni azt a Celestialt közelebbről is. Csatlakozhat hozzánk bármikor, ha úgy érzi a rendőrőrsön már nem tud mást kideríteni. Szükségünk lehet a szakértelmére, bármit is találunk a gyanúsított lakásán vagy a Celestial körül.
Úgy tűnik, valóban sok közös pont van abban, amit sikerült megtudnunk, de vannak egyáltalán nem jelentéktelen dolgok, amiket ők nem találhattak meg, és olyanok is, amik számomra maradtak rejtettek. Sok részletre kérdeznék rá, és azt a fémtárgyat is mihamarabb megvizsgálnám, de most csak a leglényegesebbekre szorítkozom. Jackson lakásának átkutatásával és a korábbi áldozatok meginterjúvolásával valóban előre juthatunk. Azokat, akik régebb óta halottak, egy fokkal nehezebb lesz megtalálni, de ha a testük megvan, meg tudom oldani.
-  Rendben, meglátom, mit tehetek, igyekszem beszélni régebbi áldozatokkal. Az viszont biztos, hogy szekta van a dolog mögött, nem ez a kérdés. Inkább az az izgalmas, hogy Jackson közös pont-e az áldozatok között, vagy esetleg mindegyiküket valamelyik ismerősük ölte meg? Jelentkezem, ha találtam valamit, maga is szóljon, ha helyzet van! Azelőtt mindenképp hívjon, hogy a Celestialhoz menne, ott szüksége lesz mágikus támogatásra.
Nem igazán lelkesít az a gondolat, hogy egy alvó Celestial közvetlen közelébe kelljen mennem, de van egy ennél sokkal rosszabb verzió: egy éber Celestial. És ahhoz, hogy ezt elkerüljük, jó eséllyel meg kell látogatnunk majd az alvót.

- Egyet értek, ha Jason Jackson a közös pont, akkor könnyebb a helyzetünk, mert csak egy sorozatgyilkosunk van. De ha ez a befolyás több emberre is kiterjedt és mindenki gyártja a maga áldozatait, akkor ez a szekta rendkívül veszélyes lehet. Főleg, ha tényleg a Celestial felébresztésén fáradoznak. Nem is tudom mi lenne abból. Jó lenne, ha nem is derülne ki. Előbb Jackson lakását nézzük meg, utána ha nincs jobb ötletünk, indulunk az Álmodóhoz, ahogy szokták még nevezni azt a lényt. Ha oda megyünk, akkor azonnal hívom. Kiadtam a körözést Jacksonra, ha talál még új szektásokat, rájuk is adjon ki, hátha a rendőrök ráakadnak valamelyikükre, aki elvezethet minket a többihez. Bármi más van, hívjon nyugodtan, én is hívom, ha van valami új. Miután végeztünk, leteszem a telefont, és elindulok befelé. Elsősorban a kórboncnokot keresem, de bárki más is megfelel, akinek köze van az ügyhöz.
- Vannak még bent régebbi áldozatok? - kérdezem. - Ha vannak, kérem mutassák meg nekem a testeket, ha nincsenek, szeretném megtudni, hogy hol találhatom meg őket. Ja, és infókat is szeretnék róluk, legalább a nevüket és az arcképüket, illetve azt, hogy hol és pontosan milyen körülmények között találtak rájuk. Ez megkönnyíti a kapcsolatteremtést, és megspórol nekem pár fölösleges kört a kikérdezés során.
Remélhetőleg hozzá tudok még férni legalább egy testhez. Ha csak temetett halottak vannak, a sírjuk is jó hely lehet a kapcsolatteremtéshez, úgyhogy jobb híján ez a verzió is megfelel. Ha választ kapok a kérdésemre, Voshoz fordulok:
- Sajnálom, hogy nem tudom nagyon bevonni a nyomozása ebben a fázisban, de a halottak létsíkját csak a voodoo beavatottjai képesek látogatni. Viszont amíg én ezzel foglalkozom, szeretném megkérni valamire. Nem tudom milyen irodalomhoz van hozzáférése, de ha tud, hasznos lenne, ha szerezne valami anyagot a különböző elmeirányító módszerekről. Olyat keresünk, ami a Jacksonon látott tüneteket produkálja, és valószínűleg a Celestialokhoz kapcsolódik. Vagy esetleg már van is elmélete, hogy miről lehet szó?

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Darren Cain Pént. 08 Aug. 2014, 21:22

Bár az ajtó zárva volt az indián nő viszonylag hamar ajtót nyitott. Igaz, először csak résnyire. Helyes viselkedés, de azzal egy kicsit elrontotta, hogy szinte rögtön utána behívott az otthonába. Nem helyes viselkedés, ha bántani akarnám, már régen megtehettem volna. De mindegy, most szerencséje volt.
- Igen, biztonságtechnikával. James Friedrich, örvendek a szerencsének! - mutatkozok be a nőnek. Ez a név mostanra tökéletesen elég lesz. Nyilván nem ő az emberem, de attól még lehet köze az esetekhez. Akár potenciális áldozatként, vagy elkövetőként. Jobb lenne többet megtudni.
- Szerencsére a modern technológia már lehetővé teszi, hogy olyan csendes riasztókat szereljen fel, amik nem háborgatják se az Ön, se az édes állatai nyugalmát. - kezdem el a mondandómat. Szerencsére nem vagyok biztonsági cuccokkal házaló ügynök, így gyorsan az engem érdeklő dolgokra koncentrálok.- Sok fajta csomagunk van, ami különböző szintű kockázat alatt álló házakhoz szoktunk rendelni. Ha nem bánja feltennék pár kérdést a környékről, hogy pontosan meghatározhassuk, hogy milyen csomag passzol Önhöz. - ha megengedi akkor elkezdem.- Volt mostanában bármilyen bűntény a környéken? Milyen gyakran lát ön, vagy a szomszédja gyanús alakokat és idegeneket? Gyakoriak a betörések? Háborgatták már önt, vagy valamelyik szomszédját vallással/vásárlással/koldulással idegen a környéken?- az utolsó kérdés a gyilkosságok rituális mivoltára irányul, plusz így bármilyen gyilkos könnyen az áldozat közelébe férhet. Egyenlőre csak ennyi kérdést teszek fel és várom a válaszait.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Terry Pént. 08 Aug. 2014, 22:03

Egy ideig még ment a szag követése de a végére értem a nyomnak a taxi állomás közelében. A kocsiktól, kocsiknál már nem lehetett érezni az illatát. Valószínű, hogy a taxi ami elvitte nem jött ide vissza vagy nem taxival ment. Mármint azért elég sok opciója van a civil közlekedésen kívűl mint például elreppen,levitál vagy hasonló vagy csak "egyszerűbben" teleportációval is távozhatott. Alapból nem modnanám, hogy egy ilyen forma tudna beszerezni feltétlen hasonló eszközöket de van valami köze a celestialhoz és az egész ügy egyre érdekesebb is. De egyre rosszabb érzést is sugároz magából.
A telefon beszélgetést csak csendben halgatom. Nem hiszem, hogy bármit külön hozzá kell majd fűznöm a dologhoz és úgy is érzem miközben megy a beszélgetés mert mindenen végig mennek az ügynökök. Hálás is vagyok, hogy kihangosította a telefont így nem kellett egyrészt elmondania se ismételve az egészet nekem meg  így tisztán átjönnek az információk is amink van. Vannak is ütközések az infóing között. Átfedések inkább. A producert említiette a nő lelke vagy mi. Ez azért még nagyon furcsa. Mármint nincs sok jogom ítélkezni mikor két méteres farkasemberré tudok átváltozni és kissebb kamionokat tudok "hajigálni" de ez a szellemekkel való suttogás gondolatától azért feláll a szőr a hátamon. Mármint halottak lelkei.... Hihhetetlen egy dolog. Legalábbis számomra. De mindenképpen hasznos a szitunkban azt meg kell hagyni.
A beszélgetés és a telefonhívás is véget ér. Én gondolkozok, hogy mit kéne tenni. A legjobb ötletem az a lakása lenne a producernek így elsőre de más is megfordul a fejemben.
- Az a fém-valami celestial darabot azt önökhöz viszik ugye Gammer ügynök? - kérdezem meg tőle még mielőtt elmenne taxszist faggatni. - Lehet, hogy valami szerkezet az nem csak egy darabka fém.
Én látok benne rációt. Mármint nem igazán szoktak az emberek ilyen formában színt váltani csak úgy és ismerősöket döfködni. Kultisták ide vagy oda azért ez vagy nagyon rég megy vagy valamit használtak a fazonon. Mármint mégis csak ilyesmi van a lovasokkal is csinálva, a technológia használva rajtuk vagy mi.
Aztán amikor elmegy  Gammer a taxisok felé azért követem arra. Megdörzsölöm az orromat miközben vissza változik emberivé teljesen. Az utolsó dolog amit érezni akarok az egy taxis kocsijának a hátsó ülése. Mert, most komolyan, ki akarná azt érezni így. Milliószor jobb a szaglásom úgy mint az emberiként szóval nagyon remélem, hogy nem akarja végig szimatoltatni velem majd a taxikat belűlről az ügynök.
Terry
Terry
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 820
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : AIMVille lakórészek

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 09 Aug. 2014, 00:01

Résztvevők: Darren Cain, Peterson Gray, Termina Alusia / Terry, Jack Gammer és Casper Vos
Következő körváltás: 2014. augusztus 13. (szerda)

Peterson megtudja, hogy a legtöbb testet már kiadták a családoknak, sokat eltemettek, de voltak, akiket hamvasztottak. Az aktákat megkapja ennek ellenére fényképekkel és nevekkel, illetve címekkel és még a temetők címe parcellákkal is benne volt, hogyha erre is szükség lenne a későbbiekben. Szerencséjére volt még egy test itt bent, egy hajléktalan idős férfi, ő is azért volt bent, mert nem volt családja, se senkije és az önkormányzat intézi majd a temetést, ha vége a nyomozásnak. Az idős úr Andreas Leopold Washington volt. Félig amerikai, félig francia állampolgár, egy veterán, akit elfelejtett az állam és így az utcára került. Az ő teste igencsak leamortizált állapotban volt, a sérülés a fejen ugyanaz, mint Rachel esetében is. Csak át kellett egy másik terembe menni, ahol már hideg volt, mert ott tárolták a férfit. Ha Peterson kapcsolatba próbált vele lépni, akkor sikerült igencsak hamar.

A taxi társaság diszpécsere nem tudott segíteni, egyébként sem adhatnak ki semmilyen információt az utasaikról, ahhoz újfent bírói végzés kellene, de nem valószínű, hogy megadnák. Azonban JJ lakcíme publikus volt, így ezt akár az internetről is ki lehetett nézni. A netes dolgok szerint családja nem volt, egyedülálló volt és a pletykák szerint meleg, bár manapság ez már nem botránkoztatott meg senkit. A lakcím egy külvárosi címet jelzett, Terry és Gammer akár taxival is mehettek, de ha beszóltak a rendőröknek, akkor ők is kivitték a párost a megfelelő helyre. Egy sorház egy háza volt a külvárosban, kellemes és csendes környék, messze a tengertől, pont a tengertől átellenes oldalon. A környéken semmi gyanús nem volt látható, ellenben Terry idekint igencsak erősen érezte azt a szagot, amit a városban is követtek. Ezenfelül csak egy bárt jelöltek az adatok, hogy ott szokott megfordulni, de a hely zárva volt, mert a múlt héten ott is volt egy gyilkosság.
San Francisco - Page 3 The-painted-ladies-of

A nő láthatóan megnyugodott, hogy Darren azt mondta, hogy nem fogja az állatokat zavarni a riasztó. A kérdéseken elgondolkodott.
- Az utóbbi időben vannak az a gyilkosságok szerte a városban – mondta. – Az egyik néhány sarokra volt innen, de semmi másról nem tudok. Idegeneket? SF belvárosában vagyunk, ha naponta több ezer turista nem fordul meg erre, akkor egy sem. De igen, szoktak gyanús alakok is lenni. Odakint az utcán pedig sok a zsebtolvaj és olyan, akik átverik a turistákat, de itt a házban még betörés sem volt szerencsére.
Az utolsó kérdéseken elgondolkodott.
- Igen mindig vannak házalók, akik el akarnak mindenfélét adni, illetve Jehova tanúi is gyakran járnak a házba, az egyik idős hölgy a szektájuk tagja.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
San Francisco - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Danny Long Hétf. 11 Aug. 2014, 22:37

A kapitányságon továbbra is tökéletesen dolgoznak a kezem alá, és ezt nagyon értékelem. Hamar megtudom, hogy a testek többségét már kiadták a családoknak, de minden adatot megkapok ezekről a személyekről, még a temetői parcellaszámukat is. Nem megyek még azonban ki, hiszen egy holttest még maradt. Egy meglehetősen szomorú sorsú idős úr az, akinek mivel nincsenek rokonai, nem is volt kinek kiadni. A legkézenfekvőbb az, hogy vele beszéljek először. Azt még megkérdezem, hogy hol és milyen körülmények közt találták meg a testét, majd lemegyek a hullaházba. Elég kellemetlen a hűvös, de amikor a holtak síkján vagyok, úgyse fogom érezni, szóval nem igazán foglalkozom vele. Kérek hát megint egy széket, és miután kényelembe helyeztem magam, kimondom a szavakat, amik átsegítenek a túloldalra. Szinte semmi erőfeszítésbe nem kerül, hogy megtaláljam a férfi lelkét és kapcsolatba lépjek vele. Ő elég régen halt meg, úgyhogy abból indulok ki, hogy már tisztában van a helyzettel. Ha mégsem, akkor remélem, hogy ő is van olyan erős, mint Rachel volt. Végtére is egy veterán, valószínűleg többször készen állt már a halálra.
- Üdv, Mr. Washington. - köszöntöm. - A nevem Peterson Gray, és a halála ügyében nyomozok.
Tartok egy kis szünetet, hogy megemészthesse a dolgot, és kérdezhessen ha akar, majd folytatom.
- El tudná mondani nekem, hogy mire emlékszik a halálával kapcsolatban?

