Volangaard - Királyi csarnok

1 / 4 oldal 1, 2, 3, 4  Next

Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 16 Jún. 2015, 08:36

A Miller-ház uralkodói csarnoka Volangaard-ban, a fővárosban. Hatalmas területű a csarnok, természetesen északi jegyekkel, vonásokkal. A csarnokban (palotában) folyamatos melegvíz van, mert az épület több kisebb-nagyobb melegvízű forrásra is ráépült. Egyszerre akár ezer fő is lehet a csarnokban és legalább három-négyszáz főt el is tudnak szállásolni benne, ha szükséges.
Uralkodó csarnok hátsó nézetből, távolról:
Volangaard - Királyi csarnok 2wdwlf5
Uralkodói csarnok bejárata:
Volangaard - Királyi csarnok 2evfgqu
Étkező, ha több száz fős vendégsereg van:
Volangaard - Királyi csarnok 2s17qdf
Trónterem, étkezések itt vannak, ha nincs több száz fős vendégség, tárgyaló is egyben:
Volangaard - Királyi csarnok Nlzrm0
Volangaard - Királyi csarnok 2ec3t02
Uralkodói szállások: (vendégszállások is ilyenek, csak nem feltétlen lehet kilátni a tetőn, az a hálócsarnok elhelyezkedésétől függ)
Volangaard - Királyi csarnok 2lcbodf
Volangaard - Királyi csarnok Ic39qf
Nappali a szállásoknál (mindegyiknél, ebből nyílnak a fürdők és hálók, illetve folyosóról ide lehet beérni)
Volangaard - Királyi csarnok 431746

Volangaard - Királyi csarnok 00120

Kataklizma után 305 évvel, a tavasz első hónapjának 3. napja – Volangaard, királyi csarnok
Résztvevők: A tizenkét Nagy ház küldöttei

~ Lady Ingrid Stephanie Hyrrokkin-Miller ~

Minden Nagy-házhoz nem is olyan régen még a tél második hónapjában lovas futár érkezett az uralkodói háztól, hogy összehívja a nagyházakat küldötteit, hogy jelenjenek meg a Tavasz első hónapjának legelején a fővárosban, Volangaard-ban. A hívásnak senki sem mondhatott nemet és tudták, hogy mi lesz a téma, elérkezett az üstösök éve. Egy hónapja fel is tűnt az –éjszakai égen a vörös üstökös, ami a világon a legnagyobb baljóslatot jelentette. A főváros felé érkezve mindenki megláthatta azt már több birodalomban láttak, a Ramírez és Eagleway-ház területének legészakibb részén, illetve a Chromixen-ház teljes területén látható sarki fény nem a megszokott zöldes-sárgás, esetleg kékes fényében tündökötl, hanem az üstökös megjelenése a gyönyörű természeti jelenséget is vörösre festette.
Jelenleg Borgardalr területén még mindig jellemzően tél volt, így a legtöbbeknek igencsak kellemetlenül hideg lehetett itt a folyamatosan fújó szelek miatt. Késő délután volt, amikor az utolsó ház küldötte is megérkezett – írja le mindenki, hogy ki mikor érkezett, napokkal korábban is lehetett. Az uralkodói csarnok bejáratában a benti melegben Lady Ingrid várta az érkezetteket, kivételesen nem tradicionális északi öltözetben, hanem olyanban, ami talán mindenkinek jobban a kedvére való. Szolgálók kísértek le mindenkit az étkezőbe**, ahol már most megannyi ital, bor, mézsör, sör, és egyéb behozott alkoholos italok voltak az asztalon, illetve ételek is, ezek mind tradicionális északiak, főleg halakból, gombákból, erdei gyümölcsökből és vadhúsból álló ételek gabonából készült frissen sült lepénnyel. Az ételek egy része még most készült a csarnok közepén az emelvényen és hatalmas hordókból helyben csapolták az italokat is. Legalább egy tucatnyi hatalmas hosszú asztal volt idebent, mindegyiknél férfiak és nők vegyesen ültek, egy külön volt az uralkodói háznak, ez kissé távolabb három-négyfoknyi lépcső tetején volt. Ott jelenleg nem ültek sokan, néhányan az uralkodó tanácsosai közül, illetve maga az uralkodó is***, meglehetősen hanyag északi módon, aki mellett két lengén öltözött külvilági szeretője is ott volt, egy harmadik pedig az asztalon táncolt. A csarnokot pedig északi zenék is megtöltötték.

Noha a legtöbb helyen az üstökös feltűnése a halállal volt összeköthető, az északi törzsek nem féltek a haláltól, éppen ezért is volt ez inkább hatalmas ünnep számukra.
Nem messze az uralkodó ház asztalától egy külön kisebb is fel volt állítva, ezen összesen tizenkét hely volt, etikett megsértése elkerülése végett az asztalfők nem voltak megterítve. Ide kaptak helyet a tizenegy nagy-ház képviselői, és amint mindenki megérkezett Lady Ingrid is itt foglalt helyet, nem pedig a családja asztalánál

* Úgy gondoltam, hogy nálam a 2-es városom a legdélebbi, ahol már látható, így még 3 másik ház területén látható ez a jelenség.
** a képet lássátok a spoiler alatt
*** pontosan úgy, ahogyan a képen látszik, a kép szándékos illúzió és Einar is így néz ki itt, még a tetoválás is stimmel

hangulatkeltő képek:

//Annyi kérésem lenne, hogy kérlek, hogy mindenki írja ki azt, hogy mi a karaktere neve a reagja elejére, mert egyelőre nem tudom fejből őket és állati hosszú (csak a családneveket tudom fejből, a karik nevét még nem) lenne a lista, ha mindenkit egyesével kiirogatnék.//


A hozzászólást Thorhalla összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 21 Jún. 2015, 00:04-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Volangaard - Királyi csarnok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Svarog Kedd 16 Jún. 2015, 09:22

Rostyck Pearlwater

~Észak~ gondolta Rostyck, amikor megérkezett a Miller ház csarnokába. Vadbőr csizmája megnyikordult. Beismerte magának, hogy a hideget utálta, és az északiaknak az ezzel ellentétben álló életkedvét.
Persze a sordokat is lehetne északiaknak hívni, hisz őket is erről a tájékról üzték el. Persze Rostyck nem ezért volt dühös rájuk. Tajtékhon kellemes hely volt, gazdag. A sordok az évszázadok alatt hatalma vagyont szedtek össze csak az igazgyöngyből és a guanó eladásából. Persze mikor megjelent az üstökös valmint  hírnők is, neki is elkellett jönnie ebbe a messzi tartományba. Ezen messzi és hideg helyre, az ellenségei fészkébe. Akik az urai, akik adót követelnek tőle.
Már napok óta itt volt a testőrségével, mindegyik kipróbált gladiátor és nagymájú ivó. Ezt ki is használta,a tanácskozás idejére szabad programot adott nekik. Csak remélni tudta, hogy csinálnak egy kis káoszt Volangaardba.
A teremben Ingrid úrnő várta, a Hyrokin klán feje.
- Áh, üdvözlöm - hajolt meg az etikett szerint, de kezet nem csókolt. - Elnézést, de nem akarom megfertőzni a dél ragályaival. Láttom, hogy önök is ünneplik az üstököst, és a vérbe borult égi fényt. Nem baj, nálunk is hatalmas ünnep van, főleg hogy ez minek az előjele.
Kaccsintott.
- Nos, akkor az este folyamán még beszélünk.

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Fuchida Kenjirou Kedd 16 Jún. 2015, 10:27

Gregor di Avignon

Gregor kettős szerepkörrel érkezett Volangaardba s az uralkodói ház által megadott időpont előtt, napokkal. Így egyáltalán nem volt meglepő, amikor a di Avignon ház öreg tengerjárója, a hatalmas Fortitudo befutott Eyjafjoll kikötőjébe. A hajó ismert az északiak körében, nemcsak az adót szokták eme fenséges tengeri csataménnel szállítani, de a di Avignon ház tagjai, többnyire ezzel a hajóval érkeznek a Miller ház elé, ha valamilyen megbeszélés vagy tárgyalás van kilátásban. A Rendek Régense, természetesen kíséretével együtt érkezett a fővárosba, Volangaardba, a Miller Házzal való egyeztetés után. A félreértést elkerülve, jelezték, hogy szó sincs fegyveres partraszállásról, bár igen nevetségesen is hatott volna, ha a kíséretnek számító két lovagot, fegyveres megszálló erőnek szánták volna. Mindkét lovag a Vörös Rózsa Rendjének címerét* viselte öltözetén, jelezvén, hogy mely Lovagrend kísérte el Régensüket. A kísérők lemaradtak, nem követték urukat az asztalhoz, a gyűlés helyszínéül szolgáló asztalhoz, tehát egyedül Gregor lépett. Amikor elindult felé Lady Ingrid, a protokollnak megfelelő akkurációval meghajtotta magát, majd kezet csókolt, ha a hercegnő kezét nyújtotta.
- Az északi szelek, mindig fagyosan ölelik szívemet, szerencse, hogy a Miller ház hercegnői, oly gyönyörűek, hogy nyári meleget hoznak a férfi nép lelkébe. Lady Ingrid, örvendek a találkozásnak.
Köszönti a Miller ház hercegnőjét Gregor. No igen, a di Avignon ház tagjai, még a közös nyelven is az általuk használt, körmondatos stílusban beszélnek, bár hangzásilag, a gót nyelven sokkal szebben cseng. Az azonban köztudottan nehezen tanulható nyelv. Északon sehol nem is lehet hallani a dallamos csengésű gót nyelvet, de délebbre is viszonylag ritkán találkozik az ember olyan házzal vagy néppel, amely átvette volna.
- A Rendek Lordja, megkért, hogy tolmácsoljam házunk üdvözletét és jókívánságait.

* A címer:
Volangaard - Királyi csarnok 5wb394
Fuchida Kenjirou
Fuchida Kenjirou
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Peregrin Kedd 16 Jún. 2015, 15:09

/ ( Tisztelt olvasó, szándékosan cenzúrázásra kerültek a gondolatok ( egy kivételével, de az csak egy mondat ), és egy hosszú beszélgetés részletei. ) /

- III. Marco Peregrin – Három névtelen, Hashassine rend, testőr –

- *  Peregrin…  *-


A Peregrim uralkodó arrogáns arccal fogadta a futárt. – amit a jobb kezével félig eltakart a maga elé tartott Olivin ásványnak köszönhetően. Közben a bal kezével simogatta nagytermetű farkasának fejét, aki nyugodtan feküdt mellette, mindaddig, amíg a futár be nem jött, utána felkapta a fejét, de Marco csak rajta hagyta a kezét, ha felemelné a kezét akkor a farkas csakugyan sakkban tartaná, vagy széttépné a jövevényt.
Aki egy vissza utasíthatatlan ajánlatot hozott, amire válaszra röviden csak ennyit mondott:

- Megyek… - dörmögte egykedvűen. Utálta az északot, a hideget, ő a mérsékelt időjáráshoz van szokva. Készülődés előtt meglátogatta legfelső írnokát, hogy kiadja neki a parancsot, és… kicsit beszéljenek…

*

(Egyéb okok miatt cenzúrázott rész. )

*

Később

Kiadta pár szolgának a feladatott, hogy készítsék elő a legmelegebb ruházatát, fa harci maszkját, és egy speciális kesztyűt amiben egy kifaragott gyűrűs ujj van (ami látszatra pótolja hiányzó ujját), az indulásra. Tisztálkodás után minden óvintézkedést elvégzett még öltözködés előtt. Felvette a párnázott bélésű fém védőket, amik a combot, felkart, alkart, mellkast, és az érzékeny pontokat védő kicsi változatokat. Csakis ezek után vette föl ruházatát. Amiben elrejtett, dobótűket, különféle mérgeket, rejtett pengét a bal karján, rejtett kés a díszes övében ( ruha takarja ), rejtett kést a két csizmájában. Rejtett dobókések a jobb oldalán szét szórva.  Azután az ékköves medálját vette föl, amit csak a tisztálkodás miatt vett le, majd a bélelt tartóba beletette a korábban megetetett idomított vadászgörényeit.
Továbbá a csomagjában szerepel a Peregrim ház kereskedelmi listája is. Eddigi kereskedéseknek köszönhetően tetemes összeget halmoztak föl a gyógynövényekből, kenderből, és a dohányból. A legfőbb termesztésük a gabona, azt elraktározzák, és csak-csak az is szép nagy készleteket alkot most már. Csakis utána következik a gyógynövény, amiből szintén sokat termesztenek, mind az erdőkben, parktok mentén, föld alatt, hegyekben egyaránt. Nehéz munka, de rendkívül kifizetődő. Viszont a rendkívüli nagy igény miatt nem igazán lehetséges, hogy mindig tudnak majd küldeni a Miller háznak, ha kiépül a kereskedelmi kapcsolat.

Amint elkészült magához rendelte három őrét az ilyesfajta eseményekre kitanítottakat. Hashassine rendtagok, ám nincs rajtuk rend pecsét, ezáltal sima őröknek tűnnek. Könnyű páncélt hordanak általában, most belül szőrméset, mind a hárman kettő kardot hordanak az oldalukon.

Őr ruha illusztráció + meleg köpeny, szürke színben, amit erre a ruhára terítenek rá:
Pár dobótört tartanak maguknál, köteleket, és egyéb olyan dolgot amit csak kitapintással lehet megérezni.