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Dumb Kedd 12 Aug. 2014, 01:41

Kicsit fura helyzet ez így a sráccal. Kint állunk és hallgatózunk egy telefonba, miközben Gammerral próbálja megvitatni az eddig megtudottakat. Az én teóriáimmal nem zavarja össze, ami csak egy kicsit bátja az érzékeny lelkemet. El is gondolkozom, hogy beleszólok, de nem akarok belekavarni a lassú folyásba. Ők sok újat nem tudnak meg, fel is merül bennem, hogy talán elszaladhatnék hozzájuk. Talán tudnék segíteni nekik, hisz az ő oldalukon nincs "mágikus támogatás" ahogy Peterson fogalmazott. De megnyugtatom magam a diskurzus folyamán, hogy erre nincs szükség. Fontosnak érzem magam itt és nem kéne megerőltetnem magamat ennyi szünet után. Rég nem voltam már terepen, nagyon rosszul járhatnék.
Meg valamiért ez a szellemvilág dolog a fejembe a fojtogatós önkielégítés mellett ékelte be magát a fejembe. Szinte biztos vagyok benne, hogy elkélhet egy kontroll a szobában. Ki tudja mikor sül el visszafele vagy mikor vész el a szellemvilágban, ilyesmik. Veszélyes dolog ez a mágia és ma talán kevésbé emlegetik, mint a mi időnkben. Emlékszem mikor még csak úgy örültek, hogy villódzás és borzongás volt és akkor mindenki boldogan örvendett, hogy érzékenyek vagyunk. Bennünk van az a különleges valami ami rengeteg szerencsétlenben is megvan. Csak az ő szájukba nem rágta poros, öreg tekercseket és ahelyett kint mászkálnak a napfényben.
Elkalandoztam.
Szóval:
- Leginkább az avatár választás alkalma ugrik be, esetleg az ünnepekhez kapcsolatos "ősök szellem vendégelés" vagy az önkéntes öncsonkítás a felemelkedés érdekében. A szekta profilja egyelőre egyiket sem zárja ki. Illetve a celestial sem szűri az információkat. Túl keveset tudunk erről a fajról és a működésükről. Végülis a céljaik sem igazán felfogható emberi tudattal. Nem tudom megszokni azt a pozíciót amiben varázsol.De meg ne szakítsa miattam, csak kicsúszott. Kussban vagyok! - Kicsit a végén hadarásra váltok, választ sem várom csak a végén tényleg elcsendesedek és ismét a google felé nyúlok. Lehet leszedek egy új nyelvórát, manapság hanyagoltam a művelődést.
avatar
Dumb
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 27
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Terry Kedd 12 Aug. 2014, 21:51

Kis beszélgetés a taxisokkal nem sok infót ad nekünk legalábbis semmi extrát mert ami igazán érdekelt most minket valószínűleg az az, hogy hol lakott a forma amit meg is tudtunk. Mint kiderült nem igazán volt titkos az, hogy merre lakik az alak.
El is mentünk oda ezek után, taxival/rendőrautóva ahol a lakása volt JJ-nek. A szaga az alaknak csak úgy terjengett a házánál. Nem is csoda, hisz itt lakik. Bár így legalább biztosan itt lakik és nem csak valami kamu lakás a fotósoknak vagy ilyesmi, hanem tényleg itt tölti a munkától távol levő idejét.
Szép kis környék volt amire érkeztünk. Nem mondom sokba is fájhat egy ilyen lakás. Én csak álmodozhatok ilyenről a kis apartmanomban. Bár igazán nem is tudom, hogy laknék-e ilyen környéken. Megy  a nagyarcság meg a nagyzás ezerrel. Meg mindenhol ugyan annyi milis fű és hasonló hülyeségek lehetnek.
De vissza az érdekeltségek felé a nyomozóhoz fordulok át a lakás előtt.
- Kell valami papír, hogy bemehessünk vagy csak próbáljuk meg a régi mótszert és csöngessünk, hátha?
Egyszerű vagyok ezen a téren. Igazából ki tudja lehet, hogy itthon van meg minden és csak lesz egy nehéz beszélgetés vagy nincs itt akkor meg engedélyt kérünk aztán bemegyünk. Bármi is legyen megvárom, hogy mire jut, mit mond Gammer, hogy mi legyen. Mégis csak ő itt a professzionális. Nagy gondba lennénk ha fordítva lenne. Mármint tényleg nagyba mert jelen pillanatban a legbrilliánsabb ötletem az a csengetés.
Terry
Terry
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 820
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : AIMVille lakórészek

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Jack Gammer Szer. 13 Aug. 2014, 05:59

Jack Gammer Naplója - 10. Bejegyzés - Dátum: 2025. június 30.

Tulajdonképpen nem állíthatom, hogy az ügy nem megy gördülékenyen. Persze, nem egy egyszerű ügy, de soha senki sem állította, hogy ilyennel lesz itt dolgunk, sőt. De így belegondolva azt sem állíthatom, hogy az ügy nem bontja ki magát szépen lassan. Vagy nem bontjuk mi ki szépen lassan. Vagy nem bontja ki az Univerzum szépen lassan. A lényeg, hogy akármennyi zsákutcába is kerülünk, mindig van valamiféle új szál, új nyom, új ötlet, ami alapján indulhatunk tovább. És amíg nem akadunk meg véglegesen, addig a dolgok gördülékenyen haladnak. Lassan, de biztosan összeállnak a kirakós darabkái. Itt-ott vannak kellemetlenségek, üres foltok, megfejtésre váró részletek, de már bőven előrébb voltunk, mint amivel indultunk. Persze a körülbelül semmiről nem nehéz előrelépni. Most azért már volt valamink. Elég kusza, foltos, bonyolult valamink, de már volt. Ez is valami.

Vissza tehát a történethez. San Franciscóban voltam, egy X-Men-WAND-SHIELD csapat tagjaként nyomoztam egy rituális gyilkosságsorozat kapcsán. Sok minden kiderült már itt tartózkodásom alatt. Többek között az is, hogy a csúnya híresztelésekkel ellentétben a helyi rendőrök bizony jól végzik a munkájukat, ismételten le a kalappal előttük. Ami pedig az ügyet illeti, mint már említettem, haladnak az események a maguk tempójában. A rendőrőrsön hamar kettévált amúgy is kicsiny csapatunk, míg az egyik része egy friss áldozatot vizsgált, a másik a gyilkosság helyszínére igyekezett. A tengerparti raktárak között mutánsaim szimatának hála ráakadtunk az áldozat raktárára, ami nem kevés információval lepett meg minket. Találtunk egy furcsa jelekkel díszített fémdarabot, amely a városban szobrozó Celestialhoz volt köthető. A SHIELD központtól kaptam némi információt ezekről a kozmikus lényekről, de az ügyben való szerepükről még nem lettünk sokkal okosabbak. Találtunk felvételeket egy producerről, Jason Jacksonról, továbbiakban JJ-ről, akit a jelek szerint valami nagyon durván megszállt. Szürke lett a bőre, vörösek a szemei és a helyi Celestial, az "Álmodó" felébresztéséről papol. Ja, és erős a gyanú, hogy ő gyilkolta meg és szúrta harmadik szembe Rachel Moonstone-t, a legújabb áldozatunkat és még ki tudja kiket. Megvolt tehát a gyanúsítottunk, legalábbis az első. És nem elfelejtendő az a különleges fémszag, amely az összes Celestialhoz kapcsolható szálat jellemzi. Ezt követve igyekeztünk a feltételezett gyilkos nyomába eredni, de a próbálkozásunk sikertelen volt, a fickónak nyoma veszett egy taxi állomás közelében. Itt hívott fel minket Gray ügynök, aki szolgált nekünk néhány ismert információval, néhány új információval, majd megvitattuk a következő lépéseinket. Míg ő igyekezett további áldozatok lelkével is beszélgetni, nekünk eljött az idő, hogy új helyszínt válasszunk. Tudtam is merre kell mennünk. Illetve azt nem tudtam pontosan, hogy merre, csak azt, hogy hova. Azért ez nem ugyanaz. Még a Celestialt is nehezen találnám meg errefelé, pedig az aztán baromi nagy. Ismeretlen terep volt, ez van. Szerencsére ez nem akadályozott meg minket a továbbhaladásban. Nagyjából itt hagytam abba a múltkor, folytassuk is innen.

Miközben lezajlott a telefonbeszélgetés, amelyet kihangosítottam Terrynek is, hogy hallja, a viselkedéséből egyértelművé vált, hogy a szagnyom megszakadt. Továbbra is meg voltam lepve, hogy egyáltalán eddig sikerült követni olyan nehezítő körülmények miatt, mint az eltelt idő, a tengerparti szél vagy a többi keveredő szag. Bizony igen hasznos volt a nyomozásnál egy ilyen szaglászó mutáns, kár hogy nem volt ilyenem rendőr éveim alatt. Biztosan hamarabb oldottam volna meg az ügyeimet, mint amúgy. Az én szimatom is jó volt, de inkább az összefüggések és a nyomozás terén, nem a fizikai és kereső fajta. Mindkettő hasznos a maga nemében, szerencsére most mindkettővel rendelkeztünk is. Miután végeztünk Gray ügynökkel, Terry szólal meg. A beszélgetés alatt csendben volt, bizonyára nem volt sok hozzáfűzni valója, de a feltett kérdése jogos a fémdarabot illetően.
- A fémdarabot a többi bizonyítékkal együtt visszaszállítják a rendőrségre, ahol Gray ügynök is megvizsgálhatja közelebbről, végtérre is ő biztosan jobban ért az ilyesmihez, mint bármelyikünk.
Mondtam neki és bíztam benne, hogy így történik majd. A fémdarabot elcsomagolták a többi bizonyítékkal együtt és remélhetőleg biztonságban megérkezik majd a rendőrőrsre. A biztonság kedvéért azért beterveztem magamnak, hogy ha visszaérünk a raktárhoz, érdeklődöm a helyi kollégáknál a tárgy kezeléséről, de előtte még pár dolgot le kellett ellenőriznem.

Sok reményt nem fűztem hozzá hogy tudnak segíteni, de benéztem a taxiállomásra. Hamar meg is találtam a diszpécsert, bemutatkoztam, igazoltam magam és feltettem a bizonyára furcsán hangzó kérdéseimet arról, látta-e JJ-t. Sajnos semmi hasznos információval nem tudott szolgálni, nem is tehette, hiszen az utasokat védte valami titoktartási izé. Nem voltam meglepve a vakvágányon, megköszöntem a nagy semmit, persze ennél illendőbben, majd távoztunk is. Mondjuk nem lepődtem volna meg azon se, ha JJ nem taxival ment volna el innen. Persze ha mégis, akkor egy célállomást jó lett volna kideríteni, de simán el tudtam volna képzelni, hogy a megszállt JJ elrepült, vagy elteleportált, vagy elszublimált, szóval feleslegesnek tűnt itt a taxisokat zargatni. Pláne, hogy jobb ötletem támadt, miközben Terryvel együtt elhagytuk a taxiállomást és elindultunk visszafelé.

Internet. Az egyik rendőr első pillantásra megismerte a férfit, aki egy híres producer volt errefelé, így nagy esély volt rá, hogy a világháló szolgálhat róla hasznos információkkal. Elő is vettem az okos telefonocskámat és már pötyögtem is be a keresőbe a nevet. Még emlékszem azokra az időkre, bár már csak alig, mikor egy ilyen keresés még nem lett volna ilyen egyszerű, hiszen az internet még nem volt akkora nagy szám, mint manapság. Hát igen, vén vagyok, ez van. Szerencsére még annyira nem, hogy ne tudjam kezelni ezeket a kütyüket. De a mai gyerekek már nem tudják, milyen kegyetlen világ volt ez a mindent behálózó internet előtt. Sikerült is a keresés és az az igazság hogy még többet is megtudtam a fickóról, mint kéne. Családja nincs, egyedülálló agglegény és a pletykák szerint meleg. Szektához ideális jelöltnek tűnt, sok ember ezek szerint nem hiányolta, ha az éjszaka közepén elment gyilkolászni. Ami még fontosabb, publikus volt a külvárosi lakcíme, illetve egy törzshelye. A törzshely egy bár volt, ahol sokat megfordult JJ, de a hely zárva volt, mert a múlt héten ott is volt egy gyilkosság. Fordult egyet a gyomrom ettől a „véletlen” egybeeséstől. Az áldozatok számából még mindig azt mondtam volna, hogy egy egész szektával van dolgunk, de ha ez az összefüggés nem volt véletlen, márpedig szerintem nem volt az, akkor JJ nem csak egy áldozatot szedett magának rövid sorozatgyilkos pályafutása során. Lehet hogy valami verseny volt a szektán belül, aki több áldozatot gyűjt, azt a felébredő Celestial megjutalmazza. Vagy nem. Valahogy nem igazán hittem el erről a kozmikus létezőről, hogy különösebben foglalkoztatnánk őt. Mi lehet az az összefüggés, ami összeköti ezeket a hétköznapi embereket egy fajokat teremteni és elpusztítani képes lénnyel? Fogalmam sincs, de biztos valami ijesztő dolog. Akárhogy is, az hogy JJ és társai fejenként több áldozatot is szedtek csak még veszélyesebbé tette őket. Persze lehetett véletlen egybeesés is, bármi előfordulhat. De ez egy olyan kapcsolat volt, ami JJ-t már két helyszínhez is kötötte, ami már több, mint amit az ügy többi részéről elmondhatunk. A bár zárva volt, ennek ellenére talán ott is érdemes lett volna körbenézni majd később, de az elsődleges célpontunk JJ lakása volt. Mire ezeket az infókat megleltem, már körülbelül vissza is érhettünk a helyi kollégákhoz.

Itt a raktárnál már nem volt keresnivalónk, ezzel bizonyára mindenki tisztában volt már. Összecsomagoltuk, amit lehetett, de se a mutánsok, se a rendőrök, se én nem találtunk itt már semmit, ideje volt elbúcsúzni a helytől. Kár, kezdett a szívemhez nőni. De jöhetett a következő helyszín, oda is fordultam a rendőrökhöz, elsősorban ahhoz, aki idehozott minket.
- Itt végeztünk. A bizonyítékokat vigyék vissza a rendőrőrsre. Szeretném, ha a fémdarabbal nagyon óvatosak lennének, továbbra sem tudjuk, pontosan mi is lehet. Amint visszaértek, kérem értesítsék Gray ügynököt, hogy vizsgálja meg a kérdéses tárgyat, ő talán tud valami használhatót mondani róla. Mi pedig induljunk ennek a Jason Jackson nevű producernek a lakására. Örülnék egy kis erősítésnek is, néhányan velünk tarthatnának, talán otthon találjuk a gyanúsítottunkat.
Visszaindultam a rendőrautóhoz, amivel jöttünk, a nehéztüzérséget tároló csomagom továbbra is megvolt, de szerencsére továbbra sem volt rá szükség. Mint idefelé, most is az anyósüléshez vettem az irányt, de beszállás előtt még megkerestem Nyúlt a tekintetemmel. Ha meglett, meg is szólítottam.
- Velünk tart vagy inkább visszamegy a rendőrőrsre?
Kérdeztem érdeklődve az időközben eléggé passzívvá vált mutánst, már ha megtaláltam és nem szívódott fel. Terry támogatására továbbra is számítottam, így tőle nem is kérdeztem semmit. Szó nélkül vártam hogy Terry beszálljon a kocsiba, beszálltam én is, remélhetőleg beszállt a minket idehozó rendőr is (talán pont Szimat Őrmester?), talán beszállt Nyúl is és már indulhattunk is JJ lakására.

Kezdtem úgy érezni, hogy lassan bejártuk egész San Franciscót. A reptéren kezdtünk, onnan a rendőrőrsre, onnan a tengerpartra, onnan most a külvárosba. Ennek tetejébe még a szigetre is el terveztem menni, át a Golden Gate hídon, a Celestialhoz, ha itt végeztünk, vagy még később. Most is egyre távolodtunk a tengertől, ahol voltunk, konkrétan a tengerrel átellenes oldalára kerültünk a városnak. De legalább körbenéztünk egy kicsit, igyekeztem számon tartani a kanyarokat, de még sosem jártam ebben a városban, előbb-utóbb elvesztettem a fonalat. Szerencsére a helyi kolléga képben volt, ha még nem tudta a címet az elején, gyorsan megmutattam neki, de volt egy olyan érzésem, hogy már ők is utána néztek JJ lakhelyének, amikor kiadtuk a körözést. Akárhogy is, hamarosan megérkeztünk a keresett házhoz. Egy sorház egyik házánál álltunk meg, egy kellemes és csendes környéken, semmi gyanúsat nem láttam. Kiszálltam a kocsiból és szemügyre vettem az ingatlant. Ellenőriztem a címet többször is, stimmelt, itt lakott Jason Jackson. Ha kívülről kellett volna ítélnem, ez megint csak egy zsákutca volt az ügy szempontjából. Nem észleltem semmi gyanúsat, sőt, már gyanúsan nem volt gyanús semmi, ha szabad ezzel a paradoxonnal élnem. Terry a bejutást firtatta, papírokat és csengetést emlegetve, amin kicsit elmosolyodtam. Őszintén szólva ajtóstul terveztem berontani a házba, JJ nem tűnt éppen olyan fickónak, aki hajlandó csöndben megadni magát, már ha egyáltalán itt volt. Persze az előírást, a protokollt, meg ilyeneket nem hagyhattam figyelmen kívül. Néha azért a szabályokat is be kellett tartani. Néha.
- Majd meglátjuk, mire lesz szükség a bejutáshoz. A bizonyítékok alapján bőven fel vagyunk hatalmazva egy kis házkutatásra, akár békésen, akár erőszakkal. Azt minden esetre garantálom, hogy ezt a házat most át fogjuk vizsgálni. Maradjon végig mögöttem, lehet hogy találunk bent valami csúnyaságot.
Már csak az hiányzott, hogy a szimatoló mutánsomat elveszítsem behatolás közben. Nem, maradjon csak szépen mögöttem, akkor nem eshet nagyobb baja, persze attól függően, mi is volt odabent. De ha engem leterít, amit találunk, akkor a többieknek sem lehet ellene túl sok esélye. Nem vagyok nagyképű, de az aktuális brigádból messze én tűntem a legképzettebbnek, legtapasztaltabbnak és...hát igen, talán a legöregebbnek is. Minden esetre eddig is nagyjából én vezényeltem a nyomozást, ebből továbbra sem terveztem engedni. Akármi is várt ránk odabent.

Persze a behatolás nem egy egyszerű folyamat. Először is, elővettem a pisztolyomat, kibiztosítottam és készen álltam rá, hogy idekint vagy odabent valamilyen ellenállásba ütközünk. Körbenéztem az utcán, nem volt semmi gyanús, úgyhogy irány a házikó. Itt sok minden függött attól, hány kolléga fáradt velünk. Ha jött erősítés, ahogy kértem, akkor behatoláshoz koordináltam őket a ház köré. Ha nem, akkor csak a sofőrünket helyeztem olyan állásba, hogy tudjon fedezni minket. Ha a rendőr akadékoskodott a házkutatás ellen, amit nem tartottam valószínűnek, ha már eddig segítettek mindenben, akkor emlékeztettem ki is a főnök itt és biztosítottam, hogy majd én elviszem a balhét, ha gond lesz belőle. Mondjuk fogalmam se volt akkor, mi lesz belőle, de szándékoztam kideríteni. Ha megvolt a helyi kopó vagy kopók elhelyezése, igyekeztem megközelíteni valamiféle földszinti ablakot, ha volt ilyen, hogy bekukkanthassak. Mégiscsak könnyebb úgy továbblépni, elkészíteni a behatolási tervet, hogy tudjuk, mi vár ránk odabent. Ha benéztem, ha nem, a következő lépés az ajtó. Oldalról helyezkedtem mellé, igyekeztem hallgatózni, volt-e bent valami mozgás, majd elkezdtem rajta határozottan dörömbölni.
- SHIELD, bárki is van odabent, azonnal jöjjön ki, tarkóra tett kezekkel!
A hangom határozott és erős, így akárki is volt odabent, ha egyáltalán volt valaki odabent, bizonyára hallotta a felszólítást. Ismét hallgatózás, történt-e valami mozgás. Ha igen, akkor várakoztam. Pár lépést hátrébb léptem, hátha tényleg ajtót nyitott az esetleges bent lévő személy. Ebben az esetben ráfogtam a fegyvert, akárki is volt az, igazoltattam, igazoltam magamat is és a személytől függően léptem tovább. Amilyen a szerencsém, nem létezik hogy JJ lépjen ki a házból felemelt kezekkel, megadva magát és beismerve mindent, de meg kellett próbálnom. Ha volt bent mocorgás, de nem volt ajtónyitás, illetve nem volt bent mocorgás, akkor jöhetett az erőszakos behatolás. Egy ilyen kertvárosi ajtónak nem szabadna tudni ellenállnia a csábos lábikóm határozott rúgásának, de ha esetleg mégis tartotta magát, akkor a zár feltörésével próbálkoztam. Ha nagyon nem sikerült se berúgni, se feltörni a zárat, akkor vagy megpróbálkoztam az ablakkal is, vagy egyszerűen szétlőttem a zárat. Nem állt szándékomban finomkodni, én már eldöntöttem, hogy ebbe a házba bizony be fogunk menni és körbe fogunk nézni, ha törik, ha szakad. Ha sikerült bejutni, továbbra sem eresztettem le a fegyveremet, jöhetett az óvatos, körültekintő, szisztematikus átvizsgálás. Minden gyanús benti mozzanatra először figyelmeztettem, majd ha kellett, lőttem is, csak hogy nyomatékosítsam a szavaimat és bizonyítsam, hogy nem a levegőbe beszéltem. Ha találtunk valamit, megvizsgáltam, persze csak miután a helyszín biztosítva volt. Ha nem találtunk semmit, akkor csalódottan elgondolkoztam a következő lépésen. Vagy a bár, vagy a Celestial jött a listán, hacsak időközben nem merült fel újabb lehetőség. De ezen még korai volt gondolkodni, a lakásban még sok lehetőség rejtőzhetett.

Ennyi történt egyelőre. A tengerparttól eljutottunk a kertvárosig, ez azért eléggé nagy lépés. Csak remélni tudtam, hogy nem hiába tettük meg ezt a hosszú utat. Sok zsákutcánk volt már az ügyben, bíztam benne, hogy ez nem lesz egy közülük. Valami nyomban bíztam, ami JJ vagy a szektája nyomára vezethet minket, vagy legalábbis segíthet megérteni, mi történt ezekkel az emberekkel. Még mindig úgy gondoltam, hogy a történet végső megoldása valahol a Celestialnál rejtőzik, de nem nevezhettem volna magam nyomozónak, ha előbb nem nézek körül itt, a producer lakásán. Ki tudja, talán hazatért pihenni a fickó, a legmenőbb sorozatgyilkosokkal is megesik az ilyen. Minden esetre be akartam menni a házba, vagy a békésebb, vagy az agresszívabb úton, amelyik bevált. Az egész művelet alatt igyekeztem kiélesíteni az érzékszerveimet és előhívni minden rendőri és SHIELD-es képzésemet is, hogy ha bármiféle csúnyasággal találkoznánk a házban vagy azon kívül, ami nekünk támadna, azt a helyzetnek megfelelően tudjam kezelni. Kár lett volna ha jómagam, Terry, vagy akár egy rendőr is megsérül a behatolás során valamiféle apró figyelmetlenség miatt, így azok lehetőségét megpróbáltam a lehető legjobb kiszűrni. Ha megbizonyosodtunk róla, hogy a ház biztonságos, akkor jöhetett a nyomkeresés, és csak akkor. Már ha bejutottunk, ami azért elég valószínű volt, hiszen elég határozott voltam ilyen téren. Egy papír hiánya vagy egy zárt ajtó nem fog ebben megállítani, legalábbis bíztam benne. Hogy bent mit találtunk, az már más kérdés, remélhetőleg semmi veszélyeset, de legalábbis valami használhatót. Valamit, ami tovább gördíti ezt az eddig lassan, óvatosan, de végső soron gördülékenyen haladó ügyet.


A hozzászólást Jack Gammer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 13 Aug. 2014, 10:19-kor.

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
Jack Gammer
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Thorhalla Szer. 13 Aug. 2014, 10:19

Résztvevők: Darren Cain, Peterson Gray, Termina Alusia / Terry, Jack Gammer és Casper Vos
Következő körváltás: 2014. augusztus 17. (vasárnap)

Vos gondolkodás közben valóban reálisnak találja azt, hogy egy avatart választottak, a szürke bőr tökéletesen illett ebbe, hiszen Apokalipszis maga is ilyen lett. A célok is ilyenek, bár Apokalipszis mint közismert evolúció párti volt és a celestialok profiljába is ez illett be az eddigi háttérinformációk alapján is. A mostani viszont eléggé úgy tűnt, hogy hibázott. A Celesital aktív volt, hiszen átjött ide elméletileg Dél-Amerikából. Szándékosan merülhetett újra álomba, vagy olyan állapotba, hogy csak figyeli a környéket. A felébresztése és a szekta célja valahogyan furcsa volt Vos számára, mintha valami hiba került volna a gépezetbe.
Peterson könnyedén megtalálta az öreget, aki egy halvány mosollyal bólintott neki.
- Üdvözlöm. Ezek szerint még mindig nem jutottak semmire – állapította meg.
A kérdés után ismét bólintott.
- Az egyik parkban voltam, ahol mindig is, ha nyár van. Tudja, ilyenkor nem szívesen megyek be valamelyik szállóra – kezdte. – Szóval a parkban voltam, mint máskor is. Már sötét volt, csak a fák világítottak, ilyenkor már csak a turisták járnak erre. De most más volt, vörös ruhába illő alakok jöttek, hárman. Nem láttam az arcukat, se semmijüket, sötét volt. próbáltam kérni őket, hogy távozzanak, mert zavarnak. Valami Álmodóról beszéltek és arról, hogy fel kell ébrednie. Mivel nem akartak elmenni én készültem. Láttam az egyiket, hogy a halántékához nyúl és nem voltam képes mozdulni. Egy kést láttam a fejemhez közelíteni, éles fájdalmat éreztem, mint mikor Vietnámban meglőttek, és szakadás. Meghaltam.