Velük indult a hosszú, útnak Borgardalr felé, volt ideje közben gondolkodni.
Természetesen egyetértett az Legfelsőbb írnokkal, itt az ideje, hogy ne legyenek többé semleges a két ház kapcsolata.
Késő délután volt mire megérkezett (lehet pár nappal később, kitudja, de nem a találkozó után ). Leszálltak a hajóról. Az egyik ott maradt, Marco megfordult, és kiadta neki a parancsot Hashassine nyelven, felmutatva a bal kezét neki, úgy hogy a tenyere maga felé nézzen, és az állánál fentebb nem:

- *K’ olon ba’a iss-ruizo!* - adta ki a parancsot határozottan, nem túl hangosan. Majd hátat fordított, és elindult a két őrrel. Felfigyelt csakugyan az ünnepségre, és persze informálódott róla, náluk nem volt. Mint mindig ők a tradicionális nap, és árnyék ceremóniát tartják. Amit egy hónapban egyszer tartanak, és egyelőre még nem jött el az a nap, hisz nemrég volt.
Egy idő után elérkeztek a kívánt helyre, ott, betoppant, mögötte két őrrel, akik hátul maradtak, míg az uralkodó előre lépett két lépést, így pár méter lehetett közte, és Lady Ingrind között. Levette a fenyegetőnek tűnő fa maszkját, amit az övére akasztott, kámzsáját lecsúsztatta fejéről, s csak ezek után lépett oda a köszönő úrnőnek. Semleges ház révén is, illedelmesen meghajolt, és ha a lady engedi, akkor kezet csókol neki.

- Eljött hát ez a rendkívüli alkalom is, megtisztelő a találkozás - üdvözölte az úrnőt, diplomatikusan, semleges érzelmekkel a hangjában, arcán egy kis mosollyal. Ami pár másodperc múlva már nem volt látható arcán.
- Majd szakítson egy kis időt a birodalmaink kapcsolatának megbeszélését illetőenajánlotta föl csakugyan olyasmi hangsúllyal, mint korábban. Testőrei követték egy darabig, de az asztalig nem, természetesen még megérkezésük előtt kiadta nekik a parancsot, hogy mit csináljanak. Marco-t a szolgálók a nagy asztalhoz kísérték, ahol már a többiek ott lehettek.

Diplomáciai ruha:

( *Maradj a dokk körzetben, k. Pontosabban a leírtak alapján: K, a dokk hely maradj - körzetben.
Itt a K szó az egy terv parancs, mint az A terv, B terv, és ilyesmik. Még nem spoilerezem, hogy az mit jelent! *)

Felszerelés lista:


A hozzászólást (J. M. Janus) Jack Connor összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 18 Jún. 2015, 18:29-kor.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Aashirya Nakti Singh Kedd 16 Jún. 2015, 22:48

Hafsa Nikta Masaari-Singh

- Úton -


A hajó lassan imbolygott fel s le. Ahogy elérték a kikötő zsúfolt és nyüzsgő kikötőt kénytelenek voltak enyhíteni a vitorlák feszességén, nehogy túl gyorsan érkezzenek a többi hajó közé. A kis, egy árbocos sloop szinte eltörpült a hadihajók között és a kereskedők is többnyire nagyobb hajókat használtak. Azonban Üvegvölgy diplomatáinak mindig megfelelt ez a típus, mert kis személyzettel utaztak és a sebesség fontos volt. A hajótest méretéhez képest ugyanis nagy vitorlázattal rendelkezik és jól manőverezhető. Előbb szökik meg a baj elől, mint ahogy az kialakulhatna. Ráadásul a diplomaták, ahogy jelen esetben is, csak kis személyzettel utaznak.
Hafsa szerette utazásai közben megcsodálni a világ nyújtotta szépségeket. Most sem tett másképp. Amint megfelelő közelségbe kerültek a partokhoz, azonnal a fedélzetre sietett. Lenge, bokáig érő selyem kaftánja fölé egy tigris szőrme borította köpenyt kanyarított. Szabói a nemes állat teljes bundáját és bőrét felhasználták és úgy alakították, hogy körbefogja viselőjét. A bőr belsejét gyapjúval borították, hogy megnöveljék hőtartó képességét, erre a rétegre pedig selymet varrtak, hogy belül is olyan puha legyen, mint kívül. Még a fejet is kikészítették, hogy csukjaként viselhesse. Távolról úgy festhet, mint egy két lábon álló tigris. Szerette ezt a bundáját, és hálás volt érte az Eagleway háznak. Azt viszont sajnálja, hogy nem hordhatja a hajón kívül most. Amikor a házát és az uradalmát képviseli, akkor hagyomány tisztelően kell öltözködnie. Nem mintha nem szeretné a medvebundát, de mégis csak a nagymacska a kedvence.
Amikor a kapitány szólt, hogy számításai szerint egy, legfeljebb két óra múlva akár ki is köthetnek ha a széljárás nem változik és van szabad hely a dokkoknál, Hafsa magához hívatta egyik udvarhölgyét és elkezdte vele felolvastatni a nagy házakról ismeretes tudnivalókat. Nem mintha ő nem rendelkezett volna a betűk hatalmával, de jobban szerette volna a szemét a tájon pihentetni, egészen Eyjafjoll városig.
A kikötést követően lovas szekereket és lovakat béreltek. Az egyik testőrt Hafsa előre küldte, hogy értesítse jöttükről és létszámukról (1 hordár, 2 testőr, 2 udvarhölgy, 5 ló, egy szekér) az Uralkodói Csarnok azon intézőjét, aki a vendégek elszállásolásáról gondoskodik. Ezzel egy időben kipakolták Hafsa egy darab utazóládáját és a kíséretéhez tartozó egy darab utazóládát, majd még egy ládát. Ezeket a szekérre tették aminek a bakjára a hordár ült mellé pedig az "udvarhölgyek", míg Hafsa és a testőre lóra szállt. Bár megtanult férfi mód lovagolni, Hafsa most mégis az Üvegvölgy címerével díszített női nyergébe ült. Így indultak meg északnak a Királyság Fővárosába.


- Helyben -

Hafsa siettette a lovakat az egyébként nem túl hosszú úton. Minél előbb Volangaardba akart jutni, mert bár sokat élt Üvegvölgy leghidegebb vidékén, ez az északi tél már túllépte tűrőképessége határait. Átkozza is magát egy rövid ideig, hogy nem hallgatott sógorára, aki járt már Borgardalrban télen. Hafsa a helyi nyarat még elviselhetőnek értékelte, de az év ilyen korai szakában még nem utazott a királyi székhelyre. A városba érkezés már enyhítette kínjait, de az út viszontagságai még a nehéz és melegítő medvebundája ellenére is olyannyira megviselték, hogy egyenesen az Uralkodói csarnokba hajtatott. Már késő éjszaka volt mire csendben és remélhetőleg feltűnés mentesen elfoglalta a szállását. Forró fürdőt és ételt kéretett magának. Utóbbit egyébként a kíséretének is. Továbbá kérte, hogy a következő napon ne zavarják, mert szeretne felkészülni a következő napokban esedékes megbeszélésekre. Valójában csak egy valakit látott volna szívesen a másnapi lakoma előtt, de abban biztos volt, hogy Stephanie az előkészületekkel van elfoglalva.
Hafsa a másnap délelőttjét olvasással töltötte, a könnyű ebéd után pedig ruhákat válogatott. Végül egy egész egyszerű ám színében és mintázatában a helyhez és önmagához is hű összeállítást választott. Legtöbbször egyedül öltözködött, de diplomáciai útjain az átlagosnál is nagyobb műgondot fordított a külsejére. Először egy fekete keskeny, merevített mellényt vett magára. A halszálkák adtak tartást selyemnek, ami nem ért össze dekoltázsánál. A kis mellény két felét látszólag öt, lazán lógó aranylánc húzta keskenyre. Mindegyik lánc közepén egy vékony foglalat kapott helyet, amibe Füstkvarcot illesztettek. Négy egyforma méretű és formájú kő alkotta sorozatot a középső töri meg, ami nem sokkal, de láthatóan nagyobb a többinél. Ezt követően vacillált egy kissé. Nevelőnői megtanították neki, hogy a ma estéhez választott fő ruhadarabja alá a testhezálló szoknya illik. Ugyanakkor északon volt és a biztonság kedvéért szükségét érezte a szabad mozgásnak. Ezért egy fekete dhoti nadrágot választott. Ezt követően felhúzta feketére festett, belül nyúl bundával bélelt, bőr csizmáját. Megnézte magát a tükörben. Vállai nagy része, és lapos hasfala teljesen szabadon maradtak egyelőre. Elégedetten csettintett nyelvével. A következő ruhadarab kiválasztása már könnyű volt. Egy olyan smaragdzöld Saree-t választott aminek felső, vékony szegélyét aranyszínű rombuszok; alsó, vastag szegélyét pedig aranyszínű kígyók díszítik. A Saree "Pallav", azaz belső színes részére pedig Üvegvölgy népeinek címerállatait hímezték a füstkvarc világos barnájára festett selyemfonallal. Ezt a "devdas"-nak nevezett módszerrel vette fel. Hafsa végül elégedetten szemlélte az elegáns, többrétegű és praktikus öltözetét. Jobb vállát teljesen szabadon hagyta s erre az oldalra fonatta hosszú, barna haját. Még az utolsó simítás előtt végigvette a színek, a többinél kevésbé feltűnő szimbolikáját. Zöld és aranysárga mind a Miller, mind a Masaari-Singh család "egyszerű" címerében megtalálható. Ehhez jön a lábára tökéletesen passzoló, a bokájánál néhány centivel magasabban még látható, fekete csizmája. Szemében tűz gyúl és vörös, kerek formájúra (soha véget nem érőre) szőtt kendőjét, amit nyolcas formában a fejére és nyakára akaszt hogy alsó szára tartsa hajfonatát. Így teljes a szín paletta.


- Késő délután, a lakoma -

A nagycsarnokban tartott lakoma már elkezdődött, amikor nehéz, barna medve szőrmébe burkolva "hivatalosan" is megérkezett Hafsa. Két testőre, egy-egy díszes tőrrel az oldalukon ami nem illik a helyi környezethez választott ruházatukhoz; és egy Hafsaénál egyszerűbb, zöld Saree-ba öltözött udvarhölgye kíséri. A két testőr közrefogja a városba hozott nagyobb ládát. Tesznek néhány lépést előre, majd a szolgálólány odalép Hafsahoz és lesegíti róla a bundát s ekkor már a zöld-vörös-arany színek dominálnak megjelenésében. Tesz még egy lépést, hogy közelebb kerüljön az őt fogadó Ingridhez, majd keskeny mosollyal az arcán, lesütött szemmel, könnyed pukedlit ejt.
-
My Lady Ingrid Stephanie Hyrrokkin-Miller! Örülök, hogy viszontláthatom. - amint engedélyt kap felemelkedik és felnéz a hercegnőre. - Kérlek fogadd el a Király és a Miller család nevében, a Masaari-Singh ház ajándékát. - az egyik testőr ekkor előre nyúl szabad kezével és felnyitja a láda tetejét. Három fakk és tartalmuk tárult fel. Az egyikbe selymet hajtogattak akkurátusan és a Miller ház színeiben pompáznak. Ránézésre is kijön mindegyik színből két teljes öltözet. A középsőbe több kisebb agyag és fa dobozka kapott helyet. Ingrid láthatott már ilyet, fűszereket tartanak ilyenekben Üvegvölgyben. A harmadik tároló rekesz a legvékonyabb. Egy rövidkard kapott helyett benne. Jól kiegyensúlyozott penge, lóbőr markolattal. A markolatgomb farkasfejet formáz, ami a szájában egy sötét füstkvarc követ tart. Hüvelye rövidre nyírt de még ellenálló farkasbunda, saját, jól kikészített bőrén. - Kard a királynak, fűszer lakomára, selyem a családnak. - A két testőr leteszi a földre a ládát és egy lépést távolodnak. Ha valakik átveszik, távoznak a szállásukra. Hafsa tökéletes biztonságban érzi magát. Reménykedik a vendég védelmében, legalább az Uralkodói csarnokban. Ezt követően finoman int az udvarhölgyének, aki a medvebundával a kezében előre lép és derék magasságban felmutat egy kék üvegcsét.
-
Ez a parfüm pedig a személyes készletemből van, csak nekem készítik és számodra hoztam ajándékba My Lady. Engedelmeddel a szállásodra küldetem. - Ingrid válaszát a szolgálólány is megérti és a szerint cselekszik, majd ő is visszatér a szállására. Hafsa így egymaga maradt a tömeggel a teremben és mosolyogva, nézelődve követi a helyi szolgálót a nagy házaknak fenntartott asztalhoz. Útközben olyan arcokat, személyeket keres tekintetével akikkel már találkozhatott korábban. Amikor viszont megérkezik a számára fenntartott helyre körbetekint az előtte érkezőkön.
-
Uraim...a nevem Nikta, a Masaari-Singh házból mint Üvegvölgy küldötte.
Aashirya Nakti Singh
Aashirya Nakti Singh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 82
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Irina Shane Szer. 17 Jún. 2015, 01:50