Gammer parancsára a bizonyítékokat elkezdték visszavinni az őrsre, Nyúl is bólintott, hogy velük tart. Láthatóan igencsak megviselték a nyomozási dolgok és az, hogy a halálhoz közeli dolgokkal kell itt foglalkozni, így sápadtan és rosszulléttel egyetemben távozott ő is a helyszínről. JJ házánál a páros a kopogás mellett döntött, látszott odabent valamiféle mozgás. Amint Gammer bedörömbölt és beordított bentről csörömpölés hangja hallatszott, főleg annál a résznél, hogy a SHIELD-től vannak itt emberek. Valaki leejtett valamit, pillanatokkal később egy kis motoszkálást lehetett hallani és egy női hangot, ahogyan spanyol nyelven szentségel. Az ajtó kinyílt és egy testesebb középkorú sötétebb bőrű nő – latino – fekete-fehér házvezető női ruhában nyitott ajtót. A jobb kezével fogta a bal alkarját, amiből vér folyt, a háta mögött egy tálca látszott a földön és csészék, tányérok rajta. ezt ejthette le és akkor vághatta meg a kezét.
- Üdvözlöm önöket – szólalt meg angolul, de spanyol akcentussal. – Mr. Jackson nincs itthon, ha őt keresik. Nem tudom, hogy hol lehet napok óta nem láttam már…

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
San Francisco - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Darren Cain Szomb. 16 Aug. 2014, 19:27

A nő készségesen válaszolgat, úgy tűnik itt tényleg nincs semmi különös. Legalábbis a nő szerint. Ha éppen ő szekta tag akkor nyilván nem fogja mondani. De nem hiszem, nem olyan típus. Persze a szektások sosem tűnnek annak a típusnak. Meg kéne kérdeznem még pár szomszédot. Vagy át kéne menni a másik helyszínre. Hátha ott több nyom akad. Igen, valószínűleg ez a legjobb lehetőségem.
- Remek, akkor már meg is van. Adok egy telefonszámot, ha holnap felhívja kérje a belvárosi lakossági csomagot. - mondom neki majd odaadom a boltom biztonságát adó cég számát. Ha jól emlékszem, akkor országos a cég. De ha nem, akkor is mindegy. Ezután elköszönök. Ideje elmenni a másik helyre is. Megint tömegközlekedéssel megyek, mert az a legjobb. Lassan mondjuk motorra kéne váltanom. Na mindegy. Amint a másik helyre érek, rögtön megpróbálok valami démoni energiát, hátha alapon.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Thorhalla Vas. 17 Aug. 2014, 00:00

Résztvevők: Darren Cain, Peterson Gray, Termina Alusia / Terry, Jack Gammer és Casper Vos
Következő körváltás: 2014. augusztus 21. (csütörtök)

Egy emberre nem váltok kört, nincs értelme.
Legkésőbb csütörtökön kaptok új kört, ha előbb írtok, akkor korábban.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
San Francisco - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Terry Vas. 17 Aug. 2014, 15:38

A rendőrök kezelik a bizonyítékokat de a társához is oda fog kerülni aki talán tud majd mondani valamit róla még. Mi minden esetre tovább mentünk a csóka házához. Ott mikor be dörömbölt Gammer és beszólt, hogy kitől is van bentről csörömpölés hangzott ki. Törő kerámia, üveg hangja. Először azt hittem valaki menekülőre is fogta rögtön ahogy meghallotta, hogy SHIELD de némi idegen nyelvű káromkodás után ajtót nyitott egy nő nekünk és erős akcentussal de angolul szólalt meg. Kicsit soknak érzem egyébként, hogy csak így beüvölti rögtön, hogy feltartott kézzel meg ecetera. Mármint ha tényleg benn lenne akkor már rég a hátsó ablakon mászik épp ki. Azt hiszem ezért szokták az ajtónyitogatás után igazolni magukat a zsaruk meg az ilyen specó ügynökök. Hogy ne mindenképpen hozzák a szívbajt a bentlévőre ha épp annak például nincs semmi köze a dologhoz. Mint most is... Szegény nő.
Napok óta nem járt erre JJ. Nekünk ez annyira nem jó hír de nem is meglepő a dolog. Elnézek Gammerre, hogy húzza elő a rendőr maszlagot, hogy bemehessünk a házba és körbenézhessünk. Talán itt is lesz valami darabka vagy nyom, hogy itt is járt azzal a fém darabbal vagy esetleg arra, hogy valaki itt kereste fel őt vele.
Terry
Terry
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 820
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : AIMVille lakórészek

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Danny Long Kedd 19 Aug. 2014, 16:24

Az öreget nem éri meglepetésként, hogy jövök, inkább enyhén cinikusnak tűnik, mint meglepettnek. Nem veszem fel a nyomozással kapcsolatos megjegyzését, hanem barátságosan felelek, ahogy ő is nyitott:
- Azért vagyok itt, hogy a végére járjunk.
Szerencsére készségesen válaszol a kérdésemre, és nem is kevés információt ad. Rachellel ellentétben ő emlékszik a meggyilkolására, bár konkrét személyhez nem tudja kötni azt. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy nem személyes ismeretségek mentén választják ki az áldozataikat. De akkor mi alapján? Véletlenszerű lenne?
- Van valami elképzelése arról, hogy mi okuk lehetett megtámadni önt? - kérdezem. Az igazat megvallva nem igazán számítok használható válaszra, de hátha kellemesen csalódom.
Akárhogy is, az biztos, hogy legalább egy telepata van köztük, a halántékérintés és a bénítás egyértelműen arra utal. Erre jobb lesz ha felkészülünk. Az elmondásból az nem egészen tiszta, hogy a helyszínt vagy áldozatot kerestek, így ezt is megpróbálom tisztázni.
- Akkor vették csak észre önt, amikor megkérte őket, hogy távozzanak, vagy már előbb is?

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Dumb Szer. 20 Aug. 2014, 01:00

Ismét az a fajta csönd amitől kiüt az allergiám. Pedig lassan egy évszázada nincsenek ilyen testi funkcióim, de a szokások csak halványodnak. Túl nagy a csönd, a végén csuklani, tüsszenteni és csont ropogtatni fogok. A boncterem annyira nem kényelmetlen, de azért nem kellemes. De a hideg halál mellé a síri csend is jön és már kiokoskodtam ami hirtelen eszembe jut az esetről. Persze még pörgethetem magam csak félek, hogy elsiklok valahol és elterelem a figyelmem valami spekulációval. Mert sokat nem tudunk, csak, hogy a gyilkos a harmadik szem helyét jelöli szúrással, legalábbis ezt mondták, a szemtanú szerint szürkés bőre, furcsa, erőszakos viselkedése is jellemzi. De nem tudjuk, hogy ez több esetnél is előfordulhat-e. Illetve persze az álmodók, meg a celestial, lehetséges, hogy csak összetette őket valaki. Nem biztos, hogy akármi tettleges közük van a történésekhez. Az álmodók könnyedén vitathatják el egy egyszerű gyilkos tetteit a hírnév érdekében. Jót tesz egy gyülekezetnek ha van mögötte hatalom és nem mindenki hivatkozhat több ezer éves szövegekre. Macerás már manapság akárkivel elhitetni a validitását.
Egy pillanatra kapart a torkom.
Több áldozattal kéne beszélni, kéne egy alkalmazás nyomok összesítésére, nincs nálam parafatábla és post-it.
Nehéz nyomozás előtt állunk úgy hiszem.
avatar
Dumb
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 27
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Jack Gammer Szer. 20 Aug. 2014, 16:04

Jack Gammer Naplója - 11. Bejegyzés - Dátum: 2025. június 30.

Határozottan egy újabb zsákutcának tűnt a jelenlegi helyzetünk. Persze nem akarok első pillantásra ítélkezni, még bármit találhatunk odabent, de egyelőre nem nézett ki túl jól a dolog. Mindjárt részletezem, miről is van szó. A helyszín San Francisco. Egy rituális gyilkosság sorozat utáni nyomozásról szól a történet. Legalábbis úgy kezdődött. Azért érkezett a városba a mutánsokból és ügynökökből álló különítményünk, hogy kivizsgálja ezeket a furcsa eseteket, ahol az áldozatok harmadik szemét szúrták ki. Nem éppen az én terepem, se a helyszín, se a téma, de örömmel vállaltam hosszú kihagyás után ismét a terepmunkát. Rendben meg is érkeztünk a városba, a rendőrőrsön kettéosztottuk a csapatot. Míg kollégáink áldozatok lelkeivel beszélgettek, addig mi helyszíneket vizsgáltunk. Nehézségek és némi mutánsaim általi szimatolgatás után sikeresen szert tettünk néhány fontos bizonyítékra. Egyelőre minden szál, amelyik nem torkollott zsákutcába, a város fölé magasodó Celestialhoz, az Álmodóhoz vezetett. A kozmikus, isteni hatalommal rendelkező, fajokat teremteni és elpusztítani képes létezőnek valami köze volt az ügyhöz, de azt még nem tudtam biztosra, mi. Egyelőre úgy tűnt, a felébresztéséről szól a történet. Egy hozzá kapcsolható jelekkel díszített fémdarab, egy megőrült producer Jason Jackson, mostantól csak JJ, valamint egy furcsa fémes szag mind-mind a monstrum irányába mutattak. Ott bujkált az ügy végső megoldása, de az odavezető út még rögösnek ígérkezett. Végül is nem ugorhattunk rögtön a célvonalhoz, előtte le kellett futnunk a versenyt is. Lássuk csak, miféle akadályok is szegélyezik a pályánkat.

A tengerparti raktárunknál végeztünk. Se a mutánsok, se a helyszínelők, se én nem találtam több futtatható szálat a környéken, így bőven ideje volt már távozni és elindulni a következő helyszínre. A bizonyítékokat és Nyulat visszaszállíttattam a rendőrőrsre. Bíztam benne, hogy Gray ügynök többet tud majd kideríteni arról a furcsa fémdarabról, mint amit nekünk sikerült. Talán a felvételeken is bujkált még valami használható. Ami pedig a szótlanná vált mutánst illette, az utóbbi időben nem sokat tudott hozzátenni a munkához. Míg Terry aktív résztvevője volt az ügynek, társa mintha meg lett volna szeppenve az utóbbi időben. Sápadt volt, a rosszullét kerülgette, már-már attól tartottam, hogy kidobja a taccsot. Az ügy láthatóan eléggé megviselte a fiatal mutánst. Ilyen állapotban inkább hátráltatta a nyomozást, mint segítette, ezért jobbnak láttam visszaküldeni egy biztonságosabb és nyugisabb helyre, amibe megkönnyebbülten bele is egyezett. Így csak én maradtam, Terry, a sofőrünk és még az esetleges erősítés, akik elkísértek minket. El is indultunk hát JJ külvárosi háza felé.

Megérkeztünk a keresett házhoz, ellenőriztem a címet többször is, elhelyeztem megfelelő helyre a kollégákat, majd felkészültünk a behatolásra. Az egész környék nyugodt volt, szinte már gyanúsan békés. Házkutatási papír és csöngetés volt Terry elképzelése a bejutásról. Hamar felvilágosítottam, hogy akár békésen, akár erőszakosan, de be terveztem jutni ebbe a házba, átkutatni és kideríteni, hogy van-e itt valami érdekes. Én titkon bíztam benne kicsit, hogy végre újra berúghatok egy ajtót, olyan rég csináltam már azt. Sajnos, vagy szerencsére, de máshogy alakultak a dolgok. Pisztolyomat elővéve az ablakhoz lopózva és azon bekukucskálva mozgást láttam. Hirtelen elfogott az izgalom, hogy talán megtaláltuk JJ-t, de ahogy kezdtem kivenni, mit is látok, úrrá lett rajtam a csalódottság. Intettem a helyi kopóknak hogy nyugalom, nem kell akkora készültség. A pisztolyomat is visszatettem a tokjába, persze bármikor készen álltam rá, hogy ismét előkapjam, de úgy tűnt, hogy erre nem lesz szükség. Az ajtó mellé léptünk. Biztos ami biztos, egyik kezemet a tokban pihenő pisztolyon tartottam, Terryt pedig továbbra is magam mögött tudtam, így dörömböltem be a házba. Határozott, erős, kemény hangon szólítottam fel a bent lévőket az ajtónyitásra és a hanghatás hallhatóan meg is tette a hatását. Csörömpölés, valami leesett, motoszkálás, spanyol szitkozódás. Tanultam spanyolt, így tudtam, hogy nem volt túl szép, amit a hölgy mondott. Bizony, egy hölgy volt bent, aki hamarosan ajtót is nyitott nekünk. Egy testesebb, középkorú, sötétebb bőrű latino nő volt az ajtó másik oldalán, fekete-fehér házvezetőnői ruhába öltözve. Jobb kezével a bal alkarját szorította, amelyből vér folyt, de mielőtt túlzott készültségbe rántottam volna magam, észrevettem mögötte a földön heverő tálcát, csészéket és tányérokat, amik a sérülést okozhatták. Hát, nem éppen erre számítottam, amikor idevezényeltem magunkat.

Már éppen készültem rá, hogy leporoljam a spanyol nyelvismereteimről a port a beszélgetéshez, de a házvezető néni beszélt angolul, igaz volt némi spanyol akcentusa, de teljesen érthető volt, amit mondott. JJ ezek szerint nem volt otthon, hogy is lett volna, biztos újabb áldozat után vadászott. A házvezetőnő napok óta nem látta és fogalma sem volt róla, hol lehet. Ez nem hangzott túl biztatóan. Először is, mielőtt továbbmennénk, kell neki egy becenév. Mint ha lett volna egy hozzá hasonló karakter egy régi rajzfilmben. Consuela? Igen, ez lesz az, Consuela. Szóval Consuela első blikkre nem sok segítséget tudott nekünk nyújtani. Minden esetre ha már itt voltunk, ennyivel nem terveztem elengedni.
- Jó estét, Jack Gammer, SHIELD, ő pedig a társam, Terry.
Igazoltam magam, ne legyen belőle később gond és hogy egyértelműen közöljem Consuelával, hogy jobban teszi, ha együttműködik velünk. Persze miért is ne tette volna? Talán volt valami titkolni valója? Talán azok a hangok odabentről igazából csak elterelések voltak, miközben ő maga mondjuk elrejtette a gyilkos fegyvert? Hiszen mindenki tudja, hogy mindig a komornyik a tettes. Jelen esetben a házvezetőnő. Most azonnal be kellene vinnem a nőt bilincsben kihallgatásra. Na jó, leálltam. Terry rám nézett, én pedig csak megbökdöstem az orromat, jelezve hogy nyugodtan szaglásszon itt is, hátha talál valami használhatót. Már ismerte a sokat emlegetett fémszagot, tehát ha a lakásban jelen volt, esetleg itt is lapult egy olyan fémdarabka, akkor azt elméletileg gond nélkül ki kellett szúrnia. Legalább biztosan tudnánk, hogy érdemes volt idejönni és nem csak az időnket vesztegettük ezzel a kitérővel.