~Iriyana Anemone Evergreen~

Újra itt az üstökös időszaka, talán egy újabb változást készül jelezni, legutóbb gyökeresen megváltozott a társadalomtól kezdve a hiten át a vezetésig. Mondjuk feltűnt, mintha anyám gyengült volna egy kicsit, talán lassan jön az én időm. Hazudnék ha azt mondanám nem várom már és nincsenek esetleges reform ötleteim, de ezeket egyenlőre szépen megtartom magamnak.
A népem épp az ünnepre készült, már mért ne ünnepelnének, mindig van minek örülni még akkor is ha esetleg halálos lehet. Közben én a kiküldetésre készültem, nehéz lenne leírni milyen mélyre lehetett elásva az az öröm amikor tudomásomra jutott a meghívás és erre jöttek a problémák. Például ott sokkal hidegebb van mint nálunk és nem a réteges öltözködésről vagyunk híresek, lábbelit sem hordunk, már ami a nőket illeti. De most vagy vitetem magam egy kísérővel vagy eltekintek a kis szabálytól, inkább az utóbbit választom, úgyhogy csizma, kabát, de legalább két lábon tehetem meg az utat. A következő hogy el ne lopjanak vagy ilyesmi, kell a kísérők mellé pár katona is aki figyel majd, és ilyenkor gondolkodom el hogy mi van azzal hogy természet anyánk írja a sorsunkat és nem tehetünk az akarata ellen meg a többi, ez egy kis vitát szított  de végül engednem kellett.
Hajókánkra fel, a 4 zsoldos katona és 2 kísérő szolga, izé szolgáló férfi társaságában, utóbbiak majd a kabátom és a csizmám le és felvételét segítik, plusz hozzák az ajándékot, egy nyakláncot. Mondjuk még mindig nem értem miért nekünk kell puncsolni mikor ők kérték az adót nők formájában, mikor a nők az arisztokráciánkat képezik, de ők a fő ház, nekik szabad, jaaa meg nincs védelmünk és gondolnak egyet lerohannak. Igen, itt hibádzik a rendszerünk, de ezen nem változtathatunk hisz természet anyánk, mondjuk abban lehet valami hogy nem támadtak rögtön, a népünk sorsa...
Mire ezt levezettem a fejemben már a partra is értünk, tényleg nagyon hideg van, tavaszhoz képest, de a gyapjú meleg és a bőr megvédte a lábam így vacogás mentesen érkeztünk a kijelölt helyre.
Mielőtt belléptem volna az épületbe megálltam, megvártam míg lesegítik a kisérőim a kapátot és a csizma szerű lábbelit, majd lengébb a népem szokásaihoz méltó  öltözetben léptem be amit megigazítanak elvégre feltűzték hogy ne húzzam végig az utca földjén. Lady Ingridhez érve, tartva a megfelelő távolságot megállok, finoman biccentek felé.
-Örvendek.-nem teszek hozzá semmi mást, erőltetett lenne és szinte biztos hogy hazugság, inkább intek a szolgának hogy lépjen előrébb és nyissa ki a faragott növénymintás kis dobozt az ajándék nyakékkel - Fogadd e ajándékot népem nevében tiszteletünk jeléül.
A végén ejtettem egy halvány mosolyt, nagyon élethűre sikerült, de itt szinte mindenki szerepet játszik legalább egy legyen a tömegben aki nehezen leplezi a valódi érzéseit és véleményét.
Majd megvárom a jelet illetve az eligatízást hogy hova kell majd mennem,az igazat megvallva most járok ilyen "gyűlésen" először de igyekszem az etikettnek megfelelően cselekedni minden tekintetben. Végül az asztalnál elfoglalom a helyem, baráti kis mosolyommal, feltűnés mentesen vizslatok körbe a szemem sarkából, egyenlőre csak a székhez értem amin helyet foglaltam, kivárom míg megszólal aki ide hívott minket vagy aminek következnie kell.
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Bishop Szer. 17 Jún. 2015, 23:14

~Arnul Ramírez~

A futár könnyen érhetett el Machu Pentrába, Tenochtitlan fővárosába. A kiépített utakon folyamatosan biztosítottak számára lovakat és ellátmányt, ahogy más futároknak is. Az üzenet eljutott a Vasúrig. Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a küldött Arnul lesz, az ismert világ nagy részét bejárt trónörökös. Járt a legtöbb északi városban is. Így amint lehetett Arnul kíséretével útnak indult. Hajóval utazott, természetesen nem hadihajóval de megfelelő védelemmel ellátva kalóztámadás esetére. A diplomáciai kíséret kevés volt, főleg katonák, testőrök jöttek vele. Mivel a saját szokásaik szerint nem akarta a Miller-házat megsérteni ezért kötelezően több és képzett harcost hozott magával. Semmilyen szándéka nem volt velük, azon kívül hogy a hajót illetve, a szálláshelyét őrizzék. Saját magát csak két hozzá hasonló, arcfestéses, fekete ruházatú harcművész követte. Fél nappal előbb érkezett, volt ideje pihenni illetve felkészülni a várható tárgyalásokra. Több fajta ruházatot hozott. Bár nem szándékozott most sem eltérni a saját kultúrájának viseletétől, az valóban sértő lett volna. Ezért egy több rétegű szürke alapruházatot vett fel, majd rá fekete köpenyt, és csuklyát, kiegészítőként fekete bőr övet, kesztyűt és csizmát. Az összkép érdekében a vörös-fekete arcfestést is viselte. Mögötte két embere egy-egy nagyobb tábla szerű fa tárolót vitt mögötte, a saját lándzsáikon kívül.
Lassú léptekkel lép be a bejáraton, majd áll meg Lady Ingrid előtt. Tiszteletteljesen meghajol, aztán őszintén de őrülten elmosolyodik.
- Örvendek Lady Ingrid. A hosszú idő, amióta nem találkoztunk, kétség kívül növelte erényeit.
Valóban jobb látnia egy érettebb Ingridet. A köszöntés után beljebb sétál. Egészen az asztalig, ahol a megfelelő helyen áll meg. Út közben és az asztalnál minden italt, udvariasan visszautasít, általában ujjmozdulatokkal. Kíváncsi a történésekre, bár mint általában az ilyen mulatságok egyáltalán nem kötik le, ezért egyelőre várakozik. Biccent Nikitának.
- Arnul Ramírez, a Ramírez-ház küldötte.
Amíg mindenki meg nem érkezik lényeges történés nincs számára, csak a jelenlévőket figyeli, illetve a feltűnő eseményeket. Nézelődik miközben magában gondolkodik.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Emily Johanson Csüt. 18 Jún. 2015, 00:32

~ Lord Hagen Eagleway ~

Sokan tartották úgy, hogy sokra vagyok hivatott, voltak akik azt mondták, hogy az én vezetésem alatt nagy változások következnek be a népem életében, és voltak azok akik úgy tartották, hogy a nehéz idők még nem jártak le. Különböző módon, de egyetlen éjszaka alatt bebizonyosodott, hogy igazuk van. A szobámból balkonján álltam és az eget nézve elmélkedtem, mikor feltűnt az a jelenség, ami a nagy változások hírnöke volt. A vörös üstökös. A cseppnyi álom, ami a szemem sarkában készült tanyát verni pedig egyetlen pillanat alatt semmivé foszlott.
Az egyik szolga pont abban a pillanatban lépett be a szobámba, mikor befejeztem a balkonon való tartózkodást. Még meg sem tudott szólalni, mikor már kiadtam a feladatot, hogy azonnal kéretem a tanácsadóimat a trónterembe. Rövid éjszaka volt az, legalábbis ahhoz képest ahány téma és kérdés felmerült. Végül pirkadatkor bezártam a tanácskozást azzal, hogy várnunk kell arra, hogy az uralkodó háznak mi lesz a lépése erre az eseményre. Tudtam jól, hogy az uralkodónk nem egy idióta, hogy ne legyen valami terve, vagy elképzelése az üstökös megjelenésére és az azt követő időkre, még akkor sem, ha mindezek ezen az éjszakán születnek is meg a fejében.
Az elkövetkezendő időkben sok dolgom akadt, Adwian több részére is el kellett utaznom annak érdekében, hogy megnyugtassam az embereket és biztosítsam őket arról, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen. Ebben nagy segítségemre voltak a papok és szerzetesek. Némiképp magam is igazat adtam nekik, hogy ezután derül majd ki, hogy az eddigi tetteinkről mit gondolnak az istenek. Remélhetőleg nem egy újabb katasztrófa következik jelezvén, hogy nem jártunk a kegyeikben az évek folyamán.
A későbbiekben érkezett futárt már szinte tárt karokkal fogadtam. Már rég kialakultak a fejemben a lehetőségek amikkel kecsegtethetett ez az ember, csupán oylan apróságokkal nem voltam tisztába, hogy mikor és hol kell lennem, azontúl sok újat nem tudott mondani. Arról viszont gondoskodtam, hogy az itt léte kellemesen teljen, végtére is, létfontosságú hírt hozott.
Néhány nappal a meghirdetett dátum előtt hagyta el a kikötőt Adwian hajóinak gyöngyszeme, a Leviatán névre keresztelt fregatt, néhány kisebb hajó kíséretében. A hajó kapitánya, mint általában, most is a flottaparancsnok volt, egy tapasztalt és kiváló katona, aki rengeteg csatát és vihart megélt már, arról nem is beszélve, hogy ő tudta a legkiválóbban irányítani a méretes hajót. A kíséretem közel nyolcvan százaléka az Eagleway ház magánseregének tagjaiból, a Kék Hadseregből állt, rajtuk kívül a Tudományegyetem néhány akadémistája és pár kereskedő volt még a hajón, a legénységen kívül. Ránézésre talán túlzásnak lehetett volna nevezni a kisebb flottával való tengerre szállást, de igazából a kötelező adó is a fregatt rakterében volt, így nem lehetett kérdés, hogy nem megszállást tervezünk. Az uralkodóházzal való kapcsolat amúgy is kizárja ennek a leghalványabb esélyét is.
A kötelező találkozóig igyekeztem elkerülni a Miller-házzal való különösebb kapcsolatot, egyrészt úgyis szerencsém lesz hozzájuk az ünnepségen, másrészről pedig addig is ismerkedhettem az északi ország kultúrájával és embereivel. Az is érdekelt, hogy erre az országra milyen hatással volt az üstökös megjelenése.
Végül a lakoma ideje is elérkezett, amire az általam készített, uralkodói páncélt öltöttem magamra és így jelentem meg a királyi csarnokban két szolga kíséretében. Mindkettejük egy-egy fából készült dobozt cipelt magával, az egyik egy kisebb, kecsesebb darab volt, a másik egy robusztusabb láda volt.
- Lady Ingrid. Örvendek, hogy ilyen szépséget láthatok, mint ön. Igazán sajnálom, hogy nem találkozunk sűrűbben. - üdvözöltem a vendégeket fogadó hölgyet miután levettem a sisakomat ahogy illik és kezet csókoltam amennyiben engedi.
- Természetesen nem jöttem üres kézzel. Némi ajándékkal kegyeskednék. - folytattam mondókámat, majd csettintettem egyet és a robusztus ládát cipelő szolga lépett oda hozzám. Kinyitva a ládát egy csatabárdot vettem ki belőle. - Ezt a fegyvert népem legjobb kovácsai segítségével készítettem az uralkodónk számára. Remélem örömét leli majd benne. - mutattam meg a nevezett fegyvert. Számomra egy kicsit nehéznek tűnt, bár tény, hogy nem nekem lett készítve. Feltehetőleg a tulajdonosa könnyű szerrel fogja forgatni majd.
- A második ajándékot magam készítettem. A tulajdonosa pedig ön lenne. Úgy hallottam jól forgatja a kardot, így önnek ajánlanám ezt a fegyvert. - intettem a másik szolgának, akinek a dobozából egy egykezes kardot húztam elő és a hölgynek nyújtottam át. Bízom benne, hogy örülni fog az ajándéknak, nem kevés munkát és szakértelmet vetettem be az elkészítésének érdekében.
Mindezt követően engedtem, hogy az ülőhelyemhez vezessenek. Közben szerezve magamnak egy kupa italt, amennyiben az uralkodó tekintetét el tudtam kapni egy kupaemeléssel is üdvözöltem. A verbális üdvözlés ideje majd később csak jön el.
Az asztalnál, ahova ülnöm kellett már láttam pár ismerős arcot. Egyenként köszöntöttem a hölgyeket kézcsókkal amennyiben engedték, a férfiakat pedig kézfogással. Amennyiben szükséges volt be is mutatkoztam, de úgy gondolom, hogy a jelenlévők közül, legalább hírből már mindenki kellene ismerje egymást. Már csak az a kérdés, hogy mi fog ezután következni.

_________________
Reneszánsz: Emily Johanson;
Küldetés NJK: Thema Adebayo
Emily Johanson
Emily Johanson
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 184
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Mar. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok:

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2609-emily-johanson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by King Raten Chromixen Csüt. 18 Jún. 2015, 01:43

~Ratenus Achilles Agamemnon Chromixen~

Ratenus már napok óta az uralkodóháznál tartózkodott, alig másfél héttel az üstökös kitörése után kötöttek ki. A férfinak nem sok kedve volt hazamenni, és nem is igazán szeretett otthon tartózkodni, embereivel viszont nem bírt, a sok babonás bolond mindenféle sületlenséget hordott össze meg vissza, amik rányomták a bélyegüket a vízi életre, ráadásul - bár ezt nem ismerte volna el - őt is nyugtalanította az üstökös megjelenése. Az,hogy Borgaldarl területén mai napig aktív volt a vulkán, szintén jó helynek tűnt, ezzel akarta saját félelmeit palástolni, még önmaga előtt is. Az északiak italozása pedig végképp elnyomta a halálfélelmet, illetve itt igazán otthon érezhette magát, még jobban, mint a szigeteken, vagy apja kastélyában.
A napjait, amíg a többiekre vártak, főképp italozással töltötte, illetve jegyese hálószobáját látogatta gyakorta, itt is aludt. A legénység egy szűk része is vele volt, hajójuk, a Flotta elsőszámú hajója viszont a kinti vizeken, biztonságos távolságban tartózkodott a szigettől. A legénység nagyja a kikötő környékén várakozott, bár pár ember folyamatosan tartózkodott a hajón is,  ésabban az esetben, ha kitörne a vulkán, parancsuk volt azonnal vitorlát bontani, és a lehető legmesszebbre kerülni a szigettől, hogy túlélje a hajó. Mire eljött a nagy nap, mikor minden nagy ház küldötte hivatalos volt, Ratenus már jócskán kimulatta magát, elvesztett néhány ivóversenyt, és leamortizált pár ágyat, de összességében igencsak jól érezte magát, bár most egy enyhe fejfájás azért gyötörte, de nem zavarta a férfit. Ünnepi öltözékét viselte, ami nem volt túl elegáns, nem is volt csicsás, de őt ezt nem érdekelte, a népe nem adott annyira a kinézetre, és még ilyenkor is fontos volt, hogy a ruhadarab kényelmes legyen, biztosítsa a megfelelő mozgás lehetőségét, és harcolni is lehessen benne.

---

A számomra fenntartott helyen ültem, és vártam az érkezőket. Végignéztem, ahogy sorra puncsolnak Ingridnél, és ajándékokat osztogatnak. Persze, ilyenkor mindenhonnan előkerül egy-két fegyver, meg ilyen megszokott dolgok, szerencsétleneknek annyi lehet már a raktárban, ahol porosodnak, hogy ki se látszanának alóluk, ha úgy döntenének, hogy kupacba pakolják és bemásznak alá. Mi ezért szoktunk tényleg hasznos dolgokat ajándékozni, főleg rabszolgákat, ételt és italt, illetve aranyat. Nem pedig egy nevenincs kovács hanyag munkájának gyümölcsét, amit kétszer megforgatsz a harcban, és kettétörik a hanyag munkának köszönhetően. Persze, díszes, meg csillog és villog, de ha szembekerülsz az ellenséggel, akkor nem a kinézeteddel akarod lenyűgözni, hanem a karod erejével. Már ha erősebb vagy, és északi. Én inkább a "használd a környezeted, még akkor is, ha az egy negyven kilós gyermek akin át tud bukni" híve vagyok. Az asztali etikett megkívánt volna bizonyos dolgokat, amik sűrű székről felállásokat, hajbókolásokat, és ilyesmiket tartalmazott volna, amihez nem igazán volt kedvem, és eléggé otthon éreztem magam ahhoz, hogy ezektől eltekintsek, ezért minden érkezőre hűvös pillantásokkal néztem, és hagytam, hogy helyet foglaljon. Az egyedüli, akire másképp néztem, a selyembe öltözött Evergreen volt, akire egy egészséges férfi se tudott hűvösen nézni. Felmértem a testét, már amit a ruha mutatott belőle, felidéztem a birodalmi ünnepségeiket, ahol sok hasonló testet vehettem már jobban szemügyre, aztán felemeltem a kupám, és ittam egy kortyot. Na, ez volt az összes reakció, amit kiváltottak belőlem. Egyedl Gregor volt az, akit szívesen láttam az asztalnál, illetve Larren ha csatlakozik végre társaságunkhoz, őt is hajlandó vagyok illően köszönteni.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Verayla Pént. 19 Jún. 2015, 19:59

~ Jackix Carter~

Alig érkeztem haza a diplomáciai útról a Miller háznál, már jött is az újabb futár de ezúttal olyan hírekkel, amitől jó atyám majdnem leesett a lováról. A gallok legnagyobb félelme látszott valóra válni. Pontosítok: az egyetlen félelme. Az üstököst ugyanis sokan köztük én is az üstököst az ég egy darabkájával azonosítják. A lényeg, hogy apámat annyira felzaklatta a dolog, hoyg inkább engem küldött el képviselni a házat, mivel tudta, hoyg  én jóval higgadtabb tudok maradni mint testvérbátyáim. Ami igaz volt, de attól még engem is felkavart a tény, ennek ellenére elvállaltam az utat.
A futár érkezése után hamar összeszedtem egy pár jó emberemet és megindultunk visszafelé a Millerék birodalmi fővárosába. Ezúttal ugyan ne vihettem olyan becses ajándékot, mint a legkisebb húgom, de azért reméltem, hogy a mostaniak is megállják majd a helyüket.

A vártnál egy nappal előbb érkeztem az embereimmel, persze csak azután, hogy megüzentük jöttünkét és azt, hogy 3 hajóval jövünk. Ennek oka az volt, hogy a folyamatos kalóztámadások miatt már komplett flottákkal folytattuk a belkereskedelmet és a külkereskedelmet is. Ez az út viszont diplomáciai volt, így elég furán vette volna ki magát, ha megjelenek a kikötőben egy egész hajósflottával békezászlóval a kezemben.
A fiúknak kiadtam, hogy mulassanak este, de másnap amikor a lakomára, vagyis gyűlésre érkezünk, akkor legyenek józan állapotban, mármint akik velem jönnek.

4 bajtársam követett az összejövetelre, akik az ajándékok javát cipelték. Ők is bőrpáncélban voltak, melyeket palást dísztett, bár mindegyik másmilyen volt, vagy a páncélon a motívumok voltak eltérőek, vagy pedig a palástokat alkotó szőrmék típusa, de a címer azért felismerhetően egységes volt, a palástokat összekötő nagy gombokon szerepelt a címer, a hát zöld és fehér színeivel. Az én bőrpáncélomat medvebőr palást keretezte, az oldalamon pedig egy tokban pedig egy kard lógott, és egy apró jól megmunkált tőr is volt nálam, ami a palástom és a vállamnál lévő választék alatt rejtőzött.
Így érkeztem meg az összejövetelre, négy társammal, akik közül ketten egy ládát, ketten pedig egy hordót cipeltek, jómagam pedig egy kis fa dobozkát tartottam a kezemben rajta a címerünkkel.
A tömegben hamar kiszúrtam Lady Ingrid Stephanie Hyrrokkin-t.Akivel már legutóbbi utam során is találkoztam. Oda is sétáltam hozzá, miközben láttam, hogy az uralkodó értékelni fogja az egyik ajándékunkat.
Miután megadtam a kellő tiszteletet, és a kézcsókot, ha Ingrid engedte, azok után adtam át az ajándékokat.
- Öröm újból látni kegyedet Lady Ingrid, Bár viszonylag hamar látjuk viszont egymást, azért jó vendég lévén ismét ajándékokkal érkeztünk. Az uralkodó biztosan nagyra értékeli majd a hordót amit a legjobb borunkkal töltöttünk meg, és természetesen önnek is készültem ajándékkal.
Először a dobozt nyittattam ki a kíséretemmel, amiben egy szépen kidolgozott női páncél volt, majd a dobozkát nyútottam át, melyben egy smaragdokkal díszesített nyaklánc foglalt helyet.
- Lévén évekig tanultam a kovácsmesterséget, bátorkodtam elkészíteni ezeket az ajándékokat. Remélem elnyeri kegyed tetszését.
Beszéltem ingridhez, miközben végig mosolyogtam. Elég jó kapcsolatot ápolt a két ház és ezt szerettem volna továbbra is fent tartani. Az ajándékok átadása után én is odaültem a 12 ház követeinek asztalához. Köszöntöttem mindenkit illő módon, kezet is fogtam az urakkal, aki tartotta ezt a formalitást és kezet csókoltam a hölgyeknek, ha hagyták persze. Tiszteletteljesen viselkedtem, és próbáltam kellemes mosolyt tartani az arcomon, lévén mégsem csak egy szimpla bájcsevely miatt jöttek el ilyen messzire.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Verayla x-diák: Sona
Volangaard - Királyi csarnok 253-52 Volangaard - Királyi csarnok Arcade_sona___3_by_sntp-d5meyer
Verayla
Verayla
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 76
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Pént. 19 Jún. 2015, 22:09

Larren Maximilian Soltairre Pentaghast

Amikor megjelent az üstökös, természetesen mindenki örömünnepbe kezdett. Legalábbis nálunk. A többiek egyszerűen nem értik ennek az eseménynek a gyönyörét és jelentőségét. Nem baj, a Nap majd eldönti, hogy mi lesz velük. Nem kell mondanom, hogy Őméltósága nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy most hagyja ott a birodalmát. Eredetileg egy vándorutat szervezett a különböző városokba, hogy ceremóniákat tartson, erre az uralkodóház elhívta. Még sosem láttam olyan idegesnek. Vagy bármennyire idegesnek. Arról nem is beszélve, hogy a nép mit szólna hozzá, hogy a napok legdicsőbbikén egyszer csak elhagyja az országot. Szerencsére Az egyik nagybátyám megoldotta a problémát. Megkértük a követet, hogy közölje a néppel az Őméltóságának "igazi" feladatát. Tartsa a beszédét az összes ház fejének, a fővárosban. A nép természetesen nem kételkedett sem a király, sem a küldött szavaiban. Szóval elindultunk a fővárosba. Izgatott voltam, hiszen ritkán volt lehetőségem elhagyni az otthonomat. Mindössze a Machu Pentrában tartott éves nap ünnepségre szoktunk kimozdulni. Meg még a képzésem során hajóztam egy kicsit a Szigetek kalózvadászaival. Ezenkívül nem sok külföldivel találkoztam. Lehet, hogy soha vissza nem térő alkalom.

Már napok óta a Volangaardban voltunk. Az itt töltött idő gyorsan telt. Rengeteget olvastam és nézelődtem. Volt, hogy csak járkáltam a városban és magamba szívtam a környezetet. Annyira más volt, mint Tagesanburg. Sokkal nyersebb. Más isteneket is imádtak, akiknek hihetetlenül hosszú és komplikált története volt. Teljesen más élmény, teljesen más világ. De a szórakozásnak lassan vége volt. Már a vacsorára tartottam. Teljes páncélt öltöttem, amire a szokásos ünnepi bíbor köntösünket vettem. A sisakomat most nem vettem fel, hiszen lakoma lesz. A végső lépésként a kardomat csatoltam a hátamra. Az Eagleway-ház készítette, az avatásomon kaptam meg. Azóta szinte mindig velem van. Egyedül mentem, hiszen Őméltósága nem haderőt fitogtatni jött, hanem ünnepelni. Viszonylag kevés kísérlettel ment, aminek én nem voltam tagja. Nem baj, igazából ráértem. Lent láttam, hogy Lady Ingrid, Lady Gunnhild idősebbik nővére, fogadta az érkezőket.
- Lady Ingrid, szépsége még mindig csak magához a Naphoz hasonlítható. Süssön a Nap áldása önre és házára.- köszöntöttem a hölgyet a szokásos összekulcsolt fenntartott kézzel és meghajlással. Igyekeztem annyira tisztelet teljes lenni, amennyire csak tudtam, hiszen minden tekintettben felettem állt. Meg gyakorlatilag a mostohanagynéném lesz egy nap. Ezután hagytam a helyi szolgálónak, hogy útba igazítson. A csarnok látványa Nem lepett meg, hiszen gyakorlatilag minden taverna így nézett ki estefele. Persze kisebb mértékben. Odamentem a kijelölt helyemre, és mindenkit köszöntöttem, akit kellett. Bár nálunk nem volt szokás a kézfogás, de hallottam az idősebbektől, hogy mennyire fontos a többi háznak. Így, bár udvariatlanságnak éreztem, de meghajlás nélkül köszöntöttem az urakat. Szerencsére a hölgyeknek általában nem volt ilyen szokás, így tudtam tartani az illemet a társaságukban. Mivel mér mindenki jelen volt, kicsit elszégyelltem magam ,hogy milyen későn is jöttem le. De ezen már nem lehetett változtatni. Öröm volt újra látni Arnult, Marcot és Ratenust. Igazából csak róluk mondhattam el a jelenlévőkből, hogy ismerem. És még ez is túlzás volt. Amint elfoglaltam a helyem, próbáltam figyelni a környezetemet és felmérni a számomra ismeretlen házak követeit, hogy kitől mire számíthatok.

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 20 Jún. 2015, 09:50

Kataklizma után 305 évvel, a tavasz első hónapjának 3. napja –Étkezőcsarnok
Résztvevők: A tizenkét Nagy ház küldöttei