A házba minden esetre nekem kellett bejuttatnom magunkat.  Ha már itt voltunk és tárva nyitva állt előttünk az ajtó, akkor nem állt szándékomban elhagyni a helyet némi házkutatás nélkül. Akármilyen kevés esélye is volt, hogy ráakadunk valamire, hiszen JJ ezek szerint nem nagyon járt erre már egy ideje. Egy próbát azért megért a dolog, veszíteni nem veszíthettünk rajta semmit.
- Egy gyilkossági ügyben nyomozunk, melynek Mr. Jackson az első számú gyanúsítottja. Szeretnénk öntől néhány dolgot kérdezni. Először is, van bármi ötlete, merre lehet? Bármi apróság hasznos lehet a hollétét illetően. Másodszor, mikor és hol látta utoljára? Esetleg érzékelt rajta valami furcsa változást? Harmadszor, meg kell kérnem hogy álljon félre és engedje meg, hogy a társam és én kicsit körbeszimatoljunk a lakásban. Okunk van feltételezni, hogy idegen eredetű, veszélyes tárgyak lapulhatnak a házban, amelyeket le kell foglalnunk. Találkozott bármi ilyennel, bármi furcsával, bármi nem ideillővel? Kérem, ne nehezítse a dolgunk, csak mondja el amit tud, engedjen be minket, segítse a munkánkat és akkor pár perc múlva már itt sem vagyunk.
Hangom a dörömbölőssel ellentétben most nyugodt, érdeklődő, barátságos volt. Reméltem hogy Consuela segítségünkre lehet JJ megtalálásában, vagy legalábbis egy újabb nyom meglelésében, amelyet beilleszthetünk a kirakósba. Nem akartam ennél durvább hangot megütni, nem feltételeztem, hogy a nőnek bármi köze lenne az ügyhöz azon kívül, hogy a megszállt gyilkos házvezetőnője. Ettől függetlenül a gyanúm és a figyelmem nem lankadt. Bármikor készen álltam rá, hogy a nő egyetlen gyanús mozdulatára fegyvert rántsak és akár használjam is, ha arra volt szükség. Sőt, arra is felkészültem hogy JJ egyszer csak előugrik a nő mögül, késsel a kezében, na akkor ő is kaphat egy golyót, ami helyreteszi. A ház környékéről bárhonnan érkezhetett meglepetés támadás, ezekre igyekeztem megfelelően felkészülni és ha szükséges, reagálni rájuk, illetve ellenük. Ha semmi veszély nem áll fent, kicsit megnyugodtam, de továbbra is készenlétben tartottam magam. Ami a nőt illeti, reméltem, hogy együttműködik. Ha igen, az baromi jó. Ez esetben figyelmesen hallgattam, megkösztem minden információt, okosan bólogattam és hasonlók. Ha nem, akkor igyekeztem még meggyőzőbb lenni. Ha semmiképpen se akart beengedni, akkor jött az, hogy bementem, ha tetszett neki, ha nem. Főleg akkor, ha Terry jelzett, hogy bizony ismerős szagokra lett figyelmes onnan bentről. Na akkor már tuti biztos, hogy behatoltam, az ellenállásának megfelelően a lehető legszelídebben eltávolítva Consuelát az útból. Ezt a házat bizony át kellett vizsgálni, ha törik, ha szakad.

Ha bent voltunk a házban, akkor a munka zöme ismét Terry szimatára hárult. Igyekeztem én is gyorsan és hatásosan, mégis óvatosan és körültekintően körbenézni, hátha meglelek én is valami oda nem illőt. Ki tudja, talán valahol a házban volt az, amitől JJ megőrült. Így belegondolva talán mégse olyan jó ötlet itt keresgélni. Mindegy, ha már elkezdtük, fejezzük is be. Ha találtunk valamit, akkor hurrá és már lehet is megvizsgálni. Ha nem, akkor bú, és csalódottan, de kénytelenek voltunk továbbállni. Ugyanez a helyzet ha valamiért nem sikerült bejutni a házba. Mondjuk Consuela, Terry, vagy Szimat Őrmester meggyőzött, hogy itt úgyse találunk semmit, fölösleges nézelődni. Vagy a házvezetőnő valahogy kint tartott minket, még annak ellenére is, hogy kifejezetten erőszakos tudok lenni, ha valahová be akarok jutni. Akárhogy is, végül vagy új információk, nyomok és bizonyítékok birtokában, vagy egy nagy adag semmivel a zsebünkben, de vélhetően ismét az utcán kötöttünk ki a minket fuvarozó rendőrautónál. Ha ideáig eljutottunk, akkor a következő állomásnak a másik gyilkosság helyszínéül szolgáló, JJ törzshelyének számító bárt jelöltem ki következő célpontként. És ezután már csak a Celestial maradt, ami előtt majd fel kellett hívnom Gray ügynököt, hogy csatlakozzon hozzánk. Persze mindez csak akkor volt igaz, ha addig nem kaptunk olyan új információkat, amik máshová vezettek volna minket.

De a következő megállónk még odébb volt. Mindenekelőtt ebből a helyszínből kellett a lehető legtöbbet kisajtolni, akármennyire is kudarccal kecsegtetett. Bíztam benne, hogy ha Consuela tudott valamit, akkor azt elmondta. Vagy a barátságos kérdéseim, vagy a kevésbé barátságos kérdéseim, vagy a előkapott pisztolyom hatására, de szóra akartam bírni. Ha nem tudott semmit, és a testbeszéde is ezt igazolta, akkor békén hagytam. De ha hazudni merészelt és kiszúrtam, akkor jaj neki, jöhetett a keményebb faggatás. Ha pedig információkkal szolgált, akkor örök hála a drágának. A házban is bíztam kicsit, hogy talán ráakadhatunk benne valami újabb nyom félére. Valami, ami az ügyhöz, JJ-hez, a szektájához, a gyilkosságokhoz és mindenek felett, a Celestialhoz kapcsolódik. Bármi újdonság hasznosnak számított ezen a ponton, akár Consuela szolgáltatta, akár a ház maga, akár bármi más, de valami új kellett. Csalódott lettem volna, ha fölöslegesen kocsikáztunk volna ki ide a külvárosba. Ez egy olyan zsákutcának tűnt, amelybe nem akartam belerohanni. Persze talán ez elkerülhetetlen, nem volt ez egy egyszerű ügy, tele volt ilyen buktatókkal. De akkor is, a végletekig vizsgálódtam és csak akkor adtam fel és léptem tovább, ha tényleg zsákutca volt az egész környék a ügy szempontjából. De mielőtt még elkönyveltem volna a kudarcot, azért megvártam, hátha valamiféle új nyom elsöpörte ezt a hatalmas zsákutca szagot, amely az egész helyszínt körüllengte. A türelem gyakran rózsát terem, csak legyen ez most is így. Egy rózsa kellett, amelyet beleilleszthettünk a történet egyre bonyolódó kirakósába. Nem kellett több zsákutca.

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
Jack Gammer
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 21 Aug. 2014, 10:24

Résztvevők: Darren Cain, Peterson Gray, Termina Alusia / Terry, Jack Gammer és Casper Vos
Következő körváltás: 2014. augusztus 25. (hétfő)

Vos annyit tudott, hogy egyik áldozat sem védekezett, nem voltak erre utaló jelek és nyomok az áldozaton. Se lekötözés, se zúzódások, se semmi. Azaz vagy hihetetlen gyorsan történhettek a gyilkosságok, vagy valamilyen gyorsan kiürülő méreggel bénították meg őket, vagy valamilyen mentális képességgel. A gyorsan kiürülő méreg azért merült fel, mert a toxikológiai vizsgálatok egyik áldozatnál sem mutattak ki mérget sem a vérben, sem a szövetekben. Az, hogy nagyobb hatalom áll a szekta mögött Vos tudomása szerint igencsak valószínű volt, hiszen a történelemben is mindig állt befolyásos személy a szekták mögött.
Eközben Peterson tovább beszélgetett az öreggel. A férfi bólintott arra, hogy kinyomozni szeretné az ügyet. Ahogyan az áldozatok kiválasztására gondolt eszébe juthatott, hogy rendőrségi jelentés szerint sem volt semmilyen kapcsolat az áldozatok között, ők legalább is nem találtak semmit sem. Ezért is hívták ki a SHIELD-et.
- Nem tudom – mondta az öreg. – Elég sok mindennel foglalkoztam életem során. De amit még hallottam az esetekről… talán azért, mert Vietnámban sokat foglalkoztam az ezoterikus és teológiai dolgokkal. Érdekelt a mágia és vallás.
A másik kérdésen elgondolkodott.
- A megölésem előtti napokban beszélgettem ilyen témában fiatalokkal, akik hasonló szakra járnak az egyetemen. Ez nem volt ritka… de belegondolva. Engem kerestek, tudták, hogy ott vagyok.

Terry itt már jócskán erősebben érezte azt a fémes szagot, amit a raktárban is. Itt most érezhette JJ eredeti illatát is, minden beitta ezt, de az illatok valóban régiek voltak, néhány naposak, nem frissebbek. Így ő maga már tudta, hogy a nő nem hazudott. Noha a vér szaga elég erősen ott volt az orrában érezte még azt is, hogy a nő fél és meg van ijedve. Nem kettejüktől és attól, hogy bekiabált Gammer, már előtte is így érzett valamitől.
A nő még mindig félve nézett fel, de a bemutatkozáskor némileg megkönnyebbült.
- Maria Sánchez – mutatkozott be ő is.
A kérdések után zavartan nézett Gammer-re.
- Jöjjenek be, de megengedi, hogy ellássam a kezem mielőtt válaszolok? – kérdezte félve.
Valóban nem ártott volna, mert erősen vérzett és már rendesen csöpögött a vér a kezéről a földre és a parkettára, ami ott volt a bejárat mellett. Ha Gammer engedte ezt, akkor a nő félreállt és a páros beléphetett. Egy hosszabb szűk előszoba fogadta őket, közvetlen balra volt egy ajtó csukva. Az ajtó után egy alacsony szekrény, azok után egy lépcső, ami az emeltre ment. Csak a kanyarig látszott, hogy mi volt a falakon, fényképek és festmények. Jobb oldalon a lépcsők után egy újabb ajtó, ez vezethetett a nappaliba, ezt látta az ablakból Gammer. A folyosó végén egy újabb ajtó, ez nyitva volt, így látszott, hogy konyhahelység volt az. A házvezetőnő a szekrényhez lépett és a felső fiókból kötszert vett elő és fertőtlenítőszert.
- Négy napja volt itt – mondta. – Ideges volt és sietett valahova, összecsomagolt magának és úgy távozott. Vöröses volt a szeme és izzadt, nagyon. Mentőt akartam hívni hozzá, tudják a szíve gyenge, de nem engedte és távozott. Nyugodtan nézzenek körbe, nem titkolok semmit. Nem tudom, van egy kedvenc kocsmája a belvárosban. Nem szokta megmondani, hogy hol száll meg.
Megmondta a nevet, ezt már ellenőrizték Gammerék, és zárva volt gyilkosság miatt. így egyelőre a házból ami egyből látszott minden a legnagyobb rendben volt, de Terry még odakint volt, így nem állt neki nyomozni.
- Mr. Jackson biztosan nem tett semmit – mondta. – Adakozni szokott, alapítványa is van, nem az a gyilkos fajta…

A nő hálásan vette át a névjegykártyát Darren-től, majd kísérte ki őt a házból. A következő név, amit talált külvárosias környéken volt. könnyedén odatalált, egy sorházról volt szó. Ám, amikor megérkezett, taxi-val, vagy a saját maga idézte járművel – tömegközlekedés nem ment ki oda – meglepetten kellett tapasztalnia, hogy a korábban látott SHIELD ügynök és társnője az X-menes nő is ott voltak, igaz nem annál a háznál, ahova Darren készült menni, hanem három házzal odébb.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
San Francisco - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Jack Gammer Vas. 24 Aug. 2014, 02:23

Jack Gammer Naplója - 12. Bejegyzés - Dátum: 2025. június 30.

Létezik egy nagyon furcsa érzés, ami tökéletesen jellemezné a nyomozás mostani helyszínét. Van az a helyzet, amikor minden teljesen normálisnak tűnik, semmi gyanús mozzanat, tökéletesen tiszta az egész környék, de pont ez a normalitás teszi a dolgokat mégis furává. Ahol minden teljesen normálisnak tűnik, általában ott vannak elrejtve a legnagyobb turpisságok. Hogy most is ez-e a helyzet, az bizony egy nagyon jó kérdés, amire csak később találhatjuk meg a választ. Előbb szenteljünk pár szót annak, hogyan is jutottunk el ideáig. San Francisco, különös rituális gyilkosságok utáni nyomozás, X-Men, SHIELD és WAND együttműködéssel. Gond nélkül megérkeztünk, a rendőrőrsön szét is váltunk és ki-ki ment a maga útján. Míg a csapat egyik fele áldozatok lelkével dumcsizott, addig a másik fele, vagyis mi, kiment a terepre körbenézni. Először a legfrissebb gyilkosság helyszínét vizsgáltuk meg és hála mutánsaim szimatának, leltünk is pár nyomot egy közeli raktárban, ami az áldozathoz tartozott. A felvételek, amik alapján Jason Jackson, továbbiakban JJ, a gyilkosság első számú gyanúsítottjává vált. A különös jelekkel díszített fémdarab. És persze az egész ügyet körüllengő furcsa fémszag. Hosszú távon minden nyom a város fölé magasodó hatalmas Celestialhoz, az Álmodóhoz vezetett. Hogy a kozmikus, isteni hatalommal bíró létezőnek mi köze volt az egész ügyhöz, azon kívül hogy talán a felébresztésén fáradoztak, még mindig rejtély volt. Az utunk végső soron bizonyosan oda vezetett a lényhez, de előtte még meg kellett ejtenünk pár kötelező megállót. Ilyen volt JJ külvárosi lakása, ahova a tengerparti raktáraktól vitt az utunk. Itt elég furcsa szituációban találtuk magunkat.