~ Lady Ingrid Stephanie Hyrrokkin-Miller ~
Ingrid továbbra is az étkezőcsarnok és a főbejárat közötti részen várakozott, hogy itt köszöntsön mindenkit az illem szerint. Ha fentről a szállásokról, vagy a városból érkezett valaki, akkor is ezen a szakaszon mindenképp át kellett haladnia, így nem tudta őt megkerülni. Mindazonáltal unatkozott, inkább ünnepelt és ivott volna mézsört és evett volna a klánja tagjaival és csak a helyi szokásoknak megfelelni. De a nagybátyja, azaz a király parancsa volt, hogy öltözzön ki, fogadja a vendégeket és szólaljon fel a nevében majd odabent. Két személy volt, akikkel nem igen találkozott volna a mai napon, az egyik pontosan az a személy volt, aki elsőként érkezett az étkezőcsarnokhoz.
- Lord Pearlwater – biccentett a férfinak. – Kevésbé aggódom a betegségek miatt, mint attól, hogy ön megfagy fent északon, révén úgy tűnik haja s bőrszíne alapján, hogy igencsak elszoktak az éghajlattól.
A kacsintásra nem reagált végig merev és távolságtartó maradt, bárki másnál már kacérkodott volna, de ennél nem.
- Igen, de nem kell aggódnia a Pearlwater háznak, nem kell majd azzal fáradniuk továbbra sem, hogy a teljes birodalmat kelljen irányítaniuk.
Szúrt oda, mivel az ellenségeskedés a házaik között továbbra is állt, ha pedig maradt bármi bennük az északi vérből, akkor minden bizonnyal azon törték a fejüket, hogy miként is szerezzék meg a trónt maguknak. Miután távozott nem sokkal később a di Avigon ház küldötte érkezett meg. Az egyik ház, ahova az egyik húga kerül.
- Lord Gregor – köszönt és a kezét nyújtotta a kézcsókhoz. – Húgom már epekedve várja, hogy megismerhesse önöket s leendő jegyesét. Öröm önöket északi földön látni.
Még biccentéssel fogadta a köszönetet és a kezével bentre mutatott, hogy arra mehet di Avigon. Végül Peregrin érkezett meg, a férfinak is hagyta a kézcsókot, hallott a házról már nem feltételezte, hogy fegyvertelenül érkezett, micsoda irónia, hogy a király odabent félmeztelenül ünnepel, addig a vendégek egy része több fegyverrel érkezhet, mint a teljes királyi őrség. Ami talán két főt tett ki két barát, tanácsadó személyében.
- Úgyszintén örvendek – felelte. – A mai napon az est házigazdája vagyok, így csak egy későbbi időpontban tudunk erről beszélni, ma általános témaköröket kell említenem a királyunk parancsára.
Nem sokkal utána újabb személy érkezett kísérettel. Szinte azonnal engedte, hogy felálljon a nő, így erre kérte is.
- Lady Hafsa – köszöntötte. – Én is örülök, bár nézd el, hogy utolsó találkozásunkkor még zsenge gyermek voltam, így csak szépséged mire emlékszem s kedvességed. Az ajándékokat örömmel fogadjuk.
A ládák letevése után Ingrid intett és két férfiszolgáló jött, hogy elvigye azokat.
- Köszönöm, természetesen küldesd csak nyugodtan – mondta még a parfümre.
A távozása után az Evergreen ház küldötte közeledett. Ingrid alig észrevehetően vonta fel a szemöldökét, ahogyan meglátta Iriyana-t abban a ruhában, amiben volt.
- Üdvözlöm – köszöntötte a nőt. – Az ajándékot köszönjük s elfogadom.
Mielőtt a nő beléphetett volna a csarnokba, még megállította.
- Ha megengeded, a további diplomáciai botrányokat elkerülve, s saját egészséged miatt javaslom, hogy öltözz fel. A délieknek hideg van odabent s ha ebben az öltözetben mész be biztosra veheted, hogy az éjszakára a király hívat hálócsarnokába, vagyis odaparancsol. S önöket ismerve minden bizonnyal nemet akar mondani erre. A nagybátyám nem tűri azt, ha ellentmondanak neki.
Csak két nőtől, de Ingrid anyja és a nagynénje teljesen más kategóriát alkottak. A szavai után engedte csak útjára a nőt, hogy ő döntse el, hogy miként akar bemenni az étkezőbe ezek után. utána érkezett meg Arnul. Vele már találkozott korábban, így kevésbé távolságtartóan üdvözölte, a szavakra kacéran mosolyodott el.
- Lord Arnul, ön sem panaszkodhat – felelte. – Sikerült már jegyest találnia, vagy az utódlás továbbra sem érdekli?
Érdeklődött. De nem is tartotta őt fel túl sokáig, hanem engedte útjára, ahogyan Lord Hagen közeledett a férfit, mint mindig most is alaposan felmérte. Mindig is roppant jóképűnek találta a lovagot.
- Lord Hagen – köszönt mosollyal. – Önt is öröm minden egyes alkalommal látni. Országaink közel vannak, esetleg gyakrabban is találkozhatnánk. Az ajándékokat örömmel fogadjuk s köszönjük.
Ahogyan a neki szánt kardot mutatta a férfi Ingrid elvette és valóban szakavatott kézzel vette fel és próbálta ki.
- Kiváló munka – mondta őszintén. – Hálás vagyok e nemes ajándékért.
A férfi távozása után Ratenus ért be az étkezőbe, őt csak egy testvéri tekintettel és biccentéssel üdvözölte, ma még nem látta, de mivel a férfi napok óta itt volt már volt módja köszönteni őt. nem sokkal később Carter ház képviselője is megérkezett.
- Lord Jackix – biccentett. – Remélem a húguk is önökkel tartott most, unokafivérem már roppant kíváncsi leendő arájára. Az ajándékokat köszönjük s örömmel fogadjuk, kérem fáradjon be, hamarosan csatlakozom önökhöz.
Végül a Pentaghast ház képviselője érkezett meg, hamarosan vele is rokonságban lesz és tudta, hogy mindez roppant nehéz ügy is lesz, révén Gunnhild már most ki akarta leendő férje szemét kaparni és az alvilágba kívánta a teljes Pentaghast házat.
- Lord Larren – köszöntötte. – Bókoló szavai mindig roppant kellemesek számomra. Az istenek áldása legyen önön s családján.
Ingrid még egy kicsit várt, de mivel egyelőre a Belmont ház tagjai nem érkeztek meg, így ő maga is csatlakozott a bentiekhez.


Odabent továbbra is kellemes zene szólt, a legtöbben a többi asztalnál ettek, ittak, mulatoztak. Ha Iriyana nem fogadta meg a tanácsot és nem vett magára több ruhát már a csarnokba való belépéskor érezte, hogy hideg van. teljes ruhában kellemes idő lehetett, már ha valaki északi, de így alulöltözve a 9, maximum 10 fokos időben saját maga vacogott és reszketett a hidegtől. Arról nem is beszélve, hogy Ingrid figyelmeztetése valós lehetett, mert roppant sokak tekintetét érezhette magán és ha figyelt, akkor feltűnhetett neki, hogy az uralkodó is észrevette a bájait. Az uralkodó mivel az asztalt figyelte észrevette Hagen kupaemelését, amit egy fejbiccentéssel fogadott el. Nem sokkal Larren megérkezése után, aki az utolsó volt Ingrid is megérkezett egyedül és leült az asztalhoz. Egy nagyobb fakupát húzott oda magához, amibe mézsört öntött. Étkészlet, mint általában a középkorban csak a leveshez volt kanál, késnek, tőrnek mindenki a magáét szokta használni, villát ekkoriban meg nem igen ismertek, így kézzel kellett a húsokat, lepényt fogyasztani.
- A Belmont-ház egyelőre nem érkezett meg, így nélkülük kezdünk – kezdte Ingrid. – Ha megérkeznek, csatlakoznak. Mindenki sejtheti, hogy az uralkodó miért is rendelte ide a Nagy-házak képviselőit. A fénylő csillag az égen visszatért… de még mielőtt ezen eseményt felhoznám egy a klánomat s férjem klánját érintő eseményt kell, hogy felhozzak. Bizonyára mindenki hallotta s értesült róla, hogy partjainkat kalózok próbálják fosztogatni. Ezennel vérdíjat tűzök ki a Borgardalr partjainál potyázó kalózokra. S, hogy biztos legyen az, hogy ezeket elfogják, kikről kiderül, hogy az ő területéről érkeznek s tudott róla, hogy ez történik, mely eseményt nem próbált megakadályozni az a ház is megtorlásra számíthat!

//Aegis-t későnek veszem, amíg nem adja be a kereskedelmi adatlapot és nem ír ide addig..//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Volangaard - Királyi csarnok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Fuchida Kenjirou Szomb. 20 Jún. 2015, 20:32

Gregor di Avignon

Miután leheletnyi kézcsókkal illette Lady Ingridet, és a hercegnő is üdvözölte, a leendő házasságra terelődött egy rövid pillanat erejéig a szó.
- Hasonló örömmel és türelmetlen kíváncsisággal várjuk Lady Yrsát. Fivérem tisztességes és erényes férfiú. Biztosíthatom, hogy örömmel tölti majd el Lady Yrsát, az Új Avignoban töltött napok sokasága.
Szólt az őszinte szó, kissé nyakatekerten, ahogyan azt egy avignoni embertől megszokhatta a többi ház. Majd az elbocsátó mozdulat után, Gregor az asztalhoz sétált, ahol is elsőképpen egy baráti kézfogással köszöntötte a már ott lebzselő Ratenust. A di Avignon és a Chromixen házak között, jó viszony és szövetség állt fenn, így érthető is volt a gesztus. Gregor üdvözölte az érkező Lord Hagent és a Peregrin ház követét is. Üvegvölgy követét is méltó módon üdvözölte, a két ház között virágzó kereskedelmi kapcsolat állt fönn, ami jó barátságot eredményezett. A többi követet is a protokollnak megfelelően köszöntötte, mindössze egyetlen egy követ felé indult meg lendületes léptekkel. A Carter Ház követe elé lépett és bár elég hűvösen szólt, szavai nem voltak ellenségesek. A többi ház követe hamar ráébredhetett, hogy a di Avignon ház anélkül tudja szíven szúrni ellenlábasaikat, hogy tőrt hordoztak volna maguknál.
- Üdvözlet, a Carter Ház követének. Kirátix Carter üzenetét hozom, megkért az ifjú hölgy, hogy személyesen, a követnek adjam át üzenetét.
Azzal egy lepecsételt levelet adott át. Derűs mosoly terült el Gregor arcán.
- Buzgón szívja magába az Egyetlen tanait és az avignoni szokásokat. Komolyan el kellene gondolkodniuk, hogy papnövendéknek adják. Remek papnő válna belőle, az Egyetlennek pont ilyen követőkre van szüksége.
Fejezi be rövidre szánt mondókáját, majd visszatér az asztalhoz és helyet foglal.

A kalózkodásról szóló hírek hallatán semmilyen különösebb reakció nem mutatkozik rajta, csak iszik egy kortyot borából. Végül, mégis megszólal.
- Lady Miller, erősen kétlem, hogy bármelyik ház arra vetemedne, hogy portyára utasítja embereit a Miller partok mentén. Minden bizonnyal szakadárok vagy törvényen kívüliek lehetnek, akik nem tisztelnek sem embert, sem istent. Új Avignon nem tart kalózokat, ha összefutunk a bűnösökkel, biztosíthatom, hogy megbüntetjük őket.
Mondja határozottan, nagy magabiztossággal. Elvégre ki lehetne, olyan ostoba, hogy a Miller Ház területeire küldi fosztogatni az embereit? A Chromixen hajósoktól, kizárólag akkor vásárolnak, ha Ratenus pecsétjével ellátott okmány van náluk, így a di Avignon házat nem érinti a fosztogatás. Egyébként pont most kapott a Miller Ház csupa csillogó holmit, ossza szét a szegények között és lelkileg gazdagabb lesz.
Fuchida Kenjirou
Fuchida Kenjirou
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 166
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Feb. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Fuchida Kenjirou
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Irina Shane Szomb. 20 Jún. 2015, 23:38

~Iriyana Anemone Evergreen~

Minden rendben ment, bár furcsálltam hogy a szolgálónál volt egy plusz zsákocska, nem feltűnő a hátára volt akasztva, egy ruhadarabnál kicsit volt méretesebb azért volt csak feltűnő. Biztos egy újabb ajándék, esetleg ruhák nem foglalkoztam vele többet, de érdekes hogy nem tudok róla mikor elvileg nekem kéne átadnom mindent.
Amikor beértünk az épületbe és lesegítik a kabátom és a csizmát érzem hogy nincs valami meleg, a talpam is érzékeli a hideg földet, de a sok  déli követre tekintettel gondolom a megbeszélésünk helyszínén melegebb lesz.
Ingridhez érve köszöntöm és átadom az ajándékom amit fogad is majd mielőtt elindulnék te sz megjegyzést az öltözékem illetően ami bele gondolva teljesen jogos volt, tudtam hogy nem rosszindulat vagy arrogancia áll a javaslata mögött. A nővérem vagy szinte bárki más a népemből felemelt orral természet anyánk védelmére hagyatkozva besétált volna de azt hiszem én hallgatok inkább a józan észre és Ingrid tanácsára. Végig nézek a ruhámon és elhúzom a szám, erre nem gondoltam.
-Köszönöm a figyelmeztetést, -de természet anyánk...nem nem nem, hasonló de bevallanám hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel de a szolgáló közel lép és a fülembe súgja hogy számított a feledékenységemre, aminek roppant mód örülök és hálám utol fogja érni- megfogadom a tanácsot és azonnal intézkedem amennyiben a késés nem olyan zavaró tényező mint ez a ruha. Elnézést az esetleges kellemetlenségért. -nem szégyenkezve mondom ezt, előbb hallható benne egy kis hála de inkább semleges a hangnemem.
Vissza a hajóra át öltözni mikor itt a ruha nem lenne jó, ahogy az utcán sem jó ötlet át öltözni.
-Lady Ingrid, egy kérésem lenne, egy nyugalmas helyet illetően ahol fel tudnék öltözni.
Ha a segítségemre van és mutat illetve egy szolgálója mutat egy helységet megteszem a teljes át öltözést, egy teljesen takaró több rétegű selyem ruhába ami még az alakomból is keveset enged láttatni, közben a szolgáló megsúgja hogy az úrnő hozatta velük ezt a ruhát, mondhatni egy teszt volt mennyire érkezek felkészülten, amin megbuktam, de nem engedtek volna be így, lehet hogy jó lecke lett volna de a közvetlen örökössel nem merték volna megkockáztatni.
Ha kérésre nem érkezik válasz nincs mese a szolgáló helyben feladja rám a ruhát, lehámozva rólam az ékszereket, a két karomon lévő szalagokat és miután feladta rám a ruhát az előző öltözet alsó részét pedig leveszi, majd egy cipőt is kapok hogy ne betegedjek meg a hideg föld miatt. A ruhán csak egy rövid arany lánc van, végén egy rózsaszín kövecskével. Biztonság kedvéért az egyik szolgáló velem tart egy nagy kendőt a karján tartva, hogyha ez a ruha se lenne elég rám terítse,  amint belépek érzem hogy kelleni is fog. Nem merek belegondolni mi lett volna ha csak magamra hagyatkozhattam volna, azt hiszem vissza kellett volna vennem az utazáskor felvett meleg ruhákat.
végül sikerül évszakhoz, éghajlathoz nagyjából illően felöltözni. Érzem is a ruha súlyát egy kicsit, szokatlan ez a sok réteg, az előző ruhám amilyet otthon is hordunk mind nem is érzem hogy rajtam van, pont ez a lényege, nem mintha ez a ruha kevésbé lenne kényelmes. Amint elfoglaltam a helyem a kendőmet is magamra teríttetem és így várom a gyűlés kezdetét, így én érkeztem utoljára de ahogy látom egy szék még üresen áll, nyugtat a tudat hogy nem én vagyok az utolsó.