Mikor a külvárosba értünk, nem volt nehéz megtalálnunk a keresett házat. Én, Terry és Szimat Őrmester hamar leparkoltunk elé és elkezdtünk vizsgálódni. Miután az ablakon keresztül megbizonyosodtam róla, hogy nincs odabent közvetlen veszély, jöhetett a bejutás.. A biztonság kedvéért készenlétben álltam, nehogy meglepetés érjen minket, de megint csak paranoiás voltam. A tokjában pihenő pisztolyomon tartottam az egyik kezem, Terryt magam mögé utasítottam, így dörömböltem be a házba, felszólítva a bent lévőket a kijövetelre. A célom elértem, a házvezetőnő ajtót nyitott, én pedig bemutatkoztam és igazoltam magam, ahogy jó SHIELD ügynökhöz illik. A nő félt. Nehéz volt megmondani hogy tőlem, vagy valami más tényezőtől, de egyértelműen látszódtak rajta a félelem jelei. Minden esetre a bemutatkozás után kicsit megkönnyebbült, ennek örültem. Bármennyire is a végére akartam járni az ügynek, azért ártatlan takarítónőknek nem akartam egész további életükre tartó traumákat okozni. Consuela igazi nevére is fény derült, Maria Sánchez. Kíváncsi vagyok mit találtam volna, ha az adatbázisban utána nézek a nőnek. Minden esetre eldaráltam a kérdéseimet JJ-t és a házat illetően, majd érdeklődve vártam a reakcióit. Zavartan nézett rám, de hamar válaszolt a maga spanyol akcentusos angoljával. Beengedett minket, ez már egy jó pont volt. Közben félő hangon időt kért, hogy elláthassa a vérző alkarját. Hirtelen elfogott egy kicsit a bűntudat, hogy így letámadtam a mondandómmal, miközben megsérült és a vére már a padlóra csepegett. Megértően mosolyogtam a nőre.
- Elnézést kérek, hogy így letámadtam. Természetesen lássa el a sebét nyugodtan. Addig mi körbenéznénk, ha nincs ellene semmi kifogása.
A nő félreállt és elsietett ellátni magát, miközben Terry és én beléptünk a házba. Mutattam a mutánsnak, hogy lásson hozzá a szaglászáshoz, a minket fuvarozó rendőrnek pedig hogy várjon a kocsinál. Én magam pedig szintén bekapcsolódtam a ház átvizsgálásába.

Belépve a házba egy hosszabb, szűk előszoba várt minket. Közvetlenül balra máris volt egy csukott ajtó. Az ajtó után egy alacsony szekrény, majd egy emeletre vezető lépcső. A falakon fényképek és festmények sokasága. A lépcsők után jobbra egy ajtó, ez vezethetett a nappaliba, ahova nem rég bekukkanthattam az ablakon. A folyosó végén még egy ajtó, ez a konyhahelyiségbe nyílt. Miközben felmértem ezeket és megállapítottam, hogy nincs közvetlen veszélyforrás a közelben, a házvezetőnő a szekrényhez lépett, ott a felső fiókból kötszert és fertőtlenítőszert vett elő. Ha már kinyitotta a szekrény, loptam is egy pillantást a tartalmára a takarítónő válla fölött, hátha volt ott valami oda nem illő. Ezután kicsit szüneteltettem a vizsgálódást, mert Maria válaszolni kezdett a kérdéseimre, miután nagyjából ellátta magát. Míg én figyeltem a nő mondandójára, Terrynek hagytam, hadd szaglásszon nyugodtan. Ha valami furcsaság volt elrejtve a házban, mondjuk egy újabb különös fémdarab, akkor azt bizonyosan megtalálta nekem előbb-utóbb. Addig is, Maria mondott pár érdekes dolgot. JJ négy napja járt itt utoljára. Megjött, ideges volt, sietett, összecsomagolt és távozott is. Vöröses szem, izzadás. Talán akkoriban szállta őt meg az ami, és változtatta át idővel azzá a szürke bőrű rémséggé. Nem csoda hogy nem akart mentőt hívni, bizonyára már ment is keresni az első áldozatát. Gyenge szív, ezt nem ártott megjegyeznem, egy későbbi konfrontációnál hasznos információ lehet. Sajnos az továbbra sem derült ki, merre lehetett. A kedvenc kocsmáját emlegette a takarítónő, a nevét is megmondta, természetesen az volt, amelyről már mi is tudtunk és ahol egy másik gyilkosság is történt, így a hely zárva volt. Esetleges egyéb szállásról nem tudott semmit mondani. Maria hitetlenkedve fogadta, hogy JJ bármiféle gyilkosságot elkövetne, nem az a fajta volt az elmondása szerint, sőt, inkább az adakozó típus, hiszen még alapítványa is volt. Szegény JJ, tényleg rendes fickónak hangzott, de az idegen erőket ez aligha érdekelte.
- Mr. Jacksont a jelek szerint megszállta valami, nem ura a saját tetteinek és roppantul veszélyes.
Nem ártott felvilágosítani a hölgyet, ha JJ bármikor hazatérne, akkor ne Maria legyen a következő áldozata. Sajnos végső soron semmi használható nem derült ki abból, amit a nő elmondott nekünk. Egyedül az a kocsma nyert még egy behúzott strigulát, de semmi újdonság nem merült fel. Valami viszont nem hagyott nyugodni.
- Hölgyem, ha valami mást is el szeretne mondani nekünk, most lenne rá a tökéletes alkalom. Látom hogy fél valami miatt, de nem hiszem, hogy mi ijesztettük volna meg ennyire. Csupa fül vagyok.
Nagyon érdekelt, mi hozhatta ennyire rá a frászt. Mi is, kétségtelen, de valami más is zavarta. Még mindig félelem tükröződött a szemeiben, a non-verbális kommunikációján, a viselkedésén. Talán nem volt semmi jelentősége, semmi közöm nem volt hozzá. Talán tényleg csak mi rémítettük meg és alábecsültem, hogy mennyire ijesztő is tudok lenni. Vagy talán volt még itt valami, amiről nem beszélt nekünk.

Ha végeztünk a traccspartival, én is bevetem magam a ház átvizsgálásába. Remélhetőleg ezen a ponton Terry már körbeszaglászott és esetlegesen talált is valamit. Vagy legalábbis meg tudta mondani, merre kellene kezdenünk a ház átnyálazását. Ha nem érkezik tipp, akkor sorban mentem. Először is, a bejárattól számított első ajtó balra, a zárt darab. Na ezt nem hagyhattuk sokáig így. Talán egy pincehelyiség lehetett, ott pedig mindig érdekes dolgok szoktak bujkálni. Kilincs próba, hátha pöccre nyílt. Ha nem, elkértem a kulcsot Mariától. Ha nem adta oda, vagy nem volt nála, akkor végre itt volt egy ajtó, amin áttörhettem. Váll, láb, vagy akár fegyverrel a zár szétlövése, akármelyikre is volt szükség, be terveztem nézni a szobába. Az ajtó melletti szekrénybe elvileg már bekukkantottam, jöhetett a nappali, utána a konyha. Amíg visszaértem a lépcsőhöz, a falakon lógó díszítésre is fordítottam némi figyelmet. Hátha lógott ott valami fotó vagy festmény, ami kapcsolatban állhatott az üggyel. Ha semmi, akkor jöhetett az emelet. Óvatosan lépkedtem fel a lépcsőn, és kukkantottam be a fenti szobákba. Ha volt padlás, azt is megnéztem. Az egész házat igyekeztem átkutatni, még ha csak felületesebben is, bármi olyanra kihegyezve az érzékszerveimet, ami gyanús lehetett. Ha bármi nyom volt a házban az ügyhöz, azt igyekeztem megtalálni. Ha volt ilyen, meg is vizsgáltam. Ha nem, akkor ellenőriztem, hogy átfutottam minden helyiséget, majd visszatértem Mariához.
- Végeztünk. Javaslom menjen haza, vagy bárhová máshova, itt nincs biztonságban. Köszönjük a segítségét. Ha bármi más eszébe jutna Mr. Jacksonról, vagy felvenné önnel a kapcsolatot, kérem, értesítsen. További kellemes estét és még egyszer elnézést kérek, hogy úgy megijesztettük.
Persze közel sem voltam ilyen kedves, ha a beszélgetés során bármikor hazugságon kaptam a nőt, de számomra őszintének tűnt, legalábbis eddig. Ha ez nem változott, akkor továbbra is kedvesen, nyugodtan és barátságosan szóltam hozzá, köszöntem meg a segítségét és búcsúztam el. Ha a takarítónő, Terry szaglókája és az én kutatásom se vezetett semmi eredményre a házban és nem találtunk semmit, akkor ideje volt innen is továbbállni. Sajnos ebben az esetben ez a kis kiruccanás fölösleges volt. Más lett volna a helyzet, ha mégis találtunk volna valami bizonyíték jellegű dolgot a házban, de ezt sajnos nem én befolyásoltam.

Ha a házkutatást lezártuk és ismét az utcára kerültünk, újból körbenéztem. Az előzőleg csöppet sem gyanús környék hirtelen rendkívül gyanússá vált. Na jó, nem annyira, de észrevettem valami furcsaságot. A változás egy idegen jármű érkezése idézte elő, amely három házzal odébb állt meg. Kicsit késő volt már a kocsikázáshoz. Szemmel tartottam az újdonsült jövevényt a szemem sarkából, miközben a következő lépést terveztem. A Celestial még mindig váratott magára, ha már Maria is emlegette, akkor meg akartam nézni magamnak azt a kocsmát. Ha elindultunk, útközben igyekeztem felidézni a kocsmai gyilkosság részleteit. Alaposan áttanulmányoztam a gyilkosságokat a repülőúton, így ez nem jelenthetett akkora problémát. A hely a belvárosban volt, így ismét egy hosszabb út várt ránk. Tényleg kezdett egy olyan érzésem lenni, hogy lassan egész San Franciscót bejártuk. Nem mintha ez probléma lenne, sosem jártam még a városban, legalább errefelé is körbenéztem. De boldogabb lettem volna, ha a következő megállónk több eredményt hoz a konyhára. JJ-nek valahol meg kellett szállnia, letenni a cuccait, kipihenni a gyilkolászás fáradalmait. Végső soron egészen jó esélyeink voltak a nyomára bukkanni egy általa sokat látogatott, bezárt szórakozóhelyen, illetve annak környékén. Tehát ha megvoltunk JJ házának átkutatásával és semmi újdonság nem merült fel, akkor nem volt vesztegetni való időnk, visszaszállhattunk a kocsiba és már vezényeltem is magunkat ahhoz a bizonyos kocsmához.

Már így is sokat téptem a szám, vagyis a tollam, vagyis a gondolataimat, szóval befejezem mostanra. A ház átkutatását mindenképpen alaposan, átgondoltan és óvatosan hajtottam végre. Ha volt ott valami, azt meg akartam találni. Ha Maria tudott még valamit, vagy mondani akart még valamit, vagy rendelkezett még valami használható információval, azt ki akartam húzni belőle. Sok dolgot akartam, mert rég volt már sikerélményünk az ügyet illetően. Ha ez most is elmaradt, akkor csalódottan, de irány a következő helyszín, vagyis JJ kedvenc kocsmája. Időközben ha bárki gyanúsan viselkedne, legyen az Maria, legyen az az utcán felbukkanó rejtélyes jármű utasa, legyen az egy odateleportáló JJ, legyen az bárki hasonló, nem voltam rest előkapni a pisztolyomat és a helyzetnek megfelelően reagálni a veszélyre. A gépfegyverem is ott lapult a rendőrautóban, a csomagomban, az anyósülés lábánál, de nagyon bíztam benne, hogy az este folyamán nem lesz szükség erőszakra és rendben lezárul majd a nyomozás. Persze, reménykedni szabad, de az eredmény általában mindig máshogy alakul. Mint említettem, eddig minden normálisnak tűnt a környéken. De ez nem volt rá garancia, hogy ez a közeljövőben is így maradt. Valami gyanúsnak kellett lennie errefelé, különben tényleg potyára autókáztunk ki ide. Az időpocsékolást pedig nagyon nem szerettem. Ezért továbbra is igyekeztem a maximumot kihozni ebből a mostani helyzetből is. Hogy ez milyen eredményekkel zárul, az már nem rajtam múlott. Fucsra egy helyzet, szóval egyelőre maradjunk csak ennyiben.

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
Jack Gammer
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 25 Aug. 2014, 08:07

//Érthető okokból itt sem tudok kört váltani, pénteken viszont már írni fogok.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
San Francisco - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Terry Csüt. 28 Aug. 2014, 20:53

A nőnek nincs kifogása és be mehetünk a házba. Bár ahogy Gammer-től eddig jött nem sok különbség lett volna igen és nem között a nőtől mert ígyis úgyis bejöttünk volna most. 
A nő elmegy ellátni a kezét ami vérzett mert megvágta az egyik szilánk. Balszerencsés eset de most más a dolgunk.
Nem semmi, hogy a házvezető né simán végezte a dolgát tovább mintha mi se történt volna holott a ház ura már napok óta nem volt jelen. Azért még mielőtt nekiindulnék a ház körbekutatására közelebb megyek a nőhöz és szaglászok körülötte egy kicsit. Bár kétlem, hogy a vérszagon kívűl lejön róla bármi is most így. De azért csak ez után indulok neki a ház kutatásának. Ki tudja lehet, hogy mire végzek már haza küldte Gammer a nőt és nincs lehetőségem már rá.
 Amíg Gammer beszélgetett és egyéb dolgait csinálta addig én nekiláttam a szaglászgatásnak ami azért nem csak abból állt, hogy sétálgatok körbe szipogva mint egy taknyos gyerek hanem keresően nézelődtem is köbe a házban, hogy hátha van valami itt is mint a raktárban volt. A fémes szag erős volt itt is de ki lehetett venni JJ eredeti szagát is, kicsit fura volt így egymás mellett a kettő. Emellett tényleg nem járt már itt napok óta. De szerintem valaki ide hozta a követ amitől "megváltozott" vagy inkább kifordult magából a csávó. 
Körültekintően keresgélek a kecóban miközben gondolkozok a helyzeten. Ha végig jártam a lakást akkor vissza megyek Gammer-hez. Viszont ha találok is valami hasznunkra levő dolgot akkor ahhoz oda hívom.
Terry
Terry
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 67
Hozzászólások régi : 820
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : AIMVille lakórészek

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Danny Long Pént. 29 Aug. 2014, 01:06

Érdekeseket mond az öreg, de eleinte nem tűnik túl nagy jelentőségű dolognak. Az, hogy valaki még Vietnamban ezotériával foglalkozott, nem hiszem, hogy jelen pillanatban nagyon sokat jelentene. Az viszont árnyalja a képet, hogy pont a megölése előtti napokban újra elővette a témát, még akkor is, ha nem ez volt az egyetlen eset. A kérdéseim jó irányba vittek, ebből már el lehet indulni.
- Pontosan milyen témát beszélt meg az egyetemistákkal?
Nem tudom, hogy ez konkrétan kihatással volt-e arra, hogy áldozatnak választották, de nem elhanyagolható ennek az esélye.
- Tud segíteni abban, hogy beazonosítsam ezeket a fiatalokat. Egy név, vagy bármi más nagy segítség lenne.
Ha ez a beszélgetés hívta fel a szekta figyelmét Mr. Washingtonra, akkor minden bizonnyal van valaki az egyetemisták között, aki kapcsolatban álla szektával. Erre konkrétan rá is kérdezek.
- Nem vett észre az egyetemisták bármelyikén valami szokatlant?
Nem akarom befolyásolni, így csak azután pontosítom, hogy mire gondolok, miután válaszolt.
- Lehet, hogy furcsa kérdés, de nem volt valamelyiküknek szürkés bőre és vörös szeme?
Az, hogy konkrétan őt keresték, megerősíti a gyanúmat, hogy a beszélgetés és a gyilkosság közt van összefüggés. Persze pontosabb információkra van még szükségem.
- Miből gondolja, hogy önt keresték? - teszem fel az újabb kérdést.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Thorhalla Pént. 29 Aug. 2014, 09:52

Résztvevők: Darren Cain, Peterson Gray, Termina Alusia / Terry, Jack Gammer és Casper Vos
Következő körváltás: 2014. szeptember 2. (kedd)

A férfi türelmesen hallgatta az újabb kérdéseket és utána elgondolkodott.
- Taoizmus, buddhizmus, meditáció, kapcsolat a túlvilággal, lelki béke, csakrák, csí, harmadik szem – sorolta fel.
Minden olyan, ami eléggé tényleg az ezoterika fogalmába esik és igazából egybeesik azzal is, hogy pont a harmadik szemet és azt a bizonyos régiót pusztítják el a szektások. A második kérdésre megrázta a fejét.
- Nem igazán az arcmemóriám már nem a legjobb, sajnálom – mondta. – Csak annyit tudok, hogy az itteni bölcsésztudományi egyetemre járnak, ott pedig nem sokan, pár tucat fő foglalkozik ilyen tanulmányokkal.
A következő kérdés előtt ismét elgondolkodott.
- Hacsak a taréj és punk öltözet, másnál a nyeszlettség, hogy egyik sem lenne jó katonának megfelelő furcsaság, akkor igen. Egyébként teljesen átlagosak. Bár a néger punk igencsak meglepő jelenség volt…
A vörös szemnél és szürke bőrnél meglepetten nézett Gray-re és határozottan megrázta a fejét, hogy ilyesmiről soha sem hallott. Majd az utolsó kérdésre azonnal felelt gondolkodás nélkül.
- Mert csak én laktam abban a parkban, más nem – vonta meg a vállát.

A nő némileg megnyugodott, amikor elláthatta a kezét, amihez hozzá is látott ott kint a folyosón. Amíg ezt a nő, addig Gammer a válla felett belesett a fiókba, de nem talált semmilyen furcsaságot, ruhák, főleg törlőkendők voltak benne Sanchez pedig egy elsősegélyládát vett elő, teljesen hagyományosat. Amint kimondta Gammer, hogy lehet, hogy JJ-t megszállta valami a nő spanyolul halkan imát mondott és még keresztet is vetett maga előtt. Majd a kérdésre is felelt.
- Csak félek, hogy baja lehet – mondta. – Nagyon régóta dolgozom neki, nincs családja, csak én vagyok neki… a szívével baja volt. mi lesz, ha meghal, vagy ki tudja, hogy mi baja lesz?
Terry érezte, hogy a nő nem hazudik, hanem teljesen igazat mond, tényleg csak amiatt félt és aggódott, hogy a munkaadójával mi is lehet, milyen baja eshet. A kulcsot átadta a nő, amikor a szobába akart bemenni a páros. Egy kellemesen berendezett hálószoba szerűség volt, a berendezések és stílus szerint ez lehetett Sanchez szobája, sok katolikus szimbólummal, praktikusan és diszkréten volt berendezve. Teljesen tiszta volt, a következő szoba a jobb oldalon levő nagy helység egy elegáns nappali volt, ahol meglehetősen sokan fordulhattak meg, még egy étkezőasztal is volt benne, körülötte székekkel. A konyha, spájz egy fürdőszoba, ami közvetlen a lépcső mögött volt, azért nem látszott korábban is tiszták, sehol semmi. Azonban, amikor a páros felért az emeletre Terry már megérezte ugyanazt a fémes illatot. Itt fent hat szoba volt, ebből két elegáns fürdő, három hálószoba, kettő vendég és egy dolgozószoba. A dolgozószobából jött az illat, egy parketta alá rejtett helységből. Kettőt kellett felszedni alatta egy kis mélyedés volt látható, benne egy doboz, ha a páros kinyitotta egy fémes valamivé változott emberi szív volt benne.
San Francisco - Page 3 400_F_30942196_Zm3CKuE7Ly7IoRuuBaleQRW879l2rj5G

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
San Francisco - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Danny Long Hétf. 01 Szept. 2014, 19:52

A témák, amiket említ valóban érdekelhetik a szektát, abból kiindulva legalábbis, hogy a harmadik szemet támadják. Azt viszont, még mindig nem értem, hogy ennek az egésznek mi köze a Celestialhoz. Valami keleti jellegű rítussal próbálják felébreszteni? Vagy nem ennyire egyszerű? A másik gond, hogy Rachelnek saját bevallása szerint semmi köze nem volt se spirituális, se mágikus dolgokhoz, így biztos, hogy nem ez a szempont, ami alapján az áldozataikat választják. Legalábbis nem az egyetlen. De van-e egyáltalán bármilyen szempont?
Konkrét információt nem tud adni az egyetemistákról, de sikerül eléggé leszűkíteni a kört, és már ez is elég lehet. Az viszont kicsit meglep, hogy milyen sokszínű társaság foglalkozik ilyesmivel. Valahogy nehéz összekapcsolnom egy punkot a keleti mágiával, de elég ideje mozgok mágikus körökben, hogy tudjam, néha már az lenne furcsa, ha valami nem furcsa. Ráadásul egy fekete punkon tényleg nehezen siklik át az ember tekintete. Azért még felteszek pár kérdést, hogy teljesen tiszta legyen, hogy kiket kell keresni, ha ezen a nyomon indulok el.
- Hányan voltak? Csak egy punk volt köztük, vagy több is?
- Ők hogy találták meg magát? Honnan tudhatták, hogy ilyen témákban jártas?
Elég egyértelműnek tűnik, hogy az egyetemisták nem voltak olyan hatás alatt, mint Jason. Kellemetlenül kevés a közös pont a gyilkosságok közt. Csak a harmadik szem. Ezen a vonalon kell elindulnunk, és ehhez megfelelő hely az egyetem.
- Meg tudja mondani, hogy pontosan mi a neve annak a szaknak, ahova ezek a diákok járnak?
Ezek után a kötelező utolsó kérdés maradt már csak:
- Van még valami, amit fontosnak tart elmondani?
Úgy tűnik, ebből a beszélgetésből kihoztam, amit lehetett, így ha nem kapok valami nagyon meglepő választ, akkor elköszönök.
- Köszönöm a segítségét. Mindent meg fogok tenni, hogy elkapjuk a gyilkosait. - mondom, majd megszakítom a kapcsolatot.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Thorhalla Kedd 02 Szept. 2014, 08:10

//Többen megkértek, hogy halasszam el a körváltást, mert rosszul érzik magukat és nem tudnak írni, így szombaton lesz új kör, addig remélem mindenki jól lesz és tud írni. Smile //

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
San Francisco - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Jack Gammer Szomb. 06 Szept. 2014, 04:04

Jack Gammer Naplója - 13. Bejegyzés - Dátum: 2025. június 30.

Ezt hívom én telitalálatnak. Végre újra lelkesedhetek valami iránt. Fogalmam sincs, mire akadtunk rá, de valamire ráakadtunk. Ez pedig azt jelenti, hogy újabb kirakós darabka került az ügybe és végső soron ide se hiába jöttünk. Csak működik ez a zsaru szimat. Oké, kicsit visszafogom magam, de ismét fellelkesültem, hogy a hosszabb üresjárat után ismét kezünkbe került valami új. Na de pontosan miről is van szó? San Francisco, rituális gyilkosságok utáni nyomozás, kevert ügynök-mutáns csapat. Úgy érkeztünk a városba, hogy viszonylag kevés kapcsolatot találtunk a gyilkosságok között, talán csak a harmadik szem kiszúrása és ennyi. Azóta már valamicskét okosabbak lettünk. Míg a csapat egyik fele az áldozatokat vizsgálta meg, addig az én bandám a terepre ment. Azon belül is a legfrissebb gyilkosság helyszínén néztünk körül, amelynek közelében bizony ráakadtunk egy pár dologra. Határozottan nagy segítséget nyújtott a nyomozás során az egyik velem tartó mutáns, Terry, más nem is maradt velem mostanra. Sikerült meglelnünk néhány bizonyítékot, amelyek segítettek összekapcsolni a képet. Először, egy fémes szag lengte be az egész ügyet. Másodszor, volt egy gyanúsítottunk, Jason Jackson, vagy ahogy én szeretem hívni JJ. Szegény csávó teljesen bekattant valamitől, szürke bőre, vörös szeme lett és valószínűleg elkezdett gyilkolászni a környéken. Harmadszor, egy különös jelekkel díszített fémdarabra is ráakadtunk. Mindannyian a város fölé magasodó Celestialhoz, az Álmodóhoz vezetnek. Egy kozmikus, isteni hatalommal rendelkező, fajokat teremteni és elpusztítani képes létezőről van szó. Elvileg JJ és esetleges bűntársai ennek a lénynek a felébresztésén fáradoztak. Vagy valami ilyesmi. De az egész ügyet összefogta ez a létező, ahová egyszer majd bizonyosan ki kell látogatnunk. De ennek még nem jött el az ideje. A helyszínünk után JJ külvárosi lakásához vezényeltem magunkat, ahol teljes körű kivizsgálást rendeltem el. Lássuk csak, hogyan is alakult. Egész jól, ennyit elárulok elöljáróban.

Ugyebár megérkeztünk a külvárosba, én, Terry és Szimat Őrmester, a sofőrünk. A keresett ház környéke teljesen nyugis volt, sehol semmi gyanús, mondhatni már gyanúsan gyanútlan volt a hely. A házba az ablakon keresztül kukkantottam be és hamar megbizonyosodhattam róla, hogy odabent minden biztonságos. Markáns felszólításomra a házvezetőnő, bizonyos Maria Sánchez (vagy Consuela, ahogy tetszik) nyitott ajtót. Szegényt egyből letámadtam a kérdéseimmel JJ-ről és az ügyről, nem csoda, hogy megijedt. Pláne, hogy sikerült megvágnia a kezét, ami azért csúnyán vérzett. Barátságosabb hangot ütöttem meg, kicsit mindenki megnyugodott, mi bemehettünk a házba, Maria pedig ellátta magát. Terry és én gyorsan körbetekintettünk a lakásban, míg a nő megfelelő állapotba került, majd elkezdett válaszolgatni a kérdéseimre. Sajnos nem sok új információt tudott számunkra szolgáltatni. Négy napja látta utoljára JJ-t, akkor a férfi összecsomagolt és távozott sietve, bizonyára gyilkolászni. Már akkor produkálta az átváltozás tüneteit, valamikor akkoriban kezdődhetett az átalakulás. Egy belvárosi kocsma került még említésre, amelyre már korábban is ráakadtunk, de zárva volt egy korábbi gyilkosság helyszíneként. Persze nem feledkeztem meg róla, a házkutatás után szerepelt a látogatási listámon. Hiába tűnt JJ egy szimpatikus fickónak, hiába adakozott, hiába volt alapítványa, hiába nem tűnt a gyilkos fajtának, akármi is szállta meg, azt nem érdekelte milyen volt előtte. Tájékoztattam Mariát munkaadója állapotáról, ami érthetően megbotránkoztatta. Ima, kereszt, ördögűzés, volt itt minden. Amikor egyéb félelmei és aggodalmait hoztam fel, arra is kaptam végül választ, bár nem egészen azt, amire számítottam. Szegény nő csak a munkaadójáért aggódott. Úgy viselkedett, mint valami anyafigura. Egészen meghatott az, amit mondott és ahogy mondta. Nem nagyon volt szükségem mutáns társam megerősítésére, a saját szimatom is megmondta, hogy a nő teljesen őszinte volt velünk. Szegény JJ, egyedül volt, nem volt családja a régóta neki dolgozó házvezetőnőjén kívül, a szívével is baja volt, és megszállta valami idegen erő. Hirtelen úgy éreztem, mondanom kellene valamit. Bármit, ami megnyugtathatja kicsit Mariát. Valami olyasmit, hogy nem lesz semmi baj, hogy JJ-vel is minden rendben lesz, meg a hasonló maszlagok. De nem vitt rá a lélek, hogy a nő őszintesége után hazudjak neki. Nem, egyáltalán nem gondoltam hogy minden rendben lenne, sőt. Nagyon nem volt rendbe minden. Nem fogadtam volna rá, hogy JJ túléli ezt az egészet. Vagy hogy nem lesznek a tettének következményei. Szerencsétlen helyzet, de jó vége aligha lehetett a történetnek. Így inkább nem is hitegettem szegény nőt, csak bólogattam, hogy megértettem, amiket mondott, majd hozzáláttam a ház részletes átkutatásához.