Úgy nézem nem várjuk meg az utolsó érkezőt, nem soká Ingrid bele is kezd a mondandójába. Elsőként a kalózok témáját említi meg, hát ezt nem érzem annyira tragikusnak, a mi partjainkat és esetleg szigeteinket folyamat meglátogatják, lopják a lányainkat, nem tudunk ellene mit tenni, nem is szándékozunk (sajnos). Lehet hogyha nők képében fizetnénk az adó felét kevesebb lenne az ilyen elhurcolások száma, de nem akarok vádaskodni alaptalanul persze. .Én mondjuk úgy oldottam volna ezt meg hogy a törvénysértőket nem száműzetésbe küldtem volna hanem adó fejében a Miller-házba. Ugyan arra a sorsa juthatnak így is hogy kivetjük őket a nyílt tengerre egy csónakban az értéktárgyaikkal, hova máshova "sodorná őket a tenger", csak úgy nyernénk rajta így viszont csak veszteség.
A lényeg hogy az mindenki előtt bizonyos lehet hogy a kalózkodással kapcsolatban tiszták vagyunk és nem szállunk hajóra a vérdíjért sem, ebből teljesen kimaradunk úgyhogy nem igazán reagálok rá csak figyelek, esetleg néha körbefuttatom a tekintetem a termen. Várom a fő témát amiért ide hívattak minket, kíváncsi vagyok hogy mit fognak mondani vagy egyáltalán miről beszélünk azon belül, egy újabb katasztrófa ellen amilyen a kataklizma is volt, tényleg nem tudunk tenni semmit, csak úgy ahogy anno őseim tettek, imádkozni. Vannak eszmék amikkel nem értek egyet a vallásunkban de a sorszerűségben pont hiszek, amit szerintem a jó és rossz cselekedetek befolyásolhatnak de ez is csak egy elképzelés amit szintén megtartok magamnak.


A hozzászólást Irina Shane összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 21 Jún. 2015, 20:03-kor.
Irina Shane
Irina Shane
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 407
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 29.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 20 Jún. 2015, 23:41

//Bocsánat, kimaradt, mindenki kapott a kastélyban szállást, egy-egy nagyobb helységet, ami manapság 150-200 négyzetméteresnek felel meg. Egy nagy nappali, egy külön szoba a nemeseknek, ehhez fürdő is van meleg vízzel, a "nappali" carnokból nyílik egy másik nagyobb helység, ahol a kísérők úgy 10-15 főig kényelmesen elférhetnek. Elnézést, hogy utólag pótlom.  Embarassed Első reagba került be pár kép szemléltetésképp. //

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Volangaard - Királyi csarnok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by King Raten Chromixen Vas. 21 Jún. 2015, 00:12

~Ratenus Achilles Agamemnon Chromixen~

Miután a legtöbben megérkeztek - egy emberre még várunk, mit lehet tenni, vannak ilyen bunkó parasztok, akik még erre se képesek, hogy időben ide érjenek. A tenger kiszámíthatatlan, egy szeszélyes k-rva, lehet, hogy rossz időt fogtak ki, dehát a legtöbben ezért érkeztünk már napokkal korábban. Felelőtlen, és balga dolog az utolsó pillanatra hagyni az indulást, egyszerűen nem tudom megérteni az ilyeneket. Hozzászoktak a szárazföld kiszámíthatóságához, az utak egyszerűségéhez, nem is érdemesek az ilyenek arra, hogy hajóra szálljanak.
Ingrid elkezdi a mondandóját, elég nyílvánvaló volt, és még ha észre se vettem volna a fénylő, vészjóslatú jelenségeket, Mr. Pickles gondoskodott róla, hogy mindenki fejébe beleverje, hogy az istenek haragosak, és jön a Harmadik Katasztrófa, meg hogy álldozzunk fel mindent amit lehet Poszeidonnak. Hát persze, a legénységgel ki is dobatta a legutóbbi zsákmány felét a vízbe, örülök hogy a hajón van de tényleg... Sóhajtok egyet, aztán mikor a kalózokról kezd beszélni, felvonom a szemöldököm, és megköszörülöm a torkom.
- Ingrid, engedd meg, hogy a Chromixen ház, és a Szigetek nevében biztosítsalak, megnövelt aktivitással fogjuk őrizni ezen vizek biztonságát, és magam is személyes küldetésemnek veszem, hogy minél több ilyen őrült haramiát állíthassak bírák, és akasztófa elé. Elvégre nem tűrhetjük, hogy holmi nevenincs bugris kalózok háborgassák vizeink, és keredkedelmi útvonalaink biztonságát. Megmutatjuk nekik, hogy kik a tenger igazi urai. Poszeidon nevére esküszöm, nem maradnak megtorlatlanul eme tettek, és imádkozni fogok, hogy a víz haragja is utolérje ezeket az esztelen barbárokat! Akár a megbeszélés után egyből kihajózok legénységemmel, hogy minél előbb bevégezhessék jogos sorsukat, és addig vissza se térek, amíg méltó módon nem vonultathatom fel a palotátok előtt eme kalózsereg egy részét! Ne legyen a nevem Ratenus Achilles Agamemnon Chromixen, ha nem így teszek! - fogadkozom, és miután dühösen az asztalra csaptam, bele is iszok kupám tartalmába, hogy nyomatékosítsam a szavaim. Rohadt kalózok, utálom a konkurenciát, de legalább abban biztos vagyok, hogy Millerék tudják, nem mi állunk a dolgok mögött. Ennél több eszünk van, és amúgy is vígan megvagyunk a jelenlegi, már megszokott portyáinkból, köszönjük szépen. Előbb fosztanám ki apám kastélyát, minthogy a Millerékre támadjak, nem ment el az eszem...

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Aashirya Nakti Singh Vas. 21 Jún. 2015, 02:39

Hafsa Nikta Masaari-Singh

Másfél, két évtizeddel korábban


A magas, egyenes hátú tanár egy hosszú tölgyfa vesszővel a kezével járt fel s alá. Hafsa pedig egy könyv lapjait bújta. Tette mindezt addig, amíg az oktató meg nem kocogtatta a falra kifeszített hatalmas Üvegvölgy térkép rózsafa keretét. Ekkor a fiatal lány felnézett és kissé aggódva tekintett az idősödő tanárra. A fekete, sólyom szerű szemek most kérdőn tekintettek le rá. A tanító ajkai pedig csak két rövid mondatot formáltak.
- Végére értünk a mai órának, de. Mi a legnagyobb ellensége a kígyónak? - Tette fel az utolsó kérdést az előtt, hogy útjára engedte volna a kis tanítványát.
-
A szeszélyes víz. Mert kiszámíthatatlan és legfőbb célja, hogy uralkodjon a világon. De a kígyó megtanult úszni s a sikló nem hagyja hogy a víz fölé kerekedjen...

Jelen

Hafsanak nem idegen a forgatag és a nagy ünnepség. Élvezte a zsivajt az ételek illatát, az emberek kacaját. Az asztalon táncolók és a lenge öltözetek sem zavarták. Gyakran járt Rihamabadban a bazárban, tea és pipaházakban sötétedés után is. Miután helyet foglalt, ahhoz mérten üdvözli az újonnan érkezőket, ahogy ők közelítenek az asztaltársasághoz. Amikor egy felszolgáló elhalad mögötte, bal keze gyorsan kilő és elkapja a ruháját vagy a karját.
-
Téged teszlek felelőssé, hogy a kupám sose legyen üres és mindig legyen benne bor. Illetve kerüljön elém sült vadhús. - Adja ki gyorsan az utasítást, majd útjára engedi a felszolgálót. Aztán ha minden amit kér elé kerül fogyasztani kezd. Persze kulturáltan ahogy egy követhez illik, de egy kapott kés mellett főleg a kezét használja. Amikor Ingrid csatlakozik hozzájuk, kicsit félreteszi a húst. Kacsóját egy karéj kenyérbe törli, amit aztán jóízűen elfogyaszt amíg Avignon gáncstalan lovagja nem igyekszik ellentmondani Lady Ingridnek és Szigetek örökmozgó örököse nem siet felajánlást tenni a partok védelmének megtámogatására.
-
Óvatosabban ha kérhetem Chromixen, ha leönt a nagy csapkodásban kifizeti a ruhámat. - Mondja ridegen, de a következő mondat elejétől a hangja újra megtelik meleg, baráti érzelmekkel. - Sajnos nem ítélhet meg mindenkit a saját becsületessége alapján sir Gregor! Pedig milyen jó lenne, ha több önhöz hasonló lovag védelmezné érdekeltségeinket. Azonban utazásaim során azt hallottam, a kalózkodás nem csak a Miller ház partjait sújtja, de a déli tartományokat is. Az pedig, hogy ki támogatja a tengeri haramiákat és ki nem...hát a tengeri népektől minden aljasság kitelik.
Aashirya Nakti Singh
Aashirya Nakti Singh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 82
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Bishop Vas. 21 Jún. 2015, 03:28

~Arnul Ramírez~

Arnul őrült mosolyára tényleg csak egy kacér mosolyt várhatott Lady Ingridtől. A kérdés lényege azonban valóban nem érdekli, udvariasan válaszol rá.
- Nem lehet mindenki olyan szerencsés mint ön. - int a kezével a nő felé - Remek házasságának a híre még nálunk is jól ismert.
Valóban jó példa volt a nő házassága a politikai előny és a szerelem véletlen egybeszövődésének, és Arnul nem mondaná ha nem így gondolná. Ha Ingrid nem tartja tovább ott szavakkal, akkor nyugodt tempóban sétál be a csarnokba és foglal helyet az asztalnál. A hozzá képest újonnan érkezőket népe szokásai szerint köszönti. Érdeklődve figyeli a megjelentek mozgását, viselkedését. Kellemes elfoglaltság számára mint a lengén öltözött nők fürkészése. Mivel nem fogyaszt alkoholt, egy szolgálónak parancsolja meg hogy hozzon neki forró vizet, ha kell helyben forraljon. Amíg az megérkezik elővesz egy bőr erszényt, kinyitja és kivesz belőle a szárított kokalevelekből, egyet a nyelvére tesz és összerágja, a többit egy kupába szórja egészben, amire a forró vizet önti, ha megérkezik. Az így létrejött élénkítő, hangulatjavító teát nyugodtan kezdi el inni. A húsokból is fogyaszt és lepényt is vesz hozzá. A tárgyalás egy percre sem kerüli el a figyelmét. A vérdíj kihirdetése után végignéz a jelenlévőkön, hogy ki hogyan reagál a hírre. Az Avignon ház és a Chromixen ház válasza elég szembetűnő, a Masaari-Singh ház álláspontja is. Az Evergreen ház nem érdekes ebben a kérdésben. A többiek még váratnak magukra. Arnul nem érzi úgy, hogy védekeznie vagy támadnia kellene, őt lepné meg a legjobban ha olyan felkészültek lennének, hogy partokat tudnának fosztogatni a Miller-ház területén.
- Bolondnak kell ahhoz lenni, hogy szándékosan a királyi ház partjait fosztogassa valaki.
Jelenti ki hűvösen. Hátra pillant a testőreire, akik jelenleg inkább segédek, a táblák egyelőre jó helyen vannak, az ajándékokat később, a vacsora alatt tervezi átadni.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Peregrin Vas. 21 Jún. 2015, 11:02

// Kiegészítettem a második válasz mondatott pár szóval, mert félre érthető volt. //

- III. Marco Peregrin – Három névtelen, Hashassine rend, testőr –

- Tökéletes leszadtam választ Lady Ingridnek, majd megérkeztem az asztalokhoz. Természetesen mindenkivel az előírtak alapján köszönt, illedelmesen, de nem esett túlzásba. Ha nem akarták, akkor nem erősködött. Szövetségesei megszokott viselkedésűnek tűnik Marco, se nem izgatott, se nem szomorú. Megszokott hallgatag, figyelő, és cselekvő személy jelen esetben is. A hölgyemények újfent nem nyűgözik le, bármilyen szépséggel is áldották meg őket az élet. Ő más, mint a korosztálya, közel sem olvad el egy nő látványától, közel sem nyűgözi le kedves szavai, kacérkodása, vagy szép szeme – pillantása. Ez közel sem azt jelenti, hogy nem vonzódna hozzájuk. Az élet gyakorta kemény tud lenni Sanctuary földeken, és az egyetlen vigaszt gyakorta az Árny úrnő nyújtja. Ám nem erről van igazából szó. Mindössze az élet megtanította rá, hogy jobban jár, ha hideg fejjel gondolkodik, és, hogy egy nő felé szentelje figyelmét, idejét, érzelmeit, érzéseit, vágyait. Sok birodalomnak tán fura lehet, és szokatlan a hűségesség, ám Sanctuary földeken ez Erény. Olyan dolog, ami többet ért a pénznél, büszkeségnél, hőstetteknél, győzelmeknél, és ezekhez hasonlóknál. Meg hozzáadtam az uralkodó nevét.


„Az érzelmek addig árnyakban burkolóznak, míg esély nem lesz rá tiszta, erőteljes, szinte már mámoros odaadással áradni afelé a személy felé, aki kiváltja, és természetesen, aki megérdemli. Mint amikor a pirkadatkor a napsugarak megvilágítják az *elburjánzott* árnyékokat, és eltüntetik azokat. Napsugaras személyek hatásánál előjön a várva várt rejtett érzelmek pirkadata, mely a kötelékeket megvilágítja, így kialakíthatók.”
 – Idézet az Árny úrnő kódexéből. –

/ * Jelentése: Sötétség /

Marco nem nézett körbe nyilvánosan, nem fürkészett sokakat. Ő látványos megtétele helyett, szeme sarkából is bőven eleget lát környezetéből. Csöndesen ült, várt, bort csak meg ízlelte olyan szinten, hogy talán pár csepp jutott a szájába, amit ha kellemetlennek érez, vagy ha esetleg kellemetlen méreg utóízt vél észrevenni, akkor kiköpi, a nála tartott textil zsebkendőn. Népe sokat foglalkozik mérgekkel, ő maga is kever, és teszteli magát, felismeri e őket. Az egész tréning már fiatal korától kezdve elkezdte. Ahogy az információk, házak története, és miegymások, úgy a különféle mérgekről is vannak feljegyzéseik. Birodalmakban milyeneket találni, noha náluk van a legnagyobb skála e téren, de a legnagyobb ellenszérum skála is. Ugyanis ők sose csinálnak úgy egy mérget, hogy nincs rá ellenszer. Noha mindez már csak tradíció, és kevesen használják, (kevés alkalommal kell) azért még alapelv marad a Hashassin-oknál a méreg, mint kiegészítő harctéren, és mindennapokban. „Sose lehet tudni, és legyél te a legfelkészültebb, legtalpraesettebb… bármi is jön. „ Idézve III. Marco apjának szavait, Leo Peregrin-ét.

Ételből is csak ízlelt, olyan módon, mint korábban a bornál tette. Hoztak szárított ételeket magukkal, majd a lakosztályban elfogyasztják. Ilyesmi találkozókon nem hajlandóak étkezni a Peregrin ház, és hozzájuk tartozók, akárkinél is járnak, ez már ősi alapelv, és a szövetségeseik is átélték már ezt. Akárhol vannak, lehetnek beépült kártevők a rendszerben, és csakhamar mérgezés, vagy más hatására bűnösként állítják elő a vendéglátót. Volt már rá példa, ősi módszer ráadásul. Ha pedig az adott személy nem eszik, az ételből, ráadásul vendég, lehet, őt gyanúsítják meg vele, főleg, hogy Peregrin, noha már elfeledték többnyire, hogy ők a méregkeverés mesterei.
Gyanúsításra, és hasonló esetre már volt példa, és ha nem tartott volna a bűnösnek hitt magánál ellenszert, akkor többnyire háborúba torkollott volna az egész ügy.

Marco mindössze Lady Ingrid szavaira szavakkal reagált, érzelmekkel nem, hidegen hagyta a téma:

- Lady Ingrid… megannyi birodalom szenved a kalózok, és egyéb fosztogatóktól. Sokak nem is ejtenek szót az esetről, mint ahogy mi semjelentette ki az értetődött. Jelen esetben a Miller ház cselekedete nagyon is agyafúrtnak tűnik, és a Peregrin uralkodó számára átlátszónak, de ennek szót nem ad, könnyen vita lenne belőle, vagy vérig sértés, noha jogos feltevései lennének, de ő most vendég. Majd kezeit összekulcsolva orra elé helyezte, könyökeit az asztalra téve folytatta, most elszántabb tekintettel meredt a Lady-re. Az uralkodóra nem, ugyanis ő most hátul van, háttérben, és Marco a közvetítővel hajlandó ilyenkor beszélni, bármi legyen is az a téma.
- Nyilvánvaló tények, de azért felsorolom őket rólunk: Köztudott, hogy a Peregrin ház, és abba tartózók már több generációja nem tették be a lábukat ezekre a földekre. Több oka is volt ennek, amit nem részletezek. A másik köztudott, hogy mi távol állunk a kalózkodástól, és fosztogatástól, ráadásul a hajózást is csak kereskedés fényében tesszük, és néha kihagyásokkal, egy rendelet miatt közölte a szintén nyilvánvalót, diplomatikus, érzelmektől mentes hangon, ez tükrözheti hideg, néha már protokollba illő gondolkodását ilyen esetekre. Rövid szünetet tartott, és folytatta tovább:
- Továbbá könnyen előfordulhat, hogy noha semleges a kapcsolatunk, attól még a Peregrin ház segédkezni fog a kalóz ügyben, ezzel is jelezve segítőkészségünket, odaadásunkat a Miller ház feléválaszolta a megnyugtatás érdekében, majd hozzá tett még egy apróságot, amit nem tudott magában tartani:
- Viszont nem elhanyagolható tény, hogy bármilyen információval leszünk gazdagabbak, azok nem olyan biztos, hogy tiszták, és nem meghamisítottak. Könnyen álca lehet az egész, egy másik ház szándékos bűnösség elé állítása, ezt is figyelembe kell vennünktette hozzá türtőztetve magát, majd majdnem folytatta, hogy kifejtse további gondolatát, ami egy bizonyos szinten sértőnek tűnhet, viszont legfelső Hashassine lévén, akit sok mindenre kiképeztek, nem mutatta ki érzelmeit, ami a gondolatainak a kivetülése lenne.
A mondandója utána leengedte kezeit, és nyugodtan várt, nem várt túl sok jóra ezek után, sokak még a tényekre is hidegen válaszolnak, hisz részben sértés, hogy ők nem gondoltak rá. Ám az ilyesfajta beképzelt, vagy túlcsavart elméjű személyeket jobb észrevetetni az ilyen helyzetekben. Mondván ő egy gyenge, ingatag, érzelmeik délibábja mérgezi őt, és uralmát.
Ez csakugyan a globális felfogása a Hashassin-oknak, ami nem rá bélyegezendő Marco-ra.


A hozzászólást (J. M. Janus) Jack Connor összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 25 Jún. 2015, 07:43-kor.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Svarog Vas. 21 Jún. 2015, 17:53

Rostyck Pearlwater, a Pearlwater-ház ura, őrgróf, a snordok törzsfője.


- Ó, eme jellegzetességek a szülőföldtől való hosszú távollét miatt jelentek meg. Attól, hogy felhígult az északi vér, még megvan bennünk. Nos, nem is zavarom a vendégek fogadásában.
Szó nélkül hagyta az északi nő sértését, egy arcizma sem rándult, miközben azt kívánta, hogy a tenger démonai nyelnék el az egész rongyrázó északi bagázst és köpjék vissza ami megmaradt.
Hányni tudott volna a pöffeszkedésüktől, ahogy a birodalomra nehezedik a zsarnokságuk. Persze beismerte magának, hogy lett volna a helyükben, ő is ugyanezt tette volna.
A legszélső széken foglalt helyet, és szemügyre vette a többi ház képviselőjét. A Di Avignon ház küldöttje úgy smúzolt az északi, beparfümözött ribancnak, hogy Rostyck azt várta, hogy mikor kezdi el a lábát csókolgatni. Szent életű, fafejű barmok gyülekezete az egész, akik szinte szerelmesek a saját lovagi hagyományaikba.
Az Evergreen ház küldöttére viszont nem tudott haragudni abban a ruhában, be kellett vallania, hogy ő is eltöltött volna vele egy éjszakát, vagy többet is. Sajnálta is mikor az északi, kivagyiskodó némber úgy küldte el a gyönyörű teremtést átöltözni, mint valami járni is alig tudó kölyköt.
A Peregrin úr jött, persze őket kedvelte, hisz úgy mond sorstársak voltak a házaik. Mindannyian bűnözők leszármazottai, és mégis olyan szép karriert futottak be.
És ekkor megkezdődött a lakoma, és valami kalózokról lesz szó, és hogy vérdíjat tűz ki a fejükre a Miller ház.
A Cromixen ház küldötte pedig mindjárt térde hullik az északiak előtt és hangosan ígérgeti, hogy legyőz minden kalózt. Hát persze hogy örömmel kiírtja őket. Szánalmas, hogy valaki ennyire feladja a büszkeségét.



A Millerek meg csak nem olyan fafejűek, hogy a saját partjaikat fosztogassák. Hamarosan Peregrin ház küldötte is állást foglal. Rostyck meg kér még bort, aztán ő is megszólal.


- Ha kell, magamra vállalhatom a kalózok elpusztítását. A mi partjainkat is sokszor fosztogatták ezek a tengeri népek. Van velük tapasztalatom, jöhetnek ám bárhonnan. Persze elhiszem, hogy Lord Ratenus is letudja őket győzni, mivel népének hajósai még Tajtékhonban is ismertek. - A férfi felé emelte a serlegét és biccentett. - Ezek a kalózok maga a birodalom ellen támadnak, és hát akárki is bérelte fel őket, az nem csak a házaink, hanem a világ összes népének ellensége és árulója. És az árulásnak csak egy büntetése lehet az én földemen. Rákötni őket egy póznára, kirakni a tengerpartra és várni, míg a dagály elönti őket.

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Verayla Kedd 23 Jún. 2015, 21:18

~ Jackix Carter~

- Mivel a húgomat is hajtotta ez a természetes kíváncsiság a vőlegénye irányában, ezért ő is velünk tartott, most a szálláson várakozik pár megbízható és védelmező gall társaságában. És ő is arra vár, hogy végre találkozhassanak.
Válaszolom lady Ingridnek mosolyogva, majd megindulok a többiek felé, mikor invitál. Mindenkit illőn köszöntök, bár van egy ember aki jelenléte kissé irritáló volt, mint egy légy az ember borában.

A levél nem lepett meg, de az igen, hogy maga Gregor di Avignon akarta átadni nekem. A szavai hűvösek és úgy beszél mintha fogalma sem lenne arról, hogy épp a testvéremről beszél, vagy hogy épp a trónörököshöz beszél. Nem várnám el, hogy úgy kezeljen, lévén más a házunk, de attól még beszélhetne úgy mintha nemcsak egy kis küldönccel beszélgetne. A levelet látva megismerem az írást és egy mosollyal átveszem azt.
- Köszönöm a levelet Gregor di Avignon, és külön köszönet, hogy tiszteletben tartotta húgom kívánságát.
A következő szavaira csak szélesebb lett a számon a mosoly, de  el nem nevettem magam, bár ez volt szerintem az évezred poénja.
~ Hát tényleg nem sok ész szorult a ti csillogó páncélos kis fejecskétekbe, vagy azt hinné, hogy ezzel engem vérig sért.
- El is várható, hogy ilyen jól tanul és ilyen befogadó, elvégre, a gallok vallásilag toleránsak, nem erőltetik másokra a saját vallásukat és tiszteletben tartják másokét ellentétben más házakkal, Pont ahogy vendégszeretőek és toleránsak vagyunk vendégeinkkel szemben is.

Válaszolom végig őszinte mosollyal, mivel jól szórakozom, azon, hogy azt hitte ezzel engem felhúzhat, ellenben elég maga labdát si adott a visszavágásra. Tusé.
A levelet szépen felbontom és már a kísérő oldal olvasásánál szélesebbre húzódik az arcomon a mosoly.
- A farkast ráveheted arra hogy úgy viselkedjen mint egy kutya, de bundáját le nem cseréli a kedvedért egy kutyáéra.
Mondom, majd felé mutatom a kísérő oldalt melyen ez állt:
"- Drága Jackix bátyámnak. Dátum: A Tavasz 1. hónapjának 1. éjszakája."
Ezzel tudhatta Gregor di Avignon, hogy a szavai bár részben igazak, a húgom mégse feledte hazáját és régi szokásait és azt sem, hogy éjszakákban számoljon. A levelet ezek után összehajtom és páncélom biztonsgos zugába rejtem, hogy majd elolvasom alkalmas időben.
- Mellesleg képzelje Gregor di Avignon, hogy a Ramirez ház követe, nemsokára önszántából  látogatja meg majd a házunkat, hogy tanainkat megismerhesse.
Mondom egy őszinte de már kissé győztes vigyor keretében és helyet foglaltam Amul Ramirezhez közel az asztalnál. Rendelek, elolvasom a leveleg gyorsan, és lám nem is kellett csalódnom, majd ezek után megszólítom a baráti viszonyban álló Ramirez ház követét.
- Üdvözlet barátom, már alig várom, hogy ellátogass hozzánk.(Remélem nem baj már korábban beszéltünk erről a baráti viszonyról)
Intézek pár szót a férfihez, majd nemsokára megérkezik immáron átöltözve az Evergreen ház követe és Lady Ingrid is. Kissé sajnáltam, hogy átöltözött, de még így is kellemesen nézett ki a hölgy, bár kíváncsi lettem, hogy hölgy vajon belül is olyan szép e lelkében, mint külsőleg.

Az első téma kissé kínosan érintett, egyik fő célpont lévén, de végighallgattam a többieket. A csillámpáncélos ficsúrtól persze mit sem várhattam volna, mint hízelgést. A hajós chormixen ház követénél pedig mintha elgurult volna a gyógyszer úgy csap az asztalra.
Többen kimaradnának, bár aki benn van az lehet a vérdíjra hajt, de én nem.
- Egy szövetséges ház segít a másiknak, akár egy barát a bajban. Némi tanácsokkal is szolgálhatok ezen téren lévén, nem titok, hogy Galliciában a kis szigetek közti belkereskedelmet nehezítik meg a kalózok. Bár ezeket a tanácsokat négyszemközt adnám át önnek, az aggodalma révén.
Válaszolom tömören de a lényeg kivehető. Bár a szavaim furcsán csenghetnek itt, lévén a nyers beszédstílusunkról vagyunk híresek, de akit követnek szántak eredetileg csak később királynak, az így beszél főleg hivatalos ügyekben.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Verayla x-diák: Sona
Volangaard - Királyi csarnok 253-52 Volangaard - Királyi csarnok Arcade_sona___3_by_sntp-d5meyer
Verayla
Verayla
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 76
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Szer. 24 Jún. 2015, 11:14

Larren Maximilian Soltairre Pentaghast

Nem sokkal utánam már el is kezdjük. Nem mindenki van itt, a szomszédos Belmont ház hiányzik. Talán pont ezért nem is kezdünk az egyetlen dologgal ami számít. A Legdicsőbb időket éljük és kalózokkal foglalkozunk. Mintha eddig nem lett volna ezzel probléma. Bár igaz, hogy az uralkodó-házra nem vett jó fényt, hogy fosztogatják. Nem jó gyengeséget mutatni, főleg mostanában. Személy szerint Arnullal értek egyet. Nem lehet valaki olyan balga, hogy Miller területeket fosztogasson. Ami valószínűleg azt jelenti, hogy valamelyik ház fizeti őket. A harcos borgardalr-i parasztokat fosztogatni sokkal nehezebb lehet, mint mondjuk a békésebb Florivia partjait, vagy akár a mi hajóinkat. Ehhez még hozzá jön, hogy ennyi ember előtt mondta ezt Ingrid. Ők is hasonlót sejthetnek. Akármi is legyen, valószínűleg nem lesz belőle semmi. Rengeteg hasonló incidens volt és általában megoldták egy figyelmeztetéssel vagy kisebb harccal. Van már tapasztalatunk ebben nekünk is. Akárhogy is, mindenki lemondja a véleményét, megmutatva háza értékeit. Jómagam feleslegesnek érzem a felszólalást. Ingrid ismeri annyira a házat, hogy pontosan tudja, mennyire jó hajósok vagyunk. Okunk sem lenne mást felbérelni és a fegyveres segítség kötelez. Ez elég, hogy tisztázzon minket az esetleges vádak alól. Az eszmefuttatásom közben intettem egy kis borért a szolgálónak és azt kezdtem el lassan ízlelgetni a számban. Nem volt olyan jó, mint az otthoni, de nyilván egy kicsit elfogult vagyok.