Az előszobából indult a keresés. Rögtön balra volt egy ajtó csukva, amihez Maria kérésemre azonnal oda is adta a kulcsot és be is léphettünk. Egy kellemesen berendezett hálószoba szerűségben találtuk magunkat. A praktikus és diszkrét berendezésekből és a stílusból arra következtettem, ez a házvezetőnő szobája. Sok volt a katolikus szimbólum, nem éppen illetve bele egy szekta profiljába. A tisztaságra nem lehetett panasz, ahogy az egész házban sem, a nő értette a dolgát. A szoba után jött egy szekrény, amibe már akkor benéztem, amikor Maria elővette az ellátáshoz szükséges dolgokat. Ruhák, törlőkendők, elsősegélycsomag, semmi extra nem volt benne, átlagos kis szekrényke. A lépcsőt hagytam egyelőre, a földszintet kellett átnéznünk először. A falakon lévő fényképek és festmények semmi hasznosat nem mondtak, így inkább a szobákra koncentráltam. Lépcső után jobbra volt a nappali, ezt sasoltam az ablakból, mint valami leskelődő perverz. Elegáns helyiség, étkezőasztal, körülötte székek, ez lehetett a közösségi élet színtere. A folyosó végén a konyha, spájz, illetve közvetlenül a lépcső mögött bujkált még egy fürdőszoba, de mind teljesen tiszta volt. A földszint teljesen üresnek tűnt az ügy szempontjából, Terry sem találta másként, így a lépcső felé irányítottam figyelmemet. Egyre inkább fogytak a lehetőségeink, de még korai volt feladni. Felbaktattunk a lépcsőn, ott újabb ajtók vártak minket. Volt itt két elegáns fürdő, három hálószoba, kettő vendégszoba és egy dolgozószoba. Zömében nem találtunk semmit, csak úgy mint odalent. Na de a dolgozószoba meghozta a várva várt eredményt. Terry jelezte, hogy a már ismert fémes szag a dolgozószobából áradt. Óvatosan nyitottam be, felkészülve rá hogy akár JJ is lehetett odabent, de megint csak túlságosan paranoiás voltam. A dolgozószoba látszólag rendben volt, csak úgy, mint az összes többi lenti és fenti helyiség. A hangsúly a látszólagon van. A rejtett kincs itt bujkált a dolgozószobában.

Magamtól talán nem vettem volna észre a padló alá rejtett helyiséget, vagy legalábbis csak hosszasabb kutatás után, de szerencsére velem volt Terry és a szimata. Azonnal felhívta a figyelmemet a rekeszre én pedig leguggoltam, hogy feltárjam azt. Kettő parkettadarab eltávolításával láthatóvá is vált a titkos mélyedés. A rekeszben egy doboz volt elrejtve, amit óvatosan kiemeltem. Miután megbizonyosodtam róla, hogy a dobozka kinyitása teljesen biztonságos, nem robban fel, vagy változtat nyúllá, vagy ilyesmi, kinyitottam azt. Na ezt nevezem váratlan nyomnak. Egy fémes valamivé változott emberi szív volt a dobozban. Nem egészen tudtam hová tenni a dolgot. Illetve talán már túl sok helyre is tudtam volna tenni. Maria többször is emlegette, hogy JJ szívével voltak gondok. Lehetett ennek valami köze ehhez a szívhez? Az övé lett volna? Másé? Meg kellett vizsgáltatnom. A fémes szag és a fémes kinézet egyértelműen az ügyhöz és a Celestialhoz kapcsolta a szívet, ez nem volt kérdés, már csak a kapcsolat mibenlétére kellett rájönnünk. De ezt máshol is megtehettük. Elővettem egy üres zacskót a zsebemből, ami még az előző helyszínről szereztem a kollégáktól nyomgyűjtéshez, és hozzáláttam az óvatos belehelyezési folyamathoz. Az első ötletem az volt, hogy a dobozból egyszerűen megpróbáltam beleönteni a szívet a zacskóba. Ha ez nem sikerült volna, akkor megpróbáltam valami ceruza, toll, vagy hasonló tárggyal kipiszkálni a bizonyítékot és úgy elhelyezni a zacskóban. Ha végképp nem akart kijönni, akkor maradt a kellemetlenebb megoldás, hozzá kellett érnem. Ehhez azért a biztonság kedvéért ismét vettem fel kesztyűt, na nem mintha sokat segített volna. Ha valami vicces vagy kevésbé vicces hatása volt ennek a tárgynak az emberi szervezetre, akkor az eléggé valószínűtlen, hogy a kesztyű, vagy akár a zacskó is megakadályozta ebben. Éppen ezért, igyekeztem egyáltalán nem érintkezni a szívvel az egész folyamat során. Se kesztyűn, se zacskón keresztül, puszta kézzel meg pláne nem. Anyagon keresztül is csak akkor nyúltam hozzá, ha tényleg nem volt más választásom a begyűjtéséhez. Ha valamiért nem sikerült a folyamat, mondjuk valami furcsa reakció miatt, akkor a helyzetnek legmegfelelőbben igyekszem reagálni és nyugodt maradni. Ha pedig végül sikerült beszerezni a szívet, biztonságosan elhelyezni a zacskóban és eltenni, akkor itt el is végeztük a dolgunkat.

Még gyorsan ellenőriztem, hogy nem-e hagytunk ki valahol egy helyiséget, egy kósza padlást, pincét vagy sima szobát, de azt hiszem elég alaposak voltunk. Mikor leértünk, Mariától a már múltkor is eltervezett módon búcsúztam el, némi kiegészítéssel.
- Végeztünk. Javaslom, töltsön máshol egy pár éjszakát, ha tud, mert itt nincs teljesen biztonságban. Köszönjük a segítségét. Ha bármi más eszébe jutna Mr. Jacksonról, vagy felvenné önnel a kapcsolatot, kérem, azon nyomban értesítsen minket. Mindent megteszünk hogy se neki, se másnak ne essen semmi baja az elkövetkezendőkben. Még egyszer elnézést kérek, hogy úgy megijesztettük. További kellemes estét.
Elnézést kértem a zargatásért, megköszöntem a segítségét, ismét megnyugtattam kicsit, megadtam az elérhetőségemet, felkértem hogy lehetőleg keressen egy biztonságosabb helyet és egye fene, igyekeztem rátukmálni, hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz. Hogy ebből mennyi lesz igaz, az már más kérdés. Nem akartam tovább terhelni azzal, amit találtunk, nem tartottam valószínűnek, hogy a nőnek bármi köze volt a fémszívhez, csak még jobban felzaklatta volna a dolog. Persze ha úgy láttam, hogy idegeskedve fogadott minket az emelet átkutatása után, azonnal szembesítettem az új bizonyítékkal, de erre kevés esélyt láttam. Csak egy egyszerű házvezetőnőnek tűnt, aki aggódott a munkaadójáért. Nem akartam tovább zargatni. Ezért búcsúzkodás után azonnal vezényeltem is ki magamat, illetve Terryt is.

Odakint ismét felmértem a nyugodt környéket. Az érkezésünkhöz képest csak annyi változott, hogy úgy három háznyira felbukkant egy autó. Na ez már kicsit gyanús volt, de nem terveztem minden ismeretlen városit igazoltatni az éjszaka folyamán. Majd ha valami gyanúsat tesz az utas, na de akkor már én is durvább leszek. Esetleg konfrontálódni akarna velünk, vagy mondjuk követni akarna minket, ezek már offenzív lépésnek számítanának, amiket súlyuknak megfelelően kompenzálnék később. De amíg az idegen nem tett semmit, addig foglalkozhattam a saját dolgainkkal. Nevezetesen, merre is tovább. A Celestial előtt már csak egy állomás jutott eszembe, illetve kettő, de csak egy volt új. Ha megvolt Terry és Szimat Őrmester is, akkor mindannyian beszállhattunk a rendőrautóba és elindulhattunk, vissza a belvárosba, JJ kedvenc kocsmája felé. A hely egy gyilkosság helyszíne volt, már ez megért egy gyors körbenézést. Plusz, ha le volt zárva, akár még ideáig helyszín is volt JJ-nek a bujkálásra. De ha más nem, közelebb kerültünk a rendőrőrshöz, ahová dolgunk végeztével terveztem utána menni, hogy csatlakozhassunk Gray ügynökhöz ismét, na meg persze hogy személyesen prezentálhassam neki az újdonsült bizonyítékot. Illetve akárhol is kerül majd sor a találkánkra, abban megegyeztünk hogy a Celestialhoz együtt megyünk majd, ezt a megállapodást be is terveztem tartani. Addig azonban még szerettem volna alaposabban is szemügyre venni azt a bárt. Nem volt garancia rá, hogy bármit is találnánk ott, de más egyelőre nem volt a kezünkben helyszín gyanánt. És a jegyzőkönyv kedvéért, JJ külvárosi lakása is zsákutcának tűnt jó ideig, mégis egy új fémszívvel a zsebünkben hagytuk el a házat végül. A kitartó keresgélés végül is meghozta eredményét.

Más hozzáfűznivalóm egyelőre nincs is az eseményekhez. Hosszas keresgélés után végre új bizonyítékot találtunk. Még nem tudtam beleilleszteni a történetbe, de egy darabkája volt annak, ez bizonyos. Igyekeztem tehát óvatosan elcsomagolni a fémszívet, semmilyen, de legalábbis a lehető legkevesebb érintkezéssel. Ezután, mivel se nekem, se Terrynek, se Mariának nem volt több ötlete a házat illetően, ideje volt távoznunk. Egy gyors búcsú és már kint is lehettünk az utcán. Innen pedig, gyanús autók ide vagy oda, a saját dolgunkkal kellett foglalkoznunk, szóval amint lehetett, indulhattunk is tovább. Cél a belváros, JJ kedvenc kocsmája, ideális helyszínnek tűnt a folytatáshoz. Onnan pedig, ha jobb ötletünk nem lesz, akkor csatlakozás a csapat többi tagjához és irány a Celestial. Továbbra is úgy éreztem, a végső válasz ott vár minket, a Golden Gate hídon túl, a szigeten. Hogy mennyire jön be ez a megérzés, az még kérdéses. Egyelőre jók voltak a statisztikáim. Az éjszaka már igen előrehaladott állapotban lehetett, de figyelmem továbbra sem lankadt. Bár rég voltam terepen, nem engedtek volna ki, ha bármi baj lett volna a reflexeimmel. Nem, éppen ellenkezőleg, csúcsformában voltam. Éppen ezért továbbra is bármikor készen álltam, hogy egy esetleges meglepetés támadást megfelelően lereagálhassak. Akár a házban, akár az utcán, akár az autóban, akár máshol érne minket, fedezékbe ugrás, fegyverrántás, tüzelés, amit csak megkívánna a helyzet. Persze erre elég kevés esély volt ezen a nyugodt külvárosi környéken, de egy SHIELD ügynök sosem lehet elég óvatos. Pláne, hogy én még azok közül is a paranoiásabb fajtába tartoztam. De nem csak ügynök voltam, hanem nyomozó is, így nem merülhettem el a paranoiámban, hanem az üggyel kellett foglalkoznom. JJ házának átkutatásával kapcsolatban végül is igazam volt, de a megszerzett tudást még hasznosítani kellett, ez pedig még odébb volt. Ez a találat minden esetre hosszabb távon jót tett az ügynek, újra fellángolt a tűz, újabb lehetőségek nyíltak meg előttünk, éppen úgy, ahogy azt egy ügy lefolyásánál szerettem. Csak így tovább és előbb-utóbb a végére járunk a dolgoknak.

_________________
Reneszánsz:
Jack Gammer - SHIELD ügynök
Arnold Braun - HYDRA katona
Rachel Burrows - X-diák
Doktor Julius Amadeus Chaos - a Ravencroft intézet egy őrültje

Gótika:
Jack Gammer - rendőrhadnagy
Jack Gammer
Jack Gammer
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 125
Hozzászólások régi : 71
Korábbi szint/kredit : 1.szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 3.szint - 8 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Mar. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 06 Szept. 2014, 09:21

Résztvevők: Darren Cain, Peterson Gray, Termina Alusia / Terry, Jack Gammer és Casper Vos
Következő körváltás: 2014. szeptember 10. (szerda)

Az öreg fáradtan sóhajtott.
- Mondtam fiam, hogy leszoktak járni a parkba, odamentem… kéregettem, aztán szóba elegyedtünk. Innen tudták – mondta. – Többen, az egyetem ott van a park közelében.
Ezek után, ahogyan Peterson rákérdezett, hogy mi a szak neve a fickó egy pillanatra úgy nézett rá a férfira, mintha hibbant lenne.
- San Franciscó-i Tudomány Egyetem, Teológia szak – mondta.
Ezek után már tényleg nem tudott többet elmondani a férfi, amit tudott elmondott. Még egyszer hálásan megköszönte, hogy elkapják a gyilkosokat, majd Peterson bontotta a kapcsolatot és újra a hidegben találta magát a teremben, ahol volt.

Odafent Gammer beletudta önteni a szívet egy helyszínelők által is használt zacskóba. Amint átesett érződött, hogy a súlya még mindig ugyanolyan, mint egy tényleges emberi szívnek és annak ellenére, hogy fémesnek nézett ki az állaga is olyan volt. A leghátborzongatóbb az egészben talán az volt, hogy amint átkerült a zacskóba lüktetni kezdett. Noha vért nem pumpált, de a szívizmok ugyanúgy húzódtak össze, mint egy normális szívnél, ami még egy emberi mellkasban dobog. Az eltevése ennek is könnyen ment, mire leértek Maria összecsomagolt, hogy tényleg eltudjon majd menni pár napra, mint ahogyan azt Gammer kérte is tőle már azelőtt, hogy elindultak felfelé.
Újra taxit kellett hívni, azzal visszamenni a belvárosba, ami megtörtént és megérkezett a páros a kocsma elé. Továbbra is egy jobb módú hely volt, az ajtó lepecsételve a rendőrség által, és a sárga szalaggal körbevéve a hely. Ha ezt feltörik és bemennek, akkor egy igencsak puccos helyre érnek, mindenhol a legjobb minőségű székek, asztalok, VIP részleg is volt, egy kaszinórész, az elől levő csarnokban pedig növények és itt volt a vér, itt történt a gyilkosság egy nagyobb szabad részen.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
San Francisco - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

San Francisco - Page 3 Empty Re: San Francisco

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.