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 27 Jún. 2015, 10:08

Kataklizma után 305 évvel, a tavasz első hónapjának 3. napja – Étkezőcsarnok
Résztvevők: A tizenkét Nagy ház küldöttei

~ Lady Ingrid Stephanie Hyrrokkin-Miller ~
Ingrid figyelte az embereket az asztalnál, volt egy olyan érzése, hogy igencsak meglesznek páran lepődve azért, hogy ezt így felhozta és szóvá merte tenni. Már csak azért is, mert a kalózkodás igencsak olyan tevékenység volt, ami ellen nem igen lehetett fellépni. Egy bandát leszedett valaki, kettő másik tűnt fel helyette.
- Nem szóltam arról, hogy bizonyosan erre vetemednének, de tudjuk, hogy a kalózok Nagy-házak kietlenebb területein, szigetein, barlangok közelében tanyáznak – felelte.
Mivel a keleti régiókban fosztogattak a Ragal klán területén, így a kalózok minden bizonnyal vagy a Pearlwater, vagy pedig a Ramírez ház területről jöttek, esetleg az Evergreen házétól, de arra tudta, hogy a Chromixen ház tart rendet, így a másik két lehetőség volt reális. Onnan pedig mivel a Ramírez házzal jó viszonyt ápoltak, kizártnak tartotta, hogy küldenének kalózokat, míg a száműzöttek továbbra is ellenségesek, így nem lehetett kizárni, hogy csak viszonozzák a portyákat, amiket a Miller-ház indított feléjük. Persze mindez csak feltételezés, de Tajtékhon lakóiból Ingrid bármit kinézett. Ratenus-ra nézett a férfi szavai után, ahogyan ezt megtette a szigorú tekintete némileg meglágyult.
- Köszönöm fivérem, bíztam támogatásodban – mondta már-már kedvesen.
Egy ideig kisgyermekként még féltékeny volt a férfira, de később már testvéreként szerette s tisztelte, ahogyan együtt nőttek fel itt Volangaard-ban. Hasfa, mint mindig bölcsen szólt, kissé meglepőnek találta, hogy mindig a lovagok voltak azok, akik leginkább naivnak tűntek s pontosan úgy magukról ítéltek meg másokat, ahogyan azt Lord Gregor is tette nem sokkal korábban. Arnul szavaira csak magában mosolygott, elég őrültnek kell lenni hozzá. Ezzel nem tudott vitatkozni s ironikus módon pont ő s a családja volt őrült, de mégsem gondolta úgy, hogy tőlük származhattak. Hiszen ismerte a földrajzát a világnak s a Ramírez ház északi területei még a kalózoknak sem kedveztek túlzottan. A szemei megvillantak a Peregrin szavaira s immáron fagyos, rideg tekintettel fordult felé, a szemei mintha lángoltak volna.
- Mert más van oly birka s meghunyászkodó, hogy eltűri mindezt, s nem teszi szóvá a kalózok támadását, ahogyan saját szavaival vélve önök is – felelte ridegen. – Én egyik sem vagyok! Nem fogom eltűrni, hogy a férjem klánjának területén fosztogassanak. Hogy maguk megteszik csupán önökről írja le, hogy miféle népség is maguk!
Saját magukat s magát is büszke harcos népnek tartotta, s így roppant sértőnek találta a kalózok támadását. Persze pusztították is őket, de az egésznek véget akart vetni. Megtehette volna, hogy háborút indít és minden hozzájuk közel álló területet felégetnek, addig folytatva mindezt, amíg a kalóztámadások véget nem érnek és egyetlen csoportból sem marad semmi. De ez nem az ő dolguk volt, mindenkinek a saját partjait kellett volna rendben tartani. Felsóhajtott a további magyarázatra, akik túl sokat magyarázkodnak valamit titkolnak, mindenkinek tudnia kellett, hogy a saját területén vannak kalózok, kik függetlenek. S egyből a házra veszik.
- Kik úgy gondolják, hogy bizonyos házakat neveztem meg s nem a független kalózokat, s emiatt kezdenek magyarázkodásba, csaknem rossz lelkiismeretük miatt teszik s titkolnak valamit, mivel árulást követnek el az uralkodóház irányába? – kérdezte némileg gúnyosan.
Ezek után szólalt meg a Pearlwater ház küldötte, Ingrid most még fagyosabban nézett oda.
- El is várom, hogy megtegyék Pearlwater! – mondta. – Hiszen a fosztogatott, s a fosztogatni próbált területek határosak az önök partjaival. Ideje, hogy végre rendet óhajtanak tenni arrafelé!
A Carter-ház szavaira egy kicsit összehúzta a szemöldökét és a homlokát ráncolta meg. Tanácsok, minta nem lettek volna saját maguk is hajós nemzet. Természetesen végül bólintott a szavakra.
- Köszönöm Lord Jackix – felelte az etikettől elvártan.


Közben szolgálók folyamatosan hozták az italokat, ételeket az asztalhoz, ha volt egyéni rendelés, akkor azt is igyekeztek természetesen teljesíteni. Még látszott, hogy Ingrid folytatta volna, de nem tudta megtenni. A teremben a több száz fős tömeg ellenére csönd lett, mindenki a füléhez kapott, mert bántó, éles magas hang hallatszott. Ez az asztalnál ülőknek is roppant zavaró, fájdalmas volt. Szinte mindenkinek vérezni kezdett a hangtól a füle, a zaj pedig kintről jött, a csarnok ablakain vörös fény áradt be, ami nem sokkal később olyan erős volt, hogy mindenkit elvakított. Végül egy hatalmas robbanás zaját lehetett hallani. Az eseményt mindenki felismerte a legendákból, 305 éve is pont egy ilyennel kezdődött a Kataklizma.* Az éles hang a robbanással ért véget és a fény is halványodni kezdett. amint az elült már látszott, hogy a sarki fény ismét a megszokott zöldes fényében ragyog és nem a vörösben.
< - Az ég, az ég, az ég! – kiáltották többen északiul.
- Az ég, nézzétek! – voltak közös nyelven is kiáltások.
Ha valaki odasiet az ablakokhoz, a csarnoknál levő hatalmas erkélyhez, akkor ők is megláthatták. Az éjszaki égbolt legfényesebb csillagának nyoma sem volt a horizonton. Helyette egy hatalmas kiterjedésű folt látszott a sarki fény felett, ez pedig vörös maradt, ahogyan a jóslatban is szól, hogy az üstökös valami vöröset hoz el…
Volangaard - Királyi csarnok 509431a-f1

*Később ha hazamentek, onnan kaptok híreket, mindenki tapasztalta ezt a világban.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Volangaard - Királyi csarnok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Peregrin Szomb. 27 Jún. 2015, 13:32

- III. Marco Peregrin – Három névtelen, Hashassine rend, testőr –
// Újfent kiegészítés szükséges, Bold karakterisztikát kapnak. //

A Peregrin kérdőn felhúzta szemöldökét az lehangzottakra, és válaszolt rájuk:
- Mindössze annyit mondtam nem adjuk közzé, hogy nálunk is fosztogatnak, ezzel egy szóval sem írtam alá, hogy nem teszünk ellene. A magyarázkodás, jelen esetben tisztázás, természetes, már-már elvárt, lévén nem igazán ismerhetik házunk szokásait a megszakadt kapcsolatok miatt. Hozzá tenném, hogy túl sokat lát a dolgok mögé Lady Ingrid, ráadásul árulás? Semmi értelme nem lenne, szomorú, hogy ilyesmikre gondolválaszolta tárgyilagosan, magától értetődően tisztelet teljesen még ezek után is, ugyanis egy másodpercig nem akart azonosulni a dühös, heves vérmérséklettel, ráadásul a gúnnyal sem. Bőven megtehette volna, hogy olyan paprikás stílusban válaszol neki, csontig sértve, visszavágva keményen, de nem ezért jött, hogy a tűzzel felvegye a harcot a hideg, szilár, éles acél – aminek tudjuk mi a fizikai végkimenetele -. Nincs is értelme, nem vitázni jött, sem bárkit elárulni. Már a vallásuk is a rendre törekszik az árulás, és egyéb züllés a káoszhoz vezet. III. Marco nem szándékozik beavatni a Lady-t a Hashassine rend vadászataiba, ami a fenti szintek korrupcióinak megszüntetésével foglalkozik, ahogy a kalózokkal is. Elég gondjuk, bajuk, elfoglaltságuk van, e mellett azért igyekeznek megszüntetni a fosztogatásokat, ezért is igyekeznek gyakorta kísérettel útnak indítani a hajóikat. Mindez csakhamar mellékessé vált, ugyanis zavaró hang vette el a figyelmét mindenkinek. Fülsüketítőként hatott az egész jelenség, és természetesen III. Marco is felállt helyéről, és megnézte mi történik.Közben a vadászgörényei kimásztak helyükről, és a gazdájuk vállán üldögéltek és nyöszörögtek, fújtak, a kellemetlen tapasztalás miatt. Kinézve, láthatóvá vált az ég, ami vöröslött, és hatalmas mértékeket töltött be.
- A kérdés, ez jön felénk, vagy ez teremtődött fölénk?költői kérdést tett föl, lényegében mindegy, ha feléjük tart lehet végük lesz csakhamar, ha nem akkor pedig egy jel, talán egy új korszak eljövetelének. Lehet ez akár a vöröslő háborúk előszele, vagy valami pusztító tűzé. Sok minden lehet, de csakhamar a lehetséges igazságot sem találnák ki.
Marco levette válláról az állatkákat, nyugtatólag megsimogatta őket, majd adott nekik egy kis falat kaját egyik zsebéből, és vissza helyezte őket tartójukba. Majd visszaült a helyére, mintha mi sem történt volna, és türelmesen várt. Ártatlan mosoly lejtve Ingrid felé.


// Egy-kettő alap gondolat séma kivételével csakugyan még mindig nem kerülnek leírásra III. Marco gondolatai, hogy mindenki a szavaira tudjon reagálni, és nem legyen semmiféle befolyásoló tényező a gondolatokat illetően. //


A hozzászólást (J. M. Janus) Jack Connor összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. 01 Júl. 2015, 15:48-kor.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Aashirya Nakti Singh Kedd 30 Jún. 2015, 02:03

Hafsa Nikta Masaari-Singh

Miközben jókat falatozott és szeme időnként elidőzött a csarnok több pontján folyó tivornyán, mégis odafigyelt az asztalnál ülőkre. Szórakoztatták a fiatalok és a maguk kis játékai. Egy olyan kérdés ami emberek, gyakran nők és gyerekek életébe kerül. Olyan érzés kerülgeti, hogy a többség csak lapítani akar és a kalózkodás kérdését két vagy három, de mindenképpen minimális ház gondjaira akarják bízni. Azokéra akik mögöttük állnak és azokéra akik elég bátrak szembe menni velük. Hafsanak több küldött viselkedése, legyen uralkodó vagy örökös, is szemet szúrt. Avignonokról nehezen tudta elképzelni, hogy támogassanak becstelen brigantikat, még ha tényleg szemet szúró Lord Gregor védekezése. A Chromixenekből mind képességeik, mind természetüknél fogva kinézi, hogy kalózkodásból tartsák el magukat vagy legalábbis pártolják azt. Ugyanakkor a Carter ház fiatal, nőies trónörökösét is zavarba ejtően könnyelműnek találja ebben a kérdésben. Bár egy röpke pillanatig elgondolkozik azon, hogy nem csak távol akarja-e tartani magát a problémától. A leggyanúsabban azonban a Peregrin ház küldötte viselkedett. Nem evett vagy ivott, még csak nem is nézelődött. Ezen felül a mentegetőzése és a szóvirágai, amibe úgy tűnt erősen belebonyolódott, nem segítettek azon a helyzeten, hogy az ételtől és italtól való tartózkodása elég sértő lehetett a házigazdának. Erre a gondolatra nagyot kortyolt kupájából, amit visszahelyezett az asztalra. Már az ételért nyúlt, amikor hirtelen kénytelen volt a füléhez kapni. Csak néhány másodperccel később eszmél rá, hogy a fogait és a szemeit is úgy összeszorította, hogy már saját magának okoz kellemetlen fájdalmat. Csak ezt követően érzi meg a füléből szivárgó vért. Kellenek az újabb másodpercek, hogy hallása visszatérjen a normális frekvenciákra. Körbetekint, majd kicsit remegő kézzel keres valamit amit megfoghat. A kupáját éri el elsőnek. Megmarkolja, majd körbetekint. Kortyol belőle kettő nagyot, majd megköszörüli a torkát.
-
Lady Ingrid, a kalózkodás várhat még néhány órát. Meg kéne beszülnünk, hogy mi történik most és mit kéne tennünk. Vagy a nagy ünneplés mellett, mire számíthatunk?!
Aashirya Nakti Singh
Aashirya Nakti Singh
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 82
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. May. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Volangaard - Királyi csarnok Empty Re: Volangaard - Királyi csarnok

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 4 oldal 1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.